2013.09.13. 13:52
Vajon mennyivel fog ténylegesen csökkenni a hús ára?
Itt a kampányidőszak, eljött tehát a szavazatvásárló intézkedések sora - azoké, amelyek az elmúlt három évben nagyon is ráértek, és amelyek eddig egyáltalán nem voltak fontosak a jelenlegi kormány számára. És ezek közé tartozik ugyebár a hús áfájának a kérdése is.
Gondolati szinten többször felmerült már, hogy kéne tenni valamit húsügyben és az MSZP aláírásgyűjtésbe is kezdett az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése érdekében, de eddig a Fidesz-KDNP ténylegesen a füle botját sem mozgatta, illetve a miniszteriális szintű kezdeményezések eltűntek a süllyesztőben. Sőt, tavasszal maga Orbán Viktor sem támogatta az ötletet:
"Néhány napja Orbán Viktor egy azonnali kérdésre azt válaszolta, hogy egy esetleges áfacsökkentés alapos előkészítést igényel, de az ő kormánya nem keveri össze az adópolitikát a szociálpolitikával, mert az a gazdaságpolitika, amely az adórendszeren keresztül akar szociálpolitikát folytatni, bukásra van ítélve. A kormányfő azt mondta, eddig nem találtak meggyőző érvet és megfelelő garanciát arra, hogy az áfa csökkentésével a fogyasztói árak is mérséklődnének." (fn.hir24.hu)
Ha azt mondjuk, az áfacsökkentés azért nem történt meg idáig, mert hatalmas lyukat vágott volna a költségvetésben, nem biztos, hogy az igazság táján kapirgálunk.
"A VM számításai szerint a sertés- és baromfihús áfájának 5 százalékra szállítása 10 milliárd forint feletti bevételkiesést okozna a költségvetésnek." (origo.hu)
Ez mivel is egyenértékű?
"Teljes egészében biztosítja a kormányzat az új szombathelyi tízezer férőhelyes Haladás-stadion, illetve multifunkcionális sportcsarnok megépítésének 9,6 milliárd forintos költségét" (portfolio.hu)
"Júliusban és augusztusban a dohánytermékekből származó adóbevételen akár 6-8 milliárd forintot is bukott az állam. Az adóhatóság szerint miközben tavaly 36 milliárd forint jövedéki adó folyt be az államkasszába ebben az időben, 2013 júliusában csak 28 , augusztusban pedig mindössze 24 milliárd forintos szintet ért el." (hvg.hu)
Hogyan is lennénk meg még egy stadion nélkül? (A nagyságrendek miatt ne lélegeztetőgépben gondolkodjunk, hanem inkább stadion-egyenértékesben ...)
Ha a számokat nézzük (már ha igaz a VM becslése), és mindehhez hozzáadjuk, hogy egyes becslések szerint a húsipar mintegy 40%-a fekete, valójában érthetetlen, miért is nem történt már meg ez az áfacsökkentő intézkedés legalább három éve. Mert ugyebár míg a pálinkafőzés gyorsan liberalizálódott, mint alapvető, a magyar-léthez tartozó alapjog-manifesztáció, addig a hús áfája nem tartozik ide. Sőt, ugyebár ebben a kormányzati ciklusban nemhogy csökkent, hanem ellenkezőleg, még emelkedett is az áfája.
De vajon milyen hatása lesz, ha lecsökkentik az áfáját? Az alacsony keresetűek ezentúl sokkal több felvágottat meg tőkehúst fogyaszthatnak? Ez egyáltalán nem biztos.
Az első nagy kérdés, vajon a termelők (gyártók) megengedhetik-e maguknak, hogy ne önmaguk finanszírozására, azaz likviditási gondjaik megszüntetésére vagy éppen régóta elmaradt fejlesztésekre használják a hirtelen jött áremelési lehetőséget. Ebben az esetben a végső húsárban nem fog érvényesülni a teljes áfa-csökkentés, cserében stabilabbak lesznek a munkahelyek a szektorban, csődöt kerülhetnek el a cégek és akár még fejlesztésekre is gondolhatnak, ez pedig új munkahelyeket is eredményezhet. A költségvetésnek végső soron ez a megoldás hosszabb távon igen jó, ám az árcsökkenésben bízó vásárlók hoppon maradnak a kasszánál. Ha azonban a termelők árat emelnek, a plusz bevételüket pedig kiviszik az országból (tekintettel a bizonytalan gazdasági helyzetre és jogbizonytalanságra), előáll a se pénz, se posztó állapot - se beruházás, se fogyasztói elégedettség, és még az adóbevételek is csökkennek.
A kereskedők dilemmája kisebb - ha alacsonyabbak a beszerzési árak, akkor képesek alacsonyabb áron tovább is adni azt, így a végső fogyasztók ténylegesen is tapasztalhatják a kormány intézkedésének kedvező voltát a pénztáraknál. Hosszabb távon a verseny erre rá is kényszeríti a kereskedőket, hacsak nem adják árkartellre a fejüket, erre azonban ott van a Versenyhivatal, legyen szíves és akadályozza meg vagy derítse fel, ha ilyen alku köttetik a szereplők között.
A fekete kereskedelem azonban mindenképpen visszaszorulhat egy drasztikus áfa-csökkentéssel: amíg 27%-ért megéri trükközni, addig 5%-ért már kevésbé.
Azonban erős szűklátókörűségre vall, ha csakis egyedül az áfaszintet tartjuk felelősnek a fekete húsokért - hiszen a nem létező (fekete) bevétel után nem kell társasági adót fizetni, és a melósok járulékait sem kell kicsengetni, olyan apróságokról már nem is beszélve, mint például a helyi adó, A tranzakciós illeték sem terheli a céget, és az útdíjon is biztos lehet spórolni, ha kreatívan szállítanak, valamint az adminisztrációs költségek is sokkal alacsonyabbak. A fekete vágóhídnak nem kell mindent megtennie azért, hogy a higiéniás körülmények elnyerjék a megfelelő hatóságok tetszését és az sem lényeges, milyen egészségi állapotban leledzenek épp az alkalmazottak meg a levágott állat.
Az áfacsökkentés javítani fog az élelmiszer-biztonságon is, de az továbbra sem garantált, hogy minden egyes szál kolbász lekövethető lesz egészen az akolban szundikáló kocáig.
A kormány két legyet üt egy csapásra: egyrészről jóságos apaként eljárva csakis jót akarnak az összes választónak, és ezért mindent meg is tesznek, másrészről az ellenzék aláírásgyűjtő akcióját meg a témára vonatkozó összes kampányüzenetét is semlegesíthetik:
"Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint elfogadhatatlan, hogy az emberek az alapvető húsárukat nem tudják megvenni, a kormánynak tehát mérlegelnie kell az áfacsökkentést. Ennek hatásainak vizsgálatára Orbán Viktor miniszterelnök már utasította is a szaktárcát." (hir24.hu)
Ennyit a tavaszi "adórendszer nem lehet szociálpolitikai alapú" érvekről. Lázár úr arról mondjuk nem beszél, az elmúlt három évben miért volt ugyanez elfogadható, sőt, miért kellett áfaemeléssel tovább növelni az elfogadhatatlansági-szintet, de ne ragadjunk le ilyen rosszindulatú, az alapvető kormányzati jószándékot semmibevevő gondolatmenetnél.
A kormány tehát várhatóan mindent megtesz azért, hogy a választásokra soha nem látott mértékben olcsósított húsárúban dúskáljanak a választók (azaz kolbászból lehessen a kerítés) - ha pedig ez nem történik meg, már meg is vannak a hibásak: a szabotőr termelők és az emberek vérét szívó kereskedők ("gaz multik"). A választók pedig újabb és újabb ellenséget kapnak azért, hogy még véletlenül se jusson eszükbe bármiért is a kormányt hibáztatni. Meg azon gondolkodni, miért csak most? És ha már lúd, legyen kövér, miért ne lehetne rögtön minden hús- és húskészítmény hatósági áras?
Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.
Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
legeslegujabbkor 2013.09.13. 14:17:49
Vagy a hentesek is kapnak egy kedves levelet, hogy a piaci felügyelet nevében ajánljuk, hogy csökkentsék a hús árát 20%-kal.
hot-spot (törölt) 2013.09.13. 21:40:14
Brix 2013.09.13. 23:43:04
mrZ (törölt) 2013.09.13. 23:50:16
Úgy tudom hogy fordított áfa van az állattenyésztőknél úgyhogy illeszkedik is.
Ha meghozza a remélt célt, lehet folytatni.
Itt az ideje a tapasztalati gazdálkodásnak, a sok /elméleti/ okoskodás vezetett ide.
sorstalan gáz 2013.09.14. 01:30:16
Az élelmiszer liberalizáció az előző kormány időszakára esett, ebben is engedtek az EU lobbi nyomásának. Kapunk is mindent a marhának csomagolt lóhústól kezdve a nyers szarig. Szigorúbb szabályozás kéne és a hazai ipar támogatása, de ez megint egy új frontot jelent Brüsszellel szemben
askthemeatguy 2013.09.14. 07:07:43
eleg nagy marhasagokat irtok - hogy husipari szakkifejezesnel maradjak :)
akkor meg minek kommentelni..?
udv
a.t.m.g.
askthemeatguy 2013.09.14. 07:08:47
uristen mekkora baromsagot irsz ember
elarulnad h az AFA mertekenek mi koze van a netto arhoz???
askthemeatguy 2013.09.14. 07:12:32
na latod, ezert dolgozol te mekiben :)
askthemeatguy 2013.09.14. 07:24:35
egy kis figyelmet kérek nagy kólával!
áfa nyelő???
ezt a kifejezest a mekiben tanultad?
áfát beépíteni a NETTÓ árba???
Maaargit... nooooormááális..????
askthemeatguy 2013.09.14. 07:26:12
a kis szamtan peldad mutatja, hogy nem tudod sajnos mi az az AFA, nem erted hogyan mukodik.
askthemeatguy 2013.09.14. 07:36:36
az a gyanum egy helyen ultetek mikor a jozan eszt osztogattak, alaposszefuggeseket nem ertetek, meg is bantam mar, hogy irtam ide.
Sajnos igy lehetetlen ertelmes vitat folytatni. (azt hiszem egyebkent ti a brutto ertekekrol gondolkodtok - az meg teljesen mas teszta hogy egy termelesi folyamat soran mennyi az input es az output netto erteke - aminek aztan vegkepp semmi koze ahhoz amin itt rugoztok...)
askthemeatguy 2013.09.14. 07:42:32
olvasd el meg egyszer amit Wagem nevvel kommenteltel ide, nincs ertelme a peldanak, de hadd ne magyarazzam mar el ha te ugyis csak politizalni akarsz
askthemeatguy 2013.09.14. 07:48:15
amit irsz igaz, 127et fizetsz es 105-ot kapsz.
ezzel be is bizonyitod fingod sincs mi az hogy ÁFA es hogyan mukodik.
a szallitonak kifizetett 27-et a gyarto visszaigenyli.
a vevojetol kapott 5-ot meg befizeti.
tehat 100-ert vasarolt, 100-ert adott el.
feltetelezem hogy egy gyartasi folyamat soran kepzodik hozzaadott ertek, tehat a peldad baromsag.
askthemeatguy 2013.09.14. 07:55:57
belgabela 2013.09.14. 08:39:58
Ad Dio 2013.09.14. 08:49:20
A húsfogysztást tolni egyébként sem hiszem hogy okos dolog. Amennyire én látom, a jövőben a hús egyre inkább a fűszer kategória felé fog elmozdulni. Emberek milliárdjai kapnak éppen rá s világ másik felén. Ha az ő jövedelmeik elérik azt a szintet hogy megtehessék, úgy felverik az árakat, hogy.
A takarmányozási vetésterület meg ugyebár adott.
Hogy szavazatot mennyit lehet ezzel venni, azt nem tudom, de stratégiai ötletnek csapnivaló.
Btw értem én hogy a Fidesz nem akar megint a 2002-es göörbe esni, de ez a ló másik oldala.
Rob67 2013.09.14. 09:05:10
Idejossz es egy nyamvadt ertelmes gondolatsor helyett csak libsizel es zsidozol?
Mi a gond?
Nem kaptal elegendo utasitast a parthazbol es onmagadban meg nem futja tobbre?
Vagy a vitahoz szolj vagy kussolj be csotany.
Menni fog deligyumolcs harcos?
Na johet az 'ekezetmenteslibsizsido' kommented...
Arra meg jo vagy, ha mar mondjuk nincs tobb szar a parthaz kornyeken aminek a felszedesevel megbizhatnanak :)
Függetlenbaloldali (törölt) 2013.09.14. 10:14:20
Kedves Rob67!
Még nem telt el egy hét sem azóta, amikor össznépileg felháborodtatok azon, hogy Illés mekkora egy paraszt :)
Rátóti Mutyikos 2013.09.14. 10:17:32
az uzem tiz deka koser kolbaszt allit elo. a kereskedonek az afaval megnovelt erteken 127-ert adja el. a bevetele 127ft, de ebbol ho vegen 27-et (AFA) befizet az allamnak.
ha csak 5% lesz az aFA akkor 105Ft-ert adja majd a tiz deka koser kolbaszt es 5Ft-ot fizet vissza az allamnak.
azat tok mindegy mennyi az AFA az o bevetele 100Ft (riszalom) igyis-ugyis.
erted, majom?
belgabela 2013.09.14. 10:18:43
béla a görög (törölt) 2013.09.14. 10:18:49
A hús árát valamelyest csökkenti a fogyasztását esetleg valamelyest emeli - egyszámjegyű változások.
Én meg nyugodt szívvel [x]-elek a NEM fideszre.
Kb ennyi. Amíg a fidesz hatalmon van én állóháborúra rendezked(t)em be. Építem a hátországom. Az úgye világos, hogy ez egy állóháború az állam (fidesz) - és az állampolgár között. A háborút a fidesz kezdte a MANYUP államosítással.
Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.09.14. 10:46:05
Csak meg kell nézni a mai termést:
Jó-e nekünk ha alacsony az infláció ?
(penzkerdes.blog.hu)
Jó-e nekünk ha csökken a hús ÁFA-ja ?
(Itt)
Korábban a rezsicsökkentést támadták izomból.
A valóság az, hogy a ballib bérretegők azon igazán baloldali lépéseket támadják leginkább, melyeket kedvenc elkúróik nemcsakhogy nem léptek meg, hanem a szöges ellenkezőjét tették.
Az MSZP felturbózta az inflációt, megduplázta a munkanélküliségi rátát, és 200-300 %-al emelte a rezsiárakat.
béla a görög (törölt) 2013.09.14. 10:58:53
"ballib bérretegők azon igazán baloldali lépéseket támadják leginkább,"
Mint ahogy a ballibek voltak azok is akik foglalkoztak ilyen 'apróságokkal', hogy gazdaság, magántulajdon, foglalkoztatáspolitika, infrastruktúra, területfejlesztés, stb, stb.
Ez a XXI. század nem a XIX.
Egyszer majd gyere le az ideológiáról mint narkóról. (Félre ne értsd, tőlem maradhatsz.)
Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.09.14. 11:02:14
Igaz .. A gazdasági érdemeiket nem is említettem.
54%-ról 81% fölé lökték a GDP arányos hiányt, és amíg 2002-ben a szlovákok elött voltunk szinte minden gazdasági mutató szerint, addig 2010-re mindenben utolsóak lettünk, holtversenyben a görögökkel.
Mr. Mojo 2013.09.14. 11:19:51
béla a görög (törölt) 2013.09.14. 11:52:41
mrs. white 2013.09.14. 12:04:10
A termelő 27% áfá-al vásárol. Ebben igaza van. a 27% Áfát viszont vissza tudja igényelni. Tehát a netto árra fog rárakódni az Ő 5% Áfája. Ettől olcsóbbnak kell lenni a végterméknek. Ebben az esetben ha nem igényli vissza az Áfát, (mert feketézik) akkor 22%-al drágább feketén előállítani mint tisztán. Ezt árnyalja az adózás és tb meg egyébb nyalánkságok ami megint csak legyen kb 40% plusz költség. Ergo feketézni még mindig olcsóbb lesz de nem annyival. Gazdasági értelemben van egy pont ahol a várható haszon felett győz a racionalitás, nem éri meg feketézni mert többe kerül a leves mint a hús. Nehezebb eladni, mert nem számlaképes, nagy a lebukás veszélye és a várható büntetés stb. Erre vannak a hajléktalanszállóra bejelentett 1800 db nincstelenk kitalálva ami mégiscsak nyereségessé teszi a történetet feketén. Inkább azt lehet elmondani, hogy a feketézők dobják a húspiacot és a nyagyobb nyereség felé mutató dolgokra mozdulnak rá.