„Senki sincs, akitől félnék vagy tartanék.” – vallotta be egyszer Schmitt Pál, és jelenleg úgy néz ki, nincs is rá oka: személye sérthetetlen.  Méghozzá Alaptörvénybe iktatva. Ezt alátámasztotta ma annak a politikusnak a nyilatkozata is, akit államfőnk elfogadott egyetlen főnökének. Orbán Viktor szerint a legfontosabb az ország érdeke, ez pedig az, hogy Magyarországnak mindig legyen olyan vezetője, akinek a személye sérthetetlen. A köztársasági elnök sérthetetlenségéről szóló alkotmányos szabályt mindenkinek megfontolásra és betartásra javasolja, az alaptörvényből fakadó sérthetetlenségi szabály miatt a doktori disszertációval kapcsolatos csalást, mint kérdés feltevését sem látja indokoltnak. A hivatal méltósága is fontos szempont, de a legfontosabb, hogy a nemzet egységét kifejező hivatalt betöltő személy sérthetetlen legyen, „döntéseit lehet bírálni, a személye szerintem e fölött áll”.

Kérdés, amikor nemzetközi szinten Schmitt Pál hazánkat képviseli, vajon kivel állnak szemben a külföldi főméltóságok, diplomaták? Az elnöki hivatallal, mint intézménnyel, vagy az elnökkel, mint személlyel? Őket nagy valószínűséggel nem érdekli a mi Alaptörvényünk (nekik másmilyen van), sem az államfő „sérthetetlensége”, ők azt az embert látják, akit doktori fokozatától nyilvánosan megfosztottak (ez saját jogrendszerük alapján is értelmezhető eset, számtalan precedenst ismernek a nemzetközi diplomácia világából). Kinevetik majd, vagy csak szánják? Vajon hogyan tudja így elnökünk feladatát ellátni? És vajon meddig az ország érdeke, hogy korlátozott elismertségű legfőbb közjogi méltóság képviselje? Hogy az adófizetők olyan elnököt finanszírozzanak, akinek hírneve erősen tépázott?

Vajon honnan eredeztethető a demokráciában a mostanában oly sokat emlegetett sérthetetlenség és meddig tart?  Vajon a szavazópolgárok kimondhatják valakiről, hogy mégsem sérthetetlen, hiszen a köztársagái elnök mégsem király? Ha közvetlen választás van, igen (ha ismeri a rendszer a visszahívhatóságot, viszonylag könnyen). De mi van, ha közvetett a választás? Ha csak a sérthetetlent megválasztókat lehet idővel eltávolítani? Vajon a közvetlenül megválasztottak (a parlamenti képviselők) megkérdezik a választók véleményét, vagy az teljesen mindegy, csak finanszírozzák a végeredményt, a személyt és az intézményt egyaránt? És meddig tart a választók hite az intézményekben? És a köztársasági elnökben, mint intézményben? Vajon elegendő az, ha számtalanszor hallják, az elnök sérthetetlen, tehát hinniük kell abban, hogy minden úgy tökéletes, ahogy van? 

A ma esti interjú beigazolta a média sejtését, Schmitt Pál nem mond le, viszont elfogadja az egyetemi szenátus döntését a doktori címétől megfosztásra. Sőt, hogy bizonyítsa tudását, nyilvánosan vállalta, hogy 70 évesen PhD fokozatot fog szerezni (ahogy Stumpf András javasolta neki a Heti Válasz kiradírozott cikkében). Kérdés, később vajon épp ez lesz az egérút és azért fog lemondani, hogy legyen elegendő ideje eleget tenni a PhD követelményeinek?

A legfőbb kérdés pedig az, ezzel vége van-e az előadásnak, a kövér hölgy befejezte az énekét, függöny legördült, vagy épp most kezdődik egy új időszámítás a magyar politikai életben. Egy olyan változás, amelyet ma még egyetlen politológus sem tud megjósolni.

„… mint köztársasági elnök örülök, hogy a törvények mindenki számára egyformán vonatkoznak, nincs kettős mérce és erősíteni kell az embereknek a hitét a törvényekben és az intézményekben. Én, mint köztársasági elnök egy intézményt vezetek, amiben fontos, hogy az emberek bízzanak és érezzék annak az erejét, hogy én képviselem az országot, az Alaptörvény előírásai szerint és minden fórumon kiállok értük.” (MTV, 2012. március 30.)

Folytatás itt.

Előzmény itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Arra kérdésre, mi lesz az államfőnkkel, igen kevesen mernének ma felelősségteljesen nyilatkozni. Az biztos, még ha marad is, semmi sem lesz már olyan, mint régen volt. Vajon kinek az érdekeit szolgálja (mert a szavazó polgárokét biztos nem), hogy Schmitt Pál külföldi útjáról hazatérve a repülőből kilépve rögtön a limó hátsó ülésén találja magát, hivatalos programjait lemondják, Facebook rajongói oldala elhagyja az információs sztrádát, ő maga pedig a Sándor Palota valamelyik termében bujdokoljon időnként egy-egy törvényt aláírva?

Mert egyelőre úgy néz ki, ez a sors vár rá. Eltávolítása ügyében kinevezésre javaslója (teljesen mindegy, hogy miniszterelnöki vagy pártelnöki székében ülve is írta alá) nem akar dönteni. Vagy már döntött, de nem kívánja a zemberek orrára kötni. Hivatalos nyilatkozatok ugyan - ha nagyon csekély mennyiségben is - jönnek mennek, így azt már tudhatjuk, Orbán Viktor szerint az államfő helyzetét az Alkotmány egyértelműen rendezi: annak személye sérthetetlen. „A magam részéről tiszteletben tartom ezt a szabályt. Senki más nem dönthet.” Más kérdés, hogy régebben Schmitt Pál azt nyilatkozta, csak Istent és Orbán Viktort fogadja el főnökének, és lehetőség szerint mindig igazat fog mondani. A kijelentés második fele már rogyadozik, kérdés, az első feléhez hogyan viszonyul.

Mindeközben a hir24.hu forrásai szerint a doktori címtől megfosztás bejárta a világot, a "tengerentúlon a FOXNews, azABC News, a The Washington Post, valamint a Boston Globe is tudósított a címfosztásról, a brit médiában elsőként a BCC, míg a francia lapok közül a Le Monde számolt be az ügyről. Az osztrák médiában többek között az ORF, a Kleine Zeitung, a német lapok közül pedig a FOCUS Online tett említést a magyar köztársasági elnök címfosztásáról. Mindemellett a perui El Comercio újság, a portugál Diário de Notícias, a szerb Politika című újság, sőt az indiai Zee News internetes lap is közölte a hírt."

Kérdés, ténylegesen megéri-e olyan legfőbb közjogi méltóságot alkalmazni az adófizetőknek a saját pénzükből, akinek méltósága már megtépázva, munkaidejének 90%-a pedig kihasználatlan éppen emiatt, ahogy a stábjának is erőteljesen megfogyatkozik az ellátandó feladatmennyisége. Szijjártó Péter szerint Schmitt Pál az elnöki eskütételekor mondottak (a legjobb hite és tudása szerint becsülettel kíván helytállni) szerint járt el eddig, és ennek a kijelentésnek tökéletesen megfelelve végezte a feladatát. Tarlós István kijelentette, valójában nem Schmitt Pálnak, hanem Magyarországnak okozta az igazi kárt az, aki kirobbantotta a plágiumügyet.  „Az, aki huszonvalahány év után vette a fáradtságot, és Isten tudja meddig járt azután, hogy Schmitt Pálnak kárt okozzon, az jobb ha arra is gondol, hogy az országnak több kárt okozott, mint Schmitt Pálnak”. A főpolgármester kijelentésével szembemegy a budapesti KDNP-nyilatkozattal, akik szerint a keresztény erkölcs ellen vétett az, aki el akarta tussolni az ügyet. Tarlós véleménye szerint a "nemzet érdeke" magasabb rendű, mint annak a joga, hogy a választópolgárok megismerhessék (ugyan még mindig a teljesség igénye nélkül), ki is az elnökük valójában és arról véleményüket kifejthessék. Mintegy oknyomozós-bizottságos-politikusok forgatókönyv.

A "ki tehet és mit" kérdésre már az alkotmányjogászok megadták a választ, a jelenlegi jogszabályok alapján. Az igazi kérdés inkább az, kinek (kétharmad?) és mennyibe (egy vagy két nap?) kerülne, hogy egy teljesen új, erre az esetre szabott jogszabályt alkosson úgy, hogy nem is derült égből villámcsapásként érte a probléma a kormányzatot. Egy olyan új jogszabályt, amely segítségével a nemzet méltósága megmaradna, az adófizetők pedig a pénzükért azt kapnák, amit megérdemelnek. Egy igazi méltósággal rendelkező legfőbb közjogi méltóságot.

A jogalkotóknak érdemes lenne még elgondolkodniuk azon is, vajon tényleg járjon-e mindazon juttatás Schmitt Pálnak, mint a többi, idejét tisztességben kiszolgált elnöknek. Egyáltalán nem biztos, hogy az állampolgárok többsége rajong az ötletért, hogy finanszírozza "a mindenkori köztársasági elnöki tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű pénzbeli juttatás"-t, a "megfelelő lakáshasználati jog"-ot, a lakásfenntartást, a személyes gépkocsihasználatot sofőrrel, a kétfős titkárságot valamint a VIP egészségügyi ellátást, és mindezt élete végéig úgy, hogy persona non grata-ként éli közéletét.

Az összes kifogás, "nem tehetek semmit" nyilatkozat csak választott vezetőink mellébeszélése. Vagy kivárása. Vagy annak döntése, hogy nem döntenek. Orbán Viktor szerint a Fidesznek nincs az országtól elválasztható saját érdeke vagy sikere - vajon ez ebben az esetben mennyire igaz?

Előzmény itt, itt, itt, itt, itt és itt.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Irány az okmányiroda. Mert ugye annak, akinek módosul a neve, ez a dolga. Fogja a Semmelweis Egyetem szenátusi döntésének 33:4 arányú döntését igazoló papírját, összegyűjti eddigi hivatalos dokumentumait, befárad, sorszámot kér, sorban áll, igényel új személyit, lakcímkártyát, jogosítványt, forgalmit, útlevelet, befizeti mindennek az illetékét és két-három hét múlva kap mindenből egy újat, postán kézbesítve. Ezen felül lehet bíbelődni még az adó- és TAJ-kártyával és még ki tudja hány helyen le kell jelenteni a névváltozást.

Ha mindennek a tetejébe a névmódosuló államfő is egyben, a titkársága körlevelet küldhet az összes állami intézménynek, közméltóságnak, más államok magyarországi képviseleteinek, kérem, ezentúl másképp kell címezni a meghívót, sajtóközleményekben is az új nevet kell használni.

És mindez még nem a vég: a szerzői jogok megsértése és az állami vezető tisztségviselésre alkalmatlanság (valamint az alkalmatlanság miatti lemondás után járó nyugdíj) téma újabb próbakő lesz a jogászoknak és politikusoknak, pedig már idáig sem panaszkodhatunk az előre nem látott fejlemények miatt: 

• a világhálón járatos olvasók versenyt űznek abból, hogy újabb és újabb eredeti forrásokat, azaz másolási helyeket találjanak

• a netes mémgyár is beindult a magyarok legendás humorérzékét bizonyítva ezerrel,

• külön idézetgyűjtemények állnak rendelkezésre az átlátszó politikus-mentegetésre a bulvárkacsától (Szijjártó Péter) a feltétel nélküli támogatáson át (Giró-Száz András) egészen a kormányzó erők lejáratásáig (Kövér László). Hoffmann Rózsa ebben az esetben igazi tanárként viselkedett ("az embernek a saját munkáját kell beadni; minden más csalás”), a kormányszóvivő ma pedig már Orbán Viktor tekintélyét igyekezett megőrizni (vagy inkább menteni?), amikor közölte Orbán Viktor szerepét firtató kérdésre: a miniszterelnök nem mint miniszterelnök, hanem mint pártelnök tett javaslatot az államfői poszt betöltésére, egyetértésben azokkal az országgyűlési képviselőkkel, akik Schmitt Pált erre a posztra javasolták (az országgyűlési képviselők egyötödének jelölésével lehet javaslatot tenni).

• az utolsó pillanatban a KDNP is szólásra emelkedett az eddigi mély-csöndükből: Szalma Botond, a budapesti elnöke bocsánatkérésre vagy lemondásuk megfontolására szólította fel mindazokat a politikusokat, akik az államfő kisdoktorija ügyében "az igazság kiderítése helyett abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt". "Elfogadhatatlan, hogy valaki érdemtelenül birtokoljon egy olyan tudományos címet, amelyet neve megkülönböztetésére is használhat", Nyilatkozatában kifejtette továbbá, hogy a jövőben nem lehetnek egyesek és kettesek az országban, "a bűnről ki kell mondani, hogy bűn, a feketéről, hogy fekete, a fehérről, hogy fehér, ezt diktálja a keresztény erkölcs is"

• megindult a találgatás is, ki lesz az utódja, de esetleges lemondása esetén az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak kell ideiglenesen átvennie a feladatait. A sors iróniája, hogy ő volt egyben az is, aki a legjobban ellenezte annak idején Schmitt Pál jelölését és kinevezését, egyes források szerint még le is paprikajancsizta a vita hevében. Végleges utódnak a nol.hu forrásai szerint Vizi E. Szilveszter tűnik, az MTA volt elnöke.

• országgyűlési határozati javaslat is készült az alkalmatlanság tárgyában

• különböző ügyek pedig előrevetítették a sajtó- és véleménynyilvánítási szabadsággal kapcsolatos, alaptörvényben deklarált jogok sérelmét is, különös tekintettel a politikai indíttatású elbocsátásra és a cenzúrára.

• az egyetemi hallgatók pedig bemutatták, másmilyen világot képzelnek ők saját magunknak, mint életüket meghatározó politikusaink.

Egy csata lezajlott, de az öreg hölgy még énekel, a függöny nem gördült le, a tapsorkán még várat magára.

A kérdés, Orbán Viktor mikor dönt úgy, a döglött lovat nem kellene tovább húzogatni a főtéren, inkább váltani kellene egy újra, egy egészségesre. Egyelőre nem igazán érthető, miért tart ki még mindig a választottja mellett - egy piaci (normál) körülmények között működő munkaadó, ha a munkavállalója nem válik be, azonnal lapátra teszi azt, azaz minden további nélkül útilaput köt a talpára. Személyzeti ügyekben nagy a kudarc esélye, ez minden HR-es szakember tudja - ha kiderül, alkalmatlan a beosztott, esetleg erőteljesen kompromittálta magát, addig kell eltávolítani, amíg nagyobb kárt nem okoz.

És valljuk be, ez a pillanat elérkezett. Már nemcsak a SOTE nemzetközi respektjéről vagy a tudósaink tudományos fokozatainak becsértékéről van szó, hanem a Magyarország legfőbb közjogi méltósága által képviselt összes magyar állampolgárról. Akik megérdemlik, hogy olyan elnököt fizessenek adójukból, aki nemzetközi és hazai szinten is méltón tudja a hazánkat megjeleníteni, és még véletlenül sem ajánl fel neki az Economist lemondólevél sablonokat.

"Örülök, hogy Magyarországon működik a demokrácia, örülök, hogy nincs kettős mérce, örülök, hogy az elnökre is ugyanúgy vonatkoznak a szabályok, mint bármely más magyar állampolgárra. Hozzáteszem: nem zavar ez az ügy, kicsit hosszú volt, örültem volna, hogyha rám is vonatkoznak azok a szabályok, amik úgy hangzik, hogy az ártatlanság vélelme, de most hogy pontot teszünk a dolog végére, azt az egyet mondhatom, hogy a munkámat változatlanul alázattal és szorgalommal fogom végezni, betartva az alaptörvény rám vonatkozó előírásait."

(Schmitt Pál, Szöul, 2012. március 28.)

Folytatás itt.

Előzmény itt, itt, itt, itt és itt.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Spilberg Különvélemény (Minority Report) című filmje óta tudjuk, egyáltalán nem lényegtelen, mit tartalmaz a különvélemény. Dramaturgiai szempontból igen érdekes pillanatban, tegnap este hirtelen felbukkant a Schmitt-ügy különvéleménye olyan állításokat tartalmazva, amely háttértámogatást nyújthat a mai SOTE doktori tanács összehívásának. Fluck Ákos ügyvéd, a bizottság egyetlen külsős tagja egyértelműen, mellébeszélés nélkül fogalmazott: "Az elvégzett tényfeltáró munka alapján javasolt megvizsgálni az egykori pályázó egyetemi doktori címe visszavonásának lehetőségét és módját" Szerinte "a tényfeltáró munka során viszont megállapíthatóvá vált, hogy a 215 oldalas értekezés legalább 200 oldalon keresztül hol szó szerint, hol áÍfogalmazva (rövidítve, egyszerűsítve stb.), de lényegét tekintve szöveg-azonos fordítása a felhasznált irodalomként megjelölt forrásoknak, elsősorban és kiemelten a Georgiev tanulmánynak, valamint a Heinemann tanulmánynak."

Röviden összefoglalva (teljesség nélkül):

• a doktori munka következtetések fejezete teljes egészében másolt.
• Schmitt a 10-es táblázatra hivatkozik a szövegben, miközben nála csak hét táblázat van. A hivatkozott 10-es Georgiev tanulmányában található (Fluck szerint tipikus fordítási hiba)
• A németből fordított részek nyelvezetének színvonala magasabb, mint a franciából kölcsönzötteké
• nem került feltárásra, hogy az értekezés "milyen terjedelmű fordítások felhasználásával készült.
• Fluck véleménye szerint a dolgozat "a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés, vagy a társadalom számára hasznos, új és a gyakorlatban hasznosított alkotás" kritériumának nem felelt meg, ez pedig az akkori szabályok szerint is előírás volt.

A különvélemény kitér a többségi vélemény eredetére is, miszerint Schmitt Pál fogadta a bizottság elnökét, Tóth Miklós dékánt és jóhiszeműségét, valamint a bírálók felelősségét bizonygatta: "az egykori pályázó előadta, hogy álláspontja szerint a doktori esemény szabályszerúen zajlott. Előadta továbbá, hogy az értekezés személyes álláspontja és akkori információi szerint a korabeli szabályoknak megfelelően készült. Rögzítette, miszerint amennyiben az értekezés bármilyen formai hiányosságban szenvedett, úgy álláspontja szerint ennek tényére a témavezetőnek, valamint a bírálóknak nyomatékosan fel kellett volna hívniuk a figyelmét. Mivel ilyen jelzést nem kapott, jóhiszeműsége álláspontja szerint nem kérdőjelezhető meg".

Bár a Fidesz tegnap még lezártnak tekintette az ügyet, a többség nem így gondolja, a hullámok egyre magasabban ostromolják a sziklákat.

• tegnap a Heti Válasz (Borókai Gábor) még eltávolította a neki nem tetsző cikket, amelyben Stumpf András kérte az államfőt, mondjon le doktori címéről (a cenzúra eredményeképpen az is elolvasta a cikket, akinek eredetileg nem volt szándékában, megállíthatatlanul osztódik tovább a Facebookon)

• a Magyar Nemzet mai vezércikke viszont már arra szólítja fel az államfőt, gondolja át, mi a következő lépése a számára megnyerhetetlennek tűnő háborúban 

• 
  az MTA elnöke, Pálinkás József, egykori Fidesz-képviselő is megváltoztatta régebbi véleményét: "A tudomány képviselői és a közvélemény fokozott várakozásától kísért vizsgálóbizottsági jelentés világosan feltárta a tényeket. A történtekért nyilvánvalóan mind a doktori értekezés szerzője, mind a dolgozatot akkor gyorsan és gondatlanul elbírálók felelősek" - és kéri, hogy "ez a magyar tudományra nézve rendkívül hátrányos és Magyarországnak súlyos károkat okozó ügy rövid időn belül megnyugtatóan lezáruljon."

A sort folytathatnák napestig - eddig a Fidesz úgy állította be a Schmitt-ügyet, mint baloldali-liberális támadást, amelyre komolyan reagálni sem érdemes, mára azonban már fordulni látszik a helyzet. A jobboldali sajtó nagy része kiállt az államfő mögül és mindent elkövet, hogy így vagy úgy, de befolyásolja és végre olyan döntésre bírja Orbán Viktort, ami a nemzet javát szolgálja. 

A kérdés, melyik egyszerűbb: (majdnem) az egész jobboldali, más ügyekben megbízhatóan kormánypárti médiát leváltani úgy, ahogy van és gyorsan pótolni őket gondolkodásmentes lojálisokkal, vagy átgondolni a jelenleg nem túl eredményesnek tűnő személyzeti politikát és új, hitelesebb államfőt találni rövid időn belül. Olyat, aki méltón tudja képviselni nemzetünket és nem kell számítania rá, hogy különböző szerzői jogi perek miatt bírósági tárgyalásokra citálják vagy riporterek kényelmetlen kérdésekkel bombázzák a hivatalát.

Sokan hangoztatják SP személye melletti érvelésben, hogy kiváló sportoló volt, eredményeivel a nemzet javát szolgálta és egyébként is, abban az időben sokan így szerezték meg a doktori címüket. De mi van a fair play szabályaival? Az csak a páston érvényes, sehol máshol? Ha már elhagytuk a pályát, lehet másképp is játszani, aztán közölni, ő jóhiszemű volt, mindenki más a hibás?

Vajon egy kiemelkedő tett jóvá tud tenni más nem annyira dicsekvésre méltót? Számít ebben az időmúlás, mi volt 40 és mi 20 éve? Vannak, akik szerint most olyanok törnek pálcát SP felett, akik nem tettek le semmit az asztalra, harmadvonalbeli tudósok, politológusok, szociológusok, sőt, átlagpolgárok is képesek kommentelgetni nem rejtve véka alá álláspontjukat. Milyen jogon mondanak ők véleményt a nemzet "nagyjairól"?

Nem hiszem, hogy csak az az ember ítélhet meg mást így vagy úgy, aki látványosan, nagy csindradattával teljesített sportolóként, művészként, esetleg más média-kedvelt területen. Mi van például azokkal az alsós tanító nénikkel, akik generációkat tanítottak meg matekra és magyarra, akik megadták azokat az alapokat, amelyre építkezve nagy tehetségek nőttek ki, olyanok, akik szeretettel gondolnak vissza rájuk, az ő nevüket ki tudja? Jegyzi őket bárki is, hogy ím itt van Erika néni, akinek a keze alól kikerült atomtudós, agykutató vagy éppen egy későbbi miniszter, esetleg olimpiai bajnok? És nemcsak a tanárokról van szó, hanem minden olyan emberről, aki becsülettel, a fair play szabályait betartva tanul, dolgozik - igen is joguk van véleményüket kifejteni a nemzet nagyjairól még akkor is, ha az nem túl hízelgő. És ha közvetlen elnökválasztás lenne, ténylegesen el is mondhatnák, így viszont csak azokról állíthatnak ki bizonyítványt, akik megválasztják a kiválasztottat.

Vajon mi a választópolgárok különvéleménye, és mikor közlik azt?

Megjelent: 2012.03.29. 10:34

A SOTE Doktori Tanácsa 16 igen és 2 nem szavazattal ezt javasolja az egyetem szenátusának.

Előzmény itt, itt, itt és itt.

Folytatás itt és itt.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Az idő kereke vissza nem forgatható, az elvesztegetett hónapok adóbevétele pedig olyan lehetőség, amely már vissza nem tér. És éppen ez az, ami – így, igaz csak a fordítások világában bevallott – megszorítások idején nem elhanyagolható, ej, ráérünk arra még probléma.

A szerencsejáték törvény Rogán Antal-féle módosítása után a szakma még mindig az extra adóbevétel prognosztizáló végrehajtási rendeletre vár. És csak vár.

A nol.hu információi szerint hazai piaci résztvevők már a Rogán-javaslat elfogadása előtt is jelezték, türelmetlenül toporognak a küszöbön és szeretnének tartósan jelen lenni a hazai piacon, a Sportingbet például azt is kiszámolta, a profitra vetítve 10-15%-osnak tartják az online szerencsejáték-szektor elfogadható adózási mértékét. A végül elfogadott mérték a 20% lett, de nem az igazi nagy probléma, hanem az, hogy a szolgáltatók csak a lóversenyfogadások és online kártyajátékok esetében működhetnek törvényesen, sportfogadásokat továbbra sem kínálhatnak szabályosan, ezt a jövőben is csak a Szerencsejáték ZRt teheti meg.

És vajon mit remélt a módosítástól a kabinet? A költségvetést nézve a 2011. évi 51 milliárdról 82 milliárdra növekedő játékadó bevételt. És honnan? Az online szerencsejátékok részleges liberalizációjából, valamint a nyerőgépek adóterhének ötszörösére (ha jól matekozunk, valójában hatszorosára) emeléséből. Az elmúlt hónapokban már kiderült, az adóprés túlzásba vitelétől a nyerőgépek számra drasztikusan megfogyatkozott, így jelentős pluszbevételt remélni ettől a területtől hiú remény.

Az online szolgáltatók jó adózóknak tűnnének, ha lennének, de a mai napig nem adtak ki erre a területre licenszet, tehát nincs, aki fizessen. És a január-március már lefutottnak tekinthető, így kijelenthető, az extra adóbevétel negyedét bukta a költségvetés. Pedig lehetne, hiszen 40-100 milliárd forint közé becslik a szakmai körökben azt a forgalmat, amit a hazai játékosok generálnak külföldi oldalakon, ráadásul a piac is folyamatosan bővül – a regisztrált játékosok száma elérheti akár a félmilliót is.

Mégis, mire ez az adóbevételt jelentősen csökkentő tétlenség? A fortunaweb.hu szakportál szerint a hiányzó végrehajtási rendelet, a nyomtatványok fellelhetetlensége, a határidők és licenszdíjak homályba burkolódzása eleve megakadályozza azt, hogy bármelyik szolgáltató is jó adófizetővé váljon, és bevételeinek adórészét havonta fizesse a költségvetésnek. És az sem szerencsés, hogy a módosítás túlságosan szűkre szabja a piaci szereplők mozgásterét, mivel kínálatuknak csak egy kis részét (a pókert és a lóversenyfogadást) tudnák legjobb esetben is csak legálisan szolgáltatni a magyar játékosok felé.

Vajon miért érdeke bárkinek is, hogy az illegális fogadóirodákhoz hordják a magyar fogadók a pénzüket úgy, hogy egy fillér hasznot sem lát belőle a költségvetés? Mennyi idő kell egy végrehajtási rendelet megszövegezéséhez, amikor a módosítást már tavaly szeptemberben elfogadták? Mindez akkor, amikor újabb megszorítások, csomagok várhatók, csúcsra jár a Széll Kálmán terv megvalósítása?

Mindeközben a monopolhelyzetben lévő Szerencsejáték ZRt a júniusi futball EB-re indítja el saját, reményei szerint a nemzetközi irodáknak is konkurenciát teremtő internetes sportfogadási oldalát úgy, hogy közben lényegesen bővíti is fogadási kínálatát. A szakemberek szerint azonban az SzZRt jelenlegi sportfogadási kínálatának is csak a felén van valóságban értékelhető forgalom, és kétséges eredményességű például olyan eseményekkel bővíteni a kínálatot, amelyekről a hazai játékosoknak nincsenek érdemi információi. Mit kezd például egy fogadó egy belorusz harmadosztályú mérkőzéssel? Fogad? Zsákbamacskázik? És vajon az ilyen, töltelékeseményekkel feltöltött rendszer üzemeltetése mennyi plusz forgalmat generál? És mennyi többletköltséget eredményez? És vajon hogyan deríti fel és kezeli le az SzZRt a fogadási csalásokat, bundaügyeket, valamint az ezek okozta károkat?

A fortunaweb.hu további problémákat is felvet, többek között a helyi adó kérdését is át kellene gondolnia a kormányzatnak, ha versenyképes szeretne lenne a külföldi oldalakkal szemben. Kérdés: erre vajon történtek már lépések? Kiszámolta valaki is, hogyan lenne rentábilis az SzZRt internetes fogadási irodája és milyen körülmények között tudná a legnagyobb adóbevételt produkálni a költségvetés felé? Modellezték, milyen fogadási feltételekkel, nyereményekkel lehetne hazacsábítani a külföldi oldalakon fogadókat, vagy csak úgy gondolják, ha törvényileg csak a magyarnál lehet fogadni, a becsületes honpolgár ezentúl itthon fogad, mégha sokkal rosszabbul is jár?

Az óra ketyeg, az online fogadóirodák pedig hazánkban továbbra sem adóznak. És ha akarnának, sem tudnának. Az elvárt adóbevétel pedig csak várt marad. Így múlatjuk mi az időnket.

Előzmény itt.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Mit is? Hát ezt a több felvonásos kutyakomádiát, aminek a Fidesz álláspontja alapján tegnap vége lett. Az ítélet megszületett, SP bár másolt, de nem bűnös. Nincs tehát mit tenni, minden a legnagyobb rendben, eddig is felesleges volt izgulni, a rendszerbe bukás nincs belekódolva. Karakteröngiylkosság áldozata is csak az lehet, akinek megengedik.

A kérdés csak az, a választópolgárok tényleg erre adták le szavazatukat 2010-ben? Tényleg létezik az a mindent elsöprő hivatkozási alap, amelyet a Fidesz prominensei nap mint nap felemlegetnek? Ha a Fidesz akkor azt ígéri, SP lesz az államfő bizonyítva a szocializmus kontinuitását az unorthodox mába, akkor még több szavazatot kap, oké, csinálhatjátok, pattanjunk a szekérre, csapjunk a lovak közé és rohanjunk egy szép új világba? Ha az az ígéret, miszerint hazánk ezentúl nem lesz következmények nélküli ország, pontosítva lett volna, miszerint a nagyon szépen hangzó mondat valójában azt jelenti, aki a mi kutyánk kölyke, az kivétel ez alól, hány ember szeretett volna inkább egy másik kocsist látni a bakon?

Kumin Ferenc szerint minden rendben van (bár valljuk be, érdekes lenne, ha másképp vélekedne), az ellenzék még elcsámcsog egy darabig a bizottsági jelentésen és annyi, úgyis kell nekik egy gumicsont.  Ezt rágják már egy ideje, előbb-utóbb ízetlen lesz és rájönnek, nem sokat ér az adujuk. A dolgok eddig is elkocogtak, azután is el fognak kocogni, valójában semmi érdemleges sem történt.  „Nagyon komoly alappal kell megtámadni kormánypárti szereplőt ahhoz, hogy ne álljon mögötte az egész párt. Erre a kiállásra számíthat Schmitt Pál is.” 

Az Economist  elemzője épp ellenkezőleg vélekedik, véleménye szerint más országokban egy ilyen helyzetben az államfő már írná a lemondását, vagy legalábbis kerítene valahonnan egyet, hogy lemásolhassa.  És ha valaki meg akarja ismerni a magyar demokrácia mibenlétét, elég csak ezt az ügyet végigkövetnie, többet árul el rólunk, mint bármi más. Bizonyítványunk kiállítva, tinta megszáradt, az eredményünk? Az erős egykettedünk még nem tudni, mire elég.

Vajon diplomáciai eseményeken hogyan fognak viszonyulni SP-hez, meg ahhoz, hogy Orbán Viktor körömszakadtáig ragaszkodik egy olyan politikushoz, aki igen keményen, feketén-fehéren és jól bizonyíthatóan lejáratta magát? Azt mondják, igen ő az az egykori nagyszerű olimpikon, ismert sportdiplomata vagy csak elnézően mosolyognak, ez az az önálló gondolatokkal csak nyomokban rendelkező levitézlett politikus, aki az én országomban már rég visszavonult volna vidéki dácsájára és nyalogatná a sebeit, miközben valaki írná helyette emlékiratait?  Akit nem kell komolyan venni és az én választóim azt sem helyeslik, hogy kezet fogok vele? Mert mennyire körültekintő, alapos, rafinált diplomata az, aki még annak idején arra sem ügyelt, hogy a látszat meglegyen, a papírok legalább egy „mintha” valóságot tükrözzenek, mintha minden rendben lett volna, mintha az eljárás nem támasztotta volna alá a "vannak egyenlők és még egyenlőbbek" elvet??

Valójában senkit sem érdekel, sem itthon, sem külföldön, hogy Orbán Viktor elkeseredett dühében milyen hangerővel ordította le a liblingjének a fejét miközben vörösben vagy kékben játszott arcszíne és az is közömbös, a Fidesz–tagság házon belül valójában hogyan viselkedik saját gyártmányával szemben. Mi, a választók jogosan érezhetjük magunkat becsapva, és nem is kicsit, hanem nagyon. Mert a többségünk nem ezt érdemelte.

A legfőbb kérdés, mit érdemel az elkövetkező generáció? Mit mondunk majd nekik? És hogyan állnak ki a pódiumra ma azok a tanárok, akik nevüket adták a bizottsági jelentéshez? Akik szerint, ha a másolást nem veszik észre, nem a másoló a hibás, hanem az, aki nem vette észre? Akik bármit rákennek arra a témavezetőre, aki már nincs közöttünk? Vajon ha ma bemennek a diákok közé, azt mondják, egyszer volt Budán kutyavásár, amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek, ti nem az Ö kutyájuk kölyke vagytok? Hogy lássátok be fiatalok, nekünk is kell élni valamiből, és ha lojalitásunkat bizonyítani kell, nem vagyunk restek, bármit megteszünk, hogy megőrizzük pozíciónkat és hóvégén is kerüljön szalámi a zsemlére?  Hogy nem gond, a SOTE nemzetközi reputációja így is megmarad, és egészen biztos, nem most húztuk le ezzel a 3 oldalnyi zanzásított jelentéssel a csatornába?

Ez az eddig neves egyetem többet ad ezentúl, mint oktatási programjában eredetileg vállalt. Leckét ad szervilizmusból, mindenekfeletti lojalitásból, a döntések fel nem vállalásából, egymásra mutogatásból, kend arra, aki már nem védekezhet mentalitásból, a pozícióért rettegésből.

Gyermekeink tényleg ezt érdemlik?

Előzmény itt, itt és itt.

Folytatás itt.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Elkészült a nagy mű - a szerkezet rozsdás ugyan, csikorogva-nyikorogva, de működött. Ha nem is úgy, ahogy a nagyközönség titkon remélte. De mit is vár bárki a Földrajzinév-bizottság széjjelkergetése után?

Mit is állapított meg a Tóth Miklós, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja (a korábban Schmitt Pál vezette Magyar Olimpiai Bizottság frissen, február 26-i ülésén megválasztott alelnöke) által vezetett bizottság?

"A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze" - kérdés, összehasonlító szoftverek nélkül ez kinek is lett volna a feladata? Vajon az értékelőktől elvárható a szakirodalom oly mértékű ismerete, hogy most keresztre lehessen őket feszíteni egykori "trehányságukért"? Vagy egyszerűbb őket hibáztatni, mint azt, aki "szövegazonos" fordítás-bemásolással élt?

"A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak"  - Vajon egy másolásra épülő doktori disszertáció a kapitalizmus első éveiben megfelelő belépő volt egy tudományos fokozatért induló játszmában? Vajon a bírálóknak kellett volna felhívnia Schmitt Pál figyelmét arra, hogy irodalomjegyzéke és forrásmegjelölése nem felel meg az elvárható minimumnak sem? És ki bírálja a bírálókat, ki vigyáz arra, hogy egy vadonatúj doktori cím mögött egy ténylegesen is doktori disszertációnak megfelelő mű álljon? Az sem tűnt fel senkinek, hogy az egész műben nincs idézőjel, lábjegyzet, végjegyzet, semmi - ez pedig még egy mezítlábas diplomamunkának is alapkövetelménye.

"Feltűnő, de nem tekinthető szabálytalannak, hogy a jelentkezés és a doktori értekezés megvédése között mindössze egy hónap telt el", "nem lelhető fel" írásos témavázlat, a doktori szigorlati vizsgáról szóló jegyzőkönyv és a doktori értekezést bíráló bizottság üléséről készül jegyzőkönyv sem (mindhármat előírta a Magyar Testnevelési Főiskola akkor hatályos doktori szabályzata). Tehát, ha jól értelmezzük, amit leírt a bizottság, egy hónap alatt be lett adva a nagy mű, a bírálók elolvasták, tanulmányozták a hivatkozott szakirodalmat, feltették kérdéseiket, Schmitt Pál kidolgozta a válaszokat és meg is védte disszertációját? Vajon ma ez mennyi időt igényel? És vajon ezek az apró formai hiányosságok mit jelenthetnek a többi akkoriban a Magyar Testnevelési Főiskolán szerzett doktori cím estében, ha ez általános gyakorlatnak volt mondható? Akkor a többi mű beadása, értékelése és védése is ilyen kutyafuttában történt? Ha a bizottság jelentésére hivatkozva megkapargatnák a többiek doktori címét, azok is így sántítanának? 

Az "értekezése végén felsorolt irodalmi hivatkozások nem a szabályos bibliográfiai elvárásnak megfelelően szerepelnek". Mit is jelent ez valójában? 21 hivatkozási tételből 5 esetben az eredeti mű nem volt beazonosítható. A 23, saját publikációként feltüntetett írásból 10 nem volt fellelhető, 3 pedig hibás bibliográfiai adatokkal szerepelt. Tehát a saját írások majdnem fele nagy eséllyel kamu (létezik olyan személy, aki a saját publikációját nem találja meg?), három adatait meg nem sikerült normálisan kimásolni, ahogy az 5 idegen mű is csak nagyzolásnak tűnik, minél hosszabb legyen a lista. Vajon mit szólna egy hasonló forrásjegyzékhez ma egy középiskolai tanár diákjának házidolgozatát olvasva? Valószínűleg nagyon hamar befigyelne minimum egy figyelmeztetés, rosszabb esetben az értékelhetetlenség bélyege.

A bizottság a plágiumvádak után eredve megállapította, hogy a dolgozat 34-50. oldala teljes egészében azonos Klaus Heinemann "Sport, the Third Millenium: The Economis of Sport: the Institution of Modern Sport as an Area of Economic Competition (1991. Vancouver)" című művének 312-319. oldalával, 180 oldala pedig részlegesen egyezik Nikolaj Georgijev "Analyse do Programme Olimpique(...)" című művével. A bizottság szerint "az egyező részek rendkívül szétszórtan szerepelnek" Kérdés, ha az eredetileg 225 oldalból 16 oldal németből másolás, akkor a maradék 209 oldalon hogyan lehet "rendkívül" szétszórni 180 oldalt? Azt viszont külön kiemelte a bizottság, hogy Schmitt Pál Georgijev írását kiegészítette a szöuli olimpia adataival. Vajon miért kellett a bizottságnak kiemelnie, hogy itt-ott még plusz mondat is van befűzve a bolgár sportszakember eredeti szövegéhez??? Az olyan nagy szó egy doktori disszertáció esetén?

Tehát ma megtudtuk:

• Ha alapvető formai, tartalmi hibák vannak egy doktori disszertációban, az a művet bírálók felelőssége. Aki írta, azt csak nem világosították fel, hogy így nem lesz jó, tehát ő nem hibás.

• A nagy terjedelmű szövegátvétel fordításban végül is hiba, de valójában a bírálók hibája, mert nem derítették ki az eljárás során. (Aki nem a szabályok szerint játszott, az nem vétkes, mert nem bukott le időben.)

• A plagizált szöveghez fűzött egy-két plusz mondat kiemelt pozitívuma a disszertációnak.

• A saját publikált művek tekintetében valótlan (elnézést, fellelhetetlent és beazonosíthatatlant) állítani nem bűn, csak kicsi hiba. Olyan szakirodalomra hivatkozni pedig, ami nem létezik, szintén komolyabb szóra sem érdemes.

• És egyébként is, ha az egész eljárás papírhiányosan, futószalagosan belefért a Testnevelési Főiskola egykori gyakorlatába, akkor  tucatjával lehetnek még olyan emberek, akik a Testnevelési Főiskolán hasonló eljárás során szereztek doktori címet.  És azokról is ezt a színvonalat tételezzük fel, akik komolyan vették a disszertációjukat.

Azt már megtudtuk, senki sem mer dönteni, az egymásra mutogatás elindult. Pedig akár irányadó lehet a korabeli szabályzat is: "amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést más készítette, vagy az más személy munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült, az Egyetemi Tanács a doktorátust, s az ezt tanúsító oklevelet visszavonja, az egyetemi doktorátusra utaló névmegjelölés használatát megtiltja, intézkedik a személyi igazolványból való törlésről, s a visszavonás tényét a Művelődési Közlönyben, valamint az OTSH Közlönyben közzéteszi".

A döntés valójában politikai - kérdés, ki vállalja fel és mikor.

Vajon milyen államfőt érdemel meg hazánk? 

Előzmény itt és itt.

Folytatás itt és itt.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Magyarország a jövőben ismét mintaország lesz, ezt szolgálja a kormány reformpolitikája és a magyarok legfontosabb képessége a talpra állásra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnap sugárzott tévéinterjújában.

Kifejtette továbbá, hogy a parlament ennek érdekében fogadott el rohamtempóban 360 törvényt meg az Alkotmányt és e célt szolgálja az a gazdaságpolitikai is, amelynek legfőbb törekvése az, hogy minél több ember dolgozhasson és csökkenjen az államadósság. Eközben a "nemzetközi baloldal" megpróbálja felépíteni a legutóbbi választásokon "megrendült" magyarországi baloldalt. És amit a legjobban tudnak a magyarok, az a talpra állás, az utolsó pillanatban megállítani a lovakat és a helyes irányba fordítani a végzet felé rohanó szekeret. 

Kérdés, rohanunk-e még a végzetünkbe, vagy már helyes irányba fordítottuk a szekeret? Kik ülnek valójában a szekéren, az egész nemzet, vagy csak azok, akik "megérdemlik"? Hova kaptak jegyet az udvari bohócok? Kik ülnek az első osztályon, a kipárnázott ülésekben és hol vannak a többiek, a "nemszámítók"? Már régen letessékelték őket a szekérről, valahol ottmaradtak az út szélén, munkanélküliség miatti mélyszegénységben vagy épp a végrehajtót várva devizahitelük miatt? És kik a nézők, kiknek szól az egész "nézzétek, az utolsó pillanatban úgyis megfordulunk" mutatvány? Európának, az IMF-nek? És vajon eljött már az utolsó stratégiai fontosságú pillanat, megfordult a szekér? Vajon tudja-e bárki, épp melyik szakaszában vagyunk a száguldásnak, megfordult már a szekér vagy még mindig a szakadék fele hajtjuk a lovakat? És van olyan hírnök, akinek elhiszi a kocsis, hogy tényleg leküzdhetetlen akadály elé érünk pillanatokon belül, vagy olyan, mint "leküzdhetetlen" nincs, elég csak istállót meg közönséget cserélni?

Ki és mikor fordította rossz irányba a lovakat és miért nem szólt neki senki, nemjen onnan? Vajon lehet-e a mostani irány még rosszabb? Vajon van kicsit rossz és nagy rossz irány? És ki van felhatalmazva, hogy megmondja, melyik a rossz és melyik a még rosszabb? Gazdasági mutatókhoz van kötve, államadóssághoz, munkanélküliséghez, inflációhoz, reálbér-alakuláshoz, esetleg lakossági elégedettséghez? Hazai pályán dől el vagy idegenben? Ki kiabálja a vezényszavakat és kinek az utasítására? És a lovak hogy tudnak különbséget tenni, a kurjantás nekik szól vagy épp a közönségnek, az ő fülüknek szánják a gyít vagy a nagyvilág figyelmének altatására?

Ha a szekéren utazók 90%-a szerint nem a jó irányba haladnak a dolgok, fordít valaki a lovakon, vagy jó az az irány, csak az emberek nem látják? Van bármilyen beleszólásuk a zötykölődőknek abba, milyen sebességgel és hova rohanunk, vagy egyszeri bizalom-megszavazás azt jelenti, a gyeplőt fogó bármit tehet és mehet, amerre akar? Akár szét is eshet a szekér, az sem baj?

Számítanak-e bármit is az akadályok, vagy árkon-bokron keresztül száguldunk, amerre a kocsis akarja? És ki teszi elénk az akadályokat, ki az ellenség? A demokrácia? A nemzetközi baloldal? A profitéhes bankárok? A Velencei Bizottság? Az Európa Tanács? Az OECD? Az IMF? Amit a nézőtérről bekiabálnak, az számít bármit is, vagy csak vizesárkokat ásnak, fákat döntenek az utunkba? Segítik a célba jutásunkat vagy éppen fordítva, a hajtó kezét markolva húzzák a zablát? Van magassági kormány, azért olyan magabiztosak az első osztályon utazók, vagy elolvasták a kézikönyvet és tudják, mennyit bír a szekér?

És mi lesz, ha rosszul méri fel a kocsis az utolsó pillanatot? Lovak gyarmatosítva, szekér elkobozva, utasok mezítláb hazazavarva újra talpraállni? És mi lesz az udvari bohócokkal és lelkesen buzdítókkal? Megkapják jogos jussukat?

Minta van jó és van rossz ... vajon a mi szekerünket a kocsis melyik táborba vezeti? A nagy bölcs is megmondta, mindenki jó valamire, maximum elrettentő példának ...

És végül a legfőbb kérdés: hova lett a gyorsnaszád? És a siker egy jéghegy, hogy hódítjuk meg szekérrel?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

"A házastársak hűséggel tartoznak egymásnak" - mondja az 1952. évi Polgári Törvénykönyv és az új Navracsics-féle tervezet is. Kérdés, a Rákosi-korszak óta mennyit változott társadalmunk és a "hűség" szó mit is jelent napjainkban.

Mi is a hűség? Állandó, tudatos, szeretettel való ragaszkodás azokhoz, kikhez kötelezettségeink csatolnak bennünket? Létezik örök hűség? Ha nem, meddig kell hűnek lenni a házastársunkhoz és meddig önmagunkhoz? Mikor jelent elviselhetetlen terhet a hűség? És vajon mindehhez mi köze van a paragrafusoknak?

Vajon amikor ott állunk az anyakönyvvezető előtt, mire gondolunk? Arra, hogy bármi is történik, hűségesek leszünk házastársunkhoz? Hogy 10, 20, esetleg 30 év múlva is szeretni tudjuk a másikat, és egyformán, továbbra is szerethető módon együtt változunk? És ha nem, összeszorított foggal hűségesen utáljuk a párunkat? Vagy csak addig érvényes a házastársi eskünk, ameddig az jól esik nekünk? És hol van a hűség és hűtlenség keskeny határvonala? Melyik hűtlenség megengedett, melyik elviselhető és melyik elviselhetetlen? Vajon ha olyan kultúrkörben élnénk, ahol megengedett a többnejűség, ugyanígy vélekednénk?

A jogalkotók vajon olvastak tanulmányokat a mai magyar házasságokról, azok változásáról és a jelenleg tapasztalható házasság-válság okairól? Arról, miért olyan sok a válás és sokan miért döntenek inkább az együttélés mellett? Esetleg úgy gondolják, a törvény erejével kikényszeríthető a mesekönyvbe illő mintaházasság, a holtomiglan-holtodiglan és nem vesznek tudomást arról, hogy az átlagéletkor kitolódásával, a személyiség és az igények időbeli változásával, a társadalmi változásokkal együtt nem ritka a második, harmadik család? És ha már egy giga-kodifikációról van szó, vajon beépíti az új trendeket és felhasználja a legújabb szociológiai kutatások eredményeit vagy homokba dugja a fejét és visszaálmodja magát a "boldog békeidőkbe"?

Vajon a XXI. századi törvény betűinek megfelel-e például a XXI. századi nyitott házasság? Amikor a felek bizonyos igényeiket úgy elégítik ki, hogy közös megegyezés alapján saját útjukat járják? Ha a házastársak már nem kívánják úgy egymást, mint régen, viszont ilyen vagy olyan megfontolásból (anyagi okok, gyerekek, stb.) elválni sem akarnak, jogos-e velük szemben a törvény erejével hűséget követelni?

Mi van az aranyásókkal, akiknek teljesen mindegy a párjuk hűtlensége mindaddig, amíg ők jólétben élnek? Számukra mennyiben értelmetlen ez a paragrafus? És hogyan lehet alkalmazni a törvényt azoknál a házasságoknál, amelyek tisztán üzleti alapra épülnek? Ahol a házassági szerződésben már eleve rögzítik a felek, hogy a hűtlenségnek alkalmanként milyen forintosított tarifája van?

Előfordul, hogy a társadalmi elvárás miatt a felek látszatházasságot kötnek (homoszexuális-heteroszexuális pár, stb.). Az ő esetükben mi az elvárható magatartás? 

Vajon a kodifikálóknak eszükbe jutott a régi vicc és a vicc mögött megbújó etika probléma, amikor megkérdezik az idős gazdag urat, nem gondolja, ha fiatal nőt vesz el feleségül, az majd megcsalja? Az öreg válasza csak annyi: "inkább egy jó üzletben félig, mint egy rossz üzletben egészen ..."

Mi van, ha a házaspár együtt "hűtlenkedik"? Ha szombat esténként kézenfogva ruccannak el egy svinger klubba, esetleg eleve hármasban-négyesben vagy csoportosan szeretik a szexet? (Vajon lelki szemeik előtt megjelent a kodifikátoroknak a régi vicc: Mire kell vigyázni a csoportos szexnél? Nehogy kimaradj belőle ...) Esetleg úgy élvezik igazából, ha közben nézi őket valaki? Ők hogyan kaphatnak feloldozást a törvény idézett szakasza alól, köthetnek erről szerződést, nevesítve szerintük mi számít hűségnek és mi nem, vagy elég egy nyilatkozat?

Hűtlenség az, ha az egyik fél baleset, betegség vagy idős kor miatt többé már nem képes a testi szerelemre, és a párja szexuális igényeit máshol elégíti ki úgy, hogy közben rendíthetetlenül szereti és soha, egy pillanatig sem merül fel benne, hogy elhagyja? 

Vajon milyen minőségű és intenzitású az a hűség, ahol például a férj nem fekszik le a "barátnőjével", viszonyuk plátói marad, ám mindennapjainak és házasságának minden apró momentumát kitárgyalja vele? Ha a beszélgetéseik intimebbek és mélyebbek, mint a feleségével valaha is voltak? Ha úgy hűséges, hogy közben érzelmileg hűtlen? És vajon kihez hűséges az, aki már se szeretet, se szexet nem ad, cserébe zsörtölődéseivel kiszekálja a másikat a világból, ha az utál hazamenni a családi fészekbe mert attól retteg, mit vágnak már megint a fejéhez?

Vajon milyen alapon lehet hűséget követelni attól, akitől a házastársa megvonja a szeretetet és a szexet? Aki érzelmi sivárságban tengeti napjait és azt sem tudja, mivel érdemelte ki? Meddig várható el, hogy jogos igényeit megtagadva teste-lelke szenvedjen a közönytől, esetleg a zsarnokságtól? És ha végül hűtlenségre szánja el magát, valójában ki szegte meg esküjét, akik rosszul bánt a másikkal, vagy aki a bántás miatt kényszerült máshol keresni a boldogságát?

És mi van azokkal, akik csak azért hűségesek, mert "nem kellenek a kutyának sem"? Az ő életük az etalon? És vajon igaza van Moldova Györgynek, amikor azt írta: "könnyű hűségesnek lenni - impotensen. A helytállás csak a reális kísértések visszautasításával mérhető."

Vajon lehet ezt a hűség-követelményt úgy konkretizálni egy külön szerződésben, hogy az megfeleljen a Polgári Törvénykönyvnek és a feleknek se kelljen kitérni magánéletük olyan részére, amelyre nem szeretnének? Hogy később a "hűséggel-hűtlenséggel" egyik sem tudja a másikat zsarolni, és azt állítani, ő nem is egyezett bele a különutasságba, a házasság felbontását pedig hűtlenségre hivatkozva kéri?

A legfőbb kérdés, lehet-e törvényileg előírni egy olyan erkölcsi értéket, amely a mai társadalmi viszonyaink között ennyire szubjektív és viszonylagos?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Előzmény itt.

Egy megrögzött ateista blog-olvasó juttatott el kérdéseket az Államhit, akár akarod, akár nem poszthoz:

"Ateistaként sokat gondolkodtam már az alábbi kérdéseken, kérem, ha valaki meg tudja válaszolni őket, tegye meg számomra:

• Az Alaptörvényünk biztosítja számomra a vallásszabadságot, mint emberi jogot. Érdeklődöm, akkor miért kell színt vallanom nekem és gyermekeimnek az iskolában, járunk-e hittanra, ha igen, hova? Ki jut hozzá ezekhez a listákhoz és mire használja? Fog érni hátrány világnézetem miatt? Számíthatok rá, hogy bekérik a keresztlevelemet, egyházi esküvőt tanúsító papíromat? És ki fogja nézegetni a gyermekeim bizonyítványát, hittanra járt vagy erkölcstanra? És éri vajon valamilyen hátrány, ha nem az egyiket, hanem a másikat választja?

Miért kell a gyermekemnek a lelkére kötnöm, bárki is a felekezeti hovatartozása iránt érdeklődik, hivatkozzon az Alaptörvényre és alapvető emberi jogaira és tagadja meg a választ? Vagy őszinte szemeket meresztve mondjon valami nagy blődséget, például jedi-hívő?

• Kérdem, ha kiderül a kormányzat számára, hogy ateista vagyok én és a családom, akkor már rendszerellenesek is vagyunk? 30 évvel ezelőtt az hallgatott mélyen meggyőződéséről, aki vallásos volt. Ma ugyanezt annak kell, aki ateista. Régen úttörő, ma cserkészmozgalom. A vallás ma divat, vagy a kormány szerint kötelező tartozéka az életemnek? És ha nem térek meg, másodrendű állampolgárnak leszek nyilvánítva?

• Miért kell egyházi ünnepek során a közszolgálati tévében vallási tárgyú műsorokat néznem? Ráadásul főműsoridőben, katolikus, református és evangélikus verzióban?

• Miért kell ateistaként többlet-finanszíroznom az egyházi iskolákat? Ezt miért nem azok teszik, akik extra-szolgáltatást kapnak ezekben az intézményekben?

• Miért kell ateistaként finanszíroznom az egyházi tulajdonú épületek felújítását?

• Ha megtankolom a kocsimat, fogyasztási adót fizetek. Ha degeszre tömöm magam édességgel, chipsadóval járulok a közös kasszához. Aki az egyházi szolgáltatás igénybe veszi, miért nem fizet érte adót? Ő, aki használja? És miért terhelik rám az ő életvezetési szükségleteinek (hobbijának) költségét?

• Az egyházakról szóló törvény alapján esélytelen, hogy a parlament elismerjen például egy ateista szektát, tehát az 1%-omat sem utalhatom nekik tovább. Miért ez a megkülönböztetés?

• Miért kell finanszíroznom azt, akinek szüksége van az egyházra, mint szolgáltatásra? Ha nekem lelki bánatom van, elmegyek egy pszichológushoz, kifizetem a számlát, kitárom a lelkem és megoldást keresek. És mindezért kifizetem a számlát. De miért kell támogatnom azokat, akik ugyanezt az egyházközösségükben teszik és lelki vezetőjük vallásuk képviselője? Mennyivel másabb egy gyónás, mint a pszichológus vagy önsegítő kör, ha leszámítjuk a díszleteket és a szankciókkal fenyegetés nagyságrendjét?

• miért nem számít függőségnek a közvélekedés alapján a túlzott vallási buzgalom, a hit erőszakos terjesztésére való folyamatos késztetés? 

• az adófizetők pénzéből miért kell olyan minisztereket tartani, akik hivatalos beszédeikben nem világnézet-semlegesen viselkednek, és a vallást az állami oktatás szerves részévé kívánják tenni? Akkor most nekem tudomásul kell vennem, hogy ezennel vége az állam és az egyház hivatalos szétválasztásának?

• Az oktatási tárca meg tesz majd mindent azért, hogy ne történjenek az iskolák falai között olyan események, amelyektől időnként hangos a sajtó? Ki fogják vizsgálni a pedofília-gyanús ügyeket, vagy szőnyeg alá söprik, mint megannyi, múltban történt eset során?

• ha a vallás szerves része lesz a hétköznapjainknak, akkor a vallásos honfitársaim ugyanolyan toleránsak lesznek velem szemben, mint én voltam eddig velük? Eddigi tapasztalataim alapján nagyon kevés vallásos ember érti meg, hogy másképp is lehet látni a világot, és nemcsak az ő Isten az egyetlen igaz Isten, az egyetlen igaz út.

• a vallás egy igen jövedelmező, multinacionális vállalkozás. Erről mikor fog bárki is őszintén beszélni? Miért csak az amerikai filmekben tűnnek fel a piaci alapon működő prédikátorok? Mikor vallja be bárki is, hogy a hittan valójában egyházi marketing?

• A mai kisiskolások a jövő vallásos piacának fogyasztói, az ő gyermekeik pedig további fogyasztók. Miért az adófizetők pénzéből kell ezt a egyházi marketingtevékenységet finanszírozni?

Az a kérés irreális, hogy a pszichológusok, a pszichiáterek, a coach-ok is ingyenesek legyenek, valamint az önsegélyező körök is részesülhessenek a személyi jövedelemadó 1%-ában, és kaphassanak extra állami támogatást, ha igényelnek?"

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Jogalkotóink gyermeknevelésre alkalmatlannak találták a magyar családokat. Legalábbis a köznevelési törvény alapján.

Réthelyi Miklós a "Lelki nevelés - hitoktatás - esély a holnap számára" című ökumenikus tudományos konferencián arról beszélt, hogy a társadalomban nagy várakozás tapasztalható a hittanoktatás és az erkölcstanoktatás kötelező bevezetése iránt.

A vallásoktatás célja a miniszter (és a NAT) szerint, hogy az "átprogramozza életünket a hétköznap szentségeivel", a többi között a létezés örömével, az alkotás, a nevelés, a szépség, a hasznosan eltöltött idő értékének és az egyes emberekben rejlő értékek szentségeivel. Külön kifejtette, milyen kritériumok vannak az ideális hitoktatókkal szemben:

• legfontosabb a pedagógiai elhivatottság,
• lényeges a szakmai tudás és rendezett magánélet,
• elemzőképességgel és filozófiai ismeretekkel rendelkezés,
• egyszerre legyenek elbeszélők és evangélisták,
• meg kell találniuk a mélyebb értelmét az általuk elmondott elbeszéléseknek, amelyeket az emberiség történetébe is el kell helyezniük
• a jövőbe tekintve kell beszélniük a jelenről, ugyanakkor vigasztalniuk is tudniuk kell
• kiváló módszertani ismeretek és annak használata szükséges,
• fel kell tudnia kelteni a gyermekek kíváncsiságát és el kell érnie, hogy a diákok ne csak hallgassák, amit elmond, hanem tudjanak kérdezni és önállóan gondolkodni.

Vágyak, álmok, valóság - egymillió munkahelyet ígért a kormány, mára azonban kiderült, nemcsak a beruházás, hanem a foglalkoztatás is csökkent, a jogi és gazdasági háttér bizonytalan és egyre érzékelhetőbb a gazdaságban a pénz hiánya, a késedelmes fizetések és a körbetartozás mindennapos probléma.

Ma már egyértelmű, a piaci szempontokat figyelembe nem vevő kierőszakolt béremelések nem jelentkeznek vásárlóerőként, hiszen az 1,4%-os átlagos nettó bérnövekedést az áfakulcs növekedés generálta 5,5%-os januári infláció kapásból magába szippantotta, a reálbér ténylegesen 3,8%-kal csökkent, miközben a vállalkozások terhei jelentősen nőttek. És mi a jövőkép? A csökkenő kereslet mellett sok cég csődbe megy, a foglalkoztatás tovább csökken, ez pedig még kisebb piaci keresletet indukál. A kör bezárul.

A kiszámíthatatlan jogi-gazdasági háttér, a befektetői szempontból elrettentő ad hoc törvényalkotás (ágazati különadók, bérkompenzáció, plázastop, stb.) továbbra is elveszi a kedvét a vállalkozóknak attól, hogy hazánkban telepedjenek le, illetve ha már itt vannak, további beruházásokra szánják el magukat. Mindeközben a gazdaság teljesítményének növekedéséhez elengedhetetlen lenne, hogy ne csak az export mennyisége nőjön, hanem élénküljön a belső piac is.

• A kérdés az, vajon hogyan képzeli a kormány a beígért munkahelyteremtést és ezzel párhuzamosan a piac élénkítését, nagyobb adóbevételeket, összességében a költségvetési bevételek növelését, ha ehhez semmilyen kézzelfogható koncepcióval sem rendelkezik?

• Mi lesz a jelenlegi álláskeresőkkel, ha lejár a 3 hónapos munkanélküli segély? Honnan lesz pénz közmunkára, és mit csinál annyi ember és hol? Ki fogja felügyelni a munkát, az mennyi fizetést kap, honnan lesznek szerszámok, hogy történik a munkahelyre szállítás, ki vigyáz a munkavédelmi szabályok betartására, stb.?Valójában mennyibe fog ez kerülni a költségvetésnek, tehát az adófizetőknek? És mi lesz azokkal, akiknek közmunka sem jut? Miből fognak megélni, hogyan fizetik számláikat, hiteleiket, milyen vásárlóerővel fognak jelentkezni a piacon?

• Amennyiben radikálisan csökken a foglalkoztatás, hogyan fog alakulni a piacon a vásárlóerő? Kik fognak vásárolni és mit? Belső fogyasztás hiányában mi lesz a sorsa azoknak a vállalkozásoknak, akik nem exportra, hanem itthonra termelnek vagy szolgáltatást nyújtanak?

Mindeközben ketyeg az óra, egyre közelebb a határidő, a kormánynak előbb-utóbb be kell jelentenie, milyen megszorító intézkedéseket kíván foganatosítani a költségvetési hiány szinten tartása érdekében. Az uniós pénzügyminiszterek múlt heti döntése alapján a magyar kormánynak június 22-ig kell bebizonyítania, valóban le tudja szorítja a hiányt az elvárt szintre, mindehhez Olli Rehn pénzügyi biztos tájékoztatása alapján a költségvetésünk 0,5 százalékának megfelelő mértékű, körülbelül 150 milliárd forintos megszorítást várnak a magyar kormánytól.

A kormány már gondolkodik így szándéka szerint csökkenti a gyógyszerár támogatásra szánt összeget, a BKV állami támogatását, illetve előre hozzák az elektronikus útdíj bevezetését is. Ez azonban a becslések szerint még csak csepp a tengerben - a 150 milliárdhoz 120 milliárd hibádzik, de ha belekalkuláljuk az orvosok fizetésemelésének ígéretét, akkor a tényleges hiány 130-140 milliárd is lehet. Számítanak még kiadáscsökkentésre a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálatával, illetve a személyszállítás kapcsán a járatszámok csökkentésével, a kérdés csak az, ezen a területen mennyit is lehet spórolni, illetve ennek milyen hosszútávú következményei vannak (további munkanélküliek a munkaerőpiacon, ezzel együtt további vásárlóerő csökkenés). Reménykedhetnek még az állami cégek (pl. MOL) nagyösszegű osztalékbefizetésével is, ám ennek tényleges mértéke ma még nem ismert.

A valódi kérdés az, hogy honnan lehet még úgy elvonni, hogy az ne csökkentse jelentősen a vásárlóerőt? A "ne az emberek fizessék meg" szlogen ebben az esetben végképp hamisan cseng - hiszen bármelyik ágazatot is sújtják bámilyen adóval, azt az érintettek előbb vagy utóbb átterhelik a fogyasztókra, tehát "az emberekre". Ráadásul áfával terhelten, mivel csak úgy tudják kiszámlázni hónapról hónapra a plusz költségelemet.

Közben egyes szakemberek már azt hangoztatják, nem is biztos, hogy kell nekünk IMF-hitel (tehát az EU-val sem kell megállapodnunk) - és ez a kijelentés nagyban determinálhatja a kormány cselekedeteit, és igazolhatja az "ej, ráérünk arra még" stratégiát. 

• De vajon előre megfontolt magatartás az, hogy a kormány úgy gondolja, kedvező gazdasági körülmények között, 300 forintos Euró alatt nem is kell semmilyen intézkedést hozni, a költségvetés tartaléka kihúzza az országot a csávából? Vajon nem felelőtlenség abban bízni, hogy a nemzetközi helyet jó irányba "fokozódik", a nemzetközi gazdasági életben minden pozitív tendenciájú lesz az elkövetkező hónapokban?

• Ha mégsem lesz minden happy nemzetközileg, akkor vajon milyen eredménnyel járhat az, ha a kormány az első négy hónap makrogazdasági mutatóit látva kezd majd el kapkodni, hatástanulmányok, előzetes számítások nélkül pillanatnyilag jó ötletnek tűnt intézkedéseket hozni? Az átgondolatlan, de a populista szempontokat maximálisan teljesítő extraadók, megszorítások következtében mi lesz a vállalkozásokkal és a munkavállalókkal? Várható-e a vásárlóerő, a foglalkoztatottság és a beruházások további csökkenése, nő-e az áthárított teher az embereken?

A nemzetközi gazdasági helyzet az utóbbi két napban valószínűleg nem úgy alakult, ahogy a kormány szeretné.Tegnap az IMF-tárgyalások kezdetének kitolódása, ma a német beszerzési menedzserindex előrejelzésektől lényeges elmaradása ütötte a forintot. Mi lesz ha üt az óra és kiderül, cselekedni kell?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Barclays Capital, a legnagyobb londoni befektetési bankcsoport mai közleménye alapján hazánknak szüksége van a megállapodásra az IMF-fel és az EU-val, mert különben „a középtávú finanszírozási program esetleg nem lesz teljesíthető”. 

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke hasonló véleményen van, szerinte nagyon magasak az államadósság finanszírozási költségei, azaz az államkötvények hozamai és nemzetközi tapasztalatok alapján a magyarhoz hasonlóan magas államadósság és nettó külsõ adósság együtt radikálisan csökkenti a gazdaság potenciális növekedési ütemét. A pozitív eredménnyel kecsegtető csökkenõ adósságpályához gazdaságpolitikai fordulat kellene javuló befektetési klímával és ezt szolgálná egy gyors megállapodás az EU/IMF-párossal. 

A közelmúltban Fellegi Tamás kijelentette, hogy nincs B-terv, csak A, ami egyet jelent az IMF-megállapodással, Giró-Szász András kormányszóvivő pedig a héten közölte, a kormány szeretne megállapodni egy biztonsági keretszerződésről a Nemzetközi Valutalappal, ami elősegítené a piaci nyugalmat, az állampapírok kamatszintjének csökkenését és a forint árfolyamának stabilitását. Az is igaz, hogy a március 15-i kormányfői beszédben ennek a szándéknak nyoma sem volt.

A hvg.hu tegnap még úgy tudta, április közepe táján hivatalos egyeztetések lesznek a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap között a 2008-as hitelmegállapodás ellenőrzési mechanizmusának keretében, májusban viszont már konkrét hiteltárgyalások is kezdődhetnek, erre technikailag az IMF készen áll.

Irina Ivascsenko, az IMF magyarországi delegációvezetője azonban gyorsan cáfolta a felröppen híreket: a megállapodás még messze van, mivel "január óta egyelőre nincsenek új fejlemények. Akkor azt mondtuk: ahhoz, hogy a Valutaalap dönteni tudjon, hogy egyáltalán elkezdődhetnek-e és ha igen, mikor a hivatalos tárgyalások egy készenléti hitelkeretről, ahhoz előbb az kell, hogy kézzel fogható eredményeket és erős elkötelezettséget lásson a magyar kormány felől arra, hogy az minden, a makrogazdasági stabilitás szempontjából fontos vitatott területen változtatni kíván”.

Csaba László, a Közép-európai Egyetem tanára két nappal ezelőtt úgy vélte, a kormánynak van mozgástere abban, hogy megegyezzen-e az IMF-fel, és nem biztos, hogy egyáltalán szükség van rá, a lényeg valójában az, hogy a kormányzaton belül milyen megállapodásra jutnak az illetékesek - és ha ennek az lenne a vége, hogy nem tudnának megállapodni az IMF-fel, azzal is együtt lehet élni. Véleménye szerint - ha a világgazdasági folyamatok kedvezőek - akkor Magyarország elég kicsi ahhoz, hogy IMF-megállapodás nélkül is a piacon maradhasson. Kijelentette továbbá, az állam-finanszírozás kapcsán nem az olcsóság számít, mivel az IMF pénz mellett előírásokat is hoz. "Inkább fizessünk egy százalékponttal többet annak, aki utána nem szól bele a pénz elköltésébe, ebben az esetben pedig az ország életébe" 

Kérdés az, hogy egy esetleges a magyar gazdaságba kívülről beavatkozás mennyire rontana a helyzetünkön. Az Európai Gazdasági Tanácsadó Csoport (European Economic Advisory Group, EEAG) jelentésében Magyarországot mint kirívóan rossz példát említi meg, külön fejezetet szánva nekünk. A jelentés szerint helyzetünk nem rózsás, és hazánk „jövőjére a közelmúlt gazdaságpolitikája miatt baljós fény vetül”. A kormány intézkedései nem kezelik megfelelően a magyar gazdaság alapvető problémáit, az ágazati különadók, az egykulcsos személyi jövedelemadó pedig még tovább ronthat a helyzeten. Az egy főre jutó GDP tekintetében a visegrádi négyek csoportjának utolsó helyére kerültünk, a gyenge beruházási szint miatt pedig lemaradásunk fokozódik.

A mai forint mai gyengülésének tükrében úgy tűnik, a piac nem ért egyet Csaba Lászlóval és azokkal, akik szerint egyáltalán nem fontos az IMF-fel való megállapodás.

• Vajon mikorra várható megegyezés, a közlejövőben lesz-e erőlepés az Unió és az IMF kéréseivel kapcsolatban, és ha igen, mikor és milyen? A kormány meddig húzhatja-halaszthatja a válaszokat, hányszor küldhetnek még minket vissza a rajtkockára, újragondolni a nem euro-komform törvényeinket, megválaszolni a feltett tisztázó kérdéseket, majd a válaszokra vonatkozó újabb kérdéseket? Hány koki és saller éri még a magyar diplomáciát, hány értetlenkedő nemzetközi elemzés, tanulmány készül még hazánkról?

• Valójában mi a kormányzat szándéka, miben egyeztek meg az illetékesek? Csaba Lászlónak lesz igaza, és tényleg úgy gondolja a kormányzat, elég csak az időt húzni, másolni a török stratégiát és már ki is másztunk a gödörből? Vagy csak minden nap tovább ásunk magunk alatt?

• Vajon a piac pozitívan fogadja majd a zsákutcás tárgyalásos fejleményeket? És ha nem? Vajon mi a valódi A-terv, és létezik-e B-terv az A-terv sikertelensége esetén, bármennyire is tagadják?

Az IMF-bejelentésre mindenesetre a piac gyorsan és jól értelmezhetően reagált. Vajon mi lesz akkor, ha véglegesen befuccsolnak a tárgyalások?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Milyenek vagyunk, mi magyarok? Ha kívülről látnak minket, vajon szimpatikus országnak a szimpatikus népe vagyunk, csikós, gulyás, gyógyfürdő, vagy csak egy - enyhén szólva - érdekes kis nép valahol Európa perifériáján, ahol szabad a pálinka- és sörfőzés, híresen pesszimisták és sok olyan tudóst adtak a világnak, akik nem hazai pályán érték el nagy sikereiket?

Vajon a választott vezetőink kavarta viharok öregbítik hírünket karakán nép bizonyítékát nyújtva, újabb turistákat és befektetőket csalnak hazánkba, vagy csak a szenzációhajhász tévéstábok látogatnak meg minket egy-egy székházfoglalás, túldimenzionált ünnepi beszéd vagy gárdaavatás erejéig?

Vajon az átlag-választópolgárokat büszkeséggel tölti el,

• hogy a kormányzat már a tüntetési-demonstrálási képességüket is kétségbe vonva költségtérítéses bértüntetőket importál, és a legnemzetibb ünnepünkön meg sem lehet számolni a szél lobogtatta lengyel zászlókat? Vajon eszükbe jut az egykori szlogen, Márciusban Újra Kezdjük? Vagy a régi május elsejék, amikor a tribün előtt mosolygó, zászlót lengető ezrek vonultak és este nézték a "Felvonulók kérték"-et?

• Európa egyik legnagyobb hatalmú, kétharmados felhatalmazású kormányfője dupla-fenekű beszédeket tart, kifelé mindent megígérve, befele mindent letagadva? Hogy miközben hívei előtt a gyarmatosítás ellen tiltakozik, a meggyanúsítottaktól pénzt kér, ráadásul magas rangú uniós tisztségviselőket oktat ki demokráciából és diktatúrából? Olyan kormányfő, aki nyíltan megmondta, ne a szavait hallgassák, hanem azt figyeljék, mit cselekszik?

• kétharmados többséggel megválasztott parlament nagyjai akár jogszabály-változtatás árán sem engedik frakciót alapítani a 3%-os törpéket, vezetőjüket pedig ügyészségre citálják ünnepi beszédéért? Vajon mit gondolnak ott távol, Európában, mi okból lehet ennyire veszélyes egy évekkel ezelőtt lemondásra kényszerült, önmagát a népszerűségi listák sereghajtójává és politikai süllyesztőbe juttató ellenzéki politikus? Akiből most hathatós kormányzati segítséggel a demokrácia mártírja lesz?

• a sokat emlegetett ügynökkérdést az a kormánypárt sem hajlandó tisztázni, aki eddig fennen hirdette, végre tisztába kellene tenni a múltat? Hogy - bár bizottság lesz -, de valójában marad minden a régiben, egymás zsarolása, túl magasra törők nyilvános megalázása, apák, nagyapák miatti vegzálása, nyilvános szipogás-bocsánatkérés, majd egy-két éves politikai parkolópálya a hetedízigleni bűnökért?

• a civilizált világ napi írott és elektronikus sajtójában, blogbejegyzéseiben velünk foglalkozik, de nem sikereink, világra szóló eredményeink miatt, hanem azokat a pofonokat elemzik sorban egymás után, amelyekbe időről időre belerohannak nagyjaink? Meg a betonfalat, amelyről mindig visszapattanunk? És amely partizánakciók, gyarmatosításellenes tettek háttere és ideológiai töltete szinte felfoghatatlan a Montesquieu tanain felnövekvő demokráciákban?

• nap mint nap újabb vizsgálatok indulnak ellenünk, hol az Európa Bizottság, hol a Velencei Bizottság csóválja a fejét és küldi vissza a jogalkotóinkat az alapvonalra átgondolni az átgondolatlan törvényeinket? Hogy képtelen a parlament Európa-komfort egyházügyi, bírósági és nemzeti bankról szóló törvényt kreálni, miközben a korrupciós listán egyre lejjebb csúszunk, jogrendszerünk pedig egyre kiszámíthatatlanabb?

• a hazai közbeszéd legfőbb témája a Fidesz prominens képviselőinek kommunikációjában, nyílt leveleikben felszínre kerülő probléma, a kormányzathoz szorosan kapcsolódó oligarchiák és zöld bárók harca? Hogy egyszerűnek tűnő vidéki beruházás nagymértékű belassulása esetén is azt kell találgatni, milyen politikai és gazdasági potentátok ütközete áll a háttérben?

• nemzeti ikonunk, sport-példaképünk és államfőnk menekül a nyilvánosság elől, doktori címe és disszertációja romokban, a vádak szerint a több, mint 200 oldalas dolgozatából már csak 15-20 oldal maradt, aminek még nincs meg az eredeti írója, és terjedelmileg maximum egy középiskolás házidolgozat szintjét éri el? Úgy, hogy mindeközben bármilyen méltatlannak is találtatik majd, élethossziglani apanázs jár neki érdemei elismeréseképpen?

Nem valószínű, hogy az a 2010. évi kétharmad többsége erre az előadásra vett jegyet, és a beharangozó programfüzet sem utalt arra, hogy az első felvonás végén az emberek 90%-a szerint majd rossz irányba mennek a dolgok, és csak 8% érzi úgy, minden tökéletes. Egyelőre nem vastaps-gyanús a színdarab.

A kérdés csak az, mit gondol rólunk a civilizált világ, hogy tekintetnek ránk, ha külföldre megyünk akár turistaként, akár munkavállalóként. Hisznek nekünk, elfogadják kérdéseikre adott válaszainkat, vagy csak azt hiszik el, amit a gyakorlatban teszünk? Esetleg sajnálnak minket, de azért nem annyira, hiszen mi választottuk meg parlamentünket? Kivel azonosítanak minket, a lengyel import-tüntetőkkel együtt csápolókkal, a kormányzat mellett békemenetelőkkel, vagy azokkal, akik pártpreferenciája ismeretlen, akik politikai árváknak számítanak és fogalmuk sincs, hogyan tovább?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Új szelek fújnak, közbeszerzés helyett háztáji. Hogy mit is jelent ez valójában? Az illetékes önkormányzati, állami szervek nem írnak ki tervpályázatot egy-egy kiemelt beruházásra, hanem inkább munkavállalóként foglalkoztatják a vezető tervezőt.

Elsőre felsóhajthatnánk, ó, milyen jó, mennyivel kevesebbe és mennyivel rövidebb időbe fog kerülni ez nekünk, adófizetőknek, hosszabb gondolkodás után azonban már kiderül, ami elsőre látszólag oly kedvező bújtatott vállalkozási szerződés-megoldás, gyakorlatilag előre kalkulálhatatlan mértékű kockázatot hordoz magában. Ha például veszünk egy 12 milliárdos stadion-beruházást, a tervezési költség maga is (több)százmillióra rúghat, de a kár, amit az elfuserált tervek okozhatnak, milliárdos nagyságrendű is lehet.

Az, hogy egy önkormányzat ilyen vagy olyan munkakörbe felvesz egy tervezőt, gyakori eset, hiszen a főépítész mellett vagy az építéshatóságnál is szükség van a szakemberekre. De mi van, ha egy több milliárdos projektet akarnak rábízni egy szimpla munkavállalóra, mint vezető tervezőre? Esetleg olyanra, aki még soha nem vett részt ilyen összetett projektben, vagy ha részt is vett, nem ő volt a vezető tervező, nem az ő aláírása bizonyította a terv megvalósíthatóságát és nem az ő vállát nyomta a teljes tervezői felelősség?

• vajon az önkormányzat meggyőződik róla, hogy olyan építészt vesz fel, akinek van már ilyen referenciája, dolgozott már ilyen komplex beruházáson, van tapasztalata a szakági tervezők összehangolásában, munkájuk összefogásában? Az ilyen szakmai múltú tervező havi fizetése nem okoz bérfeszültséget a túlzott gálássággal nem vádolható közszolgálatban? Vajon mit szólnak a polgármester meg a helyettesei, ha a tervezőnek a kialkudott havi apanázsa nagyobb lesz, mint az övék?

• kié lesz a kész terv feletti korlátlan rendelkezés joga? Ha később bármit is változtatni kell rajta, jogában áll az önkormányzatnak másik tervezőt megbízni az áttervezéssel, vagy a vezető tervező élhet tervezői jogával és megtilthatja azt?

• milyen munkaszerződést kell kötnie az önkormányzatnak a tervezővel (az adófizetők pénzéből), hogy hellyel-közzel pótolja a jogszabály alapján kötelező tartalommal bíró tervezési szerződést és a munkavállaló nem megfelelő munkavégzése esetén tudjon szankciókat alkalmazni?

A 191/2009 (IX. 15) Kormányrendelet alapján a tervezési szerződésnek tartalmaznia kell:

a) a szerződés tárgyában megjelölve a vállalt tervezési tevékenység (szakági tervezési tevékenység) pontos megnevezését, a dokumentációra vonatkozó követelmény (mennyiségi és minőségi mutatók) meghatározásával,

b) a teljesítési határidőket (figyelemmel a szakaszos tervszolgáltatásra is),

c) a vállalkozási díj összege mellett az elszámolás formáját, módját, a fizetés módját és határidejét,

d) a tervellenőr nyilatkozata alapján a terv átdolgozásának kötelezettségét,

e) a készítendő kivitelezési dokumentáció példányszámát és annak elektronikus formában is történő átadási kötelezettségét.

Amely kérdés a fenti pontokban nem szabályozott, abban az esetben a kormányrendelet alapján a Ptk.-nak a tervezési szerződésre vonatkozó rendelkezései az irányadóak.

A tervező a jogerős építésügyi hatósági engedély és a hozzá tartozó, jóváhagyott, engedélyezési záradékkal ellátott dokumentáció alapján szakszerű műszaki tartalmú kivitelezési dokumentációt készít.

A tervező a kivitelezési dokumentáció részeként tervezői nyilatkozatot tesz, amely tartalmazza - többek között - a tervezett építési tevékenység adatait, a környezet meghatározó jellemzőit, védettségi minősítését, az építészeti-műszaki tervező és a szakági tervezők adatait, illetve annak kinyilvánítását, hogy

a) az általa tervezett műszaki megoldás megfelel a vonatkozó jogszabályoknak, 

b) a vonatkozó szabványtól eltérő műszaki megoldás alkalmazása esetén a szerkezet, eljárás vagy számítási módszer a szabványossal legalább egyenértékű,

c) az építési engedélyezési terv és a kivitelezési terv összhangban van,

d) a kivitelezési dokumentáció a külön jogszabály szerinti biztonsági és egészségvédelmi koordinátor közreműködésével készült, és

e) műemléki védettség esetén az örökségvédelmi hatósági engedély rendelkezésre áll.

A nyilatkozatnak ki kell még térnie a betervezett építési termékek megfelelőség igazolására, valamint annak ismertetésére, ha az engedélyezési dokumentációtól - a jogszabályok keretein belül - a kivitelezési dokumentáció eltér.

A tervező szakmagyakorlási jogosultságát a tervezői nyilatkozaton a névjegyzéki bejegyzési (nyilvántartási) száma feltüntetésével igazolja.

A tervező  felelős az általa készített kivitelezési dokumentáció technológiai megvalósíthatóságáért is.

• hogyan érvényesíti az önkormányzat a jogait, ha a tervező sokáig ül a terve fölött és nem készül el időben? Vagy elmulasztja a szükséges egyeztetéseket, túllépi a beruházás költségvetési előirányzatát, nem kommunikál megfelelően a tervellenőrrel és nem teljesíti annak kéréseit? Kirúgja alkalmatlanságra vagy egyéb okra hivatkozva? Mint munkavállalójától nem követelhet késedelmi kötbért, sőt, még a felmondási idővel, ki nem vett szabadsággal is számolnia kell, valamint fel kell készülnie az esetleges munkaügyi perre is.

• ki fizeti a plusz költséget, ha valamit elszúr? Ki állja a tervezési hiányosságok miatt a kivitelezés során felmerülő pótlólagos kiadásokat? Kire hárítják a felelősséget, ha a kivitelező a tervek elégtelensége vagy hiányossága miatt leáll és - teljesen jogszerűen - kötbért követel? Megkövetel-e bárki is megfelelő mértékű biztosítást a tervezőtől, vagy teljes egészében munkaadójának, tehát az önkormányzatnak kell kifizetnie a számlát? És ez könnyen százmilliós lehet, látva például a debreceni szennyvíz-beruházás alulkalkulált csöveit (részletesebben lásd itt)

• ki jár el a szükséges engedélyeztetési eljárásokban? Kinek a felelőssége, ha valami kimarad, elhúzódik? Ha a tűzoltók "kekeckednek", az állatorvos "további" követelményekkel áll elő, a gáz meo alapvető hiányosságokat talál, az akadálymentesítés pedig úgy rossz, ahogy van?

• és mi lesz a szakági tervezőkkel? Ők is közbeszerzés nélkül lesznek kiválasztva? Hogyan lesz összehangolva a munkájuk, sikerül-e elejét venni a folyamatos egymásra mutogatásnak? Mi a garancia arra, hogy a vezető tervező képes rá és szakmailag össze is tudja fogni a tájkertészt, a gépészt,  az elektromos tervezőt, a rehabilitációs szakmérnököt és a többieket? Fel tudja-e mérni időben, milyen nagyobb hiányosságok vannak a benyújtott szakági terveknél, hol felejtettek ki egy-egy gépészeti aknát, megfelelő-e a csapadékvíz-elvezetés, tényleg teljeskörű-e az akadálymentesítés és az oly sok növényfajta közül miért pont mérgező növényeket akar ültetni a parkosított részre a kertész? Hogyan tudja kivédeni, hogy a hőközpont megfelelő méretű legyen az intézmény méretéhez, és az elektromos rendszer is bírja az extrém terhelést?

• össze tudja hangolni a költségvetési kiírásokat, képes teljeskörű dokumentációt összeállítani? És mit tud tenni az önkormányzat, ha a közbeszerzési eljárás (és így a teljes beruházás) azért húzódik el, mert a tervdokumentáció nem elegendő, hiányoznak résztervek, pontatlan a költségvetési kiírás, záporoznak a tisztázó kérdések az ajánlattételi időszakban?

• a kivitelezés időszakában félre tudja tenni szakmai hiúságát ha a kivitelező rámutat a hiányosságokra és tervezői művezetés keretén belül képes szakmai iránymutatást adni és pontosítani a nem megfelelő részletezettségű terveket?

Sok-sok kérdés, ami abból adódik, hogy - különböző megfontolások alapján - a közbeszerzési kötelezettség kiskapuit kereső megbízók szakítanak a hagyományos építész irodákban, azok összeszokott tervezőcsapatában gondolkodó beruházás-koncepcióval úgy, hogy annak rövid távú előnyeit veszik figyelembe (munka ismerős tervezőhöz juttatása), de annak rövidebb és hosszabb távú hátrányaival nem számolnak (tervezési és kivitelezési határidők elhúzódása, szakmai és pénzügyi felelősség érvényesíthetetlensége, kötbérfizetési kötelezettség kivitelező felé, hosszas pereskedés, stb.). Egy biztos, nem az adófizetőknek, illetve a beruházás tárgyának későbbi használóinak kedvez az új konstrukció.

 Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!