Szabó Máté ombudsman szerint sérülnek a felsőoktatási felvételi előtt álló fiatalok jogai, mert a feltételek változása miatt mindössze két hetük maradt arra, hogy újragondolják lehetőségeiket, és "életre szóló döntést hozzanak" (hvg.hu, 2012.02.02.)

Lázár János szerint : „Tandíj nincs! …. Hozzám amiatt ömlenek a panaszok, hogy két hetet hagytunk az oktatási irányok módosítására. Ez nem volt sportszerű eljárás.” (nol.hu  2012.02.06)

 Idén január 20-án jelentek meg azok a keretszámok, amelyek alapján a felsőoktatási intézménybe felvételizni szándékozók újratervezhetik eddigi álmaikat. A határidő szoros, de jött a kormányzati segítség, így február 24-ig lehet dönteni, hova tovább. De vajon mire elég ez a plusz 9 nap?

Egy átlag-felvételiző már legalább 11 és fél éve bolyong a közoktatás különböző intézményeiben, naponta számot adva tudásáról és hiányosságairól és legalább 2-3,5 évvel ezelőtt képességeinek, érdeklődésének megfelelően specializálódott eldöntve, mi érdekli jobban, és ami talán még fontosabb, mely tárgyakban van esélye olyan eredményt elérni, hogy az elegendő legyen  valamelyik felsőoktatási intézmény kiszemelt tanszakára.

Elképzelhető, hogy arról még fogalma sincs a diáknak, mi akar lenni ha nagy lesz, abban azonban már feltétlen biztos, mivel nem akarja eltölteni a munkaerőpiacon aktív éveinek jó részét. Ha nem szereti a matekot és rühelli a fizikát, biztos nem kíván a mérnöki tudományokba elmélyedni, ha pedig lelkes reál-hívő, a hátán feláll a szőr, ha nyelvhelyességgel vagy jogszabályok elemzésével kellene bíbelődnie. Őszintén magunkba nézve tudjuk, ha cirka négy év alatt nem érintett meg minket a kémia „szépsége”, semmilyen kormányzati hatás sem lett volna elegendő, hogy plusz egy év tanulással hirtelen Mengyelejev nyomába eredjünk, maximum többet jutott volna eszünkbe a Tanú c. film Pelikánja.

 Várhatóan napjaink felvételizői sem fognak 180 fokos fordulatot venni érdeklődésben, affinitásban csak azért, mert az idén ezt gondolja valaki, valahol jó magasan. A bölcsész-leépítés még nem jelenti azt, hogy hirtelen több mérnök hajlandóságú diák lesz, és az államilag finanszírozott közgazdasági képzés szinte teljes hiánya sem fog senkit sem a vegyészkar látogatásra ösztönözni.

A döntést erőteljesen befolyásolja a tandíj-fizetési kötelezettség nagy esélye még akkor is, ha éppen nem ez a neve (a jogászoknak tanítják, mindent a tartalma alapján, nem pedig az elnevezése szerint kell megítélni, talán emiatt is lettek ily mértékben feleslegesnek minősítve …). Kavarognak a kérdések:

-          az a szak, ami az idén 400 ezer Ft/év, az jövőre másodévben mennyi lesz? mi van, ha kiderül, az intézmény veszteséges, túl kevesen jelentkeztek, kihulltak a vizsgákon, stb., akkor emelik majd másodévre az árakat?

-          mi van, ha a kormányzat úgy dönt, jövőre még ennyi államilag finanszírozott diák sem kell? az intézmény kénytelen a meglévő hallgatókra szétteríteni a rezsijét, ez megint csak áremelkedést okoz.

-          mi van, ha a 20 államilag finanszírozott helyre 25 felvételiző ér el ugyanannyi pontot? Vajon jön a „helyhiány miatt elutasítás”, esetleg kalapból lesznek kihúzva a nevek és dönt a protekció vagy jobb esetben a vakszerencse?

-          mi van, ha a méretgazdaságosság figyelembe vételével az állami ösztöndíjasok mellé nagy számban önköltségeseket is felvesz az intézmény, olyanokat is, akik szeptemberben jönnek rá, mégsem tudják megoldani a tanulmányaik finanszírozását? Mi van, ha a ténylegesen beiratkozott hallgatók száma miatt az intézmény jelentős veszteséget szenved el?

 A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alapján a Kormánynak a felvételi időpontját megelőző évben kell határozattal megállapítania a felvehető magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgatói létszámkeretet . Ezt a határidőt az idei felvételik esetében nem sikerült, és bár a fent idézett képviselő szerint sem a fair play szabályai szerint jár el a kormányzat, a felvételizőket maximum a morgás joga illeti meg. Az ombudsman szerint is jogsértés történt, de láthatóan az ő megállapításai sem vernek nagy hullámokat a jogalkotás tengerében.

A szülőkkel szemben sem volt sportszerű a kormányzat – ahol tandíj van (még ha nem is úgy hívják), ott a családoknak van idejük felkészülni és már gyermekük születésétől kezdve takarékoskodhatnak a majdani felsőoktatás pénzügyi terhére gondolva. Magyarországon az idén egy hónapjuk van arra, hogy felelősen eldöntsék, elő tudják-e teremteni a tandíjat, vagy saját meglévő hiteleik mellé újabb hitelbe vág bele a család.

Talán költői kérdések, de azért érdemes feltenni:

-          mit tartalmaz majd a NAT-tervezet által emlegetett pályaorientáció témakör? Jóslástan a diák szempontjából aktuálisnak tekintett év felvételi keretszámai tekintetében? Vagy csak simán lediktálják, milyen családi háttérrel, milyen jövedelmi rétegből melyik felsőoktatási intézménybe célszerű jelentkezni?

-          felelős szülő hogyan készítse fel gyermekét a jövőre? Hogyan segítse a boldogulásban? Vagy csak legyen elég pénze, bármit is szeretne gyermeke, tudja finanszírozni?

-          mi van, ha tanulmányai befejezése után az ösztöndíjas hallgató nem tud elhelyezkedni, ha a piac, illetve az állam nem tud olyan munkahelyet biztosítani, amely betöltésére kiképezte a vele szerződésben állót? Ki fogja eltartani a piacképtelen diplomával vegetáló fiatalokat? 99%-ban esélyes tipp: a szülők …

-          hogyan kezdi el saját életét az a fiatal, aki diákhitele miatt el van adósodva, és emellett még saját családot is szeretne alapítani? Mikorra fog tudni kievickélni az alacsony kezdő fizetést tetéző tandíj-lakás-autó-hűtőszekrény hitelrengetegből?

-          mennyibe fog kerülni az ösztöndíjasok magyarországi munkavállalását figyelő rendszer? és mennyibe fognak kerülni a kivételek, amikor a jogszabály eltekint a röghöz kötési időtartam hazai leszolgálásától?

-          vajon költségvetési szinten hány évre determinálja a kiadásokat a diákhitelek kamattámogatása? Milyen volumenű lesz a kiadás és mennyiben tervezhető előre?

-          mi lesz a felesleges tanárokkal, tanársegédekkel, épületekkel, könyvtárakkal? A költségvetésnek mekkora lesz az elmaradt bevétele a kieső járulékok, adók és fogyasztás miatt?

-          mi lesz a fizetős tanulás miatt a munkaerőpiacra kikerülő diákokkal, ki fogja alkalmazni a képzetlen munkaerőt? Hosszabb távon mennyivel kevesebb bevétele lesz az államnak a képzetlen munkaerő alacsony bérszínvonala miatt?

-          és utolsó kérdésként: kiszámolta valaki, hogy összességében pozitív vagy negatív hatása lesz társadalmi szinten az intézményi rendszer ily nagyfokú megváltoztatásának? Megéri ez a jelenlegi kormányzatnak pénzügyileg, politikailag, erkölcsileg?

 Az nem vitatható el, hogy szükség van a felsőoktatás reformjára, a képzési rendszerek racionalizálására, de egyelőre úgy tűnik, a fürdővízzel a gyerek is kikerült a kádból.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

„A BKV helyzete miatt átmenetileg zárolják a fővárosi fenntartású iskolák költségvetésének tíz százalékát, emiatt az iskolák már februártól kevesebb pénzt kapnak a működésükre.” (Index, 2012.02.03)

A decemberben elfogadott köznevelési törvény alapján szeptembertől az első, az ötödik és kilencedik osztályokban kötelező a mindennapos testnevelés óra.

Két hír, alig másfél hónap leforgása alatt – az egyik az álmok világa törvényerőre emelve, a másik a keserű valóság, a hétköznapok realitása.

Januárban még hittük, iskoláktól, testnevelő tanároktól, fenntartóktól függően gyermekeink kaphatnak valami olyat, ami jobbá teszi hétköznapjaikat. Ki ne álmodozott volna róla gyermekként, hogy napi egy órában focizik, pingpongozik, tollas- vagy kézilabdázik, szabad választása szerint? Hogy az iskolában megismerkedhet olyan sportokkal, amelyek szeretete aztán egész életében elkíséri? Fantasy-ba hajló elbeszéléseket hallunk az angolszász világról, ahol szintén kötelező a napi testnevelés, a szabadon választható minimum 20 féle sportágról, és a hozzá tartozó infrastruktúráról? Arról, hogy a gyerekek 90%-a örömmel mozog nap mint nap és a maradék 10% sem szenved a számára kivitelezhetetlennek tűnő kötélmászástól, szekrényugrástól, tigrisbukfenctől?

Vajon hogy fog kinézni mindez Magyarországon, idén szeptembertől?

Biztosan vannak iskolák, ahol kihasználatlanul áll a tornaterem, és végre megtelik élettel a kongó aréna. Vannak azonban olyanok is, ahol komoly gondokat okozhat a négy év alatt felmenő rendszerben, erőltetett tempóban bevezetendő újítás, egész egyszerűen azért, mert még tornaterme sincs az intézménynek. És ahogy a hírek sorai között olvasunk, nem is lesz mostanában.

Vegyünk csak egy fővárosi általános iskolát: évfolyamonként három osztály, az összesen 24, azaz napi 24 tornaóra. Egy tornateremre. Ha feltételezzük, hogy mindig jó az idő, ideális 15-25 fok van és gyenge szellő lengedez, nincs is probléma. De mint a népdalból is tudjuk, télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, és egyébként is soha sincs jó idő, mindig esik az eső.

Oké, könnyebbség, hogy az órák egy részét ki lehet váltani „a kerettanterv testnevelés tantárgyra vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott oktatásszervezési formákkal, műveltségterületi oktatással”, bármit is jelent ez valójában (talán heti két óra elméleti foci, kis helyigénnyel, tanteremben ülve? vagy simán csak egy sportadón teniszmeccs nézése és elemzése?), és hál’ az égnek vannak olyan gyerekek is, akik versenyszerűen sportolnak (kb. osztályonként 3 fő). A jogszabály alapján lehetőség még az iskolai sportkör is, bár ha nem biciklis vagy túraszakosztály, esetleg nem is csocsóklub, előbb-utóbb ők is ráfanyalodnak a fedett tornateremre, a résztvevők létszáma pedig ugyanúgy korlátos, mint bármelyik tornafoglalkozásé.

Namármost ha veszünk 24 osztályt egy napra, az azt jelenti, hogy a nap 24 órájában csúcsra jár a tornaterem meg az öltőző és az a fránya gyerek képes, és óra után kezet is mos. Nő a rezsi (na jó, a fűtés nem annyira, de a villany-, víz-, és csatornaszámla mindenképpen), és az sem árt, ha tanár is vezényli a lurkókat, tehát plusz bérköltség is megjelenik. Kérdés, mit szólnak a szülők és a gyerekek, ha az órarend szerint éjjel egy és kettő között fog rájuk kerülni a sor.

Könnyebbség, ha egyszerre két osztály koptatja ugyanazt a kosárlabda pályát. Öröm az ürömben, hogy mostanában az osztálylétszámok alacsonyak, így nem fog előfordulni az, ami boldogult tinédzserkoromban, amikor hatvanöt tizenhét éves diák próbált egy kosárlabda pályán kartávolságra nyitódni. A falak közé belopódzott a matematika és mindenki gyorsan megtanulta, ha 45 fokban elfordul ő is, meg a többiek is, kisebb az esély, hogy hátbarúgják. Vagy ő fejen az előtte állót. Viszont még így is 12 óra szükséges, plusz dupla öltöző és mosdó kapacitás. Egyszerre két tanár üvölt, a körbefutást senki sem vezeti, mert saját farkába harap a kígyó, a labdajátékok pedig életveszélyesek a létszám miatt. Arról már ne is beszéljünk, mennyit kell sorbanállni egy szekrényugráshoz. Az órarend már rugalmasabb, reggel hattól este hatig kényelmesebben be lehet osztani a diákokat, és a villany sem ég egész éjszaka, bár az öltőzőt egyszerre kétszer annyi gyerek használja.

Természetesen tovább lehet matekozni, három osztály egy teremben 8 óra igénnyel, ez pont belefér a délután négyig tartó iskolaidőbe, mindenki jól jár, csak az nem, akivel épp meg akarják szerettetni a sportot és a mozgást. Tanár így is kell pluszban, de a rezsiköltség tovább csökken, nem is beszélve arról, hogy az eddig esténként bérbe adott tornaterem újra hasznosítható (már ha a kormányhivatal beleegyezik, mert ugyebár ez neki, mint fenntartónak szuverén joga az új törvényi szabályozás alapján). A jobbra át, balra át, hátraarc típusú gyakorlatokhoz még mindig marad elég hely, de a mozgást megszeretni, azt tuti nem a napi tornaóra alatt fogja megszeretni a csemete.

Jobb esetben egy új törvényhez készülnek előzetes háttérszámítások, így valószínűleg a törvényalkotók most is tisztában vannak vele, országos szinten hány iskolát kell felturbózniuk az elkövetkező három évben, hogy minden diák hozzájusson a napi mozgás öröméhez. De vajon melyik iskolaigazgató tenne rá nagyobb összeget, hogy három-négy év múlva, amikor már minden osztályban kötelező lesz a napi testnevelés, az iskolájának rendelkezésére fog állni egy új épület a gyerekek mozgásigényének kielégítésére? És vajon azok az intézmények, amelyeket nem lehet bővíteni, számíthatnak új, korszerűbb épületre? Arról pedig még álmodni sem merünk, hogy a gyerek választhasson, a tenisz érdekli jobban heti egy órában vagy az atlétika, esetleg "csak" focizni szeretne a többiekkel. Ez olyan szemléletváltást és olyan infrastrukturális beruházást igényelne, amelynek szikrányi lehetősége sem látszik jelenleg.

Másik lehetőség (és talán ez a valószínűbb), a fenntartó kormányhivatalok (önkormányzatok) sorban pénzért könyörögnek, legkézenfekvőbb (és valljuk be őszintén, a legolcsóbb) megoldás pedig a jogszabály-módosítás lesz: ne öt testnevelés óra legyen a héten csak négy, ne évenként legyen egy-egy újabb korosztályt bevezetve, csak kétévente, ne csak lehetőség, hanem kötelező legyen az osztálytermi elméleti oktatás, legyen ingyenes az Eurosport előfizetést, stb.

Ha pedig mindent tökéletesnek látnak a jogszabályalkotók, marad a már jelenleg is alkalmazott megoldás: tornaóra a visszhangos aulában, pisszenésmentes csendben, lábujjhegyen, a polírozott gránitburkolaton.

Vajon bárki is kiszámolta, hogy költségvetési szinten mit jelent ennek az egyetlen mondatnak a végrehajtása?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Valószínűleg nincs olyan autós, aki ne hallotta volna, előterjesztés készült a BKV megmentésének tárgyában, ötletparádé hegyek. Mit ad isten, az illetékes minisztériumnak az a javaslat tetszett a legjobban, amely tuti kiüti a biztosítékot a lakosság nagy részénél. És nemcsak a fővárosiaknál.

Ha jól értelmeztem a nyilatkozat-tengert: van, aki tudja, mit írt le, de nem javasolja, van, aki elhatárolódik saját aláírásától, az ötletgazda pedig homályba vész, pedig a minisztérium biztos ádázul keresi hasonló, költségvetési szempontból igen kompetens ötletek kidolgozása céljából.

Vajon mi történik majd, ha a minisztérium tigrisbukfenccel rávetődik a Budapest-matricára?

• a budapesti autósok fogcsikorgatva fizetnek, viszont ritkábban járnak autóval, csökken az üzemanyag fogyasztás, kevesebb adó folyik be a költségvetésbe. Dugó nincs, levegő tisztul, a BKV felvirágzik, a polgármester pedig a következő választásokon jobb, ha el sem indul.

• a budapesti autósok nem fizetnek havi 10 ezret a semmiért, autók leállítva, tömegközlekedés 300%-os kihasználtsággal. Napi négy metró elfüstöl, 300 busz lerohad, vágányok görbülnek, felsővezetékek szakadnak, a járdák járhatatlanok a sok falhoz támasztott bicikli miatt. Az utazóközönség kifejezi rosszallását a „párhuzamos tömegközlekedés-fejlesztés és egyéb intézkedések” alapvető hiányossága tárgyában. A rendszeressé vált tömegnyomorban ellenőr nem lesz, akit ne vernének meg, ha meri hivatását gyakorolni. Aki nem akarja a lábát naponta palacsintává tapostatni, gyalogol vagy teker, így egy csapásra sokkal fittebb a lakosság. A tömegközlekedés túlterheltsége miatt mindenki örök késésben van, tanár-diák, főnök-beosztott egyaránt, a hivatali ügyintéző, a postás meg a védőnő is valahol épp a következő járatra vár. Az üzemanyag fogyasztás drasztikusan csökken, ahogy az adóbevételek is, a tömegközlekedés összeomlik, a zűrzavar állandósul, a választási hajlandóság ugrásszerűen megnő. A jogszabályalkotó a gyaloglókat és a kerékpározókat adóelkerülőknek nyilvánítja.

• megjelennek a matrica-hamisítók, olcsón kínálva kurrens portékájukat. Az autók száma a következő drasztikus üzemanyagár-emelésig nem csökken az utakon, a tömegközlekedés megszokott színvonalán használható, a kerékpárutakon sem mozognak konvojban a kétkerekűek, a költségvetésbe az adók érkeznek, csak a fővárosi önkormányzat érzi úgy, valamiből megint kimarad. A rendőrség elkeseredett harcot vív az ügyeskedőkkel, a jogszabályalkotók újabb és újabb nullákat írnak a matricahamisítás büntetési tételéhez. A költségvetés még jobban jár, de a fővárosnak továbbra sincs egy fillérje sem.

• az állami, önkormányzati gépjárművek tulajdonosai kapkodva keresik, honnan lesz forrásuk az új, előre nem betervezett adóra. Felüti fejét a „ki őrzi az őrzőket” dilemma és a hivatalok nagyarányú bliccelésre adják fejüket.

• a vidéki autós úgy dönt, nem látogatja meg ezentúl a pesti unokáit alkalmanként 10 ezerért, a fővárosi ügyfél meg legyen kedves és bumlizzon ki Budaörsig, ha akar valamit.  A MÁV elővárosi forgalma csúcsra jár, színvonal tovább csökken, ahogy a költségvetés adóbevétele is. Az örökké késésben lévők esetében lásd a 2. pontot.

• a fuvarozók, vállalkozók beépítik rezsijükbe az új adót és átterhelik a vevőkre, valamint felfedezik az összes olyan Budapestet elkerülő hatodrendű útvonalat, amelyet eddig a legelvetemültebb GPS sem ajánlott nekik.

A vidék – urbánus vita újra felüti a fejét, kerekasztal beszélgetések során szakértők égnek a tévéképernyőkbe újabb és újabb megoldásokat találva ki a hatékony ellenőrzésre, a matrica havonta megújuló színeire és minden más olyan problémára, amely egyébként nem létezne a Budapest-matrica nélkül.

Természetesen minden szereplő-típus magatartása nem modellezhető előre, így további meglepetésekkel is szolgálhatnak a híresen túlélő pestiek. A jogszabályalkotókat sem szabad alábecsülni, lesznek újabb és újabb sziporkák mindaddig, amíg van nyúzni való bőr az autósokon, aztán előbb-utóbb sorra kerülnek a motorosok, kerékpárosok és a gyalogosok is.

Azt már a javaslat is leszögezi, a díj a felterjesztésben szereplő formájában eleve aránytalan lesz, de hát ezen is lehetne segíteni – a taxis például miért ne fizetne többet, mint az, aki csak egy kerületen belül használja a kocsiját?  Mondjuk ne havi 10 ezret, hanem mindjárt harmincat? A teherautók meg olyan hosszúak, kitesznek vagy négy autót, nekik meg legyen negyven.

Vajon a majdan bevezetendő dugódíj „lejáratódása” lenne a javaslat elfogadása után a legnagyobb probléma?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

 „Az etika csak a társadalom kifogása. Ködös és gyarló.”

(Blood Plus c. japán anime)

Kötelező lesz az etikaoktatás az általános iskola első és ötödik osztályában, később pedig felmenő rendszerben mind az első nyolc évfolyamon.

 Szülőként mindig is megilletett minket a morgás joga oktatási rendszerünkkel kapcsolatban: vérmérsékeltünktől függően szerethetünk vagy utálhattuk, halkan vagy hangosan kritizálhattuk, de bármit is teszünk, tudjuk, gyermekünk nagyon fontos 12 évét határozza meg az, milyen iskolába jár, ott mit tanítanak meg neki (és mit felejtenek el megtanítani), mennyire emberségesek a tanárok és a mindennapi ketrecharcot hogyan vezényli le a porond-igazgató.

 Mit is várunk el az iskolától? Részemről elsősorban azt, hogy gyermekünk olyan tudásanyaggal kerüljön ki az inkubátorból, hogy azzal megállja a helyét az életben és ha erre szándéka van, akkor zökkenőmentesen tudjon továbbtanulni  és meg tudja valósítani az élethosszig tanulás hosszú folyamatát.

 Azt is elvárom még, hogy a gyermekünk biztonságba érezze magát – ne zaklassák, ne dobálják kővel, vagy ne verjék a nagyobbak- erőszakosabbak minden nap, és ha mégis ilyenre kerül sor, a tanároknak igenis legyen eszköze, hogy megakadályozzák a komolyabb végkifejletet.

Azt is elvárom, hogy megbízzon a gyermek a tanárokban és merjen segítséget kérve eléjük állni, ha problémája van akár a társaival, akár otthon a családjával, akár csak egy túlságosan kedves szomszéddal.

 De vajon elvárom-e az iskolától, hogy megmondja, mi a tuti, milyen erkölcsi értékeket kell, hogy megtanuljon és képviseljen a gyermekem? Vajon egy hatvan órás képzést kapott tanár tényleg minőségi etikaoktatást tud biztosítani a felső-tagozat négy évén keresztül heti egy órában? És vajon hogyan fogják feldolgozni a gyermekem, ha mást próbálnak a fejébe verni, mint amit otthonról hozott? Vajon a fekete-fehér mellett szóba kerül majd a szürke is? Ki bogozza majd ki az összekeveredett szálakat, ki tudja majd feloldani az ütközéseket? Lehet-e majd kérdezni, vitatkozni, ellenérveket felsorolni? És vajon ki hatalmazhat fel és kit, hogy iskolai szinten kinyilatkozza az abszolút jót, a mindenki számára abszolút követendőt?

 Nem tudom, látta-e már valaki, mi lesz az etika tankönyvekben, hogyan lesznek megfogalmazva a nehéz filozófiai gondolatok, és azokat hogyan fogja a tanár átfordítani a gyermekek nyelvére, korosztályuknak megfelelően? És vajon a napi problémák bekerülhetnek a tantervbe, vagy biztos, ami biztos, Spinozát erőltetik rá a csemetéinkre? Hogy mire gondolok?

 -          Mit fog mondani a tanár, ha a gyerekek egy része a terület-foglalósdi játékban kinyilvánítja, övék az iskola, az udvar, a többiek pedig mehetnek a kerítésen kívülre játszani? Korlátlan ipi-apacs jog, amíg el nem ballagnak?

 -          Hogyan fogja megmagyarázni, miért érdemel jobb jegyet tudásszintjénél Pistike? (Minden gyerek tudja, csak azért, mert anyukája karácsonyra ajándékcsomagot hozott a tanító néninek … ) Ha sokat és kitartóan dolgoztok, ti is eléritek majd ugyanazt az ötöst?

-          Mit mond majd a felső-tagozatos Ifjúsági Fórum tanárvezetője, ha a tanulók egy része nem engedi szóhoz jutni a többieket? Így jártatok, választottatok volna más diák-képviselőket?

-          Hogyan fogja megmagyarázni az erkölcstant tanulóknak, ha az iskolatablón mindig csak ugyanazoknak a tanulóknak a képe, cikke lesz kirakva? Vannak egyenlőek és még egyenlőbbek?

Nagy valószínűséggel a tanár az alap erkölcsi elvekkel fog operálni: a gyengéket meg kell védeni, mindenkit hagyni kell szóhoz jutni, a játékhoz is oda kell engedni a többieket. Talán nem sokat tévedek, ha gyakran eszünkbe fog jutni majd leckeellenőrzés közben az „amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek”.

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!