Mi az egyház? Amit a Fidesz-KDNP annak ismer el. Indokolnia sem kell, ha valamelyik szervezetet nem ismeri el ( "csak mert én azt mondtam"), a morgás joga pedig mindenkit megillet, de csak szigorúan magánkörben, mivel fellebbezni a döntés (a "csak") ellen nem lehet.

Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa most az Alkotmánybírósághoz fordult az egyházak elismeréséről szóló törvény (2011. évi CCVI. tv.) egyes rendelkezései miatt. Mi a gond az Alkotmánybíróság által egyszer már megsemmisített, majd hipersebességgel újraalkotott és életbe léptetett jogszabállyal? Az ombudsman szerint a törvény egyházak elismerésével kapcsolatos szabályai több ponton is ellentétesek a hatalommegosztás elvével, a tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint jogorvoslathoz való joggal. Rövidebben: a jogszabály az Országgyűlés egyedi és megfellebbezhetetlen döntésétől teszi függővé az egyházi státusz megadását.

Melyik szervezetből lehet hazánkban egyház? A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény szerint: 

A törvény alapján egy egyháznak jelentkező szervezet azonban hiába igazolja az összes feltétel meglétét, a parlamentet még mindig megilleti a mérlegelési jog az egyházi státusz megadásának tekintetében - vagyis az összes törvényi előírás megléte esetén is elutasíthatja a kérelmet. Röviden: egyház az a szervezet, amelyet a parlament (a kormánypárt) annak minősít. Az elutasítottak lehetnek bármilyen világvallás képviselői is, hazánkban  nem minősülnek egyháznak, maximum egyesületként működhetnek. Ráadásul a parlament úgy mérlegelhet, hogy annak szempontjai nincsenek törvénybe foglalva - és mivel azok hiányoznak a jogszabályból, az ombudsman álláspontja szerint a döntéshozatal politikai alkuk tárgyává válhat. Kétségünk nem sok lehet: a Fidesz-KDNP vallási elkötelezettsége közismert ugyanúgy, mint az általa preferált egyházak köre, és mivel az egyházak nem sokban különböznek a multinacionális cégektől, így az üzleti szempontok nagy eséllyel beleszólhatnak a döntési folyamatban. 

A lét a tét. Az egyházak bizonyos esetekben költségvetési támogatásra jogosultak, például az egyház közcélú tevékenysége és intézménye a hasonló tevékenységet folytató állami vagy helyi önkormányzati intézményekkel azonos mértékű költségvetési támogatásra jogosult, illetve az államháztartás alrendszereiből, európai uniós forrásokból vagy nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott programokból, pályázati úton vagy pályázati rendszeren kívül, egyedi döntés alapján támogatásban részesülhet. És akkor még nem beszéltünk az 1%-okról.

A most megtámadott törvény nem írja elő az elutasító döntés indoklását, pedig Szabó Máté szerint erre szükség lenne, mivel így nem tudható meg, mi az elutasítás alapja, ráadásul az egyházi státuszról hozott döntéssel szembeni jogorvoslati eszköz  (fellebbezés) szintén hiányzik a jelenlegi rendszerből.

Tény, a korábbi állami támogatásos rendszerrel komoly gondok voltak, de a mostani "az kap pénzt, akit én arra érdemesnek találok" ha lehet, még rosszabb, igazi melegágya az adófizetők pénzének "felsőbb" politikai érdekek alapján történő elosztásának.

Kérdés, az Alkotmánybíróság mennyi idő alatt fog döntésre jutni az indítvány kérdésében, illetve ha dönt, "van másik alapon" az új, szellemiségében a régivel megegyező törvényjavaslatot hány nap alatt fogja elfogadni a parlamenti többség.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Budapest főpolgármestere nemcsak a fővárosról szóló évkönyvekbe írja be visszavonhatatlanul a nevét, hanem az  új az BKV-szín is róla kapta (gúny)nevét: "tarlóskék". A névadó kiléte kezdetben rejtély volt, Vitézy Dávid is szerepelt a keresztapa-gyanúsak között, ám a nol.hu információi alapján a szín kérdésében belső egyeztetés után maga a főpolgármester döntött. Hát a RAL-színkatalógus 5015 "skyblue" 2x3 centimétere biztos szebb volt ... 

György István főpolgármester-helyettes véleménye, az új szín modern, esztétikus és friss, ráadásul Toscanában például Volterrában és a környékén közlekedő buszok színe ugyanilyen világoskék árnyalatú, és a mediterrán lakosok nem vonulnak csapatostul tüntetni.Tehát, ha az olaszoknak jó, majd mi is megtanuljuk szeretni. Sőt, György István teljesen biztos benne, hogy a budapestiek meg fogják szeretni - az pedig láthatóan egyetlen döntéshozóban sem merült fel, hogy legalább városképpel, dizájnnal foglalkozó szakzsűrit megkérdezzenek, mielőtt még nekiállnak a nagyüzemi  átfényezésnek, ami egyes vélemények szerint maga a vizuális környezetszennyezés.

A hiper-gyors átfestés oka, hogy jelenleg többféle színvilágú BKV-busz is kering a fővárosban, és ez a lokálpatrióta politikusok szerint zavaró lehet. Kérdés, hogy az utca népét megkérdezték-e, feltétlen szükséges-e 105 buszt átfesteni a közeljövőben bugyikékre, darabját 1 millióért, valamint arról, vajon hányszor maradtak le egy buszról, mert úgy érezték, a buszmegállóba beálló jármű színe BKV-idegen, és emiatt biztos nem arra megy, amerre ők mennének? Vajon hány utas érezte magát városképi és tájékoztatási szempontból megzavarodva, esztétikailag porig gyalázva? A füstölgő-kigyulladó, széteső, hirtelen üzemképtelenné váló járművek valószínűleg jobban idegesítik a pestieket, mint a vegyes színvilágú, hatalmas számokkal ellátott buszok ...

Országunkat messze elkerüli a válság - legalábbis erre utalnak egyes, költségvetési gazdálkodásunkat reprezentáló hírek. A kiadásokból nem látszik, hogy hazánkban csökkenő tendenciát mutat a reálbér és a fogyasztás és százezrek érzik úgy, ebben az országban már nem tudják biztosítani saját és családjuk megélhetését. Ha csak a kormányzati költekezést nézzük, ténylegesen is igazi Tündérország vagyunk, európai bérszínvonallal, munkakörülményekkel és cafeteria-rendszerrel.

• Ugyan az állami szférában foglalkoztatottak száma csökkent, a Miniszterelnökség úgy érzi, egyre több munkatárssal tudja csak ellátni feladatát. Tavaly még 146-an sürögtek-forogtak a magyar politika központi vegykonyhájában, 2012-ben már 275-en dolgoznak ugyanott. Láthatóan tehát a Miniszterelnöki Hivatal sokat tesz a hazai munkanélküliség felszámolására, hiszen egy év alatt 90 százalékos létszámnövekedést produkált - sajnálatos módon az adófizetők pénzéből. A "takarékos" állam keretében Orbán Viktor a tavalyi 645 millió helyett idén már 1,6 milliárdot költ közvetlen munkatársai javadalmazására, az átlagfizetés egy év alatt 368 ezer Ft/fő/hóról 485 ezer Ft/fő/hóra nőtt, a 76%-os átlagbéremelés jelentősen meghaladta az országosan tapasztalható reálbércsökkenést.

• Minisztériumok által foglalkoztatott politikai tanácsadókból sem szenvedünk hiányt - az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) adatai nélkül  18 politikai főtanácsadót és 46 politikai tanácsadót foglalkoztat a kormány, A legtöbb politikai tanácsadónak és főtanácsadónak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) ad munkát (3 főtanácsadó és 27 politikai tanácsadó), jövedelmük havi 250 - 972 ezer forint skálán mozog, az átlag 547 ezer Ft/fő/hó.

• Nyolc államtitkár kap lakhatási támogatást, valószínűleg ők sem a takarékoskodás jegyében döntöttek úgy, hogy nem valamelyik lepukkant lakótelepen vernek tanyát, átlagtámogatásuk 168 ezer Ft/hó. Vannak, akik szolgálati lakásban laknak és vannak, akik lakásfenntartási térítést vesznek fel, melynek havi összege maximum a köztisztviselői illetményalap hatszorosa lehet, (jelenleg 231.900 forint). A legszerényebb támogatást Hegmanné Nemes Sára, a fejlesztési tárca vagyonpolitikáért felelős államtitkára veszi fel, havi 150 ezer forintot 88 négyzetméteres szállása fenntartására. Halász János erőforrás-minisztériumi parlamenti államtitkár mindössze 57 négyzetméteres szállása fenntartásához  havonta 231 ezer forintot kap, de Hoffmann Rózsa sem a Havannán lakik láthatóan, 72 négyzetméteres laktere havi 230 ezerbe kerül az adófizetőknek. Egy biztos, a számokból kiindulva kevés az esélye, hogy átlagpolgárral találkoznak a lépcsőházban.

• Az állam a szolgálati lakásoknak nemcsak a rezsijét téríti - a KIM-hez tartozó Balassi Intézet igazgatójának például matracokat vásároltak, 130 és 150 ezer forintért.  Csak remélni lehet, ilyen árfekvésű matrac már könnyű, igazi tündérmesés álmokat hoz a rajta alvónak.

• 2012 februári,  a  hiánycél biztosításához szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat tilalmat rendelt el "az intézményi beruházás keretében történő" bútorbeszerzésekre - a Matolcsy-féle minisztérium megtalálta a kibúvót a 350 milliós eszköz-beszerzéséhez - a takarékoskodás "nem vonatkozik az államháztartási körön kívüli gazdálkodó szervezetek és a fejezet vagyonkezelésében levő gazdasági társaságok beszerzéseire, valamint olyan eszközök beszerzésére, amelyeket a költségvetési szerv a hatályos számviteli szabályok előírásai alapján, összhangban az intézmény számviteli politikájával kis értékű tárgyi eszköznek minősít" (forrás: index.hu). A 98 ezer forintos forgószék és a közel 12 ezres lábtámasz külön említést érdemel, mint "előnyös" áron történő beszerzés.

• A kormánytisztviselőknek nemcsak a lakhatását segíti a kormány, hanem gyermekeik megfelelő módon felnevelését is - luxusovikba járathatják porontyaikat állami támogatással (havi 60 ezer Ft/gyermek). Kérdés, ez ténylegesen mennyibe kerül éves szinten az adófizetőknek, illetve ki fizeti a különleges cafeteria-juttatás utáni közterheket.

• A kormány nem takarékoskodik legújabb programjának népszerűsítésén sem - a munkahelyvédelmi akcióterv reklámozása összesen 56 264 400 forintba kerül, és ebben még nincs benne a jelenleg bővítés alatt álló weboldal teljes költsége. A több, mint 56 millióból országosan 1575 darab plakátot ragasztottak ki, és 80 hirdetést buszok hátfalain helyeztek el. A plakátokat és a kampány egyéb elemeit a Simicska Lajoshoz közelinek tekinthető I.M.G. Inter Media Group Kft. egyik alvállalkozója, a Lounge Design Kft. készítette, a plakátokon azonban nem magyar munkavállalók fényképei vannak (a „produkciós idő és költségek leszorítása érdekében” ). Elmondható tehát, hogy a munkahelyvédelem reklámozása sem teremt itthon munkahelyet, csak külföldön - valószínűleg egyetlen kormányalkalmazott sem merészkedett el egyetlen olyan helyre sem, ahol találkozhattak volna igazi magyarokkal, akik munkahelyüket szeretik és aggódnak is érte. 

A lista nem teljes - gondoljunk csak a szolgálati jármű-használatra, ingyenes telefonra és internetre, testőrökre és sofőrökre, külföldi utakra, repis vacsorákra, ruhapénzre, stb, ezekről a kormányzat egyelőre nem adott ki tájékoztatást.

Vajon az adófizetők meddig tudják még finanszírozni ez a költekezési színvonalat? És meddig akarják?

És vajon hosszabb távon milyen következményei lesznek annak, hogy a döntés-előkészítők és döntéshozók egy olyan tündérvilágban élnek, amelynek nem sok köze van a valósághoz, ahol nem befolyásolja életüket negatívan egy-egy új adó vagy a régi adónemek drasztikus megemelése?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Nemcsak Orwell világában dúl a demokrácia, hanem kicsi hazánkban is. Eddig is sejtettük, hogy nem minden gyermek születik egyenlőnek, de most már tudjuk is – már az első években sem mindegy, kinek milyen (és mennyire) funkcionárius a papája vagy a mamája, a luxus együtt jár a pozícióval.

Az állam minden bölcsis és ovis gyerekre költ, a kisebbekre havi kb. 41 ezret, a nagyobbakra 16 ezret havonta. Ha viszont kormánytisztviselők csemetéiről van szó, a minisztérium bőkezűbb, kiemelt budai intézményekben akár 60 ezret is pótol az állam, csakhogy ne szenvedjenek a kicsik hiányt, meg a szülőknek se kelljen szűkölködniük a magyar átlagfizetést bőven meghaladó jövedelmükből. Mert ennyit minden kormánytisztviselő (a Miniszterelnökség, a tárcák, a kormányhivatalok dolgozóinak egy része, a közigazgatási államtitkárok és a helyettes államtitkárok) megérdemel.

Mit is kap a kormánytisztviselő olyat, amiről egy falusi, városi átlag-bölcsibe, oviba járó még csak álmodni sem mer? Cél a kormánytisztviselők életkörülményeinek javítása:

„A Humán-Mini Művész Utcai Óvoda és Bölcsőde honlapján hirdeti: a kicsikkel angolul vagy németül felső fokon beszélő nevelők foglalkoznak, s játékos keretek között oktatják őket a nyelvre. A csemeték fejlődését logopédus, pszichológus és gyermekorvos vigyázza, biztonságos játszótéren ugrálhatnak vagy sókamrában gyógyulhatnak. A foglalkozásokon balettozni, karatézni, úszni, focizni tanulhatnak. Igény esetén különbusszal szállítják a belvárosból az ősfás parkú intézménybe a gyermekeket, s nap végén ide is hozzák vissza a csöppségeket. Az óvodai tarifáról nincs információnk, de a bölcsőde 90 ezer forintba kerül a külsősöknek, a kormánytisztviselőknek pedig havi 20 ezer forint.” (blikk.hu)

Tény: a kontraszelekció már a pólyában elkezdődik – kérdés, vajon mikor lesz a célja a kormánynak, hogy ne csak a saját kádereinek és gyermekeiknek javítsa a közérzetét, hanem a zemberekét is? Vajon a kormánytisztviselők gyermekét is úgy veszik fel óvodába, „kedves anyuka, jó lenne, ha ebéd után hazavinné a kislányát”? Vajon ott is hetente egyszer kell gyümölcsöt bevinni a szülőnek, hogy lásson olyat a gyerek a tányérján? Követelik a tisztasági csomag keretében a papírzsepit, fogkefét-fogkrémet meg WC-papírt? Kell bevinni papírt, hogy legyen mire rajzolni? Vajon az elit óvoda gyermekei is idejekorán megismerkednek a polgármester haverja által összegrundolt menzakajával? Vajon lemarad a gyerek az úszásoktatásról, mert az alkalmanként egy ezres, ahogy a korcsolya is, és nemhogy ősfa, de még normális árnyékot adó fa sincs az udvaron, eu-konform játékokról már nem is beszélve?

A kérdés, miért pont azt a réteget támogatja kiemelten a kormány, amely egyébként is olyan fizetéssel rendelkezik, amely magasan az átlag fölött van? Mert az ő kutyájuk kölyke? Így élnek tovább Móricz rokonai az adófizetők pénzén? És ha a haver már nem haver, a kormánytisztviselő már nem kormánytisztviselő, akkor kirúgják a gyereket az intézményből ha nem fizeti meg a kegyvesztetté vált szülő a havi majd százezres díjat, vagy a minisztérium továbbra is fizeti a fejpénzt az intézménynek?

És milyen lehetőségeket kínálnak az óvoda után, vajon melyik iskolába járnak a politikus-csemeték, hogy egész biztosan szerezzenek érettségire legalább két nyelvvizsgát és nyugodtan, megfelelő körülmények között készülhessenek a külföldi egyetemi tanulmányaikra? És vajon mennyibe kerül az adófizetőknek az elit gyermekeinek elitté nevelése, az, hogy a porontyok még véletlenül se találkozzanak panel-gyerekekkel, a funkcionáriusok meg csóró, alacsonyabb kasztba tartozó szülőkkel?

Azt már tudjuk, az országgyűlési képviselők fizetéséből nem telik biciklire, a szegény sanyarú sorsú kormánytisztviselőknek pedig gáz az önkormányzati óvoda meg bölcsőde. Vajon milyen kiadásaikat kell még támogatnunk azért, hogy tuti ne is kelljen megtudniuk, milyen a valós élet itt, Tündérországban? Lehet, hogy nekünk, adófizetőknek kellene főhivatalnokainknak borsodi túlélő túrákat is finanszíroznunk, ahol havi 47 ezerből kell kijönni?

Egyelőre politikusaink mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen leereszkedni közénk, választópolgárok közé. Azok közé, akik - többek között - a luxusovit is finanszírozzák. Orwell örökérvényű.

Forrás: blikk.hu

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Rosszabbul élünk-e ma, mint fél éve? A GKI szerint igen, a NGM szerint az egész csak a statisztikai adatok szakmaiatlan átvariálása, aljas csúsztatás, rosszindulatú ferdítés, rágalom. És egyébként is, a számok csak a közmunka miatt olyanok, amilyenek. A GKI válasza: ha tévednek, elismerik, de erre most nincs okuk.

"Mindenkinek, aki számokkal dolgozik kutyakötelessége, hogy ezt a lehető legnagyobb megbízhatósággal és tisztességgel tegye, (....) Az egy egészen más kérdés, hogy jól tudom, milyen könnyű a számokkal tudatosan visszaélni vagy öntudattalanul hibázni.” (Sík Endre, 2007, TÁRKI)

És mi a valóság? Azt mindenki a saját bőrén érzi. A reálkeresetek a legjobban a költségvetési szférában csökkentek (6,8%), de a versenyszférában sem őrizték meg az értéküket (3,2%). A minisztérium ugyan emlegeti a gyermekkedvezményt mint vívmányt, ám azzal szemben is ott van a hivatalos 5,6%-os infláció, így a gyermekes munkavállalóknak (gyermekszámtól függően) 2,2%-3,4% közötti reálkereset-csökkenést kellett elviselniük idén. Az átlagnál még rosszabb a helyzet a gyermektelenek,  illetve 18 év feletti gyermekkel rendelkezők körében (4%). (Hivatalos KSH adatok: Statisztikai Tükör 2012/43, 4. tábla)

A reálkereslet-statisztikák természetüknél fogva nem tudnak olyan tételekkel bíbelődni, mint a plusz, eddig nem létező kiadások megjelenése a munkavállalók életében: az ingyenes bölcsőde megszűnése és a felsőoktatási tandíj bevezetése jelentős, egy éve még csak tervbe sem vehető kiadást jelenthet egy család életében, miközben a hivatalos infláció változatlan. Ráadásul az idei fekete leves egy része még hátravan (a jövő évi IMF-vizionált 600 milliárdos megszorításról meg nem is beszélve) - az első negyedév még nem tartalmaz olyan tételeket, mint például a megemelkedett telefontarifák és szabálysértési büntetések valamint egyéb olyan tételek, amelyek a hivatalos infláció-számításnál (fogyasztói kosárnál) nem jönnek szóba. 

Vita tárgyát képezi még az is, valójában mekkora a foglalkoztatottság aránya: a GKI szerint 44,7 ezerrel (1,7 százalékkal) dolgoztak kevesebben a nemzetgazdaságban az év első öt hónapjában, mint egy évvel ezelőtt, az NGM szerint viszont pont ellenkező a tendencia, így 2012. március-május között 63 ezerrel többen dolgoztak, mint tavaly ugyanebben az időszakban, és 93 ezerrel többen, mint 2 évvel korábban. Ez pedig a kormányzat szerint igazi sikertörténet (kérdés, a munkahelyet nem találó, közfoglalkoztatott státuszúak egyetértenek-e ezzel)

Külön vita folyik még a közfoglalkoztatás hatásáról - a minisztérium szerint a reálkeresetek csökkenésének egyik oka a közfoglalkoztatás növekedése, az alacsony fizetések pedig a még csekélyebb mértékű segélyeket váltják ki. Ez azonban nem indokolhatja a versenyszférában tapasztalható reálbércsökkenést, még ha a közszférára ki is hat, bár kérdés, az elmúlt időszakban emelkedett-e annyit a közmunkások létszáma, hogy statisztikailag ilyen jelentős tételt képezzenek, és ha végre jobban élnek, hol jelentkezik a statisztikai tömegükből adódó vásárlóerő? (A válasz ott van a GKI elemzésében: az összességében 3,7%-os reálkereset-csökkenés közfoglalkoztatottak nélkül számítva is 2,3%)

Az idő eldönti, kinek van igaza. A statisztikai adatok generálása és a számok kedvező irányba manipulálása (fogyasztói kosár manipulatív összeállítása, részmunkaidős és teljes munkaidős foglalkoztatás összemosása, stb.) minden politikai irányzat kedvence, pártállástól függetlenül - ennek szélsőséges verziója lehet akár az, hogy bűncselekménnyé nyilvánítják, ha valaki nem fogadja el a hivatalos inflációt és egyéb számolásokra hivatkozik (erre van nemzetközi példa). A lehetőségek száma azonban csak matematikailag végtelen - a valóságban el kell hitetni az emberekkel, igenis jobban élnek, mint egy vagy éppen két évvel ezelőtt. Minél inkább a rendszer szolgálatában állnak a statisztikai adatok, annál gigászibb a feladat: a választópolgár szemét bekötni-fülét befogni azért nem olyan egyszerű például a CBA kasszájánál vagy a piacon sorban állva és fizetve. Lehet kommunikálni, soha nem volt jobb, mint most, ha a zembereknek nincs pénzük téliszalámira de még parizerre sem, ha villanyszámla-minimalizálás érdekében a tyúkokkal kelnek és fekszenek, ha három paplannal takaródznak és a gyereket sem engedik el osztálykirándulásra, nemhogy a középfokú nyelvvizsgához szükséges különórára.

Már csak az a kérdés, a következő választások alkalmával melyik párt (egyéb formáció) tudja majd elhitetni az  magát egyre becsapottabbnak érző választópolgárral, hogy ő majd tényleg elhozza Kánaánt, valódi tündérmesét varázsol a hétköznapokból.Vagy csak eljutunk a régi, a szakemberek által oly gyűlölt szlogenhez, miszerint van kis hazugság, nagy hazugság és van a statisztika?

A kommunikáció célközönsége pedig egyre nyomorultabbul érzi magát a félázsiai Koldusoperában.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Végre egy őszinte mondat. Igaz, nem a felsőoktatás reformjára, mint célkitűzésre vonatkozik, hanem a megvalósítás módszerére, de hát mindig az első lépés a legnehezebb. Mondjuk az ombudsmant keddi, hallgatói keretszám visszavonását kérő állásfoglalása miatt ellenforradalmárnak minősítő vízió egy hangyányit ront az összkép hitelességén, de kicsire nem szabad adni. Hasonló címkét kapott néhány rektor is, akik a felsőoktatás Fidesz-KDNP-féle átalakításának módját nem helyeslik, ők már kezdhetik is a reszketést.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Kevesebbet fogyasztunk, mint egy éve. Hiába az egykulcsos adó, az elmélet, miszerint majd a belső fogyasztás felpörgeti a gazdaságot, hazánk polgárai mégsem költenek még annyit sem, mint tavaly. Sőt, a májusi kiskereskedelmi forgalom 2,5%-os csökkenése bőven lekörözte az uniós átlagot is. És hol fogtuk vissza drasztikusan a kiadásainkat? Leginkább a benzinkutakon, valamint a bútor- és műszaki cikk üzletek (-12,2%) pénztárainál fizettünk kevesebbet. (Központi Statisztikai Hivatal).

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben is megjelent a riasztó tendencia, igaz, egyelőre még kisebb mértékben - májusban a forgalom 0,3%-kal csökkent. Az előző évinél kevesebbet költöttünk az iparcikk jellegű vegyes-, a textil-ruházati és lábbeli-, a gyógyszer-, gyógyászati termék-, valamint a könyv-, számítástechnika, egyéb iparcikk üzletekben. És kik a nyertesek?  A csomagküldő és internetes kiskereskedelem, valamint az illatszer-, és a használtcikk-üzletek. Ez utóbbit nemcsak a statisztika igazolja - a turkálók népszerűsége soha nem látott méreteket öltött és az adóhivatal sem véletlenül szállt rá a vaterázókra.

A kereskedők nem várhatnak javulást - az év eleji adóváltozások már megmutatták hatásukat: kiderült, hogy tényleg rosszabbul élünk, mint akár egy éve is. És nemcsak a szubjektív érzetünk okozza ezt az életérzést, hanem a számok is feketén-fehéren igazolják: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint minden családtípusnál, így a kétgyermekesek, valamint a három vagy több gyereket nevelők esetében is csökkentek a reálbérek az év első öt hónapjában. 

A fogyasztás csökkenése aggasztó az egész gazdaságra nézve is - ha kevesebbet fogyasztunk, kevesebb árura van szükség. Ha kevesebb áru kell, akkor - amennyiben a hazai termelők nem tudják a felesleges külföldön értékesíteni - csökken a hazai termelés, kevesebb munkaerőre van szükség, nő a munkanélküliség, a spirál végállomása megjósolhatatlan. Az állam adóprése fokozódik - a vártnál kevesebb forgalmi típusú adó folyik be, de csökken a társasági és a személyi jövedelemadó is, a különféle járulékokról nem is beszélve. Ami nő, az a munkanélküliek ellátására és a közmunkára szükséges pénz mennyisége, bár ez utóbbin lehet spórolni. És ki lehet jelenteni, milyen hihetetlenül kevés pénzből is meg lehet élni. Kérdés, hogy mit szólnak a tizedik emeleti panellakás erkélyén tanyázó kecskéhez a szomszédok. Meg az állatvédők.

Az átgondolatlan januári adóintézkedések - miközben a legnagyobb fogyasztói réteget érintették - olyan folyamatot indítottak el, amely visszafordítására nem biztos, hogy elegendő lesz a bizonytalan kimenetelű munkahely-védelmi programcsomag, amely ráadásul újabb és újabb adóterhekkel (meg illetékeknek nevezett adókkal) párosulva szakad a zemberek nyakába Hiába a propaganda, mely szerint a minimálbér soha nem látott magasságokba tör, ha ez valójában az adóterhek és az infláció oly mértékű növekedésével jár együtt, amely az alacsonyabb keresetű rétegeknél valójában reálbércsökkenést eredményezett.

Igaz, vannak az egykulcsos adórendszernek kedvezményezettjei is, ám láthatóan nincsenek annyian, hogy fel tudnák pörgetni a gazdaságot - mégha nőtt is a fogyasztásuk, a rendszer veszteseinek fogyasztás-csökkenése azt eltüntette. Azt pedig végképp nem mondhatjuk, hogy az adórendszerünk nyertesei azért nem fogyasztanak (ha már nincs szükségük több kenyérre, margarinra, ülőgarnitúrára meg plazma tévére), mert lázasan beruháznak, építkeznek, ingatlanjaik értékét gyarapítják, hiszen az építőipar soha nem látott mélységeben van. Akkor hova lesz a pénz a gazdaságból? Hol fogyasztanak a nyertesek? A kiszámíthatatlan gazdaságpolitika miatt milliárdok vándoroltak külföldre és vándorolnak folyamatosan napjainkban is - hívhatjuk menekülésnek, vagy elegánsan "adóoptimalizálásnak", a lényeg, hogy a forintmilliárdok nem maradnak Magyarországon. 

A pénzkiáramlásnak hagyományai vannak - elődjeihez hasonlóan azonban a Fidesz-KDNP-kormány sem tudta megoldani, hogy ennek az államadósságunkat meghaladó pénzmennyiségnek akár csak töredéke visszatérjen, sőt, intézkedéseivel újabb kivonási hullámot generált.

Sőt, kormányunk láthatóan azzal a problémával sem tud mit kezdeni, hogy nemcsak a pénz áramlik ki megállíthatatlanul, hanem az adófizető korúak is, akik nemcsak munkájukkal, hanem fogyasztásukkal is aktívan be tudnának szállni a fogyasztás növekedésébe. Ugyan Orbán Viktor rendszeresen tanúságát adja, tudatában van a munkaerő soha nem látott mértékű külföldre áramlásának, de kijelentéseiben eddig még nem jutott annál tovább, hogy 5-6 év múlva majd tömegesen jönnek vissza a fiatalok.  

A Fidesz-KDNP kormánynak egyetlen olyan intézkedése sincs, amely olyan pozitív jövőképet eredményezne az idegen honban szerencsét próbálóknak, hogy visszatérjenek, a szétszakadt családoknak, hogy újra egyesüljenek. És egyelőre azt sem tudjuk elmondani, hogy jobban élünk, mint akár egy évvel ezelőtt. 

Előzmény:

Félmillióan emigrálnak a tündérmeséből

Orbán Viktort mélyen érinti

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Fideszes képviselők egy része bevallotta, hibáztak. No nem olyan ügyben, mint a költségvetés, csak  a közlekedési szabálysértésekkel kapcsolatos törvény ügyében - a bírságok túlságosan magasra sikerültek. Igaz, a kormánypárti képviselők valóság-ismerete és szociális érzékenysége meglehetősen újkeletű: tavaly december 23-án 236 fideszes és KDNP-s képviselő rábólintott az új szabályokra, tehát nem tűntek fel nekik a kirívóan magas, akár a megélhetést is veszélyeztető összegek, de még  idén áprilisban, a törvény módosítását  is 254 kormánypárti képviselő szavazta meg.

A helyzet érdekessége, hogy a képviselői lázadást kirobbantó, a változtatásokat javasló munkacsoport vezetőjévé avanzsáló Bíró Márk is mindkét alkalommal igennel voksolt, később aztán módosította véleményét, mivel  "meghaladja a büntetés mértéke azt az összeget, amit egy átlagember ki tud fizetni", és "az emberek azt mondták, hogy ez most már kicsit sok". Az országgyűlési képviselő szerint a vétkeseknek fizetni kell, de életszerű büntetést.

Az illetékes miniszter azonban nem ért egyet a bírálókkal - szerinte a büntetések célja az elrettentés. A költségvetés viszont kifejezetten vágyik a szabálytalankodókra - az idén különböző jogcímeken összesen 32,4 milliárd forint a terv, ebből 16 milliárd forintot remélnek az "objektív felelősségből származó közigazgatási bírságbevétel" tárgyában. Az első negyedéves adatok alapján nem száguldoztunk eleget (vagy a rendőrök dolgoztak keveset), az előirányzatból csak 1,5 milliárd forint (éves terv 9,39%-a) valósult meg, és ezek az adatok még nem is tükrözik a második negyedéves "elrettentés" hatását. 

A munkacsoport most javasolja megváltoztatni az irreálisan magas szabálysértési bírságokat. A büntetési tételeket a közlekedésre nem veszélyes szabálytalanságoknál a mostani büntetés kétharmadára és egyötödére szeretnék csökkenteni. A könnyítések között szerepel, hogy olyan vasúti átkelőnél, ahol nem jár vonat, 60 ezerre csökkentenék a korábban 300 ezer forintos bírság összegét. Az mondjuk más kérdés, egyáltalán miért kell büntetni olyan vasúti átjáróban, ahol nem jár vonat? Sőt, olyanban, ahol már csak az aszfalton van nyoma a rozsdaette sínnek, mert csak ott nem tudott kinőni a vasúti pályát ellepő méteres gaz?

Bíró Márk elmondta, javasolni fogják azt is, hogy tiltsák be a lézerblokkolót, de a lézerfigyelő radarokat nem, valamint ne legyen kötelező az egészségügyi doboz, és a rendőr csak akkor büntethesse a hiányát, ha baleset esetén nincs a kocsiban. Ez utóbbi javaslattal ki lehetne húzni a doboz-mizéria méregfogát, eggyel kevesebb ok lenne a sofőrök stresszelésére. A biciklisek is fellélegezhetnének: ha egy-két sört isznak, akkor még nem követnének el szabálysértést, de ha főúton mennek, akkor szigorúbb elbírálás alá esnének. Kérdés, hogy a mellékutcákon-kereszteződéseken keresztül imbolygó, enyhén ittas biciklis a közúti forgalomra nem veszélyes? Vajon mit érdemel az az autóvezető, aki rosszul kivilágított kertvárosban üti el a már egy-két sörtől figyelmetlenné vált kerekezőt?

A kormány holnap fogja tárgyalni a javaslatot - valószínűleg döntésükből megtudjuk, nekik mennyi új információjuk van a valós életről, van-e naprakész ismeretük arról, egy mai magyar család havonta mennyiből próbál megélni. De az is lehet, győz az elrettentés és a költségvetési bevétel teljesítési kényszer.

És vajon hány olyan jogszabályunk van még, ami nem "életszerű"?

Előzmény: Mutasd a dobozod!

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Bizonytalan vagyok, vagy mégsem? Kérdezi a kormány, miközben az IMF megállapodással kapcsolatban vacillál. A hitel-nem hitel kérdés valószínűleg már eldőlt a Fidesz berkein belül, de hivatalosan senki sem köti azt az orrunkra. Ha pedig a sajtóközleményekből meg interjúkból próbálunk messzemenő következtetésekre jutni, egyfajta kormányzati skizofréniával állunk szemben (részletes kronológia itt).

Kövér Lászlótól már tudjuk, a kormány nem hagyja majd magát megzsarolni a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalásokon ("álljon meg a világ, ki az úr ebben az országban?"), ráadásul a nemzetközi pénzügyi szervezet nem is tud igazán mit kérni Magyarországtól. 

"Csak nem gondolja bárki azt az IMF-ben vagy máshol, hogy mindezt kétévnyi munka után, (...) mikor végre csak azért is átverekedtük magunkat a túlsó partra, miközben ők mindent megtettek az ellenkezőjéért, akkor most ki fogjuk dobni, és azt fogjuk csinálni, amit ők lediktálnak, értelmetlenül ráadásul" (Kövér László, 2012. 07. 15.)

Az Országgyűlés elnöke azt is elmondta, az IMF csak akkor tud kérni bármit is, ha nyíltan felvállalja bizonyos tőkés csoportok érdekeit, ráadásul Matolcsynak igaza van abban, hogy sokan irigykedve nézik Magyarország államháztartási adatait (vajon az építőipar elhúzódó haláltusáját vagy a félmillió emigránst irigylik jobban?). Vajon miért lehet bizonyos "nehezen megfogható és megnevezhető pénzügyi és politikai körök" érdeke, hogy a Fidesz ne betonozza be például az egykulcsos személyi jövedelem adót, vagy legyen költségvetési fegyelem, átláthatóbb és kiszámíthatóbb adórendszer, strukturális átalakítás? Vajon melyik csoport lobbizik a vagyoni típusú adók vezetése vagy épp a nemzeti bankunkat sújtó csekkadó ötletének elvetése érdekében?

Az is kérdés, ha már odaverekedtük magunkat és ott vagyunk, milyen túlsó partra gondolt Kövér László? Az nyilvánvaló, a révészt mi, adófizetők béreltük fel a választópolgárok többségének felhatalmazása alapján és muszáj fizetnünk az egyre nyomasztóbb bért is, de kétséges, hogy arra a túlsó partra érkeztünk, ahova eredetileg szerettük volna. Mi van, ha rossz irányba indultunk, és alapvetően felesleges volt átevickélni magunkat a folyón? És ha már küszködve-sodródva a túlpartra értünk, hol vagyunk? Ez már a Kánaán? Vagy egy Grimm-féle tündérmese fantasy-verziója? Esetleg egy olyan hely, amilyennek a Disney képzelné modern társadalmi drámájában a Sztüx (Styx) folyó túlpartját? Az a bizonyos kétharmad megtanulta örökre, a választásokon nem váltható retúr jegy ...

A túlpart azonban még a házelnök szerint is ingoványos, egyfajta védőhálóra szükség van, hitelre azonban nincs, tehát semmi sem indokolja az elmúlt két év eredményeinek felborítását.

"...nekünk tulajdonképpen az IMF pénzére nincs szükségünk; nem arról van szó, mint volt a Gyurcsány-kormány idején, hogy a csőd széléről kellett visszarántani az IMF-segéllyel az országot"  (Kövér László, 2012. 07. 15.)

Varga Mihály látszólag más állásponton van -  szerinte nehéz megmondani, hogy jövőre meglesz-e a piacon az az 5-6 milliárd eurós finanszírozási forrás, ami ahhoz kell, hogy hazánk az adósságszolgálatát teljesíteni tudja, így például vissza tudja fizetni a jövőre lejáró korábbi IMF-hitelt. Ha igen, akkor nem kell a hitel, de ha nem lesz, akkor hozzá kell esetleg nyúlnunk a kerethez. A tárca nélküli miniszter szerint szükség van az EU-IMF nyújtotta biztonságra, és várhatóan már ősszel meglesz a megállapodás.

A kérdés, hogyan? Ha nem alkuszunk? Ha nekünk ne diktáljon senki? Ha bankhoz fordulunk hitelért, annak feltételei vannak, mégha csak a családi ingatlant akarjuk is fedezetül nyújtani. De mi van akkor, ha az ország költségvetése a fedezet? Van joga beleszólni a hitelezőnek abba, hogy ne romoljon a fedezet "értéke", jóváhagyni a költségvetést és ellenőrizni annak korrekt végrehajtását? Ha kell a hitel, miért nem veszi a kormányzat komolyan a delegációt, ha pedig nem akarja, miért játssza a sokfelvonásos kutyakomédiát? Mikor jön el az igazság órája, amikor is kiáll a legfelelősebb felelős és megmondja a banknak, nem kell tőle semmi, a híveknek pedig azt, nem alkuszunk semmi pénzért sem, az igazi unorthodox magyar egyedül is boldogul?

És mi lesz, ha a piac  megunja a sasszé jobbra, sasszé balra politikát? Vajon nekünk, adófizetőknek mennyibe fog az kerülni? Mert az, hogy a túlsó part álom-partijába megérkeztünk, a számla kifizetése alól nem mentesít ...

És mi, átlag adófizetők nem választhatjuk a legkézenfekvőbb megoldást, nem vehetjük ki a szabadságunkat kollektíve és nem tűnhetünk el a rendszerből egy kis időre, hogy megússzuk a kényelmetlen-kellemetlen pillanatokat.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Orbán Viktor jelentős béremelést ígér a közalkalmazottaknak.

"Ha sikerül a munkahelyvédelmi akcióterv, megkezdhetjük az erőteljesebb béremelések időszakát is" (Orbán Viktor,  Hír TV)

Mi is a gond ezzel a sokak szívét nagyon is melengető kijelentéssel? Az, hogy nem mind arany, ami fénylik. Sőt.

Egyrészről Orbán Viktor arra is tett utalást, hogy nemsokára tudják, hány tanárra van szükség, milyen földrajzi megoszlásban, mennyi fizetésért. És ugyanez érvényes az egészségügyben dolgozókra. Lefordítva: elbocsátások (és bezárások) várhatók, ha végre lezajlanak az államosítások és a bürokrácia tengerében valaki kiszámolja, hol mire van szükség. Nemsokára a diák-hiányos felsőoktatásban is ki fog derülni, mekkora leépítések szükségesek annak érdekében, hogy ne menjenek csődbe az intézmények. A felesleg meg mehet, ahova akar, a reálszférában már úgyis megtörtént az a nagyszerű, kormányzati szinten sokat emlegetett minimálbér emelés, amely az egyidejűleg bevezetett adóváltozások miatt a nettó jövedelmeket pozitív irányba nem igazából befolyásolta.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a majdani megállapított "szükséges mennyiség" a tényleges szükségletet fogja egyben jelenteni, hanem azt, hogy a majd négy MÁV-nyi, kb. 150 ezer fős új pedagógus-gigaintézmény fő-fő illetékes elvtársa mit gondol a szükséges létszámról. Azt meg már tudjuk, ha valami nem jön be, majd utólag korrigál a vezérkar - bármilyen törvénybe iktatott kormányprogram átütemezhető egy pillanat alatt, lásd pedagógus életpályamodell. Elég pár nap hozzá a törvénygyárban.

Hasonlóan járnak az egészségügyben dolgozók is - az államosítások után majd kiderül, hol és mennyire van szükség rájuk. Ők azonban a pedagógusokkal szemben sokkal mobilabbak - a képzett orvosokat, nővéreket, betegápolókat tárt karokkal várja az Unió, mire a kormányzat eljut odáig, hogy necsak üsse őket, hanem gondoskodjon is róluk, már nagy eséllyel nem lesz kiről.

Másrészről a miniszterelnök nyilatkozatában az egész fizetésemelést a munkahelyvédelmi akcióterv sikerességéhez kötötte. Ami pedig meglehetősen kétséges. A kormány szerint az egész 10 pontos intézkedéscsomag 300 milliárba fog kerülni, ez pedig be fog jönni a tranzakciós illetékből. A szakértők szerint azonban az akcióterv legalább 400 milliárdjába fog fájni az adófizetőknek (a minisztérium például nem számolt az áfa-hatással), miközben a tranzakciós illeték befolyó 300 milliárdja is erősen kétséges. Ráadásul a várt összeg egy részét az egyik zsebből a másikba teszi az állam, valós teljesítmény (tényleges plusz adóbevétel) nincs mögötte.

Úgy tűnik, az egész fizetésemelés-beígérés csak megint egyfajta "mindenkinek jó lesz majd" szöveg és nagy eséllyel már a következő kampányidőszak ígérgetés-hullámának első jele. Az érintett munkavállalói réteg pedig jobb, ha nem iszik előre a medve bőrére, az orruk előtt húzott pénzesmadzag még sokára fog megállni.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A kormányzat új kihívások elé néz a felsőoktatás területén - a Fidesz-KDNP által erőltetett elitizmus kénytelen lesz megvívni csatáját az EU-IMF duójával. És mi a tét? Az EU-IMF a 10-15 milliárd eurós hitelkeret-megállapodás megkötése érdekében szép hosszú étlapot állított össze a tárgyalásokhoz, melyen szerepel a felsőoktatás kérdése is:

"EB szerint a kormánynak tervet kellene elkészítenie, melyben körvonalazza, hogy milyen intézkedések szükségesek annak érdekében, hogy a felsőoktatási törvény, valamint a keretszámok megváltoztatásával összefüggésben a felvételizők és az egyetemet, főiskolát befejezők száma ne csökkenjen." (hvg.hu)

Az, hogy a felvételizők száma ne csökkenjen, legalábbis ebben az évben már veszett fejszének tűnik - a keretszámok és a röghöz kötés intézményével a jelentkezők száma drasztikusan csökkent (részletesen lásd: Álomháború). És történjék bármi, a kormány nem retten vissza attól, hogy drasztikus lépésekkel elvegye a kedvét a tanulástól a fiataloknak. Mert hiába Alkotmánybíróság, hiába elrettentő elvándorlási adatok, a kormány folyamatosan úgy viselkedik, mint Eötvös Gábor a híres cirkuszi produkciójában: "Van mááásik!" Ha valamelyik ötlete  alaptörvénnyel ellentétes, az csak technikai kérdés lehet, még meg sem száradt a festék az alkotmánybírósági határozaton, már ott is az új törvénymódosítási javaslat, az eredeti rendelettel azonos szöveggel, még egy papír a törvénygyári futószalagon. Még az sem számít, hogy visszamenőleges a törvényi szintű jogalkotás - hiszen mindenki ismerheti régről a szöveget, tartalmilag megfelel az AB által megsemmisített kormányrendeletnek. Ha az egyik ötlet nem jó, van másik, a kormány mindig felkészült. A javaslatot benyújtó Pokorni Zoltán szerint minden rendben, mivel a 2012/2013-as tanévre jelentkezők a hallgatói szerződés feltételeit idén januárban, a jelentkezési határidőt megelőzően megismerhették.

De vajon tényleg minden rendben van? Az EB szerint nem, és a problémát beviszik az IMF-tárgyalásokra is. Mert a jelenlegi rendszer csak a kontraszelekciót támogatja, az agyelszívást meg az elvándorlást, azt viszont nem, hogy az emberi erőforrás összértéke nemzetgazdasági szinten emelkedjen, de még azt sem, hogy legalább állandó maradjon. A kormányzat szerint az emberi erőforrás értéke a nemzetgazdaság szempontjából érdektelen, aki tanul, az más pénzéből önmagának tanul. A "korrekt, fair rendszer" miniszterelnökünk szerint korrekt, sokak szerint viszont nem, sőt.

Oké, lehet mondani, más országokban is van tandíj, aki tanul, fizessen. Igen, van, de a rendszer kiszámítható: nem januárban szólnak, februárban úgy jelentkezzél, hogy szeptembertől az éves tandíj akár a garantált bérminimum éves összegének megfelelő forint  is lehet. Vagy annál több is, a választott szaktól függően. Nincs felkészülési idő, takarékoskodási időszak, semmi - a kormány "nincs pénz", illetve "versenyképes felsőoktatás" hivatkozással olyan válaszút elé állította a diákokat és szüleiket, amely elé ők maguk sohasem kerültek, saját bőrükön nem érezték soha azt, milyen lemondani a tanulásról  csak azért, mert nincs rá pénz. Érettségizőknek díszkiadásos Alaptörvényre viszont igen, darabját 10 ezerért, csak hogy érezzék az állam és az oktatási tárca gondoskodását.

Mi a kormány szándéka? Láthatóan inkább stadionok, Kossuth tér meg egyéb szimbolikus beruházások, mint felsőoktatás, inkább végrehajtási rendeletek Pató Pálként elmismásolása, mint a felsőoktatás finanszírozása és emberi erőforrásba biztosan megtérülő befektetés. A látványberuházások hosszabb távon is csak vinni fogják az adófizetők pénzét a költségvetésből ellentétben az emberi erőforrásba invesztálással - aki magasabb iskolai végzettségű, az a statisztikai adatok alapján többet keres, több adót fizet és többet is fogyaszt, ráadásul egészségesebb valamint kevesebb eséllyel és rövidebb ideig munkanélküli, így az adófizetők emberi erőforrásba befektetése mindenképpen megtérül. Arról nem is beszélve, hogy a diákhitel II. garantált költségvetési támogatása nem olcsó mulatság, egyes szakértők (és kormányzati számítások) szerint kifejezetten gazdaságtalan:

„a kamattámogatás teljes, egy adott ügyfélnek kifizetett összege a hallgató által felvett hitelösszeg akár felét, vagy ennél nagyobb részét is elérheti a teljes törlesztési pálya alatt”. (Tehát egy 8 milliós hitel esetén akár 4 milliót.) fn.hir24.hu

A kormány azonban a "más, fontosabb dolgokra kell a pénz", "fizetsz vagy röghöz kötlek úgy, hogy cserébe magyarországi állást sem kínálok, maximum képzettséget nem igénylő közmunkát garantálok", illetve a "diákhitel  kamata terhelje a későbbi költségvetéseket, fájjon majd az akkori kormány feje" politikát képviseli, a jelen tendenciáit és a jövő számait tekintve viszont homokba dugja a fejét és tudni sem kíván róla. A mai felsőoktatási látszat-takarékosság a holnap fejlődésének a gátja, majdani súlyos költségvetési lyuk okozója.

Vajon miért van az, hogy más témákban oly pazarlónak bizonyuló költségvetés hirtelen gondos apaként kíván eljárni?

" ... az államtól elvárható, hogy befektetései ellenében gondoskodjék azok megtérüléséről is, a hallgatói szerződés pedig azt segíti elő, hogy azok a fiatalok, akik bármely szakterületen állami támogatással szereznek diplomát, meghatározott ideig Magyarország, a magyar társadalom javára fordítsák a tudásukat. Ellenkező esetben azonban vissza kell fizetniük a közösségnek taníttatásuk árát"  (Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkársága)

Vajon miért nem hisszük el, hogy hirtelen oly gondos lett az állam, és vigyáz, minden adóforintunk úgy legyen elköltve, hogy az tuti megtérüljön?

És ha már a megtérülésnél tartunk, a diákhitel II. felvevőit mikor kötik majd röghöz, hogy a költségvetés az őmiattuk kifizetett kamatokat rájuk tudja terhelni, ha netalán itthon nem találnak munkát és külföldre mennek dolgozni? 

És vajon miért olyan fontos az EU-IMF duónak, hogy hazánk folyamatosan áldozzon a felsőoktatásra és ne csökkenjen a diplomások száma, azaz az emberi erőforrás összértéke? Lehet összeesküvés-elméleteket gyártani ...

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Sürgősen, pár napos határidővel kell az iskoláknak összeírni, hány lovuk van. A cél: egységes állami lovaságazati vagyonkataszter létrehozása. „Ehhez szükséges a lovaságazathoz tartozó állami vagyonelemek teljes körű, egységes elvek alapján történő felmérése, összeírása" – írja a minisztérium.

De nemcsak az iskoláknak kell számot adni a hátas patásaikról, hanem az egészségügyi intézményeknek is. És mindezt mi alapján? A még márciusban elfogadott 1061/2012. (III. 12.) kormányhatározatra hivatkozva, amelyben a Nemzeti Lovas Program feladatait határozták meg, az érintett miniszterek esetén 2012. június elsejei határidővel. A végekre már csak csúszva, a napokban ért le a parancs, így az iskoláknak a nyári szünetben kell megválaszolniuk a kérdést, hány lóval is rendelkeznek - 99%-uk nagy eséllyel nulla közeli számot fog visszaírni, hacsak nem mezőgazdasági profilú intézmény.

A határozatban a kormány felhívja az érintett minisztereket, hogy 2012. október elsejéig értékeljék a lovaságazati vagyonkataszter elemeinek szervezeti működését, és szükség szerint tegyenek javaslatot hatékonyabb megoldások kialakítására.

Dávid Ibolya a focihoz nem értett, jelenlegi kormányunk láthatóan a történelmi ismeretektől idegenkedik. Navracsics Tibor  miniszterelnök-helyettes a ma reggeli ATV-interjújában arra a kérdésre, mi a véleménye Nyirő József újratemetésének ügyéről vagy a Horthy-emlékművekről, azt válaszolta: a kabinet nem foglalkozik egyik említett kérdéssel sem, "a kormány nem egy történészklub, mi a jövő kérdéseivel foglalkozunk". 

Felelős politikus felelős nyilatkozata, mi pedig reménykedhetünk, ha már - bevallása szerint - saját történelmünk megismerésére sem hajlandó a kormány, legalább gazdaságtörténeti kurzuson részt vett belőle bárki is úgy, hogy figyelt is. Azt tudjuk, hogy a kommunistákról konkrét elképzeléseik vannak, jogalkotás szintjén pedig soha nem tartózkodtak történelmi ismereteik bemutatásáról. E kijelentés után már kérdéses, milyen alapokra is épülnek erkölcsi tartalmú nyilatkozataik.

Az sem tűnik biztatónak, hogy a kormány - történészklub hiányában - a jövővel foglalkozik Jócskán van példa a történelemben olyanokról, akik messiásként a jövővel foglalkoztak, könyvek százai lelhetők fel a tudományos kommunizmus szakterületéről vagy épp az Übermensch árja értelmezéséről, a fikció területén pedig nem szabad elfelejtkezni az örökérvényű Orwell-jövőképről sem. Nem biztos tehát, hogy a kormány jövővel foglalkozása olyan jó nekünk, ha közben elhanyagolják a múltat, a jelenről pedig nem sok tudomást vesznek.

"Akik nem ismerik a múltat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt" (George Santayana spanyol filozófus)

Navracsics Tibor válasza több kérdést is felvet, leginkább azt, vajon mit vár el a mai társadalom az értelmiségi rétegétől, nem is beszélve az életünket és napi közérzetünket erőteljesen befolyásoló politikusaitól. Mert mit is lát egy választópolgár egy ilyen, mindenkit hülyének néző mondatban? Elgondolkodik arról, vajon a miniszterelnök-helyettes tud-e egyáltalán bármit is olyanról, mint a NAT - hiszen annak idején ő is abszolválta a történelem és magyar érettségit, ráadásul a jogi karon is alapvető az állam- és jogtörténeti ismeretek vizsgán történő igazolása. Jogászból meg van egy pár a kabinetben. Mit szólnak vajon az egykori történelem tanárok, egyetemi professzorok, akikkel valamikor is kapcsolatba kerültek a kormánytagok?

Ha viszont nem várható el, hogy tanulmányaikra bámi módon is visszaemlékezzenek az érintettek, naprakész információjuk azért még lehet oktatáspolitikailag: a NAT kérdései is valamilyen szinten kormányhatáskörbe tartoznak még akkor is, ha államtitkárság-szinten próbálják a Horthy-kultuszt fellobbantani és a Nyirő-olvasóklubbot kötelezővé tenni. A kultúrának és oktatásnak van felelőse a kormányban, talán őt is meg lehetne kérdezni, a jelzett történelmi-irodalmi személyiségek kik voltak és milyen szellemi-ideológiai irányzatokat képviseltek, lehetne kérni tőle rövid képes prezentációt egy-egy újratemetés, szoboravatás vagy térátrendezés kapcsán. Mert ugye ezeken a kormány prominens képviselői jelen vannak. Vagy valójában fogalmuk sincs, mit tesznek, csak valaki beírja a naptárukba az eseményt, az inas rájuk adja az ünneplőt, beszállnak a szolgálati kocsiba és a sofőr kikézbesíti őket  biodíszletnek?

"Nem szeretném a történészek dolgát elvégezni: én nem arra kaptam mandátumot a választópolgároktól, hogy a magyar múlt rejtélyeit bogozzam ki" (Navracsics Tibor)

Ezzel a mondattal nem kötekedhetünk - tény és való, hogy a Fidesznek nem volt saját kultúrpolitikája sem a választások idején, sem most, valójában a Jobbik programját valósítja meg e téren (részletesen itt), de legalább nem kellene többet tudni arról, amit mástól kérdés, felhatalmazás nélkül átvesznek? És vajon érdemes úgy felvállalni nemzetközi konfliktusokat, hogy az sem tudják, a másik nemzetet miért is sérti a magyar kormányzat álláspontja? Érdemes egy nyilas újság főszerkesztőjéért bonyodalmat felvállalni, az erdélyi magyaroknak kellemetlen perceket-órákat okozni? Nem kellene legalább kicsit utánanézni, mi vállalható ma, a XXI. században itt, Közép-Európában és mi nem? A sok fizetett szakértő között biztos van egy, aki legalább a neten szét tud nézni, ha már könyvtárba nem teszi be a lábát szakirodalmat olvasni  ...

Már csak az a kérdés, vajon a történelmen és a kultúrán, meg a szimbolikus kormányzás már most látható eredményein felül mit akar még a kormányzat úgy ránk erőltetni, hogy valójában fogalma sincs, mi az????

Előzmény: Kultúra - kitől kinek?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A kormány kézi vezérléssel osztja szét az uniós pénzeket. Testület is alakult hozzá, Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság (NKF, naná, hogy nemzeti), így mindenki számára egyértelmű, kivel kell jóban lenni és nem veszik el a sok bába között a gyerek. Az elnök Orbán Viktor, tagok Lázár János, Németh Lászlóné és Matolcsy György.

A bizottság minden, az uniós fejlesztésekkel kapcsolatos fontos döntést magához von, megmondja, mi számít kiemelt projektnek, a jóváhagyása kell az operatív programok és akciótervek elfogadásához, valamint elfogadja a 2014-2020 közötti időszakra érvényes eljárási szabályokat. A hab a tortán pedig az, hogy az NKF, tehát személyesen a miniszterelnök dönt minden olyan projektről, amelynek támogatási igénye meghaladja az 1 milliárd forintot.

Az EU-s pénzek elosztásának tehát jogszabályilag is egyszemélyi felelőse maga Orbán Viktor – a nagy projektek esetén vele kell jóban lenni, az érintetteknek az ő bólintását kell kieszközölni bármi áron is. Ez alapvetően nem lenne nagy probléma – végre van valaki, aki nem tud elbújni, akit hibáztatni lehet a döntési folyamatért, a népgazdasági szinten felesleges, az adófizetők pénzét feleslegesen csapoló drága projektekért.

A rendszer azonban komoly buktatókat hordoz, főleg az önkormányzatok esetében:

A projektek szükséges voltát csakis a lobbierő és a szimbolikus kormányzás indokai határozzák meg. A lobbi, kinek milyen befolyása van a miniszterelnökre – polgármesterek, nagyvállalkozók, pénzügyi machinátorok állnak sorba, hogy az ő giga-projektjük nyerjen. Ráadásul a szimbolikus kormányzás kormányunknak olyan, mint lepkének a lámpafény – mágikus vonzereje van annak, hogy minél több teret építsenek át, minél több új szobrot, stadiont avassanak, maradandó és csak baromi drágán felülírható nyomot hagyjanak maguk után főleg úgy, hogy a kormánypárt népszerűsége nincs a topon. A politikai érdekek letarolnak mindent.

A prioritások a politikai, illetve a politikusok és a mögöttük megbújó gazdasági lobbi érdekeit szolgálják. Kinek kell stadion? Annak, aki a VIP-páholyban szeretne feszíteni, aki az egész komplexumot fel szeretné építeni, meg annak, aki az üzemeltetésében, illetve a csapatok állami támogatásában lát fantáziát. A felszínen lehet hangoztatni az akadálymentesítős-esélyegyenlős-zöldítős-örökség- és egészségvédős célokat, a mélyben meghúzódó érdekek sokkal szimplábbak. A fenntartást meg majd állják az adófizetők …

Az elbírálás rendszere magában hordozza a rémisztően előkészített projektek támogatásra alkalmasnak ítélését. A kidolgozatlanság, a tervek nem megfelelő összehangolása, a koncepciótlan összevisszaság a megvalósítás és az elszámolás során üt majd vissza felesleges vagy megvalósíthatatlan projektelemek, drága, gazdaságtalan megoldások vagy éppen szükségtelen, a projekt céljaira tökéletesen használhatatlan tárgyi eszközök beszerzése formájában. Az elfogadott pályázat szentírás, attól eltérni nagyon hosszadalmas és bürokratikus procedúra, egyes esetekben pedig egyenesen lehetetlen, nincs mese, azt kell megvalósítani, amit pár hét alatt összedobott pár, nem feltétlen hozzáértő ember.

A megfelelő előkészítettség hiányában a projektek akár duplájába is kerülhetnek. A pályázat jövőbeli elfogadásának tudata egyáltalán nem segíti a racionális gondolkodást – „írjatok le valamit, úgyis megkapjuk a pénzt” utasítással gyorsan összetákolható egy pályázat és a költségvetése. A támogatási összeg mint hatalmas jutalom gyorsaságra ösztönöz, a kidolgozatlanság pedig később az önrész két, de akár háromszorosára emelkedését is okozhatja, hogy a későbbi uniós büntetésekről ne is beszéljünk. A támogatás csak arra vonatkozik, amire kérték és megítélték – az utólagos tételek mind az önrészt növelik, a kapkodás pedig hibát hibára halmoz: itt egy elfelejtett energiabővítés, ott a vízelvezetés megoldásának elmaradása. A tételek gyorsan egymásra rakódnak, ráadásul evés közben jön meg az étvágy: a járda legyen szélesebb, a szökőkút nagyobb, és kiderül, az egész épület nyáron használhatatlan légkondicionálás nélkül. A közbeszerzés is drága mulatság, a pályázati költségvetés és a tényleges bekerülési költség közötti különbség szintén az önrészt növeli. A rossz szerződések szintén milliókat vihetnek el az adófizetők pénzéből, nem is beszélve a későbbi szakértői költségekről. A rossz munka pedig elnyeri méltó jutalmát – későbbi brüsszeli ellenőrzés a hibákat sok-sok eurós büntetésre válthatja, amit szintén ki kell fizetni.

Az „ingyen” kapott pénz felelőtlen hitelfelvételre ösztönöz. Az önrésznek gyakran nincs fedezete, ám a támogatási összeg csillogása felülírhatja az óvatosságot – az önkormányzatok jó része az önrészbe, illetve annak nem várt növekedésébe adósodott el. Ha pedig az eladósodás eléri a kritikus pontot, a pályázó válaszút elé áll: vagy egyezkedni próbál és nem törleszt, vagy potom áron kiárulja vagyonát, vagy extra adót vet ki, esetleg egyes területeken a szolgáltatásokat teljesen leépíti, vagy fizetőssé teszi. Az adófizetők mindenképpen rosszul járnak – a drága, előkészítetlen projektek miatt számolgathatják, így vagy úgy mennyit is kell nekik fizetni évente feleslegesen akár adóemelés, akár például bölcsődei díj formájában.

Az átgondolatlan projektek legjellemzőbb eleme, hogy a nagy sietségben a kutya sem számolja ki rendesen, mennyibe is fog kerülni a frissen létrehozott valami fenntartása. Hiába lesz öntözőrendszer, a drasztikusan megemelkedett parkfenntartási költségek miatt inkább nem locsolnak és kiég a gyep, a műfüves focipálya négy év alatt leamortizálódik és nincs pénz a cseréjére, a szökőkút működés közben nem annyira szép, mint amennyire drága, a hipermodern könyvtárban pedig napsütés esetén meg lehet főni, mert a légkondicionáló működtetésére már nem futja. A működtetési költségek az egekbe ugorhatnak, az öt éves fenntartási kötelezettség miatt amit nem lehet elsunnyogni, azt ki kell fizetni – tehát más, az adófizetők szempontjából sokkal fontosabb területekről kell a pénzt átcsoportosítani.

Vajon mire számíthatunk a jövőben?

„Egy kormányzati tisztviselő ezt úgy magyarázta: Németh Lászlóné felel a jövőben is az uniós beruházásokért, de Lázár tesz majd arra javaslatot, hogy az egyes régiókban "politikai szempontból mi az elsődleges, minek kell minél gyorsabban megvalósulnia".” [origo]

Ha a beígért „politikai szempontok”, nem pedig gazdasági racionalitás alapján döntenek, hát semmi jóra.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Aki elmegy és itthagyja ezt a tündérmesebeli világot, az úgy érzi, neki már semmi pluszt nem tud adni ez a rendszer. A barátok, a szülő, a Túró Rudi – egy sem olyan erős vonzás, amely a koffereket a magyar földhöz ragasztaná.  A barátok? Már mind külföldön vannak. A szülők? Sírnak, de közben reménykednek, gyermekük sorsa jobbra fordul. A Túró Rudi? Most sem telik rá.

Az ország nagy tragédiája, hogy azok mennek el, akik életük és teljesítőképességük teljében vannak. A 30 év alattiak 48%-a gondolkodik a magyarországi lét feladásával, a 31-40 évesek esetében ez a szám 35%. Ha rávetítjük a teljes népességre, akkor kiderül, nemcsak a csalódott baloldali szavazók, a Fidesz által kirúgott funkcionáriusok emigrálnának – a kivándorlók között vannak azok is, akik megválasztották a Fideszt, esélyt adtak a pártnak és reménykedtek, jobb sorsuk lesz az Orbán Viktor vezette hazájukban. Hát nem lett.

Az átlagosnál magasabb migrációs hajlandóságú társadalmi csoportok - Forrás: Tárki

Ha megnézzük a statisztikát, kik mennének?