2013.01.21. 02:38
Racionalizálás Fidesz-módra
Akár hisszük, akár nem, idén januárban elértük a racionálisan működő államot:
"A közigazgatási reform január elsején működésbe lépő harmadik lépcsőjével érte el a helyi szintet a rendszer racionális állami működtetése, a kormánypolitika helyi szintű végrehajtása." (Navracsics Tibor)
Hogy ez praktikusan mit jelent? Végre nem szólnak bele a kis mitugrász polgármesterek abba, mit is akar az állam és az önkormányzatok sem lesznek a kerékkötői az állam, illetve a regnáló párt legfőbb akaratának. Mert eddig ezek szerint azok voltak, idegesítő fogaskerekek a tökéletesre álmodott rendszerben, most viszont a végeket fel lehet tölteni igazi pártkatonákkal, akik egyedül a kormánynak (azaz pártjuknak) tartoznak felelősséggel - és akár hívhatjuk ezt a központosítási, pártutasításos folyamatot racionalizálásnak is. Bár azért, mert így hívjuk, még nem lesz az.
"Minden kormányzati ciklusban problémákat okozott az ellenzéki polgármesterek és az alárendeltségükben lévő helyi államigazgatás, illetve a közigazgatás kormánypolitikát képviselő felsőbb szintjeinek együttműködése. Egy más pártállású polgármester nem szívesen hajtotta végre a másik politikai térfélen meghatározott feladatokat, ami érthető, hiszen elsősorban saját választóinak kell megfelelnie. Az országos és a helyi szintű demokratikus felhatalmazással, többségi támogatással rendelkező hatalom összeütközése rendre meddő vitákhoz, terméketlen szembenálláshoz vezetett.
A közigazgatási reform helyi szinten az ilyen természetű működési zavaroknak is elejét kívánja venni. Világos helyzetet teremt azzal, hogy a közigazgatás helyi szintje egyértelműen a kormány által kitűzött célok végrehajtásán dolgozik, a polgármester pedig a helyi közösséget vezeti" (Navracsics Tibor)
Lefordítva: igaz, hogy az önkormányzatok többsége is kormánypárti, de ezek szerint mégsem annyira, hogy ne tartson tőlük a kormány - hiszen ki is gondolná azt, hogy a pár más logójú polgármester miatt kellett ekkora átalakítást végezni? Most majd visszatér a bizalom - a polgármester marad a kaptafánál, azaz üzemelteti a települést a vonatkozó jogszabályok alapján (túl nagy mozgástér nincs a kérdésben), valamint kezet fog időnként valamelyik testvérváros-falu vezetőjével és ha nem ér rá épp a felsőbb hatalomból senki, akkor felavat egy-egy szobrot, szökőkutat vagy akadálymentesített gyalogos átkelőhelyet. Sok vizet ezentúl nem fognak zavarni, de ezt saját maguknak köszönhetik, mivel a kormánypárti aktív polgármesterek szavazata is kellett az új járási rendszer felállításához.
És mit szólnak mindehhez a tisztelt szavazópolgárok? A puding próbája az evés - ha feleslegesen idegesíti őket az új bürokrácia-rendszer, valószínűleg nem fognak repesni a boldogságtól. Lehet magyarázni, milyen emberközeli is az új rendszer, ha ezentúl távolabb kell menni (Navracsics szerint max. 30 km), vagy az egyablakos rendszer egy ablakában csak azt tudja meg, melyik másik egyablakhoz kell továbbmenni, hogy elintézze, amit szeretne.
Ha Navracsicsnak igaza van, és a rendszer elért a tökély állapotába, akkor nem kell aggódni a következő kampányidőszakban ezen téma miatt, ha viszont nem ez lesz a sikertörténetek csúcsa, igen gazdag muníciót adnak mind az ellenzék, mind az újrázni szándékozó, de nem kormánypárti polgármesterek kezébe. A puding már elkészült, a kóstoló pedig nem egy napig tart:
"Néhány héten belül alakulhat ki a "teljes káosz" a budapesti járási hivatalok rendszerén belül a struktúra előkészítetlensége miatt" (napi.hu)
A racionális állam azonban nemcsak a járásokat jelenti, hanem az egész közigazgatási rendszert, de erre is van ötlete a kormánynak - decemberben a nyugdíjasokra nézve hoztak kötelező kormányhatározatot, januárban pedig a betöltetlen státusokra és a létszám feletti funkcionális dolgozók kiebrudalására kell összpontosítani a minisztériumoknak:
"A napokban megjelent kormányrendelet kapcsán, amely szerint a betöltetlen álláshelyeket meg kell szüntetni az államigazgatásban, a tárcavezető elmondta: egyelőre nem tudják pontosan, hány státusról van szó, ugyanis mindeddig nem létezett központi nyilvántartás, összesítés az államigazgatásban országszerte dolgozókról, ez a kataszter is most készül. Többek között ilyen lépésekben jelenik meg az állami racionalitásnak a közigazgatás helyi szintjén való érvényesítése. A reform egyúttal a nemzedékváltás lehetőségét is megteremti - mondta a miniszter. Szerinte szükség van a fiatal, korszerű szaktudással és nyelvismerettel rendelkező fiatalokra a közigazgatásban." (fidesz.hu)
Most ne foglalkozzunk olyan apróságokkal, hogy a hivatkozott kormányrendelet valószínűleg az 1007/2013. (I. 10) Kormányhatározat (ez utóbbi nem jogszabály), de vajon mennyi racionalitást feltételez az a rendelkezés, melynek alapja, hogy
- egyelőre nem tudják pontosan, hány státusról van szó (mert nincs központi nyilvántartás) de megszüntetik, Navracsics pedig nem tért ki arra, hogy előzetes felmérések lettek volna e tárgyban (pedig ugyebár nem tegnapelőtt kerültek hatalomra és nem tegnap szembesültek a kapun belüli munkanélküliség problémájával, lett volna idejük katasztereket meg állománytáblákat gyártani)
- de épp az "ilyen lépésekben jelenik meg az állami racionalitásnak a közigazgatás helyi szintjén való érvényesítése",
- az pedig, hogy az üres státusok egy tollvonással megszüntetése miért jelenti egyben a nemzedékváltás lehetőségét a közigazgatásban, egyenesen rejtély.
A kormányhatározat a három hónapnál régebben be nem töltött státuszokra vonatkozik, tehát vessen magára az a szervezeti vezető, aki azt hitte, a hirtelen megüresedett álláshelyet majd gondos kiválasztási eljárás (meghirdetés, referencia ellenőrzés, többfordulós interjú, stb.) után tölti be - hiszen "alaptörvény", hogy egy közigazgatási szervezet épp azzal bizonyítja fontosságát:
- a létszáma a lehető legnagyobb (minden fórumot és lobbierőt fel kell használni újabb és újabb feladatokért meg státusokért) és minél nagyobb, annál nagyobb hatalommal és befolyással bír a vezetője is,
- és lehetőleg egyetlen állás sem lehet parlagon egy pillanatig sem, azaz mindig belső személyes kapcsolatok alapján, forró váltásban cserélődjenek a közszolgák.
Az idézett kormányhatározat ráadásul rendelkezik arról, arányaiban hány vezetői és hány funkcionális (azaz az adott szervezet működtetését szolgáló, nem a szervezet alapfeladatának ellátására irányuló) munkakör lehet az egyes intézményekben:
- a minisztériumokban a vezetői munkakörök aránya nem haladhatja meg a 15%-ot, valamint az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó szerveknél a 10%-ot;
- a funkcionális létszám a minisztériumokban legfeljebb 25%, az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó szerveknél legfeljebb 15% lehet, és az e fölötti funkcionális munkaköröket meg kell szüntetni;
- a kvóta feletti funkcionális munkaköröket meg kell szüntetni, a vezetők esetében ilyen rendelkezés nincs a kormányhatározatban.
Kérdés: vajon miért van több funkcionális közszolgálóra szükség a minisztériumban, mint a végeken? És vezetőre? És miért nincs kötelező kirúgás a plusz vezetők esetén? Mi van, ha a státus ugyan üres, de a feladatkört helyettesítés alapján azért ellátja valaki? És nem az lenne egy szervezet lényege, hogy rendeltetésszerűen működjön és a feladatait a legoptimálisabb létszámmal lással el?
A legutolsó kérdésre a válasz egy határozott "nem" - az üres státusok elvétele nem attól függ, szükség van-e az abban elviekben dolgozó közszolga munkájára, hanem csak egyetlen ténytől: éppen üres vagy sem.
"A reform a minisztériumi struktúra 2010-es kialakítása, karcsúsítása, 2011-ben a megyei szintű kormányhivatalok létrehozása és most a helyi, járási szint működésbe állása során mindvégig zökkenőmentesen haladt, köszönhetően annak, hogy szakmai alapon zajló, konszenzusra törekvő egyeztetés előzte meg. Menetrendje a kezdetektől világos volt, a közigazgatásban dolgozók pedig fegyelmezetten, lelkiismeretesen hajtották végre. Mindezzel a tárca mintát kívánt adni az egész állami szféra számára a sikeres szervezeti átalakításokhoz." (Navracsics Tibor)
Tehát a tárca mintája: nem tudjuk, hányan vagyunk, nem tudjuk, mit csinálunk és nem tudjuk, ehhez konkrétan mennyi ember szükséges. És mindezt a kormányváltás után több, mint két és fél évvel, karcsúsítás meg reformok után. Reméljünk, nemzetközi sikerre is vágynak, nemcsak hazai elismerésre.
Abban egyetérthetünk a kormánnyal, túl sok a közszolga és az adófizetők nem lennének szomorúak, ha kevesebbet kellene finanszírozniuk. Azonban ha mindenféle előzetes kalkuláció és igényfelmérés nélkül "karcsúsítják" a szervezeteket, az valójában azt jelenti, senkire sincs szükség, legalábbis a nagyfőnökök szerint - ahogy ez már látható volt az év elején a nyugdíjasok elzavarása esetében is. És mindez eleve független attól, hogy a státusra szükség van-e ténylegesen vagy sem.
Vajon - ha már az illetékes miniszter erre annyi büszke - hol van ebben a szakmai alap, a konszenzus és nem utolsó sorban a koncepció?
A kormány új értelmet adott a "racionalizálás" szónak.
Előzmény:
Pártállam reloaded - avagy a múlt visszatér(?)
Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.21. 09:52:03
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kzoltana 2013.01.21. 09:20:08
És persze dőlnek a sokmilliós jutalmak totálisan eladósodott városokban is, csak fideszesek legyenek.
Mint például Kósa-land:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3744_uzenet_mr._gerincteleneknek
Morcos Kartal (törölt) 2013.01.21. 09:21:46
Szevasztok 2013.01.21. 09:24:50
Nagyon hozzá kellett nyúlni már a rendszerhez, és ez a mostani megvalósítás ugyan messze van a tökéletestől, de legalább elindult a változás.
Lehet, hogy néhány hónapig kisebbfajta káosz lesz, de én bízom benne, hogy idővel kiforr valami jobb, mint ami eddig volt.
Már csak azt nem értem, hogy ha a megyerendszert teljesen kiüresítették, akkor az utolsó lépést - a teljes felszámolást - miért nem lépték meg.
chico 2013.01.21. 09:41:10
A valós munkát végző ügyfélszolis, ügykezelő, hivatalnokok száma pedig egyre apad, mert ahhoz már szaktudás, meg közig szakvizsga stb is kell, a kiválasztást pedig nemcsak a szakmai alkalmasság vizsgálata, hanem a politikai megbízhatóság, a lekáderezés is lassítja.
Csóri állampolgár meg dögöljön meg, ha ügyet akar intézni, majd sikerül, ha sikerül. Egy-három-öt- tíz hónap alatt, jogorvoslat nincs.
ja, még valami. Kedves Szevasztok. a pár hónap káosszal kapcsolatban. Esetleg gondold végig annak pozitív hatását: te, mint ügyfél egy üzlet nyitásához kérsz engedélyt, ettől függ a családod megélhetése. Három-négy hónapig fekszik az ügy a hivatalban, lejár a munkanélkülid közben, gyűlnek a kifizetetlen számláid, stb. vagy építési engedélyt kérsz, de nem kapsz, a vállalkozó munkásai állásidőn, mi lesz azok családjával? Netán családi pótlékot akarsz, vagy épp táppénzre vársz, de hónapokig nem utalják, és emiatt úszol a számláiddal, a család meg éhkoppon.
Még mindig örülsz az átalakításnak?
Szevasztok 2013.01.21. 10:10:19
Értelek. Ettől függetlenül jobb a káoszon hamarabb túl lenni. Mert ne legyenek illúzióid: az az ember még nem született meg, aki egy ilyen mértékű átalakítást zökkenőmentesen le tudna vezényelni.
Ha a dolog forrásban van, akkor akár még egy jó leves is lehet belőle, vagy nem... Az állott moslékhoz hozzá lehet szokni ugyan, de azért érdemes próbálkozni... Hátha...
KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.01.21. 10:18:54
Mondok neked egy érthető példát:
Tél van, hideg. Rétegesen kell öltözni.
A mostani kormány a tizedik műszálas rétegre is rávesz még egy réteget.
Normális átalakitás az lenne, hogy ezek helyett 3 réteg gyapjút venni fel.
Talán nem bűzlene az egész az izzadságtól ennyire...
chico 2013.01.21. 10:21:35
Nálam már meghalt a reményhal :)
Ló Elemér 2013.01.21. 11:14:58
Netuddki. 2013.01.21. 11:28:35
Mert nem az orbán volt az elsőtitkár. Ő mondta, nem én találtam ki.
Sok birka meg nagy szemekkel béget hozzá..
pástétom 2013.01.21. 12:25:27
Ha pl. Medgyessy v. Gyurcsányék próbálták volna elvonni a helyi önkormányzatoktól a hatásköröket - az önkormányzati vagyon elvételéről már nem is beszélve - már a szándék puszta bejelentésére habzó szájjal ordibáltak volna a fideszes polgármesterek.
tükörfúró 2013.01.21. 16:52:58
Merthogy: mármegint mindeki az önkormikra meg a többi bürokratikus xarra értelmez csak..
HALO!!
KÖZOKTATÁS, FELSŐOKTATÁS, EGÉSZSÉGÜGY..STB!!!
Ez mind igaz lesz ezekre is, az utolsó betűig!....figyeljünk csak:
"az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó szerveknél a 10%-ot"
Mi is tartozik a minisztériumok irányítása vagy felügyelete alá?
MINDEN amit nem szerveztek még ki haveri cégbe, a MÁV gerincétől a BKV-n át, az összes iskoláig, minden.
Tehát ha valahol 10 tanár van, mint funkcionális létszám, 1vezető lehet(igazgató) gazdasági vagy egyéb vezető NEM! ha van, fel kell menteni, el kell küldeni.
És a 10 tanárra mennyi is a funkcionális munkakör? 1db pedellus, slussz. Ő csinál mindent. Helyben sem konyha, sem takarítás, sem egyéb nem lehet, hisz az már létszám feletti.
Az olyan kis önálló intézményben pedig, ahol 10db főállásu sincsen, majd a tanárnak kell wc-t pucolni takarítni stb is, mivelhogy 1db alá mondjuk 6emberrel 0.6 álláshelyre jön ki az egyéb funkcionális alkalmzotti létszám.
Bravóóó!!!
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.01.21. 18:26:11
ahova meg már fél éve nem találtak kémiatanárt, oda nem is kell, nem?
tükörfúró 2013.01.21. 19:11:13
Merthogy 200 oktatóra mondjuk 20 nem oktató alkalmazott az döbbenenetesen vicces egy nagy egyetemet nézve, ahol önálló leltár, kontrolling, gazdasági részlegek, informatikai háttér, minden más is van.
Részben összesen, egyetemi szinten, részben karonként, tanszékenként, szervezeti egységenként.
Lehet, ez igy nem jól van, de a működést (oktatást) fenntartva átszervezni egy ilyet, az nem egy kormányrendelet alapján, 2nap alatt megy.
Még 200nap alatt sem, ha engem kérdez valaki.
Azthiszem ez a (szerintem kissé "félremorgott") rendelet lényegében a kormány végső bosszúja lesz a felsőoktatás ellen.
Napokon, heteken belül jönnek majd a cikkek és blogpostok, hogy a felsőoktatásnak vége, működésképtelen, magábaomlott, tönkrement.
Hacsak nem, megint arrol van szó, a fijjuk nem azt irták amit akartak, mert alapszinten sem értenek még ahhoz sem, mi van 1-2 szinttel alattuk, mit is kormányoznak..
Aztán utólag kapkodva, 1-2 óra alatt összeütve adnak majd ki mindenféle gyorsba-szavazott megmásitást, kompenzációt, kivételt, elkerülést, egyedi engedélyt, anyámtyukját.
blog olló · http://kiserletigazdasag.blog.hu 2013.01.21. 20:25:25
Szavasz !
valóban, a kérdés az, hogy melyiket tekintjük kisebbik rossznak:
1, tötymörgés, tesze-toszaság, mindenki véleméynének figyelembevétele, végtelen érvelések, és mire történik valami, addigra már rég aktualitását vesztette a döntés, de nagyon demokratikusak voltunk
2, határozott döntések meghozatala rövid, lényegretörő egyeztetések után, aki nem élt a lehetőséggel a szoros határidőn belül az az ő egyéni szocproblémája, viszont korrigálásra szoruló zökkenők kerülnek az útra a megvalósítás során.
Egyik megoldás sem tökéletes, a kérdés csak az hogy melyiket fgadjuk el kisebbik rossznak.
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.01.21. 23:18:17
A legszebb az egészben, hogy a kormányhatározat nem is jogszabály, de mégis ez az, ami rengeteg embernél felgyorsítja a hajhullást és tízszeresére növeli az agyvérzés kockázatát. Plusz sokaknak olyan megalázó vesszőfutásban lesz részük, mint még soha. És nemcsak a nyugdíjasoknak meg a létszámfölötti funkcionálisoknak, hanem az intézményigazgatóknak.
És a fijúk részéről innen visszakozni ... hát az felér egy regisztrációs vereséggel. Nem is fognak, csak ha összedől az ég vagy kimondja az Alkotmánybíróság, hogy úgy alkotmányellenes az egész intézkedéscsomag, ahogy van.
Celtic 2013.01.30. 13:29:16
Tobb gerinc volt az akkori polgarmesterekben.