A középiskolás felvételi időszak közepén járunk – az írásbelin már túljutottak a nyolcadikos diákok, az iskolaválasztás is megtörtént és most zajlanak a szóbelik. A szülők pedig fogják a fejüket, mert úgy érzik, rossz filmet néznek a tévében. Mert ők nem erre fizettek be.

 Mi is a probléma oka? Leginkább a figyelem elaltatása. Az iskolarendszerünkből következik, hogy egészen a középiskolás felvételikig nincs korrekt, központi megmérettetés, a szülők csak a pedagógusok visszajelzéséből tudnak tájékozódni, gyermekük tudása hol is helyezkedik el a többiekéhez képest. Igaz ugyan, van kétévente kompetencia-felmérés, ennek eredményére azonban majd egy évet kell várni, és vajon melyik az az elhivatott szülő, aki ennyi idő elteltével megtalálja azt a miniatűr cetlit, amit annak idején odaadtak csemetéjének az internetes hozzáférés kódszámával?

 A szülő azt tudja, gyermeke ötös, négyes, hármas, esetleg bukdácsol egyes tárgyakból és összességében milyen átlaga van félévről félévre. Igaz, hallott már legendákat arról, hogy egyes diákok iskolaváltásnál hirtelen kitűnőből hármasra csúsztak le, vagy fordítva, közepesből ötösre váltottak, de amíg ez nem az ő gyerekével történik meg, inkább csak városi legenda. Ráadásul a pedagógusok ítéletében sem lehet bízni mindig – a tanár is csak ember, vannak kedvencei és vannak semleges, illetve egyszerűen csak utálatos gyerekek számára.

Vajon miért baj az, ha felül van osztályozva egy diák? Egyik oldalról jó, hiszen a vitt pontszám a középiskolák felé nagyon magas lesz. Ez különösen azon intézmények felé nagy előny, ahol a felvételi és a hozott pontszám fele-fele arányban számít be. Ha valaki felül van osztályozva, akár 10 pontos előnyhöz is juthat, ez pedig életet menthet a végső sorrend kialakulásánál. Igaz, ezek a középiskolák később szembesülhetnek azzal, valójában olyan alacsony tudásszintű tanulókat vettek fel, amilyeneket nem szerettek volna, de szélnek már nem eresztheti őket, így jönnek az olyan félévek, ahol egy osztályban a gyerekek harmada megbukik, az értékes tanórák egy része pedig az általános iskolai anyagból felzárkóztatással telik el.

A felülosztályozott gyerekek szinte esélytelenek azokban az iskolákban, ahol a vitt pontszám beszámítási aránya igen alacsony. Itt bármennyire is ragyogó a bizonyítványa az általánosban, a felvételinél szerzett nagyon alacsony pontszám miatt kiesik az esélyesek közül és csak reménykedhet, hogy a másodiknak-harmadiknak megjelölt iskolára elegendő lesz a pontszáma. Előfordult, hogy kitűnőnek beállított kislányt mind az öt megjelölt helyen elutasították, így a szülők fűhöz-fához kapkodhattak, hogy bekerüljön valahova gyermekük.

Igen ám, de a felül-osztályzásnál az az igazi nagy csalódás, hogy a szülő azt hiszi, a gyermeke tényleg olyan okos és annyira tud, mint amilyennek a tanár beállítja. Aztán jön a nagy pofon a matek és magyar írásbeli képében és rögtön kiderül, a gyerek a 100 pontból csak negyvenet, esetleg ötvenet tudott összeszedni. Álmok törnek össze úgy, hogy az valójában megelőzhető lett volna – erősebb felvételi előkészítővel, több gyakorlással a hiányok idejében pótolhatóak lettek volna, és az elért pontszám is felkúszhatott volna különösebb erőfeszítés nélkül 70-75 pontra. A vonat azonban elment, a szülő pedig nem érti, mi volt a baj, hiszen soha, egy pillanatig sem kapott visszajelzést arról, hogy plusz odafigyelést igényelne a gyermeke.

 Vannak azonban olyan gyerekek is, akik alul vannak osztályozva. Ők azok, akikben nem hisz a pedagógus, jegyeik is azt tükrözik, lenne még mit tanulni, gyakorolni. A szülő közepesnek vagy jónak tartja a gyerekét, de nem kiválónak, így az iskolaválasztásnál is indokolatlanul lejjebb teheti a mércét. Amennyiben őszintén hisz a fiában vagy lányában, beíratja komolyabb felvételi előkészítőbe „próbáljuk meg, mit veszthetünk vele” alapon, csak „javadra válhat” indoklással, és a jelentkezésnél az iskola megjelölésnél is mer nagyobbat álmodni. Nekik valók azok az iskolák, akik a felvételin elért teljesítményre helyezik a hangsúlyt és a hozott pontszámot csak 20-25% erejéig számítják be. Igaz, az osztályfőnök csóválja a fejét, szerinte túl nagy fába vágja a tanuló és szülei a fejszéjüket, de ha azok nem hagyják magukat lebeszélni, akár még kellemes meglepetés is érhet mindenkit. Mert az írásbeli után kiderül, a diák sokkal többet tud annál, mint amit a tanár gondol, szépen teljesít a felvételin és még az is elképzelhető, hogy annál magasabb színvonalú iskolába is bejuthat, mint amiben először gondolkodtak.

Már csak az a kérdés, tehetne- e valamit az oktatási kormányzat annak érdekében, hogy ez ne így történjen? Biztosan, ám erre az új NAT sem ad kielégítő választ …

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

„Magyarországon azért ilyen siralmasan lassú a vasúti közlekedés, mert meg kell őriznünk a nagy ország látszatát” mondta egy ismeretlen bölcs – de hamarosan ez már csak a régi szép napokat felidéző nosztalgia lehet, a vasúti személyszállítást is érintő törvény-tervezet illetékesek általi komolyan vétele esetén.

Németh Lászlóné miniszter beterjesztette javaslat kétarcú – egyrészről drasztikus járatcsökkenéseket ígér, másrészről az ígéret nem kötelező jellegű. Egyes vélemények szerint a törvénytervezet az IMF-nek készült a takarékosság lobogója alatt, valójában marad minden a régiben, a szkeptikusok viszont élnek a gyanúperrel, ami le van írva, az előbb-utóbb nem marad meg az elvi lehetőség szintjén, hanem valósággá válik.

A törvénytervezet a 40-50%-os kapacitáscsökkentésről a döntés jogát a kormány, illetve az önkormányzatok által megbízott közlekedésszervező kezébe adja, és amennyiben az illetékes gazdaságtalannak tartja a vasút vagy autóbusz-közlekedést az adott településre, nemcsak hogy csökkentheti a járatok számát, hanem a vasút és buszközlekedést teljesen megszüntetve azt „igényvezérelt szállítási szolgáltatással” is pótolhatja.

-          Kérdés, kormányzati szinten érdemes-e komolyan gondolkodni a takarékoskodás ilyen mértékén? Vajon nem kontra produktív ez a mértékű röghöz kötés, az állampolgárok magára hagyása?

-          Készültek-e hatástanulmányok arról, milyen eredménnyel járna a leendő törvény adta lehetőségek kiaknázása? Elmondhatták-e szociológusok, közgazdászok, családsegítők  a véleményüket a tervezetről?

-          Vajon a polgárok hány százaléka utazik nap mint nap azért, hogy a munkahelyén dolgozni tudjon, és hány csak „úri passzióból”? A szolgáltatás drasztikus csökkentése hogyan fogja befolyásolni az érintett területek munkaerőpiacát? Mi lesz azokkal, akik közlekedési megoldás hiányában kiszorulnak a munkaerőpiacról?

-          Kiszámolta-e bárki, hogy a törvényben foglalt csökkentési lehetőség kiaknázása mekkora bevételkiesést jelentene a költségvetésnek? Hányan válnának munkanélkülivé, hányan nem fizetnének a továbbiakban emiatt adókat és járulékokat, a fogyasztás ezeken a területeken mennyivel esne vissza? Hány kis üzlet, szolgáltató menne csődbe csak azért, mert az eddigi kicsi, de biztos keresletük megszűnik?

-          Hogyan alakulnak az ingatlanárak „jó közlekedéssel”, illetve a „madár sem jár arra” kategóriában?

-          A napi három járat mihez alkalmazkodna? Az iskolához, a munkahelyekhez, az orvosi rendelési időhöz vagy a különböző hatóságok ügyfélfogadási időpontjaihoz? Mi lesz azokkal, akik túl korán kezdenek vagy túl későn végeznek nap mint nap? Hogyan oldják majd meg a munkába járást a két és három műszakban dolgozók? És mit csinálnak a kisiskolás diákok a kötelező 16 óráig tartó tanítás és az este hét órás busz között? És mi lesz azzal, aki nem fér fel az aktuális járatra?

-          a személyszállítás területén mekkora elbocsátással kell számolni? mi lesz ezekkel az emberekkel, milyen új lehetőségeket tudnak nekik majd ajánlani a munkaügyi központok?

-          hogyan fog alakulni a gyerekek beiskolázása? a vonzáskörzetek tudnak majd elegendő kollégiumi helyet biztosítani a középiskolásoknak, hogy úgy kapjanak lehetőséget a tanulásra, hogy ne kelljen vállalniuk az ingázás extra-terhét?

-          kiszámolta valaki, az állampolgárok mekkora százaléka tud majd más megoldást találni? Vagy bárki is komolyan gondolja, hogy hóban-fagyban, szakadó esőben, hegyen-völgyön keresztül tömegek fognak biciklire pattanni, hogy elvigyék a gyerekeket a kötelező óvodába, eljussanak a munkahelyükre, elintézzék a hétvégi bevásárlásokat? Vajon általánossá válik majd a „teleautó” rendszer, ahogy a BKV-sztrájk idején tapasztalható volt?

-          Vajon megróhatóak lesznek-e azok az emberek, akik az ingyenes Tesco-járatokat kihasználva nagybevásárlásaikat a multi valamelyik hipermarketében intézik el?

-          a leépítéssel érintett területeken élők hogyan tudnak bekapcsolódni a kulturális életbe fogyasztóként, ha nem rendelkeznek autóval? Vagy elegendő a helyi egyesületek által biztosított társas-élet (népdalkörök, zenekarok, önkéntes tűzoltók, stb.), esetleg elégedjenek meg a sokat kárhoztatott televízió és a helyi kocsma kínálatával?

-          hogyan alakul majd a távolba szakadt rokonokkal a családi kapcsolatok ápolása? Vajon családi autó hiányában hányan kerekednek majd fel és milyen gyakran, hogy vállalva az egész napos viszontagságokat Zalaszentgrótról eljussanak Berettyóújfaluba? Vagy Bábolnáról Gyulára?

-          vajon mit takar majd az „igényvezérelt szállítási szolgáltatás”? Ki fogja azt szervezni és az igényeket összehangolni, melyik igény lesz az elsődleges és melyik a „legközelebb hozzád igazodunk”? Ki és milyen tarifát fog meghatározni? Lesz bérlet, kedvezményes áru jegy? És hány főtől számít igénynek az igény, egy utast is elvisz? Ha a falu csak ósdi benzintemetőt, esetleg vadonatúj magas amortizációs költségű csodaautót talál, az drágább jegyet eredményez? Ki fog intézkedni és mit, ha tartós javításra szorul a használt gépjármű vagy egyszerűen csak defektet kap? És nem utolsó sorban, hogyan lesz kiválasztva, ki szolgáltathat igényvezérelten és mivel?

És tényleg, hazánk egyre nagyobb lesz. Legalábbis egyre nagyobbnak fog tűnni, ha olyan településre akarunk elérni, amelyet nem preferál a majdani kormányzati vidékfejlesztési szándék.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A jogszabálymódosítások dömpingje az ügyvédek sem hagyta háborítatlanul – Mátrai Mária országgyűlési képviselő javaslata alapján esküjük szövege Alaptörvény-konform lett. De vajon mi volt a baj a régivel?

 régi:

"Én... esküszöm, hogy ügyvédi hivatásomat az ügyfelem érdekében, a Magyar Köztársaság Alkotmánya és jogszabályai szerint lelkiismeretesen gyakorlom, és az ennek során tudomásomra jutott titkot megőrzöm. (Az eskütevő meggyőződése szerint:) Isten engem úgy segéljen".

Első olvasásra úgy tűnik, minden rendben, lelkiismeretességet követel a szakma és titoktartást. Valószínűleg az ügyvéd megbízója is erre számít: a megbízási díj ellenében lelkiismeretes munka és titoktartás.

új:

 "Én, ... fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; ügyvédi/ügyvédjelölti tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom. Hivatásom gyakorlása során szakmai kötelességeimet lelkiismeretesen és legjobb tudásom szerint, ügyfelem érdekében eljárva teljesítem. (Az eskütevő meggyőződése szerint:) Isten engem úgy segéljen!"

Tehát titoktartás ki, nemzet java be. Látszólag pár szó, ténylegesen sokkal több. Hogy kell ezentúl viselkedni az ügyvédnek, és mit kell csinálnia, ha az ügyfél érdek ütközik a nemzet javával? Nem eredményez ez majd feloldhatatlan ellentétet azoknak az ügyvédeknél akik lelkiismeretesen, az eskü szövegét betartva járnak el?

Mi az, hogy "nemzet java"?

-          a nemzet java-e, ha valaki azon őrködik, hogy az állam (és szervei) az ártatlanság vélelmét betartsa-betartassa, és gondoskodjon arról, hogy mindenkit megillessen a védelem joga?

-          a nemzet java-e, hogy senkit se ítéljenek el olyan bűncselekmény miatt, amit nem követett el? Vagy olyan miatt, ami valójában nem bűncselekmény? És a nemzet java-e, ha emiatt éppen nem a helyzetük magaslatán álló bürokratákban tüske marad, mert nem sikerült valakit mindenáron elítéltetni?

-          a nemzet érdeke-e, hogy az ügyvédek jobb, alaposabb munkára ösztönözzék a büntetőeljárásban részt vevő hatóságokat? Hogy szerteágazóbb, megdönthetetlen bizonyítékokat tárjanak a bíróság elé, és az egész büntető eljárás ne süllyedjen vissza Pelikán elvtárs korára?

-          a nemzet érdeke-e, hogy az ügyvéd rámutasson, épp hibázik a hatóság például egy adóügyi eljárásban? A nemzet érdeke-e, hogy valakit akkor is megbüntessenek adócsalóként, ha éppen nem az? Esetleg a nemzet érdeke az, hogy bármi módon is minél több adóbevétel folyjon be a költségvetésbe?

-          a nemzet érdeke-e, hogy bárki a nemzet tagjaként bízhasson abban, hogy bármi is történik, korrekt eljárásban lesz része korrekt védővel az oldalán, aki az ő érdekeit képviseli mindenek felett és akinek titkait elmondhatja? Ha pedig ütközik a nemzet és az egyéni érdek, az ügyvédje azért még továbbra is az ő érdekeit védi?

Lássuk be, az ügyvéd megbízottjának érdeke ritkán egyezik az őt vegzáló hatóságok érdekével. Az már komolyabb filozófiai kérdés, hogy a hatóság maga a nemzet-e, illetve a hatósági jogkört túllépő bürokraták ténylegesen is a nemzet érdekében cselekszenek-e, esetleg csak a ranglétrán szeretnének feljebb jutni, épp az egyszerűbb utat választják, vagy csak úgy pikkelnek az eljárás alá vontra, ahogy van?

Mi a nemzet érdeke? A teljes rendelkezés az állampolgárok felett a kormány és a végrehajtó hatalom által, vagy az, hogy ténylegesen csak olyan személy kapjon büntetést, aki a társadalomra veszélyes dolgot követett el, és csak olyanok kerüljenek börtönbe, akiktől meg kell védeni a társadalmat? És a nemzet érdeke, hogy ártatlanul üljön valaki, csak azért, mert egyszerű volt rábizonyítani, mint az, hogy a tényleges elkövető kerüljön rács mögé? (lásd a móri ügy)

A tendencia világos – ügyvédek háttérbe szorítva (bár volt próbálkozás, amit az Alkotmánybíróság nem tolerált), hatóságok előtérbe, de vajon mindez tényleg a nemzet, az adót és adót nem fizetők összességét szolgálják? A jogszolgáltatás, bűnüldözés, bírósági eljárások tisztaságába, hatékonyságába vetett állampolgári hitet? Nem arról kellene inkább szólni a dolgoknak, hogy mindenki úgy védi magát, ahogy csak tudja, az állam pedig legyen korrekt és felkészült, a jogszabályi keretek között tegye a dolgát és úgy küzdjön azok ellen, akik azt megérdemlik a többieket pedig foggal-körömmel védje?

Ki ne emlékezne Schwarzenegger szavai a Vörös Zsaruból: mi az a Miranda? A Szovjetunióban sokkal jobb, ott bárki az ügyvédjét csak 48 óra elteltével láthatja … Tényleg ez a mentalitás az, ami a nemzet érdekét szolgálja? Valószínűleg Visinkszkij elméletéhez („a bizonyítékok királynője a vallomás) visszatérni a legolcsóbb, de ez a nemzet érdeke? A történelmet tanulmányozva, nem …

 Egyben bízhatunk, az ügyvédi törvény titoktartásra vonatkozó szakaszok még megvannak:

„Az ügyvédet - ha törvény másként nem rendelkezik - titoktartási kötelezettség terheli minden olyan adatot, tényt illetően, amelyről a hivatásának gyakorlása során szerzett tudomást. E kötelezettség független az ügyvédi megbízási jogviszony fennállásától, és az ügyvédi működés megszűnése után is fennmarad.

A titoktartási kötelezettség kiterjed az ügyvéd által készített és a birtokában levő egyéb iratra is, ha ez a titoktartás körébe tartozó tényt, adatot tartalmaz. Az ügyvédnél folytatott hatósági vizsgálat során az ügyvéd nem tárhatja fel a megbízójára vonatkozó iratokat és adatokat, de a hatóság eljárását nem akadályozhatja.

 A megbízó, a jogutódja és a törvényes képviselője a titoktartási kötelezettség alól felmentést adhat. Az olyan tényről és adatról, amelyről mint védő szerzett tudomást, az ügyvéd felmentés esetén sem hallgatható ki tanúként.

A titoktartási kötelezettség az ügyvédi irodákra és alkalmazottaikra, az ügyvédi szervekre, ezek tisztségviselőire és alkalmazottaira megfelelően irányadó.”

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Debrecennek 500 millió forintot kell visszafizetnie az Európai Uniónak, miután szabálytalanságot tártak fel egy szennyvízberuházás kivitelezésénél. 

Hogy történhetett ez meg? A már lezárult brüsszeli pénzügyi ellenőrzés szerint a debreceni ISPA szennyvíz-beruházási uniós projekt megvalósítása során közbeszerzési szabályokat szegtek meg, megfelelő indok nélkül, jogszabályellenesen módosítottak határidőket, és szabálytalanul ítélték oda a kivitelezési munkák egy részét.

A gigaberuházás az eddig napvilágra került hírek szerint valódi magyar állatorvosi ló:

-          hiába volt kötelező, nem írtak ki közbeszerzést pótmunkára illetve kiegészítő beruházásra annak ellenére, hogy köztudott tény, ez az uniós projektek alfája és omegája (érvek vannak, de Brüsszel nem fogadta el azokat),

 -         az Európa Unió szerint komoly tervezési gondok mutatkoznak, így például Ebes és Debrecen közötti, mintegy tíz kilométer hosszú szennyvízcső átmérőjét feleakkorára tervezték, mint szükséges lett volna. A projektgazda indoklása szerint utólagos igények merültek fel, de Brüsszel szerint semmi sem történt, ami nem volt előrelátható és tudott a tervezés időpontjában. Emiatt jelentős többletköltségek keletkeztek, és valljuk be őszintén, az utólagos korrekció (két cső egymás mellett vezetése) valójában sufnituning kategóriájú. A furcsa műszaki megoldás miatt nagyobb a meghibásodás lehetősége, a rendszer bonyolultabb, magasabb a fenntartási költség, stb.

 -          a 10%-os önköltség szivárványa alatt elhanyagolták a tulajdonlási kérdéseket, illetve az ebből adódó problémákt – valószínűleg utólagos vita tárgya lesz majd a bíróságon, kinek az ötlete volt a plusz beruházás és kinek az álláspontja volt, hogy mindehhez nem kell olyan apróságokkal foglalkozni, mint közbeszerzési szabályok, a "jogalap nélküli gazdagodás" jolly jokeréről már nem is beszélve.

 -          a majdani perekben várhatóan kérdés lesz az is, volt-e tervellenőrzés, a projektgazda gondos apaként járt-e el – szükségét érezte-e bárki is, hogy egy ekkora volumenű beruházás esetén a terveket leellenőrizzék, azok tényleg megvalósíthatóak-e, a mérnökök jól méreteztek és számoltak, a papíron szereplő igények megfelelnek-e a tényleges fogyasztói igényeknek.

 -          ott van még a műszaki ellenőrzés  problémája is – hogyan írhatta alá a projekt műszaki ellenőre, hogy tökéletes a teljesítés, ha az nem az?  Hamza Gábor szerint Hajdúsámsonon például nem teljes körűen építették ki a távfelügyeleti rendszert, több helyen nincsenek telepítve a szivattyúkiemelő berendezések, a szennyvízátemelők kivitelezése hibás, hiányzik számos biofilter, rossz minőségűek a tömítések, az illesztések, s emiatt elviselhetetlen bűz terjeng a településen. Ez a kijelentés azt is feltételezi, hogy a garanciális javítások terén a kivitelező nem áll a helyzet magaslatán, illetve kérdés, ki fogja kifizetni a javításokat, hogy újra normálisan élhető legyen a környezet?

  -          ki és hogyan nyújthatott be olyan kifizetési kérelmeket, amelyek nem feleltek meg a pályázati kiírásoknak, illetve az uniós közreműködő szervezet általános szerződéses feltételeinek? Hol volt és hogyan végezte a munkáját a hivatalos közbeszerzési tanácsadó, a könyvvizsgáló, a műszaki ellenőr, a pénzügyi vezető, a projektvezető és a projektgazda aláírási joggal felhatalmazott képviselője?

 -          a magyar uniós közreműködő szervezet hogyan hagyhatott jóvá olyan kifizetési kérelmet, amely nem felelt meg az uniós előírásoknak, a hatályos közbeszerzési törvényeknek? Milyen indoklás volt az, ami elegendőnek bizonyult itthon a pályázatra benyújtott költségvetés és a projekt tényleges költségvetésének eltéréshez? A helyszíni ellenőrzéseken hogyhogy nem tűntek fel a kivitelezési hiányosságok?

 -          Brüsszel 500 milliót kér vissza, mint jogtalan támogatást; ez csak a projekt költségvetésének 58%-os uniós támogatására vetített összeg? Vajon a magyar költségvetés 32%-os támogatásának megfelelő cirka 276 millió forintot Debrecennek vissza kell fizetnie a magyar államnak?

Előre borítékolható, a pályázatban részt vevő partnerek még sokáig vitatkozni fognak peren és peren kívül egyarán, ki mikor mit mondott, mit írt le és alá, milyen kötelezettségeket vállalt, mit teljesített és mit nem.  A legnagyobb vesztesek azonban az adófizetők, hiszen Debrecen adóssága nem a felelőtlen döntéseket hozó politikusok személyes adóssága, hanem az őket megválasztó és bizalmukat beléjük fektető adófizetőké.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Egy hónapnyi időtartamra társadalmi egyeztetésre bocsátották az új Büntető Törvénykönyv tervezetét. A tervek szerint jövő év derekán életbe lépő kódex olyan szabályokat is tartalmaz, amely kiverte a biztosítékot a szakemberek egy rétegénél, illetve a témát jól ismerő civil szervezeteknél (pl. Társaság a Szabadságjogokért). A drákói szigor különösen a drogfogyasztás, drogátadás területén jelentkezik, így például aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Lefordítva, ha egy házibuli alkalmával egy társaság körbead egy szál füves cigit, ők már terjesztőnek számítanak mindannyian és a bíróság így is fogja őket megítélni. Ráadásul a törvény alapján ugyanilyen mértékben büntethető az is, aki nagy profittal árul kokaint vagy éppen oktatási intézmény területén vagy közvetlen környezetében „kábítószert termeszt”.

Az indoklás szerint az új Btk. a szigorúság mellett  "tett-arányosabb szemléletet tükröz", vagyis "a társadalom igazságérzetének megfelelőbb büntetéseket tartalmaz".

A tervezetet átlapozva kiderül, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságveszés kiszabásában mikor gondolkodhat a bíróság, így például:

-          ha valaki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz  

-          ha például magzatelhajtás az állapotos nő halálát okozza

-          ha valaki az emberkereskedelmet minősítetten (pl. erőszakkal vagy fenyegetéssel, üzletszerűen, szexuális cselekmény vagy szervkereskedelem céljából, bűnszövetségben, stb.) követi el

 -           kényszermunka esetében már minősített esetű ez a kategória (a sértett sanyargatásával, vagy például tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére történik)

 -          szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerítése esetében is minősített eset szükséges (erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel vagy tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetés, stb.)

 -          lopás, sikkasztás esetében is kell a különösen nagy érték, csalás esetében a különösen nagy kár, hűtlen kezelés és költségvetési csalás esetén pedig a különösen nagy vagyoni hátrány (tehát az elkövetési érték 51 és 500 millió Ft között van!)

 -          a korrupció aktív és passzív formájában is kell a minősített eset, így például a bűnszövetségben vagy üzletszerűen elkövetés.

 -          az uzsora-bűncselekménynek még a minősített esete (bűnszövetségben vagy üzletszerűen) is csak egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó,.

Felmerül a kérdés, mit tart ma társadalmilag veszélyesnek hazánkban egy átlagpolgár és milyen mértékben? Ha sorrendbe kellene rakni a főbb tényállásokat, vajon hogyan nézne ki a lista?

Vajon az aktuális társadalmi megítélést tükrözi-e, hogy hasonló elbírálás alá esik egy marihuánás cigarettát egymásnak passzoló tinédzser-társaság a nagyban játszó csalóval, a költségvetést majd 500 millióra megkárosító adót elkúszóval vagy éppen szexuális bűncselekményt elkövetővel? Vajon a büntetés eléri célját, az elkövető megérdemelten üli le a két évét egy közös slukkért? Mennyibe kerül az állampolgároknak az egyébként békés életmódot folytató fiatal két évi szabadságvesztése? Nem lenne esetleg olcsóbb és hatékonyabb drogprevenciós vagy egyéb közmunkára kötelezés?

A Btk. tervezete ugyan rögzíti, hogy „a büntetést az e törvényben meghatározott keretek között, céljának szem előtt tartásával úgy kell kiszabni, hogy az igazodjon a bűncselekmény tárgyi súlyához, a bűnösség fokához, az elkövető társadalomra veszélyességéhez, valamint az egyéb enyhítő és súlyosító körülményekhez”, de tényleg csakis egyedül a tárgyalásra kijelölt bíróban kelljen bízni azért, hogy ne törhessen ketté egy ígéretes karrier egyetlen meggondolatlan szippantás miatt?

Amennyiben a civil szakemberek és szervezetek álláspontja eltér a tervezetétől, vajon a társadalmi egyeztetés hatására változtat majd elképzelésein a jogalkotó? Lesz olyan képviselő a palamentben, aki felszólal a koca-füvesek védelmében? 

A törvényi szigor és a bírói gyakorlat kontrasztja különösen érdekes lehet annak fényében, hogy pénteken a bíróság kihirdette - többek között - Hunvald György volt polgármesterrel szemben hozott elsőfokú ítéletét. A Fővárosi Törvényszék bűnösnek találta mint másodrendű vádlottat fiktív foglalkoztatásban, valamint abban, hogy a polgármesteri keretből többször utalt ki arra jogosulatlannak (barátnőknek, szeretőknek, rokonoknak és azok rokonainak) önkormányzati lakást. A bíróság mindezért másfél év letöltendő szabadságveszést szabott ki, ebből Hunvald György két és fél évet már le is töltött.

Ha az új Btk alapján egyszer is marihuánás cigaretta szívásán-körbeadásán érik, ennél biztosan többet kap …

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Szeptembertől kötelező lesz az iskolákban családi életre nevelést oktatni. A tervek szerint többek között konfliktuskezelést, társkeresést, generációk közötti kapcsolatépítést oktatnának a gyerekeknek, de helyet kapna a képzésben „a reklámok káros hatásainak felismerése” is.

Kapcsolódó hír: február 24-én megalakult a Magyar Családtudományi Társaság. A név hangzatos, tagok kormányközeliek, küldetés-nyilatkozatuk is napvilágra került, melyből részletek:

-          „A nemiség, a párkapcsolatok, a házasság és a család témakörben még mindig igen sok a káros és nem igaz nézet szinte az egész társadalomban, és ezen változtatni érdemes. Itt nem értékpluralizmusról van szó, hanem a jó és a rossz, az érték és a károkozás, az erkölcsös és az erkölcstelen, az emberséges és az embertelen, a szabadság és a hazugság összekeveréséről”

 -          „az erkölcsi értelemben definiált egészséges család az egy férfi és egy nő házasságán alapuló szeretetközösség, amelynek tagjai a feleség, a férj és az esetleges gyermekeik, beleértve a fogadott és mostoha gyermekeket is. A házasságon kívül született gyermek és szülei is családot alkotnak, azonban az ilyen családok létrejötte elsősorban a közvetlen részvevők számára nagy teher, az ember méltósága és értéke miatt sem a szüleik sem a gyermek nem ezt érdemlik.”

 -          a média is változtatásra szorul, mert az általa sugallt emberkép „botrányosan primitív, hazug, káros és kultúraellenes. A testi-lelki egészséget ajánló produktív életpálya, a felelősségteljes párkapcsolatok és a majdani házasságra történő felkészítés helyett egyéjszakás kalandokra, szingli, mingli, biszexuális és poligám életmódra buzdítanak, miközben a hűséget és a házasságot elavultnak, egészségtelennek, sőt néha nevetségesnek tüntetik fel. Az egyetlen nemi társra való törekvés pedig fel sem merül a palettájukon. ”

 A társaság szerint káros jelenség a házasság előtti szexuális kapcsolat, az élettársi kapcsolat és a nem heteroszexuális viszony is, küldetésük beteljesítéséhez pedig uniós forrásokat kívánnak a jövőben igénybe venni.

 Felvetődik,

-          Ki és milyen felhatalmazással mondja meg bárkinek is, hogyan éljen? Ki az, akinek erkölcsi piedesztálról megmondja az abszolút jót, az egyetlen követendőt, a tutit?

-          egy társadalom (vagy annak egy rétege) milyen alapon bélyegzi meg azokat, akik nem az ő általuk megkövetelt életmódot folytatják? Miért elítélendő, ha valaki szingli vagy mingli, vagy csak épp azért, mert egyetlen életét úgy éli, ahogy neki tetszik? Lesz skarlátbetű is, vagy csak a gyerekeket lázítják rokonaik ellen a Magyar Családtudományi Társaság és követői?

-          a családi életre nevelés iskolai tananyagát ki fogja és milyen tartalommal megírni? figyelembe veszi az általános trendeket, vagy egyfajta utópisztikus elképzeléseket fog a diákok elé tárni, mint követendő példát? Visszatér az „apa mosdik, anya főz” világhoz, vagy elismeri a családon belüli tetszőleges munkamegosztást?

-          milyen követelmények lesznek a tanárokkal szemben? Taníthatja olyan, aki netalán élettársi kapcsolatban él, esetleg a gyermekét egyedül neveli, vagy „20 éve szép házasságban él” pedigrét kell majd felmutatnia? Hogyan és mikor képezik ki a pedagógusokat, lesz nekik pszichológia, szociológia, etika, stb. kurzus, vagy saját szubjektív gondolataikat közlik majd? 

-          hogyan készíti fel a diákokat az olyan hétköznapi problémákra, mint a féltékenység, kapcsolat kiüresedés, gyereknevelési, szerepkonfliktusos, rokonokhoz való viszonyulási és pénzügyi problémák? 

-          a tantárgy hogyan fogja kezelni az olyan problémákat, mint a munkanélküliség miatti depresszió, a pénztelenség, eladósodottság, az alkoholizmus, folytonos veszekedések és hangos kiabálás, egyik családtag uralkodási vágya, szülők verekedése, családon belüli erőszak, pedofília, stb? Fel fog használni hazai és nemzetközi szociológiai és pszichológiai kutatási eredményeket? Ismertet-e emberi játszmákat, próbál-e szituációs játékokon keresztül a "hétköznapi pszichológiát" felhasználva megoldási javaslatokat adni? Megtanítja-e a diákokat felismerni, meddig érdemes és kell is a kompromisszumokat keresni ("ezt szakítottad, szagoljad'), és mi az a pont, amikor nincs tovább, ki kell lépni egy kapcsolatból, mert már az élet a tét?

-          Hogyan fog viszonyulni a váláshoz, azt mindenáron elkerülendőnek tartja vagy megengedő vele szemben? Mit kezd majd a válás utáni élettársi kapcsolattal, az "én gyerekem meg a te gyereked veri a mi gyerekünket" típusú problémákkal? 

-          a fiatalok társkeresése kapcsán milyen tanácsokat fog adni? Támogatja-e a lányoknál a hófehér paripán érkező herceg illúzióját, vagy inkább a realitások talajáról indul ki? Mint mond a lányok "aranyásó" attitűdjéről, a fiúk érzelem nélküli vagyonba beházasodásáról? Az új trendeket figyelembe veszi, például a kezdeményező fél a nő, internetes társkeresés, chat, stb.?

-          ha követendő példa a „szex csak a házasságkötés után” lesz, fordít-e figyelmet a tanítás a fiatalok oly gyakori házasság előtti szexuális életére, a nem kívánt terhesség megelőzésére? Cél-e az egészséges szexuális élethez vezető út megmutatása a diákoknak, vagy megelégszik majd a „mocskos dolog” miatti élethossziglani bűntudat keltéssel, esetleg visszatér a „nemi élet csak a gyermeknemzést szolgálhatja” dogmához?

-          hogyan kezeli a házassági életközösség alatt mindkét fél beleegyezésével történő, ám sokak számára extrém magatartás-formákat, mint például a szvinger-klub, szerepjátékok, közös szexshop-látogatás, „hárman párban” típusú együttlét, közös pornófilm-nézés, stb.?

-          ha csak a házasságot tekinti egyetlen normális életközösségnek, hogyan fog viszonyulni a napjainkban oly elterjedt élettársi kapcsolathoz? és mit fog kezdeni azokkal a gyerekekkel, akiknek a szülei ilyen kapcsolatban élnek, és jól érzik benne magukat?

-          mit kezd a tantárgy a homoszexualitással? Homokba dugja a fejét és azt mondja, márpedig olyan nincs (betegség, deviancia, meg kell gyógyulniuk bármiáron, stb.), vagy követve a nemzetközi trendeket elismeri a létét és nem tekinti ki tudja hanyadrendű polgároknak azokat, akik ebbe a társadalmi rétegbe tartozónak tartják magukat?

-          hogyan kezeli majd a tantárgy a kulturális különbségeket, az ezekből adódó szerep-eltéréseket?

-          a tantárgy ötletelői vajon kitalálták már azt a stratégiát, amellyel le tudják küzdeni azt a mindent elsöprő negatív házasság-reklámot, amit a diákok saját otthonunkban, illetve barátaiknál tapasztalhatnak? Hiszen a gyerekek mélyen a lelkükbe ivódva a házasság elleni legtöbb érvet otthonról hozzák …

A legfőbb kérdés csak az, ki fogja gyermekeinknek megmondani mi a jó, mi a rossz, mi az érték, mi az erkölcsös és mi az erkölcstelen. És amit hallani fognak, az egészséges személyiséget eredményez, vagy bűntudattal terhes, szorongó, a valóságot elfogadni nem tudó felnőttéveket.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Kevés olyan hánytatott sorsú törvény-tervezet van, mint a a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló javaslat, amely már többször bekerült a parlament elé, már módosítás is született hozzá, azonban valahogy mindig lekerül napirendről, hol erre, hol arra, de leginkább Brüsszelre hivatkozva.

A javaslatokkal kapcsolatban már hallottunk ilyen-olyan híreket, mindenféle pletykát dohánylobbiról, koncesszió-várományosokról, de a leendő jogszabállyal kapcsolatban egyelőre csak kérdések merülnek fel.

  Mit is tudunk hivatalosan? Ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot a már benyújtott módosítással együtt, annak deklarált célja:

„- Magyarországon minél kevesebb fiatalkorú dohányozzon, mely kiemelt közegészségügyi cél eléréséhez az első lépés a dohánytermékek széleskörű kiskereskedelmi beszerezhetőségének, illetve a dohánytermékek megjelenésének korlátok közé szorítása ”

- „a dohányzásnak a fiatalkorúak körében történő visszaszorításával közép- és hosszútávon az egész magyar társadalom közegészségügyi állapota is jelentős mértékben javuljon”

- „a fiatalkorúak fokozottabb védelmét hivatott cél eléréséhez szükséges lépéseket az állam a leghatékonyabban végre tudja hajtani”

- „a dohányzók dohánytermékekkel való ellátása szakszerű és kielégítő, a fogyasztóvédelmi szempontokat hatékonyan érvényre juttató legyen; a kiskereskedelmi tevékenység megfeleljen a hatályos európai közösségi jogszabályoknak”.

A törvény konkrét tartalma a dohánytermék-kiskereskedelem állami monopóliummá tétele és az annak gyakorlásával kapcsolatos feladatok, az engedély nélküli dohánytermék-kiskereskedelem megelőzése, visszaszorítása, valamint a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység ellenőrzése, és az e tevékenységekből származó bevételek közcélra fordítása.

 A törvényben kitűzött cég grandiózus és fiatalok dohányzási problémáinak megoldása pedig nagyon fontos társadalmi érdek, a kérdés csak az, tényleg a dohánykereskedelem államosítása és koncessziósítása a leghatékonyabb eszköz.

-          vajon alátámasztható-e bármilyen kutatási eredménnyel, hogy az elárusítóhelyek számával együtt csökken a dohányzók száma is? Előfordulhat-e ennek éppen az ellenkezője, a cigarettához jutás megnehezítése nem a doboz, hanem a kartonos mennyiség vásárlását ösztönzi, időleges fogyasztásnövekedést generálva? Az új szabályozás milyen változást eredményezhet a fogyasztási szokásokban pl. 5 év múlva? Ez hogyan mutatható majd ki az egészségügyi kiadásokban?

-          vajon visszaszorítja-e a fogyasztást, ha a dohánybolt külsőre nem sokban különbözik egy szexshop-tól? Vajon a belső paravánok, árurejtegetés csökkenti a forgalmazott termék ismertségét, fogyasztók körében népszerűségét?

 -          a dohányzás visszaszorításához milyen megelőző tevékenység fog csatlakozni a fiatalok, mint célcsoport körében? Ha a mostani rendszer nem elég hatékony (és a jogalkotó és a statisztikák szerint sem az), akkor hogyan, milyen prevenciós eszközökkel kívánják módosítani azt a tendenciát, amit a javaslat indoklása is kiemel? („a 13-15 éves korosztály közel 60 %-a kipróbált már valamilyen dohányterméket, és a teljes korosztály közel 30 %-a jelenleg is dohányzik”), vagy a statisztikailag is kimutatható eredményt egyedül az új értékesítési szisztémától várják?

 -          hányan foglalkoznak a fiatalkorúak alkohol, dohány- és szerencsejáték termék vásárlásának ellenőrzésével? milyen eredményeket tudnak felmutatni? a 18 éven aluliak jelenleg is jogszabályellenes kiszolgálása miatt milyen nagyságrendű bírságot szabtak ki az elmúlt években?

 -          ha elfogadják a javaslatot a jelenlegi formájában, az hány munkahely megszűnését fogja okozni?  mi lesz a mostani trafikokkal, egyéb tevékenységeket is folytató üzletekkel? az új munkahelyek száma hogyan fog viszonyulni a megszűnőhöz?

 -          ha éves szinten cirka 500 milliárdnyi dohány-forgalom kiskereskedelmi jutaléka kb. 25 milliárd forint, ez lesz koncentrálva 6.240 elárusító-helyre? (ez boltonként átlagosan évi 4 millió Ft jutalék, ha egy vállalkozónak 9 üzlete lehet, az 36 millió Ft). Ha átlagosan vállalkozónként 4 üzlettel számolunk, akkor 1.560 ember kezébe fog összpontosulni hazánk dohánytermék-eladása?

 -          a törvény előírja, hogy bizonyos munkavállalói réteget előnyben kell részesíteni a koncesszió elbírálásánál (megváltozott munkaképességűek, minimum 3 hónapja igazoltan munkanélküli, stb.), nekik honnan lesz pénzük az üzlethelyiség kialakítására, az induló árukészletre, ami akár 10 milliós nagyságrendű is lehet? Lesz esetleg pályázati lehetőség, fizetési könnyítés, stb? A törvény azt a pályázót is preferálja, amelynek alkalmazottja ilyen személy, ez milyen súllyal fog érvényesülni a pályázatnál? És hogyan ellenőrzik a későbbiekben?

 -          a törvény ugyan nem említi, de az elbírálásnál előnyt élveznek-e azok, akik eddig ebből éltek, a hatóságok ellenőrizték őket és üzleti előéletük makulátlan?

 -          hogyan fogják elbírálni a pályázatokat? Objektív módszerekkel (pl. pontozásos, számítógépes, stb. rendszer, mint például az uniós pályázatoknál) vagy szubjektív elemek is bekerülnek az értékelésbe?

 -          a bűnüldöző szervek kapnak-e majd új feladatokat a törvény hatályba lépésével egyidejűleg? a törvényalkotó számol a fekete-kereskedelem növekedésével? Lesz-e speciális biztosítási lehetőség a nagymennyiségű kurrens árucikkre betörés, stb. esetére? Mire számíthatnak majd azok a 18 éven felüliek, akik 18 éven aluliakat segítenek ahhoz, hogy cigarettához jussanak?  Lesz-e olyan réteg, aki majd abból él, hogy megbízásra dohányterméket vásárol? A járőrök milyen gyorsan fognak odaérni, ha egy fiatalkorú nem lesz hajlandó elhagyni az üzlethelyiséget, és ezzel akadályozza a termékértékesítést?

 -          az engedély nélküli árusítás legkisebb büntetési tétele 5 millió forint. Reálisan beszedhető ez egy zugárustól?

 És végül, de nem utolsó sorban, miért pont „Nemzeti Dohánybolt” a kötelező felirat? Csak magyaroknak? Csak magyar terméket? Mitől lesz nemzeti a "nemzeti"?

A nemzeti egészségkárosítás az igazi?

 Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Tegnap barátságos focimérkőzés volt a Kormány és a Főváros csapata között.

Na nem a Fradi, az Újpest vagy a BKV SC pályáján, csak a flaszteron a parlament előtt, és nem is standard bőrrel, hanem az „utazóközönség – munkavállalók” feliratú labdával. És mivel az illetékesek csak gondolatfutballt játszanak már jó hosszú ideje, a virtuálisat vizuálisba a BKV munkatársai ültették át, egymás után jó sokszor bemutatva, hogyan is lehet belerúgni az érintettekbe.

És való igaz, mi érintettek, még csak azt sem tudjuk, melyik félidőnél járunk. Egyelőre csak kivédhetetlen gólokat kaptunk, hiszen

-          a tömegközlekedési vállalat munkavállalóinak jövedelme drasztikusan csökkent, a kollektív szerződést pedig még az a vezérigazgató mondta fel, aki azóta már elhagyta a süllyedő hajót,

-          a bérek szinten tartásának esélye sem látszik, és az illetékesek még a kötelező bérkompenzáción túl sem merészkedtek az ígéretek földjén,

-          a finanszírozás kérdésében döntés nincs, kormányzati, üzleti, fővárosi érdekek feszülnek egymásnak, az eseti döntések csak a tűzoltást szolgálják, egyelőre még a koncepció nem világos,

-          arra még végképp nem mozgatják a füle botjukat sem az illetékesek, hogy a GDP 46%-át adó főváros területén a munkavállalók, munkáltatók napi közlekedését elvárható színvonalon megoldák.

A legújabb fővárosi koncepció a Kormány előtt van, ám annak tartalma „szigorúan titkos, különösen fontos”-sá lett nyilvánítva, ígyhát senki sem tud róla semmit. Magyarul, csak a legfőbb érdekeltek nem mondhatják el véleményüket, azok, akiknek az adóforintjaikból és jegyvásárlásaikból ez az egész feneketlen pénznyelő finanszírozva van.

Az eddig napvilágra került ötletek közül egy-kettő kiverte – ugyan különböző érdekelteknél – a biztosítékot:

-          az agglomeráció nem akar beszállni a megoldásba (pedig az ők csak úgy virágozhatnak, ha lakosaik eljutnak a munkahelyükre)

-          egyes üzleti körök intenzív privatizációt szeretnének (busz-részleg, szerviz-bázis, egyéb kiszolgáló egységek)

-          a kerületek nagyon nem szeretnék, ha egy tollvonással forrásokat vonnának el tőlük

-          az ingyen utazó nyugdíjasok nem szeretnék, ha megváltozna a státuszuk

-          legyen kevesebb járat, csúcsidőben nagyobb zsúfoltság, azon kívül meg egy-egy busz, villamos hébe-hóba?

-          a budapesti úthasználati díj koncepciója meg végképp felháborította az autót havonta akár egy napig is a főváros területén használó polgárokat. (Bővebben itt olvashat róla)

Mi lesz most? Ezt még valószínűleg az illetékesek sem tudják, illetve ha tudják is, még nem merték a nagyközönség elé tárni, várhatunk tehát a főpolgármester által beharangozott kormányhatározatra.

Kérdéseim:

-          a tűzoltás e havi stádiumában mi a valószínűsége annak, hogy olyan megoldás születik, ami túlmutat egy-két hónapon?

-          hiszi-e valaki komolyan, hogy olyan ötletek, mint a világítással, a takarítással és a BKV sportegyesületének bezárásával operálók, valójában hoznak mérhető, az adósságállomány százalékában kifejezhető eredményt?

-          javul-e az utasok biztonsága? nem kell rettegve metrózni, mikor lesz megint tűz, és nem kell félni a buszban utazva, mikor nyílik ki az ajtó vagy szakad szét véglegesen a csukló borítása? Eljön-e egyszer majd az a pillanat, amikor nem ér fel egy sztrájkfenyegetéssel az, hogy a szerelők a remizből csak azokat a járműveket engedik ki, amelyek megfelelnek a műszaki előírásoknak? (ergo most olyanokkal utazunk, amelyek műszakilag bármikor alkalmatlannak lehet nyilvánítani, mivel ténylegesen azok is?)

-          lesz-e pénz úgy járművekre, a meglévők felújítására?

-          eljön-e az a pillanat, amikor az autósok örömmel szállnak át autóról tömegközlekedésre, mert tudják, a parkolóban a járművük biztonságban van, a buszon nem izzadnak büdösre, a megállóban nem fröcskölik le őket nyakig, esetleg nem áznak bőrig, nem kapnak hőgutát vagy fagynak halálra a hosszadalmas várakozásban? A BKV hangzatos küldetése mikor válik valósággá? (Erről bővebben itt olvashat)

-          tényleg jó az, ha bármikor csődbemehető magánvállalatok oldják meg Budapest teljes, pályához nem kötött tömegközlekedését? Ki fogja meghatározni, hány társasággal szerződjön a főváros, hogy a kiszolgáltatottság elfogadható mértékűvé váljon?

-          és végül, de nem utolsó sorban, mikor lesz az már végre, hogy a nagyvállalatot a politika nem hadszíntérnek tekinti, békeidőben pedig nem párt- és haverfinanszírozási lehetőségnek?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

„Hogyan lehet megkülönböztetni a lovat és a tehenet? Onnan, hogy a egymás mellé állítod őket, és ami a tehén mellett van, az a ló …”

Valaki már megint komolyan vett egy régi viccet, felfedezte benne az üzleti lehetőséget, aztán megszületett az ideológia is hozzá. No nem teheneket reklámozunk most így, kecske-idényben, hanem lovat álmodunk minden kisiskolás mellé. Most, a válság mélyén, a megszorítások vérzivataros időszakában.

A Kincsem Program nem nagyobb célt tűz ki egytől tízes skálán tízes prioritással, mint a kisiskolások és a lovak barátságának élethossziglani megalapozását. Hogy tovább fokozza a fontosságot, nemcsak a lovaskultúra (illetve a leendő lovaskultúra-fogyasztó termelése) a cél, nemcsak a lovaglás mint gyakorlati oktatás, hanem   „a magyar hagyományokat ismertető, tenyésztési, származási, etológiai, anatómiai, élettani, tartási, takarmányozási, gondozási, ápolási ismereteket tartalmazó elméleti képzés” is. Mindez a 2012/13-as tanévtől kezdve.

Kérdéseim:

-          a gyerek megy a lóhoz, vagy a ló a gyerekhez? melyik az olcsóbb a szülők (iskola, önkormányzat, adófizetők, stb.) számára, a ló becsekkolása a lakótelepi iskolaudvarba, vagy az osztály elbuszoztatása a lovardába? A gyakorló szülők tudják, a negyedik osztályos kötelező 10 alkalmas úszni tanulás sokezer forintba fájhat, ha az iskolától messze van az uszoda, ebből kiindulva, ez sem lesz olcsóbb. Ráadásul a lovardák az uszodával ellentétben ritkán vannak a város közepén.

-          ki fizeti a lovagláshoz szükséges eszközöket? lehet majd bérelni, mint a sífelszerelést?

-          a program minősített lovardákat kíván támogatni – ki minősít, mennyiért és mik lesznek a működési feltételek? Hány lovász/gyerek? És hány ló/gyerek? Egy ül a lovon, huszonöt meg nézi? És honnan lesz szükséges mennyiségű erős idegzetű, mindent kibíró ló? A tanárok között szállóige, hogy egyszer minden óráról kicsöngetnek, de vajon ezzel a lovak is tisztában lesznek?

-          ki írja meg a tanításhoz szükséges tankönyvet és az mennyibe kerül és mennyire lesz használható? Ki mondja majd meg, hogy egy harmadikos gyereket vajon milyen szintű lótenyésztési ismertekkel, anatómiával, takarmányozástannal érdemes traktálni? És mikor kerül bele a hátrafele íjazás? És a nyereg alatt puhítás?

-          ki fogja tanítani az etológiát, anatómiát, élettant, takarmányozást, lóápolást, nem is beszélve a magyar hagyományokról? van ma hazánkban olyan képzés, amely ilyen komplex, szakszerűen átadható tudást ad? Vagy erre is elegendő lesz 60 órás képzés bármelyik pedagógusnak, mint az etika tanításához?

-          milyen árakat határoznak meg majd a lovardák a hirtelen ölükbe hullott kényszer-fogyasztóknak?

-          mi lesz akkor, ha valaki kitalálja, úgy biztos olcsóbb, és tartsanak saját lovat az iskolák? honnan lesz rá pénz? ki fizeti a takarmányozást, állatorvost, takarítást, téli-nyári elhelyezést? Ki gondozza majd a tanítási szünetekben az állatokat, iskolaidőszakban hogyan ússzák meg a gyerekek kényeztetését? A mi középiskolánkban az igazgató két hatalmas akváriumot próbált tartósan üzemelni – egy ici-pici hal élte túl a diákok kedveskedő főt tojás és mackósajt adományait.

 -          Hogyan vélekednek majd minderről az állatvédők? Hány gyerek/órától számít állatkínzásnak a lovaglás? Kinek fog a leghamarabb eszébe jutni Tornyai János festménye, a Bús magyar sors?

-          Ki fizeti a veszélyes üzemből fakadó biztosítást, hiszen bárhogy is közelítjük meg a lovat, elől harap, hátul rúg, középen ráz, a fékműve meg meglehetősen bizonytalan? Ki győzi majd meg a lófóbiás szülőket, hogy nem is igaz az a sok lovasbaleset, amiről olvastak-hallottak, és ha mégis igaz egy is, az ő gyerekükkel ilyen tuti nem történhet meg?

-          Vajon kiszámolta bárki is, hogy a lovaskultúra tantárgynak iskolánként egy-egy évfolyamra bevezetése ténylegesen mennyibe kerülne? És tényleg, erre van a legnagyobb szükség ma Magyarországon a közoktatásban, amikor még a WC papírt is a gyerekek viszik be az iskolába, a tantermeket pedig a szülők festik ki?

A legnagyobb kérdés az, valójában ki profitál mindebből? Ha figyelmesen elolvassuk a Kincsem Programot, a válasz is megérkezik … (tipp: több fajta ló tenyésztése és bemutatása élénkíti a piacot)

És végül, de nem utolsó sorban a Kincsem Program kidolgozói szerint „napjainkban az emberek többsége mesterséges környezetben él, ami már olyan fokú elszakadást jelent a természetes környezettől, hogy a gyermekek között nem ritka, aki még nem is látott lovat, holott Magyarországon a lovak felnevelésének és tenyésztésének évezredes hagyományai vannak.”  

Várjuk, hasonló gondolatmenet után mikor kerül bele a NAT-ba a puli-nevelés, a mangalica-tenyésztés, az ürgeöntés és a szalonka-vadászat, mint ősi magyar hagyomány. 

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Hogyan csökkentek fél év alatt a kormányzat a nyelvoktatással kapcsolatos grandiózus elképzelései?

Sokak számára megkönnyebbülést jelentett elsőre, hogy a kormány előzetes terveivel ellentétben a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény mégsem tartalmazza a felvételihez kötelező középfokú nyelvvizsga előírását. Pedig 2011. júliusában az illetékes államtitkárság nagy terveket dédelgetett és deklarált céljuk az volt, hogy "a közoktatás megerősítésével párhuzamosan a nyelvoktatás színvonala is emelkedjen, és a fiatalok megfelelő nyelvi tudás birtokában kezdhessék meg felsőfokú tanulmányaikat". Az államtitkárság közleményében azt is fontosnak tartotta, hogy a szülők anyagi lehetőségeitől függetlenül, az iskolai képzésben szerezzenek nyelvtudást, illetve az ezt igazoló nyelvvizsga-bizonyítványt a diákok. Ígérték a nyelvoktatási stratégiát, amely végleges formát ölt egyszer majd csak.

Aztán napvilágra került az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) vitaanyaga. Az elképzelések negyedik osztálytól kell az általános iskolákban nyelvet tanulni, és nyolcadik év végére mindenkinek el kell jutnia legalább olyan szintre, hogy megértsen egyszerűbb szövegeket, illetve egyszerűbb mondatokkal meg tudja értetni magát ("A2"). A középiskola végére az európai kategóriák szerinti küszöbszintet kell elérni („B1”), tehát a tanulónak főbb vonalaiban meg kell érteni a hétköznapi beszédet és elegendő szókinccsel kell rendelkeznie ahhoz, hogy ki tudja fejezni magát a legtöbb, saját mindennapi életével kapcsolatos témákban. Ez valójában egy alapfokú nyelvvizsga szintjének felel meg. A második tanult nyelv esetén a NAT megelégszik azzal a tudásszinttel, ami az első nyelv esetében már nyolcadik osztály végére elért a tanuló („A2”), ez még az alapfokú nyelvvizsga követelményét sem éri el, „kezdő” kategóriát jelent. (A nyelvvizsga szinteket lásd itt.)

És itt kezdődnek a problémák. A nemzeti felsőoktatási törvény végleges, immáron elfogadott verziója szerint a felsőoktatás alapképzésére történő jelentkezés feltétele lehet meghatározott szintű nyelvtudás. A kérdés már csak az:

-          mit jelent az, hogy „lehet”,

-          mit tartalmaz valójában a „meghatározott szint”,

-          és mindezt ki és mikor fogja meghatározni és a felvételizők tudomására hozni.

A NAT csak az emelt szintű nyelvi képzésben részt vevő tanulóknak biztosítja azt a lehetőséget, hogy tanórai keretek között megszerzett tudásuk elegendő legyen egy, a köznyelvben középfokúnak nevezett vizsga eredményes letételéhez („B2” vagy „C”1 fokozat). Az emelt szintű nyelvi képzésbe pedig célszerű idejekorán bekapcsolódni, hiszen az a 10. évfolyam végére már tudnia kell a tanulónak azt a szintet, ami egy sima nyelvi érettségihez kell, és a 12. évfolyam végére kell elérnie a középfokot.

Tehát: ha a kormányzat úgy dönt, hogy a „lehet” az „kell” bizonyos szakokon, a „meghatározott szint” pedig az akkreditált középfok, akkor a felvételizőknek ez a papírt mindenképpen produkálniuk kell ahhoz, hogy bejussanak mind az államilag finanszírozott, mind a tandíjas képzésre. A kérdés az, mikor fogja a kormányzat az elvárásokat rendeletileg kiadni, esetleg pár héttel a jelentkezés előtt, mint idén a keretszámokat?

Az új rendszer a törvény szerint a most nyolcadikosokat érinti majd először. Azokat tehát, akik már beadták felvételi kérelmüket a középiskolákba, és akik már eldöntötték, milyen tagozaton kívánják folytatni tanulmányaikat. A probléma csak az, hogy amennyiben nem emelt szintű nyelvi képzést jelöltek meg, hanem megelégedtek a "standard" változattal és ha a kormányzat éppen úgy gondolja majd négy év múlva, akkor esélyük sem lesz elérni azt a nyelvi szintet, amit rendeletben majd előírnak számukra a továbbtanuláshoz.

Milyen megoldás várható?

1. A kormányzat úgy gondolja majd, és a „lehet” „nem”-mé változik, minden marad a régiben, a nyelvvizsga maximum plusz pontot ér.
2. A „lehet” „kötelező” lesz, a „meghatározott szint” lesz az alapfok. Ebben az esetben az érettségizettek széles rétege számára lehetőség lesz a felvételi, a középfokért maximum plusz pont jár.
3. A „lehet” „kötelező” lesz, a „meghatározott szint” pedig a középfok. Ebben az esetben csak azok juthatnak be az ilyen szakokra, akik vagy emelt szintű nyelvi képzésben vettek részt, vagy a szülő finanszírozta a különórákat és tanfolyamokat. Aki az idén nyolcadikos gyermekének nem az emelt szintű nyelvi képzést biztosító középiskolát választott, az verheti a fejét a falba.
4. A kormányzat fogja, és a hatályba léptető törvényi szakaszt módosíttatja (időben kitolja), vagy egyszerűen magát a felvételi követelményt és nyelvvizsgát egy szakaszba összehozó paragrafust iktatja ki.

Bármelyik is történik, az már kiderült, a hangzatosan induló Nemzeti Nyelvstratégiából semmi sem lett, a nyelvi képzés marad azon a színvonalon, ahol eddig volt, az eredményt pedig borítékolhatjuk: nyelvismeret tekintetében Európában még nagyon sokáig a sor végén kullogunk.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Kövér László vasárnap nyilatkozott köztársasági elnökünk plágiumügyével kapcsolatban: "Ettől az ügytől függetlenül Schmitt Páltól nem lehet elvenni mindazokat az érdemeket, amelyeket az életpályája során akár a sportban, akár korábban a közéletben, akár az elmúlt másfél-két esztendőben szerzett. Az is nyilvánvaló, hogy legyen bármilyen kimenetele ennek az ügynek, az nem Schmitt Pálról szól, még csak véletlenül sem szól Schmitt Pál tudományos teljesítményéről, az ennek a kormányzó erőnek a lejáratására irányuló szándékról szól".

Kérdéseim:

-          Ha a SOTE által felállított szakértői bizottság kideríti, hogy a HVG munkatársának állításai igazak, tehát államfőnk pávatollal illegeti magát, az is csak szimplán politikai támadás? Még akkor is, ha a tények makacs dolgok?

-          Miért a kormányzati erők lejáratása az, ha valakiről – esetleg – kiderül, doktori címéért nem dolgozott meg az elvárható mértékben? Ha élete fő műve valójában csak koppintás, idézőjel nélküli idézet?

Véleményem szerint az ügy hosszútávon minden olyan állampolgárt érint, aki betette a lábát a felsőoktatásba és tanulmányai végén letett az asztalra egy diplomamunkát, bármilyen színvonalúra is sikerült. Nem is szólva azokról, akik tudományos fokozatért indultak csatába. Vagy azokról, akik gyermekeiket szeretnék a "jó" úton tartani.

-          Vajon miért kérik a felsőoktatási intézmények, és miért írják elő szabályzatukban, hogy a szakdolgozat, doktori értekezés, stb. saját gondolatokat tartalmazzon? Miért olyan gonoszak, hogy különféle retorziókat is kitalálnak azok ellen, akik mások szavait tulajdonítják maguknak? Talán maguk az intézmények szeretnék elkerülni még a látszatát is annak, hogy olyan értelmiségieket engednek ki az életbe, akik nem tudják önálló szakmai véleményüket kifejteni egy általuk szabadon választott témában, akár hosszabban, akár rövidebben. A hangsúly a saját gondolaton, és az önállóságon van. Szerintem. Különben az egész csak három-öt-hét éves papagájidomításra degradálódik. 

-          Amennyiben úgy tekintjük az ügyet, mint politikai támadás, vajon minden egyes szakdolgozat valójában csak szimplán politika? Aki megküzd, heteket, hónapokat tölt anyaggyűjtéssel, gondolatainak rendszerezésével és papírra vetésével, az csak feleslegesen túlteljesít, hiszen elegendő a „copy-paste” funkciók ismerete is ahhoz, hogy valaki elérje az értelmiségi státuszt?

-          Ha tovább folytatjuk a gondolatmenetet, és a nagyobb lélegzetű írásmunkákhoz elegendő az összeollózás, mi a helyzet egy sima házi dolgozattal, írásbeli vizsgával? Ezeknél is áll az, ha rajtakapnak másoláson valakit, akkor az ármány, politikai cselszövés?

-          Vajon az új nemzedék mit fog leszűrni a „régi” diplomásokról, ők sem dolgoztak meg érte, így a jövőben nekik sem kell? Felesleges energiát fecsérelni az önálló gondolkodásba, elegendő csak a már meglévő tudást átmásolni? Mit mondunk a gyermekeinknek, tanulj, vagy azt, tanulj meg másolni, és még nagy ember is lehet belőled? Csak arra vigyázz, amikor majd kiderül, épp jó csapatban focizzál?

Természetesen az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és várjuk a SOTE független vizsgálóbizottságának jelentését arról, tényleg történt-e plágium, illetve van-e alapja annak, ami a sajtóban eddig megjelent. Szerencsére Schmitt Pál dolgozata és az eredeti Georgiev-tanulmány is rendelkezésre áll (ez utóbbi hiteles példánya ráadásul a lausanne-i Olimpiai Múzeumban), így azok összeegyeztethetőek, kielemezhetőek, sorról sorra átbogarászhatóak. A hvg.hu cikkéből kiderül ugyan, az alapos összehasonlítást már a hír megszellőztetése előtt elvégezték, de azért biztos, ami biztos, jó lenne, ha a hír megerősítést vagy „koholmány” státuszt nyerne, a pletykák ténnyé vagy bizonyított kacsává válnának és végre irányt válthatna a szőnyeg alá söprés kommunikációja is.

A legfelháborítóbb talán az, hogy a rendszer a „mi kutyánk kölyke” effektus alapján működik – zsigerből elutasítják a köztársasági elnök anyapártjának prominens képviselői a gyanút is ahelyett, hogy azt mondanák, igen, előfordult már az életben, hogy valaki könnyebben akart venni egy akadályt, erőteljes hátszéllel, doppinggal, vagy épp a fair play szabályait taposta meg a győzelme érdekében. Ha nem derül ki, lehet büszkén lobogtatni a diplomát vagy használni a doktori címet, ha viszont napfényre kerül az ügy, hát az bukás és jön a példastatuálás, klub- és pártszínektől függetlenül. A versenyző távozik, lehet ugyan még itt-ott fellebbezni, de a vége úgyis az eltiltás és megbélyegzés lesz. Legalábbis a sportban. És jobb helyeken más területeken is, van rá nemzetközi precedens.

A hazai politikában más a helyzet – beüzemel az „amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek” ókori elv. Jön a jogászkodás, különféle szabályzatok emlegetése, jogköri, hatályossági és illetékességi problémák ütköztetése. Az, hogy milyen fényt vet ez Magyarországra, illetve a felsőoktatásunkra, az már más kérdés. Ráadásul azzal sem lehet védekezni, hogy „még a Kádár-rendszerben történt”, hiszen akiről szól a történet, az ma a legmagasabb közméltóság, az igazi mesebeli karrier megtestesítője, példakép és nemzeti jelkép, a nemzeti tudat formálásának alappillére.

Tanúság: ha valaki a legfőbb csúcsig emelkedik, még bukás esetén is élethossziglan jár neki a lakás, autó, sofőr titkárság. Csak a megfelelő klubba kell tartozni, a szimpla diákok, dékánjelöltek, tanárok meg csak lakoljanak ebül szerzett diplomájuk, tudományos fokozatuk elvesztésével.

Folytatás itt.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A „Sáskajárás 2012” ádáz billentyűzet-verésre késztette egyik kedves ismerősömet, szavait közreadom:

„No igen, a sáskák… Mindenkinek megvan a maga sáskája…

 Biztos, hogy a fent ismertetett alfajok közül összességében nem a legkártékonyabb, de a mi életünket egy közös képviselő-sáska keseríti meg. De sajnos nem működik a fenti forgatókönyv, hogy a közös képviselő-sáska távozik, mert ez egy tulajdonostárs-közös képviselő-sáska. Sőt, ő a legnagyobb tulajdonos és jó taktikai érzékkel szövetségest is szerzett magának a másik „nagytulajdonos” személyében, akinek jelentős mértékű devizahitellel, de annál kevesebb önerővel sikerült egy emeletnyi lakást megvásárolnia. Az így rendkívül feszessé vált költségvetéséhez jól jött az, hogy a tulajdonostárs-közös képviselő-sáska pletykák szerint eltekintett az őt terhelő, előző tulajdonosok által felhalmozott, feltehetően a vételárba beszámított több százezres nagyságrendű közös költség hátraléktól. Most ketten kb. 45% szavazati aránnyal rendelkeznek, és mivel vannak nem helyben lakó-tartózkodó tulajdonosok is, a leváltás, többségi szavazat esélytelen.

A mi tulajdonostárs-közös képviselő-sáskánk (TKS vagy Tékáes) képben van, tudja, hogy létezik olyan, mint társasházi törvény, sőt, egy pontot ismer is belőle, amit fennen hangoztat: a közös költséget a tulajdoni hányadoktól eltérő módon is meg lehet határozni. Erre Tékáes és szövetségese tett is egy – szerencsére eredménytelen kísérletet egy röpgyűlésen (szabályos közgyűlést mi itt még nem láttunk). A koncepció az volt, hogy a társasház havi fix kiadásait (szemétszállítás, takarítás, bankszámla költsége) a tulajdonosok a lakások méretétől, lakók létszámától függetlenül egységesen x Ft/lakás fizetik és ehhez jött volna egy „felújítási alap” Ft/nm tarifával. Az ötletben az volt a szép, hogy a Tékáes és szellemi alkotótársa, szövetségese által fizetendő összeg 20%-al növekedett volna, a közepes mértékű lakásoké kb. 40-50%-al (ennyivel szerettük volna emelni a közös költséget, hogy legyen pénzünk felújításra) és a kisebb lakásoké 80-90%-al. Ja, az már csak egy csipet fűszer, hogy TKS devizahiteles szövetségese egy fix tarifát tervezett fizetni, mert két lakást összenyitott.

Szabályos közgyűlés, elszámolás nincs. Nem is lesz. Bocs, hosszú szívózás után Tékáes nyomdokaiba lépő, programozónak tanuló fia több havi munkával összeütött egy excelt, aztán minden tulajdonossal átnézték az adott lakásra vonatkozó kimutatást. Az csak véletlenül derült ki, hogy azonos méretű lakások nem egyforma díjat fizetnek, az erkélyek is változatosan számolódnak el.

Költségek? Kintlévőségek? Közünk?

Ház állagmegóvása, felújítás, homlokzati munkálatok? Csak álom ...

A Tékáes sértésnek vette a kérdéseket, a fenti anomáliák is csak véletlenül derültek ki, hiszen mindenki csak a saját lakása befizetéseit láthatta. Rosszindulatú némber vagyok, ezért nem lepne meg, ha Tékáes és óccsón vett becsületű csatlósa mondjuk a kisebbik lakásukra eső közös költséget nem fizetnék be.

Egy többek által aláírt levél hatására állítólag több évnyi anyagot elvitt egy könyvelőhöz, aki január 31-ig elkészti visszamenőleg az elszámolásokat. Ja, évszámot nem jelöltek meg, de úgy néz ki, nem 2012 volt az.

A lakásfelújításából származó cuccot az udvaron helyezte el. Ideiglenesen. Több mint két éve. Örültünk, amikor kérésre, lomtalanításkor a szemét egy részét kipakolta s elszállították. Az építési törmeléket három sikkes szürke műanyag zsákba rendezte. Amikor valaki – gondolom figyelemkeltésből, „polgári engedetlenségből” -  használt pelust helyezett el  kupacon, Tékáes őszintén felháborodott, hogy na de már mégis mit képzelnek egyesek!

A kár eddig (papírok híján becslésre hagyatkozva) öt-hatszáz ezer forint lehet, és nem bízunk abban, hogy a rendőrség komolyan kezelné az esetleges feljelentésünket.

Tény, hogy a kialakult helyzetért mi is felelősek vagyunk, mert naivak, jóhiszeműek, türelmesek és bambák voltunk, kerültük a konfliktust. Vajon, ha erőszakosabbak, rosszhiszeműek lettünk volna, most jobb lenne a helyzet?

Hogyan tovább?

(Kreatív) megoldási javaslatokat szívesen fogadok! "

 Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Orbán Viktor egy ma reggeli rádióműsorban a felsőoktatási rendszerrel kapcsolatban kifejezte azon véleményét, mely szerint „korrekt, fair az új rendszer". Véleménye szerint a változtatások azért szükségesek, mert Magyarország „termelési központtá” alakul, így több mérnöki és informatikai szakemberre van szükség. Az oktatási rendszernek ezt kell tükröznie, tehát előnyben kell részesítenie ezeket a területeket. A keretszámok maradnak, bár nem kizárt, hogy a 2-3 év múlva felülvizsgálják a fő irányokat.

Hoffmann Rózsa sem tétlenkedett, ma reggel a köztévében vendégeskedett, így ő ott mondta el véleményét, mely szerint mindent megfontoltan készítettek elő, a visszavonást nem gondolják komolyan. Ugyanő egy pár nappal ezelőtt igyekezett megnyugtatni a leendő jogász- és közgazdászhallgatókat, kidolgoznak egy olyan lehetőséget, mely szerint az állam visszafizeti azon jogászok és közgazdászok diákhitelét, akik az államhoz szegődnek tanulmányaik elvégzése után (más szakoknál ezt nem tervezik). A kormányzat elkötelezte magát egy olyan oktatáspolitika mellett, amely a nemzet javát és felemelkedését szolgálja, ezt pedig "köztudottan nem jogászokkal, nem kommunikációs szakemberekkel, nem szociológusokkal lehet felgyorsítani", hanem műszaki, informatikai és természettudományos végzettségűekkel.

Kérdéseim:

-          vajon az állam garantálni tudja, hogy a mérnökök, informatikai és természettudományos szakemberek hazánkban állást kapnak, és a nemzet felemelkedését fogják szolgálni? Mi lesz, ha mégsem sikerül „termelési központtá” alakulnunk, ha a beruházások messze elkerülik Magyarországot?

-          vajon hova vezet az, ha 2-3 évente teljesen új irányt vált a felsőoktatás finanszírozása? a jelenlegi középiskolások hogyan, mi módon tervezzék tanulmányaikat, mi lesz nyerő 3 év múlva? A reál vagy a humán? A műszaki, a társadalomtudomány vagy a pénzügyek, esetleg újra a jogi kar?

-          ha 2-3 évente vált a politika, egyes jogszabályok meg néha csak napokig, hetekig élnek, hogyan bízhat ma egy felvételiző abban, hogy öt-hat év múlva majd állami szolgálatba lépve tényleg megszabadul a sok milliós diákhitelétől? a ma megalkotott jogszabály érvényben lesz még? ha igen, honnan tudja, hogy nem inkább olyanokat vesz majd fel az állam, akik nem tartoznak, vagy ha tartoznak is, de nem kérik az állami visszafizetést?

-          a költségvetés mely során lesz majd a tartalék a jogászok és közgazdászok diákhitelének visszafizetésére? Minden állami intézmény élhet vele az új munkaerő felvétele során? Mi lesz az önkormányzatokkal, ők is élhetnek majd a lehetőséggel központi költségvetési forrásokból? És nem fog sokkal többe kerülni ez a rendszer, mintha most finanszírozná az állam és ugyanúgy röghöz kötési szerződést kötne a jogász és közgazdász hallgatókkal, mint a többi államilag dotált felsőoktatási diákkal?

-          mi történik majd akkor, ha az állami szolgálatba lépő helyett kifizeti az állam a diákhitelt, majd kiderül, a munkavállaló alkalmatlan a munkára és kirúgják, vagy alkalmas ugyan, de belekerül a legközelebbi leépítési-tisztogatási hullámba? Akkor újra nyakába szakad a hitel, de most már biztosan nem kedvezményes kamatozással és nagyobb összeggel?

-          vajon mennyi időnek kell eltelnie mostantól ahhoz, hogy kiderüljön, bizonyos szakterületeken csak lasszóval lehet fogni igen drága munkaerőt? Valószínűleg nem 2-3, hanem sokkal inkább 6-8 évnek, hiszen addig még ott vannak a jelenlegi, Diákhitel II. nélküli „olcsó” diákok, akik az elkövetkező 5 évben még folyamatosan érkeznek a munkaerőpiacra.

-          és végül, de nem utolsó sorban, ha nem gondolják komolyan a felvételi keretszámok visszavonását, akkor komolytalanul már gondolkodtak róla? vajon mikor lesz annyira döglött a ló, hogy ki merje valaki jelenteni, újabb változtatásra van szükség, és mégiscsak kellene az államnak olyan típusú kvalifikált munkaerő, amely a most a „szükségtelen” kategóriába tartozik?

Valószínűleg sokan vitába szállnak azzal, vajon a jogászok és szociológusok, de főleg a kommunikációs szakemberek mennyiben szolgálják egy ország jelenlegi és jövőbeli felemelkedését. Lehet, hogy a tettek mezejére kellene lépni, és példát statuálni? Lehetne esetleg rögtön az ügyet szívén viselő parlamenttel kezdeni?

Lehet, hogy ettől lenne igazán fair, korrekt a rendszer?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

"Verd át, nyúld le felebarátodat" az egyik legnépszerűbb hazai társasjáték. 

 Azt már megszoktuk, hogy mindenki le akarja húzni a másikat – ha használt autót veszünk, 99%-os eséllyel visszapörgetett órájú, többszörösen karambolos autóról bizonygatják majd, hogy az valójában megkímélt állapotú, és olyan mesteremberrel is találkozhattunk már, aki buzgón magyarázta, a plafonon a hullámosnak látott vakolat majd kisimul, ha teljesen megszárad. Nap mint nap belefutunk újabb és újabb csapdákba, étteremben pluszban felszámolt üdítőbe, a telefontársaságnál a szolgáltatásuk műszaki hiba miatti szünetelése idejére felszámolt előfizetési díjba, vagy rémisztően hanyag munkát végző mosógép- vagy autószerelőbe. Morgunk, ám ha a velünk szemben álló épp az utolsó csepp a pohárban, kifakadunk és elküldjük melegebb éghajlatra, esetleg tollat ragadunk és vérmérsékletünktől függően írunk a vezérigazgatónak vagy a fogyasztóvédelemnek.

Van azonban társadalmunknak egy olyan, egyre szélesedő rétege, amely sáskaként teszi tönkre a kistulajdonosokat, nem kímélve a jobb sorsra érdemes, gyakran a túlélésért küzdő embertársaikat sem. Ki nem hallott volna olyan esetről, amikor a munkavállaló már eleve úgy keres munkát, hogy azt számolja, mennyit tud majd ellopni az új helyén? Biztosan van olyan ismerősünk, aki büszke sáska, és olyan is, amely szerencsétlen áldozat. Igaz, az áldozat maga is tehet róla, hogy áldozattá vált, de vajon megérdemli azt, hogy egy-két kókler tudatos rombolása eredményeképpen csődbe menjen, elveszítse a cégét, napi megélhetését, akár még a devizahiteles lakását is?

Íme pár példa a sáskák nagy, szerteágazó családjából:

-          behízelgő modorú, rém barátságos pultos hölgy belvárosi kis sörözőben, mindenki szerint kedves, okos nő – csak éppen a saját piáját árulja a pult alól, ezzel napi 40-50 ezer forintos bevételkiesést okozva a tulajdonosnak. Természetesen váltótársával együtt csinálja a bulit, aki jó barátnője is egyben, így szoros kooperációban havi szinten akár milliós bevételtől is megfoszthatják munkaadójukat. Közös ismérvük, hogy roppant sajnálkozva tudják csóválni a fejüket, „már megint alig volt vendég” sóhaj keretében. Igaz, a biztonsági kamera felvételeit végig lehetne bogarászni, mit is művelnek valójában, de a számítógép mindig pont akkor fagy le, amikor csúcsidőszak van, újraindítani meg nem az ő dolguk. A pia-machináció nem a kamerák kereszttüzében történik, bizonyíték nincs, ha a tulajdonos rájön, a vándorsáskák maximum odébbállnak, keresve következő áldozatukat.

-          trafik-újságos-lottózóban négy alkalmazott dolgozik váltva, mindannyian aláírva az árukészletért a felelősséget. Mégis, eltűnik 400 ezer forint értékű cigaretta. Mivel a tulajdonos nem rovancsol minden este, így nem tudja bizonyítani, kinek a táskájában landoltak a dobozok. Kollektív bűnösség alapján még eljárhatna, büntethetné egyformán mindegyik beosztottját, de nem akar kiszúrni az ártatlanokkal. Bizonyíték nincs, megtérülés nincs, sáska környezetébe olvadva éli világát, várja a következő adómentes juttatásos alkalmat.

-          nyugdíj felé haladó, tisztességben megőszült anya-sáska pénztáros link fiának hiteltörlesztését a cég pénzének lenyúlásából oldja meg. A milliós hiányt elismeri, de nevén semmi, vagyis ami még van, azért is sorba áll egy-két bank, maximum az utolsó fizetését nem kapja meg. Szomorú búcsút int a cégnek, önéletrajzába beírja „megbízható pénzkezelő”, aztán amikor a fia körül megint szorul a hurok, újra lecsap a következő munkaadójának szerinte felesleges pénzére.

-          van izgő-mozgó, mindenkivel udvarias, nagy hatáskörrel bíró, jó szervezőképességű, figyelem-elaltató sáska is – csak az nem derül ki utólag, rendetlen volt az adminisztrációban és azért tűnt el majd egy millió forint, vagy tudatosan gerjesztett káosszal fedte el nyomait. Tulajdonos begurul, még az egyszemélyes iroda nyomát is sóval hinti be, inkább, minthogy szívinfarktust kapjon.

-          kisközért, a sáskák kedvenc helye. Még ha van is kamera, a nagyságrendi elütés nagyon egyszerű, a szándékosság bizonyíthatatlan. A vevő fizet hatezret, a pénztárszalagra kerül hatszáz, a sáska már le is nyúlta a különbözetet. A tulajdonos mire észreveszi, már több százezer forinttal károsult, tenni semmit sem tud, maximum lehúzza a rolót végérvényesen.

-          kisközért, régi, megbízható alkalmazott. Ő olyan, mint a botsáska – tökéletes rejtőzködő életmódot folytat. Gondosan ügyel arra, hogy folyamatosan mindig ugyanannyit lopjon, diszkréten, feltűnés nélkül. Célja nem a gyors lenyúlás, hanem a tartós fizetés-kiegészítés, és hogy ne tévedjen, napi kimutatást vezet, mikor mennyit vett ki a kasszából. Ha úgy érzi, nem prosperál megfelelően a munkaadója, már el is illan, nem várja meg a végkifejletet és nem ő lesz az, aki beveri az utolsó szöget a cég koporsójába.

-          albérlő sáska, aki a külföldön dolgozó tulajdonosnak megígéri, nem albérleti díjat fizet, hanem a jelzálog-kölcsön törlesztő-részleteit pengeti ki minden hónapban. Mire a lakástulajdonos a ködös Albionban feleszmél, a közműveket kikapcsolják, a közös költség elmaradás rájegyezve a tulajdoni lapra, egyébként pedig a bank nemfizetés miatt viszi a lakást – így az már elhanyagolható, hogy a csempe a fürdőszobában összetörve, a parketta a nappaliban kiégetve. A sáska megrázza magát és keres új fészket magának, kiadó lakásért nem kell sokat talpalnia.

-          a sáskák sáskája a társasházi közös képviselő, ráadásul ő egyszerre több lakóközösséget is le tud nyúlni. A lakók között ritkán van agilis, számlákra vadászó, könyveket firtató aggályoskodó, inkább jellemző a „ki tudja mi történik, csak ne legyen koszos a lépcsőház” mentalitás. A közös-képviselő sáska vadászmezeje maga a mennyország – mire rájön a ház, hogy normális könyvelés soha nem is volt, a felújítási alap valójában nulla, a villanyszámla-tartozás horribilis, a gázszámla már régen nincs fizetve, a pénztárba pedig a papírok szerint mínusz másfél millió van (tehát még ők tartoznak a sáskának). A kár akár többmillió is lehet, a sáska pedig nagy kegyesen lemond, ha addig nem sikerült elzavarni. A lakók pedig eldönthetik, lakásokra vagy négyzetméterre osztják fel a kárt, ami családonként elérheti a többszázezer forintot. A sáska kicsit szomorú, de annyira nem, mivel még több társasházban is közös képviselő.

Az esetek többségében a tulajdonosok jóhiszeműek, illetve nem óhajtják üldözési mániás, megrögzött felügyelősnek feltüntetni magukat és bár időnként egy-két "adóoptimalizáló" technikát is alkalmaznak, de összességében átlagos adófizető polgárok. A tévesen értelmezett „élni és élni hagyni’ filozófiát a sáskák erkölcsi aggályok nélkül kihasználják, és képesek bármilyen mélységekbe taszítani élősködésük tárgyát úgy, hogy adó- és járulékmentesen, más kárára növelik életszínvonalukat.

Rendőrségi ügy ritkán lesz a dologból, a potyautas sáskák jó része megússza sok-sok éven keresztül a nekik kijáró jogos büntetést. Az áldozatok pedig csak reménykedni tudnak, egyszer jön egy ragadozó, és megeszi a semmirekellőket…

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Sztrájkra készülnek a szakszervezetek, miközben a kapott kölcsönből milliós jutalmakat tettek zsebre a vezetők. A BKV-dolgozók berágtak és erőteljes lincshangulatban várják a fejleményeket és röviden összefoglalt véleményük szerint talán a dolgozók bérkompenzációját kellett volna először finanszírozni, és csak utána a prémiumokat. A BKV sajtóosztálya szerint a prémium jogos, mivel a BKV messze az üzleti terv felett teljesített és csökkent az adósságállomány is.

Várszegi Gyula a sztrájkfenyegetést komolyan vette, de pénteki lemondásáig nyugodt volt , mivel az új sztrájkszabályozás valójában lehetetlenné teszi az érezhető sztrájkot (66% a kötelező teljesítmény a nap minden időszakában), és egyébként is, a BKV-nak csak haszna van abból, ha nem működik. Mint a régi zsidó vicc poénja, „abból élünk, hogy szombaton zárva tartunk”. 

Kérdéseim:

-          hogyan kaphatott úgy szoros határidővel visszafizetendő kölcsönt a BKV, hogy nem lett meghatározva, azt mire lehet költeni? 

-          vajon jogosan remélheti-e bárki is, hogy az elavult, többségében még a szocializmusból fennmaradt struktúra finanszírozása valaha is gazdaságos lesz? vajon hosszútávon mi lesz az eredménye annak, ha átfogó átalakítás nélkül csak egy feneketlen zsákba tömik a pénzt, és valójában csak egy egyre növekvő étvágyú pénznyelőt etetnek az adófizetők pénzéből?

-          vajon milyen üzleti terv az, amelyet úgy lehetett túlteljesíteni, hogy kívülről csak az elkerülhetetlen csőd látszik? vajon mennyivel sikerült csökkenteni az adósság-állományt, ha prémiumot ért a volumene? És ha ilyen sikeres volt 2011, vajon miért nincs most elegendő pénz bérkompenzációra, jármű-karbantartásra, villanyszámlára? És miért nem érzik úgy a szolgáltatást nap mint nap igénybe vevők, hogy bármi pozitív változás történt az elmúlt évben?

A hírekből csak az nem derül ki, mi van azzal a világvárosnyi utassal, akik naponta használni szeretnék a BKV járműveit? Akik dühöngnek a szolgáltatás színvonalán és szenvednek attól, hogy nem tehetik meg, hogy saját autóba üljenek? Akik számára a járatok kimaradása vagy akár teljes leállása nem éppen pozitív üzleti eredménnyel jár? Akik nem abból élnek, hogy szombaton zárva tartanak, hanem abból, hogy nap mint nap pontosan odaérnek a munkahelyükre? Vajon mit tapasztalnak a BKV nyíltan vállalt vállalati értékeiből?

• "Utasbarátság, emberközpontúság
• Környezet iránti elkötelezettség
• Hagyományos és folyamatos megújulás
• Társadalmi felelősségvállalás
• Pontosság, kiszámíthatóság, biztonság
• Versenyképes árak" (forrás: bkv.hu)

Vajon egyetértenek-e a nagyvállalat jövőképével, mely szerint a BKV célja "a technikai feltételek, a szolgáltatás színvonala és a humán erőforrás tekintetében egyaránt hatékonyan működő, a XXI. század követelményeinek megfelelő utas- és környezetközpontú, a főváros lakosságában tulajdonosokat tisztelő szolgáltató vállalat"?

Emlékeztetőül:

 A BKV holnapján megtalálható a giga-szervezet küldetése, mely szerint az „a főváros és a budapesti agglomeráció lakosságának kínál kényelmes, kulturált, pontos, kiszámítható és biztonságos, a főváros minden körzetét elérhetővé tevő, versenyképes árú, azaz olyan minőségi közösségi szolgáltatást, amely összehasonlítható Európa bármelyik fővárosában működő közlekedési cégével és amelyre Budapest lakói büszkék.”

Tényleg büszkék vagyunk?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!