buék morgás joga 2014.png

véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngHáromból kettő dohánybolt veszteséges - itt az idő tehát, hogy a kormány ötletbörzét tartson, mivel is lehetne kihúzni a veszteséges trafikokat a slamasztikából?

"Információink szerint a kormány a trafikok megsegítésére újabb termékkörbővítésre készül, amivel a hagyományos kis üzletek kerülnek még nehezebb helyzetbe." (nol.hu)

Igaz, a Fidesz-KDNP kormányunk már eddig is mindent megtett, hogy ne hagyja trafikosait az út szélén:

  • erőteljesen szelektálta a trafikosok körét
  • bővítette az eredeti termékkört (mondjuk logikátlanul, de ezt most ne firtassuk)
  • az illegális kereskedők nagy örömére két és félszeresére növelte az árrést (és ezzel jelentősen növelte a legális cigi árát), hogy több legyen a profit, valamint
  • május végétől kitiltja a nagyobb bevételű trafikokat a piacról, hogy szétterítse a bevételüket a gyatrább forgalmúak között (köszönhetően az online forgalomlejelentésnek).

És mi az eredmény?

morgás joga 18.jpg

  • A legális dohányforgalom a felére csökkent
  • divat lett a fehérorosz cigaretta,
  • a tizennyolc év alattiak könnyebben jutnak dohánytermékhez a könnyebben elérhető illegális termékek miatt (a díler ugyebár nem kér személyit, cserébe nyugtát sem ad),
  • a NAV pedig elgondolkodhat azon, hogy az extraprofittal kecsegtetett csempészeket hogyan füleli le,
  • a kormányunk viszont még mindig nem tanulta meg, nem minden gazdasági eseményt lehet felülről irányítani, sőt a kedves vásárlók (választópolgárok) sem működnek mindig úgy, ahogy azt ők szeretnék. Mert ki lehet találni, hova ne menjen cigarettáért a kedves dohányos (plázába, benzinkútra), de attól még nem fog átszokni oda, ahol a kormány által preferált trafik van - a racionális döntés nem mindig az, amit a lobbifűtötte döntéshozók elképzelnek, és valljuk be, a dílerhálózat jobban figyelembe veszi (és ki is elégíti) a fogyasztói igényeket,
  • a vállalkozók rájöhettek (nemcsak a dohányszektorban), hogy egy pillanat alatt kitilthatók lesznek majd a piacról az online kassza adatai alapján, valamint bármikor hozhat az állam olyan döntést, amellyel kihúzza alóluk megélhetésüket (lásd újságosok piacvesztése),
  • a fogyasztók meg megtanulták, az ő érdekeik egy pillanatig sem befolyásolják a politikai döntéseket.


Most már csak segíteni kellene kormányunknak, vajon milyen termékeket kellene még áttolni a trafikokhoz?

  • hóember.jpgelőször is mindent, ami 18 éven felüli, ha már ott van a karika: jöhetnek a pornótermékek, szexkegytárgyak, óvszer - ráadásul azzal az előnnyel, hogy egyrészről ezek az árucikkek közelebb kerülnének a lakosság széles rétegéhez (országos hálózat aktiválva az utolsó faluig), másrészről kevésbé ciki bemenni a trafikba, mint egy szexshopba egy vibrátorért vagy akár egy guminőért.
  • lehet kiegészítő szolgáltatás - peepshow, felnőtt mozi, erotikus masszázs, stb., nem árt, ha licenszet kapnak az egészségügyi papírtermékekre is (zsebkendő, papírtörlő, stb.)
  • belevághatnak még jelmezkölcsönzésbe a szerepjátékokhoz, illetve a szado-mazo kedvelőit is kiszolgálhatják speciális dizájnolású termékekkel.
  • az alkohol is szigorúan tizennyolcas kategória - legyen minden pia kizárólagosan nemzeti. A gond ezzel az, hogy itt az illegális is könnyen legális, a házi pálinkafőzéssel meg borpancsolással versenybe szállni botorság lenne, egyes vidékeken pedig más nem nagyon fogy.
  • minden, ami ösztönzi a nagyobb alkoholfogyasztást: sörkorcsolyának szánt rágcsák, csipszek, szotyi, tökmag, stb., ez kiegészülhet a házibuli háziasszonyának egy kis csokival,

ARC 2013 Nemzeti Boltok Rendszere Mátrai I..jpg

  • az alapvető higiéniát se felejtsük el: jól jöhet egy cigi után a mentolos-dinnyés-citromos-ibolyás rágó, főleg azoknak, akikről környezetük egy rész nem is sejti, hogy dohányoznak, az intim törlőkendők forgalma is megugorhat megfelelő árukapcsolás esetén.

i love porno.jpgMárcsak az a kérdés, hogy az eredeti termékkörre kialakított dohányboltokban mindez hogy fér majd el, illetve honnan szereznek a tulajok megfelelő termékismerettel rendelkező eladókat, illetve szolgáltatást nyújtókat. A hirtelen fellépő hiányt pótolhatná mondjuk a közmunkások OKJ-s átképzése nemzeti dohány- és szexbolt eladóvá, de felfuthatna az erotikus masszázsképzés is - megfelelően tálalva egy újabb kormányzati sikertörténetté válhat a sztori pangó munkaerőpiacunkon. A fogyasztó meg végre örülhetne, minden titkos vágyát kielégíti az állam a nemzeti boltokkal.

De ez legyen azok gondja, akik képtelenek megélni az első ránézésre igen kecsegtető üzletnek látszó dohánykereskedelemből ...

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

véleménynyilvánítási szabadság6 (1).png

Így karácsony-újév táján sokakban felmerül a kérdés, mit is kívánnának maguknak az ünnepekre meg az új évre, ha egy jótündér egy suhintással meg tudná valósítani a kérést? Van, aki csak saját elméje szintjén álmodozik, van aki szúk körben, családjával vagy épp barátaival osztja meg kívánságait. Vannak olyanok is, akik nem akik nem restellik ország-világ elé tárni, mit szeretnének jövőre: például megoldást minden olyan problémára, amit vagy ők és/vagy a hozzájuk lojális alattvalók okoztak, vagy ugyan más okozta, de fogalmuk sincs, hogyan is lehetne megoldani azt. És van, aki hogy óhaja egyértelmű legyen, szét is küldé levelét, legyen szíves csináljon már végre valaki valamit.

forrás: 444.hu

A levélből úgy érezhetjük, mintha valami zavar lenne az erőben - pedig a kereszténydemokraták már több, mint három éve dolgoznak azon, hogy minden egyes diáknak és tanárnak jobb legyen. Ám úgy tűnik, az államosítással ígért egységes színvonal egyelőre nem a kívánt irányban fog létrejönni (bár az is egységes, ha minden iskola vacak, nem?), és hiába szüntették meg az olyan hivalkodó dolgokat, mint a "tehetséggondozó iskola" státuszt, valahogy nem remekelnek jobban a 15 éves gyerekek, mint az oly nagyon leszólt szoci időszakban. Legalábbis a PISA teszten, amit ugyebár sajnálatos módon nem a magyar kormány állít össze. 

"A 2012-es felmérésen mind a 34 OECD-tagállam és 31 partnerország is részt vett, ezek az országok a világgazdaság több mint 80%-át képviselik. A teszteken mintegy 510 000 diák képességeit vizsgálták, akiknek életkora 15 év és 3 hónap, illetve 16 év és 2 hónap közé esett. A matematika, az olvasás és a természettudományok terén végzett felmérés fő hangsúlya a matematikán volt." (444.hu)

1. Olvasás/szövegértés

"2009-ben 494 pontot értek el a magyar 15 évesek átlagosan, ezzel kicsit az OECD-átlag (493) fölött voltunk akkor. Ezt a szintet nem sikerült tartani, tavaly már csak 488 pontot értek el a magyar diákok. Közben viszont az OECD-átlag emelkedett, 496 pontra. Ettől most messze elmaradtunk.

Magyar diákok átlageredményei: 2006: 482 pont, 2009: 494 pont, 2012: 488 pont." (444.hu)

2. Matematika

"2012-ben a magyar átlag 477 pont. Az OECD-átlag is csökkent, de csak kicsit, 494 lett most. Messze elmaradtunk ettől.

A magyar diákok átlageredménye matematikában: 2003: 490 pont. 2006: 491 pont. 2009: 490 pont: 2012: 477 pont." (444.hu)

3. Természettudományok

"A magyar diákok 494-es átlagot hoztak legutóbb (három éve 503 volt), az OECD-átlaga 501." (444.hu)

rálátás a mindennapokra kicsi.jpgTermészetesen lehet azzal védekezni, kérem, ez a felmérés még a totális államosítás meg az új NAT bevezetése meg az új szuper állami tankönyvek előtt volt, ám maga Hoffmann Rózsa sem hiszi azt, hogy a totális felügyelettel megoldódtak azok a problémák, amik 2009 után jelentkeztek a rendszerben. Ha hinné, nem levelet írt volna, hanem már a PISA-eredmények megjelenése után azonnal sajtónyilvánosság előtt kijelentette volna, "ha ma lenne a felmérés, Magyarország sokkal jobban teljesítene".

Sok oka lehet azonban annak, hogy Magyarország rosszabbul (átlagon alul) teljesít:

  • nem mi vagyunk rosszabbak, hanem a teszt összeállítói nem értékelik a magyar firmányos gondolkodást.
  • hülyébbek az új gyerekek (azaz a mostani 16 évesek), mint a régebbiek voltak. Szülők, kéretik tudatosabb családtervezést végrehajtani, okosabb gyerekeket szülni, kevesebbet inni, cigarettázni, drogozni és többet tölteni a természet lágy ölén sétálva-pillangók röptét figyelve.
  • lehet okolni a butító médiát, a túl kevés kötelező irodalmat meg a rosszul összeállított menzai kaját. A kevés testmozgást mondjuk nem, mert jellemzően épp abban a korosztályban lett kötelező a mindennapi testnevelés, amelyben a felmérést készítették.
  • bűnbakokká léphetnek elő a tanárok - lusták, felkészületlenek, nem fordítanak elég időt a gyermekek okítására és teljesen érdemtelenül kapták az őszi fizetésemelést. De majd jön a tanárok értékelése-besorolása, aztán reszkessen mindenki, aki beleesik a rossz eredmények miatti példastatuálásba.
  • felelősek lehetnek az iskolaigazgatók - nem csoda, hogy az államosítással elsőnek az ő hatáskörük lett megnyirbálva, nehogy már azzal dolgozzanak, akivel szeretnének. Most még lehet mondani, jogos az ő félreállításuk, de ha a legközelebbi PISA még gyalázatosabbra sikerül, bizony ők kerülnek ki erkölcsi győztesen - igaz egy korosztály szenvedte meg ezt.
  • felelősek még mindazok, akik hozzájárultak csemetéink butulásához - a felülről nem vezérelt tankönyvírók, törvényileg már meg is szüntetett napközis tanárok, az önkormányzatok oktatáspolitikusai meg az összes polgármester, aki hagyta garázdálkodni szabadon az igazgatókat meg az iskolákat.

Ha pedig már minden felelősségre vonható elfogyott-bedaráltatott-megszüntettetett, akkor maradnak az oktatási rendszerünk legfelsőbb irányítói meg az új rendszer. De ki is okolná saját magát a kudarcokért? 

 

És akkor most lássuk, hogyan is oldja meg egy profi politikus az ilyen problémát? Az iskolák csináljanak két éves intézkedési tervet, hogyan lehetne a kormányzati célokkal összhangban a tanulók teljesítmény-szintjét növelni. Két év elég, ugyebár akkor lesz az újabb PISA-megalázásunk.

Azok az iskolák (igazgatók), akiktől szinte már minden jog meg pénz el van véve - most álmodhatnak egy nagyot, intézkedési terv formájában, ha már odafönt minden ötletből kifogytak. És nem utolsó sorban az intézkedési terv kudarcáért (a következő rossz PISA-tesztért) így majd őket lehet okolni, nem pedig az oktatási kormányzatot úgy, ahogy van.

De vajon mit szól majd a hatalom, ha forintosítják ezeket a terveket? Mert ha van egy csepp sütnivalójuk az intézményvezetőknek, bizony sok-sok pénzt fognak kérni, mégha nem is szó szerint, például:

  • kompetens tanárok - az igazgatók ugyebár nem válogathatják meg, kivel dolgozzanak, nincsenek munkáltatói jogaik és most már tankönyv-ügyben sem dönthetnek majd. De biztos jó ötlet volt például a 62 éven felülieket elzavarni a katedráról, különösen tanév közben, október táján? Semmi sem eredményez olyan "magas színvonalú" tanítást, amikor egy szakember kiesik, helyette mást felvenni nem lehet és nem szakos tanárok helyettesítenek tovább, lehetőleg egészen tanév végéig. Apropó, államtitkár hogyan is lehet olyan valaki, aki 1948-ban született és bőven több, mint 62 gyertyát kell majd elfújnia a következő szülinapján? Mert iskolában már nem taníthatna ugyebár ...
  • Bad Educationkompetens tanárok szakmai munkájának támogatása - ez akár úgy is elképzelhető, hogy nem terhelik le őket felesleges adminisztrációval, lásd például az e-napló körüli káoszt. Vajon hány munkaórát visz el a sok felesleges teher, "még egy táblázat" összeállítása, "még egy jelentés" elkészítése? Ezt az időt akár a gyerekekre vagy saját szakmai fejlődésükre is fordíthatnák. Például meg lehetne őket kérdezni (akár névtelenül), milyen új állami tankönyvet szeretnének, milyen lenne számukra az egyetlen szuper-tankönyv, amiből egész biztosan okosítani tudnák a gyerekeket. Mert ha az elefántcsont-tornyából valamelyik, igazi tanulót már évtizedek óta nem látott "szakember" fog tananyagot gyártani, bizony az is csoda lesz, ha nem butulnak tovább az újabb felnövekvő nemzedékek.
  • tornaterem - ép testben ép lélek, de ha a lelket nulladik órában gyötrik a tornaórával (a kedves diák pedig már reggel hatkor a buszmegállóban áll, hogy beérjen), akkor bizony a második-harmadik órában már simán elaludhat matekórán. És nem a hiperaktív, tanítást akadályozók fognak álomba szenderülni ... (pénz, pénz, pénz)
  • használható, modern könyvtár, szemléltető eszközök, tankönyvek és munkafüzetek időben, megfelelő sebességű internet, stb. (pénz, pénz, pénz)
  • szülők bevonása - ha a szülők nincsenek meghallgatva, bizony az iskola ellen dolgoznak. Ha például a szülők tiltakoznak az elbocsátott osztályfőnök miatt, mindenféle pozitív eredmény nélkül, akkor vajon elvárhatja az iskola (meg az oktatási kormányzat), hogy buzgón segítsék a pedagógusok munkáját? Kizárt. Ha az új osztályfőnök panaszkodik, lehetetlen fegyelmet tartani az osztályban, kap segítséget a szülőktől? Nem, miért is kapna? Nekik a régi, a gyerekeket szerető pedagógus kellene, nem egy új, aki nyolcadikban november-december táján próbálkozik megismerni a gyerekeket. És ha a szülők nem támogatják az iskola munkáját, bizony sokkal több erőfeszítés kellene ahhoz, hogy ugyanolyan szinten teljesítsenek a diákok.
  • logopédusok, fejlesztőpedagógusok hadrendbe állítása - ha a kormányzat nem döntene úgy, hogy például a diszes gyerekek mint olyanok nincsenek, akkor valószínűleg garantált lenne a magasabb átlagteljesítmény. Ráadásul a lassabban haladó gyerekek általában nem butábbak, csak mások - ha viszont elhanyagolják őket, előbb-utóbb magatartási problémáik lesznek, ez pedig zavarja a tanórák menetét, akadályozza a megfelelő színvonalú tanítást. Azt se felejtsük el, a logopédia és a fejlesztés kiscsoportos foglalkozás - papíron lehet haszna a négy-öt fős foglalkozásoknak, a gyakorlatban viszont nem igazán. (pénz, pénz, pénz)
  • iskolapszichológusok bevonása - ha ők nincsenek, ki kutatja ki, hogy a tanítási órákat rendszeresen zavaró gyerekeknek mi a bajuk, hogyan lehetne segíteni rajtuk? Elsőre jó ötletnek tűnhet a rossz gyerekek elkülönítése, azonban idővel többen lehetnek kint mint bent csak azért, mert épp válnak a szüleik vagy kistestvérük született. (pénz, pénz, pénz)

 

Kérdés, milyen ötletek jutnak majd eszükbe az igazgatóknak, milyen sztahanovista vállalásokkal próbálnak megfelelni főnökeiknek - munkatársaikat nem válogathatják meg, a NAT-ot nem módosíthatják, jobb tankönyvet nem igényelhetnek és bárhogy is akarják, a nekik jutó diákokat sem cserélhetik le egy varázsütéssel, viszont ők lesznek a felelősek a kudarcért, ez már most borítékolható. (A siker a kormányzat sikere lesz ...) Mert az, hogy ezentúl majd 30%-kal több kötelező irodalmat olvastatnak a gyerekekkel, nem biztos, hogy eredményre vezet. Mert valljuk be, azt, amin most kellene átrágni magukat, azt is csak kevesen olvassák és élvezik - igen nehéz lehet egy okostelefonhoz szokott gyereknek elmerülni Jókai regényeiben vagy átélni a Kincskereső kisködmön problémavilágát.

 

És igen, Hoffmann Rózsa karácsonyi-újévi kívánsága, valaki ugyan oldja már meg a problémát helyette - csak közben elfelejti azt, hogy mindez a bénázás az adófizetők pénzéből történik úgy, hogy nemzedékek vannak eközben igen alacsony színvonalú oktatás igénybevételére kárhoztatva. 

 

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

 

 

kellemes karácsonyi ünnepeket.png

véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngNem panaszkodhatunk, a Református Szeretetszolgálat, a minisztérium és a meghívott politikusok még karácsonykor is buzgón gondoskodnak a nehéz sorsú gyerekekről:

Negyven nehéz körülmények között élő gyermeket ajándékoz meg a Református Szeretetszolgálat egy különleges vacsorával, melynek fővédnöke Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere” – olvasható a Református Szeretetszolgálat sajtóközleményében. A szeretetszolgálat a Hilton Budapestbe szervez a szegény gyerekeknek „egy felejthetetlen estét”, interaktív gyerekműsorral, és ajándékokkal, többek között „Nyilas Misi-Pakkokkal”. Balog miniszter mellett közéleti személyiségek is ellátogatnak majd az alkalomra, akik „a szívükön viselik az elesettek sorsát”.(hvg.hu)

 

Csak egy pár kérdés:


Miért pont a Hiltonba?
Hogy idejekorán lássák a gyerekek, na ide is maximum takarítani jutnak be, ha nagyon igyekeznek? A többségüknek valószínűleg már egy színvonalas, optimális hőmérsékletre felfűtött és melegkonyhával rendelkező turistaház is igazi luxus lenne ...

Miért csak negyven? Ha nem Hilton, hanem mondjuk egy szimpla étterem, akkor lehetne akár száznegyven gyerek is, ugyanakkora költségvetési keretből ... Folytatva a sort: egy kultúrházban akár több száz is csemete is beférne, az egykori grandiózus parlamenti karácsonyi ünnepekről meg már ne is beszéljünk.

Vajon mennyire nehéz körülmények között élő gyerekek a kiválasztottak, tényleg szegények vagy csak álszegények? Vajon hány hete trenírozzák már a meghallgatások során kiválasztottakat, hogy sajtónyilvánosság előtt tudjanak udvariasan mosolyogni-pacsit adni, késsel-villával elegánsan enni, a kenyeret nem harapni hanem törni, kristálypohárból aprókat kortyolni, textilszalvétát használni? Vagy lesz külön gyerekasztal papír és műanyag tálalással, a meghívott gyermekbarát közéleti személyiségek pedig (nem keveredve) esznek a felnőtt részen, porcelánból-kristályból?

Vajon kölcsönadnak nekik olyan ruhát-cipőt, ami a környezetbe illik? Mert ugyebár az öröklött túl nagy-túl kicsi ünneplő nem biztos, hogy megfelelő egy "Magyarország jobban teljesít" kampány karácsonyi luxushotel-kiadáshoz. Az is kétséges, hogy egy Hilton-vacsoráért a nehéz körülmények között élő szülők rohannak gyermeküknek új gálaruhát meg cipőt venni, fodrásszal hajat vágatni ... Valószínűleg a Hilton karácsonyi vendégei sem szeretnének sok ágrólszakadtat látni a szállodában, hiszen nem azért fizették ki a borsos szobaárakat.

Hogy kerülnek oda a gyerekek? Iránytaxival összeszedik őket, hogy ne legyenek izzadtak-piszkosak mire odaérnek az eseményre ellátogató gyerek- és kampánybarát politikusoknak lefektetett vörös szőnyeg széléhez, vagy a szülőkre hárul a feladat, hogy oda- és visszakísérjék őket? És vajon mit csinálnak a szülők, amíg tart a parti, a gazdasági bejárat közelében dekkolnak, nehogy pufi dzsekijükkel meg kötött sapkájukkal rontsák a luxus-imázst?

Lesz tisztasági meg ruhaellenőrzés, hogy tuti jól ápolt, frissen fodrászolt-manikűrözött és kampány dizájnolt gyerekek kerülhessenek csak a fotósok és az elesettekért aggódó közéleti személyek közelébe?

Mit kapnak enni a gyerekek? Vajon olyan ételeket, amit még soha nem láttak-ettek, igazi látványkonyha-remekeket, vagy azt, amire valószínűleg álmodnak, egy jó nagy adag bécsi szeletet sült krumplival és ketchup-pel, utána meg csokitortát, jó nagy szeletet?

És vajon lesznek majd pszichológusok, akik segítenek feldolgozni szerencsétlen gyerekeknek a nyomor-luxus-nyomor hullámvasutat, hogy a rendezvény után mehetnek vissza a szegénységbe, mintha mi sem történt volna?

karácsonyi zsákolás.jpg

Valószínűleg sokaknak eszébe jut a kérdés: ugyanebből a pénzmennyiségből nem lehetne inkább egy fél évig egy rakás 

gyereknek reggelit adni, esetleg egy hétre nyári sátortáborba vinni őket? Oké, a fényképalbumban nem mutat olyan jól ...

Vajon ha nem lenne kampányidőszak, akkor is lennének gyerekek a luxusvacsorához, vagy elegendőek lennének csak a politikusok, zajos és zavaró biodíszlet nélkül?


A pakkokban mi lesz?
Használhatatlan kampányajándék, üveggyöngy, esetleg valami hasznos, például színvonalas mesekönyv, szép baba, építő- logikai vagy társasjáték? Mert ugyebár az elemes játékból előbb-utóbb kifogy az elem, a színező jó minőségű színes ceruza nélkül nem az igazi (legalábbis a rajzolni szeretőknek), az ütő- és ritmushangszerek többsége pedig hamarosan a kályhában (szemetesben) köt ki, hacsak nem süketek a családtagok.

 

És végül, de nem utolsó sorban, a politikusok tényleg az ilyen luxusvacsorákon bizonyítják be, hogy „a szívükön viselik az elesettek sorsát"? Ha igen, mit tesznek azért, hogy az idén ne készüljenek olyan képek, mint a krisnások tavalyi ebédosztásán? (Az ebédosztás betiltása, mint tökéletes és hatékony megoldás nem ér ...)

forrás: Amerika-Magyar Magazin

Addig is reménykedjünk, a kiszemelt negyven gyerek élvezni fogja a rendezvényt - és hazaérve nem utálják meg saját szüleiket azért, mert csak szerény körülményeket tudnak nekik biztosítani. Vajon mennyire könnyen lehet tudatosítani, hogy "Jó neked, csak ne kéne nézni / Folyton azt, hogy hogy kéne élni!"?

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngElhalasztja a kormány a szociális temetés januári bevezetését - az erről szóló paragrafust pedig berejtették a fejlesztéspolitikával foglalkozó törvényjavaslatba. Igaz, legfelsőbb politikusaink meg jogszabály.előkészítőink most sem rohantak tájékoztatni az érdekelteket, lassíthatnak a frissen hozott törvény végrehajtásán, így fordulhatott az elő, hogy a Fővárosi Közgyűlés már 150 milliót be is áldozva december 11-én kijelölte a budapestiek gettó-temetőjét a minden csóró budapesti polgárnak oly könnyen megközelíthető csepeli temetőben. Az önkormányzati előterjesztésből az is kiderült, a Budapesti Temetkezési Intézet jövőre - a jelenlegi tendenciákat nézve - 2380 szociális temetést prognosztizált az előterjesztésében, költségeire pedig 194 milliót kért kompenzációként (azaz temetésenként több, mint 81 ezer forintot).

Még mielőtt azt hinnénk, a kormány úgy döntött, mégis csak emberségesebb lesz (keresztényi könyörület, szeresd felebarátodat, legalább halálukban ne gettósítsuk a szegényeket, stb.), netalán elfogadva a frissen kinevezett alapvető jogok biztosának aggályait nem alázza meg az elhunyt hátramaradottait minden lehetséges eszközzel ("ásd el magad mozgalom", részletesen itt), ez nem így történt. Sőt. A kereszténydemokrata politikusok nem győzik hangoztatni, az intézménnyel minden rendben van - bár arról elfelejtkeznek, hogy például egyházi személy fizetség ellenében nem búcsúztathatja a halottat (pedig ez is egy szolgáltatás, nem?). Igaz, ha ez a probléma majd ténylegesen probléma lesz, könnyedén meg lehet oldani - majd más címen vagy feketén rendezik az örökösök a költségeket, a sírok mellett még nem kötelező online pénztárgép.

A szociális temetést tehát mindenképpen bevezetik, csak egy évvel később, biztos ami biztos. És az indok? A kormány részéről nem sok derül ki a pénteken benyújtott törvényjavaslatból, így még az is elképzelhető, hogy Lendvai Ildikó véleménye áll legközelebb az igazsághoz:

"(...) a választási kampány telén ugyan még nem kell az özvegynek, árvának a fagyott földben két méter mélyre ásnia, majd elföldelnie a törvény szerint a temetőben gépjármű nélkül, saját kezűleg végigvonszolt koporsót, de 2015 januárjában a Fidesz győzelme esetén már ezt kellene tennie." (nol.hu)

emberség kicsi.jpgMagyarul: a kormány fél a népharagtól, a gyászoló rokonok sajtóban megjelenő látványától, a gödörásás közbeni baleset hírverésétől, a bulvármédia reality-tudósításaitól, hogyan is zajlik egy-egy ilyen saját kivitelezésű temetés, így inkább a kampány utánra halasztja az intézkedés bevezetését. Mert hogyan is nézne ki, ha ellenzéki politikusok segítenének ásni a gödröt a szegény 80 éves rozoga özvegynek, ha már maga nem képes, viszont a gaz kormánypárt erre kényszeríti?

Az azonban egyértelmű, a Fidesz-KDNP továbbra sem tágít elképzelésétől, csak azt alárendeli a kampánycéloknak - azaz a legszegényebb néprétegek megnyerésének. Aztán ha nyer, már egyáltalán nem fontos, ki hogyan érez és mi a véleménye az emberségről, a törvénybe iktatott szociális temetés rendszere dübörögni fog, akár tetszik, akár nem, akár egyetért vele az alapvető jogok biztosa, akár nem. Az intézkedés nagy vesztese addig is a leendő nemzeti koporsó-szállító, de nem kell aggódnia, az üzlet nem úszott el, csak tolódott - 2015-ben csak Csepelre majd 2500 darabot kell leszállítania, a leendő parcella-kialakító pedig nyugodtan nekiállhat a 150 milliós projektnek, hogy jövő januárra minden szép és jó legyen.

És ez még csak a kezdet - a kampány dübörög, a várhatóan népszerűtlen intézkedéseket pedig az illetékesek elhalasztják - hogy aztán az önkormányzati választások urnazárásával egyidejűleg a kedves választók nyakába borítsák az összeset. Aki pedig azt hiszi, hogy a Fidesz-KDNP majd a választások után - ha nyer - majd mégis meggondolja magát, netalán bevallja, mégsem fér össze a szociális temetés intézménye a XXI. század európai normáival, valószínűleg csalatkozni fog. Hiszen ott áll fehéren-feketén, 2015. január elseje után a szegények még haláluk után sem lehetnek egyenlők a kevésbé szegény polgárokkal - nekik a temető eldugott csücskében jár csak egy parcella a csórók között, szeretteik által elásva-elbúcsúztatva.

Addig is elgondolkodhatunk azon, ha Magyarország jobban teljesít, akkor miért is van minderre szükség????

Előzmény: Ásd el magad ...

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngImmáron újabb vállalkozások dönthetik el, milyen új profilt is fognak maguknak választani a jövőben ahelyett, amit sok-sok év munkájával létrehoztak. És itt nem csak pénzről van szó, hanem - a jövő évtől az ablakon kidobott - felhalmozódott szaktudásról is, valamint arról, igenis a tanárok és a szülők megérdemlik, hogy legyen választási lehetőségük. 

A Fidesz-KDNP mai döntésével a tankönyvkiadást is visszasüllyeszti oda, ahonnan sok-sok év munkájával kimászott: a szocializmus korába. Látjuk, milyen jó is volt az a rendszer - hiszen akik most az "egy tankönyv legyen elég mindenkinek" döntést hozták, bizony abban a rendszerben szocializálódtak. Abban a szocializmusban, amit szavakkal megvetnek, tetteikben viszont dicsőítenek. Abban a rendszerben, amely szintén óvta az embereket attól, hogy "felesleges" döntéseket hozzanak, netalán a felsőbb hatalomnak nem tetsző gondolatokkal mérgezzék magukat és a jog- és cselekvőképtelennek minősített korosztályokat.

"A köznevelésért felelős államtitkár szerint: a két tankönyv nem kettőt jelent, hanem sokkal többet, hiszen a törvény tantárgyanként, modulonként, iskolatípusonként, illetve az iskolák saját jóváhagyott kerettanterveiként korlátozta kettőre a tankönyvek számát." (index.hu)

Oké, nem egy, hanem két tankönyv lesz évfolyamonként, egy a humánosoknak, egy meg a reálosoknak. Tehát a két könyv valójában választást tekintve egy - és nem plusz fejezetekkel lesz megoldva a plusz tudás, hanem egy másfajta könyvvel ("csökkentett" vagy "emelt" szintű könyvvel, attól függően, honnan nézzük). A szülő meg jó, ha idejében eldönti, milyen érdeklődésű is a csemetéje, nem ám 12. évfolyamban választ a gyerek, jogász lesz vagy mérnök. Tessék tudni már ötödiktől. Az pedig végképp elgondolkodtató, mi lesz azokkal, akik mindkét kasztba belekóstolnak vagy épp polihisztorok és képesek például a matekra meg a történelemre is koncentrálni. Azon is elmeditálhatunk, vajon nem inkább az emelt szintű érettségire felkészítő kiegészítő kötetekben kellene gondolkodni, ha már különbséget teszünk a divatos reál és a megvetést érdemlő humán érdeklődésűek között? Vagy a mérnöknek elég az alacsonyabb szintű magyar és történelem tudás, a könyvmolyoknak meg a sokkal vékonyabb matekkönyv?

kÖZNEVELÉSÜNK.pngPersze még nem beszéltünk - többek között - az alternatív képzésben résztvevőkről sem, vajon velük mi lesz, ők mit érdemelnek? Vagy szeptembertől a választható tankönyvekkel együtt ők is eltűnnek a süllyesztőben? És mi lesz a két tanítási nyelvűekkel meg a nyelvtanítással, ezeken a területeken is egyetlen tankönyv lesz?

A másik komoly probléma, mi lesz a most készülő könyvekkel - a jogszabályváltozás miatt mindenki viseli a saját kárát? Előfordulhat, hogy egy csomó tankönyvíró nem kapja már meg a pénzét - tehát jobb, ha ma a tollat is leteszi? Mert ugyebár nem kétséges, az egyetlen és igaz könyveknek az írói kevesen lesznek - cserébe megmondhatják a tutit, az egyetlen és igaz tudást, valamint egységesített ideológiai maszlaggal önthetnek le minden olyan tantárgyat, amit le lehet önteni (történelem, média, művészettörténet, filozófia, stb.). Mi lesz a kiadók folyamatban lévő szerződéseivel?

egységesített közoktatás.jpgÉs mi lesz a sorsa a jelenleg akkreditálás alatt lévő tankönyveknek? A tankönyvkiadók pénze ott áll az engedélyezési eljárásokban - becslések szerint egy tankönyv engedélyezési eljárása akár 200-400 ezer forintba is kerülhet. Ráadásul nem egy évre készül egy tankönyv, így az árkalkulációban akár 3-4 évre is szétterítik ezeket a költségeket a kiadók, tehát az eddig nem leírt költségeik is megjelenhetnek a későbbi kártérítési igényekben. Hogy a későbbi kártalanítás méretéről legyen valamiféle fogalmunk, jelenleg 5066 engedélyezett tankönyv van.

"A kormány elé terjesztett háttéranyag azt írta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium becslése szerint a jelenleg zajló 183 eljárás felfüggesztése 97 millió forintba kerül az államnak, hiszen kártalanítani kell a kiadókat." (origo.hu)

Nem panaszkodhatunk, hogy az oktatási kormányzat túl messze látna - szeptembertől az új NAT bevezetése új tankönyveket igényelt, ezeket pedig nem csak egyetlen tankönyvkiadóval készítették el, és józan paraszti ész alapján feltételezhető, hogy a következő bevezetendő évfolyam könyveinek is lassan nyomdakész állapotban kellene állniuk. De vajon mennyi fog ezekből ténylegesen kikerülni a gyerekekhez? Valószínűleg egy sem. A kiadók viszont kártérítésben nem igazán reménykedhetnek (bármit is ír a kormányzati háttéranyag), hiszen a trafikosoknak is meg lett mondva, jogszabályi változás miatt semmilyen kártérítésre nem jogosultak. Ha a tankönyvkiadók akár egy fillért is kapnának, bizony a kormány szempontjából veszélyes precedenst teremtene - az adófizetőknek bizony helyt kellene állniuk a Fidesz-KDNP minden döntéséért. És még jövő tavasszal, nem pedig majd évek múlva a bírósági ítéletek után.

oktatási rendszer morgás joga.jpgAz új NAT-tal együtt ráadásul szeptemberben megérkeztek a tartós könyvek is - na ezeket úgy lehet a kukába dobni egy év után, hogy csak na. Mert mint tudjuk, egyedül az egyetlen és igaz maradhat állva, az pedig valószínűleg még nincs kész, azt az újonnan létrehozandó kiadó fogja elkészíttetni.

"(...) a kormány "a piaci mechanizmusok és a tankönyvkiadók egymással történő versengése helyett megteremti az állam felelősségét, amely alapján saját állami tankönyvkiadóval, kísérleti tankönyvfejlesztésével is biztosítja a jövőben a tankönyveket az iskoláknak" Ennek érdekében egyrészt 2014. március 31-ével megszünteti a tankönyvkiadók többségét egyesítő szervezetet, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületét. Másrészt pedig a kormány előírja, hogy fel kell állítani egy szervezetet, amely az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felel majd"(origo.hu)

Az eredmény tehát: a szülőnek nincs választása, a pedagógusnak nincs választása, a tankönyvírók által képviselt szellemi tőke megy a lecsóba, a tankönyvkiadók pedig egy gombnyomással megszűnnek. És mindez mennyibe kerül?

"(...) az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy új kiadót akart létrehozni, Nemzeti tankönyvkiadó néven emlegették (az évek óta magánkézben lévő Nemzeti Tankönyvkiadó az idén októberben nevet változtatott, Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó lett), és ehhez 10 milliárd forint forrást kért a kormánytól. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban megtorpedózta a tervet, jelezte, hogy nem áll rendelkezésre ennyi pénz, így a minisztériumnak egy másik változatot is ki kellett dolgoznia.

Eszerint egy állami háttérintézmény, a tervek szerint az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) felel majd a tankönyvkiadásért, igaz, a minisztérium erre is 10 milliárdos forrást kért. A kormány információnk szerint ez utóbbi verzió mellett döntött annak ellenére, hogy a minisztérium ezt kockázatosabbnak látta. " (origo.hu)

Tehát alsó hangon 10 milliárdba kerül csak a kiadó (kártérítések nélkül), a feladatot pedig egy megfelelő szakértelemmel (nagy mennyiségű könyv kiadása) és gyakorlattal nem rendelkező szervezetre akarják bízni.  (A szülők már tudják, milyen felemelő érzés is volt az, amikor végre az utolsó könyv is megérkezett az idén a Kellótól ...) Ráadásul a kormány a pénzt is sajnálja az átalakításra - a felnövekvő nemzedék (amely ugyebár a jelenlegi munkájukban egyszer majd megfáradt és nyugdíjkorba jutott politikusaink nyugdíját is kipengeti) nem kap annyit, mint a foci:

Felcsút stadion morgás joga.jpg"A jövő évi költségvetésben - néhány lakossági hangulatjavító intézkedésen kívül - egy kiemelt területet lehet azonosítani: a sportfejlesztés, kis túlzással, minden pénzt megér a kormánynak. Több mint 80 milliárd forintot szánnak stadionrekonstrukcióra, 12 milliárdot pedig stadionfejlesztésre. Az előbbi összegen nagyvárosok osztoznak, A fővárosi Puskás Stadionra és környezetére 20 milliárd jut, a győri arénára 5 milliárd. Majdnem 5 milliárdot költenek a szombathelyi és a székesfehérvári stadionra is, a diósgyőrieknek pedig be kell érniük közel 2 milliárddal." (origo.hu)

 

És igen, most már tudjuk, mi ér többet kormányunknak - a focival kapcsolatos építkezések vagy a felnövekvő nemzedék. A számok alapján mindenki nyugodtan kialakíthatja saját véleményét ...

 

Az ügy azonban nemcsak a tankönyvkiadóknak szolgál tanulságul: bárki cégtulajdonosként (vezetőként, vagy akár beosztottként) elgondolkodhat azon, mi is legyen a B-terve arra az esetre, ha egy vasárnap este benyújtott és kedden már el is fogadott, majd pár nap után hatályba is lépő törvényjavaslat alapján ő, vagy kenyéradó gazdája elveszítené azt a piaci részesedést (és megélhetési forrást), amit sok-sok éves munkával felépített. 

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngEz a dal vége? Igaz, az előadás még zajlik, a kövér hölgy énekel és az utolsó metrót elérni kívánók sem csörtettek ki a ruhatárba – ám úgy néz ki, a jövő évi országgyűlési választás már lefutott, az eredmény is borítékolható: a baloldal csúfos kudarcot szenved. És miért? Nem az ellenfelek olyan jók, hanem a baloldali pártok (tömörülések) olyan rosszak – a sikert pedig nagyban gátolják a sorozatosan elkövetett politikai és kommunikációs hibák, a téves személyi és szervezeti döntések, valamint a feleslegesen folytatott hatalmi harcok.  Mondjuk ezek a belharcok a politikai elit számára valószínűleg létfontosságúak, ám a választók szempontjából a pártokat „kutyaütő” vagy szebben fogalmazva „inkompetens” szintre süllyesztették.

A színpadon állóknak lassan időszerű lesz számot vetni önmagukkal és feltárni, mi is vezetett ahhoz, hogy a választók nagy részének szemében a Fidesz népszerűsége töretlen és nagy eséllyel még négy évig folytathatják országépítő munkájukat. 

Mi a helyzet most?

A bűnbakkeresésig még ne fussunk előre, modellezzük inkább, hogy a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján hogyan fog kinézni a következő parlament.  A számítások alapjául a komolyan vehető és a Fidesz barátsággal nem vádolható közvélemény-kutatók novemberi számai szolgálnak (biztos szavazó, biztos pártválasztói körben):

 

Fidesz

MSZP

Együtt

DK

Jobbik

Egyéb

   Szonda

51

26

4

3

13

3

   Tárki

48

20

9

6

13

4

   Medián

48

21

6

6

16

4

   Átlag

49

22

6

5

14

4

 

politikai megosztottság morgás joga.jpgA kalkulációhoz még a következőket vesszük figyelembe, mint előzetes feltevéseket:

  • a baloldalon a teljes összefogás nem jön létre, így a Dk külön fog indulni. Az összefogás hiányáért a baloldali  közvélemény  többsége az MSZP-t és az Együtt-et fogja okolni.
  • a közvéleményben tovább fog erősödni az az érzet, hogy a választást a Fidesz fogja megnyerni, így a választást megelőzően elkezdődik a leendő győzteshez való igazodás.
  • az Együtt aktíva gárdája a választásokig nagyjából felmorzsolódik - már amennyiben jelenleg van ilyen - és csak a fizetett apparátus, valamint az esélyes országgyűlési képviselőjelöltek maradnak. A vidéki körzetekben semmi erőfeszítésre nem lesznek képesek. A nagy többség számára egyértelművé válik, hogy Bajnaiból nem hogy miniszterelnök, de még miniszter sem lesz, és a következő önkormányzati választásokon Budapest kivételével sem fognak elérni semmiféle eredményt. Ha elkésnek a pártegyesítéssel, akkor még a parlamentbe sem fognak bekerülni.  
  •  a Dk lendületben van, Gyurcsány számára a kampány testhezálló feladat, és a kampányra az eddigi pénztelenségükkel szemben még forrásaik is lesznek.  Legalábbis a jelen jogi helyzet szerint.

 

Mi várható?

 

KAMPÁNY kicsi.jpgA mandátumszámításhoz az alábbi feltételezésekkel éltünk:

  • nem számszerűsítettük azt a várakozásunkat, hogy a következő hónapokban az Együtt gyengülni, a DK viszont erősödni fog,
  • a szavazásra jogosultak számát a 2010 évi választásban részvevőkkel azonosnak tekintettük
  • a mandátumszámításnál a részvételi arányt az elmúlt három parlamenti választás első fordulójának az átlagával számoljuk
  • a kisebbségi listán kettő kedvezményes mandátummal számolunk, a roma listán 100 ezer szavazattal, a német listán pedig 30 szavazattal.
  • a levélszavazók számát 100 ezer főre vesszük (idáig mintegy 77 ezren jelezték szavazási szándékukat), a számuk még valószínűleg nőni fog, de már nincs sok idő, másrészt végül a jelentkezőknek úgyis csak cirka a fele fog szavazni.
  • A jelenleg pártválasztásukat titkoló, de végül szavazó polgárok esetén 2/3 részüket bizonytalannak tekintjük (szavazatuk a biztos szavazók biztos pártválasztók arányában oszlik meg), 1/3 részüket pedig rejtőzködőnek, őket az ellenzéki pártok között a mért támogatások arányában osztottuk fel.
  • Feltételezzük, hogy az MSZP-Együtt szövetség fennmarad.

Ha a fenti alapvetésekből indulunk ki, a következő parlament nagy eséllyel az alábbi összetételű lesz:

  • Fidesz 127, ebből 93 egyéni, (63,5%)
  • MSZP 32 ebből 9 egyéni,
  • Jobbik 21,
  • Együtt 9, ebből 4 egyéni, 
  • DK 9,  
  • a roma és német kisebbségi lista 1- 1 fő.

 

 

Megjegyzések

 


Jelen helyzetben már egy széles körű az összefogás sem tenné azt valószínűvé, hogy a baloldali pártok több mandátumot szerezzenek, mint a Fidesz
, és különösen igaz ez a Fideszre és a Jobbikra közösen – egy baloldali kormány megalakulásához ugyanis mindkét jobboldali pártot le kellene győzni.

Egy széles összefogás haszna az MSZP részére további fél tucat megnyert egyéni körzet lehet – bár itt történne egy átrendeződés a pártelnökhöz feltétlenül lojális szereplők kárára – a kisebb szövetségesek számára pedig lehetővé tenné a biztos parlamentbe kerülést.

A hátránya ennek az összefogásnak az MSZP részéről, hogy így garantáltan beviszi a parlamentbe a számára politikai vetélytársat jelentő  DK-t és Együtt-et. Az Együtt-nek  fel kellene adni néhány,  a jelen helyzetben  biztosnak gondolt mandátumot, a DK-nak pedig azt reményt, hogy esetlegesen a vártnál jobb parlamenti szerepléssel  2018-ra át tudja venni a baloldalon  a meghatározó pozíciót. 

És mi várható? Nem lesz szélesebb összefogás, és úgy néz ki jelenleg, hogy az MSZP számára  már az Együtt-el való összefogásnak sincs sok értelme.  A parlamenti választások csúfos eredménye  pedig nehezíteni fogja az önkormányzati és európai parlamenti választásokra való felkészülést és  az MSZP-n belül belső válságot fog generálni.

A választók pedig eldönthetik, hogy hajlandóak-e még valaha bizalmat szavazni azoknak, akik aktívan közreműködtek a baloldal 2014-es vereségében, vagy pedig örökre száműzik ezeket a politikusokat a politikai életből.

Természetesen elképzelhető, hogy a Fidesz és vezető politikusai valami óriási, a választók által megbocsáthatatlannak minősített bakit követnek el az elkövetkező hónapokban - ám ennek esélye csekély, és a baloldal eddig sem tudta kihasználni az ilyen típusú történéseket.

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngNemsokára egy éves évfordulóját üljük nemzeti dohány-ügyünknek - tavaly december 15-én jelent meg az első, 75 oldalas kiírás, kis is lehet dohányboltos. Meg hogyan.

Aztán még volt sok-sok kanyar, azonnali törvény- meg kormányrendelet módosítás, magyarázkodás meg "bezzeg a szocik is kaptak" indoklás, de egyet már bizton tudunk, a FIDESZ-KDNP szakmailag csúfosan leszerepelt. Az eredmény pedig? Adóbevételek drasztikus apadása (és a legfrissebb intézkedéseknek köszönhetően jövő júniusban további 15-17%-os csökkenés várható), az újságpiac beszakadásaa feketepiac megerősödése, valamint az, hogy a 18 év alattiak ezentúl sokkal könnyebben jutnak cigarettához. Hogy miért? Mert sokkal több a díler, aki korhatárra tekintet nélkül teríti csempészáruját.

Az "ide nekünk a dohánypiac-hasznot" kormánydöntésről egy régi-új trafikos morgolódik, az elmúlt egy év tapasztalata alapján összefoglalva "élményeit":

"Valaki kitalálta, államosítani kell a dohány kiskereskedelmet. Ez több előnnyel is jár: 

A pályázat kiírva, néhány határidő hosszabbítás közbejött ugyan (mindenkinek létszükséglet volt a törvénymódosítás, lehessen újságot meg lottót is árulni a dohány mellé, hogy az üdítőről már ne is beszéljünk), de végül megszületett az eredmény. Cirka 1600 helyszínre nem érkezett pályázat, de ez nem baj - legalább a kormány is megtudta, tuti hol nem érdemes dohányboltot nyitni. Meg valószínűleg semmi más egyebet sem.

Az, hogy várhatóan több tízezer ember is elvesztheti a munkáját, az senkit sem érdekelt (legalábbis a kormány részéről), viszont kommunikálni lehetett, hogy kb. 5.000 új vállalkozás indul és így 10.000-es nagyságrendben új munkahely teremtődik. Igaz, ha ötösével osztjuk a koncessziós jogokat, már nem is ötezer az az új vállalkozásszám, viszont hangyák mindenhova kellenek.

Menet közben gyorsan megemelték a kiskereskedelmi haszonkulcsot 10 %-ra (he-he), aki nem pályázott, mert úgy érezte, nem lehet gazdaságosan árulni a cigit a kiírt feltételekkel, az szívhatta a fogát.

A pályázóknak eddig a pontig csak költségeik voltak (pályázati díj, különböző igazolások díja, stb.), de nem baj, nemsokára mindenki a zsíros bödön körül üldögélhet, ez az érzet meg sokat ér.

A győztesek mehettek a helyi NAV-hoz, koncesszióért – újabb költségek, igazolások, közben dolgozni kellett az üzlet megnyitásán is rohamtempóval. A nyertesek különbözőek voltak: volt aki már tapasztalattal rendelkezett, eredetileg is trafikja (lottózója) volt, de bőven bekerültek a körbe olyanok is, akik most kezdtek bele életük nagy bizniszébe (politikai hátszéllel) és volt akinek már eleve mások szervezték az ügyeit ….

Nem volt egyszerű egy boltot az előírásoknak megfelelő állapotba hozni - szinte minden tartozék (külső – belső) egy kézikönyvben megjelent és nem volt olcsó beszerezni (bútorok, feliratok). Így elértünk oda, hogy még egy forint bevétel sem volt, de már akár több milliós kiadások is jelentkeztek boltonként, és akkor még az árufeltöltésről nem is beszéltem.

Nem volt egyszerű a dolgozók kiválasztása sem, főleg, ha tartós munkanélkülit akart alkalmazni a vállalkozó - és ugyebár a pályázat beadásakor ezért plusz pontok jártak. Mivel a bolt helyének pontos meghatározása nem volt kikötés a pályázatban, a nyitáskor kezdték csak látni az érdekeltek, hogy hová is tették a boltjukat, így előfordult, hogy néhány 100 m-es körzetben 5-6 üzlet is volt, már induláskor rövid határidőre bekódolva a csődöt. A pályázat kiírói láthatólag nem álltak a helyzet magaslatán, pedig már a törvény alapján látszott, baj lesz ebből.

Visszatekintve a pár hónappal ezelőtti eseményekre, azt sem szabad elfelejteni, hogy MINDEN üzlet a pályázatban megadott feltételek alapján lett engedélyezve (NAV), még a multiknál megnyitott üzletek is. Ami május 30 után tiltott lesz, az nyáron még támogatott választás volt.

Már induláskor (illetve a pályázat kiírásakor) tudott volt, hogy a dohányboltokban levő pénztárgépeket – interneten keresztül – össze kell kötni az NDN Zrt szerverével, hogy a főnökök lássák a cigi fogyást. Igaz, az összekötés sem ment zökkenő mentesen, de végül ez is elindult. És ekkor jött az, amire SENKI sem számított. Bölcs vezéreink megállapították, hogy a legjobb 200 bolt viszi el az ÁRBEVÉTEL 17 %-át!!!  (egyébként nem tudni, hogy mire számítottak). Ez tűrhetetlen és tarthatatlan!! Eredmény: kifelé a plázákból, a hipermarketekből (fiatalkorúakról egy szó se, maximum annyi, ne vásároljanak tankolás közben), mert így nem egyenletes a árbevétel eloszlása!!!! Mintha látott volna bárki is valaha olyan kereskedelmi ágazatot, ahol egyenletes lett volna az árbevétel eloszlása. Vagy akár csak a négyzetméterre eső bérleti díj.

Ha a döntéshozók között lenne legalább egy szakember, az elmondhatná, hogy az árbevétel NEM egyenlő a haszonnal (lehet más körökben ez így van, de a normál gazdaságban még a költségeket és az adókat is figyelembe kell venni a gazdaságossági számításoknál). A vezető helyeken levő boltok költségei messze meghaladják a normál üzletekét, mivel - valahogy így alakult az évtizedek folyamán - egy jó helyen levő bolt bérleti díja jóval magasabb a helyi átlagnál. Általában ezek az üzletek non-stop tartanak nyitva, tehát legalább 4 fő 40 órás, és 1 fő 20 órás munkatársra is szükség van (vagyis a bérek és a járulékok jóval magasabbak + éjszakai pótlék is van), ha be akarja tartani Munka Törvénykönyv előírásait, és nem csak a tulajdonos gályázik önmagát kizsákmányolva. A rezsi költségekről (fűtés, világítás) már ne is beszéljünk (nagyobb alapterület, nagyobb költség).

De vajon ki várna el egy olyan sorrend-felállítást, amely nem az árbevételből, hanem az adózás előtti eredményből indul ki? (Lehet, hogy nem véletlen, hogy a felsőoktatás finanszírozásban a közgazdaságtan erőteljesen háttérbe szorult.) Igaz, erre még nincsenek adatok, a 2013. éves beszámolót addigra kell beadni, mire a nagy bevételre hivatkozva meg lesznek szüntetve ezek az üzletek. Magyarul, a kormány azt sem tudja valójában, kiket lehetetlenít el ("nem mind arany, ami fénylik", "a szomszéd rétje mindig zöldebb", stb.). Viszont a kampányban jó pont, "vesszenek a gaz multik".

Olyanokról ne is beszéljünk, mint az, hogy közgazdasági értelemben (az EU-n belül is), ismeretlen fogalom a forgalom kiegyenlítése kifejezés: ha viszont ez létezne, akkor semmi más dolgom sem lenne, mint nyitni egy vállalkozást, és követelni az államtól, hogy tüntesse el a jobban dolgozó, vagy jobb helyen levő konkurenciát, mert ez nekem így nem jó. 

A hivatalos nyilatkozatokat tovább gondolva, még az is elképzelhető, hogy a dohányboltok esetében a kb. 5000 boltnak azonos árbevétellel kell rendelkeznie? (Akinek magasabb a rezsije, megszívta). Lehet, hogy az éves legális cigi fogyasztást el kell osztani egyenletesen 5000 felé, és kész, minden boltos gazdálkodik a rá eső kvótából, aztán ha mondjuk Pesten már elfogyott a cigi, a bagósok majd leutaznak érte mondjuk Zalába, mert ott még van egy eldugott kis faluban….

Szívesen látnék listát - mondjuk - a legjobb 300 eladóhelyről, de ilyet nem hiszem, hogy valaha is kapni fogok. Még akkor sem, ha azért kényszerítenek költözésre, mert állítólag nagyon jó vagyok. Vagy én nem, de másik tíz, aki az én kategóriámba esik igen, ezért én is osztom a megszűnős sorsukat. És azt sem fogom megtudni soha, hogy például a főtéri-főutcai forgalmas trafik miért nem lesz kitelepítve a külvárosba.

De az is lehet, hogy a mostani „lefejezés” egészen más indokból született, de az nem publikus, nem kell azoknak az orrára kötni, akik milliókat fektettek be vállalkozásukba. Mondjuk e témában van összeesküvés-elméletem is:

A megoldandó probléma az volt, hogy a legjobb helyekre nem csak csókosok jutottak, hanem olyanok is, akik régi motorosok a trafikos szakmában. Viszont sok "közelálló" meg rosszul számolt, és nem megy a bolt. A feladat tehát kipakolni az oda nem valókat, helyzetbe hozni a haverokat, így még több részesedést szerezni a dohánypiac profitjából. És mi a megoldás?
 
1. Látszólag mindenkit kizavarok a 200 legjobb helyről, de még a környékéről is (parkoló, zöld terület, stb.)
2. a csókosok tudják, hogy ez csak azoknak szól, akik nem tartoznak a "baráti" körbe
3. ezért ők nem keresnek új helyet, nyugodtan dolgoznak tovább.
4. A körön kívüliek elkezdenek mozgolódni, új helyet keresni, hiszen május végéig el kell költözni, mert a jelenlegi szabályozás alapján nem maradhatnak.
6. Áprilisban választások, a kormány bízik a győzelemben.
7. Megvárják, amíg minden "külsős" elköltözik valahová,
8. május utolsó napján módosítják a szabályozást, mégis maradhat a hipermarket és a benzinkút (rájöttek, mégsem járnak oda gyerekek, meg kiderítik, az árbevétel nem egyenlő a haszonnal),
9. a módosítás hatályba lépésének napján a csókosok beadják a kérelmüket az üres  helyekre, és ők kapják meg az engedélyt, mivel ők kérték először és 200 méterre senki sincs....
Cigarette holderVégül, de nem utolsó sorban: a fekete kereskedelem térnyerése látszólag senkit sem érdekel, igaz már a tavalyi legális forgalom kb. 30 %-ának megfelelő mennyiséget lenyúlt az utóbbi hónapokban. Azt mindenki tudja, hogy Ukrajnából meg Fehér-Oroszországból jön az illegális áru, fantasztikus szakértelemmel és figyelemre méltó logisztikát alkalmazva elárasztva az országot. De lehet, hogy ez is a keleti nyitás politikájához tartozik.

Végül: a költözésre ítélt cigisek aggódhatnak, hogy hová költözzenek, mert lehet, hogy rövidesen új irányelv jön (mondjuk csak olyan épületben lehet majd árusítani, ahol a magyar ABC meghatározott betűi szerepelnek a falon, vagy a kirakatban).

Ja, és majdnem elfelejtettem a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását. Nos, próbavásárlások vannak, ellenőrzések vannak, büntetések vannak. A fiatalkorúak pedig cigiznek, ugyanúgy mint eddig. A különbség csak annyi, hogy ezt most jóval olcsóbban tehetik meg (400 – 450 Ft/doboz áron), a fekete piacon ugyanis ennyiért lehet hozzájutni a cigihez. Az áru eredete mindenki által ismert, minősége viszont bizonytalan. A mennyisége pedig elképesztő. Szakértők szerint évi kb. 40 milliárd forint landol a fekete piac szereplőinek a zsebében. Nem kell hozzá koncessziós engedély, üzlet, bejelentett eladó, stb. Nincs semmiféle szerződés, „csak” a piacot kell szervezni. Az eredmény szempontjából teljesen mindegy, hogy hogyan alakulhatott ki ez a helyzet, az állam - és az adófizetők - több tíz-milliárd forint bevételtől esnek el….  A rossz minőségű cigi miatt pedig jelentős többlet kiadás keletkezik az egészségügyben, folyamatosan növekvő mértékben. (egy régi-új trafikos morgása)

Ha azt hinnénk, hogy a trafik-ügy végre nyugvóponthoz ért, hát tévedtünk - mindig lesznek eredményesebb vállalkozások (őket meg kell szüntetni), a vegetálókat új ötletekkel kell segíteni (plusz termékkör, újabb kizárólagosságok, például piára). Két szereplő viszont látszólag teljesen hidegen hagyja a kormányt: ez pedig az adófizető és a dohányterméket vásárló - mintha nekik az ég adta világon semmi közük sem lenne ahhoz, mi folyik a dohánypiacon ebben az országban.

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngMiért vagyunk boldogtalanok, és miért nem látjuk optimistán a jövőt? 

"Közzétette a Gallup annak a 2012-es felmérésnek az eredményeit, amely azt vizsgálta: a világ 143 vizsgált országaiban a lakosság hány százaléka érzi úgy, hogy szenvedésnek van kitéve. A listát harmadik éve Bulgária vezeti, azonban nekünk sincs okunk szerénykedni: 32 százalékos eredményünkkel a természeti katasztrófák által sújtott Haitivel holtversenyben a negyedik helyen állunk, és csak 7 százalékponttal maradunk el a bolgároktól." (index.hu)

Ha megnézzük az index.hu által közölt táblázatot, szinte érthetetlen, hogyan kerültünk ilyen "előkelő" helyre egy szenvedés-mértéket kutató felmérésben:

  Ország   Szenvedők aránya (%)   GDP/fő (USD)   Akik szerint korrupt a kormány (%)
  Bulgária   39   14 102   55
  Örményország   37     5 924   61
  Kambodzsa   34     2 395   33
  Haiti   32     1 229   32
  Magyarország   32   19 496   27
  Madagaszkár   31        945   57
  Macedónia   31   10 465   51
  Irán   31   12 985   57

Forrás: Gallup (2012)

A Gallup azokat sorolta a "szenvedő" kategóriába, akik egy 1-10-es skálán 4-re vagy annál kevesebbre értékelték a saját életükkel való elégedettségüket és a következő öt évre vonatkozó életkilátásaikat. A felmérés tehát nem a múltra vonatkozott ("emútnyócév"), hanem a jelenre és a jövőre.

"Az optimista kijelenti, hogy a lehetséges legjobb világban élünk, a pesszimista tart attól, hogy ez igaz." (James Branch Cabell)

az igazi optimista kicsi.jpgDe vajon mi indokolja, hogy mi magyarok ilyen borúlátók vagyunk, amikor a csapból is az folyik, új világot építünk, a Nemzeti Együttműködés Rendszere értünk van, az új Alaptörvényünk is leszámol az összes régmúlt-csökevénnyel? Sokkal gazdagabbak vagyunk, mint Madagaszkár vagy Irán, természeti katasztrófáink gyakorisága és mértéke meg sem közelítik Haitiét, és olyan népirtás-emlékkel sem kell szembenéznünk, mint Kambodzsa lakosainak.

De vajon miért van az, hogy még a Fidesz kétharmados hurráoptimista kormánypropagandája sem tudott az emberekbe hitet önteni, miért érzi az ország egyharmada azt, hogy szenved? 

"Egy pesszimista az optimistához képest csak realista." (Mass Effect c. videojáték)

Ha pedig valaki úgy érzi, a Gallup tuti utálja a kormányt és pénzért is megvenné az átkot a jelenlegi politikai elitre, kereshet más forrásokat is: a Kutatópont  Magyar Ifjúság 2012 felmérése sem lángol az optimizmustól:

"A fiatalok a jövőre vonatkozóan is borúlátóak a makrogazdasági helyzet megítélésében, mivel 58 százalékuk szerint a gazdaság teljesítménye romlani fog, 18 százalékuk ambivalens és alig 7 százalék azon optimista fiatalok aránya, akik javulást várnak. A fiatalok jövőképe saját családjuk anyagi helyzetét tekintve sem nevezhető optimistának: családja helyzetének várható romlásáról a megkérdezettek 51 százaléka nyilatkozott, 23 százalék azok aránya, akik szerint nem változik, míg 9 százalékuk szerint a helyzet javulni fog." (Magyar Ifjúság 2012 Tanulmánykötet)

Igaz, ez a felmérés a fiatalokról szól - de ha ők ennyire pesszimisták, vajon milyenek lennének a szüleik és nagyszüleik? Talán nem véletlen, hogy még a gyakorikerdesek.hu-n is kérdés, mi az oka a magyar pesszimizmusnak - és jó pár válasz is érkezett rá, a "leghasznosabbnak" (87%) ez bizonyult:

"Én úgy vélem, a legfőbb oka az, hogy az elmúlt 200 évben a magyar nép nagy részt valamilyen elnyomás alatt volt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Kezdve az Osztrák-Magyar Monarchiától, két világháború Trianonnal, aztán a "felszabadítás" és a szovjet megszállás. Végig azt sulykolták az emberekbe, hogy milyen gyenge nép, mennyire nem ér semmit, mennyire az aktuális "uraitól" függ. (és csak zárójelbe jegyzem meg, ez valamilyen szinten most is tart) Ez alaposan rányomta a bélyegét az emberekre, úgyhogy nem csoda, hogy sokaknak olyan a mentalitásuk, amilyen. Szerintem legalábbis." (gyakorikerdesek.hu)


De vajon tényleg ez a válasz a hihetetlen mértékű pesszimizmusunkra? Vagy csak az, hogy úgy érezzük, nem számítunk, sodródunk, mint levél a szélben, az épp regnáló politikusi gárda akaratának megfelelően, úgy, hogy még az ellenségeinket is meghatározzák a számunkra?

"Sokkal jobb pesszimistának lenni, mert annak csak egyszer kell tudomásul vennie a dolgok reménytelen voltát." (Moldova György)

Pesszimista-optimista kicsi.jpgA klasszikus felfogás szerint a népnek két dolog kell, hogy boldog legyen: kenyér és cirkusz. Kormányunk örül annak, hogy sokan külföldön keresik meg maguknak a kenyeret (azaz a munkát), ha már itthon nem dúskálunk a lehetőségekben, azaz a beígért egymillió új munkahelyben:

"Mindig veszteségként beszélünk a külföldre távozottakról, pedig 1,7 milliárd eurót utaltak haza, és ez is segítette az ország konszolidációját" (Varga Mihály)

A kormánynak tehát jó, ha külföldre megyünk dolgozni, ezzel ráadásul akár még pesszimizmusunkat is csökkenthetjük, miközben nem terheljük feleslegesen sem a hazai egészségügyi rendszert, sem az óvodai-iskolai hálózatot, valamint közmunkára sem kell kivezényelni minket éhbérért. Cirkuszra meg ott a nagy kedvenc, a foci - most hétfőn dobják szét az érdekeltek között az épp aktuális újabb 12 milliárdot. Mert valljuk be, kell mint egy falat kenyér.

"A legérdekesebb a költségvetési bizottságnak az a javaslata, amellyel szétdobják a futballklubok közt a Nemzeti Stadionfejlesztési Program 12 milliárd forintját (ezt a pénzt a már folyó nagy beruházásokon túl szánják stadionépítésre): a legtöbbet, egyenként 600 milliót Siófok, Dunaújváros és a Gyirmót FC kap, de 560 milliót költhet Békéscsaba, Pápa, Paks, Kaposvár, Kecskemét, az MTK, a Győri ETO és az UTE is. A Mezőkövesd Zsóry FC idén kapott már 400 milliót, jövőre viszont még 220 millióra számíthat Tállai András államtitkár csapata. Szigetszentmiklósnak és Kisvárdának 120 millióval kell beérniük.(hvg.hu)

Aki pedig utálja a focit, kereshet magának más cirkuszt (szórakozást) - élvezheti a közszolgálati tévé népnevelő adásait, elborzadhat a bulvárhírek vérfolyamain vagy kárörvendhet egy-egy politikus látványos megszégyenülésén.

"A pesszimista a sötétséget látja az alagútban, az optimista a fényt az alagút végén, a realista a közelgő vonat lámpáit, a mozdonyvezető pedig három idiótát a síneken..." (ismeretlen)

De tényleg, miért is vagyunk ennyire pesszimisták?

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

 

véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngJanuár elsejétől újra nő a minimálbér: 101 500 forint lesz a minimálbér és 118 000 forint a szakmunkás bérminimum. Ez jó hír a minimálbéreseknek, kevésbé jó a vállalkozásoknak. Mert ugyebár nemcsak a bruttó bér nő, hanem a rárakódó közterhek is, és a vállalkozásoknak - sok egyéb mellett - ki kell tudni gazdálkodniuk az infláció feletti emelkedést is.

Kormányunk anno megígérte, 100 ezer forint felett lesz a ciklus végére a minimálbér - és oda is vitte a bruttót. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a minimálbéreseknek innentől kezdve habzsi-dőzsi, hanem azt, hogy a bérek úgy-ahogy reálértéke szinten marad, a munkáltatóknak pedig mélyebbre kell a zsebükbe nyúlni egy-egy munkavállaló alkalmazásával.

A kormány "gálánsságát" mi sem mutatja jobban, mint a portfolio.hu grafikonja:

Hova emelkedett a nettó(!) minimálbér?

Az látszik, jelenlegi kormányunk igazából nem a munkavállalóknak kedvezett a minimálbér emelésével, hanem megpróbálta ellensúlyozni az egykulcsos adó bevezetése miatti adójóváírás-kivezetést. Ennek következtében azok, akik nem tudnak igénybe venni családi adókedvezményt, szinte semmit sem nyertek a nagy minimálbér-emeléssel, sőt. 2009 és 2012 között hazánkban valójában 3,2 százalékkal csökkent a reálbér. Teljesen érthető, ha ezzel nem dicsekszik kormányunk.

És akkor hova tűnt a drasztikus minimálbér-emelés? Elnyelte a költségvetés - a minimálbéres munkavállalók és a munkaadók befizették különféle adó- és járulékterhek formájában, ellensúlyozva az egykulcsos adó kedvezményezettjei miatti kiesést. Megállapítható, hogy minden egyes minimálbér emeléssel a kormány valójában önmagának kedvez, hiszen garantáltan még több pénzt húz ki a minimálbéres munkaerőpiac résztvevőiből.

"A minimálbérest fizető cégnek egy dolgozó 94 ezer forintjába került 2010-ben, jövőre 130 ezer forintot kell majd kifizetnie. Ha nem akarja megadni, akkor a dolgozó nem hogy 28 ezer forinttal nem kap többet, de az állását is elveszíti." (origo.hu)

Lehet vitatkozni azon, hogy túl sok a minimálbéres Magyarországon, és valójában sokkal magasabb bérszínvonal kellene - azonban nem véletlenül húzza le olyan sok vállalkozás a rolót (a munkaerő költsége 2010 óta majd 40%-kal nőtt, ez pedig alaposan betehet egy cég versenyképességének). Természetesen vannak, akik csak látszat minimálbéresek (és mindig is lesznek ilyenek), de meglehetős csőlátásra vallana, ha nem vennénk tudomásul, bizony vannak olyan szektorok, amelyeket a magas minimálbér egyszerűen kinyír, a cégek a vevők felé nem tudják érvényesíteni az utóbbi évek alatt drasztikusan megemelkedő költségeiket. A minimálbér emelése általános árszínvonal növekedést is előidézhet - már ha bírja a piac. De vajon hajlandóak vagyunk többet fizetni a húsért-tejért azért, mert nő a szektor munkaerőköltsége? Nem biztos - vagy kevesebbet fogyasztunk, vagy helyettesítjük a drágábbat olcsóbbal és "ráfanyalodunk" a külföldi termékekre. A magyar munkaadó pedig kénytelen elbocsátani dolgozóit.

Ha pedig a kormány "túllövi" a minimálbért, bizony az is előfordulhat, hogy a munkáltatók tömeges elbocsátásokra kényszerülnek, a maradék munkavállaló pedig kénytelen túlórázni (akár plusz pénz nélkül), vagy épp papíron átkerülnek részmunkaidős státuszba. Arról pedig mindenki órákig tud mesélni, ismeretségi körében hány olyan ember van, aki négy órára van bejelentve, miközben 10 órát gályázik. 

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a minimálbér folyamatos emelése bérfeszültséget idézhet elő - ha jogszabály kötelezi a vállalkozást, hogy emelje a "hangyák" fizetését, előbb-utóbb összezáródik az olló az olcsóbb és a magasabban kvalifikált munkaerő bére között. Ebben az esetben lehet választani - vagy emelni kell az általános bérszínvonalat (ha pedig nincs elegendő árbevétel, akkor el kell dönteni, ki megy és ki marad), vagy állandósul a bérfeszültség és az alkalmazottak közötti elégedetlenség. Mert az tuti nem vezet vidám légkörhöz, ha az általános iskolát végzett takarítónak lassan ugyanannyi a bére, mint a főiskolát végzett könyvelőnek.

Vannak olyan országok, ahol nincs minimálbér - a kormányzat rábízza a munkaadókra, hogy annyiért találjanak - számunkra megfelelő minőségű - alkalmazottat, amennyiért sikerül, a jól működő munkaerőpiac pedig beárazza, kinek mennyit ér a munkája ("aki mogyoróval fizet, majmot kap"). 

Azon pedig elgondolkodhatunk, hogy a hangzatosan bejelentett minimálbér-emelés valójában kinek az érdekeit szolgálja.

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngNem lehetnek elég hálásak a mostanában online pénztárgépet beüzemelő kereskedők a hiperes-benzinkutas dohányboltosoknak: különben honnan tudnának időben felkészülni arra, mi várhat rájuk?

Vázoljunk fel egy összeesküvés-elméletet - kiindulva a kormány legutóbbi trafikbetiltásos intézkedéséből. Természetesen ez is csak egy összeesküvés-elmélet, amely fiktív "tényeket" vesz számításba és semmi köze a valósághoz.

Kormányunk elkötelezett amellett, hogy be kell zárni 200 jól teljesítő üzletet azért, hogy ezzel 2.500 vergődő legyen megmentve (esetleg, de nem biztosan). Jelen esetben az nem kérdés, a csődközeliek mennyire profik, körültekintően választottak-e például üzlethelyiséget, megfelelő alkalmazottra bízták-e a vevőiket, rendben van-e az áruellátásuk (gyakran kifogynak-e egyes termékekből, stb.). A cél: akinek jól megy, az legyen szíves haszna egy részét passzolja át másnak úgy, hogy kiköltözik jólmenő helyéről (azaz onnan, ahol most van) és az adott koncessziós körzeten belül máshol próbál szerencsét.

Meg kell jegyezni, az NDN ZRt nem hozta nyilvánosságra a TOP 200 listáját, így kénytelenek vagyunk elhinni, tényleg a hiperes-kutas trafikok a legjövedelmezőbbek, és még csak véletlenül sem kerülnek bele olyanok, mint például Budapest belvárosi (turistaözönlötte) meg nagypályaudvari/metróvégállomásos (tranzitforgalmas) üzletek. Ez valószínűleg nem vigasztalja azokat, akik viszont úgy űzetnek ki jelenlegi üzlethelyiségükből, hogy még csak nincsenek is benne a TOP 200-ban. Bár azt is hozzá kell tenni, soha nem fogják megtudni, ténylegesen hányadikak is voltak azon a bizonyos betiltós ranglétrán - huszadikak vagy nyolcszázhuszadikak.

"Nem értem miért nem változtatják vetésforgó szerűen az üzlethelyiségeket a koncesszió tulajdonosok között mondjuk hetente, vagy még jobb lenne naponta.:-) Így minden trafiküzemeltetőnek lehetne benzinkutas/szupermarketes jó forgalmú napja és vidéki eldugott helyen töltött hitvány bevételű veszteséges is. Hosszútávon a minden trafikos közel egyformán profitálhatna." (kisvagány ötlete)

Idáig ez ugyebár a nemzeti dohányboltosok egyéni szocproblémája, a lakosság 99%-a nem igazán sajnálja őket, így jártak. Ha azonban belegondolunk, hogy a költözésre/megszűnésre ítéltettek termelik meg a dohánypiac adóbevételének 17%-át, akkor már adófizetői szempontból nem is olyan kedvező a kép - mert ez az összeg hiányozni fog. Azért meg valószínűleg egyetlen költségvetéséért felelős politikus sem tenné a kezét a tűzbe, hogy ez a 17%-nyi vásárló már másnaptól átpártol egy "halódó" üzletbe - a feketepiac viszont örülhet, újabb potenciás törzskuncsaftok a piacon. És a dílereknek még az online kasszát sem kell finanszírozni, ahogy a havi adatforgalom-költséget sem.

Az is kiderült, mire használja az online forgalomlejelentést a kormány - ez alapján figyeli a kormány, ki hogy teljesít, mely üzlethelyiségek érnek "aranyat" és melyek azok, amelyek egy fabatkát sem. Az pedig, hogy a TOP-200-ba bejutóknak nem jutott eszükbe, hogy ők ezért el fogják nyerni méltó büntetésüket, valószínűleg annak köszönhető, hogy azt azért már ők sem gondolták volna, hogy a nyilvántartásnak köszönhetően üzleti titkaikat felhasználva kötnek útilaput a talpukra. 

És miért örülhet a többi kereskedő? A válasz nagyon egyszerű: van még idejük felkészülni arra, ők hogyan viselkedjenek az online pénztárgépük társaságában. Mert miért ne következne be az, hogy valaki egy gombnyomással lekérdezze, mely budapesti látványpékségeknek megy a legjobban, hol a legnagyobb a forgalom? És ha a havernak nem a jólmenő aluljáróban van az üzlethelyisége, hanem a lépcső tetején, bizony máris jöhet az új kormányrendelet, ezentúl frissen sütött kakaós csigát bizony csak föld felett lehet árulni. De az is kiderülhet, a vásárcsarnoki henteseknek sokkal jobban megy mint a szomszédos utcában levőknek, tehát meg kell tiltani a húsárú piacon értékesítését is. Csak hogy egyenlően legyen elosztva a piac és a halódók ne haljanak meg. Tiszta sor.

"Ne legyenek igénytelenek! Ugyanezt az elvet alkalmazzák a közbeszerzésre, az uniós pénzek elosztására stb...! Tehát eddig mondjuk a zsíros állami megrendelések javát a Közgép kapta. Jó lenne ha a következő sokmillllliárdos megbízás hasznát más cég fölözhetné le, a Közgép meg vehetne teherautókat és munkagépeket azután "kubikolhatna" éhbérért. (...)
Vannak további ötleteim is. Nem mindenkinek jutott például csinos feleség/izmos testű férj. Ez is tarthatatlan. Cserélni kell még majd az ország lakosainak egymás között autókat, a budai villákból pedig költözzenek néhány napra a tulajdonosok előbb panelba utána putriba, és ki kell próbálják a hajléktalanságot is mindenkinek. Mindenből jusson egyformán!! Ki kell "egyensúlyozni" a társadalmat, el kell osztani újra a javakat! Hajrá Fidesz, meg tudjátok csinálni!! (kisvagány ötlete)

De azért ne menjünk ilyen messzire, maradjunk meg az online kasszatulajdonosoknál - ők hogyan védhetnék ki azt, hogy bekerüljenek a megsemmisítendő TOP 200-ba? Valószínűleg úgy, hogy az első pillanattól kezdve a forgalom jelentős hányadát nem ütik be a pénztárgépbe - a jó arcmemóriájú alkalmazottak pedig kincset fognak érni, hiszen elsődleges feladatuk az lesz, hogy már az üzlethelyiségbe belépve kiszúrják azt, aki nem törzsvásárló hanem lehetséges adóellenőr. Még az is lehet, hogy egy-két büntetés is belefér, csak maradjon meg az üzlet és ne kelljen költözködni valami zsákutcába vagy ki a préri közepére. További lehetőség lehet még a raktár felőli/hátsó kapun keresztüli árusítás, törzsvevőknek házhozszállítás, stb., csak a kreativitás szabhat határokat.

A legszebb azonban az, hogy ezek után a becsületes kereskedők is elgondolkodnak rajta, hogyan tovább - pedig céljuk nem is az adóelkerülés, sokkal inkább a radar alatti lét, illetve az üzletelirigylés kivédése. Az eredmény pedig a feketegazdaság térhódítása, az adóbevételek csökkenése. Igaz, a vásárló akár még jól is járhat - betudhatja rezsicsökkentési intézkedésnek is, hogy sokkal több helyen juthat majd "kedvezményes" szürke áruhoz Csak előtte be kell bizonyítania, hogy semmi köze sincs egyetlen ellenőrző hatósághoz sem és az üzletre sem fáj a foga. A bezárandó TOP 200-ba meg bekerülnek azok, akik nem, vagy csak nagyon keveset csalnak.

A kérdés azonban az, a vállalkozások mindezt meddig fogják bírni? És honnan lesz majd adóbevétel, ha kénytelen lesz mindenki mindent "okosban" megoldani? Azt se felejtsük el, az online rendszer deklarált célja a feketegazdaság visszaszorítása, az adóbevételek növelése.

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngA magyar dohányosok és dohányboltosok ha eddig csak sejtették, ma már tudhatják is, bizony tud még meglepetéssel szolgálni kormányunk. Nem is akármilyennel. 

A legfrissebb,  november 28-i Magyar Közlönyben jelent meg a dohánytermék-kiskereskedelemmel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 453/2013. (XI. 28) kormányrendelet, és extra sebességgel november 30-án már hatályba is lép. Természetesen megint csak az ifjúság és a dohányosok érdekében. Mert az egész sztori róluk szól, nem?

Mi mással lenne indokolható, hogy ezentúl benzinkutaknál meg hipermarketek környékén még véletlenül se lehessen dohányterméket kapni? A belváros sétálóutcája nem gáz, ott kint lehet hagyni a gyereket az üzlet előtt, az nem okoz semmiféle sérelmet, ellentétben a töltőállomással meg a Tesco oldalával. Ott csak igazán káros a felnövekvő nemzedékre. Meg a dohányosok se kényelmesedjenek el, ők is sétálhatnak igazán többet napi szívnivalójuk beszerzése érdekében.

Egy nap késéssel megindokolta az NDN ZRt a döntést - és láss csodát, az nem az ifjúság védelme, hanem a rossz helyet választók vagy éppen szakértelem híján várakozáson alul teljesítőké:

"a forgalmi adatok elemzésekor kitűnt, hogy a legjobban menő 200 trafik viszi el az összforgalom 17 százalékát, miközben a 6300 trafik közül 2500 a csőd határán van, mondták érdeklődésünkre. Mivel a "top200" mind plázában, hipermarketben és benzinkúton működik, ezek kiköltöztetésével akarja a piacot kiegyensúlyozni a kormány. A koncessziós joguk egyébként nem veszik el, így valószínűleg kártérítésre sem lesznek jogosultak amiatt, hogy költözniük kell. " (origo.hu)

Magyarul: aki eredményesen dolgozik/jó helyet szerzett az pusztuljon - kiszűrésükre pedig a legjobb módszer az, hogy kötelező lejelenteni a forgalmat. Ezt valószínűleg ők sem gondolták volna ... Árultak volna pult alól/feketén ukránt, lettek volna betegek, alkalmaztak volna szakértelem nélküli eladót. Mert így, hogy eredményesek, nem kellenek a "Magyarország jobban teljesít" kormányának.

Sorsuk intő jel minden güzünek: ha nincs elég jó kapcsolatuk, bizony ugorhat a főtéri-főutcai-pályaudvari trafik, nincs mese, csak egy gombnyomás és az illetékesek asztalán ott a lista, ki a hónap legjobbja. Aztán már csak meg kell tiltani a legjobb 20-30-nak, hogy továbbiakban ott, ugyanazon üzlethelyiségben dolgozzanak. Mert van 2.500 rosszul teljesítő.

És jöhetnek majd a halódó benzinkutak/CBA-k/pékségek/barkácsboltok, stb. - tessék minden kereskedelmi szegmensben megsemmisíteni azokat, akik jobban teljesítenek, mint az átlag. Ha 2.500 rosszul kalkuláló barátnak rossz, legyen rossz a jobban számolóknak is.

A konkrét szabályokat az új kormányrendelet melléklete tartalmazza:

"2.1. Dohánybolt nem működhet másik dohánybolt bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül.
2.2. A 2.1. pontban foglalt rendelkezés akkor minősül megtartottnak, ha a dohányboltok (egymáshoz legközelebb eső) bejáratainak középvonalától számított legrövidebb, szabályos gyalogos közlekedési útvonal hossza eléri vagy meghaladja a 200 métert.
2.3. A 2.1. pontban foglaltakat elkülönített helyre nem kell alkalmazni.
2.4. A 2.1. pontban foglaltakat csak a 2013. november 30. után benyújtott új engedély iránti, illetve az engedély módosítására irányuló kérelmekre kell alkalmazni. Abban az esetben, ha a vámhatóság a 2.1. pontban foglaltak megsértését észleli, azon kérelmezővel (jogosulttal) szemben jár el a jogszabály megtartása érdekében, aki az adott dohányboltra vonatkozó engedély (módosítás) iránti kérelmét későbbi időpontban nyújtotta be a vámhatósághoz." (453/2013. (XI. 28) kormányrendelet, 1. sz. melléklet)

Tehát a légvonal nem játszik, egy-két betonterelővel és labirintussal-sövénnyel meg járdaszakasz kiiktatással máris megoldható a 200 méteres helyzet, ha az önkormányzatnál van haver. Hogy ebben az esetben mi számít elkülönített helynek, rejtély, de biztos van erre is megoldás. Aki pedig ma bérelte ki öt évre az üzlethelyiséget, a kérelmet meg hétfőn akarta beadni a hatósághoz, hát megszívta - és reménykedjen abban, hogy jogszabályi változásra hivatkozva még vissza lehet adni a babaruhát. A "régiek" pedig megnyugodhatnak, a következő rendeletmódosításig semmi gond, lehetnek továbbra is egymás nyakán, csak nehogy bármit is módosítani akarjanak.

Elugrom cigiért Földi-Nagy ARC 2013.jpg

Kép: 2013 ARC kiállítás

Az igazi fekete levest a kormány (Orbán Viktor s.k.) azonban a 2500 m2 kereskedelmi egység vagy benzinkút társ- és albérlőinek szánta. Meg azoknak, akik kényelmi okokból ezekre a helyekre járnak dohánytermékekért, illetve a tranzitforgalomnak.


"2.5. Dohánybolt nem létesíthető olyan építményben, illetve nem választható le olyan építményből, amelyben
a) 2500 m2-nél nagyobb alapterületű eladótérrel rendelkező üzlet (kereskedelmi egység),
b) üzemanyagtöltő állomás (illetve azt kiszolgáló kereskedelmi egység)
működik.
2.6. Dohánybolt nem létesíthető továbbá
a) a 2.5. pontban meghatározott építményhez kapcsolódó (azt kiegészítő) üzletsoron akkor sem, ha az egyébként a 2.5. pontban meghatározott építménytől fizikailag elkülönül;
b) a 2.5. pontban meghatározott építmény rendeltetésszerű használatához biztosított gépjármű elhelyezésére szolgáló területen (parkolóban), ideértve különösen annak járművel vagy gyalogosan használható közlekedési útvonalait, határoló területeit, továbbá az ahhoz kapcsolódó fásított vagy füvesített területeit is;
c) a b) alpontban meghatározott területből bármely célból vagy jogcímen leválasztott (kialakított) területen.
2.7. Amennyiben a dohánybolt (elkülönített hely) a vámhatósági engedély megszerzésekor hatályos
jogszabályoknak megfelelő módon és helyen került kialakításra, de az egyébként nem felel meg a 2.5., illetve a 2.6. pontban foglaltaknak, úgy e helyen dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet legfeljebb 2014. május 30-ig lehet folytatni.” (453/2013. (XI. 28) kormányrendelet, 1. sz. melléklet)

Röviden: aki beköltözött a Tesco, Auchan vagy egy extra nagy drogéria oldalába, esetleg olyan üzletsoron van, amely valami úton-módon összeér egy ilyen építménnyel, netalán a parkolóban vagy a parkjában vert tanyát, illetve benzinkútra könyörögte be magát, na ő immáron kiemelten egészség- és ifjúságveszélyes státuszba érkezett, 2014. május 31-től pedig fokozottan társadalomellenesnek is számít. Lehet, hogy hordoz majd valamiféle nemzetbiztonsági kockázatot is, biztos, ami biztos, de egyelőre ezt még nem nyilatkozta ki egyetlen felelős politikus sem.

Igen ám, de. A gond nem az, hogy a mutyisok irtják a mutyisokat, illetve a "lojális réteg" egy része szívóágra kerül, hanem az, hogy bizony már megint ott tartunk, hogy "jogbiztonság", "tervezhetőség" meg "állam által okozott kár". 

"Augusztus végén a Magyar Hírlap kormányzati forrásra hivatkozva azt írta, hogy a kormány hamarosan módosítja a trafiktörvényt, és megtiltja, hogy a 2500 négyzetméternél nagyobb boltoknak, illetve bevásárlóközpontoknak dohányboltjuk lehessen. A változtatást a gyermekek védelmével indokolták.

A Hvg.hu információi szerint azonban más indok erősebb szerepet játszott. A lap több trafiknyertestől is egybehangzóan arról értesült, hogy a módosítást olyan nemzeti dohányboltot üzemeltető érdekkörök szorgalmazták, amelyek nem bevásárlóközpontokkal vagy hipermarketekkel szövetkezve nyitottak trafikot. A trafikokért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Hvg.hu kérdésére akkor azt válaszolta, hogy a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény ilyen irányú módosítása nincs napirenden." (origo.hu)

A minisztériumnak igaza volt - nem a törvény módosult, hanem a kormányrendelet. Bár valószínűleg ez az érdekelteket nem igazán vigasztalja.

 

És mi lesz vajon a már meglévő és megszűnésre kötelezett üzletekkel? Ezek kialakításába elég sokat áldoztak a tulajdonosok függetlenül attól, hogy csókosok vagy sem, ezer éve trafikosok vagy csak az idén vágtak bele a kecsegtető bizniszbe. Hatályban lévő jogszabály és ezen alapuló koncessziós szerződésben bízva vágtak bele a fejlesztésbe-hitelfelvételbe, kötöttek hosszú távra bérleti szerződést, ők most futhatnak a pénzük után. És milyen lehetőségeik vannak?

  • Megpróbálhatnak a lehető legkisebb kár árán megszabadulni a jelenlegi bérleti szerződéseiktől,
  • felkutathatnak olyan új üzlethelyiséget, amely jó helyen van és az egységes megjelenést biztosító berendezési tárgyaikat is be tudják szuszakolni,
  • finanszírozhatják az újabb bérletet-költözést-reklámot,
  • gondoskodni próbálhatnak arról, hogy törzsvevőik megtalálják az új helyen is őket (kérdéses, a külterületi benzinkútról hajlandóak-e átszokni máshova a vásárlók),
  • a hirtelen vásárlóvesztésből eredő likviditási gondokat is át kell hidalniuk valahogy,
  • a végén pedig összesíthetik, mennyi kár érte őket és beperelhetik az államot. Ha a bíróság igazat ad nekik, akkor az adófizetők kamatostul megfizethetnek mindent, akár dohányoznak, akár nem, akár kormánypártiak, akár nem.

Azt még nem tudni, a kormány vajon szándékszik-e őket előre kártalanítani - elébe menve a pereknek, vagy az igazán lojális híveket más módon fogják "kiengesztelni":

"A hipermarketekben és benzinkutakon nyitott dohányboltok között több olyan is van, amelyek a dohánykoncessziók legnagyobb nyertesihez köthetők. Például az ország mind a 19 Auchanjában a felcsúti Mészáros család tagjai és érdekeltségei nyitottak trafikot. A Budaörsi út kivezető szakaszán lévő OMV a Sárkány Centerhez köthető vietnami vállalkozó, a Vimpex-vezér Vu Quy Duong érdekeltségébe tartozó Usayer Bt-é lett, és ugyanebbe a cégcsoportba került a BAH csomóponton lévő OMV kút dohányboltja is. Szintén ez a Vimpex-kör nyithatott trafikot a Mammut bevásárlóközpontban és a Köki Terminálon is.

A Continental-csoporthoz illetve a Tabán Trafikhoz köthető Trafikárium Bt.-nek is van benzinkúton üzemelő trafikja. " (origo.hu)

Ha túljutottunk azon, vajon mennyi kártérítést kell majd kicsengetni az adófizetőknek a legújabb kormány-ötlet miatt, állíthatunk fel összeesküvés-elméletet is a trafikok jövőjéről és a dohánypiac újra-újra-újra-újrafelosztásáról. Le kell szögezni, összeesküvés-elméletet, amely csakis spekuláción (és nem a valóságon) alapszik.

A csúcshelyekről kiebrudalt trafikosoknak bizony új helyek kellenek - méghozzá legalább vagy közel olyan jók, mint amilyenek elhagyására kényszerülnek. Kereshetnek még fehér foltokat (valószínűleg ez lesz a kevésbé csókosok sorsa), de egyszerűbb szétnézni, hogy a jelenleg üzemelő Nemzeti Dohányboltok közül melyek muzsikálnak jól. Adat van róla naprakész, csak meg kell szerezni, utána pedig szövetségest kell találni ahhoz az ütemtervhez, mely azt tartalmazza, hogyan lehet elüldözni ezek tulajdonosait. Például napi többszöri próbavásárlással, arculat-ellenőrzéssel, különféle feljelentések miatti vizsgálatokkal. Ha kifárad a tulaj, esetleg még a koncessziót is elveszik tőle a sok mulasztás miatt, csak le kell nyúlni az üzletet, jutányosan megszerezni a berendezést (vagy bezsúfolni a már meglévő, benzinkútról vagy hiperből származót) - idő pedig van rá, egy-két hónapnyi bőven. És minden költözésre kényszerülő újra tisztában lesz azzal, hol is helyezkedik el a táplálkozási láncban, valamint mennyire lesz az új slágerhelyek kedvezményezettje.

Arra pedig szintén összeesküvés-elméletet lehet gyártani, vajon ez az intézkedés kinek is kedvez, ki nyer vele. Aki tuti nem, az az adófizetők meg a dohányosok.

Gál Dávid Nemzeti egyetértés Arc 2013.jpg

Kép: 2013 ARC kiállítás

Az új 200 méteres és elsőbbségi szabály miatt azonban már holnaptól beindulhat a stipi-stopi: elsőnek kell lenni az új helyeknél és ugyebár egy régi üzlethelyiséget sem lehet továbbvinni engedélymódosítással, ha már a környéket nyitva van más.

A legnagyobb kérdés azonban az, vajon mikor jön majd egy újabb módosítás és az kit nyom majd a víz alá és kinek fog extra profitot eredményezni. Azonban a szektor minden szereplője - akár mutyis, akár nem - kénytelen hosszú távra lemondani olyanokról, mint "tervezhetőség" és "kiszámíthatóság", egyetlen igazi céljuk lehet csak, biztosítsák helyüket a "szedd meg magad" mozgalomban egészen a selyemzsinór megérkezéséig. 

A dohánypiac átrendeződése folytatódik, eközben a feketekereskedelem miatti költségvetési bevételelmaradás már ténynek vehető. És ennek mérséklésére ez a kormányrendelet várhatóan megoldást továbbra sem nyújt.

És végül, de nem utoljára, az építőipar/reklám/tanácsadás/húsfeldolgozás/stb. területén mikor fogják betiltani a legeredményesebben működőket, hogy a rosszabb körülmények között vállalkozók se menjenek csődbe?

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

véleménynyilvánítási szabadság6 (1).png

Figyelmeztetés vagy pánikkeltés? Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint „tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy olyanért fenyegetik üzletbezárással a kereskedőket, amiről nem tehetnek”.

"Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közelmúltban a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ülésén bejelentette, hogy január elsején hipermarket nem nyithat ki online kassza nélkül, mert olyan rendeletmódosítást készítenek elő, hogy be lehessen zárni az üzletet, ha az adózó a pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos előírásokat megszegi. A módosítást az Országgyűlés már meg is szavazta." (vg.hu)

Oké, tekintsünk el attól a problémától, vajon hány hipermarket akar kinyitni újév napján, a kérdés az, visszalép-e a kormány (azaz "haladékot ad") vagy úgy gondolja, az online kasszára átállást ha törik, ha szakad, be kell vezetni január elsejével, bűnhődjön bűnös és ártatlan egyaránt?

Az ötlet elviekben kiváló és az sem lenne hátrány, ha csak ömlenének a kifehérített forintmilliárdok a költségvetésbe. Mert ugyebár ami bekerül a pénztárgépbe, az már adózik - legalábbis sokkal nehezebb lepapírozni azt, hogy ne. A beütéssel még mondjuk vannak problémák (amíg kamera nem figyeli, hogy minden egyes tétel a kasszában landoljon, ne várjunk csodákat), de a megtisztuláshoz jó első lépésnek tűnhet az új rendszer.

Az ördög azonban már megint a részletekben rejtőzik - ha pedig az inkompetencia is benéz az ablakon, valószínűleg megint nem sikertörténet lesz a vége, hanem valami speciális magyar torzó. 

"A december 31-i határidőt a februári pénztárgép rendelet is tartalmazta azzal, hogy a pc-alapú, úgynevezett nagy kasszák átállási ideje 2013. június 30., de december 31-ig azért használhatók a régiek is. A február 15-én megjelent 3/2013 NGM rendeletben rögzítették a szuperkasszákkal szembeni követelményeket is. Ám a rendeletet és az informatikai követelményrendszert májusban módosították, ami azt jelentette, hogy az Adóügyi Ellenőrző Egységek (AEE) addig végrehajtott fejlesztése hiába való volt, és újra kellett kezdeni a munkát. 
Szeptemberben következett egy újabb változtatás, amikor új irányelvet adtak ki és újabb változtatásokat írtak elő. Akkor viszont már nem három, csupán egy hónapnyi fejlesztőmunka veszett kárba. Így összesen négy hónapot vesztett az AEE egység fejlesztése, amit a gyártás beindításával meg kellett várni. Emiatt nincs elegendő AEE egység a piacon." (vg.hu)

Ha nincs, hát nincs, és akinek január elsején sem lesz, az meg jobb, ha elmegy nyaralni, mert ugyebár kinyitni, azt nem fog tudni. Akkor sem, ha mindez nem az ő hibája, hanem például annak, aki majd egy év alatt sem tudta eldönteni, mit is szeretne valójában. Meg hogyan.

Igen ám, de. Nemcsak a kritériumok változtak folyamatosan, hanem az is, melyik kassza az igazi - és akik azt hitték, a jogerős engedély az végleges engedély, hát nagyot csatlakoztak és most futhatnak a pénzük után, miközben gondolkozhatnak olyan szlogeneken, mint "jogbiztonság", "kiszámíthatóság" és "jobban teljesítés".

(...) éppen egy hete derült ki, hogy a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) végleg visszavonta az Alt Cash Kft. által forgalmazni kívánt egyik kassza engedélyét, amire fölvettek 80 ezer megrendelést és amiből közel 30 ezer már be is érkezett az országba.

„Az engedélyezési hivatal csak október közepén hozta nyilvánosságra – az után, hogy szeptember végén lejárt a kis kasszák megrendelésének határideje –, hogy vannak olyan engedélyek, amelyek ugyan jogerősek, de a forgalmazást korábban feltételhez kötötték. Ez minősíthetetlen és a hivatalt lejárató magatartás” – mutatott rá az OKSZ főtitkára, kiemelve, hogy „az MKEH elhallgatta az engedélyezéssel kapcsolatos információk egy részét, vagyis azt, hogy egyes géptípusok esetében hiánypótlást írtak elő. Összesen mintegy 100 ezer gép megrendelőjét érintik a visszavonások, vagyis a teljes kiskassza piac felét. Ez a durva és minősíthetetlen eljárás súlyos helyzetbe hozott nagyon sok kereskedőt, akik már az előleget is kifizették." (vg.hu)

A MKEH tehát a 25. órában még gyorsan átrendezte a kasszapiacot - a kereskedőknek meg igen gyorsan kellett kitalálniuk, hogyan tovább, eközben pedig azt is számolgathatják, vajon mindezen mennyit buknak és vajon lehet-e az államot perelni. Akár csoportosan is. Vagy az ilyen eset egyszerűen csak vis maior, mint a vihar vagy a földrengés, ők meg viselik a kárt, így jártak.

A választók többségét azonban nem az érdekli, hogy a kereskedőt hogyan szívatják a különféle megválasztott meg kinevezett bürokraták, hanem az, vajon január első napján az ügyeletes patika nyitva lesz-e, és tud-e venni benzint a szilveszterezésből hazafelé. Mert ha a kormány azt mondja, a hiper-multik direkt szabotálják a nagy átállást, akkor nagyvonalúan elfelejtkezik a gyógyszertárakról, szállodákról, meg az olyan magyar hálózatokról, mint a CBA meg a Coop, amelyek szintén számítógép alapú pénztárgépeket használnak. Ha pedig december 31-ig nem sikerül az átállásuk, bizony a turista is csodálkozhat majd, miért nem kap számlát (vajon ki kell költöznie szilveszter éjjelén?), és január első hetében a CBA is biztosíthat nyugodtan akár munkanapra is békemenet-résztvevőket, mert dolgozni úgysem fognak tudni az alkalmazottak. 

Az azonban nagy kérdés lesz, hogyan nyomja le a kormány a választók torkán, bizony újév első napjaiban indulhat a böjt, nincs teszkós párizsi meg kutyaeledel és a klozetpapírt is jobb, ha még decemberben bespájzolják a kedves polgárok.

A kormány azonban nem szelektál - legalábbis az előírások tekintetében, sőt. Ha fekete piac elleni harc, akkor legyen az igazi, többfrontos, a célterület pedig a nemzeti dohányboltok rendszere. Ezeknek az üzleteknek nemcsak online kassza kell, hanem ezzel párhuzamosan az NDN Zrt-hez bekötött adatszolgáltatás is, amely minden egyes eladott cigarettáról (újságról, stb.) számot ad:

"A dohányboltokat üzemeltetőknek már most is olyan rendszert kell használni, amely az NDN Zrt. felé adatokat szolgáltat. Jelenleg több mint 20 cég kapott engedélyt ilyen rendszerek működtetésére és minden olyan terméket, amit forgalmazni lehet, a cigis vállalkozók ezen keresztül tartják nyilván. Ezek a rendszerek (néhány már most is) alkalmasak arra, hogy megfeleljenek minden adatszolgáltatási kötelezettségnek (egy blokk-nyomtató segítségével pénztárgépként is üzemelni tudnak). 
Ami érthetetlen, az NDN Zrt. felé eddig szolgáltatott adatok miért nem felelnek meg a NAV-nak? Nem lehet megoldani a XXI. században, hogy az egyik állami cég a folyamatosan kapott adatokat továbbítja egy másik állami cég felé? Szentségtörés lenne, ha az állami cégek egységes központi rendszert (adatbázist) használnának? 
Nem lett volna egyszerűbb (itt csak a cigisekről beszélek), ha CSAK olyan rendszereket engedélyez az NDN Zrt, amelyek alkalmasak a két ellenőrző szerv által ELŐRE egyeztetett adatszolgáltatási kötelezettségnek?" (egy trafikos morgása)
A probléma elsőre nem is tűnik olyan nagynak - minden egyes vásárlás két helyre beütve, azaz kétszer leadminisztrálva. A vevő ráér, vegyen időben cigit (ha meg idegesíti a rendszer, úgyis a fekete piacon szerzi be a szívnivalót), az eladó meg ott van, amíg vége nincs a munkaidejének. Kérdés, ha hetente akár csak egy elütés van, azért mit kap a cégvezető? Mert ugyebár az egyik adat hamis, az tuti. Az meg főben járó bűn. A két rendszer összekötése (egybe gyúrása) valószínűleg segítene a helyzeten, bár kérdés, vajon ez a XXI. században megoldható-e, és ha igen, meddig tartana és mennyibe kerülne. Meg telne-e rá a beszedett koncessziós díjból, vagy fontosabb az irodabútor meg a céges autó.
Ráadásul a trafikok csak olyan terméket árulhatnak, amit engednek nekik és forgalmukról rendszeresen számot is adnak a nonprofit Zrt-nek. Vajon valaki meg tudná magyarázni, hogy egy állami dohánykoncessziós cég vajon mit kezd olyan üzleti titoknak minősülő adatokkal, mint például hány CKM/Playboy, Cosmopolitan/Nők Lapja fogyott, esetleg hány üveg Unikum/Kóser Szilva/Ballantines talált gazdára boltonként? És nem utolsó sorban, jelenleg mennyire biztonságos ezen adatok kezelése?
 
"Szinte mindegyik üzletem mellé odatelepült 1-2-több újdonsült trafikos, nulla helyismerettel, nulla vállalkozási vagy kiskereskedelmi tapasztalattal. Szerencsére azóta 3 arrébbállt... Egyetlen üzletem maradt viszonylag versenytárs nélkül, egy kisebb lakótelepen főútvonaltól viszonylag eldugva, ahol eddig sok munkával évek alatt szépen sikerült az üzletünket fejlesztenünk és elég jelentős emelkedést hozott az új helyzet. Miután a pénztárgépem bekötésre került az NDN Zrt.-hez furcsa véletlenek történtek 2-3 héten belül... egyik hír a másik után jött, hogy a közelemben mely élelmiszer áruházba vagy benzinkúthoz akarna jönni nemzeti dohánybolt... Higgyem el, hogy mindez véletlen lenne és a központi adatokhoz versenytársak nem férhettek hozzá? Kizárt!!! Azóta már megnyitott egy dohánybolt a közelemben, és másik kettőről (!) van hír... akkor sem leszek elégedetlen, ha megnyitnak, hiszen nekem az is nagy szó, hogy egyáltalán továbbra is árulhatunk dohányárut, viszont nem mindegy, hogy a sokmilliós beruházásokra felvett kölcsönöket mikor tudom majd visszafizetni, és mely versenytársak milyen hátszéllel  ronthatják az üzletemet..." (egy régi trafikos morgása)
 
Ha pedig hiszünk Varga Mihálynak, még az is lehet, nemcsak patikák meg benzinkutak zárnak be tömegével január elsején, hanem trafikok sem nyitnak majd ki, ha addig nem sikerül beüzemelniük a - második, az elsővel hellyel-közzel megegyező tartalmú - rendszerüket.
 
És amit ma még nem tudunk:
  
  • a műszaki problémákat meg lehet oldani december 31-ig (azaz csak pánikkeltés van, probléma egy szál sem), vagy az érdekvédelmi szervezetnek van igaza és esély sincs rá (nem pánikoltatnak, hanem figyelmeztetnek)?
  • rákényszerülnek majd az üzletek, hogy január elsejétől zárva legyenek, és ha igen, vajon fogják majd perelni az államot a kieső bevételük miatt? ("teljesíthetetlen követelmények előírása")
  • ha mégis határidőt módosít a kormány kormánypárti lobbisták kedvéért (mert mégis csak teljesíthetetlen), akkor azt a saját hivatalainak inkompetenciájára hivatkozva teszi meg, vagy megint előkerül a cilinderből a "piaci elégtelenség"? Esetleg ráhúzzák-erőltetik az egészre a jolly joket nemzetbiztonsági kockázatot?
  • ha egyszer majd a bíróságok (Brüsszel, stb.) igazat adnak a kereskedőknek és kártérítésre kötelezik az államot, azt vajon ki fizeti ki? A kormánypárt? A hivatalok vezetői? Esetleg az adófizetők?

 

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngVajon tavasszal vége lesz a Fidesz kormányzásának és új miniszterelnök avat majd új gyárakat? Egyelőre a helyzet bizonytalan, de annyit bizton állíthatunk, nem úgy néz ki, hogy vége a narancsok regnálásának. Bár Orbán Viktor harcba szólította a csapatait, hogy megvédje a bástyákat, ám a közvélemény-kutatási adatok és a választójogi törvény alapján szinte érthetetlen, mire föl ez a nagy mozgósítás – hiszen sokak számára már csak az nem látszik eldőltnek, hogy a jelenlegi kormánypárt megőrzi a kétharmados többségét vagy sem.

Persze még semmi sem dőlt el, a szavazó urnákat még nem zárták le és kirobbanhat még egy-két olyan botrány, ami megtépázza akár a kormány-, akár az ellenzéki pártokat, ráadásul a közvélemény-kutatásokban is sok a bizonytalanság. Bármit is gondolunk a helyzetről, az biztos, a Fidesz kilátásait erősíti az, hogy a baloldali ellenzéken belüli jelenlegi helyzet jellemzésére a legjobb szó a „káosz”.

És mekkora ez a káosz? Nagy. A zűrzavar a szervezeteken belüli és a szervezetek közötti együttműködésre is jellemző, az eredménye pedig az, hogy ez nemcsak az ellenzék cselekvőképességét bénítja meg, hanem a folyamatok elemzését is megnehezíti.

 

Mert mi is a helyzet a megállapodó felekkel és lehetséges további partnereikkel? Egy kis időre felejtsük el a fanatikus rajongást vagy a zsigeri utálatot ...

 

MSZP

A legnagyobb ellenzéki párt jelenleg a biztos szavazó biztos pártválasztók körében 25% körül áll, amely egyértelműen jobb, mint a 2010-es választási eredmény, viszont egyértelműen kevés a kormányváltáshoz.

Az MSZP ma már egy erősen központosított párt, amelyben jelenleg nincs semmiféle belső harc (oké, azért a DK-val együttműködés azért bekavart egy kicsit), és ez a következő tisztújításig várhatóan is így marad. Az, hogy a régi gárda lázadozna, nem igaz, a korábbi vezetés minden tagja a személyes sértettsége ellenére is a jelenlegi vezetéshez való igazodási lehetőséget keresi. Sértettségre azonban tényleg van okuk: hiszen azok, akik támogatták Mesterházyt Gyurcsánnyal való harcában és támogatták elnökké választását is, valamint mellette voltak Bajnai fellépésekor és az elmúlt időszakban a kommunikációban vagy a szakmai munkában sokat vállaltak, valószínűleg nem igazán értik, hogy miért kerültek ki az MSZP irányításából és miért gyártanak belőlük politikai hullát.

Ha az MSZP nemrég elfogadott országos listáját nézzük, azon befutó helyen van például Müller Tímea, Heringes Anita, Márton Roland, Szűts Gábor, ehhez képest nincs a listán – vagy legalábbis nem befutó helyen – Kovács László, Lendvay Ildikó, Kiss Péter, Szekeres Imre, Kökény Mihály, vagy épp Baja Ferenc.   

Érdekes adalék, hogy Mesterházy az MSZP-n belüli jelölések során először azzal a  Kováccsal szemben alkalmazta politikai fegyverként a jelölő bizottságot, aki a párt nemzetközi kapcsolatainak újjászervezésében nagy szerepet vállalt.   Kovács mint korábbi pártelnök (ráadásul igen népszerű elnök)  előzetes jelentős támogatása ellenére a jelölőbizottságban nem kapta meg a szükséges támogatást.  Abban a bizottságban, amelynek a szerepe korábban inkább formális volt, és csak a kis támogatottságú jelöltekkel kapcsolatban volt a döntéseinek jelentősége.

Sokak szerint az MSZP országos listájának elfogadása sem volt túl korrekt, hiszen a választmány csak a szavazás előtt egy órával korábban kapta meg a listát, és ezzel a lépéssel az elnökség az érdemi vitát, valamint a lista végiggondolását a valóságban kizárta.

És mi a helyzet a listásokkal? Ha a jelenlegi közvélemény-kutatási adatokból indulunk ki, akkor a lista első 30 helyezettje biztosan be fog jutni a következő parlamentbe, egy jelentős részük egyéni körzetben nyújtott értékelhető teljesítmény nélkül. Egyéni körzetet kb. 10-15 képviselő fog nyerni attól függően, hogyan alakul a baloldali összefogás. És mennyi kellene a győzelemhez? A jelenlegi választási rendszerben az MSZP-nek és szövetségeseinek legalább 65 körzetet kellene megnyerniük.

Ha közelebbről megnézzük a lehetséges szövetségeseket, akkor kiderül, hogy a jelen helyzetben az MSZP számára az Együtt-PM-mel való megállapodásnak  már nincs sok értelme, ez mandátumszámban csak Bajnaiéknak kedvez – a szocik részéről az együttműködéssel együttjáró áldozatot csak a győzelem érdekében érdemes meghozni. Az Együtt-PM az egyéni körzetek többségében semmilyen hozadékot nem jelent az MSZP részére, a főváros kivételével az egyéni körzetekben indulása sem  jár érdemi kockázattal.

Más a helyzet a DK-val.  A két pártvezér - Mesterházy és Gyurcsány - személyes kapcsolata a mélyponton, a bizalom kölcsönösen a nullán. A harc nem ma kezdődött: először Gyurcsány megpróbálta megbuktatni Mesterházyt és az MSZP teljes politikai elitjét, majd pedig kísérletet tett a párt szétszakítására, az általa folytatott küzdelem csatazaja  pedig legalább egy évig akadályozta az MSZP erősödését, a kiválásuk után pedig Mesterházy közreműködése miatt nem alakíthatott a DK önálló parlamenti frakciót.

Aztán elérkezett a pillanat és Gyurcsány az MSZP-vel szemben lényegében letette a fegyvert – a DK részt vett az MSZP által kezdeményezett baloldali egyeztetéseken , delegációja ott volt az MSZP Arénában szervezett nagygyűlésén, Gyurcsány személyesen ment el május 1-jén Mesterházy rendezvényére, és a Bajnaival való tárgyalások akadozása során folyamatosan mint az MSZP lehetséges partnere lépett fel. Az MSZP az Együtt-PM-mel való tárgyalás eredménye utáni politikai javaslatának a lényege azonban az volt, hogy a DK (Gyurcsánnyal együtt) tűnjön el süllyesztőben.  

Miért történt mindez? A cél az volt, hogy a DK szavazóit meg lehessen szerezni úgy, hogy ne kelljen a Gyurcsány jelentette gondot az MSZP-re ráhúzni, de ez a lépés duplán is tévedésnek bizonyult. Egyrészt a kormányváltást akarók számára Gyurcsány személye már nem volt vállalhatatlan, különösen úgy, hogy már nem Ő a baloldal meghatározó politikusa. Másrészt ezzel a DK beszorult egy olyan helyzetbe, hogy a saját politikai túlélése érdekében önállóan kell elindulniuk a választásokon – a jelenlegi szabályok szerint erre 600 millió forintot meghaladó állami támogatást is fognak kapni. Azt pedig soha nem szabad elfelejteni, hogy a választási kampány Gyurcsány számára igazán testhezálló feladat – sokkal inkább, mint a kormányzás.

Egyet azonban bizton kijelenthetünk: ha a DK-t a politikai helyzet önálló indulásra kényszeríti, akkor az újabb súlyos csapás a kormányváltás lehetőségére. Miért is?

A kormányváltáshoz (durván) legalább az alábbi eredménynek kellene előállnia:

  • MSZP  és szövetségesei 43 %
  • Fidesz 40  %
  • Jobbik 12 %
  • egyéb nem több mint 5 %. 

Ha nincs meg az MSZP és szövetségesei számára a 43 %, akkor szinte lehetetlen a kormányváltást elképzelni. Persze az lenne az igazi, ha a baloldal több szavazatot kapna, mint a jobboldal, de a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján ezen még gondolkodni is felesleges, hiszen

  • az MSZP 25 % körül áll,
  • az Együtt-PM 6-7 %-on,
  • a rejtőzködő baloldali szavazók száma legfeljebb további 4 % (ez így nagyon kevés),
  • ha a DK 4 %-át, (illetve a párt rejtőzködő szavazóival számolva kb. 5 %-át) hozzáadjuk, akkor még mindig nem megnyugtató a helyzet, de már sokkal jobbnak tűnik.

 

Az MSZP eléggé vitatható módon járt el szocdemekkel, illetve Schmuck Andorral szemben is. A 2010- es választási vereség utáni első nagy szoci arénás rendezvény résztvevőinek egy jelentős részét a Tisztelet Társasága mozgósította, részt vettek az MSZP szakpolitikai tárgyalásain és soha érdemben nem támadták az MSZP politikáját. Rendkívül rossz üzenet figyelmen kívül hagyni a baráti szervezetek érdekeit, mert most éppen nincs szükség rájuk – a szocik csak reménykedhetnek, hogy a szocdemek érdemben nem vesznek részt a választási kampányban, mert az elnökük szervezőkészsége és a nekik járó állami támogatás adta pénzügyi lehetőségének kihasználása néhány % szavazót az MSZP-ről minden további nélkül leválaszthatna.

Az MSZP helyzetét – ha nem változnak meg alapvetően –, már a választási vereség utáni helyzetre való felkészülés kell, hogy meghatározza. A jelenlegi helyzet alapján várható választási vereség utáni legfőbb kérdések:

  • a régi gárdából az életkora miatt ki maradhat egyáltalán a felszínen,
  • a vereség után a pártelnöki széket Botka vajon meg fogja-e célozni,
  • ha Mesterházy mint pártelnök megbukik, de marad a parlamenti frakció élén, az hogyan fogja az MSZP működését befolyásolni.   

 

És hogyan mászhatnának ki a gödörből? Talán segíthetne például egy teljesen új politikai megállapodás, vagy egy szocialista politikus közös miniszterelnökként való elfogadtatása – esetleg nem a pártelnök személyében –, ez utóbbinak azonban csak elvi esélye van. És akkor még nem is beszéltünk olyanokról, mint a csapnivaló kommunikáció, a színvonalas üzenetközvetítés és a párt, valamint a pártvezető imázsának rohamos javítása.

 

 

Együtt-PM

Ezen a térem sem egyszerűbb a helyzet. Az most már szinte egyértelmű, hogy Bajnaiból nem lesz miniszterelnök. És ez mit jelent a valóságban? A támogatói kör áldozatvállalási készsége közel a nullára csökkent, a médiához való hozzáférésük szűkül és a bázis is folyamatosan morzsolódik. Ráadásul a médiában a PM-esek vannak jelen, az utcán viszont a Szolidaritás. A PM részéről a Gyurcsánnyal való együttműködés az előzmények miatt nehezen vállalható, viszont a Szolidaritás aktivistái egy utcai kitelepülésen nagy eséllyel alá fogják írni a DK-sok aláírás gyűjtési ívét (és viszont is) és ők valószínűleg nem zárkóznának el egy DK-val való együttműködéstől sem.

Az Együtt országos listájának első 10 helye a biztos befutó, a többiektől, azaz a hangyáktól csak a munka van elvárva, a választás után a szerepük már teljesen érdektelen.  A mostani rendszerben nyerni fognak kb. 6 egyéni körzetet is. A helyzetet súlyosbítja, hogy az Együtt–PM vidéki képviselőjelöltjei számára az sem igaz (ellentétben a szocialistákkal), hogy a végigharcolt országgyűlési kampány már az önkormányzati választásokhoz járul hozzá pozitívan, hiszen számukra ugyanis ez a menet már nincs. Az Együtt-PM részére az MSZP-vel való együttműködés tehát az egyéni körzetekben mandátum többletet eredményez (az előbbiekben említett kb. hatot), erről pedig csak akkor érdemes lemondaniuk, ha a választási győzelemnek reális esélye van. Jelenleg pedig nincs.

Az Együtt-PM számára hátra van még a két szervezet egy pártba való összeolvadása is, erre pedig már nincs sok idő. A probléma azonban sürgető, mivel a pártszövetségekre előírt 10 %-os bejutási küszöb elérésének az esélye részükről szinte nulla. Ha marad a pártszövetség, akkor nem jutnak be a parlamentbe, ezzel viszont ők adnák meg a kegyelemdöfést az ellenzéknek.

Az MSZP-Együtt együttműködésben is vannak azonban tüskék. Bajnai fellépése azzal indult, hogy Mesterházyt és az MSZP-t ki akarta a szorítani az „ellenzék vezető ereje” pozícióból és ez a küzdelem szintén elvett egy évet attól, hogy a szocialista párt döntően a kormány munkájának érdemi kritikájával foglalkozzon és erősödjön. Bajnai az együttműködésbe nem hozott új szavazatokat, lényegileg megosztotta azt a szavazóbázist, amivel az MSZP 2012 nyarán már rendelkezett.

 

Demokratikus Koalíció

Mi tűnik számukra jelenleg logikus lépésnek? Egy keményen végigharcolt választási kampány, amely eredményeképpen kb. 7-8 mandátumot tudnak elérni, ezzel azonban garantálják a jobboldal győzelmét is. Ha ezt nem akarják (mert tényleg kormányváltásra törekszenek, nem csak parlamenti székekre), akkor ezen abban az esetben tudnak változtatni, ha a közös fellépés egyben győzelmi eséllyel kecsegtet (jelenleg nem), másrészt viszont az összefogás nem azon  az alapon történik, hogy ők megsemmisüljenek – tehát összefogásnak a számukra is előnyösnek kell lennie. A túlélésük záloga az is, hogy az önkormányzati választásokon a helyi MSZP szervezetek mindenképpen keresni fogják a DK-val való együttműködés lehetőségét, mégpedig annál jobban, minél több szavazatot szerzett a DK az országgyűlési választásokon.

A DK szempontjából megoldás lehet egy koordinált indulás, de akkor nekik is kell minimum 27 körzet – ennyi kell az országos lista állításához –, amelyből legfeljebb hetet tud adni az Együtt-PM és 20-at kellene adnia az MSZP-nek. Ez viszont nem egyszerű, mivel ebben az esetben az MSZP az egyéni körzetek többségében nem indulna, holott a szavazóbázisa többszöröse ahhoz képest, mint a másik két pártnak együttvéve. Ez még akkor is gond, ha a körzetek újraosztásánál az MSZP kapná az erős körzetek nagy többségét.

 

Akkor hogyan tovább, melyek a lehetséges forgatókönyvek?

Az alapkérdés az, hogy az érintettek a választást az összefogással megnyerhetőnek gondolják-e vagy sem.

  • Ha igen, akkor a DK változata a legvalószínűbb: új megállapodás kell, új listák és közös miniszterelnök jelölt, akinek a személyét mind a három főszereplő el tudja fogadni, valamint az erőviszonyoknak nagyjából megfelelő mandátummegosztást is ki tudnak alakítani.

 

  • Ha felek nem bíznak a győzelemben, akkor nem lesz széles baloldali összefogás, talán még a jelenlegi szinten sem. Ebben az esetben minden szereplő már a következő ciklusra, illetve a választási vereség utáni belső harcokra fog készülni. Persze az összefogás elmaradásáért minden szervezet a másikat fogja  okolni.

 

És minderről a választók véleménye?

Valószínűleg megérdemelnék a kormányváltásban reménykedők, hogy egy lehetséges ellenzéki összefogásban részt vevők felülemelkedjenek személyes ambícióikon meg sértettségükön, eltakarítsák a posztjukba és tökéletes alkalmatlanságba merevedett szereplőket, valamint működő és célravezető megállapodásokat kössenek és úgy értelmezzék politikusi mivoltukat meg hazájuk szolgálatát, hogy képesek legyenek reális alternatívát nyújtani azok számára, akiknek nem tetszik a jelenlegi rendszer és változásra vágynak. Ha pedig erre nem képesek, megérdemlik a választók haragját, amely akár a politikai süllyesztőbe is küldheti őket.

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!