véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ma tette ki a honlapjára az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról szóló előterjesztést - aki akarja, e-mailban nyugodtan véleményezheti, holnap délig (vajon ez a társadalmi egyeztetés?), de külön kérés, hogy az iktatószám feltétlen fel legyen tüntetve. Hogy vajon a hivatalban lesz-e bárki, aki péntek délután, a hivatali munkaidő lejárta után összegzi a véleményeket, az kérdés - ahogy az is, miért nem lehetett mondjuk hétfőn reggel 9 ugyanez a határidő. Mert valljuk be, azért egy nap adásával nem igazán lehet hitelesen hangoztatni, hogy a minisztérium ténylegesen is kíváncsi bárki véleményére. Főleg úgy, hogy előtte éveket vajúdtak a hivatalok a problémán.

A jogszabálytervezet alapján végre lehet tudni, mennyi az annyi - a J1-J2-J3 kategóriába tartozó járműveket kormányrendelet határozza meg  (a hatályos rendelkezések alapján ma még D1-D4 kategóriákról beszélünk), az az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos „infrastruktúra díj” nettóját pedig a július elsejével hatályba lépő NFM rendelet (ma még véleményezhető tervezet) rögzíti:

kategória

gyorsforgalmi út

főút

környezetvédelmi osztály

„A”

„B”

 

„C”

 

„A”

„B”

 

„C”

 

J2

(3,5 tonna feletti kéttengelyes járművek)

42,42 Ft

49,90 Ft

57,39 Ft

18,05 Ft

21,23 Ft

24,41 Ft

J3

(háromtengelyesek)

59,52 Ft

70,02 Ft

80,52 Ft

31,24 Ft

36,75 Ft

42,26 Ft

J4

(négy- és többtengelyesek)

86,70 Ft

108,38 Ft

130,06 Ft

54,08 Ft

67,60 Ft

81,12 Ft

Ma például egy egy napos matrica bruttó 3.375 Ft-ba kerül bármelyik kategóriába eső teherautónak, de július egytől egy "C" kategóriás négytengelyes tehergépjármű 100 kilométerenként több, nettó 13 ezer forintot fog fizetni az infrastruktúra használatáért. És ez csak 100 km, ráadásul áfa nélkül.

A minisztérium nem bízza a véletlenre, mely utak fizetősek - a rendelettervezet 1.sz. melléklete 47 oldalon keresztül sorolja a fizetős szakaszokat több, mint 6.500 kilométernyi utat megemlítve, a félreértések elkerülése érdekében méterre meghatározva.

Az új rendszer bevezetése erőltetett ütemben fog haladni - hiszen kevesebb, mint másfél hónap alatt létre kell hozni a GPS-alapú díjszedés teljes műszaki és nem utolsó sorban jogi rendszerét és hátterét. 

"Az ÁAK (Állami Autópálya Kezelő) szerdán egyeztetésre invitált harmincegy, flottakövetésben gyakorlott céget. A megjelenteket arra kérték, hogy saját, GPS-alapú járműkövető rendszereiket állítsák a rendszer kiépítésének szolgálatába. Az autópálya-kezelő elképzelése szerint a szolgáltató cégek a velük szerződésben álló flották adataiból állapítanák meg, hogy a közúti fuvarozók mennyit futottak a fizetős útszakaszokon." (hvg.hu)

A kútba esett eredeti elképzelés után a kormány két hónapja minősítette nemzetbiztonsági kockázatúvá a projektet, majd a zártkörű tendereztetés után az i-Cell kapta a lehetőséget a megvalósításra, most keresnek neki partnereket.

"Az elképzelés szerint a cégek begyűjtött adataiból az ÁAK a kamionok mozgása alapján állapítaná meg az elektronikus útdíj mértékét, és ez alapján számlázná ki a fuvarozóknak az útdíjat. Leegyszerűsítve: az ÁAK – és rajta keresztül az NFM – úgy teljesítené az idei évre 75, jövőre 150 milliárd forint bevételi limitet, hogy a munka egy részét nem a tendernyertessel, hanem mással végeztetné el. (hvg.hu)

Kérdések:

  • ki finanszírozza azt, hogy a flottaszolgáltatók olyan műszaki fejlesztéseket hajtsanak végre, amik lehetővé teszik július elsejétől az elvárt adatszolgáltatást? Vajon hogyan tudják ennyi idő alatt megoldani a különböző rendszerek-gyártmányok kompatibilitását és ki határozza meg a "szabványt"? Lesz esetleg szempont az, hogy olyan legyen, amiből jelenleg a legtöbb van üzemben?
  • van már szerződésminta a flottakezelők és az ÁAK, valamint a flottakezelők és a fuvarozók között? Ha van, ki és hogyan őrzi az adatokat, kinek a felelőssége a megfelelő adattovábbítás? És a fuvarozók vajon mikor tudják meg, valójában ki őrzi az adatokat és milyen listákat állítanak össze róluk?
  • mi lesz, ha lefagy a GPS? Ha a rendszer a párhuzamosan futó utak közül nem tudja helyesen eldönteni, melyiket is használja épp a teherautó? És ha nincs térerő? Vajon fel vannak készülve a mobil szolgáltatók, hogy 100% térerővel, üzemszünet nélkül, folyamatosan továbbítsák az adatokat? És ha nem, mi alapján számláz az ÁAK, megsaccolja, hogyan kerülhetett a kamion A-ból B-be? Ki fizeti ki az útelterelések miatti plusz úthasználati díjat?
  • az adatvédelmi ombudsman véleményét kikérte a minisztérium? Vajon ki és hogyan fogja biztosítani, hogy a rendszerből ne kerüljenek ki adatok? Hiszen már akár egy havi időszakra vonatkozó számlából is felmérhető egy fuvarozó cég ügyfélkapcsolatainak nagy része - ha valaki ennek birtokába jut, már el is adhatja a konkurenciának vagy akár ő is felhasználhatja "üzletlopásra".
  • mely hatóságok fognak alapból hozzáférni az adatbázishoz és milyen engedélyek kellenek majd például ahhoz, hogy az adóellenőrök vagy vámosok kutakodjanak az adatok között?
  • ki és hogyan fogja ellenőrizni az útdíjfizetés tényleges megtörténtét? A rendőrség hozzáfér az adatbázishoz? Ha igen, büntethet például az ott meglévő adatok alapján: nem betartott pihetőidő, túl gyorsan megtett útszakasz, stb?
  • a külföldi kamionok hogyan fognak bekerülni a rendszerbe? A határátkelőn szerződést kell kötniük valamelyik flottakezelővel? És ha nincs határállomás, akkor mi lesz, az út szélén lesz egy bódé? Ki és hogyan fogja őket kötelezni, hogy beszereltessék a követéshez szükséges technikai eszközöket? És ha sikerült őket beterelni az e-útdíj rendszerébe, akkor az ÁAK Törökországba meg Bulgáriába fog számlázni? Mi lesz a számlát ki nem fizetőkkel, ki lesznek tiltva a magyar utakról?

 

A fuvarozók jobb, ha már most átszámolják, érdemes-e áttenni valamelyik szomszédos országba a telephelyüket - oda, ahol nem ilyen drasztikusak az úthasználati díjak, és azt is kikalkulálhatják, ha mindenképpen hazai utakat kell használniuk, az mennyire fogja megdrágítani a szállítmányozást, az útdíj hogyan érvényesíthető díjaikban, végső soron pedig ez mekkora áremelkedést fog okozni a termékek-szolgáltatások árában. És az sem lenne meglepő, ha a teherautók raktér kihasználása ugrásszerűen megnőne, alaposan túlsúlyossá téve a járműveket, mindezzel extra mértékű útrongálódást előidézve.

De vajon hogyan fogják majd fogadni a külföldi kamionosok az infrastruktúra díjat? Aki teheti, valószínűleg elkerüli majd hazánkat, jó messzire. Ez egyrészről jó, hiszen kevesebb kamion lesz az utakon, kisebb légszennyezést, környezeti károkat okozva, másrészről a távolmaradók fogyasztása is elmarad az egyébként is haldokló gazdaságból - nem vásárolnak üzemanyagot, nem vesznek igénybe szolgáltatásokat. Igaz, dühösek sem lesznek, amiért sehol a vidéken, legalábbis az autópályák mellett nem tudnak cigarettát venni. 

 

A rendelettervezethez van mellékelve hatásvizsgálati lap is, e szerint a tervezett intézkedés (azaz a használatarányos e-útdíj) nem változtatja érdemben hazánk versenyképességét, bár azt elismeri, hogy a piaci szereplők adminisztratív terhei nőnek. A minisztérium szerint az intézkedéshez szükséges személyi, tárgyi, szervezeti és pénzügyi feltételek adottak, ráadásul környezetre sem gyakorol jelentős hatást az új rendeletben foglalt intézkedés. Tehát elmondhatjuk, a minisztérium szerint valószínűleg

  • a jelentős úthasználati díj nem rontja hazánk versenyképességét (a külföldi és hazai cégek, befektetők észre sem fogják venni),
  • az észre nem vételből adódóan ugyanannyi kamion rója majd az utakat, mint eddig, tehát környezeti változás sem fog érdemi történni.

És van egy táblázat is, milyen költségvetési bevételeket várnak az elkövetkező négy évre:

e-útdíj költségvetési hatása.jpg

Tehát az idén 75 milliárd forint plusz bevételt várnak, négy év távlatában pedig több, mint 615 milliárdra taksálják az összes e-útdíj  bevételt - ami több, mint nyolcszorosa annak, mint ami a matricákból bejönne.

Öröm az ürömben, hogy mindezt egy munkanap alatt, idén május 17-én sikerült kiszámolnia a hatásvizsgálatot végző NFM KIF és KKK-nak, és az pont megegyezik a Széll Kálmán Terv 2.0-ban elvárt összeggel. Bárcsak minden így klappolna ...

 

Amiről pedig nem szól a rendelettervezet, az a kedvezmények és súlyosbító körülmények tényleges alkalmazása, pedig a témában készült törvénytervezet ezekre a lehetőségekre is kitér:

"4.§ (3) Az infrastruktúra díj mértékének meghatározásakor a forgalomszabályozási szempontok alapján alkalmazni lehet napszaktól, naptípustól, illetve évszaktól függő időszaki szorzókat is egy adott útszakasz vonatkozásában, de az infrastruktúra díj differenciálása egyetlen díjtétel esetében sem haladhatja meg 175%-nál nagyobb mértékben a súlyozott átlagos infrastruktúra díj legmagasabb összegét. Azon csúcsidőszakok időtartama, amelyek alatt a forgalmi torlódások csökkentése érdekében magasabb infrastruktúra díjat alkalmaznak, naponta nem haladhatja meg az öt órát.
(4) Az útdíj tartalmazhatja az adott útszakaszokon a közlekedésnek tulajdonítható levegőszennyezés által okozott károk és költségek, valamint - ha az érintett terület lakossága zajártalomnak van kitéve - a közlekedésnek tulajdonítható zajártalom által okozott károk, költségek számszerűsítése alapján meghatározott költségátalányt is (külsőköltség-díj).
5. § (1) Az elmaradott régiók felzárkóztatása érdekében az útdíjak megállapításakor lehetőség van a területi alapú megkülönböztetésre.
(2) Az útdíj mértékének meghatározása során tilos indokolatlan közvetett vagy közvetlen megkülönböztetést alkalmazni, így különösen tilos a gépjárművek üzemben tartójának, az úthasználónak vagy a szerződött díjfizetőnek a honossága vagy letelepedési országa, továbbá a gépjárművek nyilvántartásba vételi helye, illetve a közlekedés kiindulási pontja vagy célállomása alapján történő megkülönböztetése.
(3) Az infrastruktúra díj tekintetében a rendszeres úthasználók számára legfeljebb 13% díjkedvezmény adható. A díjkedvezmény az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott mértékben és feltételek alapján vehető igénybe." (T/11109. számú törvényjavaslat az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról)

Ezek után csak reménykedhetnek a fuvarozók, hogy lesz majd egy olyan rendelet is, amely szabályozza az igénybe vehető kedvezményeket, csúcsidőket és az olcsóbb időszakokat, nem is beszélve az elmaradott vidékeken szállítmányozástól meg arról, vajon ki számít majd "rendszeres úthasználónak" ...

forrás: hvg.hu

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr125315182

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gazdaság - Kiadták az E-Útdíj tervezetét 2013.05.24. 09:30:43

A kormány kiadta az új E-Útdíj tervezetét. A projekt, ahogy várható volt, gőzerővel robog előre. Vannak ugyan jelek arra, hogy esetleg késik, de hivatalosan nem jelentettek be ilyesmit. Két fontos dolog van a tervezetben. Az első és valószínűleg a le...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.05.24. 09:32:19

Ezt egy kicsit másképpen látom. A díjak hajszálpontosan megegyeznek a Cseh autópályadíjakkal - tehát vállalhatóak. A pénzre meg nagy szükség van. A pénz ráadásul elsösorban külföldi adózóktól jön, ami szintén pozitív.

Szóönt 2013.05.24. 12:16:08

@Dörnyei József: ugyan linkeld már be a cseh díjakat, mert nem egyeznek a tervezett itthoni díjszabással. Sokkal olcsóbb náluk. Azért is mennek sokan arra az osztrák pályák helyett. Ezzel megint marha nagy öngólt lő a kormány, nem lett volna szabad ilyen drágán bevezetni. Arról nem beszélve, hogy a cseh főutakon nem is kell fizetni. Azért lehet ez a pofátlan mérték mert azt hiszik az ország közúton kikerülhetetlen.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.05.24. 12:27:14

@Dörnyei József:
megnéztem a cseh árakat itt:
www.mytocz.eu/hu/az-autopalyadij-rendszer/tarifak-es-koltsegek/index.html

ha 12 forintos árfolyamon számolunk, és feltételezzük, hogy a cseh árak is nettók, mint a magyarok (erre nem talátam infót), akkor kiderül, hogy egy-két kategóriában a magyar jobb (max. 15 Ft-tal, de ez csak egyetlen kategória), a többségben (11 kategóriában a 18 közül) viszont a magyar drágább lesz, így például
- autópálya-főút J3 "B"-vel több, mint 30 Ft/km-rel,
- a főút J4 "C"-vel kilométerenként majd 58 Ft-tal kerül többe itthon (nálunk 81,12 Ft/km, náluk 23,52 Ft/km).
Bár lehet, hogy aki ügyesebb, talál ennél sokkal "jobb" táblázatot, vagy olcsóbban jut cseh koronához. Vagy csak én számoltam rosszul ...

Ez a rendeletük pedig a kedvezményről szól, 10-13%, használat mennyiségtől függően
www.mytocz.eu/files/files/docs/cz/MYTOCZ_312-7_narizeni_vlady_352-2012.pdf

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.05.24. 12:53:52

Nem számoltam végig mindent, csak az alapot, amit a leggyakrabban használnak. Ezekre igaz, hogy nagyon pontosan stimmelnek.
A környezetszennyezöket lehet, hogy jobban sújtja a Magyar tábla, de ezek azért nem jellemzöek, meg ezek fizessenek is többet, hátha cseréli öket a tulaj és nem szennyezik tovább a környezetet.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.05.24. 13:16:24

@Dörnyei József: a magyar már a "B" kategóriát is agyonsújtja (J4 "B" autópálya kilométerenként 31 Ft-tal több nálunk), és az "A" kategóriásoknál is van olyan, akinek többet kell itthon fizetnie, mint a cseheknél ...

Egyébként a csehek is magasabb összegekről indultak anno, de saját érdekükben csökkentették és tavaly ősszel behozták a kedvezményeket is

Szóönt 2013.05.24. 13:38:22

@morgás joga mindenkit megillet: arról, hogy a véleményezésre ennyi időt hagytak csak az a "véleményem", hogy tesznek a véleményekre. Mint eddig is erőből döntenek, elhamarkodottan igazi előkészítés nélkül vezetnek be mindent. A díjakat meg az elvárt bevételhez igazították. Az összes többi a posztban felvetett kérdés pedig több mint jogos. Viszont mikor zavarta ez őket? Arról nem is beszélve, hogy infrastrukturálisan meg sem közelítjük például az osztrák színvonalat, kamionoknak való parkolók hiányáról nem is beszélve. Katasztrofális a helyzet. Ezért cserébe Európai szinten is magas díjakat akarnak szedni. A csúcsidős emelés -mikor a szállítmánynak bármikor mennie kell ha elindult- egyenesen övön aluli húzás. (Neked muszáj menned én meg jól megsarcolom.) Ezek a fíjúk nem tudnak már meglepetést okozni, bármit bármikor kinézek belőlük.

nandras01 2013.05.24. 17:23:34

@Dörnyei József:
"A pénz ráadásul elsösorban külföldi adózóktól jön, ami szintén pozitív."

azért, én ebben nem lennék annyira biztos...
de még ha igaz is lenne, hogy a magyar utakat több külföldi fuvarozó használja, mint magyar, akkor is illő lenne azzal kalkulálni, hogy a bevezetendő díj miatt nem kevesen inkább elkerülik az országot, amennyiben megtehetik.

Szóönt 2013.05.24. 18:20:44

@nandras01: pontosan. Na meg persze ezt a pár milliárdocskát sem a zemberek fogják megfizetni ugye?

nandras01 2013.05.24. 18:41:08

@Szóönt:
"ezt a pár milliárdocskát sem a zemberek fogják megfizetni ugye?"

természetesen, ahogy ez már csak szokásban errefelé.
ahogy a bankadót, a csekkadót, a telefonadót, az anyámkínjaadót sem a zemberek fizetik.
mifelénk a pénz az csak úgy terem a fán...

Blogger Géza 2013.05.24. 22:24:58

@nandras01: Nagyon helyes, szennyezzenek máshol.

nandras01 2013.05.24. 22:35:45

@Blogger Géza: hápersze, de jó lesz, amikor a betervezett, de nem realizálódó költségvetési bevétel pótlására kitalálnak majd egy újabb adót.
igaz?

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.05.24. 22:39:57

Magyarországot nehéz megkerülni. Mások is szednek útdíjat. Kihagyni nagy hülyeség volt eddig is. Megfizetni meg a fogyasztók fogják, a jelenlegi gazdasági helyzetben nem a Magyarok...

flippant 2013.05.24. 22:41:43

Narancsos efftásak! Kűfődi kamionokat is megakartok sarcolni? Nem kéne ezt Brüsszellel előtte megbeszélni? Nehogy megint baj legyen

Pszt! 2013.05.24. 22:57:00

És ugye az útdíjat nem fogják a fuvarozók áthárítani a lakosságra? Nesze neked rezsicsokkentes!

vackor1 2013.05.24. 23:29:20

Hat-hét kommentelőből kettő - majd' azt írtam,hogy barom, de ilyet nem írunk.. :) - , nem igazán tud gondolkodni , nem látja az eddigi összes ehhez hasonló történetet , nem látja - dehogynem, csak hát.. - mi lett a vége, kik fizetik az összes nemmegszorítást..
Rossz az arány. :)
Mindenkinek további szép éjt !

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.24. 23:42:41

vannak az idealistak akik szerint korrekt az 1000 lityis uzemanyagtanku, azaz adotartalomban 200e erteket "atcsempeszo" vagy athozo kamionnak korrekt volt a 3500 Ft erteku u.n. utdij
hat lofaszt mama...

hozzatennem a MERNOKOK allaspontjat is, hogy egy utat vagy hidat ugy mereteznek hogy hany kamion megy rajta at, azaz ott gyakorlatilag a szemelyauto altali hasznalat egyaltalan nem szamit

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.24. 23:50:13

nezzuk meg lisztegyenertekben ezt a hatalmas nagy ervagast...
J4 legyen 100 Ft / km, es romanoktol hozva 300 km -t...

akkor a szamolas...
300 * 100 / (4/ennyi tengely/ * 10/tengelyenkenti suly/ * 1000/kg/ )
== 30000 / 40000

azaz kg -kent lesz 75 filler, WOW ez aztan kemenyen meg fogja dobni a 200 Ft -os liszt arat
ha plazma TVt hoznak akkor ugye feltetelezhetjuk hogy 1 kg -nyi plazmateven ez ertekelhetetlen sarc?

M. Péter 2013.05.24. 23:51:10

@nandras01: Az pont jó lenne, ha kevesebb kamion járna a magyar utakon. Bizonyos esetekben Magyarország felé kerülnek, még ha hosszabb is az út, mert megspórolják a szlovákiai útdíjat.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.24. 23:54:07

most az tenyleg REALIS, hogy az ukran kamionos nalunk fogja megvenni a cigarettat? vagy itt fog fogyasztani?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.25. 00:01:18

@nandras01: "akkor is illő lenne azzal kalkulálni, hogy a bevezetendő díj miatt nem kevesen inkább elkerülik az országot, amennyiben megtehetik."

40 l dizel / 100 km eseten, azaz km -kent 160 Ft -os fogyasztasnal (kopas nincs benne!!!) lesz 86 - 110 az utdij
most ha kerul, akkor gondolom kis hazank helyett masfele fog menni, legyen +50% az ut, biztos megeri neki?

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.05.25. 00:01:42

homályosítsatok fel plz, hogy itt:

"Az ÁAK (Állami Autópálya Kezelő) szerdán egyeztetésre invitált harmincegy, flottakövetésben gyakorlott céget. A megjelenteket arra kérték, hogy saját, GPS-alapú járműkövető rendszereiket állítsák a rendszer kiépítésének szolgálatába."

kik a "flottakövetésben gyakorlott cégek", akik "saját rendszereiket állítsák a rendszer szolgálatába"? A fuvarozók? Ők miért tennék? Más, nekik szolgáltató cégek? Ha utóbbi, akkor a fuvarozók nem rúgják ki őket azonnal?

kisvagány 2013.05.25. 00:17:36

Ebbe "beletérdel" majd a magyar gazdaság. A fuvarozók többsége eddig is nyomott áron volt kénytelen dolgozni. A kicsik nehezen bírják finanszírozni a munkát. Az üzemanyag ára a fuvardíjakhoz viszonyítva magas, a járulékos költségek folyamatosan emelkednek, a gumiabroncsok ára az elmúlt években megduplázódott, stb... Gyakori, hogy havonta van számlázás és a fizetési határidő ritkán rövidebb 30 napnál. Ha a megrendelő időben fizet, az első naptól akkor is eltelik 60(!) nap mire pénzt kap a fuvarozó, plusz a fizetési késedelem sajnos "természetes velejárója" a tevékenységnek.
Gyakorlatilag minden árucikk ára emelkedni fog Magyarországon az extrém útdíj miatt, ami még jobban visszafogja majd a fogyasztást. Sokan befejezik majd a fuvarozást. Ők nem fizetnek majd sem súlyadót, sem iparűzési adót stb... Nézetem szerint emelkedni fog a munkanélküliek száma is. Az alsóbb rendű, díjmentesen használható utak terhelése megnövekszik, több lesz a baleset és ahol nincs elkerülő út, ott nagyobb lesz a lakott települések kipufogógáz és porszennyezettsége.
Aki ezt az útdíjat ebben a formában kitalálta az egy idióta.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.25. 00:24:47

@kisvagány: "Az alsóbb rendű, díjmentesen használható utak terhelése megnövekszik"

pl. roman - osztrak vonalon tudsz olyan alsobbrendu utat ami nincsen benne a 6500 km -ben?
jo ertem en lemehetnek a kamionok a szantofoldi utakra, de ez az erv kb ugyanolyan komoly mint azzal ervelni hogy az ukran kamionos nalunk veszi meg a cigarettat ha erre jon
mondhatnam is hogy egy idiota aki ilyeneket mond

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.05.25. 00:27:25

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: gondolom, a liszt bezacskózva terem valahol és csak az üzletig kell egyszer elvinni ...

ugyebár kell vetőmag (szállítás), növényvédőszer (szállítás), a kombájnt a helyszínre kell vinni, betakarítás után silóba szállítás, malomba oda kell vinni a zacskót is, liszt nagykerbe, nagykerből kiskerbe ... És egyáltalán nem biztos, hogy minden egyes folyamat belekerült így hamarjában a listába. Mert ugyebár a kombájnhoz meg a vetőgéphez az üzemanyagot is szállítja valaki valahonnan ...

úgyhogy valószínűleg nem 75 fillér az a 75 fillér, mire a lánc végére érünk ...

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.05.25. 00:31:01

@timargabor: ez jó kérdés - vajon miért tennék és mennyit kérnek majd érte? Mert nem is kevés költségük lesz, ha beszállnak a rendszerbe. Vagy valaki fejében már fel is merült a nagy ötlet, ingyér csinálják a flottakezelők, mert igazán támogathatják ők is a kormány céljait? Meg sem áll a téma Brüsszelig ...

kisvagány 2013.05.25. 00:31:56

@timargabor: flottakövető cég pl. a webeye, az i-data stb. Ezek eddig a követéshez szükséges berendezéseket és szolgáltatásokat árusították. A megrendelő webes felületen láthatta például, hogy merre jár az autója, milyen sebességgel közlekedik, nem fogy-e rendellenesen az üzemanyag, kinyitották-e rakteret olyan helyen ahol nincs sem fel sem lerakodás stb... Tudomásom szerint ezek a rendszerek nem kompatibilisek egymással s elég drága is a beépítése, plusz komoly havi díja van az üzemeltetésnek. Nem is értem, hogyan képzelik az illetékesek.

nincs1itt 2013.05.25. 00:39:46

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: egyszeruenszegyen, hogy nem gondolkodtok! Nem az utdij merteke a baj, mert az nagyjabol megegyezik a kornyezo orszagokeval. Hanem magyar fuvarozo, aki eleve xar piaci helyzetbol indul, meg inkabb szopoagra kerul. Sokan fognak kerulni, a magyar utak allapota es az infrastruktura miatt. Ugye nem kell bemutatni a kulonbseget egy asfinag kamion piheno es a magyar kozott?!?! A kieso hazai fuvarozok, nem fognak fizetni semmit, cserebe az ellato rendszert terhelik. A gps alapu kovetesben 31 ceg jartas? Na ne rohogtessenek mar! Mit fognak kitalalni? Nem lenne eccerubb, megvenni az osztrak"go" rencert? Ja! Azon nem keresne magát gennyesre a trafik tulajok cimbije... okadek az az orszag, Mo. egy lepukkant banan koztarsasag, fenyevekkel jar elorebb!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.25. 00:43:46

@morgás joga mindenkit megillet: azert azt kijelenthetjuk teljes bizonyossaggal, hogy 40 tonna liszthez / buzahoz valo permetszert nem ugyanazzal a 40 tonnas kamionnal fogjak szallitani?

abban amugy igazad van az uzemanyag is fog dragulni, igaz az csoveken jon be az orszagba :)))

tehat a lisztre juto 75 filler az lesz kemeny 1 Ft ha mindent aranyosan osszeadunk

kisvagány 2013.05.25. 00:47:20

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Látom nagy tudója vagy a dolgoknak.:) Akkor most helyesbítek. A forgalom egy része az alacsonyabb díjon vagy díjmentesen használható utakra fog terelődni. Pl.: Gyöngyösről el lehet menni Miskolcra az M3 autópályán is és a "régi 3-as" főúton is. "A" kat. 86,70Ft vs. 54,08 Ft. A különbség 32,62 Ft/km. A távolság oda-vissza 200 km. Egy úton a különbség 6524 Ft. Ha a kocsi kettőt fordul egy nap az útdíj nagyságrendileg megegyezik a sofőr napi bérével...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.25. 00:54:53

@nincs_itt: szoval mashol is elkerik azt az utdijat? akkor kijelenthetjuk hogy nem fognak kerulni mas orszag fele ugye?
na jo ha teszem azt csak 10% -al hosszabb ut lenne mas orszag fele akkor megtennek, de vannak azok a franya foldrajzi alapfogalmak ugymint alfold :)))

nincs1itt 2013.05.25. 01:06:30

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Te erted magad, vagy csak szimplan ennyi jon ki ma beloled? amit irtam az annyi, hogy a magyar 1-2-3 kocsis fuvarozo, ebbol nem ketto van (meg), na ezek fognak megszunni, elmenekulni stb. a foldrajz nem erosseged, ahogy a kormanynak sem, az orszag elkerulheto, nem is bonyolult modon, pl: schwechatnal vagonra rakjak a kamiont, utana legurul arrol barhol a magyar hataron tul. ez megintg NEM a MAV-nak lesz bevetel, az elmaradt uzemanyagrol es egyeb vasarlasokrol nem beszelve.
nem erted a lenyeget, Nulla-dikk Viktor a felso also csuti farajo ez mondta, gondolta, almodta ezert EZ LESZ! ha bele is doglik minenki. mer a farajo tevedhetetlen!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.25. 01:09:54

@kisvagány: nezd en erre tenyleg nem tudok mit mondani, en meg azt is el tudom kepzelni a rafkos szallitmanyozoktol, hogy szemelyautokkal szallitsanak, hogy meg tobbet sporoljanak ugye? elvegre akkor fullosra megsporoltak az utdijat nem? :)))

autopalyan amugy tudja tolni 100-al mig a varosban le kell lassitania 50re is, pl. manapsag ezert kernek az autopalyan penzt a szemelyautoktol, mert nekik a biztonsag es az ido fontosabb mint az az apropenz

de lelke rajta, hogyha o ezzel sporol hat tegyen, de ugye ebben a gyongyos miskolc iszonylatban azt legalabb a kurmany javara irhatjuk hogy nem 86.70 vs. 0.00 az osszevetendo ertek?

nincs1itt 2013.05.25. 01:15:02

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: 40 tonnas, aha. Te aruld mar el, mekkora az az osszgordulo tomeg, ami nem utvonalengedely koteles?
de a liszt 1 ft-os emelkedese is tobb mint ami elfogadhato, mivel az is olcsobb kulfoldon...

kisvagány 2013.05.25. 01:31:01

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Csengersima-Hegyeshalom= 514 km (M3-M1)
"C" kat. 66 851 Ft

Csengersima-Hegyeshalom= 556 km (41-36-35-3-1)
"C" kat. 45103 Ft
Az útdíj különbsége: 21 748 Ft.
Az üzemanyag kül. Ft-ban: 6 174 Ft.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.25. 01:38:58

@morgás joga mindenkit megillet: meg egyszer az uzemanyag szallitasrol, ha nem tudtad volna rakerestem neked:
www.mol.hu/hu/vallalati_ugyfeleknek/finomitas_kereskedelem/logisztika/
"A MOL Nyrt. mintegy 1200 km hosszú, jól kiépített és megbízható magyarországi terméktávvezeték rendszere évi 7 millió tonna kőolajtermék szállítását végzi.

Finomítói logisztika
Valamennyi termelőüzemünk megközelíthető vasúton. A Pozsonyi, a Dunai és a Tiszai Finomító pedig közvetlenül kapcsolódik a termékvezeték-hálózathoz is. A Duna mellett fekvő Pozsonyi és Dunai Finomító, valamint a komáromi telep uszálytöltővel is fel van szerelve."

tehat akkor en TETELESEN bizonyitottam, hogy az uzemanyag nem 300 km -en keresztul lesz szallitva hanem ~ 30-60 km -en keresztul

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.25. 01:46:49

@kisvagány: en nem ismerem a pontos utat csak a gugli map -et vagyok kepes hasznalni, es ott 5h 03m van 8h 23m szembeallitva, igaz nem allitgattam az M0 miatt, de a 2 ut kozotti idokulonbseg 3 ora

tehat biztos hogy massziv tomegek fogjak ezt igenybevenni? lattam en mar kamiont 5 percig allni korforgalom elott amugy

kisvagány 2013.05.25. 01:49:04

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: az autópályán valóban nagyobb átlagsebességgel közlekednek, viszont a példaként említett Gyöngyös-Miskolc viszonylatban hosszabb az út 10-15 km-rel a pályán, ami tovább rontja a "matekot"! Az egészből csak azt akartam kihozni, hogy szerintem a forgalmat nem a lakott települések felé kellene terelni, hanem az autópályák felé. A magyar autópályák infrastruktúrája siralmas ( éttermek, WC-k, pihenők, stb...). A magasabb díjat nézetem szerint nemindokolja semmi. Én az alsóbb rendű utakra szabnék magasabb díjat, csak akkor komolyabb autópálya hálózatra lenne szükség, mondjuk hasonlóra mint Svájcban. Tompa-Sopron 340 km és csak a 10%-át tudod autópályán megtenni...:(

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.25. 01:50:30

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: elnezest hogy nem voltam elegge alapos...

tehat a benzin igy 400 Ft helyett lesz 400.10 Ft !!! WOW !!!
igaz ha szamitjuk azt hogy azon a 30 km -es tavon a biorobot az megzabal 2 kg kenyeret, igy azt is hozza kellene adni szarmaztatott utdij gyanant a benzin arahoz
alljon meg a menet, de ha most a benzin arat noveltuk akkor megint a kenyer aranak nonie kellett volna :)))

kisvagány 2013.05.25. 02:00:30

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Nem biztos, hogy masszív tömegeket fog vonzani, csak eggyel több érv fog mellette szólni. A magyar autópályákon kevés és kicsi a parkoló. Vásárolni (enni-inni valót)csak méregdrágán a benzinkutak shopjában lehet. Mosakodni, zuhanyozni lehetetlen, wc-t használni csak erős gyomorral lehet. Alig vannak éttermek és panziók. Egy sofőrnek aki úton van hetekig ez mind fontos szempont lehet, és ok arra, hogy ne a pályán menjen hanem "mellette". Akkor miért is drágább a pálya??

kisvagány 2013.05.25. 02:49:02

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Ennek az útdíj emelésnek olyan árfelhajtó hatása lehet, mintha 20%-al emelkedne az üzemanyag ára (tehát 400-ról 480 Ft-ra) Az alapanyagokat, a félkész és késztermékeket mind-mind szállítani kell feldolgozó üzemekbe, nagy és kiskerekbe, stb... Sok kicsi sokra megy. A gazdaság minden ágában, minden terméken érezni lehet majd a hatását. Nézzünk egy egyszerű láncolatot:
a vetőmag big-bag zsákban érkezik külföldről teherautón. A magyar üzemben kicsomagolják 25 kg-os zsákokba (a csomagoló anyagot is oda kell szállítani valahonnan), majd kiszállítják az Agroker raktáraiba. Onnan elviszi a földműves és elülteti (a traktorba az üzemanyagot, a gumiabroncsot stb... szintén szállítani kellett). Azután kell permetezni, aratni ( permetszer, üzemanyag, alkatrészek). A földekről a gabonát behordják a szárítóba/tárolóba. Tételezzük fel, hogy ebből nem liszt lesz, hanem takarmány. Eladják a tápkeverő üzemnek (szállítás). A megkevert tápot az üzem kihordja az állatnevelő telepekre tartálykocsival. A jószág amikor vágás érett elviszik a vágóhídra élőállatszállítóval. A vágóhídról a feldolgozott húsokat szintén szállítják húsipari üzemekbe, ahonnan a felvágottakat és tőkehúsokat el kell juttatni az élelmiszerforgalmazó láncok raktáraiba hűtőkocsival, és csak innen fognak majd a boltokba kerülni. Mire ide érünk a történetben 12-15 árumozgás történik. Mennyivel fog emelkedni a felvágottak ára??? Biztosan nem 1-2 Ft-al.:((

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.05.25. 09:53:04

A magyarok fillérbaszóak.
Már csak ebből is következik, hogy az olcsóbb alsóbbrendű utakon fog inkább kóricálni a teherautóval, és persze közben az áremelkedésben érvényesiti a drágább drágitást.

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
A héten volt egy cikk, hogy MINDEN adóbevételt felülbecsült Matolcsy-elvtárs és kompániája, egyikból sem jött be annyi, mint amit vártak. Sőt volt olyan, amiből töredéke csak.
Biztos ezt most pontosan belőtték, és az el nem végzett hatástanulmányok következtetése is helytálló, mi?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.05.25. 09:54:49

@kisvagány:
Ennek a hülyének (és társainak) magyarázhatod, úgysem értik.

Ők a tranzakciós adónál is azzal érveltek, hogy a 100e Ft-os fizetésnél ez csak 200 ft, mit pattogunk.

Amadeus62 2013.05.25. 10:17:00

Nyilván nem fog az áremelkedés átterelődni az árukra a boltokban. Nincs megszorítás, nem is volt, nem is lesz! Csak a külfőődi fizet meg a bankárglobál tőke.

Bassza meg az Orbán meg az egész sunyi, alattomos Fityeszes csürhe! Rohadjanak le a föld alá!

kisvagány 2013.05.25. 10:47:36

@Kőmíves Kelemen: Rossz az előérzetem, és van már néhány negatív tapasztalatom ! (szerencsejáték adó, tranzakcíós adó stb...) Nincs ott egy közgazdász,vagy olyan gazdasági szakember aki ezen a szinten is átlátja a következményeket? Vagy ez a cél,hogy a kisvállalkozókat minden eszközzel ellehetetlenítsék, hogy a helyére a a "holdudvarból" valaki beléphessen??

kisvagány 2013.05.25. 10:55:50

Nagy ötletem van. Mi lenne, ha állami monopólium lenne Magyarországon a szállítás? Hétfőn megszavazzák a parlamentben, kedden aláírja Áder, szerdán lehetne törvénybe iktatni. A sok "hűbéres" meg nyerhetne a pályázatokon. Az nem is baj, hogy nem ért hozzá, mert a törvény olyan árrést garantálna a fuvarozásra, hogy a hülye sem tudná rosszul csinálni... Lehet a dohánytermékek árúsításával kapcsolatosan már meg is csinálták...

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.05.25. 11:17:04

@kisvagány: hát ez az. Ha én fuvarozó lennék, és megtudnám, hogy a szolgáltatómnak akárcsak megfordul a fejében az ilyesmihez asszisztálás, úgy rúgnám ki, hogy a fal adná a másikat.

Persze meg lehet próbálni törvénybe iktatni a "tűrést" (ez így van mindenütt máshol is), ÉS megvenni/államosítani valamelyik flottakövetőt, de ezzel a mostani kormányzati "tehetség" mellett csak lerohasztanák és képtelenné tennék a tevékenységére.

mr.louie 2013.05.25. 11:31:05

Az ország nyugati felében több olyan tranzit útvonal is van, melyen a többségében külföldi kamionok bejönnek valahol dél, délnyugaton, kimennek északon. Tehát ők aztán semmi bevételt nem jelentenek az államnak (esetleg tankolnak, esznek, de ez sem feltétlenül igaz), ellenben szétbombázzák az utakat, folyamatosan lassítják a forgalmat.
Na az ilyenek miatt maximálisan megérthető az, hogy fizessenek. Hogy mennyit, az jó kérdés - ha kicsit kevesebbet, mint a szomszédos országok, akkor még valószínűleg erre jönnek, de legalább fizetnek érte. Így a tönkretett utakat lenne miből javítani (persze, az a pénz tuti nem oda menne).
A magyar uticélú és induló állomású kamionokat viszont lehetne részben mentesíteni a költségek alól - csak annak a valódi eldöntése, hogy egy kamion ténylegesen magyar úticéllal érkezett ide (még a menetlevél ellenére sem), nem könnyű dolog. De valamit tényleg tenni kell már, hogy a sok, kizárólag áthaladó kamion vegye ki a részét a velük járó költségekből. Mint a környező országokban...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.05.25. 11:45:46

@mr.louie: Ezzel egy csepp baj van csupán: a bevétel eltűnik a feneketlen zsebben, és figyeld meg, hogy egy forinttal sem jut több a következő években útfelújitásra/karbantartásra...

nandras01 2013.05.25. 14:16:15

@timargabor: ezt én sem értem.
volt szerencsém dolgozni olyan cégnél, ahol gps alapú járműkövetéssel is foglalkoztunk, de még az egyes cégeknek nyújtott szolgáltatások sem voltak kompatibilisek egymással, mert minden cég más és más igénnyel lépett fel.

M_R 2013.05.25. 14:50:49

@mr.louie: Aki az elmúlt 2 évben legalább 4 hónapot eltöltött Magyarisztánban, az tisztában van vele hogy az útdíjból bejött pénzből egyetlen forintot sem fognak az utak fenntartására fordítani - ellenben új Audi A8-asokat tudnak tolni az új járási-kormányablakos slepp segge alá...aki "természetesen" ingyen használhatják az utakat...

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.05.25. 14:56:04

Ha a kormány a kisemberektől vesz el, akkor milyen szemét, semmibeveszi a kisembereket, már így is 4,5 millióan szegénységben élnek. Ha pedig a nagyoktól, az se jó, mert majd biztos áthárítják... Szép meg ügyes lehetsz, de okos az nem :)

M_R 2013.05.25. 15:23:06

@Ellenőrző QR kód: Az mondjuk fel sem merül hogy nem kéne elvenni se a kis"zemberektől", sem a nagyoktól (akiknél a kis"zemberek" dolgoznak) - csaknem kellene félévente újabb sóhivatalokat létrehozni, ahol a haverok meg azok unokaöccsei "dolgoznak" - vagyis az egyetlen feladatuk arra vigyázni hogy rejszolás közben be ne csípje a töküket a mahagóni íróasztal fiókja...

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.05.25. 16:03:30

@M_R: ilyenekre gondolsz? 1,3 milliárdért fantomintézmény, amit még az újságírók sem tudnak megtalálni?

hvg.hu/itthon/20130524_Szasz_Jeno_kutato_intezet

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.25. 22:55:11

@Kőmíves Kelemen: az apad volt hulye amikor megcsinalta azt a faszfejedet azt

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.25. 23:05:06

@kisvagány: "Ennek az útdíj emelésnek olyan árfelhajtó hatása lehet, mintha 20%-al emelkedne az üzemanyag ára (tehát 400-ról 480 Ft-ra)"

felolem...
emelkedjen, sot ha engem kerdezel annak orulnek a legjobban ha a benzin ara ugy 800 lenne, hiszen ruhellem a sok fillerbaszo retket hogy miattuk kell varakoznom a dugoban, amikor nehanapjan hasznalnam az autot a gyors haladasra Budapesten

a feltevesedre meg szep es jo, legalabb leirt valaki EGYERTELMES szamot egy ERVET vegre!!!
de sajna erre azt kell mondani hogy a mostani 400 Ft -os benzinen van 250 Ft ado olyan ado amit az artatlan szemelyautosoktol szednek be, mert ok siznte csak simogassak az autopalyat, a kamionok meg valosaggal gyilkoljak
ez nem banccsa a szep lelkedet? hogy masok fizetnek a kamionosok helyett?

jo tudom, ha kirugnak a fuvarozot, akkor o nem venne annyi kenyeret akkor a parasztok nem vennenek semmit es minden totalis anarchia lenne

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.25. 23:09:23

@Ellenőrző QR kód: valojaban most azt tortent, hogy nem adot szednek be hanem megfizettetik a koltseget
de mint latjuk van akinek semmi sem jo, ok inkabb orjongve akarnak tobb adot fizetni, hogy az ukran es torok kamionok ezentul is a magyar allamkasszat athaladasonkent kemeny 3500 Ft -al hizlaljak

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.28. 21:36:52

@Blogger Géza: Herceghalomból (Tesco központ) a kisvárdai Tesco áruházba merre is lehet másfele szennyezni?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.28. 21:49:03

A dolog hátterében az áll, hogy az utakat a kamionok teszik tönkre leggyorsabban.

A magyar-román-bolgár-stb vasutak nem igazán gyorsak, nem igazán hatékonyak, és egy keleti destinációval kombinálva (Pl Bukarest-Köln) nem is feltétlenül olcsóbb a vsaút.

Mibe kerül egy liter gázolaj Isztambulban? Mit költ egy török kamionsofőr útközben? (K nénik nem számítanak bele) Jóformán semmiot, mert a kaját otthonról hozza, tankolni nem tankol.
Egy duplatankos kocsival meg lehet járni simán Szófia Nürnberg távot oda vissza.

Tehát itt járnak keresztbe, itt teszik tönkre az utat (DE: Mitől mennek olyan hamar tönkre nálunk az utak?), de nem költenek el itt egy fillért sem.

Kasszához kérjük őket, de nincsenek érdemi vasúti fejlesztések, és az intézkedések jobban súlytják a hazai vállalkozásokat.

Egy Szófia-Nürnberg rendszeres fuvar esetén nem nagy dolog az eddigi 20 tonna helyett 25 tonnát feltenni, ez az esetek 90%-ban megoldható.

Utópia: Ausztriába belépve a határ után tábla hirdeti az autópályán a kamionvonat indulási idejét célállomásokra lebontva. Már lassan tíz éve.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.28. 21:58:06

@timargabor: Így lehet megkerülni egy brüsszeli előírást.

nol.hu/gazdasag/20130524-remalom_kamionosoknak

Ezzel azonban még nincs vége, a magyar útdíjrendszer másik, uniós szemüvegen át könnyen észrevehető hiányossága, hogy a közúti fuvarozók hazánkban nem kapnak az automatikus díjfizetést szolgáló fedélzeti berendezést. Talán mert a műholdas helyzetmeghatározó rendszerekkel együttműködő mintegy háromszázezer berendezés beszerzéséről az ÁAK lemaradt. És hát az ezeknek a fedélzeti egységeknek az ellenőrzését szolgáló infrastruktúra kiépítése a rendelkezésre álló kevesebb mint fél év alatt még a tetemes költségek kifizetése mellett sem fejeződhetett volna be.

Akárhogy is, ami a közösségi elvárások szerint kell, de még sincs meg, az bizony hiányzik. Még akkor is, ha az ÁAK érdekes trükköt fundált ki a brüsszeli szakemberek éberségének kijátszására. Ennek lényege az lenne, hogy a magyar útdíjrendszer beindításába és későbbi működtetésébe megpróbálják bevonni a flottakövető szolgáltatókat. A közúti fuvarozók járműveit a fedélzetükre telepített helyzetmeghatározó berendezések segítségével nyomon követő cégek képviselőivel a sztrádakezelő szerdán ismertette ötletét. E szerint Brüsszelnek azt mondanák, hogy a logisztikai célokat szolgáló járműkövető eszközök maguk az útdíjrendszer fedélzeti egységei. Így az ÁAK rendszere egyetlen fillér elköltése nélkül mutatna olyan képet, mintha megfelelne az uniós követelményeknek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.28. 22:07:13

@kisvagány:

Vigyázz! A régi 1-esről már eddig is tiltva voltak a kamionok elég hosszú szakaszon.

Ennek következményeként, míg a Rynart működött Bián és a hercegi Tescoban is, ha egy "traktornak" át kellett mennie, akkor:

maps.google.hu/maps?saddr=Ismeretlen+%C3%BAt&daddr=47.4727427,18.8553895+to:Ismeretlen+%C3%BAt&hl=hu&ie=UTF8&ll=47.47945,18.841896&spn=0.020622,0.038581&sll=47.474838,18.855844&sspn=0.020624,0.038581&geocode=FYJZ1AId9rsfAQ%3BFWZg1AId3bUfASnxIYukSnVqRzGEfDpemaswmw%3BFRnb1AIdMy8eAQ&t=h&mra=dpe&mrsp=1&sz=15&via=1&z=15

Ez volt a szabályos útvonal. 8 km kerülő!! 10 km-en.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.28. 22:23:51

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:

"lattam en mar kamiont 5 percig allni korforgalom elott amugy"

Én meg láttam éjjel kamiont a Székesfehérvári Alcoa telepről a Győri Tescoig tartó kb 90 kilométert 1 óra és néhány perc alatt megtenni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.28. 22:29:06

@mr.louie:

"Az ország nyugati felében több olyan tranzit útvonal is van, melyen a többségében külföldi kamionok bejönnek valahol dél, délnyugaton, kimennek északon. "

Melyek ezek?
süti beállítások módosítása