véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngMost már tudjuk, kik gondolják úgy, hogy nagy dohány a dohány - és azt is, hogy a kormányzat (vagy aki elbírálta a pályázatokat) kikről gondolja úgy, hogy megérdemlik a nagy dohányt.

A különböző hírportálok sorban értelmezik a közzétett nyertes-névsort, kik is nyertek 20 évre koncessziós jogot, kik űzhetik majd egy emberöltőn át a trafik-tevékenységet:

"Kevesebb mint 3200 magánszemély között osztotta szét a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a a több mint 5400 trafikkoncessziót. Budapesten sok a CBA-s, a vidéki városok piacait pedig egy-egy magánszemély vagy család "uralja". (napi.hu)

"Milliárdos nagyvállalkozók, CBA-vezetők, ismert vidéki vállalkozók is nyertek a nemzeti dohányboltok üzemeltetésére kiírt pályázaton. Van olyan település, ahol - a névsor tanúsága szerint - az összes üzlet kétharmada egy család kezébe került, Rogán Antal szomszédja is a befutók között van, de felbukkan egy ismert fogathajtó és az egyik legismertebb vietnami-magyar vállalkozó is." (origo.hu)

"A kormány azzal tette monopóliummá a dohánykereskedelmet, hogy családi vállalkozásoknak, munkanélkülieknek, gyed-ről visszatérő édesanyáknak és nagycsaládosoknak hosszú távra megélhetést biztosítson. Ezzel szemben a hétfőn nyilvánosságra hozott adatok szerint a trafiküzemeltetési jogokat sok esetben politika- és CBA-közeli családok nyerték el, a nagyvárosokban sok üzlet néhány vállalkozó kezében összpontosulhat." (index.hu)

Aki azt hinné, jelenlegi hatalmi berendezkedésünk a családi vállalkozások, munkanélküliek meg gyed-ről visszatérő édesanyáknak a barátja, itt az ideje leszámolnia ezzel az illúzióval - kivéve akkor, ha bizonyos családokról van szó. És mindez jól van így, legalábbis Rogán Antal szerint, hiszen "ennek a pályázatnak éppen az volt a célja, hogy azok jussanak lehetőséghez, akik eddig is ezt csinálták." Aki viszont a névsor láttán meglepődött, az vagy nem követte az elmúlt egy év eseményeit, vagy tényleg hisz még a tündérmesében, ahol a jó diadalmaskodik a rossz pedig elnyeri méltó büntetését.

Igen, megvalósult a piac újrafelosztása - és ez volt a kormányzat célja eredetileg is. Meg az ifjúság védelme és a multik helyett a magyar kisvállalkozások helyzetbe hozása is, ám a fiatalok ugyanúgy fognak cigizni, mint eddig, a jelenleg dohánytermékek árusításával foglalkozó, koncessziót viszont nem nyerő kisvállalkozások pedig valószínűleg már nem fogják megvenni az adóhivatalhoz beköthető kasszát, hanem inkább lehúzzák a rolót. Mert dohány- és alkoholtermékek nélkül bizony nagy eséllyel éhenhalnak, hiszen forgalmuknak akár 40%-át is elveszthetik a kormány vállalkozóbarát döntése miatt. És amelyik politikus szerint ez így van rendjén, az nem igazán ismeri saját választóinak érdekeit, csak a saját barátaiét.

Ezen blog posztjaiban már sokszor morogtunk a folyamat egy-egy stádiumát látva (fordított időrendben nyomon követhető a tematikus tartalomjegyzék alapján):

  • miért kell az adófizetők pénzén 450 millióból létrehozni egy "nonprofit" céget, amely ráadásul csak a Némethné-féle minisztérium bábszerve különösebb jogkör nélkül? Feltétlen szükség volt rá, csak azért, hogy a most kihirdetett listában szereplő emberek megszerezzék a piac egy-egy szeletkéjét?
  • miért kell évente milliárdos nagyságrendben kivonni a pénzt a piacról csak azért, hogy ez a "nonprofit" cég létezzen?
  • miért kellett úgy lecsökkenteni az elárusító helyek számát, hogy az mindennek mondható, csak fogyasztóbarátnak nem, ráadásul munkahelyek tömeges megszűnéséhez vezet?

 „Újraosztották a piacot. Ennyi. Volt ilyen a földpályázatoknál is. Ott sem azok nyúlták le a legnagyobb területeket, akik a földet megművelik, és most sem azok nyertek, akik már régóta dohányeladásból élnek. Csak nekünk még olyan ügyvédünk sincs, mint a parasztoknak az a szakállas államtitkár (Ángyán József, az FVM egykori parlamenti államtitkára, aki elkezdte feldolgozni a földbérletpályázatokat, és tiltakozott az összeférhetetlenségek ellen – szerk.)” – mondta egy kereskedő. (hvg.hu)

  • mennyibe fog kerülni az illetékes szervek felbruttósítása csak azért, hogy fel tudják majd venni a harcot a szükségszerűen megnövekedő feketekereskedelemmel? És hogyan fogják majd tudni kezelni az ellenőrző szervek a hátszeles vállalkozókat?

A fellebbezés kizárása viszont megoldja, hogy senki se vonhassa kétségbe a kormányzat "ki érdemes koncessziós jogra" döntését.

A cápaharc azonban még nincs lejátszva, az igazi survivor csak most fog kezdődni:

  • a kormánynak meg kell oldania, hogy a helyzetbe hozott vállalkozásoknak jövedelmező is legyen a buli - így várhatóan a jelenlegi 3-4%-os árrés megemelésével (így a dohánytermékek árszínvonalának növekedésével) kell számolni,
  • a jogszabályi háttér nem szabályozza, így nyugodtan egymásra nyithatnak a boltok. Igaz, ez ott annyira nem probléma, ahol az üzletek kétharmada egy család kezében lesz, ám nagyobb városokban-kerületekben semmi sem akadályozza, hogy az összes üzlet egy utcára-térre koncentrálódjon, lenyúlva egymás forgalmát - így az igazi kiszorítósdi csak ezután fog kezdődni, ráadásul a "24 órán át elérhető" önálló üzlethelyiség kívánalma miatt sok nyertes még csak most fog magának helyet keresni. A harc vérre menő: várható, hogy a koncessziótulajdonosok megpróbálják majd egymást ellehetetleníteni, egymást kevésbé frekventált helyre költözésre bírni, illetve beindul a "kinek van több tőkéje meg erősebb kapcsolati hálója túlélni a harcot" verseny is, aminek egyik túlélési módja várhatóan a dohányboltok kocsmásítása, a másik pedig a kevésbé csókosokra állandó ellenőrzés-büntetés elérése lesz (ki nem adja fel, ha naponta jönnek majd a fináncok, non profit, adó, munkaügyi, "ifjúságvédelmi" meg kitudja milyen ellenőrök, ellehetetlenítve az üzletmenetet?)
  • a rövid határidők miatt rajtolhatnak a hatóságok és a "nonprofit" cég is felkötheti a gatyáját - május egytől elviekben már lehetőség van az ideiglenes dohánybolt-nyitásra, július egytől pedig fel kell állnia az egész rendszernek, szőröstül-bőröstül. Két hónap alatt nemcsak annak kell kiderülnie, ki hova nyit nemzeti üzletet, hanem meg kell kötni a koncessziós szerződéseket (erre harminc nap áll rendelkezésre), be kell rendezni az üzlethelyiségeket, be kell kötni a pénztárgép-készlet lejelentő programot mindenhova, ahova előírja a jogszabály és nem utolsó sorban a beszállítókkal is meg kell kötni a megállapodásokat. És most már nemcsak a dohánytermékekről van szó, hanem az alkoholról, az üdítőkről meg a szerencsejáték termékekről és az újságról is. Be kell szerezni a különféle engedélyeket is, valamint a friss koncessziótulajdonosokra vár még cégalapítás-bejegyeztetés, a vállaltaknak megfelelő munkaerő alkalmazása, stb. Ha pedig régi cég üzemel tovább, a termékpalettában most már nem szerepeltethető árukészlettől is meg kell megszabadulni - le kell építeni a telefonfeltöltést-buszjegy árusítást, el kell adni a csokit és cukorkát, valamint a műanyag játékokat és egyéb, trafikokra vagy élelmiszerboltokra jellemző termékektől is meg kell szabadulni rövid határidővel, a feleslegessé vált tárgyi eszközökről már nem is beszélve.
  • az illetékes hatóságok és cégbíróságok számíthatnak rá, a most mozgásba lendülő nemzeti boltosok jó része elég erős kormányzati hátszéllel fog rendelkezni - egy kis teszetoszaság, és máris csörög majd a telefon, X. vagy Y. úr/hölgy esetében megkülönböztető figyelemmel kell eljárni, ügyét soron kívül intézni, stb. És ugyanez fog vonatkozni a későbbi ellenőrzésekre is - ki is hogyan fogja majd bevállalni, hogy rosszat mond/ír le egy-egy nagyon fontos ember közeli ismerőséről?

Ám nemcsak a mostani dohányárusok az újrafelosztás vesztesei, hanem a régi lottózók is - az új nemzeti dohányboltok belépnek a szerencsejáték-piacra is, és mivel jó részüknek széles kapcsolati hálója van, várhatóan nem lesz gond számukra ott is lottóterminált beüzemelni, ahol egyébként a közvetlen közelben már régóta működik lottózó. Azzal, hogy az eladás és az értékesítés között jelentős különbség van még sok új szereplő valószínűleg nincs tisztában, viszont a szerencsejáték termékeket nem a legjobb képességgel eladók, illetve a piacról kiszoruló "profi régi motorosok" miatt jelentős adóbevétel kiesésre lehet számítani, ez pedig tovább növeli a dohánypiac újrafelosztásának adófizetőkre háruló költségét.

Az pedig, hogy mi lesz azokon a településeken, ahol első körben nincs nyertes, valószínűleg még senki sem tudja - a második körös eredményhirdetésre egyelőre ismeretlen időpontban kerül sor, hiszen még a pályázat sincs kiírva csak az eredménytelenségi hirdetmény lett közzétéve. Nagy kérdés, ki és milyen logisztikai trükkel fogja tudni megoldani, hogy legkésőbb július 15-től (addig a piacról kitiltottak még kiárulhatják a készleteiket) 1417 településen minimum két-három napi rendszerességgel megjelenjen a mobil dohányáruda. A megoldás pedig nem lehet a télapó, ide bizony - ráadásul ideiglenesen - megfelelően dizájnolt autók és sok-sok, áru- és pénzkezeléssel megbízható gépjárművezető kell, akik ráadásul kurrens cikket szállítanak majd a legelhagyatottabb vidékeken is, eleven céltáblaként a könnyű és gyorsan értékesíthető zsákmányra vágyó szervezett és kevésbé szervezett bűnözőknek.

Igenám, de mi lesz, ha kormányváltás lesz? Ha új haver kell a régi havernak, új rokon a régi rokonnak? Vajon a hatalomra kerülők hagyják majd, hogy a mostani nyertesek fölözzék le a piacot, vagy egy mozdulattal kiszorítják őket a húsos fazék mellől? És vajon mindenkit, vagy csak a bizonyítottan fideszes kapcsolatokkal rendelkezőket? Jogszabályt változtatnak és eltörlik az egészet, vagy fogják magukat és addig zaklatják-ellenőrzik a mostani nyerteseket, hogy azok inkább visszaadják a koncessziót? És az akkori ellenzék majd mit tesz a kedvenc vállalkozói megmentéséért? Békemenet lesz a trafikosokért?

Bármi is fog történni az elkövetkező időszakban, egy dolog láthatóan nem fontos a kormányzat számára, ez pedig a dohányzó választópolgárok. Nekik viszont több lehetőségük is van:

  • vagy leszoknak,
  • vagy megszöknek és bevállalják a kishatár menti forgalmat,
  • vagy megszokják az új dohányboltokat - mobil árudákat,
  • vagy átszoknak az olcsóbb és könnyebben elérhető feketepiaci termékekre,

és eldöntik, 2014-ben azokra szavaznak-e, akiknek mindezt köszönhetik.

És megint elérkeztünk a sokszor emlegetett problémához: az államosítás-piac újrafelosztás kinek az érdekeit is szolgálja valójában és mennyibe kerül az adófizetőknek?

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr205244141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tücsök1 2013.04.24. 15:13:05

Kinek állt ez érdekében?Ha az emberek a kezdetektől,amikor az ötlet egyáltalán felmerült,odafigyeltek volna,most nem lenne ez a nagy csodálkozás.Igen, a prosperáló piac lenyúlása és újaosztása a haveroknak-itt már egy egész ménes kilógott,nem csak a lóláb.Az meg kinek számít, hogy kisvállalkozásokat tesznek földönfutóvá,tollvonással,törvénnyel.

repinorbi 2013.04.24. 15:26:57

Na erre a morgásra vártam két napja!

Kezdjük azzal, hogy indultam, de nem nyertem.
Volt egy táblázatom "Nyertességem esetén" felirattal. A vásárlóim mind meg voltak győződve, hogy biztos nyerek, mert ameddig a szem ellát addig nincs másik dohányárut forgalmazó üzlet.
Mind tévedtek. Tudtam, hogy a pályáztatás körül lesznek majd furcsaságok, de a Gyulai megnyugtatóan közölte, hogy garantálja a tisztaságot.
Már a pályázat készítésénél tudtam, hogy kizártam magam, mert az átutalásnál a kisérő szöveg nem fért el a bankbizonylaton. Azután a feladásnál is eltértem a "Mintaborítéktól". Választanom kellett, hogy a Postának felelek meg vagy a pályázati kiírásnak. Ha eltérek a kiírástól érvénytelen a pályázat, ha úgy csinálom ahogy a minta van nem veszi fel a Posta.
Végül is beért a csomag. A végeredményt és a nyertesek listáját ismerve úgy tűnik, hogy a frekventált helyekre a Fidesz közeli pályázók kerültek, a további üres helyeket pedig RND-vel szétosztották. Itt talán az volt a szempont, hogy minnél gyengébb cég vagy vállalkozó legyen a győztes.
Tekintettel arra, hogy jövőre jönnek a választások, még a következő dolgok fognak nagy valószínűséggel megváltozni:
Az árrés egészen biztos hogy felmegy 10%-ig. Ez azt jelenti, hogy a mostani 770-es szofi így kalkulált ára 815 lesz. A dohánygyári képviselő mindig is azt hangsúlyozta, hogy a gyár nem fogja elviselni, hogy a kereskedő többet keressen mint ők. Tehát a 770-es szofi következő ára nagy valószínűséggel 860.
Ezzel már igen jelentősen megemelkedik az ár és az árréstömeg is.
Várható továbbá, hogy a póruljárt kereskedők, valamint az egészségvédők rá fognak szállni a dohányboltokra, hogy kapnak-e a 18 alattiak dohányárut.
Az üzlet elé leraksz egy pl. suzukit a hátsó ülésen egy kamerával és felveszed az egész napot.
Aki meg pórul jár az fizeti az egészségvédelmi bírságot.
A 18 alatti dohányosokat nehéz lesz kirakni a boltból úgyhogy várhatóan igyekeznek majd megfordítani a törvényt. Nem a frissen kinevezett trafikost fogják megbüntetni, hogy nem vette észre az életkort, hanem a 18 alatti kapja majd a csekket, hogy be mert menni egy ilyen üzletbe.
A törvény módosításait a következő választásokig biztos ami biztos meg kell csinálni, mert ezek mind 2/3-os törvények.
A büntető törvénykönyvet is lehet majd módosítani, mert aki egy trafikot kirabol vagy megrongál az súlyos adóforintokkal rövidíti meg az országot.
Amúgy egy ismerősömnek az ismerőse mesélte a következőt:
A szomszédságában lévő üzletbe bement 4 bakancsos egyenruhás, vállapos mappával rendelkező NAV-nak látszó ember.
Ezek bementek az üzletvezetővel az irodába, és belekezdtek a "vizsgálatba". Az üzletvezető egyszercsak elvesztette az eszméletét, az övtáskáját, a mobilját, a széf kulcsát meg a széfben lévő pénzt meg a DVR rögzítőt. A "NAV"-hoz hasonló akció annyira jól sikerült, hogy az alkalmazottak azt hitték, hogy a főnök valami súlyos hibát vétett ezért visznek mindent. Csak később derült ki, hogy ilyen tipusú rablás is van.

Végtelenül sajnálom, hogy nem nyertem, de azt szokták mondani, hogy nézzük a dolgok jó oldalát:
A versenyfutás, fúrás, lökdösődés ezennel elkezdődött. Ebből kimaradok.
Ha bejön egy 18 alattinak látszó fiatal nem fog görcsölni a gyomrom.
A Dohányboltra félretett pénz jó lesz Nyugdíjalapnak.
A Dohányboltra félretett pénzből el lehet menni nyaralni.
Akkor nyitom ki a boltajtót amikor akarom. Jöhet a friss levegő és a napfény is.
Nem kell azon aggódni, hogy az áru még nincs bevételezve, a NAV-os meg ott áll az ajtóban.
Nem kell azon aggódni, hogy a következő 20 évben nem lehetek beteg.
Nem kell azon aggódni, hogy az alkalmazottnak, hogy adom ki a szabadságot.
Nem kell azon aggódni, hogy stimmel a leltár vagy sem.

Nem kell választanom, hogy piros betűs ünnepen melyik boltot nyissam ki.

És még sorolhatnám.
Mindenkinek aki nyert sok boldogságot és persze egészséget kívánok az új szerzeményéhez.

Repi Norbi

repinorbi 2013.04.24. 15:33:38

@Tücsök1: Szerintem van egy rég elfeledett dakota mondás ami így szól:
Mindegy, hogy kinek ártunk, ha ezzel a saját emberünket hozzuk helyzetbe."

Na így történt ez is.

Tücsök1 2013.04.24. 15:49:43

@repinorbi: Kívánom neked,hogy dohányárusítás nélkül is megtaláld a számításodat a jövőben is,ugyanakkor irigylem azt a derűt,ami az írásodból sugárzik.Jó tudni,hogy maradtak még ilyen szemléletű emberek,maradt még remény.Igen,a fidesz után is kell, hogy legyen élet ebben az országban!

repinorbi 2013.04.24. 15:57:36

@Tücsök1: Arra semmi garancia nincs, hogy én egy év múlva is kereskedő tudok maradni. Nagy valószínűséggel az én pályázatom nyomán valaki már itt van a nyakamon, mert a pályázatban kiadtam az üzleti trevben minden szakmai adatot és elképzelést magamról. Ha az illetéktelen kezekbe került akkor a teljes "Know How" ott van előtte. Kockázat, rizikó nincs. Az lehet a rizikó, hogy a kiszemelt üzlet tulajdonosa /én/ nyuszi vagy ha elpattan a cérna akkor mennyire zombul be.

Celtic 2013.04.24. 15:59:12

- Leszokni nem tudok
- azert koltoztem a fovarosba, hoyg emberi munkam legyen. Itt vettem lakast, alig 18 evem van mar vissza, hoyg kifizessem. Koltozni nem fogok.
- Lovesem sincs, hogy hol lesz aruda. Eddig a sarki peknel vettem a cigit is (meg a tejfolt/kenyeret/felvagottat). Ezutan a sarki kozertbe ritkabbban jarok es nekiallok kitalalni, hol, melyik megallonal kell leszallnom a villamosrol, hoyg cigit tudjak venni

- Petofi-hid kozeleben gyakran arult ket roman holgy...olcso is lett volna, fix hely is volt. Asszem, ez lesz a megoldas.

A komanyzat meg bekaphassa tovig. Fergek es veglenyek.

Tücsök1 2013.04.24. 16:07:14

Biztosan furcsa érzés lesz látni,hogy a te szellemi termékedet ellopva ki hogyan fogja megvalósítani a te terveidet.Tényleg, mi lesz a nem nyert pályázatok sorsa?Erről a fiam szakdolgozata jut eszembe,amikor a kinyomtatott beköttetett példányt visszakapta,de a floppyt egy konkét programmal nem.

repinorbi 2013.04.24. 16:25:10

@Tücsök1:
Az alaprecept persze ott van a pályázatban, de van egy olyan mondás is, hogy "Sohasem ülhetsz nyugodtam a tutiban".
Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a körülmények szinte állandóan változnak, és ha nem vagy elég okos akkor elbuksz. A törvényi szabályozást is csak akkor veszed észre amikor kijön egy ellenőr és számonkéri rajtad.
Ilyenek voltak régebben/és most is/ a teljesség igénye nélkül:
- munkavédelmi oktatás
- tűzvédelmi oktatás
- HACCP
- Kémiai- vegyi kockázatbecslés
- poroltó készülék
- bejáratnál elhelyezett "A bejárattól 5 méterig dohányozni Tilos" tábla.

stb. Ha valaha vezettél üzletet akkor tudod, hogy ha egyszer bejelentkeztél egy szabályzat készítő céghez akkor egy életen keresztül mindig jönnek az újabbnál újabb riogatásokkal, hogy ez meg kell csinálni azt kell frissíteni.
Amióta én ezt csinálom mindig volt valami ami vitte a pénzt.

Repi Norbi

Tücsök1 2013.04.24. 16:42:44

@repinorbi: Nekem az építőiparból vannak tapasztalataim,a férjem most már nyugdíjas egyéni vállalkozó,1972-től nyomta folyamatosan.Visszatekintve,ebben az országban a legnagyobb rabló mindig az állam volt,az agyonadóztatással és agyontörvényezéssel bármit agyon lehetett csapni.Nekem ez a rendszerváltás egyik nagy csalódása,hogy visszapofátlankodnak a 80-as évek,és ezt most már nagyon nehezen viselem.

repinorbi 2013.04.24. 16:58:56

Az agyonadóztatásról és az agyonszabályozásról nekem a következő jut az eszembe:
Azt mondják rólunk egyes külföldiek, hogy mi egy adóelkerülő nép vagyunk. Mindig keressük a kiskaput, meg azt hogy okosban egy kicsit olcsóbb.
Mi lehet ennek az oka? Van egy olyan mondás, hogy "Az biztosan a tiéd amit az állam elől eldugsz." Ez nagy valószínűséggel úgy történt, hogy 150 évig itt volt a török. Az volt a paraszté amit eldugott. Azután 235 évig itt volt a Habsburg. Az volt a paraszté amit eldugott. Azután 45 évig itt volt az orosz. Az volt a paraszté amit eldugott. Könnyen előfordulhat, hogy az embereknek beleszivárgott a DNS-ébe ez a fajta hozzáállás. Könnyebb volt kibújni a szabályozás alól, mint mindet teljesíteni. Az is lehet, hogy ez az eszmefuttatás egy teljes butaság, és akkor előre is elnézést kérek.
Amúgy jön haza a gyerek és a kommentelésre szánt időm elfogyott.

Repi Norbi

Tücsök1 2013.04.24. 17:16:10

@repinorbi: Ez is egy indoklás lehet.Én mindig az élni és élni hagyni elvét vallottam,ennyiből még nosztalgiát is érezhetnék a Kádár rendszer iránt.Habár nem voltunk szabadok,ahogy a lányom mondaná,de lényegesen jobban éltünk,már-már piacgazdasági körülmények között.Örülök,hogy beszélgettünk,Sok örömöt a gyerekben.Szia

repinorbi 2013.04.24. 17:28:10

Az a helyzet, hogy ma sport nap van és késik.

Az élni és élni hagyni-hoz:
Máskor egy ilyen morgáshoz pár óra alatt 30-40 vagy 50 hozzászólás is van.
Most mi irogatunk egymásnak és kész.
Mi történt a kommentelőkkel?
Senkit nem érdekel a téma?
Nem mernek írni?
Tesznek az egészre?
Gutaütést kaptak a vesztesek?
Vagy majd a választásoknál fognak nyilatkozni?
A pillanatnyi sokk napok óta tart?
Ki érti ezt? Én nem.

kewcheg 2013.04.24. 17:38:35

mi ezzel a baj? Szerencsére nem a gáz vagy az áram szolgáltatását pályáztatták meg.A cigi lefelé szálló ágban van,szerencsére,éntőlem egy fillért se fog látni egyik se,úgyhogy nem lesz ez valami nagy biznisz....

neoteny · http://word.blog.hu 2013.04.24. 17:44:26

"Nagy kérdés, ki és milyen logisztikai trükkel fogja tudni megoldani, hogy legkésőbb július 15-től (addig a piacról kitiltottak még kiárulhatják a készleteiket) 1417 településen minimum két-három napi rendszerességgel megjelenjen a mobil dohányáruda."

Majd megoldják az ukrán termékkel üzletelők.

ördöngös pepecselés 2013.04.24. 17:48:46

Morogni azt lehet morgo blog de ettöl még az ellenzélknek esélye sincs nyerni jövöre!!

Még egy adag rezsicsökkentés és biztosan mentek a levesbe egy FIDESZ-KDNP 2/3 újrázással! :DD

(bár ti 10%-al TÖBBET fizetnétek inkább... de jo is lenne)

Tücsök1 2013.04.24. 17:52:39

@repinorbi: Körülnéztem,sok helyen pörög a téma,és igen,most már minden napra jut valami disznóság.Fásulunk,pedig ordítani kell,amíg nem késő.

regress 2013.04.24. 18:00:55

@Balibgeczyk: narancsgeci,anyád hogy van?

Tücsök1 2013.04.24. 18:02:40

@Balibgeczyk: Keverd most gyorsan ide a jövő évi választásokat,pedig nem erről morogtunk.Tudod mit legyen még 100% rezsicsökkentés, meg minden majomnak ingyen banán!Neked is tudom ajánlani a klasszikust,"húzd ki a fejed orbán seggéből"és nézz körül.Már most sokszorosan megfizeted azt a 10 %-ot.Aztán ha a 80-as évek Romániájában találod magad egy reggelen, ne csodálkozz,így akartad,legyen 100% rezsicsökkentés is.ov a te embered,teljesíti minden kívánságod,ha beledöglesz is.

Tücsök1 2013.04.24. 18:04:45

@regress: Nem vagyok járatos a témában,egy droidnak ki az anyja?

Faby 2013.04.24. 18:15:51

Munkanélküliként örültem, milyen frankó lehetőség lenne megélhetésre, aztán számoltam, utána mentem a dolgoknak, és letettem róla. Végeredményt látva nem is baj.

Pan Modry 2013.04.24. 18:43:33

@Balibgeczyk:
A rezsicsokkentes a csoro szavazoitoknak fontos, egy igazi kapitalista megfizeti az aram es gaz piaci arat.

Latszik hogy egy atlag fidesz szavazo valoszinu rusnya, csoro, lusta es becstelen, innen a frusztracio!
A sikeres, kepzett, szorgalmas emberek ugys elmennek egy masik, egy kapitalistabb orszagba!

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.04.24. 18:44:11

@repinorbi: Keresd meg a többi vesztes pályázót, beszéljetek az Átlátszló.hu-val meg más korrupicóellenes civil szervezettel, és jelentkezzetek a Versenyhivatalnál meg az ombudsmanoknál.

Elég embert szorítottak ki a Fideszes haverok kedvéért, hogy nagy legyen a hangjuk, ha kiabálni kezdenek.

Pan Modry 2013.04.24. 18:49:52

@Tücsök1:
Ne csodalkozz rajta, ugyanolyan gyoker banda mint az mszp volt, a jobbik is gyoker lenne.

Ertelmes ember nem megy magyarorszagon politikusnak, hanem megy kulfoldra a versenyszferaba, esetleg mo on egy jobb multihoz.

Aki itt a fideszt vedi egy nagy semmirekello gyoker egytol egyig!

ördöngös pepecselés 2013.04.24. 19:05:46

@Pan Modry:

Tévedsz!!
A tanulatlan, alulképzet emberek mennek el az országból...MOSOGATNI? TAKARITTANI!!

Egy mérnök, aki jol keres miért menne el??!!!

Idióta!

Pan Modry 2013.04.24. 19:15:25

@Balibgeczyk:
Na persze, a jobb mernokok elmennek, ki a fasz gurizzen evi 20-30 ezer euroert ha mashol 60-80 ezret kereshet?

Mosogatni a szoalmas, de nem kepzett emberek mennek, aki kepzett es szorgalmas, az jol fizeto kulfoldi allast valaszt, ennyi...

Nem pedig azert dolgozik, hogy ti szanalmas focistadionokat epitsetek az adojabol.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.24. 19:22:31

@Balibgeczyk: na igen, komcsikám, te már csak tuod. IT-s ismerőseim többsége már külföldön van. Biztosan azért, mert tanulatlanok.
Még véletlenül sem azért, mert elmenekültek a komcsi söpredéketek elől.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.24. 19:23:19

Mondjuk eddig is nyilvánvaló volt, hogy a fidesz egy szép, nagy maffia, nem tudom, ezen a húzáson miért csodálkoztok.

repinorbi 2013.04.24. 19:33:57

@Parmezanidész:
Bíztam benne, hogy a trágár szövegek lemaradnak, de látom tévedtem. A pályázat úgy lett kiírva, hogy az égvilágon semmi jogorvoslat nincs. Az egyetlen lehetőség talán az ombudsman lenne, de őt is félre lehet söpörni. Amúgy a puding próbája az evés. Az majd menet közben derül ki, hogy valakinek mennek-e a dolgok. A törvényt visszacsinálni nem fogják. Eddig sem ismertek be semmit. A PR-juk is az országban a legjobb. Azóta hallottam a Gyuzsót az Infórádióban. Azt kommunikálta, hogy minden nagyon szépen halad, minden teljesen szabályos, és a most még fehér foltokon is lesz majd dohányárú. Amúgy a törvény arra ment ki, hogy a dohányzást visszaszorítsa. Ha valaki akarja az Inforádió honlapjáról le is töltheti a riportot.
A Gyuzsóban nagyot csalódtam. A szomszéd házban lakott, nemzeti mezben járt be vásárolni, és akkor még tudta mi a fair play. Azóta nagyot lépett előre. A nemzeti mez szine is megváltozott. A 19.05-ös kommenthez azt tenném hozzá, hogy én üzemmérnökként végeztem, de az ott szerzett matematikai, szervezési, logisztikai munkaszervezési stb. ismereteket a kereskedelemben tudtam hasznosítani. Ha most minden a legpesszimistább változat szerint jön össze, akkor 43 éves fejjel hamarosan pályakezdő leszek. Amit elvettek tőlem az 20 év kemény munkája.
Aki ezt most "megnyerte" az mostantól kapaszkodhat rendesen. Ha a képviselők nem szavazzák meg időben a min. 10%-os árrést akkor az aki 1-nél több helyet szerzett be fog csinálni, mert nem ismerek senkit aki egyszerre kettő v. annál több boltot tudott volna vinni. Belerokkant mind. Amint tönkrement az élete a gyengébbik boltot feladta.
Ha több boltod van úgy nő a rizikó.
Piros betűs ünnepen csak 1 helyen lehetsz. Az időarányos hétközben max 30 napból most már csak 15 van. Az időarányos 52 vasárnapból júli 1 után már csak 26 lesz. Aki 1-nél többet nyert az kapásból 3 alkalmazottat fog majd foglalkoztatni, mert nyitva kell lennie a vasárnap miatt. 3 alkalmazott rezsije meg nem kevés.
Aki úgy gondolja, hogy majd az alkalmazott bejelentés nélkül fog dolgozni az nagyot fog csalódni. Azok akik hoppon maradtak és a kisujjukban van a szakma, csak arra fognak várni, hogy az ilyeneket feldörzsöljék.
Ha a 14 műszakra nincs elég ember már jön is a hivatal. Ha túl későn jön a 10 százalék akkor jó ha van egy pár milliód tartalékban. És ha a parlament megszavazza, akkor még megjelenik a közlönyben, és a dohánygyáraknál is leszegy kis átfutási idő.
A jegyzethez csatolt mondás pedig:
Ki mit főz egye meg.

Pszt! 2013.04.24. 19:53:47

Tök jó! A nyertesek listájáról legalább tudni lehet ki a fideszes az országban. Az elszámoltatásnál jól fog jönni!

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2013.04.24. 20:09:37

Teljesen nyilvánvaló volt már a dolog legelejétől, hogy mire megy ki a játék: újraosztani a szoponcoknak a piacot. Ez a tény nagyon erősen belejátszott abba, hogy 17 év után idén január elsejével leraktam örökre a cigit. Ajánlom nektek is, sokkal jobban érzem magam, nincs bűntudatom, nem fogok beledögleni és ezeket a faszszopókat sem gazdagítom. Felemelő érzés! :-)

Hülye aki elolvassa! 2013.04.24. 20:12:58

Basszatok ki ezzel a szemét Fidesszel és szokjatok le! :-)

2013.04.24. 20:34:50

@Tücsök1: Miről beszélsz? Te gyilkos voltál, vagy rabló, vagy mi a fene, hogy nem éltél szabadon a Kádár érában?
Én is abban a korban nevelkedtem, és semmit nem észleltem abból, amit te ideálmodsz.
Már megbocsáss, de anyám és apám a munkájából szépen fel tudott nevelni bennünket. Nem kellett nekik maszkolni, túlórázni, okosba' megcsinálni ezt-azt. Most próbáld meg ugyanezt.
Valóban voltak árnyoldalai a Kádár-rezsimnek, de a hétköznapi dolgos halandókat ez nem érintette.
Ja, te kulák voltál?

2013.04.24. 20:36:09

maszkolni = maszekolni.
Egyébként pedig életemben nem dohányoztam.

9mmPara 2013.04.24. 20:36:31

@repinorbi: szerintem itt arra megy ki a játék, hogy a volt, de most elbukott trafikosok jobb híján alkalmazottként elviszik továbbra is a boltot. Aki nyertest én személy szerint ismerek, soha semmi köze nem volt se dohány(zás)hoz, se bármilyen kereskedelemhez. Kizártnak tartom, hogy maga akarja csinálni. Annyira nem hülye.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.04.24. 20:53:00

@Balibgeczyk: egy közepes mérnök németországban 6-800 ezer forintnyi pénzt kap, ennyit melyik mérnök keres itthon úgy, hogy nem saját vállalkozásban dolgozik?

repinorbi 2013.04.24. 20:53:19

@9mmPara:
Azt nem árt tudni, hogy egy volt önálló trafikos büszkeségből nem fog alkalmazottként dolgozni a régi boltjában. Ha pedig igen akkor halálra fogja lopni vagy bírságoltatni az új tulajt. Aki a teljes vagyonával felel.
A teljes vagyont mindenki vegye nagyon komolyan. Az egészségvédelmi bírságról nem nagyon találtam pontos számot, de az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az előző év nettó bevételednek az 5 %-a. Namármost itt minden trafikra kb. napi 300 000.- Ft bevétel jut. Ez éves szinten 100 000 000.- Na ennek az 5 százaléka már nem kevés. Ha tényleg a teljes vagyonoddal felelsz akkor nem hibázhatsz 20 éven keresztül. Na ehhez rendes idegrendszer kell. Vagy egy jó nagy kert ahol az ellenőröket elásod.

gelsystem 2013.04.24. 20:59:01

@repinorbi: rosszul számolgacc:(
vedd az egészhez az új foglalkoztatás-politikát, és máris lehet tartani elég alkalmazottat feleannyiból SEM!!!!
-csökkent munkaképességű, tartós munkanélküli, x év alatti, x év feletti..........meg még kituggyamiafasz lehetőség van....
na meg persze, 47 ezerből meg lehet élni, nem?????
és ez :):):) már a kínban röhögés

gelsystem 2013.04.24. 21:04:26

@repinorbi: ez pedig azért van, mert azokon a helyeken, ahol nem tudták beszuszakolni a sógorkomát első körön trafikosnak, ott majd secko-pecko elintézik a tulajváltást
.
ez egy sima frencsáááájz rendszer!
dolgoztam ilyenben addig, míg nem jött valaki, akinek kellett a biznic..........na, onnantól jöttek a próbavásárlók, ellenőrzések, stb
1 hónap alatt ki is véreztünk:(:(

Butuska 2013.04.24. 21:07:31

Első pillanattól sejthető volt, mire megy ki a dolog, hónapokkal ezelőtt már beszélték, a CBA tulajdonosi/vezetői/rokoni kör tuti befutó. Nem én mondom, az Index is megírta, meg sok más média is. Nyertesei voltak a multi kereskedőket sújtó különadónak is, mivel nekik, mint franchise céghálózatnak nem kellett fizetni, hiába az övék a második legnagyobb forgalmat lebonyolító hálózat. Igaz, megjelent egy cikk arról is, hogy micsoda nagy hálózatot építettek fel a legfantáziadúsabb nevekkel, és, hogy ezen cégek egymás között hogyan utalgatták addig a pénzeket, küldték a hatalmas árukészletet, míg az szőrén szálán, adózás mentessen eltűnt. Mindezeket nem én mondom, mind megjelent index, hvg, mancs on-line médiában.
A rádióba betelefonált ma egy csaj, hogy 20 éve a szakmában van, régebben a nagyker oldalon volt, most a kiskert erősítette több mint 10 éve, és ő nem is pályázott, mert látta, nem lenne rentábilis ezekkel a feltételekkel. Most, hogy látta a nyerteseket, észrevette, hogy olyan nevek szerepelnek a listában, akiknek köze nincs a kiskereskedelemhez, sőt, a belváros 5kert említve, mert ott van a boltja azt merte mondani, hogy szinte egy háztömb lakói azok, akik megnyerték a kerület összes koncesszióját. Ellenőrizni sajna nem áll módomban a tényt, de megirta jó pár cikk, hogy az 5ker polgármester szomszédja meg mit tudom én kije szintén nyertes... gondolom nem egy szomszédja van (még mindig az 5ker a legeladósodottabb kerület? vagy Orbán kifizette a számlát?)

Szóval: az ember nem lepődik meg azon ami történik, hanem nem tud semmit tenni ellene, ezt az érzést ültették el a társadalomban - a lassan főzött béka esete.

A környezetemben tudok olyan megrögzött Orbán hívőkről, akiket bár az elmúlt 3 év változásai súlyos 100ezres költségekbe vertek, munkát vesztettek, havi kereset 20-30%-át bukták, de még mindig azt mondják, Orbán a tuti vezér. Lelkük rajta.

Ilyen a szerencsejáték történet is: betiltják, az állami cég forgalma 50%-ot nő, indítja az on-line felületet, majd hallom, adnak ki 5 éves koncessziót erre is, 100 milla értékben + 1-2 különböző adó(amit sokféleképpen hívnak, csak hogy törvényesnek tűnjön).

Na igen, már nyugdíjjárulék sincs, csak hozzájárulás - tehát nem kapsz, viszont fizetsz: erre se lázad fel senki, pedig fontosabb szerintem, mint hogy... nem is tudom, ebben az országban összességében basznak szét annyi dolgot, hogy kiemelni se lehet már semmit :(

Tücsök1 2013.04.24. 21:07:44

@SamSem: No,fuss neki még egyszer!Azt a gyerekem mondta,hogynem voltunk szabadok,aki már úgy nőtt föl,hogy nem szorult össze a gyomra,amikor meglátta az osztrák határt.Aki úgy és annyiszor, utazhatott szabadon Európában,ahányszor a szülei finanszírozni tudták,én így értettem a szabadságot.Valahol már írtam,vagyok már olyan korban,hogy akár enyhe nosztalgiám is lehetne a Kádár rendszer iránt.

christophe 2013.04.24. 21:10:53

Ami kell Nekik azt megszerzik,Al Capone ezekhez kèpest kutyafasza volt....

mennyémá 2013.04.24. 21:37:06

december óta asszonnyal átálltunk e-cigire. kb 1/5 havi költség. és nem elhanyagolható módon 1/1000 annyi káros anyag bevitel. ennyi
amúgy mélységesen egyetértek azokkal, akik még kimerik mondani, hogy pártunk és kormányunk dicső vezetőihez köthető az egész buli. tényleg május 1-én kötelező felvonulni és integetni nekik?

mrs. white 2013.04.24. 21:49:04

A cikk író nagyon jól látja a kérdést. Akár szakmabeli is lehetne. Csak néhány dologgal egészíteném ki. Nagyon sok trafikos eleve nem is indult a pályázaton, ami két dolognak köszönhető. Vidéken, falun majdnem biztos a bukás a jelenlegi feltételek mellett. Annak az 1400 nem pályázónak több esze van mint a páláyzat kiírójának. Városban is kb. az üzeletek fele lesz nyerséges a jelenlegi feltételek mellett.
Elfigyelve a nyertesek listáját valamint olvasva a híreket "a szakmabeliek" (akik valaha láttak már cigeretta forgalmazást közelről) számát nem becsülöm 5%-tól többre. Tehát rászabadul a piacra kb. 95% pénzét befektetni szándékozó illető akiknek a jó részének lövése sincs arról, hogyan működik az egész történet. A legfontosabbról pedig lazán megfeledkeznek, hogy ez nem tesco polcpakolás bérmunkásokkal. A trafikban a legfontosabb tényező az ember lesz. Ennyi kíváló eladó alkalmazott nem magyarországon de még európában sincs. Nyereségessé kell majd tenni a trafikokat mert ez 95% nem viccből invesztált a történetbe. A rossz hír hogy mivel nincs pénz az embereknél a magasabb árrés és ezáltal végár csökkenti a fogyasztást, tehát hiába az emelés a bevétel ugyanott lesz majd. Ezt a hibát az adóemeléseknél is elkövetik. A dupla adó emelés nem feltétlenül jár dupla adóbevétellel hanem ellenkezőleg csökkenéssel is járhat. Pl 25 éve kb 25 milliárd szál cigi lehetett az éves forgalom, tavaly ha jól emlékszem 13 milliárd szálról beszéltek. Pár év múlva lesz ez 8 milliárd is. Szóval ne biztos, hogy írigyelni kell ezeket a nyerteseket mert még egy jó nagy szopás is benne lehet a pakliban. Amire elvileg a kommunikáció szerint kitalálták, egyébként éppen jó lett volna. Egy embernek egy trafik családi vállalkozásban ha mozgássérült pedig külön jó mert egy pult mögött ellehet ücsörögni. Kár, hogy a kapzsiság elvitte az eredeti szándéktól és értelmetlen zavaros katyvasz lett belőle ami már senkinek nem jó. Szerintem még a nyerteseknek sem csak ezt még Ők nem tudják.

vasgyuszi 2013.04.24. 22:06:05

"Rogán Antal szerint, hiszen "ennek a pályázatnak éppen az volt a célja, hogy azok jussanak lehetőséghez, akik eddig is ezt csinálták." "
Ha tényleg ezt mondta, akkor még hülyébb, mint amilyennek kinéz ez a tonyó-pronyó!

lyia (törölt) 2013.04.24. 22:07:12

Na, még akkor azt mondja meg nekem valaki, hogy' a fenébe fogunk munka alapú társadalmat építeni sarló és kalapács, meg bolgár kapadohány nélkül, ha csak úgy nem, hogy Magyarország egy szép nagy munkatábor lesz.

vasgyuszi 2013.04.24. 22:08:01

@mrs. white: "Kár, hogy a kapzsiság elvitte az eredeti szándéktól "

EZ volt az eredeti szándék...

mennyémá 2013.04.24. 22:11:59

@lyia: ez így van, nem véletlenül sorvasztják az iskolákat. legyünk mi a kis kína, dolgozzunk gombért a narancsos haverok örömére

2013.04.24. 22:19:21

Azt hiszem éppen itt az ideje, hogy leszokjak a cigarettáról.
Pedig szerettem. De úgy döntöttem ezentúl a kubai szocializmust építem, szivarozni fogok.
De nem kell szivargyűrű, sőt zárjegy sem.
Szerintem nem lesz gond a beszerzéssel.

ásványi répacukor 2013.04.24. 22:29:30

Valahogy gyomorforgató ez az egész. A fiatalok védelmében álszent osztogató fosztogató mentalitás, ugy hogy a sánta veréb elől elrúgják a lószart! Vegyük tudomásul, hogy nem lehet mindenki off sore cégtulaj, tanulmányt iró, EU pénzekre pályázó gőzgép, fölművelésre hajazó műkarmos picsa. A többieknek is kell valami konc, lehetőleg elegáns státuszú, nem túl kvalifikált pénzlenyúlás. Kb 2.000 főt most elégitettek ki közülük. Úgy, hogy ha dohányos vagy duplán szívsz! Ha elfogy
a cigid egy ismeretlen városban rohangálhatsz, kérdezősködhetsz hol és mi van! S közben egyre idegesebb leszel.
Kivánom nekik -aki ezt kiötlötték - ha rájuk jön a sexelhetnék, csak egy bolhás kutya legyen a közelükben!

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.04.24. 22:44:41

@repinorbi: Na, itt az első lista:

trafikmutyi.cafeblog.hu/

Polgármesterek főleg, képviselők pereputtya, a Nemzeti Együttműködés Rendszere :D

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.04.24. 22:50:04

@Makkasz: az általad ajánlott video most már fent van a Morgás Joga FB oldalon is ...

Közbiztonság Szilárd 2013.04.25. 00:21:52

@Parmezanidész:
10 ezernél kevesebbet.
A mnyp-ellenállók 100 ezréhez képest ez semmi. És akkor sem történt semmmi. Amit akartak, azt elrabolták, és kész.

Amelyik márnök Németországban 600 ezer Ft-nyi eurót keres, az nagyon szar mérnök, ennyit - illetve valamivel többet - ugyanis egy átlag melós keres.

@SamSem:
A Kádár-rendszerben már akár kulák is lehetett, nem basztatták. Akire te gondolsz, az Rákosi meg az azóta kurvára tisztelt Nagy Imre volt - miatta sokkal többen lettek öngyilkosok, mint ahány embert Kádár megöletett. Ráadásul azok nem is lőttek senkire, csak több földjük volt 10 holdnál. Vagy mondjuk volt egy pákségük, ahol saját magul dolgoztak hajnaltól éjszakáig.
Mondjuk ennyit Nagy Imréről, akit Orbánék lelkesen követnek.

Közbiztonság Szilárd 2013.04.25. 00:25:51

pékségük, maguk stb.

(Ja, aki a holddal nem tud mit kezdeni: 10 hold az kb. 5,7 hektár, kb. 250x225 méteres téglalap.)

Celtic 2013.04.25. 14:16:38

@Hülye aki elolvassa!: Felmerult, felmerult :)

De inkabb a romanokhoz/ujranokhoz jarok majd.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.04.26. 01:08:40

@repinorbi: ennyire gyorsan reagált a törvényalkotó a dohánykoncessziósok árrés-problémájára ...
morgasjoga.blog.hu/2013/04/26/ki_fizeti_ki_a_dohanyboltosok_plusz_dohanyat

mint Józsi bácsi a repülőn:(

repinorbi 2013.04.26. 07:39:20

Tisztelt Lázár Jani!

Tényleg olyan emberekre van szükség mint te!
Még meg sem száradt a tinta a listán, hogy kik nyertek koncessziót, máris sikerült benyújtanod egy 11 oldalas törvénymódosítást!
Bravó!!!!!
Mindenki ezt várta.
Habár látszik, hogy nagyon készültél, azt azért tudnod kell, hogy néhány apróság lemaradt.
Elfelejtetted beírni a kiemelt védelmet a törvénybe. Ez védené meg a sok dühös, bosszúálló nem nyert pályázatostól a lelkes új trafikost.
Elfelejtetted beírni, hogy az a 18 alatti aki be mert menni az milyen vétséget követ el.
Ha én bemegyek a fiammal mint régi trafikos és egy órán keresztül nézelődök, akkor addig amig a zsaruk ki nem visznek, én bent lehetek vele büntetlenül.
Elfelejtetted beleírni hogy a rendőrnek sürgősséggel kell kijönnie mert a dohány az mindenek felett.
Ha már ekkora elánnal áltál neki az árrésnek, akkor megkérdezném mi fenének kellett eddig várni erre.
Neked sem lett volna mindegy, hogy egy éves 100 000 000.- forintos forgalomnak a 4%-a haszon, vagy 11,11%-a.
Ha már ennyire bele tudsz szólni mindenbe, akkor intézd már el légyszíves, hogy a BUSZJEGYEN ne 9 forint legyen, hanem 35. Tudod a 350.- Forintos BKV vonaljegyre gondoltam.Pesti vagyok, nem Hódmezővásárhelyi. Na meg örülnék annak is ha a mobil feltöltőkártyán nem 1-2% haszon lenne. Hanem 10%.
Abban a pillanatban bekötném a boltba a babkkártyaleolvasót és ti is beszedhetnétek egy rendes "matolcsy féle" tranzakciós illetékes.
Jani ha mindezt megcsinálod akkor Te Vagy az Isten nem a Viktor!
Ha elintézed, hogy mindenen rendes árrés legyen isten bizony rád szavazok, pedig nálam eddig nem voltál sehol!
A tegezést talán megérted, de mi szakmabaliek, régi dohányosok nem magázzuk egymást.

Repi Norbi.

9mmPara 2013.04.26. 13:57:42

Nos, ma leellenőriztem a saját kedvenc, teás-kávés-dohányos boltomat, amit jó tizenév alatt raktak össze. Ők is ki vannak rúgva. Ez két család tönkretétele.
Ezek után azt kívánom lézerjani és arrogántonyó uraknak, hogy stílusosan, tüdőrákkal kombinált TBC-ben dögöljenek meg és, hogy utolsó heteik úgy teljenek, hogy a szétrohadó tüdejükből áradó bűz miatt még a hospice-eseknek se legyen gusztusa a közelükbe menni.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.26. 14:07:56

@9mmPara: itt egy maffia uralkodik. Hogy orbán király csak egy elmebeteg bohóc, akit dróton rángatnak, vagy ő találja ki ezt a sok gazemberséget, azt nem tudom, de egy biztos: ezt a söpredéket a következő kormánynak kötelessége lenne sittre vágni, hogy ott rohadjanak el.
süti beállítások módosítása