2012.10.01. 16:49
A szerencse forgandó
A pénznyerő játékautomaták működtetésének teljes megszüntetését javasolja a kormány, holnap már a törvényjavaslat is a parlament elé kerül. Az indok?
- a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne pénznyerő automatákba dobálják a pénzüket (tehát a "szegények, a hátrányos helyzetűek és azok, akik valójában nem engedhetik meg maguknak, hogy ezzel a szórakozási formával élni tudjanak"), másrészt
- súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban, erről azonban további részleteket nem közöltek
- egyébként pedig a Lázár János szerint "a mi (Fidesz-KDNP) politikai családunk krédójával" önmagában ellentétes a szerencsejáték.
Az eredmény: ha elfogadja a parlament gyorsított eljárásban a törvényt (és miért is ne fogadná el?), az még ebben a hónapban hatályba lép és akkor ezentúl sem vendéglátóipari létesítményben, sem játékteremben nem találkozhatunk gépekkel, egyedül a koncesszióban működő játékkaszinókban lehet majd nyerőgépezni. Az indok pedig a gyorsított eljárásra, hogy "nem lehet hónapokon keresztül vitázni erről a témáról, mert ellenkező esetben félő, hogy felpuhulnak a törvényhozás szándékai."
A kormány megvédi nemcsak a családok pénzét, hanem a kaszinókat is - ezentúl a jelenleginél is szigorúbb feltételek mellett lehet majd alapítani ilyen intézményt.
A kieső költségvetési bevételeket (nagyságrendileg 20-30 milliárd forintot) az online szerencsejáték szabályozásából pótolnák. Az is kiderült reggel, hogy igaz, törvény már van rá, de a nem helyhez kötött szerencsejáték szabályozás a kormány szerint nem kielégítő, így annak kidolgozásával Navracsics Tibort bízta meg a kormányfő.
A mai kormánybejelentés alapján tehát a maradék kb. 4.500 automata is szemétdombra kerül, a szektor foglalkoztatta munkavállalók pedig utcára.
Kérdések:
1.
Ha a Fidesz politikai családjának krédójával ellentétes a szerencsejáték (mint "szórakozási forma"), akkor minek szívatták a szektort november óta giga-adókkal? Miért nem lehetett az egészet úgy, ahogy volt, megszüntetni már tavaly, miért kellett vállalkozásokat úgy belelovalni beruházásokba, hogy azok soha nem térülnek meg?
2.
Ha a nyerőgép ördögtől való, akkor az online szerencsejáték nem az? Korhatár nélkül, otthon, a fotelből vagy íróasztal mellől elveszteni a havi zsebpénzt vagy a család teljes vagyonát, az belefér a Fidesz krédójába?
3.
Vajon mi az a "nemzetbiztonsági kockázat", amiről még beszélni sem lehet?
- A játékosok? Vajon milyen nemzetbiztonsági kockázatot jelent egy átlag-szerencsejátékos? Vagy egy koca nyerőgépes? Ők az online-formában nem tekinthetők kockázatnak?
- A játékgép üzemeltetők? Náluk csak a gép van, a programokat a központi szerver üzemeltetője adja, és az adóhivatal közvetlenül hozzáfér a rendszerhez. Eddig is ellenőrizték őket, ezer egy szabályt be kellett tartaniuk, ráadásul ők voltak a piac őrei, vagyis azok, akik az illegális konkurenciát felnyomták az illetékes hatóság felé.
- A központi szerver üzemeltetője? Neki több, mint száz milliós audittal kell bizonyítani, hogy a rendszer kívülről-belülről manipulálhatatlan, valamint minden adathoz hozzáfér a NAV is. Nem valószínű, hogy ő lenne a kockázat, mivel az online szerencsejátékhoz is szükség van központi szerverre. Ha pedig tulajdonlási, stb. problémák vannak, még mindig ott van a Matolcsy-minisztérium, hogy audit megléte esetén se adja ki a működési engedélyt.
- A központi szerver auditorja? Egyetlen egy lett kijelölve, szakérteni is ő szakérthet egyedül, ráadásul a médiahatóság jegyzékében is benne van. Ha ez a cég lenne a nemzetbiztonsági kockázat, elég lenne csak megvonni a jogosultságát, (esetleg a megváltozott tulajdonosi körben rendet tenni).
Kizárásos alapon tehát egyedül a játékgép-üzemeltetők jelenthetik egyedül a nemzetbiztonsági kockázatot, bármi is az, a többi szereplő az online szerencsejáték esetén is ugyanaz, az meg ugyebár nem tilos, sőt, erősen támogatott.
4.
Mi lesz a már kiadott audittal? A kérdés jó, a választ pedig valószínűleg a WEBGAM is szeretné tudni. A beruházása kb. 800 millióba, de lehet, hogy 1 milliárdba került fejlesztésestül (hardver, szoftver, stb.) és auditostul, valamint végigjárt jó sok nyerőgép üzemeltetőt, hogy meglegyen a minimum 1.000 gépes létszám a minisztériumi engedélyezéshez. A kilátások tegnapig még igen jók voltak, kb. 4-5 hónapos megtérüléssel számolhatott (lásd részletesen Hova tűnnek a szerencsejáték milliárdjai). A nyerőgépek kiiktatásával maradnak a kaszinós gépek valamint az online - ezekből pedig soha nem fog származni annyi bevétel, hogy akár csak egyetlen központi szerver szolgáltató is rentábilisan működjön.
A kaszinós gépek esetében a jogszabály alapján 1 gép után beérkező 1 évi befizetés: 12 hó x 30.000 Ft/hó, azaz 360.000 Ft/év, az online esetében rendszerenként átlag 1.000 játékos szolgálható ki egyidejűleg, ennek díja havi 3 millió Ft+ áfa (36 millió Ft+áfa/év/1.000 játékos). A fenti számok alapján kb. 100 és 180 millió forint körül várható a központi szerver üzemeltetőjének éves bevétele - ez pedig édes kevés a beruházáshoz felvett hitelek kigazdálkodásához illetve a működési költségek fedezésére. Az pedig már biztos, hogy a jelenlegi, központi szerverenként 1.000 játékgépes limit nem biztosítható, így az alaposan beszűkített piac egyetlen ilyen szerverüzemeltetőt sem tud eltartani.
A fentiek alapján az auditba beleölt százmilliók egyedül az audit cég kasszáját gyarapította (az auditról részletesen itt), a bejelentett módosítás alapján egyedül az audit cég nem veszít az új rendszer felépítésében megvalósított részvétele miatt. Azok a vállalkozások, akik a központi szerver üzemeltetési engedélyben reménykedtek, hoppon maradtak, ez pedig nemcsak likviditási gondokat okozhat náluk, hanem teljes csődöt is.
5.
Vajon hol elégíthetik ki a játékszenvedélyesek a függőségüket? Egyrészt otthon, fotelból - az a réteg pedig, aki nem engedheti meg magának az internet előfizetést és az ezzel járó infrastruktúrát, valószínűleg az illegális játéktermek felé veszi majd az irányt. Van még egy lehetőség, ez pedig az, hogy a jelenlegi vendéglátó helyek "net café"-vá alakulnak és számítógép használati idővel támogatják az online szerencsejátékot. Ez esetben náluk csak a fogyasztás haszna csapódik le, az igazi profit az online üzemeltető zsebében landol.
Az pedig, hogy majd átszoknak a lottóra, maximum csak a kormányzat vágyálma lehet, a valóságban ez nem így működik. A nyerőgép gyors, azonnali nyereményt ígér, a lottóra meg várni kell. Ebből a szempontból az online szerencsejáték a lehető legveszélyesebb hihetetlen gyors az átfutása, pörgős, és még az utcára sem kell kimenni miatta (új piaci rés ebből a szempontból az agórafóbiások közössége). Nem véletlen, hogy sok országban tiltott tevékenység.
6.
Vajon hogyan alakul az online üzemeltető adóztatása? A három kaszinón és a Szerencsejáték ZRt-n kívül ő lesz az egyetlen, aki vállára nehezedni fog a büdzsé játékadóhiánya (lehetséges személyével kapcsolatban részletesen itt). Ha túladóztatják, akkor ő is lelép a piacról, hiába is hajtotta az állam az ő mezejére a játékosokat, ha pedig alacsony kulcsot állapítanak meg, akkor a milliárdok magánszemélynél landolnak, nem pedig a költségvetésben. A kieső 30 milliárd forint egyetlen piaci szereplőn történő beszedése jelenleg illuzórikusnak tűnik, valószínűleg az adófizetők lesznek majd kénytelenek összedobni a hiányt valamilyen más adónem formájában.
7.
Mi lesz a munkavállalókkal? A teljes tiltás alapján sok ezer munkahely szűnik meg, gondoljunk csak a jelenleg is üzemelő játéktermekre. Ráadásul ezek likviditása most sem a legjobb - sok vállalkozás tulajdonosa fogát összeszorítva a saját zsebéből pótolta ki a horribilis mértékű játékadót reménykedve, vége lesz az átmeneti időszaknak és újra rentábilisak lesznek a gépei. Egy biztos, a szektor résztvevői most úgy érezhetik magukat, mint a viccbéli Józsi bácsi a repülőn: "ezt is gondoltam .... ezt is gondoltam .... ezt azért már nem gondoltam volna ..."
Nem is beszélve a szektor által befizetett adókról és járulékokról, amelyekről most a kormány egy tollvonással lemondott ...
8.
Vajon a kaszinóalapítás megnehezítése a jelenlegi piaci szereplők megvédését szolgálja, vagy a költségvetés érdekeit? A kaszinók részei a magyar turizmusnak is - a jelenlegiek bebetonozásával jelentős bevételtől eshet el a költségvetés.
9.
Hogyan bízhat akár egyetlen piaci szereplő is abban, hogy amibe beruház (pénzt és energiát fektet), azt holnap is csinálhatja még?
Előzmény: Hova tűnnek a szerencsejáték szektor milliárdjai
A poszt zárása után végre kiderült, mi a nemzetbiztonsági kockázat (hvg.hu, 2012.10.01. 21:02)
"A miniszterelnök által említett nemzetbiztonsági kockázatokról Lázár azt mondta: a sajtóban már évek óta szó van arról, hogy a szerencsejáték-ipar irányítói „nagyon jómódú, politikai befolyást érvényesíteni akaró körök”. Lázár szerint akinek sok pénze van, az szinte természetes módon megpróbálja megközelíteni az államigazgatás középső vagy felső szintjeit. Úgy fogalmazott, hogy tanulságos történetek vannak az elmúlt 22 évből, milyen hirtelen visszakoztak, vagy épp kiestek a politikából azok, akik fel merték vetni a piac újraszabályozását.
„Lóverseny-nyelven szólva: tétek törölve” – mondta Lázár a befektetések elvesztéséről. Elismerte, hogy a játékgépes vállalkozókat kár érte, mikor arra készültek, hogy szerveralapú rendszerben tovább működhetnek, de aki a szerencsejáték-iparra adja a fejét, annak szerinte el kell fogadnia, hogy az extra haszon kockázatokkal jár. „A szívem nem szakad meg értük” – mondta a vállalkozókról az államtitkár."
forrás: hvg.hu
A szerencsejátékról szóló 1991. évi XXXIV. törvény változásokkal és a módosítási javaslattal egybeszerkesztve itt.
Csatlakozz Facebook csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Feszített türelmű medencézés 2012.10.02. 08:03:52
Trackback: Az APPLE végnapjai 2012.10.01. 19:31:06
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sírjatok 2012.10.01. 19:13:16
nem várt fordulat 2012.10.01. 19:18:44
a posztolo figyelmébe is ajánlom:
www.szerszov.hu/pdf/sajtokozlemeny_2012_10_01.pdf
bergerdaniel · http://ujkurir.blog.hu 2012.10.01. 19:20:33
Pedig ott van elásva a kutya, ezzel ugyanis visszavonhatatlanul monopolhelyzetbe jön a SzRT. volt egy - finoman szólva is - gyűlöletkampányuk az online póker ellen, ami nem érte el a kívánt hatást. A nyerőgépadó már kimondatlanul és világosan megcélozta a mielőbbi betiltást, ami ugye most jön. De hamarosan jön a póker betiltása is, mert korlátozás már több éve érvényben van.
Ianas 2012.10.01. 19:21:49
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.10.01. 19:23:30
A blogíró szerint mindegy, hogy részegen a kocsmában "játszik" valaki, vagy otthon szépen szolidan, asszonnyal a háttérben?
Alkohol és szerencsejáték együtt kimeríti szerintem a rablás fogalmát!
coremosh 2012.10.01. 19:30:54
Semmi elkepzeles sincs mar csak otletelgetes. Kivancsi vagyok ezek a debilek milyen hazat epitenenek?
Amugy on-line adoztatas meg egy jol elkepzelt vagyalom. Azok akik komoly penzeket szakitanak egyszeruen lelepnek (ha mar most nem leptek le).
Amugy nem szar a magyar on-line pokeresek statja, inkabb hozzak haza a penzt mint viszik. Jha csak epp nem lathato a NAV szamara. Ez szomoru.
Szomorubb a BKV, Malev es egyeb nagytudasuak altal iranyitott intezmeny.
nu pagagyí 2012.10.01. 19:31:34
Körülbelül olyan fajsúlyú az intézkedés, mintha a lopást és a hazudozást tiltanák be. Egy politikus akkor sem bírna a vérével.
vallatas 2012.10.01. 19:34:47
ki van ez jol talalva, es biztos nem lezer janos haverja fejlsezti az ilyen online casino jatekgepeket amiket majd a kocsmakba fognak telepiteni.
booom, ostoba birka atlag szavazo meg be is veszi, hogy ezt mind azert csinalja a Fidessz, hogy a segijt ne a gepekbe dobalja a magyar
ooo a lofaszt!
sírjatok 2012.10.01. 19:38:08
vegyük pl. azt a gyönyörű megállapítást, hogy mennyi pénz esik így ki az állam zsebéből
hiszen köztudott, hogy aki eddig eljátszotta a pénzt, az ezentúl FELDUGJA A SEGGÉBE, mi mást is tenne! Biztos nem vesz belőle bármi egyebet!
ez a "dehát van igény rá" is hatalmas, bazdmeg, a kokainfogyasztásra is van igény, és az is biztos sok turistát vonzana! És mennyi munkahelyet teremtene, gondoljunk csak erre! Hogy meg lehetne adóztatni!
Húbazdmeg ezt a sötét sereget.
sírjatok 2012.10.01. 19:45:03
Ja, mert a lopás és a csalás (=tétre menő hazudozás) amúgy nincsenek betiltva?
fidesz = házmesterek pártja 2012.10.01. 19:46:31
coremosh 2012.10.01. 19:46:47
jha. Ne csinaljunk tobbet se baltat se kest, merhat azzal olni is lehet.
Ne legy mar gyerek.
Jatekszenvedely van volt lesz. PONT
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.01. 19:50:41
Mizantrop 2012.10.01. 19:52:01
sírjatok 2012.10.01. 19:53:38
Ugyan én magam is elkövettem ezt az érvelési hibát, de értelmesen:
nyilván nem lehet a játék minden formáját betiltani, meg nem is kell. De az sincs rendjén, hogy egy gyenge akaratú ember bemegy a kocsmába, és elbasz negyvenet, mert nem jön be a három cseri.
Te megpróbálsz engem abba az álláspontba kényszeríteni, hogy szerintem minden játékot be kell tiltani, holott ezt nem mondtam.
Kontrázhatnék azzal, hogy kábítószerszenvedély is van (volt, lesz), tehát akkor legalizáljunk minden drogot? Nyilván nem.
Shopping 2012.10.01. 19:54:07
Amit mondanak, az KAMU!
Valoszinuleg ezzel a törvénnyel készítik elő a SAJÀT kaszinojukat.
"állami " cég lesz és majd a haverok üzemeltetik....
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mizantrop 2012.10.01. 19:54:38
sírjatok 2012.10.01. 19:56:31
ja persze, sőt szerintem a lopást is legalizálni kéne, mert ha valaki nem lophat, akkor helyette ölni fog, egyértelmű.
sírjatok 2012.10.01. 19:57:19
Mizantrop 2012.10.01. 19:57:54
nu pagagyí 2012.10.01. 19:59:49
sírjatok 2012.10.01. 20:00:03
De, gondolom, csak nem ugyanoda gondoljuk ezt a gátat. Ennyit ismerjél már fel.
nu pagagyí 2012.10.01. 20:00:57
Mizantrop 2012.10.01. 20:02:14
sírjatok 2012.10.01. 20:02:14
not sure if serious or just trolling
i303.photobucket.com/albums/nn148/CorTaru/not-sure-if-serious-or-just-trolling-thumb.png
Mizantrop 2012.10.01. 20:05:22
nick: 2012.10.01. 20:05:42
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.10.01. 20:06:53
Egyébként meg a szokásos valóságtól elrugaszkodott világmegváltó intézkedés.
Annyit fog elérni, hogy elterjednek az illegális játéktermek, ahol aztán tényleg nincs ellenőrizve a játékgép.
coremosh 2012.10.01. 20:06:55
vannak esetek amikor nem megy tudom. Akkor kene segiteni.
Nem azzal hogy tiltsuk be. Azok akik fuggok meg fogjak talalni lehetoseget.
ertlemesen hibat elkovetni hogy lehet?
sírjatok 2012.10.01. 20:07:55
Arra hivatkozol, hogy a tiltás nem tökéletes módszer. Ez igaz, de a tökéletes módszer nem ismert, a tiltás meg igen. Az érvelési hiba, amivel éltél, az ún. nirvána-érv.
hu.wikipedia.org/wiki/Nirv%C3%A1na-%C3%A9rv
"Amúgy a legnevetségesebb az, hogy egy szimplán és átláthatóan gazdasági érdekből fakadó, fideszmaffia-döntést megpróbálsz idealizálni."
Értem, tehát ha valami valaki másnak az érdeke, akkor az az én érdekem már nem is lehet egyben! Hű a mindenit!
Sőt képzeld csomó ember a saját érdekének megfelelően jár el, pl. a főnököd mikor neked fizetést ad, az neki is az érdeke. Köcsög ez, nem? A saját érdekét nézi a rohadék!
Netuddki. 2012.10.01. 20:08:01
"sírjatok 0 bejegyzést írt és 268 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2010.11.05. óta tag."
sírjatok 2012.10.01. 20:09:02
Arra hivatkozol, hogy a tiltás nem tökéletes módszer. Ez igaz, de a tökéletes módszer nem ismert, a tiltás meg igen. Az érvelési hiba, amivel éltél, az ún. nirvána-érv.
hu.wikipedia.org/wiki/Nirv%C3%A1na-%C3%A9rv
Shopping 2012.10.01. 20:10:11
Pontosabban van, de azokban az országokban nem akarnánk lakni...
Andy Vajna eladta a kaszinóját az államnak, lett is belőle rögtön film ügyi államtitkár vagy mi( aki évi több milliárd elkoltéséről határoz).
Hattory Hanzo 2012.10.01. 20:10:49
sírjatok 2012.10.01. 20:11:18
Tehát azért nincs igazam, mert 268 hozzászólásom van, hát öregem én sok mindenre felkészültem, de erre nem :)
Netuddki. 2012.10.01. 20:11:25
sírjatok 2012.10.01. 20:12:01
Netuddki. 2012.10.01. 20:13:52
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.10.01. 20:15:15
Hallottam ilyen pletykát. Hogy lehet kivételnek lenni, de az 10% a pártkasszába.
McKinney 2012.10.01. 20:15:25
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.10.01. 20:15:41
egyebekben meg egy kis történelmi előzmény - szerencsejáték van, volt lesz:
www.romaikor.hu/szorakozas/cirkuszi_es_amphiteatrumi_jatekok/a_kozonsegrol/a_fogadas
Cervisia 2012.10.01. 20:16:43
"Amugy nem szar a magyar on-line pokeresek statja, inkabb hozzak haza a penzt mint viszik. Jha csak epp nem lathato a NAV szamara. Ez szomoru."
EU-ban bejegyzett online pókerterem leadózik a nyeremények után ott, ahol a szerverei vannak. Kettős adóztatás tilos, tehát a NAV minden kapálózása jogellenes. Amúgy is, a sarki közértben a kenyéren ÁFA, a cigin jövedéki adó van bőven, lehet csendben maradni.
sírjatok 2012.10.01. 20:17:37
"A gyalázkodó vagy sértegető típusú érv (más néven argumentum ad personam) azt jelenti, hogy egy személy tulajdonságainak vagy cselekedeteinek hibái miatt nem fogadjuk el, amit mond, függetlenül állításainak tartalmától."
Tehát még ha igaz is lenne minden, amit állítasz, akkor sem lenne ez érv semmire. De hát szerencsére nem is igaz, bármennyire is szeretnéd démonizálni azt, aki nem ért veled egyet valamiben.
coremosh 2012.10.01. 20:17:53
amugy teny hogy a tiltas nem tokeletes modszer.
szeberenyi 2012.10.01. 20:18:33
A nyerőgépnél kevés addiktívabb játék van, ezt pszichológusok is leírják. Nagyjából ez a szerencsejátékok heroinja. Nem hinném, hogy olyan falvakban, ahol közvilágítás nincs lassan, nem hogy széles sávú internet, olyan könnyű lenne átállni az online verzióra. De még ha így is lenne: ha a faszi legalább már arra veszi a fáradtságot, hogy megtanulja bekapcsolni a számítógépet, már előrébb tartunk.
Az meg nem érv, hogy majd kijátsszák: ezzel az erővel egyetlen törvényt se kéne hozni, mert szinte mindegyiket kijátsszák. De nem is hinném, hogy mélyszegény falvakban ki tudnák játszani: majd kakasviadalokat szerveznek helyette?
Értem én, hogy semmi se drága, ha a kormány elleni küzdelemről van szó, de ez a stratégia tényleg hatékony lesz a kormány leváltásában? Aki folyton csak fikáz, annak már akkor se hisznek, ha épp igaza lenne...
sírjatok 2012.10.01. 20:21:30
Mondom, ezzel a logikával a gyilkosságot se kéne tiltani, hiszen úgyis van gyilkosság, akkor fölösleges megtiltani.
Ha tudsz jobb módszert, szólj, beszélgessünk arról.
Netuddki. 2012.10.01. 20:22:13
Mizantrop 2012.10.01. 20:22:42
Szóval itt erről van szó. :)) Ahaaa. Te, az érvelési hibák c. wikipédia szócikk használata látványos sikerrel kecsegtet ugyan, de tonnás balfaszságokat is kihámozhatsz belőlük. Mint íme a te eszmefuttatásod. Csupán két dolog hiányzik itt az okoskodásodhoz: 1. A VALÓS MEGOLDÁSI LEHETŐSÉGED és 2. A TELJESEN VALÓSZÍNŰTLEN ESEMÉNY (amivel én párhuzamba állítottam volna bármit is). Ugyanis én egyetlen egy szóval nem állítottam, hogy a tiltáson kívül tudok MINDENRE KITERJEDŐ ÁLTALÁNOS módszert, hanem azt mondtam, hogy az emberélet mentésére a tiltás - ez esetben - nem módszer. Honnan veszed, hogy állításomban implicite benne van a tökéletes módszer feltételezett lehetősége?
Hattory Hanzo 2012.10.01. 20:24:17
Netuddki. 2012.10.01. 20:25:03
sírjatok 2012.10.01. 20:25:16
http://www.romaikor.hu/szorakozas/cirkuszi_es_amphiteatrumi_jatekok/a_kozonsegrol/a_fogadas"
sőt, a római korban volt rabszolgatartás meg gladiátorviadal is, tehát azt is engedélyezni kéne
coremosh 2012.10.01. 20:28:20
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.10.01. 20:28:41
lima31 2012.10.01. 20:31:11
dukeekud 2012.10.01. 20:31:19
sírjatok 2012.10.01. 20:31:43
valós megoldási lehetőség: tiltás. Ez nem tökéletes, de látjuk, hogy sok dologgal működik valamennyire, például ha nem lenne tilos berúgva vezetni, akkor többen vezetnének berúgva.
A te érved a tiltásra az, hogy "az nem megoldás", amit én kissé szabadan úgy értelmeztem, hogy "nem tökéletes megoldás", hiszen úgy gondoltam, hogy azt nem gondolhatod, hogy egyáltalán nem megoldás.
Ebből gondoltam, hogy akkor biztos tudsz egy jobb megoldást. Ha félreértettem azt, hogy "a tiltás nem megoldás", és te tényleg úgy gondolod, hogy a tiltás soha, egyetlen egy embert sem tántorított még el semmitől, akkor sokkal alapvetőbb félreértésben vagyunk, mint amire eddig gondolni merészeltem.
@kovi1970:
te erőlködsz kicsim, be ne szarjál
Rive 2012.10.01. 20:31:53
Annyira hülyék csak nem lehetnek (oké, de lehetnek), hogy erre egy rendkívüli kormányülést szánjanak.
Ki mennyi esélyt ad neki, hogy valami nagyobbat tárgyaltak?
Mittudomén, lesz valami Iránban, vagy efféle (amiről a NATO értesítette a tagokat)?
Vótmá'?
szeberenyi 2012.10.01. 20:32:01
Fröcsögők, ilyenkor gondoljatok arra, hogy mi van, ha Orbán Viktor csak azért találta ki ezt az egészet, hogy otthon jót röhögjön aztán: "lám-lám, ha én mondom, ezek a szemellenzős balosok még a félkarú rablókkal is szövetkeznek, csak hogy ellenkezzenek"? :DDDDD
sírjatok 2012.10.01. 20:33:17
de ha akarod, gondold azt, hogy akkor a félkarút sem tiltják be, csak büntetik
szeberenyi 2012.10.01. 20:34:58
sírjatok 2012.10.01. 20:35:41
sírjatok 2012.10.01. 20:37:23
Nyilván, csak azt sokkal nehezebb elérni, ezért nem reális ezzel most próbálkozni. Mellesleg a cigi felől erre is vannak lépések, nem csak a sátánorbán miatt, hanem világszerte.
Fufo 2012.10.01. 20:37:47
Akinek ez tetszik, annak javasolná élőhelyként Észak Koreát.
sírjatok 2012.10.01. 20:40:15
nu pagagyí 2012.10.01. 20:40:55
A Fidesz megsértette a szociális biztonséghoz való jogot, amelyet feltételessé tett az alaptörvényében. A gyakorlatban pedig magalázza, aki rászorul.
Legújabban a pihenéshez és szabadidőhöz fűződő jogokat kezdte korlátozgatni. A dohányosok elleni hajsza után itt van a nyerőgépek betiltása. Az emberek azért güriznek, hogy megkeresett pénzüket szabadon elkölthessék. El tudják dönteni, mi jó nekik. Nem kell az állam tevőleges beavatkozása magánéletükbe.
Prűd képviselőink sem örülnének, ha ezentúl nem költhetnék szeretőkre és kurvákra a pénzüket.
Fufo 2012.10.01. 20:45:17
Nekem egyszer is elég volt.
Fufo 2012.10.01. 20:47:18
Mizantrop 2012.10.01. 20:47:37
"te tényleg úgy gondolod, hogy a tiltás soha, egyetlen egy embert sem tántorított még el semmitől, akkor sokkal alapvetőbb félreértésben vagyunk, mint amire eddig gondolni merészeltem." :)) Csodás. Amíg a hozzád hasonló képességű érvelők védik a narancsuralmi rendszert, addig jól vannak a dolgok, legalább a retorika szintjén.
Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.10.01. 20:48:01
De ez az egyik.
Lehet munkahelyekről beszélni, meg önrendelkezésről, meg szrt monopóliumról, de a nyerőgépezés egészen konkrétan a mentálisan kevéssé stabil, jellemzően szegény és gyengén edukált rétegek tudatos fosztogatása. Törvények tiltják az átveréseket csomó más területen, (Sok(száz))milliós büntetéseket szabnak ki fogyasztók megtévesztéséért, tilom a manipulatív reklám, sőt, konkrétan tilos bizonyos termékek és szolgáltatások reklámozása. THM, EBKM, egységár feltüntetése... Ezek nem véletlenül kerültek bevezetésre, ugyanis muszáj védeni egyes rétegeket, gyakran saját maguk ellen is. Baromság a döntés szabadságára hivatkozni, mert sokan nem képesek megfelelő döntéseket hozni. A nyerőgépezésbe számtalan módon bele lehet csúszni, kimászni belőle pedig szinte alig.
Dolgoztam - szerencsére csak rövid ideig - ilyen területen, ilyen gépeket forgalmazó cégnek. Ezek nem szerencsejátékok, konkrétan beállítható, hogy a bedobott pénz hány százalékát adja vissza a gép havi átlagban. A szerencsének csak annyi szerepe van, hogy éppen kinél jön ki teljesen szopóra, vagy némileg nyerőre a dolog, de gépet megverni nem lehet. Arról már nem is beszélve, hogy sok gépet figyelnek például "profik", akik egy-egy súlyosabb pechszéria után gyorsan ráülnek a gépre, és - pont a gép beállításai miatt - gyakran elviszik a visszaadott pénz jó részét. Olyan is előfordulhat (bár ez nagyon rikta, mert a tulajdonosok és az üzemeltetők érdekei eltérnek), hogy este kicsit állítanak a szorzón és kipakolják a pénz nagyját, majd visszaállítva a gép vesztőn lesz, tehát mindenkit lehúz... Ezt mondjuk konkrétan tiltják is a vonatkozó rendelkezések, de ez nem túl sokakat zavar általában.
Pipas 2012.10.01. 20:48:06
Mmiért, a kapitalizmusban nem 'állambácsi' mondja meg, hogy mit szabad és mit nem? Amerikába mi a helyzet, ott is csak néhány helyen engedélyezettek a nyerőgépek, akkor ők is szocialisták?
banyanya007 2012.10.01. 20:52:48
Nagyon igaz!
banyanya007 2012.10.01. 20:55:22
Fufo 2012.10.01. 20:55:38
JT_Biopower 2012.10.01. 20:56:59
Igaz, ez csak 2012. október másodikára igaz, de igaz! ;)
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.10.01. 20:57:50
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.10.01. 20:58:21
"Baromság a döntés szabadságára hivatkozni, mert sokan nem képesek megfelelő döntéseket hozni."
Akkor ezt egyeztesd össze a pálinkafőzés legalizációjával egy olyan országban, ahol kb. 1 millió az alkoholfüggő.
Valamint gondold végig, hogy a gyerekvállalást nem kellene-e állami vizsgához kötni ezen logika alapján?
@Pipas:
Szabad nem azonos a helyessel.
dr. Balta$ár 2012.10.01. 20:59:12
ti választottátok meg ezt a bűnszervezetet az álam élére...
NA YA! 2012.10.01. 21:03:24
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 21:03:44
Shopping 2012.10.01. 21:03:50
az USA-ban, valóban az állam mondja meg hogy lehet-e kaszinó vagy sem, de ha egyszer már megengedték, akkor nem szüntetik meg egyik pillanatról a másikra!
Szerinted lehetséges, hogy Nevada állam azt mondja hogy Las Vegas zárjon be az év végén, mert egy barom állami tisztviselő beterjesztette a javaslatot???????
Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.10.01. 21:06:27
@Lord_Valdez: ez (nem) kissé demagóg megközelítés. Főleg a gyerekvállalás kérdésébe. Az alkoholizálással egyáltalán nem értek egyet, de szerintem a pálinkafőzés legalizálása hangyányit se ront a helyzet.
Viszont ez adott esetben irreleváns. Az, hogy valami szar marad a rendszerben, nem jelenti azt, hogy más szarokat is mindenképp benne kéne hagyni erre való hivatkozással.
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.10.01. 21:11:45
"A miniszterelnök által említett nemzetbiztonsági kockázatokról Lázár azt mondta: a sajtóban már évek óta szó van arról, hogy a szerencsejáték-ipar irányítói „nagyon jómódú, politikai befolyást érvényesíteni akaró körök”. Lázár szerint akinek sok pénze van, az szinte természetes módon megpróbálja megközelíteni az államigazgatás középső vagy felső szintjeit. Úgy fogalmazott, hogy tanulságos történetek vannak az elmúlt 22 évből, milyen hirtelen visszakoztak, vagy épp kiestek a politikából azok, akik fel merték vetni a piac újraszabályozását.
„Lóverseny-nyelven szólva: tétek törölve” – mondta Lázár a befektetések elvesztéséről. Elismerte, hogy a játékgépes vállalkozókat kár érte, mikor arra készültek, hogy szerveralapú rendszerben tovább működhetnek, de aki a szerencsejáték-iparra adja a fejét, annak szerinte el kell fogadnia, hogy az extra haszon kockázatokkal jár. „A szívem nem szakad meg értük” – mondta a vállalkozókról az államtitkár."
hvg.hu/itthon/20121001_Lazar_Janos_jatekgepek_betiltasa
Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.10.01. 21:11:58
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 21:13:08
/ na mondjuk lehet meg az allamnak is van beleszolasa/
de ne mossunk mar ossze egy vilaghiru jatekvarost / monaco, vegas,/ azzal hogy minden kocsmaban lehet jatekgep
Pipas 2012.10.01. 21:16:05
Tényleg nam, azt az alkohollal meg a drogokkal csinálták. Bár szerintem valamikor betiltották a nyerőgépeket is, merthogy most majdnem mindenütt tilosak...
Pipas 2012.10.01. 21:18:53
Fufo 2012.10.01. 21:19:18
dr. Balta$ár 2012.10.01. 21:20:54
ebben van az is hogy megfigyelték ahol a szexuális aktusokat és a drogot abbahagyták, ott mexűnt az éjc terjedése...
Hattory Hanzo 2012.10.01. 21:20:59
szamócaaaaaa 2012.10.01. 21:24:38
nu pagagyí 2012.10.01. 21:25:17
"...a szerencsejáték-ipar irányítói „nagyon jómódú, politikai befolyást érvényesíteni akaró körök”. "
Nyilván zavarják Lázár dohánygyárosának politikai befolyását. Akárcsak a közgépes vasútépítő és a csirkefarhát kereskedő politikai érdekeit.
A magyar oligarchák előállításához más magyar oligarchákat kell tönkretenni. Persze a népet is, de az nem tétel. Miért? Csak.
nu pagagyí 2012.10.01. 21:26:51
vomit 2012.10.01. 21:28:15
nem figyeltetek eleg alaposan, amikor a zoldkartyas muhelyeket szivattak tonkre, szerveres kapcsolat, muszer, szoftver, audit es kepzes megvasarlasa utan
Hattory Hanzo 2012.10.01. 21:28:51
ursus artos 2012.10.01. 21:29:22
A játékgépezés az egyáltalán nem szórakozás.
Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.10.01. 21:30:21
Pedig, ha a nem megfelelő belátás miatt korlátozni kell, akkor a sokkal nagyobb felelősséggel járó döntést meg különösen kell.
Mellesleg az egyik KDNP-s lángelme felvetette.
Rohadtul nem irreleváns, ha az az érv, hogy az embereket meg kell védeni a függőségtől. Ez bizonyítja, hogy az érv hamis.
Ha a pálinkafőzés legalizálása nem ront a pálinkafogyasztáson, akkor mire alapozod, hogy a szerencsejáték tiltása javítani fog és nem csak illegalizálni?
Mellesleg a százalék várhatóértékben értendő.
Pussy Riot (törölt) 2012.10.01. 21:44:48
Megteheted, elvégre diktatúra van baszki.
Tudod jól kiket véd ez a törvénytervezet.
Te meg morogsz.
Morogj....
Rkhaylitsha 2012.10.01. 21:52:01
1. Milyen beruházásokba?
2. Nézz meg egy Hörpi presszó közönségét, aki elissza az agyát, meg bedobja a gépbe a havi fizuját - segélyét. Szerinted az megy online pókerezni?
3. Szervezett bünözés. Minek keressenek még többet. Piac őrei. Meg ahogy a magadfajta fotelliberális elképzeli.
4. Mindjárt elkezdek sirni szegények miatt.
5. Igen. A sok alkesz ott fog netcafé-zni
6. passz
7. Sok ezer mi? Ne dekázz, százezer ember munkahelye a tét. Fogáz összeszoritva reményedtek. Istenem, tényleg megszakad a szivem..
8. Most is mekkora igazad van. Millio külföldi jön ide, hiszen Vegas csak egy van a világon. Ja, az nem itt van... Akkor annyian azért nem jonnek
9. Ez mindig is igy volt, amiota világ a világ. Szegény rabszolgaereskedőknek is el kellett engedni a sok négert egy szép napon...
Na, szóval menj ki egyszer a hétkerből, aztán nézd meg, hogy kik ücsürögnek egy kőbányai kocsmában, gépbe szórva mindenüket. Amig a család meg éhezik. Ez valós probléma. A kocsmárosok meg szopják ki, egy gép 200.000 Ft-ot termel havonta nekik, a másik felét meg viszi az űzemeltetője. Ott az indexen a video, ott magyarázza a paraszt, hogy beruházás, meg online, meg mennyit veszit, nézd meg a hátteret, bazmeg, egy felmosólavórra nem ruházott be 20 éve.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 21:53:37
fejlodik az iorszag ezt nem tudtam
jatekgep volt 90 elott?
igen flipper meg csocso, nem nyeroautomata
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.01. 21:54:17
Minden egyéni érdekek mentén dől el, csak itt nagyon kilóg a lóláb.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.01. 21:56:29
Mondjuk amúgy, ahogy a postoló írja, azok, akik játékgépfüggő alkeszek, megtalálják a módját így is... Lesznek illegális helyek :S
Sajnos az is hiú ábránd, hogy majd a NAV meg a yard.
Ja, mint a Vizoviczki-birodalmat.
dr. Balta$ár 2012.10.01. 21:58:09
a fides mafiában ez a jo... mindenkinek jut egy kis biznic...
drrogántóni nyilván a már működő klubboktól tud ezér szakítani...
gratulálok a drrogán gyerekek nagyon jo partik lesznek...
www.origo.hu/itthon/20121001-a-rendorseg-is-reszt-vesz-a-vilagoroksegi-helyen-mukodo-ejjeli.html
ennek van egy bukéja... RENDŐRSÉG VIGYÁZ A VILÁGÖRÖKSÉGRE...
a világökörsége vs világöröksége...
a világöröksége az ugye minimum pár száz éves...
remélem a gyorsreagálású rendőri egység vigyáz ráááá....
Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.01. 21:58:48
És én is arra gondolok hogy valami saját bizniszt akarnak előkészíteni.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 21:59:39
a legnagyobb baj otthon, hogy minden ben a rosszat keresitek
ez egy jo dontes
/ te pl nem jatekgepezel, ebben tuti vagyok, de zavar ha betiltjak, nade miert? ha jo dontes?/
Fufo 2012.10.01. 21:59:44
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 22:01:35
lofaszt ezeknek, majd mi a garazsban mukodtetunk jatektermet, oszt aki jon jon, aki nem nem
igy lehetett
Fufo 2012.10.01. 22:02:11
dr. Balta$ár 2012.10.01. 22:02:16
ez a hét vicce....
a fides mafia jót akar...
csak mi gondojjuk hogy lopnak csalnak hazudnak...
amikor ők nagyon ÉRTENEK MINDENHEZ és tejjesen tisztességesek...
qvaaaaa joooo..... hogy ez senkinek nem ugrott be... (elsőre...)
dr. Balta$ár 2012.10.01. 22:04:33
csak az aggaszt hogy nem tucc angolul és a mi ügyeinkkel foglalkozol...
majd onnan pofázol bele hogy éljünk itt...
akár még szavazni is szeretnél???
gratulálok...
Rkhaylitsha 2012.10.01. 22:05:08
Fufo 2012.10.01. 22:06:03
Vezet minket, mint a jó pásztor :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 22:06:14
csak nekem nem a mozi, meg a szinhaz jut eszembe a kocsmai gepekrol
meg nem is a szocializmus, mint fentebb irtak az allitolag kapitalista usa-ban sem mukodik ez
mozi viszont van boven
KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.10.01. 22:07:28
Én vállalkozóként a következőt szűröm le ebből:
Egyik hétfőn reggel arra ébredhetek, hogy betiltják a munkámat, mondván hogy csak államilag lehet ezentúl tervezni.
Kicsit ezen gondolkozzatok el légyszives.
Nem rémisztő a gondolat, hogy minden előkészités és előzetes infó nélkül hiphop jöhet egy téged ellehetetlenitő jogszabály?
Hogyan vállalkozzak bármire is ebben az országban, amikor egy vállalkozás arról szól, hogy üzleti tervet csinálok, beleölök egy rakás pénzt, és bizok abban, hogy lesz rá kereslet?
Basszátok meg, egy évre előre nem lehet üzleti tervet sem csinálni, mert folyton változnak a szabályok!
Hogy a bánatos faszomba akar ez a rohadt ország versenyképes lenni?!
Támogatjuk a kisvállalkozókat, mi? A jó anyátokat, azt...
Fufo 2012.10.01. 22:08:27
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 22:08:36
@dr. Balta$ár: en nem tudom mit csinal a fidesz jol, vagy rosszul, nem is nagyon erdekel, de ez egy jo dontes, egyszeruen nem ertem kinek faj ha nem lehet nbyomogatni a gombot minden kocsmaban?
nem szeretnek szavazni
anyad pofazik nem en
egesz jol ebeszelgetek angolul
egyeb kerdes?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 22:09:19
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 22:11:13
bar lehet struccpolitikat folytatni, de altalaban a csorok
es teszik a csaladjukat meg csorobba, a ge[ptulajdonos ala meg betoljak az audikat es bmw-ket
miert baj, ha ez megszunik?
ja mert a fidesz talalta ki
ertem
szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2012.10.01. 22:12:05
"Ha a [1]nyerőgép ördögtől való, akkor az [2]online szerencsejáték nem az? Korhatár nélkül, otthon, a fotelből vagy íróasztal mellől elveszteni a havi zsebpénzt vagy a család teljes vagyonát"
Különböző népek félkarúznak ill neten játszanak szerencsejátékot.
Nem kellene összemosni e 2 réteget (szociológiai entitást).
Az 1. online nem játszik
A 2. nem megy le a lepukkadt zs kategóriás kocsmákba félkarúzni.
ha van közös metszet, az minimális.
Személyes véleményem pedig az (nem tudom kutatásokkal alátámasztani), hogy
az 1. elveri a pénzét, mindet
a 2. nem, sőt.
Pipas 2012.10.01. 22:12:10
A játékgépezés nagymértékben hozzájárult a versenyképeséghez az egyszer biztos.
"Támogatjuk a kisvállalkozókat, mi?"
És széles 'kisvállalkozói' réteg élt belőle. Mint az olajszőkítésből, az is nagyszámú becsületesen adózó vállalkozónak biztosított szerény, de tisztes megélhetést. Kár, hogy vége...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 22:12:30
ertem
nem problema a lenyueg az onbizalom
@Kőmíves Kelemen: a jatekgep kihelyezes, az munka?
menny mar a picsaba bazmeg
Hattory Hanzo 2012.10.01. 22:13:09
KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.10.01. 22:15:29
Gratulálok b+, megértettétek a lényeget...
A jogszabállyal egyetértek, csak ismét bebizonyosodott, hogy bármikor bármelyik vállalkozó ugyanigy bebukhat, mert KISZÁMITHATATLANSÁG van.
Szerintetek aki beletett több tiz (száz) millát a szerveralapú gépek fejlesztésébe, mert a jogszabály szerint ez volt a továbblépés módja, az most mit csinál?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 22:16:27
ott mukateremto hely
szallodaszobak ezrei es alkalmazottak ezrei dolgoznak
ez meg olyan bela kiviszi az automatat a borozoba es kethetente kiveszi a pezt
kinek jo ez?
belanak
kinek nem?
senkinek
Pipas 2012.10.01. 22:17:42
Besza-behu. Elképzeltem, ahogy balta arcú verőlegények használt snóbliszakértőket hoznak be Ausztriából és kihelyezik őket kis falusi kocsmákba, a hét végén meg végigjárnak a pénzért.
Rákérdezhetek? Bölcsész? Liberális?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 22:18:40
nem vitas, en mar 20 eve betiltottam volna
de ugy tunik most joptt el az ideje,
aki betolt 100 millat a fejl;esztesbe, annak van masik szaz es tolta volna valodi valllakozasba
este 7 korul lesz idom es majd sajnalom oket 10 percig
Fufo 2012.10.01. 22:19:41
Pipas 2012.10.01. 22:21:04
Ezek a szervezetek már húsz éve is tízmillióként hordták haza a pénzt. Fejleszteni meg nem fejlesztettek soha, lepukkant gépeket vettek külföldön, selejtezésből.
KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.10.01. 22:23:32
Ha én beletolok 2-3 millát egy vállalkozási ötletbe, majd a kormány egy tollvonással váratlanul megszünteti a lehetőséget, akkor rohadjak meg, mi?
Ha volt ennyi pénzem, akkor biztos van még egy adag...
Gratulálok a szellemi szinvonaladhoz. Mindezt egy olyan országból nyomatod, ahol Obamát délutánra lámpavasra húznák, ha ilyen adhoc törvénykezést folytatna.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 22:23:44
egyszeruen arrol van szo, hogy nagy barom volt aki egyaltalan engedte annak idejen
es nagyon helyes hogy betiltjak
/ meg akkoris ha tavaly hoztak valami szar torvenyt/
ne sirassuk mar ezt a sok ingyenelot akik mas veret szivtak
vagyis ha akarjatok sirassatok
banom en?
legyen mindenhol
templomban iskolaban kocsmaban
nem is szoltam
Pipas 2012.10.01. 22:24:55
Ha te betoltál volna 2-3 millát néhány nyerőautomatába, akkor a maffia egyszerűen kibelezett volna.
dr. Balta$ár 2012.10.01. 22:25:07
nagyon örülök hogy távol élve az én életemről fox szavazáson dönteni...
gratulálok még egyszer...
beachgirl 2012.10.01. 22:25:51
Meg kell tudni különböztetni az illegális (Törökország) vagy a szabályozott (pl Franciaország) és a szabályozatlan (mint pl Magyarország) piacokat. A gaming cégek nem pénznyomdák, szögezzük le, és tudom hogy ez sokaknak fogja csípni a szemét, de... nagyon sokan vannak akik megengedhetik maguknak hogy játsszanak, és meg se érzik ha egy este belepumpálnak ezer eurokat a gépbe. Ennyi. Ja, és az online számlákat be lehet zárni, ha a játékos ír az ügyfélszolgálatnak, hogy függőségben szenved. Lehet hörögni, de ha valaki ezt nem tudja bevallani, akkor tök mindegy hogy van-e online játék, vagy offline nyerőgép, az igazi zsugás játszani fog, mert fog magának találni helyet ahol megélheti a "rush'-t. Ezzel kurva nagy öngólt lőtt az álllam. Barmokl.
KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.10.01. 22:25:56
Történetesen én ismerek játékgépes vállalkozót, aki tényleg ebből lett milliárdos.
Elárulom neked, itthon gyártották a gépeket, és kamionszámra vitték külföldre egész Európában.
Ő mondjuk megérezte az idők szelét, és pár éve kiszállt a bizniszből.
Kötözd össze magad hagymával meg a többi igazi vállalkozóellenes köcsöggel, és éljetek boldogan az állam csöcsén.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 22:26:05
csupa alkoto es dolgozo es dolgozni tudo ember tette ezt
a szellemi szinvonalam koszoni szepen jol van
harcoljatok es mennyetek az ellenzeki partokkal mszp-milla-lmp tuntetni, hogy vissza a jatekgepeket a Dob utcaba
tovabbi jokat:)
KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.10.01. 22:28:29
Ismét hadd gratuláljak.
Nem tudtok elvonatkoztatni ettől a kurva nyerőgéptől?
Én arról beszélek, ahogy egy vállalkozó érzi magát ma itthon, Magyarországon, a kiszámithatatlan gazdasági környezetben.
Nem elég, hogy az ügyfeleknek nincs pénzük, a megrendelésekért harcolni kell, egyszercsak jöhet Orbán szent jobbja, és huss! máris megszűnt a megélhetésed.
Mert csak.
Pipas 2012.10.01. 22:29:51
Elárulom neked, itthon gyártották a gépeket, és kamionszámra vitték külföldre egész Európában."
Hol, melyik városban? Nagyon hihetetlen a történet, mutasd már meg a cég honlapját. :)
Egyébként játékgépeket gyártott vagy üzemeltetett? Ne mond, hogy mindkettőt, mert azt senki sem hiszi el.
Ha gyártott, akkor viszont örülhet, azt lehet továbbra is. :)
"éljetek boldogan az állam csöcsén"
Mellé.
dr. Balta$ár 2012.10.01. 22:31:01
segícs má légyszi... ott is úgy van hogy a világörökségi területen a RENDŐRSÉG ad engedéjt esti lokál működésére???
mi a lóf@sz köze van a rendőrségnek és az örökségvédelemnek 1máshoz ????
totál nyilvánvaló hogy drrogántoncsi magán biznicéről van pusztén szó (a jegyzői engedéj is kell, ami meg ő maga...)
Pipas 2012.10.01. 22:31:25
Erről az egy döntésről, erről az egy tiltásról van szó. A fidesz legtöbb döntésével nem értek egyet, de nem vagyok olyan elvakult, hogy mindent szidjak csak azért, mert ők csinálták.
beachgirl 2012.10.01. 22:33:29
dr. Balta$ár 2012.10.01. 22:35:24
amihez a fides mafia BŰNSZERVEZET nyúl, az xarrá válik...
beachgirl 2012.10.01. 22:38:09
KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.10.01. 22:39:16
Pontosan te vagy az elvakult fideszes, mert nem olvasod (nem érted) amit irtam.
Leirtam, hogy szerintem jó ötlet a betiltás.
Csak a módja megint olyan, hogy a beruházási/vállalkozási kedvet még jobban a földbe döngöli.
Nem lehet úgy kormányozni, hogy egy törvény kimondja novemberben, hogy 1 év múlva minden banán legyen kék, majd amikor felépülnek a festőüzemek, akkor betiltja a banánbehozatalt.
Ha ezt normálisnak tartod, akkor nálad valami nincs rendben.
dr. Balta$ár 2012.10.01. 22:41:54
és nézd meg... dunföldvári marhák... megint a függetlennek hazudott maszopost beszopták...
csúcs hitvány (alkalmatlan és gerinctelen) "elit" termelődött ki...
dr. Balta$ár 2012.10.01. 22:43:28
ez ojjan mintha az éhezést, a hajléktalanságot vagy a rákos betegségeket tiltanák be...
agyatlanok...
beachgirl 2012.10.01. 22:44:19
Rkhaylitsha 2012.10.01. 22:47:36
Tényleg nézzetek már ki az orrotok mögül. Majd online nyomják a pókert, mi? Hitelkártyával meg fizetnek mi?
@Kőmíves Kelemen: EZ az első dolog a világban, ami illegális lett? Ezek a játékgépesek mit is ruháztak be? 30 éve vett gépek alatt még fel sem volt mosva soha. Nem mellesleg, meg nem azt mondták, hogy Hörpi presszo zárjon be, hanem hogy egy tevékenységet nem folytathat. Italbolt, borozo, söröző cimen fut.
Rkhaylitsha 2012.10.01. 22:52:33
www.nyuuz.hu/kepek/BLOG/1/1927.jpg
ezeknek szerinted van internet, meg hitelkártya?
nu pagagyí 2012.10.01. 22:53:37
Tiltsuk be lóversenyt, a tőzsdét, a lottót, a kocsmákat, a kártyát, a kuplerájt, a ropit és a chipset, a mogyorós csokit, a színes ceruzát.
Rkhaylitsha 2012.10.01. 22:57:53
Miért is jó, hogy párszézerer segédmelós gépbe bassza bele a pénzét?
beachgirl 2012.10.01. 22:59:24
beachgirl 2012.10.01. 23:01:21
elektronik (törölt) 2012.10.01. 23:02:33
bbwd 2012.10.01. 23:06:11
nu pagagyí 2012.10.01. 23:07:27
Mivel nem ezt tették, hanem a létalapjukat veszik el, világos, hogy fideszék materialisták és más esetekben is így járnak el, csak most elfelejtettek hazudni.
Az országot sújtó "gazdasági válság" nem véletlen, célja megszüntetni a tőlük független piaci szereplőket és ezáltal, a számukra ellenőrizhetetlen médiát, kultúrát, szórakoztatóipart, civil életet. A kiürülő piacot szét lehet osztani az adófizetők pénzén felhizlalt lakájoknak és gazdasági bűnözőknek.
Rkhaylitsha 2012.10.01. 23:08:08
index.hu/video/2012/10/01/nem_a_kilencvenes_evek_elejen_vagyunk/
Ja semmi rálátásom. Neked meg gondolom van.
@beachgirl: cicus. Akinek nincs otthon gépe, az nem fog jáccani online. Meg a melós nem fog elmenni majd netcaféba. Ez arrol szol, hogy józsi megkapja a fizuját beül egy sörre, meg betesz egy ezrest e gépbe. Aztán 5 óra mulva már benne van a fél fizetése, józsiban meg 8 sör. Te barom, szerinted ezek az emberek elmennek majd netcaféba? Millióan vannak akiknek még számlájuk sincs, te élhetetlen bölcsész tahó.
nu pagagyí 2012.10.01. 23:08:39
szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2012.10.01. 23:12:35
"az a réteg pedig, aki nem engedheti meg magának az internet előfizetést és az ezzel járó infrastruktúrát, valószínűleg az illegális játéktermek felé veszi majd az irányt. Van még egy lehetőség, ez pedig az, hogy a jelenlegi vendéglátó helyek "net café"-vá alakulnak és számítógép használati idővel támogatják az online szerencsejátékot."
ez budapestre és esetleg néhány nagyvárosra igaz (lehet), de az ország lakosságának fennmaradó 75%-ra
nem látom, hogy miért is lehetne/lenne igaz..
2000 fős faluban vagy 5000-ben
illegális játékter-em/-mek ???
kik szervezik ezt meg ? az eddig félkaruzó masszív alkeszek szervezkednek ??
netkafézó kocsmatöltelékek,
ja, tuti.
elektronik (törölt) 2012.10.01. 23:17:09
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.10.01. 23:17:27
26.§
(10) Nem adható működési engedély az olyan pénznyerő automatára, amely
a) nem rendelkezik az azonosítására alkalmas - magyar hatóság által hitelesített - eredeti jelzéssel (gyártási szám, gyártás időpontja stb.),
b) nem rendelkezik gyárilag beépített és hatóságilag hitelesített ellenőrző készülékkel,
c)(már hatályon kívül)
d) nem felel meg jogszabályban meghatározott egyéb követelményeknek.
(11) Pénznyerő automata működtetésére a gyártás időpontjától számított 5 éven túli időtartamra nem adható engedély.
www.fortunaweb.hu/files/static/Szjatektv201210.pdf
futás csicskák! 2012.10.01. 23:17:45
Rkhaylitsha 2012.10.01. 23:18:15
Mert én azt szeretnék, azt a rohadtfidesz betiltotta. Vagy miért nem cigizhetek a megállóban? Többség érdeke - közérdek.
És magyarázd meg, hogy miért jó, hogy egy csomo ember erre bassza el a pénzét, és bűnözöket támodat belole? Kinek jó?
Rkhaylitsha 2012.10.01. 23:21:12
Ez mit bizonyit? AZ is le van irva, hogy ne ölj. Szakadt ladát is átrugdosnak a muszaki vizsgán.
Te láttál már ilyen srácokat akik odahozzák a gépet?
gunzen · http://holegyunkgyrost.blog.hu/ 2012.10.01. 23:24:00
Mpatikus Eszetlenellenes 2012.10.01. 23:26:23
Jófideszes szokás ez az egyirányúsitás és megkerülhetetlenség gyártása. Ha csak hatalomátvétel ezen a területen is, akkor gáz lesz mert ki fog derülni..., csak itt lehet löni is fognak, mert csábitóan könnyü pénz volt ez.
A módszer viszont igazi öngól, mert a kiszámithatatlanság tovább mélyül a társadalomban. Sok hozzászóló keveredik abba bele, mintha a "nyerőmenőket" védené, holott csak a bizonytalansággal és a valódi indoklások nélküli önkénnyel van tele a töke. Túl sok álság füződik már ehhez a Kormányhoz, szétfoszlott a bizalomhiány miatt a teljes társadalmi szövet.
Nem bizunk benned már Öcsém, mert Te is ott voltál Kötcsén...
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.10.01. 23:28:00
FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.01. 23:34:33
LOL
százmilliókat húztak le az utóbbi 20 évben, legyen elég. ne rinyáljunk már baszki, az utcámban van egy csávó, rendőr, mellette gépeket üzemeltet...pfejj a legalja, mások nyomorából élő élősködő.
Sebajj Tóbiás 2012.10.01. 23:39:47
xéniav 2012.10.01. 23:45:43
Azúrkék égbolt (törölt) 2012.10.01. 23:50:36
beachgirl 2012.10.01. 23:56:58
beachgirl 2012.10.01. 23:59:47
pimpalini 2012.10.02. 00:19:15
A kormány most a hóhért akasztotta fel, de nem kicsit. Mert ugye mit csináltak a nyerőgépesek? Átverték a szerencsétleneket egy illúzióval, majd elvették mindenüket.
Most ugyanezt tette velük a kormány.:)
S Lázárnak még humorérzéke is van...:)
nandras01 2012.10.02. 00:27:09
a káros szenvedélyek tiltása eddig még mindenkinek bejött. ugye milyen jól jártak az usákok is a szesztilalommal?
öööö.... vagymégse..?
francba, most teljesen összezavarodtam...
pop38 2012.10.02. 00:35:31
pop38 2012.10.02. 00:38:21
rainbowmaker 2012.10.02. 02:17:31
vallatas 2012.10.02. 03:19:53
:-)
remélem betiltják az olyan filmeket is amelyekben játékautomaták szerepelnek, mert az milyen üzenetet is hordozna...
Lézer gyerek kiszerelte az autójából a lézerblokkolot, el is gurult a gyógyszer
:-D
A legjobb, hogy a kocsmázók várták, hogy akkor most állami szervereken keresztül lesz minden ellenőrizve erre kaptak egy mélytorkost, hogy 1hónap és minden gépre
lakat kerül :-DDDD
Ez olyan mintha, azt mondaná a kormány, hogy most 1évig 2x annyit kell fizetni benzinért de majd utána megint annyi lesz mint most, eltelik 1év és azt mondja bocsesz srácok holnaptól tömeg közlekedjetek vagy biciklizzetek be a munkahelyre, iskolába... :D
A már nem használt személyautókat meg a Lézer János beolvasztó méhtelep ingyen átveszi!
vallatas 2012.10.02. 03:20:55
nu pagagyí 2012.10.02. 04:59:00
Mellesleg a dohányosok ellen sem tüntetett senki. Államilag finanszírozott hecckampány pótolta a tömegfelháborodást. Mögötte egyszerű lobbiérdekek vannak a korlátozott árusítás hasznáért és a törvényszerűen fellendülő feketepiacért. Nem véletlen, hogy Lázár dohánygyáros barátja a törvény készítője.
kistukesz 2012.10.02. 05:25:59
Micsoda extra bevétel lenne az idióta bandának.
Ez ám a jogállam!
nu pagagyí 2012.10.02. 06:23:04
A szórakozás nehéz, sok lemondással járó feladatát az ország vezetői és az általuk kijelölt, úgynevezett szórakozó emberek fogják végezni, zártkörű klubokban.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.02. 06:23:09
Nem szabályoznak, nem gondolkodnak, ha kiderül pl. a törvény után, hogy alapból el van b*va, akkor úgy marad...
Én okosabb kormányzást vártam, merthogy ugye ezeket senki nem rángatja, senki nem zavarja a törvények maghozásában.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.02. 06:24:56
Sajnos itt ez ilyen.
felcsutisuttyo 2012.10.02. 06:26:04
"Azt kívánom minden magyarnak,
legyen füle a hallásra, és olvasson a jelekből.”
---időben ( még a választások előtt vegyük észre, hogy a VEZÉR nem normális és a DIKTATÚRÁT meg kell dönteni!!!!
Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2012.10.02. 06:38:36
Stefi pénzét vigyem a bankba? :-((
tucano 2012.10.02. 06:49:05
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.02. 06:58:08
Neonknight 2012.10.02. 07:01:15
1.) A nyerőgépek a legtöbb (más tekintetben kulturált) sörözőbe a legalja söpredéket vonzzák be mifelénk.
2.) A legtöbb helyen az alvilág érdekeltségébe tartozik ezen gépek "bérbeadása", üzemeltetése (legalábbis Borsodban mindenképp).
A régi flippergépeket azért hiányolom.
FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.02. 07:05:18
de most komolyan....KI szokott játszani közületek...nem kaszinóban, hanem kocsmában...na ki?
ja hogy senki? vagy van aki szokott???
van aki elhiszi, hogy egy telebaszott gépen lehet NYERNI?????
valóban?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.02. 07:24:50
Különben ja, tényleg nem lehet nyerni - csak sajnos a tiltással az lesz, hogy kiesik egy jelentős adóbevétel, amit majd megint mi fizetünk.
De mondjuk persze, mindegy, eddig meg segélyre fizettük ki.
nu pagagyí 2012.10.02. 07:30:04
nu pagagyí 2012.10.02. 07:32:24
kanász 2012.10.02. 07:35:16
A szerencsejáték törvény módosítása nyilván csak fedő legenda, miről lehetett igazából szó a rendkívüli kormányülésen? Hadüzenetet küldünk? Elfogyott a pénz és mégis kell a csúnya ájemef? Visszajön a baltás?
belekotty 2012.10.02. 07:50:56
Az utcai prostitúciót megszüntették (nagyrészt) még az előző ciklusukban (1998-2202), amivel nagyon alávágtak a striciknek.
Most a gépezést verik agyon. Én két nagy maffiózót ismerek látásból, mindkettő játékgépekből keresi a pénzt.
Minden vagyok csak nem Orbán hívő, nem érdekel mi van a háttérben, jó hogy beszüntetik a nyerőgépezést.
8. kerületben nőttem fel, nem egy lányt ismertem aki azért állt kint, mert az apja, vagy a fiúja elgépezte rendszeresen a pénzt.
Muad\\\'Dib 2012.10.02. 08:22:49
A rengeteg borzalmas kormánydöntés mellett történetesen ezzel nincs semmi baj.
Shopping 2012.10.02. 08:23:37
Ha ott ilyen világ van, akkor tiltsák be a gépeket csak Borsodban.
Az ország többi részen meg engedjék.
monyon le 2012.10.02. 08:30:42
Amikor ilyen faszságot ír, az is átfut az agyán, hogy a sok szerencsétlen akkor miért költ istentelen sok pénzt a segélyből mobiltelefonra, kábel / tányéros TV-re, tedd a kezedet a képernyőre... mert ugyebár ő szegény (ja bélyegezzük meg saját embertársainkat) mindegy majd mi megmondjuk, hogy kell élnie. Mivel szegény majd Mi kitaláljuk életvitelére vonatkozó szabályait!
Tisztelt szemellenzős, demagóg tracket ismételgető kommentelők. Mi lenne, ha a mai nap folyamán, eldöntené az "hatalom", hogy holnaptól munkád / vállalkozásod / általad megtermelt terméked vagy szolgáltatásod tilos. Nincs, nem lehet folytatni, kész felszámoljuk, bezárjuk. Befektettél? Szarok bele. Elbuktad! Ja, de előtte fizess be annyi adót és járulékot, hogy ne is érezd jól magad. Ellenőrzést minden egyes alkalommal, ha csak rosszul állt a teremengedélyed a falon, 100e büntetlek.
12. pontként tiltsák be a Budapesti Értéktőzsdét is, mivel ott túl kockázatos és nemzetbiztonságilag aggályos a sok kisbüfi, ki devizapárokkal okoskodik.
Shopping 2012.10.02. 08:31:30
Mekkorát fogsz nézni, amikor fél év múlva, megnyitják az első " állami" nyerőgép termeket.
Mert gondolom észrevetted, hogy hazugLázár nem arra hivatkozik hogy káros, hanem arra hogy a tulajdonosi körök alvilágiak.
1 a lényeg. Leszarják hogy káros meg rossz.
Az a bajuk hogy nem ŐK keresnek vele...
Gera 2012.10.02. 08:35:21
Muad\\\'Dib 2012.10.02. 08:51:18
Teszek rá mi az oka. Ha most bezárják az jó. Ami fél év múlva lesz, azért meg majd aggódjunk akkor. Pont ez a mentalitás az, ami kiborító. Azért ne történjen most semmi, mert mi lesz majd később. Döbbenet...
Fiatal pedig már nagyon nem vagyok. És pont ezért nem lehet már engem megetetni a gonosz ilyen-olyan oldal és a hős jóindulatú ellenfele mesével. Se jobbról, se balról...
bepe22 2012.10.02. 09:09:51
Mizantrop 2012.10.02. 09:12:58
Mészáros Laci 2012.10.02. 09:23:20
Inkább attól tartok hogy ez az impotens bagázs a jó ötleteket is elbaltázza, meg attól, hogy az egész mögött már megint piszkos fred kavarja (gyk simicska).
VT Man 2012.10.02. 09:29:49
"Nem hinném, hogy olyan falvakban, ahol közvilágítás nincs lassan, nem hogy széles sávú internet, olyan könnyű lenne átállni az online verzióra."
Nézzük csak, az online szerencsejáték költségeit:
Áram: havi 500 Forint
Internet: havi 2500 Forint
Számítógép: 40-50 ezerért már elég jó használt gépek vannak, de lehet kevesebbért is venni.
Tehát havi 3-4 ezer Forintból megvan.
Ennek ellenére, aki olvasni se tud, az nyilván nem fog online szerencsejátékozni.
Viszont az tény, hogy online szerencsejátéknál vagy banki átutalással vagy bankkártyával lehet csak fizetni, amit viszont az állam szépen nyomon tud követni, nem lehet vele pénzt mosni és feketézni.
VT Man 2012.10.02. 09:31:15
"Teljesen egyetértek ezzel a húzással, de azért a kivitelezés megint elég elbaszott módon történik, azt látni kell. Akárki akármit mond, én nem hiszem, hogy csak alvilági körök élnek ebből. "
Én se hiszem, hogy a discoknak védelmi pénzt vagy maffiát kell fizetniük a bevételből.
De ettől még igaz.
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.10.02. 09:42:33
Be kellene már tiltani az alkohol árusítását is,mert hát az milyen kibaszott ártalmas...
Lehet azon vitatkozni, hogy a nyerőgép mennyire ártalmas,de az tényleg aggasztó, hogy a kormány egyik napról a másikra egy egész "iparágat" tiltólistára tesz.
Rkhaylitsha 2012.10.02. 10:21:44
@beachgirl: Persze. Rögtön gondoltam, hogy baromi nagy szakértő lehetsz. Seggfejke, vannak emberek, akik el se tudják olvasni, amit linkeltél. Menj le, nézd meg a környezetet, az embereket, meg mindent. AZ ugy komplett. Ha már a kocsmában van, akkor beleteszi a pénzt. Ha már vesztett 2 ezret, akkor beletesz még 3at, ogy visszajöjjön. Otthon majd abakusszal fog onlinepókerezni, mi? Akkor meg a fröccséhez nem jut hozzá. Fogalmad sincs errol a világrol, maradj a nemzetközi cégednél csira.
@nu pagagyí: IGEN. Lázárnak mindenféle haverja van, csak arra mennek, hogy ők kapjanak meg mindent. Utána meg mint dagobert usznak a pénzben. És ennyi. Igy van, te is látod a világot rendesen kedves bérrettegő
Kedves Hülyékgyülekezete!
Irja már le valaki, hogy bármelyiknek is miért fáj, hogy olyan emberek elől zárják el a nyerőgépeket, akiknek ti a közelébe nem mentek, a subbán röhögtök rajtuk, és mélyen lenézitek őket? Ezeknél az embereknél kicsivel több pénz marad este.
Miért fáj nektek, hogy félmaffia szervezetek elesnek némi bevételtől?
Az nem válasz, hogy mert minden amit a fidesz csinál az csak rossz lehet, és orbán az ördög.
Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.02. 10:25:15
Rkhaylitsha 2012.10.02. 10:28:23
Ha ember nem tud bedobni akkor az állam elesik 200 ft tol, de mivel ember nem a valagába dugja, hanem vásárol akármit, ott meg áfát fizet, és akkor ugyanott van az állam. Na?
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.10.02. 10:29:24
ez itt a véleménynyilvánítás helye, nekik is van, neked is.
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.10.02. 10:31:12
Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.02. 10:34:27
Rkhaylitsha 2012.10.02. 10:37:45
Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.02. 10:42:07
Rkhaylitsha 2012.10.02. 10:42:32
Szerinted az üzemeltetők azt az 500e-t a saját zsebükből tették bele??????
Lehet, hgoy örülniük kéne, hogy egy ilyen rettenetes üzlettől megszabaditották őket.
De mondom, gyere viszlek egy kőrt, megnézheted saját szemeddel az 5 évnél nem régebbi gépeket, amik után becsületesen adóznak a környék tisztességes kocsmárosai, azokon a helyeken ahova a tanárok, mérnökök járnak munka után meginni egy jaffát, és dohányfüstmentes helyen beszélgetni az általuk olvasott könyvekről. MErt ilyen a világ ugye?
Rkhaylitsha 2012.10.02. 10:44:46
Csak tényleg tullőttek a célon, nevetséges, hogy 1. orbán mindig rossz, 2. minden fideszes rossz, és hulye, 3. itt mindig mindenki jobban ért hozzá.
HITELTELENEK vagytok.
Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.02. 10:48:47
Jeno1 2012.10.02. 11:00:35
és Atlantic City? nem kocsma, de.. egy kicsit :)
TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.10.02. 11:02:21
Vírusbácsi 2012.10.02. 11:07:25
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 11:08:09
Elképesztő komcsi egy hozzáállásod van ahhoz képest hogy az egyik leginkább vállalkozó barát országban élsz.
szajberpiraty 2012.10.02. 11:10:16
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 11:10:46
Tévedsz, a szervezett bűnözés csak most fog igazán kibontakozni. A szervezett bűnözés ugyanis attól bűnözés, hogy illegalitásban működik, így a kockázatért cserébe a haszon is nagyobb rajta.
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 11:12:08
Kaszinóban sem lehet nyerni, mégsem készülnek a betiltására.
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 11:13:27
Szóval ha betiltják a legális szerencsejátékot, akkor azzal az illegális szerencsejátékot sikerül visszaszorítani? Te tényleg ennyire hülye vagy?
a katona fehérben 2012.10.02. 11:13:32
Értem.
Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.10.02. 11:19:44
A témában Tóth Bertalan, az MSZP pécsi közgyűlési frakcióvezetője tartott kedden délelőtt sajtótájékoztatót. Egy éve kezdeményezték, hogy szeretnék megismerni a városi cégek külsős szerződéseit. Nem volt egyszerű a kezdeményezés, először befogadták, de később nem ment könnyen - így a baloldali politikus.
Tóth Bertalan szerint rendszer épült ki Pécsett, ahol "csókosok és haverok kapnak városi pénzeket". Olyan, mint egy polip. Vannak cégek, emberek, akik újra és újra megjelennek a rendszerben, illetve cégeknél ugyanazok az emberek jelennek meg.
Első körben az ügyvédi szerződéseket dolgozták fel. Tóth elsőként Komlódi Andrást mutatta be, aki a TAKA vezetőjeként korábban adatok kikérésével hívta fel magára a figyelmet, ám ez elsikkadt, mióta Páva Zsolt a polgármester, és a Fidesz irányítja a várost. Komlódi azóta 11.862 millióba került a pécsieknek.
Haszán Péter Páva ügyvédtársa volt, ő 13,025 millió forintjába került a pécsieknek. Tunyoghy Szabolcs egyik ügyvédjelöltje Őri László pécsi fideszes önkormányzati képviselő, 17,4 millióba került eddig.
Bíró Balázs korábban Budapesten dolgozott, médiajogász, Belénessy Csabával ápol jó kapcsolatokat, a szocialisták adatgyűjtése alapján eddig 27,6 millióba került.
A piramis csúcsán, vagy ha úgy tetszik, a polip fejéhez legközelebb Kamondi Mónika, Pécs sztárügyvédje áll - mondta Tóth Bertalan, hozzátéve, hogy Kamondi széleskörű szakmai tudásával lepte meg a szocialistákat, 37 millió forintot kóstált eddig.
Kamondi Mónika férje az a Szalai Sándor, aki egy ellenzékinek erős túlzással sem nevezhető hírportál tulajdonosa, maga is csinos városi szerződéseket tudhat magáénak.
Tóth Bertalan elmondta: eddig összesen 106,9 millió forintot adtak ki városi cégek a fenti ügyvédekre, amióta a Fidesz irányítja a várost. Szebellédi István, Páva Zsolt polgármester gazdasági tanácsadója azt mondta: véget vetettünk annak a korábbi gyakorlatnak, hogy az önkormányzatnál számolatlanul szórták a közpénzeket. - Az összeg megegyezik a három éve ígért gazdaságfejlesztési alappal, és elég lenne a pedagógusok bankszámla vezetési kompenzációjára - tette hozzá a baloldali politikus.
Tóth Bertalan azt ígérte: folytatják az adatok feldolgozását.
Készülj a kormányváltásra, a jó édes anyjukat a narancsos bandának!
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 11:22:59
Tudod miért nem nyíltak zugkocsmák, miután korlátozva lett a dohányzás, nagyon helyesen? Mert a dohány függőknek reális alternatíva kimenni az utcára cigizni. És tudod miért lesz illegális szerencsejáték, ha betiltják a kocsmai gépeket? Mert ezeknek az embereknek nem lesz legális alternatíva. Te tényleg nagyon hülye vagy, ha azt hiszed, hogy tiltással bármit el lehet érni. Nézz inkább Keresztapát!
FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.02. 11:24:27
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 11:40:27
Gépi ruletthez nem kell öltönyös kaszinóba menni. Ezek inkább kaszinónak csúfolt játéktermekben vannak, egy ilyen helyen történt ez az eset:
index.hu/bulvar/kettos0209k/
Megjegyzem, Sopronban egyetlen hely van, ahová öltöny kell, az a Casino Sopron, a többiben lepukkadt alakok vannak többségében.
Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.02. 11:41:24
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 11:41:54
Ja, és megjegyzem bátyámnak kettő volt gimnáziumi osztálytársa is van, akik mára diplomások, és egy időben rendszeresen 100 ezreket hagytak sima kocsmai nyelőgépben. Ma nem tudom mi van velük. Szóval azért ez nem csak a legalja réteget érinti.
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 11:46:32
Te tudsz olvasni? Hol írtam, hogy zugkocsmák nyíltak? Vagy már hatályba lépett az új szabályozás?
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 11:49:21
Szóval ha elolvastad volna, mit írok, akkor éppen arról beszéltem, hogy a dohányzás korlátozása miatt nem nyílnak zugkocsmák, ahol lehet dohányozni, mert a dohányosok ki tudnak menni cigizni az utcára. Tehát nincs rá igény. Ha teljesen be lenne tiltva a dohányzás, akkor viszont tömegesen megjelenne az illegális cigaretta. Ugyanis a súlyos függők nem mondanak le a szenvedélyükről azért, mert illegalitásba kell vonulniuk. Ugyanez igaz a szerencsejátékra is. Ha nincs más lehetőség, akkor marad az illegalitás a függőknek.
Egyébként éppen ezért lenne szükség szigorú szabályozásra a betiltás helyett. De hát ettől a kormánytól már rég nem várok ésszerűséget...
vomit 2012.10.02. 11:54:24
index.hu/video/2012/10/01/nem_a_kilencvenes_evek_elejen_vagyunk/
Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.02. 11:55:47
"Ugyanez igaz a szerencsejátékra is." - mér? mer te mondod?
"De hát ettől a kormánytól már rég nem várok ésszerűséget..."
én tőled nem várok ilyesmit.
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 12:00:59
"mér? mer te mondod?"
Mert a tapasztalatok ezt mutatják. Gondolj csak az illegális drogokra, virágzik a feketekereskedelmük. Vagy az amerikai alkoholtilalomra, virágzott a szeszmaffia. Vagy a cigi, szerencsejátékok esetében miért lenne másképp?
De látom neked a gondolkodás derogál, elég neked az, ha a hivatalos pártretorikát képviselheted.
Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.02. 12:02:36
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 12:06:43
Tudom, hogy nehezen megy, de olvasd tovább a kommentemet, kiderül belőle milyen tapasztalatok.
Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.02. 12:10:24
Mikk^ 2012.10.02. 12:22:21
Pedig rühellem a fideszt.
A kivitelezéssel már abszolút nem.
Azoknak akik nem értik, hogy itt egyeseknek mi a baja.
Pl.:
Hoznak egy törvényt, hogy minden informatikai cégnek kötelező beruházni egy központi rendszerbe ami államilag ellenőrizhető és minden elvállalt munkát ide be kell jegyezni. A legkisebb cégek ezzel már ki is esnek, nagyobbak 50-100-1000 milliót beleölnek. 1 év múlva az állam jön (amikor már látja hogy 1 év alatt x milliárdot le lehet akasztani) és azt mondja "informatikai szolgáltatást csak az állami Közgép Soft Zrt. bonyolíthat".
De be lehet helyettesíteni építőipari vagy takarító vagy mobiltelefon céggel is vagy bármivel ami éppen tetszik.
Mikk^ 2012.10.02. 12:36:41
- Itt a pezsgő főnök!
- Aldo te féleszű, tiltott italt hozol! Nem tudod hogy szesztilalom van!
- Hogyne tudnám abbó szedtük meg magunkat!
Tudom csak egy vígjáték. Viszont akkor anno mi a francból szedték meg magukat az akkori maffiózók?
pimpalini 2012.10.02. 13:58:32
Most komolyan olyan mélyre zuhantatok erkölcsileg, hogy elvakult kormánygyűlöletetek miatt még a maffiát, s az egyik legundorítóbb, legerkölcstelenebb - ám eddig legális - pénzszerzési módszerét is véditek?
Ennyire alacsony már a színvonal?
Volt nektek gyerekszobátok? Családotok? Apátok, aki elmagyarázta annak idején, hogy mi a normális, mi vállalható, s milyen szint alá nem illik már menni, ha az ember nem akar arcveszteséget? Nem akar közröhej tárgyává válni?
Ti most komolyan ezen az intézkedésen is csak dohogni tudtok?
Nektek nincs semmilyen erkölcsi érzéketek, nem szorult belétek egy szikrányi empátia sem?
Okoskodtok itt ösze-vissza, próbáljátok védeni a védhetetlent, ahelyett hogy egyszer az életben kitekintenétek a szemellenző mögül...
Mindez benneteket minősít.
Fogalma sincs kik ülnek ezen nicknevek mögött, de nagyon is súlyos dolgonak tartom, hogy akadnak ebben az országban olyan erkölcsi és emberi nihilek, akik képesek még az alvilágot is védeni, ne adj isten támogatni politikai elfogultságukban. Ezt tette a 40 év, meg a gengszterváltás. Itt tartunk. Ma sokak számára az abnormalitás alkotja a keretet, az erkölcstelenség a követendő és támogatandó út.
gy.k.:
1. A nyerőgépek (mint általában a szerencsejátékok) függőséget okoznak. Sokak szerint sokkal durvábbat, mint a cigi, alkohol, és társaik.
2. Aki ezzel foglalkozik, az egyik legkönnyebb pénzszerzési lehetőséget ragadja meg. Nem termelésbe, építő jellegű tevékenységbe, hasznos dolgokba fekteti a pénzét. Nem. Mások szerencsétlenségéből él meg. Ráadásul arctalanul. Nem is kell találkoznia ezekkel az emberekkel, hogy kivegye a zsebükből a pénzt. Megteszi azt a gép.
3. Nem véletlen, hogy az alvilág, a szervezett bűnözés lecsapott erre a műfajra. Mások nyomorából él meg a strici, a kokódíler, az uzsorás és így tovább. Pont ezt hagynák ki? De gratulálok ahhoz, hogy ti, hazánk széplelkű, "erkölcsös" nethuszárai támogatjátok ezt a réteget.:)
Menjetek ki tüntetni a nyerőgépekért a MILLÁ-val, meg a Szolidaritással, meg a többiekkel!:) Az lesz csak a nagy csinnadratta...:) Tapsolni fogok nektek, meg gratulálni ahhoz, hogy akadt pár ostoba palimadár, aki ország-világ előtt csinált hülyét magából...:) Bár még az említett két szervezet sem olyan hülye, hogy ezt magára vállalja, szóval mehettek egyedül.:)
pimpalini 2012.10.02. 14:03:48
Ha érted Lázárt, akkor remélem látod, hogy ezek az emberek úgymond "szándékosan" meg lettek szívatva. Aki abból él, vagy abból akar megélni a jövőben, hogy mások nyomorát húzza le, az így jár.
Eddig sok ember kockáztatott egy olyan rendszerben, ahol csak veszíthetett. Most az, aki ezt lefölözte, bukta be a pénzét. Mondhatni 1:1.
De itt az idézet is, ha gondolod:
"„Lóverseny-nyelven szólva: tétek törölve” – mondta Lázár a befektetések elvesztéséről. Elismerte, hogy a játékgépes vállalkozókat kár érte, mikor arra készültek, hogy szerveralapú rendszerben tovább működhetnek, de aki a szerencsejáték-iparra adja a fejét, annak szerinte el kell fogadnia, hogy az extra haszon kockázatokkal jár. „A szívem nem szakad meg értük” – mondta a vállalkozókról az államtitkár."
"
Olvad el még egyszer! Érted? Nem érted? Te bajod.
belekotty 2012.10.02. 14:05:49
belekotty 2012.10.02. 14:07:19
Rkhaylitsha 2012.10.02. 14:45:14
Mint ahogy kábszert is lehet venni, meg hamis pólót is.
Itt arrol van szó, hogy a melós hazafelé a kocsmába 2 fröccs mellett a másikkal elbeszélgetve ne dobjon bele pár ezrest a gépbe. Aztán még másik párat. Igen, lesz illegális akármi, ahogy eddig is volt. De nem csak BP létezik a világban, hanem mondjuk valagpuszta is, ahol nem fognak azért nyitni illeg. kaszinot, hogy pár alkesz elbaszhassa a pénzét.
Amugy meg, tényleg minden ugy jó, ahogy van, semmit nem kell megváltoztatni?
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 15:15:51
"Most komolyan olyan mélyre zuhantatok erkölcsileg, hogy elvakult kormánygyűlöletetek miatt még a maffiát, s az egyik legundorítóbb, legerkölcstelenebb - ám eddig legális - pénzszerzési módszerét is véditek?"
Nem, te süllyedsz olyan mélyre erkölcsileg, hogy elvakult Orbán fanatizmusodban egy olyan törvénynek tapsikolsz, amely egyértelműen az alvilágot erősíti. Légyszi, csak egy pillanatra gondolkodj el, mielőtt itt fikázol olyanokat, akik veled ellentétben nem egybitesek, hanem végig is gondolták.
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 15:23:47
1. Így van.
2. Így van, ezért kell szigorúan szabályozni, súlyosan adóztatni, stb.
3. Hát még mennyire le fog csapni az alvilág rá a betiltás után.
Neked is mondom, gondolkodj el miért is erősödött meg a maffia az amerikai szesztilalom idején, valamint miért volt mindig is erős a szerencsejáték maffia ott és akkor, ahol tiltva volt legálisan. És vegyél vissza magadból, mert jelenleg te jársz erkölcsi mélységekben!
@Rkhaylitsha:
A valóságtól te vagy elrugaszkodva. Szerinted nem lesz semmivel sem helyettesítve a jelenleg még legálisan működő játékgép? Ennyire naiv vagy???
"Igen, lesz illegális akármi, ahogy eddig is volt. "
Nem, nem ahogy eddig volt. Eddig elenyésző volt, mivel volt legális alternatíva. Miután nincs legális alternatíva, több nagyságrenddel növekedni fog az illegális szerencsejáték piac.
"De nem csak BP létezik a világban, hanem mondjuk valagpuszta is, ahol nem fognak azért nyitni illeg. kaszinot, hogy pár alkesz elbaszhassa a pénzét. "
Ahol van rá igény, ott lesz, legalább illegális automata, vagy valamely alternatívája. Valagpusztán ráadásul lebukási veszély nélkül, mert pontosan tudni lehet, kit kell megkenni.
"Amugy meg, tényleg minden ugy jó, ahogy van, semmit nem kell megváltoztatni? "
Senki sem mondta, hogy úgy jó, ahogy van. De ez a törvény még ROSSZABBÁ teszi a helyzetet.
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 15:24:50
Ezt írtad:
"Most a gépezést verik agyon."
Én meg hozzáteszem, hogy a legális gépezést verik agyon. Faszkalap.
Gera 2012.10.02. 15:29:29
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 15:31:04
"de nagyon is súlyos dolgonak tartom, hogy akadnak ebben az országban olyan erkölcsi és emberi nihilek, akik képesek még az alvilágot is védeni, ne adj isten támogatni politikai elfogultságukban."
Egyetértek, szörnyű. Egy pimpalini nevű kommentelő éppen ezt teszi. Ja, és még ő vádol másokat ugyanezzel. Ennél lejjebb már nincsen.
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 15:41:42
Ja neked faszkalapkám (ha már így bemutatkoztál) jelzem, hogy a prostituciót, konkrétan az utcait sem számolta fel senki, nagyon jól virágzik. Esetleg a legalizációjával ki lehetne szorítani a bizniszből a maffiákat. De hát ilyen elvont dolgokat úgysem értesz meg, mint mikor jobbra húzol egy kart, a gép meg balra megy, pedig rengeteg ilyen módon működő dolog van az életben.
Sadist 2012.10.02. 15:49:23
A kötelező erkölcs/hittan oktatás helyett kombinatorikát kellene tanítani, hogy egy kis fény gyúljon a fejekben.
Rkhaylitsha 2012.10.02. 20:21:41
Te egy hülye vagy, és tényleg fogalmad sincs arrol a népről aki gépezik. EZ még nem baj, az a baj, hogy okoskodsz.
Elmondom neked. Ha én rulettezni akarok, akkor elmegyek egy kaszinóba. Ha betiltják, akkor megyek Bécsbe, vagy Montecarloba.
Na Egyszerü János melo után 4kor beszédül a kocsmába. Van a zsebében 3e Ft, kér egy fröccsöt és megkapja hozzá az infót, hogy a Jano egész délelott nem nyert a gépen. Na, ekkor azt mondja szerencsét próbál. Esetleg odaul mellé egy haverja, el is bassza a pénzét.
Na, most hogy nincs ott a gép János nem fog átbuszozni 3 faluval odébb, hogy valamibe beledobhassa. Nem fog internetelőfizetni, hogy online játszhasson. Mert nem ugyanaz az élmény. Vágod? Be lehet otthon is rugni pl, mégis kevés olyan van, aki este egymaga a tévé elott matarészegre issza magát.
Az a baj veletek srácok, hogy tényleg fogalmatok sincs a kinti világról. Nagyon szivesen megfogom a kezed vagy az okos blogszerzőjét, és elmegyek vele egy tucat kocsmába, hogy lássa a "3 évente cserélt legális tiszta gépeket, és a felnőtteket akik megfontoltan racionális döntésekkel a szórakozásnak ezt a formáját választják" Nem kell félni, nem fognak bántani, vigyázok rád. Na? Jössz?
Belagezapista (törölt) 2012.10.02. 21:24:46
Hol állítottam, hogy Egyszerű János majd elmegy a kaszinóban. Én azt állítottam, hogy meg fog jelenni a faluban az illegális alternatíva.
A kinti világról meg láthatóan neked nincsen fogalmad, jól tippelek, hogy pesti vagy? Inkább neked ajánlom, hogy nézz be 1-2 kocsmába, mert te csak a mantrát nyomod.
Rkhaylitsha 2012.10.02. 22:14:19
Illegális alternativája? Hmm. Meséld el, hadd mulassunk. Szóval mondjuk egy 500 fős faluban majd nyitnak egy titkos kocsmát nyerőgéppel? Amirol mindenki tud? Vagy nagy titokban lejárnak a népek bedobálni valami titkos gépbe. Ennyire hulye vagy? 90 elott sem volt, mégis voltak kocsmák. Ja, hogy te akkor még sehol se voltál....
Mikk^ 2012.10.03. 08:47:30
Viszont te érted amit én írtam? Ezzel a lépéssel legalizálták maguknak, hogy bármi más területtel ugyan ezt megtehessék!?
Azzal pedig ne gyere, hogy miért tennék, vagy ilyet úgyse merne megtenni stb. Bár mondjuk a manyup lenyúlással kezdték.
Egyébként Gera-nak igaza van, ha tényleg a maffia kezében voltak ezek a gépek, akkor a helyükben nagyon morcos lennék.
A másik fele pedig, nem örülök neki, hogy az itt kiesett adót is majd nekem kell fizetni, meg neked is.
Belagezapista (törölt) 2012.10.03. 09:19:51
"Én láttam azt a világot. "
Persze, a könyvekben, meg talán egyszer-egyszer jártál olyan kocsmában, ahol volt nyerőgép, és láttál talán egy-két játékgép függőt. De képzeld, nekem a környezetemben is vannak ilyenek. És hidd el, fognak alternatívát találni. Sőt, tovább megyek, a huszonévesek közül még a leglecsúszottabbak is tudják mi az internet és az online szerencsejáték, és élnek is vele, ha nincs más lehetőség. Az idősebbeknek meg majd a maffia talál alternatívát.
"Szóval mondjuk egy 500 fős faluban majd nyitnak egy titkos kocsmát nyerőgéppel? Amirol mindenki tud? Vagy nagy titokban lejárnak a népek bedobálni valami titkos gépbe. "
Egy 500 fős faluban pontosan tudják, hogy ki az aki a zavarosban halászik, mégsem jelenti fel senki. Neked onnan Budapestről fogalmad sincsen a vidéki életmódról, csak osztod itt az észt.
"Ennyire hulye vagy? 90 elott sem volt, mégis voltak kocsmák. Ja, hogy te akkor még sehol se voltál.... "
90 előtt például gyakori volt az illegális itt a piros hol a piros. Akkora ordító baromságokat beszélsz, marihuána, speed, kokain, stb. is alig volt 90 előtt, így hígítóztak vagy technokoloztak az ilyen szükségletű emberek. Esetleg csak simán piáltak. Nem változott meg 180 fokban a világ rendszerváltás után, csak mert tömegek kezdtek hozzáférni a nyugati drogokhoz.
De eleve ostoba az összevetésed, mert egy diktatórikus rendszer tiltását veted össze egy demokratikus rendszer tiltásával. Az nem tűnt fel, hogy az USA-ban kurva nagy pénzeket költenek a drogok üldözésére, közben mégis az egyik legnagyobb fogyasztó ország, miközben a szocializmus idején nálunk ezzel szemben be lehetett tartatni ugyanezt (mármint a tiltott drogokról van szó).
Szóval valami olyasmit adsz elő, mint ha azt mondanád, ha holnaptól betiltjuk a TV-k árusítását, akkor holnaptól leszokik az összes tévé függő, mert hát 80 évvel ezelőtt is megvoltak nélküle.
De vállalom, hogy hülye vagyok, legalábbis az ilyen egybitesek között, amilyen te vagy, tényleg hülyének nézhetek ki azzal, hogy árnyalatokat látok, ahol te csak feketét-fehéret.
Belagezapista (törölt) 2012.10.03. 09:28:40
Ja, és még egy dolog. Én ugyanúgy végig arról írtam, hogy káros dolog a szerencsejáték függőség, csak én a megoldást nem látom a tiltásban. Akkor mégis milyen relevanciája van annak, hogy ki mit látott, ha egyszer mindketten egyetértünk az alapproblémával? Jó, szerintem ez már túl magas neked, hogy elgondolkodj rajta, de azért hátha...
belekotty 2012.10.03. 13:50:24
Rkhaylitsha 2012.10.04. 01:27:03
Nem lehet egy törvénnyel a komoly játékszenvedélyt gyógyitani. DE az elenyésző kisebbség. A gyakoribb az az ember, aki "ott a gép beledobok egy kicsit, hátha". Én látok feketefehérben mindent? Te beszélsz ugy, hogy aki függő, az meg fogja találni a módot.
Igen. A függő. De mint mondtam, azért nem fog a angy többség utazni, kockáztatni, akármit, mert a szomszéd faluba van egy titkos játékgép.
És akkor már ha orditó baromság. Szerinted a 25 év alattiak hány százaléka higitózott 80ban, és 2000ben hány százalék tolt már valamelyiket az általad felsorolt cuccok közül?
HÁtha felfogod, itt egy példa. Ha ott a csipsz az asztalodon, akkor esélyes, hogy film alatt megeszed. Ha nincs ott elotted, akkor a reklám alatt nem fogsz lerohanni a sarki boltba venni.
Belagezapista (törölt) 2012.10.05. 13:09:02
"Volt ittapiros? Volt. Tiltották akkor is és most is. És? Ennek mi köze bármihez is?"
Ennek az a köze, hogy ostobaság azt feltételezni, hogy valami új jelent meg a játékgépekkel. Ez a fajta igény akkor is lesz, ha mindent betiltasz, a különbség az, hogy utóbbi esetben kezelhetetlenné válik az egész.
"Nem lehet egy törvénnyel a komoly játékszenvedélyt gyógyitani. DE az elenyésző kisebbség. A gyakoribb az az ember, aki "ott a gép beledobok egy kicsit, hátha"."
De ezzel mi a baj? Ha nincs függőség, akkor ez is csak egy játék, nyilván elveszítheti a pénzét így is, de nem érez kényszert, hogy holnap is nekiálljon játékgépezni.
"Én látok feketefehérben mindent? Te beszélsz ugy, hogy aki függő, az meg fogja találni a módot."
Te látsz fekete-fehéren mindent, mert azt gondolod, hogy ha valamit tiltunk, akkor az törvényszerűen vissza is esik.
"Igen. A függő. De mint mondtam, azért nem fog a angy többség utazni, kockáztatni, akármit, mert a szomszéd faluba van egy titkos játékgép."
De nem is mondtam, hogy utazni fog! Mondom, egyszer lépj ki a bezárt világodba, és nézz el egy faluba, beszélgess a helyiekkel. Ott aki bármit is feketén űz, arról mindenki tud, de esélytelen a lebukása. Miért lenne másként, ha valaki egy játékgépet helyez el? De ez csak egy lehetőség, van egy rakat alternatívája.
"És akkor már ha orditó baromság. Szerinted a 25 év alattiak hány százaléka higitózott 80ban, és 2000ben hány százalék tolt már valamelyiket az általad felsorolt cuccok közül? "
Mert szerinted az alkohol nem drog? Elárulom neked, a marihuánánál minden addiktológus "keményebb" drognak tekinti az alkoholt. A hígító és társait pedig a keménydrog fogyasztókkal, a kokainistákkal, heroinistákkal kell összevetni, akik viszont nincsenek sokan.
Egyébként azon kívül, hogy nincs fogalmad az egészről, most már csúsztatsz is. Eleinte az volt a probléma, hogy egyesek minden pénzüket beledobják, vagyis gyakorlatilag függők, most már finomítottad az álláspontodat, a törvény most már azokon segít, akik koca játékgépezők. Ebben van némi igazság, de kérdés, hogy ez mennyire nagy probléma, ér-e annyit ezen javítani, hogy közben azt kockáztatjuk, hogy a függőkre rátelepszik a maffia.
2012.10.08. 09:23:05
Sajnos az élet minden területére vonatkozik ez a kérdés. Bizonytalan, kiszámíthatatlan, tervezhetetlen még az ún. közeljövő is. Állandó kiszolgáltatottság, állandó szorongás: a társadalom belebetegszik. Én igazából ezt tartom problémának.