morgás joga 6.jpgA Kormány és a Nemzetgazdasági Minisztérium végre látványosan, félreértelmezhetetlenül döntött - semmibevéve az Európai Központi Bank által a múlt héten közölt, a jegybanktörvénnyel kapcsolatos aggályokat ugyanazt a javaslatot nyújtották be megtárgyalásra a parlamentnek, amit még március 7-én küldtek ki véleményezésre Brüsszelbe. Hogy mi ez a döntés? Az, hogy hazánk nem kíván komolyan tárgyalni sem az EU-val, sem az IMF küldöttséggel, felvállalva ezzel akár a forintválságot is. Az összes többi csak mellébeszélés, piac-megnyugtató propaganda.

Ez a döntés megerősíthette álláspontját azoknak befektetőknek, akikről Magyarországgal kapcsolatban a Dow Jones ír: "A befektetőknek mostanra elegük lehet abból, hogy a budapesti kormány megszegi ígéreteit".

A nem magyar szerző tollából származó írás szerint a befektetők körében kiújultak a kétségek, hazánk valóban akar-e tárgyalni és meg akar-e egyezni a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval. Korábban arra számítottak, mostanra előrehaladott állapotban lesznek a tárgyalások, amelyek célja, hogy az ország enyhítsen a rá nehezedő adósság súlyán. Azonban a kormány vonakodása a vitatott jegybanktörvény megváltoztatásától, illetve az ország ellen indított kötelezettségszegési eljárások megakadályozzák a tárgyalások elkezdését. Az pedig, hogy Matolcsy György lényegében semmibe vette az Európai Központi Bank aggályait, olaj lehet a tűzre. És az elemző nem tévedett nagyot, hiszen a forint árfolyama érzékenyen reagált a minisztérium törvényjavaslatára.

Eközben Varga Mihály mintha teljesen más filmet nézne - személy szerint várja az IMF-et, és Egyiptommal szembeni hendikeppünk valójában az EU-tagság (Egyiptom ugyanakkor fordult az IMF-hez, mint Magyarország, és már meg is kötötték a megállapodást). A hétfői frankfurti ötoldalú tárgyalás kapcsán kijelentette: az EKB, a Magyar Nemzeti Bank, a magyar kormány, az IMF és az Európai Bizottság azt nézi meg, van-e olyan akadály, ami miatt a tárgyalások nem kezdhetők el. Szerinte nincs ilyen, hiszen a kormány szuverén módon olyan kezdeményezéseket tehet, amelyek nem ütköznek az unó alapértékeibe. Ha pedig erről vita van, akkor annak a végén Magyarország nyilván bírósághoz fog fordulni. Kérdés: ez azt jelenti vajon, ha a kormány úgy értékeli, az EU miatt nem kapjuk meg az IMF-hitelt, akkor bepereljük az EU-t?

Varga Mihály szerint az IMF-tárgyalások valódi gátja, hogy keverednek különböző kérdések, így az országgal szemben indított túlzott deficit eljárás, a kötelezettség szegési eljárás, illetve az IMF-tárgyalások megkezdéséhez szükséges előfeltételek kérdésköre. Ezzel szemben Magyarország azt szeretné, ha ez a három szál nem keveredne össze, hiszen mondjuk egy pénzügyi megállapodás előfeltételeként arról beszélni, hogy mennyi lehet a bírák nyugdíjkorhatára, nem méltányos, szerinte.

Kérdés, vajon mennyiben befolyásolja egy adós kiszámíthatatlan és a nemzetközi demokráciai standardok szerint antidemokratikus jogalkotói magatartása hitelképességét? Ha nézzünk a banánköztársaságokat, akkor úgy látszik, nagyon, hiszen ez a berendezkedés a lehető legtávolabb áll egy igazi befektetőbarát, gazdaságélénkítő, jól prosperáló gazdaság kívánalmaitól. Ráadásul, ha iszkolnak a befektetők, honnan szerezhet pénzt a hitel visszafizetésére egy ország? Nagy nyersanyag-készlet hiányában vajon mi marad, amit gyorsan piacra lehet dobni? A nagymama ezüst étkészlete a kredencből? És aki ennyire megbízhatatlannak van minősítve, az vajon hogyan nyújthat biztosítékot arra, hogy időben fogja fizetni a részleteket? A kettősbeszédek, "félrefordítások", nemzetközileg elismert és mértékadó politikusok "kokizása" és "sallerezése" vajon lendítenek a helyzetünkön, és ha igen, milyen irányba?

A mi nagy gondunk azonban az, hogy míg januárban Orbán Viktor békülékeny hangot ütött meg az IMF-fel kapcsolatban (és ez segített visszatáncolni a devizaválság szakadékának széléről), napjainkra ez tovatűnt és a realitások talaján álló befektetők ma már nem számítanak arra, hogy a magyar deviza 280 forintra erősödhet az euróval szemben, pedig februárban még sok elemző szerint ez is simán elképzelhető volt. Ehelyett ma "könnyűnek érzékelik a forintot", tehát ha valamilyen sokk rázná meg a világ pénzpiacait, az magával sodorná a magyar valutát is - körvonalazza hazánk lehetséges jövőjét Guillaumne Tresca, a Crédit Agricole stratégája. Eközben Soros György emeli létünk tétjét és újabb uniós válságot vizionál az elhibázott megszorításos politika miatt.

Mit is jelent ez valójában? Kormányunknak az IMF-tárgyalások lehetőségének csodafegyvere megszűntével valószínűleg már nincs megfelelő muníciója arra, hogy ellenálljon a külföldi befektetők újabb rohamának. Az elemzők szerint a frissen lejáró külföldi adósságok újrafinanszírozásának költsége erodálhatja a törlesztésükre rendelkezésre álló fiskális eszközöket, ez pedig nem sok választási lehetőséget hagyna a kormánynak. Több befektető elkezdte shortolni a forintot - azaz valutánk gyengülésére számítva köt üzleteket -, mivel úgy véli, hogy az euróárfolyam a 300-as szint fölé kúszik.

A gyengülés megállítása érdekében a magyar kormány a múlt hónapban megpróbált eurókötvényt kibocsátani, de a gyenge érdeklődést látva gyorsan visszavonult, eközben a negatív tendenciák ellenére a befektetők igen kevés ösztönzést kapnak a kormánytól és valójában semmi sincs, amiben bízhatnának.

Ezt a vélekedést támasztja alá számokkal a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara jelentése is - a német cégek számára a gazdaságpolitika hiányzó kiszámíthatósága és a jogbiztonságba vetett bizalom erodálása jelentik a legnagyobb gondot. A kiszámíthatósággal a megkérdezettek kétharmada "nagyon elégedetlen",  23 százalék "elégedetlen" - és gyakorlatilag senki nem volt "elégedett". Hasonló mértékű elégedetlenség tapasztalható a jogbiztonság, a közbeszerzések átláthatósága és a korrupció visszaszorítása tekintetében is.

 

A legfőbb kérdés, valaha is ki fogja-e bárki is mondani kerek-perec kormányunk részéről, nem kérünk az IMF hitelből? Hogy feleslegesen túráztatunk bárkit is, aki a hitel-projekten dolgozik? Vajon mennyibe kerül nekünk, magyar adófizetőknek Fellegi és stábjának felesleges utaztatása, a minisztériumi hangyák hiábavaló dolgoztatása? És még akkor sem alkuszunk, ha az elemzők forintválsággal fenyegetnek? Vajon megér ennyit a "nemzeti büszkeségünk", a "nekünk ne diktáljon senki", "nem leszünk senki gyarmata" álláspontunk?

És vajon létezik-e az a forintárfolyam, amely esetén politikai döntéshozóink fejet hajtanak és a Velencei Bizottság valamint az Európa Bizottság ajánlásainak megfelelően újragondolják teljes jogalkutásunkat, állami berendezkedésünket? Vagy nincs ilyen, ha beledöglünk, akkor sem?

Szabadságharcunk ára akár több száz milliárd forint. Alsóhangon.

 

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!


A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr254458417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása