morgás joga 6.jpgOrbán Viktor évet értékelt, 2012-őt, azaz az elrugaszkodás évét - bár tartalmilag inkább a kicsit távolabbi múltat ostorozó, a közelmúltat feldicsőítő és a jövőt fantasztikus vízióba öntő kampánybeszédnek lehettek részesei a hallgatók, olvasók.

Röviden összefoglalva: ami problémák vannak, az mind a szocialistáktól erednek (na jó, meg a külföldiektől és a bankoktól), ami jó, az pedig egyértelműen a Fidesz. 

A múlt?

"Az eredmények azt mutatják, Magyarország jobban teljesít. A magyarok 2012-ben nem dolgoztak hiába; jó döntés volt kitörni a kényszerpályáról, és jó döntés volt magunk kezébe venni a sorsunkat (...) ennek a sikernek nem örülnek azok, akik sok éven, évtizeden át politikai és gazdasági hasznot húztak hazánk gyengeségéből. Ők arra készülődnek, hogy visszavigyék Magyarországot a múltba, azt remélik, az már megszépült (...), „tévednek, egy erős ország nem felejt”. Nem felejtjük el azt a nyolc évet. Nem felejtjük el, kik és hogyan adósították el az országunkat, a városainkat, a falvainkat, a családjainkat. Nem felejtjük el, hogy elvették az otthonteremtés lehetőségét a fiataloktól. Nem felejtjük el, hogy elvették a támogatást a magyar családoktól. Nem felejtjük el, hogy elvettek a nyugdíjasoktól egyhavi nyugdíjat. (...) és azt sem felejtjük el, hogy mindennek az ellenkezőjét ígérték. Nem felejtjük el, hogy nyolc éven át hazudtak a magyaroknak; és a békésen ünneplő emberekre uszították a rohamrendőröket. Nem felejtjük el, hogy együtt tették tönkre az országot." (Orbán Viktor évértékelő, fidesz.hu)

Igaz, például a városok és falvak eladósítását egy az egyben a szocialistákra kenni, ez erős csúsztatás, de hát ilyen alkalmakkor nyugodtan el lehet felejtkezni a fideszes vezetés alatt túlköltekező önkormányzatokról, és a tizenharmadik havi nyugdíj jogosságát is erősen megkérdőjelezik azok, akik valamilyen kifürkészhetetlen okból csak az év 12 hónapjára kapnak fizetést. De végül is ez egy kampánybeszéd, nem pedig statisztikai közlemény.

 

A jelen?

„olyan országot építünk, amelyben nem bankárok és külföldi bürokraták mondják meg, hogyan éljünk, milyen alkotmányunk legyen, mikor emelhetünk béreket, nyugdíjakat. Olyan országot építünk, ahol senki nem erőlteti rá mások érdekeit a magyarokra.” (Orbán Viktor évértékelőfidesz.hu)

És Orbán Viktor szerint hazánk jobban teljesít - ezt érezhetik a minimálbéreresek, hiszen a kormányváltás óta 24 500 forinttal nőtt a minimálbér (tegyük hozzá, csak a bruttója, olyannal, mint nettó meg reálérték nem kell foglalkozni, politikusaink sem teszik) és a nyugdíjasok is örülhetnek, mivel a Fidesz nemcsak megőrizte, hanem meg is emelte a nyugdíjak reálértékét, tehát nem hagyja, hogy az idős emberek életszínvonala csökkenjen. Egészségügyünk igazi sikertörténet (hiába, ő nem vár 4 hónapot egy szakrendelésre bejutásra, egy hónap egy rutin kórházi kivizsgálásra), igaz, az igazi sikerhez kell még 6460 új ápolónő (talán csökkentené a hiányt, ha nem küldenék a munkaképes meglévőket erőszakkal nyugdíjba ...)

Van, ami kimaradt: mondjuk a csökkenő GDP meg olyan apróságok, mint az építőipar mélyrepülése, a foglalkoztatás csökkenése, az infláció meg az elvándorlás nem volt terítéken, de ezek részletezése nem is várható el egy kampány során az épp regnáló miniszterelnöktől.

Ha pedig hiányoljuk a konkrét számokat, esetleg úgy érezzük, a KSH által közzétett számok alapján kikövetkeztethető tendenciák nem igazán tükröződnek az évértékelésben, jusson eszünkbe a régi vicc:

Egy matematikus, egy könyvelő és egy közgazdász jelentkezik ugyanarra az állásra. Az interjút végző jövőbeli főnök először behívja a matematikust és megkérdezi: 
- Kettő meg kettő az mennyi?
A matematikus válaszol:
- Négy
A leendő főnök rákérdez:
- Biztos?
A matematikus furcsán néz, de aztán újra válaszol:
- Igen, egészen biztosan négy.
A következő a könyvelő, aki a ugyanarra a „kettő meg kettő mennyi” kérdésre így válaszol:
- Átlagban négy – lehet ugyan plusz-mínusz 10% eltérés, de átlagban négy.
Végül a közgazdász kerül sorra és kapja ugyanazt a kérdést, „mennyi kettő meg kettő”. A közgazdász erre szó nélkül feláll, odamegy az ajtóhoz, bezárja, majd az ablakon lehúzza a rolót, végül odaül szorosan a kérdező mellé és visszakérdez:
- Mit szeretne, mennyi legyen?

A jövő?

És ha már Magyarország jobban teljesít, a jövő az, amire igazán koncentrálni kell, arra, mi lesz húsz év múlva:

"A mi mestertervünk szerint megszüntetjük az ország külső pénzügyi függését. Megszüntetjük Magyarország energiafüggőségét. Mindenkit kisegítünk a devizaadósságból, megállítjuk a népesség fogyását. Mindenki talál majd itthon munkát, aki itthon kíván dolgozni. A magyar gazdaság versenyképességét a világ legjobb harminca közé visszük. Az újraiparosítással a magyar ipart összeépítjük a némettel. A pénz, az energia és az információ költségszintje a hazai vállalkozások számára alacsonyabb lesz a versenytársaink költségszintjénél (...).

Tízezer exportáló, versenyképes magyar középvállalatot fogunk felépíteni. 15-20 regionális magyar multi ad majd erőt a magyar gazdaság globális terjeszkedéséhez, és közben a nemzeti össztermék 50 százaléka alá csökkentjük az államadósságot (...) innovációra és kutatásra fordítják majd a nemzeti össztermék 4-5 százalékát, és több egyetemet is „bevisznek” a világ legjobb kétszáz egyeteme közé. Kultúra, tudomány, zene és sport területén népességszámunknál jóval tekintélyesebb helyezést érünk majd el (...) a Kárpát-medencében élő és a világban szétszórt magyarokat kulturális, közjogi és szellemi tekintetben is integrálni fogják. Szétszórattatásból világnemzetet építünk (...) mindezek mellett a magyar családok életszínvonala meghaladja majd az európai átlagot." (Orbán Viktor évértékelőfidesz.hu)

Tehát: nemzetközi függőségünket úgy megszüntetjük, hogy iparunkat összeépítjük a némettel, mindenki kilábal a devizaadósságból, annyi munkahely lesz, amennyi csak kell, a pénz, az energia és az információ költsége a magyaroknak olcsóbb lesz, valamint az egész világban szétszórt magyarság közjogi és szellemi tekintetben integrálva lesz világnemzetként. És végül, de nem utolsó sorban megszűnik energiafüggőségünk és az államadósság is a GDP 50%-a alá kerül. Tehát, ha 20 év múlva az ifjú vándor megpihen, az magában a Kánaánban fog történni.

 

Az ellenfelek?

És kik az igazi ellenségek? Ők sem maradhattak ki: az ellenzék az, amely a Fidesz hatalmára tör és ezzel megakaszthatja a szép új világ eljövetelét és mindezt valójában a külföldi érdekcsoportok akarják (hogy ne maradjanak táplálék nélkül az összeesküvés-elmélet pártiak sem:

"(...) pontosan tudjuk, mire készülnek. A bankok adóját elengednék, és helyette megint az embereket adóztatnák, csökkentenék a minimálbért, megvágnák a nyugdíjakat, és megint elvennék a gyermekek után járó adókedvezményt (...) ezektől a politikusoktól a felsorolt lépéseket várják a bankok, a spekulánsok. És a gyengék mindig meghajolnak az erősek akarata előtt (...) Soha sem álltak ki, és most sem állnak ki a magyarok érdekeiért. Ezért van az, hogy mint húst a legyek, dongják őket körül az erős külföldi érdekcsoportok. Valójában azok akarják visszaültetni őket a magyarok nyakába." (Orbán Viktor évértékelőfidesz.hu)

 

És végül a fiatalokhoz is akadt pár jó szava, például a röghözkötés jogosságáról; miniszterelnökünk természetesnek nevezte, ha a fiatal, tehetséges, agilis szakembereket - akiket a magyar emberek adóforintjaiból képeztek ki - legalább egy ideig itthon, magunk között akarjuk látni. 

 

És igen, még el sem érjük a 20 év múlvára beígért Kánaánt, de 2013 már az aratás éve lesz, legalábbis Orbán Viktor szerint.

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr215098962

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az „Orbán bébik”, a látók. 2013.02.23. 14:00:30

A gyerekek látnak valamit, de az nem a Matolcsy mozi, hanem az, ami majd Grazban, Londonban, Stuttgartban, valahol vár rájuk....

Trackback: Kinek szólnak az évértékelő beszédek? 2013.02.23. 13:59:18

Az évértékelő beszédek célcsoportja nem a választópolgár, hanem a többi politikus. A sablon ugyanaz, mint azon kérdés esetén, hogy kinek a kedvéért öltöznek a nők? A női öltözködés célcsoportjáról már régóta tudjuk, hogy az nem az erősebbik nem, hanem...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2013.02.22. 22:00:04

lehetne tételesen cáfolni a hazugságokat, rámutatni, hogy mi és miért lehetetlen -és célszerűtlen- a kívánsággyűjteményben, de minek?
épeszű ember nem áll le vitatkozni egy nyilvánvalóan eszement, a valóságtól teljesen elrugaszkodott és habókos fantasztával.
a gond csak az, hogy még mindig sokan vevők ezekre a lózungokra, imádják a konteókat és azonnal ellenséget keresnek (és találnak), ha valami nem úgy történik, ahogyan azt elképzelték.

Badeni_lakos 2013.02.23. 00:54:27

Nem szabad a politikusok BULLSHIT - jével foglalkozni! Szóra sem érdemes.

Fókuszban álljon inkább:

-A korrupció, ami mindenre kiterjed a politikusok életében. Minden rossznak a gyökere a KORRUPCIÓ!

-A politikai nomenklatúra '90 ben nem került leváltásra. Fidesz - Mszp háttéremberi jól ismerik egymást, haverok mind! És jót Röhögnek rajtunk, a magyar népen. Sápolnak minket ahol tudnak, kifacsarják az utolsó fillért is az emberekből.

-Nevetséges minden ilyen évértékelő ígérgető beszéd, mert minden politikus, Gyurcs. Orb. Rogán a másikra fókuszál, a másikról beszél, ahelyett hogy saját magáról beszélne, komoly szakértőkkel akadémikusokkal beszélgetve komolyan megmondaná, hogy valóban mit is tett Magyarországért és a magyar emberekért!
Csak a hülye nem veszi észre, hogy AZÉRT BESZÉL MINDIG AZ ELLENFELÉRŐL, hogy fenntartsa a megosztottságot, a "csak mi vagyunk ketten, Mszp-Fidesz rögeszmét" azért, MERT JÓHAVEROK, és már leosztották egymás között a lapokat!! Azért hogy Ez éljen az emberek fejében, hogy csak az a kettő van!! Nem is a korrupcióról van itt szó!!!

HÁT EZ A LÉNYEGE A MAGYAR DEMOKRÁCIÁNAK! ÍGY SZIPOLYOZ KI MINKET A régi politikai nomenklatúra és becstelen újgazdagok.

De Forogni fognak a sírjukban, mert semmit nem tettek értünk, magyar emberekért, végig csak saját magukért tettek, és hazudtak "reggel éjjel meg este"...
(és igen,igaz Marx osztályharc elmélete is: a Politikai és újgazdag osztály kizsákmányolja a többi társ.osztályt)

zw007 2013.02.23. 08:43:32

Vicces, hogy húsz évre lát előre annak a kormánynak a vezére, akik két hónapra sem nagyon tudnak tervezni például költségvetést! :)

egyinges 2013.02.23. 08:47:14

Ilyen tipusú beszédeket lehetett már hallani a történelem folyamán. Volt pl. egy oldalra fésült fekete hajú ember, akinek hasonló beszédei voltak, csak nagyobb vehemenciával adta elő, mint a mi vezérünk.

Nem taggyűlés volt · http://coub.com/view/3zq19 2013.02.23. 08:50:53

Három gondolat jutott eszembe.
1. Ne arra figyeljenek amit mondok, arra figyeljenek amit teszek.

2. Évtizedek óta megy ez a már csak 5, 10, 15, 20, tetszőleges évet kell várni a kánaánra.

3. "A haza nem lehet ellenzékben"-t abba kéne hagyni. Rosszabb mint az el lehet innen menni.

brumeszkosz 2013.02.23. 08:54:56

Basszátok meg erre szavaztatok neki adtátok a 2/3-ot, akkor most már késő!!!!!!

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.02.23. 08:58:36

kicsit offolok, minthogy magán a cikken nincs mit vitatni. A kétszer kettes cikk nálam három közgazdásszal van: az értékpapíros szerint "vételin három, eladásin öt", a marketinges szerint "3,99 - reklámáron!", és a számviteles kérdezi, hogy "mennyi legyen".

De a lényeg, hogy a poszt jó, grat!

fizetekmegegysort 2013.02.23. 09:09:13

Mesemondó versenyen győztes beszéd, a valósághoz semmi köze.
Szerintem aki ezt elhiszi, bolond - a szónoklal együtt.

barata 2013.02.23. 09:29:34

Lehet, hogy 20 év múlva beköszönt a kánaán, de az csak akkor lehetséges, ha ténylegesen kiegyezünk pl. az EU-val. A magyar történelem azt mutatja, hogy szerettünk ellenkezni mindenkivel, viszonylagos kánaán pedig akkor volt, amikor legalább a hatalom kiegyezett (szó szerint) az éppen aktuális nagyhatalommal.

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2013.02.23. 09:33:13

Ne arra figyeljetek, amit mond, hàt nem megmondta màr?

hot-spot (törölt) 2013.02.23. 09:38:21

Ez üzenet a kinti magyaroknak is.Majd 20 év múlva ráérnek hazajönni,addig eszükbe se jusson.

2013.02.23. 09:52:24

Ezt a beszédet olvasva megerősödik bennem az érzés, hogy nekem és gyerekeimnek a világ egy másik részén kell leélnünk az életünket. Ott ahol nem néznek hülyének.
A beszéd egy része -a jövőkép- majdnem teljesen egyezik a kádári beszédekkel.

Állam-vizsga 2013.02.23. 09:52:54

Nagyon remélem 20 év múlva Orbán Gyurcsány mellett fog kapirgálni a politikai kukában. Na akkor lesz tényleg kánaán, ha ezt a sok mocskot kukázzuk.

hot-spot (törölt) 2013.02.23. 09:53:16

@roli101: Csak Kádár alatt jobban éltünk pár száz fokkal.DD

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.02.23. 09:58:18

@hot-spot: Hasonlót mondott asszony is, hogy valszeg nemcsak maradni vagyunk kénytelenek kint de el kellene gondolkodni az állampolgárságon :/

Fejesrob 2013.02.23. 10:06:40

Mondhatjuk végül is azt, hogy az államadósság kb. 30%-os növelése és az IMF kölcsön felvétele jól meggazdagított bennünket, de hát nem ez történt.

Ezt most vissza kell fizetni, le kell dolgozni és Orbánék teljesen jogosan mutogatnak Bajnaiékra.

Az pedig hülye érv, hogy fideszes települések is eladósodtak, mert nagyon nem mindegy, hogy Pipacsfalva adósodik el a GDP-je 84%-val, vagy az állam.

Fejesrob 2013.02.23. 10:08:17

@barata: Mi az, hogy kiegyezünk? EU tagok vagyunk.

Fejesrob 2013.02.23. 10:10:50

Ez jó: Ezt írja az Index:

"Az országnak 2008-ban hitelt nyújtó IMF-nek adatokat adtak át magyar bankokról azok engedélye nélkül. Ez hiba volt"

Ez nem hiba volt, hanem hazaárulás. Kíváncsi lennék mit tenne az Index tulajdonosa, ha az ő cégével mindezt csak egy évig tenné meg valaki.

Foltos Gatya 2013.02.23. 10:11:39

@hot-spot: A itthoni munkavállalóknak és nyugdíjasoknak is üzent a vezénylőtábornok,nem csak az elmenekülőknek!

"a gyáva embert a roller is ledobja"!

És mennyire igaza van,hogy verjem bele!!!

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.02.23. 10:17:48

Nem akarunk további 20 évet várni....elegünk volt ebből a cirkuszból ami ebben az országban történik. Elegünk van abból, hogy a pártérdekek felülírják a nemzet érdekeit. 2014-ben mást akarunk, másra szavazunk ! NEM AKARJUK, hogy az a 19 %-nyi fidnyák kisebbség mondja meg nekünk, hogy mi hány méter! NEEEEMMMMM !

Van egy több százezer idióta,(19 %-nyi (fidnyák szimpatizáns akik nem látnak előre az orruknál), akik a viszonylagos anyagi jóléte miatt elégedetten röfög, mint disznó a sárban és vaknakés süketnek tetteti magát.Közben az idős szülei zsúfolt , nővér nélküli kórtermekbe kerülnek (reméljük nem), a gyerekeiket bármikor kirabolják a fényes utcán. (reméljük nem lesz ez sem). És ezek éltetik ezt a rendszert.Huh, ez számomra érthetetlen. Nem érdekli őket szüleik, gyermekeik kiszolgáltatottsága sem, mert csak az a tetves kis pénz amit az egykulcsossal kapnak az a lényeg a többi (még a szüleik élete) sem számít. Hát ilyen a magyar nép egyes rétege. Ezekkel a szerencsétlenekkel még azt is el lehet hitertni, hogy akin sapka van, vagy kopasz, az ellenség. Most budapesti viszonylatról beszéltem mert itt élek, de el tudom képzelni milyen pokol lehet a mindennapi élet egyes vidéki részeken. Csak sajnálni tudom ezeket az embereket.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.02.23. 10:25:55

Hazudik OV, mert igenis van olyan ellenzék aki munkahelyet akar teremteni (nem úgy mint ő), aki adót csökkentene és nem csökkentené a minimálbért, aki azt tűzte ki , hogy a munkabéreknek fel kell zárkózni a nyugati bérekhez, erre prg,ja is van, aki drasztikusan csökkentené az államapparátust (amit OV nem akar megtenni), aki komoly beruházásokkal emelné a GDP értékét, aki minden területen bevezetné a digitális ügyintézést. Ezentúl online fogunk szavazni. Mindenkinek lesz egy speciális száma és azzal fog tudni belépni a 24 órás online ügyfélszolgálatunkra. Áttérünk a digitális elszámolásokra és a fizetési módokra. Ezzel a módszerrel a "fekete" és a "szürke" gazdasági szereplőket ki tudjuk szűrni. ....stb.

Nem tudunk OV álmaira újabb 25 évet várni és nyomorban élni !

svega 2013.02.23. 10:28:36

Ez agyrohasztás. Energia-függetlenség? Ez hiányzott a földrajzórákról?
Szánalommal vegyes nyerítéssel kacagtam a beszéden. Sajnálom a szerencsétlent, meg azt is, aki beveszi ezt a dumát. Hogy mindenkinek lesz munkája? Ingyen lesz az energia meg a pénz? Ez már orvosi kategória.
Továbbra is mondom, aki tud, szedelődzködjön.

Lencsés István 2013.02.23. 10:33:00

" .... Ami probléma van , az mind a szocialistáktól ered , az ami jó az pedig egyértelmüen a Fidesz .... "

Na végre egyszer jót is írtatok névtelenül , ez már fejlődés , csak most már név is lehetne ....

hot-spot (törölt) 2013.02.23. 10:34:39

@svega: Én mennék,de ahol jólét van,azokban az országokban pocsék az időjárás.:)

gyárvárosi 2013.02.23. 10:41:18

Mintha csak a valaha volt MSZMP valamelyik kongresszusi beszédét, vagy pártaktíva nyilvánosságnak szóló beszédét hallgattam volna!
Új csak a nemzetre, és a külföldre szakadt hazánkfiaira való hivatkozás volt benne.
Akkor azt mondták, ha most ogcsikorgatva, nadrágszíjat meghúzva tovább haladunk a szocializmus építésének útján, akkor tizenöt-húsz év múlva itt lesz a bőség, a Kánaán!
Igaz, most a szocializmus építéséről nem hallottunk, viszont a FIDESZ titokban felfedezhetett valami bazi nagy olaj-gázmezőt, hiszen még energiából is függetlenek leszünk.
Sajnos a józan észtől már függetlenedett a kormányunk!
Egyszer szeretném megérni, bár már nem sok esélyét látom, hogy eljön a nemzedékemnek már ötven-hatvan év óta ígérgetett jó világ!
Bár olyan szegény még nem én sem voltam, hogy ígérni ne tudtam volna.

hot-spot (törölt) 2013.02.23. 10:44:31

@gyárvárosi: Amilyen világ itt valószínűleg lesz,az erősen hajazni fog egy Venezuela vagy Bolívia kategóriára.

Fejesrob 2013.02.23. 10:57:04

@brumeszkosz: Miből gondoltad, hogy a Gyurcsányék által felvett adósságok visszafizetése kellemes lesz?

Elhiheted, Bajnainál sem lenne az.

Steve123 2013.02.23. 10:58:31

Orbán egyszer már az adózással kapcsolatban is felvázolhatna valamit. Talán tényleg jó lenne egy ilyen adóalkotmány.
kerdezzbatran.blog.hu/2013/02/23/ioz_730

Fejesrob 2013.02.23. 10:59:14

@szabadmagyarnép: Ezt a baromságot. Miért dicsérné az MSZP-t?

Nem tetszik, hallgass Lendvait, szerinte meg a FIdesz nem akar munkahelyeket teremteni.

decision_cube 2013.02.23. 11:03:11

Orbán joggal nézi hülyének a szavazóit, ahogyan az MSZP is az övéit, ennyi.

HomicideWatch (törölt) 2013.02.23. 11:07:53

Közben az index törvényszegőket mosdat a főoldalon, mert "csak" bizalmas információt adott át külföldiként hatalmaknak. Elbagetelizálva a hitelintézeti törvényt.
Bezzeg a kamu HöK lista, az eredendő bűn, mert lehet nácizni, még ha azt sem tudjuk ki csinâlta a kamulistát. Na ilyen a liberális, demokratikus kettős mérce.

Brix 2013.02.23. 11:14:20

Orbán Viktor egy párhuzamos világban él, és nem a valóságban. A gazdaság minden mutatója katasztrófális állapotokról árulkodik. Még fő céljuk, az államadósság csökkentése sem fog sikerülni csökkenő GDP mellett. Most, a választások előtt kénytelenek lesznek egy újabb 200 milliárdos újabb megszorítást eszközölni, ha 3% alatt akarják a költségvetési hiányt tartani.
Lassan pedig már osztogatni kellene , ha újra hatalom akarnak maradni. Persze, a jegybanki tartalék hamarosan hozzáférhető lesz...

2013.02.23. 11:31:20

Az államadósság csökkentésének legjobb módszerére már van példa, nem is olyan rég volt.
25 éve volt egy szomszédunk, akinél 0 volt az államadósság. Mégse szeretnék ott élni. Ez Románia volt a 80-as években Ceaușescu idején. Ő is hasonlókat vett a fejébe. Nyomorba is döntötte az országát. Önellátóak voltak, 0 volt az államadósság. Amit termeltek, mindent külföldre exportáltak. Az emberek éheztek, a boltokban nem volt élelmiszer.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.02.23. 11:34:37

Orbán Viktor LOL!!!

Többet nem érdemes írni róla.

micsoda? 2013.02.23. 11:34:47

Mindenhol Orbán beszél, rádió- televízíó, reggel, délben, este. Ahogy hallom, látom, kikapcs:D A poszt felüdülés.

micsoda? 2013.02.23. 11:35:54

@roli101: Végre, hogy szóba került. Erről nagy csönd volt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.23. 11:36:38

a vicc volt a legjobb a posztban...

kifordított nagyanyó 2013.02.23. 11:38:04

viki!20 év múlva szabadulsz jó esetben!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.02.23. 11:43:20

@Fejesrob: Ok, 1 szavazója már biztosan lesz Viktornak 2014-ben. Mehetsz.
Arról ne beszéljünk, hogy az IMF hitelnek mennyi a kamata és Viktorék most mennyiért adósítják el az országot. Mert ám azt is vissza kell fizeni.

choko 2013.02.23. 11:43:21

"20 év múlva Kánaán"

...el tudom képzelni...már most TÜNDÉRORSZÁG van...gondolj bele...sikersztori...20 év múlva mindenki az ócsai CHF-túlélőparkban szeretné álomra hajtani a fejét.

LallyPop 2013.02.23. 11:57:36

@pocakos focista: A 2008as IMF hitel költsége évi 6-9%. Portfólión olvasgass.

TBone 2013.02.23. 12:05:08

Fidesz gazdasági csoda:
2009-ben bruttó 98.000Ft bruttó fizetés után kifizetett nettó: 75.040 Ft.
Ezt a kormány 2013-ban 64.190 Ft-ra emelte! Mindenki láthatja, hogy növekszünk!

choko 2013.02.23. 12:20:41

OV-n azért röhög Európa,

mert kimegy Brüsszelbe és előadja, hogy mekkora teamplayer

...aztán...

hazajön Tündérországba...beáll a nemzeti lobogók elé...és azt hangsúlyozza, hogy "mindent magunk fogunk előállitani, mert olcsóbb és amúgy Európa leáldozóban van".

choko 2013.02.23. 12:23:19

@roli101:

...erre mondta Hofi, hogy:
"elvtársak a 14 disznóból 10-et exportálunk...a többit meg megesszük mi"!

hazug fidesznyik (törölt) 2013.02.23. 12:40:38

@egyinges: "Volt pl. egy oldalra fésült fekete hajú ember, akinek hasonló beszédei voltak, csak nagyobb vehemenciával adta elő, mint a mi vezérünk. "

Az is elmebeteg volt.

Timby 2013.02.23. 12:40:59

"A bankok adóját elengednék, és helyette megint az embereket adóztatnák, csökkentenék a minimálbért, megvágnák a nyugdíjakat, és megint elvennék a gyermekek után járó adókedvezményt (...) ezektől a politikusoktól a felsorolt lépéseket várják a bankok, a spekulánsok."

A siker propaganda itt véget is ér! Az én fizetésem 2010-ben még nettó 170e volt, most meg nettó 135e!
Gratulálok, ehhez az arcpirító hazugság áradathoz, az ál-nemzeti kormánynak!

qwasder 2013.02.23. 12:43:58

Ismét örülök, hogy megkaptam a megfelelő lelki támogatást az ügyben, hogy felesleges Magyarországban gondolkodni. Eddig is tudtam, de jobb a folyamatos inger, nehogy elfelejtsem honnét jöttem....

hazug fidesznyik (törölt) 2013.02.23. 12:44:36

Fejesrob 0 bejegyzést írt és 44 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2013.02.22. óta tag.

Előtte milyen néven nyomtad, troll?

Fruka1 2013.02.23. 12:46:22

Ezeket és a hasonló dolgokat 1989-óta folyamatosan igérgetik a kormányok. Sok ember el is hiszi, vallja a tanokat. Szegények nem tudják, ismerik a valóságos helyzetünket, ezért jó szívvel leadják voksaikat az adott "mágus"ra. Persze jön a pofára esés hamarosan, de akkor már késő, mert a leadott voks nem visszavonható vagy érvényteleníthető. (sajnos) Az ily módon, csalással, ha úgy tetszik megtévesztéssel szerzett voksok pedig a mágust és csapatát bebetonozzák legalább 4, de most úgy tűnik hosszabb évekre.
A szavazók fizetnek mint a katonatiszt, adót,áfát, egyebeket, cserébe teljes társadalmi és politikai ellehetetlenülést, egzisztenciális lecsúszást, szétesett eü ellátást és még sorolhatnám ,kapnak.
Summa summarum megy a népbutítás, jó sok pénz megy el ezekre a grandiózus tervekre, majd eltűnnek pár hónap múlva a süllyesztőben.Valaki megint jól keresett a tervek összeállításán.....

hazug fidesznyik (törölt) 2013.02.23. 12:49:09

@HomicideWatch: "Na ilyen a liberális, demokratikus kettős mérce."

Akármilyen, de jobb mint a nyilads vagy turbó magyar mérce. Van még hasonló böfögésed?

nincs1itt 2013.02.23. 12:50:39

@choko: Hofi asztat is montta, hogyaszongya: "Eftársak!!! Márcsak 1-2 év nadrágszíj meghúzás és itt a Kánaán!! Azóta eltelt 40 év..."
A zeggymillijó munkahelyet pár év alattból, lett 2012-re 10 év alatt... Szóval, ha nem tévedek jól, akkor itten a TELJES POLITIKAI "ELIT" nem egyéb, mint megrögzött hazudozó, rosszabb esetben -ez a valószínűbb, sajnos - eccerű elmebeteg.

hazug fidesznyik (törölt) 2013.02.23. 12:51:48

@Ándi bácsi: "A 2008as IMF hitel költsége évi 6-9%."

Nem mindegy melyiket fizeted vissza?

Fruka1 2013.02.23. 12:56:12

@nincs_itt: Ez így van. A teljes pol elitet el kellene küldeni, csináljanak inkább a versenyszférában PR anyagokat. Ha lesz rá vevő....

nincs1itt 2013.02.23. 12:58:19

@Fejesrob: Cicavirág, elárulnád, hogy a gazdaság, érted ugye, a termelő - nem ám a zösszerelőüzem, 6 első+2 másodikkal betölthető, durva alacsony hozzáadott értékű meló - az hova a bánatba tűnt? Továbbá Nulladik Viktor 1988! óta, ott serte-pertél a parlamentben és csatolt részeiben, a faxért nem járt be a munkahelyére, mert nem tette, különben halvány lila f@ngja legalább lenne, hogy mi is történt ott Hátsó Hátasztánban a zelmútt 23! évben!
Leírom, hogy Te is értsd, MINDENT lepusztítottak, függetlenül az értékétől, egy kibaxott 5-ös bömösért az annyukat megcsinálták fütyörészve. MA már egy cseppet magasabb a tarifa, de a fijjúg, lányog ugyanazok! Ez nem tűnik fel senkinek??

Makk Ász 2013.02.23. 13:11:35

Húsz évvel ezelőtt azt mondták, hogy azért kell összébb húzni a nadrágszíjat mert a kommunisták eltolták és egyébként is rendszert váltunk. Ma -húsz évvel később- azt mondják azért kell rosszabbul élnünk, mert a liberálbolsevikelmúltnyolcév tönkretette az országot és egyébként is túl jól éltünk (hihi). Na de majd húsz év múlva sokkal jobb lesz! Valóban! Húsz év múlva halott leszek, így ha jobb nem is, de legalább nyugalmasabb lesz. Nekem. Tudom, így jártam! :)

Mérges 1234 2013.02.23. 13:34:28

Nincs ezen mit gondolkodni, van egy vérbeli magyar mondás bolond luykból bolond szél fúj.....

Önnek megyünk (törölt) 2013.02.23. 14:00:36

Ez így ebben a formában nyilván túlzás, de ha Orbánék egy olyan országot kapnak vissza, mint amilyet 2002-ben átadtak, akkor feleannyi problémánk se lenne...

Államadósság:
http://www.google.hu/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=gd_pc_gdp&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=hu&dl=hu&ind=false

Átlagos kereset
http://www.google.hu/publicdata/explore?ds=ml9s8a132hlg_#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=minimum_wage&fdim_y=currency:eur&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country&idim=country:hu:sk:cz&ifdim=country:country_group:eu&hl=hu&dl=hu&ind=false

Munkanélküliség:
http://www.google.hu/publicdata/explore?ds=z8o7pt6rd5uqa6_#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=unemployment_rate&fdim_y=seasonality:sa&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=hu&dl=hu&ind=false

Mr. Waszabi 2013.02.23. 14:24:54

Hm. Végül is igazat mond a miniszterelnök. Sőt, maga sem tudja, mennyire.
Én például már kezdem érezni, hogy nem vagyok pénzfüggő. Meg energia függő se. Egyszerűen le kell szokni a fogyasztásról, ez a titok. Gondolom, ő is azt a gondolatot dédelgeti titokban, hogy milyen sikert csinálhat egy ország, ahol csak matáznak az emberek, de nem esznek, nem utaznak, nem költenek semmire. Sőt, nincs is önálló gondolatuk, akaratuk, sem vágyaik.
A cigány lovának is majdnem sikerült ez (egyszer) és a cigány is sikernek értékelte. Csak a ló veszett oda, de annak az már akkor nem fáj.

nincs1itt 2013.02.23. 14:52:19

@Önnek megyünk: Na megnéztem, mind a három hivatkozást, mellérendeltem a magyarnak, a németet - a minimálbér kivételével, mert az itten nincs - de mondjuk GB és F ország is toronymagas "minimálbért" ad, hasonló eladósodottság és CSÖKKENŐ munkanélküliség mellett, ez Németországra különösen igaz... Szóval, lehet álmodozni, hazudozni, ígérgetni...

komplikato 2013.02.23. 14:58:28

@Önnek megyünk: Tudja a fene, de elég sok olyan elemzést láttam már ami szerint a sikerességet előtte való kormány egyes intézkedései okozták, aztán ciklus végén szarrá költekeztek amit persze utána lévő ciklus kormánya szívott meg.

Minden esetre az "elmúlt 8 év" összes szarát tekintve is az ő válságkezelésük egy halom döglött lepkét nem ért. Azért elég hülyének vagy vaknak kell lenni ahhoz, hogy Matolcsy összes brain stormingjának eredménytelenségét az elmúlt 8 évre fogni, mert azok sorra MOST nem jöttek be. És még csak el se ismerik ...

_most_ 2013.02.23. 15:08:11

@Önnek megyünk: hát ha olyan jó helyzetben lett volna az ország 2002-ben a fidesz nem bukta volna el a választásokat. Egyébként hiába próbálja a fidesz az elmúlt 8 évre kenni a kudarcait, ezt egy idő már csak a hozzád hasonló intelligenciával rendelkező emberek veszik be és hidd el ilyenekből nincs sok.

Szűcslaci 2013.02.23. 15:58:20

Ahogy a címben, úgy igaz.Mondhattok akármit: én éltem eleget a szocializmusba és tudom, hogy amit a szocialisták mondnak, az mind hazugság, amit adnak, az is olyan, mintha elvennének. Becsapnak, kirabolnak testileg-lelkileg, tetves szarházi banda az egész. Inkább haljak éhen családostul egy közös Európában, akár Fidesz irányította Magyarországon, semmint még egyszer csak két percre is el kelljen viselni a rühös kommunistákat. Uff.

himpellér 2013.02.23. 16:01:55

Elmehet a náthás 3,14csába a miniszterelnök úr, a "majd 2030-ban jobban élünk" dumájával.Ezt hallottam Kádártól, Grósztól, Antalltól.Ők már látták, látják az alagút végét. Én meg meg se érem ezt a dátumot. Tele van veletek a f@szom, szerházi trógerok! Mindegy, hogy jobb, vagy baloldal, egyformán trágyadombra való mindegyik!

Pop40 2013.02.23. 16:33:21

@hazug fidesznyik:

Helyesbítenék, nem Orbán az elmebeteg. Ő nagyon ügyesen rájött arra, hogy van az országban egy réteg, amelyik annyira primitív, hogy lehazudhatja nekik a csillagokat is az égről, akkor is tapsolni fognak neki, mint a tegnapi degenerált hallgatósága.

Innentől fogva teljesen igaza van, ő meg a sleppje ellop és elbasz mindent, amihez hozzáfér, közben ezek a retardáltak meg még bégetnek is nekik. Aki hülye, haljon meg-elven pont azt kapják, amit érdemelnek, ebben nem Orbán a hülye.

Egy gond van ezzel, hogy Orbán baromságai miatt nem csak a majmai szívnak, hanem még egy évig az ép eszűek is.

KopaszMercis 2013.02.24. 14:53:35

@Fejesrob:
Szegeny bankok, ez rettenetes... a bankokat meg kell vedeni, nem szabad roluk adatokat kiadni, vagy kulon adot kivetni rajuk...

fujjj... szemet hazaarulok!!!
süti beállítások módosítása