véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngA jövő évi adóváltozásokról már annyit tudunk, hogy a luxusadó és a kedvezményes élelmiszer-áfa kimaradt a parlament elé benyújtott adótörvények tervezetéből, tehát kormányunk egyrészről nem megy szembe az unióval a több áfakulcs miatt, másrészről pedig nem vállalják be, hogy áfakulcs módosítással csökkentsék akár a hús, akár bővebb körben az alapvető élelmiszerek áfáját.

"(...) a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja csak akkor hajlandó hozzányúlni az áfához, ha világos és egyértelmű garanciákat kap arra, hogy a kisebb áfakulcs nyomán például a hústermékek fogyasztói ára valóban csökken. Különben csak a kereskedők járnak jól." (Rogán Antal)

És akkor mi a megoldás? Rogán Antal szerint "rövid időre és korlátozott körben számomra a hatósági ár sem idegen".

Magyarul: Rogán Antal szerint az is megoldás lenne, ha maradna a 27%-os áfa, viszont a kormány mondja meg, mennyibe is kerüljön egy például egy kiló sertéscomb vagy egy kiló szalonna. A korlátozott időről meg mindenki gondoljon azt, amit akar - a bankoknak például van bőven tapasztalatuk a témában.

 

Nézzük a legneuralgikusabb témát, a húst. Vajon kinek jó a hatósági ár?

 

Ha a kormány jól be tudja lőni a hatósági áras termékek körét és árát, azzal igazi Kánaánt idéz elő a fogyasztók számára: vége a termelők és a kereskedők nyerészkedésének, a vásárlók pedig kiszámítható környezetben egészséges hústermékeket tehetnek az asztalukra. Igaz, az áfa marad továbbra is 27% (ennyi a kamara haszna), de nem kell aggódniuk, hogy máshol bezzeg sokkal olcsóbban be tudnák szerezni ugyanazt.

disznóvágás morgás joga.jpgAz árkalkulációnak azért vannak gyenge pontjai: ugyebár nem ugyanazzal etetik az ország összes malacát, ahogy a csirketartás módjában is lehetnek eltérések és az istállók állaga és felszereltsége között is nagy különbségek lehetnek. Gyártósorok is vannak csili-vili újak meg már régen leamortizálódottak, ahogy az sem elvárható, hogy minden egyes állattenyésztő és kereskedelmi egység ugyanolyan távolságra legyen a húsfeldolgozó üzemtől. 

Könnyű tehát rosszul kalkulálni - egy-két költség simán kimaradhat a szorzás-osztásból. Az is előfordulhat, hogy korrekt számolás helyett fogják, és valamelyik piaci szereplő által elfogadható ár alapján határozzák meg a hatósági árat - ebben az esetben nem mindegy, hogy a versenytársak hol állnak, képesek-e a meghatározott ár alatt előállítani termékeiket.

 

A vevőknek egyrészről jó, másrészről viszont nema hatósági árral az árak kiszámíthatóak (legalábbis addig, amíg a felsőbb hatalom nem dönt a módosításról) és nem kell aggódni az infláció és a termelési költségek alakulásának árban jelentkező hatása miatt sem - a csirke farhát ugyanannyiba fog kerülni hó elején mint jó végén, sőt elviekben három hónap múlva is. Ez fogyasztói szemmel kiváló, hiszen nincs változás sem az üzemanyagárnak, sem a járulék vagy épp a táp árváltozásának köszönhetően. Igaz, az árak nem fogják tükrözni a valós ráfordítást, de volt már jópár évtized, amikor ezzel együtt tudott élni a magyar. Meg azzal is, hogy saját háztáji híján kénytelen volt vagy egyezkedni a hentessel, vagy keddenként-péntekenként hajnali hatkor beállni a sorba, mert hétre érkezett a friss áru.

Az azonban kérdéses, hogy a hatósági árban hogyan fognak megjelenni a minőségi különbségek - hiszen egyáltalán nem mindegy, mennyire zsíros a hús, ahogy az sem, mivel volt etetve az állat, legelésző vagy istállóban tartott marhából származik-e a pörköltnek való. Ha egy ár van, akkor minek törekedjenek az állattenyésztők és feldolgozók a minőségre? Ha magasabb minőségű a termék, akkor is ugyanannyi az ára, miközben a fajlagos költség nagyobb. Vagy lesz két feldolgozósor, egy a hazai piacra ("tök mindegy milyen"), egy meg az igényesebb, versenyáras exportra? Esetleg lesznek kvóták, ki mennyit köteles termelni a magyar piacra azért, hogy kapjon engedély külföldi értékesítésre?

A vevők ma tudják, ha számukra megfelelő húst akarnak beszerezni, melyik kereskedőt keressék fel, hol vásároljanak - a kereskedők pedig belőtték az ár-érték arányt, azaz azt, hogy a fogyasztóknak az adott területen mit és mennyiért tudnak eladni. Ha ez nem sikerült, már régen csődbe mentek - vagy azért, mert túl magas volt az általuk kínált termékek árszínvonala, vagy azért, mert igaz olcsó volt a hús, de silány minőséggel, így nem vonzottak elegendő vevőt. Mert ha már kritikán aluli a termék, akkor inkább a kutyaeledel bolt, ott még olcsóbb.

Igen ám, de. Ha a hatósági árat túl alacsonyan állapítja meg a kormány, akkor ezzel termékhiányt idézhet elő: a termelők-gyártók nem fognak (és tudnak) veszteségesen üzemelni tartósan csak azért, mert a kormány épp ezúton keresi a választók kegyeit. Ha a költségeket és egy minimális hasznot nem fedez a hatósági ár, bizony vagy külföldre fognak termelni, vagy egyszerűen lehúzzák a rolót - még ez is olcsóbb, mint hónapról hónapra növelni a veszteséget. A hatósági áras hús pedig szép lassan eltűnik az üzletek polcairól.

A kereskedőknek sincs sok választásuk: ha itthon nem tudják beszerezni az adott terméket a hatósági árhoz igazodva, szerencsét próbálhatnak még az importtal, hátha brazil (vagy ki tudja milyen) csirkemellel ki tudják váltani a hazait. Ha nem megy, bizony csirkemell akkor lesz, amikor a magyar választó kishatármenti forgalom keretében magánúton beszerez (szombati bevásárlás Szlovákiában), esetleg okosba fekete vágásból hozzájut a rántott húshoz valóhoz. És a feketepiacon ugyebár senkit sem kötnek a hatósági előírások, de még az élelmiszer-egészségügyi előírások sem. 

 

A kereskedőknek sem jó a rosszul meghatározott hatósági ár: egyrészről nem akciózhatnak, másrészről fájhat a fejük, honnan tudnak beszerezni megfelelő mennyiséget a megfelelő árban. A nemzetközi láncoknak még viszonylag könnyebb dolguk van kapcsolataik révén, a kisebb hentesüzletek azonban készülhetnek az áruhiányra a hatósági áras termékekből. Vagy kitalálhatják, a hatósági árast hogyan lehet eladni szabadárasként, a kreativitás lesz a túlélésük kulcsa. A hatósági áras termékeknél azonban elfelejthetik olyan többletköltségeik érvényesítését, mint a minimálbér emelés, az útdíj, az online pénztárgép üzemeltetése, stb. Mert a hatósági árnak ugyebár az ég adta világon semmi köze sincs a valós költségekhez, versenyelőnyhöz pedig azok jutnak (azaz azoknak éri meg a hatósági áras termékek árusítása), akik kis költséggel nagy forgalmat tudnak lebonyolítani. Például a hipermarketek.

 

A termelők-gyártók végképp felköthetik a gatyájukat - beköszönt rájuk az az időszak, amikor úgy kell dolgozniuk, hogy előre meghatározzák számukra, mit mennyiért adhatnak el. Ez addig nem gond, amíg arányaiban magasra van kalibrálva a hatósági ár - de ha a szavazatvásárlás és populizmus diktálja azt, akkor ez ugyebár nehezen elképzelhető. Az alacsony árak viszont kényszerhelyzetbe hozzák a fajlagosan nagyobb költséggel működő kisebbeket (például a családi gazdaságokat), és még az is előfordulhat, hogy választhatnak az üzemszüneteltetés vagy a feketegazdaság között. A nagy húsgyárak valószínűleg tovább bírják azt, hogy a kényszer-ár nem tükrözi a ráfordításukat, de hosszabb távon ők sem fogják nagy beruházásokba vágni a fejszéjüket.

Egykor régen volt módszer a félrekalkulált árak helyrehozására - az állami vállalatok állami dotációján keresztül. De mit várhatnak vajon majd a nem állami cégek az államtól, amely képes akár meg is fojtani őket, ha rosszul számolnak valamit odafenn? Vajon milyen mentőövet kapnak majd?

 ARC 2013 Nemzeti Boltok Rendszere Mátrai I. részlet.jpg

forrás: Nemzeti Boltok Rendszere, Mátrai I. (részlet) ARC 2013

És a költségvetés? Ugyan marad a 27% áfa, ám ha a piac egy része befeketedik, abból sok haszon nem lesz - a fekete disznó fekete tápot eszik, fekete munkás eteti-vágja és feketén fuvarozzák, ahogy a végén nem lesz beütve egyetlen kilója sem online pénztárgépbe. Az élemiszer-egészségügy kajtathatja az illegális vágóhidakat, a fogyasztó pedig reménykedhet, hogy a pult alatt vásárolt termék előírásszerű körülmények között volt feldolgozva-szállítva-tárolva.

 

Az igazi nagy kérdés azonban az, vajon csak Rogán Antal nem idegenkedik a hatósági ártól, vagy az egész Fidesz-KDNP frakció egyetért vele? Ha igen, akkor már csak röpke idő kérdése, hogy fix áron vásárolhassunk a henteseknél és a hiperek hentespultjainál. Addig is marad a nosztalgia, hogyan is volt ez 30-40 évvel ezelőtt.

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr335591313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

873ujr3rk 2013.10.22. 09:34:33

Remélem hamarosan csődbe megy minden kapitalista kisbolt, termelő és kizárólag CBA hentesek maradnak. Ők legalább nem hordják külföldre a hasznot és becsületesek is. Na mindjárt jönnek a ballibbantak, hogy a rezsicsökkentés miatt derpegő nyugati kapitalistákat védjék, pedig ők csaltak baján.

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 09:39:30

"Rövid időre és korlátozott körben"

Te magad idézed, de a húsipar összeomlásáról beszélsz. Ez egyszerűen semmit nem jelent, ilyen alapon bele lehetne kötni abba is, hogy az önkormányzatok tönkreteszik a kereskedelmet, mert nyár óta helyben is megvehetik a zöldséget.

A csökkentett áfában pedig teljesen igaza van Rogánéknak, ha lenyelik a közvetítők, akkor adtak a szarnak egy pofont, sőt még károsabb folyamatokat indíthatnak el, pld. lengyel hús árasztja el a piacot. Amíg nem tudják garantálni azt hogy megjelenik teljes egészében a húsárban, addig nem sok értelme van a bevezetésének.

Fekete Dália 2013.10.22. 09:46:20

Nekem lenne egy tippem, arra, hogy a csipásszemű ragyás tódvart mit nyeljen be.

Hogyan lett egy ilyen bexari, fos ember, a rikkancs ekkora poszt gazdája egy párton belül?

Ja, hát persze nekik nem számít, hogy a magyar ember már a csirkét sem veszi, mert a csirkecomb kilója 900 körül van, a csirkemell már 1.400 ft, marhát, kacsát, libát meg csak a hentesnél lát az ember, mert pénze nincs rá.

Vagyis olyan nagy marhákat lát az ember eleget a fidesz-kdnp soraiban és mindegyikük vágóhídra termett.

Fekete Dália 2013.10.22. 09:50:19

"(...) a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja csak akkor hajlandó hozzányúlni az áfához, ha világos és egyértelmű garanciákat kap"

Na itt kezdődik a probléma, mert a fidesz parlamenti csoportjához egy újjal sem nyúlna hozzá senki, és nem félelemből, hanem undorból.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.10.22. 09:51:12

Nem történt semmi. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy három és fél év után a fidesznek lankad a figyelme, és húz egy értelmeset, amivel többé-kevésbé mindenki jól jár.
Szerencsére átgondolták a dolgot, és mégis inkább úgy oldják meg, hogy a bűnözőket leszámítva mindenki ráfaragjon.

@♔bаtyu♔: Tehát ha csökkentik a magyar húsra nehezedő áfát, AKKOR szerinted ennek következtében olcsó lengyel hús önti el a magyar piacot...

Szar lehet ekkora aggyal élni. Már, ha ez élet.

Ppix 2013.10.22. 09:52:43

@873ujr3rk:
A párttal a néppel egy az utunk, jelszavunk munkaalapú társadalom és békeharc...
A szocializmus egyszer már megbukott, bár erre a hozzád hasonló korlátos trollok nem emlékeznek...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.10.22. 09:53:46

@Fekete Dália:

Szerintem kéne egy Békemenet, ahol megvédhetjük a 27%-os áfát. De egyáltalán, miért nem 30??? (Mi mennyi???)

Magyarország jobban teljesít!

:DDD

komplikato 2013.10.22. 09:53:57

@873ujr3rk: "kizárólag CBA hentesek maradnak. Ők legalább nem hordják külföldre a hasznot és becsületesek is. "
:D
Na igen, arról híresek, hogy ők jobban bánnak a dolgozóikkal és több fizetést adnak, mint a sok szemét külföldi multi.
És véletlenűl sem svájci off-shore cégekbe talicskázzák a pénzt sem.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.10.22. 09:54:59

@Ppix:

Szerintem ez poén akart lenni...

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 09:57:23

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Éppen a te agyad kétbites, nem véletlenül vagy te ballibsi szavazó és én nem is segítek, szerintem felesleges is lenne.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.22. 09:58:48

Ez nem jó irány. A hatósági áras termékek körét CSÖKKENTENI kellene, nem növelni.

komplikato 2013.10.22. 10:05:33

@♔bаtyu♔: Magyarországon eddig rohamosan csökkent ahústermelés. Hála a töketlen FKGP érának és annak rombolásának, meg sok más tényezőnek, a szalámi gyárak arról sírnak, hogy már 40% import húst KELL használniuk a termékekhez. Ezzel a lpéssel igen hamar lesz az 80 vagy 100% is. Ez ilyen egyszerű. Eddig is ultra gáz volt a termelőknek, de Rogán két szép szeméért senki nem fog gürizni ... és igazuk is van.

gyaloghajdó 2013.10.22. 10:05:40

Nincs jó hatósági ár, a fijjug megkérdezhetnék apucit, vagy Matolcsy elvtársat.
(meg néhány hozzájuk csapódott volt MSZMP sikerembert)

mojszipupi 2013.10.22. 10:06:45

Csak nem a Csányi által birtokolt komplett húspiacra fáj a foguk a fiúknak...?

gyaloghajdó 2013.10.22. 10:07:58

@Ppix: A fijjug tanultak az apák hibáiból, jobban fognak teljesíteni.

É2I 2013.10.22. 10:09:10

@873ujr3rk: Mert a CBA nem kapitalista cég és csak itt tartja a pénzt:
"Fodor Attila azt írta: "ahogyan arról már korábban információt adtunk, a CBA komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy országhatárainkon túlra is eljuttassa a magyar termékeket. Ezen céltól vezérelve a tulajdonosaink közül páran valóban létrehoztak külföldön cégeket, bekapcsoltak külföldi vállalkozásokat".

Ebben semmilyen titok és új információ nincsen, hiszen ezen adatok nyilvánosan hozzáférhetők - tette hozzá.

Tény, hogy a CBA az utóbbi években többször is közölte, hogy külföldön kíván boltokat nyitni. Így a közelmúltban Baldauf László CBA-elnök lapunknak adott interjújában is megemlítette: Franciaországban nyitna a CBA boltot. De a láncnak szándékában áll a hazai Cent diszkontokhoz hasonló üzleteket nyitni Romániában is.

Azonban a CBA környezetében feltűnt cégek többségét Svájcban hozták létre, a CBA-üzletek svájci terjeszkedésről eleddig a lánc nem tett említést."

nol.hu/gazdasag/magyarazkodik_a_cba__adooptimalizacio_helyett_magyar_termekek_terjesztesere_hasznaljak_a_svajci_cegeiket_

Ennyit a nagy magyar láncról.

Fekete Dália 2013.10.22. 10:14:07

Csipásszemű meg újra feltalálja az élelmiszerjegyet is.

A kvóta 2 kg hús lesz családonként.
Vót már ilyen, csak akkor ugye a szemét rákosi diktátor uralkodott, akinek most mennek majd szidni a jó ........ anyját a Terror Házához.
Na most ők is nyugodtan beállhatnának oda kiállítási tárgynak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.22. 10:15:56

Volt Magyarországon hatósági ár, csak akkor még Magyar Népköztársaságnak hívták. Aztán persze voltn, hogy nem volt hús a boltban.

Tényleg szocializmus építünk.

Chalky White 2013.10.22. 10:16:29

Mindig is mondtam, rohadt büdös kommunista banda ez a fidesz. Aki meg csápol neki az szintén. Pusztuljanak.

czjanos 2013.10.22. 10:17:58

Akinek nincs semmije, az ne egyen húst!

Fekete Dália 2013.10.22. 10:18:18

Felénk egyébként GÓBÉ termékeket árul a REÁL/ALASZKA üzletlánc, amely úgy tudom szimbiózisban él a CBA-val.
Kóstoltam, bár ne tettem volna.
Ráadásul nem is hazai magyar termékről van szó, hanem marosvásárhelyiről és curva drága, de legalább olyan xar.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.22. 10:18:21

@♔bаtyu♔: Figyelj Vidéki, húzzál már a vérbe nyomni a hülye pártpropagandát ok? Nem szereted az indexet, téged sem szeretnek itt. Akkor minek jársz ide? Skizofrén vagy?

gyaloghajdó 2013.10.22. 10:18:24

oltam valamikor áras ( maximált ár, fix ár, szabad ár stb- Csikós-Nagy Béla). nagyon fa@a volt, úgy 1980 körül. Amikor a hatósági árat ""javasoltam" hozzáadtam a dátumot a kalkulált költségekhez, ennek a felét az árhatóság nem engedte érvényesíteni, mert védte a szocialista fizetés vásárló értékét, harcolt az infláció ellen, stb. Nos elvtársak szerezzük vissza a spenót épületet .(Ott székelt az Országos Anyag- és Árhivatal.)

szemi90 2013.10.22. 10:18:50

@♔bаtyu♔: Imádnivaló a logikád (ha egyáltalán ez annak nevezhető).
Ha valaki nem ért egyet veled, akkor az tuti ballibsi (jelentsen ez bármit) szavazó. Hát ez egy tipikus következtetés olyan emberektől, akik a párt bibliáját olvassák éjjel-nappal.

gyaloghajdó 2013.10.22. 10:21:22

@mutymurutty: A hatósági árnak a következménye a hiány és a magas ár vagy a minőség romlás. (Az árat úgyis lehet tartani, ha a termék beltartalmi értékét csökkentjük)

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:25:54

@mutymurutty: Te ilyenkor valójában mi a lófaszt vársz?

Mondjuk egy ilyet? Megkérdezem előbb ezt a csákót mi a saját véleménye és azt írom, nem pedig a sajátomat.

Elmész te a faszomba, ha nem bírod elviselni más véleményét, ott a Nők lapja fórum, menj oda b+.

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:27:08

@szemi90: Most itt mi a probléma? A csóka valóban ballib szavazó, másrészt én nem fideszes szimpatizáns vagyok.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.22. 10:28:00

@♔bаtyu♔: Nem, csak rühellem a pártagitátorokat (mindegy milyen szíűek). Ha meglátom a nickedet előre tudom mit fogok olvasni. Akár Kocsis Mátét is hallgathatnám az m1 híradóban. Önálló, saját vélemény? Hogy nem szakad rád a plafon.

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:28:19

@mutymurutty: Ott van alul a Tőle nem akarok több kommentet olvasni gomb, nyomd le b+, akkor nálam de nehogy már te mondd meg, hogy én hová kommenteljek.

jogalany 2013.10.22. 10:28:26

Igazuk van, az ÁFA csökkentés eltűnne a kereskedelem bugyraiban 2 hónap alatt.
Ezt az MSzP -s mezőgazdasági volt államtitkár ki is mondta, hogy az ÁFA csökkentéssel legalább lélegzethez juthatnának a mezőgazdaság és kereskedelem egységei. Tehát Ő sem a fogyasztó jobban jár -ban bízik.
Nincs igaza a blog írónak, mert lehetne ellenőrizni a fekete piacot és így szinte megszüntetni, hiszen mindent szállítani kell és a közúti ellenőrzéssel kiszűrhetők. A hatósági ár a mai viszonyok közt nem ajánlott, de a jogtalan haszon vizsgálata lehetne gyakoribb pár 10 ezer %-al.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.22. 10:29:21

A fideszes aljasságnak, szarháziságnak nincs határa.

Szoci módon sumákok, gennyek, pofátlanok. Persze megy nekik hisz a szocikon szocializálódtak, az ő csecsbimbóikon nőttek fel!
Mennyi közpénzt lopnak el a kormány önfényező, istenítő reklámjaira. Közpénzen kampányolnak.
Micsoda szemét dolog, a nemzeti ünnepre CÖF-ös birkamenetet szervezni.

Én ünnepelni szeretnék, és nem a savazó, birkamenet bégetését hallgatni!

Kérem most ne gyújtsák fel a tévé székházat!

A fizetett külföldi bérbégetőkön kívül, közpénzen kirándul a fidesz család Budapestre.

A hazudós Kocsis Máté gyereket szeretne, hát b.sszátok meg!

Kivlov 2013.10.22. 10:31:08

Az ÁFA csökkentés felesleges. a "végfelhasználó" kb. semmit nem érezne belőle. Azaz kb ugyanaz lenne, mintha az állam direktben adna a húsipari cégeknek X Mrd Ft-ot.

Amúgy meg ez a legnagyobb baj M.o.-n: a cégek nagy része teljességgel hatékonytalan, életképtelen. És sírnak az államnak, hogy így meg így könnyítse meg működésük feltételeit. Közpénzből. Ami honnan van? Adókból. Amik magas szintje miatt életképtelen a cég. :D :D :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.22. 10:31:34

@♔bаtyu♔: Jó, de miért érzed úgy, hogy hintened kell az igét? Úgy gondolod, hogy valaki kiváncsi a vulgáris, ballibezős agyatlanságaidra?

Nyilván jó lenne, ha mindenki rányomna a te esetedben arra a gombra (nyilván sokan meg is teszik), gondolom ezért is nyomulsz több nickéven.

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:31:47

@mutymurutty: Mert ostoba vagy barátom és rossz helyen vagy. Menj a HVG vagy a Népszava fórumára és ott nem lesz ilyen gondod. Bejössz egy trafikba és fel vagy háborodva, hogy itt cigarettát is árulnak?

Én nem fidesz szimpatizáns vagyok, hanem érdekszavazó, ha egyáltalán érted mi az és ennek megfelően írok. Azért nem fogok nem egyetérteni Rogánnal, mert neked nem tetszik, ezt leszarom.

DezInf 2013.10.22. 10:32:05

@♔bаtyu♔:

b+ b+

Csak ennyit tanítottak neked ? :)))))

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:32:41

@mutymurutty: Milyen ige b+? Leírom a véleményemet a poszt kapcsán, te látod ezt igének, mert pártkatona vagy.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.10.22. 10:33:07

Tudok csirkét 600 Ft/kg-ért, meg a multiban 900-1000 Ft/kg-ért.

Mégis megveszem 1200 Ft/kg-ért egy jó ismerős feketetenyésztőtől, mert tudom mivel eteti őket, és igazi csirke íze van, mindamellett, hogy kibaszott nagyra nőnek meg.
Épp tegnap hivott, hogy kell-e az újabb nevelésből. 2 havonta kb 80-100 csirkét felnevel, és előre eladja az összeset, mert van rá igény(ünk).

Tőlem megrohadhat a hatósági árával a Fidesz, ha elbasszák a hazai húsipar minőségét (még jobban), akkor az értelmesebbje úgyis megtalálja a kiskaput. Amiből persze az állam egy büdös vasat nem lát majd...

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:33:54

@DezInf: Felbasztam magam a csákón. Gondolom, valami libsi lehet, azok viselik nehezen a más véleményt.

komplikato 2013.10.22. 10:34:26

@mojszipupi: Csak a húsfeldolgozó ipar 80%-a Csányié. Ne legyél gonosz. És persze neki ahhoz semmi köze, hogy a bedőlt nagy húsfeldolgozó mindegyikét az OTP igyekezett "megmenteni".

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2013.10.22. 10:36:31

Nyilván ez egyszerűbb megoldás mint csökkenteni az adókat meg a járulékokat, hogy megérje tenyészteni, termelni, még a végén munkahelyek is teremtődnének, kész katasztrófa :D .

jogalany 2013.10.22. 10:37:04

@Chalky White:
Te azt mondod a fideszben sok a kommunista, én azt mondom:
a kommunista az, akit manapság nem találsz az Országgyűlésben, mert ott csak olyan politikusnak nem nevezném élősködő és hazug, lopós, nem önálló alakok vannak akik az országot a feudalizmusban a nemesekkel, ma a tehetősekkel azonosítanak, a sok sok millió polgárt meg nem tekintik nemzetalkotóknak. A nemzeti trafik mutyikban alkalmazott dolgozik.

Fekete Dália 2013.10.22. 10:37:52

@Nemzeti ünnepen tüntetés, aljas, rohadt birkamenet:

"A hazudós Kocsis Máté gyereket szeretne, hát b.sszátok meg!"

És nem tudja hogyan kell?

Én tudok egy helyet, ahová selmeczi mindenki végigment rajta in vitro gabika is járt.
Igaz ott nem kell hozzányúlni a feleségéhez.
Csak petricsésze és kész.Ja, meg jó drága, dehát azért vagyunk mi, hogy fizessünk helyettük is.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.22. 10:38:42

@♔bаtyu♔: És te miért nem a MNO-n nyomulsz. Ott biztosan szeretnének, azt mondanák, ez a Vidéki egy jó arc. Itt bezzeg, mindenki útál és szarik a véleményedre. Miért jó ez neked? Pénzért?

Baldrick68 2013.10.22. 10:39:55

@873ujr3rk:

Tudod volt már volt ilyen, amikor az anyag ár és tervhivatal központilag határoztam meg többek között a hús árát is.
Igaz, hogy hús az nem nagyon volt.

www.youtube.com/watch?v=R0W-x3B5vzc

DezInf 2013.10.22. 10:40:33

@♔bаtyu♔:

Ne szabadkozz, a véleményed nagyon egyirányba mutat.

Nem csak most, hanem úgy általában.

A ballibsizés meg igencsdak ciki, mert sokan vannak akik utálják a a fidex arroganciáját, és nem szeretik az általad "ballibsinek" nevezettek véleményét sem, viszont te őket egy kalap alá sorolod.

Aki nincs veled, az a ballibsi ellened.

Az árokásás jó volt a hatalom megszerzéséig, de most már nagyon kontraproduktív.
A ballibsizéssel éppen a bizonytalanokat taszítjátok el magatoktól.

Ki szereti a cimkéző, az ellenvéleményt nem tűrő pártokat?

Próbálj inkább humoros elemeket használni a kiakadás helyett.

A b+ a gyengék fegyvere:)

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:43:30

@komplikato: Ezen én is elgondolkodtam, mert Csányi fektetett be milliárdokat.

Viszont azon is, hogy valaki itt írta vagy 2 hónapja, más ügy kapcsán, hogy a Fidesz nem akarja azt, hogy Csányi befolyásolhassa az agráriumot.

Szerintem itt egyszerűen arról van szó, hogy nem tudják annyira kézben (ellenőrzés alatt) tartani a húskereskedelmet, hogy bevezessenek egy ekkora áFA csökkenést.

Annak meg nem sok értelme van, hogy bevezetik és mire rendeződik a piac 1-2 év, 2014-ben azért bukják el a választásokat, mert a sok nyugdíjas fel van háborodva, hogy 20% csökkenés helyett 1%-al még drágább is lett a hús.

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:44:04

@DezInf: Szerinted én szabadkoztam?

Leírtam, hogy a csákó felbaszta az agyamat.

Kivlov 2013.10.22. 10:44:10

@DezInf:
"Az árokásás jó volt a hatalom megszerzéséig, de most már nagyon kontraproduktív. "

Mégis ezt csinálja a maszop. Aki nincs velünk, az orbánnal van. Ez a logika nem böki a méretes orrodat? :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.22. 10:44:18

@♔bаtyu♔: Hát nyilván csak libsi lehetek. Aki nem ért veled egyet, az mind libsi. LIBSI AZ EGÉSZ VILÁG B+. Kivéve kb 1 millió hozzád hasonló birkamenetelőt.De hát nyilván bonyolultabb képletet, mint hogy aki "nincs velem az ellenem" fel sem bírna fogni a csökött agyad. Ezért jók Máté egyszerű üzenetei. Még te is megérted. Bár kicsit sok a szóismétlés...

komplikato 2013.10.22. 10:44:26

@jogalany: "Nincs igaza a blog írónak, mert lehetne ellenőrizni a fekete piacot és így szinte megszüntetni ..."

Lol. Hát persze. Aztán visszajönne az a drága már hiányolt 50-es évek, mi?
Az elmúlt időkben egyre sűrűbben csinálnak vidéken "fekete vágást", amikor is a hús eleve nem a disznó tulajdonosához kerűl. Magyarul illegális vágások megszaporodtak és sokan szerzik már most így be a húst ...

jogalany 2013.10.22. 10:48:40

@Kőmíves Kelemen:
Aki 1200 vesz egész csirkét, az nem ért a pénzhez. (vagy hazudik)
A két bedőlt húsfeldolgozó nem az adók miatt dőlt be, hanem mert nem értenek a vezetéshez, az üzlethez, hiszen németben a magyar hentes többet keres, a nyersanyag is drágább valamivel, az adók is nagyjából ennyi mint nálunk, mégis nagy haszonnal futnak. Az önkormányzatok azért vették meg, mert biztosan látják, Ők jobban csinálják majd.
A háztáji termelésről: van falun ismim aki elmesélte hogy is megy ez, szóval semmivel nem esznek kevesebb tápot, mint a vasketrecesek, a táptól tudnak nagyra és hamar hízni, és idejük nagy részét faketrecben töltik, hogy ne szaladgálják le.
Szóval hangulat keltő meséd valóban csak mese.

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:49:26

@mutymurutty: Van egy olyan kényszerképzetem, hogy a magadfajta az libsi. Azok vannak kiakadva, ha mást olvasnak, amit ők akarnának hallani.

komplikato 2013.10.22. 10:50:52

@mutymurutty: "LIBSI AZ EGÉSZ VILÁG B+."
Bizony, a libsi-bolsik irányítják az USA-t, Brittaniát, az egész EU-t ... a sok komcsi tolja a kapitalista kizsákmányolók szekerét. Öööö várjunk csak ...? :D

Mondjuk mindíg letudok menni hídba, hogy van aki ezt a világ képet bekajálja. Boldogok a "lelki szegények".

belekotty 2013.10.22. 10:52:29

@jogalany: Mi van a lottó adatbázissal? Kihagytad. Jól vagy?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.10.22. 10:52:44

@jogalany:
Kisapám, mielőtt lehazugoznál talán kimozdulhatnál a panelputridból egy kicsit vidékre, és nem "az ismerős mesélte" hülyeségeket kellene továbbadni.

Én látom mivel eteti a csirkéket, és hogyan tartja őket, valamint ezen a környéken igen nagy riszpektje van az illetőnek, mert becsületesek és szavatartóak.

Szóval az intelligens ember nem hazugozza le látatlanban a másikat, hanem odairja, hogy "szerintem". Pláne ha csak hallomásból vett ellenérvei vannak...

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:52:51

@komplikato: Az teljesen más miatt van, mint az 50-es években, az egyszerű adóelkerülés.

Éppen azért vetődött fel egyáltalán az ÁFA csökkentés, mert a háztáji feketevágások tömegesek.

A kormány azonban "azt mondja", hogy bizonyos területeken garantálni kellene egy szabott árat, ez biztosítaná egy hazai szegmens megélhetését, másrészt ha bevezetnék a csökkentett ÁFÁ-t, azzal nem a fogyasztók járnának jól, hanem a közvetítők és árusok.

Fekete Dália 2013.10.22. 10:54:17

@♔bаtyu♔:

Áruld már el, te miben fogsz holnap vonulni, esetleg varangyosbékának öltözöl?

Chalky White 2013.10.22. 10:54:40

@jogalany: itt nem a személyekkel van első sorban probléma, hanem az iránnyal.

Azt hittem mindenki okult abból ami volt korábban. Önként vállaltuk hogy leszámolunk a szocializmussal, mert rájöttünk hogy az zsákutca. Erre most mi megy? Állami beavatkozás és befészkelés minden területen. Azt is elbasszák ami jó volt. Lásd Kishantos.

komplikato 2013.10.22. 10:55:30

@♔bаtyu♔: "Azok vannak kiakadva, ha mást olvasnak, amit ők akarnának hallani."
Igen? Azért a nácik se semmik, amikor habzik a szájuk élőben vagy fórumon, csak mert más nem ignorálja a hülyeségüket.

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 10:55:31

@Fekete Dália: Fekete Dáliának, mert ballibsinek álcázom magam.

jogalany 2013.10.22. 10:55:34

@komplikato:
Egy felmérés szerint a hús kb 30 %-a feketén kerül a fogyasztóhoz.
Most, minden beavatkozás nélkül már.
Az ellenőrzés javítható lenne pl. az útdijasoknál pontosan lehet tudni a honnan hová -t és csak egy rublika, hogy mit szállít. Ennek közlekedés statisztikai kockázati elemzéssel könnyen meghatározható, hol érdemes és kiket ellenőrizni. Hát ez nem éppen az 50 -es évek, hiszen számítógépes alkalmazást követel, úti röntgennel meg pár sec csak a vizsgálat.
A hatalom dolga lenne, de a fogyasztók érdekében a fekete vágást meg kellene szüntetni. Az a pár tucat milliárd meg jól jönne az egészségügyben a várakozóknál.

Szelid sunmalac 2013.10.22. 10:57:54

@czjanos: Hat, ha nem lesz hus, akkor nem fog enni. Ez ilyen egyszeru.

komplikato 2013.10.22. 10:58:32

@♔bаtyu♔: "Az teljesen más miatt van, mint az 50-es években, az egyszerű adóelkerülés"

Egy fenét, az emberek NEM bírják megfizetni a húst a boltban.

Fekete Dália 2013.10.22. 10:58:48

@♔bаtyu♔:
Ahhoz először ketté kell fűrészeltetni magad az USA-ban!

Bár szerintem neked leginkább egy pszichiátriai kezelés tenne jót.

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 11:00:29

@komplikato: Akkor viszont nem volt elég hús.

komplikato 2013.10.22. 11:00:55

@jogalany: A török megszállás óta a törvény és adóelkerülésre épülő orszgáról beszélünk, mi a reális esélye?

czjanos 2013.10.22. 11:02:24

@Szelid sunmalac: Mivel már javában éltem az ötvenes években, jól emlékszem az akkori hentesboltok kirakatára. Kétféle áru volt ott látható: étolaj és Liga margarin. Az államosítás már jól megy a kormánynak, ezeket a kirakatokat is reinkarnálni akarják?

randomuser1 2013.10.22. 11:03:36

Mégiscsak le kéne zárni azokat a határokat mert összevissza ügyeskednek ezek a félázsiai européer parasztok...
pár hónap és szlovák vebsopból veszem a kolebászt is.
hehe

Giedi 2013.10.22. 11:03:42

Régen ismerős volt ... az lesz nemsokára megint ... 03:10-től ... :)

www.youtube.com/watch?v=VeccKrD4rW8

komplikato 2013.10.22. 11:03:52

@♔bаtyu♔: Azt ecsetelik neked fentebb a többiek, hogy most se lesz ... jelenleg sem éri meg disznót vagy szarvasmarhát tartani idehaza. Ez után meg pláne.

Fekete Dália 2013.10.22. 11:04:01

Énnetmom, de hozzám a múltkor, nem feketén került a hús, mégis büdös volt.
A tesco múlt heti leárazásánál a virsli hót romlott volt és büdös.
Ráadásul magyar gyártmány volt.

Egyébként a fekete vágásoknál is 850 Ft/kg a fagyasztókész hús ára.

Mr. Waszabi 2013.10.22. 11:04:28

Rádióban nyilatkozott a Hústerméktanács képviselője, mondott egyérdekeset, remélem nem értettem félre. Ha jól vettem ki a szavaiból, az import élőállatok után nem kell ÁFA-t fizetnie az importőrnek, viszont a belőlük értékesített hústermékek után már igen.
Ezzel legalább 27%-os előnyre tesz szert eleve az, aki nem hazai tenyésztésű állatot dolgoz fel. Ha lecsökkenne az ÁFA tartalom, akkor ez az előny zsugorodna a hazai tenyésztők javára, lendülne a forgalom és a feketepiacot is megszorongatná.
Ha valóban így van, hogy nem kell ÁFA-t fizetnie az élőállat importőrnek, akkor ez elég nagy mutyi volt eddig is. Annyi bizonyos, hogy nem segítette a magyar állattenyésztési ágazatot, meg a munkahelyteremtést sem az ágazatban, sem az élelmiszeriparban.

Szelid sunmalac 2013.10.22. 11:04:44

@czjanos: Amig bejon nekik, meg a haveroknak a penz, addig igen. Mi meg ulunk a szep lassen felhevitett fazekban, mint a beka. No persze nem az osszes, mert van, amelyik menetelni fog a fazekert.

OftF 2013.10.22. 11:05:25

Menjenek a faszba a hatósági árral, a minőségi termékeknek befellegzett.
Az osztrákoknál fogok rendes húst venni akkor.

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 11:07:46

Lesz itt meg husjegy... lesoport padlasok, fekete vagas, fekete piac, torvenyesitett kottupcio... ami a cigi piacon tortent, az fog megtortenni mindenhol.

jogalany 2013.10.22. 11:09:37

@Kőmíves Kelemen:
Persze zárójelben volt, vagyis önként választható, ki mit tart magára nézve elfogadhatónak.
Az én falusi ismim is becsületes ezért nálam respektje van, hiszen ismerem pár évtizede.

Chalky White 2013.10.22. 10:54:40
Az irány azért tud rossz lenni, mert jellemtelen személyekkel nem lehet még a jó közelébe sem kerülni, hiszen alapból lopják a köz vagyonát.
Itt sosem volt szocializmus, tehát lebontani sem lehetett. Ami most megy nem restaurálás, hanem újraelosztás, ami régen háborúkkal ment, most más a modi. A demokráciában a törvény a tv alkotó mondja meg mi legyen, mi kié legyen, tehát lesz még ebből újra magánosítás, csak már mások lesznek a tulajdonosok.
Mint a lottó nyereményeknek, ahol több millió játékos reménykedik, holott előre meghatározzák a nagy nyeremények haszonélvezőit. Mert nem nyílvános a szelvények adatbázisa húzás előtt.
Kit csapnak be?, hiszen nekünk akik nem nyernek teljesen mindegy hogy akkor ki nyeri meg. A sok millió játékost, akik egyszer úgyis rájönnek, feleslegesen vettek szelvényt mert ellopták tőlük így még a reményt is.

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 11:10:32

@OftF: Lassan lakni is ott fogunk mert itt se aram, se gaz nem lesz.

czjanos 2013.10.22. 11:10:53

@Emmanuel Goldstein: "lókolbászt" itthon is kaphatunk.

Mária 2013.10.22. 11:12:22

Az árak azért magasak, mert kevés hús fogy, és a hentes a pénzénél akar lenni.

Én a derpegés helyett mindenkit arra intenék, hogy:

1. ne vásároljon olyan hentesnél, amelyik a pergő nyelvével akarja elterelni a figyelmet arról, hogy mit és mennyit rak a kezével a mérlegre

2. mérés közben a két szemed a mérleg kijelzőjén, főként az egységáron legyen, mert hentesék szeretnek az egységárakkal bűvészkedni mérés közben

3. ha úgy érzed, hogy BÁRMI elvonta a figyelmedet a mérésről, nyugodtan méresd le a tételt még egyszer

4. ragaszkodj hozzá, hogy alaposan megnézhesd, mit rak a hentes a mérlegre

randomuser1 2013.10.22. 11:13:06

@czjanos: jaja, én is attól félek, lassan készül a nemzeti bikacsök is :)

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 11:13:15

@Mr. Waszabi: Én is azt tenném, hogy bevezetném, aztán ha mégsem váltja be a reményeket kivezetném.

vajdasagi 2013.10.22. 11:13:38

@♔bаtyu♔: Én is érdekszavazó vagyok, de én a nemzet érdekei szerint szavazok, és nem az én pillanatnyi (rövid-távú) érdekeim szerint.

Az én szememben az, aki csupán a saját azonnali érdekei szerint szavaz nem különb azoknál, akik tüzifáért szavaznak. Ezek nemzetrontók. A kommentjeid alapján Téged én ebbe a kategóriába sorollak.

Amúgy én elég idős vagyok ahhoz, hogy tudjam: a hatósági ár silány minőséget és/vagy áruhiányt okoz. Olyan törvényszerűség ez, amelyet soha egyetlen hatalom sem tudott megakadályozni. Nálunk is ez következik majd belőle, kivéve, hogy azért a jobbmódúak átjárnak húsért a Felvidékre. Ez több mint bűn: súlyos gazdasági HIBA.

Mária 2013.10.22. 11:18:26

@Mr. Waszabi:

"az import élőállatok után nem kell ÁFA-t fizetnie az importőrnek, viszont a belőlük értékesített hústermékek után már igen. Ezzel legalább 27%-os előnyre tesz szert eleve az, aki nem hazai tenyésztésű állatot dolgoz fel."

Semmi nem tiltja a hazai állattelepeknek, hogy saját feldolgozóüzemet működtessenek.

Okosabb is lenne helyben feldolgozni a húst, mert sokkal jobb áron adhatnák el a feldolgozott terméket, mint mondjuk a félsertéseket.

Szelid sunmalac 2013.10.22. 11:19:00

@vajdasagi: Nem hiba. A hiba abbol fakad, ha valamit nem tudtal es amiatt rosszul csinalod. Ez tudatos dontes lenne, tehat egesz egyszeruen BUN!

@♔bаtyu♔: Kar, hogy senki nem hiszi el, hogy kivezetnek. Ahhoz elobb be kene ismerni, hogy tevedtek, ezt meg azert a fidesztol nem varjuk el.

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 11:19:31

Tok ugyanaz van mint az 50-es evekben. Akkor Rakosi elb.szta a gazdasagpolitikat, de annyira hogy nem volt termeles. Most is elb.sztak a gazdasagpolitikat de annyira hogy nincs vasarloero (termeles van, kulfoldre meg a gazdagoknak).
Erre kitalaljak a hatosagi arat - mi lesz a kovetkezmenye? Annyiert nem fogja megerni termelni... akkor mit fogunk enni b+?

jogalany 2013.10.22. 11:20:37

@Mária:
egyetértek, a lehelen és a csarnokban is már gyermek koromban a hentesek réme voltam, levetettem a kezét a mérlegről, megnéztem a nulla állást, és szorzó géppel álltam a pultnál. :D
Most a bevásárló központoknál figyelek inkább, mert a pénztárnál szinte mindig találok a ki írtól eltérő (drágább), számlázást, amit aztán visszakérek.
Mottó: ha nekik megéri pár Ft-ért a becsületüket kockáztatni, nekem miért ne érje meg a sajátomat védeni!!!

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 11:21:19

Ja es had tegyem meg hozza hogy ez ugyanaz a kormany aki AREMELEST kert a dinnyere, mert a terlemonek nem volt eleg nagy haszna rajta.
Azert az AFA-t nem csokkentettek, azt fizesd csak meg, kell a penz stadionra!

Fekete Dália 2013.10.22. 11:21:28

@Mária:

Szerinted ettől olcsóbb lesz az 1.300 Ft-os oldalas, amely tele van csonttal?
Mikor volt Magyarorrszágon olyan, hogy a sertés minden húsos részét a dagadótól kezdve a combon át, a tarjáig mindent ugyanazon az áron árultak.
Olyan sohasem volt, hogy a csontos húst is annyiért akarták rádsózni, mint a színhúst, csak mostanában van ez.
A piacra is hiába fáradsz ki(nálunk olyan xar a piac, hogy levegőt nem kapsz) ott is kartelleznek a hentesek.

DezInf 2013.10.22. 11:22:28

@Kivlov:

Végre zsidózhattál kicsit:)))

A b+ után ez a másik kedvenc időtöltésed?

Azért ne nagyon szaporoggy:D

jogalany 2013.10.22. 11:25:34

@komplikato:
A török 150 éve, a német 400 éve, a rendszerfüggetlen orosz beavatkozások, biztosan közrejátszanak egy általános adó morál romlásban, de amíg azt látjuk, hogy az adóforintjainkból, mint hűbérurak a politikusok azt csinálnak amit akarnak, nem arra inspirálja a népet és a vállalkozókat, hogy javítsanak a morálon.
Ha csupán a szigor erősödik, akkor az elkerülés útjait módosítják és nem a hozzá állást.

csababácsi 2013.10.22. 11:28:35

Úgy érzem ez lenne a Fidesz szeretetcsomagja Csányi Sanyi bácsinak és a már eleve veszteséges Picknek az 1:8-ért emlékbe.Ne hagyjátok magatok leértékelni disznók!
Többet értek!!

spinat 2013.10.22. 11:30:02

én még emlékszem a hatósági áras, szabályozott húspiacra. hetente egyszer lehetett sorbaállni a Húsboltnál.
Bár lehet, hogy ez a cél, úgyis túl sok húst eszik az emebriség.

RZoli71 2013.10.22. 11:31:29

Ez már mind volt... csak nem emléxünk rá.

www.youtube.com/watch?v=BxIzZHD_89I

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 11:33:37

@Kakimaki0123456789: A dinnyés abból a haszonból egy évig él.

Egyszerűen csak kiszámolták, hogy ez neked is olcsóbb, mintha a behozott román dinnyétől tönkrement termelőket kellene eltartani.

Kivlov 2013.10.22. 11:36:22

@DezInf:
pedig inkább nekem kéne, mint neked. :D : D: D

DezInf 2013.10.22. 11:37:44

Csípem ezt a rezsicsökkentést:)

Élhetetlen országot hoznak létre. Munka nem nagyon van, jövedelem is kevés.

Más farkával szívesen veri a kormány a csalánt, de a bevételekhez szilárdan ragaszkodik.

Még szép, hisz a bevételt lehet ellopni, nem is az ÁFA-csökkentésből származó adóbevétel csökkenést:))

A nemmegszorításokat sem a zemberek fizetik.
Az ÁFA-t se a zemberek fizetik.

Azt a leborult zombik gyülekezetét:)))

Az üzemanyagok árát miért nem rezsicsökkentik?

Gumicsont, rágódjatok csak rajta :))))

A tolvajok kormánya Robin Hoodot próbál játszani, de ez is csak mese, semmi köze a valósághoz:D

Mindent a zemberekért, a zemberek zsebéből!

eqlessootista 2013.10.22. 11:37:44

2006-ban Rogán (utasításra) szajkózta: "Rosszabbul élünk, mint 4 éve": akkor a
karaj kb 800-900 Ft/kg volt. A FIdeszes 2002-ben pedig 1100Ft/kg. Ki is élt akkor rosszabbul? Most meg 1600Ft/kg körül futnak az árak.
Vagy: tej akkoe még volt 100Ft-ért is. Ma a legolcsóbb is 160. A Trappista is 900-ról 1700-ra kúszott.

Magyo. jobban teljesít! (ez igaz is, ha Mogyo. csak a jelenlegi reszim hűbéreseit jelenti, s nem a maradék min. 70% honpolgárt.)

Hüvely Matyi 2013.10.22. 11:41:34

Szerintem Tóni csak bedopta ezt, így már annak is örülünk, hogy végül elállnak a hatósági ártól.

Gondolom, majd egyszerűen a kereskedő profitját maximalizálják, az jól kommunikálható.

Teljesen nyilvánvalóan nem ide tartozik, de annyira vén vagyok, hogy láttam személyesen a 80-as években román húsboltot.

Megint más: voltam a piacon és kétféle kolozsvári szalonna volt kb. 25% áreltéréssel. Egy hentesnél!

DezInf 2013.10.22. 11:41:39

@Kivlov:

A szövegértelmezési képességeidet csiszolgathatnád:D

Te is a fidex-ballibsi zárt világban élsz, nem csoda ha értelmi képességeid is azt a kettősséget tükrözik.

Csapj oda, mond meg a tutit, mi meg illedelmesen mosolygunk.
Megfelel?

A valóság sose zavarjon pártkatona :)))

elwood 2013.10.22. 11:41:54

@spinat: én is emlékszem. sajnos a birkamenet arra emlékszik, hogy ócsó vót a záram mega gáz.

drága kádár elvtárs mindent megtett a dolgozó népért. hát nekik van új kádáruk.

arra meg nem emlékeznek, hogy 5 évet kellett várni egy skodára, meg 12 évet egy telefonra.

majd kipróbáljuk mégegyszer.

Hüvely Matyi 2013.10.22. 11:42:57

Előzőhöz: lecsóalapnak mindig az olcsóbbat veszem, de a mostanihoz köllött a minőség.

Kivlov 2013.10.22. 11:44:37

@DezInf:
:D
Engem nem is zavar...a te valóságod! :D

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 11:46:25

@jogalany: Mindig abbol indul ki a jobboldal hogy az egesz kereskedelem nem mas mint egy osszeeskuves a nep kifosztasara.

Mert nincs am piaci verseny, es a versenyben nem az nyer aki olcsobban tudja ugyanazt eladni.

Mondhatjatok hogy de vannak kartellek. De az allam eszkoze a kartellel szemben nem a hatosagi ar hanem a szabad verseny, ahol barki a piacra lephet. Draga a hus a boltban a nagyker (vagy mas sotetben bujkalo) miatt?
Es a kistermelo olcsobban tudja adni a piacon akkor ez majd nem viszi le az arakat? Miert is nem?
Ja hogy a kistermelot az allam ellehetetleniti? Akkor ki is a felelos?

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 11:47:58

@elwood: Draga a gyogyszer, a Cavintont lehet hogy direkt emeltek fel :) emlekek nelkuli nepet lehet jol vezetni, na!

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 11:50:51

@♔bаtyu♔: En meg kiszamoltam hogy a gazdasagtalan termeles fenntartasa sokkal dragabb mint az import.
Sokkal dragabb NEM valtani valamire amit MEGERI csinalni, mint ragaszkodni kenyelembol valamihez ami GAZDASAGTALAN.
Ennyi.

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 11:52:26

@♔bаtyu♔: De hat miert is nem tartjuk el a szenbanyaszokat, az acelipart? Miert csak a dinnyeseket tartjuk el feleslegesen? Vissza az acelmuvekkel, ezentul eloirjuk az autogyartoknak hogy az acelt Ozdrol kell dragabban venniuk.
Ja hogy azok akkor elmennek.
Van egy rossz hirem: mi is elmegyunk, egyre tobben.

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 11:54:47

@♔bаtyu♔: Na es ne add be nekem hogy EZEK barmit is kiszamoltak... vagy hogy barmikor is a gazdasagossag alapjan hoztak meg barmilyen dontest... abszurd feltetelezes na.

jogalany 2013.10.22. 11:55:18

@gacsiiiz:
Igen.
Ma magyarországon 9762 olyan ember él akinek komoly vagyona van, nem érdekli a rezsi csökkentés, az árak, hiszen Ők eleve olyan helyeken vásárolnak ami magas áron minőséget ad. Ők a rendszer valódi haszonélvezői. Ki is viszik a hasznot az országból rendesen.
A fidesz haszonlesői sincsenek többen 6-8 ezernél és Ők szeretnének többet kapni a szocik haszonleső 20 -25.000 fő részéből. Elég sok átfedés van köztük.

DezInf 2013.10.22. 11:58:30

@Kivlov:

Értelek pártkatona :)))

Összesen ennyi volt a kifogásod. Jobb mint egy comingout:D

Belőletek régi kommunista kutyákból sosem lesz demokratikus szalonna:)))

Hogy rohadna rátok a zinternacijonálétok:D

spinat 2013.10.22. 11:59:56

@♔bаtyu♔: ki is mondta a dinnyésnek hogy olyat termeljen, amit nem tud eladni, vagy az árából nem tud megélni?

Roan 2013.10.22. 12:00:19

@♔bаtyu♔: Igen, a dinnyekartell valóban egy hosszútávon fenntartható modell, támogassunk versenyképtelen üzletágakat, ahelyett, hogy a versenyképességünket növelnénk az arra érdemesebb helyeken.

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 12:00:31

Elore megmondtuk hogy nem allnak meg a hatosagi arakkal a gaznal. En a pekekre tippeltem, de ugy latszik elobb a hus jon.
Nemsokara mind hatosagi aron fogtok dolgozni es eladni - pontosabban sorbaallni az ures boltok elott a semmit sem ero penzetkkel es a kulonfele elelmiszer-jegyekkel.
Ja nem, mert addigra inkabb elkoltoztok Szlovakiaba vagy Romaniaba, a szerencsesebbek Ausztriaba vagy Horvatorszagba vagy mas, elheto EU tagallamba.
A nyugdijasok meg a romak jol ellesznek adddig a par honapig amig fel nem elnek minden keszletet es ehen nem halnak.

Kivlov 2013.10.22. 12:00:36

@DezInf:
ti énekeltek internacionálét, meg nácizzátok, aki a magyar himnusznál ki meri nyitni a száját. majomparádé. és még te arcoskodsz. szomorú áprilisod lesz. de meg is érdemled! :D

Karcolt lendület 2013.10.22. 12:00:42

Rogán egy agyatlan fasz, mint ezek a fideszes politikusok általában.

Két lehetőség van: magas lesz a hatósági ár, ez látszik, hogy a taxisoknál is milyen jól bevált.
Sokkal kevesebb az utas, ettől egyrészt egymást ölik a cégek, másrészt utas nélkül meg vannak őrülve az úton, utassal meg lassan mennek, hogy legalább a pirosnál várakozási időre számoljon még 35 forintot az óra. Idővel szépen tönkremennek.

Vagy alacsony lesz a hatósági ár, csak ez a faszom fidesznyik nem veszi észre, hogy amíg az energiacégeknek muszáj akkor is szolgáltatniuk, ha beledöglenek (és a bankok sem csakúgy egyik pillanatról a másikra tudnak kiszállni a buliból), addig egy álattenyésztő vagy hentesbolt két nap alatt lehúzhatja a rolót. Ennek is az az eredménye, hogy tönkremennek.

Emellett a fidesz mindig elfelejti, hogy nem csak a fogyasztók magyar szavazók, hanem a jómunkás emberek is, akiknek a kibaszott hülye marxista világképük miatt nem marad munkája. Se bankfiókos ügyintézőként, se villanyszerelőként, se hentesként. Aztán a nem dolgozónak a kurva alacsony hatósági ár is sok és még kevesebb embert lehet eltartani belőle.

DezInf 2013.10.22. 12:01:49

@Kakimaki0123456789:

Lesz még nonprofit szocijális szénbányászat!
Mintha ilyen híreket hozott volna az őszi szellő ..... igaz borsodban évek óta feketén már üzemel jó pár :))

DezInf 2013.10.22. 12:04:12

@Kivlov:

Szövegértés vén párttitkár:)))
Egybites kisagyad beragadt?

Szánalmas vagy, .... zsidózol, aztán komcsizol vén párttitkár?

Egyél sok gyümölcsöt, az frissíti a memóriád:D

Karcolt lendület 2013.10.22. 12:04:54

@jogalany:
Kurva magasról leszarom a rezsicsökkentést, sőt inkább félek tőle, mert az biztos, hogy a minőségben ( ellátásbiztonságban) ennek csúnyán meg lesz az ára.
Pedig nincs közöm (szerencsére) egyik rablóbandához sem.

jogalany 2013.10.22. 12:05:00

@Kakimaki0123456789:
Én is ezt gondolom, piac, de szigorú ellenőrzés mellett ami a fogyasztók érdekeit védeni hívatott.
Az árkartell ellen meg lehet tenni, vannak rá bejáratott módszerek, de nem szokás alkalmazni azokat. Miért nem?
A kereskedelem sok szintű léte önmagában árfelhajtó és minőségi cserékre ad módot.
Azért az is elgondolkodtató, hogy pl.: a dinye felvásárlási ára beszállítva a felvásárlóhoz 19,30 volt, az áruházakban is 90 körül, a CBA -ban is 95 körül, az út mellett az őstermelő meg adta 120 -ért, adó mentesen , ólomgőzben fürdetve, tehát én nem bíznék a kistermelő harács mentességében.

Kivlov 2013.10.22. 12:05:28

@DezInf:
szerintem nálad ragadt be a lemez.
ami nem is lenne, baj, mert a kutyát nem érdekli mit pampogtok.
a baj az, hogy kormányon is ezt csináltátok, semmi többet. kormányzás helyett...

Kacsura 2013.10.22. 12:07:45

@Mária: Semmi nem tiltja. Maximum pénzük nincs rá.

élhetetlen 2013.10.22. 12:09:06

Nem kell aggódnunk. Még ötletelnek egy kicsit, és biztosan megtalálják a legrosszabb megoldást.
Megy ez, lásd gázár csökkentés. Az még épeszű ötlet lett volna, hogy bizonyos köbméterig olcsó gáz (kisebb háztartások segítése), afölött drágább (mint Cipruson a víz), De a következő gondolat az volt, hogy aki átlépi a limitet, az az egészért fizessen többet, ne csak a limit fölötti részért. Ez már hülyeség, mert egy kisebb családi ház, ha csak fél köbméterrel túlfogyaszt? A megoldás, 10-20 % mindenkinek, Mégiscsak támogassuk a medencefűtést. (A közműcégek nem számítanak. Nonprofit, az a jó. A hülye multinak, aki kiviszi a pénzt, annak van annyi esze, hogy jövőre is ki akarja vinni a pénzt, ezért befektet annyit, hogy jövőre is legyen, amit kivisz, mi pedig szolgáltatást kapunk.) Mindez a nép érdekében történt.
Élelmiszer áfa csökkentés. Nem jó, mert a kereskedő ellopná. Így, alapból. Hatósági ár, sokan leírták, vagy nem lesz, vagy szar lesz az áru, csökkeni fog az áfa bevétel, hiába tartják magasan a kulcsot. Nem baj, erre már kitalálták a megoldást (A bankoknál a tranakciós adó bevezetésekor egyszerű gyalogként is az volt az első gondolatom, hogy aki teheti, elmegy külföldre bankolni, megtörtént. Ezután kivetették a bankokra az elüldözött ügyfeleik miatt kiesett tranzakciós adót pótló adót.), a húsboltokra ki kell vetni az elmaradt bevétel miatt kiesett áfát pótló adót stb.
Na hosszú lett, de csak azt akartam mondani, hogy nem kell aggódnunk. Törődnek velünk.

czjanos 2013.10.22. 12:11:59

@jogalany: A "piac" szigorú ellenőrzését éppen mot akarja minimalizálni a kormány, azzal, hogy a GVH jogkörét csökkenteni akarják (fogják), mert a pillanatnyi érdekük az energia-mutyi kapcsán ezt kívánja.

jogalany 2013.10.22. 12:13:00

@Karcolt lendület:
A rezsicsökkentés jó dolog.
1. mert az árak elszaladtak a beszerzéstől is
2. mert a jövedelmek (átlagos) már nem tudták a megélhetés költségeit fedezni
Érdekes, hogy már majd egy éve fut, és a cégek ugyan annyi jövedelmet adnak a managmentnek és ugyan annyi osztalékot fizettek ki, mint a rezsicsökkentés előtt.
Tehát ellátás bizonytalanságról szó sincs.

DezInf 2013.10.22. 12:13:30

@Kivlov:

Kik azok a tik?
Miért lenne nekem szomorú az április?

Próbálj értelmes választ adni erre a két kérdésre:))

Gilinggalang 2013.10.22. 12:21:22

@♔bаtyu♔: hogyan lehet egy nem egységes minőségű termékeket előállító iparágban hatósági árat megadni?

ha a prémiumtermék árszintje a mérce, akkor nincs értelme a dolognak, ha pedig a legmagasabb minőségért nem lehet felárat elkérni, akkor lesz-e vajon minőségi húsáru?

DezInf 2013.10.22. 12:21:36

@jogalany:

Amennyiben a rezsicsökkentés ilyen jó dolog, akkor miért kell az önkormányzati energiaszolgáltató cégekbe milliárdokat tömni, hogy a működőképességük fennmaradjon ?

Miért tárgyal néhány cég a kormánnyal az üzletrészük "átadásáról" ?

A horvátok is szeretnének rezsicsökkenteni, ezért is szeretnék visszavenni az INA-t. Ez is olyan jó nekünk mint a horvátoknak?

A kettő egyszerre nem lehet igaz. ugye? :))

czjanos 2013.10.22. 12:24:00

@élhetetlen: Szerintem is azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy nem az árakban, hanem az adóztatásban kell differenciálni. A megélhetés szempontjából nagyon nem mindegy, hogy az egységes, 16 %-os adót százezer- vagy egymillió forintból kell levonni.

Kivlov 2013.10.22. 12:24:44

@DezInf:
"tik" ? Az a tyúk vidékies megnevezése.

azért mert sírni fogsz, mint gréczy, meg dénle és a hasonló antimagyar csodabogarak...

HisztiGuszti 2013.10.22. 12:27:04

@jogalany:
Igen, csak kicsit gyakrabban van aramszunet es ezrevel basszak ki a nem mendzsment pozibol az embereket, a bennt maradtaknak nem novelik a beruket, a penzuk pedig (ha csak nem akarnak megtobbet futeni es pazarolni az aramot) lofaszt nem er meg mindig... Es ezek az atlag emberek es szavazo polgarok.

Csak igy tovabb, meg nem vandorolt el eleg ember, es a legtehettsegesebbek is itthon vannak... Meg, egy darabig.

Netuddki. 2013.10.22. 12:31:19

Az orbán rezsim azért nem akarja csökkenteni a hús ÁFA-ját mert ők is vastagon benne vannak a hússal kapcsolatos ÁFA csalásban.
De nyugodtan tessék megcáfolni ezt az állítást! Mondjuk azzal, hogy csökkentik az ÁFA-t...

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 12:36:50

@kovi1970: Ahogy az ugynoklistat is nyilvanossagra hoztak nem?

DezInf 2013.10.22. 12:38:37

@Kivlov:

Jól van IQpóni :)))

Élmény veled eszmét cserélni, de nem tartok igényt a tiedre, mert az fertőző és közveszélyes. Jobbulást, talán van rá kis esélyed:)))

Szövegértés ..... ne csak a központilag kiadott jelszavakat ismételd :D

Azoknak rég lejárt a szavatosságuk ....

Karcolt lendület 2013.10.22. 12:40:49

@jogalany:
Kétlem, hogy a menedzsmentek juttatásairól bármilyen információd lenne, ahogy a cégek hálózatfejlesztési és karbantartási büdzséiről sem tudsz valószínűleg semmit. Ugyanis ezek megvágásából jön ki, hogy ki tudnak szedni még osztalékot - amit azért szednek ki, hogy mentsék a menthetőt ebből az országból.
Úgyhogy a rezsicsökkentés meg ez a nonprofitra törekvés szopás, ugyanaz lesz a vége, mint a nyolcvanas években volt és amilyen a MÁV még most is: drága, pazarló, de nagyon szarul szolgáltató cégek. Lehet nem köbméterben, hanem adóban fog sokba kerülni nekünk. De vannak hülyék, akiknek nem elég egyszer megszívni, muszáj még egyszer kipróbálni ugyanazt.

fehérfarkas 2013.10.22. 12:42:04

@♔bаtyu♔:

Ugye emlékszel arra, hogy a válságadókat csak egy rövid áteneti időre (1 évre) vezeti be a kormány. Aztán ebből az 1 évből kettő lett. Most meg ki sem akarja vezetni, hanem örök időkre szóló rendes adóként kezeli.
Meg a trafikmutyi, földmutyi, szerencsejátékmutyi, külföldi energiaszolgáltatók elleni lépések, bankok elleni lépések után még mit vársz? Hogy hiszünk a Fidesznek meg Rogán Tóninak, hogy a húsárat csak rövid időre akarja államilag szabályozni?
A rövid időre mit jelent? Addig amíg le nem váltják a Fideszt és el nem küldik melegebb éghajlatra?
Mert ezen te is könnyen segíthetsz: jövére elmész szavazni a Fidesz ellen valamelyik ellenzéki pártra. És ha elegen tesszük ezt, akkor valóban rövid ideig tart a Rákosi korszakra jellemzú kommunista vállalkozásellenes ámokfutása a Fidesznek :)

Kivlov 2013.10.22. 12:43:16

@DezInf:
:D
szerintem te fújod állandóan ugyanazt mindenre. megakadt a lemez? nálatok még bakelit van? ja,! nosztalgia... :D

Fekete Dália 2013.10.22. 12:43:45

@Kivlov:
Tudod nem mindegy, hogy miért sír az ember, mert van aki sírva fog röhögni holnap, ha meglátja a békamenet csürhéjét.

Az viszont gáz, hogy sokaknak azért kell sírni, mert nincs hús az asztalon, és nincs egy forintjuk sem hóvégén arra, hogy méltóképpen emlékezhessenek meg halottaikról.
És ezt körülbelül 3 év alatt sikerült is elérnie orbánéknak.
Ez volt a cél?

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 12:47:50

@fehérfarkas: Arra a rovid idore szabalyozzak ameddig meg lesz hus. Majd ha csak a CBA fog hust arulni, "feloldjak" a szabalyozast...

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 12:48:59

@Fekete Dália: Szerintem ez. A szegeny emberekenk konnyebb uralkodni, lasd romaktol szerzett szavazatok.

fehérfarkas 2013.10.22. 12:51:41

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Ez is olyan mint a rezsicsökkentés. Az fogyasztói árcsökkentésre tnyleg szükség lenne. De hogyan oldja meg a Fidesz?
Megemelte az adókat (+ 30 újat is bevezetett) az elmúlt 3,5 évben, de nem az adók csökkentésével akar árcsökkenést elérni, hanem a vállalkozásokat törvényileg kötelezni az árbevételük csökkentésére.

Egyedül a bankokkal és a telekommunikációs cégekkel nem tudta ezt eljátszani, mert ők megmondták, hogy velük szemben a kormány tehetetlen és azonnal a lakosságra áthárítják.
Ez érthető is, hiszen a maffiakormány offshore számláit is a bankok kezelik, és interneten meg mobilon tarják a maffiatagok a kommunikciót egymás között, így kénytelen volt tudomásul venni, hogy a bankok és telekom cégek az adókat áthártják a lakosságra.
De a többi szektor lobbiereje nem ilyen nagy, így azok ezt nem tudják eljátszani.
(hiszen ha nem mennek bele abban, hogy bankok és a telekom cágek átháríthassák az adókat a figyasztókra, akkor a bankok leállítják a szolgáltatásaikat és Orbánék nem férne hozzá az offshore számláikra tett pénzükhoz, és egy kormányülést is csak füstjelekkel tudnak összehívni;
arról nem is beszélve, hogy füsjelekkel elég feltűnő az időközi választásokon a láncszavazásokat megszervezni és lebonyolítani)

fehérfarkas 2013.10.22. 12:53:00

@Kakimaki0123456789: "Arra a rovid idore szabalyozzak ameddig meg lesz hus. Majd ha csak a CBA fog hust arulni, "feloldjak" a szabalyozast... "

Akkor ez olyan mint a trafikmutyi, csak most húsmutyi?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.22. 12:53:06

@jogalany: Te süttyő! Azért van osztalék (még mindig) az energiacégeknél, mert mentik ami menthető ebből a tolvajok vezette országból. Közben persze leépítenek, és nem fejlesztenek. Éljen a sötét középkor. De te csak tapsolj és mosd a narancsot. Holnap békamenet. Ott legyél ám! Megvéggyük, nemhaggyuk!

DezInf 2013.10.22. 12:57:57

@Kivlov:

Elfelejtettél válaszolni arra, hogy kiket is anyázol :))

Szerintem azzal sem vagy tisztában, hogy hová is tartozol kicsihuszár.

Döntsd már el, hogy a fidex vagy jobbik a szülőanyád :)))

Szegény kis árva :)))))
Csak az biztos, hogy az apád az MSZMP:D

Borenbukk 2013.10.22. 13:02:05

@jogalany:
1. lehetoseg: Bloffolsz, fogalmad sincs rola.
2. lehetoseg: Hazudsz.

Kivlov 2013.10.22. 13:10:42

@Fekete Dália:

az a baj, hogy az átlagmagyar semmi mást nem tud, csak sírni, a markát tartani az államnak. A politika meg ezt szolgálja ki, sajnos. Ahelyett hogy saját boldogulásásért megtenne minél többet. ezért nem lesz ebből az országból a közeljövőben semmi.

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 13:10:45

@Kivlov: Azt hiszem a "ti" akkor nem vonatkozik az orban rezsim ellenzekere, mert ott mindig eleneklik a Himnuszt.
Mert nem a zorban mondja meg ki a magyar, hanem a magyarok hogy ki a miniszterelnokuk.

ob.szerver 2013.10.22. 13:13:53

Egészen nyilvánvaló, hogy a húsipar összefogott a magyar családok elen. Amire itt szükség van, az húsrezsicsökkentés. A kormány határozza meg, hogy 1 kg lapocka max. 500, 1 kg bélszin max. 1000 Ft lehet. Indulhat az új aláírásgyűjtés, hogy kiderüljön, hogy a magyar családok vajon támogatják-e az olcsóbb húst. Amennyiben igen, és Brüsszel, a magyar húsoligarchák valamint a multik tovább gáncsoskodnak, a parlament határozatban szólítsa fel a kormányt a húsrezsicsökkentés megvédésére.

Ha ez megvan, akkor sem dőlhetünk hátra, mert már készülünk a kenyérreszicsökkentési csata megvívására.

Fekete Dália 2013.10.22. 13:15:11

Azért az nagyon érdekes, hogy ez az a kormány amelyik a saját hibáit bróbálja állandóan korrigálni, majd úgy állítja be a dolgot, mintha azt valamilyen külső ellenség hajtotta volna végre, és azután úgy adja elő a "megoldást" mintha feltalálta volna a spanyolviaszt.
Továbbá ebből él már több mint 3 éve milliárdosan

Minek nevezik azt, aki állandóan ellenségképekeket gyárt és önmagával viaskodik?

Kivlov 2013.10.22. 13:17:48

@Kakimaki0123456789:
"Mert nem a zorban mondja meg ki a magyar"

Így van. Ahogy azt sem hogy aki náci, rasszista, fasiszta stb. illetve mondhatják, csak senkit nem érdekel, üres hiszti marad. :D

Fekete Dália 2013.10.22. 13:20:29

@Kivlov:

Én csak annyit látok, hogy orbán és csürhéje elég jól elél az én pénzemen.
Közben utazgat, nyomja a hülyeségét(elvégre elmebeteg), nevelteti velünk a kölykeit, stadionokra baxxa el a pénzt, és akkor sír, mint a füdős curva, hogy nincs pénz eü, szociális és egyéb kiadásokra, nincs pénz felsőoktatásra, óvodákra, bölcsődékre.

Ja, és ezért nincs pénze a magyarnak húsra, mert nekik mindig több kell, egyre több.

Szelid sunmalac 2013.10.22. 13:23:38

@Fekete Dália: Az egy dolog, hogy onmagaval viaskodik, de a mi penztarcankra! Felolem le is szurhatja magat, nem erdekel, de csak amig engem nem rant magaval!

Lucky Larry Silverstein 2013.10.22. 13:26:56

Tegnap szabira mentél Morgó?

Nemzeti Hentesboltról is van Mszp videó?

Fekete Dália 2013.10.22. 13:27:41

@Szelid sunmalac:
Csak az az óriási baj, hogy többszázan ezt karba tett kézzel végignézik a közvetlen környezetében és hagyják továbbműködni.
Éppen ezért ugyanolyan hibásak, mint orbán, tehát együtt vonulnak majd be a börtönbe és a Terror Házának nagykönyvébe.

Szelid sunmalac 2013.10.22. 13:27:43

@HisztiGuszti: Hadd mondjak erre egy nagyon eletszeru peldat! Nem kaptam otthon melot, ezert el kellett jonnom, ugy, hogy otthagytam csaladot, baratokat, hazat, mindent, ami addig az eletem volt.
Most egy nemet cegnek dolgozom, akik eladjak a szolgaltatast (engem) egy masik nemet cegnek, akinek viszont van egy magyar leanyvallalata, akik nem talalnak megfelelo embert az o feladatikhoz, ezert most valoszinuleg magyar cegnek fogok dolgozni, kinti berert. Mindenki jol jart, nem?

nanehogymár 2013.10.22. 13:28:07

azért nagy komcsik/fasiszták ezek a fideszesek (lehet választani). persze ez nem tűnik fel nekik. :D

Roy 2013.10.22. 13:28:13

2014 tavaszától meg jön a hús jegy, kenyér jegy, tej jegy?

Kivlov 2013.10.22. 13:29:33

@Fekete Dália:
eddig is ugyanez volt. csak ott nyugdíjasokra költöttek, kisebbségre, segélyekre nyakló nélkül, alagútra az alföldön stb.

ezért mondom: a magyar mindig mástól várja a boldogulást, ahelyett hogy saját erőfeszítést tenne.

tobeor 2013.10.22. 13:32:16

Éljen a kommunizmus éljen a Párt!
Hajrá komcsik, hajrá Viki!

Küldöm a dalt fideszbolsiknak és mindenkinek aki szereti:
www.youtube.com/watch?v=16Smd5ItBvg&list=PL9D32F9A71E21622A&index=7

"A Párttal a néppel egy az utunk/
a jelszavunk Munka és Béke...."

Fekete Dália 2013.10.22. 13:35:24

@Kivlov:

A magyar nép, mármint az itteni, az igenis dolgos és éppen eléggé lestrapált, tehát többet nem lehet sarcolni.

Erőfeszítést tegyen inkább orbán a kerti budiban, mert odavaló.

Mikk^ 2013.10.22. 13:36:42

És 2014-től lehet majd békekölcsön meg téglajegyet is kapni majd az új stadionokhoz.
Persze kötelező lesz majd kimenni építeni is ingyen bérmentve, mert az jó.

2 Ft-os kenyeret követelek!!

Kivlov 2013.10.22. 13:38:30

@Fekete Dália:
Aha, szerinted. De legyen.

Ne legyen magasabb az adó, sőt legyen kevesebb.

honnan vegyünk el a túloldalon? nyugdíjból vagy kirúgjunk pár 10ezer közszolgát? nekem mindkettő jöhet. szerinted? vagy jó szoci szokás szerint hitelből csökkentsük az adót? :D

tobeor 2013.10.22. 13:42:50

@Kivlov:
stadionstop.
önkori-adósságátvállalás stop.
simicska és haverok lop-stop.

ez simán van eddig bő félezermilliárd. ha ez megvan kérdezz még, folytatom.

ex-dr. vuk 2013.10.22. 13:46:32

De most tenyleg el kell magyarazni a fidesznek, hogy mi az a piacgazdasag es mire jo?
Na ki akar kommunizmusban elni ujra? Csak a fidesz :D

Kivlov 2013.10.22. 13:46:59

@tobeor:

1: marhaság - akkor a versenyszférából (építőiparból) zavarnának el több 10E képzetlenebb embert
2: marhaság - teljesen mind1, hogy önkoré-e az adósság vagy ténylegesen az államé, mivel az önkor is állam, csak közvetetetten
3: legyen. konkrétum és összegek. plusz ha ebben ilyen sok a lé és ebből fel lehet lendíteni az országot, akkor miért nem sikerült ezen logika alapján a 8 vörös év alatt?

tobeor 2013.10.22. 13:49:42

@Kivlov: a marhaság a te reakciód. _tényleg_ akad még olyan ember aki fel meri vállalni a stadionos őrült pénzszórás támogatását? :D

a sűrű-vastag narancs köd a szemed előtt, az...

Borenbukk 2013.10.22. 13:51:31

@Kivlov: Ujra kellene epiteni az egesz allamszervezetet. Kisebbre, hatekonyabbra. A pogarnak ne kelljen ket hivatal kozott, sot gyakran egy hivatalon belul rohangalnia mindenfele igazolasokaert. Rogton egy halommal kevesebb kozszolga es koztisztviselo kene. Igy lehetne adot csokkenteni es ezzel tenyleg novelni a versenykepessegunket.
Nem gondolom, hogy ez kivitelezheto lenne. Hianyzik a kello szakertelem, mert ha esetleg van, akkor vagy a politikabol huz el, vagy az orszagbol is. Viszont majdnem minden resztvevo ellenerdekelt az atalakitasban.
A mostani kormanynak ennek a lehetosegnek az elszalasztasa az egyik legnagyobb bune. Meg volt hozza az erejuk, de a meglevo nem tul jelentos szellemi erejuket inkabb a rablasra koncentraltak.

Borenbukk 2013.10.22. 13:56:15

@Kivlov: "1: marhaság - akkor a versenyszférából (építőiparból) zavarnának el több 10E képzetlenebb embert"

Allj, allj, allj! Akkor inkabb alkalmazzunk otezer embert godor asasra, es masik otot a betemetesere. Meg mindig olcsobb.

Kivlov 2013.10.22. 13:57:50

@Borenbukk:
ott a pont.
első körben a közszférát kéne nyírni.
utána a szoc kiadásokat. abból kéne adót csökkenteni.
csakhogy erre az összes taszos meg egyéb gittegyeleti, liberális maki az utcán hőbörögne. lásd: juhászpetya és bandája...

SemBoga 2013.10.22. 13:58:35

@Mr. Waszabi: ha nem kell importáfát fizetni, akkor mégszarabbul jár a hús importőr, mivel amikor eladja a húst, akkor viszont neki fizetnek áfát - áfa fizetési kötelezettsége pedig van így-is, úgy is

Kivlov 2013.10.22. 13:58:37

@tobeor:
ezeket 10 éve meg kellett volna építeni, itt a baj, koma. még bukarestben is sikerült. csak nálunk nem...eddig...

SemBoga 2013.10.22. 14:03:08

@♔bаtyu♔: mi lett volna, ha nem a kiskereskedelmi árát szabják meg a dinnyének, hanem azt az árat határozzák meg, amennyit a dinnye termelőnek kell kapnia a fideszes országgyűlési képviselőtől, aki egyben óriási dinnye felvásárló is - mert így csak az ő hasznát garantálták, a termelőét nem

Borenbukk 2013.10.22. 14:10:26

@Kivlov: Mert most nagyon erdekli a kormanyt, hogy ki hoborog. Ha meg ertelmes atalakitasokat vittek volna, akkor negy ev alatt mar lettek volna eredmenyek. De uradalmat epiteni sokkal konnyebb, es kevesbe frusztralo. Legfeljebb csinalunk magunknak uj gazdasagi meroszamokat, ha a regiek nem tamasztjak ala az allitasainkat.

tobeor 2013.10.22. 14:12:17

@Kivlov: hát persze... gazdag ország vagyunk, már nem is bírnánk másra költeni... fogadok neked tetszik a kormány.

Kivlov 2013.10.22. 14:15:08

@tobeor:
gazdag bizony: nálunk utazgatnak ingyen a nyugik, nálunk lehet leélni gyerekgyártásból egy életet munka nélkül, nálunk vagy 800E rokkant, meg ugyanennyi közszolga.
ha ezeket elbírjuk, az a pár stadion nem oszt, nem szoroz...

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.10.22. 14:15:19

@Kivlov: Aki szerint az elmúlt nyolc év vörös volt, a mostani meg nem, az sikhülye.

Kádár tapsolna és bólogatna arra, ami most megy, mert nála is hasonló intézkedések voltak... az MSZP 8 évét meg szidná a gátlástalan kapitalizmus miatt...

Gilinggalang 2013.10.22. 14:19:25

@SemBoga: miért járna szarabbul? ha import, akkor megveszi nettó 100-ért, eladja nettó 200ért, és fizet meg bevall 54 áfát, és keres 100at, vagy ha belföldi a szállítója akkor: megveszi bruttó 127ért, eladja ugyanúgy nettó 200ért (br:254), így is keres rajta 100at, de sokkal rosszabb a cash flowja, mivel így meg kell hiteleznie az áfát.

tobeor 2013.10.22. 14:22:07

@Kivlov:
Igazad van, akkor ebből az következik, hogy húzzunk fel minden faluban egy stadiont! Nem, inkább 3-at! nagyobbakban 10-et! Vagy tudod mit? Égessük el a pénzt szép nagy máglyákon...

fehérfarkas 2013.10.22. 14:23:40

@komplikato: "Bizony, a libsi-bolsik irányítják az USA-t, Brittaniát, az egész EU-t ... a sok komcsi tolja a kapitalista kizsákmányolók szekerét. Öööö várjunk csak ...? :D
Mondjuk mindíg letudok menni hídba, hogy van aki ezt a világ képet bekajálja. Boldogok a "lelki szegények". "

Ezen ezt a logikátlanságot én is nagyon "bírom" a fidesznyikekben, hogy vannk ők a nem komcsik, akik államosítanak, EU/bankok/multik/energiaszolgáltató ellen szabadságharcolnak, és a kereskedőket anblokk bűnözőknek nézik, akik úgyis csak elcsalnák az adócsökkentéseket, és emiatt inkább hatósági árakat és hatóságilag megszabott profitot vezetnének be;
- és vannak a komcsik, akik EU/multik/bankok/energiaszolgáltató pártiak, a vállalkozások adóit csökkentenék (vagy legalábbi nem vezetnének be ágazati büntetőadókat), és a hatósági árak és hatóságilag megszabott profit helyett inkább liberalizálnák a piacokat.

Akkor most 40 évig kapitalizmus volt és utána meg kommunizmus? Vagy fordítva? Most akkor mi van?
Most akkor a Fidesz kongresszusain díszvendégként szereplő Szűrös Mátyás és Pozsgai Imre komcsik, vagy nem komcsik?
Most akkor az MSZMP KB háttérintézetében dolgozó Kövér László komcsi vagy sem? Most akkor a KISZ titkár Orbán komcsi vagy sem? Most akkor a III/II-es Járai Zsigmond komcsi vagy sem?
Valahogy elvesztettem a fonalat, hogy akkor ki is a komcsi, és mit is értün komcsi alatt?
Mert mintha a fidesznyikeknél a komcsi az EU, bankok, energiaszolgáltatók, multik, profit, liberális gazdaságpolitika, piaci verseny oldalán állókat jelentené, akik ellen szabadszágharcolni kell.

fehérfarkas 2013.10.22. 14:34:24

@♔bаtyu♔: "Éppen azért vetődött fel egyáltalán az ÁFA csökkentés, mert a háztáji feketevágások tömegesek.
A kormány azonban "azt mondja", hogy bizonyos területeken garantálni kellene egy szabott árat, ez biztosítaná egy hazai szegmens megélhetését, másrészt ha bevezetnék a csökkentett ÁFÁ-t, azzal nem a fogyasztók járnának jól, hanem a közvetítők és árusok. "

Tisztességes piaci versenyt kell kialaktani. A hatóságok feladata meg a törvények betartásának ellenőrzése és a betartatása, hogy a tisztességtelen vállalkozásokat kiszűrjék a piacról. Ennyi. Tőlünk nyugatabbra ez működik.

Igaz, ott nem néhány oligarcha akarja rátenni a teljes belső piacra a kezét - és az ottani kormányok nem state capture állapotban vannak az oligarchákkal.

Igaz, ott a nagy állami beruházások 70%-át nem egy cégcsoport kapja (Simicska-Nyerges tulajdonába tartozó Közgép). Ott az állami földeket felét nem egyetlen cégcsoport kapja (a 34ezer hektár állami földből 18ezer hektárt Simicska-Nyerges páros 5 cége kapott meg). Ott nem osztja fel újra a kormány egy jól működő piaci szektort, hogy néhány cégcsoport kezébe kerüljön (trafikmutyi: 30ezer kisvállakozás helyett 5-6 cégcsoport kezébe került a dohányárúsítás 2/3-a; itt Simicska cégei helyett a Continental és a CBA kapta a legtöbbet).

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 14:39:05

Ja egyebkent az AFA csokkentessel 50 milliardot veszitene az allam, de az adocsalas merteke kb 128 milliard forint, de nem csak a husra hanem az alapveto elelmiszerekre, 10% AFA mellett mar allitilag nem erne meg csinalni...
Ezzel az allam vegulis nyerne, a fogyaszto nyerne, a termelo nyerne, a jogrend nyerne, a feketezo nem - tehat nem fogjak megcsinalni.

meggyes alfonz 2013.10.22. 14:40:51

Mocskos multik, Csányi itt vagytok még?
Akkor 3,6-as kenyeret, 40 filléres kiflit, 90 ft-os karajt a népnek!
Sőt legyen még 12,2%-os rezsicsökkentés (akkor jön ki az összesen 30%-os)!

Meneküljön ki merre lát!

Kivlov 2013.10.22. 14:41:11

@tobeor:
ebből nem következik az.
max szerinted.

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 14:46:02

@Kivlov: 2- marhasag mert az onkormanyzati adossag nem az allame. Az a helyi lakosoke akik hoztak egy dontest, szavaztak valakire, ennek ara van amit most a szonyeg ala soportek... ahol nem, mint Esztergom ott a lakosok nemigen fognak pld ujra fideszesre szavazni.

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 14:47:20

@fehérfarkas: A kormany rosszul latja... megis mit lattak jol az elmult 3 evben, meg abbol mi jott be amit ellenzekben mondtak? Semmi!

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 14:48:20

@fehérfarkas: Bocs nem neked irtam hanem atrra amit beideztel.

fehérfarkas 2013.10.22. 14:50:26

@Emmanuel Goldstein:

Most találtam ezt az idzetet. Vlamiért aktuálisnak érzem a Fidesszel, Békamenettel, Palcsó Tomival, Fradi B középpel, Simicska-Nyerges párossal, közmédiával, Alkotmánymódosításokkal kapcsolatban:

"Ha hagyod elszaporodni a csótányokat, (...) akkor megszületnek a csótányok jogai. Amelyek természetesen kétségbevonhatatlanok. Aztán énekeseik támadnak, és magasztalják őket előtted. Arról énekelnek, milyen megrendítő a pusztulástól fenyegetett csótányság sorsa." (Antoine de Saint-Exupéry)

Kivlov 2013.10.22. 14:51:39

@Kakimaki0123456789:
De az államé. Mivel az önkormányzat a működéséhez szükséges lé nagy részét az államtól kapja. innentől kezdve nincs miről beszélni.

tobeor 2013.10.22. 14:52:09

@Kivlov: te támogatod a pénzszórást nem én. nem tetszik amit látsz a tükörben?

randomuser1 2013.10.22. 14:55:37

@fehérfarkas: sebaj, pilótának se volt valami ügyes :)

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 14:56:55

Tobb gond is van ezzel az intezkedessel.
Eloszor is ez egy politikai hajciho ami a nyugdijas valasztoknak szol. Na meg a rendparti szavazoknak, tehat a Jobbik fele kacsingatnak.
Masodszor olyan modszerekkel akarja atrendezni a gazdasagi eroviszonyokat (pld legyen ez meg az olcso) amikkel sokkal nagyobb csinalnak vele mint az eredeti problema.
A szegenyseget egyebkent ok okozzak az adorendszerukkel, ok tartjak fent a szegenyek folyamatos vegzalasaval.
Szoval raadasul meg alszent kepmutatok is.

Kivlov 2013.10.22. 14:57:50

@tobeor:
én nem támogatom.
nem hiányzott a nyugiknak dobott 18E Ft sem 20002ben. 4-5 stadion ára volt összességében. :D

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 15:03:45

@Kivlov: Ebbol nem kovetkezik hogy az adossag az allame. Egyreszt az onkormanyzatoknak sajat beveteleik is vannak, eleg sok, sajattulajdona, ingatlan vagyona stb. Masreszt az allam nem vallalt automatikusan kezesseget az onkori adossagokra, ha az onkormanyzat nem tud fizetni, az allamnak nincs fizetesi kotelezettsege.
Azzal hogy atvette az adossagokat, tulajdonkeppen a jol gazdalkodo onkormanyzatokkal fizetteti ki a rosszul gazdalkodok adossagat.

Kakimaki0123456789 2013.10.22. 15:04:37

@Kivlov: akkor tamogatnad a nyugdijcsokkentest?

Kivlov 2013.10.22. 15:08:42

@Kakimaki0123456789:
egyértelmű. nem fűnyíróelven, de igen. rég azt kellett volna.
Pl miből emeltük a nyugdíjat 2009ben, amikor majd -7% volt a GDP "növekedés"? Mert azt akkor is emelték, azt mindig emelni kell! tiszta vicc.

Kivlov 2013.10.22. 15:10:01

@Kakimaki0123456789:
Oké. akkor van egy jó 5letem: az állam nem ad egy vasat sem az önkormányzatoknak: oldják meg ahogy akarják. A megmaradó pénzt a tényleges államadósság csökkentésére, adócsökkentésre, és fejlesztésekre fordítjuk. Ez csak adósság-áttolás lenne, semmi több...

dr kíváncsivagyok 2013.10.22. 15:14:49

Hát hatósági ár volt már nálunk...
Jól bevált !

nu pagagyí 2013.10.22. 15:26:18

"Legyen minden ugyanúgy, mint régen! (Orbán)".

Követeljük a háromhatvanas kenyeret, a a Terv- és Árhivatalt, a tokás párttitkárokat, Rajnák elvtársat külön is, a VOR öltönyöket, a tsz-melléküzemágak fröccsöntő műhelyeit, a még láthatóbb rendőrséget, az illegálisan terjesztett pornó lapokat és a nyugati reklámszatyrokat!

tobeor 2013.10.22. 15:26:27

@Kivlov: de támogatod. az előbb írtad a stadionstoppos javaslatomra hogy "marhaság".
kicsit zavaros vagy, találd ki mit akarsz aztán gyere vissza.

Kivlov 2013.10.22. 15:36:58

@tobeor:
nem támogatom. mert szerintem nem szórás.
inkább 10 éve elmaradt beruházás...

fehérfarkas 2013.10.22. 15:49:02

@Kakimaki0123456789: "Ja es had tegyem meg hozza hogy ez ugyanaz a kormany aki AREMELEST kert a dinnyere, mert a terlemonek nem volt eleg nagy haszna rajta.
Azert az AFA-t nem csokkentettek, azt fizesd csak meg, kell a penz stadionra!"

A dinnye más. A dinnye áremelését javasló fideszes politikus a tényleges termelőktől önköltségi ár alatt vásárolta fel a dinnyét (a politikai hatalmával megzsarolva őket), majd a többszöröséért adta el. Neki csak a fuvarozás és a könyvelő megfizetése került költségbe.
Erről a sajtó is cikkezett.

A dohánytermékeknél is amíg nem fideszesek kezében volt a trafikmutyi előtt, addig 3%-ban volt államilag megszabva az árrés. Most, hogy a többségüket elvették a korábbi vállalkozóktól és fidesz érdekeltség kezébe adták, egyből 10%-ra felemelték az árrést.

És ezt látjuk minden területen, amihez a Fidesz hozzányúl.

Van is erről egy humors videó:
cifrakaloda.blog.hu/2013/10/20/egy_oligarcha_vallomasa?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_10_21&utm_campaign=index
Ha kicseréljuk a párt és az oligarcha nevét Fideszre és Simicskára, akkor máris nem paródiát, hanem a valóságot kapjuk meg.

tobeor 2013.10.22. 15:52:02

@Kivlov: ha nem támogatod, akkor miért írtad a stadionstopra hogy marhaság?
szerintem te azt se tudod mit akarsz. számolj már el magadban 3-ig mielőtt válaszolsz, hátha akkor konzekvens bírsz lenni.

Kivlov 2013.10.22. 15:54:34

@tobeor:
te meg nem tudsz magyar szöveget értelmezni...

fehérfarkas 2013.10.22. 16:05:43

@Kakimaki0123456789: "Mindig abbol indul ki a jobboldal hogy az egesz kereskedelem nem mas mint egy osszeeskuves a nep kifosztasara.
Mert nincs am piaci verseny, es a versenyben nem az nyer aki olcsobban tudja ugyanazt eladni.
Mondhatjatok hogy de vannak kartellek. De az allam eszkoze a kartellel szemben nem a hatosagi ar hanem a szabad verseny, ahol barki a piacra lephet. Draga a hus a boltban a nagyker (vagy mas sotetben bujkalo) miatt?
Es a kistermelo olcsobban tudja adni a piacon akkor ez majd nem viszi le az arakat? Miert is nem?
Ja hogy a kistermelot az allam ellehetetleniti? Akkor ki is a felelos?"

Ebben igazad van, csakhogy ők saját magukból indulnak ki, hogy a Simicka-Nyerges cége, Nézőpont Intézet, Századvég, Continental Dohánygyár (ne keverjük össze a külföldi autógumigyárral), CBA hogyan intézik az az üzletet. Azt hisziik, minden vállalkozás úgy működik mint az ővéké. Elképzelni sem tudják, hogy mi a a piaci verseny, és vannak vállalkozások, amelyek a piaci verseny szabályai szerint működnek.

Meg az a verenyképtelen fideszes cégeknek nem is lenne jó, mert egy igazi piaci versenyben csődbe mennének.

multi84 2013.10.22. 16:11:41

kivételesen igazuk van, csak a kereskedők járnak azzal jól ha leviszik mondjuk 10%-ra aztán a 17% maradékot ugyan úgy kifizettetik a néppel csak nem az egyik rakja most zsebre hanem a másik.

Igen hülye az az ember aki elhiszi egy kereskedő azon szavát hogy ha kap -17% áfa könnyítést akkor majd annyival is adja olcsóbban. Talán adnának 1-2 %-ot a jelenlegi árból csak úgy tessék lássék módon...

2013.10.22. 16:20:42

Én azt gondolom,hogy mindenki fogja amije van,és fusson!
De kurva gyorsan,ki merre lát!

♔bаtyu♔ 2013.10.22. 16:31:48

@multi84: Ez bizony benne van a zsákban, ráadásul ha tényleg ez történik, a balliberális pártok ugranak Rogánéknak, hogy hol van a jelentős árcsökkentés.

Lehetne erről szó, mert egyáltalán nem hülyeség, de csak 2014 nyarától és akkor is úgy, hogy egy nagyon jelentős piaci szereplő "becsületes". A többi kénytelen követni.

christophe 2013.10.22. 16:33:08

lesz mèg hentes-mutyi,beszaràs amit ezek csinàlnak,elobb-utobb jon a kommunista szombat....

fehérfarkas 2013.10.22. 16:36:56

@jogalany: "2. mert a jövedelmek (átlagos) már nem tudták a megélhetés költségeit fedezni"

Talán nem kellett volna csökkenteni a nettó bért a 270.000 Ft/hó bruttónál kevesebbet keresőknél (= a munavállalók 70%-a) az 1 kulcsos adó bevezetésével és az adójóváírás eltörlésével, és akkor több pénz maradt volna az embereknél.
Én nem kellett volna az unortodox multi és vállalkozás ellenes politikával leállítani a gazdaságot, hogy a multik befektetés helyett inkább leépítsenek, a kkv szektorban pedig egyre több vállalkozás menjen csődbe.
Persze nem minden cég jár így: a fideszes cégek soha nem látott árbevételre tesznek szert. Pl. a Közgép 400 milliárdnyi állami közpénzre kapott megrendelést. De Nézőpont Intézethez és a Századvéghez is repdesnek a milliárdos kormányzati megrendelések.

Talán a gazdaságot nem kellett volna tönkretenni az unortodox szabadságharcos politikával. Bár a közgáz könyvekben ilyen kifejezést nem találtam, ezért úgy gondolom, hogy az unortodox szabadságharcos gazdasgpolitika valójában nem ms mint a hozzá nem értésnek és a dilettantizmusnak a fideszes elnevezése.

2013.10.22. 16:38:01

@christophe: Minek a kommunista szombat,amikor egész hónapban a fideszkommenizmust építi a nemzet közalkalmazottként,közmunkásként vagy akár vállalkozóként?

Szúnyog 2013.10.22. 16:43:46

A Morgás joga vajon mikor foglalkozik ismét a bajai videóval?
Feltehetné az aktuális kérdéseket, mivel az előzőek részben idejétmúltak
- Mesterházy is tudott-e a bizonyíték hamisításról, vagy csak a helyettese?
- Mennyit kaptak vajon a kamuvideó készítői?
- Ki vitte át a HVG-hez a videót?

Stb..

dr kíváncsivagyok 2013.10.22. 16:52:18

Szégyellni kéne , nem megrendülni ...
Meghalt , Isten nyugtassa és sirassa a családja !

A Fidesz, a KDNP és a Jobbik is mélyen megrendült a hír hallatán. Vona Gábor (Jobbik) külön kiemelte Für Lajosnak "a Magyar Gárda gárdistái melletti önzetlen és állhatatos kiállását".

dr kíváncsivagyok 2013.10.22. 16:53:13

@Szúnyog: Sőt,...Mesterházi vette fel !

2013.10.22. 17:06:01

@Szúnyog: Ha már ennyi kérdést feltettél,azt is megkérdezhetnéd hogy-
-Miért nem működik a vatera?
-Miért nem lesz holnap a Szulejmán a tv-ben?
-És ki ölte meg Laura Palmert ?
Köszike!

tobeor 2013.10.22. 17:13:37

@Kivlov: Mondd már kereken, támogatod a stadionstoppot vagy sem? Duma nem kell, csak egy egyértelmű válasz.

Chalky White 2013.10.22. 17:20:01

@multi84: mivel az áfacsökkentés azonnali csökkenést jelentene senki nem teheti meg hogy a különbözetet eltünteti. Hosszabb távon, amennyiben mindenki ugyanúgy növelné az árakat az áfacsökkentésből adódó megemelt árrés elméletileg benyelhető lenne.

És akkor most jöjjön a de.

De. Mivel verseny van, ezért ha csak a kormányzat nem szólít fel kartelezésre (lásd dinnye), vagy önszántukból nem karteleznek, az árat a kereslet-kínálat határozza meg, mint mindenhol. Ha nincs verseny, nincs fejlődés, nincs innováció, nincs minőség.

Gondolom mindenki(?) emlékszik milyen remek kis választék volt annak idején a boltokban. Remek autókat is lehetett kapni, szalonból, azonnal, a telefonra sem kellett a korszerű Matávnál/Postánál éveket várni, a műszaki cikkek is rohamtempóban fejlődtek akárcsak a többi kgst szupertermék. A Skoda is felvásárolta a Volkswagent.

Tisztára mint egy tündérmese. Csak éppen nem igaz. Wake up, Neo.

déjá vu39 2013.10.22. 17:27:56

@multi84: "Igen hülye az az ember aki elhiszi egy kereskedő azon szavát hogy ha kap -17% áfa könnyítést akkor majd annyival is adja olcsóbban. Talán adnának 1-2 %-ot a jelenlegi árból csak úgy tessék lássék módon... "

Na várjál csak. Én biztos vagyok abban, hogy a nemzeti CBA azonnal lecsökkentené az árakat, sőt még bónusz csökkentést is adna.

És akkor mindenki a CBA-ban vásárolna.

déjá vu39 2013.10.22. 17:32:39

@Chalky White: R"emek autókat is lehetett kapni, szalonból, azonnal, a telefonra sem kellett a korszerű Matávnál/Postánál éveket várni"

Ja. Az első Trabantomra 5 évet vártam, telefonra 18-at.

Csak a hozzászólók ezt vagy nem hiszik el, vagy azt gondolják, hogy az Jani bácsi hibája volt. Pedig csak rendszerhiba...

Ez van, az ébredés még hátra van. A történelem mag csak ismételgeti önmagát.

2013.10.22. 17:39:53

Azt sem értem,hogy az a nyomorult kereskedő,miért nem profitálhat?
Nem kapitalizmus van,vagy mi?
A kereskedő sem kereshet többet,mint egy közalkalmazott?
Milyen ország ez?

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.10.22. 17:44:02

@Szúnyog: ezeket a kérdéseket a rendőrségnek kellene feltenned, itt morgunk, nem tényfeltárunk.

Kerek négyszög 2013.10.22. 17:48:25

@Jóképességű Takarítónő:

"Azt sem értem,hogy az a nyomorult kereskedő,miért nem profitálhat?"

Mert a magyar néplélek alapból úgy gondolkozik, hogy mindenki csak az ő vérét szívja, mindenki rajta élősködik, ő csak rosszúl járhat mindennel. Persze ha tenni kéne valamit a jövőért, akkor azt lehetőleg más tegye, de az eredményekből ő is kér, mert ő egy igazi magyar, tehát jár neki. Az a szolgáltató, amelyiknek bármennyi nyeresége van, az csakis az ő lenyúzott bőréből lehet.

Fideszkomcsiék pedig nagyon ügyesen erősítik ezt a kádárista függést.

Kerek négyszög 2013.10.22. 17:55:35

@Chalky White:

Igazad van, csak az a baj, hogy a rezsicsökkentős elbutult (elbutított) magyar emberek fejében valami olyasmi van, hogy a kommunista múlt ócsó agyondotált agyonszabályozott világa a fejlett kapitalista rendszerek bőséges árúkinálata összeházasítható. Eszébe nem jut a békemenetes birkának, hogy ez soha, de soha nem fog létrejönni, a kettő kizárja egymást.

Chalky White 2013.10.22. 18:13:32

Szerintem válasszük ketté az országot.

A fidesz kap egy darabot, azt' ott olyan bolsevik királyságot csinál amilyet akar.
Felőlem minden pénteken rendezhet egy békemenetet. Minden egységesen 1Ft lesz. Minden az állam kezében, minden cég fideszes, minden termény fideszes földön fog nőni. A hírek mindennap a boldogságról, jólétről és persze a hanyatló nyugatról szólnak. A piszlicsáré ügyekben is maga Orbán dönt majd. A főbb pozíciókban családtagok, ismerőkök, elvtársak.

Ismerős igaz?

Mindenki más aki szeretne inkább a hanyatló nyugathoz csatlakozni meg megkapja a másik részt, a kapitalizmus és a demokrácia minden előnyével hátrányával.

Ti melyikben élnétek szívesebben?

zsg? 2013.10.22. 18:15:50

A tisztelt Blogger már megint elköveti azt a hibát, hogy egy közgazdasági analfabéta nyilvánvaló hülyeséget tartalmazó kinyilatkoztatását szakmai szemmel, de legalábbis józan paraszti ésszel próbálja értékelni. FATAL ERROR!

A józan ész súlya hibahatár alatti a fidesz kormányzatban. A szakmai érvek, egyáltalán a józan paraszti ész, pláne a négy matematikai alapművelet nem tartozik bele a fidesz kormány értelmezési tartományába. Ha valaki, mint a lelkes Blogger, szakmai okfejtéssel, netán számokkal próbálja igazolni, hogy mekkora állatság az éppen aktuális kinyilatkoztatás, a kormányprogram DATA OVERFLOW üzenettel elszáll, illetve végtelen ciklusban elindul a NEM LESZÜNK GYARMAT című szubrutin és elvon minden processzor teljesítményt.

A NEM LESZÜNK GYARMAT szubrutin önálló biológiai entitásnak látszó, de valójában távvezérelt bot sereget indít be (közismerten az "ostoba trollok", kevésbé közismerten a "szellemi honvédők"), melyek egyenként elkezdik futtani a MOCSKOS KOMCSIK, a LIBAJNAI, illetve a NEM HAGYJUK A REZSICSÖKKENTÉST programokat, majd szintúgy végtelen ciklusba kerülnek. A kifulladásig pörgő botok újraindítása a következő békemenet alkalmával történik meg (ezért is hívják békemenetnek, mert amíg a trollok az utcán menetelnek, addig a neten béke van), ekkor új üzeneteket töltenek beléjük és egy gyors karbantartás után újraindítják őket.

christophe 2013.10.22. 18:37:57

@Jóképességű Takarítónő: nosztalgia,màr csak ez hiànyzik,a kommunizmushoz M.o-n :-)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.10.22. 20:34:14

@zsg?: ezek szerint holnap újrakalibrálják a trollokat?

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.23. 15:33:26

@Kőmíves Kelemen:

Jogalanynak igaza van. Én magam nevelem a csirkéket, és ha az nem eszik tápot, bizony nagyon ráfizetésesen tudnám csak eladni. Persze nem teszem, nem eszik tápot, és el sem adom, mert a takarmány árát nem tudnád megfizetni. Táp nélkül a csirke két hónap alatt nem nő akkorára amekkorát te vizionálsz.

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.23. 15:59:15

"Igaz, az árak nem fogják tükrözni a valós ráfordítást, de volt már jópár évtized, amikor ezzel együtt tudott élni a magyar."

Ezzel soha nem tudott együtt élni senki, csak kénytelen volt.
Az nem igaz, hogy a hatósági ár jó megoldás.
Emlékszem arra, amikor a szabályozott árak mellett a magyar ipar termékét kénytelenek voltak külföldön eladni azért, hogy az állam dollárhoz juthasson ( ami azért kellett, hogy a kükloiícokokn alapanyagokat vehessene ). A külföld viszont kevesebbet adott a termékért, mint amennyibe annak előállítása került. Magyarul veszteségesen adták el. Ráadásul olyan termék volt, ami a magyar piacon átlagon felüli minőségnek számított, de belföldön sehol, senki ( kivéve a könnyűipari miniszterasszonyt) nem tudott venni, mert nem forgalmazták, kellett a külföldi piacra.

Talán ezek a körülmények is vezettek a rendszerváltáshoz, és ha ilyen helyzet nem állhat ismételten elő, azért a magyar gazdaságot az árak tervezett állami szabályozása még jobban vissza nyomná a 90 előtti szintekre. Hosszú távon a piaci viszonyokba ilyen módon nem lehet beavatkozni, az a gazdaság torzulásához, összeomlásához vezet. Nem hiszem, hogy lenne az országnak erre a kísérletezésre újabb 50 éve. Nem szabad, hogy legyen.

Kivlov 2013.10.24. 08:32:47

@tobeor:
ha tudnál magyar szöveget értelmezni, leírtam: nem támogatom!

tobeor 2013.10.24. 11:25:46

@Kivlov: Akkor mit havodáltál korábban? Ha nem támogatod a stadionstoppot, akkor támogatod a stadionépítésben megtestesülő eszetlen és bűnös pénzszórást.

Kivlov 2013.10.24. 11:55:37

@tobeor:
de a pénzszórás stopot támogatom.
de az nem itt van. max szerinted.
szerintem az a segélynél van meg a nyugdíjnál.

tobeor 2013.10.24. 13:57:47

@Kivlov: HAHAHA, szóval szerinted egy ilyen helyzetben lévő országnak nincs jobb helyre tenni 140 milliárdot, mint stadionokba :DD
Hülye vagy Kivlov, és akkor még finoman fogalmaztam. De inkább agymosott hívő, aki Orbán akkor se merné kritizálni ha ezermilliárdot nyomna a stadionokba...

Kivlov 2013.10.24. 14:02:38

@tobeor:
mondom: ezeket az építkwzéseket 10 éve kellett volna megcsinálni.
Milyen helyzetben? M.o. soha nem lesz olyan helyzetben a következő 50-100 évben, hogy egy 100 mrd-s nagyságrendet farzsebből kivágjon. Ez áldozat az tény.
A "kőgazdag" románok mégis meg tudták csinálni. Sőt, kb minden ország a környezetünkben.

tobeor 2013.10.24. 14:18:10

@Kivlov: ne add az ostoba barmot Kivlov. Ebben az országban oly sok mindent meg kellett volna már rég csinálni, de ez nem érv arra hogy elszórjuk a pénzt. Ilyen alapon triplájára lehetne emelni az orvosok bérétől a tanárok béréig egymillió ember bérét. Látványosan kamu szemponttal hülyíted magad? vagy engem akarsz vele hülyíteni? magadat hülyítheted de engem nem, nem ez a pénzelosztás mércéje. nyalhatod viktor seggét napestig, ez a gátlástalan megalomán pénzszórás magyarok elleni bűncselekmény, ezer jobb helye lenne az adónknak.

Kivlov 2013.10.24. 14:20:49

@tobeor:
Ez nem hülyítés. Ott volt annó a stadionrekonstrukciós program. Nem leállítani kellett volna, hanem befejezni, kibővíteni. Ehelyett megyó szétszórta a nyugiknak 18E ft-jával.

tobeor 2013.10.24. 17:41:17

@Kivlov: Sajnállak, barnanyelvű. A magyart legyőzte benned a fideszes. A magyar érdek ellen fordultál, csak azért mert gyáva vagy szembenézni magaddal.

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.25. 12:33:17

@Kivlov:

Aha. Tényleg ott volt a stadionrekonsturkciós program, de sajnos már fürtösfejü sem emlékszik a saját maga által elpocsékolt beléptetőrendszerére.

Tudod amikor a családban kevés a pénz, akkor a keveset előbb olyan dolgokra fordítják, ami hosszabb távra biztosítja a megélhetést. Nem a blogokon ment a vita azon, miért engedhette meg magának a népesség, hogy hitelből menjen a tengerre nyaralni, közben meg itthon munkanélküli segélyből élt a család? Nem emlékszel? Most az állam pénzköltés tekintetében nem különb a pazarló családtól.

Kivlov 2013.10.25. 15:55:27

@látjátok feleim szümtükkel:
"Most az állam pénzköltés tekintetében nem különb a pazarló családtól. "

20 éve nem különb, mert mindig hiány van a ktgvetésben.
ott kéne kezdeni, hogy csak plusszos ktgvetést lehet elfogadni. Csakhát akkor nem futná 3 millió nyugdíjasra egy 10 milliós országban...

látjátok feleim szümtükkel 2013.10.27. 21:34:33

@Kivlov:
Ja. De akkor nem kellett volna ragaszkodni a szolidaritásos nyugdíjrendszerhez, hanem hagyni kellett volna azt, hogy mindenki annyit kapjon, amennyiért megdolgozott.

Kivlov 2013.10.28. 08:42:13

@látjátok feleim szümtükkel:
Most is azt kéne.
Észre kéne venni végre, hogy a jelenlegi nagy szolidáris rendszer csak arra jó, hogy az eredetileg nem rászorulókból is rászorulót csinálunk.
süti beállítások módosítása