morgás joga 6.jpgRobin Hood ha ma itt, az adókivetők paradicsomában élne, zokogna, a nevével fémjelzett adó azonnali átkeresztelését és kártérítést követelne személyének megcsúfolása miatt.
Vajon mit tenne szíve szerint, hogy megőrizze évszázados jó hírnevét?

Azt már tudjuk egy hete, a Széll Kálmán 2.0 a "Robin Hood-adót", azaz az energiaellátók jövedelemadóját fenn kívánja tartani és a jelenlegi 8%-nál magasabb, 16%-os, azaz dupla kulccsal adóztatni. Az új adónemből 55 milliárdot vár a kormány (eddig 17 milliárd folyt be belőle évente), tehát az adóteher összességében több, mint háromszorosára nő. A terv kitér arra is, hogy az adóalap szélesítése érdekében az adónem további közműszolgáltatásokra is kiterjesztésre kerül. És láss csodát, a Népszabadság kérdésére a minisztérium válaszolt és kiderült, "az áram- és gázszolgáltatókon, illetve -elosztókon kívül a víz- és csatornaszolgáltató, valamint a települési hulladékkezelési közszolgáltatást biztosító társaságokra is kiterjesztené a Robin Hood-adót a kormány".  

Az adó még a Gyurcsány-kormány, tehát az "elmútnyócév" terméke. Akkor azzal az ígérettel lett bevezetve, hogy 2010-ig lesz, célja pedig az energiatakarékosság, azaz az épületek és távhőrendszerek felújítására fogják fordítani. A Fidesz ugyan a bevezetésekor még kritizálta, de kormányra kerülése után befogadta az új adónemet, sőt, a deklarált törvényi célokat a válságra hivatkozva felülvizsgálta, a felújításokat pedig a széndioxid-kvóta értékesítéséből származó bevételekből finanszírozza az Új Széchenyi Terven keresztül, ennek volumene azonban jócskán elmarad a 2008. évi LXVII. törvény szándékaitól. Ráadásul a bevezetéséhez képest duplájára emelkedik, modernizációról már zárójelben sem beszélünk, a szolgáltatók pedig joggal tarthatnak attól, egy tollvonással megváltoztathatja a kormány nemcsak az adóalap kiszámításának módját, hanem százalékos mértékét is.

Robin Hood.jpgA Robin Hood-adó kivetésének kormány-kommunikációs módszere igyekszik elfedni azt a tényt, miszerint a szolgáltatók az adót csak egy valamiból tudják kifizetni, a befolyó szolgáltatási díjakból. Tehát a szolgáltatásukat igénybe vevő emberek és vállalkozások befizetéseiből. És ami várható, a megemelt szolgáltatási díjakból befolyó összegből. Hogy ez az emelés ténylegesen mennyi lesz, még nem ismert, de az biztos, hogy a közműcégeket szintén érintő baleseti, távközlési és tranzakciós adó után ezt az adót sem fogják lenyelni, hanem a fogyasztókra hárítják, plusz áfateherrel megnövelve.

Tehát, ha nézzük egy átlagcsalád átlagrezsijét (a vállalkozókat hasonlóan érinti), mely területeket érint a Széll Kálmán terv adódömpingje?

  • lakás (vállalkozás székhelye, telephelye)
    • villanyszámla (áthárított Robin Hood és egyebek)
    • gázszámla (áthárított Robin Hood és egyebek)
    • víz- és csatornaszámla (áthárított Robin Hood és egyebek)
    • szemételszállítás számlája (áthárított Robin Hood és egyebek)
    • vagyonbiztosítás (10%)
    • közös költség (ennek is sok eleme emelkedik, lásd közösen használt víz, villany, házbiztosítás, stb.)
    • a távhő érintettsége még kérdéses, de nem elképzelhetetlen, azonban minimum a biztosítási, a más közművek felé fizetett Robin Hood és a tranzakciós adó őket is érinti ...
  • autó (a folyamatosan emelkedő üzemanyagár és útdíjak mellett)
    • kötelező felelősségbiztosítás (30%)
    • casco (15%)
  • egyéb
        • telefonszámla (távközlési adó, ki tudja mennyi és hogyan, ennek minisztériumi kitalálása még folyamatban van, az eredeti 2 perces adótarifa egyelőre bukni látszik)
        • pénzügyi tranzakcióadóval terhelt összes pénzügyi művelet (elméletileg 0,1%, gyakorlatilag még ki tudja mennyi az adó adminisztrációjával kapcsolatban a pénzintézeteket terhelő jelentős költségek miatt)
        • élelmiszer-áremelkedés a rezsi emelkedés miatt (a cégeknek szintén ki kell fizetni az összes plusz adóterhet a villanyszámlától a szállító gépjárműig mindenre) és a mezőgazdasági termékekre vonatkozó áfa megfordításának árszínvonal növelő hatását még nem ismerjük.
        • bölcsődei hozzájárulás (a Széll Kálmán 2.0 mind eredményt nevesíti)
        • tandíj (a Széll Kálmán 2.0 mind eredményt nevesíti).
 
Robin Hood 2.jpgAz új adók "létadók": mindenki fizeti, aki él, mozog és lakik valahol, tehát az evolúcióban a homo sapiens szintre lépett. Ezek azok az adónemek, amelyekre nem igazán lehet ráfogni, hogy aki gazdag, az sokkal többet fizet - a minimálbér hússzorosát kereső polgár nem fog hússzoros szemétdíjat fizetni és hússzor annyi autót sem használni (tehát a jövedelemszint növekedésével ezen adók befizetése exponenciálisan csökken)
 
A vállalkozások nehéz helyzete miatt az adófizetők jövedelme stagnál vagy csökken, sőt, nagy az esélye sok munkahely megszűnésének, a kivándorlás pedig egyelőre megállíthatatlannak tűnik. A munkanélküliség emelkedésével és a külföldi munkavállalás általánossá válásával egyre kevesebb adófizető marad az országban, ők egyre kevesebbet fogyasztanak, így egyre kisebb a belső kereslet. Az állami a költségvetésből fizetett dolgozókat tömegesen eddig még nem építette le, igaz, megélhetésükre egyre kevesebb pénzt biztosít, mivel adók formájában egyre többet kér vissza tőlük. És még ez sem elég - folyamatosan zaklatja őket az államnak igen költségesnek bizonyuló államkötvény ajánlottan kötelező vásárlásával.
 
És ez a "Széll Kálmán lehúzás 2.0" többlet-bevétel mire megy el? Új hivatalokra (tervezési, pénzügyi ágazati ellenőrzési, stb.), a rendfenntartása (TEK, különböző őrségek a parlamenttől az iskolákig), látványépítkezésekre (stadionok, ócsai devizagettó, Kossuth Lajos tér eredeti állapotába visszaállítása, stb.), a szimbolikus kormányzás szimbolikus eredményeire.
 
 
A kis gömböc mindent benyel, és nagyon kevés olyat ad vissza, ami valamilyen szinten is a nemzet felemelkedését, illetve a költségvetés racionalizálását eredményezné.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr464480502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wanekus 2012.04.30. 19:45:52

Szerintem egy all inclusive grazi gyógyellátás teljes költségét szívesebben összedobnánk, fizetős focicsatornával és BEK győztesek által dedikált lasztikkal együtt. Csak egyet kérek a dokiktól, hogy ki ne engedjék többet!

herkó 2012.05.01. 06:42:32

Ezek is tök hülyék,azt hiszik elfelejti a nép 2014-ben? Az a baj nincs választási lehetőség,ill az összes politikust a legnagyobb folyónkba!

nyalógép 2012.05.01. 07:58:04

Ismét egy újabb lázító blog.
Az energia cégek adóját nem tudják áthárítani, mivel a díjakat központilag állapítják meg.
A 2Ft-os telfon adóval sincs semmi baj, aki sokallja majd 50 helyett, csak 20x mondja el, hogy szeretlek.
A baleseti adó szintén helyes. Az, hogy a sok balfasz összetöri egymást, nem csak az állami biztosítást kell, hogy terhelje. Tessék lassabban menni, vagy busszal és nem lesz annyi sérülés sem.
Tranzakciós adó, gyakorlatilag észrevehetetlen a nép számára. 10 000Ft-után 10 forint, ez sem fog nyomorba dönteni senkit, a spekulánsok adóztatása miatt van, hogy ők is fizessenek valamit.

portugéza 2012.05.01. 08:42:12

Egyetlen egy szempontból védhetők ezek az extra adók: Magyarországon nagy a szürke-és feketegazdaság aránya. A volt APECH-elnök szerint minden 4. forint adózatlanul forog a magyar gazdaságban, egyesek szerint minden 3.

Innen nézve jogos és üdvös olyan terheket kivetni, amiket az "okosok" nem tudnak megkerülni. A probléma: ezzel párhuzamosan a munkaadói oldalt terhelő adókat, járulékokat kellene csökkenteni, általában a vállalkozások adó- és adminisztratív terheit. Ami sajnos nem fog megtörténni.

Nyilván tudja mindenki, azért is kellenek a különadók, mert a szent tehenek még mindig érinthetetlenek - az öregségi nyugdíjasok. 750 ezer nyugdíjas kap 100 ezer forint feletti apanázst. Az ő ellátásukat simán lehetne csökkenteni. (Mondjuk a 100 ezer feletti részt felezni.) Szent tehenekből váljanak már áldozati bárányokká. :)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2012.05.01. 08:45:44

És ne felejtsük, hogy az átlagcsalád átlagkeresetét sújtja II. Orbán egyik nagy főbűne: a Nibor Dooh adórendszer is, amely a szegényektől elvett, és még ennek mértékén felül oszt vissza a gazdagoknak.

@nyalógép: Jó próbálkozás, de a hiteles karikatúrához azért szerintem tegyél bele még egy elmúltnyolcévet, meg Gyurcsányt, úgy hitelesebb lenne ;-)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.05.01. 08:50:57

@nyalógép: Hetelek. Ez azt jelenti, hogy öt napot vidéken dolgozom, és csak hétvégén megyek haza.
A családommal telefonon tartom a kapcsolatot.
Az a két és fél forint percenként jelentősen meg fogja dobni a számlámat.

Lencsés István 2012.05.01. 09:12:54

Az új adók az államadósság csökkentése miatt lettek , erre most a legnagyobb szükség van MAGYARORSZÁG - on , mármint hogy még jobban csökkenjen az államadósság , ami mindenkinek jó . Nem mindenki fizeti mindet , tehát nem kell hazudni .

kcsortuleninrogyilszja (törölt) 2012.05.01. 09:23:09

@nyalógép:

Mennyit kapsz egy ilyen hsz-ért?
Jól fizet?

Imbolygó Hollander 2012.05.01. 09:27:36

@Lencsés István: Iregyellek! Még hiszel benne, hogy az adókat arra fordítják amire kell....

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 09:31:53

@Lencsés István: Én személy szerint telibe fosom az egész államadósságot,amit ezek az enyveskezű mocskok generáltak!Fizesse ki az,aki ellopta!

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 09:35:34

Továbbá pedig,telibe fosom az összes adót,az egész fidesz karral együtt,mert majd az fizet,aki a fogyasztói társadalom része.
1-kicsit gazdagok
2-közepesen gazdagok
3-mocskosan gazdagok

A csórók,akik vidéken petróleummal világítanak,fával fűtenek,megtermelik a háztájit (vagy ellopják),biciklivel és gyalogosan közlekednek,kútból isszák a vizet és nem használnak mobiltelefont sem,na azokat már nem tudja tovább fingatni ez a szarházi banda sem és a következő sem.

Lencsés István 2012.05.01. 09:36:16

@Imbolygó Hollander: Én nem hiszem , hanem tudom ez a különbség ! :) ;)

@Dr. Furia: A " kultúrád " csapkodja .... Ha " .... telibe fosod .... " az azt jelenti hogy oda akarsz kerülni ahova a görögök , magyarul nem akarsz nyugdíjat . Hát ez szíved joga , de a NORMÁLIS MAGYAR EMBERek nem ezt akarják .... Nem a mostani kormány lopott hanem az előző 8 évben tettek el mindent amit el lehetett , ezt már most javítja a mostani kabinet .

Roy 2012.05.01. 09:37:43

@nyalógép: Te tényleg egy nyalógép vagy mint ahogy a nick neved is mutatja.

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 09:39:24

@Lencsés István: Nem akarok??????!Hát a jó édes anyukádat,hogy ilyen szarságokat fingasz ki a szádon!
Mindenki szeretne nyugdíjat te görcs,csak éppen más dolog,hogy ha meggebed,akkor sem lesz neki!De vagyunk így egy jópáran ebben az országban,úgy 80% a dolgozóknak elfelejtheti a nyugdíjat bazdmeg!A mostani is lop mint az állat és a volt is lopott mint az állat és a következő is lopni fog mint az állat,te meg kifizeted csicska módra nekik,mert hiszel a csodákban ahelyett,hogy Istenben hinnél inkább ezek helyett!Még azzal is többre mennél!

2012.05.01. 09:39:29

@Lencsés István: az megvan, hogy az allamadossag legnagyobb resze devizaban van, es a gyenge forint miatt (ami viszont pont a kiszamithatatlan gazdasagi kornyezet, ad-hoc adoztatas/sarcolas, egymasnak ellentmondo kormanyzati nyilatkozatok, hivei elott nagypofajuskodo miniszterelnoki megnyilvanulasok miatt olyan gyenge), tehat a gyenge forint miatt no meg jobban? A plusz adoztatas kurvara nem csokkenti az allamadossagot, azt szimplan feleli a kormany mindenfele f*szsagra. Valsagban pl. minek kell Debrecenbe focistadion, milliardokert? Vagy azt a verebek hordtak ossze?

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 09:41:51

@Zwei: A századvéglény alapítványba belenyomott több százmilliárd forint sorsa nem is izgat?Vagy 100 stadionnyi lóvét pumpáltak már bele,csak szólok!
De majd Lencsés Isti kifizeti azt is!

2012.05.01. 09:49:47

@Dr. Furia: a teljesse igenye nelkul irtam a stadiont. Emlithetnem meg Deutsch Tomi korabbi stadionbeleptetos rendszeret, a lenyult (es eltapsolt) nyugdijpenzeket, a kulonadokat, amiket mind-mind az ugyfelek fizetnek meg vegso soron, a kozbeszerzesek atlathatatlansagat, a fideszes holdudvar foldvasarlasait, Simicska tulajdonosi viszonyait, meg a korabbi es mostani garniuturak ossze mocskos ugyet. Ugy tenni mintha csakis az 'emuttnyocvev' lenne a hibas minimum seggnyalas a mostani tolvajoknak, a legnagyobb joindulattal is az ostobasaggal hataros navitias.

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 09:52:17

@Zwei: Aki nem fogyaszt szinte semmit,azt nem érintik az újabb és újabb adók!Csak így lehet kivédeni a baromságaikat,aminek egyenes következménye a kiskereskedelem bedőlése(ezt is megérjük) továbbá a túltermelési válság.
Azt hiszem,elértük azt a forduló pontot,amikortól már minden újabb és újabb adót kizárólag saját maguknak hoznak meg a parlamentben.Azaz megkezdődött az önfingatás korszaka.

LiberAll 2012.05.01. 09:52:44

@herkó: El a nép elfelejti én a politikusok után, azokat is a folyóba küldeném,( egy gumicsónakkal) aki a Vektorkákat megválasztotta, mert az is hazaáruló... Jobb lenne az ország nélkülük.

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 09:57:52

@LiberAll:
Hitler egy humánus lény volt ezekhez képest,mert ő gyorsan elgázosította a számára fölösleges embertömeget,míg ezek hosszú és fájdalmas halállal döglesztenek meg mindenkit.Ez a spártai politika.

onmagam 2012.05.01. 10:10:42

"jövedelemszint növekedésével ezen adók befizetése exponenciálisan csökken"

mi van???
legfeljebb a fizetéshez képesti aránya csökken, de az is inkább 1/x görbe szerint és nem exponenciálisan. Abszolút értékben pedig nem fizet kevesebbet, inkább kicsivel többet is.

"a kivándorlás pedig egyelőre megállíthatatlannak tűnik."

Ez sajnos lehet. Viszont épp ezért jó, ha a magasan képzett, talán ezért kicsit jobban is kereső munkavállaló adóterhe csökken, hiszen ők azok akik könyebben tudnak külföldön is elhelyezkedni. Lehet persze egyre több adót terhelni rájuk, de lehet, hogy egyszer megunják és külföldre mennek, mondjuk ugyanannyi bruttóért, de sokkal magasabb nettóért.

2012.05.01. 10:24:46

@onmagam: ennek homlokegyenest ellentmond a Szell Kalman Terv 2.0, miszerint a magasan kepzettek realbere csokken a legjobban a kovetkezo 20 evben. A segedmunkasok, betanitott szalagmunkasok orszaga leszunk, mint a balkani orszagok a '80-as evekben? Jo is lesz az...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.01. 10:35:51

S.Pál az ország első embere-FIDESZES- volt aki lopott, csalt, hazudott. Gyurcsány egy bukott ember, csak egy fideszes dakota rúg döglött lóba!
Eközben hova tűnik a hírekből a fideszes szarháziság, Orbán Viktor be nem vallott házátalakítása? Hol van Ángyán József állítása, amelyet Budai Gyula sem cáfol, miszerint az állami földek 77 százalékát fideszes figurák kapják? Hol a Közgép-Simliska-sztori? Hol az adóemelés tételeinek tisztázása, hogy mindez mennyi terhet rak majd a családokra?
Miért vagyunk szégyenszemre bóvli kategória, miért drága az euro és a benzin, miért keresnek jól a fideszes seggnyalók...stb...stb.
Ezekről kéne beszélni az orbáni diktatúrában!

És takarodj a Vajdaságból, ne kampányolj, ne keverd a szart itt is, mert ahol "segítettél" mindenhol buktak! /Románia, Szlovákia.../

rókafogta 2012.05.01. 10:47:21

@nyalógép: Azért úgy látom még mindig sok a balfasz ebben az országban. Amit leírtál egyetlen mondata sem igaz! Nem tudom hogy ha azok a számok igazak lennének (amit te állítasz)akkor hogy jönne be az a sok száz milliárd amit a kormány tervez belőle? A telefon adóról csak annyit már most 30% van a céges telefonokon (ha nem tudnád) - egy családot nem csak a saját pénzügyi tranzakciói után fizetett (hanem a munkájában is fizetett adó is terheli ) nem beszélve az egyéb költségekről. Az energia szolgáltatók nyugodj meg meg fogják találni a módját , hogy te és mi fizessük a plusz adót. Busszal meg járjál te ( főleg ha olyan helyen laksz mint a többség ) ahol a közlekedés "0" szinten van, és ostobaság arra hivatkozni (hogy vannak balfaszok az utakon) ezért + adó ráadásul aki veszi a fáradságot és biztosítja önmagát értékeit ( saját adózott jövedelméből) az még fizessen + 10 vagy 15% plusz adót, csak azért hogy egy bizonyos réteg többet lophasson ill. O.V. milliárdokat költhessen marhaságra ill. szabadság harcára , na az biztos ,hogy ostoba Orbán hívő Egyébként a költségvetésből pont az a 600 milliárd hiányzik amit O.V. nagylelkűen adót csökkentett(maguknak) Hát ha te akarod akkor csak fizessed, de jó magyar mondás szerint mindenki a sajátjával verje.....

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.05.01. 10:52:17

@Dr. Furia:

" A csórók,akik vidéken petróleummal világítanak,fával fűtenek,megtermelik a háztájit (vagy ellopják),biciklivel és gyalogosan közlekednek,kútból isszák a vizet és nem használnak mobiltelefont sem,na azokat már nem tudja tovább fingatni ez a szarházi banda sem és a következő sem. "

Legelni.

Ez a magyar út.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.05.01. 11:05:07

Kiváncsi leszek mennyi lesz a 2013-as infláció, ha ezeket bevezetik.
20%?

A sok hülye gyökér meg még tapsikol is ezekhez...

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 11:13:13

@Dr. simonmondja.: Kivonni magunkat a fogyasztó társadalomból amennyire csak lehet.
Ez az út és akkor majd kénytelenek lesznek változtatni valamin.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.05.01. 11:18:13

@Dr. Furia: Akkor jól értettelek.

De félek, hogy 6 hónapos fűtésszezont a majdnem 10 millió ember

nem tudna rőzsegyűjtéssel átvészelni.

Az ilyen - civilációtagadás - csak meleg égövön szokott működni.

És ott se ilyen népsűrűség mellett.

Magyarországon több falu van, mint erdő.

onmagam 2012.05.01. 12:20:53

@Zwei:
hát mit mondjak?
én már elhagytam az országot, nem jó kedvemben. Sajnálom nagyon amit ezzel az országgal művelnek. Nap mint nap azzal szembesülök, hogy nem döntöttem rosszul :(

Sokkal jobban örülnék ha az alacsonyan képzettek jövedelme nőne. De hát ki tudja különben is mi lesz 20 év múlva?

Apcsi 2012.05.01. 12:28:20

@Lencsés István: Sajnos ezt mindenki fizeti, ki direktbe, ki a vonzatai miatt. Az államadósságot nem így kell kifizetni.
Az ígéret szép volt az 1 millió új munkahelyről, ha ennek a fele bejött volna, akkor van remény az adósság visszafizetésére.

2012.05.01. 13:12:56

@onmagam: en _meg_ nem hagytam el. tettem mar lepeseket a menekuloutak iranyaba, de meg nem leptem le. reszben mert nem akarok lassan 40 evesen mosogatasbol elni London valamelyik szutykosabb kulvarosaban, reszint mert egyelore van munkahelyem (nem allami, es nem is magyar cegnel), reszint mert csaladdal ez nehezebb. Viszont (sajnos) egyaltalan nem tudom helyteleniteni, ha valaki ezt huszonevesen megteszi...

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 13:58:51

@Dr. simonmondja.: A sivatagban is raknak tüzet a beduinok,szárított tevetrágyával.
Amúgy meg elárulom neked,hogy igen igen sok helyen fűtenek szeméttel,rongyokkal(főleg a roma lakosság) és egyre több helyen nincs gáz.
No ez a helyzet.

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 13:59:46

A kiesett extra profitot,amivel a fogyasztók száma drasztikusan csökken,majd a gazdagok kifizetik.

2012.05.01. 14:12:39

@Dr. Furia: na ja, itt van am az egesz elqrva, de nem kicsit. A 'gazdagok' attol, h. nem kell annyi adot fizetni, nem fognak tobbet kolteni, eddig is azt vettek meg (bizonyos korlatok kozott persze), amire szukseguk volt. Ha kolteni akartak, nem itthon tettek, mert van a minoseget nem kaptak meg, vagy ha igen, dragabban mint kulfoldon. Lasd parndorf-i outletek, ahova nem a 'szegenyek' jartak sose, vagy a szlovak rendszammal jaro 'vallalkozok'. Rajottek arra, hogy ha befizetik az adokat, ugyanugy szopatja oket az allam, mintha nem fizetnenek, sot...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.05.01. 14:16:40

@Dr. Furia: Hát, ahhoz is fogyasztani kell, hogy szemét legyen,

de amúgy mindegy is, mert 10 millió emberre nem lesz elég az összes erdő és az összes szeméttelep se.

A beduinok is csak kis csoportokban tudnak élni.

Mondom, ahhoz, hogy itt megéljünk a tarlón,
8 milliónak pusztulnia kellene.
Kábé.

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 15:10:08

@Dr. simonmondja.: Sajnos hasonló a hozzáállása a dolgokhoz az ostoba politikusainknak is,mint neked.Nem úgy tekintenek erre a 8 millió emberre,mint potenciáli fogyasztó rétegre,hanem mint fölösleges szemétre.És míg ez így van,addig itt lófasz sem lesz,nem hogy pozitív változás!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.05.01. 15:15:04

@Dr. Furia: Asszem félreértettél.
Arról beszéltem, hogy a természeti népként éldegélésbe belehalnánk.
Kevesen maradnánk életben.

Mert nincs 6 hónapnyi fűtőanyag a magyar ugaron 10 millió ember számára.

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 15:18:00

@Dr. simonmondja.: Gondolkozzál!Itt van 8 milló ember,aki fogyasztana csak nem tud.Aki beindíthatná a gazdaságot(független attól hogy nyugdíjas vagy rokkant vagy gyári melós).
Ha ezek a barmok,nem megvonták volna a segélyeket,nem csökkentették volna a fizetéseket 1985-ös szintre,hanem kiszartak volna még pár milliárdot ebbe a lenyomorodott gazdaságba valamilyen formában,akkor már rég beindult volna a kereslet és kínálat és ezzel együtt a termelés és a fogyasztás is.Jelenleg az egész ország egy ledermedt állapotában van.
Amíg a 8 millió ember számukra pusztán csak fölösleg,és nem látják meg a bennük rejlő lehetőségeket,addig semmilyen változásra nem lehet számítani.Az lesz mint a szocializmusban is volt,lam-camm bite-buta,latymatag pangás.

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 15:21:45

20 év pangás következik.Azaz az ingatlanok ára a béka picsája alatt marad,nem lehet eladni semmit,nincs kp,a belső fogyasztás gyakolatilag kimutathatatlan,ezzel együtt a termelés is,a munkahely lehetőség is.Eddig még a világon egyetlen sivatagban sem sikerült felpörgetni a gazdaságot ott,ahol a lakosság 10 mérföldenként 20 fő volt.

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 15:24:05

@Dr. simonmondja.: Orbán Viktorék előtt is volt élet,sőtt Móricz korában nem volt gázfűtés,még is megélt több millió magyar a pusztában és nem fagyott meg több akkor sem,mint most.És nem volt fogyasztói társadalom sem,még is éltek emberek a kárpár medencében.Erről ennyit hogy hány ember élne meg ha elzárnák a gázcsapokat.

rohadjmegARCgeci 2012.05.01. 15:31:33

@Dr. simonmondja.: Tudod mit csinálnak a Pécs környékiek?A csórók lejárnak az elhagyatott bányákba és a két kezükkel vakarják ki a szenet a föld alól.El lehet képzelni milyen veszélyek közepette.És én állítom neked,hogy több millió jelenleg azoknak a száma,akik leszakadtak a gázfűtésről és egyre jobban leszakadnak minden közműről.Főleg vidéken.Amikor egy kád vizet 3x használnak fel.Miután megfürdött benne,kimos még és a w-ct is leöblíti.Hát ennyire spórolnak az emberek,csak nektek és a politikusoknak nincs fogalma sem,minderről.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.05.01. 15:38:24

@Dr. Furia: Teljesen egyetértek az első kettővel.

Az elzárt gázcsapossal nem.
Megfagynánk.
Nálunk még kémény sincs, mert központifűtéses lakásokba nem is építettek.
És ahol meg lehet tüzelni, ott meg nem lenne fa, mert nemigen van fa Magyarországon.
Asszem láttam is egy filmet valami Grúz, vagy hasonló kaukázusi országról, ami leszakadt a gázcsapról, aztán a következő télen lecsupaszította a hegyeit a puszta földig, mert fűteni akart.

onmagam 2012.05.01. 17:23:14

@Zwei:
hát én még nem vagyok 40, de már nem is huszon. család van, de munka épp nem volt. igaz nem is nagyon kerestem.

Lencsés István 2012.05.02. 12:19:56

@Dr. Furia: Édesanyámat még egyszer szádra ne vedd te anonim , mert nem jársz jól , és ez nem fenyegetés .... Fingani szájjal , nem lehet és a " kultúrád " meg csapkodja .... Ha mindenki akar nyugdíjat akkor el kell fogadni hogy most kellenek ezek az államadósság csökkentéséhez , hogy ne legyen csőd az országban , hogy legyen nyugdíjad .... Sértésed lepereg ! :) ;) Hagyjuk már ezt a meggebedést .... Ha valakinek netre futja az ne sírjon már ..... Hát hogy lesz e nyugdíja valakinek az 60 % - ban saját magadon múlik .... A mostani kormány nem lop , nem kell hazudozni .... Én Istenben hiszek , és a kormánynak aki jól dolgozik ....

@Zwei: Mondatkezdés nagybetű , ha ez nem változik , nem reagálok . Nem mondanak egymásnak ellent a kormányzati nyilatkozatok , szóval hazudni nem kell .... A miniszterelnöknek hívei nincsenek , csak tisztelői , de te úgy látom ezt a szót nem ismered .... Nem nagy a pofája , hanem okos . A plussz adóztatás csökkenti az államadósságot viszont a " kultúrád " meg csapkodja .... Azért kell Debrecenbe focistadion milliárdokért , hogy ha lesznek a BL meccsek ott , akkor abból jön bevétel az országnak , de te ezt sem érted ....

@Apcsi: Nem mindenki fizeti . Az államadósságot máshogy is csökkentik , de így is kell . 1 millió új munkahely lesz csak még idő kell , de az emberek nagyobb többsége türelmetlen várni .... Az adósság meg vissza lesz fizetve , nem kell sírni ....

Zwei (törölt) 2012.05.02. 12:55:23

@Lencses Istvan: Idezet: Nem mondanak egymásnak ellent a kormányzati nyilatkozatok , szóval hazudni nem kell ....

Ahem. "Nekunk az IMF nem diktal". "Ha az IMF jon, en megyek". Folytassam? Vagy eleg annyi, hogy OV is azt nyilakozta sajat szent szajaval, hogy "ne az figyeljek amit mondok, hanem amit teszek"? Mit kell ahhoz szedni/szivni, hogy ezt ne annak beismeresekent olvassam, hogy hazudik ejjel-nappal, mindenhol azt mondja amit hallani akarnak tole (belfodon es kulfoldon mast es mast)? Ha van meg a cuccbol, adhatnal, hianyzik mar egy jofele trip.

OV-nak nincsenek hivei? B+ ki volt akkor az a 2/3, aki raszavazott? "Tiszteloi" ugyan kerem, hagyjuk ezt az archaizalo hangnemet, nem a Joistenrol beszulunk, hanem egy politikusrol. Okosnak okos, csak epp nem a te erdekeidet nezi, hanem a sajatjat (mint minden mas politikus...). Lesz*rja mi van Magyarorszaggal, neki mar van Svajcban egy akkora szamlaja, amibol eletuk vegeig elelnek meg az unokai is. Es nem, Debrecenben nem lesznek BL mecccsek, mert ahhoz infrastruktura is kellene, nemcsak a stadion, Debrecenbe azert kell stadion, mert Kosanak megigerte, cserebe a hallgatasaert. A kulturamat ne emlegesd, aki irasjel elott-utan szokozt hasznal, az ne oktasson ki helyesirasbol. Se.

Egymillio munkahely lesz, persze, lesz, majd a kovetkezo 30 evben, fokozatosan. Jo cucc lehet amit szivsz, ha elfelejtetted, hogy az egymillio munkahelyet a ciklus vegere igertek, eddig (a ciklus felenel) 100e alatt jarunk, az is inkabb kozmunkas.

EEEEEEEEBREESZTOOOOOOOOO!!!

Zwei (törölt) 2012.05.02. 12:58:05

@Lencsés István:

"Én Istenben hiszek , és a kormánynak aki jól dolgozik .... "

En meg nem. Egyiknek/ben sem. Es barmennyire is faj neked, a KDNP, akire te szavazhattal, egy nulla, zero, torpepartnak is kicsi, szerencse hogy nem jutnak tobb hatalomhoz, mert akkor az ilyen hulyeseg, amit ideirtal, az folyna a Nemzeti Mediabol is.

"A mostani kormány nem lop , nem kell hazudozni ...."

Minden tiszteletem ellenere, ami a korodnak szol (tippem szerint 65+, de inkabb tobb), de ha ilyen mondatot le tudtal irni, te hulye vagy, vagy nem ebben a valosagban elsz.

Lencsés lstván 2012.05.04. 17:34:12

@Zwei: Ne hazudozz anonim ! Fáj az igaz ? Nekem tényem van !

Zwei (törölt) 2012.05.04. 19:23:19

@Lencsés lstván: nah most kezdesz szanalmassa valni. Buta emberrel nem vitatkozom, mert nem illendo dolog mas fogyatekossagat kihasznalni, marpedig neked abbol akad. Szellemi fogyatekossag, ugy ertem.

Congrats 2012.05.05. 16:02:49

@Zwei:
Nagy igazság van szavaiban, uram.
:)
süti beállítások módosítása