Ma, azaz 2013. április 30-án jelent meg és holnap, május elsején lép hatályba az a KRESZ-szabályokat módosító kormányrendelet, amely alapján holnap akár már büntethetnek is a rendőrök. Hogy mennyi idő van felkészülni? Egy-két óra, amennyiben valaki rendületlenül böngészi…

Lassan, de biztosan körvonalazódnak a trafikmutyi következményei nemcsak a közelebbről érintettek, hanem a közvélemény számára is, így például a törvényjavaslatban foglalt 10%-os garantált árrés akár ezer forintos cigarettát is eredményezhet, cirka 30-40 ezer munkahely…

Az MSZP és az Együtt-14 megtette az első lépést közös útjukon - ezzel pedig a frászt hozta a Fideszre. Különben miért is reagáltak volna ilyen gyorsan az "összeborulásra"? Hoppál Péter szerint "erkölcsileg is vállalhatatlan ez a szövetség", ez a "maffiabaloldal" és már…

Tegnap megjósoltuk, mára már meg is történt - pedig nincs varázsgömbünk, nem voltunk tenyérjósnál és kártyát sem vettünk. De azt azért mi sem gondoltuk volna, hogy ilyen kevés idő kell a lehetséges jövő megvalósulásához. Emlékeztetőül: "a kormánynak meg kell oldania,…

Most már tudjuk, kik gondolják úgy, hogy nagy dohány a dohány - és azt is, hogy a kormányzat (vagy aki elbírálta a pályázatokat) kikről gondolja úgy, hogy megérdemlik a nagy dohányt. A különböző hírportálok sorban értelmezik a közzétett nyertes-névsort, kik is nyertek 20…

Miért államosít egyre több céget az Orbán-kormány? És most nem csak az olyan, "nemzetbiztonsági" címkével felmasnizott ágazatokról beszélünk, mint az E.On gázüzletága, hanem a cigiárusítástól az étkezési utalványokon át a parkolásig sok-sok mindenről -…

Ha még a legfőbb oktatási közszolga sem tudja, mit tartalmaz egy tantárgy szeptembertől, akkor vajon honnan lesz erre információja a pedagógusoknak?  "Néhány napja lapunk kérdésére Kaposi József magyarázta el, hogy a relaxáció kötelező lesz minden magyar iskolában. Az…

Vajon miért gyűjtik be a gödöllői rendőrök azokat a kutyákat, amelyeket még januárban menekített ki az Állatvédőrség egy mogyoródi nőtől? Akkor a szervezet állatkínzás miatt feljelentést tett, a sokat szenvedett kutyák pedig - már amelyik túlélte a tortúrát - szerető…

Vajon kinek támadt a kormányzatban az a fergeteges ötlete, hogy a fiatalokat a Bergendy zenekar majd lázba hozza, ismerkedésre meg tánctanulásra ösztönzi őket? Hogy majd Budapesten meg nyolc vidéki városban az egyetemista korú fiatalok ezrével özönlenek a nagyanyáik fénykorát…

Mi a család? Elsőre egyszerűnek tűnik a kérdés és a válasz is, de valójában nagyon bonyolult. Sőt, egyre bonyolultabb a legújabb alkotmánymódosítás után. És ha azt hisszük, ez csak egy paragrafus a sok közül, nagyobbat már nem is tévedhetünk. Mert mi is az új helyzet?…

Új vállalkozásba fog a kormány, májusban, a szerelem hónapjában beindítja az állami házasságközvetítő szolgálatát a "Táncválasztó, párválasztó" mozgalom keretében. "Soltész Miklós bejelentette (...) május 26-án Táncválasztó, párválasztó címmel mozgalmat…

Aki most íratja be gyermekét általános iskolába, az felkészülhet, egyrészt nem biztos, hogy elsőre helyet talál gyermekének a köznevelés rendszerében, másrészt pedig színt kell vallania, milyen világnézetű oktatást kíván a gyermekének az állami iskolában - marad az…

Ki a jó tanár? Majd a szakértők eldöntik, legalábbis Hoffmann Rózsa szerint: "A következő tanévtől három "kitüntetett" szakértői szerep különül el a köznevelésben – jelentette be Hoffmann Rózsa. Szakértőnek azok jelentkezhetnek, akik legalább 10 éves gyakorlat és…

Szemünk láttára bontakozik ki a nagybetűs Mesterterv - Matolcsy immáron jegybankelnökként tereli gazdaságpolitikánkat a "sógor, koma, jóbarát" rendszer, az ad hoc jellegű beruházási boom és a kínai modell felé. Az elnök szerint a nemzeti banknak három fő célt kell követnie,…

Már alig egy hónap, és itt van május elseje - meg a pénztárgépek kötelező adóhivatali bekötése. Igaz, az októberi terv először január elsejei határidőt vizionált, aztán ez kitolódott április elsejére, míg végül eljött a május elsejei start-időpont. A remélt összeg…

süti beállítások módosítása