véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngHa mutyi, akkor trafik - egyelőre úgy néz ki, a gyerekbetegségekkel küzdő rendszer az istennek sem tud felnőni: az eredeti célok látványosan megbuktak és lassan az is kiderül, valójában kinek énekel a fülemüle: mennyit lehet kaszálni Nemzeti Dohánybolt tulajdonosként (a forgalom akár napi egy millió is lehet frekventált helyen) és a piac-újrafelosztás felett őrködő nonprofit cég is térdig gázol a pénzben, ha befolynak a koncessziós díjak. A későn ébredő haver-rokon-jóbarát pedig térdelő rajtban várja, hogy ő is kaphasson jól tejelő koncessziós jogot - akár a már kiadottak visszavonása árán is. Legalábbis egyes összeesküvés-elmélet pártiak szerint.

Igaz, csak az lepődik meg nap mint nap újra meg újra, aki eddig homokba dugta a fejét - a 450 millióval kistafírungolt állami cég például eddig sem szűkölködött ellátmányban, és ehhez jön még az évi egymilliárdos szintű bevétel:

"A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által tulajdonolt cég székhelye a budapesti Iskola utcában van, tavalyi eredménykimutatása szerint árbevétele nem volt, 13 embert foglalkoztattak, nekik 8 millió forintot fizettek ki az október végi alakulástól az év végéig. A cég honlapjáról kiderül, hogy Gyulay Zsolt vezérigazgató közel 1 millió forintot keres havonta megbízásos jogviszonnyal, a felügyelőbizottság három tagja pedig 90-120 ezer forint közötti összeget vihet haza." (hvg.hu)

És mire költi a cég az adófizetők pénzét? Önmaga működtetésére - székházra, bútorokra és autókra - tehát az adófizetők nem sok hasznot látnak a piac újrafelosztásából, plusz pénz a költségvetésbe nem érkezik, ami meg jön, az a vízfej eltartására megy. Annak a vízfejnek, amire ugyebár eddig nem volt szükség. De már annak is örülni kell, ha az állam másfél milliárdért létrehozott 13 új munkahelyet, nem? (Bár érdekes adat lehet az is, vajon hány utcáról vagy munkaügyi hivatalból bekerült dolgozót foglalkoztat a nonprofit cég.)

A fentiek alapján egyelőre úgy látszik, az adófizetők pénzéből törvényhozóink újra-felosztották a dohánypiacot az általuk kiválasztott személyek javára, majd ezek után a koncesszióból befolyó pénzből sem látnak sokat a választók, mivel az új rendszer fenntartása tehát sokkal többe kerül, és a profit is máshol csapódik le, ráadásul jóval kevesebb kézben koncentrálódva.

Eközben beindult a dohányboltok ellenőrzése is - a konkurenciaharc leglátványosabb és legeredményesebb területévé válhat a "ki kit szolgál ki" mutatvány, szigorúan 18 év alatti próbavásárlók bevonásával. 

"Két nemzeti dohánybolt forgalmazási jogát is megszüntették, mert fiatalokat szolgáltak ki, de további büntetések és felfüggesztések is várhatók, hiszen közel 40 eljárás van folyamatban (...) Attól a vállalkozástól, amely ismételten megszegi a kiszolgálás tilalmára vonatkozó rendelkezéseket, a koncessziós jogot is visszavonhatják." (index.hu)

Igény a visszavonásra pedig lehet bőven, hiszen sok csókos csak utólag jött rá, mekkora buli is a dohánykereskedelem, főleg miután törvényileg két és félszeresre emelkedett az árrés. Az összeesküvés-elmélet pártiak már valószínűleg fogadásokat is kötnek, mely kevésbé hátszeles trafik lesz agyonellenőrizve-jogvisszavonva, hogy aztán egy még tűzközelibb az új pályázatot megnyerhesse. A jelenlegi nyertesek tehát nem ülhetnek nyugodtan hátradőlve - ha nincs elég erős protekciójuk, bizony banánhéj-keringőt kell járniuk az elkövetkező hónapokban, amíg a piac újra nem rendeződik, immáron a leglojálisabb legbarátabb barátoknak kedvezve. Ebben az esetben az adófizetők haszna a befolyó bírságokban van, illetve a káröröm is lehet még egyfajta örömforrás, mégha nem is a legjobb.

Eközben pedig a pórnép egyre inkább láthatja, a jogalkotónak nem áll szándékában rendezni még a legnyűgösebb helyzeteket sem: nincs például azonnali törvénymódosítási javaslat napirenden, ami megtiltaná az iskolák és egészségügyi intézmények közvetlen környezetében a dohánytermékek értékesítését (még a népszavazási kísérlet is le lett söpörve) - ahogy az éjszakai italárusítás is sok helyen a dohányboltok privilégiuma, még tovább emelve ezzel a jövedelmezőségüket. 

És ez még nem minden - a borúlátók már az első törvénytervezet megjelenésénél figyelmeztettek: bizony ez a szabályozás nemcsak a fiatalokat nem védi, hanem elősegíti az illegális piac fellendülését is. És mi történik most? A törvényhozóink hathatós közreműködésével fellendül az illegális piac:

"Egyes Balaton-parti településeken az a hír járja, hogy a diszkók biztonsági embereitől lehet cigit venni. A dolognak egy „beépített ügynök” segítségével jártunk utána, és meglepő dolgot tapasztaltunk.

– A kocsi hátsó üléséről 1300-1500 forintos áron kínálják a cigit. Ez átlagban 500-700 forinttal drágább, mint az eredeti ár. De a diszkón belül akár szálanként is lehet cigarettát vásárolni, és van, aki egy szál bagóért nem átall kifizetni 300-500 forintot – mesélte a fiatalember, aki a kedvünkért vásárolt az egyik balatoni diszkó kidobójától.

(...) Találtunk olyan vidéki települést, ahol a pizzafutár végzi mellékesben a dugidohány terítését. Az árak hasonlóak, 1300-1500 forintot kér egy dobozért." (borsonline.hu)

Az illetékesek most mondhatják, "tudtuk, de nem sejtettük", hogy ez lesz a helyzet. Mert ha kevés a dohánybolt (és nemcsak kevés, van, ahol egyáltalán nincs is), a nyitvatartás pedig nyomonkövethetetlen (azaz egyedi), bizony a természet utat tör magának - az illegális kereskedelem röpke idő alatt megtalálja a piaci rést. És a fenti példák esetében ráadásul a drágább termékekről lehet szó, nem pedig az ukrán csempészcigiről, amely a szegényebb régiókban letarolhatja szinte a teljes piacot.

És mindez mennyi kárt okoz az adófizetőknek? Az, ha csókos csókos torkát szorongatja, valószínűleg nem hozza lázba az átlagpolgárt, azonban az, hogy

  • milliárdos költséggel kell eltartani vízfejet,
  • meg kell támogatni az ellenőrző szerveket (NAV),
  • erősödik a szervezett bűnözés,
  • a fogyasztók egy része pedig az adómentes füstölni valótól kap tüdőrákot,
  • miközben a gyerekeket napi szinten csábítja az iskolájuk mellé telepített "tiltott gyümölcs forrás",

már egyáltalán nem mindegy. És akkor még nem beszéltünk arról, vajon hány munkahely szűnt meg a piac újrarendezése miatt és hány család megélhetése dőlt romokba. És bár Orbán Viktor megígérte, a régi trafikosok haladékot kapnak, a pályázó 270 "régi motorosból" csak 63 kapott árusítási jogot:

„Július 16-án kaptuk kézhez az értesítést, amelyben a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN) közölte: nem kapunk méltányosságot, mert nem feleltünk meg maradéktalanul a felhívásban szereplő feltételeknek. Hogy pontosan minek nem feleltünk meg, azt nem közölte velünk se a levél, se azóta senki más” – meséli László, aki a főváros 22. kerületben az apjával vitt közösen trafikot. Az öreg már közel 35 éve dolgozott trafikosként.

A fiú szerint minden feltételnek megfeleltek, de azt, hogy esetleg minek nem, azt azóta is képtelen megtudni az NDN Zrt.-től. László hétfőn is próbálkozott: hosszas telefonbeszélgetést folytatott az ügyfélszolgálattal, ahol az ügyintéző előbb együttérzően mentegetőzött, majd perceken át csak maszatolt, végül azonban nem árulta el, hogy ki az, akihez magyarázatért lehet fordulni. „Az is lehet, hogy egyáltalán nincs ilyen” – mondja a férfi lemondóan. (hvg.hu)

Hát igen, 35 év trafikoslét egy pillanatig sem versenyezhet egy polgármesteri vagy képviselői rokonsággal. Legalábbis itt, 2013-ban Magyarországon.

Akit érdekel, hogyan is jutottunk el idáig, valamint az, ki mit jósolt és az hogyan valósult meg, az utánaolvashat az alábbi posztokban:

Vajon mit sikerül bebizonyítania az új trafikrendszernek?

Vajon mennyi dohány van a nemzeti alkoholban?

A mi kutyánk kölyke

Nyalakodás a dohányboltban, 18 éven felülieknek

Ezért vajon ki a hibás?

A lottózók tulajdonosai is kezdhetik az újratervezést

Ki fizeti ki a dohányboltosok plusz dohányát?

Megtörtént a dohánypiac újrafelosztása

1417 településen senki sem akar Nemzeti Dohányboltot nyitni

Nemzeti Pia- és Cigibolt Lottózóval

Az alagút vége cigifüstbe burkolódzik

Dohánykoncesszió - újabb és újabb ötletek

Szeszt meg energiaitalt a dohányboltból?

Te is lehetsz dohányboltos?

"Bármi lesz, segít a szesz, ha lesz ..."

Dohányboltok: az igazi pályázati kiírás még várat magára

Kiknek lesz nagy dohány a dohány?

Miért az adófizetőket terheli a dohánypiac újrafelosztásának költsége?

A dohány nyomában

Hol a határ?

Cipőt a cipőboltból, dohányt a dohányboltból

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr955435693

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Trafikrablás: Az utolsó tangó 2013.08.01. 12:34:32

Viktor és János pontot tesz az ügy végére. Trafikrablás-trilógiánk befejező része. A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.       

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.08.01. 11:52:07

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.07.31. 22:02:08

Ez a csokosok kozti cicaharc hozhat meg erdekes dolgokat, amikor a kirugott elkezd meselni duheben, hogyan is kapott eredetileg koncessziot...

mrs. white 2013.07.31. 22:39:26

Általában közel 100%-al egyetértek a leírtakkal, azonban most van pár tévedés.
A tiltott gyümölcs nem vonzó mert, így eltakrva kifejezetten nyomasztó és nem vágy keltő még egy dohányos számára sem. Sokan nem szeretnek bemenni mert utálnak ott vásárolni valamint a dohány után mászkálás kényelmetlenségét sem igazán kedvelik. Ebből a szempontból célt ért az alkotó még ha nem ez is volt az eredeti szándéka csak a fedő story. A 10%os árrés emelés hatására nem egy ismerősöm tette le a cigerettát. Szerintem közel annyi cigeretta nem fogy mint két hónappal ezelőtt. Egy éven belül bőven lesz egy kb 20-30% közötti forgalom visszaesés. A feket piacon ahogy hallom 400-500 forintért turkálni lehet a kínai és az ukrán cigeretták között. Tehát a dohányosok száma nem lesz szignifikánsan kevesebb de az adóbevétel igen, ami miatt majd varga gondolom egy meghívásos pályázaton valamit alkot a'la szerecsenjáték.
Amit szerintem acikk író leginkább benézettt az a trafikosok megszünése. A klasszikus trafikok a hónap végét nem bírták ki más termékekkel. Sorban bezártak de van egy nagyon rossz hírem a kisebb boltok ugyanígy mennek a levesbe ők már az új pénztárgépet nem fogják megvenni. Kb a boltok 10-20%-a fog rövid időn belül bezárni. A mesterterv ki lett találva. Cigi el plusz pénztárgép ez önmagában már elegendő lenne de az útdíj a hab a tortán. Mindenkinek ajánlom nézze meg ha még van régi áru termék kb 8%-os emelés csapódik le az útdíj miatt a termékeken. Van olyan számla ahol fel is tüntették. Változatlan ár, plusz útdíj egyenlő plusz 8%-al. A rezsicsökkentés inflációcsökkentését kompenzálni kell ugye. Egy kamion havi matrica volt 25.000 forint most egy Győr Nyíregyháza kanyar 32000 forint. Ha jól számolom ez szerencsétlen esetben ha minden nap megkell tenni (legyünk megengedőek és csak 23 munkanappal számolok) akkor 25.000 forint helyett 736000 forint a szállítás. Ha jól számolom akkor ez közel 3000 %-os áremelés. Nekem kicsit durvának tünik, még szerencse ha csak 8-10%_os emeléssel megússzuk. Tudom a fanyalgók válaszát a termék nem csak szállításból áll az csak egy része.
Szóval sikerült (illetve sikerülni fog egy 500 milliárdos forgalmú piacot régi áron számolva egy 400 milliárdosra majd lecsökkenteni aminek majd 100 milliárdos adója hiányzik ami meg ugye 80% tehát 80 milliárdos lukkal indulnak neki a következő évnek. (mert a 10%-os árrés miatt a különbözet a trafikosoknál marad)
Megoldási javaslataim a következők. Ne az embereket adóztassuk ezért 6 ezrelékről 9 re kell sarcolni a tranzakciót a bankoknál.
Talán még lehetne faragni vagy 50%-ot a rezsin és kivetni az 50%-os csökkentéssel megegyező Robin Hood adót az energetikai cégekre.
Talán még lehetne új pénztárgép adót kivetni a cégekre. Mondjuk fizessen be pénztárgépenként 1.000.000 millió forintot a büdös vállalkozó és ha még mindig nem döglöt meg akkor valamit csak ki lehet találni. Naponta Nav ellenőrzés. Ellenőrzési díj 25000 forint + áfa függetlenül attól, hogy történt e szabálysértés. Ez csak a kiszállási díj. Végső megoldásként a teljes bevétel egyből a Nav számláján landoljon de azt hiszem ez a messzi távoli jövőbe tolódik. Úgy kb 2015 környékére.

Jhonnyq 2013.07.31. 22:51:59

2 hónapja letettem a cigit,10 év utàn...Ennyi a haszna az egésznek szàmomra.Nem vagyok hajlandó közvetlen pénzelni a fidesz bérenceket és így,hogy nem cigizek én is a nyertesek közé tartozok...

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.31. 23:18:57

@mrs. white: a munkahelyek megszűnésének nagyságrendjét már hónapokkal ezelőtt 20-30 ezres nagyságrendre becsülték - egy-két hónap múlva valószínűleg a statisztikákban is megjelenik. (Vagy a közmunkások számát emelik tovább, hogy ne tűnjön fel senkinek, mekkora gáz ez az egész ...)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.07.31. 23:32:25

@mrs. white: plusz nemcsak a koncesszió nélküli trafikok mennek a lecsóba, hanem a azok a lottózók is, akikre rányitottak a lottózós dohányboltok ...

otgorbebogre 2013.07.31. 23:54:55

Hat ez egyszeru ha "versenyhelyzet" van es a trafikosok nem erezhetik magukat biztonsagban folyamatosan nyomniuk kell a penzt a Fidesznek vagy a hivatalnak. Tehat a hivatal (Fidesz) erdeke hogy mindenkor bizonytalansagban tarsa a trafikosokat es legyen tartalek trafikosa minden helyszinre. Ha "verseny" van majdnem az osszes profitot be lehet szedni vedelmi penzkent.

2013.08.01. 00:07:26

Szerintem azt rakják ki aki 'véletlenül' kapott engedélyt és nincs hátszele, vagy pedig ha ilyen nincs a környéken épp akkor azt aki mondjuk nem közvetlen hozzátartozó / jóbarát, és nem nokiásdobozol.

VLADISZLAV 2013.08.01. 00:23:08

Én 25 éve vagyok kereskedő teljesen más érdekeltségben és mondom, hogy a kereskedelem egy szakma. Ezt sokan elfelejtik. Hány boltot láttam én nyitni és bezárni rövidebb, hosszabb idő után a környezetemben az elmúlt negyed század alatt? Nagyon sokat. A kereskedelem nem arról szól, hogy veszek valamit majd felszorzom egy árréssel és eladom. Leegyszerűsítve igen. De attól még, hogy valaki főorvos és nyert 5 trafikot, nem biztos hogy tudja működtetni őket. Tudni miből mennyit, a lóvét visszaforgatni nem eltapsolni, eladni tudni, - nem csak kiszolgálni,- hogy visszajöjjön a vevő és ne a konkurenciához menjen stb.

Kisamotors 2013.08.01. 00:30:27

Annyira béna ez az egész, igazi törvényesített maffia.
Nézz meg egy boltot. Ami nálunk van hat négyzetméter...
Két kamera egy a pénztárgépre, egy mindenre.
Sötétített betörésbiztos ajtó, külön riasztóval, ami mindig pittyeg, ha belép valaki.
Pont így képzelném el a seftelő cigiárust, ebben a kis lukban, aki nagy forgalmat bonyolít és lesi a gestapot :)
Az legalább jobban csinálná, ismerné az árut, és lenne mindene :)
Szerintem az ott dolgozók még számológépet sem láttak, nem hogy pénztárgépet (navhoz bekötött ? :) ,de ha végre kinyomtatja a blokkot azt úgy teszi eléd, mint a Szent Grált....
Lassan olyan ez az ország, mint egy szürrealista vízió...

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.08.01. 00:39:28

@gumicukor1:
"Az a kormány, amelyik elég nagy ahhoz, hogy mindent megadjon, amire szükségetek van, elég erős ahhoz, hogy mindent elvegyen, amitek van."
Thomas Jefferson

Szociknak vége 2013.08.01. 00:43:26

Ó Ó Ó. A nem annyira hátszelesek, mi?

Gyerekeknek adtak el dohányt, visszavonják az engedélyt.

Ennyi történt, ebből már lehet betegebbnél betegebb elméletet gyártani. Hogy legyen min morogni, ehhez mindenkinek van tehetsége..:)

Szociknak vége 2013.08.01. 00:51:25

@Kisamotors: Jaja. Eddig úgy vettél dohányt, hogy:

1. nem volt kamera
2. nem volt NAVhoz bekötött pénztár
3. nem érdekelt senkit hány évesek vesznek dohányt
4. nem érdekelt senkit milyen messze árulnak cigit az iskolától

Most ez megszünt. Akinek be lehet adni hogy innentől a maffiáé a piac, eddig meg a becsületes trafikosoké volt, az olyan hülye szegény, mint 6 pár rendőrcsizma.

2013.08.01. 01:03:31

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A térképről lemaradt a Horváth utcában, onnan 100m-nél közelebbi trafik is.. (Egyébként a B és a C bejárata között kb. 10cm van.)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.08.01. 01:15:48

1. kamera a trafikok többségében eddig is volt (és ezután sem kötelező)
2. a NAV-bekötés mindenkinek kötelező lesz hamarosan (már régen készen kellene lenniük vele, legalábbis a Matolcsy-terv szerint)
3. a fiatalok eddig sem vehettek cigit, csak a kutya sem ellenőrizte az elmúlt három évben (sem)
4. ez a pont meg most sem oldódott meg és nem is akarja senki megoldani.
5. hiányolom a felsorolásodból a "ne a multik gazdagodjanak, hanem a magyar kisvállalkozások" érvet, mint az új rendszer legnagyobb vívmányát.

És ezek szerint ez az eredmény került eddig vagy másfél milliárdjába az adófizetőknek.

Nem lett volna olcsóbb (legalábbis az adófizetők szempontjából) előírni a régi kereskedőknek, ezentúl havi x összeg koncessziós díjat fizetnek vagy nem árulhatnak dohányterméket, pénztárgépet a többiekkel együtt ők is bekötik, a NAV meg fokozottan ellenőriz??? Egy munkaóra az összes képviselőnek, aztán már kész is ...

jah, és a multiknál meg ugyanúgy árulnak cigit, lásd benzinkutak meg szupermarket-láncok. Még ez sem jött össze ...

Kisamotors 2013.08.01. 01:20:45

@MetroGoldwinMayer:

Eddig úgy vettem dohányt, ahogy bármi mást .
Most meg egy bekamerázott próbafülkében.
Mindegy is, amúgy is csak kirakat, sajnálom azt is, hogy tizenéve még hittem a fideszben, ekkora álszent, sunyi, provokatív, pökhendi, cinikus kormánya soha nem volt ennek az országnak.

Szociknak vége 2013.08.01. 01:26:23

@morgás joga mindenkit megillet: 1. Lótojt. Eddig kisboltban, utcai standon is volt dohány, ezeken a helyeken többnyire nincs kamera, vagy ha van fake v. nem használják, vidéken pláne

2. Hasznos 5let, főleg a vendéglátóiparban

3. Most viszont leírtad a posztban is, hogy ellenőrzik, sőt koncessziót vontak vissza miatta

4. Ez tényleg nem oldódott meg.
5. Én 3 dohányboltban jártam, Komáromban + IX.ker. vásárcsarnok + Váci utca mind3 légkondis volt. Gondolom ez sem kötelező, de az arány elég jó nálam.

Utólag mindig lehet mindent jobban csinálni, nekem sok gondom nincs az átállással.

A Tesco sokkal kevesebb helyen árul(komáromi hyper egyáltalán nem még a folyosós bérlők sem, itt korábban 3 cigis volt), ahogy a benzinkutak 90%-a sem, Komáromban egyetlen benzinkúton sincs cigi(OMV,MOL).

Szociknak vége 2013.08.01. 01:34:52

@morgás joga mindenkit megillet: Jut eszembe a budaörsi 200000 m2-es Auchan-ban is csak kívülről, a parkolóból elérhető a ND, amit valszeg nem az Auchan müködtet.

birkakhoz 2013.08.01. 02:49:40

Barmit el tudok kepzelni barmit , meg azt is hogy FELCSUT LESZ MAGYARORSZAG FOVAROSA! Ha igy lesz akkor Orban egy ingatlan spekulans , ha nem akkor csak egy szimpla koztorvenyes bunozo.

Nero Bianco 2013.08.01. 04:31:35

@MetroGoldwinMayer:

Nem volt még olyan fideszes segg, amelyiket ne nyaltad volna ki.
És valszeg nem is lesz.

Nero Bianco 2013.08.01. 05:01:56

@MetroGoldwinMayer:
"Jut eszembe a budaörsi 200000 m2-es Auchan-ban is csak kívülről, a parkolóból elérhető a ND, amit valszeg nem az Auchan müködtet. "

Azt speciel egészen pontosan lehet tudni, hogy az Auchanos trafikok azok a felcsuti Mészáros Lőrinc érdekeltségei.
Nahát. :))))

neoteny · http://word.blog.hu 2013.08.01. 05:22:34

@morgás joga mindenkit megillet:

Van arcod Jeffersontól idézni miközben az "illegális kereskedelem"-ről posztolgatsz...

a kormány embere 2013.08.01. 06:15:29

@MetroGoldwinMayer:
Igyál még több házit!Adj esélyt a májzsugornak is.

Dzsok 2013.08.01. 06:29:25

Én a dohányboltok ügyében bevezetném, hogy a választások után minden trafikkoncesszió automatikusan érvénytelenné válik, majd ezután a választási eredmények arányában oszthatják a pártok a trafikkoncessziókat a haverjaiknak.
Ez lenne a demokratikus korrupció.

Ha már bebizonyosodott az elmúlt 23 évben, hogy Magyarország pártállástól függetlenül a régiónk talán legkorruptabb helye, ahol mindig büntetlenül lehetett lopni a közös vagyonból, akkor ne takargassuk, hanem reklámozzuk, törvényesítsük tovább ezeket a viszonyokat.

becike4 2013.08.01. 06:45:32

@MetroGoldwinMayer: Nem bizony.Az ország összes Auchan áruházában a dagadt focista haverja,Mészáros Lőrinc üzemeltethet kizárólag trafikot.Ez mi,ha nem maffia,narancsfejű idióták?

dr. jenőke (jenőke) 2013.08.01. 06:47:05

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Nem értem.
Hogyan tudtál ilyen magasra ugrani, kedves @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn ?

Nzoltan 2013.08.01. 06:50:08

Túl van ez az egész lihegve.
Igazából csak azok lesznek ebbõl gazdagok, akiknek a kezelésében több tucatnyi üzlet van. A piát is lehetne hasonlóan árulni. Van ilyen ország az eu-ban.
Engem mondjuk egyik sem érint.

kpityu2 2013.08.01. 06:58:36

Az ellenzék helyében kiállnék, és bejelenteném, hogy ha nyerünk a választásokon, megszüntetjük a koncessziós rendszert, mert visszaélésekre ad lehetőséget.

Persze, ha a Fidesz erre beleírja a Zalkotmányba, hogy trafikkoncessziót csak olyan nyerhet, aki vizsgázik erkölcstanból a Nemzeti Erkölcsfelügyeletnél, akkor lőttek az egésznek.

béla a görög (törölt) 2013.08.01. 07:17:11

Azt mindig örömmel látom/olvasom ha egymást csinálják ki a fideszesek.

Dohányboltba még nem voltam.

toportyánzsóti 2013.08.01. 07:18:08

@MetroGoldwinMayer: Saját bevallásod szerint degenerált vagy,minek égeted szénné magad nap mint nap?

2013.08.01. 07:18:30

Szerintem profi módon szervezték meg a trafik-rendszert. Van benne nemzeti zászló, ami ugyan hergeli a liberálisokat, de ez legyen a legnagyobb gond. Szóval szervezni tud a kormány. Szerencsére! A köcsög ellenzék nem tudott semmi ilyet felmutatni, pedig 8 hosszú évük volt rá! Viszont felvettek IMF hiteleket, amikor tönk szélére vitték az országot.

Más: tudtommal a Cipő emlékkoncerten fellépő a Gerendás. Mutassuk meg neki mennyire rasszista országból nem ment el végül.

toportyánzsóti 2013.08.01. 07:22:28

Pár 100 csókost boldoggá tenni úgy hogy 50 000 helyről elveszi a fontos bevételt,ehhez rengeteg ész kellett?!Nem kell ide ellenzék ha ezek ilyen hülyék és erkölcstelenek...

toportyánzsóti 2013.08.01. 07:34:11

@Lindalinda: Saját írásaid szerint,nyomorult slampos görény bandatag vagy akik sarokban összegyűlve egymást köpködik,amiatt rettegve,hogy örökre el lesznek zavarva...Szép kis tüneteggyüttesed van narancs gyűlöletdroidka.

katasztrófavédelemi rendelhárító rohambrigád · http://bit.ly/2qNoFtr 2013.08.01. 07:40:15

@Nzoltan: A költségvetés hiányát (többek között a "csak azok lesznek ebből gazdagok" vagyongyarapodását is) a te adódból foltozzák majd, közben reménykedhetsz, hogy legközelebb nem a te szakterületedet kezdik el szétosztogatni a haveroknak. Ha csak az orrodig látsz, valóban nem érint.

2013.08.01. 07:52:43

Azért ballibantak a tényekről sem illene megfeledkezni:
1. Kiskoruaknak nehezebb cigihez jutni
2. A saját egészségüket romboló felnőttek is nehezebben jutnak cigihez, ami meghosszabíthatja az életüket
3. Kiderült megint hazudott az ellenzék, mert nem lett drágább a cigi

Ennyi bőven elég, hogy minden jóravaló magyar ember tapsra lendítse tenyerét.
Ha meg emiatt kevesebb pénz jut ellenzéki prominensek zsebébe, akkor még a kalap feldobás is dukál.

Anyway Viktor, go on...

koborvadász 2013.08.01. 07:53:16

@MetroGoldwinMayer: De jó ismét olvasni a hozzászólásod.
A lényegen megint átsiklottál és teljesen másról beszélsz.

Fideszbérenc!

nu pagagyí 2013.08.01. 07:56:48

@MetroGoldwinMayer: Imádom, hogy neked minden tetszik, amit ez a kormány csinál, de tőled nem is nagyon vártam mást. De azért tegyük már fel az alapkérdést! Mi a fenének pofázik bele állambácsi (a csókosoknak juttatott garantált járadékot most hagyjuk ki) az emberek magánéletébe. Aki cigizni akar, hadd cigizzen. Saját pénzét költi, joga van ahhoz, hogy megkeresett pénzén jól érezze magát. Ha cigizik, akkor normális árut szeretne vásárolni, normális körülmények között, ugyanúgy, mintha mondjuk tejet venne. Amíg ez egy legális árucikk, addig jobb lenne, ha úgy is kezelnék. Egyébként meg mindenki vigyázzon magára és a gyerekeire. Nem az állam dolga, hogy helyettünk gondolkodjon.

Az államnak egy feladata lenne, hiteles információk közlése a dohányzás "ártalmairól", ha van ilyen. Aztán mindenki eldönti, vállalja-e a kockázatot, vagy nem. Előbbi helyett lebutított, kétes alapozottságú kampányokat folytat az állam egy rahedli közpénzből (ebből is jól élnek sokan). Már éppen ott tartunk, hogy a cigaretta látványa is gyilkol. Egymás ellen uszítja az embereket, miközben csak egy célja van, kihasználva, hogy ez egy stabil kereslettel rendelkező piac, minél nagyobb adóval terhelje meg (és mostmár az is, hogy alattvalói egy körének tuti bizniszt csináljon).

Lassan a teljes egészségügyi büdzsét a dohánytermékek adója finanszírozza, de a hazudozás még mindig folyik arról, mennyire megterhelik az egészségügyet a dohányosok. Nem a dohányzás káros az egészségre, hanem az, hogy a magas adók miatt, egyre rosszabb minőségú terméket árusítanak, mert nem jut pénz fejlesztésre. A dohányosok egészségére nem a cigi veszélyes, hanem az állam maga.

koborvadász 2013.08.01. 07:59:36

@Lindalinda:
Cserélj betétet narancscsajszi!
Szőrnyű látni, hogy az összes degenerált a fidesz táborát hizlalja. Rátok lehet építeni.

Más: Miért nem lehet kutyával bemenni a trafikba?? Ausztriába bárhova bemehetek kutyával.
Eddig, ha cigit vettem benzinkúton, étteremben, oda is be lehetett vinni.

Ja! Ha nem lehet bevinni, akkor írják ki.

nu pagagyí 2013.08.01. 08:03:17

@Lindalinda: A cigi onnantól lesz drágább, ha elfogynak a korábban legyártott kereskedelmi készletek, amelyek zárjegyén még a régi ár van. A kisker árrés (plusz adóvonzata) emelése miatt, a most szállított cigik ára 800-ról 1000 forint körülire nő.

xvxvxv 2013.08.01. 08:04:16

@MetroGoldwinMayer: kaparj, fidelitászos kurta, kaparj! ahogyan a gusztustalan, a más tulajdonát szemrebbenés nélkül elvevő fideszbolsevik fajtátokat ismerem, egy nap - s talán már nem is olyan messzi az a nap - a Párt felfigyel rád; talán egy blogoló fideszes pártcsimbók majd megemlíti a nevedet, aztán elindulhatsz a karriered útján - annyi számos fideszbolsi nagykutya után végre majd te is beleülhetsz a magyar nyakába és szívhatod a vérét.

de addig még sokat kell dolgoznod, fidelitászos kisköcsög! most éppen az eredetileg kőműves vagy gázszerelő, időközben földesúrrá is avanzsált felcsúti Mészárost kell védened, tettetve a hülyét vele kapcsolatban az ósenes cigi-árusítás örvén.

kaparj hát, fidelitászos kúrta, kaparj! meglásd, fogsz te még hályas, kalács helyett erkölcsi tanácsokat szóró zsírdisznó lenni a magyarok vérén és nyakában!

nu pagagyí 2013.08.01. 08:04:34

@koborvadász: Fideszesből csak kétfajta van: vagy nem cigizik, vagy trafikos.

koborvadász 2013.08.01. 08:05:47

@Lindalinda: Drágább a cigi! Pont 40 forinttal. És folyamatosan emelik.

becike4 2013.08.01. 08:08:52

@Lindalinda: Most jöttem a trafikból.Vouge:860 ft.helyett960ft.Nem lett drágább?Ki is itt a hülye?

Falkbeer_ellencsel (törölt) 2013.08.01. 08:13:58

@Lindalinda:
Csak a harmadik pontodhoz írok, mert a többibe úgyis belekötnél, hogy szubjektív vagyok: 2013. évi LXXI. törvény 15/A.§.

koborvadász 2013.08.01. 08:14:44

@nu pagagyí:
Na igen! Az előző írásoddal tökéletesen egyetértek.

Amiről senki nem beszél, hogy ma Magyarországon a legtöbb embert a stressz öl meg. Amit a létbizonytalanság, kilátástalanság okoz.Piktor és csapata minden intézkedésével a kisemberek pénzét veszi el, sarcolja a végletekig.
Hullanak a 38-50 év közötti emberek, nem kis számban.

A legtöbb betegség kiváltója a stressz, csak erről mélyen hallgatnak.

Kopasz Szuzukis 2013.08.01. 08:22:36

A legröhejesebb dohánybolt-kialakítás a MOL-kutakon található: a mozgássérült vécéből csináltak ND-ot!!!
Elbeszélgettem az egyik ilyen "bolt" alkalmazottjával, aki régebbről ismerősöm. 3 gyerekes családanya, férje egy "vállalkozó" alkalmazottjaként napi 10-12 órát robotol. Azelőtt egy kis boltot üzemeltetett. Napi tiszta, adózott bevétele 5-8ezer Ft volt. A dohánykoncessziónak és a pénztárgépesdinek "hála" le kellett húzni a redőnyt, mert veszteségessé vált a bolt. Most minimálbéres alkalmazottja egy közismert "színművés" úrnak.
A kis boltokba nem csak azért jártak az emberek, hogy cigarettát vegyenek. A napi bevásárlólista része volt: tej, kenyér, felvágott, cigi, egy kis nasi, satöbbi. Most pedig egyiket innen, másikat onnan, valamelyik 'multitól" kell megvenni. Harcolunk a büdös, népnyúzó, haszonkirabló multik ellen.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.01. 08:26:16

@Lrdx: Bocsánat. Arról nem is tudtam eddig.

Megjegyzem, ugyanebben a körben ismereteim szerint 3 helyen lehetett eddig cigit venni. Stimmel?

Kabarészínész 2013.08.01. 08:42:52

én már készülök a nemzeti alkoholboltok koncessziós jogának megszerzésére. próbálok kinyalni pár fityeszes segget, hogy a trafik mellett legyen külön az alkoholbolt. mert a trafikban lehet majd árulni piát, de vajon máshol is???

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.08.01. 09:00:14

"A feket piacon ahogy hallom 400-500 forintért turkálni lehet a kínai és az ukrán cigeretták között."
Majd elöbb döglenek meg tőle... Hehe.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.08.01. 09:01:38

@Kabarészínész: Láttál már modern borászatot, amit Széchenyi terv-es lóvéból (is) építettek?
Na, pl. ott lehet majd alkoholt kapni.

bgp 2013.08.01. 09:08:09

@koborvadász: A kutya 18 év alatti bazmeg!

koborvadász 2013.08.01. 09:15:07

@bgp: De már leszokott a cigiről! :-)
Csak elrettenteni viszem be!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.08.01. 09:16:00

Aki nem tanulja a történelmet, arra kárhoztatott, hogy megismétlje - George Santayana

"Igény a visszavonásra pedig lehet bőven, hiszen sok csókos csak utólag jött rá, mekkora buli is a dohánykereskedelem"
Naná, hogy buli. Keménydrogkereskedelem állami konkurrenciakizárással.

DezInf 2013.08.01. 09:42:40

@MetroGoldwinMayer:

Bacodalásan,még sosem jártál ósönös nemzeti-fideszes-dohányboltban?
Esetleg, ha netán arra járnál, akkor amennyiben vásárolnál ott, figyelmesen olvasgassad el a számlát amit adnak :))))

A fidesz embléma nincsen rajta, de minden más szo(p)kásos azonosítót tartalmaz.
Felcsút lett az ország fővárosa?
Egyre több számlán lehet találkozni ezzel a várossal .....

Csak jótanács : vigyél magaddal készpénzt, mert kártyával nem minden fidesz-trafikban tucc fizetni, állítólag valamijééé szivattyák őket a bankok a terminál kihelyezéssel ...... azok a rohatt népnemzetet nyúzó bunkó bankok .... :D

sas70 2013.08.01. 09:42:45

@Lindalinda:
A kiskorúak ugyan úgy hozzájutnak a cigihez, mint eddig!
Attól, hogy nehezebb hozzájutni ugyan annyi dohányos van, lesz!
Drágább lett a cigi!

belekotty 2013.08.01. 09:54:57

Te erre azt idiótára akarsz érvekkel hatni?

Mitzimackó 2013.08.01. 10:01:33

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A Déli aluljáróban a Metrókijárónál, és vele szemben, a Nagyenyed utca elején a két oldalon egymással szemben, és a Böszörményi-Nagyenyed sarkon - 200 méteres körzetben legalább 5! És még nagyon körül se néztem a környéken!

Mitzimackó 2013.08.01. 10:04:00

@dr. Kóser Malac: szerintem Kínában tovább élnek az emberek, és Csernobil környékének kivételével valószínűleg Ukrajnában is :-)

Szakura 2013.08.01. 10:07:04

@dr. Kóser Malac: a német cégek a német dohánygyártó technológiát vitték Ukrajnába - többek között Debrecenből. Szóval van ott jó cigi is már, csak nem mindegy melyiket veszed. Szerintem hamarosan jobb is lesz.

qwertzu 2013.08.01. 10:11:17

Most azt állítod, hogy akik ellen eljárás folyik, azok valójában nem adtak el kiskorúnak dohányt?

Mert ha eladtak, és emiatt bezárják őket, akkor a kiskorúak nehezebben jutnak dohányhoz, tehát "az eredeti célok látványosan megbuktak" rész nem igaz.

Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2013.08.01. 10:21:39

A rendszerüzemeltető nonprofit cég másfélmilliárdos költségvetése gyakorlatilag nulla, kár rajta rugózni, ez manapság nem pénz ezen a szinten.

A mutyi nyilvánvaló, de ez inkább vihar egy pohár vízben, a nemzetgazdasági súlya elenyésző.

És persze az is kérdés: most akkor hány trafik volt eddig, és hány van most, és a koriábbiak közül hányan kaptak trafik engedélyt? Nehezen hiszem el, hogy a sokezer trafik mindegyike csókosnak lett volna kiosztva. Gondolom a nagy részüket korábbi trafikos kapta, akinek a neve nem volt beszínezve narancssárgára, és Fidesz-tagság sem volt a pályázata mellé csatolva...

Értem én, hogy kell a balhé, de ennél vannak sokkal nagyobb bakijai a kormánynak, kár erre a trafik-sztorira ennyi energiát ellőni, főleg, hogy nem egyértelmű a helyzet, hogy ki a korrupt, ki a felelős, ki mennyire jár jól vagy rosszul, és milyen előnyei és hátrányai vannak ennek az egésznek.

Netuddki. 2013.08.01. 10:27:34

@Lindalinda: "2. A saját egészségüket romboló felnőttek is nehezebben jutnak cigihez, ami meghosszabíthatja az életüket"

Ostoba orbánfarturkász! Azzal, hogy nehezebben jut cigihez pont lerövidíti az életét. Nem elég, hogy dohányzik, ott a stressz is mellé...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.08.01. 10:30:39

@qwertzu:
Úgy érted, hogy a feketepiac majd nagyon ügyel arra, hogy 18 éven aluliakat ne szolgáljon ki? Nyilván.

@Józsi bá':
Igazából érdemes, mert
- egy meglévő legális üzletágat kúrtak szét pillanatok alatt, ami félelmetes precedens, mert holnap kitalálhatják, hogy a cipőárusítás is stratégiai...
- ez a rendszer más országokban se váltotta be a reményeket, ellenben a korrupció melegágyává vált
- már most látszik, hogy súlyos problémák forrása lesz más területeken

Netuddki. 2013.08.01. 10:30:49

@Józsi bá': "A rendszerüzemeltető nonprofit cég másfélmilliárdos költségvetése gyakorlatilag nulla, kár rajta rugózni, ez manapság nem pénz ezen a szinten."

Ha nem lett volna dohánymutyi nem lett volna szükség a "nonprofit" cégre. Ott a posztban, B+!

"A mutyi nyilvánvaló, de ez inkább vihar egy pohár vízben, a nemzetgazdasági súlya elenyésző."

Sajnos a járulékos veszteségek és az erkölcsi kár egyáltalán nem elenyésző.

Fideszes orbánfarturkász-e vagy-e, hogy véded ezeket a férgeket?

szofter 2013.08.01. 10:35:21

Azért a napi egymilliós forgalomból így önmagában ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, pláne, hogy ez csak a frekventált helyeken van. Egyelőre nagyon sok helyen még a "régi" zárjegyek díszelegnek a cigiken (a 3%-os árréssel), az a 3%-os árrés pedig nagyon jól tudjuk, mire elég. Igazán nagy üzlet majd akkor lesz, amikor már mindenhol a 10%-os árrés lesz.

A koncessziós jog visszavonása mögé meg nem kell összeesküvés-elméleteket szőni. Persze, nyilván csókosokkal fogják feltölteni a megüresedett trafikokat, mert miért tennék máshogy. De nem direkt azért fogják visszavonni a koncessziós jogokat, hogy még több csókosnak jusson, hanem azért, mert a világosan lefektetett szabályokat áthágták a trafikban. Meg lett mondva, hogy ha fiatalokat szolgálsz ki, megvágunk félmillióval. Mégis megkockáztatják, hátha nem buknak le, és akkor keresnek az üzleten kb. száz forintot, ha csak egy doboz cigit vesz a delikvens. Ha megmondják, hogy aki fiatalokat szolgál ki, attól visszavonjuk a koncessziót, akkor aki mégis beengedi a 18 alattiakat, az meg is érdemli, hogy visszavonják tőle.

Ezen felül a fiatalok cigarettához jutásának megnehezítéséről annyit, hogy én eddig kétszer voltam trafikban (nem dohányzom), mert a 16 éves húgom adott pénzt, és megkért, hogy vegyek neki cigit. Van egy olyan érzésem, hogy nem az én húgom az egyetlen ebben az országban, aki így cselezi ki a korhatárt.

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.08.01. 10:38:02

@Lindalinda: Kis kurva miért nem mész az édesanyádba? Miért bennünket akarsz etetni a cigány baromságaival?????

kvadrillio 2013.08.01. 10:42:35

""'"Ma Magyarországon nagyon jól érzékelhető az indiai minta érvényesülése: legfelül van az Orbán-dinasztia közvetlen környezete, rokonok, barátok, üzletfelek, a leggazdagabb, milliárdos vagyonokat felhalmozó oligarchák, akik egyszerre birtokolják a politikai és gazdasági élet kulcspozícióit (épp, mint az indiai árják, vagy Horthy-rendszerében a kormányzó baráti köre). Alattuk következnek a Fidesz pártvezetői, a magyar állam főfunkcionáriusai (miniszterek, államtitkárok, képviselők), vagyis a brahmanák (az Orbánizmus főpapjai). A felülről számított harmadik szintre a Kubatov úr listáiban „megbízhatóként” nyilvántartott fidesznyikek kerülnek, akik harcos Orbánisták, (avagy ksatriják), mivel szinte bármit megtesznek vezérükért. Természetesen nagyon szeretnének feljebb törni, ám többnyire be kell érniük az időről időre nekik odavetett koncokkal. Persze „koncok” alatt értsünk milliós trafik üzleteket, közföldbérleteket, önkormányzati, minisztériumi állásokat (sokszor érettségivel betöltve, ám hét számjegyű fizetéssel), illetve közbeszerzési és egyéb pályázatok során odaítélt üzleti lehetőségeket. Alattuk már az egyszerű nép következik, a dolgozó tömegek (vajszják) akik eltartják az egész jól kitalált és undorító gátlástalansággal működtetett rendszert. Számukra csak a munka van, és annak esélye, hogy egyszer talán a szerencse vagy valamilyen váratlan lehetőség révén feljebb kapaszkodhatnak a társadalmi ranglétrán. Persze még alattuk is van egy szint: a páriák, a jogfosztottak rétege. Az orbáni kasztrendszer ide sorolja a közmunkásokat, a rokkantakat, a munkanélküliek nagyobbik felét, a romák többségét, a hajléktalanokat és mindenkit, akit balsorsa kiszolgáltatottá vagy földönfutóvá tett. Az öt szintből, a legfelső kettőbe néhány száz vagy talán ezer család sorolható, az alatta levő fidesznyik körben pedig talán alig 150 ezer ember éldegél. Vagyis az egész „uralkodó réteg” maximum 200 ezer embert számlál. Ma Magyarország az övék, legalábbis őket „szolgálja”. ""

...numost.....211 ezer embert a 21. században semmi perc alatt likvidálni lehet !

mosolyogjak ???? :))))

qwertzu 2013.08.01. 10:52:06

@Lord_Valdez: Úgy érted ne tiltsuk a fiatalkorúak dohányvásárlását, mert a feketepiacon úgyis megveszik?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.08.01. 10:58:06

@qwertzu:
Nem, de a trafik rendszer csak ront a helyzeten, mert ellátási zavart okoz, ami a feketepiacot élénkíti.

titanvuki 2013.08.01. 11:03:24

@Lindalinda: "3. Kiderült megint hazudott az ellenzék, mert nem lett drágább a cigi"

Nem mintha libbant lennék, de fel kell világosítsalak: drágább lett a cigi.Amit én szívok, az 770-ről 790-re emelkedett július közepe környékén és ha jól tudom, aug 1.-el további komoly mértékű emelés várható.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.08.01. 11:09:07

@Lindalinda: "3. Kiderült megint hazudott az ellenzék, mert nem lett drágább a cigi"

Sőt még a csoki fejadagot is 10-ről 5 grammra emelték, mi, agymosott baromarc?

qwertzu 2013.08.01. 11:10:25

@Lord_Valdez:
Átmenetileg minden változás zavart okoz. Hosszabb távon, ahol van legális kereslet, ott a tönkremenő - visszavett koncessziók újraosztásával megoldható a dolog.

A zavarok lokálisak, ahol legálisan elérhető cigi, ott a feketepiac csak a fiatalkorúak miatt jelenik meg, és itt elmondható, hogy csak a legális fiatalkorúaknak eladás vs feketepiac között lehet választani.

A trafik rendszer nem ront a helyzeten, mert eddig gond nélkül lehett cigit venni fiatalkorúaknak.

CSENDES 2013.08.01. 11:10:36

@titanvuki: Akkor te még megúsztad, mert amit én veszek, 830-ról 870 lett, ez még nem az árrés növelés miatt történt.

CSENDES 2013.08.01. 11:11:46

@qwertzu: Nem lehetett venni, mert nem szolgálhatták ki (legálisan). Csak ellenőrzés nem volt.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.08.01. 11:14:04

@qwertzu: szerintem azt állítja, hogy mindenki adott el, csak van akit nem ellenőriznek, valamiért... lehet sejteni, miért.

anyadmajma 2013.08.01. 11:15:39

@qwertzu: Ja, meg az is, hogy a feketepiacon marad a cigi ára, míg a legálison 10-12%al emelkedik, ami jelen esetben kb 100ft.
A törvény írójának 500 trafikja van, a Wimpexnek 196, soroljam? Vagy a tények téged sem érdekelnek.
A zyíros helyeken szinte kizárólag sógor-koma-jóbarát nyert. Az a kevés trafikos, aki nem tartozik ebbe a körbe, meg úgy járt, hogy aki korpa közé keveredik....
A "régi" trafikosok közül szinte senki sem nyert, mellette lévő üzletben nyílt az új mutyibolt. Na ez az, ami zavar engem az egészben.

ursus artos 2013.08.01. 11:16:22

"az eredeti célok látványosan megbuktak"
Mikor? Hogyan?

komplikato 2013.08.01. 11:19:15

@MetroGoldwinMayer:
" amit valszeg nem az Auchan müködtet. "

Célozgatni méltóztatik a Felcsúti-Alcsúti keresztapukra?

koborvadász 2013.08.01. 11:24:14

@qwertzu: Most is gond nélkül vehet a fiatalkorú cigit.
A feketepiac eddig se lokális volt. Bárhol lehetett venni zárjegy nélküli cigit.

Trafik nyitvatartás?? Vicc. Záróra előtt fél órával már be van zárva az ajtó belülről.
Már nem 1x jártam így.

Szociknak vége 2013.08.01. 11:30:17

Hiába veritek magatokat a földhöz, libsikéim. Mind a 10en, az összes blogban.

1. A trafikügyből nem tudtatok kihozni csak politikai hátrányt magatoknak.

Még hazudozni is csak színvonalasan lenne érdemes ugyanis, az ecceri pógár aki elmegy a ND-be annyit lát hogy sokkal igényesebb mint az eddigi trafikok. Szóval hihetőt hazudjatok.

2. A fidesz mivel egész tavasszal erősödött, mert a zemberek látják hogy ez jó, az italboltokkal is meg fogja játszódni a koncessziósdit.

Mehettek Hillary Clintontól Barrosóig, sipákolhattok a neten: VÉGIG FOGJÁTOK NÉZNI.

Hehe

CSENDES 2013.08.01. 11:32:12

@MetroGoldwinMayer: Lehet, de téged nem muszáj olvasgatnom, te hernyó.

qwertzu 2013.08.01. 11:37:14

@CSENDES: Sokkal kevesebb helyet kell ellenőrizni, ahol sokkal többet bukhatnak lebukás után.

@Zka: Na ezen lehetne rugózni ezerrel a sajtónak, ahogy némelyik teszi is nagyon helyesen, de persze egyszerűbb kijelenteni, hogy a kitűzött célok nem teljesülnek.

@koborvadász: Ha bárhol lehet zárjegy nélküli cigit venni, akkor miért zavar a bezárt trafik. Amúgy ha zavar a bezárás akkor nyomd fel őket a hivatalnál.

@anyadmajma: És ezek hogy kapcsolódnak a fiatalkorúak dohányfogyasztásához?

Szociknak vége 2013.08.01. 11:41:29

@CSENDES: A titokminiszteretek letöltendőt kapott.

A NBH vezetőtök, mind a 2 letöltendőt kapott.

A miniszterelnökötök magánokiratot hamisított és keresi a diplomamunkáját, már a saját családja is utálja.

Ti meg egy kisváros polgármesterét nem tudjátok kompromittálni trafikügyben.

Marad a gumiszoba, de nem baj, jól áll nektek.

CSENDES 2013.08.01. 11:42:59

@qwertzu: Akkor most már megnyugodtam. Legyen nekik.
Csak akkor azt nem értem, hogy a szomszédomban lévő trafikostól miért vették el az értékesítés jogát, s miért adták oda a jogot (2 koncessziót) egy másik családnak, akik addig nem árultak dohányt.

Ezt ha még kifejtenéd. csak úgy megnyugtatásul.

Blogger Géza 2013.08.01. 11:45:46

Ennyi hülyeséget egy rakáson:

1) Az adófizetőknek nem kerül semmibe semmiféle "vízfej", a dohányszektor eltartja a Zrt-t koncessziós díjból, és még vélhetően marad is belőle.

2) Egyáltalán nem kell megtámogatni a NAV-ot, végzi a munkáját minden támogatás nélkül is.

3) Hogy kerül ide a szervezet bűnözés???

4) Ha valaki tüdőrákot kap, annak nem sok köze van trafikreformhoz, anélkül is kapott volna. Viszont a fogyasztás visszaszorulása miatt talán kevesebben kapnak majd.

5) A gyereket aligha csábítja valami, ahova be se látnak, és be se mehetnek. Szemben az eddigi rendszerrel, amikor bementek a boltba mondjuk csokit venni, és ott figyelt velük szemben a polcon a cigaretta.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.08.01. 11:46:43

@qwertzu:
A zavar nem átmeneti, mert megemelte a piacra lépés költségét, illetve korlátozta a piacon lévők számát. Emiatt ún. deadweight loss keletkezik.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyes területek ellátás nélkül maradnak.Azokat átveszi a feketepiac. Ez különösen vidéken, illetve külvárosokban várható, ahol az alacsony vásárlósűrűség miatt nem éri meg nyitni, illetve a kertben szépen megterem a dohánylevél.

Blogger Géza 2013.08.01. 11:50:53

@ursus artos: Igen, elég vicces egy hónap után erről beszélni, a poszt szokás szerint a vágyait próbálja eladni valóságnak, egy tények hiányában szenvedő összeesküvés-elmélettel megspékelve.

CyberPunK 2013.08.01. 11:55:14

@Blogger Géza: "5) A gyereket aligha csábítja valami, ahova be se látnak, és be se mehetnek"

Nem hát, eddig ugyebár azért vettek cigit, mert látták a boltban, és nem azért mert más kezében látja. Gondolom ezért is nem veszélyes a drog a gyerekekre, mivel azt eddig se lehetett boltban látni.

qwertzu 2013.08.01. 11:58:24

@CSENDES: Én bíráltam el? A cikk azon részével foglalkoztam, ami szerint az eredeti célkitűzés (fiatalkorúak nehezebben jutnak dohányhoz) látványosan megbukott.

@Lord_Valdez: Nyilván minden korlátozás növeli a feketepiacot, de országos szinten nehezebb lesz fiatalkorúaknak dohányhoz jutnia.

CSENDES 2013.08.01. 11:59:02

@CyberPunK: :-)) Egy Gejzát nem fogsz ezzel meggyőzni.

koborvadász 2013.08.01. 11:59:38

@MetroGoldwinMayer: Idiótabarumarcúelszívottagyúfideszgeci!

Ti hazudtok: Nem lett drágább a cigi, nem szolgálnak ki fiatalkorút, minden szép és jó, senkit nem ért kár stb.

Tükröd nincs neked de gerinced sem! Te véglény!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.08.01. 12:00:59

@qwertzu:
Erősen kétes.

Már jelenleg is ott tartunk, hogy havonta bukik le egy nagyobb cigarettacsempész. Pár hetente egy zugtrafikos és néhány havonta egy illegális cigarettagyár. Ez a helyzet várhatóan romlani fog, ahogy beindul a magántermesztés is.

CSENDES 2013.08.01. 12:03:20

@CSENDES: Nem, nem te vezettél. Csak szerintem nem az eredeti célkitűzés lett megvalósítva, vagyis jobban mondva az eredeti célkitűzés, ami rendes szokás szerint, szemforgatóan, mázba csomagolva került a köz elé. Ez a máz pattant le a leosztásnál. Hogy elbukott-e, vagy elsikkadt, oly mindegy, hiszen az csak a csomagolóanyag volt, a cél nem a csomagoláson feltüntetett volt.

Blogger Géza 2013.08.01. 12:04:57

@CyberPunK: @CSENDES:

Hát ilyen hülyeséggel valóban nem. Mitől lenen az új rendszerben csábítóbb a dohány? Marhaság. Én nagyon is sokat láttam eddig cigit (boltban, benzinkúton), bár soha nem vásároltam. Örülök, hogy most már látnom sem kell. :)

titanvuki 2013.08.01. 12:06:25

@MetroGoldwinMayer: "Még hazudozni is csak színvonalasan lenne érdemes ugyanis, az ecceri pógár aki elmegy a ND-be annyit lát hogy sokkal igényesebb mint az eddigi trafikok. Szóval hihetőt hazudjatok."

Ki a faszt érdekel, hogy hogy néz ki a bolt? Nekem kurva jó lenne egy fapad is ha nem 900 Ft-ért adnák nekem el ugyanazt, amit másfél éve még 540-ért vettem.

CSENDES 2013.08.01. 12:13:00

@Blogger Géza: Gondolom jóval izgalmasabb néznivalóid vannak, hát örülj neki. De több örömöd ne legyen.

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.08.01. 12:16:18

@Blogger Géza: Olvasd el mit írtam Lindalindának! Rád ugyanaz vonatkozik.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.08.01. 12:17:31

@Lindalinda: A liberális pont azért liberális, mert leszarja az ilyen hülyeségeket. Tőlem akár árpádsávos vagy sarló-kalapácsos zászló is lehet a dohányboltban :)

Sokkal jobban zavar az agymosott, bármely oldali trollok serege a blog.hu kommentjeiben.

CyberPunK 2013.08.01. 12:17:44

@Blogger Géza: Te olyan vén fasz vagy aki nem emlékszik a gyerekkorára, igaz?

Karcolt lendület 2013.08.01. 12:19:18

@Lindalinda:
Nem tudom eldönteni, ironizálsz vagy komolyan nyomod ezt a hülyeséget. Ha az első szót nem érted, kérlek ne reagálj.

@Blogger Géza:
3/ ha valamivel megéri illegálisan kereskedni, ott megjelenik a szervezett bűnözés;

4/ csak majd NEResítik a betegség nevét is, a Nemzeti Dohányboltokban vett cigi Nemzeti Tüdőrákot okoz;

5/ ez a "ha nem látja, nem kivánja" hülyeség. A pont ugyanígy lesötétített kirakatú peepshowkba vagy játéktermekbe sem ment be soha senki.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.08.01. 12:22:38

@MetroGoldwinMayer: "az ecceri pógár aki elmegy a ND-be annyit lát hogy sokkal igényesebb mint az eddigi trafikok. "

Valóban, az igényesség és a színvonal csúcsa, hogy a trafikos cica azt se tudja, hogy a kék szofi az miaz, és megkérdezi, hogy melyik kék? Meg az, hogy a déli pályaudvar melletti CBA-trafikban 2013-ban nem lehet bankkártyával fizetni, mondván, úgyis ott az automata a bejárat mellett, minek vesződjön ő a kártyajutalékkal, fizessek én a fölösleges készpénzfelvételért? (persze, most már - miután narancsos barátaidnak a tranzakciós illeték emelésével sikerült az ingyenes kártyás vásárlást is kinyírni - gyakorlatilag mindegy is.)

Blogger Géza 2013.08.01. 12:27:23

@Karcolt lendület: Mindennel megéri illegálisan kereskedni, eddig is megérte cigarettát csempészni. Ha hatékony a felderítés és kemények büntetések, nem hiszem, hogy pont ez a trafikreform nagy változást hozna e téren, annyival nem nőtt meg a dolog vonzereje. Ennyi erővel semmit nem lehet csinálni, mert jujj, majd jön a szerveztet bűnözés. El kéne törölni az összes jövedéki adót, áfát, stb.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.08.01. 12:28:08

@// Gery Greyhound:

Én tudom ki vagy te (mármint nem személyesen) Te vagy az aki a lopcsányi álmokfutásban a sokperces gyurcsány féle videót készíteted még 2010 előtt, elég jo lett mellesleg, nagy népszerüsége lett a youtuben, nagy Fideszes voltál, emlékszem. AKKOR MI EZ AZ UNORITO PÁLFORDULÁSOD? ÁRULÁS?!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.08.01. 12:28:53

A görény ballibsik mindenhova odapiszkitanak mint a denevérek.

Karcolt lendület 2013.08.01. 12:29:14

@MetroGoldwinMayer:
"2. A fidesz mivel egész tavasszal erősödött, mert a zemberek látják hogy ez jó, az italboltokkal is meg fogja játszódni a koncessziósdit."

Szóval ne vehessek bort egy borásznál, mert nincs koncessziója?
Tudom, hogy ez a szándék, de elmentek a kurva anyátokba.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.08.01. 12:33:08

@Karcolt lendület:

Sikeres pályázatot kell irni. Ha egy borász(!) erre nem képes, akkor ne borászkodjon, ennyi. Lehet menni gyári munkásnak is, oda elég egy 8 általános.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.08.01. 12:33:18

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Nemcsak 2010 előtt, 2010-ben is csináltam én videót, meg 2013-ban is készül egy hasonló :)

Pálfordulás lenne következetesen a hazugságok ellen harcolni? Szerintem pont akkor lennék áruló - szemen is köpném magam - ha az elmúlt 3 év ámokfutása után is a Fidesz szekerét tolnám.

ex-dr. vuk 2013.08.01. 12:34:17

www.delmagyar.hu/belfold_hirek/honnan_tudja_a_trafikos_hogy_nagykoru-e_aki_belep_az_uzletbe/2343930/

Na a lenyeg az, hogy aki nem lojalis, vagy nem kevesbe "fontos" ember, az el fogja vesziteni az uzletet, mert a torvenyek betarthatatlanok (direkt). Aki lojalis azzal meg nem baszakodnak. Egyszeru ez. Epul a kommunizmus, ahogy kell.

komplikato 2013.08.01. 12:34:36

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Miért lenne hazaáruló? Mert csinál egy hasonló szemléletes videót a jelnlegi jobban teljesítő Magyrországról számokkal? :D

Fostok mi?

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.08.01. 12:36:48

@// Gery Greyhound:

Ja vagy elhitted, hogy 2010 után kolbászbol lesz a kerités 8 év álmokfutés után, és most meg vernyogsz, hogy mégse? Sad story bro. Szarbol nem lehet várat épiteni 3 év alatt, még a Fidesz se tud.
Milyen hazugságok ellen? Azzal vádolják a Fidesz-KDNP-t a ballibek, amiket ök maguk müvelnek/müveltek. Komcsik ök, nem mások lopcsánnyal, libással az élen.

komplikato 2013.08.01. 12:37:28

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Persze, egész Dohány Mutyi ügy a sikeres pályázatokról szólt, az olvasatlanul visszaküldött papírhalmokkal, a titkos, vagy le nem kérhető pályázati értékeléásekkel, és a kb. 60%+ túlreprezentált Fidesz nyalonc és támogató bagázy nyertesekkel.

Csakhogy nem csak pályázat íráshoz volt hülye a nyertesek nagy része, hanem teljesen életképtelen kereskedelemben és dohánybolt témában is, jó részük minden féle extra profitra törő törvénykezés ellenére is bukni fog. Jó részük mai napig ki sem bírt nyitni.

komplikato 2013.08.01. 12:38:36

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Szerintem nem annyira sokára megfogod kapni tőle a választ a kérdésedre, és nem fogsz neki örülni. :)

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.08.01. 12:38:45

@komplikato:

A jelenlegi közvéleménykutáatsok szerint nincs mitöl fosnunk, jövöre sem lesz, ezt garantálom. Rezsicsökkentés, családi adókedvezmény (keresettől FÜGGETLENÜL), nyugdíjemelés és még sorolhatnám.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.08.01. 12:40:18

Bajnai csak pesten népszerü valamennyire, vidéken mindenki libásozza (jogosan, persze) jó kis becenév :))

Mesterházy, Schiffer, Zázrivecz? Azok kik??!! :DD Lopcsányrol irnbi sem érdemes...

NINCS kihívója Orbán Viktornak, nem is lesz ahogy elnézem (ami nem baj)

Na léptem is innen... :DD

Karcolt lendület 2013.08.01. 12:40:27

@Blogger Géza:
Látom, a cikket sem sikerült elolvasnod, csak nyomod a kommunikációs direktívákat.

Tönkretettetek egy halom kisboltot egy halom ebből élő emberrel, ezen keresztül jó sok (idős) ember életét megnehezítettétek. Ti meg jöttök csapatostul és minden blogon ráestek azokra, akik szerint ez egy korrupt és elbaszott faszság volt. És még ti beszéltek a kötelező erkölcstanról...

Karcolt lendület 2013.08.01. 12:43:04

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
"Szarbol nem lehet várat épiteni 3 év alatt..."
Egy kibaszott pajtát sem próbáltak meg építeni csak kényelmesen befészkelték magukat az emésztőgödör közepére.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.08.01. 12:44:05

@ex-dr. vuk:
"Több trafikos az atv-nek arra panaszkodott, hogy már azért is megbüntetik őket, ha beengedik a fiatalt az üzletbe. A trafikosok szerint maga a beengedés gyakorlatilag elkerülhetetlen, a sötétített üvegen keresztül ugyanis nem látják, hogy ki készül belépni, így megakadályozni sem tudják, hogy egy gyerek a küszöböt ténylegesen átlépje. Sok esetben ráadásul azt is nehéz megállapítani első ránézésre, hogy a belépő hány éves. Ez tehát egy patt helyzet: először be kell engedni az illetőt, és csak azután tudják ellenőrizni a korát a személyi igazolvány elkérésével. Az ellenőrök viszont így is megbüntetik őket, mondván, kiskorú lépett be az üzletbe.

Az ügyet a trafikosok nem hagyják szó nélkül, az atv.hu információi szerint feljelentést fontolgatnak a kiskorúak ilyen célra történő megbízása miatt. Érvelésük szerint ugyanis a csalinak használt fiatalokat az ellenőrök "szándékosan küldik olyan helyre, ahova nekik belépni tilos és a törvény betűje szerint ezzel a védelmükre vonatkozó szabályokat is megszegik"."
www.hir24.hu/belfold/2013/08/01/ujabb-feljelentes-lehet-trafikugyben/

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.08.01. 12:45:23

@Blogger Géza: @qwertzu: @Lindalinda: Nem értelek Titeket. Mit akartok elérni itt? Vagy fizetnek? Vagy élvezitek, hogy az emberek hányingert kapnak Tőletek? Mert meggyőzni bárkit alkalmatlanok vagytok.
Aki lát a szemétől, az látja, hogy fogalmatok sincs a valóságról.
Pl.: Bement a NAV-os egy kiskorú kíséretében a trafikba, majd azonnal megbüntette a trafikost, mert nem igazoltatta a kiskorút, és nem akadályozta meg, hogy beléphessen a trafikba. Tehát nem adott el neki semmit. A törvény szerint viszont a NAV-os követett el törvénysértést, mert kiskorút rávett, hogy belépjen a trafikba, ami a kiskorú számára tilos. A boltos azonban csak eladni nem adhat el és csak kétség esetén köteles igazoltatni. Tehát a belépést nem lett volna köteles megakadályozni.
Keressetek magatoknak valami jövedelmezőbb foglalkozást. Higgyétek el, érdemes dolgozni.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.08.01. 12:45:39

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ezen intézkedések közül melyik segít egy harmincas fiatalt, vagy egy kisvállalkozót a boldogulásban? Merthogy az országot nem a nyugdíjasok építik, hanem azoknak kéne, akik most Londonban próbálnak szerencsét mert a hazájuk ellenük fordult.

Hurrá, a prolik segge megint ki van nyalva, jó is az a kisebb gázszámla, hogy a 30 éve szigetelést nem látott óljában az utcát fűtve tudjon dagonyázni az ingyenes set-top box által biztosított digitális moslékban. Csak abba nem gondol bele senki, hogy ha a ma adót fizetők türelme elfogy, és inkább más országba viszik az adóforintjaikat, akkor ki fogja mindezt finanszírozni.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.08.01. 12:47:51

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "Bajnai csak pesten népszerü valamennyire, vidéken mindenki libásozza"

Szűklátókörű, ostoba prolinak lenni mióta erény?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.08.01. 12:51:55

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

"Milyen hazugságok ellen?"

Például ezek:
szelviktor.blog.hu/
Meg ezek, ni: tenytar.hu/hantameter
tenytar.hu/szelkakas

Meg az a kb 10 oldalas saját gyűjtés, amit a készülő videóhoz szedtem össze.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.08.01. 12:52:16

@Lindalinda:
Egyrészt ebből semmi nem igaz, másrészt csak az ilyen hazaáruló komcsik tapsikolnak, mint te.

no_successful2 2013.08.01. 13:04:01

A posztírónak üzenem. Sokkal jobb buli lenne a ballib oldal mutyijainak a taglalása, abból évekig nyomhatnál minden napra egy kommentet.
Kezdve a rendszerváltást követő, majd a Horn kormány alatt folytatódó privatizációval.
Nem kellene ezzel a szutyok trafiküggyel foglalkozni, ami ráadásul qvára nem érdekel senkit.

csak egy néző 2013.08.01. 13:04:56

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Mi van te baromacú gyakornok, Csak nem te is mutyikos lettél? Vagy te csak simán szopni jársz ide, próbaidős lévén?

ursus artos 2013.08.01. 13:05:08

@// Gery Greyhound: "Meg az a kb 10 oldalas saját gyűjtés, amit a készülő videóhoz szedtem össze."
Biztos jó lesz, csak nem leszel hiteles.

koborvadász 2013.08.01. 13:11:27

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Seggarc! Húz vissza anyádba! Sikeres pályázat?! Légy rokona, barátja, üzletfele viktornak.

A többi mellékes.

Nemzeti Dohányos 2013.08.01. 13:11:28

@Lindalinda: Nagy szerencsénkre egyre kevesebb a "jóra való magyar ember"..

Blogger Géza 2013.08.01. 13:18:02

@Kuviklacz: "A boltos azonban csak eladni nem adhat el" Látod, azért járunk ide, mert élvezzük, ahogy leégeted magad a tudatlanságoddal.

Idézet a törvényből:

2) Amennyiben annak gyanúja merül fel, hogy a dohánytermék értékesítési helyére (dohányboltba, elkülönített helyre) fiatalkorú személy lépett be, illetve a dohányterméket fiatalkorú kívánja megvásárolni, a dohánytermék-kiskereskedő köteles a fogyasztót életkora hitelt érdemlő igazolására felhívni.

(3) Amennyiben a fogyasztó az életkorát a (2) bekezdésben foglaltak szerint nem igazolja, vagy bebizonyosodik, hogy a fogyasztó fiatalkorú, részére semmilyen termék nem értékesíthető, és azonnal fel kell szólítani őt arra, hogy a dohánytermék értékesítési helyét hagyja el.

(4) Ameddig a (3) bekezdés rendelkezései szerint felszólított fogyasztó a dohánytermék értékesítési helyét nem hagyja el, a dohánytermék értékesítése, illetve a dohányboltban más e törvény alapján a dohányboltban forgalmazható termék értékesítése sem folytatható még az arra jogosult fogyasztó részére sem.

(5) Abban az esetben, ha a (3) bekezdés rendelkezései szerint felszólított fogyasztó a felhívás ellenére nem hagyja el a dohánytermék értékesítésének helyét, a dohánytermék-kiskereskedő a rendőrhatóság intézkedését kérheti.

nemzetidohany.hu/vonatkozo-jogszabalyok/2012-evi-cxxxiv-torveny/

TEHÁT MÉG MÁSNAK SEM ADHAT EL SEMMIT, amíg akár rendőrileg el nem távolíttatja a fiatalkorút a boltból. Tehát szemmel láthatóan neked sincs fogalmad a valóságról. Örülök, hogy ezt mindenki előtt bebizonyíthattam. You made my day!

koborvadász 2013.08.01. 13:24:47

@Blogger Géza: Te meg úgy vagy hülye, ahogy születtél.

Az eladó éppen kiszolgál. Tele van az üzlet. ( kávé, lottó, alkohol, fagyi )

Belép a NAV-os a kiskorúval ( törvényt sért. Majd egyből megbünteti az eladót, aki nem is tud róluk, mert éppen kiszolgál!

Erről írtak te nagyon sötét!

Amúgy szánalmas, hogy mennyire naprakésznek, műveltnek akarsz tűnni.

Bár, annyira vagy művelt mint a cigány veteményese!

Blogger Géza 2013.08.01. 13:27:39

@koborvadász: Mi az, hogy "nem tud róluk"??? Az a dolga hogy figyeljen, te nagyon sötét. Aki erre nem képes, az adja vissza a koncesszióját, vagy vegyen fel olyan alkalmazottat, aki tud figyelni a vevőkre!

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.08.01. 13:31:59

@MetroGoldwinMayer:

"Gyerekeknek adtak el dohányt"

Muhahaha :)

17,5 éves-, kitetovált-, marx-szakállas-, 107 kilós gyerekeknek.

Tipikus gyermek vásárló (a hátterében a a fideszmaffia kutyáival).

Nemzeti Dohányos 2013.08.01. 13:32:19

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Rezsicsökkentést kb a hajamra kenhetem, családom még nincs, és nem is lesz, ha az alapokat nem tudom megteremteni, a nyugdíjemelésekkel meg már a tököm tele van. Szóval majd legfeljebb jövő nyáron lábbal is szavazok, aztán majd a közmunkások megadóztatásából emelhettek nyugdíjat.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.08.01. 13:33:15

@MetroGoldwinMayer:

"Végig fogjátok nézni"

Te pedig el leszal kapva. Most hehe.

koborvadász 2013.08.01. 13:38:20

@Blogger Géza: Te mit dolgozol baromarc??
Ja! Bértollnoka vagy a fidesznek.

Nem érted ugye?

Nem is csodálkozom. Lenne értelmed akkor nem piktorkának nyallerkodnál!

Reggie 2013.08.01. 14:27:54

@koborvadász: Ez nincs igy. Ha nem tunik fel neki, akkor nem merul fel a gyanuja, hogy 18 ev alatti lepett be a boltba, igy a (2) bekezdes nem teljesul, ami feltetele a (3),(4),(5) bekezdesnek.

rókafogta 2013.08.01. 20:00:49

Roviden,elolvasva a kommemteket Fidesz seggek hozzaszolasa alapjan nagy az Isten allatkertje.Ja es azt hiszik ha lokik mint a verkli a hulye Selmezci dumat akkor ok az igaz magyarok,kozben csak irtozatos barmok.Nincs ekezetem mert en csak egy ostoba videki dolgozo adofizeto polgar vagyok aki hamyingert kap ettol a bandatol es tableten potyog a kertjeben jo zenet hallgatva a napi munka utan cigire pedig akkor gyujt amikor akar es ott veszi ahol akarja ha kell es most dobta a kukaba Orban levelet olvasatlanul mert ha kibirza hosszu evekig hohy szart nem olvasott akkor ......

rókafogta 2013.08.01. 20:02:24

Volt melleutes is ,hogy legyen miert.....

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.08.01. 21:12:32

@Blogger Géza: Nem merült fel gyanú, csak annak a gyanúja, hogy Neked is trafikod van (vagy lesz).
Amúgy soha nagyobb örömöd ne legyen, Viszont még mindig nem tudom, mit akarsz elérni. Gondolom Te sem.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.08.01. 21:14:37

@no_successful2: Mit keresel Te itt? Inkább dolgozz azon, hogy sikeres legyél.
Vagy elég sokat keresel?

Franzi 2013.08.02. 02:31:29

@Lindalinda:

eddig szabadott kiskorúaknak cigit árusítani?

a százalékszámítás megy? 770 ft. helyett most 870 ft. ugyanaz a cigi.

Franzi 2013.08.02. 02:37:13

@Blogger Géza:

az az ellenőr, aki egy 18 kiskorút biztat arra, hogy bemenjen egy olyan boltba, ahová neki nem szabad, az milyen jogszabály ellen vét?

Franzi 2013.08.02. 02:43:53

@Blogger Géza:

"Büntetendő az a nagykorú személy, aki kiskorút bűncselekmény, vagy szabálysértés elkövetésére, vagy rábírni törekszik."
maga a fiatalkorú, akit ma már 12 év felett felelősségre lehet vonni mit követ el ilyen próbavásárlásos játék közben?
mivel motiválja és hogyan igazolja a hatóság ilyen esetben a tettét? fizetséget az neki, mint milyen státuszúnak? köztisztviselőnek, az nem lehet! megbízási szerződéssel? az is elég furcsa. van egyáltalán munkaszerződés ilyenkor a kiskorúval, vagy valamelyik vamzer túlbuzgó gyerekét viszik ilyenkor?

Blogger Géza 2013.08.02. 04:12:17

@Franzi: Nyilvánvalóan semmilyen ellen, hiszen máshogy nem lehet kiszűrni a felelőtlen trafikosokat. Bűncselekmény az, ami a társadalomra veszélyes, ez pedig pont az ellentettje.
süti beállítások módosítása