morgás joga 6.jpgMeddig önálló egy képviselő? Egyáltalán, lehet-e önálló gondolata, vagy maximális mértékben köti a pártfegyelem? A listásokról sokat nem tudunk (ráadásul bármikor lecserélhetők így összességében  kvázi érdektelenek), de mi van az egyéni jelöltekkel, akik elviekben a körzetüket, illetve a körzetükben lakókat (is) képviselik az országgyűlésben?

Ha egy párt egyéni képviselőjelöltjére szavazunk, az önálló egyéniség  (azaz számíthatunk rá, hogy képviselheti az érdekeinket) vagy csak a pártvezér jobb-rosszabb kivitelű bábuja, akinek csak annyi jogosultsága van, amit az átruház rá és valójában úgy táncol, ahogy a főnöke fütyül, akár a választói érdekét szolgálja, akár nem?

A Fidesz-frakció egyértelmű választ ad a kérdésekre - nem igazán tolerálja, ha tagja nem úgy szavaz, ahogy az elvárt. A példa rá Ángyán József, akinek a december 17-i Alaptörvény-módosítás elleni voksa 250 ezer forintjába került. Ez valójában mit jelent? Azt, hogy a párt nem tűri el, hogy bárki is kilógjon, azaz a nagy közös akarat ellen szavazzon - aki ellenszerül a frakcióvezető utasításának (tehát annak az ukáznak, amit kiadtak a képviselők számára), az fizet, mint a katonatiszt. Ezzel megtörtént a speciális prevenció (majd legközelebb kétszer meggondolja) és a generális prevenció is (a többiek meg tanulnak a renitens példájából).

Az eredmény: elegáns többséggel elfogadott Alaptörvény módosítás, nem túl elegáns technikai háttérrel. És ez a "nem túl elegáns" az, ami kiütötte a biztosítékot az Élőlánc Magyarországért szervezetnél.

Az Élőlánc Magyarországért szervezet most az ombudsmanhoz fordult és kérte, az kezdeményezze az ily módon elfogadott törvény alkotmányossági felülvizsgálatát. Az indok:

"a kötelező szavazás „alkotmányellenes. Az így született törvény kényszer hatására jött létre. A kötelező szavazás és annak szankcionálása a képviselők döntési szabadságának korlátozása”, amely ellentétes a hatályos alaptörvénnyel, amely egyértelműen kimondja: a képviselő e tevékenysége vonatkozásában nem utasítható." (forrás: fh.hir24.hu)

De ha a másik oldalról közelítjük meg a kérdést, vajon megfelel-e az Alaptörvényünk szellemiségének az, hogy ha egy képviselő személyes meggyőződésből egy törvényt nem szavaz meg, és emiatt a pártja kemény pénzbüntetésre ítéli? Vajon milyen parlament az, ahol akár egyetlen személy is körberohanhatna és lenyomhatná az összes gombot, vagy technikailag leegyszerűsítve a helyzetet, egyetlen gombnyomással lenyomhatná az összes frakciótag gombját? Minek nekünk egyáltalán parlament? Listásan is szavazhatnánk, aztán a végeredmény arányában ott ülne 3-5 ember egyetlen asztal körül és felhatalmazásuk arányában bediktálhatnák minden egyes szavazás eredményét a jegyzőkönyvbe. Az eredmény ugyanaz, csak sokkal olcsóbb.

De visszatérve a való világba, azt már több riportban is láttunk, a képviselőknek időnként fogalmuk sincs, valójában mit szavaznak meg - és alapjába véve nem is várható el, hogy mindenki mindenhez értsen, hiszen erre vannak a szakpolitikusok, hogy tájékoztassák és meggyőzzék a társaikat, az lesz a jó, amit ők kitaláltak. Hogy aztán ez azt eredményezi, hogy olyan törvényt is módosítanak, amely még nem is létezik, ráadásul a módosítás korábban hatályba lép, mint az alapjogszabály, azt legyen a beterjesztő felelőssége meg ékes bizonyítéka szakmai rátermettségének. Az ilyen összehangolatlan, ad hoc jellegű törvényalkotásban egy mezei parlamenti képviselő már nem biztos, hogy fel tudja venni a megfelelő fonalat.

De vajon mit csináljon az a politikus, aki úgy gondolja, a választók érdekeit képviseli, ha például szeretné, hogy  "az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre" vonatkozó rendelkezések helyett a családi gazdaságokra és a szövetkezetekre érvényes szabályokat határozzák meg sarkalatos törvényben? Semmit. Ha a frakciójával együtt szavaz, önmagát adja fel. Ha ellene, sokba kerül. Ha meg szavazni sem akar meg fizetni sem, akkor jobb híján 40 fokos lázat generál magának vagy egy kiadós gyomorrontást.

És ez a büntetés miért is történt? Ángyán József egy olyan szélmalom harcot vív, amely a választók többsége szempontjából valószínűleg akceptálható - véleménye szerint a februárban parlament elé kerülő földforgalmi törvény tervezete lehetővé teszi például, hogy a gazdasági társaságok a tervezett maximális 1200 hektárnál nagyobb területre is szerezhessenek haszonbérletet. És mi ezzel a bibi? A föld nagy üzlet:

"(...) az uniós területalapú támogatás lassan nálunk is eléri a száz százalékot - ez hektáronként háromszáz euró, vagyis úgy százezer forint. „Ezzel szemben a bérleti díj egy átlagos aranykorona értékű területen hektáronként huszonötezer. A különbség hetvenötezer. Vagyis ha szerzel száz hektárt, az évi hét és félmillió úgy, hogy egyetlen kapavágás sem történt. Ezer hektárnál hetvenötmillió. És a termelésből szerzett haszonról még nem beszéltünk” (Ángyán József, fn.hir24.hu)

És mi a gyakorlat? Akár több ezer hektáros birtokok jöhetnek létre, az állam pedig pályáztatás nélkül, a nyilvánosság kizárásával annak adhatja a földet, akinek akarja. És igen, általában nem a családi gazdák azok, akik megnyerik a pályázatokat, hanem akik tűzközeliek, Például 2012. március végén újabb állami földbérletpályázatokon nyert a felcsúti polgármester, az Orbán Viktor miniszterelnök által alapított futballakadémia elnökének családi cége, a Búzakalász 66 Kft, ami így már összesen már 946 hektár állami földterületen gazdálkodhat. (Gőgös Zoltán, MSZP) Forintosítva a kérdést: Ángyán József adatait alapul véve ez évente 70,95 millió forint bérleti díj-támogatási díj különbözetet eredményezhet. 

Visszatérve az alapkérdéshez: vajon mit fog lépni erre az ombudsman? És majd az Alkotmánybíróság? Lehet utasítani a képviselőket vagy sem, lehet kényszert alkalmazni a frakciófegyelem érdekében vagy sem? Esetleg listásat lehet, egyénileg megválasztott képviselőt nem? Vagy egyszerűen csak ki kell húzatni velük az Alaptörvényből az "országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlők, tevékenységüket a köz érdekében végzik, e tekintetben nem utasíthatók" kitételt?

És ha egy kényszer és fenyegetés büntethetőséget kizáró ok is lehet, vajon hogyan ültethető át ez a jogalkotási folyamatba? Vagy a kényszer és fenyegetés hatására aláírt szerződés lehet semmis, az így elfogadott törvény teljesen oké?

 

Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr685033579

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Voks és budi 2013.01.22. 12:08:28

Szórakoztató Képes ErkölcsTan. Egyik pártra sem szavazz, mert a pártok inkább csak akadályozzák a közmegegyezést. Az egypárti után, le a többpárti diktatúrával is!   Egyik Pártra Sem

Trackback: Pártok akadályozzák a közmegegyezést 2013.01.22. 12:07:49

Szórakoztató képes erkölcstan és etikaoktatás. Bármilyen választáson, szavazáson lennie kell igen, nem és tartózkodom lehetőségnek. Tehát a listás szavazásnál is, az egyik pártra, egyik képviselőre sem választásnak. Egyik Pártra S...

Trackback: Egyikre pártra sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2013.01.22. 12:05:54

Nem kormányváltásra van szükség, hanem politikai és erkölcsi rendszerváltásra. Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási bojkott és feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.22. 16:25:47

"A listásokról sokat nem tudunk (ráadásul bármikor lecserélhetők"

Ebben erősen tévedsz.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.22. 16:41:16

"De ha a másik oldalról közelítjük meg a kérdést, vajon megfelel-e az Alaptörvényünk szellemiségének az, hogy ha egy képviselő személyes meggyőződésből egy törvényt nem szavaz meg, és emiatt a pártja kemény pénzbüntetésre ítéli?"

Nincs ebben semmi gond. A képviselő önszántából lett X párt képviselője, vállalva a szabályokat. Egyébként pedig ezeket a büntetéseket nem köteles megfizetni, azaz ismét önkéntes alapon fizeti a büntetést. Ez kb. olyan, mint az, hogy belépek egy klubba és aztán panaszkodom a klub szabályzata miatt. Miért léptem be, ha nem tetszik? Illetve ha megváltozott a véleményem, akkor miért nem lépek ki?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.22. 16:44:25

"Lehet utasítani a képviselőket vagy sem, lehet kényszert alkalmazni a frakciófegyelem érdekében vagy sem?"

Lehet. De a képviselő nem köteles magát alávetni a "kényszernek", hiszen ez valójában nem kényszer. Egy képviselő bármikor elhagyhatja frakcióját, s marad képviselősége a mandátum lejártáig.

"Esetleg listásat lehet, egyénileg megválasztott képviselőt nem?"

A kettő ugyanaz. Szimpla technikai kérdés, hogy másképp lettek megválasztva.

nandras01 2013.01.22. 16:45:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ezt én is szóvá akartam tenni.
azonban, nem ez a legnagyobb probléma a poszttal.
a gond ott kezdődik, hogy a blogger nem érti sem a parlament, sem pedig a pártok működési elveit, körülményeit és határait.
sokan vannak ezzel így - és nem csak nálunk, de ha már valaki blogírasra adja a fejét, akkor illik egy kicsit tájékozódnia.
ángyánt mennybe meneszteni, mert ellent mert mondani valamiben, meg erős túlzás. ha ismeri valaki ángyán nézeteit és elképzeléseit a mezőgazdaság kívánatos irányáról, akkor sikítva borzad el azoktól.
(félreértések elkerülése végett jelezni kívánom, hogy szvsz az elmúlt néhány ezer évben nem volt magyarországnak károsabb és elvetemetültebb kormánya, mint a jelenlegi...)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.22. 18:00:06

@nandras01:

"félreértések elkerülése végett jelezni kívánom, hogy szvsz az elmúlt néhány ezer évben nem volt magyarországnak károsabb és elvetemetültebb kormánya, mint a jelenlegi"

Ez így marha vicces. Miért mondod ezt el, mikor nem erről szól a cikk?

nandras01 2013.01.22. 18:05:19

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: tudom, hogy a cikk nem erről, csak el akartam kerülni az esetleges félreértéseket, mivel a kommentemből tűnhet úgy, - elületes ránézésre- hogy egyetértek azzal, ami jelenleg folyik a parlamentben.
ha akarod, hagyd figyelmen kívül :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.22. 18:11:45

@nandras01:

Na, pont ez ami nem tetszik a magyar közéletben. Nem te vagy a hibás, csak alkalmazkodsz a hülye magyar közélethez.

Akinek nem tetszik a kormány, az kényszernek érzi, hogy kijelentse, hogy "de én utálom a Fideszt", amikor bármit mond, amiből nem világos, hogy ő kormánypárti-e vagy sem.

Ugyanez a kormányoldalon, persze ott fordított előjellel.

Ez alapvetően a szabadság hiánya.

Mert pl. a te hozzászólásod szempontjából nem mindegy, hogy támogatod-e a kormányt vagy sem?

Szóval ez az egyik ok, ami miatt utálom Magyarországot!

nandras01 2013.01.22. 18:18:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: meglehet, hogy igazad van.
meglehet, hogy hozzáhülyültem a "hülye magyar közélethez".
meglehet, hogy ebből a körből kellene már kilépnünk...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.22. 18:30:54

@nandras01:

"meglehet, hogy ebből a körből kellene már kilépnünk"

Én is így látom. Én ebből ki is képtem.

Aztán marha vicces, amikor megvádolnak az ellenzéki bérkommentelők és ingyenes ostoba elvtársaik, hogy fideszes vagyok, majd pedig a végén pofára esnek, mert kiderül szövegeimből, hogy ellenzéki vagyok.

nandras01 2013.01.22. 18:41:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: most mit mondjak erre..?
jó neked, hogy ki tudtál lépni.
azonban, -ha már így szóba hoztad, a rólad , egyesek által alkotott véleményt, akkor engedd meg, hogy én is szóvá tegyek valamit:
próbálj kevésbé doktriner módon gondolkodni*, mindjárt világosabb lesz, hogy "hol is állsz".

* a "doktriner" jelzőt nem eme bejegyzésben tett kommented indukálja, hanem egyéb blogokban kifejtett tevékenységed.
bizony, sokszor leragadsz a szavak, kifejezések primer jelentésénél, így -bár formailag igazad van, mégis zavaró tud lenni.
de ez off...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.22. 18:47:47

@nandras01:

Vallási vitákra gondolsz? Ott nem vagyok hajlandó kompromisszumra, mert Isten az első helyen van, azaz ott mindenképpen doktríner vagyok és leszek. Nem érdekel, hogy pl. KDNP-snek hisznek, mert ez csak a vélemény hangoztatójáról árulja el, hogy nagyon buta. Miért kellene egy kereszténynek automatikusan KDNP-snek lennie? Egy keresztény lehet bármilyen politikai ideológia híve, akár szélsőbalos, szélsőjobbos, populista, liberális, konzervatív, szoci is, nem csak kereszténydemokrata.

nandras01 2013.01.22. 18:52:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: nem, nem vallási vitákra. egyébként is, vallási vitákban nem szoktam részt venni.
a vallás, az istenben (melyikben..?) való hit mindenkinek a magánügye- egészen addig, amíg nem akarja a hitét, a meggyőződését rám erőltetni, amíg nem akar betolakodni a magán és köz- szférába- de ennek már semmi köze istenhez...

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.01.22. 21:20:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: és szimplán technika, hogy ha az egyéni képviselő meghal, lemond, stb., új választást kell kiírni, a listás simán cserélhető. Szóval ez utóbbiak sokkal könnyebben utasíthatók, hiszen teljes mértékben a pártjuktól függnek.

az pedig, hogy nem utasíthatók, alaptörvény. Méghozzá a jelenleg regnálók alaptörvénye, saját magukra szabta korlát. Akkor viszont be kéne tartani, nem? A kutya se mondta, hogy rakják bele (bár a régiben benne volt)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.22. 21:45:42

@morgás joga mindenkit megillet:

Nem értek egyet. Amíg egy képviselő nem mond le vagy nem hal meg, UGYANÚGY irányítható, függetlenül, hogy egyéni körzetben lett megválasztva vagy listán. Az, hogy lemondás/halál esetében más a procedúra, nem hat ki a lemondás/halál előtti időszakra.

Az utasítás önkéntes, hiszen valójában a képviselő nem köteles szót fogadni, azaz nincs utasítás a szó valódi értelmében. Azaz nem sérül az alkotmány.

Eleve alkotmányos alapelve a szabad mandátum, s hogy a képviselő az egész országot képviseli. Viszont nem tilos önként elfogadni a frakció utasításait.

Mondok egy nem-politikai példát. Egy katolikus vagy ortodox szerzetesrendben rendkvül szigorú szabályok vannak, egyesek tiltják a magántulajdont is, sőt erősen korlátozzák a személyes szabadságot. Látszólag alkotmánysértő szabályok ezek. Viszont mégsem azok, mert a rendbe való belépés önkéntes, s aki belépett, az bármikor kilépett. Nem alkotmányellenes, ha valaki önszántából lemond jogainak részéről.

De mondhattam volna profánabb példát is: ha belépek a csoportszex klubba, akkor nincs miért csodálkoznom, ha rámásznak a feleségemre. Miért léptem be? Vagy ha meggondoltam magamat, miért nem lépek ki.

Azaz nem értek egyet az alapgondolatoddal, amire felépíted az egészet. Nincs semmi alkotmányellenes a frakciófegyelemben, hiszen a frakció tagjai önként vetik alá magukat e fegyelemnek. Ráadásul: bármikor kiléphetnek a frakcióbó, annélkül, hogy képviselőségük megszűnne.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.01.22. 22:05:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: azért a 250 ezer forintos büntetés kilátásba helyezését nem igazán nevezném önkéntességnek ...
süti beállítások módosítása