2013.11.08. 12:53
Kormányunknak nem célja a sertéshús fogyasztói árának csökkentése?
Aki abban reménykedik, hogy a sertéshús áfájának csökkentése olcsóbb húst eredményez majd az üzletekben, az jobb, ha már most leszámol ezzel a tévképzettel - ugyanis miniszterelnökünk szerint jelenleg nem ez a célja a kormánynak:
"Az áfacsökkentés a munkahelyvédelmi akcióterv és nem a rezsicsökkentés része. Ettől az áfacsökkentéstől munkahelyek megmentését reméljük, valamelyest és talán az ár is csökkenhet, de nem az árcsökkentés a cél" (...) Talán egyszer a pultokon is olcsóbb lesz a hús, de csak akkor, ha az áfacsökkentésnek meglátják a hatását. Akinek szike van a kezében, az ne kapkodjon" (Orbán Viktor)
Azt tényleg nem mondhatjuk, hogy a kormány elkapkodta volna ezt az áfacsökkentő intézkedést.
Orbán Viktor szavaiból kiderül, a fogyasztók jelen esetben nem érdekesek (ahogy már sokszor elhangzott, az adórendszerünk nem arra van, hogy szociális kérdéseket oldjon meg), a várható eredmény pedig valószínűleg az lesz, hogy a bruttó árak maradnak, a kisebb áfakulcsból adódó haszon pedig - az ágazatban uralkodó erőviszonyoktól függően - a termelőnél, a feldolgozónál vagy a kereskedőnél csapódik le. A rajtpisztoly a törvénymódosítás elfogadásával elsül, indulhat a szereplők közötti egyeztetés-zsarolás-marakodás, a végén pedig a vásárló nem sok számára kedvező hatást észlel. Ahogy Orbán Viktor is mondta, ez az intézkedés nem része a rezsicsökkentésnek, ezt nem fogják molinóra tűzni a békemenetesek.
A cél most a piac fehérítése illetve a parlament "most igazságot tesz, a becsületesen gazdálkodó magyaroknak megmaradhat a munkahelyük" - de vajon ha ennyire igazságra törekszünk, akkor miért kellett ehhez először 27%-ra emelni az áfát? Vajon miért kaptak sok-sok éven át ilyen extraprofittal kecsegtető, ragyogó lehetőséget a feketepiac szereplői, és hova lett, kinél csapódott le ez a rengeteg, a költségvetésből feleslegesen kifizetett pénz? És miért pont most zárult be ez a kapu? És a legfontosabb, eddig miért nem gondolt a kormány a becsületesen gazdálkodó magyarokra?
A jó hír tehát az, hogy ezentúl az áfacsalás nem éri meg. De vajon tömegével zárnak-e be majd a fekete vágóhidak? Kétséges.
"(...) a kedvezményezett termékek körébe a következő húsok tartoznak majd: fajtiszta tenyészsertés, háziasított sertés, élő, háziasított koca, házi sertés egészben vagy félben, frissen vagy hűtve, illetve fagyasztva." (hvg.hu)
A csökkentés ugyanis egyelőre úgy néz ki, csak az élő és félsertésre érvényes - a feldolgozott húsárúra (kolbász, hurka, füstölt szalonna, szalámi, stb.) viszont már nem terjed ki, az marad 27%-os sarc alatt. Ha pedig azt is végiggondoljuk, a fehér vágóhidat milyen költségek terhelik (különféle adók, járulékok, élelmiszer-egészségügyi előírások betartása, útdíj, stb.), valamint a megváltozott adókulcs milyen likviditási gondokat okozhat, akkor a "boldogan éltek míg meg nem haltak" jövő továbbra is bizonytalan a szektorban.
Ha viszont elfogadjuk azt a verziót, hogy varázsütésre hirtelen minden fehér lesz, vajon lesz-e olyan mértékű kereslet az egyszer talán majd olcsóbb sertéshúsra, hogy az majd felpörgeti a szektor teljesítményét és új munkahelyek tömkelegét teremti? Ehhez az kellene, hogy egyrészről a fogyasztóknak hirtelen sokkal több pénz álljon rendelkezésére a vásárláshoz, illetve elhiggyék, csakis a magyar sertéshús az igazi. És még a táplálkozási szakértőknek is hadrendbe kellene állniuk, hogy a média minden csatornáján át nyomják, bizony a sertéshús az igazi éltető erő, és semmivel sem egészségtelenebb, mint a hal vagy a csirke.
A magyar húspiacon azonban nemcsak a sertés van jelen, hanem a baromfi és a marha is, nem is beszélve az olyanokról, mint például a hal meg a nyúl. Ha a rendszer egy húsfélét preferál, az bizony hosszabb távon visszaüt - és joggal lobbizhatnak a csirkések, a libások meg a marhások, velük mi lesz? Ők miért vannak diszkriminálva, nekik miért nem lehet nagyobb beépített hasznuk? Miért érdemel kivételezést a sertés és miért hátrányos helyzetű a pulyka meg a liba?
"Az intézkedés bevételcsökkentő hatását a kormány mérlegelte, Orbán szerint "ez a kockázat csekély", ezért mertek belevágni. Arra a kérdésre, hogy miért éppen a sertéshús áfáját csökkentik, a kormányfő azt mondta: a szakértők mondták, hogy ebben az ágazatban van a legnagyobb gond." (Orbán Viktor)
Tehát ideje, hogy a baromfi, marha meg hallobbi is felkösse a gatyáját és megfelelő szakértőket alkalmazva tudassák a kormánnyal, náluk se minden rózsaillatú. És mi a jelszó? A távolságot át kell hidalni ...
"A parlament messze van a disznóólaktól, a távolságot át kell hidalni" (Orbán Viktor)
Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.
Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Netuddki. 2013.11.08. 16:47:06
Vilmos Sándor 2013.11.08. 16:49:02
Könyörgöm, ha már ab ovo a Parlamentben disznók vannak, ergo a Parlament egy disznóól...
barli 2013.11.08. 17:06:15
Rohattorbán csökkenti az áfát
Rohattorbán nem csökkenti a zállamadósságot
Rohattorbán nem veszi fel az ájemefhitelt
Rohattorbánon nincs sapka
csak egy néző 2013.11.08. 17:16:44
Viktorka,közelebb vagy hozzá és a trágyadombhoz is, mint gondolnád, csak nézz körül a pártodban és a munkahelyeden.
con 2013.11.08. 17:18:57
Az állattartók viszont rosszabb helyzetbe kerülnek, mert a takarmányok áfája 27 %, az élősertésé meg 5 % lesz. Ők most fognak áfa vissza igénylő pozícióba kerülni, amit ugye 75 napra fizet vissza a NAV, addig tehát finanszírozhatják ők az államot, hisz úgyis olyan jó a likviditás a szektorban.
Egy újabb nagyszerű döntés született, köszönjük, ezért kár volt hozzáfogni.
csak egy néző 2013.11.08. 17:18:58
♔batyu♔ 2013.11.08. 17:32:15
♔batyu♔ 2013.11.08. 17:33:16
Ben Franklin 2013.11.08. 17:37:32
Jól ki is kesergik magukat a ballibák. Még az baszna a terveiknek be ha a hús is olcsóbb lenne!
sas70 2013.11.08. 17:44:18
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 17:57:41
Szúnyog 2013.11.08. 17:58:41
Sokan elmagyarázták az ágazatból is, hogy a feketézés, ÁFA elkerülés megszüntetése miatt van ez. S akkor jön a böszme-bolsi-blogger, s kezdik az ajvékolást a témához semennyiben sem tartozó kérdésekkel.
No meg az index, akinek van pofája vállalni, az ilyen szarok címlapra tételét.
A ti színvonalatoknak az 1% is sok lenne.
Pamuk 2013.11.08. 17:59:26
Akármit is mondanak, régen elfelejtették, mi az igaz ügy. Régen elstzakadtak a választók többségétől.
Maradtak a nyuggerek, az otp, és az agymosottak.
Róluk szól e mese.
Karpati Zoltan 2013.11.08. 17:59:56
Szúnyog 2013.11.08. 18:00:24
Valóraváltógép 2013.11.08. 18:06:37
Sajnos hasznos sem volt, disznót enni gáz.
Valóraváltógép 2013.11.08. 18:07:10
Ben Franklin 2013.11.08. 18:09:20
Valóraváltógép 2013.11.08. 18:09:25
Valóraváltógép 2013.11.08. 18:10:12
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 18:17:18
Van egy termékem, tök mindegy, hogyan szereztem. 100 forint a nettó ára, és 27 forint ÁFÁ-t kell fizetnem, ha el akarom a kisbótomban adni. (A nagykerben egyébként jellemzően durván 49 forintért vettem, mindennel együtt - kurvára mindegy, hogy ott mekkora ÁFA volt rajta, az az én hasznomat nem érinti.)
Tehát vissza a példához: van egy termékem, amit 127 forintért tudok adni, ebből 27 forint az ÁFA. Abban a pillanatban, amint lecsökkentik ennek a kiskereskedelmi terméknek az ÁFÁ-ját 5%-ra, én, mint kiskereskedő továbbra is 127-ért fogom adni, a különbözetet pedig zsebre rakom. Emlékszünk Gyurcsányék idióta ötletére az ÁFA-kommandóról, hogy kötelezően megjelenjen a 2%-os ÁFA-csökkentés az árakban? Én erről beszéltem, de látom, nem csak bmw-vel jársz a budira is, de még olvasni sem megy. De te majd megmondod a tutit! :D
Ben Franklin 2013.11.08. 18:22:31
Tehát nőhet a forgalom, de nem ez volt az elsődleges cél, hanem a feketézés csökkentése, ergo a tisztességes disznóvállalkozóknak esélyt ad a túlélésre.
Valóraváltógép 2013.11.08. 18:24:14
Miért érzem ezt az egészet bulvárhírnek?
Valóraváltógép 2013.11.08. 18:24:14
Miért érzem ezt az egészet bulvárhírnek?
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 18:27:17
Archenemy 2013.11.08. 18:34:08
Mondjuk lehet egyeseknek az se tetszene, a franc se érti ezt.
Ben Franklin 2013.11.08. 18:38:52
De az árverseny 27%-kal meg 5%-kal is árverseny marad, úgyhogy nem fogadnék rá hogy a kisker árak nem csökkennek.
Egyébként pedig ez is egy gazdpol eszköz. A kormány megkéri a minisztériumot, hogy térképezze fel a fokhagyma piacot. Jelentik neki hogy a fokhagyma piac 90%-a kínai import. Akkor bocsi, máshol kell ÁFÁt csökenteni, keressetek tovább.
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 18:40:51
Archenemy 2013.11.08. 18:42:56
Igen, jó: gratulálok.
Nem, nem jó: ez esetben kizárásos alapon az ellenkezője lenne jó, azaz a nemcsökkentése. Tehát vagy így hagyjuk, vagy emeljük.
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 18:44:48
Valóraváltógép 2013.11.08. 18:44:55
Kacsura 2013.11.08. 18:45:17
Ahogy elnézem, nem sokan vannak.
Valóraváltógép 2013.11.08. 18:45:47
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 18:48:05
Archenemy 2013.11.08. 18:48:17
@Valóraváltógép: "Nem jó"
Na erről van szó. Bármit csinál vagy nem csinál a gaz zorbán, az valakinek rossz lesz, és akkor jön vonyítani az indexre a szar blogjában, hogy diktatúra rettenet európasegíccs. Ez megy három és fél éve. Émmá kicsit unom mondjuk.
Valóraváltógép 2013.11.08. 18:48:29
Ben Franklin 2013.11.08. 18:48:44
1. Orbán nem ígért árváltozást, tehát óvatosan fogalmaz.
2. Gyurcsányéknak semmi nem sikerült, 2% csökkentést nem hasonlítanék össze 22%-kal. Utóbbinál a kereskedőnek van játéktere, hogy ő is és a vevő is jól járjon.
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 18:50:21
Valóraváltógép 2013.11.08. 18:52:49
@Archenemy: Erről szól az index. :) Lassan át lehetne nevezni Nemzeti Rémhírterjesztő és Köpködővé.
Ben Franklin 2013.11.08. 18:54:06
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 18:54:30
Akkor minek jársz ilyen blogokra te szerencsétlen! :D
Egyébként '10 előtt meg a másik oldal vonyított, csak az meg tartalmatlan volt, és rendes kkritikát soha nem fogalmaztak meg, tárgyalóképtelennek bizonyultak, mert képtelenek kivetkőzni önnön kommunista reflexeikből.
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 18:56:45
@Valóraváltógép: Imádom a vegákat, amikor nekilátnak hittéríteni! :DDDDD
Valóraváltógép 2013.11.08. 18:58:03
Valóraváltógép 2013.11.08. 18:58:48
Ben Franklin 2013.11.08. 18:59:05
Csakis a fogyasztón csattan az ÁFA, a ker. láncot nem érinti.
Archenemy 2013.11.08. 18:59:30
Időnként szórakoztat, csak most fáradt vagyok hozzá, és ilyenkor kesergek.
martineden 2013.11.08. 18:59:36
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:00:49
Szúnyog 2013.11.08. 19:03:04
Tudod, ez az ÁFA változás a termelő és a feldolgozó közötti üzletben játszik szerepet. Szó sincs a kereskedőről. Tehát jelen esetben kereskedőről beszélni, bugyutaság.
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:03:14
Mindezt miért? A disznóért.
Ben Franklin 2013.11.08. 19:03:24
Sőt a macska/kutya kakája is büdösebb mint a tehéné. A lúzerszerepeket viszont a természet a növényevőknek osztotta.
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 19:03:50
@Ben Franklin: A nyersanyagnak és a polcon megtalálható készterméknek árképzés szempontjából vajmi kevés köze van egymáshoz. A nyersanyag ÁFÁ-ja után megmaradó összeg a vágóhíd dolgozói után fizetendő bér-járulékokba csatornázódik át. És attól, hogy 5% az ÁFA a féldisznón, te még 27%-ot fogsz fizetni a darálthúsért, mert a kettő két teljesen különböző dolog.
Szúnyog 2013.11.08. 19:03:52
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:04:15
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 19:05:29
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:06:15
Ez egy nagyon komoly tévhit, hogy egymás szagát nem érezzük. Érezzük bizony, csak úgy van elcseszve a társadalom hogy ha rászólok hogy "büdös vagy vazz, ha nem bírod magadról lesikálni, legalább fedd el valamivel, vagy ne menj emberek közé", akkor én szégyenkezzek mert szólni mertem, nem az, aki büdös.
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 19:07:46
Te úgy vagy húsevő, mint én miniszterelnök! :DDDDDD
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:09:15
Ez egyszerűen csak az aljanép szokása, nem kell politizálni hozzá.
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 19:11:18
Szúnyog 2013.11.08. 19:11:27
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:12:11
Nekem meg elmegy rá két szabadnapom ha tényleg valami bajom van, mert az "öregnéni uncsizik", és ilyen eszetleg picsák kapnak orvosi diplomát.
Szúnyog 2013.11.08. 19:12:42
hümhüm 2013.11.08. 19:12:51
"..jahhh..."SZOCIÁLIS KÉRDÉSEKET" CSAK AKKOR OLD MEG A KORMÁNY, HA VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSOKAT OSZTOGAT A HAVERJAINAK !
MINT ITT IS:
Kehi: Ellopták a beteg gyerekek pénzét"
Hogy te mekkora barom vagy...!
Mondd már, mi a köze Orbánnak meg a kormánynak az ilyen senkiházi alapítványokhoz?
Ahelyett, hogy örülnél, hogy most már megfingatják ez ilyeneket...Korábban soha senki nem piszkálta őket.
Szúnyog 2013.11.08. 19:13:37
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:13:43
@Szúnyog: Helyes!
@nemecsek ernő áruló: Arról beszélek, ahogy a blogokon viselkedtek. Te nem arról?
Ben Franklin 2013.11.08. 19:14:26
A tigris sem gondolnám hogy szégyenkezik, mert a tapír szerint büdös. He he he
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:15:02
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:16:28
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:17:53
Szúnyog 2013.11.08. 19:18:15
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:19:33
Ez meg itt könnyű terep.
Szúnyog 2013.11.08. 19:20:43
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:21:33
Szóval akkor fizessétek ki magatoknak.
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:23:25
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:24:23
nemecsek ernő áruló 2013.11.08. 19:27:41
Szúnyog 2013.11.08. 19:28:28
Remélem azzal is egyetértesz, hogy sportközben szerzett baleset csak önköltségen gyógyítható, különösen hivatásosok esetében.
Na de nem fogok ebbe belemenni, várom inkább, lesz-e még olyan morgó, akinek fingja sincs az ÁFA-ról, de ordibál még egy kicsit, mert mégiscsak index, meg morgás joga.
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:40:19
Szúnyog 2013.11.08. 19:41:44
Valóraváltógép 2013.11.08. 19:46:10
Muhammad Balfas 2013.11.08. 20:03:58
Az ilyen Áfa csökkentések esetén soha nem garantálható hogy a fogyasztói árakban is teljes mértékben megnyilvánul a könnyítés.(Persze volt aki megpróbálta, emlékszünk még a teljesen meddő Áfa kommandós próbálkozásra Gyurcsány alatt?)
Orbán világosan fogalmazott: a fő cél a nehéz helyzetben lévő magyar sertés ágazat megsegítése ezzel az adócsökkentéssel, amelynek üdvözítő következménye lesz, hogy valamelyest csökken majd a hús ára.
lüke 2013.11.08. 20:09:57
Németo: 8%
Ausztria 10%
az élemiszer ÀFA
(de hát ott nem teljesítenek jobban)
Szúnyog 2013.11.08. 20:20:47
komissarlajos 2013.11.08. 20:22:03
Amadeus62 2013.11.08. 20:41:57
Szúnyog 2013.11.08. 20:47:42
Tényleg nem látjátok, magatokat minősítitek?
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.11.08. 20:51:11
Mértékadó értelmiségi (törölt) 2013.11.08. 20:54:02
Ha jól sejtem, akkor az lesz itt az alapprobléma, hogy a fideszest szopja, és nem a balliberálist.
Amadeus62 2013.11.08. 20:54:30
Ha orbán a saját faszát kínálná fel nektek, miszerint az egy "áfacsökkentett mangalicakolbász" ti még azt is jókedvűen bevennétek! Csak mert azt hallottátok a lánchídrádióban, hogy olcsóbban lehet húst venni majd a hentesnél. Át vagytok verve mint a szar a palánkon. Idióta, agymosott narancsszoponc birkák vagytok mind!
Muhammad Balfas 2013.11.08. 21:10:59
Egyszerre gyűlölöd Horthyt és vagy rasszista. Furcsa kombináció...
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.11.08. 21:26:06
az index címlapos libbant blogokon már magasabb áfáért imádkoznak a hívek
wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.11.08. 21:28:20
sok sikert 2014-hez elvtársak
szerintem ezekkel a posztokkal 4/4-el fogtok nyerni!
xd
Quentin vagyok Montargis-ból ! 2013.11.08. 21:50:44
Most akkor mi van elvtársak, ott jó megoldás lett volna, itt meg nem tetszik?:)))
lüke 2013.11.09. 09:00:21
jaj, jaj ezt nem is tudtam
/bár ott legalább 50 éve igy van,s biztos tudod-okosan- nem volt kommunizmus,bár Ausztriában próbálkoztak 1955-ig/
Az utolsó 100 komment: