2013.04.30. 23:29
Figyelem, május elsejétől változik a KRESZ!
Ma, azaz 2013. április 30-án jelent meg és holnap, május elsején lép hatályba az a KRESZ-szabályokat módosító kormányrendelet, amely alapján holnap akár már büntethetnek is a rendőrök. Hogy mennyi idő van felkészülni? Egy-két óra, amennyiben valaki rendületlenül böngészi az épp megjelenő Magyar Közlöny online kiadványait - ha pedig erre lusták vagyunk, hát bizony nagy eséllyel a rendőrség illetékeseitől tudhatjuk majd meg, milyen új szabályokat is mulasztottunk el már megint megtanulni.
Aki kíváncsi a KRESZ május elsején hatályba lépő módosítására, az a Magyar Közlöny 71. számából (50704-50705. oldal) tudhatja meg - a magyarorszag.hu jogszabálykeresőjében azonban ma este 22 órakor még nem volt megtalálható. Igaz, jobb ha ott nem is keressük, mivel az csak a hatályos jogszabályokat mutatja, tehát talán - ha szerencsénk lesz, éjfél után már olvashatjuk is az új, immáron minden közlekedőre vonatkozó jogszabály. A Nemzeti Jogszabálytárban sincs nyoma egyelőre még az új KRESZ-paragrafusoknak.
A módosítások alapvetően a gyermekek védelmét segítik elő. Így például a 193/2013. (IV. 30). Kormányrendelet konkretizálja a "gyermekszállítás" fogalmát, illetve azt, hogyan haladhatunk el az ilyen táblával megjelölt busz mellett.
A gyermekeket szállító autóbusz vagy az iskolabusz elején és hátulján elhelyezett legalább 40x40 cm-es, fényt kibocsátó vagy megvilágított tábla az álló jármű környezetében gyermekek közlekedésére figyelmeztet (160/a. ábra). Ha az úttesten ilyen autóbusz áll, akkor a gyermekek be- és kiszállásának az autóbusz mindkét oldali első és hátsó irányjelzőjének egyidejű működtetésével jelzett időtartama alatt kikerülni és – amennyiben párhuzamos közlekedésre nem alkalmas az úttest – mellette elhaladni tilos. (1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet 20.§. (6) bekezdése)
- a megállóhelyről kiálló gyermekeket szállító busz vagy iskolabusz ugyanolyan elbírálás alá esik holnaptól, mint például a menetrendszerinti járat, azaz segíteni kell a megállóhelyről való elindulásukat (24.§ (3) bekezdés)
- a traffipaxos rendőröknek valószínűleg kedvenc helye lesz ezentúl a "gyermekek" tábla környéke, ugyanis holnaptól az ilyen jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő jelzőtáblán megjelölt távolságon belül – ha a közúti jelzésekből más nem következik – legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni. De vajon ezt honnan fogják tudni a külföldiek???
- változnak még a lakó-pihenő övezetbe behajtási, a megállást tiltó szabályok is, illetve néhány új rendelkezés vonatkozik a mozgáskorlátozott személy által vezetett, vagy ilyen személyt szállító járművekre is.
A gyermekek védelmének keretében a járdán való megállás szabályai is módosulnak, így ezentúl az iskolabusz, illetve a gyermeket szállító autóbusz akkor is megállhat a járdán, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg, azonban csak akkor, ha
- a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
- a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és
- a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.
Kérdés: vajon a gyermekszállító járművek hány százaléka teljesíti az ezer kilós tengelyterhelési követelményt?
A szándék nemes, a megvalósítás pedig a már megszokott: a gépjárművezetők többségének esélye sincs megismerni a változásokat a hatályba lépés előtt, azaz jobb esetben más kárán, rosszabb esetben pedig a saját kárukon tanulják meg, milyen új magatartásformákkal meríthetik ki a közlekedési szabálysértések ilyen vagy olyan újabb tényállását.
Kérdések:
- vajon mi volt az oka annak, hogy a KRESZ-t kormányrendelettel kellett ilyen sebtében módosítani, személyesen a miniszterelnök aláírásával? És miért pont akkor, amikor már ilyen közel a tanév vége?
- vajon miért nem kapnak esélyt a közlekedésben résztvevők arra, hogy megismerjék és magukévá tegyék az új szabályokat valamint felkészüljenek a betartásukra?
- vajon a rendőrség mikor kapja meg a KRESZ új, hatályos szövegét és mikor kezdenek el a járőrök bírságolni az új szabályok alapján? Lesz figyelmeztetési időszak, vagy már holnap lesben állnak például a "gyermekek" táblák környékén az egyenruhások?
- és mikor vetik be a traffipaxokat az új sebeségkorlátozós helyeken, a kamerás autókat pedig a gyerekszállító és iskolabuszok megállóiban?
- vajon hányan érzik majd úgy, hogy a kormány direkt hergeli az autósokat a pénzbeszedés szándékával, pedig akár korrekten is tájékoztathatta volna őket a változásokról, tekintettel a gyermekek védelmére?
Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.
Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Új szabályok a KRESZ-ben 2013.05.02. 11:22:47
Trackback: Gyilkos utak 2013.05.01. 01:08:52
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Hefebier 2013.05.01. 18:04:05
Ha valaki az egyik kereszteződésből hajt fel, honnan tudja, hogy gyorsforgalmi úton halad? Mert akkor 50 a megengedett.
Aki mindennap arra járt, annak persze szívás.
Buga.Jakab 2013.05.01. 18:07:21
a tőúristáknak meg nem küldik ki, mert a zobjektív az nincs külföldi rencámra...
a megálítós verzió meg melós az már 4-5éve nem divat...
vagyis csak a hazai parasztok szívnak
redriot77 2013.05.01. 18:08:49
Itthon is jó kezdeményezésnek tartom, a probléma itthon annyi hogy az iskolabuszoknak nincs egységes megjelenése, mint Amerikában. Ha megáll előttem egy széttaposott Sprinter vagy Transit, és kirakja a vészvillogót, honnan tudjam hogy egy kőműves brigád robbant le előttem, vagy kisiskolások fognak leszállni, és nem kerülhetem ki?
Buga.Jakab 2013.05.01. 18:12:12
amugy igen... a buszra kéne egy 30 as táblát tenni... osztjónapot!
Hefebier 2013.05.01. 18:15:09
Ha felhajtok egy útra belterületen és nincs tábla, akkor 50 a megengedett. Ha 70 a megengedett, de az egyik kereszteződés után nincs 70-es tábla, akkor újra 50 a megengedett.
Ha átmegyek a határon, fel van tüntetve a helyi seb.határ.
Buga.Jakab 2013.05.01. 18:20:55
mehecc 200-zal... a 70nel még szerény is leszel...
szabáj az szabáj...
Gera 2013.05.01. 18:30:49
Blog.hu-s nickname 2013.05.01. 18:37:36
Legalább fel lehet készülni a (politikusokat tán, de mindket biztosan nem védő) rendőrök legújabb akciójára.
Az Egér útról. A büntetés jogos.
Viszont az állampolgárok felháborodása is. Ha egy régi, jól működő szabályt felrúgnak, azt táblázzák ki "Forgalmi rend változás", és ne kelljen már minden kereszteződést minden nap figyelni (satufékezgetni), hogy honnan hiányzik 1-1 tábla.
A büntető rendőröket pedig addig kéne perelni, míg állományban vannak.
De ebből semmi nem lesz. Mint tudjuk, ma a rendőrök nem az átlagembert védik. A bűnözőket. Valamint köztudottan adót szednek az autósoktól.
Lehet ez ellen berzenkedni, de nem érdemes... :-(
Buga.Jakab 2013.05.01. 18:44:20
de miért ne? ennyi ... ragasztok egy egyest....
amugy ezeket a szabájokat DEBILEK írják....
nem vagyok egy nyelvtannáci... gondolhatod...
de a törvények jogszabájok tele vannak alapvető hejesírási hibákkal is...
amikor egy debil törvényt ír.. vajonb nem is számítógépen pötyögi be? Erika írógépen?
vagy azt hiszi a piros aláhúzás ojjan mint a piros pont? hogy az a jó?
vagy azt hiszi a zellenzék aknamunkája? és már íráskor is fúrják a jó törvényét?
R-A 2013.05.01. 18:47:06
Hefebier 2013.05.01. 18:54:50
Sok mindenben igazat adok.
De a közlekedés veszélyes üzem.
Ne vezessen senki megszokásból.
A KRESZ egy szerződés, ha betartod nem fog a társadalom elítélni, még ha valaki megsérül is.
A pontból B pontba kell eljutni, nem a kórházba.
Buga.Jakab 2013.05.01. 18:57:08
az AUTÓSOk
a DOHÁNYOSOK
lehuzott LÚZEREK, akiket csontig lehet rabolni !
Hefebier 2013.05.01. 19:03:42
Nekem is megfordul a fejemben, mikor egy Bosch porlasztócsúcs 100 eFt.
Egy barátom majdnem elgázolt egy tetű parkolóőrt. Azt javasoltam, most ne vezessen. Soha nem bocsátaná meg magának, egy ártatlan halálát.
Elijah_Baley 2013.05.01. 19:11:49
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.05.01. 19:12:23
dr kíváncsivagyok 2013.05.01. 19:36:39
Ez így igaz !
Akkor , amikor a sebességhatárokat a világon mindenhol - így nálunk is !! - konkrét számmal jelzik, hogy a picsába lehet idekeverni egy "kettős jelentésű " táblát ????
Ráadásul sok is van belőlük ...lesz aratás a Bm - ben !!!!!!!!!
hamisnero 2013.05.01. 19:37:33
dr kíváncsivagyok 2013.05.01. 19:39:46
"
Sok mindenben igazat adok.
De a közlekedés veszélyes üzem.
Ne vezessen senki megszokásból.
A KRESZ egy szerződés, ha betartod nem fog a társadalom elítélni, még ha valaki megsérül is.
A pontból B pontba kell eljutni, nem a kórházba. "
Nagy fasz maga...bazmeg !
40 éve itt lakom és ne vezessek megszokásból ?
Amúgy meg: te nem vezetsz ismerős helyen megszokásból ??? Lesed a táblákat mint bornyú az új kaput ?????
Buga.Jakab 2013.05.01. 19:49:27
sőt erre találták ki a "közlekedési rend változása" figyelmeztető táblát...
amugy a 3szög tábla sebességkorlátozáshoz, aki ezt jónak tartya annak elmondanám:
amikor általános szabáj van azt a határon kitett nagy brutál tábla az egész világon ismerteti:
ahol nem táblához hanem általános szabájhoz kötött a sebeségkorlátozás (autópája, országút, lakottteürlet általában ez a három)
a fidesmaflaálam akkor járna el korerktül ha a 3szögletű tábla a határon negyedikként fel lenne sorolva, hogy akkor "30"
gndolom holnaptól ezek az új táblák lesznek a határon !
fd 2013.05.01. 19:50:20
tehat kelloen paranoias emberke nyugodtan felteheti a kerdest, mi mond ellent annak a szaniszloi elmeletnek, hogy kimennek, fotoznak hetekig, majd veletlenul a postazas napjan valaki ellopja a tablakat? :)
Elijah_Baley 2013.05.01. 19:52:10
Gazdagréti Jack Bauer 2013.05.01. 19:53:59
Szóval szerintem mindegyik politikusnak egy lóf@sz a seggébe...
KopaszMercis 2013.05.01. 19:56:48
Szóval ha én a gyereked iskolájánal felszerelk az autópályáról lopott 120-as táblát poénból, és elbaszom 115-tel a hülyegyerekedet, aki "féktávon belül lép elém", akkor engem fel kell menteni gondatlanságból elkövetett emberölés alól?
Ez így baromi logikus... "ha nincsen kinn a 70-es tábla mert ellopták akkor 50-nel kell menni" ugyanez pepitában... jól végig gondoltad te ezt?
KopaszMercis 2013.05.01. 19:58:18
"A maszop éppúgy fejős tehénnek nézte az autósokat, ahogy a mostani kormány. Vagy még inkább. Ők intézték el, hogy ilyen filléres tétel legyen az autó átírása(60-100 ezer forint), miattuk van eredetiségvizsga és ami nettó pénzlehúzás,"
Új alkotmányt tudott csinálni a fidesz, meg átkeresztelni az országot, de PONT az MSZP ezen hibáját nem tudták kijavítani... hát micsoda érdekes egy szitu...
Buga.Jakab 2013.05.01. 19:58:47
Fejesrob 2013.05.01. 20:01:14
Basszus, kik ülnek ott?
Gazdagréti Jack Bauer 2013.05.01. 20:10:06
ijontichy 2013.05.01. 20:37:04
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.01. 21:07:07
"egy meglévő, de időszakosan "felesleges" tábla vajon mekkora kihívást fog jelenteni a rend éber őreinek? "
- Tárnokon kurva nagyot jelentett. Még mindig van olyan hülye, aki 30-al megy, holott a tábla hatálya 8-9 óra között van.
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.01. 21:10:01
Lakott területen belül, ha nincsen sebességkorlátozó tábla, akkor mennyivel szabad menni?
Nem csak a rendőrök voltak köcsögök, hanem az autósok is csak mentek. Nem mentem fel a rendőröket, de gondolkozni kellene, figyelni, és nem csak a pedált nyomni.
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.01. 21:11:26
A lakó pihenő övezet tábla viszont nem veszélyre felhívó tábla, hanem utasító tábla, lásd még az egyirányú táblát, illetve a besorolás rendjét jelző táblát, hogy csak a két legismertebbet említsem.
halaloszto 2013.05.01. 21:12:26
Vajk
Buga.Jakab 2013.05.01. 21:12:44
de őszintén szólva nincs az az ember (rajtad kívül) aki a kb 10 tábla közül rögtön észrevenné ha közben egyet ellopnak a sünök...
nem életszerű, eszedbe sem jut, és a forgalom más tényezőit is figyeled nyilván...
"sújozod" az információ figyelési mehanizmust...
Buga.Jakab 2013.05.01. 21:14:26
a francot! "övezet/terület" stb határt jelző tábla...
és annyiban más mint a 3szög... hogy egész európában 30-cal lehet menni...
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.01. 21:14:42
Más a két helyzet.
Az Egér úton a tábla hiánya a 70-ből csinált 50-et.
A te fiktív példádban a tábla (megállni tilosra gondoltál tán) hiánya pont enyhít, tehát a te példádban tábla hiányában nem büntethet(né)nek meg.
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.01. 21:18:47
"Az Egér úton valamit nagyon elbaxtak, vagy direkt csinálták úgy ahogy. Ez viszont már eleve bűncselekmény. Hoppá!"
Direkt csinálták. Észrevették, nincs tábla, esetleg ők maguk vették le. Kellett a bevétel, és bejött nekik.
Az arra elhaladó autósok viszont beszopták, mert mentek ész nélkül. Nem lehet úgy vezetni, hogy tegnap 70-es tábla volt. Tegnap ha nem jött a sorompónál a vonat, átmész?
Buga.Jakab 2013.05.01. 21:20:41
rengeteg eset van hogy pl STOP táblás kereszteződésból ellopják a stpotáblát...
persze ekkor EGYENRANGÚ lesz rögtön a főúttal...
mégse élsz vissza a hejzettel és nem hajtasz ki a főútra erőből...
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.01. 21:25:27
"honnan a francból tudjam, hogy iskolabuszról van szó?"
- Innen (poszt elejében szerepel):
"A gyermekeket szállító autóbusz vagy az iskolabusz elején és hátulján elhelyezett legalább 40x40 cm-es, fényt kibocsátó vagy megvilágított tábla az álló jármű környezetében gyermekek közlekedésére figyelmeztet (160/a. ábra). Ha az úttesten ilyen autóbusz áll, akkor a gyermekek be- és kiszállásának az autóbusz mindkét oldali első és hátsó irányjelzőjének egyidejű működtetésével jelzett időtartama alatt kikerülni és – amennyiben párhuzamos közlekedésre nem alkalmas az úttest – mellette elhaladni tilos. "
fda 2013.05.01. 21:28:42
A nyugati szomszédainkat például ne féltsd: azok eddig is lassítottak az ovi előtt.
Sőt, gondolom, kedves cikkíró, te is: az ovi előtt ugyanis eddig is óvatosan, minden eshetőségre felkészülve haladtál el, ezt pedig jó eséllyel nem lehet 30-nál jelentősen nagyobb tempóval megcsinálni.
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.01. 21:30:37
"Ha nem a pénzbeszedésre megy ki a dolog, akkor nem lett volna egyszerűbb egy olyan rendelet, hogy az út kezelőjének minden "Vigyázz gyerekek" tábla alá egy 30-ast is ki kell rakni?"
- Lehet nincsen táblagyáros a haverok között.
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.01. 21:34:11
"Ha megáll előttem egy széttaposott Sprinter vagy Transit, és kirakja a vészvillogót, honnan tudjam hogy egy kőműves brigád robbant le előttem, vagy kisiskolások fognak leszállni, és nem kerülhetem ki? "
- Innen (poszt elejében szerepel):
"A gyermekeket szállító autóbusz vagy az iskolabusz elején és hátulján elhelyezett legalább 40x40 cm-es, fényt kibocsátó vagy megvilágított tábla az álló jármű környezetében gyermekek közlekedésére figyelmeztet (160/a. ábra). Ha az úttesten ilyen autóbusz áll, akkor a gyermekek be- és kiszállásának az autóbusz mindkét oldali első és hátsó irányjelzőjének egyidejű működtetésével jelzett időtartama alatt kikerülni és – amennyiben párhuzamos közlekedésre nem alkalmas az úttest – mellette elhaladni tilos. "
fda 2013.05.01. 21:35:01
És a korábbi tábláknál miért nem féltjük "a külföldieket", hisz azokon sincs konkrét szám:
- autópálya
- autóút
- Településnév tábla
- Lakó-pihenő övezet
Aki vigyáz a kicsikre, eddig is lassított az ovi előtt.
Buga.Jakab 2013.05.01. 21:39:04
ez az egész világon egységes, illetve nyilván te még nem jártál külföldön de elmesélem hogy
a határon ezekről van egy brutál nagy tábla az út mellett minden országban
2013.05.01. 21:39:32
AskmeLater30 2013.05.01. 21:39:34
AskmeLater30 2013.05.01. 21:40:50
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.01. 21:42:08
"Szóval ha én a gyereked iskolájánal felszerelk az autópályáról lopott 120-as táblát poénból, és elbaszom 115-tel a hülyegyerekedet, aki "féktávon belül lép elém", akkor engem fel kell menteni gondatlanságból elkövetett emberölés alól?"
- Igen.
Ez így baromi logikus... "ha nincsen kinn a 70-es tábla mert ellopták akkor 50-nel kell menni" ugyanez pepitában... jól végig gondoltad te ezt? "
- Igen, akkor 50-el kell menni. Mi olyan nehéz ezen?
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.01. 21:45:10
.
Gépjárművet vezetni nem állampolgári jog.
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.01. 21:47:20
Általában útburkolati jel is szokott lenni. Továbbá ha nincsen Stop táblád, akkor is lassítasz, mert lehet neked kell elsőbbséget adni a jobbról jövőnek.
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.05.01. 21:47:37
Honnan tudja, hogy hátrébb százhúsz méterrel a kerek tábla túloldalán milyen szám található?
balkon-úr 2013.05.01. 21:50:02
Elijah_Baley 2013.05.01. 22:32:52
engem eccer románban szopatott ezzel a jard.
monnyuk jó fej volt, kéccáz lejbe kiegyeztünk.
:)
2013.05.01. 22:38:36
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.05.01. 22:44:57
Meg a többiekre is?
lol
Hefebier 2013.05.01. 22:55:31
Befordulok. Ha nincs tábla 50 a sebesség.
Ha van, annyi amit a tábla mutat.
Mit nem értek?
nincs_nick 2013.05.01. 23:44:58
- ha autóval jössz be az országba, ezeket egy táblán látni fogod a hátáron
- ha itt bérelsz autót kötelezően benne van a bérleti papírok között, illetve legtöbbször sajnos csak az, hogy te aláírásoddal elfogadod, hogy ismered az adott országra vonatkozó kreszt
Egy ezért megbüntetett külföldi egyébként a szart is le fogja perelni a magyar államról (rólunk) mert a teljesen szembe megy minden normális logikával...
Tájfájter 2013.05.01. 23:54:39
Usa-Kanada, a busz be van kamerázva, aki kikerüli azt felveszik és automatikusan megy a csekk.
a Fideszben valakinek van egz kameragyártó cége, és meg fogja nyerni a kiirást a követkzö törvénymodositásnál, hogy minden iskolabuszra kell kamera, és csak a havertól lehet megvenni...
egészen kis kukac 2013.05.02. 00:57:00
Ha városban nyomatsz, s az út szélén áll
egy pótkocsis IFA (nem iskolabusz !),
akkor elzúgsz mellette 50 cm-el 50 km/h-val ?
S a mögüle kilépő kölket, mámit, apót,
bárminémű/korú/véralkoholszintű f..szkalapot
péppé zúzod ?
Na ugye, hogy nem. Kedveseim: MINDEN
szarság, aminek törésmutatója > 1
(=nem látsz rajta körösztül Te Fatökű !)
az potenciális veszélyforrás. Jó tudom,
legtöbbünk itt látnok és saját műholdja
van (=holdkóros), s ilyen takaró tárgyak
mögé is lát. De a maradék ott lelassít,
s számít arra, hogy onnan bármi (=BÁRMI)
kizúghat.
Hát ennyit erről az iskolabuszról :-)
egészen kis kukac 2013.05.02. 01:01:52
sem éjfél után városban... főleg ha fákkal
szegett sétány szegélyezi az utat,
hanem a BELSŐ sávban (ha megteheted),
mert az idő múlásával expósan nő az
elég ájuló alkoholizált egyének száma.
Ugyanezért. Mert nem szeretsz még a
baleset után 22 évig azzal álmodni,
amit egy ilyen kollízió után a szél-
védőn látsz...
No aludjunk erre egyet. Álmodjunk
békésen büntiző yard-okat, s nem
széttaposott gyereket (tudod, milyen
kevéssé ugrik meg a kocsid, amikor
egy 25 kg-os kiskölykön áthajtassz ?
Alig. Észre sem veszed...!)
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.02. 01:33:43
szerintem az a hulye aki aprobetuvel rair valamit egy tabla ala
en pl. joval elobb engedem az autot motorfekkel mint az aprobetut el tudnam olvasni
ez van szopni fog a mogottem jovo HVCS, ez van, lehet pofanverni a pogimestert, meg lehet elozni is
fchris82 2013.05.02. 01:50:45
Aha, persze. Azt hallottad már, hogy a törvény nem ismerése nem mentesít annak betartása alól? Jézusom, mekkora filozófiai marhaságot sikerült idevetned. Akkor egy cégvezető védekezhet azzal, hogy "nem tudtam, hogy adót kell fizetni", esetleg: "nem ismertem a számla kötelező tartalmi elemeit", és erre a NAV majd rávágja, hogy "ja, hát akkor semmi baj uram, nem bírságolunk"?
Szépen néznénk ki :D
Az előtte lévő szösszenet is hülyeség. Neked a táblák alapján kell mozognod, ha felújítás van, akkor is táblákat helyeznek ki, nem pedig a közlönyben hoznak egy átmeneti korlátozó intézkedést az adott útszakaszra. Ha nincs tábla, akkor feltételezned kell, hogy megváltozott a döntés, még akkor is, ha ez nem így történt. Hasonlat: értem én, hogy megszoktad, 10-kor és 11-kor megy csak át vonat a kereszteződésen, de ha neked 10:30-kor piros lesz a lámpa, leszel szíves megállni, és nem felülbírálni a jelet, csak mert korábban ilyenkor még nem jött vonat, biztosan most se fog.
Egyébként pedig nem kevés balesetforrást okoz, hogy egyesek megszokásból vezetnek. Nagyszüleimnél egy kereszteződés "egyenrangú" lett, ennek megfelelő táblacserék és eltávolítások is megtörténtek, a rá következő 2 hónapban hetente voltak balesetek a jobb kéz szabály elmulasztása miatt.
fchris82 2013.05.02. 02:04:49
Lásd előbbi hozzászólásom.
"Amúgy meg: te nem vezetsz ismerős helyen megszokásból ??? Lesed a táblákat mint bornyú az új kaput ?????"
Biztosan komoly energiákat von el, annyi mindenre kell vezetés közben figyelni; követési távolság, sebesség korlátozás, és azok a fránya táblák, meg kereszteződések. Ha nem érzi szellemileg képesnek magát arra, hogy ezt a komplex feladatot ellássa, akkor nem kell autóba ülni és vezetni. Nekem egyelőre nem haladta meg a képességeimet ez a feladat. Persze, lehet megszokásból is vezetni, mint ahogy részegen is lehet, álmosan is, egyeseknek pár száz méteren aludva is sikerült már. Senki sem vonta ezt kétségbe. Csak a statisztika szerint az nem jó ómen. Ezek szerint Ön sem alkalmas arra, hogy biztonságosan közlekedjen. Adja le a jogsiját és kész, ahelyett, hogy azon hőbörög, túl sokat várnak Öntől.
Tudja, lehet, hogy én is egyszer megszokásból megyek majd haza, de ha esetleg megbírságolnak egy változás miatt, amit nem vettem észre, behúzom fülem-farkam, mert hibáztam, és nem nekiállok verni az asztalt, lehülyézni másokat. Elhiszem én, hogy maga nagyszerű vezető, és akár fénysebességgel is hazatalálna csukott szemmel, de a közúton közlekedés nem a maga képességeiről szól. Arra ott egy versenypálya, ott mehet megszokásból. Közúton 30-cal csorog ha azt mutatja a tábla és lesi az út szélén takarásból maga elé rohanó gyerekeket. Mert az úton nemcsak megszokható, állandó bukkanók, gödrök és ívek vannak, hanem olyan emberek, akik talán az elmúlt 20 évben még soha nem bukkantak fel, csak éppen ott és akkor. És míg ők esetleg már az új szabályok szerint közlekednének, maga meg megszokásból azt hiszi, hogy még elsőbbsége van.
fchris82 2013.05.02. 02:17:30
"a kreszteződés nem old, csak az oldótábla old."
Akkor nézz utána:
"(6)Az (1) bekezdés c)-g) pontjában említett jelzőtábla hatálya a táblánál kezdődik és a következő útkereszteződés kezdetéig tart, kivéve, ha a jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla ennél rövidebb távolságot jelöl meg, vagy a (7) bekezdésben említett jelzőtábla a tilalmat előbb feloldja."
"engem eccer románban szopatott ezzel a jard.
monnyuk jó fej volt, kéccáz lejbe kiegyeztünk.
:)"
Romániában lehet, de nálunk old. Ausztriában is. Az a sejtésem, hogy nem jó fej volt, hanem lenyúltak.
AskmeLater30 2013.05.02. 08:12:04
Don Quixote de la Ferko 2013.05.02. 09:39:44
Ajajaj. Remélem nem vezetsz.
Azt hiszem ezzel a bődületes baromsággal sokaknak okoztál nevetséges perceket.
Csak egyet kérek, prezentáld azt a KRESZ törvényt, amely szerint ha nincs tábla (leszerelték, ellopták, etc...), akkor az irattárban található dossziéban megbújó papírhoz kell igazítani az éppen aktuális utazási sebességet.
Könyörgöm, írjál még, ekkora baromságot már rég olvastam.
Don Quixote de la Ferko 2013.05.02. 09:43:15
Ezzel speciel valameddig egyetértek, de ha egy kicsit mélyebben belemegyünk, tábla hiányában a rendőrnek "úgymond kötelessége" ellenőrizni, hogy az arra haladó autósok tisztában vannak a hiánnyal, és ennek köszönhetően be is tartják az ebben az esetben automatikusan, örvényileg szabályozott, érvényes előírásokat.
Tetszik, nem tetszik, az adott útszakaszra az adott pillanatban érvényes sebességet ellenőrzi, nehéz azt mondani, hogy ezért büntetés jár neki.
Az más kérdés, hogy a bejelentést elmulasztotta, ezért valóban pinán lehet rugdalni, de csak ezért.
Don Quixote de la Ferko 2013.05.02. 09:48:31
Látom, még mindig nem értetted meg.
Leszarom, mi van az irattárban. Közlekedni az úton kell, az aktuális, kint lévő jelzések szerint. Ott és akkor senkinek nincs felülbírálati joga. Vagy betartja a szabályokat, vagy vállalja a felelősséget.
Jelen esetben a szabályokat leszarták, a felelősséget meg egyik barom sem akarja vállalni.
Tökéletes társadalmi korrajz ez az ügy. Ha hibázik a barom, akkor azonnal a kibúvókat keresi, a felelősség vállalása zsigerileg fel sem merül benne, mert a Kádári 40 év alatt, és az orbánizmus eddigi 6-7 éve alatt arra szocializálódott, hogy a törvényeket nyugodtan le lehet tojni. Csak azt felejti ki, hogy az utóbbi 3 év törvénytelenségeit ő nem követheti, az csak az orbánista felső köröknek megengedett.
Don Quixote de la Ferko 2013.05.02. 09:50:15
Stimm. Igaz. De az első példa nem erről szólt, hanem alkalmi, azonnali esetről, ahol láthatóan nincs semmiféle tábla. Ott más a szitu.
nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2013.05.02. 11:31:49
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.02. 11:37:39
"egy cégvezető védekezhet azzal, hogy "nem tudtam, hogy adót kell fizetni", esetleg: "nem ismertem a számla kötelező tartalmi elemeit", és erre a NAV majd rávágja, hogy "ja, hát akkor semmi baj uram, nem bírságolunk"?"
Ez azért marhaság, mert ahogy léteznek az adózást szabályozó, ugyanúgy léteznek a közlekedést szabályozó jogszabályok.
Az adózással kapcsolatosan nem szoktak táblákat kitenni, hogy mostan 27% helyett csak 12% az ÁFA, és ha eltűnik a tábla.....
Remélem érted, miért nem jó a példád.
Fincy GO · http://fincy.hu 2013.05.02. 16:03:58
A Magyar Közlönyben kihirdetett jogszabályok néhány speciális esetet kivéve (pl. katasztrófa elhárítás esetén) leghamarabb a kihirdetés követő napon léphetnek hatályba. Sajnos a közlöny a legtöbb esetben a késő esti órákban jelenik meg, így nincs idő felkészülni az új szabályokra. A magyarország.hu jogszabálykeresője és a Nemzeti Jogszabálytár adatbázisa azonos, így felesleges mindkettőben keresni ugyan azt az eredményt láthatjuk. Ezek a jogszabály keresők a hatályos szövegeket tartalmazzák, optimális esetben a közlöny szerint kihirdetett szöveg (a módosító jogszabály) 1 napon belül itt is megjelenik. Nem túl szerencsés új jogalkotási módszer, hogy a módosító jogszabályt a kihirdetést követő nappal hatályon kívül helyezik, így értelem szerűen nem hatályosként jelennek meg a jogszabálykeresőkben. Ettől még a rendelkezései élnek a módosított jogszabályban. A módosított jogszabályok új szövegének elkészítése jogász szakemberek munkáját feltételezi, ezért az NJT-re vonatkozó jogszabály 3 nap haladékot ad a munka elvégzésére. Ezek együtt azt jelentik, hogy egy átlag állampolgár három nap múlva értesülhet a leghamarabb egy jogszabályváltozásról úgy, hogy a változást egyben látja a módosult jogszabály szövegével, amennyiben a Közlönybeli kihirdetés ilyen késői. Persze fennmaradhat bárki éjfélig és megnézheti jelent-e meg Közlöny 23:55-kor és értelmezheti a változásokat a maradék 5 percben. :)
Reggie 2013.05.02. 16:33:30
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.05.02. 18:53:03
1. fontos tudni mi változott, tehát jelen esetben a Magyar Közlöny verzió is érdekes - miért is kellene átbogarászni egy hatályos, egységes szerkezetű jogszabályt ahhoz, hogy a lábjegyzetből kiderüljön, mi is módosult?
2. ha már vonatkozik mindenkire, azért nem ártana, ha az állampolgárok is megtudhatnák, adott nap mi alapján kell élniük. Tehát jó lenne, ha az állami rendszerben megjelenő szöveg az tényleg a hatályos állapotot tükrözné.
3. annak örülünk, hogy a jogászoknak van három nap haladéka - talán a kedves állampolgároknak is meg lehetne adni ugyanezt, mert miért is kellett például ennek a változtatásnak már másnap hatályba lépni?
4. a rendeletben nincs benne, hogy csak akkortól hatályos, ha már a jogászok összeszerkesztették az egységest és megjelent a magyarorszag.hu-n. Vagy esetleg erre is van egy külön jogszabály?
tiborc2008 2013.05.02. 19:12:51
A kétharmad eredménye, nincs annyi épeszű emberük, mint státuszuk.
Fincy GO · http://fincy.hu 2013.05.02. 21:17:33
1. Általánosságban mondhatjuk, hogy az MK-ban megjelenő módosítások sokszor csak a cserélt, új szövegrészt tartalmazzák. A helyes értelmezéshez szükség lehet azonban a teljes szövegkörnyezetre, melyet vagy az eredeti jogszabály ismételt elővételével és a módosítás figyelembe vétele szükséges. Beláthatjuk, hogy bonyásabb esetben esélytelenek vagyunk, így szükségessé válik a hatályos szöveg.
2-3.) Ilyen a magyar jogalkotás. Egyetértek, jogos a tiltakozás ez ellen.
Egyébként én magam nem vagyok jogász és nem is kívánok ebben a témában vitába szállni, ám mivel a cikk eleje ebbe a témába vág, gondoltam leírom a tényeket.
banyanya007 2013.05.02. 21:22:26
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_lekerd?p_fotip=null&p_fotip=T&p_tip=null&p_atip=f&pi_atip=&pi_iralp=I
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.02. 23:24:24
ez milyen fillerb.szo idiota megoldas?
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.02. 23:32:53
fchris82 2013.05.05. 12:49:25
Hmmm, szerintem rosszul fogalmaztam ezek szerint, mert az én álláspontom: Ha ellopták a táblát, akkor az a mérvadó, hogy akármi is volt rajta, az "nincs". Tehát ha városon belül elloptak egy 80-as táblát, akkor 50-el kell menni és kész. Ugyanez igaz, ha elloptak egy 30-as táblát, akkor megint csak 50 a megengedett. Ausztriában is, ha hétvége van, letakarják a felújítás miatti korlátozó táblát. Persze, ha ellopták a 30-as táblát, de jól láthatóan útfelújítás vagy éppen iskola, esetleg fekvőrendőrök vannak az úton, akkor baromira egyértelmű, hogy 30-as övezetben vagy, nehéz a tábla hiányára mutogatni.
Ha vkit megbüntetnek egy 30-as tábla hiányában, akkor az valóban problémás, de ha megszokásból ment 80-nal, miközben a 80-as táblát lopták el VAGY a közterületesek távolították el, akkor jár a büntetés.
Illetve lehet, én értettem félre, amire reagáltam.
Artech 2013.05.05. 13:37:34
Don Quixote de la Ferko 2013.05.05. 14:18:43
Ebben speciel nem vagyok biztos, a közlekedő kötelessége az út melletti jelzések szerinti közlekedés. Ettől függetlenül jelentheti, de az aktuális helyzetre vonatkozó szabályokat be kell tartania.
Eddig mindenki elsiklott felette, de engem speciel azért érdekelne az u.n. "Szolgálati Szabályzat".
Ez valószínűleg pontosan tartalmazza a rendőr adott helyzetre vonatkozó bejelentési kötelezettségét, tehát jobban hinnék ennek, mint az ombudsmanó és a rájuk kapcsolódó média (TotalCar)hazugságainak, aki ezzel az üggyel kapcsolatban még azt is hangoztatta, hogy az Egérút gyorsforgalmi út, azt speciel meg teljes egészében letojta (gondolom hasonló helyen szerezte libáért a jogsiját mint a többi gyorshajtó), hogy a gyorsforgalmi útra vonatkozó törvényi előírások közül többnek a közelébe sem kerül az Egérút vonatkozó szakasza.
Szóval ha van rendőr, és publikus, mi a valóság az eltűnt táblákkal kapcsolatban, van bejelentési kötelezettségük, vagy nincs?
Speciel én arra tippelnék, hogy nincs, és eme nemes feladat inkább a közútkezelőre hárul, de akkor aztán már végképp nincs semmi amivel a rendőröket pellengérre lehet állítani, így a többségnek és a médiának már nem felelne meg az igazság. A hazugság mindig jobban hoz a konyhára.
Artech 2013.05.07. 16:37:14
A közútkezelő felelős a táblákért, nem a rendőrség.
A cikkben említett rendőrök, észre vették a tábla hiányát, (Ők igen, a többi ostoba nem) s nagyon helyesen kihasználták a lehetőséget.
Ezért miért kellene őket elmarasztalni?
Csak a munkájukat végezték, mint mi mindannyian.
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.07. 19:00:04
A tábla és az iskola között kb 300 méter a táv.
Az iskolába csak busszal vagy autóval jönnek a gyerekek.
A busszal érkezők átkelését gombos lámpa biztosítja.
Nincs kiegészítő tábla.
Meddig 30 a 30?
Krumpli Bogart 2013.05.11. 11:09:25
A rendőrnek - ha lenne hivatástudata - tudnia kellene, hogy a büdzsé feltöltése az adóhatóság dolga, neki a biztonságos és szabályos közlekedésre kell ügyelnie.
Itt nem is az a legnagyobb baj, hogy betartottuk-e a szabályokat, hanem az, hogy erkölcsi hulladékok akarnak megfelelni elkölcsi hulladék kormányok (!!!! így, többesszámban) elvárásainak.
Egy rendőr védje a polgárt, ne a lehetőségeket keresse.
Az a baj, hogy a hozzászólók jelentős része sincs tisztában az állam és az állami szervek alapfeladataival és kötelességeivel.
Az állam ne vadásszon a polgáraira, akik eltartják!!!!!
silentfrog 2013.05.19. 19:14:45
Az adott tábla alatt ha nincs kiegészítő akkor is 30km/h a sebességhatár?
Országúton is?
Mi oldja?
Ha lakó övezetben van akkor felülírja a 20km/h -ás sebességet 30 ra?
Ha van egy másik felette akkor melyik a jó? Tudok ilyet, Tehát a "gyerekveszély" tábla alatt egy 50 es . /egy oszlopra rakták a két táblát/
Igy 50 vagy 30? :S
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.20. 22:29:26
Szerintem az se tudja, aki kitalálta.
Azon már én is gondolkoztam, hogy mi oldja fel.
Ha nincs alatta távolság, akkor szerintem nem 30, ugyanis:
"a "gyermekek" tábla ... alatt elhelyezett kiegészítő jelzőtáblán megjelölt távolságon belül – ha a közúti jelzésekből más nem következik – legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni."
silentfrog 2013.05.21. 11:47:03
"a "gyermekek" tábla ... alatt elhelyezett kiegészítő jelzőtáblán megjelölt távolságon belül – ha a közúti jelzésekből más nem következik – legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni."
Ez kifejezetten a kiegészítő táblára vonatkozik,én azt nem értem ha alatta nincs kiegészítő tábla akkor mi a teendő.
Kiegészítő tábla nélküli jelzőtábláról sehol sincs szó.
Mondom,hogy sügér vagyok nem értem! :)
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.21. 12:12:00
Én úgy értelmezem, ha nincs alatta a távolságra vonatkozó kieg tábla, akkor a távolság 0, azaz nulla.
Mivel a jogszabály (ha pontos a poszt idézete) úgy szól, hogy a sebességkorlátozás a kieg táblán feltüntetett távolságon áll fenn.
silentfrog 2013.05.21. 12:24:12
Meglehet,de mókás,hogy mi olvastunk róla,tudunk a változásokról mégsem tudjuk,hogy mi is az pontosan.
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.05.21. 18:57:37
KRESZ
"26. § (1) Az egyes járművekkel - ha e rendelet másként nem rendelkezik - legfeljebb a következő sebességgel szabad közlekedni:
(6)A 16. § (1) bekezdés q) pontjában meghatározott jelzőtábla (84. ábra) alatt elhelyezett kiegészítő jelzőtáblán megjelölt távolságon belül - ha a közúti jelzésekből más nem következik - legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni."
a 84. sz. jelzőtábla: 16.§ (1) q) „Gyermekek” (84. ábra); a tábla azt jelzi, hogy a gyermekeknek az úttestre lépésével fokozottan számolni kell;
tehát (bár a morgás joga azért nem jogforrás):
- ha van alatti kiegészítő tábla, akkor a kiegészítő táblán megjelölt távolságon belül kell tartani a max. 30 km/órát. Éjjel kettőkor is. Meg karácsonykor is.
- ha van kiegészítő tábla, de egyéb tábla is, akkor az egyéb tábla az irányadó, összezavarva a gépjárművezetőket. Elviekben tehát ha táblán 40 km/óra van, akkor az az érvényes. Ha meg 20 km/óra, akkor meg az.
- ha nincs kiegészítő tábla, akkor vagy 50 km/óra (mint generális lakott terület), vagy pedig az, ami érvényes speciálisan az adott útszakaszon.
a full, jelenleg (azaz ma) hatályos KRESZ itt:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.KPM
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.21. 20:22:12
Egyszerűen magyarázod, de megpróbálom meg is érteni:
- Ha nincs sebességkorlátozó tábla, és a gyerekek tábla alatt nincs kieg tábla, akkor az van mint eddig, vagyis lakott területen 50.
- Ha van bármilyen sebességkorlátozás, és nincs kieg tábla a gyerekek tábla alatt, akkor az éppen aktuális korlátozás a mérvadó.
- Ha van sebességkorlátozás, történetesen 20 km/h, és a gyerekek tábla alatt van kieg tábla, pl 300 méter, akkor 300 méteren keresztül 30-al lehet menni, majd újra 20-al.
Biztosan jól értelmezem? Mert ez ebben a formájában még annyit sem ér, mint a papír, amin benyújtották.
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.05.21. 22:30:42
- ha 20 km/óra a megengedett, és a gyerekek táblánál van kiegészítés, attól még szerintem továbbra is 20 km/óra a megengedett maximum. Jobb félni, mint megijedni, az óvatosság elve alapján.
- ha 40 km/órára van korlátozva az adott úton a sebesség, és ott van kiegészítő tábla a gyermekek alatt, akkor az ott meghatározott méter erejéig 30 km/óra lesz a max. megengedett sebesség, ha az letelik, újra lehet száguldani negyvennel.
van még egy eset, gyermekek tábla pl. 400 m kiegészítéssel, de a táblától 200 m-re van egy tábla, amin nem 30 km/óra van. Ebben az esetben ez az új tábla lesz az irányadó a 200-400 m-ig terjedő szakaszon.
arra pedig már ne is gondoljunk, mi van, ha például munkálatok folynak az úton, itt-ott sebességkorlátozással.
és szerintem simán lehetne érettségi szövegértési feladat, és/vagy mondatokkal, igaz-hamis eldöntendőkkel. Vagy csak egy egyszerű mátrixban.
Az utolsó 100 komment: