2013.02.26. 03:03
Kormánypártreklám kifulladásig
"Magyarország jobban teljesít" - ezt már tudjuk Orbán Viktor évértékelője óta, de ha nem égett volna bele az elménkbe, hát az elkövetkező hónapokban addig fogja belénk sulykolni a kormány, amíg el nem hisszük. Emlékezzünk csak Selmeczi Gabriella szavaira:
"a jobboldal gyenge pontja, hogy egyből, egyszerűen megértesse az emberekkel, hogy a folyamatban lévő átalakítás hogyan érinti őket, annak mi az előnye. (...) a szakértői anyagok, előterjesztések kiszivárogatásával, az információk "idő előtti kiadásával" szemben védtelenek, mert ilyen esetekben a kormányzati kommunikáció még nincs arra felkészülve, hogy kivédje, elmagyarázza, megértesse, mit akarnak és az miért jó társadalomnak (...)
Hát most orvosolja a kormány a jobboldal gyenge pontját - és mindez mibe fog fájni nekünk, adófizetőknek? Összesen 700 millió forint plusz áfáért (azaz bruttó 889 millió forintért) fogjuk megérteni végre valahára, milyen jó is nekünk, de az összeget a szerződés szerint további 90 százalékkal meg lehet emelni, így akár 1,2 milliárd forint plusz áfáról (azaz több, mint másfél milliárdról) is szó lehet. Ha demagógiához akarnánk folyamodni, most felsóhajtanánk, mennyi lélegeztetőgép jönne ki belőle. Vagy hány négyzetméternyi iskolát lehetne kifesteni.
"Ha emberszámba vesszük azokat, akikkel a változások történtek, és elmondjuk, hogy nincs más választásuk, megértik. Az állampolgárnak bíznia kell abban, hogy az állam jót akar, akkor is, amikor átalakítja az ember életét." (Balog Zoltán a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában)
Előbb-utóbb megértjük, ígérjük, csak a számla borsos egy kicsit, bár ennyiért már egészpályás letámadásban lesz részünk, azaz a csapból is a kormány nagyszerűsége fog folyni, előbb-utóbb kognitív disszonanciát keltve fél Magyarországban. Mert akárhogy is nézzük, egyrészt a számok nem mutatják a fene nagy jobban teljesítést, másrészről meg a többség a saját bőrén sem azt tapasztalja, milyen jó lett neki. Sőt.
És nincs menekvés - kapjuk majd a kormány-önigazolást a közösségi oldalakon (soha jobb időpont leszokni a Facebookon lógásról), óriásplakáton, tévében, rádióban, nyomtatott sajtóban, online felületeken (iwiw, blogok, freemail, stb.) meg a postaládánkba is tájékoztató füzetke formájában. Mondjuk, ha már muszáj kapni, még épp idejében jön, hogy be lessen vinni az iskolákba a nagy tavaszi papírgyűjtésre - tanúsítva ezzel azt, hogy igazi környezettudatos állampolgárokká váltunk. Az online megkeresések ellen védekezhetünk, a neten már keringenek a tippek, hogyan lehet letiltani a kéretlen leveleket.
„Egy olyan országban, ahol a funkcionális analfabéták száma a felnőtt magyar népesség 25-30 százalékára tehető” - így a kormány be kívánja vonni a kereskedelmi csatornákat is, mivel „a vidéki embereket még mindig inkább a hagyományos médiafelületeken keresztül lehet elérni”.
És a téma? Mindenek előtt a kormány elmúlt két és fél éves eredménye: valószínűleg nem számokkal meg grafikonokkal alátámasztva, mert az mégiscsak túlzás lenne, elég csak dicsekedni például az egykulcsos adóval meg a családi kedvezménnyel, elegánsan elhallgatva az adójóváírás kivezetését. Igazi kommunikációs mérnöki feladat, de voltak nagy elődök, akiktől lehetett tanulni. Igaz, ott a pártsejtek gyárthatták a különböző témákban a hangulatjelentéseket - kérdés, ma hazánkban egyáltalán kíváncsi-e valaki odafenn arra, mit gondolnak és éreznek idelenn az emberek.
A kormány azt akarja kommunikálni, hogy "az elmúlt két és fél év eredménye az, hogy Magyarország ma jobban teljesít, és nemcsak az előző kormányoknál, hanem sok európai országnál is". (origo.hu)
Két cég fog serénykedni a megdolgozásunkon: a Lounge Design készíti majd a kreatív tervezést és a kreatív megvalósítást (magyarul kitalálja, hogy nézzenek ki a hirdetések, reklámanyagok és reklámfilmek) az IMG feladata pedig a médiavásárlás és elhelyezés lesz, vagyis az, hogy megtalálja a lehető legolcsóbb és legjobb felületeket az üzenetnek. Kérdés, a 90%-os puffer előzetes biztosítása kényszerített-e valaha valakit is takarékoskodásra, valamint milyen tulajdonosi hátterű cégeknél landolnak majd a tényleges kivitelezési megbízások, illetve a kifizetett megbízási díjak.
Hozzá kell majd szoknunk az új szlogenekhez (vigyázat, lehet hogy egyes helyeken majd ellenőrzik az eddig hiányolt visszacsatolást és állami alkalmazottak írhatnak röpdolgozatokat a "mit fogtak fel a kampányból" témában). Elsődleges célcsoportok a fiatalok és nők (aki fiatal és nő, már jó, ha most el kezd rettegni), de kapunk majd bőven elegendő reklámot a "Versenyképes Magyarország" és a "Jó állam" témában, de olyan új projektek is megjelennek, mint a "Működőképes egészségügy", a "Kulturált állam", a "Zöld állam" és a "Lehetőség" is. A lényeg, hogy „arra kell törekedni, hogy olyan kifejezéseket használjunk, amelyekkel az emberek könnyen tudnak azonosulni, s amelyeket egyértelműen a Nemzeti Együttműködés Kormányához lehet kapcsolni”.
Kérdés, van-e annyi reklám a világon, ami ellensúlyozni tudná a valóságot:
- a fiatalok reménytelen munkaerőpiaci helyzetét, a tandíjat, az elvándorlást meg az alaptörvénybe vésett röghözkötést,
- az egészségügy kritikán aluli állapotát (három hónap bejutni egy sima szakrendelésre, egy hónap onnan még a kórházi kivizsgálás - majd fél év, mire kiderülhet első körben, mi is a páciens baja, és akkor még nem beszéltünk a hosszú éveket felölelő várakozási listákról, stb.)
- a jó állam hiányosságait (például majd nyolc hónapot kell várni egy diákigazolványra, az iskolák működése bizonytalan, a nyugdíjas politikusok kivételezett helyzete, stb.)
- versenyképesnek egy cseppet sem mondható adó- és járulékrendszerünket
- a kultúra szelektív támogatását (vajon menőnek és igényesnek tartja-e a többség az új extra-konzervatív irányvonalat?)
- a zöld államról meg ne is beszéljünk, amikor e kampány keretében elpocsékolnak egy csomó minőségi papírt - tanulhatnának a még az alkotmányból is kiírt hajléktalanoktól, akik igazi szelektív hasznosításos életmódot folytatnak.
A lista természetesen egyénileg bővíthető, mindenkinek saját napi tapasztalata alapján. Az pedig, hogy a "Lehetőség" mit takar, egyelőre még rejtély - ha például a dohánykoncessziós pályázatra gondolunk meg annak anomáliáira, rögtön lekorlátozódik azoknak a száma, akik ténylegesen élhetnek is az állam nyújtotta "lehetőség"-ekkel. Nekik meg nem kell reklámozni a kormányt, ők már úgyis szeretik.
A "Lehetőség"-nek ráadásul négy altípusa lesz, a Zöld, a Kreatív, a Gyógyító és a Vállalkozó Magyarország - egy biztos, a szerződést elnyerő kreatív cégek már kaptak lehetőséget, így tudhatják, mit is kell majd reklámozniuk.
De nemcsak a múlt dicsőítése a cél, hanem a jövőre is gondolnak: a kommunikáció fókuszában a gazdaság erősítése és a jó állam megteremtése áll, vezérgondolatok pedig az értékelvűség, az aktivitás, a jövőképből fakadó erő és a generációkon átívelő témák.
"Hitet kell adni az embereknek, hogy változások következnek, mert amíg világosan látható a jövőkép, addig hajlandóak aktívan támogatni a kormányt. Hangsúlyozni kell, hogy az aktív részvétel fontos, olyan üzeneteket kell megfogalmazni, amelyek több generációt egyszerre képesek megszólítani, erősítve a közösségi érzést" (origo.hu)
A békementesek tanúsíthatják, mire is jó a feltétel nélküli hit, azonban azok, akik már emigráltak vagy most szándékoznak, valószínűleg a hit-deficites választók közé tartoznak. Meg azok is, akik hitelcsapdában vergődnek vagy épp másfél éve nem találnak munkahelyet. Nekik valószínűleg nehéz lesz elmagyarázni, hogy van világos jövőkép meg vegyenek részt aktívan annak a kormánynak a támogatásában, amely politikusai szerint 47 ezer forintból meg lehet élni. Az pedig, hogy jó sokszor hallják majd, "közösség", "jó állam", "megújulás", "újjáépítés" vagy épp "együttműködés", ráadásul mindezt több, mint másfél milliárdért, nem biztos, hogy töretlen optimizmust fog belőlük kiváltani.
Vannak kormányzati célcsoportok is, így kiemelt figyelmet kap majd
- a 18-25 éves korosztály, számukra az üzenet az lesz, hogy itthon is megtalálhatják a lehetőségeket, amelyeket külföldön is megtalálnak. Kérdés, vajon ezt meddig hiszik el a fiatalok, illetve mit szól majd ehhez a Jobbik, aki pont ebben a korosztályt tudja a legjobban beterelni saját hívei közé. Arról nem is beszélve, hogy az elvándorlás miatt lassan nem lesz nagy probléma a Fidesz-aktivistáknak egyesével felkeresni az itthon maradtakat, hogy a kormány nagyszerűségét propagálják nekik.
- a 26-44 éves korosztály esetében meg akarják akadályozni az elfordulásukat a politikától, ehhez a kormány szerint "aktív közösségi élményekre van szükség", "kiemelten fontos az interaktivitás lehetőségének megteremtése". Kérdés, vajon mire gondolnak - kötelező békemenetre? Még több nemzeti konzultációra? Esetleg visszajönnek a kommunista szombatok, csak most majd "országépítő" szombatoknak fogják majd hívni? Vagy a régi KISZ-es mozgalmi dalok újjászületnek, ezúttal vidám jobboldali konzervatív szöveggel, lakótelepi össznépi tábortűznél énekelve? És aki nem vesz részt az interaktív közösségi élményben, az rendszeridegen lesz, az "újjáépítés" kerékkötője?
- a nők mint célcsoport - a kormány szerint ők a népesedés és a foglalkoztatás szempontjából is kulcsfontosságúak és "szükség van arra, hogy kormányzati szinten megszemélyesítsük azokat a kérdéseket, amelyek a leginkább érintik őket". A közelmúltban egy-két politikusi felszólalás már elhangzott, mire is jók a nők, ezt nehéz lesz elfeledtetni, főleg ha a szülés-gyereknevelés mint női alapkötelezettség és hivatásos anya-karrier lesz a fő kormányzati üzenet. Ráadásul olyan női lapokat is meg kíván célozni a kormányzati reklámkampány, mint a Nők Lapja, a Story, az Éva Magazin és a Marie Claire.
- a bulvársajtó is retteghet - ebben rendszeresen meg kell jelenniük kormányzati politikusoknak. "A jövő évre tervezett kiemelt intézkedéseket úgy kell kommunikálnunk, hogy ezzel a bulvársajtót is tematizálni tudjuk" - ez lehet, hogy hamarabb be fog következni, mint gondolnák, különösen ha a Blikk tevékenységére gondolunk (képviselői jutalmak megszellőztetése, Zsiga Marcell háza, R. Kamilló bordélyházainak lehetséges politikusi ügyfélkörére utalás, stb.). Igaz, ezek a témák legalább érdeklik a tágabb közvéleményt is, bár hatásuk nem biztos, hogy pozitív a Fidesz szempontjából. Már csak az a kérdés, mikor lesz állami bulvárlap a Blikk, biztosítva ezzel a bulvársajtó feltétlen lojalitását.
Most már tudjuk, milyen fontosak is vagyunk a kormánynak - hihetetlen összegeket költ meggyőzésünkre ("tájékoztatásunkra"). És ez így fog menni egészen a jövő évi választásokig. Repkednek a milliárdok, mi pedig csak csodálkozhatunk, mennyit is hajlandó fizetni a Fidesz a mi saját pénzünkből a mi voksunkért. Aztán ha elfogy a pénz, majd újabb megszorításból pótoljuk, a legfontosabb, hogy tájékozottak legyünk ...
Ha szeretnél még többet olvasni, tematikus tartalomjegyzék itt.
És Kelevaleez javaslatára a videó:
Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.26. 11:26:00
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tücsök1 2013.02.26. 08:30:34
crapman 2013.02.26. 11:27:32
Létrehozva: 2010. január 17., 17:49
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=144451&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201302
TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.02.26. 11:31:29
Jobboldal??? Arra a bolsevik típusú, kripto-rákosista pártra gondol a Szőke Cékla, amiben ő is tag?
Tücsök1 2013.02.26. 11:39:04
Ppix 2013.02.26. 11:44:36
Hehe. Emberszámba veszik aztán leszarják őket. Aranyos.
Persze régen még a vizitdíj idején volt választás, meg népszavazás de most már nincs...
Persze azt még a népnyúzú Gyurcsány akarta bevezetni, de ami most megy sarcolás, rablás, rombolás az már nemzeti pántlikás, ezzel csak egyetérteni lehet...
Patkányok ezek egytől egyig.
regress 2013.02.26. 11:45:30
Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.26. 11:50:21
Ha minden jó és szép kis hazánkban , miért kell 100 milliókért, közpénzen ezt hirdetni, reklámozni?
Ha jól dolgozik és népszerű a kormány, a siker önmagáért beszél!
Persze a fideszes cégek ebből is szépen kaszálnak.
KÉREM FEJEZZE BE A KÖZPÉNZEN VALÓ ÖNTÖMJÉNEZÉST, FELESLEGES HIRDETÉST, FIDESZES VÁLASZTÁSI KAMPÁNYT.
Hisz MINDEN OKÉ ÉS ÖN MÉG SOSE HAZUDOTT :))) !
KÉREM NEKEM NE KÜLDJÖN "KORMÁNYSIKER" propaganda anyagot!
Miért kell a világsikerű, nagytudású, hazánkat a végletekre juttató kuszaszemű Matolcsy urat felfelé buktatni, ha mindent olyan jól csinált?
Ha valami jó, miért kell elrontani?
Ezzel bevallotta, hogy szart sem ér és egy csődtömeg!
ÉS A NEM FIDESZRE SZAVAZÓ KB. 5,5 MILLIÓ (IGAZI KÉTHARMAD)EMBER NEVÉBEN KÉREM, HOGY TAKARODJON A FENÉBE ÉS/VAGY A P.CSÁBA!
Gyorshír:
Orbán ajnározott focicsapata a Felcsút is érintett a csalásokban , bundában. Persze fejtől bűzlik....
Tücsök1 2013.02.26. 12:17:08
Tücsök1 2013.02.26. 12:21:19
Rendíthetetlen Álamkatona 2013.02.26. 12:24:33
Rendíthetetlen Álamkatona 2013.02.26. 12:28:19
Rendíthetetlen Álamkatona 2013.02.26. 12:29:36
zengazének 2013.02.26. 12:56:22
Tímár Mihály 2013.02.26. 12:57:16
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.02.26. 13:01:23
Mttomén 2013.02.26. 13:19:26
Mttomén 2013.02.26. 13:20:17
bögöbö 2013.02.26. 13:56:44
Tücsök1 2013.02.26. 14:31:26
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.26. 14:46:38
Lerohanni, meg szalámizni, meg jogokat elvenni ahhoz bezzeg nagyon ért...
felcsutisuttyo 2013.02.26. 15:06:16
Szervezzétek meg mindenűtt, hogy aki megkapja olvasás nélkül dobja be egy gyűjtőbe....vagy elégetik nyilvánosan, vagy tovább adják a gyermek élelmezésre!!!!!!!!!
zorki 2013.02.26. 15:14:40
Nincs ehhez mit hozzáfűzni.
Csinálják. Magunk sírját ássuk, az is valami.
Makkasz 2013.02.26. 15:16:28
Mi a szar ez? Miért kell egyáltalán az állammal foglalkozni?
Az egyénnel kell foglalkozni. Majd az egyén, egyének definiálják mi a jó állam.
Ez a kampány nagy öngól, elárul mindent kommunista vágyaikról
Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, aki mást állít, hazudik, csaló.
deneskata 2013.02.26. 15:56:17
Na de ha mindenkinek tele a hócipője a kormánnyal, ki fog a Fidesz-re szavazni? Hol vannak a kormánypárti szavazók a fórumokról? Léteznek még egyáltalán?
Vitéz László 2013.02.26. 16:25:19
az első mafiaálam a világon, amej a leghatékonyabban rabojja el a közpénzeket !
gratulálok a jól szervezett bűnszervezetnek !
világra szóló siker ! a kassza üres !!!
Vitéz László 2013.02.26. 16:28:09
ezek jellemzően babonás özvegy vidéki nyugger nyanyák
a pap felolvasta körlevél szerint szavaznak !
plusz van pár tízezez hasonélvezője a rencernek
és ott van még a korlátlan pénz LÁNCSZAVAZÁSRA !
itt az a kérdés hogy a 9,2 millió "1/3" az meg tuggya e szervezni magát... hogy véget vessen a szentkétharmados kisebbség ámokfutásának
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.28. 00:45:51
bunkobrendelmatyi.blog.hu/2013/02/28/18_parlamenti_kepviselok_buta_majmok
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.02.28. 02:04:58
Elsőre facsén kaptam, majd láttam itt és a Varánon. @kelevaleez: kommentje adta az ötletet, hogy ebből jó posztot lehet csinálni és osztani osztani osztani.....
Más téma: A cigis cikksorozathoz passzoló egyéb poszt más blogról.
vendeghanyas.blog.hu/2013/02/11/elesvaltas_vendeghanyas