„Különösen súlyos problémákat tudnak okozni a ’túl nagy, hogy csődbe menjen’ kategóriába tartozó pénzintézetek; erkölcsi kockázat pedig akkor merül fel, amikor a kormányzat beavatkozik a pénzügyi válságban.” (Ben Bernanke)

A fenti közgazdasági tétel azonban nemcsak a pénzintézetekre, hanem olyan mamutokra is vonatkozik, mint a BKV és a MÁV – sokkal nagyobb kockázatot is vállalnak (vállalhatnak) a szükségesnél, mivel tudják, hogy tetteik következménye nem fogja őket terhelni. Ha a piacon úgy tekintenek egy cégre, hogy "túl nagy ahhoz, hogy hagyják csődbe menni", és biztosra vehető hogy a kormányzat (önkormányzat) mindig kimenti a bajból, úgy sokkal kockázatosabb befektetésekre, rugalmatlan, fejlődésmentes üzletpolitikára is vállalkozhat, mit sem törődve a komoly pénzügyi következményekkel.

Manapság a BKV-val és a MÁV-val kapcsolatban is hasonló a vélekedés – túl nagyok, túl nagy a súlyuk, szerepük a mindennapokban ahhoz, hogy az állam hagyja őket csődbe menni. (A Malév is eredetileg így gondolhatta, de az ő esetében kiderült, ez a tétel nem igaz). Mi ennek a piaci-szervezeti mentalitásnak a következménye?

• vajon mennyit változtak ezek a nagyvállalatok az elmúlt 20 évben? Ami módosult (pl. szatelit-társaságok, holding struktúra), az mennyiben köszönhető a hatalmi játszmáknak, kedélyeket borzoló presztízsberuházásoknak, veszteségek látszólagos eltüntetésének, illetve az új idők új szelének?

• vajon mi ösztönzi az ilyen cégek politikai úton kinevezett felső vezetését arra, hogy igazán mélyreható szervezeti átalakításokba fogjanak és sikeresen vegyék az akadályokat a piaci viszontagságok közepette? Hogy igazi következetes racionalizálást, hatékonyságnövelést, strukturális megújulást hajtsanak végre, vissza-visszapattanva a betonfalról, amelyet a különböző lobbisták támasztanak be a túloldalról? Nem racionálisabb magatartás részükről az "élj a mának"?

• az „úgyis lesz valahogy, eddig is mindig volt” hozzáállás mennyiben ösztönöz megújulásra, és mennyiben konzerválja az archaikus szervezeti monopolium-hierarchiát? Vajon a vezetők csak a túlélésre játszanak, hasonlóan az egykori Oszmán Birodalom tisztségviselőihez, miközben várják a szabad rablás végét jelentő selyemzsinórt? Miért fordítana bármelyik vezető is sok energiát reformokba, ha nem tudja, meddig lehet a posztján, meddig kedvezőek szándékai megvalósításához a politikai szelek? Mi az, ami megakadályozná őket, hogy amit csak lehet, minél gyorsabban kisajtoljanak a pozíciójukból? Vajon csak a személyes ambíciójuktól függ, hogy mi módon kerülnek bele a hírekbe, lemondott, leváltott esetleg hűtlen kezeléssel, korrupcióval gyanúsított egykori vezetőként?

• Lehet-e ezeken a cégeken számon kérni felelős beruházást? Vajon számíthat-e arra egy felső vezető, hogy a tervektől kezdve az első kapavágáson keresztül a nemzeti színű szalag átvágásáig ő bábáskodik egy nagyberuházás felett? Vagy csak mer nagyot álmodni, belevág, aztán a finanszírozási-fenntartási kérdéseket oldja meg az utódja?

• Miért és meddig szükségszerű az, hogy a kormányzat (önkormányzat) tehetetlen az ilyen cégekkel szemben? Miért bevett gyakorlat, hogy politikai, nem pedig szakmai alapon kinevezett vazallusok kerülnek felsőpozícióba, olyanok, akik egy darabig kiemelt fizetésért eltéblábolnak pozíciójukban, tényleges eredményességüktől függetlenül felveszik az átlag-adófizető számára sokévnyi fizetéssel egyenértékű prémiumukat, miközben megpróbálnak felnőni a feladathoz, bár láthatóan túlélésük érdekében egyetlen céljuk az, hogy az elődjükre kenjenek mindent? Vajon mikor kerül be a kinevezésekbe olyan szempont, mint az „adófizetők pénzével való jó sáfárkodás”, "előremutató, reális üzleti terv asztalra tétele", "szakmai hozzáértés" stb.?

• Vajon mennyiben hibáztathatóak sikertelenségükért azok a felső vezetők, akiket a kormányzat (önkormányzat) rövid pórázon tart, feladatuk csak a politikusok éppen aktuális akaratának szolgai végrehajtása? Ha nem dönthetnek önmaguk a vállalati pénzügyi-finanszírozási stratégia kialakításában, közbeszerzések kiírásában, marketing tervük kialakításában, viszont a gyakran hibás informális "felsőbb utasítás" következményei miatt nekik (jobb esetben szóvivőjüknek) kell kiállni a haragos közvélemény elé? Ha időnként csak bábok a hatalmi játszmákban, igazi hatalom nélkül?

• Az adófizetők pénzét meddig lehet büntetlenül önteni a feneketlen zsákokba, erőteljesen beavatkozva a piacba, hogy annak valójában nincs látszata? Vajon hová vezet az a politikai kézi irányítás, amely csak járatritkításban, megszorításban, fizetéscsökkentésben, szolgáltatás szintjének minimálisra redukálásában tud gondolkodni és erről törvénytervezetek is gyárt? Amely ahelyett, hogy konstruktívan megoldaná a finanszírozási kérdéseket és elzárná a felesleges pénzkiáramlás útját, csak diktátumok útján látszat-maszatolást végez?

• A rossz döntések sorozata folytán milyen méretű adóssághalmaznak kell összegyűlnie ahhoz, hogy az adófizetők fellélegezhessenek, mert végre valaki olyan megoldási javaslattal állt elő, amellyel megszüntethető (redukálható) az adósságspirál anélkül, hogy annak a szolgáltatást igénybe vevők látnák a kárát? Évi 200 milliárd forintért vajon megéri, és ha igen, meddig tartható a víz felett a MÁV azért a szolgáltatási színvonalért, amit nyújt? Ki fizeti ki a BKV kb. 80 milliárdos tartozását úgy, hogy közben a kormányzat járatritkításért és privatizációért lobbizik?

Az ördögi kör bezárult. Ezekre a „nem hagyhatjuk, hogy csődbe menjenek” cégekre szüksége van az adófizetőknek, akik valószínűleg áldoznának is hosszabb távon a magasabb szolgáltatási színvonalra, erre azonban a jelenlegi körülményeket látva semmi reményük. Ezért aztán minden évben politikai döntés alapján kénytelenek újra és újra megnyitni a pénztárcájukat és fizetni az egyre nagyobb számlát még akkor is, ha nem veszik igénybe a szolgáltatást, miközben a ténylegesen fogyasztók egyre kevesebbet és egyre rosszabbat kapnak emelkedő hozzájárulásukért cserébe. A cégek pedig eközben egyre biztosabban tudják, ők nem mehetnek csődbe, valaki úgyis megmenti őket, ahogy eddig is mindig ki lettek húzva a slamasztikából.

Maximum a vezetők és az őket irányító politikusok változnak négyévenként. A kérdés már csak az, lesz-e valaha is felelősségre vonás pénzherdáló, rossz szakmai döntések miatt?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

          „A világ minden baját a pénzre lehet visszavezetni ... vagy a hiányára.”

                                                                              (Agatha Christie)

A MNB kezdeményezésére létrejött Pénziránytű Alapítvány szerint a mindennapi élethez elengedhetetlen, hogy pénzügyi-gazdasági képzés ne kerüljön bele a minden diák által elérhető közoktatásba, tehát a NAT-ba. A tantárggyal kapcsolatos szakmai tapasztalat már megvan, az elmúlt három év alatt 60 középiskolában 278 tanár 5.500 diákot tanított pénzügyi-gazdasági ismeretekre és a programban résztvevők véleménye alapján az oktatás hozzájárul, hogy a diákok kilépve a „nagybetűs életbe” jobban eligazodjanak és tisztában legyenek alapvető pénzügyi fogalmakkal és összefüggésekkel, saját életükkel kapcsolatban megalapozott, tudatos döntéseket tudjanak hozni.

Az Alapítvány nemcsak javasolt, hanem felajánlotta az elmúlt években kidolgozott komplett szakmai anyagát is a NAT számára, amely valójában

• komplex tananyag egy egyéves, minimum heti két órás gazdasági és pénzügyi ismeretek önálló tantárgyként bevezetéséhez 
• három műveltségi területet összehangolva (társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek; földünk és környezetünk; valamint az életvitel és gyakorlat), 
• kiegészítve a pénzügyi számítások vonatkozásában a matematika műveltségterülettel. 
• Vállalnák továbbá a tanárok akkreditált továbbképzését és módszertani anyagok kidolgozását is.

Hoffmann Rózsa egy rádióinterjúban elmondta, a gazdasági ismeretek egy részét önálló tárgyként tanítanak majd, de a földrajz, a történelem, a matematika tananyagát úgy kell összeállítani, hogy ezekben a pénzügyi-gazdasági fejlesztési követelmények is megjelenjenek.

Az új tantárgy nyújtotta ismeretekre hatalmas szükség van: közvélemény-kutatás alapján a 2011. évet leíró legjellemzőbb szavak – többek között – a devizahitel, végtörlesztés, adósságspirál, chipsadó, leminősítés, az állampolgárok nagy része hitelcsapdában vergődik, így elvárható, hogy a felnövekvő generáció már tudatosabban kezelje pénzügyeit, mint szüleik.

Más kérdés, érdemes-e megcsonkítani a már készen felajánlott tananyagot. Miért jó az, kinek az érdekeit szolgálja, ha különböző tantárgyakba osztják szét az ismereteket? Mi a legjobb útja annak, hogy a diákok otthonról hozott szemléletét ténylegesen is kedvező irányba meg lehessen változtatni?

• Vajon képes a minisztérium olyan NAT-ütemezést összeállítani, amely garantálja, hogy az összetartozó részek egyszerre, egymásra épülve legyenek tanítva még akkor is, ha különböző tantárgyakat kell ehhez összehangolni? Ez már a magyar-történelem tárgyaknál sem sikerült, hogyan jönne össze sokkal komplexebb, több tantárgyat érintő ismereteknél?

• Hogyan lehet megoldani, hogy a matematikai, történelmi, geopolitikai, földrajzi és pénzügyi ismeretek ne külön-külön lógjanak a levegőben, valamint a pénzügyi fogalmakkal megismerkedés során már a hozzájuk szükséges matematikai alap is használható szinten rendelkezésre álljon? Tudjon a diák százalékot számolni és képes legyen komplexebb matematikai műveletekre, például a nettó jelenérték, járadék, stb. kiszámítására?

• Tudnak majd saját költségvetést készíteni, bevételüket és kiadásaikat összehangolni, esetleges hiteligényük szintjét felmérni és annak tényleges árát és kockázatát meghatározni? El tudnak majd igazodni egy villany- vagy gázszámlán és toleranciával viseltetnek majd a szolgáltatók telefonos ügyfélszolgálatain bejelentkező automatáival szemben?

• Tudnak majd gazdaságossági számítást végezni, mi éri meg és mi nem, hány év alatt térül meg a hőszigetelés, tényleg olcsóbb-e az olcsóbb izzó, hosszabb távon drágább-e a kedvezőbb energiaosztályú hűtőgép?

• Képesek lesznek költségkalkulációt végezni, egyszerű üzleti tervet összeállítani, megtérülést számítani?

• Tisztában lesznek majd azzal, mire elég a minimálbér, a közmunka után járó fizetés, milyen esetekben kaphatnak munkanélküli segélyt, mit takar valójában a létminimum fogalma? Készítenek tervet, hogyan lehet megélni 47 ezer forintból, kecskével és kecske nélkül?

• Része lesz az ismereteknek a szerződések világának alapvető ismerete, a szerződésekből eredeztetett jogok és kötelezettségek, valamint mellékkötelezettségek rendszere? Értelmezni tudnak majd egy bérleti vagy lízingszerződést, és tisztában lesznek majd azzal, mi a kettő között a különbség?

• Képes lesz a tantárgy nyomon követni adórendszerünk folyamatos változását? Vajon van olyan módszer, amely érthetővé teszi a diákok számára a bérkompenzációt, a különböző adókedvezmények rendszerét? Hogyan lesz megoldva a tanárok képzése, hogy naprakészek legyenek és olyan tudást adjanak át a diákoknak, amely nem elavult, hanem a mindennapi életet tükrözi?

• A gyerekek megtanulnak majd adójogszabályt értelmezni, bevallást kitölteni, akár csak minimális szinten, a személyi jövedelemadó területén? Tisztában lesznek az összes olyan adónemmel, ami őket érinti, amint lesz önálló keresetük, autójuk, lakásuk, netalán kutyájuk?

• El tudnak majd igazodni a különböző folyószámla feltételek között, megtanulják elolvasni az apróbetűs részt a pénzintézeti és biztosítási szerződésekben (ajánlatokban) és tisztában lesznek azzal, mikor és hogyan módosíthatja a feltételeket egyoldalúan a pénzintézet vagy a biztosító?

• Lesznek majd ismereteik az alapvető megtakarítási formákról, kapnak tájékoztatást az aktuális diákhitel-feltételekről, a felsőoktatás állami finanszírozása esetén az állammal kötött szerződésben foglalt kötelezettségekről?

• Megismerik majd az komplex banki és biztosítási termékeket, tudnak majd hozamot számolni és egyértelmű lesz számukra a THM? Eligazodnak majd az értékpapír fajták között (kötvény, részvény, kincstárjegy, stb.) és tudják értelmezni a legalapvetőbb tőzsdei fogalmakat (short, opció, BUX, stb.)?

• Lesz szó majd olyan fogalmakról, mint jelzálog és kézizálog, végrehajtási jog, csőd, felszámolás, végelszámolás, kötbér, bankbiztosíték, engedményezés, késedelmi kamat, házassági vagyonjogi szerződés, készfizető kezesség, nyugdíj-előtakarékosság, társadalombiztosítás?

• A tantárgy betekintést enged majd nemcsak a mikroökonómiába, hanem a makroökonómiába is, elemezve olyan fogalmakat mint válság, munkanélküliség, leminősítés, GDP, államadósság, nemzeti bank, infláció, fogyasztói kosár, árfolyam-ingadozás, árfolyamgát, stb.?

• Ad majd annyi ismeretet a tantárgy, hogy a diákok racionális döntéseket tudjanak hozni munkahelyváltás, gyerekvállalás, ingatlanvásárlás, külföldi munka tekintetében? Tudják-e majd, mi az, elhalasztott beruházás, válságmenedzselés, nadrágszíj meghúzás?

• A tanév végére lesz elegendő ismeretük a gyermekeinknek ahhoz, hogy egy párt választási ígéreteinek halmazáról el tudják-e dönteni, azok reálisak, megvalósíthatóak, vagy csak a populizmust és az álmok világát képviselik és túl sok méz van a madzagon? Be tudják majd árazni az ígéreteket, és nem hisznek olyannak, akinek csak karizmája van, de valós, megvalósítható elképzelése, az nincs?

Vajon mi a valós oka a komplex tananyag szétforgácsolásának?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Vajon mit tükrözi a legjobban mindennapi közérzetünket? A kormányzat idegesítően túlbuzgó-optimista kommunikációja, a különböző politikai platformon álló pártok által megrendelt közvélemény- és szociológiai kutatások, a rideg hivatalos statisztikák, számok végtelen halmaza, az egy főre jutó GDP, vagy épp az ügyeletes károgók mindent elsöprő zaja?

Mit fejeznek ki az egyszerű szavak, mire asszociálnak a legtöbben, ha megkérdezik tőlük, mit jelent számukra 2011?

Ha nyelvünk az élet tükre – melyek voltak azok a szavak, amelyek szerintünk a legjobban jellemezték az elmúlt évet, mi foglalkoztatott minket nap mint nap? 

A Tinta Kiadó megtette, ahogy az elmúlt két évben is. Az internetes szavazás keretében mindenki három szót jelölhetett meg, a végeredmény lesújtó - a listán egyértelműen a negatív töltetű szavak vannak túlsúlyban. Harmadik éve abszolút győztes a "válság" szó, ezt követi a "végtörlesztés" és a "devizahiteles". Ez a két szó más verzióban is szerepel, "végtörlesztő" (6.) és "devizahitel" (9.) formában.

A Top 10-ben van még a "leminősítés", a "chipsadó" és a "szegénység" is, a húszas listán olyan, régebben ismeretlen szavak, szóösszetételek is megjelentek, mint az "arab tavasz", "unorthodox", de az "adósságspirál", "euróválság", az "elszegényedés" és a "csalódás" sem tükröz optimista hangulatot. Pozitív csengésű szó csak kettő fért bele, 12. a "remény" és 17. a "szeretet". 

A legérdekesebb az, hogy az egyszervolt.hu felmérése alapján legszebb magyar szavaink (pillangó, édesanya, szerelem, békesség, hópehely, szellő) közül egy sem szerepel a 2011. év Top 50 szavai között. 

forrás: fh.hir24.hu

A kormány hurráoptimizmusa a lista szavait láthatóan nem befolyásolta, az egyetlen lista-személy, Orbán Viktor is a 2010-es 25. helyről a 37-re csúszott vissza, a Fidesz pedig tavaly már be sem került az első ötvenbe.

Pesszimizmusunk valószínűleg sokkal inkább eredeztethető abból a speciális magyar helyzetből, amit az Eurostat (az Unió statisztikai hivatala) által közzétett Európai Unió régióinak jövedelmi ranglistája igazol. Ez pedig a szegénység.

Mint már eddig is a saját bőrünkön észlelhettük, elképesztő különbség van az uniós régiók között jövedelem és gazdasági teljesítmény területén. A 2009-es egy főre jutó GDP alapján készített rangsor alapján Magyarország esetében Észak-Alföld, Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl térségei vannak a legrosszabb helyzetben, ezek a legszegényebb 20 régióhoz tartoznak. A négy lemaradó közül még a "legjobban" teljesítő dél-dunántúli régió is csak a huszonhét tagállam átlagos vásárlóerejének 45 százalékát éri el, a legrosszabb helyen álló Észak-Magyarország csak a 39.6%-át.

Természetesen nem járunk egy cipőben minden volt KGST-országgal - Prága az előkelő hetedik helyen van, míg Pozsony a még előkelőbb ötödiken (az uniós átlag GDP-jének 178 százalékával).

Mindeközben kormányzati szinten megy a labdadobálás, meg lehet-e élni 47 ezer forintból, kecskével vagy kecske nélkül. Meg arról, valójában mire elég a minimálbér, illetve a garantált bér nettója. Meg a munkanélküli segély három havi összege. Őszintén bevallhatjuk, semmire. A magyar minimálbérnél csak egy-két országban van alacsonyabb (így például Romániában), átlagkeresetünk a felét sem éri el európai átlagnak (annak csupán 48 százaléka), közterhelésünk módja és mértéke negatív példa, cserébe viszont az élelmiszer-áraink nyugat-európai színvonalúak, az üzemanyag literje a forint árfolyamától függetlenül folyamatosan kúszik felfelé, a közműszolgáltatások beárazása esetén pedig Európa legdrágább helyeit tekintjük etalonnak.

2012. februárjában az NRC Piackutató felmérése alapján a magyarországi pesszimisták aránya eléri a 90 százalékot, és csupán 8 százalék látja úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok.

Pesszimizmusunk csak egy helyen bicsaklik meg: 2011-ben a remény (12.) még mindig megelőzte a reménytelenséget (40.). Az igazsághoz tartozik az is, hogy a remény a 2010-ben még harmadik helyezett volt ...

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Brüsszel újabb tárgyban vizsgálódik, immáron górcső alá vették a plázastop-törvényünket is. Érdeklődésüket kiválthatta, hogy Magyarország annak ellenére tévedt ingoványos területre, hogy bár Spanyolországot hasonló témában már rendreutasították, a Fidesz-KDNP-t ez nem befolyásolta, és a törvénymódosítás nem titkolt célja a nagyméretű áruházláncok előretörésének, további terjeszkedésének a megakadályozása volt.

 Parlamentünk tavaly december elején fogadta el az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítását, melyben 2014 végéig moratóriumot hirdettek minden, háromszáz négyzetméternél nagyobb kereskedelmi létesítményre. A jogszabály alapján csak külön engedéllyel épülhetnek új áruházak, bevásárlóközpontok. Felmentést a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) képviselőiből álló plázastop-bizottság adhat. Az NGM nemrégiben jelentette be, hogy eddig tíz, ötezer négyzetméternél kisebb épületre adtak be kérelmet a testülethez, s hét vállalkozás kapta meg a felmentést, míg három nem. A kiadott engedélyek és elutasítások tekintetében semminemű tájékoztatást sem adtak, így ismeretlenek a piaci résztvevők és a szempontok is.

A spanyolok elutasításának indoklása szerint „a tagállamok a kiskereskedelmi létesítmények megnyitását nem tehetik függővé olyan gazdasági megfontolásoktól, mint a meglévő kiskereskedelemre gyakorolt hatás vagy a vállalkozás piaci részesedése”. Kérdés az, hogy a magyarok bele próbálták szuszakolni a környezetvédelmi szempontot az indokok közé ( „a vidékre és a környezet védelmére gyakorolt hatása”), nyerő lesz-e az Unióban.

A brüsszeli eljárás hazánkra nézve pozitív végkifejletét valószínűleg az sem segíti, hogy a plázastop-bizottság nem független, hanem nyíltan erőteljes politikai nyomás alatt áll (lásd Földrajzinév-bizottság esete Feriheggyel), illetve míg a Versenyhivatal minden döntése nyilvános, addig a pláza-bizottság döntéseiről, annak szempontjairól mély hallgatásba burkolódzik. Teszi ezt annak ellenére, hogy a nyertesekről a megkezdett építkezések miatt hamar lehull majd a lepel.

• Vajon a plázastop-bizottság igazi küldetését a kormányzat feketén-fehéren megfogalmazta és mi alapján? Mi a tényleges, hosszabb távú a cél? És a rövid távú? Felhasználnak-e hatástanulmányokat, szociológiai kutatásokat, pénzügyi mutatókat a döntésük elősegítése érdekében? Kiket kérdeznek meg, és valójában kinek a véleményére kíváncsiak?

• vajon nemzetgazdasági szempontból ki a jó és ki a rossz befektető? Állampolgárság, politikai irányultság, esetleg egyéb szempontok a döntőek? És milyen döntés várható, ha ugyanazt a területet egy "jó befektető" és egy "rossz befektető" szemeli ki, de ez utóbbi beruházása összességében sokkal előnyösebb a környéken élők számára?

• Vajon a kormányzat részéről komolyan hiheti bárki is azt, hogy nem derül ki, kinek miért adtak felmentést, kik a kormányzaton belül az erős lobbisták és mely települések buktak el?

• Akik megkapták a felmentést, valaha is le fogják tudni magukról mosni a korrupció gyanúját? Elhiszi-e bárki, hogy csak azért kaptak zöld utat, mert fontos fejlesztést akarnak végrehajtani, a közösség érdeke az ő beruházásuk, munkahelyet teremtenek, adót fizetnek? (lásd: győri Auchan-beruházás)

• Vajon hiheti-e bárki, hogy a „Magyarországon már nem lehet újabb plázát építeni, csak egy meglévő tetejére”, illetve az "egy új hipermarket csak a környék pusztulását okozhatja" érvelés nem sántít?

• Vajon egy beruházás előtt egy piac-szemléletű, jól működő cég nem készíttet a lehető legtöbb szempontra kiterjedő hatástanulmányt, piackutatást, üzleti tervet? Vajon úgy áldoznak a befektetők milliárdokat egy új projektre, hogy nem világos számukra, a beruházás környékén élők számára valami újat adnak, versenyképeset tudnak létrehozni, valamint tartósan és nyereségesen ki tudják elégíteni a piaci igényeket? 

A tulajdonos kivel fogja felépíttetni az épületet, a beruházás jótékony hatással lesz-e a haldokló magyar építőiparra? És ha mégis rosszul kalkuláltak és veszteséges a létesítmény, van-e elegendő tartaléka a befektetőknek, hogy kihúzzák a válság éveit? Az épületet és az infrastruktúrát nem viheti haza ...

• Vajon a leendő beruházás környékén élőket bárki is megkérdezi, szükség lenne-e az új kereskedelmi-szolgáltató létesítményre, járnának-e oda vásárolni, ruhát tisztíttatni? Jól járnának-e, ha ott költhetnék el a pénzüket, életminőségük javulna-e a beruházás következtében?

• Vajon az épületbe beköltöző kisvállalkozások tulajdonosainak véleményét a plázastop-bizottság megkérdezi? Számít-e a kormányzatnak a döntés meghozatalánál, hogy új munkahelyek jönnek létre, a választópolgárok általános közérzete javul, és bárhogy is alakul a beruházás jövedelmezősége, az épületek, utak, infrastruktúra ott marad, ahol van, egyetlen multi sem viheti haza a poggyászában?

• Vajon a helyi önkormányzatok hogyan viszonyulnak az új adóbevételi forráshoz? Az ő szavuk számít? Lobbizhatnak-e a tervek és szavazópolgáraik mellett, vagy magasabb szempontok döntenek?

• És mi van akkor, ha a beruházó komoly infrastrukturális beruházást is vállal? A plusz út, közmű, ingyenes buszjárat mennyit nyom a latban, és hosszabb távon mekkora terhet vesz le az önkormányzat válláról?

• Vajon az építési szándékukat bejelentők nem úgy tekintenek hazánkra, mint egy banánköztársaságra? És vajon hogyan fogja a hazai diplomácia kommunikálni és kezelni a problémát, ha a többségében német tulajdonú nemzetközi üzletláncokat a bizottság sorban elutasítja alapos, korrekten megfogalmazott indok nélkül?

• Vajon hogyan tud érvelni hatásosan a kormányzat az Unió felé, ha a nemzeti színek alatt futó élelmiszer-hálózat hazafiasságára is árnyék vetül? Ha azok is csak úgy viselkednek, mint bármelyik multi, adót optimalizálnak, külföldi cégeket hoznak létre?

A zenészek még muzsikálnak, szól a keringő, a táncosok a parketten, az éjfél még messze, Hamupipőke sem lépett még olajra.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően az  Európai Bizottság javaslatára a tegnapi Ecofin ülésen a kohéziós forrásokból 495 millió eurót fagyasztanak be 2013. január 1-től. Magyarország kapott egy „de”-t: mindezt csak akkor fog megtörténni, ha hazánk nem tesz megfelelő lépéseket a költségvetési hiány tartósan három százalék alá szorítása érdekében.

Margrethe Vestager Hansen, az EU-elnökséget ellátó Dánia gazdasági minisztere leszögezte, hogy a szankciót júniusban hatályon kívül helyezik, ha a magyar kormányzat addig meghozza az elvárt döntéseket.

Szűcs Tamás, az Európa Bizottság magyarországi irodájának vezetője szerint „a kohéziós alapokkal kapcsolatos eljárásnak az a lényege, hogy ösztönözzék Magyarországot a gazdasági egyensúly pályára állítására, nem pedig az, hogy megbüntessék” .

A kormány szerint a pohár majdnem tele van. Matolcsy György szerint a döntés ésszerű és európai, illetve a magyar nemzeti érdekekkel összhangban lévő, ráadásul megszüntette azt a kettős mércét, „amit eddig sokan európai barátaink közül alkalmaztak”. Az alkalmazott a megoldás a magyar gazdaságpolitika eredményeinek elismerését is jelenti, így például az államadósság csökkentésében, a szigorú költségvetési politikában, az EU-átlag fölötti gazdasági növekedésben és a bővülő foglalkoztatásban elért eredményekét. Plusz pozitívum, hogy a tagállamok legalább kétharmada kiállt Magyarország mellett.

Április 15-ig a magyar hatóságok megküldik a konvergenciaprogramot és a magyar strukturális reformprogramot a bizottságnak, így Matolcsy  szerint elvben lehetőség van arra, hogy a szankciókat még a június 22 előtt felfüggesztik.

Hogy ez a gyakorlatban mit jelent? Magyarország strukturális reformprogramját, illetve a Széll Kálmán-tervben rögzített intézkedéseket maradéktalanul teljesíteni fogja a kormány azáltal, hogy a Széll Kálmán-tervben foglaltak teljesítését mind az idén, mind jövőre 100 % fölé viszi.

Giró-Szász András kormányszóvivő szerint a pénzügyminiszterek által szorgalmazott megoldás gyakorlatilag keretbe foglalja a kért kiigazítások idejét, így hazánk kedvező szituációba került tehát.

Az LMP szerint a pohár tele van, csak épp valami nagyon keserű löttyel: Magyarországnak elkerülhetetlenül meg kell tennie azokat a lépéseket, amelyek leszorítják a költségvetési hiányt. A döntésen látszik, az unió nem hisz a kormány ígérgetéseinek, hanem kézzelfogható és hatékony cselekvést vár el.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a pohár az orvossághoz kell, és a párt országgyűlési képviselői minden olyan javaslatot meg fognak szavazni, amelyek a visszatérést jelentik a "józan ész politikájához", és ha a gyógyszer bevétele nem történik meg, a DK az Orbán-kormány legelszántabb ellenfele lesz. 

 A Jobbik szerint a brüsszeli méregpohár tálalva van, és "egy újabb zsarolásnak lehetünk a szemtanúi". Szerintük a hóhér semmiben sem különb, mint az egykori moszkvai döntéshozók, csak Brüsszelben jelenleg két tucat meg nem választott ember hoz döntést a tagállamok ügyében, nem pedig tizenöt, mint egykor a Szovjetunióban. Orbán Viktor miniszterelnök azt fogja bebizonyítani az EU-nak, hogy brutális megszorítások árán is teljesíti a közösség diktátumait, de jobb lenne, ha a kormány inkább átgondolná az ország EU-tagságát, és hagyjuk ott a poharas tálcát úgy, ahogy van.

Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő nyíltan is felvállalta álláspontjukat az Európa Parlament plenáris ülésén kérdésével: "maradt-e Magyarországnak bármi oka arra, hogy az EU tagja maradjon"?

Most már csak a kormányon múlik, mi lesz az ország poharával:

• tud-e olyan perspektívát határidőben felmutatni hazánkkal kapcsolatban, amely hatására a szankciót visszavonják? 

• mi lesz, ha a kormány képtelen lesz meggyőzni az uniós döntéshozókat és január egytől ténylegesen is elzárul a kohéziós alap pénzcsapja? Lesz B meg C terv, vagy csak az "ahogy esik, úgy puffan" stratégia bevállalása történik utánam a vízözön felkiáltással?

• vajon hogyan védi ki a kormány az olyan honfitársaink nyilvános megjegyzéseit, akik szerint a pénzt adók csak olyanok, mint a gyarmatosítók és semmivel sem jobbak, mint az egykori totalitárius diktatúrák vezetői?

• mi, az emberek, hogyan fogjuk megélni a következő másfél év sztahanovista tempójú deficit-csökkentést, milyen azonnali intézkedéseket fog generálni a 100% feletti teljesítés?

• mi lesz, ha mostani, felfüggesztett szankciót eredményező "kétharmados tagállami támogatásunk" lejjebb csökken? Ha a bizottság erősen jobboldali túlsúlya megváltozik?

• mit remélhetünk, ha a bizottság elolvassa és mérlegeli a legfrissebb OECD ajánlásokat? Lesznek további feltételek, kiegészítések, újabb és újabb követelmények, esetleg erőteljes ajánlások?

Egy biztos, bármi is van abban a pohárban, és bármit is fognak még beletölteni az elkövetkező másfél évben, nagyon rossz szájízzel fogunk utólag gondolni rá. És nem valószínű, hogy a pohár tartalmának hurráoptimizmust tükröző kommunikációja ezen sokat változtatna.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A felsőoktatási keretszámok óta visszhangzik a kérdés: mit is ér valójában egy, a hagyományos magyar felsőoktatásban szerzett diploma, milyen képzésekre van szükség, kik a hasznosak és kik a herék, akik csak élősködnek az adófizetőkön, miközben teljesen haszontalanok. 

Bizonyos szempontokat már eddig is mérlegeltek a hosszadalmas és költséges továbbtanulásba belevágók. A diplomának mindig volt egyfajta piaci értéke (mennyit is lehet majd vele keresni) és társadalmi értéke (nem túl jól fizető, de magas presztízsű állást lehet vele szerezni, előbb utóbb doktori cím, egyetemi tanári pozíció, stb.). Az utóbbi hónapok során azonban kiderült, politikai értéke is van egy papírnak: vannak a „termelői társadalom” szempontjából értékes valamint teljesen haszontalan szakok, a kormányzat álláspontja alapján ez utóbbit állami finanszírozással megszerzők csak nyűgnek számítanak az adófizetők szempontjából.

Kérdés: ki és milyen kritériumok alapján dönti el, ki a hasznos és ki nem? Mitől lesz egy foglalkozás, szakma társadalmilag elfogadott, esetleg kiemelkedően népszerű vagy éppen megvetett, teljesen szükségtelen?

Természetesen aki középiskola után felsőoktatási intézménybe felvételezik, még nem tudja, valójában hova veti az élete, 18 évesen megálmodott karrierterve megvalósul, vagy évről évre újra kell azt terveznie, alkalmazkodva a folyamatosan változó körülményekhez. Ki ne hallott volna pedagógusból lett biztosítási ügynökről, jogászból lett politikusról?

Tehát, ki a "nem hasznos" diplomás?

• aki 3-5 évig tanul egy "társadalmilag nem hasznos" területen, aztán végzettségét megszerezve hatékonyan segíti azok munkáját, akik buzgón építik a "termelői társadalmat", jogi, marketing és pénzügyi tanácsokat adnak és közben magas jövedelmük után adót fizetnek?

• aki nem az egyetemen tanult szakterületén dolgozik, de pályamódosításának eredményeképpen magas jövedelme után adót fizet?

• aki a tanult szakterületén dolgozik éhbérért, így minimális adót fizet és a fogyasztása, beruházási kedve sem lendíti előre a statisztikákat?

• aki államilag finanszírozva tanult a felsőoktatásban, aztán gyerekvállalás címén kikerült a munkaerő-piacról, később pedig főállású anyává vált?

• aki bár diplomás, de épp sehol sem dolgozik, mert nem kap állást és itt-ott próbál magának segélyt szerezni, hogy éhen ne halljon?

• aki diplomájával a zsebében külföldre megy, de jövedelmének egy részét hazaküldi a családjának, hogy azok emberhez méltó körülmények között tudjanak élni, nem rászorulva segélyre-kecskére?

• aki diplomájával a zsebében külföldre megy, nem küldi haza a keresetét, de 5 év múlva a megtakarításaival és külhonban szerzett tapasztalatával együtt hazajön, beruház (lakást vesz) és próbál itthon gyökeret verni?

• aki diplomájával a zsebében külföldre megy és olyan kiemelkedő színvonalú helyen (kutatóintézetben, stb.) dolgozik, amely itthon eleve elérhetetlen volt számára, szakmai hírnevet szerez, publikál, rangos díjakat érdemel ki és eredeti hazájának, alma materének jó hírét kelti?

• aki diplomájával a zsebében kimegy, mert itthon munkanélküli értelmiségiként még a társadalmi létminimum elérésére sem képes, vissza se néz többet, de nem is vesz itthon igényben semmilyen szolgáltatást, nem kér segélyt, nem terheli a szociális ellátórendszert?

• aki friss diplomásként, a legalapvetőbb szakmai tapasztalat nélkül, lojalitással túltengve, felfele nyalva, lefele taposva osztja az igét az éppen regnáló politikai klientúra igényeinek megfelelve?

• aki országgyűlési képviselőként vagy egyéb, adófizetők pénzéből fizetett politikusként hülyébbnél hülyébb ötletek alapján koncepciókat, jogszabálytervezetek és a legrosszabb esetben olyan törvényeket gyárt, amelyek már rövidtávon is társadalmi károkat, egyes rétegeknek jelentős anyagi veszteséget okoznak?

Tévút azt hirdetni, a felesleges diplomás a drága az országnak és az adófizetőknek. A statisztikák szerint is egy felsőfokú végzettségű munkavállaló előbb vagy utóbb tud magának állást szerezni, módosíthat pályát, a már megszerzett ismeretmennyiségére, szemléletére hagyatkozva új irányokban építheti fel önmagát (korrepetálhatja mások gyerekeit, vállalhat idősgondozást, határtudományokra specializálódhat, stb.). Ha pedig minden kötél szakad, munkahellyel kapcsolatos elvárásait lejjebb is adhatja és előbb-utóbb újra adófizető lesz. 

De mit tehet és hova, mihez fordulhat az, akinek nincs lejjebb? Milyen perspektívája van egy funkcionális analfabétának és hogyan segítheti hatékonyan az állam az adófizetők pénzéből? Ha tudásszintje és ismeret anyaga alapján az átképezés is kétesélyes? A nagy mennyiségű képzetlen munkaerőt felszívó ágazatok válságban vannak (lásd építőipar, mezőgazdaság, textilipar) és nem lehet mindenki takarító-bizonyítványos vendégmunkás Európa gazdagabb tájain …

Legyen a piac a döntőbíró, mire van szükség és mire nem, bízzuk a piaci szereplőkre, kiket alkalmaznak, kiket képeznek át és milyen képzettségű munkaerővel tudják megoldani üzleti céljaikat. Nem valószínű, hogy bárki íróasztal mellett vagy sztereotípiái által vezérelve jobb, hatékonyabb rendszert tud kitalálni, mint maga a munkaerőpiac. És lássuk be, a mai munkanélküliek többsége sem a sokat átkozott "büfé-ruhatár szakon" végzett.

Nem lenne egyszerűbb kimondani, hogy a kormányzat célja a kontraszelekció támogatása, a jelenlegi elit védelme és ennek érdekében akár a diplomások számának drasztikus csökkentése? Vagy lehet, hogy a látszat csak a véletlenek galád összjátéka?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

„Nem tudnék azonosulni olyan lépéssel, amely a fiatal számára előnytelenül avatkozik bele a képzés menetébe” – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Hoffman Rózsa, miközben kifejtette, „nincs tandíj” és az ég adta világon semmilyen veszély sem fenyegeti a felsőoktatást. Amennyiben pedig kiderül, a hurráoptimizmus mellett mégiscsak gáz van, majd a „pótfelvételi keretében” sort kerítenek a szükséges beavatkozásra.

Az interjúban olvasottak felettébb megnyugtató lehet mindazoknak, akik az idén, illetve a következő években kívánnak becsatlakozni a felsőoktatás rendszerébe:

• már tudják, „korrekt, fair a rendszer”, bármit is éreznek a saját bőrükön,

• nincs tandíj, mégha annak is látszik az a 600-800 ezer Ft/tanév, amit majd fizetniük kell,

• a fiatalok szabadon választhatnak, hogy az országnak vagy pénzintézetnek adósodnak el  úgy, hogy arról kódulnak sok-sok évig.

• egyes szakok népgazdaságilag élősködőkké lettek nyilvánítva, mint például a jogász, közgazdász, szociológus,

• egyes szakok ázsiója felértékelődött, bár azok elvégzése esetén sem garantált a munkahely hazánkban,

• mindezt a kormányzat úgy tekinti, a „túldimenzionált felsőoktatás” helyett végre eljött a minőség ideje,

• bár érdekes módon, akik a döntéseket meghozták, szinte kivétel nélkül mind államilag finanszírozott diplomával a zsebükben teszik mindezt,.

A fiatalok és családjaik a jelentkezések mennyiségével mondtak ítéletet a "korrekt, fair" rendszerről. 109 ezren adták be felvételi kérelmüket, ami kb. 30 ezer olyan diák rendszerből eltűnését jelenti, akik nem tudják, vagy nem akarják vállalni a kormányzat diplomához jutási feltételeit, esetleg néhányuk szeptemberben külföldön kezdik meg tanulmányaikat.

• Ez a 30 ezer, eredetileg tovább tanulni szándékozó fiatal júliusban hol lesz, eredeti álmaikat mire cserélik fel? Jelentős részük rázúdul a hazai munkaerőpiacra? És az mit fog kezdeni a sok képzetlen munkaerővel? Vagy felmérik reális esélyüket a hazai munkavállalás területén és inkább külföldre mennek takarítani, polcot feltölteni, pizzát kihordani?

• ténylegesen hányan fogják majd szeptemberben elkezdeni a tanulást? Lesznek olyanok, akik felvételt nyernek, de meggondolják, és mégsem iratkoznak be, mert oly mértékben romlik a családjuk anyagi helyzete, hogy diákhitel mellett sem tudják vállalni az oktatás terheit? Lesznek olyan szakok, amelyek a tandíjasok kiesése miatt csak az ösztöndíjasokkal financiális okokból már nem tudnak elindulni?

• a "termelésközpontú társadalom" víziójával feleslegessé nyilvánított szakok hogyan élik túl az elkövetkező időszakot? Vajon a műszaki, természettudományos képzésben végzetteknek soha nem lesz szükségük jogászra, közgazdászra? Vajon a termeléshez, értékesítéshez, igények érvényesítéséhez nem kellenek szerződések, meg azok, akik azokat megírják, és ha minden kötél szakad, egyezségekkel, perrel érvényesítik? Nincs szükség piackutatásra, marketingre, üzleti tervekre, könyvelésre, adótanácsokra meg azokra, akik ezeket elkészítik vagy adják?

• a kormányzat álláspontja szerint a költségtérítés miatt majd felelősebb döntést hoznak a felvételire jelentkezők. Soha, egy pillanatig sem említik azonban a járulékos költségeket, amik a tandíj mellett még terhelik a családokat, és amire a Diákhitel II. nem nyújt fedezetet. Például: tankönyvek, lakhatási, közlekedési költségek, élelmiszer, minimális kultúra, szórakozás, stb. Kiszámolta bárki is a kormányzat részéről, a továbbtanuló fiatalok mekkora terhet jelentenek a családok számára tandíj fizetése nélkül is? Ezeket is ki kell szorítani a családoknak, miközben a tanulás melletti munka egyes szakokon szinte teljességgel kizárt, míg máshol a tanulás tényleges színvonalát csökkentheti jelentősen.  

• vajon számszerűsítette bárki is, ha a jelenlegi statisztikák szerint egy diplomás kétszer annyit keres, mint egy érettségizett, akkor 10 év alatt mennyivel több adót, járulékot fizet be a költségvetésnek, munkaadója mennyivel több közterhet csenget ki utána, és mennyivel nagyobb fogyasztással, beruházási igénnyel jelentkezik a piacon? A többet keresők finanszírozzák a belföldi turizmust, szabadidős sportokat, a kultúrát, a szórakozást és egyéb minőségi szolgáltatásokat. Korrekt számolással kiderülhet, hogy ennyi idő alatt bőven megtérül a költségvetésből az ő diplomájukra áldozott összeg és valójában akkor sáfárkodik jól az állam az adófizetők pénzével, ha minél több piacképes diplomásba "fektet bele"?

• vajon mennyit bukik majd az állam a diákhitel-kamatokon hosszabb távon? És a fizetésképtelen végzetteken, az ösztöndíjas három gyereket vállaló anyukákon és egyéb, a röghöz kötés szabályait megszegő, de a visszafizetés alól mentesítetteken?

• a munkaadók hogyan fognak majd viszonyulni a röghöz kötött diplomásokhoz? Vajon kiszolgáltatottabbak lesznek? Ha igen, ez miben fog jelentkezni? Esetleg lesznek olyanok, akik itthon alibi állásban minimálbérért "tengetik életüket", miközben valójában külföldön dolgoznak?

• vajon a közszolgálat előnyben fogja majd részesíteni azokat, akiknek a diákhitelét visszafizetheti, vagy inkább olyanokat alkalmaz, akik eleve ösztöndíjasok voltak, így nem jelentenek plusz költséget? Ki, mikor és hogyan fog költségvetési forrásokat elkülöníteni a diákhitel törlesztéséhez és az mennyibe fog kerülni az államnak? És vajon lesz limitálva, évente hány ilyen munkavállalót lehet alkalmazni, és kötnek velük olyan röghöz kötési szerződés, amelyben x év munkaviszonyt vállalnak az állam szolgálatában? És mi lesz akkor, ha a munkavállaló nem válik be, hogyan fizeti vissza a költségeket?

• vajon egy szigorúan éves ciklusokhoz, költségvetéshez kötött folyamat bárhol, bármikor tetszés szerint módosítható, újratervezhető? Nem lehetne kifizetődőbb előre gondolkodni, modellezni, mint utólag tüzet oltani, kapkodva beavatkozni? Ha valamit rosszul kalkulált a kormány a keretszámoknál, majd a pótfelvételin lehet módosítani? És minden következmény nélkül, szabadon lehet dobálózni az életekkel, álmokkal, a „korrekt, fair” rendszer-ben?

A kormány kitűzött célja, hogy legalább 5,5 millió ember dolgozzon és fizessen adót, mert csakis így lehet a magyar gazdaságnak jövője (Selmeczi Gabriella, MTI)

A Fidesz szóvivője ezzel a kijelentésével megerősítette, amit Orbán Viktor jelentett ki a múlt héten  - ha sikerül elérni, hogy Magyarországon öt és félmillióan dolgozzanak, az már önmagában megerősíti a középosztályt, ami a kormány célja és nemcsak az országnak és a munkavállalóknak, hanem az üzleti világnak is elsőrendű érdeke. A középosztály megerősítéséhez tartozik, hogy az adópolitika (tehát az egykulcsos személyi jövedelemadó) a jövőben is ezt a célt fogja szolgálni.

Felmerülhet a jogos kérdés, miért pont 5,5 millió? Ennek a számnak az eredete nem ismert, de az igen, hogy miniszterelnökünk olvasatában a 2010-ben ténylegesen dolgozó 3,8 millió és az elérni kívánt 5,5 millió különbözete, tehát 1,7 millió fő valójában a kerékkötője a szebb és jobb jövőnek, országunk fellendülésének, a középosztály életszínvonala emelkedésének.

De mikor is dolgozott utoljára több, mint 5,5 millió ember hazánkban? A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1973-79 között, akkor, amikor a Kádár-rendszer büntette a közveszélyes munkanélküliséget, a kapun belüli munkanélküliségről nem beszéltek, a kapun kívüli, mint olyan pedig nem létezett. Ha ma sikerülne elérni ezt a foglalkoztatási arányt, az kb. 81%-os lenne, ilyen pedig sehol a fejlett világban nincs.

Ma a foglakoztatási ráta 56% és a statisztikák szerint 475 ezer fő munkanélküli van (11,1%). A munkanélküliek 47 százaléka egy éve vagy régebben keres állást, a munkanélküliség átlagos időtartama 17,5 hónap.

• vajon hogyan képzeli el a kormány a munkahely-teremtést? Az 5,5 millió munkavállalóra bővítés meghaladja az eddig 10 éves időtartamra ígért új egymillió munkahelyet is (annak teljesülése "csak" 4,8 millió munkapiacon aktív munkaerőt eredményezne)

• van bármilyen kormányzati stratégia is arra vonatkozóan, hogy akár csak a jelenlegi munkanélküliek munkához juthassanak? Ha igen, ezt mikor ismerik meg azok, akiknek az életét jelentősen könnyítenék a változtatások?

• vajon ez az 5,5 millió fő konkrétan mit tartalmaz, és milyen határidővel kellene elérni? Teljes munkaidőre vonatkozik? Vagy a részmunka növelésével holnapra már meg is oldódik a probléma (sőt, túl is van teljesítve, csak szorozzuk meg a mostani számokat kettővel …)?

• Beleszámít például a közmunka, büntetés-végrehajtás során végzett, illetve a középiskolásoknak előírt jószolgálati munka? Mi van a távmunkával, az hány órás munkavégzésnek felel meg?

• Mi van a főállású anyákkal, ők is munkavállalónak számítanak? És akik tartósan beteg hozzátartozójukat gondozzák tehermentesítve az egészségügyi vagy szociális intézményeket? És ha valaki saját gyerekét korrepetálja matekból, az már munkának számít?

• ha az első Orbán-kormány alatt kb. 30 ezerrel (más statisztikák szerint 170 ezerrel) sikerült bővíteni a munkahelyek számát úgy, hogy nem volt válság, akkor most ténylegesen mire számíthatunk? Az állami és magánberuházások negatív tendenciát mutatnak, a beruházási kedv úgy általában sincs a toppon, az építőipar mély gödörben, jogszabályi környezet kiszámíthatatlan, a reálszféra egyes ágazatainak kedvét a bővítéstől a különadók és a magas közterhek veszik el ...

• mi van a külföldön dolgozó magyarokkal, ők melyik statisztikába kerülnek bele? Van bármilyen olyan kimutatás, amelyből megtudható, valójában hány hazánkfia keresi kenyerét idegenhonban? Vagy az a ténylegesen járható (és erősen javasol) út, amit Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki tanácsadó tanácsol: tömegesen szerezzünk takarítói bizonyítványt, kössünk úti batyut és csapot-papot hátrahagyva pucoljuk tisztára Európa gazdagabbik felét?

A jövő számai már megvannak, cél kitűzve, statisztikailag alátámasztva, kérdés, igaz-e az egyszeri falfirkáló véleménye, mely szerint „a statisztika olyan, mint a bikini: sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja”?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Előzmény itt.

Egyre kínosabb a helyzet Schmitt Pál doktori disszertációja körül – a heti sajtóhírek szerint a 215 számozott oldalból álló disszertáció több mint 200 oldala plágiumgyanús, és amennyiben ez a tendencia folytatódik, a maradék lassan egy valamire való gimnáziumi házi dolgozathoz is kevés lesz.

(Előzményekről bővebben itt)

Hogy mi a valóság? A Sándor Palotából érdemi cáfolat a plágium vádakra még nem érkezett, a vizsgáló bizottság pedig előzetes ígéretek alapján március 28-án teszi le az asztalra a jelentését. Egy biztos, amennyiben a vádak igaznak bizonyulnak, Schmitt Pált kimozdítani igen nehéz lesz jelenlegi pozíciójából, ha ő nem akar távozni, juttatásai pedig ugyanúgy járnak neki, mintha tisztességben szolgálta volna ki az idejét.

A Medián közvélemény-kutatása alapján

• az emberek 41%-a szerint a köztársasági elnöknek a doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú miatt le kellene mondania,
• 38 százalékuk úgy véli, nem kellene távoznia,

A kormánypárti szavazóknak csak a 13 százaléka szorgalmazná az államfő távozását, de minden más választói csoportban egyértelmű többségben vannak az azt támogatók.

E hónap végén már okosabbak leszünk, de addig is Hoffmann Rózsa apparátusának el kellene gondolkodnia, hogyan lehetne az ügy tanúságait beépíteni a NAT-ba.

Hazafiasságra, demokráciára nevelés:

• az államfő mint példakép, nemzeti ikon.

• Alaptörvényünk szerint egy államfőnek van-e bármilyen joga az aláíráson és a reprezentáción túl? Az elmélet és a gyakorlat összehasonlítása.

• hogyan magyarázza meg, hogy a kormánypárti államfő akkor sem hibázott, ha hibázott, mert személyével kapcsolatban a hiba, mint olyan fogalmilag kizárt?

• mivel indokolja, hogy nehéz gazdasági helyzetben extra juttatások járnak neki (palotaőrség), némi rongyrázós felhanggal?

• vajon egy államfőnek vissza kell adnia a javadalmazásának egy részét, ha kiderül, azt jogalap nélkül vette fel?

• vajon lehet-e saját véleménye egy államfőnek, és az elmondhatja-e?

• egyáltalán, egy köztársasági elnökre vonatkoznak-e olyan jogi normák, mint szerzői jogi védelem, stb.?

• vajon, ha bárki ki meri mondani (még ha testületileg is), hogy a király meztelen, azt érhetik retorziók, kap még valaha állást állami szférában?

• az alábbi alapelvek részletes magyarázata:

• • "az egyenlők között is vannak még egyenlőbbek"
  • "amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek"
  • "kivéve a gyevi bírót"
  • "holló a hollónak nem vájja ki a szemét"
  • "a mi kutyánk kölyke".

Erkölcstan:

• kormánypárti államfőnek kell-e példát mutatnia, vagy elég, ha csak a pedagógus nyújt ilyet példás életútjával a diákoknak?

• vajon elvárható-e egy államfőtől, hogy a személyét ért vádakat tételesen cáfolja, vagy elég, ha füle botját sem mozgatja, esetleg csak annyit közöl: „rút ármány”. Illetve rákenheti-e az egészet, mint értelmi szerzőre a liberál-judeo-globalista baloldalra?

• hogyan kell értelmezni a fair play szabályait egyrészről az oktatás területén, másrészről a politikai tisztségviselők esetében?

• szabad-e puskázni, másolni, plagizálni az oktatás bármely szintjén? És ha elkapnak, lehet-e szabad kártyát felhasználni? És ha igen, kinek?

• hívhatjuk-e a barátainkat, alárendeltjeinket, velünk bármi módon függelmi viszonyban lévőket bíráskodni, elfogulatlan véleményt közölni?

• és úgy általában, mi a teendő, ha más tollával akarunk ékeskedni, de úgy járunk, mint a mesebeli veréb?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

„Optimista: a pohár félig tele van. Pesszimista: a pohár félig üres. Mérnök: a pohár túl nagy.” (egy ismeretlen bölcs)

Az Európai Bizottság meghozta döntését és tovább folytatja gyorsított kötelességszegési eljárásait hazánkkal szemben. A biztosok sérelmezik az igazságügy függetlenségével, valamint az önálló adatvédelmi ombudsman hivatal felszámolásával kapcsolatos fejleményeket. A Bizottság közleménye felhívja a kormányt, tegyen ígéretet, a jövőben nem tesz közzé rendszeresen hivatalos, a MNB monetáris döntéseit kritizáló sajtóközleményeket.

Természetesen a döntést mindenki a saját szemszögéből és politikai szándékai szerint magyarázza.

A kormány szerint a pohár majdnem tele van - az Európai Bizottság az általa kezdeményezett ügyek 90 százalékában elfogadta a magyar válaszokat, így ezeket le lehet zárni. A szükséges törvénymódosító javaslatokat a kormány szerdán jóváhagyta. A nyitva maradt kérdésekről a kabinet készen áll a további konzultációra az Európai Bizottsággal. Az ügyek jól haladnak, minden a legnagyobb rendben, és egyébként is, másokkal szemben sokkal több eljárás van.

Az MSZP szerint a pohár üres, mivel az IMF addig nem kezd tárgyalást Magyarországgal, amíg a kormány és az Európai Unió közötti jogi vita tart. Úgy néz ki, egyre valószínűbb, a kabinet csak húzza az időt, de valójában nem akar megállapodni az IMF-fel, ez pedig komoly veszélyt jelent mind a forint árfolyamára, mint hazánk nemzetközi presztízsére. A pohár nemhogy üres, de még koszos is.

Az LMP szerint előre látható volt a döntés, hiszen a Magyarország követte út alapvető európai jogi normákkal ütközik, ráadásul még az ország érdekével is ellentétesek, és szerintük is a kormány célja a halogatás. A pohár koszos, üres és az sem biztos, hogy valamikor is tele lesz, az IMF-fel történő megállapodás pedig egyre bizonytalanabb, hogy valaha is megszületik.

A Jobbik szerint más pohara sokkal jobban mosogatásra érett, mint a miénk - Csehország fenntarthatja a Benes-dekrétumokat, Szlovákia pedig a nyelvtörvényét, miközben Magyarországgal szemben eljárás indulhatott például olyan, a Jobbik számára nem meghatározó kérdések miatt, mint az adatvédelmi biztos és a bírák korhatára. Szerintük mindez azt jelenti, hogy egy kettős mércét alkalmazó birodalom gyarmatává süllyedtünk, és ezt a magyar társadalomnak meg kell értenie, a kormánytól pedig határozott kiállást várnak a Magyar Nemzeti Bank ügyében.

Kérdés: valójában mindenki ugyanazt a poharat látja? Hogy lehet az, hogy az egyik párt szerint valami nyert ügy, a másik szerint épp ellenkezőleg, még csak most jön a fekete leves? Vajon ki az, aki reálisan látja az ügyek menetét, és ki az, aki félretájékoztatja az állampolgárokat?

• Hogy történhet meg az, hogy felelős politikus külföldön illegitimnek tartja azt az Európa Bizottságot, aminek a kéréseit pár nap múlva már extra sebességgel teljesíti (legalábbis bizonyos kérdésekben)? Vajon hogyan árazza be a piac a poharunkat, és mikor jelentkezik majd a hatása? Vajon meddig lehet halogatni az IMF-megállapodást, ha már február végére sikerült összehozni az éves költségvetési hiány felét?

• A kormány a MNB ügyében gyorsan visszakozott, de vajon a többi kérdésben meddig halogathat? Mi lesz az ára a karakán magyar virtusnak, és vajon tényleg meg kell-e értenie ezt a magyar társadalomnak? Vajon az állampolgárok mit gondolnak majd az előttük álló pohárról?

• Ha egyszer úgy határoztunk, csatlakozunk egy klubhoz, miért nem olvastuk el rendesen az alapszabályt a poharak tekintetében is, és utólag miért szegjük meg azt lépten-nyomon? És ha már renitensek vagyunk, miért csodálkozunk, ha jön a büntetés, törik a pohár? Oké, támogatások jól jöttek, elfogadtuk, de mi van a kötelezettségek teljesítésével?

Az országunk gazdasági súlyát tekintve, mi lehet a tényleges cél a külön utas politikánkkal? Miért jó az nekünk, hogy folyamatosan elzavarnak a poharunktól, a körmünkre csapnak és sarokba állítanak? Van vajon valami előre kidolgozott stratégia, vagy csak így sikerül? Vagy minden mindegy, mert a hibás politikai döntések miatti pénzügyi szankciók esetén az állampolgárok készfizető kezességét az Alaptörvény úgyis deklarálja?

Bármi is történik, bármi és bármennyi is van abban a pohárban, a végén úgyis nekünk kell meginni ...

Bár lehet, hogy tényleg a mérnököknek van igaza. Túl nagy nekünk ez a pohár ...

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A BKV-ra gondolva egyre gyakrabban jut eszünkbe a régi vicc csattanója: „kár, hogy megdöglöttek a libák, mert ötletem az még lett volna …”

A probléma jó ideje adott: gyenge lábakon álló, csődközeli fővárosi tömegközlekedési vállalat. Új ötlet (most épp a Századvég Gazdaságkutatótól): mentsük meg a BKV-t közműadóval (vajon mennyiért is sikerült ezt a fenomenális dolgot kitalálni?). Fizessen minden cég, amiknek az alépítményei, azaz közmű- vagy kábelvezetékei, alagútjai a főváros földjében futnak. Az adót forint/méterben állapítanák meg. Érintettjei lehetnek a kábeltévés, informatikai vagy telekommunikációs cégek, valamint a vízművek, a csatornázási művek, az elektromos, távhő vagy a gázművek. A tét 15 milliárd forint, alsóhangon. De vajon ki és hogyan becsülte meg, és miért pont ennyi?

-          vajon van olyan hiteles nyilvántartás ma Budapesten, amiből méterre pontosan bárki meg tudja mondani, mennyi cső fut a talpunk alatt? Városi legendák zengnek arról például, hogy mind a mai napig nincs normális csatorna-térképe Wekerle-telepnek.

-          vajon önbevallásra fog alapulni az új adónem? és csak a folyóméterben lefektetett cső, kábel, stb. számít, vagy a közműaknák is? És mi van a keresztmetszettel? Minél nagyobb, annál drágább? És ha egy közműalagútban több cég is benne van? Akkor mindenki fizet külön-külön, vagy osztoznak egynek a díján? A közműcégekre lesz bízva, hogy meghasalják saját hálózatuk pontos méretét, és hogy hitelesnek tűnjenek, vigyázzanak, hogy még véletlenül se kerek számra jöjjön ki? És ha véletlenül, valaha is kiderül, hogy nem valós a sacc, mi lesz a szankció?

-          a felső vezetékekért is kell majd fizetni? Miért is büntetnénk azt, amikor végre a szolgáltató levitte az elektromos, távközlési, stb. kábelét a föld alá? Aki járt már a fővárosi zöldövezetben tudja mi az, sírógörcsöt kapni a hihetetlen barbár módon megmetszett fák látványától, amelyek képesek voltak belenőni a felsővezetékekbe.Nem is beszélve arról, hogy el lehet csúfítani egy barátságos utcát sok-sok villany- és telefonoszloppal, meg a hozzájuk tartozó kábelekkel, trafóházakkal. Ha meg jön egy vihar, háztömbök maradnak szolgáltatás nélkül a kidőlő fák miatt.

-          vajon mi fogja majd rávenni a közműcégeket, hogy modernizáljanak (szüntessék meg az oszlop-rengetegeket, ha tehetik), bővítsenek?

-          Az egyértelmű, hogy a közművállalat egy tollvonással továbbhárítja majd az új adónemet a fogyasztókra. Lehet, hogy egyes nagy cégeknél ez nehezebb lesz (ivóvíz, csatorna), míg másoknak egy pillanatig sem fog gondot okozni (pl. kábeltévés társaságok), csak arra kell vigyázniuk, árversenyüket ne terjesszék ki erre a területre.

-          vajon azok a fogyasztók, ahova nem földkábelen megy a televízió, internet, elektromos áram, őrájuk is áthárítják majd át a közműcégek a plusz adót? Vagy nincs pozitív diszkrimináció, és az oszloprengeteg mellé még bűnhődjön is a fogyasztó, csak mert Budapesten lakik?

-          mi lesz az agglomerációs közművállalatokkal? Nekik nem kell majd plusz adót fizetniük? És ha a főváros határát elhagyva kimegy a településükre a kék busz? Vagy a HÉV?

-          ha nem a föld mélyén megy a kábel, akkor az oszlopokért kell fizetni, darabra? Számít a betonalap mélysége? És a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft adómentes lesz vagy sem? Ő fizet majd a közvilágítás vezetékeiért?

-          mi lesz azokkal, akik a levegőben terjesztenek vezeték helyett? A mobilszolgáltatók, műholdas televízió- és internetszolgáltatók kimaradnak az adóból? Ők megússzák, így versenyelőnybe kerülnek, vagy átjátszó-antennánként, esetleg műholdvevő tányéronként fizetnek?

-          mennyibe fog kerülni a bevallások ellenőrzése, és egyáltalán, ki fogja azt ellenőrizni? Hellyel-közzel a közműcégek az egyedüli birtokosai az információnak, hitelességük pedig időnként erőteljesen megkérdőjelezhető. Esetleg kötelezve lesznek nyilvántartásuk naprakésszé tételére, a hiányzó folyóméterek felmérésére?

-          az egységár hogy lesz megállapítva? keresztmetszetre? ha ráz, drágább, ha büdös, akkor meg még drágább? ha több vezeték megy egymás mellett, akkor mindegyikre kell fizetni, szorozni, hatványozni kell, esetleg valami más algoritmust kell majd alkalmazni a tényleges adó kiszámításához? Számít majd az, hogy mennyire korszerű vagy elavult a közmű? A százéves csövek olcsóbbak lesznek, mint az új parcellázáshoz vezető rendszer? 

-          készült-e hatástanulmány, mennyit kérhet el reálisan az állam (önkormányzat) a közművek folyóméteréért, abból mennyi lesz áthárítva áfásan a fogyasztókra, és mindez mekkora inflációt fog indukálni? Az áthárított adót a magán-fogyasztók munkáltatóinak át kell vállalniuk?

-          miért pont 15 milliárd? hogy jött ez ki a tényleges adatok nélkül?

És legfőképpen, mi a köze a közműcégeknek a BKV-hoz? Ha üzemzavar van a csöveikkel, szólni kell a nagyvállalatnak, tereljék el a járműveket? És ez már elegendő alap egy új adóhoz?

A libák vészesen fogynak, az ötletek tényleges szakmai kontrol nélkül sziporkáznak (bár a gazdájuk utólag nem mindig kerül elő, részletesen itt meg itt). A budapesti lakosokban lassan tudatosul – akár akarnak, akár nem, ilyen vagy olyan címszó alatt fizetnek. Hívják azt útadónak, közműadónak, bárminek, valójában BKV-adó, mely egy feneketlen zsákba kerül bele, egy elavult, szanaszét lopott nagyvállalat-torzóba.

Várjuk a következő ötletet …

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A „Nemzeti Dohánybolt” után hasonló történet látott napvilágot a fortunaweb.hu szakportál oldalán, ezúttal a Rogán Antal országgyűlési képviselő zárószavazás előtti egyéni képviselői indítványa eredményeképpen megszületett szerencsejáték törvény módosításával kapcsolatban, mely 2012. január 3-tól hatályos.  Az idézett cikk szerint a tét 60 milliárdos piac megszerzése.

Melyik is jelent ez a gyakorlatban? A törvény lehetőséget nyújt arra, hogy mindenki a számítógép előtt ülve is játszhasson nyerőgépekkel anélkül, hogy elhagyná otthona melegét, és ennek a nyerési lehetőségnek (vesztésnek) rögzíti a jogszabályi hátterét.   A módosított törvény a nem helyhez kötött szerver alapú pénznyerő rendszerek üzemeltetése esetében felsorolja, kik kaphatnak ilyen tevékenységre engedélyt – és ezen felsorolás segítségével  jelentősen korlátozza az érintettek körét.  

Mit is kell a kérelmezőnek felmutatnia?

 -          Magyarországon bejegyzett székhelyet - ez nem látszik teljesíthetetlennek

 -          50 millió forintos jegyzett tőkét - ez a nagyságrend egy szerencsejátékkal kapcsolatos cégnél elvárható. Kérdés: miért így fogalmazott a jogalkotó? A „jegyzett tőke” egyedül az alapításkor jelent biztosítékot a hitelezők számára és árul el korrekt információt a szóban forgó cég gazdasági helyzetéről. Valójában a „saját tőke” kategória az, mi hosszabb távon kellő információt nyújt a cég tényleges értékéről, eredményességének alakulásáról.  Előfordulhat, hogy a cég jegyzett tőkéje nem változik, míg a saját tőkéje negatív, és a társaság valójában hitel nélkül fizetésképtelen.

 -          legalább egy magyar állampolgárságú vezető tisztségviselőt – ez nem lehet gond,

 -          valamennyi tagnak (részvényesnek) a kérelem benyújtását megelőzően – a benyújtás időpontjától számítva – legalább 10 éven át folyamatosan olyan Magyarországon engedélyezett szerencsejáték szervezésére irányuló tevékenységet kellett folytatnia, ahol a játékosok személyazonossága kétséget kizáró módon ellenőrzésre került és adataik nyilvántartása és kezelése a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt.

Erőteljesen kirekesztő, piacot monopolizáló és kétségeket támasztó a 10 éves szerencsejáték szervezési tevékenység összepárosítva a személyazonosságot ellenőrző jogosultságra felhatalmazó szerencsejáték-tevékenység, mint alapkövetelmény.

Ki rendelkezhet ma ilyen pedigrével hazánkban?

-          aki olyan helyet üzemeltet, ahol követelmény a személyazonosság-ellenőrzés és adatszolgáltatás (kaszinók igen, játéktermek, sorsolásos és tétes játékok nem)

-          aki az elmúlt 10 évben megszakítás nélkül folytatta ezt a tevékenységet Magyarországon, tehát nem zárta be kaszinóját. Európa uniós versenytársak, újonnan piacra lépők kizárva.

Jelenleg hazánkban három kaszinó működik, ebből kettő Budapesten az V. kerületben található, amelynek polgármestere Rogán Antal.

-          Las Vegas Casino (üzemeltető a Las Vegas Casino Kft, melynek tulajdonosa az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Las Vegas Casino S.a.r.l. (S.A.) 

-          Tropicana (üzemeltető a 100%-os Szerencsejáték ZRt tulajdonú Belvárosi Kaszinó Kft)

-          Casino Sopron (üzemeltető a Casino Sopron Kft, melynek tulajdonosa a Pannon–Partner Kft, amely felett a Casinos Austria International GmbH minősített többségű befolyással rendelkezik, valamint résztulajdonos még a Szerencsejáték Zrt)

A fentiek alapján - a törvény értelmezésétől függően - két-három cég (illetve ezek tulajdonosai) esélyesek csak arra, hogy nem helyhez kötött szerver alapú pénznyerő rendszert üzemeltessenek a jövőben Magyarországon.  

 -          vajon mi indokolja a piac résztvevőinek ily nagyfokú lecsökkentésének, a piacra új szereplők belépésének akadályozásának, a verseny korlátozásának? Készült-e olyan számítás, amely alátámasztja, a költségvetés és nem utolsó sorban az adófizetők jól járnak, nő a bevétel, rendeződik a piac, csökkennek a játékszenvedély miatti társadalmi károk, érvényesülnek a monopóliumellenes és egyéb versenyjogi elvek?

-          ha a kocsmában és a játéktermekben a családokra oly veszélyes a pénznyerő gép, akkor az otthonról elérhető pénznyerő gép nem az? vagy ez csak egy plusz lehetőség az agora- és egyéb fóbiások játékszenvedélyének kielégítéséhez?

 -          volt-e előzetes hatástanulmány, a jelentős változtatást eredményező törvénymódosítást meg előzte-e piac- és szociológiai kutatás, hatásvizsgálat? Vajon erről tudomást szerezhetnek-e (és mikor) az adófizetők, hiszen nekik, ő értük készült?

 -          a törvénymódosítás megfelel az uniós alapelveknek? Várható-e hogy valamelyik piaci szereplő Brüsszelig elmegy, hogy elérje a piacra lépés lehetőségét, illetve ha már ma is piaci szereplő, azt a lehetőséget, hogy eredményesen tudjon engedélyért folyamodni? Ha igen, milyen döntés várható és milyen anyagi vonzattal?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Az új Nemzeti Alaptanterv vitára közreadott tervezete is plágium-gyanúba keveredett – szakemberek szerint gyanúsan sok közös vonása van az Oktatási Minisztérium által 2006 áprilisában kiadott "Reformok az oktatásban 2002-2006" című kiadvánnyal, míg irodalomból például az 1978-as gyökerekhez nyúlik vissza.

De miért is baj ez a "hagyománytisztelet"? 1978 óta több, mint 30 év telt el és hihetetlen változáson ment keresztül a világ. Egy 2010-es közvélemény-kutatás is ezt támasztja alá:

-          a leggyakrabban a kultúraorientált városiak és vidékiek vesznek a kezükbe könyvet,

-          a szórakozni vágyó fiatalok a kultúra könnyedebb válfaját keresik, ugyanakkor ők használják leggyakrabban az internetet.

-          a megkérdezettek közel 45 százalékát pedig a televízión kívül szinte semmi sem érdekli, ők főleg alacsony végzettségűek, túlnyomóan idősebbek.

-          a megkérdezettek 20%-a legalább havonta egy könyvet elolvas, viszont a szórakozni vágyó fiatalok csoportjába tartózók negyedévente maximum egy köteten rágják át magukat.

-          az összes válaszadó 46%-a tévénézéssel tölti szabadideje nagy részét, ezt követi a rangsorban a rádióhallgatás, majd az internetezés, a nyomtatott sajtótermékek és a könyvek olvasása. A leginkább elvárt szempont egy könyv esetén, hogy fordulatos cselekménye legyen, és magával ragadjon. Ugyanakkor a kultúraorientált megkérdezetteknél már a mondanivaló és az elgondolkodtatás is legalább ennyire fontos

Az új NAT-ot nem érintette meg látható mértékben sem az új idők szele, sem a fenti közvélemény-kutatás és mai irodalmat szinte egyáltalán nem enged be a tanterem falai közé – azon az elven mozogva, csak az a jó író, költő, aki már meghalt.

-          Ha szívünkre tesszük a kezünket, mi annak idején hogy viszonyultunk a kötelező irodalomhoz? Elolvastuk a kiadott könyveket, vagy csak reménykedtünk, nem fog kiderülni, hogy a közepét kihagytuk? Tetszett alsóban a Kincskereső Kisködmön, megérettük 11 évesen a Kis herceget?

-          Vajon az az iszonyatos tananyag-mennyiség, amit a NAT mint minimumot meghatároz, valójában befogadható mennyiség egy nem humán szakos osztályban? Vagy csak örök rohanás, „olvassátok el otthon és nehogy azt mondjátok, hogy kihagytuk” leckék?

-          Miért van az, hogy az irodalomkönyv ütemezése még véletlenül sem egyezik meg a történelemkönyvével? Vajon mit várunk el a gyerekektől a Kőszívű ember fiainak olvasásakor, amikor még nem tanulták az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot, így a történelmi háttérről fogalmuk sincs? Hogyan lehet a Robinson-t értelmezni a felvilágosodás filozófiai, politikai és gazdasági eredményeinek ismerete nélkül?

-          hányszor éreztük úgy, hogy Mark Twain-nek igaza van, amikor azt mondta: „a klasszikus az, amit senki se szeretne elolvasni, de mindenki szeretné, ha elolvasta volna”?

A közvélemény-kutatás eredményeit nézve, lehet, hogy új utakat is fel lehetne deríteni a könyvek világában …

-          Mi van akkor, ha a gyerekekkel pont olyan művekkel lehetne megszerettetni az olvasást, amely túl modernnek számít? A kedvenc könyveknél a második helyezett a Harry Potter-sorozat, ez nem elég bizonyíték arra, hogy van, amit utálkozás nélkül is kezükbe vesznek a fiatalok? Hány fiatal lány első „igazi” könyve volt az Alkonyat és hány kamasz fiú merült bele a Darren Shan könyvekbe? Vajon elítélendő az a tinédzser, aki Rejtő Jenő könyveit olvasva jött rá, az olvasás lehet a szórakozás szinonimája, a kikapcsolódás egyik időjárástól független formája?

-          Mi a fontosabb összességében, a „Pál utcai fiúk – Egri csillagok – Kőszívű ember fiai – Légy jó mindhalálig” csapat, amelyet már legalább negyven éve nyúznak a tanárok függetlenül attól, mi a véleményük a gyerekeknek, vagy célravezetőbb lenne inkább olyan könyveket ajánlani, amelyek témája, szereplői, a bennük felvázolt problémák közelebb állnak a mai élethez? Amelyeket szívesen vesznek a diákok a kezükbe, és amely írókat aztán keresni fognak, újabb és újabb műveket olvasnak el tőlük csak úgy szórakozásképpen, nem pedig utasításra? Biztosan lehetne találni olyan izgalmas, fordulatos cselekményszövésű ifjúsági könyvet, amelyben ugyanúgy feltárható lenne a jellemfejlődés, a valóság és a fantázia keveredése, az eltérő történelmi korok hangulata, mint a már említett négyes-fogatban.

-          Felnőttként tudjuk milyen az, két oldal után elaludni egy könyvön. Akkor miért követeljük meg a diákoktól, hogy számukra érdektelen sokoldalnyi tájleírásokat olvassanak? Vagy inkább elfordulunk és nem vesszük észre, ahogy a gyerek suttyomban a következő párbeszédhez lapoz, hátha történik már végre valami?

A kérdés az, mit várunk el a következő nemzedéktől – sok-sok memoritert, elolvasottnak hazudott nyögvenyelős kötelezőket, irodalomtörténettel összefüggő végtelen adathalmazok ismeretét, vagy azt, hogy megtanuljanak élvezni egy jó könyvet, legyen igényük az olvasásra, és ez hozzásegítse őket, hogy később a szakmájukat felölelő szakirodalomban is tájékozottak legyenek. 

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Az új NAT lassan az igazi menzai zöldségleveshez hasonlít: "mindent bele!"

Eddig is csak kapkodtuk a fejünket, mire van szüksége a gyermekeinknek (és miről maradtunk mi le): erkölcstanra, hazafiasságra és demokrácianevelésre, a családi életre, médiatudatosságra, gazdasági és pénzügyi nevelésre, honvédelmi ismeretekre valamint környezettudatosságra.  Ezen kívül ott van még a mindennapi testnevelés, a tízujjas gépelés, a lovaskultúra oktatása, valamint a bábjáték.

Az etikával kapcsolatban sok vita volt már eddig is, de az sem tiszta, mit fognak oktatni a hazafiasság és demokrácianevelés, valamint honvédelmi ismeretek zászlaja alatt.

-          vajon milyen módszerekkel akarják belediktálni a gyerekekbe a hazafiasságot? A cél patrióták, konformisták vagy önállóan gondolkodó, véleményalkotó polgárok kinevelése?

-          objektíven bemutatja-e, mi a geopolitikai helyünk Európában, mi a szerepe az Európa Uniónak és milyen nemzetközi egyezményekhez csatlakoztunk, azok milyen tényleges kötelezettségeket rónak Magyarországra és polgáraira?

-          a demokrácia alappillérei szóba kerülnek majd, olyanok például, mint a hatalmi ágak szétválasztása és a sajtószabadság? Hogyan mutatja majd be a tantárgy az állam jogait és kötelezettségeit, valamint az állampolgárok jogait és kötelezettségeit? Elárulja a diákoknak, valójában mi az a történelmi alkotmány, mi tartozik bele és mi az a Szent Korona tana?

-          a hazafiasság témakörében elmagyarázza, miért van szükség adófizetésre, mi az a költségvetés,  milyen tételekből áll össze és kik azok a "potyautasok"? Mi a feladata az államnak és az önkormányzatoknak, és mit várhat el az adófizető cserébe az általa befizetett összegért? Vajon mi az, szolgáltató állam és jogosan követelik-e az állampolgárok, hogy tudják, mire megy el a pénzük, a politikusok az ígéretek helyett mire költik el valójában az adóból befolyt forintokat?

-          mennyiben hazafias a lézerblokkoló, a szlovák rendszám, az off-shore cégek, a svájci bankszámla, a külföldi ingatlan? Követendő vagy elítélendő, kinek szabad és kinek nem? Hazafiasnak számít még attól egy diák, ha jobban szereti a Milka csokit mint a Tibit?

-          másodrendű állampolgár az, aki szegény? A hazafiasságba beletartozik-e az elesettek támogatása, a "nem hagyunk senkit az út szélén" magatartás?

-          vajon bemutatja a gyerekeknek, mi az, amire tényleg büszkék lehetnek (műemlékek, találmányok, felfedezések, művészeti alkotások, Nobel-díjasok, stb.), és mikor van az, amikor jobb, ha lehajtják a fejüket és ne dicsekedjenek azzal, hogy ők is magyarok?

-          a hazafiasságba vajon beletartozik, hogyan kell viselkedni külföldön és hol van a határ a sporteseményeken szurkolás és a huliganizmus között? Hogyan érezzenek akkor, amikor az osztrák üzletben magyarul van kiírva, „Ne lopj!”?

-          vajon a politikusok meg fognak mindent tenni azért, hogy jó példával járjanak elől a hazafiasság és demokrácia terén? Mi fér ebbe bele? Hogyan magyaráz majd olyan fogalmakat és kitér-e mindennapi értelmezésükre, mint rasszizmus, antiszemitizmus, sovinizmus, nácizmus, globalizmus, nacionalizmus?

-          a demokráciára nevelés hogyan fog viszonyulni a kisebbségek jogaihoz, a vallásszabadsághoz, a mássághoz? És a bőrszínhez? Az eltérő kulturális háttérhez?

-          ad majd szamárvezetőt ahhoz, hogyan kell kulturáltan tüntetni és ellentüntetni, politikai rendezvényeken részt venni, a szónoklatokat meghallgatni vagy kifütyülni? Vajon ad-e majd menthető indokot más autójának felgyújtására, kirakatok betörésére, kukák felborogatására?

-          vajon ismerteti-e majd a politikai irányzatokat, tudja-e majd a tanár tárgyilagosan, saját politikai nézeteitől elszakadva elmagyarázni, hogyan alakult ki történelmileg a jobboldal, a baloldal, a liberalizmus és a zöld irány, a különböző csoportok milyen alapértéket követnek? Kiderül a gyerekek számára, kik azok a lobbisták és hogyan tudják befolyásolni a politikát?

-          a tantárgy kitér majd arra, mikor kit kell hazaárulónak tekintetni, kinek van joga hazaárulózni a parlamentben és kik az aktuális idegenszívűek? Bemutatja majd az indulatok történelmi gyökerét, megtanít-e felismerni a tényleges szándékokat és indítékokat?

-          megismertet-e politikusi pályákat, ideológia-váltásokat, vezetési stílusokat?

-          segít majd eligazodni a különböző választási programokban, ígéret-áradatokban? Ad-e támpontot a realitás és álom elválasztásához?

-          bemutat olyan intézményeket, mint Állami Számvevőszék, ombudsman és Alkotmánybíróság? Elmagyarázza, miért van rájuk szükség, mit csinálnak és valójában mit kellene csinálniuk?

-          tanítja-e, hogyan kell valami mellett és ellen érvelni, bevezeti-e a diákokat a vitakultúrába, megmutatja, mi az a tolerancia?

-          hogyan fogja osztályozni a tanulókat, lehet valaki hazafiasságból jeles vagy közepes? Mi lesz azokkal, akik hazafiasságból elégtelenek?

Igazi fekete ló azonban a honvédelmi ismeretek, mint tantárgy.

-                Vajon mi lesz a valódi célja, hogyan jelenik meg a tantervben és melyik korosztálytól mit követel majd meg?

-          meghatározott heti óraszámban kell majd gyakorlatozniuk a gyerekeknek, vagy elég lesz havonta egyszer?

-          az elméleti oktatás mit takar majd? Rendfokozatok ismeretét, fegyverzeti és hadászati ismeretet? Kitér majd a NATO-ra, annak küldetésére és céljaira, valamint hazánknak az abban betöltött szerepére?

-          a gyakorlati oktatás ki fog merülni a „jobbra át hátra arcban” vagy lesz kötelező lövészet, gránátdobás, akadálypálya-leküzdés hágcsókkal és palánkokkal? Lesznek harci játékok, várfoglalás, zászlómegszerzés, paintball csata? Ha igen, milyen gyakran?

-          lesz egészségügyi oktatás, elsősegélynyújtás-tanfolyam, stb.? Ezeket kik tartják majd?

-          ki fogja biztosítani a gyakorlati oktatáshoz a helyszínt és a szükséges szakember-gárdát?

-          valamiféle levente-képzés a cél, vagy inkább a katasztrófavédelem számára képeznének ki szükséghelyzetben ténylegesen is használható segédeket?

-          lehet majd kérni felmentést lelkiismereti alapon?

      És végül, de nem utolsó sorban, mindez mennyibe fog kerülni?

P.S.

2012. március 15.

Kiegészítések a demokráciára nevelés tantárgyhoz:

- helyfoglalásos ipi-apacs szabályainak formálása, aktuális nemzeti ünnep pártpolitikai céloknak alárendelése, rendezvényekhez hazai ingyenes és fizetős tüntetők, valamint biodíszlet toborzása

- import tüntetők felkutatása, felkérése, logisztikájuk, kommunikációjuk megoldása

- saját import tüntetők legitimálása, ellen-import tüntetők illegitimmé nyilvánítása

- import és hazai tüntetők tüntetésének (békemenetének, marketingjének, stb.) költségvetése és számvitele, különös tekintettel az aktuális adózási szabályokra

- tüntetésekkel kapcsolatos szerzői jogok, különös tekintettel az internetes jogdíjakra

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A kezdeti hurráoptimizmus után valószínűleg a kormányzatnak is be kellett látnia, a puszta közepén felhúzni egy új települést, az bizony rengeteg idő. A zöldmezős beruházás lényege éppen az, hogy azelőtt zöld mező volt ott, ahol most lakótelep készül, víz, villany és  csatorna csak a messzi távolban, és szilárd burkolatú utak sem állnak készen az utcákhoz.

Az ócsai devizatelep (vagy inkább gettó?) első szakaszának idén márciusra kellett volna elkészülnie – de az első etap 80 miniházába nem költöznek a ragyogó arcú csődbementek, sőt, valójában egy kapavágás sem történt mindeddig.  A konkrét terveket is még csak kevesen láthatták, a köznép csak annyit tud, valamiféle Wekerle-telep utánérzés lesz a pusztában, bár itt a házaknak nagy telke lesz (1.000 m²), és sem sorházakban, sem emeletes házakban nem gondolkodnak, bölcsőde, iskola pedig csak akkor lesz majd, ha az egész lakótelep készen lesz. Mind a 420 ház.

A kormányzat első ötlete az volt, a házak legyenek szuper-olcsó rezsijű „A” energiaosztályú ingatlanok, ez azonban nagyon sokba kerül, így a hírek szerint ezen a téren is lejjebb adják az igényeket.

-          Vajon mi alapján választják majd ki azokat a családokat, akik lehetőséget kapnak a beköltözésre? A többszázezer megszorultból melyik 80 lesz az, amelyik az első körben lehetőséget kap egy új életre?

-          Akik ideköltöznek, vajon hogy fogják itt magukat érezni? Az első bolt több kilométerre, ahogy az óvoda, bölcsőde, iskola is. Életük, munkájuk a tömegközlekedési lehetőségek függvényében fog alakulni, így az is előfordulhat, hogy akinek addig munkahelye volt, most meg kell majd tőle válnia.

-          Bemegy-e majd a járatos busz a telepre, vagy kilométereket kell majd gyalogolniuk a helyieknek? Lesznek szilárd burkolatú utak, járdák, vagy egyelőre csak sártengerre számítsanak, mint a legtöbb faluszéli parcellázásnál? Lesz megfelelő közvilágítás a buszmegállótól a házakig, vagy sötétben mindenki rettegje magát úgy haza, ahogy akarja?

-          Ócsa, mint befogadó település, meg tud majd birkózni a jövevényekkel? Lesz elég óvodai, iskolai férőhely? A helybeliek befogadják majd a jövevényeket, vagy kiközösítik, és soha nem fognak kikecmeregni a „telepi”, stb. kategóriából?

-          Akad-e majd munkahely a környéken? Lesz lehetőség jövedelemszerzésre, vagy az egész telep átalakul egy elátkozott hellyé, ahol a reménytelenség az úr?

-          A környezet hogyan fog majd kiépülni, a tervek tartalmazzák majd a parkosítást, vagy mindenkire egyedileg rábízzák, ültet-e fát akár a kertjébe, akár a ház elé az utcára? Mennyi időnek kell eltelnie majd ahhoz, hogy legyen árnyék és ne úgy nézzen ki a környék, mintha a sivatagba tervezték volna a települést?

-          A házak alapterülete nagyon kicsi – 40, 50, 80 m², gyerekszámtól függően. Vajon a tervezők számolnak azzal, hogy kellenek gazdasági létesítmények? Azoknak készül valamiféle egyenterve, vagy építési engedély nélküli sufnik halmaza fog gombaként kinőni a földből, szedett-vedett anyagokból, hullámpalából, bontási törmelékből? Hova kerül majd a vödör, a kapa, kasza, talicska, meg a fűnyíró? És a megtermelt termény? Senki sem gondolhatja komolyan, hogy 40 -50 négyzetméteren a család mellé a fűtött helyiségekbe elfér még a mázsa krumpli, télirevaló vöröshagyma, fokhagyma, káposzta, bab, többládányi alma.

-          Lehet-e majd haszonállatokat tartani? Szabad-e malacot nevelni (büdös), tyúkokat tartani (hangos a kakas), kecskét legeltetni (mindenhova felmászik)? Lesz majd, aki szaktanácsokkal látja el a beköltözőket, hogyan kell nyulat tenyészteni, gyümölcsfát permetezni, szőlőt metszeni? A telepen található talaj mire alkalmas, minek a termesztésével próbálkozhatnak, és mi az, amivel teljesen reménytelen foglalkozniuk? Mikor és hogyan kell vetni, öntözni, mikor számít érettnek a zöldpaprika? Azért ne feledjük el, nem véletlenül külön szakma a növénytermesztés és állattenyésztés, ha mélyen magunkba nézünk, akkor sem fogjuk azt a tanulás nélküli tudást megtalálni, ami ahhoz kell, elboldoguljunk a mezőgazdaság rögös talaján.

-          Kapnak induló készletet: vetőmagot, facsemetét, kiscsirkét, kecskegidát? Ezeket melyek költségvetési intézmény fizeti ki és ki veszi majd leltárba? Hogyan kell velük elszámolni? Mi történik akkor, hogy a bérlő megeszi az aranytojást nem tojó tyúkot?

-          Lesz-e biztosítás, és ki fizeti? Ki fizeti ki, ha a vihar elviszi a tetőt, csőtörés miatt felázik a parketta? Mi lesz, ha az önellátásra bátorított lakók termését elviszi a jégverés vagy az aszály? Vajon elhiszik, hogy jövőre jobb lesz, és újra nekiállnak gürcölni úgy, hogy tudják, az eredmény igen kétséges?

-          Hogyan lesz megoldva a mezőgazdasághoz szükséges vízellátás? A drága vezetékes vizet kell használniuk, vagy valamiféle fúrt kút rendszer lesz kialakítva?

-          Hogyan oldják majd meg a vagyonvédelmet? Ki fogja őrizni a sufnikat, a még be nem gyűjtött termést és a jószágokat? Ki fogja a telkeket körbekeríteni? Lesz majd polgárőrség, rendőrségi járőrözés a környéken?

-          Lesz vezetékes gáz, vagy a teljes fűtést, meleg-vízellátást fával és villannyal kell majd megoldaniuk? Lesz "telep-bizalmi", akihez lehet majd fordulni az ügyes-bajos dolgokkal (betört az ablak, hangos a szomszéd kutyája, stb.?)

-          Vajon akik ide kiköltöznek, örökre itt ragadnak? Mi lesz, ha egy-két év alatt nem tudják annyira összeszedni magukat, hogy tovább tudjanak költözni? Mi lesz, ha belefásulnak a reménytelenségbe, munkanélküliségbe, szegénységbe és azt látják, az utcájukban lakóknak sem jobb a helyzetük?

-          A házak és a kertek nem a bentlakók tulajdona – ki fog állagot megóvni, évek múlva termőre forduló fákat ültetni és miért költene olyanra, amitől 2-3 év múlva meg kell válnia? Mi lesz a bérlőcsere miatt gazdátlanná vált állatokkal?

Vajon hogy képzelheti bárki is, hogy önellátásból, közmunkából egy új életet tud kezdeni egy család egy ideiglenes lakóhelyen? Miből lesz olyan megtakarításuk, amelynek segítségével tovább tudnak lépni és elhagyni a telepet? És akinek nem lesz pénze, és innen is kilakoltatnak, az hova megy tovább?

Mi van még ennél is lejjebb?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!