2013.09.30. 12:30
Ez miért nem jutott eszébe a kormányunknak?
Kampányidőszak, minden párt a nyugdíjasok kedvét keresi - no nem azért, mert a politikusoknak eszébe jut, egyszer majd ők is lesznek öregek meg elesettek, esetleg alapvetően szolidáris hajlamúak, hanem azért, mert a szavazófülkékben egy nyugdíjas szavazata pont ugyanannyit ér,…
2013.09.27. 15:04
Az államosított köznevelés új Taigetosza?
Miért van az, hogy az oktatási kormányzatunk nem tud mit kezdeni azokkal, akik nem illeszkednek be a nagy tömegbe, akiknek másképp működik az agya, mint a 90%-é? A kérdés sokkal összetettebb, mint gondolnánk, kihatása pedig felbecsülhetetlen.
Ehhez kapcsolódik a következő…
2013.09.24. 20:32
Vajon egy fecske csinál nyarat?
Ugyan az érdekeltek többsége eddig is úgy vélte, a köznevelés államosítása nem az Orbán-kormány sikersztorijainak legnagyobbika, lassan a kormány és a Fidesz is bevallja, olyan dolog került a ventilátorba, ami nem éppen szalonképes szobabelsőt eredményez.
"Miniszteri biztost…
2013.09.21. 15:18
Álomsziget - kinek az álma valójában?
Miközben honfitársaink egy része Kádár Jánost sírja vissza, kormányunk láthatóan mindent megtesz, hogy ne csak feleslegesen nosztalgiázzunk, hanem meg is kapjuk a rendszerváltás előtti államberendezkedés egy-két jellegzetes pillérét. No azért nem direktbe építi a szocializmust…
2013.09.17. 14:06
Magyarország újra a régió éllovasa lesz?
Magyarország nem jóléti állam, hanem munkalapú társadalom, a cél az ötmillió adófizető, 2013-14-re pedig Magyarország ismét a régió éllovasa lehet Orbán Viktor szerint:
" (...) a magyar kormány úgy döntött, a jóléti állam helyett munkaalapú gazdaságot épít, (...)…
2013.09.13. 13:52
Vajon mennyivel fog ténylegesen csökkenni a hús ára?
Itt a kampányidőszak, eljött tehát a szavazatvásárló intézkedések sora - azoké, amelyek az elmúlt három évben nagyon is ráértek, és amelyek eddig egyáltalán nem voltak fontosak a jelenlegi kormány számára. És ezek közé tartozik ugyebár a hús áfájának a kérdése…
2013.09.09. 22:26
Vissza a szocializmusba!
Vajon tényleg megérett országunk a rendeleti kormányzásra? Kövér László szerint "a mostani, törvényekhez kötött kormányzásra már nincs szükség, ezt a rendszert a diktatúráktól való félelem miatt alkották meg a rendszerváltás után, és talán 1998-ig indokolt volt. A…
2013.09.05. 15:09
"Aki nem végzi el a munkát, annak nincs kegyelem"?
Megkezdődött a Fidesz belső ellenségkeresése, eddig 5 áldozat van - elegánsabban fogalmazva: Orbán Viktor öt fideszes választókerületi elnököt fosztott meg pozíciójától rossz teljesítményük miatt.
"(...) a kormánypárt értékeli a teljesítményeket, és…
2013.09.02. 12:59
Mit jelent az, hogy "piaci elégtelenség"?
Új bűnbak jelent meg a hivatali közleményekben, a "piaci elégtelenség". Ki gondolta volna, hogy itt Magyarországon, 2013-ban, sok-sok évvel az uniós csatlakozás után ez a hiánygazdaság legsötétebb napjait időző kifejezés újra divatos lesz?
Nézzük például azt a…