morgás joga 6.jpgKözterületi harcba vonulhatnak a politikai ellenfelek, miután a CÖF anyatigrisként ugrott arra az ellenzéki kezdeményezésre, miszerint amennyiben az Alkotmánybíróság elutasítja a választási regisztrációról szóló törvényt, ám a Fidesz "parlamenti trükközéssel" mégis be kívánja vezetni a regisztrációt, az Együtt 2014 a többi ellenzéki párttal közös demonstrációt hirdet majd.

"A CÖF mélységes aggodalommal figyeli a „demokratikus ellenzési erők” összejöveteleit, ahol közjogi felhatalmazás nélkül néhány múltbéli levitézlett politikus és álcivil a nép képviselőinek nagy többségével elfogadott Alkotmányát kívánja eltörölni." (CÖF KözleményCsizmadia László, Fricz Tamás CÖF alapító, szóvivők, Budapest, 2013. január 3.)

Az Alaptörvény minőségébe ne menjünk bele meg abba sem, eddig hányszor változott már a kőbe vésett demokrácia (az aktuális verzió ugyebár már pótlapokkal bővített) és a jövőben hányszor fog - csak februárban jelentős módosítások várhatóak, pont az Alkotmánybíróság kifogásai miatt. És valószínűleg az "álcivil" bélyeg sem a legjobbkor és a legjobb irányba címezve hangzott el.

Mindeközben vakarhatja a fejét a rendőrség, mit csinál majd a Civil Összefogás Fórum (CÖF) lelkes híveivel, ha azok elfoglalják a Kossuth teret csak azért, hogy más ne tüntethessen ott. A helyzet igazi pikantériája, hogy az alkotmányozó-védők valójában - kisebb-nagyobb részben - az adófizetők pénzéből óhajtják megőrizni a számukra kívánatos "rendet", illetve korlátozni honfitársaikat, hogy éljenek pont az általuk oly nagyon felmagasztalt alaptörvényben rögzített alapjogok gyakorlásával. 

"(...) elfogadhatatlan fenyegetni és nyomást gyakorolni a regisztrációval kapcsolatban az Alkotmánybíróságra. A Parlament előtti tüntetés fenyegetésére csak úgy tudunk reagálni, hogy jelezzük, ha a Békemenet elmegy a Parlament elé, az „új alkotmányozók” oda már nem fognak beférni." (CÖF Közlemény, Csizmadia László, Fricz Tamás CÖF alapító, szóvivők, Budapest, 2013. január 3.)

Nem is lenne olyan nagy baj, ha csak arról szólna ez az egész, hogy vannak, akik egyetértenek a kormány illetve a parlament döntéseivel és irányvonalával, míg vannak mások, akik ezzel nem. Hiszen erről szól a demokrácia és elviekben itt, Európa szívében a XXI. században az Alaptörvénynek is ez a sokszínűség garantálása lenne az egyik alapvető feladata. Magyarországon azonban minden unorthodox, ahogy ez is - valójában az alkotmányvédők (részben) az adófizetők pénzéből a rendőrség munkáját kívánják kiváltani. Egyszerűbben fogalmazva: jelenleg a látszat az, aminek betiltására a hatalom nem talál legitim eszközt, arra kirendeli a "lelkes", állami apanázsból is finanszírozott civileket, mindezt az "igazi demokrácia építése" zászló alatt. Ez pedig nem tűnik túl demokratikusnak.

"Idén először végzi a civil szervezetek működési célú támogatására szánt állami források elosztását a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) nevű állami szervezet. (...) 

A NEA elnökének Navracsics miniszter az ún. békemenetek szervezése révén elhíresült Csizmadia Lászlót nevezte ki. Csizmadia bonyolult felépítésű, demonstratívan kormánypárti és nemzeti érzelmű szervezetekből álló hálózat vezetője: ő a Civil Együttműködési Tanács (CET) első embere – saját állítása szerint ez a szervezet négyszáz civil szervezetet fog össze. Csizmadia a kormánypárti demonstrációkat a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű,  jogi személyiséggel nem bíró alakulaton keresztül szervezi, a finanszírozást pedig – részben legalábbis – a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) biztosítja. Bár a civil törvény egyértelműen tiltja, hogy azon szervezetek, amelyek vezetői  a NEA döntéshozó testületében tisztviselők, állami támogatást kaphassanak, Csizmadia egy májusi rendezvényen maga büszkélkedett el azzal, hogy a kormány végre támogatja a CÖF-CET-konglomerátumot. Csizmadia beszéde a 16. perctől hallható:

Csizmadia ott mondta el azt is, hogy a miniszteri keretből kapott támogatást az általa irányított szervezetekhez kötődő Polgár Portál, amellyel nagy terveik vannak. A saját magát “a magyar civil együttműködés lapjaként” definiáló portál felelős szerkesztője Huth Gergely, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, és ő a portált kiadó GerillaPress Kft. egyik tulajdonosa is. A 2011. szeptemberében bejegyzett cég tavaly három hónap alatt 8 millió forint bevételre tett szert. Érdekesség, hogy a GerillaPress Kft. adja ki a PestiSrácok oknyomozó blogot is, míg a Polgár Portál jelenleg leginkább az október 23-ára időzített Békemenetet népszerűsíti. (...)

Csizmadia László több ízben is élt fent már említett „megállítási” jogosultságával, és kétszáz szervezet esetében a működési költség fedezésére beadott pályázatokat elbíráló kollégiumi döntést felülírva a Tanács elé terjesztette a saját javaslatát. A beavatkozás tényén kívül hivatalosan erről ma sem tudható szinte semmi: milyen szempontok alapján válogatott az általa támogatandónak ítélt szervezetek esetében, mely szervezetek kerültek ki az egyszer már nyertesnek nyilvánítottak listájáról hogy helyet biztosítsanak az elnök által támogatottaknak, sőt, a kedvezményezettek pontos névsora sem volt ismert."

forrás: atlatszo.hu

Aki részletesen is tájékozódni akar a civil szervezetek támogatásáról (szervezetek és összegek), az az atlatszo.hu-n megteheti.

A legnagyobb kérdés azonban az, vajon Áder János köztársasági elnök ellen mikor szándékoznak felvonulni a békemenetesek, hiszen ő volt az, aki az Országgyűlés által 2012. november 26-án elfogadott, a választási regisztrációról szóló törvény előzetes normakontrollját kérte. Az Alkotmánybíróság honlapja szerint az államfő többek között úgy látta, a törvény néhány paragrafusa aránytalanul korlátozza az alaptörvényben biztosított választójogot, a véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtószabadságot, és indokolatlan hátrányos megkülönböztetést jelent a Magyarországon élő választók között. A köztársasági elnök szerint néhány pont ezért ellentétes az Alaptörvénnyel és az Alaptörvény Átmeneti rendelkezéseivel.

A CÖF közleménye azonban nem szól arról, mi lesz, ha Áder János beadványa következtében fogja elutasítani az Alkotmánybíróság a törvényt - vajon ő ellene is kivonulnak majd? Az ő beadványa is az "elfogadhatatlan fenyegetni és nyomást gyakorolni a regisztrációval kapcsolatban az Alkotmánybíróságra" kategória? Vagy a  legfőbb talárosok lesznek majd a célpontok, mint a demokrácia és a legitim többség ellenségei?

És vajon a CÖF meddig fog elmenni "a nép képviselőinek nagy többségének" védelmében? Élőlánc? Örökös táborozás a Kossuth téren sátorral, kitaposott fűvel meg mobil WC-vel? Esetleg - ha már úgyis trendi - vissza a pártállami szisztémába, legyen békeőrség a munkásőrség mintájára, erőfitogtatással, egyenruhával, gyakorlatozással, fegyverviseléssel? A Nemzeti Gárda parlament elé hívása mégiscsak ciki lenne a mélyen kormánypárti civileknek ...

Eközben elgondolkodhatunk arról, mi lenne az olcsóbb az adófizetők számára:

  • az egyenes beszéd, aki nem velünk van az ellenünk, és aki ellenünk van, annak mindenféle megnyilvánulását be kell tiltani, akár tüntetés az, akár médiajelenlét, a rendőrség pedig kis létszámmal de ütőképesen biztosítani tudná, a "rend" rend maradjon, vagy
  • folyamatosan finanszírozni és szervezni a kormányhívő civileket plusz mellettük a rendőröket (sokkal nagyobb létszámmal) kirendelni, hogy a hatalom megőrizze a legitimitás látszatát és nemzetközi szinten se zárja magát kordonok mögé.
  • időleges megoldás lehet még az egész Kossuth tér építkezés, nemzetbiztonsági kockázat, stb. miatti lezárása, bár ez az indulatokat nem csökkenti, csak a helyszínt módosítja - a rendszer önmagáról kiállított szegénységi bizonyítványa marad, csak a nemzetközi tudósításokban lesz más a háttér.

A negyedik változat, miszerint a kormány elhatárolódik a parlament-védő civilektől és figyelmezteti őket, a demokrácia játékszabályai rájuk is vonatkoznak, egyelőre még nem történt meg. És az sem, hogy felemelték volna a szavukat, valójában nem arra szolgálnak a civil szervezeteknek nyújtott adóforintok, hogy a kormánypártok mellett kampányoljanak.

 

Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr24996143

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.04. 11:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Az országból történő kivonulását fontolgatja a FIDESZ 2013.01.04. 10:00:10

Zártkörű sajtótájékoztatóján a magyarok katasztrofális mentális állapotával magyarázta döntését Orbán Viktor, a legnagyobb hazai pénzügyi cég, a FIDESZ első embere. ÁLHÍR Mint a vezérigazgató elmondta, nagyot csalódtak Magyarország lakosságában, jelen...

Trackback: Az elkóborolt bárány visszatért 2013.01.03. 20:37:49

Közel egy hónapos hallgatás után újra megnyitjuk kapuinkat. Nem is akárhogyan. Nincs többé balliberális elhajlás, nincs minden alapot nélkülöző kormánykritika, ahogyan innentől kezdve száműzzük oldalunkról az irónia, a szarkazmus és cinizmus minden for...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.01.03. 19:57:36

"a nép képviselőinek nagy többségével elfogadott Alkotmányát kívánja eltörölni."
Az eleje pontos, a vége nem. Valóban csak a képviselők nagy többsége, mivel a választási matematika kedvez(ett) a bolsevik-típusú többség kialakulásának.
Másrészt nincs Alkotmánya az országnak. Csak egy alapszabálynak nevezett jogszabály-gyűjtemény.

csak egy néző 2013.01.03. 23:10:13

"A CÖF mélységes aggodalommal figyeli a „demokratikus ellenzési erők” összejöveteleit, ahol közjogi felhatalmazás nélkül néhány múltbéli levitézlett politikus és álcivil a nép képviselőinek nagy többségével elfogadott Alkotmányát kívánja eltörölni."- Mondja ezt egy közjogi felhatalmazás nélküli, múltbéli levitézlett, magát civileket képviselőnek, önmagukat kitüntető Kövér szavait idézve néhány nyikhaj, senkiházi, jöttment firkász és volt elvtárs próbálja közpénzen szervezett, külföldről ideutaztatott bértüntetőkkel megvédeni egy kozultáció nélkül elfogadott tákolmányt.Bravó. Csak a fidesz!!

Pop40 2013.01.03. 23:10:51

Az a szemét tákolmány 2 év múlva repül a kukába, addig a sok hülye birkamenetes vonulgasson csak, ha jólesik nekik.

Mérges 1234 2013.01.03. 23:14:25

Azért tényleg durva, hogy a felhatalmazásukat, a vélt vagy valós többségüket fenyegetőzésre használják.

Mindegy, hogy kinek van igaza, de ez kurvára siralmas.

Bayer még a diákok ellen is utcára vonult volna.
Mégis milyen orszűg az, ahol a többség utcai demonstrációkkal fenyegeti az ellenzéket????

De most komlyan, ez több, mint félelmetes, és az emberek nem veszik észre, hogy a tűzzel játszanak.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.01.03. 23:16:05

@Pop40:

Én ebben nem vagyok biztos. Szerintem a Fidesz megint nyerni fog legközelebb.

Hisz kik jönnének mégis helyettük?
Bajnai, Vona, Gyurcsány, Mesterházy, Schiffer? Nem hinném, hogy népszerűbbek lennének mint OV. Más út meg jelenleg nincs. És valószínűleg nem is lesz éveken belül.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.01.03. 23:26:05

@Nyekenyóka.:

Hozzáteszem nekem is elegem van a Fidesz hazudozásaiból és arroganciájából, de SAJNOS nem látok semmi alternatívát, és ezzel rengetegen vagyunk így. Kire lehetne mégis szavazni ?!

stf! 2013.01.03. 23:26:10

Újra indul a Bégemenet.
Ki nem béget, érjen véget!

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2013.01.03. 23:28:47

Szomorú dolog látni, hogy az ország vezetői örömüket lelik, ha sikerül meghekkelniük a demokráciát. Nem tudom mi a neve az olyan betegségnek, ahol az egyén minden jóra használható dologból rosszat csinál, de itt láthatóan erről van szó. A polgári társadalom alapja a civil szerveződés, de ezt most a kormánypárt tejes mértékben maga alá rendeli. Nem a kormány figyel a civil szervezetekre, hanem a civil szervezetek figyelnek a kormány parancsára.
Lassan eljutunk oda, hogy a gyúrcsányi semmittevés Deák Ferenc passzivitásával lesz egyenértékűen hősies... :( Csak ki ne egyezzenek!

makronom 2013.01.03. 23:34:43

Kíváncsi vagyok ebből mi lesz. Holnap alkotmánybíróság tartalmilag is elmeszeli a regisztrációt, Fidesz reakció meg az lesz, ha picike módosítással is de beültetik az alkotmányba. Ennek következménye tuti v.mi nagyobb tüntetés lesz (talán március 15, újabb Millás tüntetés), amire jön az új Békemenet. Na de mi lesz a jelszó? Mocskos EU és mocskos IMF után mocskos Alkotmánybíróság?

dr Smittpálelnökúr 2013.01.03. 23:42:15

buzik mind
mármint a birkamenet masírozó idiótái

Pan Modry 2013.01.03. 23:45:15

A birkamenetesek szerintem is buzik

Pop40 2013.01.03. 23:51:43

@Nyekenyóka.:

"Szerintem a Fidesz megint nyerni fog legközelebb."

Erre nagyobb tétben ne fogadj.

dr kíváncsivagyok 2013.01.03. 23:54:20

@Nyekenyóka.:
"Nem hinném, hogy népszerűbbek lennének mint OV. "
Neked népszerű kormányfő kell ?
Nekem elég , ha csak hozzáértő...

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.01.03. 23:55:04

Hajrá diákok, már nem csak rólatok van szó!
A szebb, jobb, demokratikus Magyarországért is küzdötök!

A sunyi fidesz a szánalmas békemenetet akarta bevetni ellenetek.
A főszervező Bencsik, apján keresztül kapott is 23 millió forintot a pécsi fidesztől hálából!

Hajrá magyarok, készüljünk a kormányváltásra, mert csak az a megoldás!

dr kíváncsivagyok 2013.01.03. 23:55:12

@Pop40:
""Szerintem a Fidesz megint nyerni fog legközelebb."

Erre nagyobb tétben ne fogadj. "

Hadd fogadjon....

dr kíváncsivagyok 2013.01.03. 23:57:18

@Nyekenyóka.:
"Hozzáteszem nekem is elegem van a Fidesz hazudozásaiból és arroganciájából, de SAJNOS nem látok semmi alternatívát, és ezzel rengetegen vagyunk így. Kire lehetne mégis szavazni ?! "

Ha egyetértünk abban , hogy ettől még a Gyurcsány-éra is jobb volt,...akkor másfél év múlva akár a patásördögre is szavazok , de Orvbánra nem !

jolaca 2013.01.04. 00:01:18

Én nagyon meg tudom érteni a CÖF új kezdeményezését.
A magyarokba évezredek kódolták az előzetes regisztrációk iránti elkötelezettséget. Aki történelmünket tiszteli, nemzeti érzékenységünket átérzi, az nem csoda, hogy most felpattan, csatarendbe áll, hogy ősi jussának elorzása, a világ rendjének megsértése ellen akár vérét ontsa.

Pop40 2013.01.04. 00:06:14

@dr kíváncsivagyok:

Csak tanácsot adtam, rajta áll, megfogadja e :)

Pop40 2013.01.04. 00:08:01

@dr kíváncsivagyok:

Alapjáraton én is így vagyok ezzel.
Szerencsére erre nem lesz szükség, a Bajnai-Oszkó páros kiváló jelölt lesz.

dekol84 2013.01.04. 00:13:24

Az ilyen megnyilatkozások alkalmával kíváncsi lennék, hogy az a sok tetű barom, aki ezekre szavazott mit gondol most!

dzsugasvili 2013.01.04. 00:13:59

Abszurd egy szemét baromság ez, az már biztos. Kivonultatni megint azt a kétszáz (vagy kitudja hány száz)ezer Fidesz-őrült, sokszor talán egészen jó szándékú nyomorultat egyre elképesztőbb célokért, már nagyon súlyos, eluralkodó elmebetegségre utal. Korábban a kormány mellett léptek fel, ez OK, nincs vele baj. De mostanában már diákok meg választási regisztráció miatt röffennének össze pár százezren? Mi lesz a következő? Követelik az ellenzéki pártok betiltását a belügyminisztertől majd? A TEK tartóztassa le az ellenzéki vezetőket? Fricz Tamás és Bayer elképesztően bolondok, Sztálin és Lenin is vehetne róluk példát mozgalmi elkötelezettség tekintetében.

De ez is azt mutatja, hogy a regisztrációt bizony nagyon akarják. Be fogják vezetni, ha törik, ha szakad. Épp ezért leírom századszorra is, hogy ez is csak azt mutatja, hogy tilos belemenni ebbe a mocskos játékba mindenféle-fajta értelmes embernek, tilos elmenni regisztrálni, mert semmi jó nem sül ki belőle. Tuti biztos, hogy a választásokat is bundázták több alkalommal, nemhogy ezzel az egyértelműen egy párt akaratából bevezetett módszerrel tisztességesen éljenek (főleg mikor az egész nem tisztességes így).

Szóval még egyszer: senki ne regisztráljon majd. Fulladjanak bele a saját mocskukba!

punkfrog 2013.01.04. 00:16:34

@Nyekenyóka.: "Hozzáteszem nekem is elegem van a Fidesz hazudozásaiból és arroganciájából, de SAJNOS nem látok semmi alternatívát"
Neked pont jó OV aki már 22 éve táncol a színpadon különféle szerepekben.Nekem bőven elég volt belőle!
Alternatíva pedig számtalan van!Az összes általad felsorolt politikus hitelesebb mint OV aki már minden volt (liberálistól-bolsevikig) a hatalom érdekében.

Makkasz 2013.01.04. 00:29:10

Kár erről ennyit írni.
A Békemenet hányadék.
A hatalom mellett tüntetni kitalált ellenségek ellen hányadék.
Más véleményeket a kormány által támogatva hányadék.
Szánalmas a NER, szaros egypárti nem legitim Alaptörvény, legszánalmasabb békemenetesek, megtévesztettek, előjogaikat féltők és fizetettek is.

Ennél többet ezekről a dolgokról kár beszélni, cselekedni kell.

Mpatikus Eszetlenellenes 2013.01.04. 00:43:50

A hatalom ilyen látványosan görcsös eszközökkel való megtartására irányuló lépések már egyértelműen kétségbeesett és tanácstalan fideszre világítanak rá.
Csakhogy visszaút egyre inkább nincs...

A kérdés az, hogy a hatalom markolászói mikor borzadnak el saját módszereik gusztustalanságától. Tulajdonképpen ezek is emberek, többé kevésbé érző lélekkel, csak elidegenedtek a valóságtól, DE a Pártot és az EgyaZászlót, no meg a Vezért elhagyni? Szerencsétlen emberek...

Én ebben az ALL IN GAME-ben sokkal inkább vizionálok polgárháborús előjeleket, s majd az elszabadult történéseken sajnálkozó totálabszurd Orbán Viktort.

Ezek már nem térnek észhez szerintem.

csapos1 2013.01.04. 00:49:33

mentek volna a diákok ellen is a békék.
jobban szeretik orbánt, mint a saját gyermekeiket, unokáikat.

az pedig jó lenne, ha nekimennének az ellenoldal tüntijének.
egyszer le kell jáccani azt a meccset.
inkább előbb

Makkasz 2013.01.04. 00:50:08

@Békemenet a diákok ellen? Sunyi, aljas csürhe!:
Kormányváltás? Kevés lesz.
Rendszerváltás kell.

Szociknak vége 2013.01.04. 01:02:45

A választási regisztrációval szemben az ellenzék még egy népszavazást sem bír összehozni. Pedig állítólag 80% ellenzi.

Nyihaha.

Valószínűtlenségi Hajtómű 2013.01.04. 01:05:40

Tehát a kormány az adófizetők pénzén, álcivil szervezeteken
keresztül tüntettet saját magáért. Agyrém! Majd 2014 körül mikor a ner homályából kijózanodik néhány fide$$nyik és elkezd számot vetni, hogy vajon hány év börtön néz ki neki. Na akkor majd lesznek előre meneküléses
szardobálások. Ez a sok kicsinyes féreg egymás torkát fogja átharapni.
Ha kibírjuk addig, felejthetetlen lesz.

dzsugasvili 2013.01.04. 01:07:12

De az is érdekes, hogy nevezik magukat. Békemenet, ugyebár. Miközben már nem is a gyűlöletet, hanem egyenesen a háborús hangulatot szítják - és már nem is a külföldi támadások, hanem kézzelfogható belföldi csoportok ellen!!! Ők, a nemzeti keresztény, konzervatív, mérsékelt jobboldaliak! Hát komolyan, várom már mikor lesz már részükről fegyveres felvonulás...

Szociknak vége 2013.01.04. 01:10:30

@Valószínűtlenségi Hajtómű: 'Tehát a kormány az adófizetők pénzén, álcivil szervezeteken
keresztül tüntettet saját magáért.'

-Tudod ezt bizonyítani? Akkor fordulj a nyomozó hatósághoz!

@dzsugasvili: 'Miközben már nem is a gyűlöletet, hanem egyenesen a háborús hangulatot szítják - és már nem is a külföldi támadások, hanem kézzelfogható belföldi csoportok ellen!!!'

-Szítana más is csak ugye gáz ha nem tudnak olyan helyet találni a tüntetéshez amit megtöltenek.

dekol84 2013.01.04. 01:12:06

@dzsugasvili: Na akkor viszont kéjes örömmel és folyamatos ejakulációval fogom szerte szét durrantani az összes mocskos rohadt fityeszes és a ző támogatóik tökét-vagináját! Hogy rohadna meg az összes zorbánfaszszopó fityesz-barom!

dekol84 2013.01.04. 01:13:45

@MetroGoldwinMayer:
Te hülye mocskos fityeszes rohadék! "Akkor fordulj a nyomozó hatósághoz!" Szokásotok szerint ugyanazt fröcsögöd, amit a gazdád-vezéred! Rohadj meg a szemét kurva anyádba te geci fityeszes állat!

Vol'Jin 2013.01.04. 01:14:27

Ez a szopott gombóc fejű Csizmadia Lacika nagyon Megachuslag a bírálói-felhasználói szerepében.

Mer ugye az ifjúszoci alapítványi pénzeket irányított pártrendezvényekre, ahol legalább elitták meg megzabálták. Az is lehet, hogy össztársadalmilag hasznos volt, mert éjszaka összehoztak egy-egy lurkót a nagy buliban, ami ugye nemzetileg fontos feladat.

Na de ez itt konkrétan plakátolgat, meg buszokkal utaztat mindenféle népséget tüntetgetni, mintha olyan kurvára civilek lennének, és nem agitpropposok a kormányoldalról. Itt kérem a Zucshlag 70 milliójának a sokszorosát nyúlták le a köztől. És ez a muki, aki jogosult a civil szervezetek támogatásáról dönteni?

Hát ez a pofátlanság netovábbja.

parandroid 2013.01.04. 01:15:10

segghülye, ostoba elvtelen barmok. elnézést a kifejezésért.
egyre nehezebb ebben az országban békésen, józanul megmaradni.

dekol84 2013.01.04. 01:17:03

@Vol'Jin: Ezek a mocskos féreg fajzat ugat Nokiás dobozról, amikor ezek a patkányok meg dömperrel lopják el a pénzt? Hogy a kurva anyjába szakadt volna a feje az össze gecihuszár fityeszesnek, a támogatóiknak, meg aki rájuk szavazott annak is! Dögöljön meg az összes!

Szociknak vége 2013.01.04. 01:17:23

@Vol'Jin: Miért nem fordul senki a rendőrséghez?

dzsugasvili 2013.01.04. 01:19:11

@MetroGoldwinMayer: Hát pont ez a különbség. Az egyik agresszív, de tojnak rá, a másik is baromi agresszív, és megy vele pár százezer ember. Őket vezeti Bayer Zsóti, aki a neki nem tetszőket különböző fehérterroros intézkedési módszerekkel hozta összefüggésbe korábban, ami azért nem túl bíztató.

Ja, és a szocik nem hazudják magukat keresztény-konzervatívnak. Szeresd ellenségedet, és a többi gondolat. Ez ilyenkor a nagy fideszezéskor hol marad?

Vol'Jin 2013.01.04. 01:21:25

@MetroGoldwinMayer: "A választási regisztrációval szemben az ellenzék még egy népszavazást sem bír összehozni. Pedig állítólag 80% ellenzi.

Nyihaha."

Nem tudsz más indokot felhozni a regisztrációért, mint az alacsony részvételre való szándékosságot, a bizonytalanoktól való félelmet, a szabályok átírását, hogy nehezítsék az ellenzék eredményességét. Te is tudod, hogy ez az egész egy becstelen és kicsinyes játék.

Szociknak vége 2013.01.04. 01:22:34

@dzsugasvili: Szeresd ellenségedet, és a többi gondolat.

- A politika más országban ezekről szól?

Hát pont ez a különbség. Az egyik agresszív, de tojnak rá, a másik is baromi agresszív, és megy vele pár százezer ember.

- Hát aki nem megy az otthon marad. Ez mán ilyen. És ilyen is marad.

Szociknak vége 2013.01.04. 01:25:38

@Vol'Jin: Igen, tudom. És örülök neki.

Nekem ne döntsön a sorsomról olyan akinek eznem ér meg egy sétát. Egyébként ez teljesen pártfüggetlen, lába mindenkinek van.

dzsugasvili 2013.01.04. 01:26:10

@MetroGoldwinMayer: De ha agresszív, és százezrekkel vonulgat az utcán másik társadalmi csoportok ellen békemenet címszóval és vérgőzős tekintettel, akkor engedtessék meg, hogy megmondjam róla, kiféle és miféle is igazából. Ezek szerint cáfolni nem is akarod, hogy ez az irtózatos banda baromi veszélyes, nagy a támogatottsága, mobilis is, csak neked szimpatikusak. Nekem meg még nagyon-nagyon sok embernek meg baromira nem.

parandroid 2013.01.04. 01:27:00

@MetroGoldwinMayer: "A választási regisztrációval szemben az ellenzék még egy népszavazást sem bír összehozni. Pedig állítólag 80% ellenzi."

Biztos megvolt már, csak elfelejtetted. Emlékezzünk együtt:
"[...] A politikus az MTI kérdésére elmondta: abszurd módon, választójogi kérdésben a jelenlegi jogszabályok szerint_nem_lehet_aláírásgyűjtéssel
népszavazást kezdeményezni, így pártja ezzel az eszközzel nem élhet. Ezért várja az LMP, hogy az Országgyűlés kezdeményezze a referendumot."

Szociknak vége 2013.01.04. 01:32:58

@dzsugasvili: De ha agresszív, és százezrekkel vonulgat az utcán másik társadalmi csoportok ellen békemenet címszóval és vérgőzős tekintettel, akkor engedtessék meg, hogy megmondjam róla, kiféle és miféle is igazából.

- El kéne dönteni hogy vérgőzös agresszorok vagy megvezetett nyuggerek-e a békemenetesek.

Ezek szerint cáfolni nem is akarod, hogy ez az irtózatos banda baromi veszélyes, nagy a támogatottsága, mobilis is, csak neked szimpatikusak. Nekem meg még nagyon-nagyon sok embernek meg baromira nem.

- Kire veszélyes? Hol van a nagyon nagyon sok ember? Annyira nem szimpatikus nekik a rendszer hogy TV-t néznek Békemenetkor? Persze lehet tünti nélkül, a szavazófülkében is forradalmat csinálni.

Szociknak vége 2013.01.04. 01:35:56

@parandroid: A hatálybalépésről valóban nem kezdeményezhető referendum, de arról, hogy a regisztráció helyes dolog-e, szeretik-e, minden további nélkül kezdeményezhető.

Ez az a rész amit Karácsony nem mondott.

parandroid 2013.01.04. 01:36:07

@MetroGoldwinMayer: de olyan minden további nélkül dönthet, aki nem itt él, nem itt fizet adót, nem issza az esetlegesen rossz döntése levét. sőt, mi sem magától értetődőbb és helyeslendőbb, mint a túlnyomó többséget a törpe kisebbség plusz joghoz juttatása érdekében megrángassuk egy kis regisztrációra ha meg akarja tartani egy már meglévő jogát. (ezért akár hajlandóak vagyunk békésen menetelni is, ha már a diákok hazamentek.)

minden egyes mondatotok logikusan cáfolható.
mindegy is.

parandroid 2013.01.04. 01:37:36

@MetroGoldwinMayer: és annak mi értelme? az emberek véleménye a közvéleménykutatásokból (lényegesen olcsóbban) kiderül. pont ugyanaz a hatása.

cellular 2013.01.04. 01:38:26

Te jó ég, ezek szánalmasak!

Mindig van lejjebb és lejjebb.

Szerintem ezek ott megbolondultak, de komolyan. hatalomféltésbe bolondultak bele.

Szerintem ez már orvosi eset. Normális ember ilyet nem mond, nem csinál. ÉS normális ember nem megy ki azért tüntetni, hogy mások ne férjenek oda. Illetve 10 éves kor felett nem csinál ilyet.

Nyilván lesz pár tízezer fanatikus, aki szeretne egy ingyen buszutat a Fővárosba. Én sajnálom már őket is, hogy ennyire kihasználják a fanatizált híveket.

A k. életbe, legközelebb a békemenetesekért kell tüntetni, hogy ne használja ki őket a kormány. Én tényleg szánom őket.

dzsugasvili 2013.01.04. 01:38:58

@MetroGoldwinMayer: Nem tudom, én hol írtam megvezetett nyuggert. Nem írtam semmiféle nyugdíjast, ez nettó hazugság. És hogy kire veszélyesek? :-D Na ez már az elmebetegség határát súrolja. Akkor szerinted senki ellen tüntetgetnek, sőt, a békemenetesek egészében lefedik az ország teljes lakosságát, gondolom. De akkor miért tüntetnek? Kicsit belezavarodtál a gondolatmenetbe, pihenj le.

A szavazófülkében csinált forradalmon meg túl vagyunk. A békemenet pont ezt mutatja. A szavazófülke már nem elég. Bár nyilván ezt is ellenkezőképpen látod.

Szociknak vége 2013.01.04. 01:44:23

@parandroid: de olyan minden további nélkül dönthet, aki nem itt él, nem itt fizet adót

-Támogatnám hogy csak az szavazhasson aki adót fizet, ráadásul progresszíven. Lenne vagy 2 millió választó.

és annak mi értelme? az emberek véleménye a közvéleménykutatásokból (lényegesen olcsóbban) kiderül.

- Kinek a közvélemény kutatásából?

Szociknak vége 2013.01.04. 01:47:30

@parandroid: az emberek véleménye a közvéleménykutatásokból (lényegesen olcsóbban) kiderül. pont ugyanaz a hatása.

- Nem mondanám. Egy véleménnyilvánító referendumnak is van politikai hatása. Ha tényleg 80% ellenzi akkor ez ziccer, a baloldal nem hagyhatja ki.

Szociknak vége 2013.01.04. 01:50:39

@dzsugasvili: A szavazófülkében csinált forradalmon meg túl vagyunk. A békemenet pont ezt mutatja. A szavazófülke már nem elég.

- A szavazófülkében buktatok.

- Az utcára nem mentek.

Tudunk segíteni? Esetleg adjuk át a kormányt barátilag? Vagy hogy?

parandroid 2013.01.04. 01:54:00

1. medián, 2012. szeptember 14-18.

2. - miniszterelnök úr, a nép 80 [de legyen csak 60] százaléka ellenzi a regisztrációt.
- hűha, akkor töröljük el gyorsan.

szinte hallom.

3. a "Támogatnám, hogy csak az..." hozzászólásod nem válasz és nem ellenérv arra a kommentemre, amire ezt írtad. viszont _komolyan_ örülnék neki, ha érdemben reagálnál rá, tényleg kíváncsi vagyok a gondolatmenetre. egész egyszerűen nem értelek téged (és sok hozzád hasonlót), és rengeteget segítenél, ha logikusan levezetnél egy választ az észrevételemre. az idézett rész fényében különösen.

parandroid 2013.01.04. 01:56:16

(de most megyek aludni, holnap visszanézek, hátha okosabbá teszel.)

Szociknak vége 2013.01.04. 02:01:52

@parandroid: - hűha, akkor töröljük el gyorsan.

szinte hallom.

-Nem ezt értem politikai hatás alatt. A politikai hatás az, hogy ha a nép egyértelmüen ellenzi, ilyenkor azért meggondolja a kormány hogy annyira kell-e ez. Már csak saját érdekükben is.

-Sem a lakóhelynek, sem az adófizetés helyének nem volt köze a választójoghoz eddig sem.

parandroid 2013.01.04. 02:16:08

@MetroGoldwinMayer: na, csak megvártalak:)
oké, értelek, máshogy értelmeztem. ennek ellenére továbbra sem áll össze, hogy miért engednéd, hogy a veszíteni való nélküli határon túliak beleszóljanak a jövődbe, miközben a (bármilyen címkével is illetett) határon belüliek bármely csoportjával kapcsolatban deklarálod, hogy számodra nem kívánatos beleszólók. lehet szőrözni, kötözködni félmondatokon, de az elvet akkor sem értem.
a másik: tegyük a szívünkre a kezünket: tényleg reális, hogy OV - csak mert nem közvélemény kutatóktól hallja (miközben a saját, alacsony részvételű konzultációjára autentikus mintaként hivatkozik) - elállna az ötlettől? az az OV, aki mindennel és mindenkivel, akár törvénnyel is szembe megy a vélt (vagy akár valós) igazáért? és akkor a határon túliaknak mit mondana? valami azt súgja, hogy kommented ide vonatkozó részét te is csak úgy beírtad, meggyőződés nélkül.

Szociknak vége 2013.01.04. 02:25:14

@parandroid: Nem kell elveket keresned, én érdek mentén szavazok, és nekem ez az érdekem. Mellesleg a határon túliaknak nem mind1 hogy ki van hatalmon Mo-n, nem mondanám őket veszítenivaló nélkülinek. Aki pedig úgy érzi, az nem szavaz, ahogy eddig.

tegyük a szívünkre a kezünket: tényleg reális, hogy OV - csak mert nem közvélemény kutatóktól hallja (miközben a saját, alacsony részvételű konzultációjára autentikus mintaként hivatkozik) - elállna az ötlettől? - Őszintén? Nem hiszem. Az a nagy frankó hogy a referendumot nagyban befolyásolja maga a kérdés megszerkesztése, ami a kezdeményező joga.

* Amennyi esze a zembereknek van, ugyanazt a kérdést meg lehet szavaztatni máshogy feltéve, amit amúgy nem (ezt szokta csinálni az EU is a népszavazásokon, addig kérdez, ismétli a népszavazást, amíg EU-tagok akarnak lenni/maradni a megkérdezettek)

parandroid 2013.01.04. 02:25:56

@MetroGoldwinMayer: a második bekezdés egyszerűbben:
"@parandroid: - hűha, akkor töröljük el gyorsan.

szinte hallom.

-Nem ezt értem politikai hatás alatt. A politikai hatás az, hogy ha a nép egyértelmüen ellenzi, ilyenkor azért meggondolja a kormány hogy annyira kell-e ez. Már csak saját érdekükben is."

vagyis ezzel végső soron te is ezt mondod: "hűha, töröljük el gyorsan" -csak több betű és kevésbé leegyszerűsített formában. na, tényleg léptem:)

parandroid 2013.01.04. 02:27:30

@MetroGoldwinMayer: "* Amennyi esze a zembereknek van, ugyanazt a kérdést meg lehet szavaztatni máshogy feltéve, amit amúgy nem (ezt szokta csinálni az EU is a népszavazásokon, addig kérdez, ismétli a népszavazást, amíg EU-tagok akarnak lenni/maradni a megkérdezettek)"
semmi másban nem, de ebben egyetértek veled.:) on this happy note...

Szociknak vége 2013.01.04. 02:31:46

@parandroid: Az is egy érdekes kérdés hogy miért nem akarja a baloldal hogy szavazzanak a HTM-ek? Hiszen elvileg ebből ők is kijöhetnek jól.

Ők sem az elveik miatt ellenzik(ezt mondják: mert itt az szavazzon aki itt él, adózik) ezt gondolják: ezt már 2004 decemberében beszoptuk. Ez az ő részükről egy kihagyott lehetőség.

A valóság meg 2014ben kiderül, hogy végül a HTMek hova szavaztak és hányan.

Admiral. 2013.01.04. 04:36:09

Teljesen mindegy, hogy a hataron tuli magyarok kire akarnak, vagy kire fognak szavazni, miutan a szavazati jog megadasa eleve necces.
Vegyuk tudomasul, az orszag sorsat a valasztasokon csak azok donthessek el akik eletvitel szeruen itt elnek, ervenyes adoszammal rendelkeznek.
Ilyen egyszeru ez.
Az viszont, konnyen elofordulhat, hogy az uj rendszernek vegul is a Fidesz lesz a karvallotja, ez bosegesen benne van a pakliban.
Szerintem normalis valasztasok eseten oriasi bukta lesz, de en eleve szkeptikus vagyok a valasztas korrekt modon valo megtartasaban.

Csak ámulok és bámulok 2013.01.04. 05:02:02

Ötödik változat: balosok balra, értsd Dunántúl, Jobbosok jobbra értsd Tiszántúl, belgák Belgiumba.
Hatodik változat: előrehozott választás, 72 órás ultimátummal.
Nyolcadik változat: laza polgárháború.
Kilencedik változat: Erdély visszafoglalása és a 3VH. kirobbantása.
Tizedik változat: Naprendszeren belül háború kirobbantása a Naprendszeren kívüliekkel szemben.
Tizenegyedik változat: intergalaktikus háború kirobbantása.

eMJe 2013.01.04. 05:20:16

rendszerváltás jöjjön már először. fidesz-mszp egyre megy, komcsik mind.

inkább ezért menetelne a sok ál-jobboldali

felcsutisuttyo 2013.01.04. 05:58:46

Közterületi harcba vonulhatnak a politikai ellenfelek, IGEN..BE KELL VERNI A BIRKAMENETESEK POFÁJÁT!!!!!
Orbán és bandája pénzeli őket....
KIJÁR NEKIK EGY JÓ NAGY VERÉS !!!!!!!!!!!!!!!Imádják a diktatúrát!!!!!
HATÁRON TÚLI PÉNZELT SZAVAZÓKAT, TÜNTETŐKET SZÁLLÍTANAK.....VÉRESRE KELL VERNI A POFÁJUKAT..ITT AZ IDŐ ,HOGY elbánjunk a CÖV -nek nevezett seggnyalókkal !!!!!!HAJRÁ DEMOKRATÁK---( kasza, kapa, lapát és furkósbot a kézbe!!!!!!!!!!!!!!!!!)

felcsutisuttyo 2013.01.04. 06:03:43

@Admiral.: A DIKTATÚRÁT megdöntő Forradalom minden képen meglesz!!!!!!!!
Ha a Fidesz Banditák nyernek, AKKOR BIZTOS CSALTAK---akkor ezért lesz nagy felkelés!!!!!!
Ha nem vállaljuk a csaló választási törvényt és hamarább lesz elegünk---akkor AZÉRT LESZ LÁZADÓ FELKELÉS!!!!!
Mindenképp meg lesz döntve a DIKTATÚRA, mert demokratikus úton a diktatúrát nem lehet leváltani!!!

felcsutisuttyo 2013.01.04. 06:04:37

Bayer Zsótot meg lámpavasra!!!!

NevemTeve 2013.01.04. 06:12:54

De az is lehet, hogy a Fidesz agytrösztje (értsd: OVI egymaga) ránéz a közvélemény-kutatásokra, és úgy dönt, hogy jó, akkor mégse legyen regisztráció.
Ugyanis ha a regisztráció intézménye egy évvel ezelőtt nekik kedvezett volna, az mostanra már kb semleges lenne, 2014-re pedig már inkább ártana nekik.
A rossz hír az, hogy még rengeteg más ötletük lehet addig... pl az, hogy félázsiában nincs is hagyománya az országgyűlésnek...

Pop40 2013.01.04. 06:19:27

@MetroGoldwinMayer:

"-Támogatnám hogy csak az szavazhasson aki adót fizet, ráadásul progresszíven. Lenne vagy 2 millió választó."

Tündérke, ÁFÁRÓL mondjuk hallottál már? (Általános forgalmi ADÓ.) Tudod, ez az a valami, amit a hordád emelt 27%-ra, szigorúan a neazemberekfizessékmeg jegyében. Ha bemész a boltba venni valamit, akkor ezt fizeted. (Birkamenetes igazolványra persze kedvezmény jár, hisz orvosilag igazolja, hogy az illető szellemi fogyatékos.)

Gondolod, 2 millióan vásárolnak magyarországon?

Aztán mondjuk tranzakciós ADÓról hallottál már?

Pop40 2013.01.04. 06:27:46

@parandroid:

" (miközben a saját, alacsony részvételű konzultációjára autentikus mintaként hivatkozik)"

Ez speciel teljesen normális, Churchill is így volt vele :)
Nem ismerős a mondás? "Csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam" :)
(Persze ez nem jelenti azt, hogy egy Orbán-szintű tolvajt bármiben is Churchillhez akarnék hasonlítani, de attól ez még stimmel:)

vallatas 2013.01.04. 06:31:19

Bayer Zsóti, Pataky megy az első sorban, aki ezt a két személyt képes felvállalni normális ember nem lehet.
Zsóti jó manipulál azt még elfogadom, hogy lenyelik, de, hogy az ufó vadász, fényerőből táplálkozó Pataky-t is befogadják Zsóti mellett, na ahhoz aztán tényleg nem lehet már mind mondani.

Vajon ezek a magukat izom állat nemzetinek mondott politikusok nem szégyellik magukat, hogy ilyen aljas eszközöket vetnek be csak azért, hogy tovább rombolhassanak? Remélem lesz regisztráció, én regisztrálni akarom, akarom látni a fejeket, mikor kiderül, hogy megint a FIDESZ nyer!

mirigy187 2013.01.04. 07:23:37

@vallatas: A regisztrációval az a gond, hogy teljes a káosz a járásoknál. Az ügyfélkapuhoz is be kell menni jelszóért és állítólag időpontokat már csak hetekkel később kap az ember. Lehet, hogy csak pletyka de ha igaz akkor ultra gáz. Nem beszélve semmi sem fogja garantálni, hogy nem omlik össze az egész ügyfélkapus izé. A fidesz fod mindent ellenőrizni. A határon túliak beérkező leveleit a regisztráció minden mozzanatát. Az ellenzéknek esélye sem lesz leellenőrizni hogy mi folyik a háttérben. A nemzeti választási bizottság vagy micsoda is echte fideszes lesz, meg akarják vásárolni a szavazó progit. Szóval itt az ellenzék akkor fog nyerni ha az űrből bombázza a fidesz székházat különben szinte esélyük a nullával lesz egyenlő.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.01.04. 07:30:15

@MetroGoldwinMayer: Nem csoda, hogy nem ismered a klasszikus állatmesét: ahol a lúd a rókabíróság elé áll.

De kérdésedre válaszul egy másik fabula Czuczor Gergely tollából:

A farkasnemzetség és a komondor

Az agg farkas nagy éhségében eledelre szert nem tehetvén, alkuba szálla a komondorral, mely szerint ha az egy bárányt adand neki, ő holta után örökösen reá hagyja a bőrét. Az alku és bevallás megtörtént. Meghalván azonban a farkas, midőn a komondor iktató levelével eléállana, feltámadának a farkasfiak és unokák mondván: az alku nem állhat, mert a megholt bőre nem keresmény, hanem ősi birtok. Erre per útján a bárányt követelé a komondor, de a róka-bíró ily szavakkal mozdítá el őt:

- Ha farkasokkal akarsz perlekedni, tanuld meg elébb a farkasjogot.

A komondor ezt megtevé, s megindítá a pert, s jelennen már az ötvenedik unokák replikáznak benne.

Gatinho 2013.01.04. 07:48:00

Mi ez a fideszfóbiás gyülekezet itt reggel? :DDDD

M_R 2013.01.04. 07:51:10

MetroGoldwinMayer, te ezt a sok baromságot pénzért írogatod vagy tök ingyen vagy ekkora tahó?

reálisan 2013.01.04. 07:57:35

Ha a választási regisztráció rossz az ellenzéknek (vajh miért is), akkor megyek tüntetni azért, hogy legyen. Nagyon nem szeretnék mégegyszer szoclib embereket hatalomban látni. Épp elég az, hogy a média világot még uralják.

Az a diák, aki azért tanul, hogy majd a tudás birtokában elhagyja hazáját, hát az fizessen a képzésért. Teljesen jó a kormány állásponja!

JT_Biopower 2013.01.04. 07:58:11

Mi van, vérszemetet kaptak?
Középkeresztre hajtanak?

biobender 2013.01.04. 08:03:00

@Gatinho: Az osztalyellenseg nem alszik, ezt mar tudhatna a nertars.

biobender 2013.01.04. 08:05:47

a COF az nem a Cigany Onkormanyzati Forum? Olyan ismeros volt valahonnan.

Frőczy Sanyi 2013.01.04. 08:06:36

@reálisan: Kár, hogy ezek a senkiházi országrontó fideszesek nem húztak el a francba a diplomázás után, így a megszerzett (bocsánat, összeplagizált) "tudásukat" itthon kamatoztatják. Mennyivel előrébb lennénk.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.04. 08:07:35

"a nép képviselőinek nagy többségével elfogadott Alkotmányát" értsd: fidesz által elfogadott...

És end of a story.

kirsten 2013.01.04. 08:09:57

@Nyekenyóka.: Nem nyerhet 2014-ben ha az embereknek egy csöpp eszük is van. Vagy szerinted az lesz a jó teljes rabszolgaságba hajszolják az őket eltartó dolgozó embereket. Ezeknél rosszabb a rendszerváltás óta nem volt és remélem nem is lesz. Takarodniuk kell !!!

kirsten 2013.01.04. 08:13:33

@reálisan: Ugyan hol uralják ? Hisz szinte az összes médiát bekebelezte az a mocskos orbánc és bandája. Vagy megvették vagy megzsarolták őket. A szoclib még mindig különb ember mint a fidesznyik !!!

Állam-vizsga 2013.01.04. 08:16:30

Ennél undorítóbb társulatot nem láttam még. Hogy a pofájukról nem sül le a bőr.

2013.01.04. 08:17:57

@MetroGoldwinMayer:

"A politikai hatás az, hogy ha a nép egyértelmüen ellenzi"

Ezt már megkérdezte levélben a ME, ahogy szokta ilyenkor és a válasz is egyértelmű volt!

regress 2013.01.04. 08:29:58

polgárháborút akarnak?megyek ,betárazok

veracity 2013.01.04. 08:30:48

A Bayer Zsolton és Széles Gáboron kívül senki más nem vonult fel a békemeneten! Akiket láttunk ott mögöttük, vagy fél millát, azok mind a békemenet ellen tiltakoztak és melegházasságot követeltek.

Libajnai Lúdmilla Goosey Gordon petyhüdt performanszán pedig sokkal több, mint hárman voltak! Csak éppen akkor nem tudtak jelen lenni, mert demokratikus kötelezettségeik máshová szólították őket!

regress 2013.01.04. 08:31:03

ezt a problémát már nem lehet asztal mellett rendezni.elmebetegekkel nem lehet beszélni

lilalalilalázik 2013.01.04. 08:33:35

@dr Kangörény: miért sértegeted a melegeket?? a Békemenet szervezőinek nagy része köztudottan fehér, mélykeresztény, igazimagyar, diplomás, jómódú férfi... úgyhogy ha szitkokkal kvánod őket illetni, akkor a fenti jelzőket használd, ne pedig buzizz... meg amúgyis, akik buziznak, vagy Orbánt cigányvajdázzák, azok pont olyanok mint Orbán és hívei. Ja, hogy a magyarok 90% ilyen idióta? :D :D Akkor bocsi, mit sirsz itt? Hisz ez a mostani rendszer érted van, neked épült! :D

citrix 2013.01.04. 08:35:49

A CÖF jó hasonlattal a kedves vezető rezsimjének lett a "munkásőrsége".Nem pufajkában és géppisztollyal (egyelőre),de a szerepe,feladata azonos.A kormány pénzeli,szervezi,ideologizálja,önkéntes,azonnal mozgósítható és bevethető.Feladata a regnáló autokratikus,személyi kultuszra épülő pártállam védelme,vélt vagy valós veszélyek(személyek,csoportok) elhárítása,kiiktatása.Civil összefogás,vicc.Ez az igazi munkásőrség.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.01.04. 08:40:57

@dzsugasvili: "Így aztán jó lenne tudni, hogy a CÖF vajon bejelentette-e már a felvonulását a Parlamenthez? Biztos, ami biztos, mert hátha arra mennek majd a diákok? Elvégre hova lenne a Békemenetet szerintük a zagyva diákság fölé emelő „méltósága”, ha szintén elkezdenének spontán vonulni. Esetleg nyíltan üldözőbe vennék az utcákon a diákságot? "
A diákok és a Békemenet. (nick melletti linken)

Walter Hartwell White 2013.01.04. 08:41:05

@citrix: Már a névválasztás is megkapó, hiszen a béke helyett pont a kedves vezető előretolt helyőrsége. Hiszen ez is a narancsos újbeszél része: a béke az háborút jelent a fideszes kiskáté szerint.

mirigy187 2013.01.04. 08:41:32

@reálisan: Én meg azért megyek el regelni hogy csak azért se a fidesztrollok tolongjanak az ajtóknál :)

mirigy187 2013.01.04. 08:42:43

@veracity: Mekkora szánalom vagy. A 40 ezres tömeget háromnak beállítani száz ezret meg fél millának hazudni :)

Walter Hartwell White 2013.01.04. 08:44:04

Félő, hogy ezen a regisztráción addig fog menni egyébként is a huzavona, amíg nem lesz már idő a következő választásokig a rendszer kiépítésére, aztán véletlen Áder "elfelejti" kitűzni az időpontot...

Frizuravarjú 2013.01.04. 08:45:44

Sajnos Magyarországon addig kommunista ivadékok fognak kormányozni, amíg nem lesz egyszer végre rendszerváltás.
Az meg magától sosem lesz, hiszen a gyáva reszkető féreg még befosni sem mer, nemhogy kiállni az érdekeiért. Ezért esznek meg bennünket a cigányok és zsidók reggelire, ezért menekül innen a normális, gerinces, ambiciózus magyar.

blah 2013.01.04. 08:49:34

együtt akarnak bégetni a birkák? ki nem szarja le... majd elmondják magukról, hogy megint hány százezren voltak egy max 50ezer főt befogadni képes helyen aztán annyi... ha arra járok max megdobálom őket :)

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.04. 08:53:04

Nos, a Békemenetből így lesz Munkásőrség: mint minden posztszocilaista anakronizmus, a Munkásőrség sem a "dolgozó nép" érdekeit védte a Rendszerben: nyilván ez lett volna az a karhatalmi puffer, amit be lehetett volna vetni, ha a "dolgozó népnek" tele lett volna a töke komcsi uraikkal.

A Békemenet ugyanez: természetesen ez a Háború, a Megosztás menete, akik ott séteálgatnak a békéről azt gondlják, hogy az lenne a béke, ha végre mindenkit, aki nekik nem tetszik, korra nemre, és bármire tekintet nélkül, fizikailag el lehetne pusztítani. Erre már tett bőven említést az a féleszű Bayer.

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.04. 08:54:46

Egyébként meg a sok szekértábor szájtépőnek:

demoasp.blog.hu/2012/06/19/jobboldal_vs_baloldal_a_jo_zsaru_rossz_zsaru_trukk_nagyban

jobboldal vs. baloldal: a jó-zsaru, rossz-zsaru trükk - NAGYBAN ...
2012.06.19. 12:00 equally

Naponta halljuk, olvassuk, hogy "jobboldali érzületű" emberek, meg aztán "baloldali érzületű", "meggyőződésű" emberek alkotják ezt az országot (is). Vajon miért sulykolják ezt belénk - ekkora vehemenciával? Nos, a helyzet az, hogy ez egy népvezetési technika, amit sokan (félig tévesen) úgy értelmeznek, hogy ez az "oszd meg és uralkodj" módszere ...

Megosztani egy népet nem kis teljesítmény, de végül sikerülhet. Az egész média-rendszer erre van kiélezve, ez az amerikai "demokrácia" működési elve is: a kontrollált dualizmus, az A-ra és B-re egyszerűsített menürendszer, amit választási lehetőségekként kínálnak fel a szerencsétlen népnek.

A kétpólusú, jobb/bal, demokrata/republikánus felosztás a társadalom polarizációjának az eredménye, amit nem egyik éjszakáról a másikra, hanem gondos és szisztematikus munkával érnek el. Nálunk az un. "rendszerváltás" után (amikor a Szovjetunió és csatlósai kommunizmusról kapitalizmusra váltottak birodalom-szerte) bő 10 évnek kellett eltelnie, hogy létrejöjjön a vallásos szintű polarizáció a politika terén is, hogy emberek gondolkodás nélkül, érzelmi alapon, meggyőződéses alapon (mint a focimeccseknél) drukkoljanak egy-egy pártnak, illetve egy-egy oldalnak. Az első fidesz kormány végére jött össze ez az áldatlan állapot, ami persze csak a társadalom számára áldatlan, a hatalom számára áldás, ők pezsgőt bonthattak, mert onnantól a társadalom esélytelen (s azóta is az) .. bármiféle ellenállásra ...

A kétpártrendszer kiépítése a világ legnagyobb svindlije. Az emberek elhiszik, hogy van választás, és ez tartja az érdeklődésüket ébren - ez tartja őket benne a rendszerben, a csapdában. Beragadva, mint kiömlött olaj a madarakat az óceán pártján.

Amint ez létrejött, onnantól az embereknek nincs lehetőségük arra, hogy új pártot alapítsanak ...

mert a két nagy erő elnyel és elnyom, és magába olvaszt minden próbálkozást, a nagy hal megeszi a kishalat elvén. Így többé nincsenek új pártok, nem keletkezhetnek (nálunk a kapitalizmus, illetve a mesterségesen fenntartott "posztmodern állapot" összeomlásának első nagy fázisa, a 2008-as hitelválság idézett elő akkora repedést a pajzson, hogy két új párt is létre tudott jönni ... melyek közül az egyik már egy újfajta párt, bár még mindig hierarchikus és nem meritokratikus alapokon működik, és kongresszusoznak, mint bármely másik párt). Bezárt a bazár, aki bújt, bújt, aki nem, nem. A rendszer így működik. Hetente mossák át Hollywood-i filmek tucatjai világszerte a nép agyát azzal, hogy vagy az egyik párt, és a másik, a jók, és a rosszak. Kinek melyik a szimpi ...

A kétpártrendszer szilárd, mint a beton - bár ugyanúgy darabokra törhet, mint az egypártrendszer ...

A kétpárt-rendszer egy nevetséges shwoműsor, amely során a bal és a jobb, a demo és a repub küzdenek, harcolnak egymással ... Ha dühös vagy Orbánra, jön Medgyessy és jól elpáholja ... hazavágja, a nép pedig tapsol, ünnepel, anélkül, hogy a leghalványabb fogalma is lenne arról, hogy mi történik vele ... Ha dühös vagy Gyurcsányra, akkor kiírják náluk, hogy GAME OVER, majd jöhet a másik istálló csődöre, Orbán (a változatosság kedvéért) ...

Az egyik agyba-főbe veri a másikat, mi meg itt lent, a nyomorban - röhögünk, habzik a szánk, üvöltünk, hogy hajrá, izé, egyik oldal!! vagy hajrá, másik oldal!!! Dögöljön meg a szemét ellentéte s oldal, stb, stb ... A focihuligánok sebészi pontossággal követik le ezt a társadalom-szerte beültetett programot ... mindig megtámadják az aktuális másik csapatot ...

De szemben a szélsőjobbal és a focihuligánokkal, ahol az ütések, rúgások, köpködések valódiak, odafent .. csak egy látvány-küzdelem zajlik, egy vicces pankráció ... egy filmforgatás .. egy szappanopera ... és minden egyes jelent után az egymással küzdő felek ugyanannak a rendezőnek az asztalánál buliznak, dorbézolnak ...

Gondolj bele, Gyurcsány miért nem fékezett? Miért nem gondolt a hatalmára? Miért mentek, miért rohantak az SZDSZ-szel ezerrel neki a falnak? Miért alázták a népet, Miért gerjesztették a szélsőjobbot? Miért nem konszolidáltak? Miért nem akartak elkezdeni az emberek érdekében kormányozni? És miért csinálja most ugyanezt Orbán és csapata? Miért hergelik a népet a végsőkig? Miért játsszák el az ocsmány negatívhős szerepét teljes erőbedobással?

Talán azért, mert ez a dolguk? Ez a részük, ez a jussuk? Ezt nyerték 8 év várakozás után, és eszük ágában sincs lemondani róla? Mármint a sok-sok lehetőségről, a sok-sok pénzszerzési lehetőségről? Ez most az ő körük, aztán majd jöhet a másik csapat - FAIR ENOUGH. Fair - csak nem a szerencsétlen nép felé. Persze a holdudvar nagyon szépen ki lett építve, és így a népnek szavát sem hallani, a szakszervezetek hierarchikusak, a vezetőik óriási pénzeket kapnak,a civil mozgalmak pedig .. (tisztelet a kivételeknek, de ők mindig kicsik) végül midig állami támogatásból élnek ...

A nép tehát befogja a száját - illetve teli torokból üvölthet, hogy vesszen a másik oldal ... Ennyi ..

Az egyiket gyűlöli, a másiknak önként adja oda magát ... az agyát, a testét, az aktivitását ... Jó zsaru- rossz zsaru ... ez a képlet lényege ... szemben az egypárt rendszerrel ...

Hogy hogy lehet ebből kilépni? Forradalommal - ami úgy néz ki, hogy elkezd gondolkodni, beszélgetni, nevetgélni, barátságosan beszélgetni a másikkal, emberszámba nézni a szomszédot, az autóst, a biciklist, mindenkit, és ... nem meggyőződés szerint alkotni véleményt semmiről ... (azaz nem az alapján, amit a párt-médiumokban megjelentetnek, Népszabi, Origo, index, ATV, RTL, HVG ... vagy MNO, Hírtv, magyar hírlap, és a menetrend szerint párt-médiummá tett köz-médiumok ..

Ne az alapján foglalj állást, amit a szádba rágnak ... és ne az alapján, hogy mit gondolnak a baloldaliak erről és erről ... hanem elvek mentén, az alapján, hogy mit gondolsz általában, mi volna helyes, a társadalom egésze számára ez előnyös ... a pozitív ...

Ne pártlapokat olvass, hanem barátaiddal beszélgess, és nevess, röhögd ki a pénzembereket, a politikusokat, akik rabolni járnak a parlamentbe ... (és nem jobbítani, mint pl. az egyetlen ökopárt)

A kétpártrendszer, mint nevetséges pankráció persze végül ott mutatja meg igazi arcát, amikor a nép kordában tartására kerül sor .. Ekkor veszik elő a mezőgazdaságból ismert "természetes ellenség" módszert ... A baloldali tüntetőket szélsőjobbosokkal tartják távol a tüntetésnek a gondolatától is ... (2006-ban, no és persze a média segítségével) ... a jobboldali vallású embereket pedig a baloldali emberekkel hergelik bele abba, hogy kiálljanak egy destruktív kormány mellett ... Mindenkit az ellenségével manipulálnak .. a másik oldallal ...

Ha nem lennének ellenségeid, akkor nem is tudnának téged belekergetni olyan kormányok, olyan kartell-pártok támogatásába, akiktől normális embernek kifordul a gyomra (MSZP, FIDESZ, MDF, SZDSZ) ...

2007-ben például létrejött egy kis béke "a két oldal" között - egy maroknyi értelmiség a baloldalon mégis szembefordult az MSZP-SZDSZ-es kormány TB-privatizációs kísérletével ... és lesz@rták, hogy ezzel ugyanazt mondják, mint az un. jobboldal :) Nem az számít, hogy a jobboldal mint mond, hanem, hogy mi a helyes ... Létre is jött egy össznemzeti összefogás - és a TB-privatizáció csúfos kudarcba fulladt ...a projekt-vezető párt azon nyomban eltűnt …

Nem szabad hagyni, hogy pártkatonákat csináljanak belőlünk, emberekből ... Nekünk kell a pártok felett állnunk, úgy, mint Sólyom Lászlónak, és nem szabad hagyni, hogy a pártok terrorizálják a társadalmat - mert ez a felosztás terror ... A tulajdonaikként tekintik a népet ... előfizetőkként ...

és nem szabad emberekként, akik miután bizalmad szavaztak nekik, nagyon keményen a körmükre néznek, és elszámoltatják őket minden tettükért ... A pártok felett álló méltóságokként kellene viselkednünk, és nem a pártok legalján küzdő párt-gyalogokként, párt-parasztokként ... (elnézést a mezőgazdaságban dolgozóktól !:)) - akiknek tulajdonosaik, gazdáik csak füttyentenek egyet a kedvenc párt-lapunkon keresztül, és mindjárt kinyílik a bicska a zsebünkben ... ahelyett, hogy gondolkodnánk ...

Ha gondolkodnánk, ha beszélgetnénk egymással, ha nevetgélnénk, ha barátságosan buliznánk egymással, mi magyarok, mindannyian, akkor .. tök simán létrejöhetnének új pártjaink …
és dőlne az egész rendszer - akár hónapok alatt ... MSZP, FIDESZ mind a múlté lennének ...

és végre létrejöhetne a több-párt-rendszer .. mert ez a kapitalista dualizmus .. egy nagyon rossz vicc ..

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.04. 09:00:25

@felcsutisuttyo: Hülye... Azok ott szerencsétlen kijátszott emberek! Az agresszióddal épp azt a rendszert erősítenéd meg, ami ellen küzdesz!

DezInf 2013.01.04. 09:04:25

ovi világa kísértetiesen kezd hasonlítani az átkos rendszer struktúrájához.
A fidesz-mszmp a nép vezető ereje. Párttagság nélkül elveszett vagy. Csak párttag kerülhet felelős vezetői posztra az államgépezetben. Vannak kivételek,de azoknak megbízható elvtársaknak kell lenniük ( volt III/III-as, vagy.....izé ezt inkább nem írom ide ).
Ideológiai alap: aki nincs velünk,az ellensége a fidesz-mszmp-demokráciának.
Szövetséges párt a Jobbik. Nyíltan tagadva,de azért összekacsintva. Vannak olyan piszkos munkák amit csak ők tudnak elvégezni,hisz adni kell a szalonképesség látszatára az EU-s pénzekhez való hozzáférés miatt.
Az ellenség elleni harc ideológiai részét a habonyi fideszzombik végzik.
Képzettségükön még van mit javítani,de idő van,pénz lesz,pénzért meg mindig van jelentkező.
Erőt is kell felmutatni,erre megfelel a békamenet-munkásőr kombó.
A békameneten a fidesz-mszmp-kedvezményezetteknek részt venni kötelező,különben elvesztik megbízható státuszukat a kádárlapjukon.
Az ami még nem tisztázott,hogy milyen jellegű rohamosztagokat kell megszervezniük a lázongó diákok, bujkáló de lázító értelmiségiek, másként gondolkodók ellen.
A fellépés legyen puha de fenyegető ( kizárás a közoktatásból, állás és doktori címek elvesztése...... ), vagy legyen drasztikus?
Gondolom a következő alaptörvény módosításokból kiderül.
Visszasírjuk majd még az átkost-már aki élt benne.
A legnagyobb gond a megfelelő hatékonyságú cenzúra és dezinformációs rendszer kialakítása. Még szerencse,hogy ennek nagytudású , jelentős gyakorlatot szerzett szakértői a kormány rendelkezésére állnak,menetelnek,már ott állnak a közmédiák élén :)
Alakul.....az a gond vele,hogy nagyon ismerős......

biobender 2013.01.04. 09:11:54

@Pop40: Nos, enneknutanajartak es ugy tunik, hogy nem Churchill mondta, hanem a Radio Berlin tulajdonitotta neki. Ugyesek voltak, azota is ul.

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.04. 09:13:37

@DezInf: "A legnagyobb gond a megfelelő hatékonyságú cenzúra és dezinformációs rendszer kialakítása."

Na, ez lesz az a pont, ami miatt végül is nem lehet államdiktatórikus restaurációt összehozni. Ez már nem a március 15-én elzárható stencilgépek világa, ellenben volt arab tavasz, ahol véglegesen meggyökeresedettnek hitt régi diktatúrák hulltak szét, az internetes közösségi hálózatok segítségével. Erre legjobb példa egy bizonyos Kadhafi nevű személy által instruált és koordinált diktatórikus rendszer robbanásszerű széthullása, és az említett személy erőszakos de szükségszerű halála.

biobender 2013.01.04. 09:15:41

@biturbo s - félázsiai bunkó állat: Nalunk nincs ketpartrendszer, kb. egy part van es egy szekta. Ez igy nyilvan nem mukodhet, hogy az egyik fel betartjana masik megbleszarja a szabalyokat, de ez nem a rendszer problemaja, hanem konkretan a fityisze.

DezInf 2013.01.04. 09:19:34

@biturbo s - félázsiai bunkó állat:

Affene...pedig olyan jól elrejtettem a lényeget:)...hittem eddig...

veracity 2013.01.04. 09:25:53

@DezInf: Annyira tudunk rettegni!

Neked ott a sarkadnál mi az a sárgás folt a járdán? Te ennek szaga van. Ide érződik!

Kedves barátom, szoclib elvtársam a munkásőrségben! Ha együtt 2014-ben megszavazzuk ismét Libajnai Lúdmilla Goosey Gordont miniszterelnökünknek, akkor végre pontot tehetünk majd a Horthy restauráció végére és testvéri közösségünk pecsétet üthet a melegházasságok szentségére!

fabijoe 2013.01.04. 09:26:39

Civil a pályán, mi?
Hír: 2012. március 29.
"Csizmadia László átveszi kinevezését Szászfalvi Lászlótól, aki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter megbízásából, a Kormány egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkáraként nevezi ki őt NEA kilenc tagból álló Tanácsának elnökévé."

Azaz: Pártunk és Kormányunk kinevezi a civilek elnökévé azt az urat(?), aki majd spontán civil kezdeményezéseket (Békemeneteket) szervez meg Pártunk és Kormányunk megbízásából. Május elsején lehet kivezényelni a Dózsa György útra a néptáncegyütteseket, valamint az általános- és középiskolásokat a tribün elé, ahol majd Orbán Viktor integet vissza a lelkes fiataloknak Navracsics Tibor és a Hazafias Népfront (izé: a Békeharc, izé: a Civil Összefogás Fóruma) vezetőségének: Biszku Bélának (izé: Kéállai Gyulának, izé: Stumpf Istvánnak, izé: Pozsgai Imrének, izé: Mikola Istvánnak - vagy mindegyiküknek) kíséretében.

Szevasztok 2013.01.04. 09:29:33

CÖF=Munkásőrség
Előbb utóbb majd fegyvert is kapnak...

csárli hárper 2013.01.04. 09:34:44

ezek a szarházi kamu civilek rázogatják a pofonfát...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.04. 09:36:59

Aki ellenzi a választási regisztrációt, az marxista, s Leninnel, Maoval, Che Guevarával, Pol Pottal cimborál!!!

:-)))

Don Quixote de la Ferko 2013.01.04. 09:37:28

@Pop40:

""Szerintem a Fidesz megint nyerni fog legközelebb."

Erre nagyobb tétben ne fogadj. "

Néhány garas, ami a fidesz kampányidőszakára már nemzetileg is felhasználhatóvá válik:

MNB aranytartalék
MNB
EU támogatások és a többi, amiről még csak nem is tudsz majd.

Nem elfeledni azt az apróságot, hogy az önkormányzatok "kijöhetsz az adósok börtönéből" kártyát húztak, szabad a pálya, lehet folytatni a roppant hasznos és gazdaságot az egekbe röpítő szökőkútépítéseket.

Szóval gondold át a fogadásod, a mérleg egyik serpenyőjében a világegyetem legmocskosabb politikai formációja, a fidesz csücsül.

Don Quixote de la Ferko 2013.01.04. 09:38:51

@veracity:

Ha meg nem, akkor szabad a pálya a keresztényi példakép, dajcsfürtompika előtt.

DezInf 2013.01.04. 09:39:28

@veracity:

Látom új utasítás érkezett a pártközpontból :)

1986-ban sem volt sárgás folt körülöttem. Jahhh,nem az egyenruhás rendőrök közt voltam,nem is a civilruhás elhárítók számát gyarapítottam.
Te melyik oldalon is voltál akkor ?
Azok közt akik vertek,vagy azok közt akiket megvertek?

Szelid sunmalac 2013.01.04. 09:39:30

Na bantsatok a Bekemeneteseket! Tobbseguk egyszeru, jolelku, de naiv, iranyithato, megvezetheto ember. Tudom, mert az aposom is ilyen. Aranyszive van, de a politkahoz, meg ugy altalaban a kozelethez segghulye. O azert megy, mert a haverokkal lehet, jol bepialnak, setalnak egyet, meg a Fidesz neha elviszi oket Lengyelorszagba, Erdelybe, a legutabb, ha jol emlekszem Szloveniaba vittek oket (bar oda nem tudom miert). Szoval az egesz leginkabb egy amolyan nyugdijaskor, de sjanos nem veszik eszre, hogy mi van mogotte, es mire megy ki a jatek.
Ezeket az embereket eszervekkel nem lehet meggyozni, mert erzesekkel gondolkodnak.
Nem oket kell bantani, hanem azokat a szemet faszokat, akik kihasznaljak oket.

otgorbebogre 2013.01.04. 09:47:00

@Frizuravarjú: addig is amig nem lesz rendszervaltas ajanlom hogy koltozz inkabb a szajadized szerint iranyitott orszagba. feldiktaturank rogton itt van feheroroszorszag vagy oroszorszag (nem ordogtol valo az odakoltozes lasd Depardieu). Diktaturanak ajanlom Eszak Koreat. Kicsit nehez bejutni de alitolag Kinabol at lehet uszni, es vannak neha akik bejutnak. Sok szerencset az uj eletedhez!

Pop40 2013.01.04. 09:47:13

@GeoCracker:

Na azért ne felejtsd el, hogy neki emberei is voltak hozzá... csillogó szemű fiatalok százezrei ugrottak egy csettintésre.

Orbán elvtárs birkamenetén meg az átlagéletkor 80 és a halál közt volt, ebből a nyersanyagból azért lényegesen nehezebb megfelelő propagandafilmet forgatni :D

nnnnnnnn 2013.01.04. 09:49:39

szerintem azt kéne hogy választáskor is el kéne állni a retek kommunisták útját, hogy ne tudjanak szavazni.

Pop40 2013.01.04. 09:52:07

@Don Quixote de la Ferko:

Teljesen igazad van, de azért azt ne felejtsd el, hogy a devizatartalékot még ez a tolvaj maffia sem lophatja el egyik napról a másikra büntetlenül. A piacok azonnal bedöntenék az országot, 350-es EURHUF árfolyamnál Orbán elvtárs már valamelyik szimpatikus lámpaoszlopon himbálózna, TEK ide vagy oda.

És a legszebb, hogy valószínűleg a saját degenerált hívei lincselnék meg.

Pop40 2013.01.04. 09:53:13

@$$$=$$$:

Támogatom. Csak akkor a hazaáruló maffia fideszed nem kapna szavazatot.

Pop40 2013.01.04. 09:54:52

@biobender:
Egy világ omlott össze bennem:) Illett volna az öreghez:))

Mindegy, a lényegen nem változtat:)

veracity 2013.01.04. 09:58:56

@DezInf: A jó oldalon álltunk mindketten! On the sunny side of the street.

Carlo Ponti új évi koncertjén a Grand Hotelben nejem nem engedte meg, hogy meleg baráti szeretettől vezetve felhívjam az ott megjelent Felcsúti Péter szakértőnk figyelmét a ruhatári mizéria kapcsán arra, hogy örökemlékű munkásőrsipkáját elvészni a világért se hagyja. Libajnai Lúdmilla Goosey Gordon szakértői csapatában egy ilyen ereklyének a mozgósító hatása -tekintettel elkötelezett szoclib társaságunkra- szinte felbecsülhetetlen!

DezInf 2013.01.04. 09:59:53

Az ország legnagyobb szégyene az,hogy azok akik a kádári rendszer lebontásában részt vettek,pont azok kezdik újraépíteni a kádári rendszer ideológiáját,hatalmi struktúráját. Mikola nyíltan kimondta,hogy 20 évre bebetonozzák magukat a hatalomba. Erre csakis ez az egy út vezet, teccik-nemteccik ez van.

mmuki 2013.01.04. 10:02:54

@dekol84: a polg dem híve vagyok,nem a kommunizmusé, de gondolkodjon el mindenki. nálunk a 90- ben elvonult megyei mszmp vezér egy tanácsi bérlakással és egy szamarával hagyta abba a közéletet. nokiás doboz, dömper akkor ismeretlen volt max.gyufásdoboz. ennyit érnek a mi rendszerváltóink és díszes utódaik.

DezInf 2013.01.04. 10:03:02

@veracity:

Te Vera,ne izéjjj mert még mosolyt csalsz az orcámra:) ..... ha nem tünnél melegnek,még szimpi is lehetnél.....bocsi
(irónia,mielőtt besértődnél)

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.01.04. 10:04:18

Hajrá diákok, már nem csak rólatok van szó!
A szebb, jobb, demokratikus Magyarországért is küzdötök!

A sunyi fidesz a szánalmas békemenetet akarta bevetni ellenetek.
A főszervező Bencsik, apján keresztül kapott is 23 millió forintot a pécsi fidesztől hálából!

Hajrá magyarok, készüljünk a kormányváltásra, mert csak az a megoldás!

Pintér féle életpályamodellt mindenkinek, közrendőrből milliárdos pár év alatt....kedvezményes nyugdíj mellett miniszteri fizetés... szép nemzeti aljasság!

Pop40 2013.01.04. 10:05:04

@veracity:

A nejednek több esze van mint neked. (Ez mondjuk nem nagy feladat:D) Ő már gondol a jövőre is.

Tudod milyen jól jöhetnek neked még ilyen ereklyék, mikor 2 év múlva, Orbán bukása után, átdugod majd a fejed az ő seggéből a következő vezető seggébe?

mmuki 2013.01.04. 10:07:01

@veracity: a megtért elvtárs, jó elvtárs. igaz ez martonyira,pinterre,pozsgaira, szürösre, párt emlőin nevelkedett fideszre, kövérre stumpfra stb.

veracity 2013.01.04. 10:07:24

@DezInf: Nincs gond ezzel, cimborám! Mindig örömmel tölt el, ha kedvelt szoclib társaságunkban az intelligencia halovány fényét vélem felpislogni!

azbesztos 2013.01.04. 10:07:54

A regisztráció az egyetlen lehetőség a bolsi-libsi választási csalások megkadályozására. A regisztrációt az Alkotmányba kell foglalni és azt is, hogy az alktmányt csak két egymás utáni ciklusban, kétharmados felhatalmazással rendelkező parlamenti többség változtathatja meg. Az Alkotmánybíróság szerintem megszüntethető lenne, ha az államelnök lehetne valóban az alkotmányosság őre és ő állíthatna fel egy tanácsadó testületet melynek tagjait ő választaná és velük konzultálhatna az alkotmányosság kérdéseiben. Nálunk ez a pártok által fenntartott Alkotmánybíróság egy parlament feletti valójában teljesen illegitím testület, minden demokratikus és jogállami felhatalmazás nélkül. Eddig is rengeteg kárt okoztak, a rendszerváltozás akadályozásával, a bolsi részérdekek képviseletével, a népellenes bűnözők pártzolásával, minden erkölcstelenség támogatásával. Szerintem itt lenne az ideje megszüntetni ezt a bolsi ellenkormányt.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.01.04. 10:10:32

@veracity: A békamenet átlagéletkorát látva sokak könnyes nosztalgiával gondolhatnak ott a saját munkásőr sapijukra, és mszmp tagkönyvükre. :-)
v. ez a társulat fogja kergetni a diákokat a városban ? endresy.blogspot.hu/2013/01/diakok-es-bekemenet.html

Legalább olyan mókás lesz, mint Te :-)

DezInf 2013.01.04. 10:13:21

@veracity:

Tudod,asszem kevered a napsütést a rendőrségi csapatszállító keresőreflektorával:) ...persze régen volt...szenilitás.....most viszont jól nyomod,szóval hajrá:)

parandroid 2013.01.04. 10:13:39

@DezInf: "azok, akik a kádári rendszer lebontásában részt vettek, pont azok kezdik újraépíteni a kádári rendszer ideológiáját,hatalmi struktúráját."

cf. "nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát"

khm.

ps. gyurcsányi házát már lángba borította volna a békés menet ezért a mondatért.

DezInf 2013.01.04. 10:16:39

@azbesztos:

Ez már a törvényjavaslat,vagy netán a végleges verzió? Mer akkor az Alkotmány szót ki kell cserélni az alaptörvényre.
Az alaptörvényt kisbetűvel kell írni,mert ez fejezi ki a konszenzust ami a létrejötténél kialakult.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.01.04. 10:18:13

@Pop40: Ne tódíts, jó lesz az 60 és a halál köztnek is. Pláne, hogy mennyi az átlagéletkor. :-)

DezInf 2013.01.04. 10:22:57

@parandroid:

Kádár=orbán?
Egyre több jel és elszólás utal erre a verzióra:)
Ezek után nem kell csodálkozni a struktúrán sem. A (régi , kipróbált és megbízható)szakemberek meg már a gyorsnaszádon vannak,lehet csak a zászlót cserélték ?
Az ügynökmúlt lezáratlansága alaptörvényben kerül majd rögzítésre?

Legalább tisztul a kép:)

mirigy187 2013.01.04. 10:23:03

@azbesztos: És még te bolsizol le másokat. Vicc :) papcsák neve ismerősen cseng? :)

Szelid sunmalac 2013.01.04. 10:24:23

@azbesztos: Milyen alkotmany? Mar reg nincs alkotmany!

Pop40 2013.01.04. 10:32:38

@azbesztos:

Szegénykém, neked is ideje lenne emelni a napi gyógyszeradagod.

csak egy néző 2013.01.04. 10:34:25

Ha elmeszeli az AB, akkor Lézer Jani majd beterjeszt egy módosító indítványt és beleírják a nemzeti tákolmányba.A választási csalást (nyerést) már úgy is törvényesítették, hiszen megszavazták, hogy a levélben leadott külföldi szavazatokat semmilyen módon nem lehet vizsgálni, megkérdőjelezni.Csak a fidesz.

ephart 2013.01.04. 10:35:00

meglátásom szerint most nem nem tudnak visszajönni a zsidók-komcsik.talán 2018.most csak erőszakkal tudnák a magyaroktól átvenni a hatalmat.ehhez nincs meg az erejük

nnnnnnnn 2013.01.04. 10:40:38

@ephart: én is hasonlóképpen gondolom. ha annyira mellettük állna az ország, nem ilyednének meg egy ilyen cöf-menettől, hisz tudnák hogy ők többen vannak. jelen esetben azonban tudják, hogy a cöf átgyalogolna rajtuk mint egy hangyafoson.

jolaca 2013.01.04. 10:41:54

@veracity:
Ember, átütő a humorod! Meg az íráskészséged: ennyire precízen betartani a Bajnai teljes nemesi címét minden alkalommal - ez bizony igényes emberre vall!
Akkor talán csak annyit: újévi koncert. Az új év nem esemény, az egy év.

Szelid sunmalac 2013.01.04. 10:42:36

@$$$=$$$: Hahahahhha! Jajj...koszonom! Ma megnevettettel. Epp az iment irtam le kik vesznek reszt a bekemeneten, es bizony nagyot rohognek, ha a nyugdijaskoru aposom a "bandajaval" beborozva barkin is atgyalogolna!

agatsu 2013.01.04. 10:44:34

@MetroGoldwinMayer: Látom végiglátogatja az összes mocsok liberális blogot...egy hónap alatt 800 komment. Kérem privátban írja meg ,hogy lehet erre az állásra jelentkezni. Napi 6 órában tudom én is garantálni, hogy szeretett Veérünket és Pártunkat védelmezem az ordas zsidóbérenc hozzászólükkal szemben. Minimálbér megfelel, ugyis kevesebb lesz a rezsi jeligére! Kivánok további jó egészséget és szélessávú internetet!Szorgos népünk győzni fog!

jolaca 2013.01.04. 10:46:55

És még egy: ha a plakáton címként így szerepelt, akkor Újévi koncert.
Én (vidékiként) nem voltam ott sajnos - meg hát nem lehet mindenki ruhatáros a Grand Hotelben.

mirigy187 2013.01.04. 10:55:22

@ephart: Te sem vagy nagyobb magyar. Csak az üldözési mániád lett nagyobb :)

veracity 2013.01.04. 11:04:41

@jolaca:

Nem, magyarul nem! New Year's Eve Concert. Tudod jól, szemünk fénye, Libajnai Lúdmilla Goosey Gordon is ámérikában gyarapítja globális ismeretanyagát, hogy aztán a hozzád hasonló, vidéki kiküldetést teljesítő szoclib alszakértőinknek is legyen authentikus tudás és kompetencia forrása.

veracity 2013.01.04. 11:13:58

www.merriam-webster.com/dictionary/veracity

Csak a legelkötelezettebb szoclib csapattársak figyelmébe. Mert mi adunk magunkra! És nem hagyjuk!

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.04. 11:15:41

Figyelmébe ajánlanám a sok itt egymással kardozó szekértábor-híveknek, hogy nem a CÖF illetve a Milla vonulgatása fogja eldönteni Magyarország / Magyarisztán sorsát, ahogy az ide írogató agresszív és kevésbé agresszív, fotel és kevésbé fotelforradalmárok szájkaratéja sem -önmagamat is beleértve-. Hanem az átlagos választópolgárok, akiket az ilyen politikai fórumok alapból nem érdekelnek. Aki ide firkál, minden szempontból igen szűk kisebbség.

Tendenciák azonban láthatók: az átlagpolgárok egyre nagyobb tömege megy munkátvállalni külföldre, az átlagpolgárok fiai és lányai között egyre nyilvánvalóbb lesz a külföldi képzés, és azt követően a külföldi pályakezdés. Ez például egy olyan tendencia, ami 20-30-40 évre előre meghatározza ennek az országnak a sorsát. Vagy az, hogy milyen mértékben dőlnek be a vállalkozások (KKV), milyen mértékben kerül át a tőke határ melletti bankokba, Ausztriába, Szlovákiába, mivel ott nagyobb a jogbiztonság, és tervezhetőbb a jövő. Ez egy másik olyan fajsúlyos dolog például, ami toronymagasan többet fog jelent annál, hogy ki mikor hogyan akarja vonultatni híveit, és ezzel kapcsolatban mit ugat bele a médiába.

Magyarisztán rövid időn belüli társadalmi és gazdasági összeomlása, mind a jelenleg regnáló Fidesz, mint bármely más váltópárt / pártcsoport hatalomra kerülésétől függetlenül nyilvánvaló és sajnos szükségszerű középtávon. Az okai ennek mikroszinten jól demonstrálhatók ez az ide kommentelők veretes és "értékes" megjegyzéseiből is.

jolaca 2013.01.04. 11:17:46

@veracity:
Hosszú Nevek Barátja!
Akkor elég, ha épülésedre az első kiigazítását megjegyzed a "vidéki kiküldetést teljesítő szoclib alszakértőnek" (hűha, ez sem volt rövid!).

feketeesfeher 2013.01.04. 11:24:16

@MetroGoldwinMayer: A hatálybalépésről valóban nem kezdeményezhető referendum, de arról, hogy a regisztráció helyes dolog-e, szeretik-e, minden további nélkül kezdeményezhető.

----------------------------

Minek energiákat ölni egy olyan akcióba, aminek nincs semmi értelmes következménye?
Puszta pénzkidobás lenne, az ellenzék meg szegény mint a templom egere.

Egy közvéleménykutatás pont megteszi helyette.

jolaca 2013.01.04. 11:29:23

@biturbo s - félázsiai bunkó állat:
Bár ilyesmit bevallani nem óriásplakát-téma, de lelke mélyén Viktor igencsak jól érezné magát egy olyan országban, ahol az értelmiség elhúzása után egy CÖF-szintű populáció bólogatna lelkesen minden szózatára.
Fél év híján végigélveztem a Ceausescu-aranykort, tudom, mi táplálja igazán egy Vezér egoját. Arra nem számítottam, hogy itt meg tündérmesébe csöppenek...

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2013.01.04. 11:38:07

@jolaca: Így van, pontosan ez a célja. Egy bizonyos Joszif Visszarionovics Dzsugasvili-nek egészen innovatív és hatékony módszere volt arra (történelmi körülményekből adódóan) hogy létrehozza a komisszárok, a taps, és az éljenzés országát.

A Kim Dzsong família pedig megfejelte ezt azzal, hogy bolsevik hatalmukat isteni eredetűvé konvertálták, még ha ez a két fogalom teljes ellentmondás is.

Szociknak vége 2013.01.04. 11:42:24

@feketeesfeher: Puszta pénzkidobás lenne, az ellenzék meg szegény mint a templom egere.

- Nem az ellenzék fizeti a népszavazást, hanem a ktgvetés.

- Hát ha komolyan gondolják hogy ellenzik az emberek, akkor ez újabb publicitás lenne az ellenzéknek. De úgy tünik gyengék a referendumhoz.

feketeesfeher 2013.01.04. 11:49:21

@MetroGoldwinMayer: Hát ha komolyan gondolják hogy ellenzik az emberek, akkor ez újabb publicitás lenne az ellenzéknek. De úgy tünik gyengék a referendumhoz.

------------------------------

Bízd az ellenzékre, hogy mit tart hatékonynak ebben az ügyben.
Egy semmiféle következménnyel nem járó népszavazás az ablakon kihajigált pénz lenne.
Már ha egyáltalán az ovb vagy mi át is engedné.
El lehetne vele szarakodni hónapokig mindenféle eredmény nélkül.

feketeesfeher 2013.01.04. 11:52:46

@MetroGoldwinMayer: Hát ha komolyan gondolják hogy ellenzik az emberek, akkor ez újabb publicitás lenne az ellenzéknek.

----------------------------

Döntött az AB, a regisztráció ésszerűtlen jogkorlátozás.
Mennyivel hatékonyabb ez így, mint egy hónapokig eltartó népszavazási kezdeményezés.
És sokkal olcsóbb is.

jolaca 2013.01.04. 11:53:18

@MetroGoldwinMayer:
Nem a referendumhoz gyengék: a pontok megfogalmazásához (mint ezt igen helyesen kifejtetted).
Az "Akar-e Ön tandíjat fizetni?" típusú, zseniális kérdés-feltevés már akkoron is elbuktatott minden reformtörekvést.

Most ennek isszák a levét. Amit populizmussal is csak ideig-óráig lehet hígítani.

Szociknak vége 2013.01.04. 11:54:10

@feketeesfeher: Én támogatom hogy semmit se csináljon az ellenzék, mert a regisztráció hasznos. Ha másra nem jó, hát a maszopot kitörli a történelemből.

feketeesfeher 2013.01.04. 11:55:58

@MetroGoldwinMayer: Én támogatom hogy semmit se csináljon az ellenzék, mert a regisztráció hasznos.
-----------------------------------

Egy csomó mindent csináltak ellene.
Úgy látszik hatásos volt, mert az AB elkaszálta a regisztrációt.
:))))))))

futás csicskák! 2013.01.04. 12:03:07

kiszopjátoka faszomat csicskamagyarok gecibe dik

jolaca 2013.01.04. 12:05:19

@futás csicskák!:
Ez szép volt!
És mondd, kinek akarsz ezzel tetszeni/használni?

kuzmics a kecske 2013.01.04. 12:06:46

@mirigy187: igazad van, megnyerhetetlen ez a választás a regnálókkal szemben.

Szociknak vége 2013.01.04. 12:08:11

@feketeesfeher: A lényegen nem változtat. Hülye volt a fidesz egyből az Alk-ba kellett volna írni.

kuzmics a kecske 2013.01.04. 12:08:17

@futás csicskák!: alpári vagy,egyszerűen minősíthetetlen.

feketeesfeher 2013.01.04. 12:15:06

@MetroGoldwinMayer: A lényegen nem változtat

----------------

Ez már szánalmas.
A lényeg az volt, hogy ne legyen előzetes feliratkozás.
Nem lesz.

kuzmics a kecske 2013.01.04. 12:15:15

@MetroGoldwinMayer: nem hülye,szégyentelen,hogy egyáltalán ilyen az eszébe jutott.mindig van lejjebb.tiszta cuba ez,fidellel az élen.ezt is csak az agylágyulás viszi majd el,mint annyi elődjét. aki akarja csókolgassa ezt a bolsevik diktátort

biobender 2013.01.04. 12:18:59

@jolaca: hello, vegre egy rokonlelek! En is voltam ilyen szerencses, vegigelvezni az adossag ellleni harcot a nagyvezerrel. Akkor biztos voltam benne, hogy a magyarok okosabbak, de lam, csak a Kondukator hianyzott eddig.

jolaca 2013.01.04. 12:19:15

@MetroGoldwinMayer:
Milyen igazad van!
Elő a piszkozatfüzetet; ha nem volt jó a bejegyzés, lap kitéve, kész.

Alkotmány... Ne vicceljünk már! Lassan a jobbos értelmiség is emlékeztető-fecninek tekinti. Erre alacsonyította a 2/3, a magyarság dicsőségére.

biobender 2013.01.04. 12:20:54

@feketeesfeher: dehogynem. A fidesztakolmanyba irva.

parandroid 2013.01.04. 12:22:46

most nagyon nagy baj van: ezek szerint a regisztráció melletti tüntetés most kormány ellen lesz tartva? ebből kormányellenes tüntetés néz ki a logikájuk mentén.

tegnap: mi a regisztrációt akarjuk. ragaszkodunk hozzá. ostoba liberálisok, értsétek meg

ezek szerint holnap: mi a regisztrációt akarjuk. ragakszodunk hozzá. ostoba kormány, értsétek meg.

(de persze piros pont rogánéknak, szépen tud veszíteni, szokatlan ez tőlük.)

jolaca 2013.01.04. 12:24:02

@biobender:
Igen, volt Viktornak forrásanyaga rendesen. Ha egy kicsit megpiszkálja a HVG, még az ideológiájáról is kiderül, hogy nagy elődök hatalomőrző programjain nyugvó plágium...

Szociknak vége 2013.01.04. 12:26:47

@jolaca: Lehet választást nyerni és alkotmányozni. Demokratikusan.

kuzmics a kecske 2013.01.04. 12:28:30

@biobender: a kondukátor már itt van,nemcsak a spájzban. sajnos a nappaliban.

biobender 2013.01.04. 12:30:20

@kuzmics a kecske: Nem az a baj, hanem, hogy az elmebeteg hivei is itt vannak.

napról napra 2013.01.04. 12:30:37

@parandroid: "(de persze piros pont rogánéknak, szépen tud veszíteni, szokatlan ez tőlük.)"

Én is szeretném, ha odapöttyenthetnék egy piros pontot... De várjuk ki a végét, szerintem azért nem árt résen lenni :-)

Pop40 2013.01.04. 12:31:04

@$$$=$$$:

Turbómagyar, nem gondolkoztál rajta, hogy megtanulsz magyarul?

Akkor esetleg nem irkálnál le ilyeneket, hogy "ilyednének".

Túl azon, hogy egy ország szégyell titeket, röhej, hogy egy zambiai cserediák helyesebben használja a magyar nyelvet a fajtádnál.

Malaka 2013.01.04. 12:31:42

Mondjuk ha a Bayer Zsoltit maglyan egetnek el, az nem lenne baj

biobender 2013.01.04. 12:32:25

@MetroGoldwinMayer: Igy igaz. Pl. Horn Gyulamak ketharmada volt, de onkent fele,elte a korlatot negyotodre, hogy DEMOKRATIKUSAN alkotmanyozzon. Ugye mekkora szemet kommunista volt?

Pop40 2013.01.04. 12:36:03

@veracity:
Láthatóan nagyon szeretitek a különféle címeket, ez még a kommunista idők hozadéka lehet nálatok, de el kell keserítselek: Attól, hogy a fideszes kutyaszar felkerül a polcra, és kiírja magára, hogy "nemzeti lekvár", még nem válik azzá.

Pop40 2013.01.04. 12:40:50

@biturbo s - félázsiai bunkó állat:

+1

"mivel ott nagyobb a jogbiztonság, és tervezhetőbb a jövő."
Ez viszont így csak részben igaz, fogalmazzunk úgy, hogy ott van jogbiztonság, és tervezhető a jövő.

jolaca 2013.01.04. 12:41:11

@MetroGoldwinMayer:
Művelt vagy, így nem emlékeztetlek a demokrácia szó etimológiájára.
Ennek alapján őszintén, önbecsüléssel állítod, hogy egy szavazatszámlálás alapján 52%-os, a szavazásra jogosultak tömegét tekintve egyharmados "többséggel" elért parlamenti 2/3 (azon belül kötelezően egyhangúnak megkövetelt) a népakarat megfellebbezhetetlen képviselője?

Demokratikus joga ennek a társaságnak hűbérbe venni egy népet, országot, gazdaságot? Napi ötleteléseket Alaptörvénynek beállítani?
Őszintén: hittel vallod ezt?

fidesznyikek 2013.01.04. 12:41:19

@veracity:

A soclibek sem voltak ekkora férgek....

1 Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke — volt egyetemi és gimnáziumi KISZ-titkár;

2 Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter — volt MSZMP-tag, III/II-es ügynök

3 Varga Mihály, a Miniszterelnökség vezetője — volt KISZ-titkár

4 Martonyi János, külügyminiszter — volt MSZMP-tag

5 Pintér Sándor, belügyminiszter — volt párttitkár

6 Kövér László, parlamenti házelnök — volt KISZ-titkár, az MSZMP Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa

7 Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője — volt KISZ-titkár

8 Stumpf István, alkotmánybíró, az első Fidesz-kormány minisztere — volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront egykori alelnöke

9 Orbán Győző, Orbán Viktor apja — volt párttitkár

10 Pozsgai Imre, a Fidesz Orbán Viktor által vezetett Nemzeti Konzultációs Testületének tagja — az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagja

11 Járai Zsigmond, az első Fidesz-kormány pénzügyminisztere — az utolsó kommunista kormány államtitkára, volt MSZMP-tag

12 Mikola István, az első Fidesz-kormány egészségügy-minisztere — a Hazafias Népfront volt alelnöke

13 Chikán Attila, az első Fidesz-kormány gazdasági minisztere — volt MSZMP-tag

14 Fónagy János, az első Fidesz-kormány közlekedési és vízügyi minisztere — volt MSZMP-tag

15 Vonza András, az első Fidesz-kormány mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere — volt MSZMP-tag

16 Ligetvári Ferenc, az első Fidesz-kormány környezetvédelmi minisztere —volt MSZMP-tag

17 Szabadi Béla, az első Fidesz-kormány mezőgazdasági államtitkára — volt MSZMP-tag, volt munkásőr

18 Pokorni Zoltán apja ügynök

fidesznyikek 2013.01.04. 12:46:57

.... és még lehetne folytatni.
Nem csoda, hogy nem akarják nyilvánossá tenni az aktákat.....

Szociknak vége 2013.01.04. 12:53:31

@biobender: Pl. Horn Gyulamak ketharmada volt, de onkent fele,elte a korlatot negyotodre, hogy DEMOKRATIKUSAN alkotmanyozzon.

- Ha így tett volna most a fidesz nem alkotmányozhatott volna.

Szociknak vége 2013.01.04. 13:00:16

@jolaca: Ennek alapján őszintén, önbecsüléssel állítod, hogy egy szavazatszámlálás alapján 52%-os, a szavazásra jogosultak tömegét tekintve egyharmados "többséggel" elért parlamenti 2/3 (azon belül kötelezően egyhangúnak megkövetelt) a népakarat megfellebbezhetetlen képviselője?

- Alkotmányjogilag igen. Erkölcsről meg lehet papolni napestig, nem tartozik hozzá a politizáláshoz.

- Ha engem kérdezel, a véleményem semleges. Nem zavar az új alkotmány ahogy a régi sem zavart. Mo. előtte is és azóta is demokratikus.

Szociknak vége 2013.01.04. 13:01:44

@jolaca: Ha Horn 4/5re emelte volna a korlátot akkor a 2/3 nem alkotmányozhatna, mert 2/3 kisebb 4/5.

ftk 2013.01.04. 13:14:31

@azbesztos: Hát ezt a köztársasági elnökünk (úgy is mint az alkotmányosság őre) szemmel láthatóan nem így gondolja.

jolaca 2013.01.04. 13:15:17

@MetroGoldwinMayer:
Mint ahogy ez említésre került: Horn önkorlátozást deklarált, nem törvényt írt. Így érezte etikusnak. Vagy erkölcsösnek? - szerinted ennek semmi köze a politizáláshoz.

Igazad lehet, kapott is érte szépen az öreg...

veracity 2013.01.04. 13:27:49

@fidesznyikek: Ez a döfi! Meg kell mutatni elvtárs, hogy a fityesz mekkora nagy kádárista-kommunista párt!

Így majd a nép 2014-ben arra az egységes ellenzékre szavaz, aminek a vezetője igazi, modern szociál-liberális elkötelezettségű internacionalista szakértő. Mert Libajnai Lúdmilla Goosey Gordon soha nem volt sem KISZ vezető, sem MSZMP tag. Ő mindig is a legantifasisztább nézetek híve volt, már óvodás korában is! Arról pedig már papírja is van, hogy liba ügyekben verhetetlen!

Szociknak vége 2013.01.04. 13:32:06

@jolaca: Aha. Minek írt volna tv-t ha előre tudja hogy mindenki benne van az alkotmányozásban?

SPYD3RM4N 2013.01.04. 13:54:30

Most, hogy hivatalosan is lemondta a Fidesz a választási regisztráció tervét, vajon már nem csak a köztársasági elnökkel és az Alkotmánybírósággal szemben, hanem a kormánnyal és a parlamenttel szemben is felvonul a Békemenet?

jolaca 2013.01.04. 13:57:42

@MetroGoldwinMayer:
Mivel az Antagon blogban előttem emberként leszerepeltél, csak búcsúként említem, hogy kezdesz értelmileg szétesni.

Jó szórakozást!

biobender 2013.01.04. 14:06:46

@MetroGoldwinMayer: igy volt okoska, talan nezz utana.

jolaca 2013.01.04. 15:13:44

@biobender:
(Okoskádat a fölötted említett blogból az imént tiltották ki Esterházy lezsidózásáért. Várható, hogy unalmában, vagy mert még tart a "munkaideje", visszatér.
Fogadd szeretettel!)

ephart 2013.01.04. 16:13:40

a magyaroknak erőt kell mutatni.az idegenszívű judeobolsik másból nem értenek.

jolaca 2013.01.04. 16:17:02

@ephart:
Milyen igazad van, erős barátom!
Székelyként is megértettelek.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.01.04. 17:35:20

@DezInf: www.magyarhirlap.hu/belfold/orban-a-szocialistak-ne-oktassanak-minket-demokraciarol

„Én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát. Ezek az önök párttársai voltak”.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.01.04. 17:38:16

@$$$=$$$: A CÖF-től nem is kell megijedni. Ahogy az egész neoSA-tól sem kell. Bayer alapjában véve egy nevetséges pártkatona olyan retorikával, amivel Goebbelst próbálja majmolni. Akinek a szellem fetreng röhögéstől a kinlódása láttán.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.01.04. 17:39:43

@azbesztos: "A regisztráció az egyetlen lehetőség a bolsi-libsi választási csalások megkadályozására. "
meg a hatalom választási csalásainak biztosítására

DezInf 2013.01.04. 17:48:45

@GeoCracker:
Te Geo!

A szívbajt hoztad rám. Az értesítő mailben -arról hogy írtál - véletlenül a linkre kattintottam.
Csak néztem,én ott még sosem jártam,nem is tudtam,hogy onlány is gyűlölködnek,nem csak papíron meg menetelve:)
Csak néztem ki a fejemből, velem szemben meg orbán,tömjén,szíjjfutsal meg répa,brrrrr
Rémisztőek tudnak lenni így váratlanul.
Még most is a hatása alatt vagyok. Olyan mint valami ismeretlen anyag amit még nem tiltottak be:)

Erre innom kell valamit...

DezInf 2013.01.04. 17:56:00

Kövér együtt ült Gyurcsánnyal?
Nahhh Geo,mégis köszi,ezt nem is hittem volna........a lap alján van, lecsúsztak:)

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.01.04. 18:04:54

@DezInf: Valami erőset igyál :-))
Ha megvagy vele, akkor itt van ugyanonnan a partizán kultur-dala :-) Amit a blogomban is hivatkoztam anno.
www.magyarhirlap.hu/kulturkampf
Biztonsági öveket becsatolni hozzá :-)

Kövérről amugy azt is érdemes tudni, hogy anno szdsz-támogatással került be a parlamentbe egyáltalán. különben (ugy rémlik) mszp-s képviselője lett volna a körzetének....

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.01.04. 18:13:21

@DezInf: Egyébként én még arra is emlékszem, hogy Orbán a DSIZ mintájára kontra-KISZ-ként alapitotta a Fideszt, mivel nem választották be hivatalból okos nagykutyának. A kerekasztalra még az szdsz kváziifjusági tagozataként sirta be magát. Nem kicsit Pozsgay-n keresztül. Pozsgay-tól, és a velük rokonszenvező meszmp-s vezetőktől tudhatott az akkor már nyilvánvaló csapatkivonásokról. Gorbacsov a könyvében is megírta a varsói szerződés és kgst lebontásának ötletét. A temetésen ezzel revolverezni kb. akkora bátorság volt, mint a sarki kocsmában meginni egy sört. Bocs, akkora sem, mert a krimoban esetleg nyakon vágnak.

DezInf 2013.01.04. 18:21:18

Huhhhhh.....
Ezt bevenném a BTK-ba:)

DezInf 2013.01.04. 18:22:23

Kényszermunka,vagy azonos ideig Zsóti írásainak és rajongói leveleinek olvasgatása.
Képes lennék dolgozni :D

DezInf 2013.01.04. 18:27:13

@GeoCracker:

Rájöttem mitől döglenek a fidesz trollok. Az antagon-on írtam egy kisebb humoros hozzászólást az egyik egybitesnek. Kb egy órája,azóta nem szólnak hozzá :)
Szerintem nem a röhögéstől,mert humoruk az tutira nincs:)
Biztos nem értik,analizálják:D

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.01.04. 18:37:50

@DezInf: Nekem erről eszembe jutott amit Constantine mondott Gabriel-re: Gyilkos humora van.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.01.04. 18:39:51

@DezInf: Nem szokták szeretni a tényekkel való szembesítést. A saját korábbi szövegeik visszamásolását. A tényszerű véleményre kényszerítést. Egy bitbe és egyetlen kumini köldöktelefinba ez nem fér bele :-)

P.Freddy 2013.01.04. 19:27:44

@citrix: Abszolút paszol a a hasonlat. Munkásőrmenet lesz ez.

Passzol Bayer pofája is, simán kommunista munkásőr kinézete van, és ugye mostmár a lelkivilágáról is tudjuk, hogy ez tényleg így is van.

futás csicskák! 2013.01.05. 08:20:38

@jolaca: asz mitnemértel paraszgyerek huzál dogozni legyen pénzem dik
süti beállítások módosítása