Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetői nem úgy fognak visszaemlékezni az idei márciusi kitüntetésosztogatásra, mint regnálásuk egyik  meghatározó sikertörténetére - a Szaniszló-affér után most újra napirendre került a másik ügy, a Kárpátia díjazása. A…

Abban mindenki egyetért, hogy - évtizedek óta - a gyermekétkeztetéssel komoly gondok vannak: a kaja egészségtelen és ehetetlen, a változatosság ritka madár, a fogások pedig nem sokat változtak az elmúlt 40-50 év alatt. És nemcsak a szülők és a gyerekek szubjektív véleménye ez,…

Elviekben ősszel derül ki, hogy az ellenzéki összefogás részéről  2014 tavaszán ki is lesz ténylegesen a jelenlegi miniszterelnök kihívója, ám gyakorlatilag úgy tűnik, eldördült a startpisztoly, a versenyzők futnak és sokak számára már a győztes személye sem…

süti beállítások módosítása