morgás joga 6.jpgFizessenek a nyugdíjasok is egészségügyi járulékot - mondta Bodrogi József egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Terv végrehajtásának koordinálásáért felelős egykori miniszteri biztos.

Mert mi is ma a helyzet hazánkban, miért lenne erre oly égető szükség? Az egészségügyi költségek növekedése részben demográfiai okokkal magyarázható - ami eddig "jó" volt, az most rossz lesz, azaz a Ratkó-korszak gyermekei lassan nyugdíjba vonulnak. Ma 3,85 millió járulékfizető teremti meg a 9,69 millió lakos egészségügyi kiadásait, ám pár év múlva ez az egész rendszer borulni fog - a miniszteri biztos szerint két út van, hogy ezt elkerüljük, az egyik, hogy a járulékfizetők körét kell emelni, a másik, hogy a szolgáltatási csomagot kell szűkíteni. Ráadásul az egészségügyi kiadásokban az 55 éves életkor az inflexiós pont, azaz onnantól az ellátási költségek rendkívül gyorsan nőnek:  2010-ben a fekvőbetegkassza kétharmadát a 60 év fölöttiekre költötték. 

Az egykori miniszteri biztos véleménye szerint ki kell nyitni azt a lehetőséget, hogy hogyan fizethetnek a nyugdíjasok direkt járulékot - ez a nyugdíjak bruttósításával megoldható, ez fedezetet biztosítana a járulékokra, és  300 milliárdos forrást teremthet, amit hiba lenne kihagyni. (forrás: napi.hu)

Igaz, a kormány cáfol, nyilatkozatuk szerint nincs napirenden a nyugdíjasok társadalombiztosítási járulékfizetésének a bevezetése, sem az egészségügyi szolgáltatási csomag tartalmának szűkítése, ráadásul Bodrogi József miniszteri biztosi megbízatása 2012. november 13-án lejárt, így amit mond az nem hivatalos álláspont, pusztán független szakértőként nyilatkozik.

Az MSZP nem érti, hogy a szerdai konferenciáról szóló beharangozót látva miért nem jelezte azonnal a minisztérium sajtóosztálya, hogy Bodrogi József mandátuma lejárt, ahogy azt sem, hogy a konferencián jelen lévő Szócska Miklós egészségügyi államtitkár miért nem tette rögtön szóvá, hogy Bodrogi már nem a kormány biztosa.  (forrás: hvg.hu) És csak úgy lábujjhegyen megkérdezve, vajon a miniszteri biztos tudta, hogy ő már nem miniszteri biztos, és ha tudta, ő saját maga miért nem tájékoztatta erről a konferencián részt vevőket?

Ám mi van, ha tényleg szóba került már az ügy kormányzati szinten? Ha tényleg hiba lenne kihagyni?

De mit is?

A nyugdíjasok egészségügyi járulékához kiinduló alap lehetne például az aktívok által fizetendő egészségügyi hozzájárulás jelenlegi rendszere. Az adóhivatal honlapja alapján az egészségügyi hozzájárulás alapja és mértéke (akit érdekelnek a kivételek-plafonok, stb, itt olvashat róla részletesebben):

NAV EHO 2012.jpg

forrás: NAV

2012-ben a magánszemélyt terhelő egészségügyi hozzájárulás-fizetés felső határa 450 000 forint (havi átlagban 37.500 Ft) . De vajon mennyit kérnének a nyugdíjasoktól? 10%? 14%? 27%

Remélhetőleg a döntés-előkészítők és döntéshozók azért figyelembe veszik majd azt (ha mégis napirendre kerül), valójában milyen jövedelmi viszonyok jellemzik a nyugdíjasokat. 

2011-ben a nyugdíjasok esetében a KSH által számolt létminimum egy fős háztartás esetén 75.547 Ft volt (2010-ben 70.862 Ft), két fős háztartás esetében pedig 65.054 Ft (ugyanez 2010-ben 61.021 Ft). 2010-ben a Biszku-ügy kapcsán sokat cikkeztek a nyugdíjak aktuális megoszlásáról, így a Heti Válasz alapján:

nyugdíjak megoszlása Magyarországon.jpg

Aki részletesebb számokat szeretne, az ONYF honlapján talál ilyeneket, itt - a lényeg, hogy vannak részletes információk arra vonatkozóan, elviekben hogyan terhelhető ez a korosztály.

És ha majd kitalálta a kormány, milyen rendszerben akarja beszedni a pénzt, vajon hogyan képzelhető el a bruttósítás?

  • Az egyik lehetőség, hogy a már meglévő nyugdíjakat felszoroznák a fizetendő járulék mértékével (azaz bruttósítanák), aztán a járulékot rögtön átküldenék a TB-alapba, a régi nyugdíjjal megegyező "nettót" pedig megkapná kifizetésként a nyugdíjas. 

Ezt a módszert egyből ki is húzhatjuk, mert bár hosszabb távon lehet, hogy megoldás lenne (a nyugdíjszámítási mód változtatásával együtt alkalmazva), rövid távon azonban erősen kétséges - ugyanis valahol meg kellene a költségvetésben találni a bruttósítás fedezetét. Praktikusan attól, hogy az állam az egyik zsebéből átteszi a pénzt a másikba még a költségvetés egyenlege nem javulna, sőt, az adminisztrációs költségek miatt még tovább is romlana. (Bodrogi is beszélt róla, hogy  2005-2011 között 950 milliárdnyi deficit keletkezett a két TB alapban, vagyis az államadósság ennyivel nőtt ez idő alatt.)

  • A másik módszer, hogy a már meglévő nyugdíjakat ezentúl úgy, ahogy vannak, bruttónak veszik és minden kifizetésből levonják az újonnan bevezetett járulékot. Ebben az esetben elérhető lenne a miniszteri biztos által remélt 300 milliárd (csak ki kell számolni, hány százalékos kulcsot kell alkalmazni az össznyugdíj-tömegre), ám ez egyenlő lenne azzal, hogy a kézhez kapott nyugdíjak drasztikusan csökkennének. A fenti adatok alapján ez azt jelentené, hogy cirka 1-1,5 millió ember (ha eddig még nem volt ott), most azonnalosan a létminimum alá kerülne. Mindezt úgy, hogy a  nyugdíjasok jó része egész aktív életében fizette a különböző járulékokat annak reményében, hogy egyszer majd, élete alkonyán lesz biztos megélhetése. És vajon a mai döntéshozók mit szólnának, ha öregségükre ilyen "emberségesen" bánnának velük?

 

Van, akiknek tetszene is ez utóbbi megoldás - vannak, akik úgy gondolják, a nyugdíjasok ingyenélők, csak lógatják a lábukat otthon 150-200 ezer forintos havi apanázs mellett, tehát van miből fizetniük. Azonban ha megnézzük a fenti táblázatot, az ilyen "gazdagok" tényleges száma elenyésző, és amennyiben a kormány sávosítana, és mondjuk havi 140-150 ezer forint felett vezetné be az egészségügyi hozzájárulást, hát az biztosan nem sokat lendítene a TB-alapon. Viszont ha magasan tartják az inflációt, egyre több nyugdíjast vonhatnának be a fizetők körébe.

És igen, elő lehet állni a KDNP-s a család mint legfőbb érték szlogennel, de ma hazánkban vajon hány átlag-család tudja azt megengedni magának, hogy a szülők támogassák a gyermekeiket (iskola, tandíj, ruházkodás, sport, stb.), saját maguk megélhetését is biztosítsák (hitelek, rezsi, kaja, stb.) és emellett még hathatósan tudják támogatni a nagyszülőket is, akár úgy is, hogy azok más településen, másik háztartásban élnek? És vajon ez az átalakítás bele fog férni a "ne a zemberek fizessék meg", és a "mi megszorítások nélkül vészeljük át a válságot" kommunikációs lózungokba?

A magyarok várható életkora legendásan alacsony, és a társadalmunk öregedési üteme is elmarad az európai országokétól, de a várható életkor-kilátások bármilyen okból emelkedése egyáltalán nem biztos, hogy "jó hatással" lenne a költségvetés egyenlegére. Sőt, ha belegondolunk, bármilyen morbid is, az államnak financiális szempontok alapján az az optimális, ha a polgárai minél kevesebb időt töltenek nyugdíjban, és lehetőleg a legolcsóbb betegségek (balesetek) következtében távoznak el az élők sorából.

Azt is hozzá kell tennünk, hogy a mai egészségügyi rendszer itt-ott "passzív eutanáziára" hajlamos (egy nyugdíjas morgása) - gyógyszerek-támogatások-recept kiváltási lehetőségek kiszámíthatatlan variálása, lásd cukor- és szívbetegek államilag szórakoztatása, hosszadalmas várakozási listák, leterhelt háziorvosok és egyéb olyan stresszelő helyzetek rendszerbe állítása (mint például csak egyetlen napon, egyetlen helyen kiváltható gyógyszer, amit aztán stabil 4 fokon kell hazaszállítania a betegnek, bárhol is lakik), stb. És nemcsak a nyugdíjasok esetében - van olyan gyermek szakrendelés, amelyre előjegyzés alapján hosszú hónapokat kell várni (hátha addig meggyógyul) ...

 

Kérdéses, hogy a kormány ténylegesen felvállalna-e egy ilyen drasztikus nyugdíj-csökkentést (egyelőre úgy néz ki, hogy nem). A Fidesz számára a legjobb megoldás, ha 2014 utánra hagyja a problémát - akkor majd újabb négy év felhatalmazása alapján csinál valami hathatósat, vagy ha veszít, hát bíbelődjön a nyugdíjasokkal az új kormány - azonban a "mindenáron pénz kell" szükséglet, a költségvetés ingatagsága felülírhatja ezt a logikát.

Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr124918064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivlov 2012.11.21. 14:13:36

Vagy elég lenne annyi, hogy vizitdíj...adóból leírhatóan.
Így a már a bérükből járulékot csengetők mentesülnének, plusz a többiek is hozzájárulnának a kasszához...

Mad Mind 2012.11.21. 14:30:02

@Kivlov:
Vagy mi baj volt a 300 forinttal?

KG2000 2012.11.21. 14:31:01

Szerintem elengedhetetlen, hogy a nyugdíjasok is fizessenek EÜ járulékot, mégha csak keveset is. Mint ahogy bérletre is. Persze, itt nem a 70 ezres vagy azalatti nyugdíjakra gondolok.

stf! 2012.11.21. 14:34:54

Vizitdíj lesz ebből, bárki meglássa...
Mondjuk 10 euró. Mint Németországban.
Milyen jó is volt a 300ft-os...

Zabaalint (törölt) 2012.11.21. 14:34:59

@Kivlov:
Azt már egyszer leszavaztátok ti droidok.

Környezettudatos 2012.11.21. 14:35:48

Az ilyen bodrogi józsefeknek először átlagos nyugdíjból kéne élnie és utána ötletelnie.

@KG2000: Ha nem a 70000-es nyugdíjakra gondolsz, akkor nincs mire gondolnod olyan elenyésző lesz azoknak a köre, akiktől pénzt remélhet az állam.

Bodrogi józsef elvtársnak talán gerincesebbnek kéne lennie és fel kéne szólalnia minden létező fórumon, hogy: Orbán elvtárs! Lopjanak már kicsit kevesebbet!

Zabaalint (törölt) 2012.11.21. 14:36:03

@KG2000:
Miért, a 70 ezer alatti bérekre nem kell talán EÜ járulékot fizetni?

Környezettudatos 2012.11.21. 14:36:39

Ja! És a vizitdíj jó dolog volt és 22 éve először a mértéke is eltalált volt. Gyorsan el is vetette fű, fa és bokor.

Környezettudatos 2012.11.21. 14:38:19

@Zabaalint: Egy normális társadalomban nem kéne. 70k az a vegetálásra elég. A fele elmegy rezsire, a másik feléből meg...napi ezer forint kaja és akkor 7000 forint marad a zsebben habzsi-dőzsire! Ez ám az élet lázár elvtárs! :)

HomicideWatch (törölt) 2012.11.21. 14:39:31

Ha van nyugdíjcsökkentés az a baj, ha nincs nyugdíjcsökkentés az a abaj...

OkoskaTo:rp 2012.11.21. 14:39:42

1. Lehet siratni szegény nyugdíjasokat. Aztán meg lehet nézni, mennyit kapnak Szlovákiában vagy Romániában.

2. Lehet jószívűnek lenni, ötvenedik havi nyugdíjat is javasolni nekik. Csak épp az ország nem képes ezt megfizetni. Az aktívaktól már így is a fizetéshez képest rekordközeli járulékot (elnézést, adót) vonnak el. Vagy még jobban éljük fel a gyermekeink jövőjét, és fizessünk nyugdíjat hitelből?

3. A minimum az lenne, hogy bruttósítsák a nyugdíjakat. Így ugyanis a "rendes" munkavállalónak esélye sincs egy olyan nyugdíjassal szemben, aki után már nem kell járulékokat fizetni.

Zabaalint (törölt) 2012.11.21. 14:40:01

Szerintem meg ne kelljen se a nyugdíj után, se a közszolgák bére után semmiféle járulékot vagy adót sem fizetni, nem kellene egyik kalapból áttenni másikba áttenni a pénzt, majd vissza, tök felesleges erre a bürokrácia, ha a nyugdíjasoktól kell pénz az egészségügyre, akkor a nyugdíjat csökkentsék, és a nyugdíjkasszából vonjanak el, tegyék át az egészségügyi kasszába, vagy az aktívak egészségügyi járulékát növeljék, nyugdíjjárulékát csökkentsék.

tarackos 2012.11.21. 14:40:45

Szerintem a nemzetgazdaság egészét kellene nézni nem csak 1-1 ágazatot. Mire mennyit fizetünk és azért milyen szintű szolgáltatást várunk. Ezt kellene végre tisztázni!

Csak ehhez beszélni kellene a zemberekkel nem leveleket írogatni nekik...

Megjegyzem az ellenzék sincs beszélgetős kedvében.

gelsystem 2012.11.21. 14:41:34

@Környezettudatos: azé az mégsenem 47ezer, nem-e?????.........:):):):)::

2012.11.21. 14:42:22

Szerintem is ok volt a vizitdíj. Nekem nem volt bajom vele. Akik minden idejüket az orvosnál töltötték mert ez volt számukra a társadalmi érintkezés egyetlen lehetősége, azoknál nyilván probléma volt. Csak ez nem volt igaz az egész társadalomra.

Gábor217 2012.11.21. 14:44:15

A nyugdíjak lehet hogy nincsenek az egekben, de valahogy az ország teljesítőképességéhez is igazodniuk kell.

Minél később kezdődik meg a korrigálás, annál fájdalmasabb lesz. Mindenki tudja, hogy a nyugdíjak nem nőhetnek ilyen ütemben, mint eddig.

Mégis, ez tabu minden politikai oldal számára. De valamit tenni kell.
1.- Például leállítani az automatikus évenkénti nyugdíjemelést.
2.- Sávosan emelni: A kis nyugdíjakat jobban, a magasakat akár nem is emelni
3.- A korhatárt minél előbb emelni.
4.- Több lábon állás, ami legalább 3 legyen. Ebből egyet ugye kilőtt drága kormányunk.

És még lehetne tovább ötletelni. Az nem tetszik viszont, hogy többet adunk nekik, majd utólag elveszünk, mert az a legdrágább megoldás.

A minimálbér sem sok, az mégsem emelkedik automatikusan az infláció mértékével, sőt! Csakhogy az aktívaknak a családjukat is el kell tartaniuk,a nyugdíjasokra általában ilyen tehertétel nem hárul.

Én nagyon gyorsan leszámolnék ezzel a tabuval, mert a nyugdíjasokat annál nagyobb sokként fogja érni, amikor már tényleg nem lesz miből fizetni a nyugdíjukat.

gelsystem 2012.11.21. 14:44:17

áááááááá, most hogy elküldtem a hosszáröfögésem: MEGVILÁGOSODTAM!!!!!
.
az a baj, hogy a nép, az az istenadta nép azé nem tudja beosztani, mert nem 47e a jövedelme! megmondta mindenki: kérem, 47e-ből meg lehet élni! kapjon mindenki 47e-et, és megoldódik a gond!!!!!
.
.hudöfak iz semjénsóti???

Rive 2012.11.21. 14:44:22

Hivatalosan ugye a nyugdijak értéke reálértékben fix.

Ha lenne hivatalos számitás, akkor ~ az jönne ki, hogy országos átlagban gyerekekre a ráforditás reálértéke ~ 30-50 százalék körül esett (erősen függ attól, hogy ugye nyolc általános vagy diploma idejéig nézi valaki).

Szóval izé.

Annak elismerése mellett, hogy az alacsony nyugdijak esetében efféle extra teher ugyanúgy nem elfogadható, mint alacsony keresetek esetén (pedig alacsony keresetekre már elég durván kivetett efféle extrákat a Fidesz-rezsim), vannak olyan nyugdijak (és bérek), amiknél igen.

Kivlov 2012.11.21. 14:47:34

@Zabaalint:
Tévedés. Az lett leszavazva, hogy az addig is járulékot fizető réteg kapjon egy újabb sarcot, aki meg eddig se fizetett, gurcsi vizitdíja mellett is potyautas volt.

rókafogta 2012.11.21. 14:47:48

Munkahely! Munkahely! Munkahely! Fogyasztás! Fogyasztás! Fogyasztás!= Adóbefizetés! Nem unortodox Matolcsy tündérmese!

barata 2012.11.21. 14:49:06

Akár tetszik, akár nem, együtt sírunk. Ha rosszul megy a szekér, azt megérzi mindenki. Akár aktív, akár nyugdíjas, minimálbéres,vagy magas nyugdíjból él. Nem ördögtől való a nyugdíjak csökkentése, és sajnos egyáltalán nem lehetetlen, hogy a nyugdíj, mint intézmény 20-30 év múlva már nem is létezik, ahogyan alig 100 éve sem létezett. Lesz akkor is sírás, hogy "én fizettem egész életemben a járulékot". Ja, hogy miből fognak akkor megélni a nyugdíjasok? Abból, amiből 150 éve is.

Kivlov 2012.11.21. 14:49:36

@Mad Mind:
Az volt a baj, barátom, hogy fizetek havonta több 10ezret alapból az eü-be. És ezt is nekem kellett csak fizetni még a szokásos járulák mellett. Mert a nyugi nem fizette, a C nem fizette. Épp akik legtöbbet használják. Nem a használó fizet elv volt a gond, hanem az elqrt megvalósítás...

Semper Fidelis 2012.11.21. 14:52:13

@Zabaalint: Én bizony leszavaztam a 300 forintot. Miért is? Mert úgy kezdték, hogy mentességet adtak 4 millió embernek. Az a dolgozó meg, aki egyébként is fizet mindent, még fizethette ezt is.

Ja, és a nyugdíjasok is fizessenek a tömegközlekedésen! Amely ország megengedheti magának, hogy emberek millióit ingyen közlekedhesse, az kőgazdag. Szerintem. (Miközben a 7 éves gyereknek már fizetni kell, akinek nincs is saját jövedelme szemben a nyugdíjassal)

barata 2012.11.21. 14:53:14

@Környezettudatos: Nosza, csináljunk egy normális társadalmat.

Box Tobient (törölt) 2012.11.21. 14:54:24

Ritka(?) vulgárdemagóg poszt...

Környezettudatos 2012.11.21. 14:54:24

@gelsystem: 47000...nekem ez a közüzemet sem fedezi egy téli hónapban.

Környezettudatos 2012.11.21. 14:55:33

@barata: Nosza! De az nem megy úgy, mint 1989-ben, láttuk. Rendszer változtatni nem lehet úgy, hogy a pörkölttől és a sörtől böfögve bambulsz a tévé előtt, amíg a többiek rendszert váltanak...és bizony szemléletváltást is kell egyénenként végezni. :)

spinat 2012.11.21. 14:56:08

@stf!: a németek most fogják megszüntetni. amúgy a német gyugdíjas nem csak TB-t, de adót is fizet.
Nem az a baj, hogy a nyugdíjas nem fizet TB-t, hanem hogy az átlagnyugdíj a étminimum környékén van.
Amúgy ha az átlagpolgár a kádárkorszakban él, akkor ez a magyar nyugdíjasra duplán igaz. Hány olyan kommentet olvastam (olyan kis tétel, mint a buszjegy miatt), hogy "én ledolgoztam x évet, fizettem a járulékot, te szemét meg még ezt is sajnálod tölem, nekem ez jár". Szóval a nyugdíjasok ingyenes eü ellátása, buszozása, stb sem ingyenes. Ha ezeket a szolgáltatásokat nullára akarjuk kihozni, akkor a posztban nem említett lehetöség is fennáll, miszerint az aktívak finanszírozzák megemelt adóból, vagy járulékból. Esetleg áttoljuk az unokákra kifizetendö hitel formájában.
Mert járni csak az jár, amire jut is.

Fekete Dália 2012.11.21. 14:56:57

Ott fent a táblázat a Heti Válasz táblázata, na az nagyon nem stimmel.
Hát én magam ismerek nem egy olyan nyugdíjast, aki 300-nál biztosan többet kap.
Mivel a bruttó jövedelem alapján számolják a nyugdíjakat, ebből adódóan nevetséges dolgonak tűnik, hogy csak 1 db 600 ezer feletti nyugdíjas tengődik hazánkban.

nyünyüge 2012.11.21. 14:57:59

@vágtázó halottkém:
a nyugdíjas eü járulék vagy szja sem eleve hülyeség - csak értelmesen kellene beszélni róla.

Kivlov 2012.11.21. 14:58:12

@spinat:
"hanem hogy az átlagnyugdíj a étminimum környékén van. "

Ahogy az átlagfizetés is.
Csak neki még gyereket is kéne nevelnie. Mégsem utazik ingyen. Meg nem kap évente fixen 5-6% emelést a jövedelmére...

Zabaalint (törölt) 2012.11.21. 14:58:25

@Kivlov: @Semper Fidelis:

Ti magát a vizitdíjat szavaztátok le általánosságban, nem azt, hogy ne kapjon az alól senki sem mentességet, mondjuk a nyugdíjasok pont nem kaptak (azon az alapon, hogy nyugdíjasok). Persze lehet szépíteni, hogy mindig is Keletázsia ellen háborúztunk, ahogy megteszitek ezt a tandíj esetében is. Kiválóan működik a duplagondol.

Ha arról szólt volna a népszavazás, hogy lehessen leírni a járulékbefizetésről, vagy arról, hogy ne legyenek mentességet élvezők, akkor igazatok lenne. De nem erről szólt, nem az volt a kérdés, hogy abban a formájában ne legyen vizitdíj, hanem általánosan szólt. Egyszerűen leszavaztátok, mert akkor a Vezér azt mondta, most meg visszavezetnétek, mert azóta fordult egyet a Szélkakas.

barata 2012.11.21. 14:59:52

@Környezettudatos: Pedig milyen jó lett volna, ha valakik megcsinálták volna azt a bizonyos forradalmat. Mások, természetesen, mondom.

hondamonda 2012.11.21. 15:00:33

Minden nyugdijastol egyforman vagni igazsagtalan.
A rendszer megreformalasaval, a potyautasok kidobalasaval drasztikusan lehetne sporolni. Az aktualis, nyugdijba vonulokra ervenyes szabalyokat kellene alkalmazni mindenkire. Korhatar alatt nuku nyugdij, 40 ev szolgalati ido alatt exponencialisan csokkentett kifizetes.

Kivlov 2012.11.21. 15:01:36

@Zabaalint:
Teljesen mind1, miről szólt, koma.
Leszavaztuk a kolléga fent említett indoka miatt. Mert gyurcsiék elkúrtan csinálták ezt is. Miért nem csinálták jól???
A nyugiknak meg mentessége volt gyakorlatilag, ha elvileg nem is. Mivel mind vagy cukros, vagy egy kis magasvérnyomás vagy egyéb gyógyszercucc, vagy injekció miatt ott ül 2 naponta és krónikusnak minősítette a doki. ennyi!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.11.21. 15:01:38

Aki szerint a legbiztosabb szavazóbázis ellen megy a Fidesz az álomvilágban él. Előbb fogják minden otthon maradott munkavállaló egészséges szerveit kiárulni a Lehel piacon minthogy egyetlen nyugdíjasokat negatívan érintő intézkedést is bevezessenek...

Zabaalint (törölt) 2012.11.21. 15:02:51

@Kivlov:
Azért azt vedd észre, hogy általában az egészséges ember a termelékenyebb a gazdaságban, a krónikus beteg meg nem az. Szóval hacsak nem akarod hagyni megdögleni a betegeket, akkor mindig is úgy lesz, hogy az egészségesek befizetők, a többiek meg kapják. Eldöntheted melyik végén jobb lenni a fasznak, én inkább fizetek, mint hogy én feküdjek a kórházban, de bármikor kerülhetek olyan helyzetbe, hogy mégis én kerülök oda, és akkor nem én fogok fizetni.

Más kérdés az, hogy a nyugdíjasok egy része kicsit sem beteg, vagy csak apró bajai vannak, de programként tekint az orvoslátogatásra.

gono 2012.11.21. 15:04:49

@Zabaalint:
kurvara nem felesleges bürokracia, csak butuska vagy, hogy megertsed.
egy kozszolganak es egy nyugdijasnak is lehet munkaja vallalkozasa stb, ami utan fizetni kell, es ebbe bele kell szamolni minden jövedelmet.

kapisi?

Elijah_Baley 2012.11.21. 15:05:08

az is jó, ha pl minden egységsugarú munkavállaló annak függvényében, h mennyi nyugger szüleje van kell fizessen utánuk egészségügyi hozzájárulást.

Fekete Dália 2012.11.21. 15:05:34

Most lehet, hogy gusztustalannak fog tűnni, de számtalan olyan 80-90 éves nénike van, akiknek a ledolgozott éveinek száma=0-val, mégis tanúkkal tudták anno igazolni, hogy kijártak a mezőre, így 5-10 évet le tudtak igazoltatni+megkapták az özvegyit, ezzel magasabb a nyugdíjuk, mint annak, aki 40 évet töltött munkával.
Ez sem egy kimagasló összeg, de ......

Zabaalint (törölt) 2012.11.21. 15:05:50

@Kivlov:
Akkoriban egyetlen "jobboldali" (= fideszes) lapban sem írtak ilyeneket, akkor az a szöveg ment, hogy szegény csóró nyugdíjasok nem jutnak majd egészségügyi ellátáshoz. Kellett a nyugdíjasok szavazata, ti meg tapsikoltatok ehhez, persze pont emlékszel mit is gondoltál akkor, azt sem tudod, múlt héten mit gondoltál, elég az aznapi pártbrossúra nektek.

Kivlov 2012.11.21. 15:07:28

@Zabaalint:
Te nem érted, hogy fizetek így is mint a kisangyal???
Miért nem lehetett mondjuk adóból leírni? Vagy évente 4 ingyenes (negyedévente 1), a többi fizető?
Ha nem csak pénzbeszedés lett volna az egész, lehetett volna ésszerűen is. Dehát az gyurcsiéknak 8 évig nem nagyon ment...

stf! 2012.11.21. 15:07:56

@spinat: "Nem az a baj, hogy a nyugdíjas nem fizet TB-t, hanem hogy az átlagnyugdíj a létminimum környékén van."
Ezzel tökéletesen egyetértek.
A probléma az, hogy a legtöbb mai nyugdíjas újjáépített már egy országot,
amit már többször is elloptak tőle,
így most jogosan érzi, hogy ezért járna neki valami...

Roltii 2012.11.21. 15:08:08

@Zabaalint: 300 ft-nél az elvvel volt a baj. Ha fizetek járulékot,akkor ne baszogassanak már ilyenekkel. Ráadásul pl a németeknél betegségenként van 10 eur asszem, és nem alkalmanként...

A közalkalmazottak után most sincs járulékfizetés egyéb közteher fizetés, csak mondom... Persze nem kapják meg, csak nincs az általad vizionált felesleges adminisztráció...

Kivlov 2012.11.21. 15:08:59

@Zabaalint:
a szöveg mindig ugyanaz, csak most korózs nyalna a nyuggers*gget...

Dirty Harry 2012.11.21. 15:09:27

Vagy az is lehet, hogy inkább kérjük meg sokkal szebben a doktorbácsikat/-néniket, hogy havi ugyanannyiért mentsék meg a kommunista csődtömeg építése során megfáradt nyugdíjasok életét, mint amennyit azok kapnak.
Hátha beérnék némi túrórudizással meg imázsfilmezéssel, és mégsem mennének el inkább azokat gyógyítani, akik helyén kezelik a szolgáltatásuk értékét.

Környezettudatos 2012.11.21. 15:10:27

@barata: Mások megcsinálták, élvezik is a változást. :) Láthatod.

Kivlov 2012.11.21. 15:10:38

@stf!:
"A probléma az, hogy a legtöbb mai nyugdíjas újjáépített már egy országot,"

Ez a kamuduma nem unalmas még??? meddig akartok még erre hivatkozni? Még 2444ben is előveszi ezt valaki?
B+, manejünk akkor Ulánbátorba, verjük le a mongolokon a tatárjárást!
Járni meg az jár, amire fedezet van...majd meglátod te is idővel...

Zabaalint (törölt) 2012.11.21. 15:11:29

@gono:
Itt két különböző dologról van szó:

1. Beleszámoljuk az adóalapba a jövedelmet.

2. Levonjuk belőle a járulékot, SZJA-t, stb.

Nyugdíjaknál eredetileg 1 sem volt, ma már van, 2 pedig csak közszolgáknál van. Egyrészt eleve a 2-esről beszéltem, másrészt 1-nek is kisebbé válik a jelentősége, miután megszűnik a járulékplafon + teljes egykulcsos adózás lesz (az idei valójában 2 kulcsos).

Ráadásul 2 különböző dolog számon tartani valamit, mint fizikailag elutalni, visszautalni. A költségvetést is könnyebben lehetne kalkulálni, ha nem vonják le.

Környezettudatos 2012.11.21. 15:12:49

@Roltii: Ha belegondolsz, a közalkalmazottak "terhei" nem értelmezhetőek. Ha egy közalkalmazottnak tehermentesen adok 100000 forintot havonta, ugyanannyit bukok/ugyanolyan jól járok, mintha adnék neki 190000 forint bruttót és lekapnék róla 90000 ilyen-olyan járulékot/adót, stb.

A vizitdíj jó volt, mert a szabadidős orvoslátogatást hatékonyan visszafogta volna...az megfontolható, hogy betegségenként kérje az orvos....logikus lenne.

ivan_the_terrible 2012.11.21. 15:13:25

@HomicideWatch: haha...én is pont ezt akartam írni:D Túl sok az éhes száj a tortára. Nyilván a legegyszerűbb kötekedni és felsorolni azt az (amúgy tök jogos) sok érvet, hogy miért aljas szemétség, amit csinálnak.

Lehet és kell is sajnálni a sok kisnyugdíjast, de amikor betegesen ragaszkodunk az érinthetetlenségükhöz, jusson már eszünkbe a sok gyermeket nevelő, albérletben lakó, 100 nettó alatt kereső melós is. Vajon mennyivel könnyebb nekik kifizetni a 10 rongyot BKV bérletért, mint a nyugdíjasoknak?

Nyilván mindenkinek megvan a maga igazsága, és érthető, hogy különösen rosszul érinti, ha már megint neki kell húznia a nadrágszíjon. Pont ezért kap az ember agyfaszt minden egyes alkalommal, amikor a presztízsberuházásokra, a hazugságkampányokra és holdudvarhoz tartozó tanácsadóknak osztogatott milliókról olvas. Mi ez, ha nem nettó gonoszság?

stf! 2012.11.21. 15:14:19

@Kivlov: sajnálom, hogy neked nincs a családodban olyan már, aki tényleg ezt tette. Járni meg az jár, amit akarnak, hogy járjon. Például havi több tízezer forint pluszpénz a magas fizetések után...

Környezettudatos 2012.11.21. 15:15:02

@Kivlov: Te valami nyafka tizenéves lehetsz. Azt jó ha tudod, hogyha valaki nyugdíjat kap, az már befizette annak többszörösét és egy szerződést azért nem rúgunk fel, hogy a hozzád hasonlóknak jaszkarizós iphone-ra legyen több pénze. Apád és anyád nyugdíját kéne elvenni, azután nézzük mennyire élvezed az "igazság" győzelmét fafejű! :)

Kivlov 2012.11.21. 15:15:29

@stf!:
És ha van, akkor mivan? Ha nem akart egy szemétdombon, egy romhalmazban élni, ezt kellett csinálni.
viccindok, b+...

stf! 2012.11.21. 15:16:32

@Kivlov: "Ez a kamuduma nem unalmas még??? meddig akartok még erre hivatkozni?"
Kösz a többes számot, de még vannak előttem, akik a trónra várnak:-)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 15:17:04

@Zabaalint:
"Szerintem meg ne kelljen se a nyugdíj után, se a közszolgák bére után semmiféle járulékot vagy adót sem fizetni, nem kellene egyik kalapból áttenni másikba áttenni a pénzt, majd vissza, tök felesleges erre a bürokrácia, ha a nyugdíjasoktól kell pénz az egészségügyre, akkor a nyugdíjat csökkentsék, és a nyugdíjkasszából vonjanak el, tegyék át az egészségügyi kasszába, vagy az aktívak egészségügyi járulékát növeljék, nyugdíjjárulékát csökkentsék."

Ez egy jó kezdet. Főleg a pénz egyik zsebből másikba pakolgatásával nem értek egyet.

Kivlov 2012.11.21. 15:17:09

@Környezettudatos:
befizette? persze, mesemondó.
Te meg valami nagyorrú 70es, aki ott szokott b*zulni a lerakott cipők melett a dunaparton. :D

Elijah_Baley 2012.11.21. 15:17:13

mennyi árvaházi gyerek jár ide kommentelni, beszarok :)

Zabaalint (törölt) 2012.11.21. 15:18:15

@Kivlov:
Ha adóból le lehet vonni, akkor éppen azt a jelentőségét veszíti el, amiért kitalálták, hogy közvetlenül is fizess, ezzel érzékelve azt, hogy igenis az egyes viziteknek van konkrét költsége, hiszen ez esetben egy bizonyos összegig pontosan ugyanannyit fizetnél, elméletileg abban lennél érdekelt, hogy minél többet vegyél igénybe a szolgáltatásból.

Egy vizitdíj akkor működik leghatékonyabban, ha nincsenek mentességet élvezők, de leírni sem lehet befizetett járulékból. Ha mégis van mentesség, akkor törekedni kell arra, hogy a lehető legszűkebb kör kapja meg.

Gábor217 2012.11.21. 15:18:45

@tarackos: Milyen emberekkel kellene erről beszélni? Csak úgy bárkivel, akinek véleménye van?

Sokkal inkább az adott szakma képviselőivel. És programot kidolgozni. Célokat kitűzni, megvalósítási tervet megalkotni.

A nép nem tud ilyen összefüggésekben gondolkodni. És nagyon igazad van abban, hogy nem külön kell ezeket kezelni, hanem egységes rendszerben, adott fontos céloknak alárendelve.

A célok kitűzésében a népnek is lehet szerepe. Pl erős atyáskodó és az életünkbe beleszóló állam, vagy erősebb öngondoskodás, nagyobb tere az önmegvalósításnak.
Vonjuk ki magunkat a globalizáció alól mindenáron, vagy inkább a jólétért cserébe elfogadjunk bizonyos kompromisszumokat. Stb.

stf! 2012.11.21. 15:19:22

@Kivlov: "Ha nem akart egy szemétdombon, egy romhalmazban élni, ezt kellett csinálni."
Nem, el is mehetett volna,
és most szavazhatna Rólad meg rólam,
esetleg fikázhatna odakintről.
Ja, meg lehetett volna komcsi, aztán meg hirtelen rendszerváltó és új tőkés.
Szóval, embere válogatja.

Zabaalint (törölt) 2012.11.21. 15:20:09

@Roltii:
Asszem Dánoknál meg 10-szerese körül van a 300-nak és alkalmanként.

Ezek szerint abban a közalkalmazottas dologban tévedtem. A lényegen nem változtat, ettől még értelmetlen a nyugdíjasokkal egészségügyi járulékot fizettetni, értelmesebb a nyugdíjat csökkenteni, ha már ez a cél.

Roltii 2012.11.21. 15:20:47

@Környezettudatos:
Nem vagyok benne biztos, hogy visszafogta volna, mert 6 rugó /év nem annyira durva (mert ugyebár max 20 alkalomért kellett volna fizetni).

Nyuggereket nem védve, de az is megfontolandó, hogy a jelen egészségi állapotok mellett, nem lenne-e jobb, ha mégis csak gyakrabban járnának, és korábban kiszűrnék a betegségeket. Csak hát sajna nem ez történik, mint tudjuk.

Szerintem differenciálni kéne az ellátást, lehetne szegény/normál/gazdag kórház. Aki sokat fizet, az kapjon jobbat, mert az állam alapvető érdeke, hogy hamarabb visszamenjen dolgozni és adózni.
Aki normál (pl diák) az kapjon meg mindent, de semmi extra nem szükséges.
Aki meg évek óta nem dolgozik, nyugdíjas vagy hasonló, az is kapjon ellátást, de ott nem kell semmi csili-vili, csak szimplán működjön.
Tehát a gyengébbek kedvéért: mindenkinek járjon az őt megillető ellátás, de pl egy egyszerű kartörés esetén, nem biztos, hogy mindenkinek kell a méregdrága műanyag merevítő gipsz helyett, vagy nem biztos, hogy a topmanagernek a nyuggerrel egy helyen kéne várakoznia...
(persze a gazdag diák/nyuggernek legyen meg a lehetősége fizetni a jobbért)

most megkövezhettek, nyugodtan:)

eszenix 2012.11.21. 15:20:53

Megoldás a francia rendszer.
Mindenki kifizeti a vizsgálatokért a pénzt majd következő hónap elején visszatéríti a Tb. Kevesebb lenne a kamubeteg.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 15:21:47

@Semper Fidelis:

"Amely ország megengedheti magának, hogy emberek millióit ingyen közlekedhesse, az kőgazdag."
- Csak a 65 éven felüliek utazhatnak ingyen. Ők mennyien is vannak?

"a 7 éves gyereknek már fizetni kell, akinek nincs is saját jövedelme szemben a nyugdíjassal) "
- A 7 éves gyerek is nagyjából ugyanazokra a kedvezményekre jogosult, mint egy nyugdíjas.
- Egyébként szerintem rengeteg nyugdíjas elcserélné veled a jövedelmét, akár hónapokra is.

Roltii 2012.11.21. 15:24:11

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
neked is elmondom: nem pakolgatják, nem történik ilyen. Semmi értelme nincs az államkincstárból ki- majd visszafizetni. Adminisztrálni viszont sok okból kifolyólag szükséges.

@Zabaalint:
"A lényegen nem változtat, ettől még értelmetlen a nyugdíjasokkal egészségügyi járulékot fizettetni, értelmesebb a nyugdíjat csökkenteni, ha már ez a cél."
A kettő ugyanaz, de mégse. Ha csökkented, óriási felháborodás, és valszeg nem marad tartós.
Viszont kivetett járuléknál a későbbi nyugdíjemelésekkel se tűnik el az előny.

Fekete Dália 2012.11.21. 15:25:52

@eszenix:
Hogyan fizetné a magyar beteg a vizsgálati díjakat?
Hitelekből?
Ugyanis a doki diagnosztizál.
Nézzünk egy friss esetet:
Beteg elmegy ortopédushoz, mert fáj a térde.
Ortopédus első felindulásában közli a beteggel, hogy úgy néz ki rákja van.
Egy rtg és egy laborlelet alapján.
Ezért tovább kell menni CT-re, ahol kiderül, hogy csak egy sima meszesedés.

Roltii 2012.11.21. 15:27:17

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
nem vonatkozik ugyanannyi kedvezmény rá. Mert ha 65 év feletti nyugdíjasról beszélünk,máris ingyen van a tömegközlekedés.

Egyébként meg 1.7 millió öregségi nyugdíjas van tudtommal...

És igen, luxus, hogy ingyen van nekik minden. A helyi közlekedés még talán magyarázható, de hogy a távolsági milyen alapon jár, érthetetlen.
(és ez régen se volt így, rendszerváltás után vezették be... sőt, nálunk a svájci nyugdíjas is ingyen utazik.... (pontosabban: eu és svájc nyugdíjasai))

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 15:28:04

@gono:

"egy kozszolganak es egy nyugdijasnak is lehet munkaja vallalkozasa stb, ami utan fizetni kell, es ebbe bele kell szamolni minden jövedelmet."
- Igen, de tényleges adóbevétel csak a kiegészítő tevékenysége után keletkezik. Annak adminisztrálására meg már létezik az APEH-NAV. Ha a közszférában a 120 ezer forintos fizetés holnaptól csak 95 ezer lenne, de azt odaadnák kézbe, és mindenféle adó és (esetleg járulék) levonása nélül, akkor az adminisztráció egyszerűsítése mennyi nyereséget hozna? Szerintem jobb lenne az egyenleg.

kapisi?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 15:29:02

@Fekete Dália:

Erre dobhatnál egy összegszerűségében konkrét példát, mert ne haragudj, de meseszagú.

Namir 2012.11.21. 15:29:55

A nyugdíjak megadóztatása nem ördögtől való, de felborítaná a hazai járulék és nyugdíjfizetést.

1. Más országban adóznak a nyugdíjak, és nyugdíjcélú megtakarítások a felhasználáskor. De nem adóznak a járulékok, és nyugdíj-megtakarítások a felhalmozás során.

2. Nálunk a nyugdíjjárulék (részben) adózik.

3. Nálunk közvetve most is adóznak és fizetnek járulékot nyugdíjasok. Merthogy a nyugdíjuk alapja egy nettósított jövedelem. (A kiszámításánál a bruttó életpálya jövedelemből előbb járulékot és adót vonnak, majd az így kapott NETTÓ-NETTÓ jövedelemből számítják a nyugdíjat. Ja, a járuléklevonás, 2008 óta van Gyurcsánynak (+Bajnainak?) "köszönhetjük".)

4. Az MSZP (és az SZDSZ) 1997-ben eldöntötte a nyugdíjak megadóztatását (2013-tól). Az MNYP miatt.

eszenix 2012.11.21. 15:30:13

@Fekete Dália: Na de mennyivel kevesebb lesz a "jajj aranyoskám csak azé jöttem hogy beszélgessek egy kicsit meg hát meleg van"

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 15:30:18

@Fekete Dália:
Erre dobhatnál egy összegszerűségében konkrét példát, mert ne haragudj, de meseszagú.

Anno ezeket a néniket elvitték volna KMK miatt.

Más tészta, hogy a Medveczki Ilona sír-rí, mert csak valami 50-60 ezer a nyugdíja. Őneki alig volt szolgálati ideje.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 15:31:57

@Roltii:

"A közalkalmazottak után most sincs járulékfizetés egyéb közteher fizetés, csak mondom."

- Akkor a TÁKISZ mit csinál?
- Van a családban közalkalmazott, és tudom, hogy vonnak tőle.

odamondom 2012.11.21. 15:31:57

A vizitdíj 300 Ft volt alkalmanként. Ez igaz.
Csakhogy úgy látszik még mindig sokaknak nem jutott el a tudatáig, hogy összegét éves szinten limitálták 6000 Ft-ban!
Valamint hogy nem benyelte a költségvetés, hanem az orvosoknál maradt.
Az én háziorvosom a vizitdíj rövid ideje alatt tudta lecserélni a PC-jét, ami már alig akart elindulni, korszerű vérnyomásmérőt, ekg-t vett, szépen rendbe tette a rendelőt.
Vagyis visszaforgott a pénz az ellátás színvonalának emelésébe.
Akkoriban akik csípőből vizitdíj ellen szavaztak, ezt nem is tudták, csak a Gyurcsány elleni gyűlölet vitte őket az urnákhoz.
Megjegyzem a tandíjjal ugyanez volt a helyzet.
Van egy halom ismerősöm, aki mindkettő ellen szavazott, és mikor megkérdeztem miért, nem tudták a törvények legalapvetőbb részleteit.
Ide vezet, ha valaki érzelemből, és nem értelemből cselekszik!
Most majd kapunk mindkét vonalon rosszabbat.

Zabaalint (törölt) 2012.11.21. 15:32:09

@Roltii:
Nekem volt/van beteg idős rokonom, ismerősöm, de olyan, akinek konkrétan nem volt nagyobb baja, csak apróságokért jár/járt orvoshoz, konkrétan olyanokért, amikért aktív dolgozó semmiképpen sem menne orvoshoz, pláne nem rendszeresen, sokkal több. Mert magas a vérnyomása, a vérképében valami eltér picit a normálistól, mert éppen kicsit köhög, stb., stb. Ilyenkor az orvos nyugtatásként felír valamit, volt olyan rokonom, aki 15 féle gyógyszert szedett úgy, hogy konkrétan annyi volt a panasza, hogy remeg a keze, megjegyzem semmivel sem remegett jobban, mint az átlagnak a korosztályában. Szvsz simán lehet, hogy neki inkább megrövidítette az életét a sok gyógyszer. Volt persze olyan orvos, aki levágta mi a helyzet, de ilyenkor vagy tovább erősködött, vagy keresett más orvost, mondván ez bunkó.

Semper Fidelis 2012.11.21. 15:32:48

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Milliós az ingyen utazók száma. NEM igaz, hogy a 7 éves ugyanazokra a kedvezményekre jogosult. Neki kell jegy a 65 év fölöttinek meg nem. Mi ezen olyan érthetetlen?

Hogy jön ide az én jövedelmem?

Fenntartom, hogy az az ország, aki ingyen utaztat MILLIÓKAT, az gazdag ország. Ha tetszik neked, ha nem.

KG2000 2012.11.21. 15:33:31

@Gábor217: A 3 pontoddal egyetértek. A 4. pont valójában már megvalósult, hiszen a mai nyugdíjasok nagy részének van saját tulajdonú lakása (háza), amelyet még a Kádár-korszakban szerzett meg. Avagy a mai fiatalok számára nyitott a lehetőség az önkéntes nyugdíjpénztárak felé, amelyek léteznek. Vannak persze, akik egyáltalán nem gondoskodnak magukról, mert még életükben nem volt munkahelyük, de ez más probléma.

nozz 2012.11.21. 15:34:16

@spinat:
"hanem hogy az átlagnyugdíj a étminimum környékén van. "

Létminimum: 75547 Ft
Átlagnyugdíj: 105084 Ft

Zabaalint (törölt) 2012.11.21. 15:34:50

@Roltii:
Ennél sokkal egyszerűbb csökkenteni a munkáltatói járulékot, ezzel elősegítve a foglalkoztatást (emlékszünk még, a Fidesz ezt ígérte), valamint 2/3-os törvényt hozni, hogy a kifizetett nyugdíjak összege nem haladhatja meg a nyugdíjkassza összegét, tehát nem keletkezhet ott hiány, aztán ezen belül már sakkozhat az aktuális kormány, ahogy akar.

Környezettudatos 2012.11.21. 15:35:07

@Kivlov: Na, édesanyád büszke lehet rád. Én egyébként 40 éves vagyok, tehát ha kell, még meg tudlak nevelni. Szólj, ha a tahóságod már nyomaszt és kisajtolom a takony testedből. ;) Kis burnyák.

Roltii 2012.11.21. 15:36:59

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
nem azt mondtam, hogy mentesülnek a közteherviselés alól, csak azt írtam, hogy technikailag nem történik utalgatás. Az, meg hogy adminisztrálni kell ezeket, teljesen normális dolog. Lehet mellékállás, lehet részvényjövedelem, kismillió dolog, ami miatt nem megoldható, hogy ne legyen adminisztráció...

@odamondom: a vizitdíj nem volt adómentes, és adminisztrációt igényelt. EÜ cégnél dolgoztam akkoriban, és a 300 forintból kb 170 jutott, ha jól emlékszem... úgyhogy kvázi értelmetlen is volt...

Steve123 2012.11.21. 15:37:27

A nyugdíjasok nem kérték, hogy ők legyenek a szent tehenek, mégis azok lettek. Nem szabad minden velük kapcsolatos változást rögtön lesöpörni az asztalról. Ez az írás rávilágít egy-két érdekességre.

kerdezzbatran.blog.hu/2012/11/21/cccc_132

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 15:39:09

@odamondom:

A vizitdíj 300 Ft volt alkalmanként. Ez igaz.
Csakhogy úgy látszik még mindig sokaknak nem jutott el a tudatáig, hogy összegét éves szinten limitálták 6000 Ft-ban!

- Ellenben az 1% járulékemelés nekem negyedévente többet elvisz!!!

Kivlov 2012.11.21. 15:39:13

@Környezettudatos:
:D
szádat evésre, kiscsimbók... :D

Fekete Dália 2012.11.21. 15:39:19

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Rtg vizsgálat :5.000
CT kontraszt:25.000
Labor:3.000

Azokat a néniket nem vitték el, mert akkoriban divat volt htb-nek lenni.

Fekete Dália 2012.11.21. 15:39:48

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Rtg vizsgálat :5.000
CT kontraszt:25.000
Labor:3.000

Azokat a néniket nem vitték el, mert akkoriban divat volt htb-nek lenni.

zolika78 2012.11.21. 15:40:29

1. Elég sok államban a nyugdíj bruttó, tehát vonnak le belőle mindenféle illetéket, adót, így az ötlet nem új.
2. A fidesz biztos, hogy a 2014-es választásokig ilyet nem vezet be. Ha kicsit is figyeled a politikát látod, hogy minden erejével arra gyúr, hogy megnyerje a 2014-es választást, a költségvetés hosszú távú fenntarthatósága nem érdekli.
3. 2014 után akárki is lesz hatalmon valamit kell kezdenie a nyugdíjasok problémájával mert jelen állapotban fenntarthatatlan a rendszer.

Környezettudatos 2012.11.21. 15:40:41

@Roltii: "Nem vagyok benne biztos, hogy visszafogta volna, mert 6 rugó /év nem annyira durva (mert ugyebár max 20 alkalomért kellett volna fizetni)."

A puding próbája az evés, de itt senki nem kóstolt, hanem kidobták. Hitből.

"Nyuggereket nem védve, de az is megfontolandó, hogy a jelen egészségi állapotok mellett, nem lenne-e jobb, ha mégis csak gyakrabban járnának, és korábban kiszűrnék a betegségeket. Csak hát sajna nem ez történik, mint tudjuk."

A prevenció nagyon fontos lenne. Már az iskolában elkezdve. A szűrővizsgálatokat viszont nem preferálják valamiért. Van ez a "menedzser szűrés" nevű okosság. Na, ezt minden polgárnak előírnám két évente kötelezően és aki nem vesz részt rajta, annak 2000 forint vizitdíjat irányoznék elő. Pont azért, amit írsz. Egy időben kiderült betegség a kezdeti stádiumában kezelhetőbb, sőt, olykor elég csak az életmódon változtatni.

"Szerintem differenciálni kéne az ellátást, lehetne szegény/normál/gazdag kórház. Aki sokat fizet, az kapjon jobbat, mert az állam alapvető érdeke, hogy hamarabb visszamenjen dolgozni és adózni."

Ez oda vezet majd, hogy a kútvölgyi megint kiemelt kórház lesz, ahová a hétköznapi ember is bejut kis kenőpénzért. Magán klinika meg létezik most is, de a TB kerüli erősen.

"Aki normál (pl diák) az kapjon meg mindent, de semmi extra nem szükséges.
Aki meg évek óta nem dolgozik, nyugdíjas vagy hasonló, az is kapjon ellátást, de ott nem kell semmi csili-vili, csak szimplán működjön.
Tehát a gyengébbek kedvéért: mindenkinek járjon az őt megillető ellátás, de pl egy egyszerű kartörés esetén, nem biztos, hogy mindenkinek kell a méregdrága műanyag merevítő gipsz helyett, vagy nem biztos, hogy a topmanagernek a nyuggerrel egy helyen kéne várakoznia..."

Nagyon nagy +1! A jelenlegi rendszer ezért deprimáló, mert nincs tekintettel a kereső és a nem kereső emberek közötti életvitelbeli eltérésekre.

"(persze a gazdag diák/nyuggernek legyen meg a lehetősége fizetni a jobbért)"

"most megkövezhettek, nyugodtan:)"

ÁFA-s számla kell róla? Akkor +27% forintocska! :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 15:43:03

@Semper Fidelis:

- A 7 éves gyerek is NAGYJÁBÓL ugyanazokra a kedvezményekre jogosult, mint egy nyugdíjas. - Bár a 7 éves állandóan kap kedvezményt, a nyugdíjasnál meg töltögetik a karikákat.

- Egyébként szerintem rengeteg nyugdíjas elcserélné veled a jövedelmét, akár hónapokra is. - Hogy tudd, milyen erőfeszítés némelyiknek a 60 km-el arrébb lakó családtagjait meglátogatni.

Környezettudatos 2012.11.21. 15:43:36

@nozz: A számokat ki határozza meg? Mert ha matolcsy, akkor 47000 forintból is meg lehet élni, tehát az a létminimum! :) Minden relatív ugye.

hoesett 2012.11.21. 15:44:21

2012 az Európai Uniós Aktív Öregedés Éve.
Tessék megnézni az ehhez kapcsolódó anyagokat.

Nyugdíj 70 év felett (a csehek már törvényben rögzítették a 73 évet - tessék megnézni) a németeket szoktatják a 72-höz, az Unió tervezi az esélyegyenlőséget az idős munkavállalóknak, nyilván a nyugdíj mértéke is alacsonyabb lesz ésatöbbi.

A kérdés csak az, hogy egy majdan 73 éves koráig dolgozó el kell-e tartson egy 50 évesen nyugdíjba vonultat?
Csupán azért, mert ez a TV sorozat bámuló elvárja az európai életszínvonalat a politikusoktól...

Fekete Dália 2012.11.21. 15:45:39

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Egyébként ez olyan, hogy elmész mondjuk egy kardiológiai centrumba és miközben ott ücsörögsz egyszerű betegként(előtte 2-3 hónappal regeltél időpontot) egy egész napot, tehát van időd megnézni, hogy ha magánbetegként mentél volna, akkor úgy ki is jöttél volna aznap soron kívűl 100 ezerből.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 15:45:55

@Roltii: Kell legyen utalgatás, hisz külön költségvetési tétel egy iskola (ÖK) egy minisztérium, egy tűzoltóság,....
És akkor a tisztán állami cégekről még nem beszéltünk.

Egyébként tudom, hogy zajlik az utalgatás.

Roltii 2012.11.21. 15:47:00

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
te hol élsz? a nyugger tölt bármilyen karikát a BKV-n? ne fárassz...
Az ingyenes korlátlan távolsági közlekedés pedig ne legyen már alapjog, sőt a családlátogatás sem. Nem megy ennyire jól... Mikor nekem a szarrá adózott fizetésemből kell megvennem a bérletemet, majd jövőre még magáért a tranzakcióért is fizetni, akkor nem biztos, hogy a nyugdíjas 60 km-es közlekedésének ingyenesnek kell lennie...

Martian (törölt) 2012.11.21. 15:47:08

@Gábor217: "Több lábon állás, ami legalább 3 legyen. Ebből egyet ugye kilőtt drága kormányunk."

Azt kellett volna kilőni, aki kitalálta ezt a "lábat"... és anno a fidesz is hallgatott a témában, mint szar a fűben.

A nyulakról · http://anyulakrol.blog.hu 2012.11.21. 15:47:50

Az úri közönségből nyilván senkit nem érdekel, de azért ennek a felvetésnek - ami korántsem volt ilyen hangsúlyos az előadásban - volt egy környezete is. Például egy egész konferencia, amelyről én pl. most értem vissza az irodába, és ahova pl. Szócska államtitktár úrnak nem sikerült odaérnie, de még csak nem is delegált senkit maga helyett.

Az elmúlt évek egészségügyi konferenciáinak mindig is kiemelt témája volt az egészségügy finanszírozása. Nem véletlenül, hiszen miközben a kormányzati kommunikáció a mindenki által a megfelelően elérhető, magas színvonalú ellátásról szól még mindig, azonközben sokszor több hónapos várólisták, eszközzel, gyógyszerrel ellátatlan intézmények, még mindig jelentékeny mértékben alulfizetett egészségügyi szakszemélyzet, stb. vannak a mai magyar egészségügyben (aki járt mostanában kórházban, annak nem kell mondani...).

Figyelemre méltó egyébként a kormányzat mostani reakciója. Miközben a 2008-as népszavazással magát szűk egyirányú utcába (ha nem zsákutcába) kormányzó Fidesz hallani sem akart a magánforrások bevonásáról, mára nemcsak szakmai vita kezdődött a kérdésben, de az egészségbiztosítási jellegű megtakarítások egyes körének adómentességének biztosításával el is kezdődött egyfajta elmozdulás a kérdésben. Abban persze konszenzus van, hogy a rendszer nem több-biztosítós, hanem kiegészítő biztosításos lesz, tehát többek között mindenki ugyanúgy fizetni fogja az állami tb-t, mint eddig, és a kiegészítő biztosításból az állami egészségügyben pl. a TVK-val nem sújtott ellátást vásárolhatja meg.
Másrészt szűkíteni kellene az ellátási csomagot, mert papíron nagyon sok mindent finanszíroz a TB, miközben a tényleges hozzáférés ennél jóval szűkebb.

De hát másfél évvel a választások előtt értelemszerűen nem lehet ilyen témákról beszélni, mert az mind szavazót visz el a Fidesztől (egy fenét), ezért is a kormányzat dühödt reakciója.

A szakma egyébként széles körűen egyetért abban, hogy be kellene végre fejezni a...khm...lódítást a mindenki által egyformán elérhető egészségügyről és széles konszenzuson alapuló párbeszédnek kellene kezdődnie az egészségfinanszírozás tarthatóságának módozatairól, aminek része lehet a nyugdíjak bruttósításáról való szakmai eszmecsere is.

Ezt sem kellene elhiszterizálni...

spinat 2012.11.21. 15:48:18

@stf!: bocs, nem bántásként, de ez kommunista duma. Az ország újjáépítese a háború után 60 évvel ezelött volt. Tehát akik abban részt vettek, minimum 75 évesek. Másrészt mindenki folyamatosan újjáépíti az országot, most is. Különben szétesne. Na meg hogy többször ellopták töle. Miért, közben többször visszalopta, vagy mi? Tiéd a gyár magadnak építed? és miért is járna ezért ingyenes eü ellátás? nem mondom, hogy nem csak érdekelne a levezetésed. Akkor miért nem ingyenes a telefon, meg a fütés?. Megdolgoztak érte 40 évet, nem? Ha apám 30 évet dolgozott a közösben, meg 10-et utána a privátban, akkor neki mennyi jár érte? Mint tudjuk, már a nyugdíj sem fog járni, csak ha jut. Mert ha a nyugdíjas 40 évet keményen lenyomott a bányában, akkor nem jár neki a szoláriumbérlet? Vagy a heti libacomb? miért nem? Ha jut, felölem azt is kifizetheti az állam. De manapság a kórházakban mindenki maga viszi a szappant, meg a törülközöt, meg a vécépapírt (már ha ki mer menne a vécére, mert nem jut pénzt takarítónöre). Mert nem jut rá. A folyosón csak minden harmadik lámpa ég, spórolásból. Egy nagy megyei kórházban. Az utcasepröknek nagyobb a fizetése, mint orvosoknak, növéreknek. Ez van. Ennyire juttat az állam pénzt, mert máshol nagyobbak a prioritások. Ezen kéne elgondolkodni, és nem azon szörnyülködni, hogy valaki elgondolkodik megoldásokon. Az még nem biztos, hogy az lesz a helyes megoldás.

A nyulakról · http://anyulakrol.blog.hu 2012.11.21. 15:49:04

@A nyulakról: helyesen: megfelelő időben elérhető egészségügyről beszél a kormánypro...kommunikáció.

Fekete Dália 2012.11.21. 15:49:42

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Az özvegyivel együtt+ esetleg a vakságival, amit minden romló látású néni megpályázott anno.
Egyik sem jár fehér bottal, nem kell megijedni!

Roltii 2012.11.21. 15:52:16

@Martian:
"Azt kellett volna kilőni, aki kitalálta ezt a "lábat"..."
így van! az mnyp rendszer megszüntetése legalább olyan rossz rendszer volt mint a megalkotása. Mondjuk a kettő együtt üt igazán:)
Egy szarul működő rendszert nem biztos, hogy gondolkodás nélkül érdemes eltörölni, lehet, hogy lehetett volna rajta javítani... de már mindegy.

tede 2012.11.21. 15:52:40

Az a baj ebben az országban, hogy mindenki csak kivenni akar az államból, de belerakni senki.

Látszik, hogy milyen kevesen vannak normális nyugdíj szinten, ami azt is jelenti, hogy ennyire nem fizet járulékot senki.

IDKFA 2012.11.21. 15:54:10

Mindenki fizessen - lehetőségeihez mérten - ami valamit igénybe vesz.

dr Sör Kálmán · http://orangeorder.blog.hu 2012.11.21. 15:54:42

A nyugdíjak bruttósítása azért lenne jó, mert így meg lehetne törni a nyugdíjas-MSZP koalíciót. Mivel innentől kezdve minden járulék- és bérrel kapcsolatos adóemelés érintené a nyugdíjasokat is, így nem lehetne az egyre kevesebb aktívra tolni a szart, mint ahogy eddig általában (járulékok emelése stb). A Fidesz, mivel tisztában van a nyugdíjasok érdekérvényesítő képességével és könnyű befolyásolhatóságával, nem meri ezt meglépni, pedig itt a bizonyíték, hogy erősen gondolkodik rajta.

Az meg nevetséges érv, hogy ennek adminisztrációs költségei vannak. Több ezermilliárd forint nagyságrendben fizetünk ki nyugdíjat minden évben, ehhez képest az adminisztrációban a változás minimális költségekkel járna. A vállalkozások és az államháztartás is folyamatosan kénytelen adminisztrációban követni a jogszabályi változásokat, minden évben. A TB-nél is megvan ennek a háttere. A nyugdíjas ugyanannyit kapna mint eddig, csak ezentúl nem lehetne az aktívak terheivel szórakozni, mert egyből a nyugdíjakon is lecsapódna a dolog.

nyanyus 2012.11.21. 15:55:54

@barata: Kívánom, hogy a te életedben már így legyen!

nu pagagyí 2012.11.21. 15:57:25

Szerintem nem hülyeség, sőt SZJA-t is vonni kéne a nyugdíjakból. Természetesen bruttósítás után.

A költségvetés szempontjából ennek a műveletnek nulla az egyenlege (kifizeti, visszafolyik), de nem mindegy mit, mire fizetnek meg az emberek bruttójukból.

A járulék bevételt csak adott célra lehet elkölteni, így az egészségügyi járulékot csak az egészségügy finanszírozására. Később, a mindenkitől levont járulék, alapja lehet egy magán-egészségbiztosítói rendszer létrehozásának, a népszavazással meggátolt Gyurcsány-reform mintájára. Eddig ugyanis ez volt az egyetlen épeszű ötlet, hogy hozzáférhető, megfelelő minőségű, ugyanakkor finanszírozható is legyen az egészségügyi ellátás.

Az SZJA levonás két okból lenne szükséges. Egyrészt a nyugdíjasok jelenleg ki vannak zárva az 1+1%-os felajánlásból, ami a civilszervezetek egyetlen valóban civil finanszírozási forrása. Másrészt az SZJA-nak helyi adónak kellene lennie, mivel az önkormányzatok függetlensége csak akkor biztosítható, ha közvetlenül a helyiektől származik bevételeinek zöme és nem politikai szimpátia alapján jutnak csak forrásokhoz. Az emberek adófizetési hajlandósága is csak akkor növelhetó, ha befizetett adójuk sorsát számonkérhetik és ez helyben egyszerűbb, mint államtitkok után nyomozni.

lobster thermidor 2012.11.21. 15:59:16

Két egyszerű találóskérdés következik:

1., Akkor most valójában kitől is kell megvédeni a nyugdíjakat?

2., Az IMF-től, vagy a fidesztől?

Környezettudatos 2012.11.21. 16:00:52

@nu pagagyí: Hm. Vannak jó gondolataid...de így sosem jutsz be a parlamentbe! :)

georgie58 2012.11.21. 16:02:13

@OkoskaTo:rp: Szerintem felelős államháztartási gondolkodással és az adók épeszű felhasználásával, az esztelen kormányzati pazarlás és lenyúlás megszűnésével ez a kérdés is levehető lenne a napirendről addig, amíg érdemben, egy felemelkedő gazdaságban megint foglalkozni lehetne vele. A nyugdíjasok MÁR megdolgoztak a nyugdíjukért, meg azért, hogy mi dolgozhassunk (már akinek persze van munkája ebben a félázsiai országban...), szóval ne sajnáljuk tőlük a pénzüket.

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 16:03:27

Orbánnak él még a kurvaanyja? Ja, persze, ha él is, akkor sem lesz soha olyan gondja, hogy esetleg beledöglik a fiacskája által vezetett maffia gazemberségeibe.

Hachimoto 2012.11.21. 16:04:16

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

én naponta utazom Pécs-Szekszárd távon (60 km), és nyuggerek tucatjai mennek Bonyhádról Pécsre vásárolni (pedig van ott Lidl, Tesco, Aldi, sok hentes, zöldséges)

szoktam hallani a beszélgetésüket, nem éppen az a megrogyott társaság. INGYEN utaznak 40 km-t BEVÁSÁROLNI (holott lenne rá lehetőség 300 méteren belül), én meg állok másfél órát a buszon egyetemig. álszent vagy

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 16:04:21

@IDKFA: te baromarcú náci korcs! Kérdezd már meg a jókurvaanyádat, mennyi adót, TB-t stb. fizetett egy életen át, amiért aztán lófaszt se kap!
Már ha egyáltalán ismered és szóbaáll veled!

Roltii 2012.11.21. 16:04:36

@georgie58:
minél nagyobb a hiány, minél nagyobb a "szívás", annál több lesz a lopás, lenyúlás.
Ahol valami jól működik, és lenyúlják a pénzt, majd ettől elromlik, az látszik. Kishazánkban eleve szarul működik a legtöbb dolog, ha innen nyúlnak, kevésbé feltűnő.
Nem véletlenül a legcsóribb országokban lehet a legtöbbet lopni:)

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 16:05:05

@barata: neked is csak egy úthenger kellene... ami kitapossa belőled a szart is.

sleepy 2012.11.21. 16:05:14

"Remélhetőleg a döntés-előkészítők és döntéshozók azért figyelembe veszik majd azt (ha mégis napirendre kerül), valójában milyen jövedelmi viszonyok jellemzik a nyugdíjasokat."

a jelenlegi nettó átlag nyugdíj több mint a jelenlegi nettó átlagbér. ez kábé a legmagasabb arány Európában, gondolom azért, mert jut rá...

30 éves vagyok, fizetem a nyugdíj, TB stb járulékokat miközben a TB rendszert jelenel alig használom, miközben a nyugdíjasok jóval többet.

Értem én, hogy már nem gyűjthetem magamnak a nyugdíjamat, rendben, akkor fizetem a mostaniakét, tudva azt, hogy így nekem 40 év múlva nem jut semmi, pedig elvileg "nekem is járna" majd 40-50 év munkaviszony után.

miért ördögtől való az, hogy azok is fizessenek az ellátásért akik tipikusan igénybe veszik?

a fentiek miatt pedig senki ne jöjjön nekem azzal, hogy nyomorognak a nyugdíjasok, mert az aktívak jó része is (miután kifizették mások ellátátsát is: nettó átlagbér cca= nettó átlagnyugdíj)

szerintem a miniszteri biztos jókat beszél. ha ilyeneken gondolkodnak, akkor jó úton járnak. de persze pártunk és kormányunk túl beszari, hogy hasonlóan előremutató dolgokat felvállaljon (vagy egyszerűen csak azt, hogy ezen is elgondolkodtak). ésigen, nyugdíjasként is kifizetném a ZB járulékot (ha egyáltalán leszek valaha nyugdíjas...)

gono 2012.11.21. 16:05:43

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

szerintem amirol beszéltek az nem egyszerűsítés hanem bonylítás.

azonkívül beláthatatlan következményi lennének mindenféle nem várt területen is.

Elsöprő erejű felesleges központosításcunamit és a kreatív könyvelés magasabb nívóra emelését vízionálom.

lehetetlen lenne mindenfele adokedvezmeny alkalmazasa, igy peldaul az szja-bol leirhato ingatlanado (kiterjesztve a nyugdíjasokra;)

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 16:06:59

@nu pagagyí: mondd te sokadik baromarcú! Nem zavar, hogy a nyugdíjak eleve adózott összeg után járnak? Te most azt hiszed, hogy lesz miből élned nyugdíjas korodra. Hát kívánok neked minél hosszabb, minél nyomorultabb életet! Élj legalább kilencven évet! Ebből az utolsó 40-50-et az utcán, hajléktalanként...

Mr. Rustical 2012.11.21. 16:07:07

Szóval a nyugdíjasok ne fizessenek.
Utazzanak is ingyen, továbbra is.

De ugyanakkor a bankok se fizessenek különadót, meg a kiskereskedők se, meg az energiaszolgáltatók se.
Általában, senki se fizessen semmiért, de azé' legyen minden. ingyen.

Persze ez nem populizmus, dehogy, ez maga a nagy szakértői független szakértelem, ami a Haza és Haladásnál felhalmozódott.

Csak végig kell nézni az index címlapon, hogy lássa, akinek esze van, hol tart ma intellektusban a magyar baloldal.

Mondjuk ilyesmire (ész, alapvető matematikai ismertek, stb.) nálatok nincs is szükség, enélkül is elvoltatok mindig, egészen Kun Béláék óta.

A posztolónak fogatosnak tetszett lenni, majd téesz elnöknek, aztán demokráciaféltő jogvédőnek és végül közgazdasági szakértőnek? Végül is rendben van, írni legalább megtanult időközben.

Mikor tetszik véleményt nyilvánítani az európai bankfelügyeleti tervekről, a FED pénzpumpáló politkájáról, a kínai gazdasági kilátásokról? Várjuk a további magvas gondolatokat.

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 16:07:52

@sleepy: kérdezd már meg te is azt a vén kurvát, aki megszült, hogy vajon mit szól a fiacskája elképzeléseihez!

Elijah_Baley 2012.11.21. 16:09:17

@A fidesz a betegek kiirtására készül: hagyd már őket, így is nehéz életük van, lelencgyerekként eljutni az internetig magában is szép teljesítmény :)

Roltii 2012.11.21. 16:09:39

@A fidesz a betegek kiirtására készül:

nem, nem adózott jövedelem után jár a nyugdíj. Köze nincs ahhoz jelenleg a nyugdíjnak, hogy mennyit kerestél. Az igaz, hogy mikor nyugdíjba mész, megnézik a régi béreidet, és ez alapján többet vagy kevesebbet kapsz a veled együtt nyugdíjba menőkkel összehasonlítva. De abszolút értékben nem találkozik a kettő.

hazug fidesznyik (törölt) 2012.11.21. 16:09:43

@Gábor217: "Sávosan emelni: A kis nyugdíjakat jobban, a magasakat akár nem is emelni"

Nem lenne jó. Érdemeik szerint kell őket kifizetni, ugyanis én nem szeretném, ha 40 évnyi bejelentett munkabérrel majd ugyanannyi nyugdíjat kapnék, mint egy fideszes pizzzafutár vagy jobbikos biztonsági őr, akiknek jó ha van öt év bejelentett munkaviszonyuk minimálbéren.

Szevasztok 2012.11.21. 16:09:56

Amikor ma délelőtt olvastam az erről szóló cikket, akkor azt mondtam magamban, hogy "Na a Fidesz kormány végre megcsinálja az első értelmes intézkedését!"

Először nem is igazán akartam elhinni, hogy valami hasznosat is tud teremni az unortodoxia, de bíztam benne.

Aztán később olvastam a cáfolatot, és megnyugodtam, hogy minden a helyére került, helyreállt a világ rendje.

Rövid egy mese volt...

we 2012.11.21. 16:12:19

"Ma 3,85 millió járulékfizető teremti meg a 9,69 millió lakos egészségügyi kiadásait"

Ebből le kell vonni az összes állami és közalkalmazottat, mivel ott az állam csak annyit csinál, hogy az egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt.

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 16:12:57

@De gustibusaut bene, aut nihil: azért rém kíváncsi lennék, hogy a sok nyugdíjasgyűlölő tetű közül hánynak élnek nyomorban már most is a szülei-nagyszülei és ezek közül hányan állnak még szóba a kotonszökevényekkel...

sleepy 2012.11.21. 16:14:10

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
neked volt gyerekszobád ember? anyád nem tanított meg viselkedni?

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 16:14:21

@we: no igen. Szóval aki beteg, az eleve dögöljön meg, ha nem milliomos (lásd fizetős kórházak c. terv!)

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 16:15:00

@sleepy: neked van anyád, tetű? Tripperes ügyfelétől fogantál? Rajta kérd számon, ne rajtam!

hazug fidesznyik (törölt) 2012.11.21. 16:15:02

@tede: "Látszik, hogy milyen kevesen vannak normális nyugdíj szinten, ami azt is jelenti, hogy ennyire nem fizet járulékot senki."

A manyup tagok tartották fent az egész nyugdíjrendszert a befizetéseikkel, nem hiába lopták el tőlük a többit is a nemzeti együttműködés rendszerében. Ez a rablóbanda eddig semmit nem adott, csak lopott és államosított.

Roltii 2012.11.21. 16:15:42

@A fidesz a betegek kiirtására készül:

szerinted a csöves helye a kórházban a top manager, vagy akár csak egy jól kereső informatikus mellett van? Vagy akár egy tanár ember mellett? Szerintem nem.

we 2012.11.21. 16:16:09

@A fidesz a betegek kiirtására készül: fogalmam sincs miről beszélsz, semmi ilyesmit nem írtam.

Elijah_Baley 2012.11.21. 16:18:27

@A fidesz a betegek kiirtására készül: én is kérdeztem, de nem válaszoltak,azért gondolom h a bloghun előfeltétel az árvaházi múlt, csak mi regisztráltunk tévedésből :)

Gábor217 2012.11.21. 16:18:34

@hazug fidesznyik: Érdmeik szerint, igen. De miért emelünk infláción felül minden évben? Az mindenkinek érdeme szerint való, hogy emeljék a nyugdíját?

A nagyon kis nyugdíjjal rendelkezőkért azért kell emelni, mert különben ténylegesen éhenhalnak.

Akinek viszont szép magas nyugdíja van, az miért kap még emelést is? Mi indokolja ezt akkor, amikor a jelenleg is keményen dolgozó aktív korúak akár 10 éve sem kaptak legalább inflációkövető emelést?

Én a nyugdíj emelést a közalkalmazotti béremelésekhez kötném. Ha a nyugdíjasoknak emelünk, emeljünk a közalkalmazottaknak, illetve fordítva. Ha nincs keret pl. orvos, illetve tanár bérek emelésére, akkor abban az évben a nyugdíjasoknak sincs emelés.

Ezt perze lehetne finomítani, társadalmilag igazságossá tenni, de a "mert csak", vagy a "mert jár" módszer nem működik.

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 16:18:40

@Roltii: igen. Képzeld, jól kereső informatikusként el bírtam viselni, hogy két héten át egy nyomorult, haldokló öregúrral és egy egyébként egészséges, harmincas csövessel voltam egy szobában.
Ja, én nem vagyok olyan antiszociális féreg, mint ti sokan...

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 16:21:28

@Gábor217: talán azért, mert az infláció csak egy statisztikai eszközökkel kozmetikázott hazugság, a nyugdíjasoknak meg valamiből meg kéne élniük. Csakhát ugye a mai ifjúság úgy gondolja, hogy aki elmúlt hatvan éves, az már taigetoszra való. Csak tudnám, a fajtádnak mi lehet a felmenő ági rokonaival.
Remélem azok, akik nyomorognak már most is, ismerik a véleményed és leköpnek, ha a közelükbe mész!

huKKK 2012.11.21. 16:28:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Ma találkoztam egy hatvanas fiatalemberrel aki (ismerősként/felhatalmazottként) egy ideiglenesen mozgásában korlátozott 92 éves fiatalember kilencezervalamennyi forintját szándékozott felvenni, eljuttatni a Tisztelt Címzettnek.
Mutatott egy csomó rózsaszín fecnit az előző hónapokról, amiken még 27ezer valamennyik voltak.
Azt mondta, kétharmadát levonták valamiért.
Nem értem az egészet.
Tudom, ez nem nyugdíj, de akkor is...
Egy nyugdíjaskorú, perpill. helyváltoztatásra képtelen ember egyetlen jövedelemforrásáról van szó.

bandras 2012.11.21. 16:30:17

A nyugdíj összege valóban kevés, de azt is figyelembe kellene venni hogy az a dolgozók nyugdíjjárulékából van kifizetve. Egy példa a rokonságból: 25 év munkaviszonnyal 90-es években bolti eladóként nyugdíjba ment ember nyugdíja 90 ezer forint. Ugyanabban a boltban ugyanazon pultnál álló eladó fizetése nettó 60 ezer. Egy nettó 60at kereső most nyugdíjba megy kb. 35 ezer forintot fog kapni. Ez rendben van? Nem sajnálom a 90 ezret a nyugdíjastól, mert tényleg nem sok, de azt a 60ezret kereső dolgozó nyugdíjjárulékából kell kifizetni.
Egyszerűen a nyugdíjak emelését nem az inflációhoz kellene kötni hanem vagy gdp növekedéhez, átlag vagy minimálbér növekedéshez.

nyünyüge 2012.11.21. 16:30:45

@Mr. Rustical:
Csak csöndben mondom, hogy ki ne zökkentselek mély meggyőződésedből: ha a "magyar baloldal állapotára" vagy kíváncsi, akkor ne az index főoldalát olvassad :)!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.11.21. 16:30:48

@Mr. Rustical: "Csak végig kell nézni az index címlapon, hogy lássa, akinek esze van, hol tart ma intellektusban a magyar baloldal."

mi baloldali politikai orientációjúak tökéletesen értjük, hogy mindenért mi vagyunk a hibásak, meg mi vagyunk az emberiség legalja, de azért az elég beszédes, hogy miközben - a jobboldali kommunikáció szerint - szerepünk marginális és létünk értelmetlen, még mindig velünk foglalkozik a társadalom kormányhű része. miközben annyi, de annyi fantasztikus dolgot tesz a jobboldali elmék népes tábora!

és még piros pötty sem volt a seggünkön, leszámítva a rubeolát, ha már egészségügy...

Gábor217 2012.11.21. 16:31:03

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
Nem, nem. A hangnemedet kikérem magamnak először is.
Másodszor pedig persze, meg kell élniük, de a tanárokkal mi van? 10 éve nem volt náluk béremelés, vay akár csak a reálbér szinten tartása. Akkor írhatnám más előjellel azt, amit te reagáltál az én hozzászólásomra.

Csak pl. az adott tanárnak el kell tartania a családját is, egy nyugdíjas korúnak viszont jó esetben nincs ilyen teher a vállán.

Nem azt mondom, hogy fagyasszák be a nyugdíjakat 1000 évre. Viszont igen, a gazdaság teljesítőképességének legyen a függvénye legalább részben, hogy mennyi a nyugdíjemelés, és akár lehet olyan is, hogy adott évben elmarad. Mert mindenki tisztában van vele, hogy 10-20 év múlva még kevesebb pénz áll majd rendelkezésre, amiből több embernek magasabb nyugdíjakat kéne fizetni. Ez gyakorlatilag lehetetlen lesz. Ha ezt nem ismerjük fel és el, és nem kezdünk gondolkodni erről, hatalmas baj és felháborodás lesz, természetesen az éhhalál mellett.

Illetve többek közt annak a tanárnak a vállát fogja még több teher nyomni, akinek 10 éve nem emelték a fizuját, de az emelkedő nyugdíjakat ki kell termelni, ezért jobban meg kell őt adóztatni.

Szerintem aki ezt jónak látja, azzal nincsm inden rendben.

Állam-vizsga 2012.11.21. 16:31:37

Nekem még jó sok évem van a nyugdíjig, sőt azt szoktam mondani hogy valószínűleg meg sem érem, mert arra már 70-75 év lesz a korhatár és a jelenlegi életvitel mellett ebben a rohanó stresszes világban kizárt.
Ezért saját magam takarítom meg a nyugdíjamat önkéntes magánban, valamint nemsokára külföldi cégnél is nyitok ilyet. Ezért nagyon nem örültem a manyup pénzek lenyúlásának. Elégették a jövőnk biztosítékát, tulajdonképpen semmilyen pozitív hatás nélkül. Ezért legszívesebben bíróság elé küldeném a fidesz bandát, mert szerintem kimerítette a zsarolás, manipuláció fogalmát.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.11.21. 16:32:48

@Mr. Rustical: hogy miért nem az európai bankfelügyeleti tervekről, a FED pénzpumpáló politikájáról, a kínai gazdasági kilátásokról? majd egyszer, ha már a hazai témák elfogytak
De gondolom szakblogokon tudsz ezekről is olvasni, ha érdeklődsz a témában.

nu pagagyí 2012.11.21. 16:33:42

@A fidesz a betegek kiirtására készül: Talán elkerülte a figyelmedet, hogy bruttósítás utáni levonásról írtam. Neked is jó napot!

Novbert 2012.11.21. 16:34:34

Általában egyetértek a bloggal, de itt azért van egy kis gebasz az okfejtésben.
Merthogy a felosztó-kirovó rendszerben a nyugdíjasok pénze, az nem az ő pénzük, hanem az én járulékom ám. És ha úgy merül fel a kérdés, hogy a nyugdíjakból kelljen-e TB-t fizetni, azt úgy is fel lehet tenni, hogy az én nyugdíjjárulékomból egy bizonyos részt fordítsanak-e TB kiadásokra, vagy sem, nem? Vagy úgy is, hogy fizessek-e én több nyugdíjjárulékot azért, hogy a mai nyugdíjasok TB költségeit fedezni lehessen.
Értem én a sirámokat, hogy sok nyugdíjas él létminimum környékén meg az alatt, de emellé kicsit demagógia nem odatenni, hány kereső él ugyanannyiból.

nyünyüge 2012.11.21. 16:35:25

@bandras:
"Egy nettó 60at kereső most nyugdíjba megy kb. 35 ezer forintot fog kapni. "

Ezt hogyan számoltad ki?

Most nyugdíjba megy - hány év munkaviszonnyal megy nyugdíjba? Mennyit keresett korábban? ....

Mert ilyen összegű normál nyugdíj nincsen - ha segélyre szorul, akkor lesz ennyi (meghaláshoz is kevés) jövedelme.

hazug fidesznyik (törölt) 2012.11.21. 16:36:50

@Gábor217: "De miért emelünk infláción felül minden évben?"

Szavazatokért. A nyugdíjasok többsége azonnal hátat fordított az mszp-nek a 13-ik havi nyugdíj elvétele után. Azt hitték, hogy a Viktortól majd 14-ik havit is kapnak.

"Mi indokolja ezt akkor, amikor a jelenleg is keményen dolgozó aktív korúak akár 10 éve sem kaptak legalább inflációkövető emelést?"

Semmi nem indokolja. Tudatos rombolása az ország húzóerejének. Csak róluk lehet bőröket lehúzni, az autójukon és más tulajdonukon keresztül lerabolni. Közben még egy havi ingyen sör sem jár nekik, miközben egyesek ingyen utazhatnak. Hiába, a magyar nép 20 év alatt saját magát rabolta ki (a magyar maffia mellett). Ez a nép mentálisan nem kompatibilis a modern állammal, tehát még sok évtizedig itt kell maradni a Balkánon. Ez van. A Kedves Vezető is Kína felé nyit (ha ezt Gyurcsány tette volna, akkor rögtön ő lett volna a fekete seggű kommunista).
:)

bandras 2012.11.21. 16:38:51

@nyünyüge: Család egyik ismerőse ment nyugdíjba néhány éve és ennyit kapott. Persze ez azóta több lett a rendszeres emelés miatt. Azt hogy hány év munkaviszonya volt nem tudom pontosan de jóval több mint 25. Igaz végig minimálbér közelében volt a fizetése.

nyünyüge 2012.11.21. 16:39:18

@bandras:
"A nyugdíj összege valóban kevés, de azt is figyelembe kellene venni hogy az a dolgozók nyugdíjjárulékából van kifizetve. "

Meg azt is figyelembe kellene venni, hogy más, korábbi nyugdíjasok nyugdíja meg a mostani nyugdíjasok járulékából lett kifizetve.

hazug fidesznyik (törölt) 2012.11.21. 16:41:06

@Állam-vizsga: "Ezért nagyon nem örültem a manyup pénzek lenyúlásának. Elégették a jövőnk biztosítékát, tulajdonképpen semmilyen pozitív hatás nélkül. Ezért legszívesebben bíróság elé küldeném a fidesz bandát, mert szerintem kimerítette a zsarolás, manipuláció fogalmát."

Remélem, hogy megérem az egész bandát bilincsben látni, de sokan azt mondják, hogy felesleges a herce-hurca, lámpavas meg van jó sok.

kvadrillio 2012.11.21. 16:42:12

"Adócsalással vádolják Debrecen egyik legismertebb vállalkozóját
A vádirat szerint a Nagymester Kft. vezetője összesen 62 millió forint értékű fiktív számlát vásárolt egy erre szakosodott "számlagyártól". Az ügynek kilenc vádlottja van.
NOL| 2012. november 21. |4 komment
nyomtat email plusz mínusz Küldés Facebook-ra Küldés Twitter-re Felvétel Google Bookmarks-ra
Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!
KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!
katarakt | 2012. november 21. | 16:29:13

Miért? Van sikeres vállalkozó vagy vagy anyagilag "sikeres" bárki aki nem csalással boldogult? Politikusok és "holdudvaruk" első helyen.
brain | 2012. november 21. | 15:21:13

Nyugi! Nagy elvtárs jó elvtárs. Kósa elvtárs pedig ha nem kóser, majd benyújtja a módosítót, oszt kósa lesz...
martongunar | 2012. november 21. | 15:11:23

Ugy latszik nem adott eleg penzt kosanak es most bukik! Mar ennyi ido alatt hozza szokhattak volna a fideszes valalkozok hogy ha nem adnak eleg penzt vissza a fideszes vezetok zsebebe akkor buknak!
különc | 2012. november 21. | 15:02:20

Most hallom, hogy Debrecenben csak ő kapott építési, fuvarotási megbízásokat Kósa20% Lajoséktól.
Állítólag a fociakadémiában is benne van a keze, meg egy sor önkormányzati építkezésben. (villamos stb.)
Kezd borulni a maffia?
gazság | 2012. november 21. | 14:34:09

lebukott a fideszes Zuschlag????
HIRDETÉS

Az adóbevételt jelentősen csökkentő adócsalás elkövetésének vádjával áll bíróság elé Nagy István, a debreceni Nagymester Kereskedőház Kft. vezetője, aki egy csaknem 200 millió forintos fiktív számlázási per hatodrendű vádlottja.

Nagy István a cívisváros egyik legismertebb nagyvállalkozója. Főleg autópálya-építéssel, gépi földmunkával, aszfaltozással és épületbontással foglalkozó cégének olyan referenciái vannak, mint a Debreceni Ipari Park és a Debreceni Repülőtér, ahol utakat épített. A társaság a debreceni belvárosban ipari beruházásokat hajtott végre, s dolgozott az M35-ös autópályán, valamint az M3-as autópálya nyíregyházi elkerülőjén.

Mint a Debreceni Törvényszéken megtudtuk: a büntetőügy első- és negyedrendű vádlottja 2006-ban szállt be egy 2003-ban alapított cégbe, amely a vádirat szerint öt százalék részesedés fejében olyan számlákat bocsátott ki, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés.
HIRDETÉS

A vádhatóság szerint a cégtől összesen hat társaság vásárolt számlákat mintegy 195 millió forint értékben. Ezek közül a legnagyobb tétel Nagy István debreceni cégével hozható összefüggésbe: a Nagymester Kereskedőház Kft. - a vádirat szerint - mintegy 62 millió forint értékben vásárolt kilenc darab számlát 2007-ben, amivel jelentősen megkárosította a költségvetést."

...előre is SZÖGEZZÜK LE !: ERRŐL A CSALÓ VÁLLALKOZÓRÓL SEMMIT NEM TUDOTT DEBRECEN POLGIMESTERE A KÓSA ! NEM IS ISMERTE ! Ő A SZÁMLAGYÁR MŰKÖDÉSÉRŐL SEM TUDOTT SEMMIT ! NEM IS HASZNÁLTA ŐKET ! DEBRECEN EGY ÁRTATLAN BÁRÁNY VÁROSKA ! KÓSA IS AZ !
A VÁLLALKOZÓKAT MEG TOVÁBBRA IS TÁMOGATNI KELL AZ UNIÓS MILLIÁRDOKBÓL !!! A DÖGLŐDŐ NÉP ROVÁSÁRA IS !
AZ ADÓCSALÁS MEG CSAK FOLYJON TOVÁBBRA IS A MEGSZOKOTT MEDERBEN !

NYUGDÍJASOK LASSAN KIHALNAK......, NYUGDÍJ NEM LESZ SE 5, SE 10, SE 25, ÉS MÚLVA A 47 EZER KÖZMUNKADÍJ UTÁN SE MEG A FEKETE-SZÜRKE GAZDASÁG UTÁN SEHHH !

CSODÁLATOS KORMÁNYAINK VANNAK EBBŐL IS LÁCCIK !!!!!

BASSZAMEG.

kvadrillio 2012.11.21. 16:47:56

...ÁLLANDÓAN CSAK AZ A HÍR, HOGY HÁNYAN, HOGYAN, MENNYIVEL, HÁNY MILLIÁRDDAL KÁROSÍTOTTÁK, KÁROSÍTJÁK MEG A KÖLTSÉGVETÉST, FŐLEG...MINDIG VÁLLALKOZÓK !
A KTSGVETÉS KIIGAZÍTÁSÁT PEDIG ORBÁN MINDIG A CSÓRÓK ROVÁSÁRA MUNKÁLJA KI !

MEDDIG ???????!!!!!

CSALÓ VÁLLALKOZÓKRA MIKOR BUKIK RÁ EZ A 10 %-OSOKNAK ÁLLANDÓAN KEDVEZŐ ÉLŐLÉNY, A ZORBÁN ???!

bandras 2012.11.21. 16:48:23

"Meg azt is figyelembe kellene venni, hogy más, korábbi nyugdíjasok nyugdíja meg a mostani nyugdíjasok járulékából lett kifizetve."

Igen ezzel nincs is baj, nem mondtam azt hogy csökkentsük le a 90 ezres nyugdíjakat 40 ezerre de az nem tartható fenn hogy a nyugdíjakat rendszeresen infláció felett emeljük, míg azt azt finanszírozó nyugdíjjárulék befizetések nem emelkednek.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a nyugdíjasok száma egyre több lesz.
Elismerem hogy aki 40-42 évig tisztességesen dolgozott joga van tisztességes nyugdíjhoz, de ez nem finanszírozható. Egyszerűen nincs igazságos megoldás.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.11.21. 16:48:48

@Novbert: egyértelmű, hogy rendezni kell a problémát, a kérdés csak az, hogy szigorú pénzügyi szemlélettel (felosztó-kirovó, se több, se kevesebb forrással, lesz ami lesz alapon) vagy valamiféle társadalmi szolidaritás is bekerül a rendszerbe (senki se kerüljön méltatlan életkörülmények közé úgy, hogy esélye sincs többé belépni a munkaerőpiacra). Természetesen minél gazdagabb egy ország, annál könnyebb helyzetben van. Mi nem ezek közé tartozunk.
Véleményem szerint valahol egy arany középutat kellene találni, de ez mindenképpen a "szent tehén" státusz megszüntetésével fog együtt járni.

nyünyüge 2012.11.21. 16:49:22

@bandras:
"jóval több, mint 25"

Csak hát min. 40 év jogviszony kell a teljes összegű nyugdíjhoz jó ideje!, annál kevesebb év esetén erősen csökkenek a százalékok.

nu pagagyí 2012.11.21. 16:53:02

@Gábor217: Ezt már Bokrosék is felismerték annak idején. Pont ezért vezették be magánpénztári rendszert. Ugyanis, ha mindenki saját megtakarítását kapja vissza járadékként, akkor mindegy milyenek a demográfiai viszonyok. A magánpénztári rendszer az állam takarékoskodását várta volna el, tehát a költségvetésből kieső tagdíjat (költségvetés 2%-a) meg kellett volna spórolni más kiadásokon, ami nem nagyon sikerült, a hiány csak ünnepi pillanatokban került 3% alá.

Egy nyugdíj-rendszer váltás nem egyszerű, hosszadalmas folyamat. A magánpénztárak 2020 körül kezdték volna átvenni a nyugdíjfinanszírozás egy részét, onnan lehetett volna emelni a tagdíjmértéket. A Fidesz pénzsóvársága 12 év erőfeszítéseit dobta sutba, a pénzt (a GDP 10-12%-át) három perc alatt felélte. Ha nem tette volna, most 90% lenne a hiány, ami mutatja Matolcsyék bravúros munkáját.

Most megint filózhatunk rajta, hogy a demográfiai helyzet miatt mi lesz az idősekkel. A fiatalokat pedig cinikus politikai számításból össze lehet ugrasztani szüleikkel, nagyszüleikkel, ami egy jó játék politikuséknak.

kvadrillio 2012.11.21. 16:54:28

MUNKANÉLKÜLI SOK !, MUNKAHELY NINCS ! BEZÁRTÁK, ÁTJÁTSZOTTÁK A GYÁRAKAT, VÁLLALATOKAT A MULTIKNAK, CUKORGYÁRAKAT..., HÚSFELDOLGOZÓKAT MOST SZÜNTETIK MEG, JÁTSSZÁK ÁT A NÉMETEKNEK, TÓDUL A MUNKÁS AZ UTCÁRA BELŐLÜK, .....
NYUGDÍJASOK, A MÉG DOLGOZNI TUDÓ SZÜLÖK TARTJÁK EL AZ EGYRE TÖBB MUNKANÉLKÜLI FIATALT.....MILYEN TÁRSADALOMPOLITIKA EZ ????? KIÉHEZTETŐ, ÉHENHALASZTÓ, ÖNGYILKOSSÁGOKBA KERGETŐ ???!

HA EZ A KORMÁNY CSAK A 10 % GAZDAGOK KORMÁNYA, AKKOR HÚZZON VELÜK EGYÜTT EL A FENÉBE EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL !

Fatima34 2012.11.21. 16:57:37

@odamondom: Óh persze, meg volt millió kivétel. Miért is? Miért is járt a terhesgondozás ingyen pl. annak aki az életében nem fizetett TB-t? Vagy a szülés pl. A kisebbség 5 pereputtyának? Miért is? Tényleg nagyon jó volt. Meg egyoldalnyi kivétel.

Gábor217 2012.11.21. 16:57:38

@nu pagagyí: Én a szuperbruttó kivezetése miatt keletkezett többletjövedelmemről szívesen lemondanék a valóban rászorulók érdekében. Én elvagyok nélküle, másnak meg a megélhetést jelenti.

A nyugdíjam pedig úgyis az lesz, amit magam megtakarítok addig. Kérdés, mi a jó befektetési forma. Arany? Elásni a kert végében?

Elijah_Baley 2012.11.21. 17:02:28

@kvadrillio: a gazdagok kormánya, persze, csak az nincs tíz százalék, párszáz haver meg azok haverjai..

mikocami 2012.11.21. 17:02:34

Igazságtalan az egész felvetés.Nem mondom,hogy bunkó,de kapjon a víztoronyhoz és csóválja meg az üstököst!
Ugyanis 44 éve fizetem a nyugdíj és eü hozzájárulást.Ebből én 80 napot voltam táppénzen,és ebből 6 napot kórházban,ami 168000 Ft.ba került.Hol van a többi pénzem?
Ha a T.Kormány kevésnek tartja az eü pénzt,pótolja ki abból,amit az elmúlt 100 évben elrabolt.
Hogy nem ezek tették?De ezek örökölték,és az örökösöknek is le kell róni az adósságot,az elmaradt illetéket,tartozásokat.

Sir Galahad 2012.11.21. 17:07:38

"Remélhetőleg a döntés-előkészítők és döntéshozók azért figyelembe veszik majd azt (ha mégis napirendre kerül), valójában milyen jövedelmi viszonyok jellemzik a nyugdíjasokat." Miért? A bérből és fizetésből élőkét figyelembe veszik?

Crescendo 2012.11.21. 17:09:08

@tede: ez a senki nem fizeti duma... sajnos vannak akik fizetik. A jarulekfizetok 3.85 millio. Na ebbol az allami alkalmazottakat azonnal le kell vonni, mert azok olyanok, mint a nyugdijas adoja, a tenyleges adofizeto fizeti. Igy marad 2.85 millio ember...
Ami nem rossz, mert amugy is mar 9 millio alatt van a tenylegesen M.o.-n elo lakosok szama az elvandorlas miatt. Szoval a lakossag 1/3-a termeli ki mindenki korhazi ellatasat. Igazad van, ez alig valaki...

kvadrillio 2012.11.21. 17:09:09

Kétszer számlázott ugyanazért a munkáért Návai Anikó
Színlelt szerződéseket talált a KEHI a Magyar Mozgókép Közalapítványnál. Návai Anikó ugyanazért a munkáért az MMKA-tól és az MMKA egyik cégétől is kapott pénzt - írja az Index.
NOL| 2012. november 21. |nincs komment
nyomtat email plusz mínusz Küldés Facebook-ra Küldés Twitter-re Felvétel Google Bookmarks-ra
Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!
KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!
Johnys2 | 2012. november 21. | 17:01:53

Semmi gond! Ugyanis egy dolgozatért akár két diplomát is lehet kapni. Ugyanaz a szitu. Biztos olyan jó volt a munka, hogy megérdemelte kétszer is. Ellenkező esetben hazugság, szabálytalanság vagy bűn, de azt meg lehet gyónni. Ugyan a megbocsátás feltétele hogy vissza kell adni a dolgot, de azt azért nehezen teszik meg.
Falatka | 2012. november 21. | 16:58:21

"....A vezető beosztású munkavállalók a jutalmon felül még a teljes évi fizetésüket megkapták prémiumban: a közalapítvány jutalomra és prémiumra összesen 114 millió forintot kötött a vizsgált időszakban......"

Miért nevezik ezeket "munkavállalók"-nak? A magyar nyelv rendkívül gazdag, lehetne megfelelőbb kifejezést is találni (csaló, bértolvajok, szélhámosok, gazemberek, stb,stb.) Úgy látom ideje lesz lassan megint bevezetni az államosítást teljes vagyonelkobzással együtt.
HIRDETÉS

A cikk felhívja a figyelmet, hogy kitette a Magyar Mozgókép Közalapítvány auditjának részleteit az átlátszó.blog.hu. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata alapján a hűtlen kezeléseket konkrét adatokkal sorolják fel. Návai Anikóról például azt írják, hogy ugyanazért a tanácsadásért két helyre is számlázott 5,7 milliót.

A Index cikke szerint a közalapítvány dolgozói tízmilliós nagyságrendű prémiumokat vettek fel, leplezett munkaszerződéseket kötöttek, felesleges tanulmányokat vásároltak, díjakat és sikerdíjat osztogattak, majd felelősségrevonás nélkül távozhattak a felhalmozott adóssághegy alatt megroppant szervezettől. Két hete szivárgott ki az anonimizált jelentés.

A portál emlékeztet, hogy az MMKA megszűnését idén márciusban bejelentették, de a botrányt mindeddig sikerült elkerülni. Az MMKA utolsó elnöke Kőrösi Zoltán jelenleg is kap fizetést egészen decemberig a Filmalaptól az elődszervezet kuratóriámának vezetéséért, a vagyonátadással kapcsolatos ügyintézésekért, miközben kinevezték a Ferencvárosi Művelődési Központ megbízott igazgatójának is 2011-ben. Grünwalsky Ferenc az alapítvány előző elnöke pedig havi félmilliót kapott Mozgókép mestereként, bár ezt a hírek szerint leállították.
HIRDETÉS

Áprilisban a KEHI feljelentése nyomán összesen 6,2 milliárd forint vagyoni hátrány okozása miatt, többrendbeli hűtlen kezelés és annak kísérlete gyanújával rendőrségi nyomozás indult az állami filmtámogatások korábbi legfőbb elosztója körüli ügyekben.

A cikk szerint főleg adatokban mond sok újat a jelentés. Az átlagosan 18 munkavállalót foglalkoztató MMKA-nál még a középfokú végzettségű titkárnő is álomfizetést kapott, havi bruttója a 600 ezer forintot is meghaladta. A kimagasló bérezésen felül a munkavállalóknak évi 175 ezer forint béren kívüli juttatás is járt, év végén pedig egyhavi fizetésnek megfelelő jutalom.

A vezető beosztású munkavállalók a jutalmon felül még a teljes évi fizetésüket megkapták prémiumban: a közalapítvány jutalomra és prémiumra összesen 114 millió forintot kötött a vizsgált időszakban. A vezetők prémiumként összesen közel 72 millió forintot vihettek haza, pedig nem voltak sokan: 2006-2010 között két személy volt alkalmazottként vezető beosztásban. Ők ketten 2006-2010 között, tehát négy év alatt több mint 50 millió forint prémiumot kaptak.
Címkék: filmipar, sikkasztás, hűtlen kezelés.......ÉS VAJNA BÁCSI TUD ERRŐL ????!

kvadrillio 2012.11.21. 17:11:59

Címlap
Belföld
Külföld
Gazdaság
Tech
Tudomány
Kult
Fesztivál|
Comment:com|
Cinematrix|
Műsorok|
Lángoló Gitárok
Sport
Vélemény
Videó

RSS
24 óra |
Cikkek
Szeptemberig futhatnak csak a producerek a pénzük után

Gőzsy Kati

2012. augusztus 27., hétfő 14:32 | [aznap frissítve] |

Másfél hónapja született egy megállapodás az MMKA vagyonáról és átadásáról az MMKA és a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt között. Eddig nem voltak publikusak a megállapodás részletei, hogy milyen módon vásárolja meg az MMKA vagyonát és milyen módon vállal garanciákat az MMKA szerződésében vállalt kötelezettségeiért. Most megkaptuk a szerződést a Filmalaptól.
Címkék
mmka, filmala, egyezmény

A közalapítvány 5,6 milliárd forintos vagyonának átruházását a Filmalap (MNF) részére egy július 10-én aláírt szerződéssel tették törvényessé. Információink szerint a Magyar Mozgókép Közalapítvány vagyona a közalapítvány második körben megtalált 3,7 milliárdos tartozása fejében kerülne a Filmalaphoz. Ezt az összeget több hónapos vizsgálat alapján állapította meg a KEHI. Az első körben megállapított tartozás 6,2 milliárd forint volt, amit közpénzből már rendeztek, így állt össze annak idején a teljes 9,9 milliárdos kintlevőség.

A szerződést az MMKA és a Filmalap között július 10-én Andrew G. Vajna filmipari kormánybiztos, a Filmalap igazgatója, Havas Ágnes és az MMKA jelenlegi kuratóriumi elnöke, Kőrösi Zoltán írta alá.
Az alapítók lázadnak

A közalapítvány 25 alapítójából 5 aktív alapító szervezet tiltakozik a vagyon átadása ellen: az aláírók élén Tarr Bélával, a Magyar Filmművész Szövetség elnökével lemondásra szólította fel az egyezmény után a saját kuratóriumát. A 25 MMKA-s alapítóból már hatot (állami stúdiók és filmarchívum) a filmalapos Havas Ágnes képvisel, 4 pedig alig működik. Az 5 lázadó alapító egyébként lefedi majdnem az egész filmes szakmát a Filmművész Szövetség, rendezők, filmvágók céhe és a filmművészek és alkalmazottak szakszervezete révén........

MIT ÖSSZE LOPTAK, SIKKASZTOTTAk EZEK !!!
CSAK MEG KELL EGYENKÉNT NÉZNI KIK IS ŐK !

ÉS FIZESSENEK A NYUGDÍJASOK?! EZEK MIATT ?!!!!!

Démonmac1 2012.11.21. 17:13:08

Ha visszafizetik azt a pénzt (kamatosan) amit az apám, meg anyám befizetett járulékként, utána tárgyalhatunk.

Démonmac1 2012.11.21. 17:13:46

Amúgy nem baj, hogy ilyen hülyeségeket szajkóznak, talán hamarabb megbukik ez a töketlen rablóbanda.

kompolthyaladár 2012.11.21. 17:14:48

@Semper Fidelis: abszolút egyetértek, az ingyenes utazás helyett én inkább adnék fűtéstámogatást az idős embereknek, mert ahogy közelednek a fagyok, reggelenként egyre több személyi igazolvánnyal utazó utastársam van (a vonaton fűtenek, neki addig otthon nem pörög a gázóra) De tényleg ez a racionális megoldás?

hondamonda 2012.11.21. 17:15:04

@nu pagagyí: A maganyugdijpenztari rendszer akkor lett volna valoban eletkepes, ha az abba csatornazott jarulek mertekevel csokkentik az aktualis nyugdijkiadast. Mivel nyugdijat nem csokkentettek, ezert minden kieso Forint az allamhaztartas hianyat novelte, amit hitelbol finansziroztak. Ez meg akkor is nagyon karos, ha a penz felet maguk a biztositok hiteleztek vissza.

Crescendo 2012.11.21. 17:15:39

@nu pagagyí: az osszeugrasztas nagy politikai jatek (gyakorlatilag az egyetlen hatalmon tarto ero), ehhez kell politikusnak lenni.
Persze elobb-utobb azert az a szomoru igazsag is kiderul, hogy a nyugdijrendszer nem az oregkori ellatasert lett letrehozva... hanem rovidtavu allami penzszerzesi eszkoznek. (Bismarck) Mihelyt betoltotte a szerepet, tehat mar bele kellene tenni, nem kivenni belole, meg is fogjak szuntetni nagy szomoruan. (honnan fognak ennyi penzt kiszedni a produktivaktol... ez a gondoskodunk oregkorodrol szemfenyvesztes nagyon jol mukott evtizedekig.)

kompolthyaladár 2012.11.21. 17:16:35

... és orvoshoz is ritkábban járnának egy fűtött lakásból:)

HPL 2012.11.21. 17:24:07

Először farigcsálnak még a válaszójogi törvényen (pl. nyugdíjasok majd nem szavazhatnak), aztán szépen ezt is meglépik. Egyszerű ez...

MACISAJT 2012.11.21. 17:27:17

Mai hír a innen szomszédból:

index.hu/gazdasag/2012/11/21/az_orszag_fele_se_fizet_tb-jarulekot/

Ja hogy a fele se fizeti, még azt a minimális TB járulékot (sem).
De legyen mindenkinek EÜ ellátás, meg minden, az orvosoknak és ápolóknak ny-európai bér...

ö...mikó? 2012.11.21. 17:30:06

@A fidesz a betegek kiirtására készül: Öhhh, mit is fizettek? A kommunizmusban nem volt SZJA, TB járulékot pedig csak 1989-től fizetünk. Ja, s mi már nem tudjuk hazalopni a gyárat...

Környezettudatos 2012.11.21. 17:31:04

@hondamonda: Betegnek tetszik lenni? Miért csökkentett bármit is az oda befizetett forintocska? Ide is fizettem és oda is fizettem én meg a munkáltatóm. Az egyikről tudtuk, hogy ellopják, a másikat meg meglepetésszerűen kizsarolták. De kárt a többletmegtakarítás az államnak nem okozott. Egy petáknyit sem!

dean23 2012.11.21. 17:32:46

Előbb-utóbb akkora társadalmi feszültségek lesznek a nyugdíjasok és a dolgozó aktív réteg között, hogy ilyen-olyan módon a nyugdíjasoktól is kénytelenek lesznek vmilyen formában beszedni a sápot! Lehet ez fizetés a közlekedésért, vizitdíj, adó, stb. stb...
Az egyszeri hülyemagyar leszavazta a 300Ft-os vizitdíjat, miközben mosolyogva adja át a több ezer forintos hálapénzt az orvosnak és szidja az államot, hogy ezeket a derék doktorokat nem fizeti meg az állam rendesen!

belekotty 2012.11.21. 17:33:11

@Kivlov: Hazudsz.
Ez volt a népszavazás kérdése.

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?"

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.21. 17:42:21

Nekem a "másik módszerként" aposztrofált megoldás tetszik mégis, bár nyilván ettől a nyugdíjasok kiírtását áhítom. Persze lehet sávossá tenni, de a méltányosságon kívül semmi nem indokolja, hogy azok ne fizessenek az egészségügyi ellátásért, akik leginkább terhelik azt. Vannak olyan időszakok, amikor lehet méltányosnak lenni, ez most nem ilyen, mert rohadnak szét a kórházak, elvándorolnak az orvosok.

Namir 2012.11.21. 17:48:43

@nu pagagyí: Egyáltalán nem mindegy milyenek a demográfiai viszonyok az MNYP esetében sem. Sőt! Még inkább problémát jelent a rossz demográfia (sok öreg/kevés fiatal).
Egyébként ha olyan szuper az MNYP, miért nincs Nyugat-Európában, és az USA-ban?

nyünyüge 2012.11.21. 17:49:05

@ö...mikó?:
ja, hát azért nem fizettek/tünk ilyen olyan járulékot a "kommunizmusban", mert a "kommunizmusban" az egészségügy, az iskoláztatás fenntartása állami feladat volt. Ezért voltak alacsonyak a fizetések.
Abban a "kommunizmusban" a falusi (alacsony szülői jövedelmű) évfolyamtársaim az egyetemi szociális segélyükből meg ösztöndíjukból segítették az otthon maradt testvéreiket, pénz küldtek haza havonta!

(ez nem nosztalgia akart lenni, csak a dolgok helyretétele).

kompolthyaladár 2012.11.21. 17:53:40

@dean23: a vizitdíj mellett/helyett be lehetett volna vezetni a bonus/malus rendszert az egészségügyben.
Ahogyan itt többen is írják: 20 éve dolgozik ez alatt kb. 6 napot volt táppénzen és kb. 4500,-Ft gyógyszertámogatást kapott, na ezeknek baromi nagy visszatérítést, aki fél évente kivesz egy hónap táppénzt a szabadság "kiegészítésére", az pedig ne kapjon (tudom persze, hogy társadalmi szolidaritás meg, hogy az egészség nem lehet üzlet:)

Prof. Dr. Lencsés István 2012.11.21. 17:56:20

Címlap
Belföld
Külföld
Gazdaság
Adó és költségvetés|
Állás|
Bank és biztosítás|
ChartGéza|
Energia|
Kkv|
Igaz ami igaz
Tech
Tudomány
Kult
Sport
Vélemény
Videó

RSS
24 óra |
Gazdaság
Orbán: Összekapcsoljuk Esztergomot az M1-essel

MTI

2012. november 21., szerda 16:32 |
Címkék
orbán viktor, m1, autópálya, esztergom, stratégiai megállapodás
h i r d e t é s

Stratégiai megállapodást kötött a kormány és a Magyar Suzuki Zrt., amelyet Magyarország egyik büszkeségének nevezett a szerdai budapesti aláírási ünnepségen a miniszterelnök. Orbán Viktor egyúttal bejelentette, hogy a kormány döntése szerint megépítik a Suzuki-gyárnak otthont adó Esztergom és az M1-es autópálya közötti csatlakozást biztosító útszakaszt.

A kormányfő elmondta, a Magyar Suzuki Zrt. vezetőivel folytatott tárgyaláson szóba került az is, hogy növelik a Suzuki magyar beszállítóinak arányát, és - az autógyár javaslatára - a tervezetthez képest nagyobb lesz a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-híd kapacitása.

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia a Suzukitól kap egy kis támogatást!

Hogy basznák meg!

Monthy 2012.11.21. 17:59:56

A probléma gyökere nem itt van, hanem ott, hogy jelenleg 3,5M adozó van Magyarországon és 3M nyugdíjas. 30 év múlva 2,5M adozó lesz és 4M nyugdíjas.
3 lehetőség van:
-1 egekbe emeljük az adókat. következmény: a maradék 2,5M-ból is külföldre menekül aki tud három szót angolul.
-2 Nem csinálunk semmit.
következmény: csődbe megy az ország, a nyugdíj meg egységesen 0 Forint lesz, vagy ha kapsz valamit az pont annyit ér mint a papír amire nyomtatták.
-3 megfelezzük a nyugdíjakat.

Mindenki válasszon tetszés szerint. A - nem ezt érdemlik az öregek - dumától meg nem lesz jobb csak rosszabb, mert nem nézel szembe a porblémával.

Amikor a Bismarck nevű csávó kitalálta a nyugdíjrendszert, akkor az átlagcsaládban 8 gyerek volt, az átlagdolgozó meg nem érte meg a nyugdíjas kort, vagy ha mégis, max 1-2 év jutott neki.
Ma ezzel szemben 1,3 gyerek jut egy magyar anyára és pár éven belül több lesz a nyugdíjas mint az aktív dolgozó.
Aki nem hiányzott elsőban a matekoráról, az összeadhatja a következtetést.

Crescendo 2012.11.21. 18:03:34

@nyünyüge: ma a lakossag 1/3-a tartja el a tobbieket... szerintem akkor sem volt maskent. Ugyan szinte mindenki "dolgozott", de minek, amikor egy csomo ember munkaja felesleges volt. Igy aztan nem a megtermelt ertek alapjan fizettek, hanem politikai egyenlosdi alapjan. Most annyi a kulonbseg, hogy @Namir: segely, juttatasok, stb. cimszoval osztjak ki ugyanezt... Egy ilyen szocialis halo minden "jotetemenyevel" (munkara alkalmatlanna valo emberek tomegei, zulles, alkoholizmus, stb.)

Willie 2012.11.21. 18:04:58

@Roltii: A nemeteknel naptari negyedevenkent kell 10 EUR-t fizetni es csak annal az orvosnal, ahova eloszor mesz. Utana mar nem kell a kovetkezo negyedevig sehol. Viszont ha Marc 30-an mesz orvoshoz es az ad egy beutalot, amire csak aprilis 1-ere kapsz idopontot, akkor 2x kell fizetni.

smartdrive 2012.11.21. 18:07:24

hát igen, kellene az a plusz 300 milliárd a nyugdíjemelésekre

Roltii 2012.11.21. 18:10:38

@Willie:
köszi, ezt ennyire részletesen nem tudtam.

Tehát évente max 40 EUR? 12e forint? Ez pont 2/3-a az itthon összeszedhető maxnak (3x6000, mert mind a 3-ból 20 alkalomig kellett fizetni, nem volt összeadható)

Crescendo 2012.11.21. 18:11:21

@Monthy: meg Bismarck nem szocialis okokbol talalta ki, hanem arra, hogy mikent tudna rengeted penzhez jutni, ugy hogy ne kelljen adot emelnie, sot ha lehet onkent adjak az emberek...
szamitasa bejott az allam rengeted penzhez jutott es meg most is jut. Ha mar nem megy, akkor gyorsan megszuntetik az intezmenyt.
Vegul is milyen kivalo dolog egy "partnerrel" szerzodni, aki a befizetesekert cserbe sem garanciat, sem semmilyen kotelezettseget nem vallal a kifizetesre... es ezert perelni sem lehet, felelosseget senki nem vallal a tortentekert, csak megy a burokratikus egymasra mutogatas.

billy reed 2012.11.21. 18:17:31

" És vajon a mai döntéshozók mit szólnának, ha öregségükre ilyen "emberségesen" bánnának velük?"

Röviden: magasról tesznek rá. Mint minden másra: oktatás, gazdaság, politika, EU, stb. Ezért csinálnak egyre nagyobb ostobaságokat. Már nincs kontroll.
Csak az ő hatalmuk és pénzük legyen meg.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 18:19:36

Itt @dr Sör Kálmán: egy igen jó argumentum!

innentől kezdve minden járulék- és bérrel kapcsolatos adóemelés érintené a nyugdíjasokat is, így nem lehetne az egyre kevesebb aktívra tolni a szart, mint ahogy eddig általában ..... nem lehetne az aktívak terheivel szórakozni, mert egyből a nyugdíjakon is lecsapódna a dolog.

hondamonda 2012.11.21. 18:20:13

@Környezettudatos: Milyen tobbletmegtakaritas? A kotmanyup bevezetese utan az allamnak addig is jaro, a fe/ki rendszer fenntartasara forditott penz egy reszet tettek neked felre.

gombosg 2012.11.21. 18:23:07

Szerintem amíg Mo.-n ez a populista-szocialista politikai berendezkedés (pl. Fidesz, MSZP, DK stb.) van, addig egy párt sem fog hozzányúlni a nyugdíjakhoz.

A bruttósítást olyan szempontból nem értem, hogy miért nem egyszerűbb csökkenteni a nyugdíjakat. Vagy legalább a kötelező inflációkövető emelést megszüntetni. Idén is visszamenőleg emeltek, mert nagyobb lett az infláció. Tanárbért meg nem emelnek. Ez vérbeli szocializmus.

Ott kéne kezdeni, hogy:
1. ALKOTMÁNYBA foglalni, hogy az ÁHT hiánya maximum 0% (igen, NULLA SZÁZALÉK) lehet (de legrosszabb esetben mondjuk egy kormány alatt két évig 1%. Ennyi lehet az osztogatás és nem több!).
Utána lehet normális költségvetést csinálni. Nem kell korlát az államadósságra, mert - hacsak persze nem veszik át az önkorm. adósságot, mint most tették - az inherens módon nem nőhet.
Értem én, hogy pénzt osztani haveroknak és választóknak jó, de a most felvett hitelt így is, úgy is ki kell majd fizetni. Most meg mindenki 3-5%-os hiányokról beszél, és FEL SEM MERÜL, HOGY EZ IS BAROMI SOK.

2. Törvénybe foglalni, hogy a nyugdíj és EÜ TB kasszák hiánya maximum 0% lehet. Lehet járulékot változtatni, de pénzt csak úgy belepumpálni nem. Az emberek fizessék meg, közvetlenül.

3. Nyugdíj inflációkövetését letiltani, valami olyasmi lehetne helyette, hogy az átlagbérrel együtt nőjön. Annyit nőjön tehát, amennyit a befizető emberek által fizetett járulékok növekedése megenged. Ha ez nem így van, az nem fenntartható, az populizmus.

4. Nyugdíjkorhatár-emelést kilátásba helyezni, mondjuk 20 év alatt felmenni 70 évre.

5. Megtervezni a rendszer kivezetését néhány évtizedes távlatban, ami természetesen a kötelező MANYUP-ok fokozatos ba/visszavezetésével kezdődik, a dilettáns Fidesz tehát sosem fogja meglépni.

DE VAJON KI FOGJA? Az Együtt 2014, az LMP, a Jobbik vagy akárki meg fogja ezeket tenni azokért, akik még nem nyugdíjasok, de az elkövetkezendő 50 évben azok lesznek?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 18:23:21

@Hachimoto:

Az ingyen utazásukat nem pártolom, de nem szabad egy nyugdíjassal 100%-ot sem fizettetni.

kukatr 2012.11.21. 18:23:57

Jó érzés látni, hogy létminimumban nőttem fel, az egyetem alatt meg diákmunkával valahol a határ környékén tébláboltam... De jó!
E statisztika után úgy érzem meg kell 10-szerezni meg a nyugdíjakat, mert jááááár...
Megyek és lenyugtatom magam.

kukatr 2012.11.21. 18:24:53

@kukatr: Na, és még képes vagyok elírni is: *létminimum alatt nőttem fel.:S

barata 2012.11.21. 18:26:01

@nyanyus: Akár kívánod, akár nem, így lesz.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 18:26:39

@gono:

Egyrészt igazad van.

Másrészt az adókat azért vetjük ki, hogy utána kedvezményeket adjunk?

- Nem egyszerű.

micsoda? 2012.11.21. 18:28:29

Undorító ez a "nyuggerezés". Persze nem csodálkozom, mert ez a kormány soha nem szerette az idős embereket. Emlékszem a címlapra ahol az idős asszony kezet csókol Orbán Viktornak. Tehát nem véletlen a tiszteletlenség. Egyébként nem ártana tisztázni milyen nyugdíjasokról van szó. Rokkantsági, vagy a 70 év felettiekről. Az utóbbiak nem az egyetem lépcsőit koptatták, hanem adták pénzüket/szabad szombat, mikortól?/ a sok új lakáshoz. Munkájuk nélkül sok "nyuggerező" ma is budiba járna, és lavórban mosakodna. Diplomáról már ne is beszéljek, amiből egyre több van, csak nincs látszata. Kedves egyetemet végzett nem "nyugger", hol a hozama az diplomátoknak? Mit tesztek ti le az asztalra? Eredmény kellene felmutatni, és nem "nyuggerezni":(

Anyámasszony_sanyija 2012.11.21. 18:29:56

Teljesen fölösleges azzal érvelni, hogy a mostani nyugdíjasok megdolgoztak a nyugdíjukért és jár nekik a magas nyugdíj, ingyen utazás, stb...
Járni lehet hogy jár, de nem jut. Az a pénz, amit annó befizettek, nincs meg. El lett költve. Állami pilótajátékba fizették a nyugdíj- és egészségügyi járulékot. Csak idő kérdése, hogy mikor omlik az egész össze. A mostani nyugdíjasok csúnyán át lettek verve.
A jó megoldás a tőkefedezeti nyugdíjrendszer ahol az emberek maguknak fizetnek. Amikor a mnyp-tagok nyugdíjba mennek, az államnak nem jelentettek volna akkora terhet, mint amilyet ezentúl fognak. A terv az lett volna, hogy az évtizedek során egyre nagyobb arányt ért volna el a magánnyugdíj az államihoz képest, tehát az államnak egyre kevesebb pénzébe kerültek volna a nyugdíjasok.
Erről az útról letért a fidesz, előrébb hozva az összeomlást.

A környező országokhoz mérten Mo.-on túl nagy az állami újraelosztás mértéke. Túl sok az eltartott, és a sok eltartott túl sokba kerül. Ezen változtatni kéne, hogy a rendszer fenntartható legyen. Megszorításokra igen is szükség van. Én azt a kormányt támogatom, amelyik megszorít. Ha a fidesz adóemelés helyett kiadásokat csökkent (megszorít), azt támogatom. De kizártnak tartom, hogy OV. (Ő maga egy személyben a fidesz) ilyet valaha is tenni fog.
Bajnairól vagy Bokrosról el tudom képzelni.

Anyámasszony_sanyija 2012.11.21. 18:31:33

@micsoda?: Én fizettem a felsőfokú tanulmányaimat, és a hallgatók 50%-a jelenleg is fizet a tanulásért.
Véleményem, szerint az egész felsőoktatást fizetőssé kéne tenni.

dr yetee 69 2012.11.21. 18:31:45

@sleepy: A görög átlagnyugdij 4-szerese a magyarnak!

dr yetee 69 2012.11.21. 18:34:58

@gombosg: Az persze,eszedbe sem jut,hogy munkahelyeket kéne teremteni,és olyan gazdasági környezetet,ami ennek kedvez,nem pedig azt a rablást,ami most van!Nehogy már a nyugdijasok hordják össze simicskának,nyergesnek,vitézinek stb-nek a zsét!

hondamonda 2012.11.21. 18:37:45

@micsoda?: Eredmenyt egy olyan orszagban lehetne felmutatni, ahol az allam nem fojtja meg a gazdasagot 50% feletti elvonassal es talan a dolgozok is motivaltabbak lennenek, ha nem balkani szintu allami szolgaltatasokat kapnanak a beruk felenek elvonasa utan.

pandacsökiboborján 2012.11.21. 18:42:38

@hondamonda: és ha a külföldi cégek nem vinnék ki a kb. gdp 15%-át kitevő pénzmennyiséget,hogy anyaországi problémáikat finanszírozzák a "gyarmatokról" . De felesleges a vita,ez az ország már csak agonizál,nemsokára becsődöl...és ebben minden eddig hatalmon lévő párt felelős...meg a magyar mentalitású "vállalkozók" "managerek" egyéb szarháziak

barata 2012.11.21. 18:43:07

@Roltii: Na végre valami értelmes szöveg. 1. Eü ellátás pénzbe kerül.
2. Az elméleti és a gyakorlati eü. teljesítőképességünk között óriási különbség van. 1-1 különleges műtétet meg tudunk csinálni, de tömegek nem férnek hozzá.
3. Ha tetszik, ha nem a gyógyulás esélye és a gazdaság ereje között erős az összefüggés.

Ha ezekkel szembe mernénk nézni, igenis definiálni lehetne az Eü. ellátás 3 szintjét:
A.) Alanyi jogon járó szolgáltatások köre, függetlenül attól, hogy fizet valaki, vagy nem.
B.) Normál, járulékért járó szolgáltatás
C.) Extra szolgáltatás kockázati biztosítási rendszer alapon.

A mai számítástechnikai lehetőségek símán lehetővé tennék pl., hogy a fenti rendszerben valakinek a nagyon drága kezelésének költségét "összedobják" mások (pl. rokonok) az esetlegesen extra biztosításukról való lemondással, vagyis átadnák a felhasználás jogát.

Az, hogy melyik szintbe mi tartozik, mondjuk 5 évente felül lehetne vizsgálni, és az aktuális gazdasági helyzethez lehetne igazítani.

Kegyetlennek látszik, amit fentebb leírtam, de valójában ma is ez történik, csak szabályozatlanul és láthatatlanul. Jobb így?

Anyámasszony_sanyija 2012.11.21. 18:45:38

@dr yetee 69: Így van, munkahelyeket kell teremteni. Ehhez kiszámítható gazdasági környezet kell. Stabil jogi környezet, vagyis jogállam. Alacsonyabb adók, alacsonyabb állami kiadások, kisebb bürokrácia, kevesebb ember a közigazgazásban.
Kicsi állam, alacsony adók.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2012.11.21. 18:49:04

Néhány adat innen:
mandiner.blog.hu/2012/11/09/a_nyugdijemeles_koszontese#more4889496

"Az EU-27 egészét tekintve 2009-ben a 65. életévét betöltött népesség medián jövedelme a 65 év alatti népesség medián jövedelmének megközelítőleg 86 %-a volt. Az uniós tagállamok közül csak Magyarországon és Luxemburgban volt magasabb az idősebbek jövedelme a 65 évesnél fiatalabbakénál."

"a 65 év felettiek körében a szegénységi ráta bármely más korcsoporténál alacsonyabb. Ott áll feketén-fehéren: „A szegénység kockázata a kisgyerekek, a többgyermekes családban, illetve az egyszülôs családban élô gyermekek esetében a legmagasabb."

barata 2012.11.21. 18:51:23

@Monthy: Ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy az előregedő társadalmakbana nyugdíj probléma csak az első, jelentős feszültséget okozó gond, utána jön a többi. A népességfogyás elér egy kritikus pontot, és megfordul, de azt már a bevándorlás okozza. Magyarán: az önmagát reprodukálni nem képes populációt felváltja olyan, amely képes. lehet sajnálkozni az elvesző kultúrán és nyelven, attól még ez a törvény.

sleepy 2012.11.21. 18:52:24

@dr yetee 69:
Szia,
ezzel most mit akartál mondani? nekünk is oda kellene jutni, ahol most a görögök vannak?
Nem a különböző országok nettó nyugdíj szintje a mérvadó, biztos vagyok benne, hogy egy svájci, szingapuri, holland stb nyugdíjas több nyugdíjat kap mint egy magyar. a lényeg az átlag nyugdíjaknak az aktívak átlagbéréhez viszonyított aránya, ami képet adhat arról, hogy mennyire erőn felül költ az aktív népesség a már nem aktívak megélhetésére.

"Az EU-27 egészét tekintve 2009-ben a 65. életévét betöltött népesség medián jövedelme a 65 év alatti népesség medián jövedelmének megközelítőleg 86 %-a volt. Az uniós tagállamok közül csak Magyarországon és Luxemburgban volt magasabb az idősebbek jövedelme a 65 évesnél fiatalabbakénál. Franciaországban, Romániában, Lengyelországban és Ausztriában – akárcsak Izlandon – az idősek medián jövedelme a 65 év alattiak jövedelmének több mint 90 %-a volt."

Forrás itt:
epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/Income_distribution_statistics/hu

mielőtt az anyázás rámzúdul, nem azzal van bajom, hogy járulékot kell fizetnünk, azért, hogy legyen a jelenlegi nyugdíjasoknak nyugdíja, a mértékkel van a bajom, és azzal, hogy ez így még max 10-15 évig mehet el utána viszont nem kap senki semmit, mert nem lesz rá keret. ha pedig egy önző megjegyzést megengedhetek, így az én korosztályomnak mi jutna majd?

amúgy az eredeti kérdés a posztban nem a nyugdíj volt, hanem a nyugdíjasok TB járulék fizetési kötelezettségének megteremtése a jövedelmük (nyugdíjuk) %-ában, ami szerintem továbbra is az egész rendszer fenntarthatósága felé tett lépés lenne, annak érdekében, hogy 20 év múlva is beszélhessünk mindenki számára hozzáférhető közegészségügyi ellátásról.

Crescendo 2012.11.21. 18:56:04

@micsoda?: persze, egy letunt generacio, amely a jelenlegi politikus gardat adta nekunk az MSZMP, meg KISZ funkcionariusokbol, akik ide vezettek az orszagot, nyilvanvaloan megerdemel minden foldi jot...
A csaladi kotelekeket ugyesen szetzuztatok, hogy most szulot gyerekkel jol osszeugrasszatok.
Vegul is teljesen epeszu az elkepzeles, hogy az allamon keresztul a gyereked, unokad jol lenyulod, mert fizettel valaha Kadar Janosnak?
Talan jobban kellett volna nevelned es tanitanod oket, hogy a sajat csaladodra tudj tamaszkodni, ne masok csaladjara... :(
@pandacsökiboborján: mar sorry, de az MSZMP/KISZ nemzedek dolgozni, erteket eloallitani nem tanult meg, csak azt elvenni... Mit vartal, hatalomra jutva hirtelen megvaltoznak? Persze a nep tartja ott oket a kadari nosztalgia, valamint merhetetlen irigyseg miatt. Es ez igy jo, ugyan szinte mindekinek szar, de legalabb mindenkinek egyforman.

jet set 2012.11.21. 18:56:22

A nyugdíjasok ne fizessenek semmiért! A boltban se! Sehol! Fizessen az a rohadék 3millió, akinek van pofája dolgozni!
El is megyek holnap nyugdíjba.

Pamuk 2012.11.21. 18:56:31

Igen, fizessen mindenki.

orient 2012.11.21. 19:00:29

Ugyan azt a populista baromságot lökitek mint a fideszék ellenzékben. MSZP -nek volt pár normális ötlete mint a vizitdíj amit rögtön megtámadott a hülye fidesz. Most végre vana fidesznek egy ötlete ami nem valami populista baromság, hanem értelmes közteherviselést mozdítja elő és ahelyett, hogy az ellenzék kussban maradna és támogatná az egyetlen normális ötletüket 2 éven belül kezdik ők is a régi lemezt: "megszorít a kormány"

Mi a francot csináljon mikor az egészségügy romokban hever és akik ígénybeveszik a leginkább nem fizetnek semmit (tudom fizettek), sok nyugdíjas alig dolgozott esetleg pár évet, vagy adót csalt...etc. akkor neki hogyan jár , milyen alapon az ingyenes kezelés? (tudom sokan tisztességgel ledolgoztak sok vet és rendesen adóztak, de ők ugyan azt a szar kezelést fogják kapni, vagy azt sem ha elmegy minden orvos, mint azok akik szinte semmit sem fizettek). Ha akarják a színvonal javuljon akkor bizony kéne minimális hozzájárulás mindenkitől, nyugdíjasoktól is és a dokik fizetését azonnal duplázni...

Mária 2012.11.21. 19:02:29

Lesz nyugdíjasoktól beszedett TB-járulék.

DE!

Lényeg, hogy NEM LESZ nyugdíjcsökkentés!

Ja, hogy a nyugdíjasok mindenképpen kevesebb pénzt kapnak? A lényeg a szómágia.

barata 2012.11.21. 19:02:51

@gombosg: Nem roszz, amiket írsz, de attól tartok, nem működne. A 0% hiányokat akár még el is lehetne érni, de valamilyen módon kikerülnénk, pl. úgy, hogy bizonyos cégek adósodnának el az állam helyett. A lényeg nem változna. és hát igen, az elöregedés problémájának kezelésére nincs más lehetőség, mint a holtig való munka, vagy nyomorgás. A vége mindenképpen összeomlás, ami jobb esetben háborúba torkollik, rosszabb esetben pedig mély nyomorba, kirajzásba máshová.

orient 2012.11.21. 19:03:00

@Mária: na pont neked ment a kommentem.

Anyámasszony_sanyija 2012.11.21. 19:05:35

@orient: Nekem ez volt a bajom a millás tüntetéssel. Bajnai kivételével mindenki a szociális kérdéseken rágódott, nyomták a baloldali populista dumát.

KaPé 2012.11.21. 19:09:36

Én azt nem értem, hogy most, amikor épp összeomlik a nyugdíjrendszer, hogy kaphat valaki egyáltalán 150ezer feletti nyugdíjat. Hol van már az a pénz, amit ő befizetett? Rég kifizették az ő szüleinek nyugdíjra. Hagyjuk ezt, hogy a nyugdíj "jár". Nem jár. Addig járt, míg bírta az ország. Most már nem bírja, lehet szépen csökkenteni. Én is fizetek nyugdíjjárulékot, mégsem fogok nyugdíjat kapni, mert addigra ennyi se fog jutni, mint most. Vezessenek be nyugdíjplafont 150ezer forintnál, ami pénz megmarad (30 milliárd Ft évente!) azt meg tolják be az egészségügybe. A nyugdíjasnak is jobb lesz, 150k-ból meg lehet élni és jobb ellátást fog kapni az orvosnál.

pandacsökiboborján 2012.11.21. 19:10:50

@Crescendo: nem kell mindent a politikára kenni! Sajnos ez általános mentalitás az országban. Ezért írtam ,hogy a vállalkozók stb...Ez a mentalitás a legfőbb hajtóereje az elvándorlásnak. Szerintem senki nem tudja,hány ember hagyta már el az országot,mert szinte senki nem törli az otthoni regisztrációját.

orient 2012.11.21. 19:12:24

@Anyámasszony_sanyija: én nem járok ilyenekre de akkor szomorú. Kéne egy ember aki kimondja, márpedig bizonyos tabukat le kell dönteni. NIncs ingyen ebéd, nincs ingyen közlekedés és nincs ingyen egészségügy sem, SENKINEK!! SZent teheneknek sem, nyugdíjasoknak sem. Ezt meg kell értse a kormány is és egy normális ellenzéknek is reális programot kéne építeni nem pedig populista szart 16. havi nyugdíjjal. Ezért tartunk itt ahol mert mindenki azt hiszi minden ingyen van ebben az országban, fizetni meg fizessenek a 'többiek'. Csak ha 9 millió ember gondolja ezt akkor 1 millió nem tudja kifizetni 9 millió másiknak a számláját ha akarja akkor sem, és a 9 millió is megszívja mert egy idő után nem lesz orvos aki megműtse és beledöglik majd egy egyszerű vakbélgyulladásba.

alte trottel 2012.11.21. 19:15:30

@sleepy:
Cseréljünk B+!

Átlagbér (nettó) 140000
Átlagnyugdíj 84000

(az átlagbérben benne van az a párszázezer minimálbérre bejelentett is, aki a másik -kétszer akkora- részét zsebbe kapja)

Kurvára el vagytok tévedve csimoták!

Mária 2012.11.21. 19:15:52

@Pamuk:

"Igen, fizessen mindenki."

*

Angyalka, ugye az még neked is megvan, hogy Magyarországon 40 év munkaviszony, járulélkfizetés és munkáltatói befizetések után után azért olyan alacsonyak a nyugdíjak, mert eleve "ki vannak kalkulálva" belőle, ki vannak vonva belőle mindazok a juttatások és ellátások, amiket a nyugdíjasok ÁLLÍTÓLAG "ingyen" kapnak?

Plusz még jónéhány tétel, amit nem vonhatna le, nem "kalkulálhatná ki" és nem herdálhatna el az állam, ha ugyanezen 40 év befizetése nem állambácsinál, hanem bankban, egyéni számlán gyarapodott volna.

Plusz nem lehetne revolverezni a nyugdíjasokat az ÁLLÍTÓLAGOS ingyenes juttatások felhánytorgatásával, plusz nem lehetne ellenük hergelni a fiatalabb korosztályokat.

Olvasgass:

jakabandor.blog.hu/2012/07/31/lehetne_500_000_forint_nyugdijad

jakabandor.blog.hu/2012/08/15/hogyan_lehetne_500_000_ft_nyugdijad

gombosg 2012.11.21. 19:19:52

@dr yetee 69: Troll-e vagy? Ne arra reagálj, amit nem írtam, hanem arra, amit igen. Elég sok mindenről nem írtam még. :D
Szóval félreértés ne essék: igen, sok munkahelyet és erős gazdaságot is szeretnék. Most jobb?

@barata: Igen, ki lehetne kerülni a 0%-ot, de szerintem fontos elvi lépés, hogy (elvileg a demokráciában) a népet szolgáló, segítő állam ne adósíthassa el a népet.

Ehhez persze olyan nép (és olyan megszavazott kormány) kell, aki megérti, hogy a hitel nem jó, nem ingyen pénz. Nem lehet osztogatni, túlköltekezni. Ilyen talán egész Európában nincs sok, csak max. jobb gazdaságok vannak.

@sleepy:
Nagyon egyetértek veled és Baratával - véget kell vetni a két TB rendszer megváltoztathatatlanságának.
Ez ilyen egyszerű: ami rossz, azon változtassunk. A változás sokaknak rossz - de sokaknak jó.

Hosszú távon az EÜ rendszert én is valamilyen félig "ingyenes" (ahogy nevezik idehaza a járulékokból fizetettet!!!), félig biztosított rendszerben tudom elképzelni.

Épp egy alakuló biotech cég weblapján dolgozom. Egy DNS elemzés ma már potom pénz (néhány 1.000-10.000 Ft), és előre kideríthető egy csomó betegség, meghatározhatók a legjobb gyógykezelések stb. Egy biztosító meg mást sem tud jobban, mint fillérre pontosan kockázatokat, jövőbeni költségeket meghatározni. Egy ilyen tudásnak nagy hasznát venné az EÜ rendszer, és most nem feltétlen a privatizációra gondoltam.

gombosg 2012.11.21. 19:21:26

@Mária: Oh igen, ez a cikk engem is meglepett. Kb. akkortájt teljesen kiábrándultam a felosztó-kirovó rendszerből. Legalábbis jelenkori társadalmunkra való alkalmazásából.

Anyámasszony_sanyija 2012.11.21. 19:21:41

@orient: Én abban bízok, hogy Bajnai majd megteszi, amit meg kell tenni. A kampányban nem biztos, hogy kimondja, de megteszi. Az is elképzelhető, hogy Bokros Lajos pártot alapít. Ő ki is mondja.

De ha senki nem mondja ki, akkor nekünk kell cselekedni, pl. úgy hogy pártot alapítunk. Olyan pártot, ami végre az értéket előállítók (vállalatok és munkavállalók) érdekeit képviseli, nem pedig az eltartottak kegyeit keresi populista lózungokkal.

pandacsökiboborján 2012.11.21. 19:25:00

@Anyámasszony_sanyija: az USA-ban ezt hívják republikánus pártnak,mégis kezd beszarni az az ország,mert elvesztette a versenyképességét...az meg a másik véglet lenne.

gombosg 2012.11.21. 19:29:24

@pandacsökiboborján: Azért szerintem a tengerentúlon még a baloldal is sokkal jobbrább van, mint itt a jobboldal (gazdaság- és szociálpolitikát tekintve!!).

Anyámasszony_sanyija 2012.11.21. 19:30:35

@pandacsökiboborján: A Republikánus párttal az a probléma, hogy ugyanúgy költekezik, mint a demokraták, csak nem szociális kiadásokra szórná a pénzt, hanem háborúkra.

orient 2012.11.21. 19:31:32

@pandacsökiboborján: a republikánus pártnak? Röhögnöm kell. Clinton volt aki helyrehozta a gazdaságot és talpra állította mikor óriási bajban voltak. Erre mikor a Bush átvette akkor tudjuk mi lett. Egy kis világválság ami miatt szív az egész világ azóta is...

Anyámasszony_sanyija 2012.11.21. 19:34:21

@gombosg: Valóban, magyarországon a parlamentben jelenleg csak baloldali pártok ülnek. A jelenleg uralkodó rezsim is baloldali, már-már kommunista jellemvonásokkal rendelkezik. Mindemellett "jobboldalinak" hazudja magát, és nemzeti színben pózol.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.11.21. 19:44:24

Semmi szükség a bruttósításra. A kifizethető nyugdíjakat 125ezer forintban kell maximalizálni.

kela-bá 2012.11.21. 19:44:40

Tisztelt nem Nyugdíjasok ! Én nagyon szívesen lemondok minden nyugdíjasnak járó kedvezményről, sőt még a nyugdíjemelésről is, és erre biztatnám valamennyi nyugdíjas társamat ! HA,ennek az lenne az eredménye, hogy az aktív dolgozók helyzete megjavulna, lenne mindenkinek tisztességes munkája tisztességes keresettel.A devizahitelesek kibújhatnának az igából.A rezsiköltségek nem okoznának gondot. Mindenki boldog lenne, nem gyalázná egymást sem szóban,sem írásban...mert azzal csak beteggé teszik egymást.
Tudják én a 1990-ben akkor még aktív dolgozó nagyon reménykedtem, és hittem a ország népét biztató vezetőinkben,majd az uniós tagság jótékony előnyében. Nos eltelt 22 év, közben nyugdíjas lettem, és a nyugdíjam 44 év munkaviszony után arányaiban ugyan olyan "szegényes" mint ahogy most aktívan dolgozó magyar emberek fizetése aránylik azokéhoz akikhez csatlakoztunk. Szóval, alacsony nyugdíjam ellenére én áldozatot vállalnék a fiatalokért, gyermekeimért, unokáimért is.
Önök, meg vigyázzanak magukra,és az egészségükre, hogy megérjék a nyugdíjat ! További szép estét !

Ianas 2012.11.21. 19:46:26

POSZTOLÓ: "A másik módszer, hogy a már meglévő nyugdíjakat ezentúl úgy, ahogy vannak, bruttónak veszik és minden kifizetésből levonják az újonnan bevezetett járulékot."

A következtetés marhaság. Ezt is lehetne sávosan csinálni.

Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy az aktívak terheit növeljék, én még a TB plafon eltörlésével sem értek egyet.

Rohadtul nem állapot, hogy egy ÁTLAG nyugdíjas többet kap kézhez, mint egy középiskolai tanár.

béla a görög (törölt) 2012.11.21. 19:52:26

Bedobják a témát, mi a hatás.
Engem, mondjuk nem érint, DE:
- miért is kellett a cirkusz a 300Ft vizitdijjal?
- egyszer ezek az emberek már fizettek amikor aktivak voltak.
- tán kapitalizmus van és nem feudalizmus (tudom ez csak a látszat) - ha nincs pénz az állami egészségbiztositásban akkor talán a magán egészségbiztositást is elő kéne segiteni... mert ha már fizetsz, miért pont a szar államnak fizetnél? miért pont a szar állami egészségügyet vennéd igénybe?

micsoda? 2012.11.21. 19:55:42

@hondamonda:Na mármost, az állami gépezetbe is csupa felsőfokú végzettségű dolgozik, /nem az iktatóra gondolok/ hol kamatoztatják a tudásukat?Parlamentben is csupa Dr,Dr,Dr ül./Hofitól szabadon/ Úgy gondolom nálunk magyaroknál a legnagyobb hiba, a másikra való mutogatás.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.11.21. 19:56:43

@béla a görög:

"egyszer ezek az emberek már fizettek amikor aktivak voltak."

Remélem, a betegségeiket is akkor intézték. Ha igen, akkor rendben vagyunk.

gombosg 2012.11.21. 19:58:21

@micsoda?:
Különösen, ha nyugdíjról vagy EÜ-ről van szó, ahol a befizetők és az igénybe vevők általában élesen elkülönülnek egymástól.

Anyámasszony_sanyija 2012.11.21. 19:58:36

@béla a görög: "egyszer ezek az emberek már fizettek amikor aktivak voltak"
Igen, de szar rendszerbe fizettek. Az a pénz már nincs meg. Át lettek verve. És át van verve most is mindenki, aki azt hiszi, hogy öreg korában 30-40-50 év múlva állami nyugdíjat fog kapni.

b@szus 2012.11.21. 20:01:05

Nagyapámtól elvették a gyárait földjeit.
Kiment a háborúba volt fogságban kárpótlást soha nem kapott se Ő se a családja. Ezek után kapott munkát a lakhelyétől 300km-re. Én és a testvérem miért nem kapunk életjáradékot mint más vallású emberek akiket hasonló sok rossz ért????? Tőlem elvették az eddigi nyugdíj megtakarításom a félre tett pénzemből fizetek az orvosnak, hogy ne dögöljek még meg? Gondolom nyugdíjam nem lesz vagy ha igen akkor semmire nem futja majd. Elmehetek majd fosztogatni utána meg börtönbe? Ki számít bűnözőnek az aki a saját maga és társai által hozott törvények szerint kifosztja polgártársait és mély szegénységben, nyomorban, kilátástalan helyzetben tartja őket? Vagy az aki végső elkeseredésében vagy, hogy egy kicsit jobb körülményeket teremtve családjának elköveti a legnagyobb bűnt és nem fizet be adókat?

Történelem órán, hogy pislogtunk mikor a tizedet szedő nagy urakról olvastunk.
Most egy olyan gépezet működik ami mindent el fog venni az emberektől!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 20:02:36

@pandacsökiboborján:

és ha a külföldi cégek nem vinnék ki a kb. gdp 15%-át kitevő pénzmennyiséget,hogy anyaországi problémáikat finanszírozzák a "gyarmatokról"

- OTP
- CBA
- MOL
.
.
.

béla a görög (törölt) 2012.11.21. 20:03:45

@RAMBO: posztot olvasod: "55 éves életkor az inflexiós pont, azaz onnantól az ellátási költségek rendkívül gyorsan nőnek: 2010-ben a fekvőbetegkassza kétharmadát a 60 év fölöttiekre költötték."

Igen bármily meglepő az aktiv korú nem terheli olyan mértékben a kasszát. akkor bruttó befizető. Öregkorára meg igénybevevő. Ja!
És ismétlem, nem szar állami egészségügyet akarok ha már pluszba fizetek.

Kuruttya 2012.11.21. 20:04:54

Kurva sok pénzt fizetek az adómból nyugdíjakra.

+

Huszonéves vagyok, nekem nyilvánvaló, hogy nem lesz soha nyugdíjam.

+

A nagyszüleim nem függenek minden fillértől, amit a nyugdíjból kapnak.

=

Határozott véleményem, hogy eljött egy kurva nagy nyugdíjcsökkentés ideje. Elegem van belőle, hogy én tartom el azt a generációt, aki tönkrebaszta az országot! Kurvára elegem van!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 20:08:18

Érdekes, hogy vannak emberek, kik a magánnyugdíj intézménye ellen érveltek.

Érdekes, hogy vannak emberek, kik a nyugdíjasok állam csecsén lógása ellen érvelnek.

Érdekes, mily nagy a közös halmazuk.

alte trottel 2012.11.21. 20:10:26

@Ianas:
A középiskolai tanár indiában is többet kap mint egy _ÁTLAG_ magyar nyugdíjas.
Az _ÁTLAG_ nyugdíj nálunk 84e Ft.

b@szus 2012.11.21. 20:13:12

@Kuruttya:

Te mit tettél eddig az országért?
Honnan veszed a bátorságot huszonéves kis surmóként, hogy te ledöntöd ki mit érdemel meg???

Kuruttya 2012.11.21. 20:18:37

@b@szus: onnan, hogy ÉN keresem meg azt pénzt, amiből most eltartják a nyugdíjasokat. Méghozzá valódi, világpiacon eladható, értékteremtő munkából, nem abból a látszatmunkából, amit a most nyugdíjas korosztály "munkának" hívott, aminek a termékeit csak azért tudták lenyomni a KGST tagállamok torkán, mert szovjet puskák szegeződtek a fejekhez.

lpt1 2012.11.21. 20:25:35

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Semmit nem egyszerűsítene a dolgon, csak összemérhetetlenné tenné a szektorokat. Egy állami "cég" három embert foglalkoztathatna annyiért, amennyiért egy maszek egyet - és még mindig jogosan mondhatná, hogy nem éri meg kiszervezni :)

barata 2012.11.21. 20:29:16

@gombosg: A hitel önmagában nem biztos, hogy ördögtől való, tulajdonképpen - ahogy maga a pénz is - csupán információ arról, ki mire jogosult, és mire nem. Ezeket a jogosultságokat technikailag - pénznek nevezett, elvont dologként - a bankok kezelik. Egyszerűen hatalmat gyakorolnak, ők mondják meg, mi a jó, mit lehet tenni elsősorban a hitelezési politikájukkal. Ennél jobb rendszer egyelőre nincs. Előnye, hogy a technikai fejlődést támogatja, hátránya, hogy nem veszi figyelembe a természeti erőforrások véges voltát.
Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy néhány száz év alatt ez lassan megváltozik, és a jogosultságok elosztása inkább az egészségbiztosítás és az öregkori ellátások irányába tolódik el. Lehet, hogy lassabban fog fejlődni az ipar, vagy a Forma 1, cserébe pl. a környezetvédelem tényleg - és nem csak szlogenek szintjén - előtérbe kerül. Ismétlem, ehhez szerintem több 100 évre van szükség.

Artur, a mesélő 2012.11.21. 20:32:51

@Cheradenine Zakalwe:
Így van, a második idézett bekezdés különösen szomorú és a bármiféle pozitív demográfiai fordulat esélyét minimálisra csökkenti:

"Tehát nem az időseket veszélyezteti igazán a szegénység, hanem a gyermekeket és azokat, akik gyermeket vállalnak – tud valaki ennél szomorúbb adatot mutatni egy társadalomról?"

Ezt még hozzátenném:
"A szolidaritásra hivatkozó érvelés pedig eleve téves, hiszen a mai huszas-harmincas nemzedékek úgy fizetnek az állami nyugdíjrendszerbe, hogy tudják, a demográfiai kilátásaink alapján ők talán sosem kapnak már (érdemi) nyugdíjat onnan. Mi ez, ha nem maga a szolidaritás?"

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 20:38:27

@lpt1:
Azt hiszem, ezzel meggyőztél. Bár még mindig maradt bennem szkepticizmus.

nu pagagyí 2012.11.21. 20:42:32

@hondamonda: Nincs kötelező összefüggés a magánpénztár és az aktuális nyugdíjkiadások között. A lényeg, hogy a teljes költségvetés hiányát kellett volna olyan mértéken tartani, hogy ne adósodjunk el. Tehát bármin lehetett volna spórolni nem feltétlenül a folyó nyugdíjkiadásokon, vagy akár adót emelni. Az éves tagdíjak összege a csúcson (2010-ben) kb. 360 milliárd volt, a mostani teljes költségvetés 15 ezer milliárd, meg lehetett volna találni azt a módot, hogy ne adósodjon el az állam.

A gond mindig az volt, hogy a költségvetés struktúráján nehéz változtatni, hiszen szerzett jogokról, komoly társadalmi alrendszerekről van szó. A szorgalmas árokásás kihúzta a talajt minden struktúrális reform alól, amelyek hosszú időt vesznek igénybe és áldozatokkal járnak. A következő kormány általában semmibe vette elődei munkáját, hiszen éppen az ellene szított populista hangulatkeltéssel jutott hatalomra.

A csúcs a Fidesz hazug szociális népszavazása volt. Azt hiszem nem arra szavaztak az emberek, hogy egyáltalán ne legyen se hozzáférhető felsőoktatás, se egészségügyi ellátás, se gyógyszertámogatás, se orvos. Nem a szolgáltatásokat sokallták, hanem a térítési díjat.

nu pagagyí 2012.11.21. 21:06:47

@Kuruttya:
"Kurva sok pénzt fizetek az adómból nyugdíjakra."

Nem az adódból fizeted, hanem a jövedelmedből. Pontosan 10%-ot (jövőre már plafon nélkül). A 10% egyébként csak a saját nyugdíjadat fedezi. Hogy mennyit? Mondjuk szeretnél 10 évet nyugdíjban tölteni, mert vén trottyként már nem bírod a versenyt a fiatalokkal.
Ahhoz, hogy ebből a 10%-ból 10 évre mondjuk az átlagkereseted 60%-át visszakapd, pontosan 60 évet kellene dolgoznod (tehát 78-83 éves korodig). Állambácsi ugyanis nem "tőzsdézik", nem produkál reálhozamot, befizetésedet max. az inflációval növelve veszi számba (megvédi!).

A mostani rendszerben, tehát formailag nem szídhatod a nyugdíjasokat, őket az Áfából, csipszadóból fizeti Orbán bácsi. Úgyhogy dolgozz, ne járjon a szád.

dr kíváncsivagyok 2012.11.21. 21:20:29

Ezt meg kell osztanom ,
ma hallottam az ATV - n :

" MATOLCSY A GAZDASÁGPOLITIKA ZÁMBÓ KRISZTIÁNJA ! - semmi tehetsége sincs,..mégis bekerült a döntőbe..."

Olyat röhögtem, hogy a kutyám kiszaladt a házból...

dr kíváncsivagyok 2012.11.21. 21:21:57

@nu pagagyí:
""Kurva sok pénzt fizetek az adómból nyugdíjakra.""
( Jövedelmedből...)
...és ha szerencséd van, a mai fiatalok neked is fogják fizetni...

dr kíváncsivagyok 2012.11.21. 21:24:31

@Kuruttya:
"Határozott véleményem, hogy eljött egy kurva nagy nyugdíjcsökkentés ideje. Elegem van belőle, hogy én tartom el azt a generációt, aki tönkrebaszta az országot! Kurvára elegem van! "

Ezzel a demagóg szöveggel megérdemled , hogy a majdani nyugdíjadat ne csökkentsék,...vegyék el teljesen...

Anyámasszony_sanyija 2012.11.21. 21:25:16

@nu pagagyí: nagyvonalúan kifelejtetted a munkaadói járulékot, ami kb. 27%. A kettő együtt 37%. Amúgy már nem is járulék, hanem adó, tehát nem jár érte ellenszolgáltatás. Nem is lesz majd miből fizetni, mert fele annyi munkavállaló lesz és dupla annyi nyugdíjas.

LaposElem (törölt) 2012.11.21. 21:25:32

@nu pagagyí: Ne csúsztass ilyen durván. A 10% a BRUTTÓ bérből megy le, tehát a számításod helytelen.
Másodsorban meg azért hülyeség, mert nem raknak félre semmit, ami bemegy a rendszerbe, azt egyszerre ki is fizetik, tehát nincs felhalmozás a rendszerben.

LaposElem (törölt) 2012.11.21. 21:28:21

@LaposElem: Meg persze a munkaadói oldalon is van 24%-nyi levonás, tehát a bruttó bér 34%-a megy nyugdíjra. Ez a nettó bér legalább fele! Igen, minden kézbe kapott 100 forint után 50 forintot nyel el a feneketlen nyugdíjrendszer.

Mária 2012.11.21. 21:28:39

@dr kíváncsivagyok:
@nu pagagyí:

Pedig bíztam benne, hogy senki nem fogja etetni a trollt, de hiába :)

Makkasz 2012.11.21. 21:34:15

A 3.800.000 jarufizetobol vond le kiskomam a 800.000 kozalkalmazottat, mert az egyik zsebbol masikba, es a tobbi adozo teremti meg a beruket. Vondd le a veszteseges vagy monopol allami cegeknel dolgozó 200.000 embert, meg a 100.000 kömunkást. Na 2,7m ember fizeti 110 millió eü ellátását.

Valójában ha tejes jövedelmüket erre adnák, akkor sem lenne elég európai szinvonalú ellátásra.

A nyugdíjakat még ma kéne 20%-kal csökkenteni, minimálnyugdíj meghatározása mellett. Aztán jöhet az eü járulék, vagy a csökkentett ellátás, mint mindenhol máshol, ahol nem kommunizmus van.

Mária 2012.11.21. 21:40:33

@LaposElem:

Erre a megoldás nem a nyugdíjasok éhhalálra, fagyhalálra, netán számos betegségük valamelyike miatti halálra ítélése azzal, hogy nem tudják kiváltani az életfontosságú gyógyszereiket.

A megoldás a gazdaság élénkítése és az okos adó- és járuléktörvények meghozatala, ezáltal a foglalkoztatás növekedése lenne, ami azt eredményezné, hogy többen vállalkoznak és adnak munkát másoknak, többen dolgoznak VALÓDI munkahelyen, egyénenként kevesebb, ám összességében több SZJA-t fizetnek be, és ha még tisztességes bért is kapnak, akkor több ÁFA és jövedéki adó is folyik be az államnak.

Ez ami ma nálunk van, a közpénzekből fizetett közmunkásréteg felduzzasztása, ez ostoba dilettantizmus, hiszen aki segélyen él, vagy közmunkabéren, vagy van akkora szerencséje, hogy minimálbéren tengődhet, az jelképes összegű SZJA-t fizet, és mivel nem tud fogyasztani, igen kevés ÁFÁ-t fizet, és mivel nem fogyaszt, nem ad munkát azoknak, akik abból élnének, hogy megtermelnék, előállítanák mindazt, amit ő elfogyasztana, ha nem csak vegetálna, hanem ténylegesen, normálisan élne.

Mit nem lehet ezen felfogni?

Csak az ostoba emberek esnek egymás torkának, meg rúgnak bele egyébként is kiszolgáltatott emberekbe.

Az okos emberek gondolkodnak, és erőfeszítéseket tesznek, hogy a demagóg panelek szajkózása helyett megértsenek alapvető összefüggéseket.

b@szus 2012.11.21. 21:41:21

Az a baj, hogy megint egymásnak feszültünk itt többen. (főleg én)

Valójában a húszon évesnek nem kéne gondot jelentsen, hogy vonják a bruttójából az adókat. És a nyugdíjasnak meg nem kéne rettegnie az éhhaláltól.

Ehelyett egymást marjuk miközben vállvetve kéne kiállni magunkért és nem engedni, hogy az irányítók megosszák az országot.

Mária 2012.11.21. 21:46:18

@Makkasz:

"A nyugdíjakat még ma kéne 20%-kal csökkenteni, minimálnyugdíj meghatározása mellett."

*

Te nem vagy tisztában azzal, hogy a jelenlegi FÉLMILLIÓ napi szinten éhező kiskorú gyermek mellé újabb hányszázezres létszámú gyerektömeget ítélnél napi szintű éhezésre, ha a nagyszülei nyugdíját csökkentenéd.

Gondolom, nem érted.

Vagy még soha nem kívántál elpiszmogni a rendszer összefüggéseinek az értelmezésével.

nyünyüge 2012.11.21. 21:49:30

@b@szus:
Ezzel vidáman fejezhetjük be a napot:
Videóüzenetben megnyugtatás a nyugdíjasoknak :))!

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/szocska-miklos-videouzenetben-nyugtatja-meg-a-nyugdijasokat-391773

LaposElem (törölt) 2012.11.21. 21:54:34

@Mária: A helyzet az, hogy lehet ötletelni a gazdaság élénkítéséről, meg hogy majd ugrik a pannon naszád, és dőlni fog befelé az SZJA, de valójában a probléma már rég a körmünkre égett.
A jelenlegi rendszer fenntartatatlan. Nincs miből kifizetni.
Változtatni kell, méghozzá minél hamarabb történik meg az átalakítás, annál kevesebb fájdalommal fog járni. Az nem megy, hogy a nyugdíjakat az egyre több nyugdíjasnak minden évben automatikusan emeljük, miközben egyre kevesebb ember keres reálértéken egyre kevesebbet. Aki ma aktív 30-40 éves, az nevetséges nyugdíjra számíthat, a jelenlegi átlagnyugdíj töredékére, ha egyáltalán kap valamennyit. Mégis ki a fenének van kedve beleszórni a nettó fizuja felét a feneketlen szar rendszerbe, ha biztosan tudja, hogy amikor arra kerül a sor, hogy esetleg megéri az egyre kitolódó korhatárt, úgyis éhen döglik a második hónapban.
A nyugdíjrendszer jelenlegi formájában megbukott.

LaposElem (törölt) 2012.11.21. 21:57:58

@Mária: Te nem érted, de rohadtul. Aki ma aktív, az konkrétan halálra van ítélve, csak még nem látod. Öngondoskodni nem tud, mert a pénze a mai nyugdíjasoknál landol, viszont kapni már nem fog semmit.

Anyámasszony_sanyija 2012.11.21. 22:04:07

@Mária: Nem arról van szó, hogy irigyek vagy szívtelenek vagyunk. Arról van szó, hogy a jelenlegi nagylelkű szociális rendszerre NINCS PÉNZ.
Ez tény, és ez akkor is így van, ha ez sokaknak nem tetszik.
Jelenleg 3%-al többet költ az állam, mint amennyi a bevétele. Mivel az adósság mértéke 80% körül van, ez már rövid távon is fentarthatatlan. Hitelből nem szabad szociális ellátásokat fizetni, mert később sokkal-sokkal rosszabb lesz. Egyre rosszabb, minél továb fojtatjuk ezt a gyakorlatot. Nézd meg a görögöket, hova jutottak a hitelből fenntartott szociális rendszerükkel.

Mária 2012.11.21. 22:04:24

@LaposElem:

"A jelenlegi rendszer fenntartatatlan. Nincs miből kifizetni."

Ezt mire alapozod? Tisztában vagy vele, hogy hová, merre folynak el számolatlanul a közpénzek? Netán szelektíven olvasod a híreket?

Ez a kormány az elmúlt két és fél éve alatt nem hozott egyetlen okos gazdasági döntést sem.

Miért éppen nyugdíjügyekben lenne náluk a bölcsek köve?

Nos?

zajos1 2012.11.21. 22:08:21

@Mária: Ezt hivatalosan sehol nem mondták, mert ez a tanulmány nem a kormány álláspontja, nem kell, ezt így tálalni...

Mária 2012.11.21. 22:11:11

@LaposElem:

Ezeket a hülyeségeket honnan veszed?

Jelenleg nincs elkülönített nyugdíjkassza.

Ebből adódóan az aktívak befizetései NEM a nyugdíjasokhoz mennek, hanem a nagy, feneketlen közösbe, onnan meg a haveri cégekhez, a presztízsberuházásokra, a palotaőrségre, a vadiúj gépkocsiflottákra, a mindenféle halva született ötletek "megvédésére", a BKV megmentésére, a Simicska-birodalom, a Századvég, a mindenféle tanácsadó cégek és más hasonszőrűek pénzzel tömésére, a piaci finanszírozású félázsiai hitelek törlesztésére, ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi...

Te burokban élsz, vagy valami kő alatt, hogy ezekről nem tudsz semmit se?

Mária 2012.11.21. 22:12:07

@Anyámasszony_sanyija:

"Arról van szó, hogy a jelenlegi nagylelkű szociális rendszerre NINCS PÉNZ."

*

Lásd az előző kommentemet.

Anyámasszony_sanyija 2012.11.21. 22:15:44

@Mária: Természetesen nagy a pazarlás állami szinten, ezt szerintem senki sem tagadja. De össze sem mérhető a szociális kiadások mértékével. A korrupciót lehet csökkenteni megfelelő elhatározással, de megszüntetni teljesen nem lehet. L
ehet és kell is racionalizálni, de ez nem lenne elég a hiány lefaragására.

hondamonda 2012.11.21. 22:16:04

@nu pagagyí:
Reszben igazad van, a 360 milliard nem sok, de szerintem a sporolast ott celszeru kezdeni, ahol az ember latvanyosan tulkoltekezik. Magyarorszag GDP aranyosan 3-4%-kal tobbet kolt nyugdijakra, mint a hasonlo fejlettsegu szomszedai. Ez 1000 milliardos tetel.

Az MNYP rendszer jo lett volna, ha van 50 ev atallni ra. Mivel egyertelmuen latszik, hogy nincs ennyi idonk (nyakunkon a demografiai bomba), ezert csak egy gyors es radikalis reform (=nyugdijcsokkentes) jelenthet megoldast. Ennek az alternativaja a csod vagy az orszag lassu doglodese, ami mindenkinkek szivas.
A jelenlegi, szarra adoztatott aktivak es a kovetkezo generacio gyakorlatilag lemondhat arrol, hogy az allam el fogja tartani oket. Ugy tisztesseges, hogy a balhet nem csak ok viszik el, hanem abbol a mostani nyugdijasok is kiveszik a reszuket, kulonosen a rendszer potyautasai.

01234567 2012.11.21. 22:16:33

@b@szus: Egyetértek.
Mert a nyugdíjbefizetéseket ellopták, mivel azok nem befektetésekbe kerültek, hanem az állam saját háztartásának fenntartására használta. Ugyan így, mire mentek a privatizációs bevételek, többek között a társadalmi munkában, többnyire a mai "nyuggerek" (imádom ezt a kifejezést, hűen tükrözi az ország morálját) által épített vállalati üdülők.Mikor lesz jogi következménye, az országból adózatlanul kilopott 242 milliárd dollárnak, abból mikor, mennyi kerül vissza? Hol van 60 tonna magyar arany a Nemzeti Bankból? Mire mentek el a 2000 óta felvett hitelek? A 2000 körül, szinte "alig" létező államadósság milyen okból nőtt a mai szintre? Ki a felelős a magyar mezőgazdaság, élelmiszeripar, könnyűipar teljes leamortizálódásáért? Mikor gyújtják már fel a parlamentet, és az összes rühest,az elmúlt 25 évből, aki ebben részes,politikai, gazdasági szférában mikor lövik a Dunába?
Aki pedig okot, okozat nélkül, a folyamat teljes figyelmen kívül hagyásával néz, szerencsétlen becsapott, idős embereket froclizza, az maga ballagjon ki a Dunához, és ugorjon bele.
A görögöket, spanyolokat, olaszokat...stb.. ne szidja senki, azok legalább tudják hogy becsapták őket, összefognak, és kiállnak magukért. Amikor terelik őket a vágóhídra, megpróbálják eltaposni a hajcsárt, és nem egymást, mint mi birkák...

Anyámasszony_sanyija 2012.11.21. 22:19:55

@01234567: A görögök elsősorban magukat csapták be, mert hitelből csináltak maguknak jólétet.

Mária 2012.11.21. 22:20:52

@hondamonda:

"Az MNYP rendszer jo lett volna, ha van 50 ev atallni ra."

*

10 éven belül kezdődtek volna az első MANYUP kifizetések, és onnantól folyamatosan tehermentesítődött volna az állami nyugdíjrendszer.

Mária 2012.11.21. 22:24:09

@Anyámasszony_sanyija:

"Természetesen nagy a pazarlás állami szinten, ezt szerintem senki sem tagadja."

*

Ez neked TERMÉSZETES?

micsoda? 2012.11.21. 22:26:35

Jó ez a poszt nagyon, és sikeres. Elvonja a figyelmet arról ami a legnagyobb baj, hogy nincs munka, segély van, meg közhasznú járdasöprés.

Crescendo 2012.11.21. 22:37:34

@Anyámasszony_sanyija: meg persze a kamatterhek mertekevel is osszemerheto a szocialis kiadas... amikor meg megszoritas van erdekes modon a szocialis kiadasokat lehet csokkenteni, de a kamatterheket meg nem. Ez hogyan van?
@pandacsökiboborján: hol vallakozo a politikai slepp? az nem ertekeloallitas, hogy ismerek valami politikust es ugyesben megrendeleseket kapok... meg van AFA bunozes, de ilyen kulcsok mellett a kisertes is oriasi. Ordogi kor, magas kulcs, nagy kisertes, tobb burokrata, meg rendor, hogy megelozze a csalast, ami tovabb emeli az adokulcsot... 22-es csapdaja, de a politika ennyire ert hozza. Ill. barati cegek mindig megusztak, ugy hogy lehet, hogy maffia inkabb, mint butasag.

hondamonda 2012.11.21. 22:42:35

@Mária: Igen es kb 20 ev mulva atvette volna a teher negyedet..

Anyámasszony_sanyija 2012.11.21. 22:45:51

@Crescendo: A kamatterheket az országkockázat befolyásolja. Ha olyan kiszámíthatatlan a gazdasági/jogi környezet mint nálunk, és olyan nagy az eladósodottság mértéke, a kutya sem akar nekünk kölcsönadni, mert fél, hogy nem kapja vissza a pénzét. Csak akkor gondolja meg magát, ha elég magas kamatot ajánlunk. Ez az államadósság esetén 10% környékén van, és kirívóan magasnak számít.
Az országkockázat minden hitelt érint, nem csak az álamadósságot. Ez az ún. országkockázati felár. Kockázatos országokban kockázatos a hitelezés, mert nagyobb esélyel fordulhat elő, hogy az adós nem akar vagy nem tud fizetni.

Mária 2012.11.21. 22:47:33

@hondamonda:

Nem 20 év múlva, hanem korábban.

Ez most mitől jobb, hogy se MANYUP nincs, se a pénz nincs már meg, amit Selmecziék "megvédtek"?

01234567 2012.11.21. 22:50:10

@Anyámasszony_sanyija: Ez összetettebb. A görögöket, spanyolokat, olaszokat, portugálokat a II.Világháború után a "Nyugat" mesterséges eszközökkel tartotta a "táborban". Először diktatúrákkal, az olaszokat politikai játszmákkal, majd amikor rájöttek (70-es évek), hogy ezek a magukban hordozott társadalmi feszültség miatt hosszútávon bizonytalanok, váltottak, és elkezdték tömni őket pénzzel. 90 után ez feleslegessé vált, de egyfajta önműködő mechanizmus vitte ezt tovább. Ami egyfajta látszat gazdaságot teremtett, ezekben a ma reális esetben kb. egy Albánia szintjén álló országokban. Ráadásul ezekre a látszatgazdaságokra, már a 90-es években, de az EU-val teljesen rátelepültek sápot húzni a "fejlett nyugati" gazdaságok, főleg Németország. Erről az egészről húzta le a leplet a 2008-as válság, a maga realitásával. A görögök most döbbentek rá, hogy becsapták őket, és plusz még nézhetik, hogy a "segítő" német, hóna alá csapva a pénzes táskáját lerúgni igyekszik őket magáról, a szemükbe köpve. Mert ha te valakinek felajánlod hogy bicikli helyett járhat motorral, tankolod, utána elveszed a benzint, és azt mondod ezentúl már csak gyalog, szerinted az szeretni fog?

Crescendo 2012.11.21. 22:50:48

@Anyámasszony_sanyija: a propagandat en is tudom errol olvasni...
Persze, a kollektivizmus, amit most gozerovel nyomnak kiszamithato. Par nagytokes, keves kozepvallalkozo es nagy csomo ember, aki a puszta megelhetesert csondben marad, mert teljes kontorollban el. Ez sem ujdonsag.
Azt meg hagyjuk, hogy kockazati felar... Azt aruld el inkabb, hogy ha nem penzt nyomtatunk, hanem hitelt veszunk fel, akkor honnan van az inflacio?
Ha meg hitelfelvetel ellenere is inflalodik a forint, akkor minek ez az MNB vicchalmaz? Lehetne nyomni telibe es akkor legalabb kamat nelkul porgetne a gazdasagot.

Crescendo 2012.11.21. 22:52:59

@01234567: kisse azert itt elszaladt a sulyok, nem? Ha gorogok Albania szintjen allnak, akkor mi valahol Etiopiaen?

hondamonda 2012.11.21. 22:57:25

@Mária: Kb akkor, amikor az osszes nyugdijas manyup tag volt aktiv koraban.

Valamivel kevesebb hiany generalodik es az allamadossagunk nem ugrott fel 90%-ra, de a helyzet ugyan olyan szar, mint azelott, csak a vegkifejlet idopontja lett kicsit eltolva.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2012.11.21. 23:23:07

Csak pont a lényeg hiányzik innen. Magyarország egy gyarmat mint minden olyan ország aminek nincs önmagát megvédeni tudó hadserege és/vagy gazdasági ereje.

Mindenki csóró és egymást marja. A "modern" élet alapvető erőforrásai világgazdasában kerülnek árazásra és nem a csóró vadkeletnek megfizethető szinten.

Mit lehet csinálni? Semmit. Tiplizni külföldre. A kapitalizmus-feudalizmus megkapja amit akar (termőföld, most szilárdítják meg a birtokosi rendszert, ha még nem tűnt fel).

A nyugdíjkérdés, nincs pénz és a népességfogyás is okozat. Nem ok.

Akkor se lenne több pénz, befizetés ha több lenne az aktív korban lévő; egyszerűen Mo. nem versenyképes. Biztos jönnek majd az ázsiai országokkal okoskodók is: ott nem kell a fizud nagy részét elégetni (vagy megfagyni).

Specifikusan a témához: a nyugdíjas ugye nem dolgozik. Otthon ül. Fél évig öt napot kell fűtenie a hétből (amíg mások letekerik a termosztátot, mert fűtenek a munkahelyen). Erre gondoltatok? Mennyit is fizettek úgy fűtésre, hogy csak heti két napig plusz éjjel vagytok otthon? Fagyjanak meg a nyugdíjasok?

Ceausescu idején Romániában eltűnt az államháztartási hiány. Furcsa mód újra van neki, köszönhetően a kapitalizmusnak. Tudtátok, hogy Romániában akkor a mentő nem ment ki 70 év feletti betegekhez? Megkérdeték hány éves és nem küldtek mentőt... Aztán hova jutottak?

01234567 2012.11.21. 23:33:30

@Crescendo: ÁLLNÁNAK!!!Ha nem karolta volna fel őket a Közös-Piac, majd az EU. Reális esetben, önerőből: A spanyoloknál kommunizmus lett volna, Olaszországban is, majd a rendszerváltás után 2 vagy 3 részre szakadtak volna, mint ahogy a spanyolok is, a portugálok, meg mint a görögök, szép tájak, pár kecske, turizmus, tisztes sóherság....

01234567 2012.11.21. 23:37:37

@Crescendo: Etiópiát meg lehet 20 év múlva elérendő célként jelölik meg a gyerekednek... :)

Roltii 2012.11.21. 23:55:36

@Crescendo: menj el egy görög nyaralásra, elég lepattant ország, kosz és káosz a legtöbb helyen.. Elég meglepő volt nekem is (pedig még a válság előtt voltunk)

Mad Mind 2012.11.22. 08:03:52

@Kivlov:
De fizette. Az alól nem volt mentesség. Elvitte az Alzheimer az emlékeidet? Pont azért volt a népszavazás ellene.

Kivlov 2012.11.22. 08:10:16

@Mad Mind:
Nem fizette, mert krónikus betegnek nem kellett. A nyuginak meg mindnek van vérnyomás, cukor, szív-, stb. Ahogy a C-k sem fizettek, legalábbis vidéken. A dokit agyonvertáék volna azonnal kolompárék, ha nem gyógytja meg a 2 évesen bömbölő Hozékát csak pénzért. Úgyhogy meggyógyította ingyen. Nem csak a rózsadombi rendelőket kellene nézni...

Mad Mind 2012.11.22. 09:11:37

@Kivlov:
Tényleg? Nekem más emlékeim vannak és cigányokat is láttam fizetni, pedig nem a rózsadombon jártam orvoshoz. De te biztos jobban tudod, mert annyira okos vagy, hogy rögtön bedobod, ha valakinek más a véleménye az rózsadombi bölcsész. NEkem meg a suttyó tajparaszt jut eszembe rólad, bár ezt nem mondom ki. Ja de mégis. :p

Kivlov 2012.11.22. 09:18:11

@Mad Mind:
mellélőttél sz*rcsimbók. :D

huKKK 2012.11.22. 09:34:26

Már csak 9,69 millióan lennénk?

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.11.22. 10:00:13

@micsoda?: teljes mértékben igazad van, ez az, amit kormányunk sem nagyon emleget ...
mert milyen lehetőségek is lennének? például:
- foglalkoztatási problémák megoldása (nem éhbéres, költségvetésből finanszírozott közmunkával), vagyis a gazdaság gatyába rázása, működő tőke bevonása, ipari termelés beindítása (ösztönzése), stb. Adórendszerünk hektikussága nem ebbe az irányba mutat. Sőt.
- a foglalkoztatás csökkenésével azonos ütemben nyugdíjasok elbocsátása a rendszerből (felosztó-kirovó rendszer), ezt próbálják is, pl. rokkantnyugdíjasok felülvizsgálata
- magas nyugdíjak csökkentése, erre is volt kezdeményezés a szolgálati nyugdíjasokkal, személyi jövedelemadót rájuk terheltek. Ráadásul a többségük még hírül sem töltötte be az öregségi nyugdíjkorhatárt
- mindenkit kötelezni, aki külföldre megy dolgozni, vigyen magával legalább egy nyugdíjast, akinek itthon addig nem fizetnek

gondolom, a kormány elég kreatív, hogy még számtalan lehetőséget találjon - és valószínűleg nem sokat kell rá várnunk. De kicsi az esélye, hogy a tényleges, a költségvetésnek nettó bevételt jelentő munkahelyteremtés lenne az.

Pyrrhus 2019.01.16. 23:15:06

A nyugdíj megállapításakor a nettó kereset összegét vették figyelembe. Tehát a bruttó és a nettó között különbség ott maradt az államkasszában.
Nem értem az egészet, hiszen a nyugdíjastól a nyugdíj megállapításakor eleve levonták a TB, EÜ, SZJA, stb. elvonásokat.
Pont úgy, mint az aktív munkavállalóktól, csak tőlük havonta teszik ezt.
Az államnak annyi a dolga, hogy ezeket a nála maradt, ill. elvont összegeket szépen befizeti a megfelelő kasszába.
Miért szarakodnának bruttósítással?

Inkább azt kellene nagyon erősen kihangsúlyozni, hogy a nyugdíjastól is ugyanúgy elvonták az Egészségügyi Hozzájárulást, mint a munkavállalóktól.
Tehát a nyugdíjas ugyanúgy fizet mindenért, mint a munkavállaló. Mindkettő a munkaadója által elszámolt jövedelem alapján.
süti beállítások módosítása