A kormány kultúrában nem azt teszi, amire a szavazók felhatalmazták. És ebben az esetben nincs olyan egyszerű kibúvó, "válság", a "nemzetközi helyzet fokozódik" -  a Fidesz a kultúra területén olyan valamit valósít meg, amit egy másik párt programja tartalmazott. Oké, most mondhatják, annak idején a választások során a Nemzeti ügyek politikája műben egy szót sem ejtettek a kultúráról - és valljuk be, a szavazók nagy többsége nem is hiányolta ezeket a sorokat. Aztán a választások után a Fidesz nekiállt megvalósítani nem a saját, nyolc év alatt kitalált kultúrpolitikáját, hanem a Jobbik kultúrjövőjét - bevallva ezzel, valójában sem a KDNP-nek, sem a Fidesznek nincs ellenére a Jobbik által preferált szemlélet. Sőt, világszemléletük és szimbolikus kormányzásuk szerves része a kultur-nagykoalíció.

Más kérdés, ha az a bizonyos kétharmadnak a Jobbik programja tetszett volna, akkor valószínűleg arra is szavaztak volna és most nem Orbán Viktornak hívnák a miniszterelnököt. A Fidesz a következő választás során elszámolhat táborának, miért nincs saját arca és elképzelése a témában, a Jobbik meg erősen gondolkodhat, a milyen új kultúr-öltetekkel áll elő, ha már ellenzékben minden vágya megvalósult, kultur-orientált szavazói bázisának igényeit pedig maradéktalanul kielégítette a Fidesz.

Milyen célokért küzdött a Jobbik?

• a kultúra szerves része legyen a nemzeti büszkeség, a családi élet és az egészséges, környezettudatos életmód népszerűsítése. Az óhaj papírformát öltött, Hoffmann Rózsa NAT-ja már tartalmazza is ezeket a követelményeket. (lásd Hazafiasságból jeles, Csak semmi szexet kérem)

Az oktatási kormányzat beismerte a hibáját. Na, nem nyilvános fejre hamuszórással, bocsánatkéréssel, "elnézést, nem voltunk elég alaposak, körültekintőek" szöveggel, csak suttyomban, a "korrekt, fair rendszer" felsőoktatási keretszámainak módosításával. A most felvételizők és szüleik pedig néznek, mint a moziban és közben arra gondolnak, ők nem erre az előadásra fizettek be. 

A kormány azzal, hogy módosította a felsőoktatási keretszámokat, beismerte, nagy gáz van a felsőoktatásban és az általa megálmodott új rendszerben. A részleges finanszírozású rendszer megbukott. Vajon miért is nem akarnak a diákok egyszerre százezreket fizetni és röghöz kötést is aláírni? A kormányzat szerint lassabb a fiatalok átállása, mint az átalakítás, más szavakkal az észérvek győztek. A természettudományos képzésre meg hírül sem jelentkeztek annyian, amennyit a kormányzat szeretett volna. Hiába, aki utálja a kémiát, az Hoffmann Rózsa kedvéért sem fog beleszerelmesedni a kémcsövek világába és ingyen-képzés meg a 10 éves röghözkötés ígérete mellett sem fogja egyik napról a másikra sutba dobni eredeti elképzeléseit. Maximum elhalasztja, hátha a következő oktatási kormányzat racionálisabb döntéseket hoz, vagy nemes egyszerűséggel elhagyja az országot és keres magának egy emberibb világot. Az álomháborút a diákok nyerték.

Orbán Viktor még egy februári rádióműsorban a felsőoktatási rendszerrel kapcsolatban kijelentette „korrekt, fair az új rendszer", a változtatások azért szükségesek, mert Magyarország „termelési központtá” alakul, így több mérnöki és informatikai szakemberre van szükség, az oktatási rendszernek ezt kell tükröznie, tehát előnyben kell részesítenie ezeket a területeket. A keretszámok szerinte jók, tehát maradnak, bár nem kizárt, hogy a 2-3 év múlva felülvizsgálják a fő irányokat.

"Ha korrekcióra lesz szükség, meglesz a lehetőségünk a pótfelvételi keretében a szükséges beavatkozásra." (Hoffmann Rózsa, 2012. március 12.)

A kormányzat nemcsak Orbán Viktor, hanem Hoffmann Rózsa ígéretén is túltett: a pótfelvételi időszakot sem várta meg a korrekcióval, az átcsoportosításokat már most elrendelte, így szeptembertől ötezerrel többen tanulhatnak majd állami ösztöndíjjal a felsőoktatásban. A módosítás a műszaki, informatikai, agrár-, valamint egészségügyi képzéseket érinti, a nagy vesztesek (közgazdaság, jog) továbbra is vesztesek maradnak.

"A romkocsmák félhomályában merengő állástalan diplomásokkal Dunát lehet rekeszteni" (Orbán Viktor, 2012. június 25.)

A rendelet szerint plusz államilag finanszírozott helyekkel gyarapszik a műszaki képzés (+ 2400), az informatika (+ 950), az agrárképzés (+ 700), az egészségügyi képzés (+ 400) és a sporttudományok területe (+ 150). Külön örömmel töltheti el a hazai fiatalokat, hogy az átcsoportosítás érinti a határon túli kihelyezett képzéseket is, a magyar nyelvű kihelyezett szakokon 400 teljes állami ösztöndíjas helyet biztosít a hallgatóknak a kormány. Igaz, az ő állástalanságuk nem Budapestnél fogja a Dunát rekeszteni, de annak is kicsi az esélye, hogy Magyarországon fognak valaha is adót fizetni meg családot alapítani. Viszont magyarországi választójoguk lehet és ösztöndíjukért cserébe joggal várhatja el tőlük és szüleiktől szavazófülke-hálájuk kimutatását a kormányzat.

Orbán Viktor szerint Magyarország a tudás hazája, a kormány pedig csak olyan képzéseket kíván támogatni, amiből munkahely is lesz. De vajon a friss diplomások teremtik a munkahelyeket? Ők határozzák meg, mire van szükség? Vagy egy jó gazdaságpolitikával, a fejlesztések beindításával, a működő tőke becsalogatásával lesznek új munkahelyek és valójában a kormányzatnak kellene lépéseket tennie arra, hogy minél többen találjanak állást hazánkban? Egyelőre úgy néz ki, a kormányzat a diákokra és szüleikre tolja a felelősséget a diplomás-munkanélküliség miatt, "tanultál volna jobb szakon", "bölcsészként/közgazdászként/jogászként csak élősködsz az olyan hasznos állampolgárokon, mint a mérnökök és az informatikusok".

Más kérdés, vajon a mai Magyarországon az agrárképzésben szükség van-e a plusz 700 főre? Tudnak-e majd állást találni a frissen végzettek a szétvert mezőgazdaságban, vagy éppen ők lesznek majd azok a (rom)kocsmás merengők, akik estéről estére a rendszer aláásásán filozofálnak? 3-5 év múlva lesz még egyáltalán állattenyésztés, növénytermesztés, ha már a hungarikum is külföldi alapanyagból készül? És vajon a mindennapi testnevelés beindítása miatti plusz tornatanár szükséglet is csak most, júniusban derült ki a kormányzat számára? Az erről szóló törvényt még tavaly, az eredeti keretszámok nyilvánosságra hozatala előtt elfogadták, így a tornatanárok leendő hiánya a "tudtuk, de nem sejtettük" filozófikus régióba emelkedett ... 

Szeptembertől tehát a felsőfokú szakképzésen, alapképzésen, illetve egységes, osztatlan képzésen 34.087 helyett összesen 39.087 diák kezdheti meg tanulmányait tandíjmentesen - ez azonban nem jelenti azt, hogy  ténylegesen is ennyien fognak államilag finanszírozott képzés keretében tanulni. Nagy valószínűséggel bőven lesznek olyan szakok, amelyeken nem fogják tudni betölteni a keretet - egyszerűen azért, mert nem jelentkeztek annyian, ahány férőhely van, így az intézmények akár még a foghíjas szakok indításától is eltekinthetnek méretgazdaságossági okokból.

"A kormány elkötelezett abban, hogy elsősorban azokon a szakokon támogassa közös pénzünkből a fiatalok tanulását, melyek nemzetstratégiai céljaink megvalósítását és a felsőoktatásból kilépő hallgatók biztos elhelyezkedését, megszerzett tudásának hasznosulását segítik" (Közlemény)

Vajon 3-5 év múlva a jelenlegi kormány melyik tagja fog felelősséget vállalni azért, hogy a most felvételt nyerők ténylegesen is kapjanak olyan munkát, amely megfelel képzettségüknek, és amelyből meg is tudnak majd élni?

Vagy előkerül a jól bevált módszer, a röghöz kötésért cserébe éhbérért szakképzettséget nem igénylő közmunka és máris mutogatható a statisztika, kérem, minden új diplomást elhelyeztünk és lám, "senki sem tud olyan jól árkot tisztítani, mint egy agrármérnök"?

Előzmények:

Újratervezés

"Korrekt, fair rendszer"

Utólag már szabhatjuk ...

A mérhetetlen mérése

Álomháború

Osztály, vigyázz!

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A jövő év nagy nyertese a sport - legalábbis első ránézésre, a 2013-as költségvetés-tervezet alapján. A debreceni focistadion rekonstrukciója idén 3,7 milliárd forintba kerül, jövőre további 9,2 milliárd megy el erre a célra, a nemzeti sportközpontok költségvetési támogatása pedig megduplázódik, így több, mint 7 milliárd forint lesz.

Nemzeti konzultációra érett kérdés: miért jó ez a szavazópolgároknak az Olimpiai Játékok utáni évben? Miért kell ennyi pénzt költeni a stadionokra, olimpiai sportközpontokra, miközben például a közút- és sztrádahálózat az idei 4 milliárd helyett jövőre már csak 1,6 milliárdot kap fejlesztésre? (a nemzeti konzultáció is 1,6 milliárdot kap jövőre ...)

És arról még nem beszélt senki sem, a jövő évi turbófejlesztés a későbbiekben mennyibe fog kerülni. Ki fogja fenntartani a debreceni stadiont? Van egyáltalán annyi pénze a városnak, hogy az éves szinten több száz milliós költséget állja?

Egy stadion nemcsak arról szól, hogy elkészül, aztán örülünk neki, nézzük a szuperstadion szupercsapatának góljait és kupagyőzelmeit. Az ilyen intézményt folyamatosan reklámozni, ápolni, karbantartani, fejleszteni kell. Az sem árt, ha olyan csapat lakik benne, amelynek nagyszerű játékosai és eredményei vannak, tehát maga a csapat fenntartása is jóval többe kerül (drágább játékosok, jobb felszerelés, drágább edző), Hiszen egy gyengélkedő másodosztályú csapat hogyan tudná becsalogatni a fizetőképes nézőket a lelátókra?

Egy modern stadion költségvetése soksoros: ki kell szorítani a fűnyírást, villanyszámlát, takarítást, szemétszállítást, hideg- és melegvizet, rovar- és rágcsálóirtást, kell egy rakás állandó és ideiglenes alkalmazott és a drágább eszközök, minőségi infrastruktúra fenntartása is sokba kerül. Meg kell oldani a rendezvényszervezést, parkolást és a folyamatos magas bevétel elérése érdekében egy pillanatra sem szabad alább adni a színvonalat, a kiégett füvet, megrongált üléseket, leharcolt öltözőket-mellékhelyiségeket azonnal javítani-pótolni kell. Lehet még bérbeadni rendezvényekre, de ezek feltétele is az, a környéken legyen fizetőképes kereslet a nem éppen olcsó szórakozásnak számító koncertekre, egyéb mulatságokra, a bérbeadásból származó bevétel pedig bőven ellentételezze a nem sporthasználatból eredő károkat. Arról nem is beszélve, hogy a szupersztárok többsége is igényli az osztályon felüli kényelmet és infrastruktúrát.

Vajon Debrecen tartósan fenn tud tartani egy ilyen stadiont? Miért van az, hogy például a Római Olimpiai Stadion két csapatnak ad otthont, a S.S. Lazionak és az A.S. Romának, és Milánóban AC Milan és az FC Internazionale is egy arénában játszik? Vajon miért nem költöztek szét már oly sok évvel ezelőtt, ha rentábilisan fenn tudnának tartani önálló stadionokat?

Ha megkérdeznék a debrecenieket, akarják-e, hogy városuk költségvetéséből évente ekkora nagyságrendű összeg csak a stadionra menjen el, hát nem biztos, hogy adóforintjaiknak legjobb elköltési módjának a stadiont tartanák. Sőt, ha egy kicsit konzultálnának velük, elképzelhető, hogy inkább jobb minőségű utakat, ingyenes bölcsődéket, élhetőbb infrastruktúrát szeretnének a városukba, nem pedig egy igen drága látványstadiont. Igaz, vannak elképzelések arról, hogy a stadion majd eltartja magát, de ez egyáltalán nem biztos, sőt. A hangosan ki nem mondott vágyálom valószínűleg az, hogy majd az állambácsi csurrant-cseppent minden évben a költségvetésből, merthát csak nem mehet csődbe egy olyan impozáns épület, a szimbolikus kormányzás remekműve, mint a debreceni stadion?

A kormány sportszeretete azonban kimerül a látványsportokkal és a kiemelkedően lojálisok dotálásával - mintha más prioritás nem is létezne a sport területén. Pedig hihetetlen nagy szükség lenne iskolai tömegsportra és szabadidős sport-lehetőségekre is. Vajon egy átlagszülő megengedheti magának, hogy nem szuper-labdatehetség gyermekének havi 10-15 ezerért biztosítson sportolási lehetőséget? Vajon az úszás, a tenisz, a röplabda, a tollaslabda, a természetjárás nem érdemelné meg a támogatást? És ha már a mindennapi tornaórákról beszélünk, van lehetősége az iskoláknak arra, hogy a diákok szabadon választhassanak maguknak olyan sporttevékenységet, amelyet élveznek, és amellyel várhatóan az alma mater elhagyása után sem hagynak fel?  A kormányzat szerint az iskoláknak már nincs szükségük pénzre, mert minden településen van tornaterem, használható sportpálya, normális öltöző-zuhanyzó? Vagy csak hangzatos programok szivárványhídjain állva elmélkedik a kormány az ifjúság sportolásának támogatásáról és az egészséges életmódra nevelésről? (lásd Kincsem-program)

Mert lehet azt mondani, kérem, a kocogás olcsó, tessék futni a háztömb körül esténként. De valószínűleg a lakosság többségének nem ez a vágyálma. Vajon hány olyan hely van ma, ahova le (el) lehet ugrani egy kicsit pingpongozni, tollasozni, kosarazni, csak úgy, a mozgás és a kikapcsolódás kedvéért? Mert a támogatott létesítmények nem erről szólnak. Nem is az átlagpolgár életmódjának megváltoztatásáról, az egészségesebb életvitelről, a polgárok mozgásra ösztönzéséről. Akkor miről? Arról, hogy a rendszer kegyeltjei VIP-páholyból, a csóróbbak otthon, a tévé előtti fotelből kísérhessék figyelemmel a látványsportok kiemelkedő produkcióit. 

Mi, mezei átlagpolgárok valójában vesztesei vagyunk a jövő évi költségvetésnek a sport terén is. Mert ez csak a "Kenyeret és cirkuszt a népnek" cirkusz kenyér nélküli fejezete ...

Előzmény:

A ló másik oldalán

Osztály, vigyázz!

Közbeszerzés helyett háztáji

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkár szerint az, aki külföldön taníttatja gyermekét.

Nekem egy fiam van, de nagy gondot fordítottam a nevelésére, ezért is vállaltam a külföldi taníttatás terheit. (HVG portré, 2012/25.sz.)

Milyen útmutatást ad tehát az államtitkár a ma Magyarországon élő szülőknek? Aki nagy gondot fordít gyermeke nevelésére, az érettségi után útilaput köt porontya talpára és irány a nagyvilág valamelyik neves egyeteme, bármennyibe is kerül az. A magyar állami felsőoktatás eleve kihúzva, valamelyik magyar karon tanulás finanszírozása szóba sem jöhet egy gondos szülő esetében. Vajon miért? Mert olyan gagyi egy magyar, itthon nevesnek tartott egyetem egy fideszes államtitkár számára? Vagy szerinte már eleve nem lehet itthoni felsőfokú végzettséggel jól fizető állást találni? Vagy egyszerűen csak bizonyos körökben snassz akár egy ELTE vagy egy Corvinus is? A magyar diploma nem az igazi, magyar diplomával eleve nincs jó állás, nincs karrier?

Kérdés, hány, önmagát gondos szülőnek tartó magyar választópolgár engedheti meg magának, hogy a kormánypárti példát követve fiát vagy lányát neves külföldi egyetemre járassa. A Harvard egy szemesztere vajon mennyibe is kerül? 5 millió? 7 millió? Esetleg 9 millió? A legtöbb magyar szülőnek teljesen mindegy, hiszen a „gagyi” magyar intézmények évi 800 ezres tandíját sem tudja kiperkálni, sőt, diákhitelt sem tud (akar) felvenni, hogy tovább növelje eladósodási szintjét. És nem is beszélve arról, hogy nemcsak egy gyermek sorsát kell lerendeznie a átlag gondos szülőnek.

Cséfalvay azonban saját főnökének Baby boom terveit sem tartja önmagára és családjára irányadónak – neki egy gyermeke van, az is Oxfordban végezve „ma már egy londoni jogi cégnél ügyvédként dolgozik”. Tehát nemcsak átkos, a jelenlegi kormányzati felfogás szerint szükségtelen diplomát szerzett úgy, hogy nem írt alá 10 évet, hanem még haza sem jön, hogy itthon fizessen adót, alapítson családot, nevelje gyermekeit és váltsa valóra Matolcsy gyermekszám-álmát. Vajon Cséfalvay államtitkár is az a szülő, akire Orbán gondol, amikor mélyen érinti, hogy a magyar fiatalok többsége külföldön képzeli el a jövőjét? Vajon saját államtitkárát is sajnálja, hogy annak egyszem fia külhonba szakadt, nincs szülei mellett és kénytelen idegen tájon idegen nyelven boldogulni, álmait megvalósítani, vagy megveregette Cséfalvay vállát végre egy „igazi gondos magyar szülő” elismerése jeléül?

És mi, földi halandók mint mondjunk, amikor még egy kormánypárti államtitkár sem hiszi azt, hogy gyermekére Magyarországon jó karrier és megfelelő életszínvonal vár?

Előzmény:

Álomháború

Szaporodjatok és sokasodjatok!

Orbán Viktort mélyen érinti

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Ki a hibás? Aki sumákol, vagy aki ezt napvilágra hozza?  A Fidesz szerint az, aki árulkodik - hiszen csak az számít, ami a sajtóba kikerül, a PR, és ameddig csak halkan fecseg a felszín és hallgat a mély, nincs is probléma. De mi van akkor, ha homokszem kerül a gépezetbe és napvilágra kerülnek olyan összefüggések, amelyek az ellenzék szemében magas labda, a választók pedig csak bólogatnak, "ezek sem jobbak a Deákné vásznánál"? A pletykát még lehet kisebbíteni, elhallgatni, sajtótájékoztatókon gunyorosan cáfolni. De mi van akkor, ha valaki tényekkel lép elő (és azok, mint tudjuk makacs dolgok), hosszú hetekre tematizálja a médiát és komoly felzúdulást okoz a szavazótáborban? Ángyán József már jó ideje cibálja az oroszlán bajszát, ráadásul úgy, hogy mérhető népszerűségvesztést okoz anyapártjának. És nemcsak a pártnak magának, hanem a megélhetési politikusoknak, akik immáron joggal aggódhatnak, a következő választásokkor egy-egy Ángyán-nyilatkozat vagy nyílt levél mínusz hány képviselőhelyet jelent majd számukra.

Tehát ki a bűnös mindazért, hogy a Medián májusi közvéleménykutatása alapján tízéves mélypontját, azaz 22 %-ot ért el a Fidesz támogatottsága, a Tárki szerint májusra 16 %-ra, azaz az MSZP szintjére csökkent a párt népszerűsége? Ki más, mint Ángyán József.

"... írásos kitálalásaival és szemfelnyitó vidéki fórumaival (a politikus hosszú feldolgozásban számolt be a közelmúltban a földpályázatok borsodi és Fejér megyei visszásságairól, és sorra járja az érintett településeket) Ángyán tarvágást végzett a Fidesz falusi, kisgazdálkodói bázisában" (egy magas beosztású kormánypárti vezető)

Azzal mindenki egyetért, a volt államtitkár igazán belecsapott a lecsóba - nyilatkozataival, írásba foglalt véleményével zavart keltett mind a médiában, mind a kormánypárt soraiban, és most ő az ideális bűnbak a népszerűségvesztés miatt. Nem az, aki bunda-gyanúzott és nem is az, aki átgondolatlan intézkedésekkel, baráti körének helyzetbe hozásával borzolta a szavazópolgárok idegeit.

A kormánypártra még vár a nagy feladat, kilépni a tündérmese szivárványos világából és szembenézni a valósággal. Hiszen a legegyszerűbb valakit bűnbaknak kikiáltani, ám nem biztos, hogy hosszabb távon is ez a célravezető módszer - vajon a mutogatással a problémák megoldódnak? Elég a felszínt kapargatni, vagy a problémák mélyét kell feltárni és az alapjaitól kiiktatni a nem helyénvaló dolgokat?

Ha Ángyánt kipaterolják a párt soraiból, vajon visszaáll a Fidesz népszerűsége? Tényleg ő az oka a mélyrepülésnek, vagy csak ő volt az, aki nem vált cinkossá hallgatásával? Menesztésével egyetlen probléma oldódna meg, az Ángyán-probléma. De ha nem lőnék ki az űrbe, valószínűleg tovább járná a vidéket és a sajtót is gyakran foglalkoztatná interjúival, tényekkel alátámasztott nyilatkozataival. És pont ez az, amiatt még mindig csak fontolgatja a kormánypárt a képviselője eltávolítását. Nehéz vitatkozni a tényekkel, Ángyán pedig bőven szolgál velük, így a hazugsággal vagy éppen az ellenzékkel kollaborálással vádolás nem járható út. És ahogy a dolgok jelenleg állnak, a volt államtitkár továbbra sem tesz lakatot a szájára, sőt, új témát talált magának. Immáron nemcsak az oligarchák vannak terítéken, hanem a hungarikumok is - vagyis az a lista, amely a nagy magyar húsfeldolgozó cégek import húsfeldolgozását igazolja. Magyarul, lehet hangzatos szólamokban beszélni a magyar állattenyésztők megsegítéséről és támogatásáról, ha még a hungarikumokba is külföldi húst darálnak.  A nemzeti logós terméket vásárló patrióta fogyasztó pedig támogatja a magyar gazdák mellőzését úgy, hogy erről fogalma sincs. Pedig a kormányzat tisztában van azzal, hogy a hungarikumok jó része valójában nem hazai, sőt.

(A lista) "még a tavaly év eleji dioxinbotrány kapcsán készült, amikor moratóriumot rendelt el Magyarország az import húsokra. Meglepő módon nem a németek, hanem az egyik legnagyobb magyar húsos érdekeltség verte az asztalt a minisztériumban, hogy függesszük ezt fel. Maga a miniszterelnök úr kérdezett rá ennek kapcsán, hogy ugye az nem lehet, hogy magyar tőkeérdekeltségű húsipari cégek a hungarikumokat nem magyar alapanyagból állítják elő? Ő kérte, hogy állítsuk össze a listát, hogy lássuk: miből is dolgoznak ezek a cégek. Kardeván Endre élelmiszerlánc-biztonságért felelős államtitkársága a saját nyilvántartásából dolgozott, mert egyébként nincs ilyen országos nyilvántartás, ami kimutatná, hogy honnan származik az alapanyag. És összejött ez a 100-150 cég, amelyik részben, vagy egészben nem magyar alapanyagból állítja elő a termékeit." (Ángyán József)

A kormányzat mélyen hallgat a listáról és egyelőre az sem tudott, hogy valójában mennyi külföldi terméket veszünk meg, ha a hungarikumokat választjuk akár azon az áron is, hogy többet fizetünk értük, mint például a német termékekért fizetnénk. A volt államtitkár azt is elárulja, nem tudja, milyen intézkedések történtek az ügyben. Ahogy mi sem.

A hungarikum-botrány igazi hungarikum - a patriotista gazdaságpolitika kudarca, a hazai állattenyésztők mellőzése, a húsfeldolgozó-ipari nagytőke kritikátlan támogatása. Kérdés, mit kezd az üggyel a média és az ellenzék, valamint a fogyasztók, akik joggal érezhetik becsapva magukat és a magyar termékektől való elfordulásukkal fejezhetik ki elégedetlenségüket a rájuk erőltetett hamis hungarikumok miatt.

De a bűnbak már megvan.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Tarlós István megint borzolja a kedélyeket - javaslatára több százezer forintot fizetnének azok a vállalkozások, akik a Budapest szót vagy annak változatait használják. Amennyiben a közgyűlés elfogadja a javaslatot, a díjak elsősorban a kisebb vállalkozásokat sújtják majd: ha határozatlan időre akarják a nevet használni, akkor ez 750 ezer forintba kerül nekik, ha határozott időre, akkor havonta 20 ezerbe és hogy ne legyen egyszerű kiigazodni, viszont évekig lehessen jogászkodni, van részleges használat részleges díjjal is.

Természetesen azok sem menekülhetnének a fizetés alól, akik rendezvényt, sporteseményt vagy fesztivált akarnak az előterjesztésben foglaltak szerint elnevezni (250 ezer határozatlan időre, vagy ötezer  naponta). A bizgentyűárusok is a zsebükbe nyúlhatnak – tárgyanként 100 forintot kell fizetni, ha valaki emléktárgyon, emblémán, jelvényen vagy kiadványon tünteti fel a Budapest szót vagy annak változatait.

A fővárosi és kerület önkormányzati tulajdonban álló társaságoknak nem kellene fizetniük, amelyik cég azonban alanya az új sarcnak és elmulasztja a befizetést, akkor ez „közösségellenes magatartás”-nak minősülne és büntetése helyszíni (max. 50 ezer) vagy közigazgatási bírság (max. 150 ezer) lenne.

Tarlós szerint jogosan kér pénzt az önkormányzat: a névhasználat kifejezetten előnyös volt eddig a cégeknek, az engedélyezésért azonban korábban semmiféle ellentételezést nem kért az önkormányzat. Igaz, eddig a cégeknek eszükbe sem jutott, hogy pénz kérjenek azért, mert a fővárost reklámozzák – vajon mit kóstálna például a Budapest Maraton vagy a Budapest Granc Prix reklámja a fővárosnak, miközben sok ezer sportszerető turistával ismerteti meg hazánkat? Fizetnie kell például a hoteleknek, ha nevükben a szállodalánc neve mellé oda van biggyesztve, „Budapest” (Hilton Budapest, Kempinski Hotel Corvinus Budapest) és törzsvendégeiknek nemzetközi honlapjukon ajánlják a magyar egységüket is? Vajon fizetnie kell a Budapest Airportnak vagy a Nyugati Pályaudvar Budapestnek is, csak azért, hogy nevükből mindenki megtudja, hol is vannak? És vajon ugyanannyit, mint egy mikrovállalkozásnak számító kft-nek vagy bt-nek? Vajon mennyit ér az a fővárosnak valójában, hogy olyan zenekarok, mint a Budapest Klezmer Band vagy a Budapest Bar használja a nevét, miközben turnéikon szerte a nagyvilágban Budapestet reklámozzák? Egy jó hangulatú koncertjük vajon hány külhoni Budapest reklámfilm-vetítéssel egyenértékű? Mi lesz, ha minden, az új sarccal érintett cég benyújtja a számlát arról, működésükből, névhasználatukból mennyit is profitál a fővárosunk? Vajon merre fog billenni a mérleg nyelve, ki ad több értéket, a főváros, aki a nevét adja, vagy a szervezet, amely profi működésével, szakmai presztízsével jó hírét kelti és fizetőképes, sok vendégéjszakát eltöltő turistákat vonz a Duna partjára?

És hogy ne ragadjunk le a nagyoknál, híreseknél, hiszen ott vannak az olyan cégek, akik eddig nem kértek engedélyt a Budai vagy Pesti névhasználatra, egyszerűen azért, mert a tulajdonosok családneve szerepel a vállalkozás nevében. Vajon, ha élne, Budai Nagy Antal is fizethetne Tarlósnak, ha domain-nevet működtetne vagy cukrászdát nyitna?

Vajon kinek kell még fizetni? A pártoknak, ha például a budapesti tagozat tart rendezvényt? Vagy a Budapesti vagy Pesti úton lakóknak, vagy az ott székhellyel rendelkező cégeknek, mert címükben többször is szerepel a „(Buda)pest” szó? Mi van a Volán buszok vagy a MÁV-kocsik végállomás-tábláival? A Budapest-térkép gyártóinak mennyit és hogyan kell fizetni, darabonként vagy ívenként? Ha Elton John vagy a Skrillex budapesti koncertjét reklámozzák, azért is fizetni kell? És vajon a vendéglőknek is fizetniük kell majd adagonként/étlaponként 100 forintot, ha sertésbordát ajánlanak Budapest módra? És akkor még nem is beszéltünk a Budapest tekercsről vagy a Budapest szeletről …

Ki fogja majd ellenőrizni, vajon mindenki bekerült-e a rendszerbe, akinek be kellett kerülnie és azért fizet, amit ténylegesen használ? Lesz erre önkormányzati apparátus, vagy kiadják gebinbe valamelyik „megbízható” ügyvédi irodának?

Természetesen az új – ki tudja milyen jogi kategóriába tartozó ellentételezés (licenszdíj, névhasználat?) valójában nem más, mint egy újabb sarc, ötletelés újabb és újabb elképesztő adótípusok bevezetésére – hiszen az adótörténelemből ismert, minél pazarlóbb egy állam (önkormányzat), annál kreatívabbak az adónem-kitaláló politikusok és bürokraták.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Mindegy, csak fizessen lehetőleg minél többet mindenki, aki Budapesten él, dolgozik vagy épp turista minőségben tartózkodik a fővárosban.

 A dugódíj már régen terítéken van, most újabb Tarlós-verzió került elő, a hídpénz. Lehet, hogy mégiscsak belenézett valaki a Fidesz részéről a közvélemény-kutatások eredményeibe? Bennük is tudatosult, hogy még a belvárosiak többsége is ellene van a dugódíjnak, nem is beszélve a külvárosiakról? Vagy vízióként megjelent egy kihalt City, ahol minden üzlet csak a környéken lakók vásárlóerejére támaszkodhat és a kocsmák is nyugodtan bezárhatnak két órával a hivatali munkaidő lejárta után, a sétálóutcákban pedig a turistákon kívül senki sem sétál? Hogy a dugódíj nyertesei azok a külső kerületek, amelyek gyorsan magukhoz szívják a belvárostól elpártoló fizetőképes keresletet? Hogy kétszer meggondolja a külvárosi, hogyan mutatja be gyermekeinek az állatkertet, a Csodák Palotáját vagy éppen a Városligetet, főleg, ha nemcsak dugódíjat hanem parkolási díjat is kell fizetnie? (Aki két fáradt, nyűgös gyerekkel, 30 fokban BKV-s átszállással indul haza az egész napos bóklászásból, az nyugodtan benevezhet egy survival-versenyre, akár Matolcsy baby boom hívő, akár nem …) Vagy az igazi ok az, ha a dugódíjat a most tervezett formájában vezeti be Tarlós, teljesen felesleges elindulnia a következő önkormányzati választásokon és nagy valószínűséggel soha nem lesz már főpolgármester Budapesten?

 A hídpénz tényleg sokkal egyszerűbb lenne: a lényege, mindenki maradjon ott, ahol van, vagy fizessen. Azt már eddig is sokan sejtették, hogy a túlpartra születni kell, de most már tudni is fogják. A régi-új ötlet mellett szól, hogy történelmi hagyománya van és sokkal, de sokkal egyszerűbb lenne bevezetni és ellenőrizni, mint a zónára kivetett dugódíjat. Kérdés, a külföldi rendszámú autósokon hogyan hajtanák be (fizetőkapuk?) és bedugítaná-e a várost a hídpénzfizetésre felszólító táblák miatt megrettenő és szabálytalanul megfordulók hada. Mert ugye aki átmegy, az egyszer vissza is akar jönni, a véletlen folyami átkelés pedig dupla kiadás.

 A javaslat azonban lássuk be, bizonyos szempontból előrelépés a dugódíjjal szemben – állítólag EU-konform, nem ösztönzi a külső kerületi lakosok belvárosba emigrálását (amíg nincs házszám a hidakon) és amiatt sem kell majd törni a fejét a city-polgármestereknek, hogyan szűrik ki a következő választáskor a dugódíj-megúszókat, akik a végén még képesek lennének más logika alapján szavazni, mint a kampányügyileg már oly jól kitapasztalt őslakosok.  A tranzitforgalom szempontjából az még nem derült ki, minden budapesti hidat érint-e a hídpénz, vagy csak azokat, amelyek a Belváros területén vannak.

Amiatt azonban fáj még az ötletelők feje, hozna-e annyit a hídpénz a konyhára, mint amennyit a dugódíj hozna. Ha csak bevételi oldalról közelítjük meg a dolgot, biztosan nem – hiszen jóval kevesebb jármű használja a hidakat, mint a Belváros utcáit. Kevesebb lehet azonban a mentességi jogcím (a helyben lakás már ki is lőve) és sokkal kisebb a kiépítés, fenntartás-karbantartás, az ellenőrzés, valamint az adminisztráció költsége. A tervezett zónával határos kerületek is fellélegezhetnek, a határon parkoló autók száma nem fog drasztikusan megnövekedni, a belvárosi üzletek, vendéglátóhelyek pedig számíthatnak továbbra is a külvárosi vendégekre.

Bármi is lesz a végleges megoldás, a budapesti autósok nem lélegezhetnek fel: 2013-ban a baleseti adó drasztikus megemelése, a fizetős parkolási zónák kiterjesztése, a gépjárműadó, az üzemanyagot terhelő egyre nagyobb mértékű fogyasztási adó és a horribilis parkolási díjak mellett még a főváros útjainak használatáért is fizetniük kell. A feneketlen zsák mindent elnyel, akár a kormányé, akár az önkormányzaté …

 Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Nem jött divatba a söralátét-adózás, hiába vártuk oly nagyon Orbán Viktor emlékezetes kampány-ígérete után - a tervezett egymillió helyett közel húszezer ilyen típusú bevallást adtak be az adózók, adta hírül az [origo].

Matolcsy György többször is megerősítette, várakozásuk szerint legalább egymillióan így fogják az idén bevallani a jövedelmüket, így a kudarcot nehéz megmagyarázni. Pedig hírverés volt, az adóhivatal január végéig közel egymillió embernek ki is küldte az egyoldalas lapot, ám csak alig 2%-uk érkezett vissza határidőre. És azokból is sok hibás, 10%-át pedig eleve olyanok adták be, akiknek bevallást sem kellett volna az idén készíteniük.

Persze a kudarc magyarázata sokáig nem váratott magára, "a szocik a hibásak" (Selmeczi Gabriella válasza Burány Sándor adóval kapcsolatos sajtótájékoztatójára), bár vannak azért olyanok, akik ennél kevésbé populistábban közelítik meg a helyzetet. Például az adózási szakemberek. Szerintük már a söralátét-jogosultság eldöntése önmagában is olyan bonyolult volt, hogy sokan inkább úgy döntöttek, a járt utat a járatlanért el nem hagyják.

Pedig egy személyi jövedelemadó bevallás kitöltő program a laikusoknak kihívásokkal teli délutánokat és estéket ígér több, mint 140 oldalas kitöltési útmutatójával, hétmérföldes hibalistáival, sokszor gordiuszi csomónak tűnő hibaüzeneteivel, próbálgatásos "egyszer majd csak jó lesz neki" végső módszerrel és bátortalan kérdéseivel ("megpróbáljam betölteni a dokumentumot"?). Ilyenkor jól jönnek a közgazdasági végzettségű rokonok, barátok, akiket lehet zaklatni a program által hibátlannak minősített megfejtésekért. És mint az idén kiderült, honfitársaink inkább választották a régi, de bejáratott módszert, mint egy olyan három számos bevallást, amelynek a kitöltési útmutatója 14 oldal, ráadásul a jogosultság eldöntése már maga igazi nagy dilemma.

A Matolcsy-minisztérium szerint az emberek megrettentek a választás felelősségétől, tényleg jogosultak-e az ilyen típusú bevallásra. Mert mi van, ha nem? Mekkora lesz a büntetés? Megéri kockáztatni? Van már adósok börtöne, vagy csak bírság és pótlékhegyek zúdulnak az elbukott vállalkozókedvű adózóra? Ha tévedek, mennyit kell majd üldögélnem az adóhivatal folyosóján? Vajon elfogadják majd a magyarázatomat? Ha a kitöltési útmutató 13+1 pontos totójában minden pontra "igaz" a válasz, csak akkor lehet a söralátétet választani? És ha valamelyik egy határozott "talán"-ra sikeredik csak?

A döntési helyzet szemléltetéséül a plusz egyedik kérdés:

"Kizárólag egy munkáltatótól, illetve kizárólag más kifizetőtől volt bevételem, vagy több munkáltatótól, illetve munkáltatótól és más kifizetőtől is volt bevételem, de az éves összes jövedelmem nem haladja meg a 2 750 000 forintot, vagy a több munkáltatótól és más kifizetőtől származó jövedelmem meghaladja a 2 750 000 forintot, de adójóváírást év közben nem vettem igénybe és év végén sem érvényesítek." (NAV kitöltési útmutató)

Most már tudjuk, miért erőlteti az oktatási tárca a kompetencia-felméréseket szövegértésből és matekból. Az össznemzeti cél az adóbevallás kitöltési útmutatójának értelmezni tudása, mint évente egyszeri állampolgári alapkötelezettség. 

Tehát, mire valaki átlagos (azaz nullához közelítő) adózási ismeretekkel felvértezve  végigvette a söralátét-jogosultság mind a 14 kérdését határozott igen van nem szempontjából úgy, hogy a "talán" szót száműzte a gondolatmenetéből, nagy eséllyel megfutamodott. Ha pedig bárkitől is tanácsot kért, az valószínűleg csak a fejét ingatta, "miért nem jó neked a régi"? "Én inkább nem tenném ..."

Igaz, a hagyományos bevallás sem a régi már - az idén sokak (és nemcsak Burány Sándor) szerint bonyolultabb volt, mint bármikor is eddig:

"Amióta szja-törvény van, azaz több mint húsz éve, mindig magam csinálom az szja-bevallásomat, de ilyen bonyolult bevallást még nem kellett elkészítenem. Ilyen rossz bevallási év a bevallók szempontjából nem volt". (Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős államtitkár a Hír Tv adásában)

Az eredmény? Sok munkaórával kidolgozott söralátét egymillió példányban kinyomtatva, postázva, 2%-os eredményesség mellett. Van, akik szerint a söralátét ilyen formában nem vált be (Vámosi Nagy Szabolcs, Népszabadság), mások szerint "a söralátét hosszú távon mindenképpen be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket" (a kötelezően optimista NGM). 

Vagy egyszerűen csak az adóforradalmunk eredményeképpen adórendszerünk olyan bonyolulttá vált, hogy még nem érett meg az idő a söralátétre. Csak akkor, ha egy pendrive van rajta.

forrás: [origo]

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Mégiscsak vannak ma olyan közigazgatási vezetői állások, amelyekhez tartoznak minimum elvárások: kell felsőfokú végzettség meg szakmai gyakorlat. A leendő járási hivatalvezetők esetében a hangsúly sokak számára az utóbbin van. Igaz, a törvény szerint közigazgatási gyakorlatnak számít az országgyűlési képviselőség is, bár kérdéses, egy átlag, vezényszóra gombnyomás-specialista képviselőtől mennyire várható el, hogy értsen olyan ügyekhez, amelyek tömegében fordulnak elő egy járási hivatalban és nem utolsó sorban milyen vezetői gyakorlattal rendelkezik.

Navracsics Tibor zárószavazás előtt benyújtott módosító javaslata szerint hivatalvezetői munkakörbe az nevezhető ki, aki büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható, felsőfokú végzettséggel és legalább öt év közigazgatási gyakorlattal rendelkezik. A hivatalvezetők esetében közigazgatási gyakorlat az országgyűlési képviselői tevékenység és a polgármesteri tisztség ellátása is. A gond csak az, hogy sok olyan aspiráns van, aki csak 2010-ben került be a parlamentbe és előtte polgármester sem volt. Ők vagy búcsút intenek a messziről oly kecsegtetőnek tűnő állásoknak, vagy decemberig még kibrusztolják az utólagos módosítást. És mivel láttunk már elég sok személyre szabott törvényt az elmúlt két évben, most sem lepődnénk meg a dolgok ilyenténképpeni alakulásán. Plusz hivatkozhatnak miniszteri precedensre is.

A „Bástya elvtársos” kinevezési gyakorlat nem mai találmány, a tapasztalat szerint a merészet álmodók vagy felnőnek a feladathoz, vagy nagy lesz rájuk a kabát. Ha megtalálják a helyüket a bürokratikus rendszerben és jó, szakmailag is hozzáértő vezetővé válnak, akkor a rendszer jól működik. Ha azonban inkompetens személyek hada lép be a rendszerbe, már több gonddal is szembe kell néznie mind az állománynak, mind az ügyfeleknek.

Mert milyen lehetőségek is vannak?

1. 

„Belejön, mint kiskutya az ugatásba”: a kinevező gyorsan felismeri, a kinevezett bár vezetőnek való, szakmai tapasztalata nincs. Ebben az esetben hozzáértő tanácsadókat, osztályvezetőket kell alárendelni és reménykedni, a vezető hisz majd a nála több ismerettel rendelkezőknek, szép lassan beletanul a rendszerbe és az állományt sem kergeti örökös kétségbeesésbe kérdéseivel meg használhatatlannál használhatatlanabb javaslataival.

2.

„Bokréta a kalapon”: a kinevező gyorsan felismeri, a kinevezett vezetőnek kutyaütő, szakmailag pedig pláne nincs a topon, de fegyelmezetten hallgat a kinevezőjére. Ebben az esetben lehet mellérendelni egy szakmailag, vezetőileg kompetens árnyékot, a vezető pedig a fizetéséért időnként bejár aláírni, de az állomány tapasztalata szerint minden sokkal jobban halad, ha épp szabadságon van a nagyfőnök. A hátránya a dolognak, hogy két vezető van egymás mellett, az egyik dolgozik, a másik meg nem, de mindkettőnek kell fizetést meg jutalmat és szolgálati kocsit adni. Az állomány elég hamar rájön, ki a valódi főnök, kitől számíthatnak segítségre, így a másikat békén hagyják, maximum pletykálnak róla, mivel tölti a hivatali idejét: csajokat hajt, pecázni jár, lobbizik vagy csak ki tudja mit, de szerencsére nem a szobájában.

3.

„Tapéta a falon”: a kinevező nem foglalkozik vele, milyen a kinevezett – az pedig szakmai és vezetői inkompetenciája teljében rájön, a legkönnyebben úgy ússza meg az elkövetkező pár évet, ha nem szól bele érdembe semmibe és hagyja, hogy a hivatal perpetuum mobile-ként pörögjön, mindenki tegye a dolgát, tartsa a határidőket. Az ilyen vezető fontos emberként elegáns szobájába zárkózik és hagyja, hogy odakinn a helyettese, esetleg a titkárnője intézze a dolgokat, azokat is, amelyekre felülről hívják fel igen nyomatékosan a figyelmét. Ha mégis felmerül valamilyen komolyabb probléma, bólogat, halogat, majdcsak megoldódik magától a helyzet, egyébként pedig az ügyek döntő többségében delegálja az aláírási jogát a helyetteséhez. Az állomány megszokja, hogy mindenben a helyettest kell keresni és boldogok, mert az ő szempontjukból sokkal rosszabb nagykutyát is benyomhattak volna a vezetői székbe a még nagyobb kutyák.

4.

„Elszabadult hajóágyú”: a kinevező nem foglalkozik vele, milyen adottságokkal bír a kinevezett – az pedig szakmai és vezetői inkompetenciája teljében nekiáll saját képére formálni a hivatalt. Festésbe, bútorozásba és szolgálati kocsi-cserébe fog, tudományos rekeszizom alapján összevon és szétszed osztályokat, felveszi vagy tanácsadóként alkalmazza azokat, akiket erősen ajánlanak neki, és hogy elférjenek az épületben meg a bérkeretben, kirúgja azokat, akik „nem megfelelő személlyel” beszélgettek az utcán vagy a hivatal közelében lévő kocsmában, esetleg hallomásból tudja, valamelyik ellenzéki párttal szimpatizálnak. A szakmai munkával nem törődik csak annyiban, hogy egy-két kiemelt (vagyis pártközeli vagy lobbista) ügyben beleszól a döntési folyamatba, utasítja az ügyintézőt, gyorsítja vagy épp ellenkezőleg, lassítja az ügyeket. Mivel a szakmai munka és tanulás nem köti le, energiáit olyan dolgokra fordítja, mint a pontos munkakezdés kapuban ellenőrzése, Alaptörvény asztalának ujjlenyomat-mentességének kétóránkénti helyszínelése, a megfelelő hivatali viselet és ügyfélfogadó helyiségek napi szemléje, a WC-be papír követelése valamint a túl sok papírfogyasztás miatti folyamatos reklamálás a gazdasági irodában. Körleveleket gyárt az általa legfontosabbnak ítélt témákban és erőteljes figyelmet szentel a megbízhatóság nap mint napi igazolásának. Az állomány pedig retteg, mert nem tudják, a nagyfőnök aznap épp mibe fog belekötni, hol talál valami kifogásolni valót és őszintén reménykednek, végre összeszed magának egy nőt/pasit, hogy végre azzal foglalkozzon, ne velük.

 5.

"Mix": mindenből egy kicsit vezetők, azaz legkülönbözőbb idegesítő tulajdonságokkal bíró, de minden esetben nagyfokú szervilis hajlammal a még nagyobb kutyák felé.

Az önkormányzati hivatali rendszerrel ellentétben, ahol lehetett a polgármestert levelekkel bombázni, fogadóórán jegyzője, aljegyzője miatt zaklatni vagy épp közmeghallgatáson felelősségre vonni, az új járási rendszerben semmilyen beleszólásunk sem lesz, hogyan bánnak velünk, egyszerű földi halandókkal. Állampolgárokként csak reménykedhetünk, az 1. verzióba tartozó főnökkel bíró hivatal lesz az illetékes „muszáj elintézni” dolgainkban. Ügyeink flottul haladnak majd, az ügyintézők kedvesek, segítőkészek lesznek és nem üldözési mániások, az olyan szavak, mint „csinovnyik” és „apparatcsik” csak elvétve jut eszünkbe, a szakmai inkompetencia nem kerget minket kormányhivatalba vagy bíróságra és a bürokrácia nem vesz el életünkből többet, mint amit feltétlen muszáj.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Szamárpadba ültette hazánkat az Economist az Orbán-kormány kétéves tevékenysége alapján Oké, lehet mondani, elmútnyócév, Gyurcsány a hibás, válság van, volt jó negyedévünk is, de a külföldi elemzők nem osztják teljesen ezeket a magyarázatokat. Ők nem egy tündérmese szivárványhídjáról nézik az eseményeket, hanem statisztikákat bújnak, nemzetközi szervezetek jelentéseit olvasgatják. Azok pedig viharfelhőkről szólnak, munkanélküliségről, felelőtlen populista ígérgetésről, magas inflációról és kiszámíthatatlan környezetről.

A fülkeforradalom óta két év telt el, gyakorlatilag kézzel fogható pozitív eredmény nélkül. Eredmény ugyan van - szimbolikus kormányzás a topon volt mindvégig, erőltetett menetben zajlott az utcák, terek, intézmények átkeresztelése, az újabb és újabb, megjegyezhetetlen nevű hivatalok gombamód szaporodtak (bár mindegyik "nemzeti", az érzés több, mint felemelő), ember legyen a talpán aki tudja, problémás ügyével épp hova kell fordulnia. És milyen jogszabály alapján. Volt újratemetés, Horthy-kultusz felélesztés, NAT keresztény kurzusossá alakítása. A tündérmese hivatalos hírmondói gondoskodnak róla, a polgárokhoz csak a jó hírek jussanak el, illetve azok, amelyek az 1. számú közellenség imázsát rombolják. A jól bejáratott "aki nem ellenünk van, az velünk van" elv átalakult "aki nem velünk van, az ellenünk" elvvé, így Tündérország bokrai olyan ellenségekkel vannak tele, mint újságírók, orthodox elveket valló közgazdászok, a kákán is csomót kereső alkotmányjogászok és ne feledkezzünk meg a legádázabbakról, a sötétben bujkáló bloggerekről sem.

Az Economist felemleget azonban olyan tündérmese-ősellenségeket, mint magas infláció és munkanélküliség, csökkenő GDP, a mindent átszövő korrupció és az egyre jobban szárba szökkenő nacionalizmus és gyűlölet valamint a kivándorlási-láz. 

Azért ne szemléljük egyoldalúan a megmérettetés serpenyőit - az is eredmény, hogy a sokat kárhoztatott gonosz szoci oligarchákat felváltotta az annál sokkal jobb, Fidesz-közeli oligarha-tömeg, a közbeszerzések soha nem látott módon közgépesedtek,stadionépítési és térreformálási láz indult útjára, immáron Tündérország épülhet, szépülhet, a családi gazdaságok meg majd elmesélik az utókornak, mindebből hogyan maradtak ki. Hogy a tündérmese tündérpalotájából kiszorult nép se érezze magát kihagyva, bárki megírhatja a nemzeti konzultációban a véleményét a tapasztalt hétköznapi csodákról és vágyálmairól, kérdés, ha nem tetszik a tündérkormánynak, hogyan hálálja majd meg az alattvaló segítőkészségét és közlésvágyát. Egymilliárdért. Az, hogy mi tetszik a kormánynak hellyel-közzel már tudható is, a véleménykérés csak eső után köpönyeg, más megközelítésben értelmetlen közpénzpazarlás.

A fiatalok is sokat tudnának hozzátenni a Matolcsy-féle tündérmeséhez: soha ekkora kedvet nem érzett a leghadrafoghatóbb korosztály arra, hogy felvegye a nyúlcipőt és kijelentkezzen a Kánaánból. A felsőoktatás igazi próbatétele csak most következik - a felesleges keretszámok újraelosztása vagy örökre lenyúlása a tét. Igaz, a szakemberek már februárban megkongatták a vészharangot és a távozó miniszter is utólag mosakodott, de a kormányzat részéről csak most esett le a tantusz, a fiatalok valami miatt nem akarnak tandíjat és röghöz kötést is egyben, és a műszaki meg természettudományos érdeklődés sem nőtt hirtelen a duplájára. Ehhez Hoffmann tündéranya varázspálcája kellett volna valószínűleg, de azt valami gonosz manó eldughatta. Valahova jó mélyre, a józan ész mellé. És ha minden kötél szakad, ott lesznek a népfőiskolák. 

A multik is hírét adják a tündérmesének: valószínűleg órákig tudják ecsetelni hazájuk politikusainak, mi is van ma a mesevilágban. Ami a kormányzatnak tündérmese, az nekik enyhén horrorisztikus beütésű, kiszámíthatatlan ütemben kiszámíthatatlan fajtájú és mértékű adók, drága és nem megfelelő szakképzettségű munkaerő, banánköztársaságot idéző plázastop, "csak magyar indulhat" kiírások, valamint kormányzati nyomás a "szponzoráld a kormányértékelő kormánypárti konferenciát milliókkal" meghívók. 

A tündérmese cselekményfolyamának szövését segíti még sok-sok tanácsadó, szükséges és szükségtelen egyaránt és a legfőbb tündér lépéseit is nyomon követhetik az alattvalók. Meg a külföldi csodálók is, akik mindent elkövetnek, hogy saját tündérmeséjük alapjául a mi tündérmesénk szolgáljon, ahol 47 ezerből meg lehet élni (kecskével főleg), a munkahely pedig közmunkát jelent, ároktisztítás és földeken robotolás formájában.

A legnagyobb kérdés azonban az, ez a tündérmese tényleg tündérmese-e, vagy csak egy rémálom, amelyet Európa szamárpadjában kell átélnünk egy betegeskedő Duna-menti köztársaságban.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Orbán Viktorról művészi igénnyel kivitelezett fotódokumentáció készül, a Fókusz-Pókusz Kft közreműködésével, vagyis Burger Barna fotóssal. A díjazás havonta több, mint bruttó 950 ezer forint, ennyiért követi árnyékként a fotós mindenhova miniszterelnökünket. Természetesen az ötlet nem újkeletű, már tavaly is készültek fotók, ám a múlt évi szerződés még nem tette meg követelménynek, hogy a megrendelő "művészfotókat és művészi igényű" képeket óhajt a pénzéért cserébe. A díjazás valószínűleg csak töredéke a valós költségnek, hiszen a fotós (legalábbis eddig) elkísérte legfőbb vezetőnket külföldi útjaira, zártkörű rendezvényeire is.

Vajon mit takar valójában a "művészfotó és művészi igényű" fotó meghatározás? Egyszer nyitnak belőlük majd kiállítást valami előkelő helyen, múzeumba kerülnek, az egész nép megtekintheti azokat a Facebookon, vagy csak családi albumba száműzetnek, visszaemlékezve egyszer majd a régi szép időkre? De az is lehet, hogy valójában kampányfotózásnak vagyunk tanúi, és ebben az esetben nem túl sportszerű húzás a költségvetésből, azaz közpénzből finanszírozni az előnyösebbnél előnyösebb, photoshoppoltabbnál photoshoppoltabb képeket. Mert lássuk be, láttunk már - igaz, nem művészfotónak tűnő - óriásplakáton kék szemű Orbán Viktort is ...

A másik nagy kérdés, ki a célközönség? A Facebook rajongói tábor? Magánügy, nem országérdek. A lelkes békemenetelők, nagygyűlésen csápolók? Menjenek el és győződjenek meg személyesen példaképük sármjáról. A mém-gyártók? Ők csak további ötleteket kapnak a szituációk kicsavarásához, láttunk már épp eleget a Schmitt-időszakból. A nép, az istenadta nép? Tévé bekapcs, királyi tévére hangolás, aztán lehet követni miniszterelnökünk lelkes beszédeit, interjúit, felvenni, visszatekerni, ezerszer megnézni. Az adófizetők, akik tudni szeretnék, hogy tölti a miniszterelnök dolgos hétköznapjait és milyen nyakkendőt választ évértékelő beszédeire? Ők valószínűleg megelégszenek a különböző sajtófotósok pillanatképeivel, mivel azok szempontjukból extra-olcsók, nem terhelik az ország költségvetését.

Tény és való, a sajtóképek egy része nem épp hízelgő, a retusálatlan ráncok, táskás szemek, elgyötört arckifejezések inkább a napi gondokat tükrözik meg azt, nem lehet minden csatát megnyerni. És vajon mit remél Orbán Viktor a művészfotóktól, és legfőképp, mitől lesz művészi egy fotó? A témától? Polgárháborús lövészárok-tudósítás? Vihar előtti gyülekező fellegek? Éhező menekültek csont és bőr kutyával? Eső után vízcseppektől nehéz pókháló? Vagy művészi aktfotó, sejtelmes körvonalak, igéző testrészek fekete-fehér vagy szépia-kivitelben? Vagy csak elég hozzá a múzsa személye, egyénisége?

Vajon mit jelent egy politikus esetében a művészi fotózás? Napi háromszori beállított, rejtelmesen megvilágított kép sajtótájékoztatón, limuzin hátsó ülésén, focimeccsen, fát ültetve óvodában, gumicsizmában a gáton, esetleg kezet rázva egy másik politikussal? Vagy magántermészetűbb, családi életet bemutató, karácsonyfás-fagyöngyös, gyertyafényes, esetleg térdeplős Valentin-napi fotók?

A legnagyobb kérdés azonban az, minek milliónyi fotó, sőt, művészfotó egy politikusról?  Kinek és miért van rá szüksége? Új kihívások elé nézve portfólióját állítja össze, manöken lesz, színész vagy talán divatmodell? Vagy csoda-album, könyvespolcon el nem férő bőr-kötött könyv készül róla, az olvasni kevésbé szerető, de képekben lelkesen gyönyörködni kívánó híveknek? Esetleg a háttérben már képregény-sorozat körvonalazódik az unorthodox gazdaságpolitika szuperhőseiről? És vajon lesz új nemzeti konzultáció 1 milliárdért, ahol a választópolgárok igényelhetnek általuk meghatározott témában Orbán Viktorral készült művészi fotókat, akár focilabdásat-korhatárosat is?

Bármi is a valódi célja a művészi fotóknak, drága és felesleges mulatság nekünk, adófizetőknek. 

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Hétfő óta törvény garantálja, hogy az eddiginél is butább nemzet legyünk. És hogyan történhetett mindez Európa közepén a XXI. században? Gombnyomásra ...

A "nemzet közös műveltsége" az a tudás, amely ezentúl csak a 14-19 évesek 20%-ához jut el és tudomásul kell vennünk, a kormánypárt szavazógépe egy gombnyomással kirekesztette belőle a maradék 80%-ot. 

Mindezt tette abban az időszakban, amikor az egyik legtöbbet kántált elv az "élethosszig tanulás", amely a nemzeti közös műveltségre és alapkompetenciákra épülve lehetővé teszi, hogy az aktív korú népesség rugalmasan igazodjon a munkaerőpiac diktálta feltételekhez és rövid idő alatt új szakmákat és kompetenciákat elsajátítson. Mert az új szakmák igénye hipersebességgel támadja meg a piacot, alapvetően megkövetelve a szövegértési, matematikai, idegen nyelvi és számítástechnikai minimumot. Mindazt, amire biztosan lehet építeni, ami garantálja az új ismeretek befogásának képességét.

"Az oktatás célja hogy a fiatalokat felkészítse arra, hogy tudják magukat tanítani életük során." (Robert Hutchins)

A kormányzat az oktatáson kíván drasztikusan takarékoskodni- mi más lenne az oka annak, hogy a felsőoktatás minden képzeletet felülmúló keretszámcsökkentése után most a szakképzés éveit egy tollvonással negyedével csökkentették. Ha kevesebb az oktatásban töltött év, akkor az kevesebb diákot és kevesebb tanárt jelent, mindez elfér kisebb helyen és kevesebb infrastruktúrával kell kiszolgálni a rendszert. Magyarázat minderre pedig az, hogy a közismereti oktatás drasztikus csökkentése indokolt, mert az eddigi rendszerben sokan buktak közismereti tárgyból. A megspórolt pénzből pedig lehet olyan értékálló, azonnal mutogatható, kiemelkedően fontos ügyekre fordítani, mint stadionépítés, presztízs térátalakítás, egyéb mementó-állítás.

Tény és való, amit nem tanítanak, abból nehéz nem megfelelően teljesíteni, de a megoldás miért az, hogy a fürdővízzel a gyereket is kiöntötték? Mostantól nem kell majd szövegérteni, számolni egy szakmunkásnak, csak falat rakni meg ácsolni? A mai szakik nagy része sem arról híres, hogy ki tudná számolni az anyagszükségletet, de mi lesz a jövőben? Az új, egyharmados közműveltségű generáció hogyan fogja megérteni az adó- és tébészabályokat, a szakmai szabványokat? Vagy arra számítanak a képviselők, a jövőben minden szakmunkás mellett ott áll valaki, aki üzleti tervet és megtérülést vagy éppen anyagmennyiséget kalkulál, árajánlatot és hitelkérelmet készít, értelmezi a szerződéseket és kitölti a söralátétméretűre ígért adóbevallásokat? Vagy egyszerűen csak úgy képzelik, minden szakmunkás gyárban szalag mellett vagy építkezésen brigádvezető fennhatósága alatt fog dolgozni betanított munkásként, élete végéig ugyanabban a munkakörben, ugyanazokkal az anyagokkal és változatlan technológiával?

És hogyan lehet annyira cinikus egy kormányzat, hogy a "nemzeti minimumot" csak a népesség 20%-ának számára teszi elsajátíthatóvá? Ez lenne a "nemzet közös műveltsége"? De akkor ki a nemzet? A  nemzeti minimumot elsajátított 20 %, vagy még a nemzeti minimumból is kirekesztett 80 % is beletartozik? Vagy teljesen mindegy, mert a nemzet csak addig számít, amíg nagygyűlésen vagy tévéinterjúban hangzatos, populista szózatokkal nemzetnek van titulálva, meg akkor, amikor csápolva isteníti a kormánypárt prominens képviselőit? Hova lettek az uniós köznevelési irányelvek, a funkcionális analfabétizmus leküzdésére hirdetett harc? 

A szakmunkások eddig sem voltak a rendszer kegyeltjei, ezután pedig végképp perifériára szorulnak, alapvető közismeretek és nyelvtudás nélküli, munkanélküliségnek és létminimum környéki jövedelem-esélynek leginkább kitett, a szélsőséges mozgalmak által könnyen befolyásolható tömeget alkotva. 

Vajon a szavazógép névtelen tagjai gondoltak arra, mi lesz majd akkor, amikor az egyharmados műveltségű generáció fog nálunk villát felújítani, vízvezetéket szerelni vagy éppen lyukas tetőt megjavítani? A képviselők jobban teszik, ha már most megtanulják kiszámolni, mennyi és milyen kábelre lesz szükségük a villanyszereléshez és hány négyzetméter csempét és ragasztót kell venniük a fürdőszobához, a tetőfelújításhoz szükséges gerenda köbméteréről már nem is beszélve  ...

Orbán Viktor jövőre maximális mértékben sakkban tarthatja nemcsak az ellenzék, hanem a saját polgármestereit is - a kedvencek már tudják, cinkelt a kártya, a kevésbé szívcsücskök és visszaeső renitensek pedig  csak remélhetik, azért nem fog annyira fájni és talán a népszerűségük sem csökken majd olyan mértékben, mint ahogy most gondolják.

A kormány első olvasatban elfogadta a 2013-as költségvetési törvény tervezetét, hogy aztán jövő pénteken a parlamentnek is benyújthassa. A polgármestereket a javaslat egy-két pontja nem érheti váratlanul, hiszen a Széll Kálmán 2.0. verziójában volt már utalás arra, milyen bevételeket vonnak majd el az önkormányzatoktól és mi is lesz másképp majd 2013-tól, de az még csak ígéret volt, az igazán fájdalmas konkrétumok jogszabályba öntése most következik.

A drasztikus forrásátrendezés már a jogalkotás előszobájában van, oka pedig az, hogy az állam oktatási és egészségügyi intézményeket, valamint feladatokat vesz át jövőre a helyhatóságokról. A forráselvonás mértéke azonban csak most kezd körvonalazódni, sőt, egyes esetekben még csak a körvonalak halvány körvonalai látszanak:

• az önkormányzatoknak ezentúl nem kell illetékfizetési kötelezettséget maga után vonó ügyekkel bajlódniuk, tehát  nemcsak a bürokratikus munkától, hanem az idei 12 milliárdnyi illetékbevételtől is elesnek jövőre.

• a gépjárműadó eddig az önkormányzatokat gazdagította mind a teljes 75 milliárdnyi bevételével, jövőre azonban már csak 40% marad nálunk, azaz 45 milliárd forintnak fájó búcsút inthetnek.

• csökkennek az iskolai normatívák is, az állatorvosi lovak pedig porondra lépnek: az iskolák félig önkormányzatiak lesznek (lásd intézmények üzemeltetése, gyermekétkeztetés), de félig államiak is (taneszközök beszerezése, pedagógusok foglalkoztatása). Vajon felmerült már bárkinek a rémképe annak, mi lesz például akkor, ha egy állami pedagógus munkaidejében állami taneszköznek számító térképpel véletlenül kitöri az önkormányzat tulajdonában lévő  lévő ablakot, vagy kibicsaklik a bokája az intézmény udvarán egy önkormányzat által nem megfelelően eltüntetett gödörben? Az ügy megoldásához szükséges papírrengeteg valószínűleg mindent hónapokig maga alá temet ...

És ha mindez még nem eléggé ijeszti be a polgármestereket, jöhet az igazi fekete leves: rémhírek terjednek az igazán nagy falatról, a mindent ütő lehetőségről, a helyi iparűzési adó egy részének Széll Kálmán 2.0-ban beígért újraelosztásáról.

• Vajon kik lesznek a kedvezményezettek, az igazi nyertesek? Akik szegények, vagy akik stadiont építenek, esetleg azok, akik erőn felül uniós projekteznek? A fideszes kedvencek lesznek a nyerők vagy az ellenzéki renitensek? Lesz majd polgármesteri szégyenlista, kik azok, akik nem megfelelően képviselték saját településüket? És előfordulhat-e majd, hogy egy szocialista vagy független polgármester a visszaosztás kárvallottjaként kénytelen lesz tájékoztatni polgárait, csődbe ment városuk, falujuk és a lakosság ne számítson semmi fejlesztésre, sőt fenntartásra-üzemeltetésre, segélyre sem, hiába fizették be az adójukat? 

• És vajon mindet visszaosztják valamiféle kritériumok, lobbieredmények, esetleg bármi más homályos statisztikák és indikátorok alapján, vagy osztja a gépjármű adó sorsát és egy részét lenyúlja majd az állam ennek az adóbevételnek is?

A polgármesterek, de különösen a frakciótag plusz polgármesterek összeszedhetik minden erejüket, hogy eltalálják lobbitevékenységük azon optimális szintjét, amely alapján inkább jobban jár majd az önkormányzatuk, mint rosszul, és a lakosság pedig visszakapja mindazt, amit eleve is befizetett.

És a végén a legnagyobb kérdés, vajon bárki is a kormányzat részéről kiszámolta, mennyi forrást lehet elvonni az önkormányzatoktól ahhoz, hogy ne menjenek csődbe, a megmaradó feladatokat megfelelő színvonalon és maradéktalanul el tudják látni, a közintézmények állaga és a lakosság közérzete drasztikusan ne romoljon? Vajon fog-e kellő önmérsékletet tanúsítani az állam és a kormányzat, hogy legalább a kormánypárti polgármesterek meg tudják tartani a választópolgárok szimpátiáját és elhitessék velük, az adójuk továbbra is jó kezekben van, településük élhető lesz, épülni-szépülni fog és még a hókotrás miatt sem kell aggódniuk?

Eközben az önkormányzatok igazi lokálpatriótaként és lelkes adatvédőként mindent megtesznek azért, hogy megpróbálják behajtani az iparűzési és gépjárműadó miatti hátralékokat - újabb kerület, ezúttal a fővárosi XVII. kerület (Rákosmente) tette közszemlére adósainak 121 oldalas, több mint 4200 adóst tartalmazó listáját. Az önkormányzat kegyes, csak a 10 ezer forint feletti adósok nevét és pontos lakcímét tette fel a netre, ígérve, minden hónapban frissítik a szégyenlistát. Az önkormányzat példásan törvénykövető magatartása következtében a  10.010 forintos tartozás gazdája ugyanúgy az infosztrádán találta magát, mint a ki tudja milyen okból fiktív címes félmilliós hátralékú magánszemély, valamint a majd 24 millió forintos tartozással rendelkező vállalkozás. 

Arról már kezdünk leszokni, hogy azt érezzük, bármi közünk is van ahhoz, a kormány mire költi a pénzünket, de vajon jövőre, amikor már az adóbevételek többsége nem az önkormányzatokat illeti majd meg, akkor az adóhivatal teszi közzé minden, ezer forintnál nagyobb helyi adó vagy gépjárműadó hátralékkal rendelkező adós szégyenlistás adatait a neten? 

 "Nem az számít, hogy mit akarunk, hanem az, hogy az emberek mit akarnak" (Orbán Viktor, 2012. június 4.)

Széll Kálmán terv 2.0. Tényleg ezt akartuk?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Tanácsadók országa lettünk. Bárki, bármilyen témában képes tanácsot adni, csak jó kormányzati (önkormányzati) kapcsolatok kellenek. Még a színvonal sem követelmény, a tanácsok lehetnek szóbeliek (ez a tuti buli), az írásbeliségnek sem alapkövetelménye egyetlen eredeti gondolat sem. A lényeg a számlakiállítás és fizetés. Más kérdés, mikor járunk jobban, mi, kicsik - ha a szakértők simán zsebreteszik a pénzt valódi ellenszolgáltatás nélkül, vagy ötleteiket a megrendelők magukévá teszik és kipróbálják rajtunk. 

És ha azt gondolnánk, legalább a nagyok nem keverik magukat homályos üzletek gyanújába, hát nagyot tévedünk - a Századvég például ez év januárjától 3 milliárdért ad tanácsot a kormányzatnak a gazdaságfejlesztéstől a kultúrpolitikáig, céljuk pedig az, hogy a "Századvég a magyar tudásexportnak egyik bajnokává váljon a következő években" (Szalay-Bobroviczky alelnök).

Egyelőre úgy néz ki, a tudásexport unorthodox szakmai anyagának kifejlesztésére a kísérleti nyulak mi  vagyunk, magyar választópolgárok és ráadásul még jelentős összegeket is fizetünk érte. Akár akarjuk, akár nem. És az sem vigasztal bennünket, hogy a Századvég szerint azok a kormányintézkedések, amelyek hátterét a cégük dolgozza ki, nemsokára szellemi exporttermékek lesznek, mivel más országok számára is követendő példák lesznek a magyar megoldások. Még az arab országoknak is. Tehát, ha jól értelmezzük Szalay-Bobroviszky alelnök optimizmusát,

• egyrészről mi, magyar adófizetők kifizetjük, hogy rajtunk kísérleteznek ki fantasztikusabbnál fantasztikusabb ötleteket és ennek következtében nemcsak az intézkedés ára terhel minket például új esetleg régi, de megemelt adó formájában, vagy épp szenvedjük a hektikus forintárfolyamot, hanem a Századvég mindezért a számláját is benyújtja,
• és ezek után ötleteiket másodjára is eladják, csak külföldnek, újra jelentős összegért, csak most épp más országok adófizetői állják az unothodox know-how számláját.

De nemcsak a kormányzat érzi úgy, tanácsok és tanácsadók nélkül nem élet az élet - a főváros közműcégeit összefogó Budapesti Városüzemeltetési Központ például 230 milliót költ az idén csak szakértőkre.  És mire megy el mindez egy 39 fős intézménynél? A nol.hu információi szerint

• általános és jogi tanácsadás 18 millióért a vezérigazgató számára,
• közszolgáltatási szerződések felülvizsgálata 2,4 millióért,
• a Rác fürdő ügye 18 millió,
• a vízművek részvényeihez kapcsolódó tanácsadás 18 millió,
• jövedelemfelmérés 1 millió,
• marketingtanácsadás 4 millió,
• arculattervezés 4 millió,
• adótanácsadás 8 millió.

És miért is jött létre ez a cég? Hogy takarékoskodjon a főváros. A szervezet egyre nagyobb, költségei folyamatosan nőnek, bérre és azon felüli juttatásokra például 537 milliót fizetnek az adófizetők, akár akarnak, akár nem. Vajon tényleg szükség van egy olyan holdingra, amely költsége a tavalyi 507 millióról az idén 870 millióra nőt úgy, hogy ha beleszámítjuk az ügyfélszolgálatot és a szelektív hulladék-gazdálkodási projektet, az összeg máris 939 millióra, azaz majd egy milliárdra emelkedik? És miért van az, hogy a politikusaink takarékoskodására szolgáló tanácsok egyre többe kerülnek nekünk?

És ha még valakinek nem jutott eszébe a régi vicc a működésképtelen tanácsokról, emlékeztetőül:

Kohn elpanaszolja a rabbinak, hogy döglenek a libái.
- Mivel eteted őket? 
- Szemes kukoricával. 
- Az a baj. Etesd ezután darával!
Kohn egy hét múlva ismét panaszkodik, hogy még mindig döglenek a libái, pedig darával eteti őket.
- Mert szamár vagy! . - mondja a rabbi. - zabbal etesd őket!
Pár nap múlva Kohn megint siránkozik, hogy hiába eteti zabbal a libáit, mégis pusztulnak.
- Ostoba fajankó vagy, miért nem árpával eteted őket?!
Másnap megint megy Kohn: 
- Rabelében, hiába próbálkoztam az árpával, megdöglött az utolsó libám is!
- Most már egy libád sincs?
- Egyetlen egy se.
- Kár. Pedig még annyi jó ötletem lett volna...

Csak egy baj van, a viccbéli libák mi vagyunk ...

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Vajon miért van az, hogy sok politikus szeretné többnek mutatni magát, mint ami? Hiszen talán ez az egyetlen szakma, aminek nincs képesítési követelménye, nem kell igazolni felsőfokú képzettséget vagy éppen tudományos fokozatot. Igaz ugyan, aki egyénileg mérkőzik, annak imázsához hozzátartozik nemcsak az öltöny, vagy éppen a sztájlisztok által megálmodott fotogén frizura, hanem a szakértelem látszata is, talán az ő esetükben még úgy-ahogy érthető is lenne a csili-vili diploma utáni vágy. A listásoknak azonban erre sincs szükségük - őket csak a legfőbb lista-összeállító minősíti, eladásukról pedig a kampány vezérarca és stábja gondoskodik. Az ő esetükben teljesen mindegy, milyen iskolai végzettséggel rendelkeznek, szakértők-e vagy csak tapéták a falon, akik nagyszerűen tudnak vezényszóra gombot nyomkodni. Ahhoz meg ugye nem kell diploma, de még OKJ-s képzés sem. A listások esetében a lényeg az, ne fűződjön nevükhöz egyetlen botrány sem, ami az ellenfelek által ügyesen tálalva a pártvezér  személyzeti kompetenciáját és leendő frakciótag-választási technikáját kérdőjelezné meg.

Mégis, a hvg.hu újságírói szerint

"Számos közéleti szereplő szerzett kétes értékű, ám az önéletrajz fényezésére megfelelőnek látszó külföldi diplomát vagy megtévesztésre alkalmas „tudományos” címet." (hvg.hu)

Kérdés, vajon miért érzi úgy egy politikus, hogy érdemes önéletrajzát "fényezni" egy kétes értékű, "majdnem Ph.D" szintű, sehol sem jegyzett, mégcsak nem is akkreditált intézményből származó diplomával? Miért gondolják úgy egy párt személyzetisei, érdemes az ilyen "majdnem olyan, mintha valódi diploma lenne" sorokkal feltuningolt önéletrajzokat kitenni közszemlére, a sajtó szabad prédájára? Ki és milyen megfontolás alapján érzi úgy, nem derül ki a "diploma hazudása", esetleg a diploma "áldiplomasága"  és nem okoz majd kényelmetlen pillanatokat parlamentben feltett kérdések formájában, vagy ami még imázsrombolóbb, negatív, gúnyos hangú médiamegjelenések sorozatában? Vagy úgy gondolják, egy (bármilyen) külföldi intézmény megnevezése már elegendő egy elismerő bólintáshoz, "hú, milyen okos lehet ez a képviselő" elismeréshez?

Vajon az adott párt imázsfelelősei szerint nem ébreszt-e olyan gondolatokat egy-egy kipattanó ügy,  mint például "ez a politikus sem áldozott éveket a becsületes tanulásra, csak jó pénzért vett magának valamit az interneten/Ecserin"? Vajon ha főközszolga is lesz a politikus, ott magasabb fizetési osztályba sorolják az ilyen majdnem diplomával?  Vajon hány választópolgár jut el odáig a gondolatmenetében, "szegény képviselő, biztos ő sem jutott be államilag finanszírozott szakra, így inkább külföldön szerzett diplomát, mert ott olcsóbb volt, mint itthon"? Vagy hazafias húrok pendülnek meg benne, "végre egy felelősségteljes politikus, aki nem a hazai adófizetők pénzéből szerez képesítést, hanem saját maga fizeti ki külföldi tanulmányait"?

Mert magasan repülő labdák vannak és olyanok is, akik nem restellik lecsapni őket. Valószínűleg Bánki Elek képviselő most úgy érzi, igazságtalan az élet (meg az ellenzék) vele szemben, és kezdheti Európa Parlamentbeli karrierjét radírozással meg elektronikus nyomeltüntetéssel. Vajon miért gondolták úgy a Fidesz PR-osai, hogy egy olyan intézmény (Econovum Akadémia) "diplomáját" minden további nélkül benne hagyhatják Áder János utódjának önéletrajzában, amelyről Réthelyi Miklós még 2011 tavaszán határozatban mondta ki véleményét? E szerint az Econovum „nem minősül felsőoktatási intézménynek”, s „megtévesztésre alkalmas” módon tüntette fel képzési programjait. És lehet maszatolni, magyarázkodni, csúsztatásról beszélni meg aljas rágalomról, de a ténynek attól még makacs dolgok: ha nem  minősül felsőoktatási intézménynek a papír kibocsátója, akkor teljesen mindegy, hogy szakdolgozatnak vagy záródolgozatnak hívták, ami a képzés végén volt, és az erre kapott érdemjegy sem számít önéletrajzi-ügyben, ahogy a dolgozat  „Ph.D-szintű” kidolgozottsága sem jelenthet Ph.D fokozatot.

A hvg.hu cikke alapján azonban van még rejtett muníció az újságírók számára az önéletrajzok olvasgatásában -  számos közéleti szereplő kerülhet még kényelmetlen helyzetbe úgy, hogy diplomájának, tudományos fokozatának eredetét és minőségét magyarázza. 

Egy biztos, ezek a politikusok mélyen megsértik azokat a választópolgárokat, akik sok-sok évet tanulásra áldozva valódi  tudást adó diplomáért küzdöttek és eszükbe sem jutott céljuk elérése érdekében látszatmegoldások alkalmazása, a forintosítható cím- és rangkórságnak behódolás.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!