morgás joga 6.jpgAz Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nagyberuházásban van - 2013 során mintegy 100 műfüves pályát kívánnak építeni szerte az országban (háromféle méretben)De vajon mennyire előnyös ez az általuk megcélzott rétegnek: önkormányzatoknak, sportegyesületeknek, egyéb szervezeteknek? És vajon mi van a tömegsporttal, illetve azokkal, akik nem feltétlen a futballban látják a legtökéletesebb mozgásformát?Velük nem törődik a kormányzat?

Csányi Sándor elnök szerint "az MLSZ tízéves stratégiájának legfontosabb célja a pályaépítés, az infrastruktúra javítása. Jó pályák nélkül nem lehet jó futballt csinálni". Az elmúlt húsz évben a pályák száma drasztikusan csökkent, csak Budapesten ezer pálya tűnt el és hasonló a helyzet vidéken is, azonban most sikerült megfordítani ezt a folyamatot, így az elmúlt esztendő már a pályák számának emelkedését hozta, az idén például 87 pálya épül.

Az Országos Pályaépítési Program III. ütemében az aláírt, kinyomtatott pályázatnak 2012. november 21-ig kell megérkeznie az illetékes megyei (budapesti) MLSZ igazgatóságra, függetlenül a benyújtás módjától (a pályázat kiírása itt található)

A projekt összköltsége cirka bruttó 4 és fél milliárd forint, ebből az MLSZ része 3,2 milliárd - ez "100 db pálya (ezen belül 15 nagyméretű műfüves pálya és 85 darab egyéb (kisméretű műfüves pálya és/vagy kisméretű műfüves (grund) pálya) megépítését tervezi. Az MLSZ a pályázati igények alapján fenntartja magának a jogot, hogy a 100 db pálya pályatípusok szerinti megoszlását módosítsa, illetve a fenti kontingenst megemelje."

A nagyméretű pálya becsült bruttó irányára 144,5 millió forint, a kisméretűé bruttó 28,1 millió Ft, a műfüves grundé bruttó 15,2 millió Ft, opcionális tételek nélkül.

Azonban már eddig is készültek ilyen konstrukcióban műfüves pályák:

  • Herczeg József, Algyő polgármestere elmondta, a most a településükön átadott nagyméretű, villanyvilágítással ellátott műfüves labdarúgópálya 140 millió forintból épült. A költségekből 98 millió forintot az MLSZ biztosított, a fennmaradó részt a település önkormányzata állta.
  • Természetesen nem kell mindenkinek nagy pálya - Kondoroson a pályaépítési program keretében egy kisméretű műfüves pályát (20x40m) építettek, itt a beruházás teljes költsége: 31.247.955,- Ft, ebből Kondoros Nagyközség Önkormányzata 30%-os önerőt, azaz 9.374.387 forintot biztosított.

 

A pályázatból eredő tulajdonviszonyok azonban igen érdekesek (blanketta-szerződés itt) - technikailag az önkormányzat (egyesület, stb.) ingyenes használatba adja az ingatlant az MLSZ-nek, az pedig visszaadja birtokba a kész létesítményt. A 30%-os önrész egyfajta bérleti díj, amelyet előre, egy összegben 15 évre fizetnek ki, és csak a másfél évtized lejárta után lesz újra teljes jogkörű tulajdonosa a pályának az önkormányzat (egyéb szervezet). Ez praktikusan azt jelenti, hogy csak az az önkormányzat  (egyéb szervezet) ugorhat bele egy ilyen projektbe, amelyik tudja,

  • tuti akar 15 évre bérelni műfüves pályát (lesz rá igény?)
  • hajlandó a szavatossági jogokkal a pályát építő vállalkozót nap mint nap zaklatni, miközben az MLSZ-hez nem fordulhat hibás teljesítésért (az MLSZ a konstrukció alapján azzal építteti meg a pályát, akivel akarja: "MLSZ kötelezettséget vállal arra, hogy a programtervnek (...) megfelelően megépíti és üzembe helyezi a Futballpályát") 
  • 15 évig lesz pénze a folyamatos üzemeltetésre (pálya, öltöző, világítás napi, havi és éves karbantartása, villanyszámla,  élőmunka bérköltsége, közműhozzájárulás, engedélyek beszerzése és megújítása, stb.), valamint a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkat, akármekkorák is azok, haladéktalanul elhárítja,
  • 15 évig ki tudja fizetni a soron következő nagy felújításokat (a folyamatos használat miatt ezekre egész biztosan szükség lesz) és tud új gépekre, berendezésekre is áldozni, valamint
  • 15 évig nem kívánja más célra használni az adott területet és nem zavarja, hogy a Magyar Állam jelzáloga van a létesítményre bejegyezve (tehát sem elidegeníteni, sem megterhelni nem tudja az adott ingatlant),
  • és egész biztosan tudja vállalni azokat a feltételeket, amelyeket a kötelezően aláírandó bérleti szerződés diktál a számára, részletesen szabályozva a bérlő karbantartási, üzemeltetési, őrzési, állagmegóvási, pályahasználati feltételeit és kötelezettségeit, valamint a hirdetési és marketingjogokat, kötelezettségeket a bérleti díjfizetés-teljesítés feltételeit, a szakmai elvárásokat és feltételeket, a kötelező adatszolgáltatásokat.

 

A fentiek alapján tehát az önrész megfizetése után az önkormányzat (egyesület, stb.) birtokba veheti a pályát, de egy-két probléma azért felmerül.

Vajon hány olyan önkormányzat van, amely részletesen átgondolta, mibe is vág bele, amikor jelentkezik a pályázatra? Vagy oly mindegy, a következő adósságkonszolidáció kihúzza majd őket a csávából, lehet műfüves pálya profi világítással, légkondis öltözőkkel, állandó őrzés-védéssel akár? Mert arra alapozni, hogy csúcsra járatva 100%-os kihasználtsággal bérbe lehet majd adni a létesítményt, a jelenlegi gazdasági helyzetben elég hiú ábrándnak tűnik, pláne ha arra számítanak, hogy például az államosított iskoláknak vagy a legatyásodott főiskoláknak lesz pénzük akár a "kedvezményes" díjak kifizetésére is. 

Az MLSZ-megállapodás azonban korlátozza az önkormányzat bérbeadási jogát is: 

"Önkormányzat azonban kötelezettséget vállal arra, hogy azt iskolai és diák-, főiskolai- egyetemi sport események (elsősorban labdarúgás), szabadidősport események (elsősorban futball), más közösségi célú – különösen: kulturális, turisztikai – események lebonyolítása céljából naponta a Futballpálya üzemidejének legalább 20%-ában és évente legalább 10 nap ingyenesen használja vagy kedvezményes áron hasznosítja. Felek jelen rendelkezést lényeges szerződési feltételnek tekintik, melynek megsértése különösen súlyos szerződésszegésnek minősül."

Mi számít üzemidőnek? Ezt valaki meghatározza az MLSZ részéről? Esetleg az önkormányzat saját jogkörében dönt erről? Lehet téli-nyári nyitva tartás, munkaszüneti nap, stb.? Ki fogja beosztani a pályát, ki tartja nyilván és ki felel azért, ha nincs senki, aki focizzon rajta üzemidőben?

Vajon mi van akkor, ha senki sem akarja minden nap ingyenesen a pályát használni, például azért, mert nyári szünet van? Üzemidőnek számít az, ha térdig ér a hó, vagy esik, mintha dézsából öntenék? Vajon milyen lehet az a kulturális, turisztikai cél, amely belefér a rendeltetésszerű használatba? Széket lehet rátenni a műfűre, vagy le kell fedni? És ha le van fedve, az úgy használatnak minősül? És ki fogja ezt ellenőrizni? És ha pont olyan nap állítanak be az MLSZ-ellenőrök, amikor nincs meg a 20%-nyi ingyenes használat, akkor az már súlyos szerződésszegés akkor is, ha máskor teljesítve volt ez a kitétel? És vajon a napok összevonhatók, átlagban kell, hogy meglegyen a 20%, vagy naponta legyen meg a legalább 20%?

A folyamatos szerződésszegés bizonyítási lehetőségének megléte a rendszer alapeleme, az MLSZ (amennyiben szándékában áll) bármikor, bármelyik önkormányzat esetében könnyedén be tudja majd bizonyítani, hogy az  súlyosan megszegte a feltételeket.

A fenti követelmények (és a beígért szankció-rendszer) szükségessé teszik, hogy az önkormányzat részéről egy fő aktívan foglalkozzon a létesítmény adminisztrációjával (pályabeosztás, bérlés, rendezvényszervezés, hirdetések, stb.). És még képzésre is mehet:

"Önkormányzat vállalja, hogy az MLSZ által kijelölt szakmai szervezeti egységgel (...) együttműködik, biztosítja a részvételt az MLSZ által szervezett releváns képzéseken. Az MLSZ az Önkormányzat által kért, a futballpályán szervezett tevékenységekhez és aktivitásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatásokat teljesíti. Az Önkormányzat a Futballpálya használata során az MLSZ által szervezett országos labdarúgó szakmai programokhoz (elsősorban Bozsik program, és szabadidő- futball) kapcsolódó tornák, rendezvények, versenyek lebonyolításának elsőbbséget biztosít, és az MLSZ jogosult a térítésmentes pályahasználatra

Az MLSZ a reklám tekintetében is határozott álláspontot képvisel: egyes hirdetési felületek bérbeadási jogát fenntartja saját magának, a többire pedig minimálárat köt ki és kéri a befolyt díj meghatározott hányadát. Mindezek felett még azt is kiköti, hogy reklámot csak az MLSZ által megbízott vállalkozó rakhat ki és távolíthat el.

MLSZ rendelkezik a Futballpálya területére vonatkozó reklám célú felületek hasznosítási jogával. MLSZ a palánkok külső hirdetési felületének kizárólagos felhasználója. MLSZ a palánkok belső hirdetési felületének tekintetében,- 20x40-es pálya esetén - 20 db 100x200 centiméteres hirdetési felület, a - 12x24-es pálya esetén – pedig 12 db 100 x 200 centiméteres hirdetési felület kizárólagos felhasználója. A kizárólagos hirdetési felületek elhelyezkedését MLSZ jogosult meghatározni. MLSZ a nem kizárólagos felületek hirdetési jogát, illetve az abból származó bevételek 50%-át átengedi Önkormányzatnak. Amennyiben Önkormányzat nem él a nem kizárólagos felületeken (vagy annak egy részén) a hirdetési jogával, úgy az visszaszáll MLSZ-re, mely esetben az abból származó bevétel 100%-a MLSZ-t illeti meg. Önkormányzat a pálya üzembe helyezését követő 60 napon belül (majd jelen szerződés hatálya alatt minden év február 28-ig) köteles nyilatkozni arról, hogy adott évre hány hirdetési felületen kíván élni a hirdetési jogával. Önkormányzat, az általa kiadott hirdetési felületeket darabonként minimum 25 000Ft/év + ÁFA összegért adhatja bérbe és a hirdetési bevételekkel évente köteles elszámolni az MLSZ felé a tárgyévet követő március 31-ig. Önkormányzat vállalja, hogy a hirdetéseket kizárólag az MLSZ által erre kijelölt partnerrel helyezteti fel és távolíttatja el a palánkokról. A reklámanyag felhelyezésének költsége a reklámozót terheli. Önkormányzat tudomásul veszi, hogy más, a pályához tartozó felületet (pl. labdafogó háló) reklám céljára nem vehet igénybe. A megállapodás megszűnésével – bármilyen ok miatt is következik be – az MLSZ reklám célú felületek hasznosítási joga automatikusan megszűnik."

Az önkormányzatoknak tehát át kell (kellett) gondolniuk, érdemes-e a fenti feltételekkel beleugraniuk a pályázatokba - a gyakorlat azt mutatja, az MLSZ szépen sorban meggyőzi a településeket, igen érdemes. Még azon az áron is, hogy azok másfél évtizedre lemondanak tulajdonjoguk korlátlan érvényesítéséről, a reklámbevételekről és az üzemeltetéssel kapcsolatos bevételek egy részéről is, valamint belenyugszanak abba a pénzügyi veszteségbe, amelyet az okoz, hogy 15 évnyi bérleti díjat előre, egy összegben fizetnek ki - cserébe viszont másfél évtizedig kötelesek gondoskodni az intézmény fenntartásáról, azaz ahogy a szerződés fogalmaz: 

"Önkormányzat szavatol azért, hogy a Futballpálya a jelen megállapodás fennállásának egész tartama alatt rendeltetésszerű, szerződésszerű, biztonságos és balesetmentes használatra alkalmas, és egyébként is megfelel a szerződés előírásainak."

 

És ha már ennyire tukmálja, és ennyi MLSZ-től függő önkormányzat lesz országszerte, vajon mi a tapasztalat a műfüves pályákkal kapcsolatban?

"... a műfüves focipálya arra lett kitalálva, hogy a futball gyermek (1/4 pálya), utánpótlás (keresztpálya = ½ pálya), felnőtt (egész pálya) pályaméretekhez igazodva télen, tavasszal késő ősszel biztosítsa az edzések, felkészülési tornák, mérkőzések lehetőségét, amit a fű nem biztosít. Fontos elem a világítás, mert ebben az időszakban korán sötétedik, s az edzések általában pont ebben a napszakban vannak.
Bár beruházási értékben elvben természetesen vonzóbb a kis pálya, vagy futsall méret, de a gyakorlati használhatósága miatt igazából „ezek a drágább” megoldások: A futsal méret nem igazán „nyerő”, mert a valóságban a futsal szabályai szerint nekik az ilyen pálya nem is megfelelő, a verseny futsal labda a műfüvön nem jól funkcionál, mint ahogy a kézilabda esetén is kétséges a dolog.
A kis méret miatt ki van zárva a több csapat, több korosztály általi párhuzamos használhatóság, így a kis méretű pálya a napi használat során állandó viták forrása.
A műfüves pálya elsődleges célja az, hogy téli, késő őszi, kora tavaszi időszakban is biztosítsa az edzési és torna-szervezési lehetőséget a gyermekkorosztályok számára. Ezt a tervezett kicsi pályaméret nem teszi lehetővé, tehát a fejlesztési cél valójában nem valósul meg.
A műfüves pálya nem viseli el a nem szakszerű használatot, nagyon sérülékeny, tehát oda csak ellenőrzött körülmények között, gyakorlatilag felügyelet mellett lehet csapatokat beengedni. Ez feltételez egy „kvázi őrzést”, és egy folyamatos karbantartást. A karbantartásnak eszközei vannak, amelyeket a pálya méretétől függetlenül be kell szerezni.
A világítás költsége a mostanában épített műfüves pályák egyik „rákfenéje”. Az általában beépített technológiák nem ledesek, és ehhez képest általában 3–szor akkora teljesítményt építenek be, lényegében ugyanannyival több energiafogyasztással, többszörös karbantartási és fényforrás pótlási költséggel.
Több településen előfordul, hogy a magas üzemeltetési költségek miatt pont akkor (télen, tavasszal, ősszel este) nem használják a pályákat az óriási világítási költségek miatt, amikorra ki van találva ez a megoldás." (Tanulmány, szentesinfo.hu)

A fentiek alapján tehát amellett, hogy a karbantartás folyamatos élőmunkát és szakértelmet igényel, valamint jelentős adminisztratív teherrel jár, számolni kell azzal is, hogy a fenntartás, illetve az eszközök pótlási költsége folyamatosan emelkedik. És azt is tudomásul kell venni, hogy például egy szakszerű karbantartó gép ára a beruházás költségének akár 10%-át is kiteheti. Ezt ugyan "meg lehet spórolni", de nem érdemes - hazánkban sportpályák százai mennek 2-5 éven belül teljesen tönkre a hibás tervezés és a nem megfelelő vagy nem elegendő karbantartás miatt. (A tervezési és karbantartási hiányosságok következményeiről részletesen itt.)

A fenntartási költségeket tovább növeli, hogy az MLSZ még a feltöltött műfüves pályák építése felett bábáskodik:

"Egy pálya éves karbantartásában a legnagyobb költség a pálya újbóli feltöltése. Egy év alatt a játékosok több tonna feltöltőanyagot hordanak ki egy pályáról, nem beszélve arról a mennyiségről, melyet a hó letolásával veszítünk. A feltöltött rendszereknél létfontosságú a mihamarabbi utántöltés. Ennek elsődleges célja a műfűszálak stabilitásának megtartása és a szálkásodás megakadályozása.

Ma már a negyedik generációs műfüvek világát éljük, mely a feltöltetlen rendszereket jelenti. A legtöbb sportpálya mégis feltöltött műfűből készül, mivel a megépítéssel járó költség ez utóbbinál jóval kevesebb." (épinfo.hu)

És hogy mennyi az élettartam egy műfüves pályának? Megfelelő karbantartás mellett egy műfüves pálya élettartama akár a 15 évet is elérheti anélkül, hogy minőségéből, sportfunkcionális tulajdonságaiból veszítene. Ez azt jelenti, hogy mire a pálya az önkormányzat tulajdonába visszakerül, addigra lehet kezdeni elölről az egész beruházást. A az igazi fejtörést, egymásra mutogatást majd az fog okozni, ha az "akár 15 év" a valóságban csak 10-12 év lesz és a felek egymást perelve fogják bizonygatni, a hiányzó 3-5 év élettartamot a hibás tervezés-kivitelezés vagy pedig a hanyag karbantartás okozta.

Vajon miért jó ez a konstrukció az önkormányzatoknak? 15 évig üzemeltetnek egy létesítményt, és mire újra teljeskörű a tulajdonjoguk, azaz kizárólagosan rendelkezhetnek a műfüves pályával, addigra az egész elavul, újat kell építeni úgy, hogy még a régi megsemmisítési költségeit is nekik kell állni. Eközben a 15 évre egyösszegben kifizetett bérleti díjat akár le is költhették volna, így elestek a kamatoktól is, mellette pedig a karbantartási, felújítási költségeket is fizetniük kell, akár akarják, akár nem. E tekintetben pedig nagy az esélye annak, hogy az MLSZ 4-500 ezres éves költségigénye jelentősen alulkalkulált, különösen ha beleszámoljuk az élőmunkát (átlagosan 1 fő "mindenes" alkalmazása) valamint a gépek amortizációját (ez éves szinten akár 3-700 ezer Ft is lehet), valamint a világítás horribilis számláját (6,4 kW-16 kW energiaigény mérettől függően).

Az erőltetett  sportpálya-beruházások azonban sokkal súlyosabb gondokat fednek el - a mindennapi testnevelés problémáját. Oké, lehet egy országot futballozásra ösztönözni, de tudomásul kell venni, hogy műfüves pályákkal nem lehet kiváltani azt a hiányt, amit a felmenő rendszerben bevezetett tornaórák gerjesztenek. A kormány úgy tűnik, a füle botját sem mozgatja a tekintetben, hogyan lesznek meg a személyi, tárgyi és anyagi feltételek az egyre több testnevelésórához. Lehet ugyan azt mondani, "tornázzanak a gyerekek az aulában", amikor azt nem erre találták ki - a burkolat balesetveszélyes, a tantermekben pedig lehetetlen a kinti ricsaj miatt az oktatás. A lépcsőmászás sem lehet megoldás - hasonlóan balesetveszélyes, ráadásul túl sok élvezeti értékkel sem rendelkezik, a sportot pedig csak megutáltatni fogja a gyerekekkel. Plusz a ricsaj miatt megint csak nem lehet  normálisan tanítani a tantermekben. Az pedig, hogy a tanítási év minden egyes napján száz ágra fog sütni a nap és lehet mozogni a természet lágy ölén, hiú elképzelés. 

A műfüves pályák MLSZ-égisz alatti szaporodása valószínűleg azokat a szülőket sem tölti el hurráoptimizmussal, akik hetente négyszer viszik első osztályos gyermeküket nulladik órára a napi testnevelés miatt. És ha jövőre az új elsősök is színre lépnek, azok tornaórái vajon a mínusz első órában lesznek, reggel hattól? 

Ha van pénz focipályákra, valószínűleg lenne pénz tornatermekre is, csak a preferencia-sorrendet kellene egy kicsit hozzáigazítani a tömegsport (azaz a többség) igényeihez - és akkor nemcsak egy szűk réteg sportolhatna, hanem egy teljes felnövekvő generáció, ráadásul minden nap, szakemberek által felügyelve és motiválva. Ráadásul a tornaterem multifunkcionális, lehet benne teremfocizni, kézilabdázni, kosarazni, gimnasztikázni, szekrényt ugrani, sorversenyezni, a műfüves pályák viszont valójában csak focira valók.

De akkor vajon hogyan építtethetne az MLSZ tornatermeket, hogyan szerezhetne ingyen használati jogot sok-sok létesítményre és hova rakathatná a reklámjait, valamint hogyan vakarhatnák le azokat idővel a saját vállalkozóival?  Mindezt úgy, hogy amennyiben tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér, majd az állam átvállalja az adósságát a szakági szövetségnek. Mert már erre is van ígéret.

Egyelőre úgy néz ki, az iskolai tornaórákban még egyetlen vállalkozó(csoport) sem látta meg a bizniszt.


Egy biztos, az MLSZ pályaépítési lázában nem az önkormányzatok fognak meggazdagodni
(vagy legalábbis jól járni), a projekt igazi haszna máshol csapódik le. És mindez a látvány-csapatsportok támogatásáról szóló jogszabályok alapján.

 

Előzmény: 

Tényleg ennyire gazdag országban élünk?

A sport nyertes vagy vesztes?

 

Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr204903919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wásztákhurwáh (törölt) 2012.11.13. 12:33:39

Én azon vagyok ledöbbenve, hogy a 21. században még vannak olyanok, akiknek a futball "a sport".
Mikor ezernyi más, sokkal könnyebben gyakorolható, egészséget megőrző, fejlesztő, akár versenyszerűen is űzhető, alacsonyabb költségű sport van a világon.

Meg kell nézni a focistákat öreg korukban: bunkó, pocakos (igen, Puskás is), tokás vénemberek lesznek.

A kis műfüves pálya semmire nem jó szerintem.

Inkább szabadtéri kondiparkokat kellene építeni, ahogy civilizált országokban teszik. Az nem 15 évig tart.
A szülővárosomban van egy erdei tornapálya acél eszközökkel. Kb 30 éve ott van, már gyerekkoromban is azon edzettünk.
Nyilván ami kb örök életű, az nem olyan jó üzlet a vállalkozóknak. Egyszer megépíti, aztán sose kell ránézni. Vagy csak 10 évente egyszer.

Egy focipályát karban kell tartani, világítani, el lehet adni mellé extra felszerelési tárgyakat... biznyic iz biznyic.

Ostoba ember az, aki a focinál leragad. A sportoló lakosság nagy része egyszerűen lejár futni, gyúrni, túrázni. Az ilyen olcsó sportokban nincs pénz az építési vállalkozók, haverok számára.

"A láb mindig kéznél van!" - Peterdi Pál

Anti Anyag (törölt) 2012.11.13. 13:00:11

Rohadnak mindenhol kezelő nélkül a turistaházak, különféle terepen lévő tárgyak, pedig nem most már nem százezreket, hanem milliók túráznak bringával, vagy gyalog, ha valami tömegsport, akkor ez az.

QM 2012.11.13. 13:04:40

Hej! Vígan él a műfű forgalmazó ángyom-bányom kft.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.13. 13:10:03

A foci azért a legnépszerűbb sport, mert mindegyik faluban van focipálya (üres terület, amit fű borít). A pályaépítés valószínűleg teljesen felesleges, már csak az a kérdés, hogy a világszínvonalú gyeptéglát gyártó magyar cég lehetőséget kaphat-e beszállítóként.

2012.11.13. 13:11:20

Az oké, hogy mozognak a gyereke. De egyrészt a foci egy durva, sok sérüléssel járó sport, másrészt értelmes, felnőtt focistát ritkán az ember. Gyerekkortól beléjük nevelik, hogy pénzért kell focizni, nem baj, ha nem megy, majd megye 5-ben elfocizol.
De furcsa lenne, ha a miniszterelnök régebben nagy úszó lett volna, vagy jégkorongos, vagy tornász. Milyen szép uszodát, jégpályák, csarnokok épülnének.

wásztákhurwáh (törölt) 2012.11.13. 13:23:54

@roli101: Igen, kicsit visszás, amikor egy állami vezető hobbija, perverziója, dilije rányomja a bélyegét egy generáció jövőjére. Orbán - foci, Hoffmann - fúj angol nyelv, Varga István - asszony, szültél ma már?!
Hogy milyen nyelvet tanuljon, milyen sportot gyakoroljon, milyen egyetemre jelentkezzen, hány gyereket vállaljon, milyen erkölcsei legyenek, milyen vallást gyakoroljon, vagy lehet-e egyáltalán ateista.
Hogy milyen munkája legyen... ja ez utóbbival annyira nem törődnek a "fiatal" "demokraták".

Hívhatnánk ezt paternalizmusnak, de a paternalizmus azért valamennyire gondoskodó irányzat, a mostani vonal meg egyáltalán nem gondoskodik semmiről, csak leépít. Úgyhogy íme a képlet: paternalizmus-gondoskodás=vaskalaposság.

Egy modern állam nem becsatornázza az alattvalóit egy általa helyesnek és tévedhetetlennek tartott pályára, hanem lehetőséget biztosít nekik a választásra, opciókat ad, és felkészít a felelős döntésre.

A foci egy az ezer sport közül... én pl. utálom, de imádok túrázni, kerékpározni, gyúrni, úszni. Akkor nekem most a kurva anyámat?

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.11.13. 13:44:52

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves képviselőtársaim!

Van egy dakota szólás: mégpedig az, hogy halálom a bukó pockakos kövér felcsúti futbalista kisdiktátor. Tisztelt polgártársaim még egyszer mondom, a gyereknek azt és úgy kell sportolnia, amit én kitaláltam, és azt kell tanulnia, amit Raúzsika asszony kitalált. Ismétlem: ha én azt gondolom, polgártársaim, hogy mi leszünk kelet európa Brazíliája és Argentínája, társadalmi különbségek, oligarchák, állami kontroll szempontjából, akkor kedves polgártársaim és képviselőtársaim, az van ismétlem van, amit én ismétlem én, I. Bucira Hülyült Orkbán Viktátor mond.

Van egy székely közmondás: aki nincs velünk az ellenünk van. Tehát drága polgártársaim, kedves barátaim a foci az első sport szempontjából, akinek meg nem tetszik a rendszer, majd ráhívjuk a TEK-et, mert, drága polgártársaim, félázsiai származékoknak erőt kell mutatni, ismétlem le kell verni, ha már a cirkuszravalót elloptuk, ismétlem elloptuk. Mert értsétek meg, ismétlem, értsétek meg: az van amit én mondok, mindaddig, amíg a kényszerzubbonyt nem hozzák, kedves képviselőtársaim!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.13. 14:12:33

jó, hogy semmi egyéb gond nincs az országban, mint a műfű hiánya...
süti beállítások módosítása