A drágább jobb, az ésszerű ésszerűtlen, csinálni kéne már valamit - Fellegi Tamás az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban hosszú, kimerítő interjút adott a Világgazdaság tematikus számának. Álláspontja, bármilyen megállapodást is kötünk az IMF-fel, a hitelt nem hívjuk le, társadalomfilozófiai kérdésekben pedig a végsőkig kitartunk.

Vége van tehát annak a kényelmes időszaknak, amikor csak azt mondtuk, mi készen állunk és várunk, de nem jön senki. A feladat kiadva, startpisztoly a kézben, lövés dörrent és immáron nem lehet másra kenni a formális és informális kommunikáció eredménytelenségét. Egyes dolgokat most bevállaltunk (jogszabály-módosítások), míg más pontok bíróság elé kerülnek, elodázva a probléma megoldását. Az más kérdés, az eljárások lezártával végrehajtjuk-e majd az ítéleteket, vagy továbbra is húzzuk az időt, "nekünk senki sem mondjon semmit politikai kérdésekben" alapon.

Vajon ha annyira meg akartunk eddig is állapodni, eddig miért nem hajtottuk végre a kívánt jogszabály-módosításokat? 5 hónapig csak ültünk az asztalnál és látványosan unatkoztunk? Miért most kell rohammunkában, így a nyári szünet előtt nekikezdeni, amikor magyar és nem magyar hivatalnok egyaránt elutazik szebb tájakra lábat áztatni? Oké, társadalmi, szakmai egyeztetések eddig sem vették el az időt más, sokkal fontosabb feladatoktól, így ez késedelmet most sem fog okozni, a Kossuth téren a szavazógép pedig tökéletesen működik, a gombnyomogatók előzetes és kimerítően részletes felvilágosítása egyáltalán nem előfeltétele az "igen" gomb preferálásának.

De vajon a módosítás-dömping hány olyan nem kívánt vadhajtást hoz majd, amely kigyomlálása évekig tart majd, sok-sok fejtörést okozva a hivataloknak és a velük kapcsolatban állóknak? Ki biztosítja a jelenlegi jogszabályok és a módosítások közötti összhangot, ki fésüli össze egységes rendszerré? Határidőt ugyan nem kaptunk a feladatra, így elviekben nem kell kezünket-lábunkat törni annak érdekében, hogy maximális sebességre kapcsoljon a törvénygyári futószalag, azonban az Ecofin addig nem ad mandátumot a tárgyalódelegációjának, amíg le nem jelentjük, a mű kész, a Magyar Közlönyben minden szép rendben megjelent és a hatályba lépést is letudtuk. Az ad hoc változtatásokat már minden résztvevő megszokta, jogrendszerünk kiszámíthatóságának és stabilitásának megítélésében ez a pár módosítás már nem oszt-szoroz.

Az más kérdés, hogy amiért az egész ügymenet beindult, csak egy "védőháló", ha komolyan vesszük a jelenlegi hivatalos kommunikációt. Fellegi Tamás váltig bizonygatja, ezt a pénzt a kormány nem akarja felhasználni, mert "az nem piaci finanszírozás", "a hosszú távú, fenntartható finanszírozásnak a piacokról kell történnie". Még ha beledöglünk is, nekünk, magyaroknak tökéletesen jó a minimum három százalékkal magasabb piaci hitel, nem is beszélve az összességében 8-9%-kal magasabb költségű államkötvényekről. Igaz, ez utóbbi adósság visszafizetésénél lehet trükközni az "önként" jegyző közszolgáknál, míg az IMF-hitelnél nem tanácsos.

Fellegi arra számít, a megállapodás után egyrészt kedvezően alakul majd a forint árfolyama, másrészről alacsonyabb kamatokkal kapunk hitelt is a nemzetközi piacon - ennek pedig az lesz az eredménye, hogy az állampapírhozamok csökkenése nyomán arányosan csökken majd a lakossági és a vállalati hitelek kamata is, az eredmény pedig növekedésösztönző, gazdasági stabilitást elősegítő hatás lesz. Ráadásul véleménye szerint az ország jelenlegi helyzete nem is követeli meg, hogy azonnal pénzhez jussunk.

Vajon ez lefordítva annyit jelent, ha nem hívjuk le a hitelt, akkor "szabadok maradunk" (bár ez az adófizetőknek jóval többe kerül), ha költünk belőle, "gyarmatok leszünk"? Akár lehívjuk, akár nem, a beugró feltételek ugyanazok, tehát mindenképpen behódolunk a nemzetközi szervezetek akaratának. Vajon mivel lehet majd megnyugtatni a békemenetes kormányfanokat, nem feleslegesen gyalogoltak kilométereket honvédelmi célokkal? Hogy kommunikálja majd a kormány, úgy leszünk gyarmat, hogy nem leszünk gyarmat, a ránk kényszerített jogszabály-módosítás valójában a szabad akarunk? Vagy majd a jogalkotás elhúzásával bizonygatjuk mindenkinek, mi továbbra is akarjuk a hitelt, csak lassabban halad, mint gondoltuk?

És mi van akkor, ha nem jön be a Széll Kálmán terv 2.0 és mégis sürgősen kellene a pénz? Ha kiderül, a lakosságból nem lehet annyit kipréselni, amennyit szeretnének? Ha megváltoznak a fogyasztói szokások (lásd távközlési adó) vagy már egyszerűen csak nincs több bőr a rókán, a lakosság és a vállalkozások képtelenek kifizetni a megemelkedett rezsit? Ha a fogyasztással együtt a piac is drasztikusan csökken? Ha a jelenlegi végelszámolási-felszámolási hullám cunamivá válik? Fellegi szerint a programcsomagunknak az egyensúlyi állapotot kell tükröznie, a "finanszírozás, a deficitkezelés, a fenntartható költségvetési egyensúly eszközrendszerének és a növekedés ösztönzésének egyszerre kell megjelennie". Kérdés, mit jelent ez valójában, mit vállal fel a kormány az "egyensúly" érdekében, és ez mennyibe fog kerülni az átlagembereknek: még több adónem, még magasabb áfa, még kevesebb szociális juttatás? Lesznek költségvetési racionalizálás, leépítés-elbocsátás is, vagy csak a bevételi oldalt módosítják?

Egy biztos, az az egykulcsos adó, a nemzeti középosztály megerősítésének, "helyzetbe hozásának" szent tehene sérthetetlen, amely mögött "komoly társadalomfilozófiai és hosszú távú stratégiai megfontolások állnak". És az sem érdekes se gazdasági, se "társadalomfilozófiai" szempontból, hogy ez az egyetlen tétel 350-400 milliárdos lyukat üt a költségvetésben.

A kormány az elveiből nem enged. Abból, hogy az egész válságot az alacsonyabb jövedelműek és a végsőkig kizsigerelt vállalkozások finanszírozzák. Mert azt már a KSH is számokkal bebizonyította, a hazai középosztály az egykulcsos adóból származó nyereségét csak minimális mértékben fordítja hazafias célokra, azaz itthoni fogyasztásra vagy épp államkötvény vásárlásra - a pénz egyszerűen eltűnik a rendszerből. 

forrás: vg.hu

Robin Hood ha ma itt, az adókivetők paradicsomában élne, zokogna, a nevével fémjelzett adó azonnali átkeresztelését és kártérítést követelne személyének megcsúfolása miatt. Vajon mit tenne szíve szerint, hogy megőrizze évszázados jó hírnevét?

Azt már tudjuk egy hete, a Széll Kálmán 2.0 a "Robin Hood-adót", azaz az energiaellátók jövedelemadóját fenn kívánja tartani és a jelenlegi 8%-nál magasabb, 16%-os, azaz dupla kulccsal adóztatni. Az új adónemből 55 milliárdot vár a kormány (eddig 17 milliárd folyt be belőle évente), tehát az adóteher összességében több, mint háromszorosára nő. A terv kitér arra is, hogy az adóalap szélesítése érdekében az adónem további közműszolgáltatásokra is kiterjesztésre kerül. És láss csodát, a Népszabadság kérdésére a minisztérium válaszolt és kiderült, "az áram- és gázszolgáltatókon, illetve -elosztókon kívül a víz- és csatornaszolgáltató, valamint a települési hulladékkezelési közszolgáltatást biztosító társaságokra is kiterjesztené a Robin Hood-adót a kormány".  

Az adó még a Gyurcsány-kormány, tehát az "elmútnyócév" terméke. Akkor azzal az ígérettel lett bevezetve, hogy 2010-ig lesz, célja pedig az energiatakarékosság, azaz az épületek és távhőrendszerek felújítására fogják fordítani. A Fidesz ugyan a bevezetésekor még kritizálta, de kormányra kerülése után befogadta az új adónemet, sőt, a deklarált törvényi célokat a válságra hivatkozva felülvizsgálta, a felújításokat pedig a széndioxid-kvóta értékesítéséből származó bevételekből finanszírozza az Új Széchenyi Terven keresztül, ennek volumene azonban jócskán elmarad a 2008. évi LXVII. törvény szándékaitól. Ráadásul a bevezetéséhez képest duplájára emelkedik, modernizációról már zárójelben sem beszélünk, a szolgáltatók pedig joggal tarthatnak attól, egy tollvonással megváltoztathatja a kormány nemcsak az adóalap kiszámításának módját, hanem százalékos mértékét is.

A Robin Hood-adó kivetésének kormány-kommunikációs módszere igyekszik elfedni azt a tényt, miszerint a szolgáltatók az adót csak egy valamiból tudják kifizetni, a befolyó szolgáltatási díjakból. Tehát a szolgáltatásukat igénybe vevő emberek és vállalkozások befizetéseiből. És ami várható, a megemelt szolgáltatási díjakból befolyó összegből. Hogy ez az emelés ténylegesen mennyi lesz, még nem ismert, de az biztos, hogy a közműcégeket szintén érintő baleseti, távközlési és tranzakciós adó után ezt az adót sem fogják lenyelni, hanem a fogyasztókra hárítják, plusz áfateherrel megnövelve.

Tehát, ha nézzük egy átlagcsalád átlagrezsijét (a vállalkozókat hasonlóan érinti), mely területeket érint a Széll Kálmán terv adódömpingje?

• lakás (vállalkozás székhelye, telephelye)
  • villanyszámla (áthárított Robin Hood és egyebek)
  • gázszámla (áthárított Robin Hood és egyebek)
  • víz- és csatornaszámla (áthárított Robin Hood és egyebek)
  • szemételszállítás számlája (áthárított Robin Hood és egyebek)
  • vagyonbiztosítás (10%)
  • közös költség (ennek is sok eleme emelkedik, lásd közösen használt víz, villany, házbiztosítás, stb.)
  • a távhő érintettsége még kérdéses, de nem elképzelhetetlen, azonban minimum a biztosítási, a más közművek felé fizetett Robin Hood és a tranzakciós adó őket is érinti ...
• autó (a folyamatosan emelkedő üzemanyagár és útdíjak mellett)
  • kötelező felelősségbiztosítás (30%)
  • casco (15%)
• egyéb
• • telefonszámla (távközlési adó, ki tudja mennyi és hogyan, ennek minisztériumi kitalálása még folyamatban van, az eredeti 2 perces adótarifa egyelőre bukni látszik)
  • pénzügyi tranzakcióadóval terhelt összes pénzügyi művelet (elméletileg 0,1%, gyakorlatilag még ki tudja mennyi az adó adminisztrációjával kapcsolatban a pénzintézeteket terhelő jelentős költségek miatt)
  • élelmiszer-áremelkedés a rezsi emelkedés miatt (a cégeknek szintén ki kell fizetni az összes plusz adóterhet a villanyszámlától a szállító gépjárműig mindenre) és a mezőgazdasági termékekre vonatkozó áfa megfordításának árszínvonal növelő hatását még nem ismerjük.
  • bölcsődei hozzájárulás (a Széll Kálmán 2.0 mind eredményt nevesíti)
  • tandíj (a Széll Kálmán 2.0 mind eredményt nevesíti).

Az új adók "létadók": mindenki fizeti, aki él, mozog és lakik valahol, tehát az evolúcióban a homo sapiens szintre lépett. Ezek azok az adónemek, amelyekre nem igazán lehet ráfogni, hogy aki gazdag, az sokkal többet fizet - a minimálbér hússzorosát kereső polgár nem fog hússzoros szemétdíjat fizetni és hússzor annyi autót sem használni (tehát a jövedelemszint növekedésével ezen adók befizetése exponenciálisan csökken)

A kormány és a 18 évesek háborúznak. Álomháborúznak. Mert mit is akar a kormány? Megmondani, ki mit tanuljon és mi legyen ha nagy lesz. És mit akarnak a fiatalok? Saját álmaikat követni, tudásukat, tehetségüket a legjobban kibontakoztatni, komparatív előnyeiket kihasználni. Az pedig gyorsan kiderült, ennek a háborúnak csak vesztese lehet. Illetve vannak nyertesek is, de azok kívülről figyelik a ketrecharcot. Nem kicsit, nagyon. És már az első menet közepén eltüntetik az arénából azokat, akikért érdemes lenne küzdeni.

Miniszterelnökünk és kedvenc államtitkára elhatározták, megreformálják a magyar felsőoktatást, megvalósítják régen dédelgetett álmaikat. Nem fokozatosan, piaci és társadalmi igények figyelembevételével, hanem drasztikusan, ácsceruzával rajzolva, baltával vágva. A "korrekt, fair rendszerük" alapvetései:

• csak az tanuljon, aki arra érdemes, a többi, ha tanulni akar, fizessen,
• aki "arra érdemes", az lehetőleg természettudományos és műszaki területen legyen "érdemes",
• közgazdaságtan, jog, társadalomtudományok a "nem kívánt" zónába tartoznak, az ott végzettek a termelő társadalom potyautasai,
• aki "arra érdemes", az ingyért tanulásért írjon alá rabszolga-levelet, jó sok évre,
• aki meg "nem alkalmas", vagy mégis az álmait kívánja követni, esetleg egy evoluciós tévedés folytán őszintén hiszi, a természettudomány őt nemcsak élethossziglan, hanem már egy pár évre is boldogtalanná tenné, az fizessen, mint a katonatiszt
• ha pedig a rendszer nem válik be, lehet módosítani, utólagosan korrigálni.

A mai "korrekt, fair rendszerünk" egyes elemei az 50-60-as évek szellemét tükrözik ("majd én megmondom, mit tanulj", "ha tanulsz, tartozol nekünk"), bevezetése pedig kevés egyetértő fülre talált és a Széll Kálmán terv 2.0 jövőre további megszorításokkal fenyeget a felsőoktatást illetően. A diákhitel II. konstrukció körül állandósultak a viták, az valójában 10-15 év múlva mennyibe is fog kerülni a költségvetésnek (sokkal többe, mint azt ma gondolni is merjük), miközben egyes szakmák dinasztiális és kontraszelekciós jelleget kapnak.

Vajon a kormány tesz valamit azért, hogy az agyelszívás megálljon? Hogy a tehetségesek ne hagyják el pánikszerűen az országot, tudásukkal és adójukkal a nemzet érdekeit szolgálják? Mert a Túró Rudi, mint Hungarikum, valószínűleg kevés egy generáció megtartására ...

forrás: hvg.hu

előzmény:

Népszámlálás - a statisztika délibábja

A mérhetetlen mérése

Utólag már szabhatjuk ...

Hegyek vajúdtak, egerek születtek

„Korrekt, fair rendszer”

Újratervezés

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

Vajon kit szolgál a rendőrség, az állampolgár vagy a költségvetést?

Ha rendőrségünkről van szó, mindent elhiszünk, és annak az ellenkezőjét is. Azonnal, fenntartás nélkül. A legabszurdabb pletykákról is bebizonyosodhat, az valójában nem rosszindulatú híresztelés, hanem a kőkemény valóságról objektív tudósítás, miközben úgy érezzük magunkat, mint parasztbácsi azon a bizonyos viccbéli repülőn a dugóhúzó után: "ezt azért már nem gondoltuk volna".

A legújabb elsőre "ki tudja mi az igazság" hullám: kitört a pánik az egészségügyi doboz miatt, autósok ezrei járják a városokat, hol tudnának éppen venni ilyen kötelező felszerelést. És nemcsak e-mailról e-mailre terjedt a hír, 50 ezerre büntetnek a rendőrök, ha elkapnak bárkit is lejárt vagy hiányos egészségügyi dobozzal, hanem mértékadó portálok is felhívták a figyelmet a problémára, nem hoaxként kezelték az ügyet.

Az üzletek és patikák rohamából lehet következtetni az információ terjedésének sebességére - pillanatok alatt elfogytak a raktárkészletek, tehát valószínűleg nem az indította el a lavinát, akinek túl sok ilyen volt raktáron és szabadulni akart tőle. Az események utólagos elemzése láttán kis hazánkban csak nagyon kevesen osztották azt az álláspontot, mely szerint

• eddig sem nézték meg soha a rendőrök a dobozomat, most miért tennék?
• ugyan már, ötvenezerre büntetnének egy ilyen semmiségért?
• miért is szórakoznának a rendőrök ilyen apró-cseprő problémával, amikor üldözhetik a gyorshajtókat, szabálytalanul előzőket, lejárt műszakisokat, biztosítás nélkülieket?
• valaki már megint nagyon ráért, és útjára bocsátott egy szép kövér kacsát ...

A rendőrségi közleményből azonban kiderült:

• igen, büntettek lejárt dobozokért,
• igen, a bírság összege 5 ezer és 50 ezer Ft között lehet a helyszínen. (Átlagbírság-összeget nem mondtak.)

A fentiek alapján kiderült, igen, az átlagautósnak van jogalapja az aggódásra, már megint valami lehúzás-akció van folyamatban, olyanért büntetik meg, amit még soha ki nem bontott, fogalma sincs, mi van benne, hiszen egységcsomagban vette, használni meg pláne nem használta, a kocsi áttakarításakor eddig mindig csak arrébb lökte és nagy eséllyel arra sem emlékezik, hogy egyáltalán van (lehet) szavatossága a benne lévő ki tudja miknek. Komoly sérüléssel járó balesetet testközelből még nem látott, képeket pedig maximum a lánglovagok.hu-n, kitakarva a rázós részeket.

 

Más kérdés, az átlag B-kategóriás vezető emlékszik-e egyáltalán arra, amit annak idején az elsősegély tanfolyamon tanítottak neki. Nagy valószínűséggel soha nem látott közelről balesetet és fogalma sincs, hogy kell bárkinek is hathatós segítséget nyújtani, ha folyik a vér, esetleg fájdalomtól kiabál a sérült vagy épp a sokktól egy árva információt sem lehet belőle kihúzni és emlékezni sem emlékszik semmire.

 

Hiába írják le a tankönyvek, mit kell tenni artériás vérzésnél, hogy kell mesterséges lélegeztetés nyújtani, az autósok többsége valószínűleg leblokkolna egy súlyos baleset helyszínén és már az is nagy teljesítmény tőlük, ha pontosan, korrekten megfogalmazva tudják elmesélni a mentősöknek, hova és milyen felszereléssel induljanak a sérültekért.

 

Az autósok kis tudás, nagy tudatlanság birtokában vannak egészségügyi téren - van dobozuk, de nem valószínű, hogy a benne lévő színes képek helyszíni tanulmányozásával sokra mennek, és nemcsak a bátorság és a szakismeret hiányzik hozzá, hanem felrémlenek a különböző hallott történetek, ahol a segítőkész emberek többet ártottak, mint használtak, ráadásul utólag be is perelték őket. Oké, azt tudják, az ájult embert jó stabil oldalfekvésbe tenni (láttam már részeget is, ahogy a másik részeget épp ilyen elsősegélyben részesítette a virágágyás kellős közepén a parkban), de mi van, ha gerincsérülése van a sérültnek? Akkor meg szabad mozdítani?

 

A sofőrök nagy része ha őszintén magába néz, tudja, hiába van egészségügyi doboza, valójában sokra nem megy vele, ha komolyabb sérüléssel kerül szemben - maximum reménykedni tud, hogy lesz majd olyan valaki a környéken, akinek átpasszolhatja a doboza tartalmát, és akiknek instrukcióit követve akár még használható segítséget is tud nyújtani. Akinek nincs egészségügyi szakmai tapasztalata, az csak reménykedhet abban, hogy a segélyhívó telefonját fogadó diszpécser tud majd tanácsot adni, mit és hogyan tegyen addig, amíg a tényleges segítség megérkezik. És ez az a pillanat, amikor ténylegesen nagy segítség egy jól felszerelt mentődoboz.

 

 

 

A rendőrök jogszerűen jártak el a büntetéseknél, ez tény. Az más kérdés, nem biztos, hogy 50 ezer forinttal kellene honorálni egy ilyen szabálysértést (főleg akkor, ha ez sok politikus szerint ez az összeg egy havi megélhetésnek felel meg), valószínűleg sokkal kisebb büntetés is elérné a társadalmilag kívánt hatást. Így a legjobb szándék ellenére is csak az marad meg a polgárokban, már megint egy lehúzás, egy rossz felhangú kísérlet a költségvetési hiány csökkentésére, a szabálysértési bírságok tervezettől elmaradásának gyors pótlására, a "szolgálunk és védünk" PR-szlogen pedig valójában nem az állampolgároknak szól, hanem a költségvetésnek.

 

 

 

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

 

Szimbolikus kormányzással szimbolikus felemelkedés? Sajnos a pénzköltés már kevésbé szimbolikus, sőt, nagyon is valóságos.

Kövér László ideiglenes államfőnk tegnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos diákköreként működő Ostrakon Hallgatói Szervezet Közéleti körkép rendezvénysorozatának keretében arról beszélt, a kormányzási eredményeik egyelőre szimbolikusak, hiszen a gazdasági teljesítőképesség nem sokk jobb, mint 2010-ben. Véleménye szerint a szimbolikus politizálás területén viszont óriási dolgokat alkotott a kormány, például az első törvények között fogadták el a nemzeti összetartozásról szóló törvényi deklarációt, a nemzetpolitika krédóját, amely megfogalmazza, hogy a trianoni döntés után 90 évvel ideje lenne egy olyan hozzáállás felé fordulni, miszerint a 90 évből, ami ezt a tragédiát követte, erőt is lehet meríteni: „Talán ebből az erőből táplálkozva kellene megpróbálni újra összeilleszteni a nemzet szétdarabolt részeit". A 2010-es kétharmad visszahozott az elveszett reményekből, az viszont még hiányzik, hogy Magyarország ismét önbizalomtól duzzadó ország legyen, amely úgy is erősíti a nemzeti önazonosságot, hogy tekintélyt képvisel, és felnéznek rá más országok.

Kérdés, a szimbolikus kormányzás szimbolikus pénzköltéssel jár együtt? Azt már tudjuk, változott a kommunikációs főcsapás: a Széll Kálmán terv 2.0 nem az elmútnyócév elengedhetetlen következménye, hanem Brüsszel által kikényszerített, a költségvetési hiányt megfelelő szinten tartó új adók kupaca. És éppen ezért, nem sok reményünk lehet arra, hogy a kormány végre nekifog az évek alatt jól átgondolt, szakmailag megalapozott és dédelgetett reformoknak, strukturális átalakításoknak. Helyette marad a fűnyíró, itt-ott egy két kipécézett társadalmi réteggel packázás (lásd rokkantnyugdíjasok, szociális segélyért folyamodók), az ezeken fogott milliárdok nagyságrendje azonban csak csepp a tengerben. Az új adók viszont nagy is számokkal járnak - sok-sok pénzzel, amely befolyik abba a költségvetésbe, amely továbbra is ugyanolyan pazarló, mint eddig volt. A feneketlen zsák szája nyitva, csak sajnos nem kifelé varázsol belőle Mary Poppins, hanem pont ellenkezőleg, kis gömböc módjára eltűnik benne minden az utolsó fillérig.

Szimbolizmussal viszont nemcsak ideológiailag, de tárgyiasult formájában is jól ellát minket kormányunk. És nemcsak a 100 milliárdot felemésztő, nemzeti tekintélyünket "megalapozó" stadionépítési projektekre kell gondolni - cirkuszt a népnek, nemzeti játszóteret lelátóval, organikus sportlétesítményeket országszerte -, hanem az elmúlt 70 év eltüntetése közterekről projektekre, szimbolikus szoborszáműzésekre, vissza az eredeti állapotba programokra. Vajon mennyibe fog majd fájni az adófizetőknek a szimbolikus új Kossuth-tér? Vagy épp a Kós Károly szellemi örökösei által megálmodott, funkcionalitásában a legrosszabb paneleket idéző gettó Ócsán? És vajon valaha is bárki kiszámolta, mennyibe kerül az összes átnevezés magyarról nemzetire, Lágymányosiról Rákóczi Ferencre, Ferihegyről Liszt Ferencre? Hány okmányt, bélyegzőt kellett kicserélni, borítékot, levélpapírt bezúzni úgy, hogy az átlagpolgárt nem igazán érdekli, mi a tényleges neve annak a hivatalnak, ahol épp ügyet kell intéznie?

A szimbolikus beruházások levezénylése többségében átlátszó indokokkal a köz teljes kizárásával történik, lásd a jolly joker nemzetbiztonsági érdek, illetve az új közbeszerzési háztáji módszer-innováció. A meghívásos közbeszerzések, közbeszerzés nélküli "pályázatok" keretében sajnos nem szimbolikus pénz tűnik el a költségvetésből, hanem nagyon is valóságos, nehezen összeadott adóforintok vándorolnak céges- és magánszámlákra. A nemzeti Monopoly játék táblája a többség számára elérhetetlen, a nyertes pedig már régen tudja, ő lesz a befutó, a játszmákat tanulmányok elemzik, brüsszeli vizsgálatok pedig nem szimbolikus bírságokat szabnak ki a felszínre került machinációk miatt.

Kérdés, ha Orbán Viktor személyes reményei valóságosak, és  eljön az a pillanat, amikor az IMF hitelt biztosít számunkra, vajon azt a pénz mire fogja költeni az ország? Mert eddig nem úgy néz ki, hogy a "nemzet felemelkedése" szempontjából bármilyen hasznos ötlete is lenne a kormányzatnak. Vajon még több presztízs-beruházásnak leszünk tanúi, a felesleges pénzkiáramlás exponenciálisan nőni fog, hogy aztán nemzedékek roskadozzanak a visszafizetés terhe alatt? És ki fogja majd fenntartani az új létesítményeket, ki fizeti majd ki a horribilis üzemeltetési, állagmegóvási számlákat? Vajon honnan lesz pénze Felcsútnak vagy a futballakadémiának, hogy tartósan szponzoráljon egy olyan stadiont, amelyre valójában semmi szüksége? És az eladósodott Debrecen hogy fog megbirkózni a "nem ajándék" gigaberuházás eredményének fenntartásával? Vagy úgy jár szép lassan az egész ország, mint az akasztói Stadler-stadion, a szimbolikus kormányzás nagyon is valódi romjai lesznek a NER mementója?

És miért érezzük úgy, hogy lassan az utolsó fillérünket is be kell áldoznunk úgy a XXI. századi magyar unorthodox szimbolizmusra, hogy nem vagyunk vele tisztában, hova vezet az?

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

Majd a megátalkodott, feleslegesen telefonálók kevesebbet fecsegnek, mondta Patay Vilmos fideszes országgyűlési képviselő tegnap, amikor megkérdezték az új telefon-adóval kapcsolatban. Vagyis a Széll Kálmán 2.0 népnevel is, ha eddig nem tudtuk volna. Mert hát az ő családtagjai is szoktak feleslegesen beszélgetni, vallotta be még pluszban, bár az új telefon-adóról láthatóan még őt sem tájékoztatták.

Tényleg ez lenne a megoldás gazdasági bajainkra, az állam részéről minden telefon-percről 2 Ft sápot lehúzni, az állampolgárok részéről pedig kevesebbet telefonálni? Valaki kiszámolta ennek a népgazdasági egyenlegét?

Mi is a logikus fogyasztói álláspont? Akkor is kevesebbet telefonálok, ha egyébként megtehetném, a "fene fog fizetni pluszban". Van más megoldás, skype, chat, hangosan vagy írásban és sok e-mail szolgáltató és közösségi oldal is biztosít beszélgetést az épp rendszerben tartózkodó felhasználók között. Ezeket használni adóelkerülés? Nem, ezek eddig is rendelkezésre álltak, csak maximum nem szerettük őket annyira. Most majd jobban fogjuk. A szolgáltatók is gyorsan fel fogják fedezni ezeket a lehetőségeket (van rá két hónapjuk, hogy bemutassák, milyen rugalmasak és innovatívak) és népszerűbb lesz majd a mobilnet és egyéb okostelefonos internetes szolgáltatások (már vannak is a piacon ilyen konstrukciók) annál is inkább, mivel ezekkel a lehetőségekkel nemcsak az ügyfélkörüket tartják meg, hanem jelentősen csökkentik a rájuk háruló telefonadó-adminisztrációt is.

Az élet utat tör magának, a spórolós adófizetők dühét és találékonyságát pedig végképp nem szabad alábecsülni.

Más kérdés, az állam mit bukik a fogyasztási szokások megváltozásán - minden egyes el nem telefonált (megspórolt) percen 27% áfát. Amennyiben 30 forintos átlag-percdíjjal számolunk, akkor ez az összeg percenként mínusz 8,10 Ft., tehát ha valaki eddig átlagosan négy percet beszélt, és most leredukálja három percre, akkor gyakorlatilag megkárosítja a költségvetést, hiszen az adó bevezetése előtt a 4 perc miatt 32,40 forintot fizetett ki áfában, most a 3 percre áfára-plusz adóra 30,30 forintot fog áldozni. A népnevelés sikeres (Patay képviselő úr elégedett lehet), a befizetett összadóbevétel viszont drasztikusan csökken. Durva számítások alapján, 30 forintos átlag-percdíjak mellett ha a kedves "fecsegők" több, mint 20%-kal csökkentik a telefonvonalon lógásukat, már kevesebb bevétel folyik be a költségvetésbe az új adóval, mint előtte anélkül. Ezt pedig az egyéb lehetőségek kihasználásával igen könnyű elérni, sőt, túlszárnyalni sem egyenértékű a Mount Everest megmászásával. És a helyzet ismeretében az ismerősök valószínűleg azért sem fognak haragudni, ha karácsonyi-szülinapi jókívánságok ezentúl SMS helyett neten érkeznek, zenélő-animált képeslap formájában.

Természetesen vannak, akik sokkal már nem tudják redukálni telefonos számlájukat, ők általában azok a "feltöltősök", akik előre kifizetik a beszélgetéseik díját. Ki ne ismerne olyan családokat, ahol a gyerekeknek csak azért van telefonjuk, hogy a szülő tudja, merre járnak, biztonságban vannak-e és ha hazaérnek, le tudják jelenteni, megérkeztek és feltegyék a nagy kérdést, mit ehetnek ebédre. Az új adó őket sújtja a legjobban, hiszen eddig sem maratoni beszélgetéseket folytattak, hanem alap családi kötelékek mellett bejelentkeztek-instrukciókat vártak és osztottak. Az ő esetükben a "népnevelés" valójában a kapcsolatok hidegüléséhez vezet, rövid, pattogós kérdésekhez, egyszavas válaszokhoz. Csak beleférjen az egész napi mondanivaló egy vagy két percbe.

A láthatóan ki nem dolgozott új adó hordoz még kérdéseket:

• mennyibe fog kerülni a szolgáltatóknak a számlázó szoftver módosítása, és a szükséges fejlesztést meg tudják oldani július 1-ig? Egyáltalán, fizikailag kivitelezhető egy jelentős mértékű beavatkozás valamint adminisztratív rendszer kialakítás ilyen rövid határidővel mind a szolgáltatóknál, mind az adóhatóságnál? És vajon ennek a "felesleges", kormányzat által kikövetelt beruházásnak a költségét milyen ütemben fogják a fogyasztókra hárítani?
• mi lesz a külföldi székhelyű szolgáltatókkal? (lásd például Digifon)
• ki fogja állni azt az adóterhet, ami a számlát befizetni elfelejtőket terhel eredetileg? A szolgáltató lejelenti a NAV-nak, hajtsa az be? Vagy a szolgáltatók kötelesek ezt az adót behajtani klienseiken? És ki fizeti meg az ezzel kapcsolatos többletköltségeiket?
• hogyan és mennyit fizetnek majd például azok, akiknek biztonságtechnikai rendszere távfelügyelethez van bekötve, és a riasztóközpont rendszeres időközönként bejelentkezik a felügyelethez? Ezen rendszerek működését drasztikusan megdrágítja, illetve az ilyen szolgáltatók működését, valamint a szervezett vagyonvédelmet ellehetetleníti, ha minden egyes bejelentkezésért 2 forint adót kell adni a költségvetésnek. És ezt tudni fogják azok is, akik szeretik, ha egy vagyonvédelmi rendszer nem jól működik.
• ezentúl megszűnnek majd olyanok, mint a "családon (cégen) belül ingyen" csomag? 
• és vajon a cégek, akik eddig alacsonyabb díjjal kalkulálhattak (10-12 Ft/perc), ők hogyan fogják kigazdálkodni az akár 20%-os telefon-költségnövekedést? 
• vajon mi lesz a betelefonálós műsorok sorsa? és az SMS-re alapozókkal? Vajon a "lét a tét"-be beleszólási kényszer erősebb lesz, mint az adófizetési kötelezettség fenyegetése?

Amikor az állam strukturális reformokra szánja el magát, mit is csinál? A Széll Kálmán terv 2.0. választ ad a kérdésekre, de nem biztos, hogy szeretjük olvasni, hallgatni, megélni meg pláne nem. 

Kérdés: már csak azt lenne jó tudni, ez a terv a gödörből segít kijutni, vagy pont ellenkezőleg, még mélyebbre süllyedünk a gazdasági problémáink tengerében? És vajon mikor derül ki, hogy ezek a megszorítások elegendőek, vagy még 600 milliárd kell október tájékán?

Jah, és mindezt Brüsszel kényszeríti miniszterelnökünkre, Orbán Viktorra, miközben a válságkezelés laboratóriuma Magyarország.

Eközben a hvg.hu információi szerint "most először fordult elő, hogy sem elnökségi megbeszélésen, sem frakcióülésen még csak előzetes tájékoztatást sem adtak sem a pártnak, sem magának a kormánynak a nagy jelentőségű intézkedéstervezetről. Pedig az uniónak benyújtandó intézkedéscsomag alapvető változásokat hozhat számos területen – mégpedig olyanokat, amik szembe mennek a kormány eddigi retorikájával."

1. Takarékoskodjunk az önkormányzatokon

• önkormányzati hivatalok számának csökkentése: az önkormányzati hivatalhoz minimum 2.000 lakosnak kell tartoznia, vagy legalább 7 településnek kell létrehoznia ilyet (- 15 milliárd Ft bér és dologi kiadások). Kérdés, az állampolgároknak mennyibe fog kerülni az utazás, és mi lesz a meglévő önkormányzati hivatalokkal, ha azok megszűnnek? És hány munkahely megszűnését fogja ténylegesen eredményezni az új munkahelyek létrehozása? Vajon pozitív lesz az egyenleg, vagy negatív? Ha a jelenlegi kormányzat költségeire gondolunk, az eredményt még nem borítékolhatjuk ...
• megyei, fővárosi egészségügyi intézmények államosítása miatt az új egészségügyi rendszer kevesebbe fog kerülni feladatok központi szervezése miatt (- 20 milliárd). Vajon hány olyan magyar állampolgár van, aki enyhén szkeptikus abban, hogy ami giga, az egyben olcsóbb is? hogy a centralizált közbeszerzés tisztességesebb, mint a sok kicsi? Vagy ugyanakkora a korrupció esélye, csak sokkal nagyobb a károkozás mértéke?
• a kormányzati hitelengedélyek miatt csökken az önkormányzati alrendszer hiány (-20-23 milliárd). Vajon Debrecen kap majd hitelengedélyt az új stadionjának horribilis fenntartási költségeire? És a közbeszerzési szabálytalanságok miatti uniós büntetések kifizetéséhez? Vajon hány önkormányzat éli majd meg lobbinak és zsarolásnak az engedély megszerzését, beruházásának engedélyezését?

A Széll Kálmán Tervben előírt 100 milliárd forint megtakarításból a kormány szerint eddig összesen mintegy 73 milliárd forint megalapozása történt meg intézkedésekkel, a fennmaradó 27 milliárd forintot szerinte a fejlesztési célú támogatások további felülvizsgálata, a szociális ellátások célzottabbá tétele, valamint egyes közoktatáshoz kapcsolódó szolgáltatások esetében az igénybevevő nagyobb tehervállalásának előírása biztosíthatja.

Az önkormányzatok egyenlegjavulását tartósan biztosíthatja az  új Ötv. 2013. január 1-jétől hatályos azon rendelkezése is, mely szerint az önkormányzati költségvetési rendeletben működési hiány a jövőben nem tervezhető.  Emiatt vajon hány önkormányzat tervez úgy, hogy "a papír mindent elbír"? "majd lesz valahogy?" "utánunk az özönvíz"? Felelős pénzügyes magatartást fog ez a törvényi előírás indukálni, vagy csak több papírmunkát, ügyeskedést, ide-oda tologatást?

Az állam átveszi továbbá:

• köznevelési intézmények szakmai feladatellátását (infrastruktúra biztosítása marad az önkormányzatoknál)
• több mint 50 városi önkormányzattól az általuk fenntartott fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézményeiket 
• államigazgatási feladat- és hatásköröket
• tűzoltóságot

Kérdés, a járási hivatalok mennyivel lesznek költséghatékonyabbak, méretgazdaságosabbak, mint az önkormányzatok és költségvetési szinten kimutatható lesz-e az új hivatalok felállításának jótékony hatása? Vajon az új intézményeknek nem kell új épület, bútor, gépjármű, telefon, szakembergárda fizetéssel, számítógépes rendszer, stb.? És milyen alapon történik majd a kiválasztás, a hozzáértés számít vagy a rokonok? És vajon az új közszolga-állomány mennyi idő alatt fog betanulni a hatósági munkába? És a régi, önkormányzatis közszolgálat végkielégítés mellett elbocsátják, vagy átveszi őket az új járási hivatal?

Cél a szociális ellátások lefaragása:

• a foglalkoztatást helyettesítő támogatás (FHT) 20%-kal való csökkentése 2012-ben. Az önkormányzatok önrésze továbbra is az FHT 20%-a. 
• rendszeres szociális segély összege nem lehet magasabb, mint a nettó közfoglalkoztatási bér 90%-a, ha egy családban csak rendszeres szociális segélyre jogosult személy él, míg ha a családban FHT-ra és rendszeres szociális segélyre jogosult személy is él, akkor e két ellátás együttes összege nem lehet magasabb a nettó közfoglalkoztatási bér 90%-ánál.
• 2012-től a bölcsődékben már nemcsak az étkezésért, hanem a gondozásért is lehet térítési díjat szedni. 
• 2013-tól egyetlen krízissegélyezés marad az önkormányzatok saját hatáskörében
• a rászoruló hozzátartozói felelősségének növelése 

A köznevelési törvény új oktatáspolitikai intézkedései (pl. a mindennapos testnevelés, egész napos általános iskolai oktatás, kötelező óvodáztatás) fokozatosan kerülnek bevezetésre, hogy a rendszer átalakításából fakadó megtakarítások fedezetet biztosítsanak a szükséges kiadásokhoz. A pedagógus életpályamodell 2013 szeptemberétől (vagy 2014. januárjában) lép hatályba, amennyiben ezt a makrogazdasági és költségvetési feltételek megalapozzák.

A köznevelés rendszerének átalakításához költségvetési szempontból szükséges egyes  források  átcsoportosítása  a helyi önkormányzatoktól az államhoz.

Kérdés: vajon hova lesznek így Hoffmann Rózsa álmai a minden nap tornaóráról, a kötelező etikáról vagy hittanról, hazafiasságra és családi életre nevelésről, vagy éppen a lovaskultúra oktatásról? És hol van még a nyelvoktatás, a gazdasági ismeretekre oktatás, Mindezekhez három dolog kell, pénz, pénz és pénz. Azt meg nem kap, legalábbis a Széll Kálmán terv 2.0. szerint.

Ráadásul láthatóan még maga az államtitkár is a sajtóból értesült, bizonytalan a pedagógus életpályamodell, tehát nemhogy a kétharmadnyi választót, Hoffmann Rózsát sem árasztották el előzetes információkkal, hatástanulmány-kérésekkel, kérdésekkel.

3. Szociális ellátások

A szociális ellátások jogosultsági határa, valamint összege a nyugdíjminimumhoz kötött. Az öregségi nyugdíjminimum „befagyasztása” miatt csökken az ellátásra jogosultak száma, valamint nem emelkednek az ellátások összegei.
A családi támogatások esetében a családi pótlék, az anyasági támogatás, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az életkezdési támogatás, továbbá a pénzbeli gyermekvédelmi támogatások összege a 2012. évben nem emelkedik. 

Vajon mi lesz a családi pótlék Erzsébet-kártyásításával? És a személyi jövedelmadó gyermekkedvezményével? (ez mondjuk szent tehén)

4. Neuralgikus pont: felsőoktatás

A Széll Kálmán Terv a felsőoktatás támogatásában 2012-re érvényesített drasztikus csökkentésének 2013-ban további szűkítését tervezi. Az összlétszám szűkítésével, valamint az intézményi keretek meghatározásával a 2012/2013 tanévre a felvehető állami ösztöndíjas létszámkeretet a Kormány a 2011. évi 53 450 főről 34 087 főre szűkítette, bevezetésre került a részösztöndíjas létszámkeret 15 550 fővel (50%-os támogatási aránnyal).
A finanszírozás szempontjából 2012 átmeneti év, 2013-tól működő új finanszírozási modell kidolgozása folyamatban van. 

Kérdés: hogyan akarja a kormány teljesíteni a diplomás létszámra tett uniós vállalást? Egyáltalán, akar-e valódi értelmiségi réteget, vagy csak egy kontraszelekciós, kívülről homogén "értelmiségi halmazt"? Vajon mikor derül ki, a keretszámok elhibázottak, a diákhitel II. konstrukció hatalmas költségvetési károkat okoz (erről egyébként nem mesél a Széll Kálmán terv 2.0, legalábbis a felsőoktatási kiadás-csökkentési fejezetében nem). Mi van, ha korrekt, fair rendszer nem korrekt és nem fair és azonnali beavatkozás szükséges?

5. Kutassunk, fejlesszünk ...

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) költségvetési támogatásának mértéke a vonatkozó törvény szerint nem lehet kevesebb, mint a tárgyévet 2 évvel megelőző évben befolyt innovációs járulék összege. E rendelkezés 2012. évre felfüggesztetésre került (nincs költségvetési támogatás). 

2013-tól véglegesen törlik a költségvetési támogatási kötelezettségre vonatkozó szabályozást, így 2013-ban 25,2 milliárd forint, míg 2014-ben várhatóan 48,0 milliárd forint költségvetési támogatás kötelezettség szűnik meg.

No comment. Vagyis csak annyi, aki ilyet akar csinálni, az ne Magyarországon akarja. Hány magyar Nobel-díjas kapta hazai munkájának elismeréseként a rangos elismerést?

6. Egészségügy

"Magyarország olyan egészségügyi ellátórendszer kialakítására törekszik, amelynek jó minőségű szolgáltatásaihoz, betegségétől és anyagi helyzetétől függetlenül, egyforma eséllyel fér hozzá az ország valamennyi lakója." (röviden: no comment, hosszabban: lásd "Pénzen vett egészség")

• a járó- és fekvőbeteg szakellátás állami kötelezettségének felvállalása  2013. január 1-jétől az önkormányzatok kötelező feladata az egészségügyi szolgáltatások területén kizárólag az egészségügyi alapellátás lesz. 
• A kórházi gyógyszer- és orvostechnikai eszköz beszerzés összehangolásával hatékonyabb rendszer jön létre és jelentős megtakarítások érhetőek el 

• 2011. július elsejétől 12%-ról 20%-ra növekedett a gyógyszergyártó cégek támogatott forgalma utáni havi befizetés. Az orvoslátogatói díj mértéke megemelkedett a korábbi 5 millió forintról 10 millió forintra. A támogatás volumen szerződések hozzávetőleg 10%-kal alacsonyabb határértékkel való újrakötése szintén növeli a gyártói befizetéseket.
• A gyógyszerkassza kiadásait csökkenti a referencia termék előnyben részesítése.Jelentős megtakarítást eredményezhet, hogy a következő években, több nagy forgalmú készítmény szabadalma jár le, megnyitva az utat a generikus készítmények térnyerése előtt. 
• A 2012. év januárjától további hatékonyságjavulás érhető el azzal, hogy a nagy értékű terápiák esetében az állam/biztosító nem a klinikai vizsgálatokban elért, hanem az adott betegcsoport esetében a valós hazai körülmények között bizonyított eredmények alapján biztosít támogatást, illetve ennek elmaradása esetén visszafizetéssel kompenzálja őt a gyógyszergyártó cég. 
• A közgyógyellátásban csak az egészségbiztosító által preferált referencia termékek lesznek közgyógyellátási igazolványra kiadhatóak ott, ahol a fixcsoportba rendezés lehetséges.
• bizonyos betegségcsoportokban az együtt nem együttműködő, tehát a célértékeket el nem érő betegek alacsonyabb támogatási kulcsot kapnak, mivel esetükben az életmódváltás meg nem lépésével a szedett gyógyszer hatékonysága elmarad a várttól (lásd cukorbetegek)
• Megtakarítást eredményezhet, hogy háromhavi mennyiség rendelése esetén a gyógyszertárban a beteg egyszerre csak egy havi gyógyszermennyiséget válthasson. Így a terápia 3 hónap alatti abbamaradása esetén előálló fölösleges támogatáskiáramlás, pazarlás megszüntethető. További megtakarítási lehetőséget jelent az egy receptre kiadható havi gyógyszeradag esetében a 30 naphoz legközelebb álló kiszerelésű gyógyszer kiadásának előírása. 
• a gyógyszer-támogatási rendszer újbóli felülvizsgálata (a 10 évnél régebben támogatott készítmények meghatározott körében kötelező árcsökkentése, a lakossági térítési díjak meghatározott körben történő emelése, térítési díjminimum bevezetése).

• 2012. január 1-től minden biztosított a kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe fizeti a nyugdíjjárulékot. Ez mintegy 1,5%-os strukturális bevételt jelent. 
• 2012-től megváltozott a nyugdíjak indexálásának módszere, az éves nyugdíjemelés a költségvetési törvényben tervezett fogyasztói árindexszel megegyező mértékben történik a jövőben. 
• 2011. január 1-jétől öregségi nyugdíjra jogosultak azok a nők, akik legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkeznek. A jogosultsági időbe beszámít a járulékfizetési idő mellett a gyermeknevelési idő is. 
• 2012. január 1-jétől, hogy fő szabályként az minősül nyugdíjasnak, aki az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy aki a “nők 40 év” jogosultsági idő alapján megszerzett nyugdíjban részesül. A nyugdíjkorhatár előtti nyugellátások és a rokkantsági nyugdíjak a továbbiakban nem nyugellátásként, hanem egyéb ellátásként és nem a Nyugdíjbiztosítási Alapból kerülnek finanszírozásra.
• az átalakítással érintett ellátások a jövőben nem minősülnek nyugdíjnak, de a nyugdíjakkal azonos mértékben emelkednek, s folyósításuk mellett a korhatár előtti ellátásra vonatkozó szabályokra figyelemmel lehet munkát vállalni.
• A jövőben teljes körűen megszűnik a korai nyugdíjba vonulás lehetősége.
• 2012-től a nyugdíjak finanszírozása a munkáltatói és munkavállalói befizetésekből történik. Továbbra is a Nyugdíjbiztosítási Alapból történik a hozzátartozói ellátások (özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj) finanszírozása. 

És hogy ne higgyük, senkit sem érdekel a létezésünk:

1. NAV hatáskör bővülés

A 2012. január 1-jén hatályba lépő új jogszabályi rendelkezések számos új eszközzel növelték a NAV ellenőrzési eszköztárát, illetve új, a hatékonyságot növelő intézkedések kerültek bevezetésre (pl. az adózási szempontból jelentős kockázatot jelentő személyekre vonatkozó, új vállalkozás alapítását kizáró adóregisztrációs eljárás és az adózási szempontból kockázatos adózók fokozott adóhatósági felügyelete). A kormány szerint bevezetett új jogszabályok pozitív hatása, eredménye csak közép távon érvényesül a költségvetés bevételeiben.

2. Belföldi áfa-összesítő jelentés 2013. január elsejétől.

• a Kormány szerint jelentős előrelépést jelent az áfa visszaélések, csalások felderítése és a számlagyárak felszámolása terén.
• mind az állami adóhatóság, mind az áfa alany adózók esetében jelentős informatikai fejlesztést igényel, adminisztrációs tehernövekedést okoz. 
• A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelenleg a NAV bevonásával vizsgálja, hogy a kötelezettség körének optimális szűkítésével (például meghatározott számla értékhatárhoz kötésével, vagy egy-egy gazdasági szektor kijelölésével) hogyan lehet az ellenőrzési hatékonyság megfelelő szintjének biztosítása mellett az intézkedés bevezetésével együtt járó adminisztrációs tehernövekedést a még szükséges minimum szintre redukálni.

Kérdés: a jelenlegi gazdasági helyzetben kötelezhetőek-e a vállalkozások, hogy kialakítsák az ehhez szükséges infrastruktúrát?

Vajon mennyi adatot jelent ez havonta, kiszámolta valaki? Vajon a nagy cégeknek a többszáz oldalas áfaanalitikájukat be kell adni, vevőre, adószámokra lebontva? Vagy mondjuk csak az építőipar lesz feketeseggűnek kikiáltva, és nekik kell listázni?

Ezek után kötelező lesz mindenre névre szóló számlát kérni, vagy az anonim nyugtát is elfogadja a NAV az áfaösszesítőben? Hogyan kezeli a problémát például a fagyis vagy a lángosos? És a Tesco?

2004 óta van jogszabályi lehetőség elektronikus úton eleget tenni a számlaadási kötelezettségnek,  mégis csak kevesen élnek ezzel a módszerrel.

• Az NGM vizsgálja annak lehetőségét, hogy meghatározott körben – akár meghatározott kedvezménnyel egybekötve – milyen módon tudja ösztönözni, akár bizonyos esetekben kötelezővé tenni az e-számlázás szabályainak alkalmazását. 

Kérdés: mi van, ha vírusos a rendszer? Ha az e-mail eltéved vagy épp soha nem ér el a címzetthez? Vagy a cégvezetés úgy, ahogy van, régimódi és idegenkedik az infosztrádától?

Vajon kötelező egy vállalkozásnak internet-eléréssel rendelkeznie?

Magyarországon kiemelkedően magas a készpénzfizetés aránya, ami a kormány szerint akadályozza a gazdasági folyamatok átláthatóságát, a pénzügyi műveletek visszakövethetőségét, ellenőrizhetőségét is (ja, és kevesebb tranzakciós adót eredményez ...)

• Az NGM jelenleg vizsgálja a készpénzfizetési korlátozás bevezetésének lehetőségét, megfelelő felkészülési idő biztosításával és a gazdasági életet nem akadályozó összeghatár megállapításával. 
• A kiskereskedelem körében is vizsgálható a készpénzfizetés – meghatározott érték feletti árucikkek forgalmára vonatkozó, több lépcsőben bevezethető - korlátozása. 
• A korlátozás/tiltás a kiskereskedelem területén a fogyasztás más országokba való áthelyeződéséhez vezethet. 
• a kártyás fizetés ösztönzése, vagy – meghatározott körben - a kártyás fizetés lehetőségének kötelező jellegű megteremtése. 

A Széll Kálmán terv 2.0 szerint célszerű a visszaélésekből és a tévedésekből, hibákból adódó jogszabálysértések visszaszorítása érdekében új módszerekkel fellépni. A Pénzügyi Ágazati Közfelügyelet elnevezésű intézmény felállításával egy olyan felügyeleti rendszert hív életre a Kormány az adózási, számviteli, pénzügyi szektorban,

• amely ellenőrzést, felügyeletet valósít meg mindazon szakemberek tevékenysége fölött, akik az adózók számára adózással, számvitellel, pénzügyekkel összefüggő tevékenységet nyújtanak. 
• a felügyelet hatóköre induláskor teljes körűen csak a könyvvizsgálókra terjedne ki, 
• egyes funkciókat már a könyvviteli szolgáltatást nyújtókra, az adótanácsadókra, az adószakértőkre, az okleveles adószakértőkre is ellátna (tevékenység engedélyezése, továbbképzés, szakmai kvalifikáció).
• a felügyelet szakképzési hatóságként folyamatosan naprakészen tartaná a pénzügyi ágazati (adó, számvitel, vám, pénzügyi szolgáltatások) szakképesítéseit, engedélyezné, illetve indokolt esetben betiltaná az ilyen szakképesítésekkel rendelkező szakemberek tevékenységének végzését, szakmai és etikai standardokat állítana fel, rendszeres minőségellenőrzést folytatna, és szankcionálná a szabályszegéseket. 

Vajon miért vezetett be a kormány január egytől egy olyan adónemet, ami rendkívül bonyolult, hihetetlenül sok energiát emészt fel a folyamat minden résztvevőjénél és az előzetes becslések szerint összesen egy milliárd forintot hoz a konyhára? Ezt jogosan kérdezhetik azok a veszélyes anyagokkal dolgozó cégek, akiket sújt az új katasztrófaadót (pontos nevén "katasztrófavédelmi hozzájárulás"). Az új adónem maga is katasztrófa: az érintetteknek - többek között - egy ezerkétszáz oldalas mellékletből kellene kikukázniuk, kinek és mi után kellene megfizetni az adót. Ha e tárgyban végre döntésre jutnak, nem lélegezhetnek fel, nem torpanhatnak meg, mivel hírül sem értek az adó-survival végére, még azt is ki kell számolniuk, pontosan mennyi adót is kell befizetniük. Az sem lehet kifogásuk, hogy a törvény nem épp a legsikerültebb alkotása törvénygyárunknak, pontatlan fogalmazása miatt már módosítani is kellett. Ráadásul mindezt úgy, hogy összesen egy milliárd forintot remél az állam ebből az új adónemből az idén.

Ráadásul ha jobban beleássuk magunkat a vadonatúj jogszabálytengerbe, kiderül, az is kétséges, a gazdasági stabilitásról szóló törvény alapján jogszerű volt-e a katasztrófa-adó bevezetése, ugyanis e törvény szerint "új fizetési kötelezettség megállapítása során figyelemmel kell lenni arra, hogy annak kivetésével, beszedésével, nyilvántartásával, ellenőrzésével összefüggő adminisztrációs költségek ne legyenek aránytalanul magasak a fizetési kötelezettségből származó bevétel összegéhez képest, illetve azokat nem haladhatják meg". Igaz, az eredeti törvényjavaslat szerint be sem lehetett volna 4 milliárd forint alatti bevételt eredményező közterhet vezetni, de az elfogadott törvénybe ez a kitétel már nem került bele - tehát a parlament felhatalmazásával a sas kapkodhat legyek után, bármennyire is nem tűnik rentábilisnak ez a foglalatossága.

Azt, hogy összességében a katasztrófa-adó ötlete katasztrófa vagy sikertörténet, egyelőre bizonytalan: egy ilyen kisadónak ma, Magyarországon mekkora az adminisztrációs költsége, senki sem tudja, azt pedig végképp nem, hogy a beszedéssel, nyilvántartással, ellenőrzéssel mekkora tárgyi és személyi kapacitást kénytelenek lekötni az illetékes hivatalok.

Ráadásul nemcsak az adófizetők idegeivel játszik a jogalkotó, hanem a katasztrófavédelmisekével is - igaz, ők munkaidőben válaszolhatják meg azt a sok kérdést, amit a jogszabály-értelmezésen tipródók juttatnak el hozzájuk. Munkájuk persze elnyeri méltó jutalmát, és főpénzügyesük számára az év kérdése, a kasszájukat hizlalja vagy épp apasztja a bevétel és a bevétel érdekében történt ráfordítás egyenlege, mivel a hivatalnak nemcsak az adminisztrációs feladatokkal kell megküzdenie, hanem ügyfélszolgálati tevékenységet, rendszer-üzemeltetést, bevallások és befizetések ellenőrzését is el kell, hogy lássa. Az [origo] információi alapján eddig négy munkatárs kezelte az ezres nagyságrendben beérkezett kérdéseket, azonban így is feltorlódtak az ügyek az asztalukon, ráadásul a roham csökkenésére az év közepéig nem is számíthatnak, hiszen nemcsak tevékenységüket kategorizálni, hanem adójukat kiszámolni is meg kell tanítani a vállalkozások többségét. 

A teljes folyamatból az adóhivatal sem marad ki - amennyiben a katasztrófavédelem számlájára nem érkezik meg az előírt-bevallott bevétel, akkor az adóhatóságot kell értesítenie, mivel a jogszabály adók módjára behajtható köztartozásnak minősíti az elmaradt hozzájárulást. Ezzel a kötelezettséggel a NAV-nak is keletkeznek költségei, így az ö költségvetésüket is megterheli ezen hozzájárulás behajtása.

Hogy kik ennek az új kisadónak az alanyai? Kilétük és konkrét számuk egyelőre ismeretlen, de az biztos, hogy különböző fokozatú veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek, valamint veszélyes anyagok gyártásával, tárolásával, feldolgozásával foglalkozó vállalkozások. A törvényből az már nem derül ki, mi konkrétan a veszélyes anyag, erre több magyar és nemzetközi jogszabályból lehet csak következtetni. A törvény azért szolgál iránytűvel és hivatkozik a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) 1200 oldalas A és B mellékletére is, de ember legyen a talpán, aki megállapítja, konkrétan melyik pont vonatkozik rá (szakemberek szerint veszélyes anyag lehet például a ragasztó, a parfüm, az üzemanyag, és a festék is, de a vágóhidak és hűtőházak is beállhatnak az adófizetők közé, közvetlenül a mezőgazdasági termelők mellé). A katasztrófavédelem honlapján a GYIK-ben olvasható vagy 70 kérdésre válasz - hátha ezzel is tudják tehermentesíteni apparátusukat.

Kérdés, milyen mértékű kutakodás és jogelemzés várható el egy átlag-vállalkozástól? Egy átlag mezőgazdasági termelőnek ismerni kell az ADR mind az 1200 oldalát? Vajon beleun-e az 573. oldal után, vagy erőt vesz magán és tovább olvasgatja a számára kínaiul hangzó szöveget? Mi van, ha egy cég hosszas meditálás és GYIK-olvasgatás után úgy dönt, ő nem alanya az adónak, nem is regisztráltatja magát, aztán egyszer véletlenül fennakad a hatóság hálójában? 

Vajon mit gondol jogbiztonság-ügyben az a vállalkozás, amely feltett kérdésére az alábbi választ kapta?

Kérdés: Az interneten találtunk egy, a Belügyminisztérium által 2011 decemberében kiadott \"állásfoglalást\" az élelmiszergyártókra vonatkozóan a katasztrófavédelmi hozzájárulás megfizetésének kötelezettségével kapcsolatban. A levélben szereplő álláspontot tekinthetjük-e általánosságban alkalmazandó szakmai iránymutatásnak?

Válasz: A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 60/1992. (XI. 17) AB. Határozata értelmében a központi állami szervektől származó jogi iránymutatást tartalmazó állásfoglalásokhoz joghatás nem fűződik, ezért az átirat kizárólag munkaanyagnak tekinthető és azt a hatósági tevékenységben figyelembe venni nem lehet.

Ez a GYIK pedig végképp megnyugtató minden ízesített termék fogyasztónak:

Kérdés: Kötelesek-e katasztrófavédelmi hozzájárulást fizetni az élelmiszeripari felhasználású aromák (pl. citrom-, narancs-, gyömbér-, meggy-, muskotály aroma) után?

Válasz: Igen, amennyiben az anyag a veszélyes áruk közúti szállítására vonatkozó külön jogszabály (ADR) szerinti veszélyes árunak minősül, azaz rendelkezik UN számmal, illetve besorolható valamelyik UN számmal jelölt kategóriába, úgy azután katasztrófavédelmi hozzájárulás fizetési kötelezettség merül fel. A jogszabály nem tesz kivételt a veszélyes árunak minősülő anyagok között.

Abba már belegondolni sem érdemes, hogy egy laikus által rosszul megfogalmazott kérdés félreértelmezése után rosszul megfogalmazott válasz milyen kétes megnyugvást eredményezhet az adóalanyokban.

Az adó (hozzájárulás) mértéke az érintett vállalkozásoknak a veszélyes tevékenységükkel összefüggésben keletkező forgalmuk utáni 0,1 százalék. A jogszabály itt teret enged a fantáziának, adóalanyi és hatósági érveléseknek és magyarázkodásnak - arra vonatkozóan ugyanis nem ad igazi támpontot, mi tekinthető a veszélyes anyaggal kapcsolatos nettó árbevételnek. Így később, ha ellenőrzést kap a vállalkozás, felkötheti a gatyáját, hogy saját megítélését a hatóság is magáénak tekintse és adott esetben a kapcsolatos részleges nettó árbevétel esetében ne szélesítse tovább az adóalapot akár a teljes nettó árbevétel erejéig is. Részletes kalkuláció nem áll rendelkezésre (és a törvényjavaslathoz sem készült annak idején, legalábbis nyilvános nem), így a becslések alapján egy-egy adóalany terhe ötezer forinttól egymilliárd forintig terjedhet majd.

Az időközi módosítással nemcsak pontosították például az eredetileg meglehetősen értelmezhetetlenül megfogalmazott nettó árbevétel fogalmát, hanem szűkítették az érintett adóalanyok körét is. Így ha az üzemeltető valamilyen termék előállításával foglalkozik, és a veszélyes anyag a termékkel annak előállítása és tárolása során közvetlenül nem érintkezik, vagy a veszélyes anyag felhasználása nem közvetlenül a termék előállításához szükséges, akkor az üzemeltetőnek nem kell fizetnie hozzájárulást. Kérdés, mikor lesz majd új módosítás és az milyen kötelezettségeket fog róni az addig látókörbe vont vállalkozásokra.

A katasztrófa-adó tehát pont olyan katasztrófális, mint amilyennek elsőre látszik: előre át nem gondolt, ténylegesen ki nem kalkulált, az adófizetőket kétségek közé kergető valamint felesleges álmatlan éjszakákat okozó, adóalanyt és ellenőrző hatóságot egyaránt idegesítő, ellenőrzés során tökéletesen szankcionálható hozzájárulás, amely még abban a tekintetben is bizonytalan, hogy a katasztrófavédelem büdzséjéhez hozzájárul, vagy épp ráfordítás-igénye miatt csökkenti annak rendelkezésre álló forrásait.

És ami a legfőbb kérdés: miért kellett mindezt a vállalkozások nyakába akasztani?

2012.04.23.

A Széll Kálmán terv 2.0. megszüntetni a katasztrófa-adót., határidőt nem ír a "Következő lépés". No comment.

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

Szabadságharc vagy megalkuvás? Józan ész vagy magyar virtus? Hajlandó vajon a kormány megfizetni a mentőkötél árát, vagy ülünk még egy kicsit a gödörben, esetleg ásunk lelkesen tovább magunk alatt?

A jövő hét elején egyeztet miniszterelnökünk az Európa Bizottság elnökével - és nemcsak a konvergenciaprogramunk végleges tartalma dől el, hanem az uniós kötelezettségszegési eljárások iránya, valamint az is, elkezdődnek-e végre az EU/IMF hiteltárgyalások (szerdán a Bizottság már dönteni is fog a kötelezettségszegési eljárásokban a keddi egyeztetés eredményeitől függően).

A kormány kommunikációja és tényleges lépései azonban nem adnak világos iránymutatást arra vonatkozóan, lesz-e gyors hitelmegállapodás és megnyugodnak-e végre a kedélyek hazánkkal szemben, leginkább az ellenség és barátok összezavarása stádiumban tartunk.

A zavaros kommunikáció a törökök pár évvel ezelőtti megúszó taktikáját próbálja plagizálni, azzal a különbséggel, hogy nálunk reménytelennek tűnik, hogy hitelmegállapodás nélkül megússzuk a válságot, erre utalnak a különböző felmérések és piaci beárazások is. A kormány látszólag igyekszik fenntartani a tárgyalások gyors megkezdésére  vonatkozó reményeket ("itt ülünk az asztalnál és várunk"), míg a nemzetgazdasági minisztérium hangoztatva, rajta nem múlik semmi, a gyakorlatban azonban épp ellenkező szándékról tett tanúságot, amikor a jegybanktörvény módosítását terjesztette be a parlament elé.

A jövő héten végre megtudjuk miniszterelnökünk (és kormánypártunk) valódi szándékát: szabadságharc vagy gyarmat, feltételek elfogadása vagy ellenállás, "majd mi megmutatjuk" unortodoxia vagy a demokratikus alapelvek visszafogadása (Kövér László pénteki tévés interjúja után sok kétség nem lehet az ideiglenes államfő és anyapártjának demokráciához és szólásszabadsághoz való viszonya tekintetében).

Mi is a tét?

• A tartósan magas magyar kamatkörnyezet immáron nemcsak az állam számára jelent magas terheket, hanem sok vállalatnak, köztük tőzsdei cégeknek is.

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

Elképesztőbbnél elképesztőbb ötletek között cikázik a kormány, az ország mintha egy kollektív brainstormingra fizetett volna be. A konvergencia-program leadási határidejének közeledtével egyre vadabb tervezetek látnak napvilágot, túráztatva a szakembereket, vajon mit is jelent a kiszivárogtatott anyagokban olvasott agymenés.

A sárgacsekk-adón lassan már mindenki túlteszi magát, az eredeti 1%-ot Orbán Viktor visszaszelídítte 1 ezrelékre, és egyszer talán még odáig is eljutunk, hogy elmagyarázzák mindenkinek, mire is kell majd fizetni és kinek. Egy biztos, a klasszikus Tobin-adó bevezetéséről szó sincs, a pénzt csináló pénz megadóztatása továbbra is tabu. Mindenki más, aki pénzt mozgat, csekket befizet, vételárat, vállalkozási díjat, adót, járulékot átutal, az fizet, mint a katonatiszt. 

A netadó újabb szög a "kevesebb adót fizessenek a zemberek" választási vízió koporsójában. Aki használ telefont, internetet, valószínűleg így vagy úgy alanya lesz, de a legnagyobb gond, hogy a telekom szektort úgy, ahogy van, taccsra vághatja. Soha jobb alkalom adatközpont-beruházások elüldözésére, lásd az idecsábított KBC Bank esetét, de a Telenor is átgondolhatja a héten tett bejelentését, mely szerint januárban elkészült virtuális adatközpontjában kis- és középvállalkozásoknak kínál felhő alapú szolgáltatást. Az új adó ösztönzi majd hazánk adatforgalmi elkerülését úgy, hogy jelenleg a forgalom tényleges volumenéről mégcsak korrekt becslés sem áll rendelkezésre (a cégek részéről ez féltve őrzött üzleti titok) és még csak ötlet sincs arra, hogyan lehetne technikailag kivitelezni az adófizetést úgy, hogy az ellenőrizhető is legyen.

Az már borítékolható, ahogy a sárgacsekk-adó valamint a netadó feltételeinek megteremtése is giga-beruházást igényel a szolgáltatóktól és mindkettő jelentősen ronthatja hazánk versenyképességét a működő tőke becsábításában és megtartásában. Ráadásul a netadó bevezetésével az ország elindulhat egy olyan pályán, amely visszaviszi az oly gyakran ideálmodott "boldog békeidők"-be elfeledve a mai  mindennapok vívmányait és a technikai fejlődést.

Hasonlóan jelentős versenyképesség-romlást idézhet elő (különösen a szolgáltatások és az idegenforgalom valamint a turisztika területén), ha a legmagasabb áfa-kulcsot 35%-ra emeli a kormány. Jól hangzik, hogy csak a luxustermékekre, de kérdés, kinek mi a luxus. Van, akinek már a kenyérre a párizsi is az, míg más a bioélelmiszereket tekinti annak és csak kevesen vannak, akik a luxus kapcsán rögtön a Bugatti Veyront és a Prádát asszociálják. Megoldás még, ha szembeszállunk az unióval és a kulcsok számának négyre vagy ötre emelésével megmarad a 27%-os kulcs is, de ennek bevezethetősége és hosszabb távon folyamatos érvényesíthetősége kétséges. 

Eközben a neten újabb és újabb ötletrohamok zajlanak az újságírók és szimpla adófizetők is beleadnak apait-anyait a kormány "segítésébe". Olvasható tipp

• a biciklis rendszámtábla és a bicikliút-matrica bevezetéséről, 
• a járdahasználati díjról (fizessenek a gyalogosok is, ha már koptatják a járdát), 
• a szépségadóról (országgyűlési képviselőknek ingyenes szépségkártyával), 
• a szexadóról (vajon a házsártos házastárs adómentességet eredményez?) meg 
• a testtömegindex alapján számolt ebadóról (nagyobb kutya, nagyobb végtermék formállogika alapján)
• teljesen felesleges elnevezni, csak adó. 

Ráadásul van, ami elsőre viccnek néz ki, de nem az, ilyen főpolgármesterünk ötlet a futóversenyek után területhasználati díj szedése (riposzt: a futó muskátlik és futórózsák is adózzanak!). Már csak idő kérdése, mikor kerül elő Tarlós vezetékadó-ötlete kormányzati szinten, mint innovatív és kreatív módszer új pénzek beszedésére.

A zsák feneketlen: a Bajnai-féle kormányzatnál 1 milliárddal többe kerülő apparátus (két év alatt volt bármilyen hatékony leépítés, racionalizálás?) egyre inkább használhatatlannak tűnik a gödörből való kijutásra, sőt. Mintha csak ásnák tovább alattunk a lyukat. Hatalmas pénzeket költünk például személyes titkosszolgálatra és mindenféle egyéb őrségre a parlamenttől az iskolákig úgy, hogy Orwell-i magasságokba emeljük a titkos megfigyeléseket és házkutatásokat. A közbeszerzések átláthatóságának és gazdaságosságának megcsúfolásával meglehetősen pazarló beruházáspolitikát folytat a kormány, miközben olyan státusz-beruházásokat készít elő, mint a debreceni, felcsúti és a budapesti stadionprojektek. A stadionok ráadásul miniszterelnökünk személyes vágyálmának tárgyiasulásai (lásd Stadler-stadion Akasztón) - országunk jelenlegi gazdasági helyzetében össztársadalmi hasznuk elenyésző ahhoz képest, mint amennyi pénzt elvisznek a költségvetésből (nagyságrendelieg valószínűleg több, mint 100 milliárd forintot, cirka 20 ezer Ft/adófizető).  És ha ez még nem lenne elegendő, újabb és újabb költségvetési sorok gyártása zajlik a jövőbeni költségvetések terhére: manyup-lenyúlás, babakötvény-megvédés, mindenek feletti, értelmetlen államosítások, diákhitel II. konstrukció.

Az "addig nyújtózz, ameddig a takaród ér" ősi javaslatot nem tette a Fidesz magáénak, csak ha egészségügyről vagy oktatásról van szól. Egyes területeken a költségvetési előirányzatokat jogszabály hiányában a NAV nem tudja teljesíteni, ezzel fél stadionprojektnyi kárt okozva az országnak, míg más területeken olyan hivatali magatartás szükséges a bírságok kiszabásához és behajtásához, amely a legrosszabb egykori pártállami víziókat idézi fel a tisztességes állampolgárokban (lásd állandósult fokozott közúti ellenőrzés).

Eközben az uniós pénzek lehívása akadozik, a bürokratikus rendszer recseg-ropog és még az sem lehet kifogás, hogy a legvégén az állami vagy önkormányzati projektcégek a hibásak, hiszen ott is a kormánypártok emberei tartják kézben az ügyeket. Hiába tekinti Orbán Viktor úgy, hogy a támogatások valójában a mi pénzük, a jelenlegi, a kilátásba helyezett, illetve a még kilátásba sem helyezett perek és szabálytalansági eljárások költségvetési vonzata még nem ismert és valójában nem is becsülhető.

A közszolgáknak pedig csak most jött el a félsz ideje, igaz, nekik nem plusz adót kell fizetniük - a Magyar Államkincstár május 31-ig értékpapírszámlát nyit a közszféra valamennyi dolgozójának. Ez azért is kétséges, mivel becslések szerint a 642 ezer közszolgának 70%-a nemhogy megtakarítani nem képes, hanem örül, ha egyáltalán a felszínen maradva biztosítani tudja mindennapi megélhetését. Kérdés, őket milyen retorzió éri majd, ha főnökük javaslatára sem lesznek hajlandóak állampapírt vásárolni. Ráadásul az állampapír-finanszírozás legdrágább módja az állampolgároknak való értékesítés, tekintve a végső 10-11%-os kamatköltséget.

Kérdés, mit okoz nemzetgazdasági szinten a befektetők elüldözése, a külföldi érdekeltségű vállalkozások elköltözése, a belföldi kereslet (fogyasztás) drasztikus lecsökkenése, az állampolgárok anyagi lenullázása és - ha lehetőség van rá, például a közszolgáknál - megfélemlítése.

A legfőbb kérdés, mi a végső cél. Az már látszik, a kevesebb adó, az átláthatóbb adózás, a söralátétes bevallás, a "ne a zemberek fizessék meg" már eltűnt a populista ideológiák tengerében. Maradt a "ne legyünk gyarmat", a "nekünk senki sem parancsol" és a "kétharmad ezt akarja". A kétharmad tényleg ezt akarja??? Vagy csak így sikerül, ennyire telik ettől a kormányzattól? Esetleg minden egy jól megkonstruált terv szerint halad, csak mi érezzük káoszosnak az egészet?

Az idő majd megadja a választ, addig is összeesküvés-elméletesek, előre!

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

Orbán Viktor új szélmalmot talált magának.

"Az EU-ból érkező pénz a mi pénzünk, azt nem ajándékba kapjuk, az nem jutalom" - jelentette ki tegnap Orbán Viktor. Véleménye szerint azzal, hogy beléptünk az EU-ba, vámbevételeink egy jelentős részéről le kellett mondanunk, másfelől a magyar gazdaságot úgy alakítottuk át, hogy a külföldi tőkének is adtunk beruházási lehetőséget, piacot szereztek és profitot is termelnek. "Ezért én mindig úgy fogtam fel az EU-ból érkező pénzeket, hogy az a mi pénzünk, csak Brüsszel közbeiktatásával érkezik meg Magyarországra" - mondta még, és hozzátette: "közel vagyunk ahhoz, hogy megállapodjunk (...), azt tudom mondani, hogy egyetlen forint elvesztésébe sem törődünk bele, minden forintot meg fogunk szerezni, ami a miénk és ezért jár".

Orbán Viktor elfelejti azt, hogy a csatlakozással nemcsak veszítettünk, hanem nyertünk is: nemcsak mi mondtunk le a vámbevételekről, hanem az unió tagjai is lemondtak arról velünk szemben - vállalkozásaink szabadon vihetik termékeiket, szolgáltatásaikat az unió területén bárhova, munkavállalóink becsatlakozhattak a munkaerő szabad vándorlásának folyamatába és ennek eredménye az is, hogy a kint megszerzett fizetésük egy részét (tavaly cirka 11 milliárd forintot) hazautalhatták. A valódi képhez hozzátartozik az is, hogy magyarok minden további nélkül befektethetnek külföldön, ingatlant vásárolhatnak, bankbetéteket tarthatnak, a külföldi turisták pedig szabadon költhetik el nálunk a pénzüket.

A csatlakozás eredményeképpen egyelőre még több támogatást kapunk felzárkózásunkhoz, mint amennyit a közös kasszába befizetünk, így nem csoda, ha Brüsszel időnként úgy gondolja, köze van ahhoz, hogy költjük el a kapott pénzt. Ráadásul az is nyilvánvaló, a rendelkezésünkre álló kvótával sem tudunk mit kezdeni - hihetetlenül bürokratikus pályázati rendszerünk, a közreműködő szerveknél tapasztalható hatalmas fluktuáció miatt a rendelkezésre álló forrásoknak csak egy részét tudjuk lehívni, miközben a már megvalósult, illetve folyamatban lévő projektekkel kapcsolatban komoly aggályok merülnek fel.

Miről is van szó? Az uniós pályázatok esetén például Brüsszel nem csak egy közvetítőnek érzi magát és igenis beleszól a támogatások elköltésébe: képes, és ellenőrzi a lehívott forintokat, a projektek előrehaladását és megvalósulását. Aztán ha nem tetszik neki valami, vagy eleve nem fizet, vagy ha már lehívtuk a támogatást, utólag perel és visszafizetteti a jogtalannak ítélt forintokat.

A szabályok egyértelműek, extra dolgokat nem várnak el, ráadásul utólagos jogalkotás falába sem rohanhatunk bele - a környezet kiszámítható és alapvetően semmi mást nem követelnek tőlünk, mint hasznosan, jogszabályoknak megfelelően, korrupciómentesen elköltött támogatást.

És melyek azok a projektek, amelyeket kifogásolnak, miért is kellene foggal-körömmel harcolni, mert a mienk? Milyen hibákra csóválja a fejét az unió, és melyekre mondja azt, visszakéri a támogatást? Brüsszel által kifogásolt dolgaink két nagyszerű példája a debreceni szennyvízberuházás, illetve a Budapest Szíve projekt.

Debrecennek  500 millió forintot kell visszafizetnie az Európai Uniónak, miután szabálytalanságot tártak fel egy szennyvízberuházás kivitelezésénél (a projektről részletesen itt). A már lezárult brüsszeli pénzügyi ellenőrzés szerint a debreceni ISPA szennyvíz-beruházási uniós projekt megvalósítása során 

• közbeszerzési szabályokat szegtek meg, 
• megfelelő indok nélkül, jogszabályellenesen módosítottak határidőket, 
• és szabálytalanul ítélték oda a kivitelezési munkák egy részét.

A másik állatorvosi ló még vizsgálati stádiumban van, azonban ebben az esetben is reménytelennek tűnik bármilyen küzdelem a "saját pénzünkért". A Budapest Szíve program 2009-es közbeszerzési eljárása miatt összesen 1,8 milliárd forint uniós bírságot kaphat cégein keresztül a főváros és az V. kerületi önkormányzat. Ebben az esetben Brüsszel ellenőrei a közbeszerzési kiírás feltételeit kifogásolták, mert annak összesen egy, azaz egy magyar cég tudott megfelelni, ráadásul drágán.

Rogán Antal szerint a kifogások nem az önkormányzatnak, és nem is a fővárosnak szólnak, hanem Magyarországnak. Igaz, egyszerűbb rögtön a magyarellenességre fogni a kilátásba helyezett bírságot, mint elismerni: hát igen, tényleg, egy cégre írtuk ki a közbeszerzést, annak meg jó vastagon fogott a ceruzája. 

A fenti két példa nem egyedülálló - a vizsgálatok szerint a magyarországi közbeszerzések 40 százalékában csak egyetlen pályázó közül választották ki a nyertest, vagyis az versenyeztető közbeszerzési hercehurca teljesen értelmetlen volt. Az EU is részben e szempont szerint küldi rá auditorait a magyarországi támogatási pénzek felülvizsgálatokra - az egy szereplős pályázatok ugyan nem jelentenek feltétlenül korrupciót, de annak kockázatát a monopolhelyzet miatt megsokszorozzák.

És bár Orbán Viktor álláspontja az, csak a saját pénzünket kapjuk vissza, kérdés: vajon ő szerinte helyes-e, hogy így gazdálkodunk a saját, adófizetők által kicsengetett pénzünkkel és mennyire káros az, hogy Brüsszel beleszól abba, hogy ne banánköztársasági módszereket alkalmazzunk nagyberuházásaink során? És vajon hogyan, milyen érvekkel és módszerekkel akarjuk visszaszerezni azt, amit nem szabályosan akartunk elkölteni?

Orbán Viktor tehát új szélmalmot talált magának.

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

Januártól a gálánsabb cégek dolgozóit és a gazdagokat soron kívül és hálapénz nélkül gyógyítják a magyar állami egészségügyben, ha a magánbiztosítókon keresztül kérik az ellátást. Egy tavaly év végi jogszabály-módosításnak köszönhetően a magántőke privatizáció nélkül érkezik a jelenleg igen lepusztult rendszerbe.

Mit is jelent ez valójában? Év elejétől a munkáltatók adó- és járulékmentesen vehetnek egészségbiztosítást az alkalmazottaiknak, illetve bárki magánszemélyként is köthet ilyen biztosítást. A módosító javaslatot tavaly karácsony előtt Szijjártó Péter nyújtotta be, ami még magát az egészségügyi államtitkárt is meghökkentette. A biztosítók gyorsan reagáltak az új lehetőségre (főleg, miután az életbiztosítások adókedvezménye megszűnt) és ma már több cég is kínál ilyen "csomagot".

Az új biztosítási lehetőséggel, tehát azzal, hogy valaki plusz pénzért egészségbiztosítást vásárol, az államnak fizetendő egészségbiztosítási járulék szintje nem csökken. Ez mindenképpen olyan extra tétel, ami az egészségügyi finanszírozási rendszerbe kerül, összege pedig attól függ, ki hány éves és melyik biztosítótól milyen - tehát alap, közepes vagy topkategóriás - csomagot vásárol. És mit kap így a biztosítós ügyfél? 24 órás telefonos egészségügyi tanácsadást, szűrővizsgálatokat, pszichológiai tanácsadást, laborvizsgálatokat, mindenféle szakrendelést. Ha többet áldoz, akkor a felsőbb csomagokért ambuláns műtéteket, egynapos sebészetet vagy kiemelt szintű kórházi fekvőbeteg ellátást is kaphat úgy, hogy ezért nem kell várólistára kerülnie és ott akár hosszú hónapokat, esetleg éveket várakoznia. A háziorvosok, gyermekorvosok és üzemorvosok is benne maradnak a rendszerben, az ő beutalójuk kell a vizsgálatok elvégzéséhez, az ellátásra pedig valamelyik magánintézményben vagy közkórházban kerül sor.

Az első ránézésre tökéletesen működő rendszernek azért vannak hátulütői: mi van azokkal, akiknek nem telik ilyen extra szolgáltatásra? Akik eddig sem tudtak vastagra tömött borítékokkal, hálapénzzel manőverezni a rendszerben, akik eddig is némán, türelmesen vártak a sorukra? Akiknek nincs jól prosperáló munkáltatójuk, vagy akik nem tudják zsebből kifizetni a havi 10-30 ezer forintot olyanért, ami eleve is járna nekik?

Az új rendszer hívei szerint a biztosítókon keresztül érkező betegek a volumenkorlátozás miatt eddig kihasználatlan kapacitásokat töltik ki úgy, hogy a várakozási listák ezzel akár még rövidülhetnek is. Az elképzelés tényleg szép, reális is, de az ördög a részletekben rejlik.

Mi van akkor, ha nincs ilyen felesleges kapacitást feltételező "lyuk"? Vagy ha az illetékesek majd arra számítva, hogy a betegek előbb vagy utóbb elunják a várakozást és fizetős kuncsaft üzemmódra váltva extra biztosítást kötnek, direkt hosszabbítják, lassítják a listát? Akkor a listás, egyébként szintén fizetős (csak az államnak, és nem is keveset fizető) betegek még tovább várakoznak? Vajon a térdprotézises műtétre  gyakran 7 évig, a csípőprotézisre 3-4 évig várakozók mit szólnak az új rendszerhez? Bárcsak gazdagabbak lennének?

És mi van, ha a kórházak oda csoportosítják át kapacitásaikat, ahol nagyobb a fizetős kereslet? Ha a "szegényeket" és gyógyítási problémáikat leépítik és a biztosítós "fizetősöknek" szentelik idejüket és erőforrásaikat? Ha a végén bizonyos kezelések csak extra biztosítást fizető betegek  számára lesznek elérhetőek? 

Vajon az OEP hogyan kívánja elkerülni a felemás helyzeteket, csökkenteni a "közbetegek" kiszolgáltatottságát? Vagy teljesen mindegy, mi lesz a kevésbé tehetős páciensekkel? Várjanak, ráérnek? Közben meg szörnyülködünk, milyen sok a csökkent munkaképességű munkavállaló és milyen alacsony az átlagéletkor hazánkban Európához képest?

Immáron teljesen legálisan kerülnek a sor elejére a gazdagok, illetve azok, akiknek a munkáltatója úgy érzi, megéri befektetni az emberi erőforrásba. A törvénymódosítás következménye: ami eddig fekete pénzáramlás volt, annak nagy része a tehetős rétegek számára a biztosítók segítségével most kifehéredve adómentes költséggé változhat. A kevésbé tehetősek pedig vékonyba borítékjaikkal tovább kilincselhetnek egészségükért, ha nem épp az életükért.

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

A Kormány és a Nemzetgazdasági Minisztérium végre látványosan, félreértelmezhetetlenül döntött - semmibevéve az Európai Központi Bank által a múlt héten közölt, a jegybanktörvénnyel kapcsolatos aggályokat ugyanazt a javaslatot nyújtották be megtárgyalásra a parlamentnek, amit még március 7-én küldtek ki véleményezésre Brüsszelbe. Hogy mi ez a döntés? Az, hogy hazánk nem kíván komolyan tárgyalni sem az EU-val, sem az IMF küldöttséggel, felvállalva ezzel akár a forintválságot is. Az összes többi csak mellébeszélés, piac-megnyugtató propaganda.

Ez a döntés megerősíthette álláspontját azoknak befektetőknek, akikről Magyarországgal kapcsolatban a Dow Jones ír: "A befektetőknek mostanra elegük lehet abból, hogy a budapesti kormány megszegi ígéreteit".

A nem magyar szerző tollából származó írás szerint a befektetők körében kiújultak a kétségek, hazánk valóban akar-e tárgyalni és meg akar-e egyezni a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval. Korábban arra számítottak, mostanra előrehaladott állapotban lesznek a tárgyalások, amelyek célja, hogy az ország enyhítsen a rá nehezedő adósság súlyán. Azonban a kormány vonakodása a vitatott jegybanktörvény megváltoztatásától, illetve az ország ellen indított kötelezettségszegési eljárások megakadályozzák a tárgyalások elkezdését. Az pedig, hogy Matolcsy György lényegében semmibe vette az Európai Központi Bank aggályait, olaj lehet a tűzre. És az elemző nem tévedett nagyot, hiszen a forint árfolyama érzékenyen reagált a minisztérium törvényjavaslatára.

Eközben Varga Mihály mintha teljesen más filmet nézne - személy szerint várja az IMF-et, és Egyiptommal szembeni hendikeppünk valójában az EU-tagság (Egyiptom ugyanakkor fordult az IMF-hez, mint Magyarország, és már meg is kötötték a megállapodást). A hétfői frankfurti ötoldalú tárgyalás kapcsán kijelentette: az EKB, a Magyar Nemzeti Bank, a magyar kormány, az IMF és az Európai Bizottság azt nézi meg, van-e olyan akadály, ami miatt a tárgyalások nem kezdhetők el. Szerinte nincs ilyen, hiszen a kormány szuverén módon olyan kezdeményezéseket tehet, amelyek nem ütköznek az unó alapértékeibe. Ha pedig erről vita van, akkor annak a végén Magyarország nyilván bírósághoz fog fordulni. Kérdés: ez azt jelenti vajon, ha a kormány úgy értékeli, az EU miatt nem kapjuk meg az IMF-hitelt, akkor bepereljük az EU-t?

Varga Mihály szerint az IMF-tárgyalások valódi gátja, hogy keverednek különböző kérdések, így az országgal szemben indított túlzott deficit eljárás, a kötelezettség szegési eljárás, illetve az IMF-tárgyalások megkezdéséhez szükséges előfeltételek kérdésköre. Ezzel szemben Magyarország azt szeretné, ha ez a három szál nem keveredne össze, hiszen mondjuk egy pénzügyi megállapodás előfeltételeként arról beszélni, hogy mennyi lehet a bírák nyugdíjkorhatára, nem méltányos, szerinte.

Kérdés, vajon mennyiben befolyásolja egy adós kiszámíthatatlan és a nemzetközi demokráciai standardok szerint antidemokratikus jogalkotói magatartása hitelképességét? Ha nézzünk a banánköztársaságokat, akkor úgy látszik, nagyon, hiszen ez a berendezkedés a lehető legtávolabb áll egy igazi befektetőbarát, gazdaságélénkítő, jól prosperáló gazdaság kívánalmaitól. Ráadásul, ha iszkolnak a befektetők, honnan szerezhet pénzt a hitel visszafizetésére egy ország? Nagy nyersanyag-készlet hiányában vajon mi marad, amit gyorsan piacra lehet dobni? A nagymama ezüst étkészlete a kredencből? És aki ennyire megbízhatatlannak van minősítve, az vajon hogyan nyújthat biztosítékot arra, hogy időben fogja fizetni a részleteket? A kettősbeszédek, "félrefordítások", nemzetközileg elismert és mértékadó politikusok "kokizása" és "sallerezése" vajon lendítenek a helyzetünkön, és ha igen, milyen irányba?

A mi nagy gondunk azonban az, hogy míg januárban Orbán Viktor békülékeny hangot ütött meg az IMF-fel kapcsolatban (és ez segített visszatáncolni a devizaválság szakadékának széléről), napjainkra ez tovatűnt és a realitások talaján álló befektetők ma már nem számítanak arra, hogy a magyar deviza 280 forintra erősödhet az euróval szemben, pedig februárban még sok elemző szerint ez is simán elképzelhető volt. Ehelyett ma "könnyűnek érzékelik a forintot", tehát ha valamilyen sokk rázná meg a világ pénzpiacait, az magával sodorná a magyar valutát is - körvonalazza hazánk lehetséges jövőjét Guillaumne Tresca, a Crédit Agricole stratégája. Eközben Soros György emeli létünk tétjét és újabb uniós válságot vizionál az elhibázott megszorításos politika miatt.

Mit is jelent ez valójában? Kormányunknak az IMF-tárgyalások lehetőségének csodafegyvere megszűntével valószínűleg már nincs megfelelő muníciója arra, hogy ellenálljon a külföldi befektetők újabb rohamának. Az elemzők szerint a frissen lejáró külföldi adósságok újrafinanszírozásának költsége erodálhatja a törlesztésükre rendelkezésre álló fiskális eszközöket, ez pedig nem sok választási lehetőséget hagyna a kormánynak. Több befektető elkezdte shortolni a forintot - azaz valutánk gyengülésére számítva köt üzleteket -, mivel úgy véli, hogy az euróárfolyam a 300-as szint fölé kúszik.

A gyengülés megállítása érdekében a magyar kormány a múlt hónapban megpróbált eurókötvényt kibocsátani, de a gyenge érdeklődést látva gyorsan visszavonult, eközben a negatív tendenciák ellenére a befektetők igen kevés ösztönzést kapnak a kormánytól és valójában semmi sincs, amiben bízhatnának.

Ezt a vélekedést támasztja alá számokkal a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara jelentése is - a német cégek számára a gazdaságpolitika hiányzó kiszámíthatósága és a jogbiztonságba vetett bizalom erodálása jelentik a legnagyobb gondot. A kiszámíthatósággal a megkérdezettek kétharmada "nagyon elégedetlen",  23 százalék "elégedetlen" - és gyakorlatilag senki nem volt "elégedett". Hasonló mértékű elégedetlenség tapasztalható a jogbiztonság, a közbeszerzések átláthatósága és a korrupció visszaszorítása tekintetében is.

A legfőbb kérdés, valaha is ki fogja-e bárki is mondani kerek-perec kormányunk részéről, nem kérünk az IMF hitelből? Hogy feleslegesen túráztatunk bárkit is, aki a hitel-projekten dolgozik? Vajon mennyibe kerül nekünk, magyar adófizetőknek Fellegi és stábjának felesleges utaztatása, a minisztériumi hangyák hiábavaló dolgoztatása? És még akkor sem alkuszunk, ha az elemzők forintválsággal fenyegetnek? Vajon megér ennyit a "nemzeti büszkeségünk", a "nekünk ne diktáljon senki", "nem leszünk senki gyarmata" álláspontunk?

És vajon létezik-e az a forintárfolyam, amely esetén politikai döntéshozóink fejet hajtanak és a Velencei Bizottság valamint az Európa Bizottság ajánlásainak megfelelően újragondolják teljes jogalkutásunkat, állami berendezkedésünket? Vagy nincs ilyen, ha beledöglünk, akkor sem?

Szabadságharcunk ára akár több száz milliárd forint. Alsóhangon.

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

Most jön az IMF vagy nem? Tárgyalunk vagy nem? Van esélyünk hitelre, vagy úgy teszünk, mintha akarnánk, de valójában nem akarjuk? Fejjel megyünk a falnak vagy csak bátrak vagyunk és irány előre, unorthodoxia?

A külföldi elemzők szerint hazánk nem fog megállapodni az új IMF/EU-hitelprogramról a valutaalappal és az unióval. Hogy honnan jutottak ilyen következtetésre? Orbán Viktor pénteken rádiónyilatkozatában kijelentette, az EU nem támaszthat politikai feltételeket a hitelprogramról szóló megállapodás fejében, valamint azt is, ha a brüsszeli bizottság negatívan értékelné a magyar kormány válaszait a kötelezettségszegési kérdésekben, akkor az Európai Bíróságnak kell majd döntenie. Tehát nem alkuszunk, perre megyünk. Nézve az egyre gyarapodó jogalkotási problémát, lesz muníciója az Uniónak.

Ráadásul amit az eddigi panaszok alapján nagy kegyesen módosítottunk, abban sincs köszönet. A Commerzbank elemzői szerint "aligha tekinthető biztatónak" az EKB múlt heti állásfoglalása a vitatott magyar jegybanktörvény módosítása ügyében. Az EKB-t továbbra is nyugtalanítja a "magyarországi testvérintézményének szuverenitása", és "egyértelműen nem találja úgy", hogy aggályait a javasolt törvénymódosítások megfelelően rendeznék. A piaci rossz hangulat egyik következménye, hogy "közeleg a 300 forint/euró fölé gyengülő forintárfolyam kockázati forgatókönyve". Az sem túl biztató fejlemény, hogy hazánk CDS felára csaknem 400 bázisponttal haladta meg Csehország, Lengyelország, Románia és Oroszország CDS-árazási átlagát.

Az Eurasia Group globális gazdasági-politikai kockázatelemző csoport szerint 65% az esélye annak, hogy végül létrejön a megállapodás az elővigyázatossági jellegű készenléti programról, de az, hogy a tárgyalások rövid időn belül megkezdődnek, "valószínűtlen". Azt is számszerűsítették, mekkora az esélye annak, hogy végül nem fog létrejönni a megállapodás: 35%.

Mit is jelent mindez?

• a "nekünk senki se írja elő, mit csináljunk" politikával nemzetközileg elszigeteljük magunkat, unorthodoxiánk szép lassan negatív közgazdasági tankönyvi példává emelkedik. A Velencei Bizottság által szóvá tett, demokráciaellenesnek minősített intézkedések ki nem javítása nemcsak a politikai életben, hanem a gazdasági életben is jelentős ellenérzést keltenek Magyarországgal szemben, távoltartva a reménybeli befektetőket

• ad hoc jellegű és kiszámíthatatlan, "piacvédő" jogalkotásunk, különös tekintettel a sürgősségi adóemelésre és a banánköztársaságok szellemét idéző engedélyezésekre (lásd plázastop, Erzsébet-kártya) szintén olyan húzás, amely közelről sem befektetőbarát és nemcsak nem hívogató, hanem kifejezetten elüldözi a már országban lévő működő tőkét. Egyes adószabályok miatt már most is vizsgálódik az EU és várható kártérítési kötelezettségünk beállása is (bár ezekre a büntetésekre minden adófizető készfizető kezes, így nem rontja a költségvetés helyzetét)

• ha nem jön létre a megállapodás a közeljövőben, égető szükség lesz a megszorításokra. Ezek viszont a jelenlegi ismereteink szerint tűzoltó jellegűek és legkevésbé sem a gazdaság akárcsak szintentartását szolgálják, nem is beszélve a javításról, lásd "sárga-csekk adó". Az átgondolatlan, koncepció nélküli intézkedések visszafordíthatatlan károkat idézhetnek elő minden adófizető életében, így számítani lehet nemcsak a fizetésképtelen vállalkozások, hanem a tömegesen fizetésképtelen lakosság problémájával is. És abban sincs sok köszönet, hogy kormányunk állampolgárok milliót kívánja megalázni a különböző intézkedéseivel (lásd családi pótlék Erzsébet-kártyásítása), miközben helyzetbe hozza baráti vállalkozásait.

• az új megszorítások egy része már gondolati szinten is ellenkezik a jelenlegi uniós irányelvekkel és jogszabályokkal, tehát bevezetésükkel újabb problémahalmazt veszünk a nyakunkba, a büntetés, per, stb. előre borítékolható (ötkulcsos áfa, áfát adóztató adó, stb.), a rövid távú haszon hosszabb távon jelentős kárt fog okozni. És akkor még nem beszéltünk a vállalkozások adminisztrációs terheinek növekedéséről valamint arról a káoszról, amit például az ötkulcsos áfa jelentene (termékek besorolása, rossz besorolás miatti büntetések, stb.). Mindeközben az egykulcsos személyi jövedelemadó (igaz, jelenleg még ajándékkulccsal) unorthodoxiánk szent tehene.

• a munkahelyteremtés lassan már szólamokban sem létezik, a munkanélküliség pedig ha nem mérjük, akár teljesen el is tűnik. Igaz, vágyálmok vannak az 5,5 milliós adófizetői táborról, ez azonban pont olyan délibáb, mint a teljes foglalkoztatás volt 40 évvel ezelőtt. Eközben a médiában azon vitatkoznak teljesen komolyan állítólag teljesen komoly politikusok, meg lehet-e élni havi 47 ezer forintból, kecskével vagy kecske nélkül, a miniszterelnöki tanácsadó pedig azzal van elfoglalva, ne lazsáljunk itthon, hanem menjünk és pucoljuk tisztára Európát.

• a negyedéves költségvetési eredmények alapján az éves hiány 90%-át felhalmozta a kormány, ráadásul egyes területeken már egyértelműen látszik, az előirányzott bevételek meghatározásakor a tervezők nem álltak a realitás talaján. Így van ez például a szerencsejáték adónál és a bírságbevételeknél is. A szerencsejáték adó esetében a kormány Pató Pálként jár el, még mindig késlekedik a bevételeket megalapozó végrehajtási rendelet megalkotásával, az utóbbin viszont úgy próbál segíteni, hogy egyrészről drasztikusan megemelték a közlekedési bírságokat, másrészről állandósulnak az országos fokozott közúti ellenőrzések. Kérdés, a drákói szigor mennyibe fog kerülni a költségvetésnek - a szabálysértők részére közmunka szervezése, munkaeszközzel ellátása és felügyelete nagy eséllyel drágább, mint a létrehozott eredmény (pl. gyommentes virágágyás), míg az elzárásra átváltoztatás egyértelműen negatív hatással van a költségvetésre (férőhely, ruha és ellátás biztosítása valamint jelentős adminisztrációs költség szemben a kieső munkabért és a fogyasztást terhelő adóbevételekkel). Az irreális mértékű büntetések és a "huncut" bírságolás (pl. kintfelejtett 30 km/órás, vagy éppen ellopott tábla miatti büntetés, stb.) okozta felháborodás valószínűleg sok közlekedésben résztvevőt fog arra sarkallni, hogy inkább leülje a büntetést, mint fizessen, illetve sokan eleve nem is tudják kifizetni a 100-300 ezer forintos csekket, vagy ha kifizetnék, gyermekeik megélhetését veszélyeztetnék olyan szinten, hogy saját magukat büntető eljárásba kevernék emiatt.

• az uniós támogatások lehívása/kifizetése sem úgy halad, ahogy azt előre eltervezték, ráadásul egyre több, az adófizetők zsebét mélyen érintő probléma lát napvilágot (lásd debreceni szennyvízberuházás büntetése, vagy a Budapest szíve projekt közbeszerzési kifogásai). A hiányosságok illetve szabálytalanságok (pl. egy konkrét cégre kiírt közbeszerzés) tényleges költségvonzata még nem ismert, ráadásul kiemelt nagyberuházások sorsa is bizonytalan (négyes metró, debreceni kettes villamos, stb.)

• eközben a hitelfelvétel legdrágább módját választotta a kormány, a belső eladósodást (részletesen itt). Az IMF-hitel 5% alatti kamatát felcserélni 11-12%-os költségű államkötvényekre (kamat + az értékesítési hálózat költsége és a marketing) a jelenlegi helyzetben nem tűnik ésszerű megoldásnak, bár tény és való, az ilyen típusú kötvényeket a legegyszerűbb halasztva, illetve nem visszafizetni. És még a Velencei Bizottság által kifogásolt antidemokratikus intézkedéseket sem kell módosítani.

Hol állunk? És merre megyünk? Tényleg ott állunk, ahol mondják és tényleg arra megyünk, amerre mondják? És ha egyszer valaki venné a bátorságot és egy varázsütéssel megszüntetnél az összes költségvetési kozmetikázást az elmúlt 20 évre visszamenőleg, hol állnák valójában?

A Matolcsy-minisztérium rohammunkában próbálja feltérképezni, milyen hatással lesz a leendő költségvetési megszorítások kapcsán kiszivárogtatott sárgacsekk-adó a gazdasági folyamatokra, és hogyan kell megalkotni a szabályokat ahhoz, hogy minél kevesebb szereplő tudjuk kibújni az új, csodaszernek vélt adóteher alól. Igaz, eközben az EU frászt kap unorthodoxiánktól és legkevésbé sem EU-konform ötleteinktől, de ez legyen az ő gondjuk, ha már minket láthatólag nem érdekel semmilyen közösségi adójogharmonizáció.

A legnagyobb kérdés azonban az, tudja-e egyáltalán valaki ebben az országban, jelenleg milyen helyzetben van a költségvetés és hány olyan költségvetési kozmetikázási trükk történt az elmúlt időszakban, amely a következő években visszaüthet. Ha a minisztériumban fiktív költségvetéshez, illetve az eddigi kozmetikázott lefaragási "eredményekhez" igazítják az újabb kiigazításokat, nem biztos, hogy az eredmény az lesz, amit szeretnének. Sőt.

Egy közelmúltban megjelent IMF-tanulmány bemutatja, milyen eszközökhöz nyúlnak a kormányok, hogy minél jobb színben tüntessék fel magukat - vagyis intézkedéseikkel hogyan javítják úgy a büdzsé egyenlegét, hogy eközben tényleges javulás nem történik. Mit is jelent ez a gyakorlatban? A kozmetikázás látszólag csökkenti az adott év hiányát, ám ezt a hiányt átlapátolják a következő évekre - tehát amit tesznek, az a későbbi években előre prognosztizálható kedvezőtlen hatást gyakorol a költségvetésre.

Négy csoportba sorolhatók a trükkök:

1. Rejtett eladósodás 

A rejtett hitelfelvétel növeli az adott év bevételeit, de a későbbiekben növeli a kiadásokat is. Ez történik akkor is, amikor az állami cégek nyugdíjprogramjainak átvételével csökkentik a költségvetés hiányát, a jövőbeli nyugdíjkifizetések viszont nem jelentkeznek azonnali kötelezettségként. A manyup-einstand nagyszerű példája ennek (ráadásul nem állami vállalati, hanem nemzetgazdasági szinten): a múlt évben költségvetési hiányt csökkentett, később viszont jelentős többletterhet jelent majd a nyugdíjak kifizetése. Ráadásul a hirtelen közel 3.000 milliárdos bevétel elfedett olyan tételeket, mint MÁV tartozás-átvállalás, PPP konstrukciók kivásárlása, MOL-részvénycsomag visszavásárlása, stb., ezáltal végképp átláthatatlan helyzetet idézve elő. Brüsszel e tárgyban magyarázatot is kért, így a kormány az elmúlt napokban több tájékoztató anyag kidolgozására is kényszerült. 

2. Befektetés feltörése 

A privatizációból, azaz állami tulajdon eladásából származó bevétel csökkenti a költségvetés hiányát, ám ha emiatt a kormány a jövőbeli osztalékfizetésektől (egyéb bevételektől) elesik, akkor a tényleges haszon sokkal kisebb is lehet a valóságban. Az európai költségvetési szabályok szerint a pénzügyi eszköz (így például egy állami vállalat részvényeinek) értékesítése nem csökkenti a deficitet, míg a nem pénzügyi eszközök eladása igen. 

Természetesen a nem pénzügyi eszközök eladásánál szempont lehet például az adott ingatlan magas fenntartási költsége is, így elképzelhető, hogy a "befektetés feltörése" hosszabb távon is pozitív egyenleggel jár. Ha azonban prosperáló befektetéstől szabadul meg a költségvetés, abban az esetben a pillanatnyi előny miatt hosszabb távon jelentős bevételről mond le az állam, a választási kampányban pedig adu lehet a "felelőtlen" gazdasági döntés ellenfél orra alá dörgölése.

3. Elhalasztott kiadás 

Az elhalasztott kiadások tipikus esete egy adott eszköz lízingelése a tényleges megvásárlás helyett és az oly népszerű PPP-programok is ide sorolhatóak. A magánszektor bevonása a közszolgáltatásokba pénzügyi előnyökkel járhat, ez azonban az esetek többségében csak látszólagos. Az államnak az ilyen konstrukciókban nem kell saját kiadásként elszámolnia a beruházással kapcsolatos kiadásokat, bár az valójában az adóssághoz hasonló kötelezettség felhalmozása, miközben a későbbi bevétel (nyereség) a választott konstrukció miatt jelentősen alacsonyabb lehet az eredetileg reméltnél.

Az ilyen konstrukciók hihetetlen bonyolultakká válhatnak és hosszadalmas viták során az eredetileg szándékolt beruházás pénzügyi vonzata a többszörösére is duzzadhat (lásd pl. a CET), a szálak kibogozása pedig szinte teljesen reménytelen.

4. Elhalasztott beruházás 

Ha a kormány új infrastrukturális beruházást akar megvalósítani, néha koncesszió keretében valósítja azt meg. Ebben az esetben az állam a magánszektorbeli céggel hosszú távú szerződést köt, de a cég a beruházás kivitelezéséért a bevételeket nem a kormánytól, hanem a szolgáltatást igénybevevőktől kapja. A költségvetésre ez a megoldás olyan hatást gyakorol, hogy az adott években nem keletkezik kiadás, azonban a későbbiekben bevételektől esik el az állam (mivel azt a magáncég kapja meg). A megéri-e téma itt is gyakran kérdés, különösen az autópályák esetében eredményez egy-egy kormányváltás nagy vitát (és a későbbiekben hosszú éveket igénybe vevő pereket).

+1. kormányzati szektor méretének csökkentése

A fenti mátrixba nem tartozó, de szintén általános lehetőség a kormányzati szektor méretének csökkentése, azaz a "költségvetésen kívüli tételek" esete. Ez akkor történik, ha egy olyan állami szereplőnél jelentkezik a kiadás, amely az elszámolási szabályok szerint nem képezi az állam részét. Ha például egy adott beruházás sikertelennek bizonyul, akkor az a későbbiekben veszteségként jelentkezhet az állam számára (a későbbi osztalék kifizetések alacsony szintje vagy elmaradása, esetleg az eredeti szándéknál nagyobb későbbi állami támogatás formájában). Ezekben az esetekben nem tudni, hogy a költségek mikor jelentkeznek valójában, az állam pedig a gyakorlatban kvázi állami, önkormányzati szervekre terheli a felelősséget és ezzel a "költségvetésen kívül" tartja a keletkező kötelezettségeket. A kormány számára külön előny, ha az ilyen beruházást a számvevőszék ellenőrzésén kívülre is tudja juttatni.

A probléma nagyságrendjére jellemző, hogy a kozmetikázás mértéke Görögországban például meghaladta a GDP 2%-át, míg Olaszországban, Portugáliában és Svédországban 0,5% körül mozgott, hazánkra vonatkozó adatot a tanulmány nem tett közzé. 2009-ben pedig az akkor még ellenzékben lévő Fidesz gyűjtötte össze a legnagyobb trükköket (a 2010-es parlamenti választásokra készülve). Természetesen kormányra kerülve már a ők sem voltak szégyenlősek a kozmetikázás területén, lásd például a manyup-einstand és a kórházaknak juttatott plusz források, szerződések megkötésének halasztása, ügyek tartozás elismerés helyett perre vitele.

Az eredeti tanulmány itt érhető el: 

^{Timothy C. Irwin (2012), "Accounting Devices and Fiscal Illusions", IMF Staff Discussion Note}

^{Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!}