2013.10.09. 03:06
Vajon mikor lesz újra többkulcsos a személyi jövedelemadó?
Idén februárban még azt hihettük egy röpke pillanatig, fellélegezhetünk - legalábbis Cséfalvay Zoltán kijelentése alapján, miszerint "az adórendszer elnyerte végleges formáját, egy olyan adórendszer alakult ki a foglalkoztatást és a jövedelmeket terhelő alacsonyabb, illetve a fogyasztást terhelő magasabb adókkal, ami segítheti az ország gazdasági növekedését".
Ehhez képest most, októberben adórendszerünk igazi fideszes vívmányáról, az egykulcsos adórendszer felülvizsgálatáról, illetve lehetséges kivezetéséről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy konferencián:
"Varga Mihály azt mondta, hogy az egykulcsos adórendszertől a fogyasztás növekedésén keresztül a gazdaság növekedéséhez való hozzájárulást várta a kormány. A hatást nehéz mérni, de érdemes még egy évet adni a rendszernek (...)". (fn.hir24.hu)
Igen, a hatást nehéz mérni - főleg akkor, ha a legfőbb kedvezményezettek azok, akik már eleve jómódúak, és bár több pénz maradt náluk, azzal nem a belső keresletet élénkítik.
"A miniszterek többségének átlagban 2,5 millió forintot hozott a konyhára a tavaly bevezetett egykulcsos személyi jövedelemadó, de Pintér Sándor és Németh Lászlóné megfelezte az adóját, 17, illetve közel 9 millió forintot nyertek az adóváltozással. Orbán a lista végén kullog, de még így is csaknem 2,3 millió forintot nyert az egykulcsossal." (origo.hu)
A másik nagy vívmány a gyermekkedvezmény erőteljes megnövelése - a kevésbé jómódúak azonban ezt nem tudták kihasználni, sóhajaikra pedig az illetékesek a fülük botját sem mozgatták. Most azonban, így kampányidőszakban már az alacsonyabb jövedelműek is eszébe jutottak a kormányzatnak, így jövőre ők is szélesebb körben élhetnek a kedvezménnyel. Jobb későn, mint soha, bár kicsit bosszúsak lehetnek azért, hogy ők (és gyerekeik) ennyivel kevesebbet érnek a kormányzatnak, mint a magasabb keresetűek.
Január egytől - a családi adókedvezmény érvényesíthető lesz nemcsak a személyi jövedelemadó, hanem a 7 százalékos egészségbiztosítási járulék és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is, a kormány számításai szerint így 270 ezer család jut majd több bevételhez. Vajon miből fogja a kormány kipótolni a be nem fizetett járulékok okozta hiányt? És hogyan számolják majd ki később a nyugdíjakat?
Matolcsy kimondottan extra gyermekáldást látott igazolva az egykulcsos adó által, de hosszabb távon ez sem igazolódott be, legalábbis a KSH adatai alapján. A jelenlegi adórendszerünk ugyanis a harmadik és további gyerekeket jutalmazza extrán - de már az első és második gyerek megszületése és felnevelése is probléma Magyarországon. Vajon ki az, aki elhiszi, gyorsan vállal egymás után három gyereket, majd egészen felnőtt korukig ugyanazt a jelentős adókedvezményt tudja érvényesíteni úgy, hogy eközben nem bicsaklik meg a karrierje, esetleg nem lesz - akár időszakosan is - beteg vagy épp munkanélküli?
"Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint az egykulcsos adórendszer nagyon sikeres lesz, és azzal minden munkavállaló jól jár majd." (mfor.hu, 2011. július 8.)
Erdős Tibor már 2012. februárjában megfogalmazta az egykulcsos rendszer alapvető problémáit:
"Az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetéséhez kapcsolódó kormányzati várakozások túlzottak voltak: mind a kereslet, mind a lakossági és az országos szintű megtakarítások növekedése elmaradt a várt mértéktől, és a kínálati hatások sem a remélt módon alakultak. Az egykulcsos adó bevezetésének keresleti hatása azért is gyenge, mert csak a jómódúak nettó jövedelme növekedett, és mivel a magyar gazdaság importfüggősége kimagaslóan nagy, az indukált keresletnövekedés nagyrészt az importot, nem pedig a belső keresletet növeli. A tehetősek megtakarítási határhajlandósága érzékeny ugyan a személyi jövedelemadó csökkentésére, de az országos szintű megtakarítási hányad mégsem emelkedik: az egykulcsos adó bevezetése miatt közel annyival nő meg az államháztartás deficitje, mint amennyivel nagyobb lett a jómódúak nettó jövedelme. Az egykulcsos adó bevezetésének kínálati hatása is nagyon erőtlen. Alig nőhet a foglalkoztatás, az adócsökkentés deficitnövelő hatása miatt bevezetett bank- és válságadók, továbbá a devizahitelek végtörlesztésének rendszere rontják a bankok hitelezési hajlandóságát és képességét." (Erdős Tibor)
A "végleges" adórendszerünk zászlóshajója, azaz az egykulcsos süllyed, és ma már egyáltalán nem biztos, hogy csak az ellenzék gondolkodik a többkulcsos személyi jövedelemadó-rendszer választások utáni visszavezetésében.
Kérdés, vajon Orbán Viktor tud-e beosztottja terveiről - miniszterelnökünk még idén áprilisban is úgy értékelte, az egykulcsos adó bevezetése "teljes mértékben" beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
"Olyan adórendszer soha nem lesz, amit az emberek szívből szeretnének" - mutatott rá, hozzátéve: olyan viszont lehet, amelyet "elfogadnak és látják az ésszerűségét". A kormányfő szerint ilyen az arányos adórendszer.
Magyarország jövője azon múlik, hogy az emberek látják-e értelmét a munkájuknak és a több munkának - hangsúlyozta. Úgy vélte, "az arányos adórendszer díjazza a munkát, hiszen aki többet dolgozik, az többet keres és jobban él". " (stop.hu)
Az egykulcsos ütötte költségvetési lyuk (évente cirka 500 milliárd?) befoltozása nem igazán sikersztori - mert mindig kiderül, a végén a zemberek fizetik meg, hívjuk azt éppen tranzakciós illetéknek, 25% helyett 27%-os áfának vagy csipszadónak. És nem feltétlen azok kapják a számlát, akik a lyuk haszonélvezői. Már csak az a kérdés, meddig marad még életben az egykulcsos, és ha megtörténik a többkulcsosítás, vajon hogy lövi be majd a kormány a százalékokat és sávokat, úgy, hogy az az adófizetők többségének elnyerje tetszését (mert ugyebár szívből szeretést senki sem várja el), vagy megint egy viszonylag szűkebb társadalmi rétegnek fog kedvezni? Az idén azonban még a kormány adakozókedvében van, így a lyuk tovább nő, immáron az alacsonyabb jövedelműek felé tett gyermekkedvezmény-gesztussal.
Most már csak várnunk kell türelmesen, melyik párt mit ígér majd a témában - és reménykedjünk, kevésbé költséges, illetve a társadalom jelentős hányadának kedvező megoldás lesz a nyerő.
Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.
Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!
160 komment
Címkék: egykulcsos személyi jövedelemadó portfolioblogger Orbán Viktor Matolcsy Varga Mihály többkulcsos Erdős Tibor
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Minyimányi Monyó (törölt) 2013.10.09. 21:11:39
A baj azzal van,hogy a minimálbér nettója nem 500 ezer havonta.
Vágod ,vagy magyarázzam még?!
MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.10.09. 21:11:49
Sírköves Slomó 2013.10.09. 21:12:30
- Ez így igaz. De Magyarországon sem a szegénység, sem a társadalmi különbségek nem jelentősek.
Minyimányi Monyó (törölt) 2013.10.09. 21:13:52
És ha nem varrja bele a posztó kabát bélésébe.
Mert amúgy minden félre rakott forint ki van vonva a magyar gazdaság körforgásából!
Minyimányi Monyó (törölt) 2013.10.09. 21:14:57
Te nem a Marson laksz véletlenül?
Ott kell lakják,mert egyébként nem mondanál ekkora baromságot.
balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.09. 21:15:40
metal · http://electric.blog.hu 2013.10.09. 21:23:52
Szelid sunmalac 2013.10.09. 21:24:36
Sírköves Slomó 2013.10.09. 21:27:35
Falkbeer_ellencsel (törölt) 2013.10.09. 21:28:17
lefordítva magyarra azt jelenti, hogy:
"Szar az egész, de fél évvel a választás előtt ilyet nem merünk bevallani, ráadásul a választásokra is eltapsolunk még egy rakás lóvét, úgyhogy amint nyerünk visszahozzuk a többkulcsost egy 2014. júniusi-júliusi brutálisan megszorító adócsomag részeként."
zobod 2013.10.09. 21:29:18
Sírköves Slomó 2013.10.09. 21:30:06
Mo. kb. a 30. leggazdagabb ország a Földön. A legalsó tized a legfelső tized jövedelmének az 1/7-ét keresi, amivel Mo-n a nyugati országok átlagánál kisebbek a jövedelmi különbségek.
metal · http://electric.blog.hu 2013.10.09. 21:35:25
Minyimányi Monyó (törölt) 2013.10.09. 21:36:12
Fölösleges minden kommunikáció,mert úgy sem fogjuk megérteni egymást.
Minyimányi Monyó (törölt) 2013.10.09. 21:37:21
De, a vulgáris nyelvhasználat nyomatékosít és jobban benne marad a fejekben.
szabodenesnk · http://szabodenesnk.hu 2013.10.09. 21:37:22
A bűnügyi statisztikák a rendszerváltás óta nem voltak ilyen rosszak. Nőtt az ismerté vált bűnvselekmények száma, valamint a fel nem derített cselekmények száma.
Az, hogy nálunk a felső és alsó decilis közötti különbség az EU-s átlagot meghaladja, az magáért beszél.
Ráadásul a redisztribució kedvezményezettjei igazából nem a legalsó decilisből kerülnek ki.
Szelid sunmalac 2013.10.09. 21:38:51
Minyimányi Monyó (törölt) 2013.10.09. 21:39:44
Szelid sunmalac 2013.10.09. 21:41:07
Attol tartok adojovairasra nincs penz. Az alapveto baj szerintem ott van, hogy feltetelezve is tiz-szazmilliardok folynak ki a kozosbol, es az meg csak a jeghegy csucsa. Vajon mennyi adot lehetne abbol jovairni?
zobod 2013.10.09. 21:48:08
Persze más lenne a történet, ha a dolgozó a bérköltségét kapná, és ő intézné belőle a közterheket, akkor nem lenne jelentősége hogy melyik jogcímen mekkora a terhelés, a nettó/bérköltség aránya érdekelné csak. Intelligensebb munkavállaló tisztában van vele, hogy ez még most, az egykulcsos idején is mellbevágó adat. Semmi értelme tovább emelni az szja kulcsot, és tovább rontani ezt az arányt, csak mert egyesek úgy akarnak jobban élni, hogy a jobban keresőktől elvennének (és persze odaadnák maguknak, ez kimondatlanul ott van a háttérben mindig).
FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.09. 21:48:15
sivataggá teszik a pénzpiacot, kiszárítják a pénztárcákat miközben basznak hitelezni.
A Jóskagyerek 2013.10.09. 21:50:04
Ugyanis 4-500eFt bruttó az a pénz, amiből nyögdécselés nélkül lehet tisztességesen megélni, gyereket nevelni.
Az alatt esélytelen vagy sajnos...
Sandor Akarki 2013.10.09. 21:51:40
szabodenesnk · http://szabodenesnk.hu 2013.10.09. 21:51:41
Sandor Akarki 2013.10.09. 21:55:48
Adóhivatal meg simán látja ki költ többet mint ami után adót fizetett.
Minyimányi Monyó (törölt) 2013.10.09. 21:55:53
Szánalmasak!
Ne segélyeket adjanak és jóváírásokat meg hülye utalványokat,hanem rendes bért!
szabodenesnk · http://szabodenesnk.hu 2013.10.09. 21:56:46
Minyimányi Monyó (törölt) 2013.10.09. 21:57:15
Hjaaaaa...mert azok ŐK maguk lennének,igaz?!
lobaszopiatej 2013.10.09. 22:01:20
+1
legeslegujabbkor 2013.10.09. 22:01:48
Sandor Akarki 2013.10.09. 22:03:07
Kivlov 2013.10.09. 14:16:43
@Mitzimackó:
"csak hát a közszféra a legnagyobb munkaadó, tudod"
ezen kellene legelőször változtatni.
Mit is mondasz? Magán rendőrség, magán adóhivatal, magán önkormányzat, csak magán iskolák, magán büntetésvégrehajtás, magán határrendészet, kizárólag magán orvosi rendelés, magán mentőintézet, magán kórházak, magán hadseregek magán lőszerrel...
Jól értelek, szerinted ez jobb világ lenne? Én személy szerint nem tudom.
legeslegujabbkor 2013.10.09. 22:04:20
FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.09. 22:04:51
a világszerte elismert művészek nem nyomorognak, hanem jól élnek
azok a művészeknek magukat képzelő lúzerek nyomorognak akik piacképtelen szart állítanak elő, és egymást nyalogatva szidják a világot, hogy őket nem érti meg senki. belterjes barmok...nem művészek.
balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.09. 22:05:08
légy érdekelt abban, hogy segélyezzék+oktassák őket+ a gyerekeiket ne engedjék ki 16 évesen az iskolából, vagy adjanak a kezükbe minőségi asztalos-vizsgát addigra. és máris nem kell a te adódból senkit segélyezni.
most ami nálad marad, előbb-utóbb hozzájuk megy. még mindig nem a realitásokat nézed, hanem az indulataid beszélnek. igen, a szocik szarul csinálták, de a fidesz is. egyik sem oktatással és növekvő gazdasággal küzdött a szegénység ellen, így meg nehéz lesz nem a 10 millió szegény országának lenni 20 éven belül
legeslegujabbkor 2013.10.09. 22:07:28
FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.09. 22:07:49
irigy sekélyes szöveg ez. jobb teljesítmény, több lóvé...több tanulás, jobb fizu, keményebb munka több fizu, folyamatos képzés, fejlődés, kockázatvállalás...nagyobb erdemény, és karrier.
persze a partvonalról óbégatni, hogy fizessenek többet...könnyű
legeslegujabbkor 2013.10.09. 22:10:50
Joszip Zsugás Vili (törölt) 2013.10.09. 22:12:16
Az milyen közteherviselés, ahol a minimálbéres, piacon alig eladható gyári sormunkás 0% adót fizet, miközben a mérnök 38-40 %-kal adózik?
Az milyen közteherviselés, ahol a feketén dolgozó havi 6.200 forinttal lerendezi a TB-t, miközben a mérnök havi 40-50.000 -ért ugyanazt a szart kapja a kórházban, mint ő?!
Az milyen közteherviselés, ahol aki lófaszt sem fizet az kicsinyke nyugdíjat kap, aki meg havi 60-70 ezret fizet, az kap egy kicsit többet?
gtri 2013.10.09. 22:15:09
Mindenekelőtt egy megjegyzés. Vitatkozik itt mindenki, de egyetlenegy adat hangzott csak el: "500 milliárdott hagyott a gazdagok zsebében" az egykulcsos adó. Semmilyen más adat nem szerepelt. Hogy lehetséges tények nélkül vitatkozni? Miféle vitakultúra ez?
A többkulcsos adózást azért szeretik, mert 285 000 ember kizsigerelésével meg lehet venni 2 000 000 ember szavazatát. (2012 előtt az adórendszer az adócsalóknak kedvezett.)
Amíg a JÖVEDELEMADÓZÁST preferálók nem fogják hatékonyan ellenőrizni MINDENKI JÖVEDELMÉT, addig nem beszélhetünk KÖZTEHERVISELÉSRŐL.
Egy ilyen egyszerű programot szeretnék látni: Többkulcsos adózás + mindenkire kiterjedő kíméletlen adóellenőrzés
Amit a többkulcsot propagálók ígérnek: többkulcsos adózás + azért titeket, tisztelt adócsalók annyira nem fogunk bolygatni, csak azt a 285 000 embert akit már korábban is abajgattunk.
Nos, akkor először jöjjenek a tények, hogy milyen volt a többkulcsos adózás:
Ilyen viszonyok uralkodtak SZJA fizetés tekintetében 2010-ben:
Magyarországon 2010-ben 285 000 olyan ember volt, akik évi 5 millió forint fölötti jövedelemmel voltak bejelentve. Ők 1505 milliárd forint SZJA-t fizettek.
1 960 000 ember volt, akik 1,4-5 millió forint közötti jövedelemmel voltak bejelentve. Ők kb. 318 milliárd forint SZJA-t fizettek.
2 237 000 ember kevesebb, mint 1,4 millió éves jövedelemmel van bejelentve. Ők összesen 36 milliárd forint SZJA-t fizettek.
forrás:
www.rsmdtm.hu/egykulcsos-szja-php
apenzszava.blog.vg.hu/2011/02/16/egykulcsos-szja-aldas-vagy-atok/
"A fenti grafikon megrázó adatokat tartalmaz, hiszen az látszik, hogy Magyarországon az éves személyijövedelemadó-bevételek több mint 80 százalékát a teljes magyarországi populáció kevesebb, mint 3 százaléka, vagy más megközelítésben az adóbevallást benyújtók kevesebb, mint 6,5 százaléka fizeti be a költségvetésbe."
Ha 2 237 000 ember gyakorlatilag nem fizetett SZJA-t 2010-ben, akkor nem csoda, hogy ők azt követelik, hogy a számukra hátrányos változást csinálják vissza és továbbra se kelljen semmi SZJA-t fizetni.
-----------------
Emellett az alábbi cikket érdemes elolvasni adócsalás ügyben (szintén a 2010-es állapotokat rögzíti):
www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/nem_vart_toresvonal_az_orszagban_a_jovedelemeltitkolas_menten.182919.html
De lenne egy javaslatom is. Aki ki szeretné próbálni a többkulcsos adózást és társasházban lakik, az javasolja a következő közgyűlésen, hogy pl. a mindenkire kötelező 10 000 Ft-os közös költség befizetése helyett vessék ki a "gazdagokra" a 30 000 Ft-os befizetési kötelezettséget és a "szegények" ne fizessenek semmit. (Persze tudom, hogy a közös költség általában lakásmérettel együtt változik, de a példa kedvéért ezt elhanyagoltam) Természetesen mindezt úgy, hogy csak a bejelentetten, legálisan dolgozók jövedelmét veszik figyelembe, a feketézők jövedelméről meg elegánsan megfeledkeznek, hiszen "nem lehet mindenki mellé adóellenőrt állítani". Aki beleesik a "gazdagok" csoportjába, annak megváltozik majd a világképe. :):):)
És lenne még egy kérdésem, hogy lehetséges, hogy egyesek 242 milliárd dollárra teszik a Magyarországról kiáramlott offshore pénzek mennyiségét (forrás: index.hu/gazdasag/vilag/2012/07/23/offshore/), mikor annyian, de annyian védelmezték 1990-től kezdve a szegényeket és a gazdagok ellen harcoltak szüntelen? Hogy tudták ezek a gazdagok kicselezni az ellenük oly ádázul harcolókat? (Megjegyezném, hogy minimum 100 millió forint az, ami felett megéri kivinni a pénzt, tehát nem az évi 6 millió forintot kereső "gazdagok" vitték így ki a pénzüket)
Semmi kétségem sincs, hogy az igazán gazdagok mindig megússzák (most is, de a baloldal alatt sem kellett panaszkodniuk), de az 5-12 millió forint éves jövedelmű réteget szívesen megnyúzná a sok "a gazdagok fizessenek többet" jelszót hangoztató ember.
Sandor Akarki 2013.10.09. 22:19:38
"Nyolc elemis polgárokkal viszont nehéz lesz tudásalapú társadalmat építeni."
Ezek a balfaszok (vagy jobbfaszok) nem tudás alapú társadalmat akarnak építeni, hanem "munka alapút". Azaz, Indiával, Kínával, Pakisztánnal akarnak árversenyre kelni. Inkompetens hülyék gyülekezete.
Amúgy a kínai minimálbér US$200 körül van, azaz 45E Ft hasonló jövedelm adó mellett (ott nincs tételes ez meg az, egy levonási sor van és kantontól függ mennyi). Hong Kong minimálbér 160E forint körül van.
Fekete Mamba 2013.10.09. 22:20:57
A tapasztalat is bizonyítja, hogy milyen fáintosan fejlődik minden, ha a teljes fizetésre bejelentett marhákat csontig kopasztjuk, mint azt a 1990-2010 közti aranykor is mutatja.
És amúgy kéretik rögtön zárt osztályra vinni azt a magyar politikust, aki nem a szaros proliirigységre és potyalesőkre alapozza a programját, ugyanis az ilyen politikus nyilvánvalóan elmebajos. A Fidesz is tudja, hogy ha átveszi az ellenzéket játszó impotenciabajnokok egyetlen hívószavát, akkor már most feladja és önként tökön lövi magát mind, Bajnaitól kezdve Schmuck babuciig.
FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.09. 22:21:39
ennyi a lényeg. le is zárhatnánk a topikot.
Makkasz 2013.10.09. 22:24:09
A jövedelem a munkaerőpiaci helyzetet (kereslet munkára vagy munkanélküliség), és a munkaerőpiacon elfoglalt, betöltött szerep értékét tükrözi. Ezen senki nem tud változtatni.
legeslegujabbkor 2013.10.09. 22:29:22
zobod 2013.10.09. 22:32:54
@legeslegujabbkor: Finnországban egy 15-20 éve pályán lévő pedagógus simán keres annyit, mint bárki más értelmiségi. A szakma státusza szerintem semmivel nem gyengébb, mint mondjuk egy jogász, mérnök, kis túlzással akár egy orvos megítélése. A pedagógusképzésbe a legjobb fejű gyerekek kerülnek be és amennyire tudom, csakis mesterképzés szinten. Senkinek nincsen egy szava sem a rendszer ellen, mert a finn pedagógusok a világ legkiválóbb oktatási rendszerét hozták létre, és működtetik. Személy szerint nagyon örülnék, ha nálunk is így lenne, de egyelőre csak gyenge oktatási rendszer van meg néhány elitképző, ez ami a teljesítmény oldalon látható, ezzel szemben permanens nyafi és és bérharc van a másik oldalon. Az pedig önmagában nem tárgyalási alap - csak nálunk a szavazatok miatt - hogy valaki szeretne jobban élni.
legeslegujabbkor 2013.10.09. 22:34:28
nandras01 2013.10.09. 22:35:00
"Ahhoz hogy kilpjünk ebből a balkáni állapotból csak a jövedelemk jelentős emelésn át vezet az út."
persze, nem lenne rossz, de ha nincs magasabb kereslet, ami magasabb termelékenységet indukál, akkor azért kissé nehéz emelgetni azt a jövedelmet...
abban igazad van, hogy a többkulcsos adó a teljesítmény ellen dolgozik- ez közgazdaságtani alaptétel, de valamiért a világ nagyobb, sőt döntő részén mégis a többkulcsos adó dívik.
biztosan tele van a világ ostobákkal, akik nem értenek a gazdasághoz... vagy az egykulcsos adó csak mint íróasztali modell működik..?
bár, ha azt nézem, hogy mifelénk is milyen faszán bejött az egykulcsos, meg is ugrott tőle a belső fogyasztás, meg sokszázmilliárdos hiány sem következett belőle, a foglalkoztatottság is az egekben, a különféle adónemeket sorban törli el a kormány, annyi a költségvetés bevétele, meg az áfa is a béka feneke alatt... ööööö... vagy ez egy párhuzamos valóságban lenne így..?
teljesen össze vagyok már zavarodva.
Sírköves Slomó 2013.10.09. 22:36:02
Én is megvettem a szomszéd csórika lakását, aki devizahiteles lett amikor azt hitte hogy megteheti. Most 2x annyival tartozik és nincs lakása, amit fele áron adott el.
Nemzeti Dohányos 2013.10.09. 22:36:31
Hát, ha az a cél, hogy több legyen a nyugdíjjárulék, akkor valóban többet érnek a magasabb keresetűek. Ezért sem értek egyet az adókedvezmény kiterjesztésével járulékokra, mert ezzel lett egy nagy réteg, aki semmit sem fizez, de nyugdíjra, eü-re jogosult. Hát így nem lesznek megvédve a nyugdíjak.
Közben meg van pofájuk a "gazdagok" adójának emeléséért sírni, miközben a közösbe nem raknak semmit se, csak kivesznek.
Makkasz 2013.10.09. 22:36:46
Reméljük sokára.
A címben többkulcsosat említ a szerző, de ne gondoljátok, hogy igazságosra, vagyis minél több adót befizetsz, annál kisebb kulcsra gondol, hiszen közszolgáltatásokból egyszerűen képtelen a többet adózó, értékteremtésben előljáró egyén arányosan többet igénybe venni.
De miért reméljük sokára lesz progresszív?
Mert ahogy nem volt itt az ideje az egykulcsos szja-nak, annyira pusztító lenne most a progresszív:
- 1,8 millió ember dolgozik a versenyszférában, ő tartanak el 10 milliót. Ezen emberek 10%-nak a nyakába varrnának több terhet,
- 500.000 ember hagyta el az országot. Töbsségük magasan képzett szakember, aki nyílván rohanna haza a progresszív adó hírére,
- a progresszív adó gyilkos ösztönt tart fenn, az írigységet, és a szükséges nagy, erőszaktevő állam igényét.
500 mrd-os lyuk? Van egy hírem pubik. 5.000 milliárddal kisebb állammal is működne az ország. De nézzük csak az 500 mrd-t, különösebb erölködés nélkül:
- köztévé megszüntetése, M1-en természetfilmek, történelmi filmek, 0 reklám jelenlegi 100-a alkalmazott. Évi 70 md megtakarítás,
- MÁV értékesítése. Évi 270 mrd megtakarítás,
- Stadionok nem építése. Évi 100 mrd megtakarítás.
- Külképviseletek többségének bezárása. Évi 50 mrd megtakarítás.
- Miből legyen még 10? Testnevelési stratégia 7 mrd.
- Sereg racionalizálása, hadrafoghatatlan patyomki fegyverek értékesítése, leépítés. 10 mrd.
Túlszaladtam, pedig bele sem kezdtem.
A válságnak nem oka az egykulcsos adó, és nem megoldása a progresszív adó.
Baloldal azért tűzte zászlóra és tépi a száját ezen, mert választóiban nagyobb az írigység mint a tenni, vagy jólétre való vágy.
A nagy állam bűn, megöli a nemzetet.
Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.
legeslegujabbkor 2013.10.09. 22:37:24
Qub 2013.10.09. 22:38:50
Annyi kiegészítéssel hogy a NAV-nak állítólag jelenleg nagyjából 2000 milliárddal tartoznak az "adóoptimalizáló" magyarok.. Ez négy évi "egykulcsos" adó..
És véleményem szerint a NAV csak karcolgatja az adócsalásokat.. Tudom hogy kb 1/6 1/7 részre szokták venni a fekete és szürkegazdaságot, de szja szinten ez szerintem valahol 70-80% körü van.. nem ismerek olyan magyar céget ahol ne zsebbe fizetnének.. Mindenki emlékszik még az előző többkulcsosra.. Multin kívül nem tudtam elmenni olyan állásinterjúra ahol nem azt mondták hogy ennyi, + ennyi zsebbe.. úgyhogy maradtam a multinál mindig...
Sírköves Slomó 2013.10.09. 22:39:59
- túl magas a szegénységi küszöb. Máshol munkával nem keresnek ennyit.
'A bűnügyi statisztikák a rendszerváltás óta nem voltak ilyen rosszak.' - ezt honnan veszed?
'Az, hogy nálunk a felső és alsó decilis közötti különbség az EU-s átlagot meghaladja, az magáért beszél.' - de nem haladja meg.
'Ráadásul a redisztribució kedvezményezettjei igazából nem a legalsó decilisből kerülnek ki.' - na az baszna be, nem elég hogy tenyészik a csőcselék még tenyésszük, nem?
legeslegujabbkor 2013.10.09. 22:40:15
A pénz nem oda megy, ahova kellene, SZJA-tól teljesen függetlenül.
Makkasz 2013.10.09. 22:40:32
Velem ezen nem tudsz vitatkozni. Nézd meg előbb a kommentet, mire válaszoltam. Arra a naív marhaságra, hogy a kereset társadalmi megbecsültséggel bármilyen korelációban állna, vagy kellene állnia.
Persze hogy nincs munkaerőpiac Moon. Amíg nincs beruházás, addig nem is lesz. Amíg dagad, duzzad az állam, nem is lesz.
Ez egyébként direkteben nincs összefüggésben az általad említett korrupcióval, mert szerencsére a cégek többsége nem közbeszerzésből próbál élni. Persze a korrupció is végzetes méreg. A kicsi állam, egyébként a korrupció lehetőségét is csökkenti.
Sírköves Slomó 2013.10.09. 22:41:14
- napi 250ezerrel sem vagy a magyar felső 10.000ben.
Makkasz 2013.10.09. 22:42:30
A válságnak nem okzoója az egykulcsos, és nem megoldása a progresszív. Ma a progresszív bevezetése halálos bűn.
Egyébként még Oszkó sem mondta soha azt, hogy az egykulcsos adórendszer rossz (ezt csak baloldali balfékek figyelmébe).
zsoci 2013.10.09. 22:42:55
Értem én, hogy a világ legtöbb részén van többkulcsos adó, de egyáltalán nem olyan ami a minimális jövedelemet támogatja. Amúgy attól, hogy máshol ilyen vagy olyan rendszer van, nem kell nekünk is. Az igazán jól pörgő gazdaságokban amúgy pont nincs (US).
Ja és fordítva látod, nem ahhoz kell foyasztás, hogy fizetést lehessen emelni, hanem ahhoz kell jövedelem, hogy legyen kereslet.
Vicc, hogy én mérnökként nem keresném meg itthon egy olasz takarítónő fizetését, egy bolti eladónak meg kb a felét kapnám. Na ne már!
Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.10.09. 22:46:33
legeslegujabbkor 2013.10.09. 22:47:37
Makkasz 2013.10.09. 22:48:04
Szétdurran az agyam mikor ezeket hallom:
- "én Böjte atyának adnék,"
- "én tömegsportra adnék,"
Hát adjál vazzer, a sajátodból, ki akadályoz meg benne?
A szép gondolatok mögött buta, ártó szándék van. Vegyék el mástól és osszák el az én szándékaim szerint. (más faszával a csalánt verni).
Mi az eredméy? Ki-ki saját prioritásaihoz hasonlót ígérő politikust felhatalmazza elsősorban mások (többek közt gyermekei), és saját maga kirablására.
Mikor lesz vége ennek az őrületnek?
szabodenesnk · http://szabodenesnk.hu 2013.10.09. 22:48:13
A tavalyi bűncselekmények közül 451 ezret regisztrált a rendőrség (a különbözet a NAV-nak, illetve az ügyészségnek adott munkát), ami szintén növekedést mutat az előző évekhez képest, csak 1999 előtt ennél több ügyük az egyenruhásoknak. A 2012-ben regisztrált bűnesetek több mint fele, 248 ezer volt vagyon elleni, ebből 46 857 volt a betöréses lopások száma. Utóbbi bűncselekmények száma nagy ingadozást mutat az elmúlt 15 évben: 1998-ban még több mint 94 ezer betörés volt, majd 2006-ig évről évre csökkent a számuk. 2007 óta viszont megfordult a trend, és ismét egyre több van belőlük, a tavalyi adatok pedig egy évtizede a legrosszabbak — írja a hvg.hu."
Sírköves Slomó 2013.10.09. 22:50:43
Nemzeti Dohányos 2013.10.09. 22:50:55
Sírköves Slomó 2013.10.09. 22:53:16
102 módon magyarázható meg.
Pszt! 2013.10.09. 22:56:45
nandras01 2013.10.09. 22:57:32
"Az igazán jól pörgő gazdaságokban amúgy pont nincs (US)."
ha ezzel azt akartad mondani, hogy az usában egykulcsos adó van, akkor felvilágosítalak, hogy arrafelé is a többkulcsos dívik.
persze beszélnek -már régóta- az egykulcsosról, de ez egyelőre csak a republikánusok által felkarolt téma.
"ordítva látod, nem ahhoz kell foyasztás, hogy fizetést lehessen emelni, hanem ahhoz kell jövedelem, hogy legyen kereslet."
elvben persze igazad van, de amint azt a honi példán is láthatjuk, bizony a jelentősen megnőtt jövedelem - amely egyébként javarészt az eddig is magas jövedelmmel rendelkezőknél csapódott le- nem nagyon pörgette fel a fogyasztást.
az pedig valóban vicc, hogy magasan kvalifikált munkavállalók a nyugati képzetlen, vagy alig képzett munkások jövedelmével vetekednek.
lehet, hogy arrafelé nem döglődik a gazdaság, és a gőzt nem a kürtre eresztik..?
Makkasz 2013.10.09. 22:58:42
"Sajnálom, de a társadalom számára hasznos dolgokat meg kell fizetnünk."
Egyrészt ezen nincs mit sajnálni. Ráadásul államtitkáros példád annyira találó, két hónapja ugyanezt írtam, mikor azzal példálóztak, hogy egy iskolaigazgató többet keresett mint egy államtitkár. ÉS???
Az iskolaigazgatót tudom milyen értéket teremt, az államtitkárt nem. Tehát már fidesz példája szánalmas volt.
Visszatérve, azért hülyeség amit írsz, mert nincs ember aki meghatározná, melyik munka mennyit ér a másikhoz képest (taxis, fodrász rendszerváltáskor iszonyú jól keresett, pedig sehol másutt a világon nem megbecsült szakmák). Vagy ott az orvos, akinek nettó 2-10 millió közt kéne keresnie egy normáls országban.
De ez csak a miért nem jó amit mondasz, de mi van igazából?
A közalkalmazottak bére és a versenypiaci bérek szoros összefüggésben vannak egymással, kétszeresen összekötve egymással. Egyszer a versenyszférából befolyó adón keresztül, másodszor a versenypiac munkaerőpiaci szívóhatásánál fogva.
A tanárok béremelése akkor reális, ha nem 1,8 millió ember tartja el az országot, ha van beruházás. Ma sem akadályozza meg a tanárt semmi, hogy elmenjen más területre dolgozni, mégsincs munkaerőhiány. Tehát szembe kell nézni az ebből levezethető keserű ténnyel, a tanári bérek mesterségesen magasak.
Olyan országban, ahol kicsi az állam ott:
- 700.000 nettót keres egy postás, egy tanító, 1,2 milliót egy ápolónő, 2-10 milliót egy orvos,
- 170 Ft egy liter benzin,
- 7% az áfa.
Problémákat rendszerben lehet kezelni. A tanári bérek kiragadása, mennyire van alatta máskénak, mesterséges. Ha a világban körülnézel, csak az orvost és tanárt vesd össze, kiderül, magyar orvosok tanárokhoz képest alulfizetettek, tanárok meg orvosokhoz kpest túl.
Beteg ez a rendszer, mert mielőtt félreértenél, a tanárok sokkal többet érdemelnének mint amit kapnak.
Pszt! 2013.10.09. 22:59:56
MEDVE1978 2013.10.09. 23:00:30
Annyit tennék hozzá, hogy politikailag ez óriási húzás volt Orbánéktól. És nem, azért mert megvettek egy társadalmi réteget, hanem azért, mert passzivizáltak egyet. Így ugyanis bármely párt tűzi a zászlajára az egykulcsos adórendszer megszüntetését, az gyakorlatilag beleütközik legalább a gri által említett 285 ezer emberbe. Valószínűleg ezek vezetők, döntő többségükben, így műveltebbek és tájékozottabbak is az átlagembernél. Ez pedig azt fogja okozni, hogy megértik, ha valaki az egykulcsos átalakítására törekszik, az az ő zsebük ellensége. LEhet, hogy Orbánékat utálják egy-két sérelem miatt, de az is biztos, hogy nem szavaznak olyanra, aki miatt havi szinten sokat veszítenének. Nem véletlen, hogy senki nem kampányol a progresszív adórendszerrel nyíltan. Gyakorlatilag ez öngyilkosság lenne.
Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.10.09. 23:01:33
Nemzeti Dohányos 2013.10.09. 23:05:58
Ezt rosszul tudod. Pontosabban összességében valószínűleg több tanár van, mint kellene, csak amíg mondjuk angoltanárból van kétszeres mennyiség, addig a természettudományi szakokon ha még nincs is hiány, de minimális a végzettek száma. Mert ők inkább elmennek paicképesebb szakmát tanulni. Szóval a helyzet helyesen, hogy mesterségesen azonos béren vannak a tanárok, szaktól függetlenül. A helyzet tragédiája, hogy a bölcsész vonulat lehet, hogy művelt, jólnevelt embereket eredményez, de jó természettudományos oktatás nélkül maximum kapálni mehetnek.
Nemzeti Dohányos 2013.10.09. 23:07:43
Sírköves Slomó 2013.10.09. 23:10:07
Az USA megállapodott gazdaság.
A jól pörgő az elmúlt 10 évben átlag 7-8%kal bővülő orosz pl. Ott egykulcsos 13%os szja van.
Amerikában le, oroszországban és kínában fel épül a középosztály, ami a stabilitás és a demokrácia alappillére.
Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.09. 23:13:07
Jó kérdés, remélem soha.
Illetve olyat még el tudnék képzelni, hogy ne is legyen kulcs. Mindenki 18 év felett egységes jövedelemadót fizet, amiért ugyebár egységesen részesül a köz szolgáltatásaiból.
Sírköves Slomó 2013.10.09. 23:21:40
Másrészt az elmúlt évtized a túlköltekezés ideje volt, most visszafogták magukat a zemberek ami inkább jó mint rossz, hiszen korábban plazmát meg autót vettek, amivel nem pörgették a hazai gazdaságot.
Harmadrészt a mostani 'pörgés' még mindig jobb mint a 2006-10es negatív GDP növekedés.
nandras01 2013.10.09. 23:52:02
az igaz, hogy oroszország pörög a gazdaság és egykulcsos az adórendszer, de tegyük azt is hozzá, hogy az oroszoknál van is hova pörögnie...
az adórendszerük meg azért lehet pozitív az egykulcsossal, mert
- a gazdaság szekere jól megy*
- a korábbiakban katasztrofális volt az adófegyelem, így az egykulcsos -és az addigiakhoz képest lényegesen alacsonyabb- adót gyakorlatilag adóamnesziaként élte meg a gazdaság
*bár azt is meg kell jegyezni, hogy a gazdaság alapja és pörgetője javarészt az energiahordozók eladása, ill. az óriási belső piac
nandras01 2013.10.09. 23:54:41
"Az alacsony jövedelmeket kéne felhúzni, az dobná a legtöbbet a gazdaságon a legkisebb befektetéssel."
ebben tökéletesen igazad van. jó lenne, ha a kormány is ráébredne erre az alapigazságra.
persze nem úgy, hogy az egekbe emeli a minimálbért, mert a gazdaság élénkülése nélküli minimálbér emelés mindig sokként éri a gazdaságot.
salitis 2013.10.10. 00:01:13
Ezt az adórendszert akkor kell legközelebb megpiszkálni, ha van esély a tényleges közteherviselésre: elektronikus pénzforgalom (legalább olyan mértékben mint Észtországban, ahol a bank simán megcsinálja az ügyfelei szja bevallását, mert MINDEN jövedelme rajtuk fut keresztül), elhajtják az offshore cégeket és egyéb pénzmosodákat a sunyiba, és lesz vagyon- és ingatlanadó is (a vagyonba természetesen beletartoznak a KÖZGÉP, Bonitas, Altus és egyéb szerzemények is)
Na de ettől még rohadt messze vagyunk. Pláne, hogy ezek az idióták pont ellenkező irányba indultak.
salitis 2013.10.10. 00:11:45
"Az alacsony jövedelmeket kéne felhúzni, ..."
Csak kár, hogy akkor a termelő beruházások jelentős része már csomagolna is. Kínával csak kínai bérekkel lehet versenyezni, és akkor is még csak a földrajzi előny szól mellettünk.
Kínában az Apple beszállítói 1,5$/óra bérrel dolgoztatnak. Heti 60 órában.
A legjobb esélyünk, ha ott gyorsabban megy ez a "bérfelhúzás".
Csak akkor ott van India....
Jól kivan ez a globálkapitalizmus találva. Ezen mi már nem gazdagszunk meg. Azt előtte kellett volna, ebbe már gazdagon kellett volna beszállni.
Sírköves Slomó 2013.10.10. 00:16:43
Nálunk sem vmi példás az adófegyelem.
Orbán nagyon jól teszi ha nem nyugatról lesi el az 5leteket hanem pl. Putyintól. Abban a soknemzetiségü posztkomcsi oligarcháktól senyvedő fos országban rendet vágott.
Sok olyan ország van ami roskadozik az energiahordozóktól és koldusszegény a nép. Putyin pedig megpróbálja behozni az évszázados lemaradást azzal hogy a haszon egy részét a középosztályhoz csatornázza, nem adja oda a multiknak.
A moszkvai átlagkereset ma magasabb mint a budapesti. Respect a zseninek!
nandras01 2013.10.10. 00:27:07
bocs, hogy szóltam hozzád.
igérem, többé nem teszem.
Sírköves Slomó 2013.10.10. 00:32:06
Persze más alapjaink vannak mint az oroszoknak, így egy az egyben nem kell semmit átvenni.
Sandor Akarki 2013.10.10. 00:50:51
Elli Vízel - The Ultimate Survivor 2013.10.09. 22:39:59
@szabodenesnk: 'ha a lakosság közel negyven százaléka él a létminimum környékén, vagy az alatt, akkor hogyan mondhatod, hogy nem jelentős a szegénység és a deviancia.'
- túl magas a szegénységi küszöb. Máshol munkával nem keresnek ennyit.
Gondolom ott fogsz állni géppuskával az első sorban amikor a csóró magyarokat agyonlövik. Mégis, szerinted mennyi a nettó 60E (ennyi marad minimálbérből a 16%-os adó után)? Próbáltál már annyiból élni?
Jártál már hajléktalan konyhán? Beszélgettél ezekkel a nyomorultakkal, akik két órát állnak sorban egy levesért meg két szelet kenyérért? Mert megéri? Vagy mert nincs 300 forintjuk főzni egy krumplilevest?
Vagy ülsz a számítógép előtt, esetleg a fűtött irodában amíg néhány millió szerencsétlen fagyoskodik? Aztán holnap megint menüt eszel egy ezresért ami egy kétgyerekes családnak heti húszezer - havi kb. 88E forintba kerülne de nem telik rá?
Nem is tudod mit beszélsz. Szánj rá két hétvégét, hogy körbenézz mi van. Esetleg élménytúra Kelet-Magyarországra, de lehet bármelyik ételosztó Budapesten, alig lesz 200 méter a sor, lehet 400.
Bármilyen furcsa is, a rendszer... akarom mondani módszer váltás előtt nem volt ilyen; kajára, fűtésre, ruhára azért futotta az átlagembernek. Ne magyarázz közgazdaságtant, azt azok találták ki akiknek amúgy is van zseti és tudok mondani ellenérvet mindenre ami gazdaságtan ugyanis én azt végeztem, nem is szép agyar földön.
Sírköves Slomó 2013.10.10. 01:02:10
A módszerváltás előtt nem volt ilyen, sőt dolgozni sem kellett, be is csődölt.
A sajnálat nem segít senkin, a pátyolgatás se, a munka segít. Kötelező munka kell annak aki alkalmas rá.
Sandor Akarki 2013.10.10. 01:07:46
"A moszkvai átlagkereset ma magasabb mint a budapesti. Respect a zseninek!"
Hát igen, a világ 1/6-án lévő országban képes volt 20M ember számára (országának 1/15 része) magasabb átlagbért biztosítani mint az erőforrások nélküli Magyarország. 280M ember meg kevesebb átlagfizuból él. Azt is írd le. Shanghai-ban is lehet programozóként 6-8000 euro körül keresni, nem is nehéz olyan állást kapni (másfél-kétszer annyi mint az EU-ban szokásos, mégse tódulnak oda az emberek). Mert büdös-koszos, a kínai elhárítás pofátlanul kikérdez minden héten, követnek, az arcodba állnak mindenhol mint a 4-6-oson még sorbanállásnál is amikor amúgy van hely, stb). Oroszország meg mindenhol máshol (nézd meg pl. Szent Pétervárt, Ikruszkot, ezeket láttam 5 éven belül), hogy milyen. Amúgy, ne hidd, hogy Moszkvában be tudsz vásárolni annyiból mint Budapesten, hasonló minőség minimum 2x annyiba kerül (igaz van minden, néztem is nagyot, régen nem így volt). Persze, egy panellakás annyiba kerül kb. mint Genfben és azért a fizu messze van attól. A metró szép, sok a drogos (mindenhol látni őket), simán elütnek az utcán ha nem figyelsz.
Fene tudja, ott se élnék szívesen. Persze vannak jó részek ha van 10E eurod egy m2-re. De te is csóró magyar vagy gondolom aki osztod az észt de 50 millát már nem tudsz virítani egy-két nap alatt. Akkor meg?
Sandor Akarki 2013.10.10. 01:19:35
"Kötelező munka kell annak aki alkalmas rá."
Ezzel egyetértek. Katarban is bevált (ott úgy hívták kényszermunka). Egyébként megint a régi KMK jön vissza, erre előkészítés a közmunka. A KMK általam ismert legrégebbi gyökere meg a középkori Németországba vezet vissza, a poroszoknál kötelező volt még a nemeseknek is dolgozni (nem feltétlen fizikai munkát, építhetett, tervezhetett, létrehozhatott könyvtárat, stb).
Másban látom a gondot - talán közeledhet az álláspontunk. Méghozzá ha dolgozni kell, akkor azért bér jár. Nem bérpotló, stb. Hanem minimum a minimálbér. Mert munka. Vagy ha nincs pénz, akkor annak megfelelő juttatás, liszt, cukor, víz, fa, krumpli. Az élethez nem pénz kell, hanem víz és szénhidrogének (lásd pl. Maslow Tehory of Needs).
Azt pedig, hogy mindenkinek legyen értelmes munkája megoldani nem egyszerű, de nem is lehetetlen.
Adni kell mindenkinek 2 HA földet, amit megtermelt az ő eheti meg. 1-2 évíg tanítgatni, stb. A GPS-szel vezérelt gabonavető és arató gépeket messzire száműzni, helyette a kisember dolgozik.
Nagyon szép önnfenntartó országot lehet építeni itt ami nagyon nyugis egy kis paradigma váltás után; nem biztos, hogy minden megtartja a funkcióját és értelmét egy piaci számszerűsítés után.
Visszatérve, fenntartható, biogazdálkodás alapja a földviszonyok olyan rendezése amiből minden termelő kedvűnek jut; egy ember 2 HA, egyesíthető de nem transzferálható. Remélem érthető amit írok. És ezt sok egyéb helyen is meg lehet csinálni
Sírköves Slomó 2013.10.10. 01:25:04
Putyin meg Orbán nem ilyenek. Lásd Putyin óriási eredményeit az oroszok elmúlt 10 éves béreinek változásán.
Sírköves Slomó 2013.10.10. 01:29:36
- a valódi kapitalizmus nem ismer minimálbért. onnantól szocializmus. A minimum minimálbér meg agyrém amikor a melót aládteszik, nem neked kell megszerezned.
- igen, sok mindent lehet tenni, kis kreativitással, unortodoxiával. A cigányok is kapnak vetőmagot meg kiscsibét az önkormányzattól meg know-how-t évek óta de nem hallottam nagy sikerekről. Amíg mindenképpen kapnak enni mert az önkormi fél tőlük addig soha nem fognak dolgozni.
Senki nem akarhat helyettük semmit.
szabodenesnk · http://szabodenesnk.hu 2013.10.10. 06:34:09
102 módon magyarázható meg."
Ez komoly érv és válasz. -:)
Kivlov 2013.10.10. 08:32:54
"ha nem segítik a szegényeket, örökre szegények maradnak"
Csak nem direkt transzferekkel kellene őket segíteni.
Hanem munkahelyteremtéssel, képzésekkel. Nem alanyi jogú CSP-ven, hanem tényleges ingyenes bölcsödei, óvodai helyekkel.
Odaadod neki a segélyt és elkölti cigire, italra, gépre (nem mind, de a c kategóriások közül rengeteg!). Nem a gyerekre fordítja meg a későbbi boldogulására. Hanem 1-2 hétig dőzsöl, utána meg sír a szája. Ez a lehető legrosszabb biznisz.
Kivlov 2013.10.10. 08:35:23
"Mit is mondasz? Magán rendőrség, magán adóhivatal, magán önkormányzat..."
Nem. Első körben a sok kamuhivatalt megszüntetni.
Második körben a kistelepülési önkormányzatokat összevonni. Amelyik nem akarja, ott társadalmi munkában lehet polgármester, akár egy 10 fős faluban is. De ilyenekre közpénz költeni felesleges.
Aztán megszüntetni az álláshalmozást: mindenkinek 24 órából egy nap. Ne lehessen valaki egyszerre képviselő, polgármester, 120 helyen igazgatósági tag, FB tag stb, stb.
kezdetnek elég is lenne...
Kivlov 2013.10.10. 09:57:18
"ha nem segítik a szegényeket, örökre
szegények maradnak"
Arról nem is beszélve, hogyha ilyen egyszerűen lehetne kezelni a szegénységet, akkor elég lenne pénzt nyomtatni és szétszórni a "szegények" között. Nem megoldás hogy nekik osztogatsz. Nem neked és az államnak kell őket kivezetni a szegénységből, hanem saját maguknak!!! Mindenki a maga szerencséjének...
Csakl a hát a szokásos magyar gondolkodás szerint mindenki az államtól meg a másiktól várja a segítséget. Többek között ezért is nem lesz ebből az országból soha semmi.
balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.10. 10:08:01
2013.10.10. 12:18:25
Kivlov 2013.10.10. 15:04:27
pontosan.
csak kár, hogyha egy ilyesmi programmal előállna valaki, akkor a tasz, a szadesz, a vörösök, meg kb az ország 80%-a a pokolba kívánná, meg elkezdene rasszistázni meg egyebek. M.o.-2013...
2llkedő 2013.10.12. 09:04:35
Ez a kegydíj pedig nem baloldali, hanem keresztényi gondolkodásból van.
Az utolsó 100 komment: