2013.01.07. 21:59
A Fidesz fiataloknak szóló karriertervének csúcsa a közmunka?
Sikerként könyveli el a Fidesz a közfoglalkoztatást célul tűző Start-munkaprogram eredményeit – mondta Selmeczi Gabriella, aki azt is közölte, tavaly már 300 ezer fölött volt azok száma, akiket bevontak a közmunkaprogramba. A sajtótájékoztatón az is téma volt, hogy 2012-ben 132,5 milliárd forinttal támogatta a kormányzat a közfoglalkoztatási programokat, az idén pedig ezt további 21 milliárddal növeli.
A közmunkaprogram előnyei között említette a szóvivő, hogy javítja az érintettek önértékelését, jó hatása van a helyi közbiztonságra, legalizálja a jövedelmeket, mintát ad a fiataloknak és munkahelyeket teremt a kisvállalkozásoknak.
Hát ... valószínűleg nagyon sokan vitatkoznának Selmeczi Gabriella szavaival.
- Önértékelés? Hogyne, majd osztálytalálkozón feláll valaki és közli, közmunkás. És legalább olyan rosszul érzi magát, mintha épp alkoholistának vallaná magát az anonimoknál - azzal az eltéréssel, hogy ott mindenki sortárs, az osztálytalálkozón meg sajnálkozó vagy épp kárörvendő pillantásokkal fog találkozni: "szegény (pedig milyen nagy szája volt egykor), aztán most meg még egy normális munkahelye sincs". És akkor még mindig számíthat olyan kérdésekre, "beleírod az önéletrajzodba?", "ha közmunkás vagy, mikor tudsz normális munkahelyet keresni?" , "és az asszony mit szól ahhoz, hogy alig viszel haza valamit?", "a hiteledet tudod belőle fizetni?". Lássuk be, csupa-csupa önbizalom-növelő kérdés.
- És az is nehezen képzelhető el, hogy a "jó minta a fiataloknak" jelszót követve otthon azzal biztatják a szülők a gyermeküket: "tanulj fiam, még közmunkás is lehet belőled". És valószínűleg igen kevesen készítik el úgy a karriertervüket (akár csak gondolatban is), hogy 12-15-17 év iskolapad koptatás, aztán irány szemetet szedni vagy csatornát tisztítani. Mert igaz ugyan, hogy erre is szükség van, de nem lenne olcsóbb egy 8 osztályt (vagy még annyit sem) végzettet betanítani arra, hogyan fogja a szerszámot és hogyan szúrja fel a botra a szemetet?
Hihetetlenül gazdag ország vagyunk, ha megéri generációknak olyan mintát adni, hogy "tanulj, költ rád az állam az adófizetők pénzéből, aztán a végén majd normális munkahely híján továbbra is az adófizetők pénzén gyomlálod a parlagfüvet az árokparton" - mindezt kormányzati szinten deklarálva, sajtótájékoztatón ország-világ elé tárva. Vajon hány szülő mondja ezek után a gyerekének, fiam, mindenáron itthon kell maradnod, légy közmunkás, miközben külföldön ugyanilyen színvonalú munkáért a többszörösét is keresheted és ott még előre lépési esélyed is lehet?
- A közbiztonság biztos javul - hiszen aki elfoglalja magát valamilyen tevékenységgel, addig nem ér rá mást csinálni. Hogy a közmunkáért kapott bér elegendő-e a megélhetésre? Kétséges. És miért nem halnak éhen ezek az emberek? Ezen is el lehet gondolkodni, és előbb vagy utóbb megint elérkezünk a közbiztonság kérdésköréhez.
- A közmunka legalizálja a jövedelmet? Hogyne, amit az adófizetők adnak, az fehér, jó sokba is kerül egy-egy közmunkás foglalkoztatása. Ha nem jut közmunka, vagy éppen fekete munkával többet kaphat kézhez a delikvens, hát tuti, hogy már meg is pattan, megy oda, ahol többet fizetnek. És miután a boltban neki is ki kell fizetni a kenyeret meg a tejet, sőt ruhát is kell venni a gyermekeinek, valójában a legkevésbé sem fogja érdekelni, fehér vagy fekete a pénz, amit el tud költeni. A közmunka (már ha van) csak arra szolgál, hogy túléljenek, nem pedig arra, hogy normális színvonalon meg is éljenek és ha normálisan működne a gazdaság, a közmunkára jelentkezők jó részét felszívná a munkaerőpiac és nem kellene kuncsorogniuk és gyakran olyan feltételek között dolgozniuk, ami kiütötte az ombudsmannál is a biztosítékot.
- A "munkahelyeket teremt a kisvállalkozásoknak" mint jó eredményt nehéz értelmezni - mire is gondolhat a Fidesz szóvivője? A közmunka munkahelyet teremt a kisvállalkozásoknak? Vagy a közmunkás teremt munkahelyet a kisvállalkozásoknál? Aki tudja a megoldást, az légyszi írja be kommentként.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy január 1-jétől a közmunkás-minimálbér a szakképesítés nélküliek esetében 75 500 forint, a középfokú iskolai végzettséggel vagy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezőknek pedig 96 800 forint a közfoglalkoztatási bérük.
A nagy sikersztorinak azonban van egy másik oldala, ez pedig az, hogy vajon mennyibe is kerül ma az adófizetőknek a közmunka-program? A válasz: sokba, és egyre többe - számolatlanul mennek el a milliárdok.
Az érintett kör nagyságrendje pontosan nem ismert, a Policy Agenda becslése szerint napjainkban akár 600-700 ezer fő is érintettje lehetne a közfoglalkoztatási programnak. A kormányzati tervek 200 ezer (vagy még több) közmunkás foglalkoztatásáról szólnak, de eddig még a fele körül tart - igaz, a közmunkások száma növekszik, és a kormány is erre hivatkozva állítja, javulnak a foglalkoztatási mutatók.
"A foglalkoztatotti létszám statisztika adataiból az látszik, hogy a vizsgált körből 2011-ben havi átlagban 60.900 főnek tudtak munkát adni. Ez pedig kb. 60 milliárd forintjába került a költségvetésnek. Az idei év (2012) első hét hónap adatai szerint a közfoglalkoztatásban átlagosan 82.400 főt alkalmaztak, a rendelkezésre álló keretösszeget pedig jelentősen, 132 milliárd forintra emelték." (Policy Agenda, 2012)
Ha kiszámoljuk, mennyibe is kerül a közmunka egy főre vetítve az adófizetők számára, kiderül, drága munkanélküliséget eltüntető módszert finanszíroz a költségvetés.
"2011-ben átlagosan havonta 60.900 fő dolgozott közmunkában, erre a költségvetés közel 60 milliárd forintot használt fel és ez így egy fő havi foglalkoztatására vetítve 82 ezer forint kiadást jelentett.
Ebben az évben (2012-ben) az év első hét hónapjában 70,4 milliárd forintot költött el a költségvetés, amelyből átlagosan havonta 82.400 fő foglalkoztatása valósult meg. Ez az jelenti, hogy egy közfoglalkoztatottra havonta 122.000 forintot költöttek.
Amennyiben azt feltételezzük, hogy napi nyolc órában történik a foglalkoztatás (ez persze abszolút nem általános helyzet), akkor a közfoglalkoztatásban dolgozóknak - akik nem tudnak gyermekek után járó adókedvezményt igénybe venni - nettó 47 ezer forintot adnak oda. Ez a bér az államnak 92.263 forintjába kerül, azaz a korábban említett 122 ezer forintból 30 ezer forintot nem közvetlenül a munkások bérére használnak fel. (Policy Agenda, 2012)
A fenti adatok alapján idén a közfoglalkoztatás költségének kb. egynegyede "menedzsment" költség - a munkaszervezés, a szerszámok, a logisztika, az adminisztráció, valamint egyéb olyan költségek, amelyek rárakódnak a közfoglalkoztatásra, de nagy eséllyel senki sem tudja, pontosan mire is megy el.
Árnyalja a képet, hogy a közmunkások elviekben olyan munkát végeznek, amelyet az önkormányzatoknak egyébként piaci körülmények között beszerzett munkaerővel kellene, hogy elvégeztessenek, ez pedig mindenképpen haszonként (ki nem fizetett vállalkozási díj, bér, stb.) jelentkezik. A közmunkás azonban ritkán hatékony munkaerő - nem biztos, hogy egy munkanélkülivé vált matematika tanár beválik hat órás lapátolásra, és egyes munkafajtáknál a teljesítményalapú piaci bér is sokkal ösztönzőbb. És nemcsak a szaktudás az, ami hiányozhat (lásd például gaz és kultúrnövény megkülönböztetése), hanem a fizikai állóképesség és egészségi állapot is gátja lehet a megfelelő színvonalú munkavégzésnek, illetve az "embertelen" munkakörülményeket is kimerítheti az, ha egy pollenallergiában szenvedőt ároktisztításra vagy szemétszedésre osztanak be. Egyéb akadályozó tényezői is vannak a közmunkának - egyszerűen nem tud milyen munkát végeztetni az önkormányzat (nincs mit), vagy éppen ha nagyon összeszedné magát tudna, de például esztétikai okokból inkább profikkal dolgoztat.
Lehet azzal is érvelni, hogy az emberek munkaerő-piacra visszatérésének elősegítése az igazi nemes cél:
"Hoffmann Imre helyettes államtitkár az MTI-nek elmondta: 2011 első felében 74.058 személy fejezte be a közfoglalkoztatást, közülük 3.502 tudott elhelyezkedni, míg idén az első félévben 62.872-e kerültek ki a közfoglalkoztatásból, közülük 7.887 jutott munkához. Ez is mutatja, nő a közfoglalkoztatás hatékonysága." (stop.hu)
Tehát a kormányzat szerint az hatékonyság-növekedés, hogy míg 2011. első felében 4,73% közfoglalkoztatásból kikerült munkavállaló tudott elhelyezkedni, 2012. első félévében már 12,53%. Akár még jól is mutathatna a majd háromszoros növekedés, ha a kiinduló érték nem lenne 5% alatti lenne - egyelőre nem úgy tűnik, hogy az érintettek tömegesen vetették volna meg újra a lábukat a munkaerőpiacon (lehet, hogy ők közmunka nélkül is találtak volna maguknak állást?). Ha viszont azt vesszük alapul, hány munkahely ígéretével is dobálózik rendszeresen miniszterelnökünk (egymilliós álom) vagy éppen Matolcsy, akkor valódi munkahelyek hiányában továbbra sem érződik a közmunka az igazi megoldásnak a "munkaalapú" társadalomhoz.
A közfoglalkoztatás azonban egyéb problémát is hordoz: a közmunkások nemcsak az aránytalan kiszolgáltatottságtól meg a bürokráciától szenvednek, hanem a jogalkalmazási visszásságoktól is dr. Szabó Máté ombudsman vizsgálódása alapján (A közfoglalkoztatásról AJB-4162/2012):
- sérti a jogbiztonság követelményét és a tisztességes eljáráshoz való jogot a közfoglalkoztatotti bérkifizetések ütemezésének bizonytalansága; a bérkifizetés időpontjáról szóló előzetes tájékoztatás esetleges, nincs pontos eljárási rend.
- általános tapasztalat, hogy az ellentmondásos feladatkijelölés és követelmények miatt figyelmen kívül hagyták a képzési programokkal kapcsolatos kötelezettségeket, a jogszabályi előírás ellenére sem tudtak elindulni az országos közfoglalkoztatási programokhoz kapcsolódó szükséges képzések, ami a mezőgazdasági programok eredményességét hátrányosan befolyásolta.
- sok ember önhibáján kívül azért szorult ki a szociális ellátásból, mert nem tudott igazolni évente legalább 30 napos kereső tevékenységet.
- a vizsgált települések többségében az önkormányzatnak arról sem volt információja, hogyan szervezhetne közérdekű önkéntes munkavégzést, bizonytalanok voltak abban is, hogyan, milyen dokumentumok bemutatásával igazolható az egyszerűsített foglakoztatás keretében végzett munka, illetve a háztartási munka.
A kormányzat most további 21 milliárddal kívánja növelni a közmunka volumenét, de
- vajon készítenek-e bármilyen számítást, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a rendelkezésre álló költségvetési források elköltését?
- gondolkodnak-e azon, hogyan lehetne például ésszerű bürokrácia kiépítésével (ne költsenek szervezésre, adminisztrációra többet, mint amennyi alapvetően szükséges), illetve össztársadalmi szinten értéktermelő munkavégzés biztosításával (azaz olyan munkát végezzenek a közmunkások, amelyre ténylegesen is szükség van) a lehető leghatékonyabban gazdálkodni az adófizetők pénzével?
- esetleg az eddigi intézkedések alapjául szolgált az, hogy lemodellezték, valójában hány közmunkást bír el a költségvetés, és hány közmunkaszervezőt, valamint milyen ésszerű "menedzsment" költséggel érdemes számolni? Van-e határa annak, mennyi közmunkaórát lehet kicsiny hazánkban értelmes célra fordítani, vagy csak a képzelet szab határt? Esetleg cél a baráti vállalkozások rabszolgaigényének fedezése, mint ahogy rosszindulatú pletykákban hallani?
- van ma nyilvántartás, pontosan hány közszolga szervezi ma a közmunkát hazánkban? A hatékony munkavégzéshez sokan vannak, elegen vagy kevesen?
- mit tesznek az illetékesek annak érdekében, hogy a közmunka ne egy lesajnált (megvetett) tevékenység legyen, a programban résztvevők pedig úgy érezzék, ők is értékes tagjai a társadalomnak, munkaidejükben valami hasznosat tesznek le az asztalra?
- a kormány hogyan kívánja segíteni az önkormányzatokat, hogy a jogi visszásságok visszaszoruljanak és minél kevesebb dolga legyen az ombudsmannak?
- Vajon van rá kormányzati akarat hogy átláthatóbb legyen, és ki lehessen deríteni, hogy a költségvetési források kb. 25%-a hova lesz? (153,5 milliárd esetében ez kb. 38,375 milliárd forint)
És mi lesz, ha kiapadnak a források, ha az adófizetők saját munkahely hiányában nem tudják tovább finanszírozni a közmunkát, mert maguk is arra szorulnak? Ki fog kinek és milyen mintát adni?
A kormány mindenesetre folyamatosan teszi a lépéseket annak érdekében, hogy minél olcsóbbak legyenek a jövő közmunkásai - a NAT nyelvoktatási követelményével jelentősen leszűkíti azok számát, akik a középiskolában meg tudják szerezni a felsőfokú oktatáshoz beugrónak számító középfokú nyelvvizsgát, ezzel egyidőben pedig a keretszámok csökkentésével is kísérletezik, kisebb-nagyobb eredménnyel, az itthonmaradást pedig olyan filmmel népszerűsíti, amelyben még véletlenül sem a közmunkabérből élő fiatalokat állítja példának.
És igen, a közmunka az a minta, amit biztos minden, normális önértékeléssel rendelkező fiatal el akar messzire kerülni.
Előzmény: Matolcsy és az ötmillió adózó munkahely
Amennyiben tetszett, csatlakozz Facebook csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: A kormány lophat, csalhat, hazudhat 2013.01.08. 13:53:29
Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.08. 12:13:02
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mindfield 2013.01.08. 10:42:22
Ammég hagyján, viszont mi van akkor, ha éppen az utcán sárga mellényben szólít le az osztálytárs a mercijéből? Az az igazi buli! Jobb országokban az ilyenért jár a "szégyenpénz" nevezetű valami, nálunk ilyen nincs.
belekotty 2013.01.08. 10:47:26
Lencsés István 2013.01.08. 10:49:13
smartdrive 2013.01.08. 10:54:52
ahelyett, hogy azt közölné, hogy munkanélküli, ugye? te idióta
ob.szerver 2013.01.08. 10:58:55
index.hu/gazdasag/2013/01/08/ipar/
VT Man 2013.01.08. 11:06:56
Ja, mert akkor nagyon szuper és jó ötlet volt. Csak aztán jött a Fidesz, meg az ukáz, hogy mostantól fikázni kell a közmunkát.
Másrészt mennyivel jobban lehet királykodni az osztálytalálkozón azzal, hogy: mit dolgozol? Munkanélküli vagyok!
Jaj, nagyon fasza vagy öcsém! Még jó, hogy nem közmunkás!! Akkor korán kellene kelni! És még pénzt is kapnál!
VT Man 2013.01.08. 11:07:49
"A közmunka jó dolog, de sokak még így is írnak , és ez a szomorú . "
A legtöbben azért sírnak, mert nagyobb fizetés kellene -- szerintük -- a közmunkásoknak.
Olyan nettó 300 ezer/hó már elég szép lenne, akkor nem lenne semmi gond közmunkásnak lenni...
Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.01.08. 11:13:19
Vitéz László 2013.01.08. 11:13:28
(kivéve a saját pujáikat és mikutyánkköjkeit)
csak a harácsolás számít... bűnszervezet, fidesmafia...
a valaha volt leghitványabb "elit", gerinctelen és alkalmatlan
Laciii 2013.01.08. 11:15:49
Ne legyen már valaki arra büszke "osztálytalálkozón", hogy segélyből él.
A minta amit mutat meg nem az, hogy azért tanulj, hogy közmunkás légy, hanem azért, hogy ne legyél az.
Anyám takarító volt, azt láttam, hogy ha nem tanulsz fillérekért gürizhetsz, úgyhogy inkább a diplomáért güriztem, és jól keresek.
Túl sokan nőttek már úgy fel, hogy azt látták semmittevésből is el lehet lenni céltalanul, ez viszont nem fog működni ha még tovább nő az arányuk.
Tanulják meg, hogy dolgozni kell. Utána motiváltak lesznek, hogy jól is keressenek.
dolgozni kék 2013.01.08. 11:17:34
látott már valaki egyáltalán közmunkást?
makronom 2013.01.08. 11:20:56
1. ténylegesen nem dolgoznak annyit amennyi le van papírozva
2. nevetséges a fizetés (ez úgy általánosságban igaz egész minden más szektorban is)
3. más munkahely teremtési alternatíva nem létezik a Fidesz számára.
Lencsés IIstván 2013.01.08. 11:21:02
ob.szerver 2013.01.08. 11:22:48
És mindez Európa termelési központjában.
Szelid sunmalac 2013.01.08. 11:24:56
SzocsO 2013.01.08. 11:25:24
bögöbö 2013.01.08. 11:27:41
Amúgy Vitéz László mondta meg a tutit: vidéken ingyen (ill. adófizetők pénzéből fizetett) rabszolgának használják őket az elvtársak.
Lencsés István 2013.01.08. 11:28:14
@Lencsés IIstván: Én direkt írok így , te viszont alapból nem tudsz írni , lásd mondatkezdés az nagybetű . :) ;) :D
Lencsés IIstván 2013.01.08. 11:30:04
o ugyanis direkt irhat szarul, de ha mas hibazik direkt, az egyenlo azzal, hogy nincs igaza :)
nezd meg a valaszat, a balfasznak
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.08. 11:31:32
Akkor nincs is több kérdésem bíró úr.
Lencsés IIstván 2013.01.08. 11:34:18
apropo, az nyer aki tobb fele smileyt ir a komment vegere?
googlet hasznaltal mar? fogyi-bogyi
Peetee 2013.01.08. 11:44:26
kisvállalkozásoknál?"
IGEN! Lent "vidéken" úgy megy, hogy a "csókosok" tésztagyárában eddig dolgoztak 150en. Minimálbérért, embertelen körülmények közt.
Kirúgtak mindenkit, de másnap felvették közmunkásnak és elkezdték az udvart seperni. Aztán mikor jöttek megnézni, akkor a falu főutcáját sepregették.
Másnap vissza a gyártósorra, Br. 47.500ért a múlt havi minimálbér helyett!!!
Így megy ez, csak nem erről szólnak az országos híradások, hanem a belvárosban eltűnt (hazautazott) Honduras-i egyetemistáról, a legeslegújabb állítólagos galgamácsai állatkínzásról, amihez 205ös vágóképeket használnak újra....stb.
Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.01.08. 11:44:39
A PTE BTK-TTK aulájában meghirdetett fórum kapcsán, ahová a pécsi HaHa a köz- és felsőoktatás jövőjéért tenni vágyókat várja, a Facebookon eddig közel kétszázan jelezték részvételi szándékukat a vizsgaidőszak dacára.
"Orbán Viktor nem tudta megtartani ígéretét, a köz- és felsőoktatás "problémája" nem oldódott meg karácsonyra. Magától és a politikusok félrevezető kommunikációs manővereitől nem is oldódhatott meg! Eljött az ideje annak, hogy megújult erővel folytassuk a munkánkat, hiszen válaszra már igen, de eredményre még nem sikerült sarkallnunk a kormányt!" - írják a szervezők, akik szeretettel várnak minden érdeklődőt a rendezvényre.
Hajrá diákok, már a világ is figyel benneteket!
A demokratikus, szabad, élhető Magyarország a tét.
A komcsi és fideszes diktatúrák után harcoljátok ki a boldog jövőtöket!
Lencsés István 2013.01.08. 11:46:27
KenSentMe 2013.01.08. 11:47:39
Ha legalabb erintolegesen foglalkoztal volna a temaval, tudnad, hogy a vesszohasznalatra vonatkozo szabalyok olyan bonyolultak, hogy a ket egyszeru esetet leszamitva ("megoltem egy zsirafot es egy mokust es egy borzat" vo. "Bela a szamitogepen jatszott, es Gizi levitte setaltatni a kutyat") altalaban meg muvelt emberek sem kepesek eldonteni (szakanyag nelkul), hogy egy adott esetben ki kell-e tenni a vesszot. Sot, lehet olyan peldat is talalni, ami vesszo nelkul es vesszovel is helyes, csak vesszovel mast jelent, mint vesszo nelkul.
Azert irom le mindezt, hogy legkozelebb kevesbe legyel sotet.
Sir Galahad 2013.01.08. 11:50:50
Mária 2013.01.08. 11:51:13
"Viszont remekül ösztönöz a munkahely keresésre."
*
Hagyd már ezt a hülyeséget, te majom!
Élőben, szemtől-szembe biztos nem mernéd ezt a mondatot egy közmunkás előtt kiejteni, te nyomorult szerencsétlen.
Fotelkubatov idióta troll.
kgonzo 2013.01.08. 11:53:32
A munkára való felkészítést nyugaton több okos módszerrel oldják megf. Pl. Tréningre küldik a jóembert, ha elmegy állás interjúra ne úgy nézzen ki, hogy nincs kedvem felvenni.
Talán Németországban a munkanélküli segély magasabb mint a minimálbér. Az állam úgy ösztönzi munkára a munkanélkülieket, hogy a munkáltatónak kifizeti a minimálbér és a segély közötti különbözetet. Még mindig olcsóbb, mint munkanélküli segélyt fizetni, és a minimálbér után még adót is fizetnek.
Azonban ma Magyarországon sajnos előfordul, hogy a vállalkozó helyett közmunkásokkal végeztetik el a munkát. Sz*r ügy, mert nincs, aki felügyelje őket és két hónapig végzik a két hetes munkát. Aki azt hitte, hogy de király, mert olcsóbban van meg a meló, az ráfaragott. Arról márnem beszélek, hogy a vállalkozó - jó esetben adót, járulékokat fizetett a munkavállalói után. Na most ez coki, és még a vállalkozó is megy a levesbe. de nem baj barátaim, mert ő is mehet közmunkába. Szóval a kérdés jóval összetettebb mint azt sokan gondolják. Ésszerű foglalkoztatáspolitika, meg gazdaságpolitika, na az kéne ide.
grufftipunk (törölt) 2013.01.08. 11:54:37
Sok láblógató ember, és szinte csak papíron létező munkavállaló volt eddig a közhivatalokban, állami szervekben, akik elég szép netto keresetért kábé lófaszt sem csináltak, és ezt még nem is szégyellték!
Sokan, többdiplomás emberek, akik a macskaszart nyalták az utcán, örömmel elvállalták volna töredék pénzért ezeknek a melóját, és még sokkal jobban meg is csinálták volna.
----> Szóval a léhűtő bandát kirakták/kirakják ezeken helyeken, és erre szervezik be a közmunkásokat. Akik minimum úgy, ha nem jobban megcsinálják ugyanazt a kibaszott munkát MINIMÁLBÉRÉRT!!
Mire kell a profizmus szerinted, blogíró? Iktatni adatokat? Ha még épületek fotózásáról lenne szó!
Rengeteg ügyes ember azért nem kapott lehetőséget, mert mindenhová a csókosok kerültek, most a közmunka program keretén belül olyan helyekre is el lehet jutni, ahol nem csak az ismeretség számít...
Szóval az államnak jó, az ország is nyer ezen, mert kvalifikált emberek végeznek speciális feladatokat, mindezt minimálbérért (régen ezeket a feladatokat nem minimálbérért végezték, ÉRTEM???).
Itt a kérdés nem a közmunkán dől el, mert az alapvetően jól működik. Hanem a minimálbér a gáz, ami ilyen alacsony. Amiből egy ember nem tud megélni. És ez a gáz.
Mária 2013.01.08. 11:55:12
"A közmunkaprogram Gyurcsány-Bajnai találmány."
Gyurcsány és Bajnai a szakképzetlen közmunkásnak ugyanúgy a minimálbért fizette, mint a vállalkozó az alkalmazottjának.
Orbán ellenben ugyanazért a fizikai munkáért a közmunkásnak csak a kétharmadát adja annak a bérnek, mint ami a Munka Törvénykönyve szerint a szakképzetlen fizikai munkásnak jár.
kgonzo 2013.01.08. 11:56:21
Mária 2013.01.08. 12:00:20
"Túl sokan nőttek már úgy fel, hogy azt látták semmittevésből is el lehet lenni céltalanul, ez viszont nem fog működni ha még tovább nő az arányuk."
Túl sokan nőnek úgy fel, hogy azt látják, ebben az országban nem tudnak boldogulni, mert romokban az ipar, romokban a mezőgazdaság.
Túl sokan nőnek úgy fel, hogy azt látják, el kell hagyniuk az országot, ha élni akarnak, mert a nagyobb városokban még keresnek olcsó munkaerőt, de a vidék már kihalt holdbéli táj.
A mindenkori kormánynak NEM feladata, hogy NEVELJE a választópolgárokat. A mindenkori kormánynak az a feladata, hogy olyan jogszabályi hátteret teremtsen, hogy az emberek megtalálják a számításaikat a saját hazájukban.
Szelid sunmalac 2013.01.08. 12:03:32
Mária 2013.01.08. 12:05:24
"nem tudom hol dolgozik ez a sok közmunkás, mert én egyet sem láttam még az országban. látott már valaki egyáltalán közmunkást?"
*
A problémád neve szelektív látás.
Amit nem akarsz észrevenni, azt nem látod, és még ha meg is jelenik a látvány képe a retinádon, az idegi impulzusok nem jutnak el az agyadba, vagy ha el is jutnak, nem alakulnak át információvá.
Pszichiátriai jellegű a problémád, fordulj orvoshoz.
grufftipunk (törölt) 2013.01.08. 12:07:47
Ha elő is fordul, akkor periférikus, elszigetelt esetekről lehet csak szó szerintem..
Balaskó Béla 2013.01.08. 12:09:37
Kedves István,
Nemrégiben én magam is elkezdtem olvasni az index.hu-hoz köthető blogokat, amelyek többnyire baloldali szemszögből, leginkább fröcsögéssel reagálnak a kormány bármely lépésére, függetlenül attól, hogy az pozitívan avagy ritkább esetben negatívan befolyásolja az életünket.
A legtöbb ilyen blogon az Ön kommentjeit is látom, és habár a véleményünk úgy gondolom egyezik a legtöbb témában, igen kártékonynak találom, hogy érdemi reakció helyett, értelmetlen dolgokba köt bele, a témától teljesen függetlenül.
Hiszem, hogy az, aki reálisan látja az ország helyzetét, és a kormány munkáját, az érti, mi miért történik, így nem dől be a balos lejártó-kampánynak. Azok azonban, akik hezitálnak, illetőleg azért járnak ezekre a blogokra, hogy saját véleményük formálódjon, bizonyosan nem fognak jó benyomást kapni az ügyünkről, a tevékenységről, ha az Ön hozzászólásaival azonosítják az igazi magyarországi jobb oldalt.
Időm nincs arra, hogy minden hasonló cikkre reagáljak, ellenben Önnel, viszont, ha megtehetném, inkább kifejteném az álláspontomat, ahelyett, hogy rögvest támadom, bárkinek is más a véleménye a témában.
Ennél a cikknél példának okáért meg lehetne említeni, hogy a közmunka támogatása a jelenlegi legreálisabb lépés. Meg kell nézni, korábbi gazdasági válságok esetében, amikor a munkanélküliség az egekbe szökött, mi volt a megoldás (például az USA-ban): út és vasútépítés, állami pénzből, azaz közmunka. Ott és akkor sem hagyták, hogy bármilyen ellenzéki fröcsögők beleszóljanak a megválasztott vezetés munkájába, hiszen ellehetetlenült volna az egész válságkezelés.
Úgy kérem, mint a kormány munkájának támogatója, ugyanazon energiát, melyet a hozzászólásai megírására fordít, használja arra, hogy kifejtse a jobboldal álláspontját, oly formában, hogy abba értelmes ember belekötni ne tudjon (nem beleértve ebbe a halmazba az elvakult baloldali liberálisokat).
Tisztelettel,
Balaskó Béla
Mária 2013.01.08. 12:14:35
"Ha elő is fordul, akkor periférikus, elszigetelt esetekről lehet csak szó szerintem.."
*
Debrecen. Önkormányzat.
Hódmezővásárhely. Önkormányzat.
Hogy csak a két legnagyobb botrányt kavart "elszigetelt" esetet említsem.
Mária 2013.01.08. 12:20:19
Kedves Béla, tudom ajánlani a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és számos nagyszerű jobboldali értékeket képviselő online sajtótermék fórumát, kommentlistáit.
Magyarul:
Ha nem tetszik az indexes kommentlista, nem olvasod! Elmész olvasgatni oda, ahol a hasonszőrűek vannak.
*
Csak a LOL kedvéért:
Balaskó Béla 2013 01.08. óta tag és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
grufftipunk (törölt) 2013.01.08. 12:21:51
Amúgy meg abba gondolj bele, hogy azok a dolgozók vissza mentek minimálbérért, amikor azelőtt legalább a dupláját keresték!!
Balaskó Béla 2013.01.08. 12:24:56
Kedves Mária,
Úgy gondolom, mindenki véleménye értékes, amíg azt kultúrált formában adja közre. Én nem kizárólag jobboldali sajtótermékeket olvasok, éppen azért, hogy más véleményét is lássam, így adott esetben a sajátomat is átgondoljam.
Igen, ma regisztráltam itt, eddig úgy tudtam, olvasni regisztráció nélkül is lehet (nekem sikerült). Most lett időm a véleményemet megosztani - sajnos ez eddig nem volt így, szabadságom után pedig szintén nem lesz.
Nem tudom, mivel bőszítettem fel, első és egyetlen hozzászólásomban, hogy így nekem támadt, de elnézést kérek érte, vélhetőleg akaratlanul tettem.
Maradok tisztelettel,
Balaskó Béla
Mária 2013.01.08. 12:28:31
"Amúgy meg abba gondolj bele, hogy azok a dolgozók vissza mentek minimálbérért, amikor azelőtt legalább a dupláját keresték!"
Mi mást tehettek volna?
Azt meg, hogy onnnantól ezek az emberek kevesebbet költenek, amivel kevesebb másik embernek adnak munkát és megélhetést, meg kevesebb SZJA-t meg ÁFÁ-t fizetnek, amiből egyenesen következik az állam részéről az adóemelés és az újnál újabb adónemek, azt szerinted ki nem szarja le?
Szerinted?
Vitéz László 2013.01.08. 12:29:30
amugy most az a tendencia hogy a közalkalmazott LESZ KÖZMUNKÁS...
vagyis minden közszféra dolgozó örüjjön hogy baksist kap...
hogy egyáltalalán a segíj+kapirgálás kombót kaphattya "közmunka" néven...
és ez így is van jól... minden KÖZALKALMAZOTT társadalmilag haszontalan HERE ...
Mária 2013.01.08. 12:31:17
Ismételten ajánlanám a fentebb sorolt médiatermékek közösségi oldalait.
Nem baj, ha mindenki tudja, hogy hol a helye, és az se baj, ha nem jár át más világnézetű emberek közösségeibe se téríteni, se azért, hogy hergelje őket.
grufftipunk (törölt) 2013.01.08. 12:31:34
Összefüggő dolgok, de mégis jobb, mintha nem vennék vissza őket, nem? Vagy azt mondanák (mint a multiknál), hogy akkor most 10 ember helyett csak 4 fogja elvégezni ugyanazt a munkát...
Szerintem.
Balaskó Béla 2013.01.08. 12:36:32
Kedves Mária,
Nem téritek, nem gondolom, hogy Ön, vagy bárki más eldöntheti, ki, hol, milyen véleményét írhatja le, amíg azzal másokat nem sért.
Továbbra sem értem, én mivel sértettem meg, mivel "hergeltem". Amennyiben a kizárólag a saját véleményét szereti viszont látni, az Internet nem biztos, hogy a legmegfelelőbb közeg rá, hiszen úgy gondolom itt épp az a lényeg, hogy az ember szabadon kifejtheti az álláspontját.
Én ezt úgy tettem, hogy nem hergeltem senkit, sőt más véleményébe sem kötöttem bele, nem állítottam, hogy kizárólag nekem lehet igazam.
Nem hiszek abban, hogy az Interneten szoft-cenzúrát lehetne alkalmazni, azáltal, hogy Ön valakit kvázi kitilt valahonnan, mert nem tetszik az álláspontja. Ám lehet, hogy tévedek.
Üdvözlettel,
Balaskó Béla
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.01.08. 12:38:02
- jól vannak-e felhasználva a források? értéket teremt, vagy csak látszatmunka? esetleg nem is munka, csak jelenléti ív kitöltés?
- szükség van-e 25% körüli "menedzsmentköltségre", vagy olcsóbban is megúszható? szervezhető-e jobban, ésszerűbben, vagy mindegy, úgyis a költségvetés állja?
- rosszindulatú-e a közmunka? (direkt elbocsátás, majd közmunkásként visszavétel)
- lehet-e úgy közmunkásokat alkalmazni, hogy az ombudsman is elégedett legyen?
- hogyan előzhető meg a rabszolga-kikölcsönzés?
ugyanis a rendszer nagyon sokba kerül az adófizetőknek és ezekre a kérdésekre a választ, mint finanszírozók megérdemelnék
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.01.08. 12:40:15
Mária 2013.01.08. 12:40:20
Rosszul közelíted.
Az lenne a jó, hogy HA szükség van a munkájukra, akkor el se küldenék őket.
Az emberi erőforrás normálisan gondolkozó társadalmakban a közösség LEGÉRTÉKESEBB kincse.
Nagyon hosszú időbe telik, és nagyon sok pénzbe kerül kiképezni akár csak egy középfokú végzettséggel rendelkező embert is, ha az illető nem valami himihumi tanfolyamra járt, hanem valós tudást igénylő szakma képzésére.
Ezt meg kellene becsülni, ha egy társadalom a megfelelő számú, megfelelő képzettséggel és munkatapasztalattal rendelkező munkaerővel rendelkezik. Pontosan azért, mert SOK közpénzt fektetett bele.
Ezzel szemben ma Magyarországon az emberek egymást kölcsönösen kapcarongynak nézik, és csak azt nézik, hol rúghatnának a másikba bele, hol alázhatnák meg.
Az senkinek még csak meg se fordul a fejében, hogy ez a hozzáállás mekkora őrületes, és FORINTOSÍTHATÓ pazarlása a közös erőforrásainknak.
Mária 2013.01.08. 12:45:27
"Nem téritek, nem gondolom, hogy Ön, vagy bárki más eldöntheti, ki, hol, milyen véleményét írhatja le, amíg azzal másokat nem sért."
*
Leírtam a véleményem. Azt gondolom, hogy téríteni jöttél ide, meg azért, hogy hergeld a veled ellentétesen gondolkodó embereket.
Vagy elfogadod, vagy elmész azokra az oldalakra, amiket már javasoltam fentebb.
Egyéb kérdés?
Balaskó Béla 2013.01.08. 12:46:39
Egyetértünk abban, hogy a témában felfedezhető némi kapkodás a kormány részéről, ám véleményem szerint ez betudható annak, hogy nehéz helyzetben van az ország, így gyors és hatékony (vagy adott időpillanatban annak vélt) döntésekre van szükség, majd a későbbiekben a társadalmi reakciók és a tanulságok levonása után finomítani lehet a megoldáson.
Merem mondani, hogy a felsorolt pontok majd' mindegyikében van ráció bizonyos nézőpontból, illetőleg a kritika a legtöbb esetben jogos. Úgy gondolom, konstruktív kritikára szükség is van.
Mindent lehet jobban csinálni, illetve mindent lehet okosabban megvalósítani. Utólag, más hibáit pedig még könnyebb pellengére állítani - irónia nélkül, erre szükség is van.
Nem tartom magam a téma szakértőjének, ezért nézze el, hogy nem reagálok tételesen, de amint mondtam, nem is a tényekkel vitatkoznék, sokkal inkább arra próbálok rámutatni, hogy meg lehet látni a szándékot a tettek mögött. Nem az számít, hibázik-e a kormány, hanem, hogy a hibákból, kritikákból tanul-e, illetve arra miként reagál. Úgy gondolom, nem telt még el elég idő, hogy az említett intézkedések hosszú távú hatásait fel lehessen mérni.
Ezt eddig is csak a sziklaszilárd meggyőződésű közgazdászok merték megtenni, akiknek a jóslatai az időjósokéval hasonló teljesülési rátával vetekednek.
Üdvözlettel,
Balaskó Béla
TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.08. 12:46:50
Balaskó Béla 2013.01.08. 12:48:18
Kedves Mária,
Köszönöm a véleményét, nincs egyéb kérdésem. Ellenben élnék a jogommal, hogy magam döntsem el, mit és hol teszek, amíg azzal mást nem sértek és bántok meg.
Üdvözlettel,
Balaskó Béla
egyhazafi 2013.01.08. 12:50:47
Persze nem ez minden fiatal álma,de:
- Nem mindenkiből lesz rocksztár
- Nem születik mindenki Bruce Waynek
Ki nem tolja le, mind gondolnak az osztálytalálkozón. Hazudj, ha nem tetszik, hogy csak ennyire futotta.
Eddig ennyi munka sem volt, akkor az volt a baj. Most, hogy van most az a baj, hogy nem elég jó. Mégis mit várnátok el?
Manageri állás havi 1.000.000 -t?
Az nem juthat mindenkine. Vagy ez van vagy lehet kimenni külföldre még megalázóbb munkára.
Látszik, hogy most végeztél a fősulin és azt hiszed neked és mindenkinek alanyi jogon jár a havi 2 misi. Hát nem jár. Küzdj érte és ha ügyes vagy majd felfigyelnek rád. Ha meg sz@r vagy aakkor lehetsz az útkaparó szamara.
Szóval fel kellene nőni és belátni, hogy a 2-3 millió dolgozóból nem lehet mindenkinek vezetői poziciója és milliós fizetése. A szemetet is ki kell vinnie valakinek.....
Puszika
grufftipunk (törölt) 2013.01.08. 12:53:17
Így van, fontos a tudás. A szaktudás kifejezetten. De a mentalitás is nagyon fontos.
Amikor jópár éve már nyomták azt a propagandát állami, kereskedelmi, informális és hivatalos közegekben, hogy a szakmunkának, a kétkezi munkának nincsen becsülete, és elkezdték szépen lenézni ezeket az embereket. És mindenki csak arra hajtott, hogy legyen valami fostos diplomája akármiből, amihez mondjuk lehet, hogy fingja se volt, de akkor is legyen azért meg.
Tanulj fiam, még utcaseprő sem lesz belőled! NA ez a hozzáállás is szépen megmérgezte a dolgokat, és semmirekellő embereket termelt ki, akik semmihez nem értenek viszont elvárásaik vannak.
Ma már ha utcaseprő valaki, az nagy szónak számít! Van köztük is pár diplomás... Én nem pejoratív írom ezt. Sose néztem le embereket, mert épp kőműves, vagy kertész. Vagy akármi. de sok ember csak arra gondol; "na ez is csak ennyire vitte, akkor biztos szar ember lehet, és nekem jogom van felsőbbrendűnek tartani magam hozzá képest!"
Nagyon sok ilyen ember van. És ez már nem csak a politika hibája. Hanem az édesapáké, és anyáké, akik arra tanítanak, hogy ne tartsd embernek az utcaseprőt, a buszvezetőt, a kézművest, a bolti eladót, akárkit, aki nem éppen asztronauta!!!!!
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.01.08. 12:58:00
kedves úriember,
majd három évnek azért sok mindenre elégnek kellett volna lennie. De ha nincs visszacsatolás, mert senkinek sem érdeke, hát bizony ott folyik el a pénz, ahol hagyják ...
egyébként ez is a választók semmibe vevésének egy módja, hiszen az ő pénzüket költik számolatlanul - akár udvariasan védik az álhumánusok (azaz kiszipolyozók) pártját, akár trágáran. Van, ami védhetetlen.
tisztelettel:
Morgás Joga
Mária 2013.01.08. 13:04:34
Balaskó Béla:
Manipulatív rossz duma, átlátszó, érzelmekre ható érvkészlettel, amiket írsz.
Orbánék NYOLC évig készültek a kormányzásra.
2010-ben azt állították, hogy készek rá, hogy kormányra lépjenek.
Akkor mégis miért érvelsz azzal, hogy "nehéz helyzetben" vannak?
Miért apellálsz az emberek "türelmére"?
Orbánék azt mondták, felkészültek, tudják, mit kell tenniük. Ezért kerültek kormányra.
Ám azóta egyetlen értelmes, a köz és az ország javát szolgáló intézkedésük se volt.
Kiderült róluk, hogy nem alkalmasak arra a munkára, amire jelentkeztek. Amire előtte NYOLC ÉVIG készültek.
HÁROM ÉVET pazaroltak el alkotmányozgatásra, szabadságharcolgatásra, konzultációzgatásra.
HÁROM ÉVET pazaroltak el arra, hogy bebetonozzák a közszférába a saját embereiket és közpénz-milliárdokat csorgassanak át a Fidesz mögött álló vállalkozásokba.
Miközben az ország lakosságának a fele a létminimum szintje alá került.
Miért is kellene, hogy türelmesek legyünk?
Miért is kellene, hogy a jó szándékot feltételezzük?
*
Csomagolhatod a hülyeségedet a finom úri modornak látszó Kubatov-szlogenek mögé, a nettó hülyeség akkor is csak nettó hülyeség marad.
Balaskó Béla 2013.01.08. 13:05:14
Kedves Morgás Joga,
Én nem védem a pártot, a kormány döntéseinek nagyobb részével értek egyet. Nem kezdek el visszamutogatni, mikor és hol folyt el pénz a múltban, ez sajnos bármely párt is van épp kormányon, megtörténik, egyre növekvő mértékben, ám ez nem feltétlenül a törvényalkotó hibája.
Kritizálni úgy is lehet - számomra ez mind a jobb-, mind a baloldalon szimpatikusabb, ha a negatív vélemény mellett a dolgok pozitív hatásait is megemlíti az író. Így - számomra - sokkal hitelesebb.
Ez nem jelenti azt, hogy így kell tenni, csupán a konstruktív véleményemet írtam le.
Nincs okom védeni a kormányt, nekem attól nem lesz jobb vagy rosszabb, ha Ön, vagy bárki máshogy gondolkodik azután, hogy elolvasta, én mit gondolok a témáról, de úgy gondolom, azzal, hogy valaki (ahogy Ön is), leírja a véleményét, méghozzá anélkül, hogy a vele nem egyező véleményűeket nem sérti meg, az építő tevékenység és nem romboló.
Nem hiszem, hogy mindenben egyet kell értenünk, ahhoz, hogy kultúrált formában kifejtsük egymásnak az álláspontunkat.
Tisztelettel,
Balaskó Béla
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.01.08. 13:10:29
a kérdés nem az, szükség van-e a közmunkára (arra szükség van, és más országokban is vannak pozitív példák, de):
- jól vannak-e felhasználva a források? értéket teremt, vagy csak látszatmunka? esetleg nem is munka, csak jelenléti ív kitöltés? Ha az állam gondos apaként kíván eljárni, törekednie kellene, hogy a közmunka minél nagyobb százalékban értékteremtő legyen (és ez az, ami azt eredményezheti a közmunkás gondolkodásában, igenis, rá is szükség van ...)
- szükség van-e 25% körüli "menedzsmentköltségre", vagy olcsóbban is megúszható? szervezhető-e jobban, ésszerűbben, vagy mindegy, úgyis a költségvetés állja? A közmunka-program szervezők ellenőrzésére szükség lenne, legalább érték-ár arány, illetve munkajogi szempontból.
- lehet-e "rosszindulatú" a közmunka? (megteheti-e a munkáltató, hogy direkt elbocsát, majd később közmunkásként visszaveszi ugyanazokat, immáron sokkal kevesebbet fizetve). Hihetetlenül rombolja a közmunka renoméját, ha "rosszindulatú" a bevezetése és működtetése
- lehet-e úgy közmunkásokat alkalmazni, hogy az ombudsman is elégedett legyen? Mert most ugyebár sok-sok kifogás van és valljuk be, jó dolog, hogy valakinek eszébe jutott megvédeni a legkiszolgáltatottabbakat
- hogyan előzhető meg a rabszolga-kikölcsönzés? (lásd pletykák, ki kinek a földjén dolgozik közmunkásként) Ha van ilyen, ennek megszüntetésére tesz valamit a kormányzat, vagy szemet huny az adófizetők finanszírozta rabszolgák felett?
A rendszer nagyon sokba kerül az adófizetőknek és ezekre a kérdésekre a választ, mint finanszírozók megérdemelnék. Vagy nem?
Balaskó Béla 2013.01.08. 13:12:14
Kedves Mária,
Ismételten köszönöm a _véleményét_, mivel korábban kifejtette, hogy nem kíváncsi a válaszomra, véleményemre ezért nem hergelném vele, nyilván amúgy is többé-kevésbé tisztába van vele, mit írnék válaszul, amire szintén kiváló riposztja lenne.
Nem kívánom "megnyerni" a hozzászólás-csatát és tovább szítani az indulatokat Önben, ezért nem reagálnék tételesen. Emígy, a véleményét nem fogom minősíteni, habár Ön azt megtette az én véleményemmel. Nem tartom konstruktívnak az egymás sértegetésén alapuló vitát, így ne vegye neveletlenségnek, de a fentiek miatt nem reagálnék Önnek a továbbiakban.
A személyeskedés úgy gondolom mindkettőnknek rangon aluli.
Üdvözlettel,
Balaskó Béla
afazekas 2013.01.08. 13:19:24
Nyilván nem osztálytalálkozón kell előjönni vele!
Esetleg el se menni ha erre érzékeny, de ha hónapokig, évekig jár interjúkra lehet h még ez is pozitívan hat addig amíg fel nem veszik máshová!
_Molly 2013.01.08. 13:19:26
Bocs, de nem igazán értem, hogy miért a posztírót idiótázod le, és miért nem a sajtószóvívőt. Utóbbi állította ugyanis azt, hogy "A közmunkaprogram előnyei között említette a szóvivő, hogy javítja az érintettek önértékelését". A posztíró csak erre hozott példát.
afazekas 2013.01.08. 13:22:25
Külföldön biztos van példa erre a megoldásra nem?
rohadjmegARCgeci 2013.01.08. 13:25:59
Mária 2013.01.08. 13:30:57
"Úgy értem h az otthon ülés és saját magam harapdálása helyett még lehet h a közmunka is némi fegyelmezettséget ad h jobban szerepeljek állásinterjúkon."
*
MIFÉLE állásinterjúkon?
NINCS állás, pontosan ez a gond.
Occam beretvája 2013.01.08. 13:34:20
Ez lenne itt a te homokozód?
Ne már.
A Balaskóval való polemizálásodból az
jön le hogy te biz ide szopni jársz.:-))
Tisztára mint Pixy elvtársnő a polidilin.
Mária 2013.01.08. 13:35:21
Helyes.
Én azért a továbbiakban is le fogom írni a hozzászólásairól a véleményemet.
A válasz gombra pedig nem azért kattintok majd, mert válaszolni szeretnék neked, hanem azért, hogy az olvasók követni tudják, melyik hozzászóláshoz kapcsolódik a kommentem.
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.08. 13:43:34
Vagy ha az értelmesebb közmunkások nem olyan közalkalmazottak lennének, akiket kirúgtak az önkormányaztoktól, állami cégektől és közmunkásként felennyi pénzért visszafoglalkoztatták őket...
Nem látom, hol vannak a közmunkaprogram elindításánál beharangozott víztároló- és gátépítések, egyéb építkezések (nem a focistadionokra elpocsékolt tízmilliárdokra gondolok).
_iMaginer_ 2013.01.08. 14:15:55
Sehol nem kell bekerülési költséget számolni, csak azt hogy mennyiben van az önkormányzatnak. Merthogy a munkaerő ingyen van.
A hivatalos adatok szerint idén 150 Milliárdot költenek 300 ezer emberre, plusz eszközökre stb., ki lehet számolni mennyi jut 1 emberre. Adminisztrációra meg nem költenek, mert ez a munka rá van hárítva a polgármesterekre.
Anina81 · http://hogymondjak.blog.hu 2013.01.08. 14:18:09
Németül nem tudóknak / "nem érek rá megnézni": a szárnyaló német gazdaság által (is) fenntartott, méltán világhírű Hartz IV program "árnyoldalaként" a firnyákos fritzek pontosan ugyanezt csinálták már 2010/2011-ben (is)...
További kellemes kommentelést!
_iMaginer_ 2013.01.08. 14:20:07
Lencsés István 2013.01.08. 16:45:51
Üdvözlettel : Lencsés István
@Távmunkás: A bátyám is sokáig dolgozott közmunkán és jó dolgot csinált , szóval nem kellene általánosítani . Ezt írja ön : " .... polgármesterek és a képviselők utcájában nyírnák a füvet, sepernék a havat és az ő földjükön dolgoznának...
.... " Ez is értelmes munka és pénzt kap érte , és ráadásul ilyen nagyon kevés van . " .... Vagy ha az értelmesebb közmunkások nem olyan közalkalmazottak lennének, akiket kirúgtak az önkormányzatoktól, állami cégektől és közmunkásként feleennyi pénzért visszafoglalkoztatták őket.... " Ez megint miért baj ? Más munkát kaptak . Építkezések meg bőven zajlanak csak nyitott szemmel kell járni .... A focistadionokra pedig nem pocsékolnak hanem abból nagy bevétel lesz , de ha ezt sem érti az szomorú ....
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.08. 17:56:54
Saját szememmel láttam egy kicsi, szegény, évek óta csődhelyzetben lévő faluban, hogy a közmunkás brigádnak az volt a feladata, hogy télen a polgármester utcájában seperje a havat, nyáron a ház előtt nyírja a füvet, tisztítsa az árkot, stb. Ezzel csak az a baj, hogy a munkaterület a polgármester házára és arra az utcára korlátozódott, a szomszéd utcával senki sem foglalkozott.
A közalkalmazottak és köztisztviselők kirúgása és közmunkásként visszafoglalkoztatása ugyanabban a munkakörben nem gond? Normális dolog, hogy sok faluban az önkormányzati alkalmazottak kevésbé szimpatikus felének egyik napról a másikra felére-harmadára csökken a fizetése, miközben ugyanazt a munkát végzi? Valahol ez a takarítóktól a bérszámfejtőig mindenkit érint, mert a közmunkásnak még minimálbért sem kell fizetni és az állam még támogatást is ad hozzá, így jóval olcsóbb, mint tisztességesen foglalkoztatni és megfizetni őket.
A focistadionokra költött pénznek a százada sem fog megtérülni, tehát elpocsékolt pénz. Tízmilliárdokat adnak ki, miközben Magyarországon még a nemzetközi meccseket játszó csapatoknak is nehezére esik pár tízmillió forintnyi jegybevételt összeszednie évente. Mikor térül meg a stadion ára? Soha.
Lencsés István 2013.01.08. 19:10:59
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.08. 23:48:02
Napi 4 órában nettó 20 ezerért dolgozik, mit ér vele? Éhenhal...
Te mit szólnál, ha holnaptól kezdve az eddigi (létminimumot jelentő) nettó 90 ezres fizetésed helyett a negyedét vagy ötödét kapnád a válság miatt, de közben a kormány lopja a milliárdokat?
A focistadionokban most is rendeznek koncerteket, mégsincs nagy bevétele a stadionok üzemeltetőinek. Hiába álmodsz róla, soha nem fogja megérni a focistadionok építése.
Stadionokat építeni csak világrendezvényre lehet érdemes, mert akkor külföldről is jönnek turisták, de még akkor se lesz mindig nyereséges. Az olimpiák jelentős része is veszteséges volt, hiába adtak rá a multik több tízmillió dolláros szponzori támogatást...
Lencsés István 2013.01.09. 09:56:03
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.09. 11:33:59
Ki beszél nagy igényekről? A létminimum jelenleg 90 ezer felett van. A közmunkások jelentős része nem 8 órában dolgozik.
A kormány államadósságot csökkent? A GDP 81%-áról 78,6%-ra csökkent az államadósság, közben elköltötték a GDP 13%-ának megfelelő magánnyugdíjpénztári vagyont is. Vagyis minden ötödik forint ment a magánnyugdíjpénztáraktól kommunizált pénzekből az államadósság csökkentésére, a többi eltűnt és ezen kívül semmilyen adósságcsökkentés nem volt.
Persze, nem lopnak, a Közgép, Mahír, IMG és társai tisztán visznek el minden közbeszerzést, állami földeket sem kapnak az elvtársak fillérekért, még véletlenül sem volt politikai nyomásgyakorlás, hogy a MÁV-nál szüntessék meg a visszaélésekkel foglalkozó osztályt és a a Gripen-beszerzések korrupciós pénzeinek kivizsgálását sem utasította el gondolkodás nélkül a Fidesz-irányította ügyészség...
Ezek nem multik szerinted? Coca-Cola, McDonald’s, Acer, Atos, Omega, General Electric, P&G, Visa, Samsung, Panasonic, Dow
Ők csak a legnagyobb kiemelt szponzorok, összesen több milliárd dollárt adnak az olimpiák rendezésére a szponzorok.
Eddig nem sok nyereséges olimpia volt. A legrosszabb a montreali volt, ott a 2,7 milliárd dolláros veszteség miatt 30 évig különadót fizettek.
Athénban szétrohadtak a stadionok, mert 2004 óta nem használják őklet. Kínában sem tudják hasznosítani, csak turistáknak mutogatják, a karbantartás hiánya már látszik némelyiken.
Lencsés István 2013.01.09. 12:39:16
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.09. 13:28:48
Elvtársak nincsenek? A kormány és a Fidesz vezetőségéből a legtöbb ember 1989 előtt életkortól függően az MSZMP-ben vagy a KISZ-ben építette a kommunizmust.
Ki rendezett szerinted eddig értelmesen olimpiát? Nagyon úgy érzem, azt hiszed, mindenki kutya és majd a magyarok megmutatják... Ez is csak álmodozás.
Lencsés IIstván 2013.01.09. 16:48:39
legalabb abban probalnal meg ertelmesen alkotni, amiben masok orrara akarsz koppintani te szellemi serult.
Lencsés István 2013.01.09. 16:50:38
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.09. 17:29:51
2. Egy olimpia megrendezése többe kerül, mint a teljes magyar állam költségvetése, amiben benne vannak a nyugdíjak, közalkalmazottak fizetései, stb. is.
3. Én írtam tényeket (tudod, a számok is azok), te csak véleményt.