• Hogy értelmezi majd a tanár a bűn, a büntetés, a büntetés megúszása fogalmát? Mi lesz, ha szóba kerül   a pénz hatalma,  illetve van-e annyi pénz, és ha van, mennyi is az, amennyiért egy baltás gyilkos is kegyelmet kaphat, mégha ahhoz a jogszabály szavait megtartva, de annak értelmét megkerülve kell eljárni?

• Mi lesz majd a tankönyv álláspontja, meddig ember az ember, hol kezdődik a szörny és meddig lehet mentséget találni a bűnökre? Mi a cél és az eszköz kapcsolata és szentesítheti-e az eszközt a cél?

• Hogyan ír majd a tankönyv a szabályokról, a kiskapukról, a protekcióról és a csoporthoz tartozásról? Mi lesz az álláspontja a puskázásról, másolásról, plagizálásról? Képes lesz-e a tanár a nagyobbaknak elmagyarázni, hogy azért a politikai életben nem mindenki tartja magát ahhoz, ami a tankönyvben van, és ezért még igen magas fizetést is kap? 

• Mit mond majd a "ne hazudj" elvről? Ha neked megéri, nyugodtan hazudj, csak ki ne derüljön? Ha pedig kiderül, aljas rágalom, amit az ellenfél terjeszt, csupa-csupa rosszindulatból? Vagy csak elég annyit mentség, "kérem, az már régen volt"?

• Hogyan rendezi majd le a tanár a diszkriminációt (Pistikével nem játszunk, mert nagyképű/csóró/büdös, stb)? Lesz-e téma, hogy csendben lehet piszkálni, csúfolni a másikat, de kővel megdobni már nem illik? Mit mond majd a kisebbségekről, korrekt lesz-e a hozzáállása a különböző izmusokhoz, mint például a nacionalizmushoz, rasszizmushoz, sovinizmushoz, patriotizmushoz?

• Hogyan fogja megmagyarázni a tanár, miért érdemel jobb jegyet Csabika, ha ugyanannyit tud Pistike? (talán mert anyukája karácsonyra ajándékcsomagot hozott a tanító néninek?) Elfogadják vajon a gyerekek a sokat hangoztatott szlogent, miszerint "ha sokat és kitartóan dolgoztok, ti is kaptok majd ugyanolyan ötöst?

• Mit mond majd az Ifjúsági Fórum/Diáktanács, stb. tanárvezetője, ha a tanulók egy része nem engedi szóhoz jutni a többieket? Ha csak bizonyos gyerekek tehetnek ki bármit a faliújságra, a többieknek pedig joguk van hallgatni? Így jártatok, választottatok volna más (jobb) diák-képviselőket? Vagy csak annyit, vannak egyenlőek meg még egyenlőbbek?

Nagy valószínűséggel a tanár heti egy órában az alap erkölcsi elvekkel fog operálni: a gyengéket meg kell védeni, mindenkit hagyni kell szóhoz jutni, a játékhoz is oda kell engedni a többieket, a gyakorlatban pedig nagyon hamar megtanulják a gyerekek, „amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek”.

„Az etika csak a társadalom kifogása. Ködös és gyarló.” (Blood Plus c. japán anime)

A köznevelési törvény azonban azt is megengedi, hogy erkölcstan helyett a diák egyházi jogi személy által szervezett hit- és erkölcstan órán vegyen részt, ez pedig további komoly problémákat vet fel. 

Az oktatási kormányzat álláspontjának nagyszerű példája, amikor még tavasszal Réthelyi Miklós a "Lelki nevelés - hitoktatás - esély a holnap számára" című ökumenikus tudományos konferencián arról beszélt, hogy a társadalomban nagy várakozás tapasztalható a hittanoktatás és az erkölcstanoktatás kötelező bevezetése iránt. Az egykori miniszter szerint a vallásoktatás célja, hogy az "átprogramozza életünket a hétköznap szentségeivel", a többi között a létezés örömével, az alkotás, a nevelés, a szépség, a hasznosan eltöltött idő értékének és az egyes emberekben rejlő értékek szentségeivel. Ha nem is tudjuk, egy 60 órás etikatanárnak mit kell tudnia, Réthelyi ezen a konferencián kifejtette, milyen kritériumok vannak az ideális hitoktatókkal szemben:

• legfontosabb a pedagógiai elhivatottság,
• lényeges a szakmai tudás és rendezett magánélet,
• elemzőképességgel és filozófiai ismeretekkel rendelkezés,
• egyszerre legyenek elbeszélők és evangélisták,
• meg kell találniuk a mélyebb értelmét az általuk elmondott elbeszéléseknek, amelyeket az emberiség történetébe is el kell helyezniük
• a jövőbe tekintve kell beszélniük a jelenről, ugyanakkor vigasztalniuk is tudniuk kell
• kiváló módszertani ismeretek és annak használata szükséges,
• fel kell tudnia kelteni a gyermekek kíváncsiságát és el kell érnie, hogy a diákok ne csak hallgassák, amit elmond, hanem tudjanak kérdezni és önállóan gondolkodni.

• Vajon összeegyeztethető-e az alaptörvényben deklarált vallásszabadsággal, hogy az oktatási intézmény (illetve a kormányhivatal, járási hivatal, stb.) nyilvántartást vezessen arról, melyik gyermek milyen vallású? Tudja-e garantálni bárki azt, hogy ezek a listák nem fognak napvilágra kerülni, senki nem él vissza a tartalmukkal és nem indul boszorkányüldözés egyetlen felekezethez tartozó gyermekek és családjuk ellen sem? 

• Hogyan küzd majd a sztereotípiák, az antiszemitizmus és a vallási intolerancia ellen, ha a hittanos gyerekek kikerülnek az állami etikaoktatásból?

"Egy ember erkölcsi magatartása rokonszenven, neveltetésen és szociális kapcsolatokon és szükségszerűségeken kell hogy alapuljon; semmi vallásos alap nem szükséges. Az ember igazán rossz úton haladna, ha a halála utáni büntetéstől való félelem vagy jutalom reménye korlátozná." - Einstein, New York Times Magazine „Religion and Science", 1-4. o. (1930. november 9.); Berliner Tageblatt (1930. november 11.)

•  Mi lesz az ateistákkal? Milyen jogaik vannak és hol élhetnek vele? Nekik marad a 60 órás gyorstalpalós tanár? És róluk is készülnek listák, mint nem-keresztény elemek?

• Lesz hittantanári/hittan akkreditálás, egy elfogadott tanterv, aminek határait nem léphetik majd át az állam fizette nevelők? És vajon ha igen, minden felekezet számára egyaránt? Ki fog őrködni azon, hogy az oktató ne tömje tele a rábízott gyerekek fejét szélsőséges nézetekkel? Ki ellenőrzi, hogy a tanár nem tagad-e olyan, tudományos életben közmegegyezéssel elfogadott tanokat, mint az evolúció? Hogy viszonyulnak majd az ördögűzéshez, az inkvizícióhoz, a vallási intoleranciához, a bűnbánat elnyeréshez, az "egyetlen igaz hit" propagálásához?

"Ritkán ismerik be azt az igazságot, hogy a társadalom vezető személyiségei - a politikusok, értelmiségiek, a civil szervezetek és az egyházak vezetői - közül a tudósok igazából azok, akik elvezetnek minket az ígéret földjére. Noha gyakran tartják úgy, hogy a vallási csoportok nyújtanak morális és etikai iránymutatást számunkra, valójában ők is csak követik a tudományt - és nem vezetik." (Michael Brooks)