Költségvetési forrásból Kerényi Imre bábáskodása mellett új könyvsorozat indult útjára - a Nemzeti Könyvtár 2013 karácsonyáig megjelenő első 24 kötetébe azokat a műveket választották ki, "amelyeket a kormány ajánl hívei és leendő hívei számára, a békemenet résztvevőinek", valamint ez a könyvsorozat "arra tesz kísérletet, hogy megfogalmazza a nemzeti oldal saját kánonát".

"Ez egy kultuszkönyvtár (...) minden politikai rendszer törekszik és törekedjen is arra, hogy filozófiáját megjelenítse épületekben, szobrokban, könyvsorozatokban. A könyveket a magyarság és a haza szeretete köti össze, ez a kánon nem támad senkit, más kánonokat sem" (Kerényi Imre)

A könyvtár köteteit a 100 %-ban állami tulajdonú Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó adja ki, kötetenként tízezer példányban, ebből ötezer a tiszteletpéldány. Az elosztás gáláns, valamennyi közkönyvtár és iskolai könyvtár kap belőle - azonban van egy feltétel, "berendezési tárgyak legyenek" iskolaigazgatóknak, valamint a jelentősebb települések polgármestereinek. A feltétel alapján valószínűsíthető, a könyveket nem a kulturálódni vágyó olvasójegyes plebsznek szánták - a kötetek nem reprintek, hanem "a tartalomhoz illő nemes kivitelben, a nagy XVIII. századi erdélyi nyomdász, Misztótfalusi Kis Miklós antikva betűiből szedve, a világhírű svéd Munken papírgyár Premium Cream papírján, kemény táblás kötésben készülnek" és nem olvasás, hanem berendezési tárgy a használati céljuk, bármit is jelent az (polcdísz? ajtótámasz? sznoboknak és pártkatonáknak cirka két folyóméternyi látvány-kultuszkönyvtár? egyenkötésű, ütemezett kampányreklám?).

Az állam lemond a csábításról és nem kíván extraprofitot elérni a kiadásból - tehát még az az örömük sincs meg az adófizetőknek, hogy a vevők az eladási ár egy részét visszacsorgatják az államhoz profit formájában. Vajon miért is nem lehet az extra-igényes könyveket például 5-6 ezerért árulni a rajongóknak, hogy megtérüljön a költségvetés "szellemi innovációs" befektetése?

"... nem kíván az állam extraprofitot termelni, piacbefolyásoló szerepet nem szánnak neki, szellemi innovációt szeretnének megvalósítani. (...) ha a kötetek zömét megvásárolják, akkor a program nullszaldós lehet." (Kerényi Imre)

És mibe is fog mindez kerülni az adófizetőknek? A valós költségeket valószínűleg soha nem fogjuk megismerni, de ha kiindulunk abból, hogy darabját 2.500 Ft-ért árulják és nincs rajta nyereség, akkor

• az első 24 kötet piaci értéke: 24 kötet x 10.000 db x 2.500 Ft/db, azaz összesen 600 millió forint,  és ebben az összegben még nincs beleszámítva a
• címzettekhez eljuttatás adminisztrációs és logisztikai költsége 24 kötet x 5.000 db, azaz 120 ezer tisztelet példány esetében 500 Ft/darab átlag-költséget vélelmezve 60 millió forint.

Amennyiben sikerül kötetenként mind az 5.000 nem tiszteletpéldányt eladni a lelkes olvasóknak, akkor 300 millió Ft visszakerül a költségvetésbe (forgalmazóhoz), de még így is minimum 360 millió forintba kerül a nemzeti kultusz oltárán áldozás. Ha pedig azt nézzük, hogy egészen 100 darabos könyvtárrá kívánják felfejleszteni a "berendezést", akkor a fennmaradó 76 kötet tiszteletpéldányai kb. 1,14 milliárdjába fognak kerülni az adófizetőknek (az egész projekt összköltsége minden eladott eladható példány mellett kb. 1,5 milliárd forint)

"A Nemzeti Könyvtár olyan családi olvasmánytárt kínál, amelynek útirajzai nyomán képzeletben bejárhatjuk Magyarországot, amelyből megfőzhetjük legjobb ételeinket, e könyvek meséit felolvashatjuk gyermekeinknek, a rendkívüli személyiségeket figyelemmel kísérve kalandozhatunk a magyar múltban, átélhetjük történelmünk katartikus pillanatait, és újra gyönyörködhetünk a vitathatatlan magyar irodalmi remekművek szépségében és erejében." (nemzetikonyvtar.kormany.hu)

Kerényi Imre (fotó: Botár Gergely, kormany.hu)

A kultuszkönyvtár első hét kötete:

1. Magyar írók sorozatban: Tormay Cécile: A régi ház – Batthyány Gyula rajzaival

2. Magyar hősök sorozatban: Jókai Mór: Benyovszky Móric életrajza – az első kiadás metszeteivel

3. Magyar tájak sorozatban: Dornay Béla, Vigyázó János: Balaton és környékének részletes kalauza – 1934, rajzokkal és térképekkel

4. Magyar mesék sorozatban: P. Ábrahám Ernő: A csudaszarvas – Jaschik Álmos rajzaival

5. Magyar ízek sorozatban: Gundel Károly, Gundel Imre: A vendéglátás művészete, Gasztronómiáról és Gundelekről

6. Magyar ritkaságok sorozatban: Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról – Csörgey Titusz rajzaival

7. Magyar ünnepek sorozatban: Október 23.

A kormány azonban nem áll meg a kultuszkönyvtár létrehozásánál - az elkövetkező bő egy évben öt jeles magyarnak kívánnak tiszteletet adni: Trianon tanúinak (Tormay Cécile, gróf Esterházy János, gróf Bethlen István, Kós Károly, gróf Bánffy Miklós). A projekt mottója mágikus-numerikus: "Öt könyv hirdesse nagyságukat, öt esszé emlékezzen, öt konferencia tisztelegjen, öt televíziós műsor készüljön, öt szobor szülessen, öt közterület viselje nevüket." (nemzetikonyvtar.kormany.hu)

"Tormay Cécile szobra már áll a Rókus kápolna előtt, melyet a híres írónő felmenői építtettek. A vaskerítés mögötti oszlopra helyezett brüszt alkotója Cs. Törley Mária szobrászművész. 2012.10.03-án a Nemzeti Könyvtár első köteteként 10.000 példányban megjelenik  Tormay Cécile „A régi ház” című regénye, mely családjáról szól. 2012.10.04-én a Heti Válasz méltatja az írónőt. 2012.10.05-én a Magyar Művészet Akadémia konferenciát rendez tiszteletére. 2012.10. 6-án és 7-én a közszolgálati televízióadók műsorokat sugároznak róla. 2012.10.08-án, Tormay Cécile születésének 137. évfordulóján átadásra kerül a közeli Kőfaragó utcában az írónő egykori lakóházának felújított homlokzata. A Kőfaragó utca korábban Tormay Cécile nevét viselte." (nemzetikonyvtar.kormany.hu)

A "Szobrok, közterek - Trianon tanúi" projekt 2013 karácsonyáig hasonlóan "dús körítéssel" ünnepli majd a többi négy hírességet is, többek között emlékhelyet alakítanak ki számukra, közterületet neveznek el róluk.

A szobor-köztér projekt költségvetési része sem elhanyagolható nagyságrendű, gondoljunk csak olyan költségekre, mint például szobrok készíttetése, díszebédek-vacsorák, újságcikkek, tévéműsorok valamint műsoridők kifizetése, konferenciák tartása, stb.

Azt már Navracsics Tibortól tudjuk, "a kormány nem egy történészklub, mi a jövő kérdéseivel foglalkozunk", most azonban mintha turbó fokozatra kapcsolt volna a kormány, épp a kampányidőszakra időzítve Trianon tanúinak sorozat-ünneplését, elszívva a Jobbik kampánya elől a levegőt.

És a legfőbb kérdés, ma Magyarországon tényleg erre van a legnagyobb szüksége a zembereknek?

Előzmény:

Akik nem értenek a történelemhez

Kultúra - kitől kinek?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Mikor jön a feketeleves? Kérdezi sok gazdasági szakember, válasz egyelőre sehol. A kormány vetít - a költségvetési lyukakat betömő valódi megszorító intézkedéseknek még körvonala sem látszódik, helyette réteg-intézkedéseket hoz - például kedvezőbb lesz a 35 év alatti első lakáshoz jutó ingatlantulajdonosok illetékfizetési kötelezettsége, nem is beszélve a 16%-os személyi jövedelemadó véglegessé tételéről; csak ez utóbbi vagy 100 milliárd pluszt hagy az érintettek zsebében.

Matolcsy szerint minden rendben, az új "adócsokor" esetében "minden, ami a bürokráciát csökkenti, a vállalkozókról terhet vesz le, ingyen van az állam szempontjából", Varga Mihály szerint "a kormány a jövő évi költségvetést 3 százalék alatti hiánnyal, nagyon szilárdnak látja". Látványos hurráoptimizmusuk teljes mértékben érhető és igazolható, hiszen amennyiben a hiány átlépi a 3 %-ot, magunkra vonjuk az EU túlzottdeficit eljárását és annak minden következményét, például támogatás megvonást - a kormánynak tehát elemi érdeke addig csűrni-csavarni, amíg a kritériumokat nem teljesítjük. 

Sajnos egyelőre úgy néz ki, egyedül a kormány az, amely rózsaszínben látja a világot:

"... a hétfő reggel ismertté vált nyerőgép-stop, valamint a délben, Varga Mihály által jelzett egészségügyi járulékplafon, összeadva a várható növekedési ütem csökkentéssel - a jelenlegi 1,6 százalékról 0,8-ra - és az ezzel járó árfolyam-instabilitás hozzávetőleg 120 milliárdot vett ki a 2013-as költségvetésből. Ha ehhez még hozzászámoljuk a Nemzeti Bank múlt heti prognózisában szereplő 440 milliárdos lukat, a be nem tervezett deficit megközelíti a 600 milliárdot. Ez a nemzeti össztermék 1,5 százaléka, vagyis a jövőre papíron tervezett 2,2 százalékos költségvetési hiánycél egyből 4 százalék közelébe ugrik." (stop.hu, Vértes András GKI vezérigazgató)

A helyzetet tovább súlyosbítja az ésszerűtlen adósságszolgálat, illetve az ebből fakadó, az adófizetőket feleslegesen terhelő gigaméretű plusz teher:

"... nagyon óvatos becsléssel számolva az elmúlt egy évben az államadósság forintkamatain 75 milliárd forintot veszítettünk, és további 220 milliárd forint veszteséget vásároltunk be 2013-15-re a magasabb állampapírkamatok miatt. A devizaárfolyam ingadozása miatt 190 milliárd forint lehet a veszteség. (...) összesen 485 milliárd forintra rúg a veszteség, melyhez ha hozzátesszük a járulékos veszteségeket 560 milliárdra emelkedhet. Ez a lakossági fogyasztás 2,6 százaléka, vagy a beruházások 10 százaléka, és meg lehetett volna úszni egy IMF-megállapodással." (stop.hu, Vértes András GKI vezérigazgató)

Ha már az IMF szolgáltatásait nem kívánja a kormány igénybe venni, vajon mit akar tenni az előre borítékolható túlzott mértékű hiány optimális szintre szorítása érdekében? Az eddig felhasznált extra-források kifulladóban vannak (válságadók, einstandolt magánnyugdíjpénztár), konkrét lépések hiányában  pedig csak tippek (kiszivárgások) vannak, bár egyelőre egyik sem tűnik túl jó ötletnek:

• újabb áfa-emelés, immáron 27%-ról 28%-ra, saját csúcsunkat megdöntve. Ez jó hír azoknak, akik belegabalyodtak a huszonhéttel és mindenféle törtszámmal való számolásba, az átlag-fogyasztó azonban félhet előre, vajon az 1%-os emelés valójában hány százalékos lesz, mire konkrét árcédulára kerül.

• elmaradó projektek, ezek közül a legvitatottabb a pedagógus életpálya-modell bevezetésének elhalasztása. Az átütemezéssel 2013-ban 61 milliárd, 2014-ben 91 milliárd, 2015-ben pedig 229,5 milliárd forintot nem kell a költségvetésnek kifizetnie, ez pedig igen csábító lehetőség egy megszorult kormányzatnak. A kockázata? Nemcsak a leendő 150 ezres giga-intézmény fizetésemeléssel beetetett  alkalmazottainak dühe, hanem azoknak a családoké is, akiknek gyermekeit a mérges, hirtelenjében jelentősen alulmotivált pedagógusok tanítják.

"A kormány az a testület, ami mindig megtartja, amit ígér. Ha pénzt ígér, azt is megtartja." (Karinthy Frigyes)

• célzott kamatpolitikával inflációgerjesztés 

"Minden egy százaléknyi infláció fél százalékpontos költségvetési egyenlegjavulást jelent" (Mellár Tamás)

Laboratóriumi körülmények között jól hangzik, a valóságban azonban az eredménye kétséges, különösképpen a devizában eladósodott országok esetében. Az út úgy néz ki, kikövezve, az utóbbi időben a monetáris tanács annak ellenére csökkentette az alapkamatot, hogy ezzel nyilvánvalóan növeli az inflációt. Kockázat: az infláció gyengíti a forintot, így nő a devizában fennálló adósság. Igaz, az inflációnak van költségvetési szempontból egy hatalmas előnye is - ugyanazért többet kell fizetnie a fogyasztónak, a magasabb árszínvonallal együtt pedig több forgalmi adó kerül a büdzsébe. További kockázat még a reálbérek csökkenése, ez azonban eddig sem izgatta a kormányzatot.

• a 100 milliárd "családoknál maradó" személyi jövedelemadó fogyasztást generál a piacon, bővíti a keresletet és jelentős része visszacsorog a költségvetésbe adók formájában. Az elképzelés szép, de már az egykulcsos adó bevezetésekor is kiderült, ez nem így működik. 

"Az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetéséhez kapcsolódó kormányzati várakozások túlzottak voltak: mind a kereslet, mind a lakossági és az országos szintű megtakarítások növekedése elmaradt a várt mértéktől, és a kínálati hatások sem a remélt módon alakultak. Az egykulcsos adó bevezetésének keresleti hatása azért is gyenge, mert csak a jómódúak nettó jövedelme növekedett, és mivel a magyar gazdaság importfüggősége kimagaslóan nagy, az indukált keresletnövekedés nagyrészt az importot, nem pedig a belső keresletet növeli. A tehetősek megtakarítási határhajlandósága érzékeny ugyan a személyi jövedelemadó csökkentésére, de az országos szintű megtakarítási hányad mégsem emelkedik: az egykulcsos adó bevezetése miatt közel annyival nő meg az államháztartás deficitje, mint amennyivel nagyobb lett a jómódúak nettó jövedelme. Az egykulcsos adó bevezetésének kínálati hatása is nagyon erőtlen. Alig nőhet a foglalkoztatás, az adócsökkentés deficitnövelő hatása miatt bevezetett bank- és válságadók, továbbá a devizahitelek végtörlesztésének rendszere rontják a bankok hitelezési hajlandóságát és képességét." (Erdős Tibor)

• új jegybank elnök kinevezése után a devizatartalék felhasználásával adósságcsökkentés (rosszabb esetben költségvetési lyukak betömése). A kockázat kimagasló: szakemberek szerint spekulációt indíthat el a forint ellen, ami kontrollálhatatlan inflációt eredményezhet. Ráadásul a mindenáron adósságcsökkentés politikája nem elég ahhoz, hogy a gazdasági problémák megoldódjanak:

"ha a versenyképességi problémáinkat nem oldjuk meg, hiába jön a jó tündér és engedi el az adósságunk 20-30 százalékát, az rövid időn belül újra fog termelődni. (...) Magyarország nem csak konjunkturális válságban, hanem strukturális válságban van, stagflációval: stagnál a reálgazdaság és makacsul magas az infláció." (forrás: Mellár Tamás hvg.hu) 

• lehet még variálni például a nyugdíjak megvágásával (nem valószínű, "szent tehén-effektus") meg például olyan kiadáscsökkentéssel, mint az utazási kedvezmények megszüntetése (ennek nagyobb az esélye). Téma még a a rendőrökre, katonákra, köz- és kormánytisztviselőkre vonatkozó a jelenleginél sokkal ésszerűbb közszolgálati életpályamodell bevezetése, azonban kétséges, hogy ebből származhat-e rövid távon érdemi megtakarítás. A személyi jövedelemadó kétkulcsossá tétele a kormányzati kommunikáció szerint eleve kizárt, "a megszorításokat fizessék meg az elmúlt húsz év haszonélvezői" kampány-szlogen pedig értelmezhetetlen.

• kreatív adók: csak a képzelet szab határt. Januártól biztosítási adót biztosan fizetünk és még a közműcégek is számíthatnak olyan teherre, amit majd átterhelnek a fogyasztókra.

A kormány egyelőre hallgat, jobb esetben pedig olyan közhelyekkel nyugtatja a kedélyeket, mint hatékonyabb adóbeszedés és a kisebb közszféra. Ráadásul ezek a projektek már évek óta terítéken vannak, nagy megtakarítások ezen a vonalon nem várhatók, 600 milliárdos lyuk befoldozása meg pláne nem.

A helyzetet pedig tovább rontják az olyan "apróságok", mint

• a munkaerőpiac tömeges leépítései (Telekom, Mol, teljes nyerőgép-szektor, húsipari felszámolások, stb.),
• a szakképzett és adófizető, valamint legproduktívabb korú munkavállalók külföldre távozása,
• a gazdaságpolitika banán-köztársaságokat idéző kiszámíthatatlansága, ad-hoc (időnként visszamenőleges hatályú) törvényhozás, random adók, befektetői bizonytalanság, a munkahelyvédelmi tervbe vetett bizalom teljes hiánya (meddig tartanak majd a kedvezmények, lehet velük egyáltalán tervezni?)
• hitelezés beszűkülése,
• az aszálykár miatti drasztikus takarmány- és az ezt követő, várhatóan 30-40%-os élelmiszer-áremelkedés (ez utóbbi akár még jó is lehet a költségvetés szempontjából, extra forgalmi adó bevétel formájában), emiatt a reálbérek további drasztikus csökkenése,
• csökkenő adó- és járulékbevételek (például játékadó-kiesés, házi pálinkafőzés és a dohánykereskedelem változásai miatt elmaradó jövedéki adó, tömeges leépítések adó- és járulékvonzata), valamint
• a belső kereslet erősen csökkentő tandíj (bárhogy is nevezzük, a lényege az, hogy tandíj, előbb vagy utóbb ki kell fizetni), bölcsődei hozzájárulás, biztosítási adók, stb.

Az ellenség már a spájzban van - a szakemberek többségének véleménye összecseng a tekintetben, hogy hosszabb távon az állampapírok után fizetett magas kamatszint nem tartható, az szükségszerűen államcsődöt eredményez.  

A kormánynak hamarosan lépnie kell, akár tetszik, akár nem, akár kampányidőszakként éli meg az elkövetkező hónapokat, akár nem - színt kell vallania és a megszorításokat előbb-utóbb be kell vállaltatnia a zemberekkel, azaz a szavazóbázisával. 

Előzmény:

A dohány nyomában

Mit hoz az ősz?

Unokáink is fizetni fogják

Közvetve jobb, mint közvetlenül?

Csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

A pénznyerő játékautomaták működtetésének teljes megszüntetését javasolja a kormány, holnap már a törvényjavaslat is a parlament elé kerül. Az indok?

• a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne pénznyerő automatákba dobálják a pénzüket (tehát a "szegények, a hátrányos helyzetűek és azok, akik valójában nem engedhetik meg maguknak, hogy ezzel a szórakozási formával élni tudjanak"), másrészt
• súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban, erről azonban további részleteket nem közöltek
• egyébként pedig a Lázár János szerint "a mi (Fidesz-KDNP) politikai családunk krédójával" önmagában ellentétes a szerencsejáték.

Az eredmény: ha elfogadja a parlament gyorsított eljárásban a törvényt (és miért is ne fogadná el?), az még ebben a hónapban hatályba lép és akkor ezentúl sem vendéglátóipari létesítményben, sem játékteremben nem találkozhatunk gépekkel, egyedül a koncesszióban működő játékkaszinókban lehet majd nyerőgépezni. Az indok pedig a gyorsított eljárásra, hogy "nem lehet hónapokon keresztül vitázni erről a témáról, mert ellenkező esetben félő, hogy felpuhulnak a törvényhozás szándékai."

A kormány megvédi nemcsak a családok pénzét, hanem a kaszinókat is - ezentúl a jelenleginél is szigorúbb feltételek mellett lehet majd alapítani ilyen intézményt. 

A kieső költségvetési bevételeket (nagyságrendileg 20-30 milliárd forintot) az online szerencsejáték szabályozásából pótolnák. Az is kiderült reggel, hogy igaz, törvény már van rá, de a nem helyhez kötött szerencsejáték szabályozás a kormány szerint nem kielégítő, így annak kidolgozásával Navracsics Tibort bízta meg a kormányfő.

A mai kormánybejelentés alapján tehát a maradék kb. 4.500 automata is szemétdombra kerül, a szektor foglalkoztatta munkavállalók pedig utcára.

Kérdések:

1.

Ha a Fidesz politikai családjának krédójával ellentétes a szerencsejáték (mint "szórakozási forma"), akkor minek szívatták a szektort november óta giga-adókkal? Miért nem lehetett az egészet úgy, ahogy volt, megszüntetni már tavaly, miért kellett vállalkozásokat úgy belelovalni beruházásokba, hogy azok soha nem térülnek meg?

2.

Ha a nyerőgép ördögtől való, akkor az online szerencsejáték nem az? Korhatár nélkül, otthon, a fotelből vagy íróasztal mellől elveszteni a havi zsebpénzt vagy a család teljes vagyonát, az belefér a Fidesz krédójába?

3.

Vajon mi az a "nemzetbiztonsági kockázat", amiről még beszélni sem lehet?

• A játékosok? Vajon milyen nemzetbiztonsági kockázatot jelent egy átlag-szerencsejátékos? Vagy egy koca nyerőgépes? Ők az online-formában nem tekinthetők kockázatnak?
• A játékgép üzemeltetők? Náluk csak a gép van, a programokat a központi szerver üzemeltetője adja, és az adóhivatal közvetlenül hozzáfér a rendszerhez. Eddig is ellenőrizték őket, ezer egy szabályt be kellett tartaniuk, ráadásul ők voltak a piac őrei, vagyis azok, akik az illegális konkurenciát felnyomták az illetékes hatóság felé.
• A központi szerver üzemeltetője? Neki több, mint száz milliós audittal kell bizonyítani, hogy a rendszer kívülről-belülről manipulálhatatlan, valamint minden adathoz hozzáfér a NAV is. Nem valószínű, hogy ő lenne a kockázat, mivel az online szerencsejátékhoz is szükség van központi szerverre. Ha pedig tulajdonlási, stb. problémák vannak, még mindig ott van a Matolcsy-minisztérium, hogy audit megléte esetén se adja ki a működési engedélyt.
• A központi szerver auditorja? Egyetlen egy lett kijelölve, szakérteni is ő szakérthet egyedül, ráadásul a médiahatóság jegyzékében is benne van. Ha ez a cég lenne a nemzetbiztonsági kockázat, elég lenne csak megvonni a jogosultságát, (esetleg a megváltozott tulajdonosi körben rendet tenni).

Kizárásos alapon tehát egyedül a játékgép-üzemeltetők jelenthetik egyedül a nemzetbiztonsági kockázatot, bármi is az, a többi szereplő az online szerencsejáték esetén is ugyanaz, az meg ugyebár nem tilos, sőt, erősen támogatott.

4.

Mi lesz a már kiadott audittal? A kérdés jó, a választ pedig valószínűleg a WEBGAM is szeretné tudni. A beruházása kb. 800 millióba, de lehet, hogy 1 milliárdba került fejlesztésestül (hardver, szoftver, stb.) és auditostul, valamint végigjárt jó sok nyerőgép üzemeltetőt, hogy meglegyen a minimum 1.000 gépes létszám a minisztériumi engedélyezéshez. A kilátások tegnapig még igen jók voltak, kb. 4-5 hónapos megtérüléssel számolhatott (lásd részletesen Hova tűnnek a szerencsejáték milliárdjai). A nyerőgépek kiiktatásával maradnak a kaszinós gépek valamint az online - ezekből pedig soha nem fog származni annyi bevétel, hogy akár csak egyetlen központi szerver szolgáltató is rentábilisan működjön. 

A kaszinós gépek esetében a jogszabály alapján 1 gép után  beérkező 1 évi befizetés: 12 hó x 30.000 Ft/hó, azaz 360.000 Ft/év, az online esetében rendszerenként átlag 1.000 játékos szolgálható ki egyidejűleg, ennek díja havi 3 millió Ft+ áfa (36 millió Ft+áfa/év/1.000 játékos). A fenti számok alapján kb. 100 és 180 millió forint körül várható a központi szerver üzemeltetőjének éves bevétele - ez pedig édes kevés a beruházáshoz felvett hitelek kigazdálkodásához illetve a működési költségek fedezésére. Az pedig már biztos, hogy a jelenlegi, központi szerverenként 1.000 játékgépes limit nem biztosítható, így az alaposan beszűkített piac egyetlen ilyen szerverüzemeltetőt sem tud eltartani.

A fentiek alapján az auditba beleölt százmilliók egyedül az audit cég kasszáját gyarapította (az auditról részletesen itt), a bejelentett módosítás alapján egyedül az audit cég nem veszít az új rendszer felépítésében megvalósított részvétele miatt. Azok a vállalkozások, akik a központi szerver üzemeltetési engedélyben reménykedtek, hoppon maradtak, ez pedig nemcsak likviditási gondokat okozhat náluk, hanem teljes csődöt is.

5.

Vajon hol elégíthetik ki a játékszenvedélyesek a függőségüket? Egyrészt otthon, fotelból - az a réteg pedig, aki nem engedheti meg magának az internet előfizetést és az ezzel járó infrastruktúrát, valószínűleg az illegális játéktermek felé veszi majd az irányt. Van még egy lehetőség, ez pedig az, hogy a jelenlegi vendéglátó helyek "net café"-vá alakulnak és számítógép használati idővel támogatják az online szerencsejátékot. Ez esetben náluk csak a fogyasztás haszna csapódik le, az igazi profit az online üzemeltető zsebében landol.

Az pedig, hogy majd átszoknak a lottóra, maximum csak a kormányzat vágyálma lehet, a valóságban ez nem így működik. A nyerőgép gyors, azonnali nyereményt ígér, a lottóra meg várni kell. Ebből a szempontból az online szerencsejáték a lehető legveszélyesebb  hihetetlen gyors az átfutása, pörgős, és még az utcára sem kell kimenni miatta (új piaci rés ebből a szempontból az agórafóbiások közössége). Nem véletlen, hogy sok országban tiltott tevékenység.

6.

Vajon hogyan alakul az online üzemeltető adóztatása? A három kaszinón és a Szerencsejáték ZRt-n kívül ő lesz az egyetlen, aki vállára nehezedni fog a büdzsé játékadóhiánya (lehetséges személyével kapcsolatban részletesen itt). Ha túladóztatják, akkor ő is lelép a piacról, hiába is hajtotta az állam az ő mezejére a játékosokat, ha pedig alacsony kulcsot állapítanak meg, akkor a milliárdok magánszemélynél landolnak, nem pedig a költségvetésben. A kieső 30 milliárd forint egyetlen piaci szereplőn történő beszedése jelenleg illuzórikusnak tűnik, valószínűleg az adófizetők lesznek majd kénytelenek összedobni a hiányt valamilyen más adónem formájában.

7.

Mi lesz a munkavállalókkal? A teljes tiltás alapján sok ezer munkahely szűnik meg, gondoljunk csak a jelenleg is üzemelő játéktermekre. Ráadásul ezek likviditása most sem a legjobb - sok vállalkozás tulajdonosa fogát összeszorítva a saját zsebéből pótolta ki a horribilis mértékű játékadót reménykedve, vége lesz az átmeneti időszaknak és újra rentábilisak lesznek a gépei. Egy biztos, a szektor résztvevői most úgy érezhetik magukat, mint a viccbéli Józsi bácsi a repülőn: "ezt is gondoltam .... ezt is gondoltam .... ezt azért már nem gondoltam volna ..."

Nem is beszélve a szektor által befizetett adókról és járulékokról, amelyekről most a kormány egy tollvonással lemondott ...

8.

Vajon a kaszinóalapítás megnehezítése a jelenlegi piaci szereplők megvédését szolgálja, vagy a költségvetés érdekeit? A kaszinók részei a magyar turizmusnak is - a jelenlegiek bebetonozásával jelentős bevételtől eshet el a költségvetés.

9.

Hogyan bízhat akár egyetlen piaci szereplő is abban, hogy amibe beruház (pénzt és energiát fektet), azt holnap is csinálhatja még?

Előzmény: Hova tűnnek a szerencsejáték szektor milliárdjai

A poszt zárása után végre kiderült, mi a nemzetbiztonsági kockázat (hvg.hu, 2012.10.01. 21:02)

"A miniszterelnök által említett nemzetbiztonsági kockázatokról Lázár azt mondta: a sajtóban már évek óta szó van arról, hogy a szerencsejáték-ipar irányítói „nagyon jómódú, politikai befolyást érvényesíteni akaró körök”. Lázár szerint akinek sok pénze van, az szinte természetes módon megpróbálja megközelíteni az államigazgatás középső vagy felső szintjeit. Úgy fogalmazott, hogy tanulságos történetek vannak az elmúlt 22 évből, milyen hirtelen visszakoztak, vagy épp kiestek a politikából azok, akik fel merték vetni a piac újraszabályozását.

„Lóverseny-nyelven szólva: tétek törölve” – mondta Lázár a befektetések elvesztéséről. Elismerte, hogy a játékgépes vállalkozókat kár érte, mikor arra készültek, hogy szerveralapú rendszerben tovább működhetnek, de aki a szerencsejáték-iparra adja a fejét, annak szerinte el kell fogadnia, hogy az extra haszon kockázatokkal jár. „A szívem nem szakad meg értük” – mondta a vállalkozókról az államtitkár."

forrás: hvg.hu

 A szerencsejátékról szóló 1991. évi  XXXIV. törvény változásokkal és a módosítási javaslattal  egybeszerkesztve itt.

Csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

Miniszterelnökünk turul szobrot avatva juhokról és a jó pásztorról elmélkedett. Igazi választási kampányos tanmese, amiben mi, a zemberek vagyunk a birkák.

Szent Mihály nap - minden  választópolgárnak eszébe jut róla valami: búcsú, nosztalgikus fegyveres erők napja, vagy épp a haver névnapja - Orbán Viktornak idén a juhok ugrottak be.

Lett volna más lehetőség is - az egyház például Szent Mihály arkangyal megjelenésére emlékezik. Ő az, aki az Utolsó Ítélet angyalaként a lélek jó és gonosz cselekedeteit mérlegeli, és ő a halottak szószólója is. A 18. század közepéig hazánkban Szent Mihály napja parancsolt ünnep volt.

A gazdasági év őszi fordulója is erre a napra esik ("e nap után a fű akkor sem nőne tovább, ha harapófogóval húznák"), továbbá hiedelmek, szokások és konkrét tevékenységek is kapcsolódnak hozzá. Az ország sok vidékén a nyájak behajtásának, a pásztorok számadásának, fogadásának napja volt ez, de például a gyergyói pásztorok Szent Mihály napján tartották a farkasünnepet, hogy a csordát a hazatérés idejére megvédjék a farkasok kártételeitől. (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)

"Elszámolni jöttünk önökhöz, elszámolni a ránk bízottakkal. Ma nyugodtan vethetünk számot, és mondhatjuk egymásnak, örüljetek, mert megtaláltuk elveszett juhainkat" (Orbán Viktor)

Vajon hova ez a határtalan optimizmus? És miért van az, hogy sokan ma Magyarországon nem értenek vele egyet? Hogy sokan úgy érzik, ez az alig 10 milliós birkanyáj egy része ugyan még itt szédeleg a karámban, a többi azonban már egy másik juhásznak adja tejét, gyapját és bárányát? És vajon mi vár a maradó birkákra, vajon megvédi bárki is őket a farkasok kártételétől? Vajon a kalandozó birkák a bátrabbak vagy azok, akik a maradás mellett döntöttek (egyelőre)?

Ha miniszterelnökünk komolyan venné saját szavait, most indulhatna és végigbarangolhatná Európa összes mezejét hogy visszacsalogassa az elkóboroltakat, azokat is, akik bizalmat szavaztak pásztoruknak de csalódtak. Mert nagyon sokan és nagyon szanaszét vannak az egykor rábízott jószágok, dús legelőnek mégcsak ígérete sincs a számukra. Régi vicc:

Áll a székely juhász a réten a botjára támaszkodva. Arra megy a többi juhász, meglátják, kérdik tőle:
- Hát te meg mit csinálsz?
- Gondolkodom.
- És hol a fenében van a nyájad?
- Azon gondolkodom...

Orbán Viktor mai beszédében nem ragad le annál a képnél, miszerint minden birka megvan és köszöni jól érzi magát. Miniszterelnökünk jövőt is vetített nyájának: aki politikára "adja a fejét", annak tudnia kell olvasnia a jelekből, ennek képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen.

"Aki aki tud olvasni a jelekből, az láthatja, új törvények világa közeledik az európai kontinens felé. Ennek a formálódó új világnak az első parancsolata úgy hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullnak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullnak. Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra és olvassanak a jelekből" (Orbán Viktor)

Miniszterelnökünk valószínűleg úgy gondolja, ő tud olvasni a jelekből - a birkák pedig új törvényeket kapnak a fejük fölé. A szép új világ első parancsolata alapján a gyengék széthullanak, az erősek meg egyesülnek. De mi van azokkal a nemzetekkel, akiknek nyája már szétszóródott, ahol a birkák már elvesztették a türelmüket és új akolt meg pásztort kerestek, akár azon az áron is, hogy szétszakadnak a családok? És vajon a mi karámunkban a pásztor tudja, valójában hány birka felett pásztorkodik, és hogy azokat etetni kellene ahhoz, hogy nyírni lehessen?

Azért jó tudni, hogy nemzeti összetartozásunk turulja Ópusztaszeren van:

"A nemzeti összetartozás szobra egy kitárt szárnyú, 210 centiméter magas bronz turulmadár karddal a karmai között, egy faragott mészkőoszlop tetején. A körszobor az emlékpark szinte minden pontjáról látható. Az oszlop pásztorbotra emlékeztet, oldalait indás mintázat fonja körül az összetartozást, a nemzet egységét jelképezve. A népi díszítőművészetből ismert növényminta bimbói a történelmi vármegyék bronzból öntött címerei. A szobor kelet-nyugati tájolású, ami a magyarság vándorlásának irányára utal." (kormány.hu)

A nyáj tehát nemcsak az összetartozás jelét kapta meg, hanem a vándorlás útirányát is - irány a Nyugat.

És a legfőbb kérdés, vajon ha Orbán Viktor saját jóslatát értelmezné, melyikre tippelne, az akol széthullására vagy az egyesülésére? Esetleg van olyan parancsolat, amit ő már ismer, de elhallgatott, és ami valójában nagyon fontos lenne a birkák számára? Vagy utólag, hanem jön be a jelolvasás (ráolvasás, kiolvasás, beolvasás), akkor maximum igaz lesz a mondás, miszerint minden rossz juhásznak van jó kifogása?

Igen, a választópolgárok egyet megígérhetnek: van fülük, hallanak és olvasnak is  a jelekből. De valószínűleg ők más jóshoz járnak és más jelekből olvasnak, mint legfőbb pásztoruk.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A kormány idén programkidolgozásban csúcsra jár,  a Kárpát-medence, a hajósok meg a kismamák után a fiatalok számára is készült 89 oldalas, melyből megtudjuk,  "az Új Nemzedék Jövőjéért Program egyik legfőbb alapvetése, hogy Magyarországon a szükséges változások alapvető erőforrásai a fiatalok." De vajon nem bánik-e felelőtlenül a kormányzat ezzel az erőforrással? 

"Ez a program új szemléletet kíván meghonosítani az ifjúságról való gondolkodásban, amelynek alapvetése: törődöm a hazámmal, mert a hazám is törődik velem."

A J.F. Kennedy-utánérzésű szlogennel a kormány nem rejti véka alá, milyennek szeretné látni a magyar fiatalokat, azaz az új nemzedéket:

• "Az új nemzedék hosszú távú jövőképpel rendelkezik, amelyben képes célokat kitűzni maga elé, és rendelkezik azzal a motivációval, amely ezek megvalósítására irányul.
• Az új nemzedék fel van vértezve a demokratikus értékekkel, jogaival tudatosan él, kötelezettségeinek eleget tesz.
• Az új nemzedék egy aktív társadalmi réteg, amely felelősséget érez magáért, szűkebb és tágabb környezetéért, valamint hazájáért.
• Az új nemzedék tisztában van azzal a ténnyel, hogy gazdasági-társadalmi fejlődés szempontjából ők a jövő zálogai.
• Az új nemzedék az a generáció, amelyből évek múltán országunk üzleti- és közszférája szereplői kerülnek ki.
• Az új nemzedék érzékeli és be tudja azonosítani az őt érintő problémákat, és ezekre vagy önmaga keres megoldást, vagy képes kifejezni, hogy milyen jellegű támogatásra van szüksége.
• Az új nemzedék nemzeti és európai identitásával hozzájárul a hagyományok és kulturális értékek megismeréséhez, elterjesztéséhez, valamint a korszerű, versenyképes technológiák alkalmazásához és közvetítéséhez.
• Az új nemzedék környezet- és egészségtudatos, és elfogadja a fenntartható gondolkodás alapelveit.
• Az új nemzedék hallatja a hangját, és elmondja, hogy mivel ért egyet, és milyen változásokra van szükség ahhoz, hogy boldogan élhessen." (Új Nemzedék Jövőjéért Program)

De vajon milyennek szeretnék látni a fiatalok azt az országot, amellyel szívesen törődnének? Mire lenne szükségük, hogy a jövő humán erőforrásaiként boldogan élhessenek és adózhassanak, valamint nyugodtan hallathassák a hangjukat, ha valami nem tetszik nekik? Vajon ma Magyarország és vezető politikusai adnak-e annyit a fiataloknak, hogy azok úgy érezzék, van hosszú távú jövőképük, és van miért hálásnak lenniük? Vajon a mai adjon Istenre milyen fogadj istent vár a kormány és milyen alapon?

Az új nemzedék igazi terhe a szülőkre hárul - ők azok, akik etetik, ruházzák, iskolázzák gyermekeiket, anyagi lehetőségeik függvényében. Elsősorban a család az, amely átörökíti generációról generációra hagyományait, kulturális értékeit, a politikai értékekhez való hozzáállását - a politikai agilitástól egészen a teljes apátiáig. És új generáció elsősorban ők azok, akik felé hálát kell mutatniuk a fiataloknak. Mert a család az, ami akkor is működik, amikor a politikusok a nagy szavak, ütős kampányszlogenek hangoztatása ellenére valójában lemondanak az új nemzedékről.

A kormány láthatóan egyre inkább beleavatkozik a magyar családok életébe, legfőképpen a közoktatás keretein belül. Törvénybe foglalta, hogy a családok alkalmatlanok a gyermekek erkölcsi nevelésére, helyette 60 órás képzésben sufnituningolt pedagógusokra, illetve egyházi kötődésű hittantanárokra bízza azt - mindezt a minisztérium által jóváhagyott kerettanterves erkölcsi "alapértékek" nyomvonalán.

De vajon eljut-e az oktatás a "bort iszik, vizet prédikál" tananyaghoz, vagy azt úgyis saját bőrükön megtanulják a gyerekek? Amikor megszorításokról papolnak a politikusok, de magukat extra juttatásokban részesítik, extrázzák irodájukat, szolgálati kocsijukat? Amikor pártalapon lehet munkahelyet szerezni, nem teljesítmény alapján, amikor a kapcsolatok döntik el, ki mire jut és mennyit apríthat a tejbe? Ha majd a lányok felnőnek és szülnek eleget, akkor meg lesznek becsülve és majd nem verik őket? Vagy másolni bármit, bármilyen szinten lehet, csak ki ne derüljön? És vajon mi lesz azzal, aki hallatja a hangját, netalán ellentmond a hivatalos kurzusnak? Példákat a fiatalok nemcsak erkölcstan/hittan órán fognak hallani, hanem otthon, a családi ebédeknél (vacsoráknál) - és nagy valószínűséggel az iskolai elméleti és az otthoni gyakorlati képzés Grand-kanyonja még a legeminensebb tanulót is elgondolkoztatja.

Az oktatási kormányzat ideológiai platformja hatalmas vehemenciával küzd a hazafiasságra nevelés területén is  - lassan történelemoktatásunk egyetlen deklarált célja a nehezen megfogható, de annál jobban szajkózható hazafiasság lesz. És eközben mit lát a fiatal? Külföldi munkavállalásra kényszerülő szülőket és testvéreket, az átlagcsaládoknak kigazdálkodhatatlan tandíjakat,  röghözkötést, sorsukban és a tantárgyukban is bizonytalan tanárokat, a NAT kényszerében vergődő iskolákat, a nemzeti tudásminimumot gyerekektől megtagadó minisztériumot, jövőképhiányt és eladósodást - hát nem valószínű, hogy az idegen nyelvű történelemoktatás az egyetlen oka, hogy erőteljes hazafiassági deficitet éreznek politikusaink. Még ha Hoffmann Rózsa így is gondolja.

Mert mitől lesz hű egy fiatal a hazájához, és akar bármit is tenni országáért? Vajon elegendő-e azt szajkózni, hazafias vagy, magyar vagy, "Isten, haza, család"? Nem valószínű. A Himnusz és Szózat bemagoltatása, az erkölcsi tanmesék heti egy órában értelmezése sem sokat lendít előre az ügyön meg a sokadjára végigállt iskolai ünnepélyek a nemzeti ünnepeken, ettől még otthon üres a kassza, készülődnek a közeli rokonok egy jobb világ felé Nyugat-Európába. A Túró Rudi kevés az itthon maradáshoz, főleg ha már arra sem telik.

Sokmillió forintba kerülő kutatások, fellengzős nyelvezetű kormánystratégiák nélkül is bármelyik szülő el tudja mondani, mire van szüksége a fiataloknak: mindenki számára megfizethető tanulási lehetőségekre, normális életszínvonalat biztosító munkahelyekre, kiszámítható jövőképre - mert ezek biztosítása nélkül mit tesz egy kormányzat a fiatalokért? Valójában semmit. Ha külföldön olcsóbb tanulni, könnyebb állást találni, a fizetésből megélni meg családot alapítani/fenntartani, és elérhető a kiszámítható, nyugodt mindennapi lét, akkor bizony a hazaszeretet háttérbe szorul. A szülők meg - jobb híján - csak támogatni tudják a fiatalokat, próbáljanak szerencsét egy új hazában. Azt már tudjuk, mindez Orbán Viktort mélyen érinti - de vajon ez a program már a tett, vagy még mindig csak a szöveg?

A kormánynak van még mit dolgoznia, ha ténylegesen is olyan fiatalokat szeretne, amilyeneket megálmodott. De ahhoz édeskevés az iskolai erkölcstan meg hazafiasságra nevelés és hosszabb távon a kampányszlogenek sem nyerők. A diplomatáknak már el lett magyarázva, miheztartás végett:

"... ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok" (Orbán Viktor)

Egy biztos, a fiatalok odafigyelnek. Jobban, mint az a Fidesz-KDNP berkein belül bárki is gondolná. 

A nemzeti légitársaság felszámolása után egy újabb közlekedési alágazat képviselője, a már korábban felszámolt nemzeti hajóstársaság került kormányunk látókörbe.

Matolcsy szerint újra hajósnemzet lehetünk - a 71 oldalas terv már meg is van hozzá. A főbb csapásirányok:

*        a nemzetközi víziturizmus,
*        a hajók városi és agglomerációs közlekedésbe történő bevonása,
*        a hagyományokon alapuló hazai hajóépítés újjáélesztése, illetve
*        a vízi áruszállítás, valamint a
*        Szabadkikötő átalakítása lakó- és irodaparkká.

A terv grandiózus - személyhajók és áruszállító hajók építése (köztük új, magyar hajótípus), a személyhajózási és az áruforgalmi kikötők korszerűsítése  és a hajózást kiszolgáló tevékenységek kialakítása mind-mind szerepel az étlapon. Erre a tervre a hajózáshoz értő, azzal foglalkozó és abból élők már régóta vártak, de mint más tervek ezzel is  sokat markolnak és ezáltal nagyon keveset fognak fogni, de cserébe jó sok pénzt el lehet költeni.

A terv zászlóshajója az újraélesztett MAHART lenne - cél pedig nem kevesebb, minthogy a legerősebb közép-európai konténerszállítmányozóvá, emellett a Duna piacvezető folyamhajózási vállalkozásává váljon. Hogy ez sikerüljön, kell tevékenység-strukturálás, üzleti terv elkészítése majd saját járműpark kiépítése, valamint szükséges a szállítmányozási ügynökségek szerződéses alvállalkozói rendszerének kiépítése is.  Az elhatárolható funkcionális tevékenységekre leányvállalatokat hoznának létre, de lenne hajóépítés is. Az új MAHART 51 %-ban állami tulajdon lenne, a többi részvény pedig tőzsdei forgalomban lenne értékesítve. Egyébként a MAHART tulajdonában korábban volt ilyen társaság a Multicont Kft, amit természetesen korábban már privatizáltak.

Kérdés, vajon a jelenlegi éghajlati és geopolitikai viszonyok mellett mennyit érdemes beleáldozni egy ilyen giga-cégbe? Nem lenne olcsóbb és hatékonyabb olyan, jelenleg is magyar lobogó alatt hajózó és magyar tulajdonban levő hajózási társaságok pl. Fluvius támogatása, mint egy már külföldi (szerb) kézben levő, valamikori állami hajózási társaság (MAHART) visszaállamosítása, esetleg egy teljesen új gründolása a semmiből?

Az emlékek szépek, de tudomásul kell venni, a MAHART egykori hajóparkja alapvetően a szocialista rendszer nagy volumenű ömlesztett rakományigényére épült ki (vasérc, gabona, foszfát, cement stb.), valamint az Al-Dunai méretekre nagy merüléssel és nagy szélességgel. Ezek a hajók csatornahajózásra alkalmatlanok, kivéve három-négy átépítettet, ezért egy teljesen a közép-európai viziúthálózatra alkalmas hajópark kiépítése lenne szükséges, amely milliárdokba kerülne. Hozzá kell tenni, hogy a hajósok képzését közép és felső szinten gyakorlatilag megszüntették, így a hajózási szakember utánpótlás is kétséges jelen pillanatban.

Valószínűleg lehetne uniós forrásokat is igénybe venni -, belépésünk előtt az EU-ban volt "hajófelújítási alap", amely úgy működött, hogy le kellett adni a régi hajót , pl. 1000 T hordképességet, ezért lehetett gyártatni 1000 T új hordképességet, a támogatás pedig tonnánként volt meghatározva. A kérdés azonban az, van-e egyáltalán piaci igény a magyar hajótérbővítésre? A válasz (egyelőre részletesebb tanulmányok nélkül) nagy eséllyel az, hogy nincs, mert az ukrán, román hajótérből olyan túlkínálat van, amely gazdaságtalan árversenybe küldené a magyar hajókat, így a társaság előbb-utóbb veszteséget termelne mind az adófizetőknek mind a piaci részvényeseinek.

A hajógyártás is csak elsőre tűnik csábító üzleti lehetőségnek -  1 kg acélszerkezet gyártása nálunk cirka 10 EUR, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában a harmada, Komárno-ban a fele, és akkor még nem is beszéltünk Kínáról. A  MAHART egykori újpesti hajójavítójában, Nyergesújfaluban, Horányban és Baján lévő hajó(javító)gyártó helyek legfontosabb része a sólya, amelyek vagy rövidek a 105 m-es hajókhoz, vagy felújításra szorulnak, ez pedig alaphelyzetben is további milliárdos beruházásokat feltételez, a hajóépítés pedig szintén rettentő beruházás-igényes, lassan megtérülő feladat.

A nyugat-európai tapasztalatok alapján a probléma nem is a modern technológia (pl. komputeres plazmavágó), amely beszerezhető, hanem az, hogy a ma is megfelelő, akár 100 éves egykori speciális gépek már rég a kohóban vannak. Továbbá a hajóépítő szakmunkások is lassan kiöregszenek (hiszen több mint 20 éve nincs hajógyártás) újak képzése meg nem történt.

A tömegközlekedésbe hajók bevonása - tipikus példája a BKV kishajói. A rendelkezésre álló kishajók műszaki alkalmassága arra a feladatra, amire használják, bizonytalan, ráadásul a 400 forintos jegyekkel alávágtak az 3.000 forintos városnéző hajóknak. Azonban ősszel és télen is tartani kell a menetrendet, akár két utassal is - vajon a sikertörténet turistaszezonon kívül is sikertörténet marad?  

A szárazföldi közlekedésben: egy busz, egy motor, egy vezető és cirka 50-100 utas. 
A vízen: egy hajó, egy-két motor, egy vezető és egy matróz, ismeretlen (valószínűleg elhangolható) mennyiségű utassal. Tovább csökkenti az utasszámot a bizonytalanság, a Duna alacsony vízállása miatt augusztusban például a D11-es hajók időszakosan egyáltalán nem közlekedtek.

Más kérdés az igazi folyami turizmus - vajon mit akar a minisztérium, amikor a meglévő szállodahajókkal sem tud mit kezdeni Budapest? Évente 200 szállodahajó úszik a Passau-Budapest folyamszakaszon, ebből egyszerre nagyjából húsz tartózkodik a fővárosban - azonban az I. kerület például meg megtiltotta, hogy kikössenek a partján ezek a hajók. Ötlet van, megoldási javaslatként felmerült Csepel - vajon kikötnének-e ott a szállodahajók a kilátásért, infrastruktúráért? Vajon évi kb. 200 ezer utas eljönne Budapestre, ha Csepelre lenne száműzve a hajójuk, mindentől messze, nem pedig egy festői panorámájú világörökség szívében? Nem véletlenül fizetik ki a hajók a napi 600-800 eurós kikötői díjat ...

További érdés, vajon miért lenne jó az államnak (illetve a fővárosnak), hogy a csepeli szabadkikötő koncesszorai zsebeljék be a talált pénz, még akkor is, ha az új kikötő kialakítása drága mulatság lenne (a jelenlegi 1-1,5 méter vízmélység nem lenne megfelelő a nagy szálloda-hajóknak).

A Matolcsy-féle terv nagy jövőt lát a folyami hajózásban - ebben a témában nem kell felfedezni a spanyolviaszt, csak el kell utazni például Berlinbe. Az Elbán hajózó, volt NDK-s hajózási társaság a Deutsche Binnenreederei, amely az Elba nautikai adottságai miatt eleve kismerülésű hajókkal kénytelen hajózni példát adhat - és az idei aszályos évet nézve hazánkban sem érdemes lényegesen eltérő technológiában gondolkodni.

Csak remélni lehet, hogy az adófizetők forintjai nem csorognak le feleslegesen a Dunán, a terv egyes pontjait döntéshozóink jól átrágják, számolnak, környezettanulmányokat készíttetnek hozzáértő szakemberekkel és nem írják már ki a jövő hónapban a közbeszerzést a Duna-Tisza csatorna megásására, valamint nem ámítanak feleslegesen 12 ezer embert új, hajózási ágazati munkahely reményével.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Vajon miért jó az nekünk, hogy a kormány csak olyan intézkedéseket támogat, amely "nem érinti közvetlenül az embereket"?

A kormány szerda reggel elküldte az Európai Bizottságnak és az IMF-nek az alternatív javaslatait tartalmazó levelét, amelyben leírták, hogy a kabinet milyen lépéseket tenne az IMF-megállapodás érdekében. A levélhez csatoltak egy olyan mellékletet, amely a magyar kormány elmúlt két évben megtett intézkedéseit is tartalmazza, és ha muszáj, a munkahelyvédelmi terv koncepciója igény szerint változhat. 

Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter még hétfőn azt közölte: "a kormány csak olyan intézkedéseket támogat, amelyek nem érintik közvetlenül az embereket, és illeszkednek az elmúlt két év gazdaságpolitikai gyakorlatához".

Kérdés, vajon mire gondol a kormány? Ha visszapörgetjük az elmúlt két év gazdaságpolitikai intézkedéseit, nem sok olyan van, amely nem érintette közvetlenül az embereket. Az ugyan lehet nagyszerű kommunikációs trükk, "ne a zemberek fizessék meg", de a végén, ha nem is közvetlenül hanem közvetve, de mindig az emberek fizetik meg. Ki más állná a számlát? A politikusok?

Ráadásul a kormány mindenáron elmismásolási harcászati alapállása és "népnyúzást elkerülő imázs"-igénye az adófizetőknek igen sokba kerül - a közvetve terhelés minimum 27%-os többletköltséget okoz annál, mintha direktbe fizettetnék meg velünk. (Lehet, hogy a plusz adóbevételt eleve áfával emelve számítja ki a Matolcsy-minisztérium?)

A  kormány lépései átformálódnak a politikai kommunikáció vegykonyhájában és minden egyes "multira lecsapás" hadisikernek adható el, nem pedig egy újabb nép-sanyargató intézkedésnek. Plusz fizethetjük a drága kommunikációs tanácsadók ámításunkra felszámolt díját is.

Mert mi a valóság? Mi az, ami valójában érint minket? Lehet a válságadókkal kapcsolatban a multikat meg a bankokat emlegetni, "fizessenek a rajtunk gazdagodók" szlogent nyomni vég nélkül - de tudomásul kell venni, hogy az érintett cégek ilyen vagy olyan jogcímen előbb vagy utóbb az ügyfeleikre fogják terhelni az extra adókat. Hiába, aki a pénzét befektette valamibe, az szeretne profitot elérni (legalábbis jobban járjon, mintha a sokkal biztonságosabb és kevesebb macerával járó bankbetétben fialtatná), ráadásul a társaságok a veszteséget sem képesek (akarják) örökké finanszírozni. Ha be tudják építeni az áraikba, hát be fogják, ha pedig nincs haszon (vagy negatív az eredmény), a működő tőke inkább máshova megy, van még egy pár ország rajtunk kívül a földkerekségen.

A parasztvakító demagógiának ára van - amennyiben lehámozzuk a permanens választási kormány-ideológiát az intézkedésekről kiderül, ha közvetve terhelik ránk, fogyasztókra a különféle adókat, sokkal rosszabbul járunk, hiszen nemcsak a plusz adóterhet kell kifizetnünk, hanem az arra jutó áfa-terhet is. Gondoljunk csak a telefonadóra - a szolgáltatók szépen árat emeltek, és a nettó emelésükre rájön még a 27%-os forgalmi adó is. Ha tehát közvetlenül az emberekre terhelte volna a kormány, legalább ezt nem kellene megfizetnünk, de mivel a Fidesz ennyire vigyáz az érdekeinkre (és saját "jóságos apa" imázsára), így jártunk.

De nemcsak a multikon és a bankokon keresztül lehet megkeseríteni a választópolgárok életét - gondoljunk csak a januárban életbe lépő biztosítási adóra - akinek kötelezője vagy casco-ja van, esetleg ingatlanvagyonát védi az fizet, mint a katonatiszt. Hogy a kormány úgy gondolja, a biztosítón átfuttatott adó már nem közvetlenül a polgárok terhelése, az más kérdés, de mi itt a végeken tudjuk, teljesen mindegy kinek fizetjük be, ha muszáj befizetni, a plusz költség az plusz költség. És nem is kevés. Hasonló többletköltségünk lesz majd a tranzakciós (sárgacsekk-) adóval, ezt ráadásul nemcsak egyszer kell megfizetni, hanem minden egyes pénzmozgásnál, így ugyanarra a pénzösszegre akár többször is rárakódhat.

Aztán az elmúlt két évnek ott vannak azok az intézkedései, amik közvetlenül is érintettek minket, bármit is mond a kormánypropaganda: a forgalmi vagy jövedéki adó emelést például nehéz "ne a zemberek fizessék meg" kategóriába sorolni, ahogy a bölcsődei havi tarifa meg a felsőoktatási tandíj sem nyuszi-hozta ajándék, az adójóváírás kivezetési szisztémájáról pedig ne is beszéljünk.

Ezek után vajon mit hoz majd az ősz? Milyen, minket "közvetlenül" nem érintő, az unortodoxiába szervesen illeszkedő intézkedéseket vállal be a kormány elkölthető milliárdokért, esetleg az államcsőd elkerüléséért cserébe? Lesz róla milliárdért nemzeti konzultáció feleletválasztós teszttel? Milyen kommunikációs csavarral és mennyiért magyarázzák majd meg nekünk, ami nem közvetlenül minket terhel, az egy fillérünkbe sem kerül? Meddig lehet még eredményes a "ne a zemberek fizessék meg" néphülyítés?

És vajon az idén ősszel várható élelmiszer-áremelkedés ellen tesz valamit a kormány, vagy nem? Valójában ellenérdekelt, hiszen minél drágább egy termék, annál nagyobb az állam áfabevétele. A napi betevőt a legszegényebb adófizetőnek is meg kell vennie, így nagy valószínűséggel a nyomást enyhítő intézkedésekkel az utolsó pillanatig várni fognak - és akárhogy is csűrjük-csavarjuk, a döntés halogatásának az árát is mi fizetjük meg.

Eközben a választók - még azok is, akik igazi, gondolkodásról leszokott rajongóként elhiszik a kormányzati kommunikációt - különböző túlélési taktikához folyamodnak: 

• feketekereskedelem - jövedéki adó nélküli pálinkát, adót és járulékot soha nem látott, mélyhűtő-készre feldolgozott féldisznót, házhoz hordott tejet meg tojást lassan minden élelmes honfitársunk felkutat (hozadéka, hogy az élelmiszer-biztonság erőteljesen háttérbe szorul),
• használtcikk-kereskedelem (felújított cipő, gyermekruha, bútor, stb.) és
• a pénzhiány miatti cserebiznisz: gyakran a mezőgazdasági, építőipari vagy egyéb szakipari munkát terményben, termékben vagy akár más szakmunka-egyenértékben számolva, mindenféle készpénzmozgás nélkül is meg lehet szerezni.

A folyamat már beindult, csak a kormányon múlik, milyen szintre építi ki magát az alternatív piac - az újabb unortodox, közvetve vagy közvetlenül reálbércsökkentő intézkedések tovább szűkítve a belső keresletet újabb csapást mérhetnek a legális, adókkal és járulékokkal már eddig is túlterhelt vállalkozásokra (és munkahelyekre).

Egy biztos, már nem kell sokáig várnunk, hogy megtudjuk, mit rejt a következő, minket "közvetlenül nem érintő" csomag.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

„Én elmegyek, de az állam örökre itt marad!” - mondta XIV. Lajos a halálos ágyán. De vajon mivé alakul hazánk a 2014-es választások hajnalára? Mert bárki is lesz a következő miniszterelnök, valami olyat vesz át, ami a rendszerváltás óta nem volt Magyarországon - szinte korlátlan hatalmat sok-sok ember felett.

Államunk egyre több állampolgár sorsa felett rendelkezik közvetlenül, kenyéradó gazdaként. Az államosítások meghozzák gyümölcsüket, az állami döntés alapján betöltött állások száma egyre csak nő - bármelyik iskolaigazgató kinevezésébe beleszólhat a miniszter, és kulturális vonalon is az állam dönt a támogatásokról, a színházak finanszírozása is miniszteri döntés kérdése. A járási hivatalok állománya és a vezetők újabb vazallusréteget teremt, az eddig helyi szinten, az önkormányzattól függő közszolgákból kormányszolgák lesznek. A közmunka révén jövőre további 300-400 ezer munkavállaló életét kívánja a kormány befolyásolni (kérdés, miből). 

És akkor még nem beszéltünk a már beígért visszaállamosításokról (közművek) valamint az állami mobilszolgáltatóról és a tervezett magyar tulajdonú bankról - mindezek következtében a Fidesz-KDNP a rendszerváltás előtti korszakra emlékeztető kinevezési, személyzeti jogkört szerez magának, és ha a törvénykezés irama és iránya megmarad, lassan a teljes önkormányzati szektort bekebelezi az utcák takarítása és a testvérvárosi kapcsolatok ápolása kivételével. 

A rendszer felépítéséhez a parlamenti patkóban ülő, jelenlegi és egykori polgármesterek asszisztálnak - gombnyomásról gombnyomásra haladva csökkenti saját helyi hatalmukat, valamint azt a lehetőségüket, hogy választóik életét bármilyen szinten is javítani tudják. Mert ha lemondanak a forrásokról és a feladatkörökről, előbb-utóbb ott fogják találni magukat tehetetlenül az irodájukban.

Másrészről a Fidesz-KDNP képviselők alapvető érdeke, hogy államosítsák országunkat - ha 2014-től drasztikusan lecsökken a mandátumok száma, vajon mi lesz velük? Ha kiérdemlik (vagyis töretlenül lojálisak), csurranhat-cseppenhet egy-egy járásvezetői pozíció vagy felügyelő bizottsági tag és továbbra sem kell megismerkedniük a munkaerőpiac farkastörvényeivel.

Természetesen az állam közvetve is ad munkát és teremt függőséget - gondoljuk csak a nagy állami megrendelésekre. Rádióadók és újságok sorsát döntheti el, hogy a nagy állami cégek kinek adnak reklám-megbízásokat, a kormányzati kommunikációs és közvélemény-kutatási megrendelések leosztása is kézivezérelt és ne is beszéljünk arról, egyes szektorokban csak az marad talpon aki sorra megnyeri a közbeszerzési pályázatokat. Az állam tehát sok száz tulajdonos lojalitását vásárolja meg, közvetve pedig sokezer munkavállaló megélhetése felett  rendelkezik. És nemcsak "felülről" vásárol lojalitást, hanem "alulról" is, gondoljunk csak szakszervezetek titkolt állami apanázsára - vajon milyen tagvédelem várható el azoktól a szakszervezeti vezetőktől, akik aláírták a titoktartásra kötelező támogatási szerződéseket? Kihez lesznek hűségesek az érdekvédelmi vezetők, a százmillióval támogató államhoz, vagy a kisbefizető munkavállalóhoz?

Végül a filozófiai kérdés - ki az állam? Minél jobban centralizált a kormánypárt, annál kevesebb ember kezébe összpontosul a hatalom. A jogszabályok gyakran egy-egy képviselőre (illetve a mögötte álló lobbicsoportra) vezethetők vissza, és akár nagy jelentőségű külpolitikai döntés (lásd Safarov-ügy) is egy személy kezében van. Ha valaki venné a fáradtságot és utánaszámolna, valójában hány ember is maga az állam (vagyis a jogszabályalkotó, döntéshozó és a kiválasztási politikát gyakorló), a szám valószínűleg nagyon alacsony lenne - ennyi személy elegendő valójában ahhoz, hogy elirányítsa hazánkat, döntsön milliók sorsáról, legyen az a döntés akár jó, akár rossz.

Az államosítás és a döntések kevesek kezébe koncentrálás a mi pénzünkből történik, bár egyáltalán nem biztos, hogy a mi javunkra - vegyük csak azt példának, milyen alacsony hatékonysággal tudnak működni az állami vállalatok (MÁV, BKV) és milyen mechanizmust követve élik mindennapjaikat (részletesen itt).

Vajon meddig tudja a hatalom-kiépítést ily fokát finanszírozni az elvándorlás miatt egyre kevesebb tényleges adófizető? 

forrás: hvg.hu

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Hiába a gazdasági válság, hiába az "olcsóbb államot" szlogen, a legfőbb szinteken továbbra sem a takarékoskodás jellemző - adta hírül az RTL Híradója.

Hiába, nagy ország vagyunk - képviselőink csak augusztusban majd 144 millió forintnyi választókerületi pótlékot vettek fel. Miért is kapják ezt a képviselők? Hogy kapcsolatot tartsanak velünk, az őket megszavazó (és meg nem szavazó) választópolgárokkal. Még a szabadságuk alatt is. De vajon mire költik valójában? Mert ha arra, amire megítélték maguknak, akkor többen közülük fél életüket gépjárműben töltenék - de nem szolgálati, hanem saját autójukban.

Ha átlagoljuk az augusztusi adatot, kiderül, képviselőink fejenként több, mint 363 ezer forintot költhetnek havonta saját tulajdonú járművük tankolására-költségtérítésére, és ebben benne vannak a budapesti képviselők és a szabadságos időszakok is. Ha üzemeltetési szempontokat nézzük (nagy távolságok megtétele, arányaiban kis fogyasztás)  és feltételezzük, hogy nem a legfapadosabb, valamint (képviselőhöz méltó) kellő komfortot biztosító 2001-3000 köbcentis dízel személygépkocsit használnak (ne számoljunk kisköbcentis Suzukival vagy Kiával), úgy az adóhivatal normájával kalkulálva átlagosan 1 km 42 Ft-ba kerül nekik most szeptemberben. Tehát képviselőink a mi érdekünkben  (átlagosan) havonta több, mint 8.800 km-t utazhatnak a mi kontónkra.

És mekkora távolságok vannak hazánkban? A parlamenttől Mosonmagyaróvár 163 km, Szeged 170 km, Barcs 264 km, Mátészalka 287 km, Gyula 234 km, Záhony 303 km - és aki messzebbről jön, az elviekben többet is kap. De választókerületi pótlék jár a fővárosi képviselőknek is - pedig ők akár BKV bérletet is kaphatnának, ezzel nemcsak a környezetszennyezés elleni harcot reklámoznák, hanem a tömegközlekedést is támogatnák. Ráadásul a bérlet plusz a szmokingos látványeseményekre elszámolt eseti taxis fuvar még együtt is olcsóbb lenne, mint a jelenlegi 60%-os pótlék.

Az RTL Klub a számolást rögtön a tetején kezdte, a házelnöknél - Kövér László havonta 1 739 250 forintot keres házelnök plusz képviselőként, ebből kiszámolva 626.130 Ft választókerületi pótlékot kap, hogy tudja tartani kapcsolatát a  Zala megyei választóival, akik megválasztották. Ebben a juttatásban úgy részesül házelnökünk, hogy emellett hivatali és magáncélra használható szolgálati autója is van, ezt a Készenléti Rendőrség biztosítja a számára - kérdés, vajon hányszor tankolta meg ezeket a főméltóság az ilyen célra kapott juttatása terhére.

Minden szentnek maga felé hajlik a keze, szokták mondani - és e témában a takarékoskodásukról egyáltalán nem híres képviselőink is bizonyítékul szolgálnak. Kövér László juttatása például elegendő arra, hogy a fent már említett 3 ezer köbcentis dízel autóval szeptemberben több, mint 14.800 km-t megtéve akár harmincszor is meglátogassa azokat, akik beléjük vetették bizalmukat 2010-ben. Ha pedig mindezt átfordítjuk menetidőre és oda-vissza összesen 5 órával számolunk, akkor az 150 óra havonta, azaz majdnem 19 munkanap.

Vajon valaha is el kell számolniuk a képviselőknek azzal, valójában mire fordították azt a pótlékot, melynek a célját a törvény egyértelműsítette? És ha a hivatali naptáruk, Facebook mosolyalbumuk, különféle híradós szpotok és egyéb dokumentumok alapján egyértelműen bebizonyosodik, fizikailag képtelenek lettek volna megtenni a pótlék feltételezte kilométereket, akkor  visszafizetik a különbözetet vagy jövedelemként leadózzák-járulékozzák? Vagy ez is csak egy bújtatott fizetésemelés a válság közepette, amelyet a választóknak kell kicsengetniük, bárhogy is lázonganak ellene?

Csatlakozz és kövess minket a Facebookon!

Szanyi Tibor törvényjavaslatot nyújtott be az előzetes feliratkozásról és az előzetes választási regisztrációról - már csak az a kérdés, a magyar átlagszavazó sírjon vagy nevessen, üdvözölje a javaslatot vagy remélje, csak vicc az egész. Esetleg Örkény újra köztünk jár, csak érthető okokból ezt titokban tartja.

Szanyi Tibor javaslata már részletez olyan az új elemeket, amelyeket Rogán Antal kíván beépíteni a magyar választási rendszerbe: csak feliratkozva lehet a választójoggal élni, a parlamenti választást megelőző önkéntes feliratkozás hét-nyolc hónapig tart majd, és a voksolás előtt tizenöt nappal fog zárulni. A regisztrációt levélben, elektronikusan - a kormányzati ügyfélkapun keresztül - és személyesen, a jegyzőnél is meg lehet majd tenni. Mindez érdekében szükség esetén az alaptörvényt is módosítja a Fidesz. 

A Szanyi-féle javaslat indoklása tartalmazza többek között, hogy "el kell gondolkodni azon, hogy országgyűlési képviselő jelölt csak olyan személy lehessen, aki a miniszterelnöknél bejelentkezik és mellékeli a közjegyző által hitelesített esküjét arról, hogy hű lesz a keresztény örmény katonatársát baltával agyonverő azeri gyilkos szabadon engedését övező félázsiai hagyományokhoz".

Idézetek a törvényjavaslat szövegéből:

Ha eddig nem is, ma már óta tudja minden nő, hol a helye: lehetőleg évente egyszer a szülőszobán, amennyiben a kormányunknak óhajt megfelelni. Hiába, az utóbbi évtizedekben elkorcsosult a női nem a magyar honban - képesek önmegvalósítani meg emancipálódni, és hát ez - mint annak tegnap hangot is adtak - a fideszesek szemét nagyon szúrja. Hogy lesz itt ötmillió adófizető, ha fogy a nemzet? Szégyellje magát minden nőt, aki nem szülte meg a maga két-három gyerekét. Mert amíg el nem végezte nemzet-feladatát, addig itt nem lesz megbecsülve, sem a férje által, sem a kormánypárt által. És ha négy-öt gyerekkel vesződik nap mint nap, ugyan képes még ellenállni este, ha kicsit agresszív is a férjeura? Mert aki állva elalszik, annak már tök mindegy, mi zajlik körülötte - tehát a családon belüli erőszak, mint olyan, kilőve. Mert fideszes olvasatban a családi erőszak egyedül a nőtől, az emancipációtól, meg a gyerekszámmal arányos megbecsülés mértékétől függ.

 "talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak" (Varga István)

Vajon Varga Istvánt ki tanította meg a betűvetésre annak idején? Nagy valószínűséggel egy tanító néni, aki épp emancipálódott - és ha él, most valószínűleg letagadja, hogy valaha is megsimogatta a férfibüszkeség két lábon járó példáját. És vajon mit szólnak egykori tanárai a jogi karon, "igen fiam, ezek azok a jogelvek, amelyeket megtanítottunk neked, és amelyeket országunk épülésére, az Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottság tagjaként a köz érdekében szolgálhatsz"? 

Valószínűleg Varga István eltévesztette az évszázadot (vagy a kontinenst?), amelyben él - hiába, voltak olyan korszakok, amikor a nőket nemhogy verni lehetett, de akár eladni is. Sőt, ma is vannak olyan államok, ahol él a sarija - sőt, a canterbury-i érsek, Rowan Williams felvetette, hogy Angliában esetlegesen el lehetne fogadni a sária, az iszlám törvénykezés bizonyos részeit. Lehet, hogy már csak egy lépésre vagyunk a korbácsolástól és megkövezéstől, "az asszony verve jó" szlogen napi alkalmazásától, vagy épp az "érezze má' magát a helyén az asszony, mehogymá' megvalósíccsa magát"? 

forrás: hvg.hu

Vajon ez a Fidesz mint kormánypárt álláspontja, vagy csak egy képviselője ragadtatta el magát macsó szólamok pengetése erejéig? Akkor, amikor a szavazópolgárok több, mint a fele nő, vajon tényleg érdemes a nők megbecsülését az általuk előállított gyermekszámhoz kötni?

Ezek szerint a képviselő úr nem ismeri a vonatkozó statisztikát (ha ismerné, talán jobban keresné az érintett réteg kegyeit), vagy csak a kommunikációs tréningen felejtettek el neki szólni, hogy az "asszonyállat" is majd egy évszázada szavazhat hazánkban:

"Becslések szerint világszerte a lakosság 20-50 százalékát érinti a családon belüli erőszak. Magyarországon minden ötödik nőnek volt már része párkapcsolati erőszakban, de a legoptimistább becslések szerint is a nők legalább tíz százaléka érintett."

Ha nem lenne elég stimuláló a statisztika a kormánypárt és Varga István számára, akkor ideje belemélyedni a nemzetközi egyezmények világába, így például az 1979. december 18-án, New Yorkban elfogadott egyezmény még tudna újat mondani a jogi végzettséggel rendelkező képviselő úrnak is. E szerint az aláíró tagállamok:

"kötelesek minden megfelelő intézkedést megtenni azért, hogy megváltozzanak a férfiak és a nők társadalmi és kulturális viselkedési formái, azzal a céllal, hogy megszüntessék mindazokat az előítéleteket, valamint szokásokra alapozott és egyéb gyakorlatokat, amelyek bármelyik nem alsóbbrendűségének vagy felsőbbrendűségének, avagy a férfiak és a nők hagyományokhoz igazodóan megmerevített szerepkörének elképzelésén nyugszanak."

Ha már a nők hibája a családon belüli erőszak meg a lélekszámcsökkenés egyaránt, vajon mit tesznek a Fidesz felelős politikusai, hogy a magyar nők úgy érezzék, érdemes gyermeket szülni? Tudnak adni 18 éves távlatban perspektívát, vagy elég csak "hinni" a felelős gyermekvállaláshoz? Vajon mennyire ösztönző hatású a fizetős bölcsőde meg egyetem, közte a bár nem fizetős, de valójában igen drága 12 osztály?Nem is beszélve az olyan "apróságokról", mint kaja, ruha, számítógép, sportfelszerelés, osztálykirándulás meg fogszabályzó?

Itt az ideje, hogy politikusaink a szívükre tegyék a kezüket: ebben a nehéz gazdasági helyzetben és bizonytalan hétköznapokban tényleg csak az emancipáció és a nők nagyravágyása az, ami okozza a gyermekszám csökkenését? Vajon el tudja-e képzelni a képviselő úr, hogy ma Magyarországon már egy-két gyerek is a szegénységi küszöb alá tudja juttatni a családot? Hogy az anyuka kieső keresete nagyon-nagyon hiányzik,  szülés után a munka világába visszatérés pedig igazi közép-európai survivor? Vajon hány anyuka van, aki inkább letagadja a gyerekeit, csak hogy álláshoz jusson, és a sorozatos túlórák során sem meri megemlíteni, kicsik várják otthon?

És igen, a nagyon családbarát adórendszer is csak addig ösztönző, amíg van biztos munkahely - de vajon hány olyan családalapító korú fiatal van, aki tudja, 5-10 év múlva is lesz olyan munkája, jövedelme, amelyből igénybe veheti a még 5-10 év múlva is létező adókedvezményt? És vajon a tandíj, a tömeges diákhitel  és élethossziglani eladósodás a gyermekvállalásra ösztönöz vagy halogatásra? A fiatalok a jövő iránti bizonytalanság-érzetét tanúsítja az is, hogy a családi adókedvezmény nem hozta meg a remélt újszülött-dömpinget.

A gyermekvállalás azonban nemcsak az anya elhatározása, ideális esetben jár hozzá családapa is. De vajon mit érdemel az a bűnös férfiú, aki a második gyerek után azt mondja, még egy pelenkás a háznál, és ő már költözik is? Értse meg mindenki, pénzteremtő képessége véges, a gyerekeket iskoláztatni kell meg az életbe elindítani? 

Sokak szerint van emberi megoldás a gyermekvállalásra - és a fiatalok gyakorolják is. Irány külföld, biztos munka, viszonylag stabil egzisztencia, aztán jöhetnek a gyerekek, akik nagy eséllyel már nem Magyarországon fognak először felsírni. Aki itthon marad, az pedig maximum egy-két utódra vállalkozik, de arra is csak akkor, ha a nagymama kiváltja a bölcsit, a nagypapa meg hozza-viszi a gyerekeket az oviba, iskolába meg edzésre - ha pedig megbetegszenek, szintén a nagyszülők húzzák az igát, mert a szülők nem tudnak mulasztani a munkahelyükön.

A Matolcsa-minisztérium ugyan kiadta baby-boom tervét (részletesen itt), a gyakorlatban azonban még nem sok eredménye látszik. Ha csak nem tekintjük a tegnapi felszólalást az új idők új szelének.

 "...a nők az önmegvalósítás, emancipáció mellett elfelejtenek gyereket szülni. Ha önök azt szeretnék, hogy ötven-hatvan év múlva legyen még magyar…majd ha mindenki megszülte a maga két-három vagy négy gyerekét, akkor mehet önmegvalósítani meg emancipálódni" (Varga István)

Az új bűvös szám az ötmillió lett. Hogy miben? A foglalkoztatásban, legalábbis Matolcsy szerint:

"A kormány célja, hogy 2020-ig több mint 5 millió adózó munkahely legyen Magyarországon, ez pedig egyben a teljes foglalkoztatást jelent - mondta Matolcsy György éves meghallgatásán az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságában." (index.hu)

Orbán Viktor márciusban még 5,5 millió szorgos magyarról álmodozott  - ha sikerül elérni, hogy Magyarországon öt és félmillióan dolgozzanak, az már önmagában megerősíti a középosztályt, ez pedig nemcsak az országnak és a munkavállalóknak, hanem az üzleti világnak is elsőrendű érdeke. Sőt, a kormány kitűzött célja, hogy legalább 5,5 millió ember dolgozzon és fizessen adót, mert csakis így lehet a magyar gazdaságnak jövője (Selmeczi Gabriella, MTI)

Az első kérdés, vajon hova tűnt fél év alatt 500 ezer ember? Márciusban még 5,5 millió fő foglalkoztatása jelentette a teljes foglalkoztatottságot, most szeptemberben már csak 5 millió? A kormány ezek szerint tudomásul vette, hogy félmilliónyi munkaképes magyar állampolgár ténylegesen is emigrál a tündérmeséből, már vágyak, álmok, statisztikák szintjén sem kell szerepeltetni őket?

Eközben a gazdaságunk tovább halad a mély felé: 2012 első félévében 1%-kal zsugorodott a GDP, a mezőgazdaság kibocsátása több, mint 10%-kal csökkent, ahogy az építőipar volumene is. Reménysugár egyelőre még nem látszik az alagút végén - és aki a jövő évben induló munkahelyvédelmi program üdvös hatásában reménykedik, valószínűleg annak is lesznek még kudarcélményei e témában: a gazdaság jelenlegi állapotát látva (belső kereslet hiánya, alacsony beruházási ráta, hitelezés pangása, stb.) nem várható más, mint az, hogy a program által kedvezményezett réteg a már meglévő munkahelyekről kiszorítja azokat, akik foglalkoztatásából kevesebb előnye származik a vállalkozásnak.

A jelenlegi gazdasági mutatók alapján elképzelni sem lehet, vajon mire alapozza Matolcsy és Orbán a teljes foglalkoztatás jövőképét - lehet, hogy ők tudnak valami olyat, amit mi nem? Vagy csak olyan jól hangzik majd a következő választási kampányban az "el fogjuk érni a teljes foglalkoztatottságot" szlogen?

Előzmény:

Pucoljuk tisztára Európát!

A munkahelyvédelem ára

Félmillióan emigrálnának a tündérmeséből

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Orbán Viktor már öt évvel ezelőtt is emlegette a keletet - igaz, kicsit másképp, mint ahogy manapság:

"A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot. Felszámolja az emberek független életét védő védvonalakat. Vagyontalanná tesz, elszegényít, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell, megfélemlít. A hatalomtól függő élet láncába fűz. 

Mióta a Kelet betette a lábát Magyarországra, a magunkfajta szabadságszerető magyarok mindig ugyanazt akarták; szabadulni sorvasztó öleléséből, és elzavarni hazai helytartóikat. A keleti önkény világa helyett megalkotni a magunk szabad magyar világát, kiszakadni a hatalomtól függő élet láncolatából, visszaszerezni, újrateremteni az önálló és független polgári élet garanciáit; tisztességes munkát, tulajdont, szabad vállalkozást és védelmet nyújtó jogrendet. Mindig is ez volt a kívánságunk. 

Nyugati demokráciát akartunk, amely a keresztény kultúrára, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjére épül. Mindig is harcoltunk az áldemokrácia ellen, ahol az élet rendjét az emberek helyett a hatalom szabja meg, a hatalom önkénye működteti, ha érdekei úgy kívánják, hazugsággal, csalással, maffiapolitikával, ha kell, erőszakkal is." ( Orbán Viktor, 2007. október 23-án, a Fidesz Astoriánál tartott ünnepi nagygyűlésén)

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, ma már teljesen más a kormány kelet-megítélése: a kelet jó, a kelet fejlődőképes, a kelet a kulcs a globális világgazdasági változáshoz - a kelet immáron nem ellenség, hanem "testvér".

De vajon a választók ezek után mire számítsanak? Ha a kormány komolyan gondolja a keleti politikát, vajon mi lesz az önállósággal, a függetlenséggel és a szabadsággal? Vagy ez a kelet már nem az kelet, ami öt évvel ezelőtt volt? Már nem sorvasztó az ölelése, nem tesz szegénnyé, kiszolgáltatottá, megfélemlítetté? És vajon ha ideér a kelet, akkor lesz-e önálló és független polgári élet, tisztességes munka, tulajdon, szabad vállalkozás és védelmet nyújtó jogrend?

És vajon mi lesz a nyugati demokráciával, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjével? És vajon kelettel az áldemokrácia is beteszi lábát hazánkba? Vajon az élet rendjét ki szabja meg ma Magyarországon, a hatalom vagy a zemberek? És vajon kell-e hozzá a kelet, hogy csalással, hazugsággal, maffiapolitikával találkozzunk?

És ha mostantól a kelet a barát, a nyugattól kell rettegnünk? Ki az új ellenség, kit kell ezentúl hivatalosan utálnunk és félnünk? És mi lesz azokkal, akik lemaradnak a régi ellenség-képnél, ki és hogyan fogja őket megnyugtatni, elérkezett az az idő, amikor az ellenségből barát lett? És ha nem tudjuk, ki az ellenség és ki a barát, akkor többé már nem bízhatunk meg senkiben?

Aki pedig úgy gondolja, annak idején lemaradt és így utólag nem szeretne kimaradni:

Figyelem! Az új szelek 5:07-nél érkeznek ...

És végül, de nem utolsó sorban, vajon milyen beszédet fog mondani miniszterelnökünk az idén október 23-án? 

Csatlakozz Facebook csoportunkhoz!