Ma - 2012 -ben - a köztársasági elnöki pozíció egy politikus életének csúcsa vagy mélypontja?

„Az új államfőnek pártok és pártérdekek felett álló, köztiszteletben álló és megkérdőjelezhetetlen tekintélyű közéleti személyiségnek kell lennie” – mondta Orbán Viktor, igaz, még 2005 áprilisában. Orbán ezidőtájt azt is fontosnak tartotta,

• • • a leendő köztársasági elnök tudja integrálni az eltérő álláspontokat, 
    • önállóan letegyen valamit az asztalra, tehát rendelkezzen saját életművel, illetve
    •  legyen nemzetközi tekintélye, elfogadottsága 
    • és nem tudolsó sorban képes legyen a nemzetközi világgal való kommunikációra. 

A Fidesz 2005-ben a megfelelő jelölt felkutatása érdekében  Az emberek jelöltje címmel szervezett országos szimpátiaszavazást. (egyszer volt Budán kutyavásár?)

Az elmúlt két év láttán elmondhatjuk, sokat változnak a politikusok, főleg akkor, ha az ő kezükben van a jelölt állítás és ehhez társadalmi konszenzus (támogatás) sem szükséges. A kétharmad birtokában 2010-ben már gyökeresen más szempontokra helyezte Orbán Viktor a hangsúlyt - véleménye szerint a hatalom megosztása a különböző hatalmi ágak közötti egyensúlyban fontos, ám az államfő nem különálló hatalmi ág, így nem is lehet ellensúlya a kormánynak, hanem a végrehajtó hatalom része. Schmitt Pál már ezt a koncepciót képviselte, súlytalan, "Bólogató János" szerepet kapott, mindezt "nemzeti büszkeség" pántlikával tálalva. A régi ismérvek közül látszólag megmaradt

• a saját jogon is elért valamit (olimpiai bajnok),
• a nemzetközi tekintély (MOB, NOB funkciók), valamint
• a jó kommunikációs készség.

Mára tovább egyszerűsödtek a szempontok, és ezt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes InfoRádióban tett nyilatkozata is alátámasztja, mely szerint valószínű, hogy pártpolitikus, sőt, kormánytag lesz az új köztársasági elnök. És miért is van szükség egy "egyszerű pártkatonára"? Az új államfőnek

• Orbán Viktortól jobbra kell állnia (bármit is jelent ez),
• képesnek kell lennie "megvédeni" az új alaptörvény,
• és már az első szavazási napon kapja meg  az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatását (különben oda a miniszterelnök tekintélye). 

Nincs szükség már integrálásra és önállóságra, nemzetközi (jó) szakmai hírnévre, kommunikációs készségre - valójában elegendő Schmitt Pál 2.0-ás verziója, csak kevesebb botránnyal. 

A hvg.hu szerint a Fidesz elnöksége Áder Jánost kéri fel a pozícióra, Orbán Viktor pedig ma nevezi meg a kormánypártok államfőjelöltjét.

Bárki is lesz az új elnök, nem a nemzetet fogja képviselni, és még csak a látszatja sincs meg a 2005-ös Orbán Viktor által megjelölt követelmények teljesülésének. Egyszerű pártkatona lesz a Sándor Palotában, akitől elvárják,

• kritika nélkül aláírjon mindent, mint elődje, 
• soha ne adjon hangot különvéleményének és süllyessze el azt jó mélyre (már ha véletlenül van neki olyan)
• töretlen együttműködésével írja be magát az ország történelmébe és
•  lehetőleg minél kevesebb csontváz felbukkanásával keserítse meg "szülőatyja" életét. 

Összefoglalva: legyen unalmasan kiszámítható, irányítható, frászmentes és maximálisan lojális. Néha mosolyoghat, de ez utóbbi nem követelmény. Ha Áder János lesz a köztársasági elnök, ezeknek a követelményeknek egytől egyig megfelel, sőt. Már tudjuk róla, képes olyan törvényeket gründolni, amelyek kiütik a biztosítékot a Velencei Bizottságnál (tehát tényleg nem követelmény a nemzetközi szakmai tekintély) és igazi politikusként bemutatta matematikai készségeit is, vagyis azt, hogyan kell úgy manipulálni a választókerületeket, hogy ha veszít a Fidesz, akkor is nyerjen.

Vajon bárki is lesz Orbán Viktor befutója, egy politikai "öleb" tényleg tudja nemzetközi szinten képviselni hazánkat? Bárki is leül vele komolyan tárgyalni, vagy csak drága "postás" lesz, üzenőfal a miniszterelnök számára? Valaki, akinek összesen annyi a hosszútávú funkciója, 2014 után megkeserítse a miniszterelnök életét, amennyiben az nem Orbán Viktor? És vajon ha a köztársasági elnök a végrehajtó hatalom része, akkor az aktuális végrehajtó hatalom bukásával (kiszavazásával) nem kellene neki is távoznia? Vagy unorthodoxiánk demokratizmusának tökéletes példája, egy újabb dilemma a Velencei Bizottságnak és az Európa Uniónak, tökéletes tanmese politológus hallgatóknak?

És a legfőbb kérdés, ma - 2012 -ben - a köztársasági elnöki pozíció egy politikus életének csúcsa vagy mélypontja?

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

Még el sem fogadták Matolcsy új adóját, a kiskapu (elnézést, a jogszabály által biztosított lehetőség) keresése már megindult. És miért is fontos, hogy minél hamarabb reagáljon a magyar gazdaság? A cél az életben maradás. Rövidebben: "a lét a tét".

A legtöbb szakértő és kevésbé szakértő elemző szerint a pénzügyi tranzakciós adó "sárgacsekk-adó", bevezetése szociális katasztrófához vezet, a szegények lenyúlásához és megsarcolásához, míg mások szerint az intézkedés felesleges hisztériakeltést eredményez a banki rendszer ellen. A kiszivárgott szándékokat elemezve azonban nem a sárga csekk egyszeri 1%-os megadóztatása a legnagyobb probléma, hanem az, hogy minden műveletet adóztatni szándékol függetlenül attól, hányszor is kerül elő ugyanaz a pénz. És ebben különbözik a legnagyobb mértékben a hagyományos áfától - ott csak a hozzáadott értéket adóztatja a rendszer (levonható és fizetendő egyenlege a befizetendő vagy visszaigényelhető összeg), itt viszont az adó független attól, hányan fizették már meg ugyanazon pénz után.

Vegyünk egy esetet, valaki házat épít. A megrendelő fizet a fővállalkozónak, a fővállalkozó az alvállalkozónak, az alvállalkozó a betongyártónak, a betongyártó a kavicsbányának a kavicsbánya a munkásainak, azok pedig felveszik az ATM-ből vagy kiegyenlítik a villanyszámlájukat, hiteltörlesztésüket. Természetesen a rendszer ennél sokkal szerteágazóbb, hiszen a megrendelő alatt minden szereplő nemcsak egy irányba fizet, hanem kiegyenlíti a rezsijét, fizet a melósainak és az adóhatóság felé is elutalja havonta, amit el kell utalnia. És minden egyes pénzmozgást terheli az  1%-os adó, tehát ami nem marad benn a bankszámlákon örökre, hanem kikerül azokról törlesztés, osztalék, anyagvásárlás, munkabér, adó, stb. címen, azután meg kell fizetni. Amennyiben 6 szintet van egymás alatt, mint a fenti példánkban, akkor az 6x1%, azaz összesen 6% adó befizetését jelent az állam felé. Amennyiben a szereplők az adót nem tudják lenyelni és a felettük lévő szint felé tudják továbbérvényesíteni, úgy a sor végén lévő megrendelő akár 6%-os áremelkedéssel is számolhat a projektjét illetően. 

Ha ugyanezt nagyban számoljuk, például a debreceni stadion építésének 12 milliárdos költsége (becslés alapján) akár 720 millió forinttal is többe kerülhet majd a megrendelőnek, végső soron az adófizetőknek.

Természetesen nemcsak a beruházások járnak így, hanem az összes hazánkban előállított termék és szolgáltatás is, ami szintén általános inflációnövekedést eredményezhet. Sőt, a termelők jelentős versenyhátrányba kerülhetnek az import termékekhez képest, mivel a hazai termék 4-5%-kal drágább a rárakódó adóteher miatt, mint a külföldi. Kérdés, a fogyasztók például hajlandóak-e a magyar áruért ennyivel többet fizetni, vagy veszik az olcsóbb, a magyar költségvetésnek nem fialó külföldit. Ha a többség a pénztárcájára és nem a szívére hallgat, a tranzakciós adó csődhullámot generálhat.

Az exportra termelő hazai vállalkozások hasonlóképpen számolhatnak - míg az áfát levonhatják, a tranzakciós adót nem, tehát a külföldi versenytársakhoz képest 4-5%-kal drágábban tudják a nemzetközi piacra juttatni terméküket. Amennyiben ezt a piac nem tolerálja, úgy kénytelenek vagy termékeiket árcsökkentve módosítani, vagy megrendelők hiányában termelésüket beszüntetni.

Nem csoda hát, hogy már a tervezet hírére elindult a kiskapu keresés. Mit is lehet tenni?

• megoldás például, ha több szereplő is külföldre teszi át székhelyét (bankszámláját) és pénzügyi tranzakcióit innen indítja. A költözködés gátja legfőképp a külföldi számlavezetés díja (banki költségek) lehet, ám valószínűleg a szlovák és osztrák bankok örömmel találnak ki újfajta szolgáltatásokat a jelentős számú új ügyfél becsábítására, ügyfélkörük jelentős gyarapítására.
• a szereplők igyekeznek minél hamarabb megszakítani a bankszámlás műveleteket és az első adandó alkalommal rátérnek a készpénzfizetési módozatra. Ez ráadásul az általános bizalmatlanság miatt jelenleg sem kirívó a magyar gazdasági életben, gyakorlatuk van benne a "hiszem, ha látom" rendszeren edződött vállalkozóknak. Az eredmény? Készpénzben kiegyenlített szerződéses összegek, a végén pedig ott lesz a munkavállaló vagy rokona, aki ráérő idejében különböző ügyfélszolgálatoknál pénztárba fizeti be a villany- és gázszámlákat és a hipermarketek forgalma is nagyobb részben készpénzben fog bonyolódni.
• az adófizetés utáni adófizetés természetesen megmarad, a folyószámlákról átutalt járulékok és adók tranzakciós költsége óhatatlanul terhelni fogja a vállalkozásokat, magánszemélyeket és önkormányzati, állami intézményeket egyaránt.

Kik a vesztesei az új adónak?

• elsősorban a vállalkozások, akiknek nemcsak a saját költségszínvonaluk emelkedik meg 1%-kal, hanem mindent el kell követniük annak érdekében, hogy az árban érvényesítsék nemcsak a saját, hanem a folyamatban előttük lévők által is megfizetett plusz adóterhet. A létük a tét. És nemcsak a saját, hanem a munkavállalóik léte is.
• a magánszemélyek, akik fizetésüket, szociális juttatásaikat (illetve azok egy részét) bankszámlára kapják, és onnan is kénytelenek elkölteni akár átutalások, akár készpénzfelvétel formájában. Ráadásul azok, akik ezen nem tudnak változtatni (közalkalmazottak, köztisztviselők), teljes jövedelmük tekintetében érintettek.
• az önkormányzatok, akik saját forrásaikból fizetik ki a beruházások, illetve a szolgáltatások igénybevételénél a plusz költségeket
• a kereskedők, akiket a megnövekedett árak miatt forgalomcsökkenés sújt
• a pénzintézetek, akik az elvándorlás miatt elvesztik az ügyfeleket, plusz az adóhatóság elvárja tőlük, hogy jelentős fejlesztések árán képesek legyenek az új adóteher teljes adminisztrációját elvégezni. További teher lehet még számukra a már kiépített készpénzkímélő fizetési rendszerük használatának jelentős csökkenése, az ebből eredő díjak elmaradása.

És mindez a Tobin-adó helyett. Reméljük, valaki csak előveszi a számológépet és arrébbtolja a tizedesvesszőt, 0,5-1 ezrelék felé, ha már mindenképpen ragaszkodik az ötletéhez ...

Kérdés az, hogy a minisztérium az új adónem teljes spektrumát átgondolta-e, ám a nyilvánosságra hozott számok alapján ennek valószínűsége elég csekély. A különböző hírportálok, szakportálok elemzését látva pedig még a szakemberek többsége sem számolta ki a rendszeren végigfutó adómultiplikátor hatást, illetve annak nemzetgazdasági kihatásait, megmaradtak a "sárgacsekk" és "nem ezt ígérték" gondolati körben.

Előzmény itt.

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

Hallottuk elégszer, kívülről tudjuk: "ne a zemberek fizessék meg". Pedig mi fizetjük meg - nemsokára már az adófizetés után is adófizetés a sorsunk.

Legújabb kormányzati ötlet a pénzügyi tranzakciós adó, 100 milliárd forintos nagyságrendben. Ez nem az a klasszikus uniós Tobin-adó, amit az átlag adófizető csak üdvözölni tud, nem a rövid távú spekulatív ügyletek, nem is a részvénykereskedés, vagy épp a határidős ügyletek után kellene fizetni, amikor pénz termel pénzt, hanem olyan pénzügyi műveletek után, amelyet a lakosság, az önkormányzatok, civil szervezetek és a termelő vállalatok java része végez nap mint nap, tehát mindenki, aki él és mozog, előbb vagy utóbb alanya lesz. És nem kicsit, hanem nagyon. 

Az eddig kiszivárgott adatok alapján a jövőben adó terhelné

• a csoportos beszedési megbízásokat, 
• a rezsi sárga csekken történő befizetését, 
• a pénzátutalásokat (például amikor megérkezik a bankszámlára a munkabér), 
• készpénz elhelyezését és a pénz kivételét a bankból, 
• a bankautomatából való készpénzfelvételt, 
• a hiteltörlesztést és 
• elképzelhető, hogy a folyószámla-vezetés után is adót kellene fizetni. 

Tehát a jövőben adót kell fizetnünk például a villanyszámla, az ebadó vagy épp a biztosítás kifizetésekor azt akár sárga csekken, akár közvetlenül bankszámláról tesszük meg. A vállalkozások is fizethetik majd, amikor kiegyenlítik beszerzéseiket vagy alvállalkozójukat, elutalják folyószámlájukról az adóhatósághoz a járulékokat, társasági adót, áfát, valamint a dolgozók utáni közterheket, teljesítik a helyi iparűzési adó kötelezettségüket vagy kifizetik a telefonszámlájukat, esetleg a kamarai tagdíjukat. Egyszerűbben fogalmazva: hamarosan elérjük azt, hogy még az adófizetés után is adót fizetünk ...

A hitelkártyás vásárlások is beleesnének az adóba, hiszen a hiteltartozást ki kell egyenlíteni akár átutalással, akár készpénzbefizetéssel. Kérdés, a bankkártyás vásárlásokat terheli-e majd ilyen adó, illetve az önkormányzatoknak, állami intézményeknek illetve a kincstárnak lesz-e pénzügyi tranzakciós adó fizetési kötelezettségük. Amennyiben igen, úgy költségvetésük 1%-át már eleve elkülöníthetik az államkasszába befizetés céljából.

Az [origo] Információi szerint az adó nem érné el a tranzakciók értékének 1 százalékát, viszont ugyanazt az összeget többször is terhelhetné - például amikor a vállalkozó átutalja a munkavállaló munkabérét annak bankszámlájára, az pedig kifizeti belőle a rezsijét vagy felveszi az automatából.

A tervezet szerint az adót a bankok fizetnék be, hasonlóan a baleseti adó esetén a biztosítókhoz. A tényleges adót az ügyfelek viselnék, korosztálytól, jogállástól függetlenül - és az adó 1%-át ténylegesen növelné (ugyan más jogcímen) a bankok adminisztrációs többletköltségeinek szétterítése. Mert ugye abban biztosak lehetünk, a pénzügyi szolgáltatók ezt a plusz költséget lenyelni nem fogják.

• Kérdés, vajon összességében mekkora terhet fog jelenteni az új adó az adófizetőknek? Vajon a hitelüket nyögve törlesztők mit szólnak ahhoz, hogy egy százalékkal magasabb költségük úgy, hogy az nem érinti a ténylegesen hiteltartozásuk volumenét? És bárki, aki rezsit fizet, hogyan fog viszonyulni az 1%-os általános költségnövekedéshez, a sárga csekkek drágulásához illetve a bankszámla vezetési díj általános emelkedéséhez? Vajon elgondolkodik az egyszeri rókán és azon, hány bőrt lehet róla lehúzni? És vajon ebben a mesében, ha ő a róka, a kormányzat vajon hányadik bőrnél is tart?

• Vajon beruházásra fog-e ösztönözni az új adónem, amely megnöveli nemcsak a tényleges beruházási, hanem hosszabb távon többek között a hiteltörlesztés, az anyagbeszerzés, az értékesítés, a munkaerő és magának az adófizetésnek a költségeit is? És vajon a hazai termelők hátrányban lesznek a termékeikre rárakódott többszörös 1% miatt az importtal szemben?

• Vajon az új adó segít kifehéríteni a gazdaságot, vagy egyre több vállalkozás költözik inkább a szürke zónába? 

• Vajon a nagy üzletláncok, mint például a Tesco vagy Auchan le tudják nyelni vagy továbbhárítják a vevőkre a plusz költségeiket, ezzel is növelve az általános árszínvonalat? Vajon hány vállalkozás lesz, amely egyre inkább preferálja majd a készpénzes forgalmat, és hány fogja úgy gondolni, inkább átteszi a székhelyét egy olyan országba, ahol nem kell ilyen típusú adóra számítania? Ha nagy nemzeti cégeink eddig is svájci leányvállalatokban gondolkodtak, az új adó ezt a folyamatot felgyorsítja vagy inkább azt segíti elő, hogy itthon, az adóhivatal árgus szeme előtt történjenek a pénzügyi tranzakciók?

• Vajon hogyan alakulnak majd az állami, önkormányzati beszerzések? Az 1%-os adót megfizeti a megrendelő, de az ellenérték számlára érkezés után a fővállalkozó is újra, amikor az alvállalkozóinak vagy az adóhatóságnak továbbutalja az aktuális összegeket. A projekt bonyolultságától és a szereplők számától függően az új adónem akár 3-4 %-os árszínvonal emelkedést is okozhat, ami szintén az adófizetőket terheli. Ha vesszük például a debreceni 12 milliárdos stadionépítést, csak az önkormányzatnál 120 milliós nagyságrendű lesz a pénzügyi tranzakciós adó, és ennek legalább kétszerese az az adó, amely majd a fővállalkozót és az alvállalkozókat fogja terhelni. 

• Vajon bárki is a kormányzat részéről modellezte, nemzetgazdasági szinten ez az 1% milyen kihatásokkal jár? Hogyan érinti a költségvetési intézményeket, a vállalkozásokat és a magánszemélyeket? Készült-e előzetes felmérés, vajon mennyi választópolgárnál veri ki a biztosítékot az újabb teher, miközben olyan létfontosságú beruházások indulnak, mint a stadion-projektek? Vajon a Felcsúti Stadion esetében hány embernek jut eszébe az akasztói Stadler Stadion sorsa, az omladozó lelátó, a gaznőtte pálya?

Újabb megszorításokra készül a kormány, miközben másik oldalról pazarló, drága hiteleken élő, a lehetőségeket ki nem használó Pató Pálként viselkedik. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az első negyedévben az államháztartás hiánya  517 milliárd forint volt (így 60 milliárd forint kell már csak a teljes 2012-re elfogadott előirányzat eléréséhez), a finanszírozási források pedig - egyelőre - igen drágák, a lyukbetömési módok hatékonysága pedig bizonytalan.

• a tervek szerint a minisztériumoktól átlagosan másfél-két százalékot venne el a kormány. A 40 milliárdos zárolást egész biztosan megérzik a tárcák, hiszen sokadjára kell meghúzni a nadrágszíjukat.  Más kérdés, az intézkedés a lakosság tetszését válthatja ki, "legalább nem lesz annyi léhűtő" felkiáltással, plusz reménykednek, kevesebb hír lesz a jövőben arról, milyen üzleti körök adhatnak drágán tanácsot és készíthetnek tanulmányokat a költségvetési intézményeknek.

• a kormány immáron komolyan számol az úgynevezett pénzügyi tranzakciós adóval (ún. Tobin-adóval). Hogy pontosan milyen tranzakciók után, kinek és mekkora adót kellene fizetni, még nem tudható. Egyes szakemberek éppen ezért nagy szórással, 50-100 milliárd forint közé számolják a lehetséges bevétel összegét, attól függően, mi is kerül bele az adóztatottak körébe. Ha csak a rövid időtávú tőzsdei, devizapiaci tranzakciók után vetnék ki az adót - mint tavaly ősszel az EU vezetői is tervezték -, akkor az 50 milliárdhoz lenne közelebb a bevétel, ha azonban a költségvetés a banki átutalások vagy akár a számlavezetés után is szeretne pénzt szedni, akkor akár a 100 milliárd forint sem elképzelhetetlen. Más kérdés, hogy ezt a díjat a bankok rövid úton áthárítanák a fogyasztókra, tehát kiterjesztett verzió esetén mindenki, a magánemberek, civilszervezetek, önkormányzatok és a vállalkozások is megsínylenék az új adóterhet, arról nem is beszélve, hogy az évek óta csökkenteni kívánt készpénzes fizetés töretlen népszerűsége mellett egy újabb érv szólna. 

Matolcsy ezt az új adónemet már belengette a Heti Válaszban megjelent könyvajánlójában (részletesen itt), bevezetésének esélyét nagymértékben növeli, hogy 2013-ra a banki különadó felezését ígérte meg a kormány a pénzintézeti szektornak, ezzel az új adónemmel viszont a kiesést minden további nélkül pótolhatnák az eredeti ígéret betartása mellett.

• A gyógyszerkasszán is tovább kíván spórolni az állam, a vonatritkítás is eredményez mérhető megtakarítást valamint az is, hogy előrejelzések szerint közel 15 ezer rokkantnyugdíjas már májustól kieshet az állami ellátások rendszeréből, mert valamilyen okból nem küldte vissza a felülvizsgálatot kezdeményező levelet a március végi határidőre. 

Kérdés, bizonyos megszorítások milyen hatással vannak más, adófizetési kötelezettséggel érintett területekre, az egyik oldalon az át nem gondolt takarékoskodás milyen bevételcsökkenést eredményez a másik oldalon - kétséges, hogy a tűzoltás jellegű munkában az ötleteket bárki is hatástanulmányozná és modellezné.

A megszorítások közepette még mindig vannak olyan területek, ahonnan ugyan lehetne jelentős adóbevétele a költségvetésnek, a jogszabályi háttér rendezetlensége miatt azonban ennek feltételei mind a mai napig nem álltak össze. Így például a szerencsejáték törvény végrehajtási rendeletének hiányában elképzelhetetlen, hogy az idei előirányzott 82 milliárd forintnyi adóbevételeket a szektor teljesíteni tudja úgy, hogy a nyerőgépek miatti adóbevétel egyre kevesebb és egyelőre esély sincs arra, hogy a csökkenés növekedésre váltson. Sőt.

Hosszabb távon még inkább aggasztó az a költségvetés lakosság részére kibocsátott állampapírokkal történő finanszírozása. A magas kamatok ígérete és az agresszív reklámkampány eredményeképpen 30 milliárd forintnyi friss lakossági megtakarítás érkezett februárban az állampapírpiacra, április elején pedig Orbán Viktor kiosztotta a feladatokat: kormányrendelet született annak érdekében, hogy a magyarok akarjanak és tudjanak is minél több állampapírt vásárolni. Ennek érdekében a kormány rendelkezett egy kétmilliárdos marketingkampányról, új államkincstár irodák nyitásáról, okostelefon-alkalmazás fejlesztéséről és a közszolgák számára nyitott államkincstári számlák lehetőségéről. A finanszírozás azonban hihetetlenül drága módját kívánja mindezzel népszerűsíteni a kormány: az IMF hiteléért 3-4 százalékot kellene fizetni, a nemzetközi piacon kibocsátott kötvények esetében 8 százalékot, míg a lakossági megtakarítások bevonása esetén például a Prémium Magyar Államkötvény (3-5 éves futamidőre előre meghatározott pluszkamatot fizető, inflációkövető állampapír), legutóbbi, márciusi kibocsátáskor 9,5 százalék induló kamatozású volt.

A kormányrendeletből az is kitűnik, hogy míg a többi tőkebevonási módszer bejáratott úton zajlik, a nagyobb lakossági bevonás jelentős infrastrukturális beruházást igényel (irodák, IT-rendszer kiépítése és üzemeltetése, személyzet kiképzése és fenntartása, reklámozás, stb.) valamint a fenntartás személyi és tárgyi költségeivel hosszabb távon is számolni kell, így arányaiban a kamaton felül további 1,5-2,5% "kezelési költséggel" lehet kalkulálni. Ráadásul az felvevőpiac bizonytalan, bármikor, akár egy rosszindulatú pletyka ("államcsőd", "nem is a valódi inflációval számolnak, hanem sokkal kevesebbel", "ha nem akarják, nem fizetik vissza", stb.) is elveheti a kisbefektetők kedvét az állampapíroktól akár időlegesen, akár hosszabb távon is.

További gond lehet, hogy a pénzintézeteknél jelentősen csökkenhet a lakossági betétek volumene, ez a forrásapadás pedig a hitelezési tevékenység, így a beruházások finanszírozásának további csökkenését idézheti elő egyébként is válságtól szenvedő gazdaságunkban.

A megszorítások kidolgozásának határideje hamarosan lejár és április második felében sokkal okosabbak leszünk nadrágszíjügyben. Egy biztos, a márciusi "ej, ráérünk arra még" hozzáállás létjogosultsága egyre kétségesebb. 

Ha a Fidesz és Orbán Viktor túl hosszúra nyújtja az államfőkeresést, hát számíthat arra, különböző jelöltek megjelenése-eltűnése országos derültséget vagy épp felháborodást idéz elő, a casting pedig kommunikációs káoszba, azaz bohózatba fullad.

Vannak esélyesre tippelt közszereplők, akik már nem is annyira esélyesek, mivel láthatóan foggal-körömmel igyekszenek védeni elveiket és semmiképpen sem szeretnék, ha hazánk történelmébe Schmitt Pál 2.0-ás verzióként vonulnának be. Ezek közé tartozik például Pálinkás József  MTA-elnök is, aki töretlenül védi a tudomány becsületét akár annak árán is, hogy Lázár Jánosnak a sajtón keresztül üzenget. Vannak (?) titkos jelöltek is, akik annyira titkosak, hogy Kósa Lajos csak így fogalmazott: „A Fidesznek vagy van jelöltje, vagy nincs, vagy egy, vagy több” és sokan teret engednek különféle összeesküvés-elméleteknek is.

És ott vannak a civil szervezetek, akik úgy érzik, itt az idő, cselekedni kell és saját jelöltet ajánlanak a döntéshozók figyelmébe: A "Honfoglalás 2000 Egyesület javasolja, hogy a művelt, nyelveket beszélő, határozott, nagy szakmai tudással rendelkező, reprezentatív megjelenésű oktatási államtitkárt – Hoffmann Rózsa asszonyt jelölje a kormánykoalíció a legmagasabb közéleti méltóság posztjára. Az egyesület véget vetne a férfiak túlzott képviseletének a közéletben, így a magas, nagy felelősséggel járó pozíciókban is. Lehetőséget kell adni a hölgyeknek, hogy kifejthessék tudásukat, hogy tanúbizonyságot tehessenek alkalmasságukról, és hogy élhessenek női mivoltukból fakadó szociális érzékenységükkel, empatikus lelkialkatukkal.    Az egyesület írásban kérte a KDNP elnökségét,és a Fidesz frakciót:támogassák  az egyedülálló kezdeményezést, és javasolják az Országgyűlésnek Hoffmann Rózsa asszony köztársasági elnökké választását.   Kiadó: Honfoglalás 2000 Egyesület – Szilvásy György  2012. 04.04." (forrás: OS Országos Sajtószolgálat)

Mit tudunk az új jelöltről?

Az elmúlt időszakra visszatekintve amiben biztosak lehetünk, Hoffmann Rózsa ugyanolyan pótolhatatlan szakember, mint Matolcsy György, lojalitása Orbán Viktorhoz pedig korlátlan mértékű, tehát a kormányfő szempontjából tökéletes Schmitt Pál utód lenne, esélyegyenlőséges-női verzióban.

Hoffmann Rózsa már tanúbizonyságát adta szakmai rátermettségének, vagyis annak, bármit alá tud írni úgy, hogy utólag nem emlékszik rá. Ez történt akkor is, amikor nyilvánosan, szemrebbenés nélkül kijelentette a  633 iskola bezárásával és 8 ezer tanár elbocsátásával takarékoskodást javasló hatástanulmányról, hogy „Olyannyira titkos, hogy én sem tudok róla”, miközben láttamozása szerepelt a dokumentumon. Sajátos szóértelmezése miatt tudjuk, hazánkban idén szeptembertől "nincs tandíj", tehát emiatt aggódnunk teljesen felesleges, ha meg kiderül valamiről, hogy rossz, semmi gond, utólag lehet korrigálni. Más kérdés, az állampolgárok többsége jobban szeretné, ha a felelős politikusok előbb gondolkodnának, modelleznének, mérlegelnének és csak utána hoznának stratégiai jelentőségű, milliók életét  befolyásoló és jelentős anyagi forrásokat felemésztő döntéseket.

A Honfoglalás 2000 Egyesület dicséret-özönével azonban valószínűleg sokan nem értenek egyet, így azok a szülők és pedagógusok sem, akik érintettségük révén a NAT-fejlesztést követik figyelemmel. Hasonló cipőben járhat az a 30 ezer diák és szüleik, akik az idén a keretszámok drasztikus változtatása miatt nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe.

Szociális érzékenységéről és empatikus képességéről az államtitkár többször is tanúbizonyságot adott, többek között akkor, amikor elmagyarázta, kikre nincs szükség hazánkban, és kikre van. És amikor megálmodta a röghözkötés intézményét meg a diákhitel II. konstrukciót. Hitbéli elkötelezettsége sem lehet kétséges senki számára sem, az állami iskolák hittanosításában szerzett érdemei kiemelkedőek, a köznevelési törvénnyel pedig egyértelműen nevelési kompetencia-hiányosra minősítette a magyar családokat.

Mi lesz velünk, ha valakinek odafenn túlságosan is megtetszik az ötlet? 

Vajon honnan ered az a küldetéstudat, amivel az állam ilyen szinten vegzálja állampolgárait, feszegetve az alapvető szabadságjogok határait? A kérdés jogosnak tűnik, amikor a dohányosok persona non grátának nyilvánítása és az azzal kapcsolatos hatósági reagálás kerül újból és újból napirendre. Az ÁNTSZ ellenőrei pedig a törvény szigorával bebizonyítják számunkra, bárhova is bújjanak a cigizők, úgyis megtalálják őket. Meg azokat is, akik a bújtatásban közreműködnek.

Abban mindannyian egyetértünk, védeni kell a nemdohányosokat, és igen, végre elértük, hogy étteremben a szomszéd asztalnál nem fújják ránk a füstöt vacsora közben, a buszra pedig nem úgy száll fel valaki, hogy az utolsó slukkot a zárt térbe engedi ki, az aszfalton pedig bokáig ér a gyors lebomlásban nem jeleskedő csikkhalom. Azt is csak helyeselni lehet, hogy ezentúl a dohányzót már azért is meg lehet büntetni, hogy a megállót jelző tábla mellett cigizik, és talán kevesebb lesz az égő csikkek miatt elolvadó műanyag kuka is. Gyermekeink védelmében jó, hogy sokkal kevesebb tanárt látnak dohányozni, kevesebb az őket érő csábítás és jobban szembesülnek a felnőttek nikotinmegvonás okozta tüneteivel is. Igaz, a vadhajtásokra értetlenkedve kapjuk fel a fejünket, hiszen kinek jutna eszébe, hogy a színpadon szerepe szerint szivarozó színészt feljelentse? Hát van ilyen. És ha így haladunk, az is elképzelhető, hogy a filmek besorolásánál a szex mellett a dohányfüst is tizennyolcas karikát fog eredményezni.

De vajon milyen szándék vezeti a jogalkotót akkor, amikor megtiltja minden egyes kocsmában a dohányzást? Ott, ahol a megfordulók 90%-a egyébként is csak úgy bírja elképzelni a sörét, hogy mellette cigarettázik is? Vajon miért nem lehetett első lépcsőben azt mondani, éljenek a fogyasztók a szabad választással, az egészséges életmódot választók jogai teljes mértékben érvényesüljenek és legyenek dohányzó meg nem dohányzó kocsmák, nézzük meg, melyikre milyen szükség van? Főleg, ha már a tulajdonosok eddig is súlyos összegeket áldoztak az elszívó rendszerek kiépítésébe, a dohányzók és nem dohányzók elkülönítésébe? És vajon melyik nemdohányzó vendég panaszkodna a füstre, ha olyan létesítménybe térne be, amelyre ki lenne írva, "dohányzó kocsma"? Valószínűleg nem túl sok, mivel van lehetősége a szabad választásra, jogai nem csorbulnak.

A jogszabály megengedi, hogy bizonyos körülmények között a szabad ég alatt füstöljenek a vendéglátó egységet látogatók - kérdés, miért jó az, hogy ezentúl nem a szellőztető rendszerrel rendelkező belső helyiségben dohányoznak a vendégek, hanem kinn az utcán, mások - jó időben - nagy eséllyel nyitott ablaka alatt? És nem csak dohányoznak, hanem közben beszélgetnek, nevetnek, rosszabb esetben enyhén kapatosan rajcsúroznak, zene nélkül versenyt kareokiznak? Ez a rendelkezés vajon védi a nem dohányzókat vagy éppen fordítva, rosszabb helyzetbe hozza őket, mint a jelenleg hatályos jogszabály bevezetése előtt voltak? És vajon mit tudnak tenni szép nyári alkonyokon, amikor a dohányfüst a törvény erejénél fogva belopódzik a lakásukba? Kinél panaszkodhatnak?

És ha már rossz a környéken lakóknak, vajon mekkora forgalomkieséssel jár a sörözőknek, kiskocsmáknak az, hogy búcsút intve a játékgépeknek (igaz, dohányterméket még árulva) ezentúl a vendégek nem gyújthatnak rá fedéllel a fejük fölött? Mennyire ösztönzi a betérni szándékozókat a látvány, a terem üres, itt-ott egy-két megkezdett korsó, az összes kuncsaft pedig az utcán szorong a hamutartó körül? És vajon mit kezd egy pultos az enyhén agresszív és kapatos, a nikotinfüggőségtől viszont nagyon is szenvedő vendéggel, aki úgy dönt, mégsem megy ki a nyílt térbe rágyújtani? Megpróbálja kitenni a szűrét belátva saját sérülésének nagy esélyét vagy ráhívja a rendőrséget? És vajon naponta hányszor lesznek hajlandóak a dohányzás törvényi szabályait megszegők miatt a rendőrök betérni ugyanabba a kocsmába és rendet tenni? És ha más, fontosabb rendfenntartási dolguk van, a büntetés miatti fellebbezésnél enyhítő körülmény lesz a rendőrségi segélyhívás megtörténtének igazolása?

És mit kezdenek az üzletek azokkal a kirakatnézegetőkkel, akik a bejárattól 5 méteren belül képesek cigarettával a kezükben mustrálni a kínálatot? Őket el kell zavarniuk, vagy simán csak reménykedjenek, nem lehet minden dohányzó járókelő mögött ott egy ÁNTSZ ellenőr, aki a törvény szigorával lecsapva megbünteti az üzlet tulajdonosát? Esetleg javasolt minden üzlet tulajdonosának felfestenie a járdára, hol lehet előtte dohányozni és hol nem, és kérni az arra sétálókat is, vegyék figyelembe a karantén-övezeteket, ha nem akarnak másnak kárt okozni? De mi van akkor, ha az üzletek bejáratai között nincs meg a kellő távolság a dohányzó szakasz kijelölésére, a járda pedig túl keskeny, akkor a füstölő, de törvénytisztelő sétálóknak a másik oldalon kellene közlekedniük? És ha a másik oldalon is hasonló a helyzet, az utcából is ki vannak tiltva?

Vajon az új törvény ténylegesen alkalmas arra, hogy a polgárok egészségesebb életmódra térjenek, vagy csak bosszantja (bár különböző téren) a dohányzókat és nem dohányzókat egyaránt? Esetleg előfordulhat, több a kára, mint a haszna?

A törvények által biztosította lehetőségek ("kiskapuk") témában már megjelentek riportok lakáskocsmákról, dohányzó klubokról. Az ÁNTSZ azonban olyan ingoványos területre téved, amelynek következményei hosszabb távon egyelőre felmérhetetlenek. Véleményük szerint elszomorító, hogy "egyesek a szabályok kijátszására törekednek" és a lakáskocsmák sem kerülhetik ki a szabályozást, hiszen "ha valaki a saját lakásába idegeneket beenged, világítást, fűtést biztosít, takarítja a helyet, az szolgáltatásnak, a helyiség pedig közforgalmú intézménynek minősül."

• Kérdés, ha valaki házibulit tart, akkor a saját lakása is közforgalmú helyiségnek fog számítani, ahova szabadon bejárhatnak a hatóság emberei?
• Vajon mennyire életszerű, hogy egy házibulin (ha az a hatósági értelmezés szerint közforgalmú intézmény) a vendégek úgy érkeznek, jobbra a magukkal hozott piát teszik le, balra meg a számlákat a NAV igényeit is kielégítve? Sőt, a bárszekrényben tárolt szeszesitalok számláit, ajándék esetén az ajándékozás tényéről szóló "tanúsítványt" is meg kellene őrizni, hátha egy ellenőr bekopogtat és kideríti, nem tudunk elszámolni az 5 éve kapott kóser szilvával?
• És vajon a haver új barátnője már idegennek számít, mivel nem sötét, fűtetlen helyiségben fogadtuk, valamint képesek vagyunk utána takarítani? Ha a barátunk nem egyedül jön, hanem egy "ismeretlennel", akkor már rögtön közforgalmú intézményt varázsoltunk lakásunkból? Ha viszont minden bulizó hozza, amit fogyaszt, a végén meg marad takarítani, fűteni meg az évszak miatt nem kell, akkor a gyertyafény világításnak számít, vagy hozott gyertyával megússzuk a közforgalmúvá nyilvánítást?
• Az ÁNTSZ logikáját követve vajon meg fog jelenni az Artisjus is, hogy követelje jussát a bulin felszolgált háttérzenéből, vagy azt megúszhatjuk, ha saját magunk énekelünk?

Amennyiben az ÁNTSZ-nek ez a legjobb ötlete a lakáskocsmák kiszorításával kapcsolatban, akkor retteghetünk a névnapi-szülinapi, legény- és leánybúcsús nem kívánt látogatóktól, akik hatalmas büntetések kiszabásával fogják bebizonyítani számunkra, egy pillanatig se hihetünk a magántulajdon szentségében, illetve az "én házam az én váram" jogállami értelmezésében.

Miért olyan lassú a népszámlálási adatok feldolgozása? Mi az, amit el akarnak titkolni előlünk? 

"Lényegében ott tartunk, mint 1960-ban" - mondta Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese, amikor beszámolt a tavalyi népszámlálás előzetes adatairól. Ez a drámai bejelentés valójában azt jelenti, hazánk létszáma visszaesett az 50 évvel ezelőtt méretre. És ez az adat lehetne sokkal rosszabb is, mivel a 171 ezer fős csökkenés bevándorlás nélkül 387 ezer fő (3,8%)  lenne, tehát ennyivel csökkent volna ténylegesen a lakosság 2001 és 2011 között. A népességfogyásunk európai mércével is igen régóta, 1981 óta tart és semmi sem mutat arra, hogy demográfiai mutatóinkban fordulat következne be.

Régebbi népszámlálásoknál még voltak nagy meglepetések: 1990-ben kétszázezerrel kevesebb embert találtak, mint amit az éves statisztikák előre jeleztek, 2001-ben viszont épp ellenkezőleg, 200 ezerrel többen voltunk, mint amire a szakemberek számítottak. A tavalyi népszámlálás eredménye nem lepte meg a statisztikusokat, a kalkulált és a ténylegesen megszámolt között az eltérés csupán egy ezreléknyi volt.

 Mit tudtunk meg eddig?

• a lakosság létszáma 10 év alatt egy Debrecennel csökkent (nagyobb távlatban, a rendszerváltás óta több, mint négyszázezerrel)
• a negatív népesedési rekordot Békés megye produkálta 9%-os csökkenéssel
• de egyre öregszik (kiürül) Nógrád, Tolna és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is (7-7% csökkenés)
• a migráció első számú nyertese Pest megye (természetes fogyás ellenére is 13%-kal nőtt a lakosság)
• Győr-Moson-Sopron megye ugyancsak migráció-nyertes, igaz, kisebb mértékben, csak 2,3%-kal.

A statisztikai adatok alapján a lakosság a szegényebb régiókból a gazdagabbak felé igyekszik - 2001-ben a lakosság 28,1 %-a élt Budapesten és Pest megyében, tavaly már hazánknak 29,6%-a tömörült ide. És ez nem is csoda, hiszen a fővárosi régiónak az egy főre jutó GDP-je több, mint kétszerese hazánk legszegényebb és egyben legelmaradottabb régióinak.

A fejlettséget mutatja az is, melyik megyében hogyan töltötték ki a népszámlálási íveket - míg Budapesten a bevallások 29,9%-a interneten keresztül érkezett be, addig ez az arány Nógrád megyében 11,6%, míg a papír arányú önkitöltés Baranya megyében a legkisebb (9,9%) és Pest megyében a legnagyobb (21,9%). A számlálóbiztosok hatékony segítségére Baranyában és Békésben volt a legnagyobb szükség (77,7%), a legönállóbbak a fővárosban voltak a megszámlálandók, ott ez az arány 49,4%.

Az előzetes KSH adatok egybecsengenek az Eurostat GDP-statisztikáival, nagy meglepetést nem okozhatnak egyetlen szociológusnak, gazdasági stratégia-megálmodónak sem. 

Vajon a kormányzat használja bármire is a népszámlálási adatokat? Az új, tervezésre szakosodott hivatal, az NTH kap a KSH-tól olyan információkat, amelyekre alapozva szakszerűbb, megalapozottabb tervek születhetnek gazdaságunk fellendítésére? Használják majd az iskolai végzettségre, munkahelyekre vonatkozó statisztikákat új befektetők országunkba csalogatására, hosszútávú beruházások ösztönzésére? Figyelembe vették az adatokat a közlekedési infrastruktúra módosításánál, a menetrendek kialakításánál, a köznevelési törvény megalkotásánál?

Vajon Matolcsy új terve (lásd 30 fős alatti vállalkozások, illetve a "szabad vállalkozási zónák") figyelembe veszi majd a népszámlálási eredményeket és az azokból leszűrhető trendeket, vagy valaki dönt tudományos rekeszizom alapján, esetleg a lobbiérdekek húzzák meg az adómentes határokat? Kialakítanak bármilyen stratégiát, hogy megszüntessék az egyes térségek kiürülését és visszafordítsák az elvándorlást, vagy minden marad a régiben és bíznak a társadalom öngyógyulásában, a hazafias érzésekre apellálásban?

Vajon tesz-e bármit is a kormány, hogy hatékonyan elősegítse a fiatalok családalapítási és gyermekvállalási szándékát? Hosszabb távon a reálbérek drasztikus csökkenése, a diákhitelek 20-30 éves terhe, a röghözkötésből adódó kilátástalanság vajon arra ösztönöz bárkit is, hogy gyarapítsa családját, növelje eltartottjainak számát úgy, hogy a saját megélhetése is borotvaélen táncol? A munkaerő szabad uniós áramlása nem fog arra késztetni egész generációkat, hogy inkább ott gondolkodjanak családalapításban, ahol biztosabb és kiszámíthatóbb az életszínvonaluk? Mert aki kezdő (tartósan alacsony) fizetésen, netalán garantált minimálbéren tengeti életét, vállalkozni fog még egy gyermekre úgy, hogy tisztában van azzal, esélye sincs arra, hogy ki tudja használni a harmadik gyermek után járó jelentős adókedvezményt?

Vajon kormányzati szinten gondolkodnak-e abban, hogy a népességfogyást migráció megkönnyítésével csökkentsék, vagy éppen mi vagyunk azok, akik munkaerővel (később tartós letelepedőkkel) szolgálják a nálunk fejlettebb nyugat-európai országok népességgyarapodását? Vajon hány, jelenleg külföldön dolgozó fiatal, családalapítás előtt álló honfitársunk marad kint véglegesen Németországban vagy épp Nagy-Britanniában csak azért, mert ott talál munkahelyet és számára elfogadható szintű megélhetést? Ahol nem kell nap mint nap rettegnie az állásáért és lesni, mikor jön a végrehajtó az elmaradt hiteltörlesztés miatt? Hegedűs Zsuzsa tanácsadó külföldi munkavállalós ötletei vajon egyben a hivatalos kormányzati stratégiát is tükrözik, vagy csak a szociológus kreatívságát? 

Vajon akar-e tenni bármit is a kormány, hogy hazánk nemzetközi megítélésnek javításán keresztül a fiatalok ténylegesen is büszkék legyenek magyarságukra és ha nehézségek árán is, de itthon akarjanak maradni? Vajon elég-e csak hungarikumként emlegetni a Túró Rudit ahhoz, hogy inkább a rögösebb, de magyar utat válasszák az ifjú munkavállalók, mint a sokkal nagyobb sikerrel és jobb megélhetéssel kecsegtetőbb idegenbelit? Büszkévé teszi-e őket a Velencei Bizottság lassan napijelentéssé váló nyilatkozatai demokrácia-ügyben vagy elég a NAT hazafiasságra nevelő szólamait szajkózni? Esetleg kellenek tényleges kormányzati intézkedések is ahhoz, hogy a jelenlegi "csak el innen" szemlélet gyökeresen megváltozzon?

-Where are you from?
-Budapest.
-Bucharest?
-No. Budapest, Hungary, Chain Bridge, Heroes' Square, Sziget Festival..
-Ah, Viktor Orban, Fidesz, Pal Schmitt, plagium? ...
-No, no, no..... Bucharest

Tesz bármit is a kormány annak érdekében, hogy a "minőségi" bevándorlók helyzetét könnyítse, kommunikációs stratégiával beilleszkedésüket támogassa, csökkentve a nacionalizmust, sovinizmust, rasszizmust (meg az összes káros izmust) és ráébressze a toleránsnak nem mondható honfitársainkat arra, igenis szükség van az új, magasan képzett (iskolázott) lakosokra ahhoz, hogy gazdaságunk növekedjen? Vajon elérjük-e azt valaha, hogy miközben a K+F fontosságát hangsúlyozzuk, ehhez befogadunk nálunk kutatni, dolgozni kívánó külföldi szakembereket? Egyáltalán, meddig számíthatunk arra, hogy bárki is Magyarországra tartósan be akar vándorolni, csökkentve ezzel népességfogyásunkat?

És vajon miért van az, hogy a népszámlálási adatok ilyen lassan csordogálnak? Vajon mikor tudjuk meg, ténylegesen hányan tartózkodnak tartósan külföldön családjukkal együtt és valójában hányan vagyunk, akik még mindig "itthon" vagyunk? Milyen korosztályokat és milyen mértékben érint a kivándorlás? És vajon a kivándoroltak hány százaléka az, aki soha többet nem költözik már haza, csak időnként rokont látogat? És ki lesz az utolsó, aki lekapcsolja a villanyt?

Esetleg olyan számok kerülnének napvilágra, amelyek nem támasztják alá megfelelő mértékben a jelenlegi kurzus erőteljes vallási irányultságú valamint "családbarát" politikáját? 2001-ben már a cenzust követő 57. napon tudni lehetett, hogy a válaszadók 90%-a nyilatkozott nemzetiségi hovatartozását és vallási meggyőződését firtató kérdésekre, most úgy néz ki, csak másfél év múlva tudjuk meg, hány megszámolt tartotta magát piréz nemzetiségűnek vagy éppen jedi vallásúnak. 

És végül, de nem utolsó sorban, tesz-e valamit a kormány azért, hogy hazánk ne legyen újra a cifra nyomorúság, azaz a szegénység és a kilátástalanság hazája?

forrás: hvg.hu

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

Matolcsy önkritikát gyakorolt - na nem nagy nyilvánosság előtt, hamut hintve a fejére, csak a Heti Válaszban egy könyvajánló apropóján. Bruce Bartlett The Benefit and the Burden, Tax Reform, Why we need it and what it will take című könyv ismertetőjében a miniszter kijelenti: „le kell számolni néhány adóillúzióval. Nem igaz, hogy minden adóemelés rossz és minden adócsökkentés jó”. Utóbbi egyik rossz következménye lehet például az, hogy nő a költségvetési hiány és az államadósság. A tekintetben is kifejti véleményét, szerinte „Az sem áll, hogy minél kisebb az adóterhelés, annál gyorsabb a növekedés, hiszen magas adóterheléssel is nőttek gyorsan, alacsonnyal is lassan gazdaságok”, és „az is illúzió, hogy az adócsökkentések kifizetik magukat”.

Ezek alapján elmondhatjuk, a miniszternek egy illúzióval kevesebbje van, kérdés, miért csak most döbbent rá és a többi víziójával valamint a nemzeti szintre emelt álmaival mi lesz. És ez hosszabb távon mennyibe kerül nekünk, adófizetőknek. Az kevés vigasz, hogy unothodoxiánkat később egyetemeken tanítják, példaként. Nagy eséllyel elrettentő példaként.

Matolcsy 2010-es adópolitikájának alapja még épp az ellenkezője volt: az adószabályok módosítása radikális személyijövedelemadó-csökkentéssel, ennek eredményeképpen a lakosság növekvő fogyasztása révén kívánta felpörgetni a gazdaság motorjait. Ez összhangban állt a Fidesz korábbi bírálataival, hiszen Orbán Viktor túladóztatásért és a gazdaság lefojtásáért hibáztatta az előző kormányokat.

Az eredményt már ismerjük, leginkább saját bőrünkön érezzük: mivel az adócsökkentéssel nem járt együtt a költségvetési egyensúly javítása, így az hatalmas hiány okozott, amit a kormány különadókkal és egyéb, időnként nem túl szerencsés eszközökkel (válság- és bankadóval, manyup-einstaddal) kívánt kipótolni. Azonban már 2011 nyarára kiderült, a fogyasztás nem indult be, a magyar gazdaság növekedése gyakorlatilag megállt. Megoldásként a kormány az idén már ezer milliárdos adóemelést tervezett "megvédve" az adócsökkentést, Matolcsy pedig eközben "csendes adóforradalomról" beszél, amelynek végcélja az unió, „sőt a globális gazdaság leghatékonyabb adórendszere”. 

Eközben a "helyzet tovább fokozódott", idén márciusban 230,9 milliárd forint volt az államháztartás központi alrendszerének hiánya; az első negyedévben pedig 517,5 milliárd forintnyi hiány gyűlt össze, azaz az éves terv 90 százaléka. Egyes területek adóbevételét felülkalkulálták (chipsadó, szerencsejáték-adó), miközben egyes végrehajtási rendeletek elmaradása miatt lassan olyan nagyságrendű adóbevételtől esik el a költségvetés, mint amennyi forrást a felsőoktatásból az idén kivontak. A helyzetet súlyosbíthatják még uniós büntetések is, erre azonban "gyógyír" az Alaptörvényben foglalt összadófizetői készfizető kezességünk.

Kérdés, a kormány adóforradalom-alapelvei (álmai) hogyan valósulnak meg ténylegesen:

• az egyszerűség (söralátéten pendrive?),
• az időbeli stabilitás (a Budapest Airportnak valószínűleg más a véleménye, idei üzleti terve már borult a háromszorosra emelt adóterhe miatt),
• a fokozatosan csökkenő adócentralizáció (önkormányzatok órákat tudnának mesélni erről a témáról, bár ne panaszkodjanak, az ebadó teljesen és egyedül az övék),
• az adózók körének növelése (kérdés, a munkahelyek csökkenésével ez mennyiben hatékony és az EVA-taktika sem ebbe az irányba vezet), 
• a fogyasztási-forgalmi adók növelése (újabb, egyelőre csak halkan suttogott Matolcsy-ötlet a 30%-os áfa, kérdés, a felvetésből mikor lesz valóság. A miniszter nagy bánatára az ötkulcsos rendszert egyelőre az unió nem engedi, a 35%-os luxusáfát meg pláne nem),
• az adózás "zöldítése" (már nincs ingyenszatyor a Tescoban és az Auchanban sem, a kisvállalkozók meg sziszifuszi küzdelmet folytatnak a különféle zöldadókkal és azok adminisztrációjával),
• az arányosság érvényesítése a jövedelmi adóknál (az alacsony keresetűek ebben a témában regényt tudnának írni, nagy eséllyel vámpír-horrordráma műfajban, az pedig már régen kiderült, akinél több marad, egyáltalán nem biztos, hogy itthon költi el vagy fekteti be. Sőt.),
• a szociális szempont érvényesítése a forgalmi adóknál (a szegények nyugodtan válogathatnak az alacsony kulcsú élelmiszerek között, lásd kenyér és tej, hangzott el tavaly a rémisztően érzéketlen és aszociális javaslat), valamint
• a foglalkoztatás ösztönzése a járulékoknál (ez pedig a munkáltatók nagy kedvence, idén január egytől különösen, versenyképességüket évekre mély gödörbe lökve, elbocsátási hullámot indukálva).

Vajon hogyan tovább? A kormányt nemcsak a költségvetési hiány szorongatja, hanem az IMF és az EU is. Matolcsy tegnap kifejtett tézisei pedig még az adószakemberek számára sem világos víziók és a vállalkozások sem tartanak ott, hogy fellélegezzenek a katartikus megnyugvástól.

Ha a jövőbeli adópolitikára koncentrálunk, vajon konkrétan mire gondolt a miniszter, amikor kifejtette: "a központi vagyonadót sokan kérik, de ez nem jó ötlet, mert csak igazságtalan lehet: ami látható, az adóztatható, ami nem, az nem adózik. Az önkormányzatok differenciált ingatlanadóztatása a kisebb rossz: erre megyünk, de ennek is van kockázata” ? Arra, hogy adóztassanak csak az önkormányzatok, haragudjanak rájuk az adózók, ne pedig a kormányra? Vagy esetleg arra a sejtésére (tapasztalatára) alapozta, hogy az igazán gazdagok már rég külföldre menekítették a vagyonukat? Vagy arra, hogy az ingatlantulajdonosok túlnyomó többsége nem tudna horribilis mértékű éves adót kifizetni egyetlen, sok évtizednyi munkájuk eredményeképpen meglévő nagyobb értékű vagyontárgyukra, lakásukra-házukra, amelyet sok esetben még jelentős hiteltartozás is terhel?

Matolcsy cikkében kijelentette, „a pénzügyi rendszerben nincs forgalmi adó, miközben az adózás súlypontját áthelyezzük a forgalomra és a fogyasztásra: be kell vezetnünk a pénzügyi forgalmi adót”. Vajon képes olyan kulccsal bevezetni a kormány az ún. Tobin-adót, hogy az a költségvetésnek jó, az érintetteknek pedig elfogadható mértékű legyen és a pénzügyi intézmények ne akarjanak azonnal más, kedvezőbb adózású országokba átköltözni? Nem úgy jár-e majd a költségvetés, mint a nyerőgépek ötszörösére emelt adója esetén, aminek eredményeképpen tömegesen szüntették be a vállalkozások tevékenységüket?

És vajon milyen eredménnyel jár majd a most belengetett, a 30 fő alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások egyszerűbb vállalkozói adója, ráadásul differenciáltan, az elmaradt térségekben szabad vállalkozási zónákkal? A kérdés nem véletlen, az ötlet kockázatosságának mértékét jelzi, hogy a 30 fős limit a szakemberek szerint a hazai vállalkozások 98 %-át érinti ...  

Matolcsy szerint „nincs igazságos adórendszer, de lehet hatékony az adózás”. Kérdés, a magyar adórendszer hatékony-e, illetve a fejetlen kapkodás és tűzoltás, a nyomonkövethetetlen és gyakran nehezen értelmezhető változások, az adminisztráció egyre fokozódó terhei valamint az ad hoc jellegű beavatkozások valaha is elvezethetnek-e egy "ideális" hatékonysághoz.

A kijelentés első felével azonban már az adózók többsége ma is egyetért.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Brüsszel már eddig is nemtetszését fejezte ki az Erzsébet-utalvány nyíltan diszkriminatív rendszere ellen, ám a kormányt ilyen apróság nem rettenti el, ígyhát április közepéig kell megvizsgálnia Réthelyi Miklós miniszternek, hogyan fizethető ki pénzbeli ellátás helyett utalványban több szociális juttatás, így például a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, a rendszeres szociális segély és az átmeneti segély. A NEFMI eredményére épülve Navracsics Tibor miniszter fogja kidolgozni a szociális juttatások utalvánnyal való kifizetésének lehetséges területeit, hogy azok felhasználása célhoz kötött legyen, valamint cselekvési és ütemtervet kell készítenie az Erzsébet-utalvány bővítésének formáiról, a bevezetés és a működtetés költségeiről.

A CBA, Coop, Reál és az Arzenál  már tavaly év végén aláírták a szerződéseket az utalvány elfogadására. A nyílt protekcionizmust mutatja, hogy a magyar láncokkal a kormány három százalékos elfogadói jutalékban állapodott meg, míg eredetileg a külföldieknek ennek dupláját, hat százalékot ajánlottak. Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója szerint ez teljesen jogos: a magyar kereskedők húsz éven át versenyhátrányban voltak a multikkal szemben, ezért "helyes döntés, hogy az Erzsébet-utalvány profitja magyar kézben marad."

A kör azonban lassan bővül, a multik is megvetik lábukat a piacon, április 15-től a Tesco  áruházlánc üzleteiben is lehet az utalvánnyal fizetni, a jutalék mértékéről a közleményben információ nem szerepel.

• Kérdés, vajon mennyibe fog kerülni az adófizetőknek, ha a különböző szociális juttatásokat becsatornázzák az Erzsébet utalványba? Mennyi lesz az adminisztrációs költsége és ebből mennyi lesz a minisztérium, a kormányhivatalok és az önkormányzatok terhe? Milyen arányban lesz elektronikus (papír-kímélő), és mennyi lesz a papír alapú? A juttatást kapó eldöntheti, hogy például a családi pótlékot elektronikusan kéri, vagy akár akarja, akár nem, papír alapon kapja meg?

• Mennyi lesz az összjutalék, ami visszakerül az államhoz? Ez fedezni fogja a nyomtatási, elosztási, ellenőrzési, stb. költségeket? Mennyire biztonságos (nehezen hamisítható) az utalvány, számolnak az ebből eredő kockázattal, forintosították azt? A szervezett bűnözés vajon mennyi idő alatt áll rá a nagyüzemi hamisításra, ha a családi pótlék miatt havonta drasztikus mértékben megnő a kibocsátás volumene?

• És ki fogja ellenőrizni, tényleg élelmiszert vesznek csak rajta, ki bogarássza majd át a nyugtákat a kis közértekben? A NAV adóellenőrei végeznek majd kártyás próbavásárlásokat és lesz büntetés, ha a pénztáros képes, és az élelmiszerek közé beblokkol egy csomag papírzsebkendőt is?

• Hogy veszik át az érdekeltek az étkezési jegyeket? Minden hónapban el kell battyogni a postára, vagy a munkáltatónak kell bíbelődni a kiosztásukkal? Ha az előbbi, hogyan oldják meg a plusz munkaerőt és azt, hogy a borítékban utazás közben ne sérüljenek meg vagy tűnjenek el az utalványok? Mennyibe fog kerülni az, hogy a postánál visszakövethetően regisztrálják és biztosítsák az értékes küldeményeket?

• Hogyan veszik fel a harcot az utalványnepperekkel? Mi lesz azokkal, akik villany-számlatartozás vagy törlesztőrészlet miatt arra kényszerülnek, hogy áron alul váltsák be utalványaikat a jegyüzéreknél?

• Az utalványok sorszámát ki tartja nyilván, és vajon mily módon kötelezhetőek az elfogadóhelyek, hogy napra készek legyenek a letiltott sorszámok tekintetében? Ha mégis elfogadnak lopott, jegyüzéres vagy hamisított kártyákat, ki viseli a kárt és kinek kell bizonyítani a szándékosságot?

• Amennyiben a munkáltatókra hárul a munkavállalókhoz juttatás feladata, ellentételezik a személyi és tárgyi költségeiket (igénylés, biztonságos tárolás, szétosztás, nyilvántartás, lejelentés, stb.), vagy csak rajtuk marad, mint szamáron a fül, oldják meg, ahogy akarják? És aki közvetlenül kapja a családi pótlékot, szociális segélyt az államtól vagy az önkormánmyzattól, az havonta besétálhat egy erre kialakított irodába, sorban állhat, természetesen csak szigorúan ügyfélszolgálati (munka)időben?

• Vajon nem lesz-e megalázó sokak számára, hogy havonta tolakodjanak, sorszámozzanak valamelyik kormányhivatal-nyúlványban, esetleg az önkormányzatoknál? És ezekben az intézményekben mekkora apparátust kell működtetni ahhoz, hogy a szétosztás emberi körülmények között történjen? Télen ne nagykabátban kelljen beállni a folyosón kígyózó sorba, nyáron pedig ne ájuljanak el az emberek a levegőtlen,  fülledt helyiségekben, a babakocsis közlekedés pedig ne jelentsen egyben túlélési gyakorlatot is? És mi lesz azokkal, akik nem tudják megoldani, hogy ügyfélszolgálati időben eljussanak egy ilyen irodába? Ki fizeti ki a kieső munkaidőt? Lehet meghatalmazást adni majd az utalványok felvételére rokonnak, ismerősnek? Ha igen, ki fogja ellenőrizni a meghatalmazások eredetiségét? És vajon mennyi idő alatt alakullmajd ki a sorban álló biznisz (mint régebben a cégbíróságon), új "munkahelyeket" teremtve?

• Később is csak hideg-meleg étkezési utalványként használható fel majd az Erzsébet kártya? Ki fogja azt ellenőrizni, hogy a Tesco-ban a kosár csak élelmiszereket tartalmazzon? Az alkohol, üdítő, stb. élelmiszer ebben az esetben? Beleszól a kormány, mit egyen a családi pótlékos család, vagy lehet olyan termékeket is venni, amelyek chipsadó alá esnek, hivatalosan is egészségtelennek nyilvánítva? A pénztáros feladata lesz szétválogatni, mit lehet és mit nem, ő veszekszik majd az értetlenkedő vásárlókkal meg a sorban mögöttük morgolódókkal? 

• Vajon milyen ideológiai alapon lehet megmagyarázni a szülőknek, hogy az eddig szabadon elkölthető családi pótlékot ezentúl csak élelmiszer vásárlásra használhatják fel? Egy gyerek neveléséhez nem kell vegyiárú (szappan, mosópor, fogkrém), pelenka, ruha, cipő, iskolatáska, gyógyszer? Lehet az óvodai,  iskolai közétkeztetését Erzsébet-utalványban fizetni, esetleg a gyerekek vihetik magukkal osztálykirándulásra az előre megrendelt ebéd számlájának kiegyenlítésére?

• Várhatóak-e további megszorítások, például a luxus élelmiszerek területén? Lehet szociális segélyből kaviárt, drága francia sajtot, prémium márkás teát, szezonon kívül epret venni?

Ha mindez véglegesen nem tetszik majd Brüsszelnek, mennyibe kerül majd a visszaállás az eredeti rendszerre? Mi lesz a fel nem használt kártyákkal?

És nem utolsó sorban, ki fogja fizetni az uniós büntetést? Az, aki a brüsszeli fejcsóválás ellenére erőltette a bővítést vagy beáll az állampolgárok Alaptörvényben rögzített készfizető kezessége, és az összes adófizető együttesen állhatja a számlát?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Orbán Viktor tegnap nagy nyilvánosság előtt elmerengett a prezidenciális elnöki rendszer lehetőségén. Kérdés: vajon miért épp most? Kinek szól valójában ez az üzenet? Gumicsont az ellenzéknek vagy reális lehetőség, esetleg a "sérthetetlenség" gondolatkör továbbfejlesztése, az elnöki intézmény új jelöltre igazítása? Vagy a választók utólagos megnyugtatása, "azért mégsem csináltunk meg mindent, ami megfordult a fejünkben"?

A patikamérleg-beszédek világában a véletlen elszólás lehetősége kizárt, így oka van annak, hogy a téma éppen tegnap került terítékre. És a zemberek már megint csak ülnek és néznek, tényleg erre a filmre vettek jegyet? Az ajánlóban az alkotók még véletlenül sem  említették a politikai berendezkedésünk ilyen mérvű megváltoztatási szándékát. Igaz, az Alkotmánybíróság hatáskörének megnyirbálását sem, így a rövid beharangozóból kimaradás még nem jelenti azt, a kérdés tuti nem kerül bele az előadásba akár mellékesen megemlített főtémaként. Majd a "vége" feliratnál tapsolunk vagy fütyülünk, de a cselekményszövésbe, a vágásba és a rendezésbe nincs beleszólásunk, csak a pénzt adjuk a produkcióhoz.

A kormányfő utólag bevallotta, az Országgyűlés 2010-es megalakulásakor választ "kellett" adniuk arra a kérdésre, parlamentáris vagy prezidenciális rendszerre van-e szükség Magyarországon. Végül "történeti és jogtiszteleti" okokból a "hagyományos" mellett döntöttek. Orbán Viktor szerint több érv is szólt a prezidenciális rendszer felé való elmozdulás mellett (bár részletekbe nem bocsátkozott), és ez az a gondolatmenet, amely nem áll teljesen összhangban azzal az Die Welt interjúval, ami még 2010. nyarán jelent meg. Akkor az újságnak "cáfolta, hogy, hogy egy francia mintájú, az államfő számára nagy hatalmi jogköröket biztosító elnöki rendszer bevezetésére törekedne. "Véleményem szerint az elnök szerepét nem kell megváltoztatni" - hangsúlyozta a kormányfő, úgy értékelve: ha Magyarországot a nyugati világgal - Amerikától Németországon keresztül egészen Lengyelországig - hasonlítja össze, valamennyi közül politikailag a magyar miniszterelnök rendelkezik a legerősebb végrehajtói pozícióval. "Ezért mindig mosolyognom kell, amikor azt kérdezik tőlem, vajon az elnöki rendszer irányába akarok-e haladni" (...) "Magamat azért csak nem akarom gyengíteni". Az interjúban a miniszterelnök még annak a véleményének is hangot adott, hogy  "mindazok, akik Magyarországon egy elnöki rendszer bevezetését akarják, engem akarnak gyengíteni. Magától értetődően ezt nem támogatom"

A tegnapi beszéde után a kormányfő szavait sokan úgy értelmezték, Orbán Viktor számára eljött az idő, hogy ő maga üljön a köztársasági elnöki székbe, s egyúttal nyilván megerősíttetné a poszt jogköreit is. Ennek a gyanújának adott hangot az MSZP is, amikor feltette a kérdést: "Mivel a 2010-es választások előtt új alaptörvényről, új médiatörvényről, a jogállami intézmények szisztematikus lebontásáról, a fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolásáról sem volt szó, halkan kérdezzük: ugye nem a prezidenciális rendszer felé tett első lépésként kell érteni a miniszterelnöki visszaemlékezést"

A fő kérdés azonban az, mit szeretne vajon Orbán Viktor? Az ellenzéket ijesztgeti a prezidenciális rendszer belengetésével, hogy utána érezzék magukat boldognak, "csak" egy Fidesz pártkatona lett a befutó, a "gyenge elnök"? Esetleg tényleg arra a következtetésre jutott, itt az ideje egy erős államfői pozíció létrehozásának, hozzá méltó erős elnökkel, aki akkor is a helyén marad, amikor a Fidesznek esetleg már nem lesz meg a kétharmada a parlamentben? És vajon múló rémálom vagy jövőkép az egymással civakodó elnök és országgyűlés?

Egy biztos, a választópolgárokat senki sem kérdezte meg, milyen elnököt szeretnének: Bólogató Jánost vagy Erős Pistát, ahogy az új Alaptörvénybe sem szólhattak bele. A fejük felett zajlanak, így nincs ráhatásuk az eseményekre, az országgyűlés alkotmánymódosítással minden további nélkül áthelyezheti a hangsúly a különböző intézmények között, a prezidenciális rendszer egy-két paragrafus segítségével expressz sebességgel bebetonozható.

A "kétharmad felhatalmazása" vajon ebben az esetben is azt jelenti, a Fidesz elviekben mindent megtehet, amit csak akar? Orbán Viktor tegnapi kijelentésével szondázta a közvéleményt, és ha tömegek nem mennek az utcára, akkor úgy érzi, rajta, fogjunk neki, ezt is meg lehet csinálni? Legyen erős elnök, és bárki is győz 2014-ben, tűrje fel az ingujját és küzdjön meg az elmozdíthatatlan legfőbb méltósággal átkozva azt a napot, amikor nem ért el ő is kétharmadot?

Akárki is vállalja Schmitt Pál szerepét, a követendő minta ott van számára: a feladat adott és előre meg tudja mondani, ő erre alkalmas-e, tudja-e vállalni, elveivel megegyezik-e a szerep és szeretne-e bevonulni a történelembe II. Schmitt Pálként. Az erőviszonyok rögzítve, nyilvánvaló, ki az igazi főnök és azzal is tud számolni, milyen "bünti" jár majd, ha mégsem az utasításoknak megfelelően cselekszik.Kérdés, nem lenne-e olcsóbb felütni a telefonkönyvet és keresni egy másik dr. Schmitt Pált?

Ha azonban Orbán Viktor nemcsak mereng a prezidenciális problémán, hanem reális lehetőségként tekint a módosításra, akkor új helyzet áll elő, és az helyzet már nem a báb és bábjátékos eddig megszokott viszonya lesz.

Április 16. után okosabbak leszünk.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Államfőnk "meglepetésszerű" lemondása sokakat megszólásra késztetett, józan politikai elemzőket és teljes szívüket beleadó civileket egyaránt. A lemondás "bűnbakja" ahogy mindig, most is relatív, hasonlóan ahhoz, mi számított Schmitt Pál lemondásához az "utolsó cseppnek" a pohárban. Íme néhányan a sorbanállók közül:

1. idegenszívű hazaárulók

 Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) vezetője nyílt levélben szólalt fel az "égbekiáltó igazságtalanságok, valamint gyűlöletkeltő manipuláció láttán", amely Schmitt Pál lemondásához vezetett, véleménye szerint "politikai indíttatású anarchista csoport irányítja a SOTE doktorok szenátusa és az egyetem rektora viselkedését, döntését."

2. Sportszerűtlen és méltánytalan támadás

Ezt a nézetet sokan osztják (főleg a jobboldalon), markánsan az Olimpiai Bajnokok Klubjának levelében jelent meg, ahol is az olimpikonok elismerésüket és köszönetüket fejezték ki Schmitt Pálnak "azért a lelkiismeretes munkáért, amellyel Magyarország köztársasági elnökeként két éven át legjobb tudása szerint vezette az országot" és szót emeltek a "sportszerűtlen és méltánytalan támadások" ellen (lásd 6. pont, "névtelen bloggerek"). Részletesen lásd: Semmelweis szenátus döntése.

A KDNP Tatabányai Alapszervezete nyilatkozata párhuzamot von Schmitt Pál ügye és a nagypénteki ítélet között: "Ha ugyanis 20 évvel ezelőtt az egyetem érdemtelenül adományozta a doktori címet, vagy ha jelenlegi visszavonással egy arra valóban érdemeset sújtanak, Pilátushoz hasonlóan azt mind két esetben pozícióféltésből, vagy alantas politikai megfontolásból teszik, és ez esetben minden — az egyetem által kiadott, vagy visszavont — doktori cím felülvizsgálandó.
Jézussal együtt azonban mi is azt mondjuk, hogy „Annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb az ő bűne.” Vagyis a Főtanácshoz hasonlóan, a teljes parlamenti ellenzék, — az igazság bajnokának szerepében tetszelgő Jobbikkal együtt — szorítja az egyetemet Pilátus szerepébe és uszítja a népet, hogy azt kiáltsa: „Az Ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken!”

3. A tudomány

Schmitt Pál - többek között - a tudományt hibáztatta, amikor kijelentette, "húsz évvel ezelőtt tévedett a tudomány, mert nem hívta fel a figyelmemet bizonyos hiányosságokra". Ez a bűnbak csak nagyok kevés embernél valódi bűnbak, viszont "doktor- (értelmiség)üldözést" indíthat el, erre utal Harrach Péter tegnapi nyilatkozata is, miközben Pálinkás József, az MTA elnöke - védve a magyar tudományos élet jó hírét - egyértelműen leszögezte, saját tapasztalataiból kiindulva ennek nincs semmi reális indoka. (hosszabb távon ez a legdrágább, és a legnagyobb erkölcsi kárt okozó bűnbak)

4. Hirtelen népszerűségvesztés

A népszerűségvesztést az Index információi szerint több közvélemény-kutatás is igazolja. Egy (nem a kormány számára rendelt, de a kormánypárt vezetői által ismert) felmérés szerint a megkérdezettek kétharmada véleménye az volt, Schmitt Pálnak le kell mondania. Ezt támasztotta alá egy másik, a kormány számára készített felmérés, amely eredménye még tragikusabb volt a Fidesz számára, eszerint a megkérdezettek több mint 80 százaléka szerint mennie kellene az elnöknek. 

• Kiszelly Zoltán: az államfő lemondása nem az ellenzék győzelme, hanem a hazai és a nemzetközi sajtónak, internetes közösségnek, a tudománynak és jobboldalnak a „sikere”, amely minden ember egészséges felháborodásának következménye.

• Financial Times londoni gazdasági napilap: Schmitt Pál doktori címének megvonása "példátlan közös frontot" eredményezett, amelynek tagjai - beleértve "a szélsőjobboldali Jobbikot" - lemondásra szólították fel az államfőt.

• Der Standard, a vezető liberális osztrák napilap, Paul Lendvai: "Vajon még kitalálójának, Orbán Viktornak a szándéka szerint való volt-e Schmitt támadó magatartása? Vagy életre kelt a marionettbábu?" Szerinte a Schmitt körüli "tragikomédia" "meglepetésszerű, megfizethetetlen ajándék" a gyenge ellenzéknek; az államfő távozásában szerinte a döntő tényező a civil társadalom ereje és az értelmiségiek felháborodása lehetett.

• The Economist: Schmitt Pál azzal tehette a legnagyobb közszolgálatot, hogy megmutatta, még Magyarországon is vannak határai annak, hogy a közvélemény mit tűr el a politikusoktól.

5. Orbán Viktor

Orbán az eredeti, Schmitt maga a plágium. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, ATV, március 30.)

A nemzetközi sajtóban megjelent elemzések szerint Orbán Viktor az, aki valójában elengedte Schmitt Pál kezét.

• dpa német hírügynökség: az államfő az utolsó pillanatig harcolt az elnöki tisztség megtartásáért, a Fidesz parlamenti frakciója azonban végül "magára hagyta őt", és "még támogatója, az egyébként teljhatalmúnak tűnő, jobboldali konzervatív miniszterelnök, Orbán Viktor is vállrándítva tudomására hozta, hogy többet nem tud tenni érte". Schmitt "dicstelen" politikai bukása figyelmeztető jel Orbán Viktor számára: először kellett ugyanis valaki olyat bukni hagynia, akinek egyetlen képessége az volt, hogy fenntartás nélkül szolgálta hatalmi politikai ambícióit.

• la Stampa olasz polgári újság: a magyar államfő "megszégyenítő vereséget" szenvedett - az elnök annak a hatalmi rendszernek lett a "gyenge láncszeme", amelynek szálai Orbán Viktor kezében összpontosulnak. 

• konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ): elnöksége idején az egykori olimpiai vívó és sportfunkcionárius "ellenvetés nélkül" írt alá több mint 360 törvényt (köztük az "elnyomó jellegű" médiatörvényt), amelyek részben a demokratikus intézmények Orbán által gyakorolt gyengítését szolgálták, a miniszterelnök épp ezért igyekezett Schmitt Pált még az egyetemi bizottság plágiumvádjai és a doktori cím megvonása után is kezdetben megtartani hivatalában. Az elmúlt napokban azonban a Fideszben is jelentős ellenállás bontakozott ki Schmitt Pál ellen.

A hétfő reggel frakcióülésre érkező Orbán Viktor még azt mondta: ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle. A kormányfő kijelentette továbbá, hogy azt az ellenzéki javaslatot, miszerint, "majd váltsa le a Fidesz-frakció Schmitt Pált, hiszen ő szavazta meg, vissza kell utasítanunk, mert minden embert, akit a parlament megválasztott, a megválasztás után a döntés teljes szabadsága illet meg, és ezt tiszteletben kell tartani".

Aztán 13 órakor a parlamentben Schmidt Pál elmondta, őt is megilleti az ártatlanság vélelme, újszerű és hasznos ismereteket tárt fel a dolgozatában, a Semmelweis Egyetem szenátusa pedig etikátlan eljárásban, felhatalmazás nélkül vonta vissza oklevelét. A döntés ellen fellebbezéssel fog élni és igazát bírói úton bizonyítja be. És megtette a nagy bejelentést: "Isten akarata és az önök bizalma nagy feladat elé állított. Az államfő kifejezi a nemzet egységét. Ez a rendelkezés számomra azt jelenti, hogy jelen helyzetben kötelességemnek érzem, hogy szolgálatomat befejezzem, elnöki mandátumomról lemondjak". 

Jávor Benedek: "napokig vállalhatatlan magyarázkodásra kényszerítették a köztársasági elnököt", "azt az embert, aki felszólalt az ellen, hogy csalni nem szabad, kirúgták az állásából. Azt a rektort, aki meghozta a döntést, lemondásra kényszerítik. Azt a területi pártelnököt, aki felszólalt ellene, az ellen eljárást indítanak"

Vona Gábor: a felelősség nem Schmitt Pálé, hanem a miniszterelnöké, aki kitalálta. "Jó lett volna, ha nem bujkál, ha vállalja a felelősséget, és nem úgy tesz, hogy ehhez neki semmi köze nincs" .

Mesterházy Attila: "Ez legyen intő jel a miniszterelnök számára is, hogy az akarata, a hatalma nem korlátlan. Az emberek gerince erősebb, mint a miniszterelnök akarata. A kétharmad hiába nagy felhatalmazás, nem enged meg bármit. Az önök vezetője nem tévedhetetlen, és ez korlátot jelent az önök hatalmának is", és javaslatot is adott, legyen Sólyom László az új jelölt.

Harrach Péter:  "Úgy gondolom, hogy az a dolgozat, amiről annyi szó esett, az a dolgozat a múlt üzenete. Egy olyan rendezetlen világból jött, ahol sokan ugyanúgy alkották meg dolgozatukat. Érdemes lenne megnézni azoknak a művét, akik ma ilyen hevesen bírálták az elnök urat"

Lázár János: bírálta a magyar tudományos életet, amiért nem vizsgálta felül a rendszerváltás előtt szerzett doktori címeket és elvárja a tudomány világától, hogy "nézzen szembe az ötven évvel, hogy tisztítsa meg magát". Véleménye szerint  Tulassay Tivadarnak nem szabad lemondania, "nem futamodhat meg" és le kell dolgoznia a még hátralévő három hónapját.

Az elemzők különböző pártállású politológusokkal együtt még jó ideig el lesznek foglalva a déli eseményekkel. Amit idáig megtudtunk:

1. A parlamentnek 15 napja van dönteni Schmitt Pálról.
2. Schmitt Pál szerint továbbra is jogtalan, ami vele történt és bíróságra megy igazáért, mivel az akkori szabályzat alapján megfelelően járt el. Perelni fog. Meg PhD-zni. 
3. Az értelmiségi világ iszapbirkóztatása nem marad el, mindenki, aki felemelte szavát, számíthat rá, megnézik disszertációját, diplomamunkáját. És itt az ideje, hogy a tudomány megtisztítsa önmagát az elmúlt 50 évtől. Kérdés, milyen szintig megy a "tisztulás" - lehet, hogy eljön majd a pillanat, amikor nemcsak új értekezést kell írni, hanem neki lehet rugaszkodni a nyelvvizsgák megismétlésének? 
4. A fentiek alapján azok sem számíthatnak semmi jóra, akik eddig felemelték a szavukat (lásd Jávor Benedek), van, akit kirúgnak és van, akit nem engednek lemondani. 
5. Mi pedig várhatjuk, mit főz ki nekünk a politika vegykonyhája: esszük, nem esszük, beleszólásunk nem sok van.

Előzmény itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Ütött az óra. Kiknek? Ezt még nem tudjuk, de hamarosan minden napvilágra kerül. Vajon milyen hévvel és kik ellen rajtol a plágium-ügy miatti leszámolás? Kik adhatják vissza funkciójukat és vele együtt párttagkönyvüket? És kiknek a kiiktatásától lesz hangos a sajtó és ki fog szép csendben, titokban a hátsóajtón át távozni?

Az első áldozat Tulassay Tivadar, a Semmelweis egyetem rektora, aki bejelentette lemondását. Igaz, az egyetemi szenátus már megválasztotta az utódját, de hivatalosan még három hónapig érvényes mandátuma volt. A rektor azonnali távozását azzal indokolta, hogy az egyetemet magára hagyták Schmitt Pál doktorija ügyében, a NEFMI részéről pedig személyét érintően olyan fokú bizalomvesztést érzékelt, ami a Semmelweis Egyetemnek árthat.Tette mindezt az a híres gyerekorvos, aki a Fideszhez közeli nemzeti konzervatív Professzorok Batthyány Körének elismert tagja. 

Tulassay Tivadar mellett ma délután szimpátia-tüntetés lesz. Kérdés: vajon érdemes-e a Fidesznek olyan nagy tekintélyű tudóst vegzálnia, akit a konzervatív értelmiség nagy része, tehát a saját szavazóbázisa ebben az esetben a legcsekélyebb mértékben sem tekint bűnösnek? Akik szerint nem az a bűnös, aki kimondja, a király meztelen, hanem maga a király, aki más tollával ékeskedett, miközben sajátja nem nagyon volt? Vajon mit kezd a kormány majd azzal a hullámmal, amely már elindult: "Tulassay Tivadart államfőnek"? Pár hete a polgárok nagy része azt sem tudta ki ő, ma pedig már sokan úgy vélekednek róla, azért még mindig van "becsületes ember"? Aki mernek lépni akkor, amikor a minisztérium és a Fidesz magára hagyja, aki érzi tettének erkölcsi súlyát és aki feladatának érezte, a "tudományt" meg kell védenie? Azt a tudományt, amely a hibás mindazért, ami ma történik Schmitt Pállal?

A második áldozatnak Szalma Botond tűnik, aki a KDNP budapesti elnöke és aki továbbra is kiáll véleménye mellett: "Én csak azt mondom, hogy én már nem lennék elnök, ha én volnék az államfő. Nyugdíjba vonulnék. De ebben a kérdésben az erkölcsi tartás a legfontosabb. Ezt kell helyreállítanunk az országban". Véleménye szerint Rubovszky György pártügyész "ha tehetné, kitenné a pártból", mert "biztos felizgatta, hogy én lettem a budapesti KDNP-elnök". Szalma Botond úgy véli, a KDNP-sek 95 %-a osztja az álláspontját, de hallgatnak: "nem divat ma a véleménnyilvánítás. De nem csak a KDNP-ben. Sehol, sajnos". És mindenek mellett azért reméli a KDNP "nem a Magyar Szocialista Munkáspárt, amikor az 50-es években megmondták, hogy mit kell mondani".

Szalma Botond karakán, egyenes véleményével azok számára is szimpatikussá vált, akik nem értenek egyet a Semjén Zsolt nevével jegyzett KDNP politizálásával: "a bűnről ki kell mondani, hogy bűn, a feketéről, hogy fekete, a fehérről, hogy fehér, ezt diktálja a keresztény erkölcs is". Vajon a KDNP (és ezzel együtt a Fidesz) szavazóbázisa hogyan alakul majd, ha őt kipenderítik anyapártjából, mivel "érdemtelenné vált" arra, hogy a keresztény-demokrata értékeket képviselje? Mert ha nem az idézett mondat, akkor mi az a "keresztény erkölcs" valójában? Hogyan kell értelmezni? Esetleg kétfajta értelmezés van, és ez most nem az? A vannak egyenlők és még egyenlőbbek kontextusban még az alapértékek is alapvetően változnak és Szalma Botond a hibás, hogy ezt nem vette észre? 

A legtöbb áldozat kiléte azonban ma még nem ismert. Egy részükről igen hamar tudomást szerzünk - ők azok, akik nem támogatták kellő mértékben Orbán Viktor álláspontját a plagizálás-ügyben. Ráadásul a köztársasági elnök "sérthetetlen" doktrínával mindenki bűnös lesz, aki valaha is egy rossz szót mert kiejteni államfőnkről, és a továbbiakban olyan kérdések fel sem merülhetnek, hogy Schmitt Pál csalt-e. A sérthetetlenség eleve kizárja bármilyen kérdés feltételét. De vajon ez a "sérthetetlenség" csapda Orbán Viktort is beszívhatja-e - mi lesz, ha nem fog neki engedelmeskedni az, aki őt egyetlen evilági főnökének tartotta eddig? Akkor is sérthetetlen marad, ha elszabadult hajóágyú a Fidesz gyorsnaszádja fedélzetét fogja törni-zúzni? Vajon hogyan kommunikálják majd, ha már tarthatatlanná válik az állapot: a sérthetetlen mégsem élethossziglan sérthetetlen? Milyen nagyságrendű "bűnt" kell elkövetnie elnökünknek, hogy Orbán Viktor bevallja, azért vannak korlátok? Vagy egy nap arra ébredünk, amíg aludtunk, a parlament monarchiává alakította hazánkat, és királyunk nemcsak sérthetetlen, hanem trónja örökletes is és hű alattvalóként maximum az önjelölt királyok csatájához asszisztálhatunk?

A legtöbb áldozat azonban még nem is sejti, hogy áldozat, de a Fidesz ötletrohamai során már felmerült az aduász: a plágium-vád súlyát azzal lehetne csökkentetni, ha sikerülne bebizonyítani, valóban nem államfőnk volt az egyetlen, aki akkoriban másolt - így jött a nagy ötlet: vizsgáljuk át az összes kisdoktorit. Nem is kell az összeset (erre ugye apparátus egyelőre nincs), de néhány látványos lebukással már nem az államfőn lenne a fő hangsúly, ő is csak egy lenne a sok egyenlőbb között.

És ha már nekiveselkednek az, miért ne lehetne a kisdoktorit ki lehet terjeszteni mindenféle egyetemi, főiskolai diplomára? Ha egyszer elindult a szekér, nincs megállás. A kérdés csak az, hol lesz a vége? Az úgynevezett "értelmiség" egymást jelentgeti majd fel a hirtelen megkerült hatáskörrel és illetékességgel is rendelkező NEFMI osztálynál? Az egyetemi könyvtárakat megrohamozzák és egykori diplomamunkák, doktori értekezések toplistásak lesznek? Vajon a plagizáción kívül főben járó bűn lesz majd az is, amikor a mai jogász vagy közgazdász 25 évvel ezelőtt még az "átkos" jog- és gazdasági rendszere mellett tette le garasát művében? Kiragadott mondatokat fognak idézgetni a másik lejáratására bizonyítva, nem lehet "jó" ember az, aki valaha ilyeneket vetett papírral?

Vajon a mai értelmiség hány százaléka fog gócső alá kerülni? Ki fog kit vizsgálni, ki mennyit ad egy jó fülesért, X.Y. nagybefolyású politikus sufnituningolt értekezéséért, bután megfogalmazott szavaiért? Vajon beszállnak azok is, akik főnöküket, esetleg egy reménybeli státuszért folytatott harcban a vetélytársukat akarják "csak" lejáratni?

Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a sárdobálás meg fog állni a jelenlegi aktív politikusok szintjén, és csak a férgese hullik. Ha valaki meggondolatlanul követ dob a pocsolyába, nem tudhatja, kire fröccsen a mocskos víz - a végén még az ő szeme-szája is tele lehet, nemcsak azé, akinek szánta. És mikor lesz vége? Amikor egymást sárba rántva az egész úgynevezett "magyar értelmiség" ott birkózik a dagonyában, a civilizált világ pedig egy újabb bizonyítványt állít ki rólunk és felsőoktatási intézményeinkről?  Amikor a magyar értelmiséget úgy, ahogy van diszkvalifikálják a nemzetközi tudományos életből? 

És valójában ez az iszapbirkózás és tömeges sárba rántás teljesen felesleges, mert Schmitt Pálról a fókuszt máshova irányítani már nem lehet. Róla már sok vélemény napvilágot látott, így azé a Klaus Heinemann német sportszociológusé, a Hamburgi Egyetem tanáráé is, akit szó szerint idézett: "Még fontosabb kérdés azonban, hogy egy elnök, aki nyilvánvalóan óriási csalást követett el a tudományos munka etikai alapkövetelményeivel szemben, képviselhet-e tovább egy fontos európai országot." 

Úgy tűnik, csak Schmitt Pál csak nekünk, magyar alattvalóknak sérthetetlen. Vajon létezik ma Magyarországon olyan erő, amely meg tudja akadályozni, hogy még tovább ássuk a gödröt magunk alatt?

Előzmény itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Ismét terítéken vagyunk a nemzetközi sajtóban. No, nem az orzságimázsért felelős épp ki tudja hova tartozó hivatal rendelte meg a kampányt és egyelőre nem is úgy néz ki, bárki is egy lépést is tenne a kormányzat részéről a tűzoltás érdekében. Most nem a gyógyvizeink, kultúrális vagy műemléki értékeink a fő téma, hanem a magyarok által vallott erkölcsi értékek: a tisztesség, a mások tisztelete és legfőképp az, a kormány hogyan igyekszik mindezt elbagatellizálni, szőnyeg alá söpörni, és ha már semmi sem sikerül, mindezt bűnbakokra kenni. Esetleg egy éjszaka, amíg a józan gondolkodásúak alszanak, a probléma végleges megoldásaként királyságot kikiáltani, minden főméltóságot sérthetetlennek és örökletesnek nyilvánítani, csak úgy, magyar unorthodox módon.

"Két dolog biztos az életben, mondta Benjamin Franklin: a halál és az adók. Ha a nagy ember ma élne, nem lenne kétséges, hozzátenne egy harmadikat is: magyar politikus soha sem mond le" - és ezek a "barátságos", a magyar virtust ily jól ismerő mondatok honnan származnak? Az Economist újabb posztot jelentetett meg rólunk. Angol nyelven, a teljes elnöki interjú leiratával együtt. Két riporteri kérdést ki is emelt, mint a szervilizmus csúcsát - lássa mindenki, milyen ma a magyar közszolgálati média és milyen a kormánypárti újságírás. És a végén, unorthodox médiánk kritikájának betetőzéseként javaslatot is ad Schmitt Pálnak PhD-témaként: írjon a magyar állami televízóra gyakorolt politikai nyomásról.

Eközben a Chicago Tribune újságírója új szintre emelte az eddig csak Magyarországon folyó eseményeket - a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot kereste meg e-mailban a történtekkel kapcsolatban. Azt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, amelynek államfőnk ma is tisztségviselője, a környezetvédelmi bizottság elnöke. Mark Adams, a NOB szóvivője megígérte, tanulmányozni fogják az esetet és eldöntik, szükség van-e bármilyen intézkedésre. Precedens van, és ezt a Chicago Tribune meg is említi, Sandra Baldwin nem egészen tíz éve mondott le az amerikai olimpiai bizottság elnöki tisztségéről, miután kiderült, valótlan adatokat tüntetett fel akadémikus karrierjéről az önéletrajzában (doktori disszertációját soha nem fejezte be). "De a tudományos területen valószínűleg mindenki azt mondaná, hogy egy doktori tézis plagizálása sokkal rosszabb" - írja a szerző - "Sandra Baldwin helyesen tette, hogy lemondott, mielőtt kirúgták volna", és szerinte Schmitt Pálnak is ezt kellene tenni.

Ha valaki nem tud angolul, német nyelven is talál kommentárt. A Die Presse jegyzete szerint Orbán Viktor Schmitt Pállal "az ízlése szerint való elnököt keresett magának: Fidesz-párttag, vonalhű, lojális és gyenge". "Erősen ironikus, hogy Orbán számára éppen ez a politikai könnyűsúlyúság vált kolonccá, írta Jutta Sommerbauer, aki szerint a plagizálásban nem a másolás a legrosszabb, hanem az, hogy olyan értékek elleni vétségről van szó, mint a tisztesség és a másik tisztelete. "Marad a kérdés, hogy Orbán Viktor a megfelelő tanulságot vonja-e le az ügyből, vagyis azt, hogy egy gerinctelen államfő nem az ideális választás"

Mindeközben Schmitt Pál ma reggel nyilatkozott az MR1-nek és egy új bűnbakot talált, a tudományt: "Ha húsz évvel ezelőtt tévedett a tudomány, mert nem hívta fel a figyelmemet bizonyos hiányosságokra, azt most a szenátus kijavította. Hogy úgy mondjam, önmaguk között 1:1 a meccs, csak sajnálom, hogy ennek én voltam a szenvedő alanya, hogy rólam szólt, az én becsületemről, az én eljárásomról a dolog" De vajon maga a tudomány-e az, ha valaki plagizál? Vajon hány tudós mormol most nem túl kedves szavakat a fogai között arról, hogy államfőnknek a tudomány = másolás és idézőjelek hiánya? Akkor hol van a tudomány becsülete? Annak a tudománynak, ami nem plágiumból és írásjelekből épül fel, hanem művelői percről percre, óráról órára valami újat adnak hozzá? És hogyan tudja a tudomány megvédeni magát a porig alázástól?

Schmitt Pál már jogtalanságot kiált - szerinte a jelenleg érvényes jogszabályok alapján csak bíróság vonhatta volna vissza doktori címét - kérdés: talán épp annak a minisztériumnak a javaslatára, amely olvasatlanul visszadobta a bizottsági jelentést illetékesség hiányára hivatkozva? "Talán lesz valaki, talán lesz egy ügyvéd, aki utánamegy, hogy milyen alapon hagyta ki a Semmelweis Egyetem szenátusa a Magyar Akkreditációs Bizottságot"-  fenyegette meg az egyetemet, bár azt is elmondta, Ő, a fair play díjas olimpiai bajnok vívó nem akar pereskedni az egyetemmel.

Kérdés, nemzetközi szinten, illetve a diplomáciai életben érdekel-e bárkit is, hogy egy "blogger" robbantotta ki a botrány? Hogy azt a kapitális hibát, amit vétett, bizottság, szenátus vagy bíróság torolja meg? Vajon milyen hosszú távú eredménnyel jár majd hazánkra nézve, hogy Schmitt Pál fair play díjas olimpiai bajnok vívó és államfő újabb és újabb bűnösöket talál, leginkább olyanokat, amelyeknek esélyük sincs védekezni? Ki védi meg a halottakat, miért kényszerülnek az örökösök arra, hogy minden energiájukat arra fordítsák, szüleik nevét tisztára mossák? És ki védi meg a tudományt és az olyan értékeket, mint a fair play, a tisztesség és mások tisztelete? Vajon hányan tartják irányadónak az Economist és a Die Presse véleményét és hányan Schmitt Pál interjúit? Hány diplomáciai dossziéba kerül bele, hogy elnökünk "gerinctelen", a közszolgálati média pedig olyan szinten szolgai, hogy ha egy fokozatot növelne, már ki kellene tenni a tizennyolcas karikát és csak éjszakai sávban lehetne sugározni? Hogy az elnöki interjúk többet mondanak bármilyen Velencei Bizottságnál arról, hol tart ma az unorthodox erőpolitika, befolyásgyakorlás, mismásolás? 

Eddig a kormánypártok részéről egyedül Szalma Botond állt ki amellett, hogy az eltussolás bűn és a keresztény értékekkel ellenkezik. Mára már saját pártja is elhatárolódott tőle - vajon elmagyarázták neki, mik is az igazi értékek, amit szeme előtt kell tartania, ha karriert akar építeni? Lehet, hogy rossz úton jár, ha komolyan elhiszi, "a bűnről ki kell mondani, hogy bűn, a feketéről, hogy fekete, a fehérről, hogy fehér, ezt diktálja a keresztény erkölcs is"?

Teljesen mindegy, ki hogy csűri-csavarja, a tény még tény marad, és ez az, ami valójában érdekel mindenkit: a plágium az plágium, az unfair play az unfair play és a tudományt sem lehet mindenért hibáztatni. Akkor is, ha aki elkövette, sérthetetlennek nyilvánítja (nyilváníttatja ki) magát. A tények makacs dolgok, a többi csak maszatolás, szerecsenmosdatás.

Mindez a mi pénzünkből, nekünk, a mi kárunkra. 

Előzmény itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Kik az igazi vesztesei a tegnapi napnak? Kik érezhették úgy, arcon vágták, hülyének nézték, porig alázták, semmibe vették?

• A magyar tudományos élet prominens személyiségei, professzorok, egyetemi tanárok? Őket már a bizottsági jelentés letaglózta, amikor megtudták, az a hibás, aki nem mondta, legyen idézőjel meg végjegyzet is egy doktori disszertációban, meg az, aki nem vette észre a fordítást. És azt sem vették jó néven, hogy a TF slendrián eljárását az "akkori időben" ki nem rívónak nyilvánították. Valószínűleg csak kapkodták a fejüket, most akkor mi van? Egyesével mindenki bizonyítsa be, hogy ő nem ilyen eljárásban szerezte tudományos fokozatát? Hogy igenis vannak hazánkban olyan tudósok, akik megdolgoztak a címükért, nem "disznón vették" diplomájukat, doktorijukat és saját maguk éveket fordítottak kutató munkára? És nemcsak önmaguktól, hanem diákjaiktól is megkövetelik a tudományos elhivatottságot, elemző munkát?

• Az aktívan politizáló rétegek? Ők már az első HVG cikknél felsóhajtottak, még egy csontváz a szekrényből, újabb gumicsont hónapokra prolongálva, ezúttal a Fidesz és a kormány kárára. Téma sok ideig, oda-vissza fröcskölés, aztán elül az egész és minden marad a régiben, igazságot meg ne keressen senki, mert olyan úgy sincs.

• Azok, akik valaha is nekiálltak egy diplomamunkának, hónapokig kerestek-kutattak, könyvtárba jártak, internetet böngésztek? Akik tollat (billentyűt) ragadtak és nekiveselkedtek egymás után mondatokat varázsolni a papírra (képernyőre)? Ők már menet közben elmondták a véleményüket, ők bezzeg nem voltak még egyenlőbbek, nekik meg kellett szenvedni a diplomájukért, címükért. Hasonlóan gondolkodtak azok is, akik előtt még ott van a nagy munka és azok is, akiknek gyermekük, testvérük kínlódott hónapokat anyaggyűjtéssel, fogalmazással, végső formába öntéssel, nem elhanyagolva olyan apróságokat, mint idézőjel, lábjegyzet, végjegyzet, korrekt bibliográfia.

Tegnap azok döbbentek le igazán, akik a szenátusi döntés után úgy érezték, ha nyikorogva-csikorogva is, de működik a rendszer. Akik azt hitték, a Magyar Nemzet vezércikke vagy Szalma Botond KDNP-s személyiség nyilatkozata után egy új korszak következik, és a rendszer kilöki azt, aki méltatlanul szerez babérokat. Igaz, a főpolgármester nyilatkozata már felnyithatta az optimistább szemeket, ahogy Orbán Viktoré is, de hát a remény hal meg utoljára, szokták mondani. Azonban a tévényilvánosság előtti hiteltelen magyarázkodás, az "én csak egy ártatlan bárány vagyok" szerepben tetszelgés, az egykori közreműködők vádolása, miért nem szóltak, nekik kellett volna, a "legjobb tudásom szerint készítettem" felemlegetése sok, eddig csak távolról szemlélődő állampolgár zsebében is kinyitotta a bicskát.A riporter minden képzeletet felülmúló szervilizmusa már csak a hab volt a tortán.

Köztársasági elnökünk elismerte hogy bűnös, bár úgy, hogy nem bűnös: idézőjel nélkül másolta a doktori disszertációjának jelentős részét, de ezzel az összegzéssel szerinte ő a társadalom számára használható értéket teremtett, később ő maga is rendszeresen olvasgatta saját magát. Sokak számára felmerülhetett a kérdés: ha már az egyszerű diplomamunkánál is alapvető szabályok voltak az "átkosban" is, akkor hogyan abszolválta Schmitt Pál az első lépcsőt, az első diplomát,  ha még a doktorinál sem volt tisztában a követelményekkel? Vajon az írógép a hibás a lábjegyzetek (végjegyzetek) elmaradásáért, mert olyan bonyolulttá tette a dolgokat? Vagy az, aki utólag nem tette bele a macskakörmöket, vagy nem szólt, hogy ugyan már, valaki tegye bele? Aki nem ellenőrizte vissza, tényleg helyesen van-e megjelölve minden, a bibliográfiában felsorolt mű, és nem szólt, hogy csak fellelhetőket (létezőket) kellene beírni és nem kéne olyan táblázat-számra hivatkozni, amely nem létezik?

Kérdés, ha a szerzői jogok ilyen mértékű megsértése elévülési időn belül napvilágra kerül és jogi következményekkel jár, akkor most Schmitt Pál ülne a köztársasági elnök székében? Eszébe jutott volna bárkinek is, hogy foltos múlttal jelölje, bármilyen eredményes sportoló és sportdiplomata is volt egykor? Vajon az, hogy az eset 20 éve, a rendszerváltás utáni vadkapitalizmusban történt, az erkölcsi felelősség alól mentesít? Akkor, amikor a mai 45-47 évesek (köztük Orbán Viktor és Kövér Lászó) szerezték diplomájukat? Talán nem volt az olyan régen, mint ahogy egyesek szeretnék?

Kérdés, az emberek megbocsátanak neki? A kormánypárti politikusok valószínűleg őszintén hisznek ebben - a kétharmad lojalitása határok nélküli. De vajon a megbocsátás jelenként lehet venni azt, hogy a lopott tárgy a legújabb szlengben már a "törzsanyag" kifejezést érdemelte ki? Hogy a neten tucatjával keringenek a Plagi Palis és egyéb vicces képek, rövid videók, új dalok születtek és elnökünk a youtube.com sztárja lett? Azé az interneté, amelyhez bármikor, bárhol a világon hozzá lehet férni, az anyagokat pillanatok alatt le lehet fordítani, felvidítva az éppen szomorkás hangulatú diplomatákat és az elnöki látogatást előkészítő dokumentációba bele lehet csempészni? És az elkövetkező diplomáciai eseményeken vajon Schmitt Pál kiszámított, éppen jó helyen jó időben, feszültségoldási célból elsütött viccén fognak nevetni vagy magán Schmitt Pálon? És vajon mi lesz akkor, ha valamelyik plagizált szerző (vagy örököse) úgy dönt, beperli a magyar államfőt, lehetőleg minél nagyobb nemzetközi sajtóvisszhang közepette? Vajon a perben is majd mentség lesz, hogy "neki nem szólt senki" és egyébként is az egyetem (az írógép, stb.) a hibás? És vajon az ország érdeke, hogy hosszú ideig ilyen kontextusban merül fel hazánk neve, elemzők csámcsognak a "speciális" (unorthodox) magyar demokrácián, a következmény nélküliségen, a poplista szlogenek valódi tartalmán?

Vajon az esetet hogyan állítaná be a keresztény-demokratás készítésű NAT az etika-tanítás törzsanyagába? Milyen tanúságokkal szolgál az eset? Hogyan fogja elmagyarázni a tanár a gyermekeknek, hogy ha a köztársasági elnökről van szó, akkor az csak politikai machináció áldozata, az összes többi plagizáló viszont más tollával akar ékeskedni és valódi munka nélkül szeretne eredményt elérni? Hol marad a "minden cselekedet elnyeri méltó jutalmát, akár rossz, akár jó is az"? Hogy tanulj, ne puskázz? Vagy a tanárnak be kell vallania az osztály előtt, a puskázásnál nem a diák jár tévúton, hanem az a hibás, aki nem vette észre, aki nem szól minden egyes dolgozat előtt, tilos a másolás és mindenféle oda nem illő segédeszköz alkalmazása? Hogy bármit el lehet érni, bármilyen magasra fel lehet jutni, csak arra kell vigyázni, ne derüljön ki az alkalmazott módszer? És vajon attól, hogy valaki hangoztatja, cselekedetének sem pénzügyi, sem erkölcsi hasznát nem vette, akkor az már nem is lehet elítélendő?

Vajon hiheti-e komolyan akár egyetlen politikus is, hogy az emberek könnyen felejtenek és mindent megbocsátanak? Hogy bármit elhisznek annak, aki talál maga helyett egy (lehetőleg már halott) bűnbakot? És meddig sérthetetlen a sérthetetlen?

És vajon a tegnap megsértett szavazópolgárok elfelejtik-e a következő választásokra, mit nyomtak le tegnap a torkukon?

Meddig fair play a fair play? Folytatás itt.

Előzmény itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!