2012.07.04. 14:49
Akik nem értenek a történelemhez
Dávid Ibolya a focihoz nem értett, jelenlegi kormányunk láthatóan a történelmi ismeretektől idegenkedik. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a ma reggeli ATV-interjújában arra a kérdésre, mi a véleménye Nyirő József újratemetésének ügyéről vagy a Horthy-emlékművekről, azt válaszolta: a kabinet nem foglalkozik egyik említett kérdéssel sem, "a kormány nem egy történészklub, mi a jövő kérdéseivel foglalkozunk".
Felelős politikus felelős nyilatkozata, mi pedig reménykedhetünk, ha már - bevallása szerint - saját történelmünk megismerésére sem hajlandó a kormány, legalább gazdaságtörténeti kurzuson részt vett belőle bárki is úgy, hogy figyelt is. Azt tudjuk, hogy a kommunistákról konkrét elképzeléseik vannak, jogalkotás szintjén pedig soha nem tartózkodtak történelmi ismereteik bemutatásáról. E kijelentés után már kérdéses, milyen alapokra is épülnek erkölcsi tartalmú nyilatkozataik.
Az sem tűnik biztatónak, hogy a kormány - történészklub hiányában - a jövővel foglalkozik Jócskán van példa a történelemben olyanokról, akik messiásként a jövővel foglalkoztak, könyvek százai lelhetők fel a tudományos kommunizmus szakterületéről vagy épp az Übermensch árja értelmezéséről, a fikció területén pedig nem szabad elfelejtkezni az örökérvényű Orwell-jövőképről sem. Nem biztos tehát, hogy a kormány jövővel foglalkozása olyan jó nekünk, ha közben elhanyagolják a múltat, a jelenről pedig nem sok tudomást vesznek.
"Akik nem ismerik a múltat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt" (George Santayana spanyol filozófus)
Navracsics Tibor válasza több kérdést is felvet, leginkább azt, vajon mit vár el a mai társadalom az értelmiségi rétegétől, nem is beszélve az életünket és napi közérzetünket erőteljesen befolyásoló politikusaitól. Mert mit is lát egy választópolgár egy ilyen, mindenkit hülyének néző mondatban? Elgondolkodik arról, vajon a miniszterelnök-helyettes tud-e egyáltalán bármit is olyanról, mint a NAT - hiszen annak idején ő is abszolválta a történelem és magyar érettségit, ráadásul a jogi karon is alapvető az állam- és jogtörténeti ismeretek vizsgán történő igazolása. Jogászból meg van egy pár a kabinetben. Mit szólnak vajon az egykori történelem tanárok, egyetemi professzorok, akikkel valamikor is kapcsolatba kerültek a kormánytagok?
Ha viszont nem várható el, hogy tanulmányaikra bámi módon is visszaemlékezzenek az érintettek, naprakész információjuk azért még lehet oktatáspolitikailag: a NAT kérdései is valamilyen szinten kormányhatáskörbe tartoznak még akkor is, ha államtitkárság-szinten próbálják a Horthy-kultuszt fellobbantani és a Nyirő-olvasóklubbot kötelezővé tenni. A kultúrának és oktatásnak van felelőse a kormányban, talán őt is meg lehetne kérdezni, a jelzett történelmi-irodalmi személyiségek kik voltak és milyen szellemi-ideológiai irányzatokat képviseltek, lehetne kérni tőle rövid képes prezentációt egy-egy újratemetés, szoboravatás vagy térátrendezés kapcsán. Mert ugye ezeken a kormány prominens képviselői jelen vannak. Vagy valójában fogalmuk sincs, mit tesznek, csak valaki beírja a naptárukba az eseményt, az inas rájuk adja az ünneplőt, beszállnak a szolgálati kocsiba és a sofőr kikézbesíti őket biodíszletnek?
"Nem szeretném a történészek dolgát elvégezni: én nem arra kaptam mandátumot a választópolgároktól, hogy a magyar múlt rejtélyeit bogozzam ki" (Navracsics Tibor)
Ezzel a mondattal nem kötekedhetünk - tény és való, hogy a Fidesznek nem volt saját kultúrpolitikája sem a választások idején, sem most, valójában a Jobbik programját valósítja meg e téren (részletesen itt), de legalább nem kellene többet tudni arról, amit mástól kérdés, felhatalmazás nélkül átvesznek? És vajon érdemes úgy felvállalni nemzetközi konfliktusokat, hogy az sem tudják, a másik nemzetet miért is sérti a magyar kormányzat álláspontja? Érdemes egy nyilas újság főszerkesztőjéért bonyodalmat felvállalni, az erdélyi magyaroknak kellemetlen perceket-órákat okozni? Nem kellene legalább kicsit utánanézni, mi vállalható ma, a XXI. században itt, Közép-Európában és mi nem? A sok fizetett szakértő között biztos van egy, aki legalább a neten szét tud nézni, ha már könyvtárba nem teszi be a lábát szakirodalmat olvasni ...
Már csak az a kérdés, vajon a történelmen és a kultúrán, meg a szimbolikus kormányzás már most látható eredményein felül mit akar még a kormányzat úgy ránk erőltetni, hogy valójában fogalma sincs, mi az????
Előzmény: Kultúra - kitől kinek?
Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
XTB 2012.07.04. 16:19:32
spinat 2012.07.04. 16:37:41
és nagyon sokan úgy látják hogy magyarország és az összes magyar nevében teszi.
Másrészt navra nem csak azt monjda, hogy szarok rá (mármint nyiröre meg kövérre), hanem azt is hopgy szarok rá mit gondoltok róla, hogy mit csinálunk.
Na és itt van a baj.
lfleto 2012.07.04. 16:48:16
lfleto 2012.07.04. 16:53:50
JF 2012.07.04. 16:57:04
lfleto 2012.07.04. 16:58:31
Éhes_ló 2012.07.04. 17:00:11
2500 éve - Szophoklész Antigonéja óta - minden kultúrembernek világos, hogy a halottakkal nem vívunk háborút.
Halottakon nem állunk bosszút.
Egyszerű okból: mert halottak, és mi meg élünk.
Ők mindent elvesztettek már, ami nekünk még megvan.
A halottakat el kell temetni és az a morális parancs erősebb kell legyen a tovatűnő hatalom őrületénél.
Ezt nem képes a gyűlölet népe megérteni.
A postoló sem.
lfleto 2012.07.04. 17:02:08
Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.07.04. 17:04:18
vezér01 2012.07.04. 17:06:54
JF 2012.07.04. 17:09:00
lfleto 2012.07.04. 17:15:27
hozzószóló 2012.07.04. 17:21:13
Pan Modry 2012.07.04. 17:22:45
Raadasul o az egyik legintelligensebb politikus is.
lfleto 2012.07.04. 17:24:03
Ja, csak úgy mellékesen: október végén, a háború lezárásakor nem tartózkodott idegen hadsereg katonája Magyarországon. Területi veszteségeink nem voltak, viszont a magyar haderő visszatért a frontokról és a hadsereg a háború alatt is jelen volt az ország egész területén. Az osztrák és német csapatokkal együtt egyébként megszállva tartották a királyi Románia jelentős részét is, Bukarestet például 1916-ban elfoglalták a tengelyhatalmak. Ennyit arról, hogy mit ismerünk a történelemből, meg mi van a tantervben.
lfleto 2012.07.04. 17:29:32
Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.07.04. 17:37:02
értem én a jószándékot, de ez így nem megy. Aki oda nyilatkozik, hogy ez a kormány nem foglalkozik történelemmel, meg múlttal, meg egyéb ósdi nyálkás dologgal, mert tekintetét kizárólag a fényes jövendőbe fúrja, az vagy tényleg ne foglalkozzon vele, vagy ne válogasson benne, mint tik a kendermagban, mert az sehogysem veszi ki jól magát. A gond az, hogy a poltikai, gazdasági sikertelenségről való figyelemelterelés miatt a kormánypárt lényegében viszont kizárólag ideológiai múltturkálással van elfoglalva, utcailag, szobrászatilag, nyugdijilag stb. stb. Ezért komolytalan Navracsicsnak ez a marhasága. Persz, érzi ő is, hogy szar van a palacsintában, nem akar belekeverdni, de ez egy nagyon szerencsétlen állítás volt tőle.
Azt most meg tényleg hagyjuk, hogy Horthy impotens és katasztrófába fordult díszletpolitikája mivel volt kontinuus, mert nem jönne ki jól belőle. Egy nem megfelelő ember volt rossz helyen rossz időben. Mindannyiunknak pech, és az sem vigasztalaó, hogy sokan voltak előtte és utána is hozzá hasonló helyzetben.
lfleto 2012.07.04. 17:44:40
pupumpa 2012.07.04. 17:45:27
Ez egyáltalán nincs így, mindenki tudja, hogy hazugságok tömkelegét tanították nekünk. És ami teljesen kimaradt, arról honnan lenne tudomásunk? Wass Albertről 20 éves koromban hallottam először, Nyírőről pedig néhány hónapja. Nem lehet mindenki olyan tájékozott mint néhány okostojás kommentelő, akiknek kialakult, határozott véleménye van mindenről.
lfleto 2012.07.04. 17:59:21
De hová tűnt Columbo felesége? 2012.07.04. 18:00:21
Azóta nem tud e nép kijózanodni igazán.
Jobb és bal? Tökmindegy. Smafu.
Még valami: Navracsics talán messze a legintelligenesebb fideszes politikus - de trutyis témáról még neki sem sikerülhet mindig jól megnyilvánulni. És a Nyírő-sztori trutyis, nem kicsit.
Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.07.04. 18:04:25
Míg Horthyhoz pont azok a dinamikák köthetőek, amelyek a rendi-nemesi félfeudális böszmeségek bebalzsamozásával tovább távolították minket az európai fősodortól (ezek béna konzerválása és mesterséges lélegeztetése nem erény volt, hanem hiba, még az 1848-as arcok is fényévekkel előrébb tartottak anno). A tétovázó, bizonytalan teszetoszasága pedig pont abban a korszakban ütött vissza nagyon, amikor gyors, határozott, egyértelmű és józan lépésekkel is nehéz lett volna győzelemre játszani, ő viszont elért egy teljes terített betlit. És ez baj, mert a sikertelen politikus elcseszett háziját mi szívtuk/szívjuk meg.
Persze, megvolt a komcsik sara is vastagon, hajaj, de ne menesszük már mennybe ezt a balféket, plíz. Köszönöm.
JF 2012.07.04. 18:05:08
lfleto 2012.07.04. 18:05:24
lfleto 2012.07.04. 18:09:05
lfleto 2012.07.04. 18:10:22
No_Fidesz_No_Problem 2012.07.04. 18:11:58
*
Jósok, látók, médiumok gyülekezete.
Nem értem, miért nem az EZO tévében csillogtatják inkább a tudásukat.
krüger 2012.07.04. 18:19:34
Még élénken emlékszem, amikor 20 éve az Antall-kormányt mindenki azzal gúnyolta, hogy "történészkormány", ami persze igaz is volt, amennyiben tele volt történészekkel, kezdve mindjárt Antall Józseffel. Akkor ezzel gúnyolták őket.
JF 2012.07.04. 18:21:28
Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.07.04. 18:26:46
Itt bizony tényleg súlyos balfaszságok és szellemi koromfelhők gomolylanak fel a poltikusi koponyákból. Ó persze balról is ofkorsz hasonló sűrűségben, ebből a szempontból viszonylag homogén a társaság (hiszen sokat is kölcsönöztek egymástól emberanyagban).
Vannak a témában valóban felkészültek, árnyalt és alátámasztott véleménnyel bírók, de itt most épp az a baj, hogy hogy félkarú senkik vívnak a témában negyed-aggyal viszont felturbózott acsargással.
Kontrasztként ott vannak pl. az angolok, na az ő történelmük se piskóta, de valahogy tudják megrelelő iróniával, humorral és racionalitással kezelni a saját történelmi ápoltjaikat. Ezt pl. nyugodtan eltanulhatnánk.
Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.07.04. 18:27:39
chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.07.04. 18:27:51
krüger 2012.07.04. 18:28:46
JF 2012.07.04. 18:30:53
Johnfive 2012.07.04. 18:53:21
Ja, pl. újratemetéssel... :)
Johnfive 2012.07.04. 18:56:01
Johnfive 2012.07.04. 19:00:30
Halottakon nem állunk bosszút."
Magadnak hozhatsz szabályokat, másra nem erőltetheted rá.
Attól hogy halott vki., még nem lesz érinthetetlen.
Johnfive 2012.07.04. 19:04:56
Lófaszt.
Johnfive 2012.07.04. 19:06:52
Akkoriban az ország lakosságának nagy része nyomorgott. Ehhez képest a szocializmus egy jelentős életszínvonal-emelkedést biztosított.
Johnfive 2012.07.04. 19:11:54
Meg is pecsételte a négy évet a dilettanizmusuk...
Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.07.04. 19:28:27
Egyébként, hidd el, megvan a maguk baja. Elbukták pl. dél-Franciaországot még a középkorban (házasság révén abszolút járt volna nekik, de a provanszoknak nem fűlött a foguk az angliánus léthez, gondolom, a pocsék konyha miatt). Skócia mint valami kalap folyton leesett, Wales szintén morcogott a belső zsebben, és csak aztán jött a feketeleves, sorban bukták el Észak-Amerikát (ami kicsit olyan, mintha a Kárpát-medencébe való megérkezés után Tas és Huba beszóltak volna, hogy drága a kumiszod, Árpád, vissza lehet húzni Meotiszba, mert ez innentől É-Tasisztán ill. D-Hubisztán, aztán persze egymás között lemeccseltek, és maradt Egyesült Tasisztán), Indiát, Afrika felét, Írország nagyját. Skócia megint épp készül lepottyanni, és úgy 20-50 éven belül be fog inteni a királynőnek Kanada és Ausztrália is. Magyarország épp ilyen birodalom volt ideje nagy részében (feltételezem senki nem gondolja, hogy Horvátorzság, Bosznia, Szerbia vagy Bohémia echte magyar területek lettek volna, nagy magyar térkép ide vagy oda). Tény, hogy a vesztes világháború után túlbüntettek minket (megint egy inkompetens, megszittyósodott idegencsászárnak köszönhetjük, úgy kontinuusan), és a helyzet pikantériája, hogy a korrekt határokat a bécsi döntések húzták meg. Hitlerrel. És itt bukott be Horthy (Teleki pontosan látta a szitut).
És azóta nem bírunk ebből a rossz körforgásból kijönni. Pedig nagyon jó lenne.
(Ja, és csak úgy mondom, az I. világháborúban a legnagyobbat a törökök szívták, de ez itt most mindegy.)
Éhes_ló 2012.07.04. 19:37:38
Magát minősíti, aki megtagadja.
Te is.
Johnfive 2012.07.04. 19:45:04
Amire te gondolsz az azt jelenti, hogy igaztalan dologgal ne vádoljunk halottakat, mert nem tudják magukat megvédeni...
Szó sincs érinthetetlenségről.
(Ja és attól még nem lesz valami igaz, hogy 2500 éves. HF: hu.wikipedia.org/wiki/Argumentum_ad_verecundiam
:) )
ezanicknevem 2012.07.04. 19:50:22
Hogy a kormánynak semmi köze a köztéri szobrokhoz? Vagyis a Horthy-szobrot állítólag nem támogatják nyíltan. Akkor jó. Akkor Kádárnak és Szálasinak is állíthat szobrot akármelyik önkormányzat, ha arra szottyan kedve. Hiszen a kormány nem szól bele, megmondta Navracsics, a kormány nem történészklub. Nem fog beleszólni, igaz?
Hogy Nyírő újratemetése pusztán kegyeleti aktus volt, és állítólag semmi köze a magyar kormányhoz? A játék kedvéért tegyük fel, hogy igaz. Tegyük fel továbbá, hogy holnap előkerül Kádár koponyája attól a hullagyalázótól, aki ellopta. (És ebből most hagyjuk ki, hogy Kádárt ki szereti meg ki nem: sírt megbolygatni, koponyát ellopni szimpla hullagyalázás, pont. Semmi felemelő és hősies nincs benne.) Akkor majd a koponya újratemetésén is ott lesz a magyar országgyűlés elnöke hivatalos minőségben, mint a Nyírő-újratemetésen?
Hiszen Kádár újratemetése is csak egy kegyeleti aktus lenne, itt is csak egy elhunyt magyar közéleti szereplőről van szó, tehát (ha elfogadjuk a fenti feltételezést) ehhez sincs semmi köze a magyar kormánynak. Ha a Nyírő-újratemetéshez semmi köze a Fidesznek, akkor a házelnök úrnak a Kádár-újratemetésen is illik megjelenni.
Ja, hogy a fideszes jogalkotás lefektette az alaptörvényben, hogy nem vállal közösséget a szocializmus negyven évével? Most akkor tessék mondani, mégiscsak történészek a fideszesek? Vagy csak akkor történészek, ha a szocializmusról van szó, de ha Horthyról, akkor már nem annyira?
Sunyi maszatolás.
Srácok, mondjátok ki nyíltan: tekintélyuralmi rendszert akartok építeni, jobboldali konzervatív ideológiai alapon. Mondjátok ki. Meg fogtok könnyebbülni. A gyógyulás fel vezető út első lépése a hiba beismerése. Utána majd együtt nevetünk a hülyeségeteken és visszatérünk a modernitáshoz, a szekularizációhoz, a felvilágosodás értékeihez, meg a demokráciához. Ahogyan felnőtt, értelmes embereknél szokás.
vezér01 2012.07.04. 20:06:27
Igazad lehet.
ferikefleto 2012.07.04. 20:16:07
ferikefleto 2012.07.04. 20:29:20
puffatag 2012.07.04. 20:41:30
puffatag 2012.07.04. 20:45:38
Egy igaz ember 2012.07.04. 21:10:36
Bezzeg a derék Fehér Klára:
Rákosi hű kiszolgálója a férjével, a mai is élő Nemes Lászlóval (aki maga is a diktatúra cenzora volt) együtt. 1945 utáni legsötétebb kommunista időkben újságíró, egyike azoknak a kommunista kollaboránsoknak, akik 1957-ben azt kérték azt ENSZ-től, hogy ne tárgyalják az 56-os forradalom vérbefojtásának körülményeit. 1948-ban, 29 évesen már megvolt neki a Kiváló Munkáért és a Népköztársasági érdemérem, két évvel később a József Attila díj (itt megjegyzem, hogy első műve csak egy évvel korábban jelent meg). 1996-ban halt meg, 2003 óta létezik a Fehér Klára irodalmi díj!
Amúgy manapság pl. a Földrengések szigete című ifjúsági regénye ajánlott az általános iskolásoknak.
puffatag 2012.07.04. 21:23:42
gázosították őket? érted?
puffatag 2012.07.04. 21:28:38
Lucky Larry Silverstein 2012.07.04. 21:34:06
A román gyerekeknek azt tenítják hogy Erdély 1000(nem, 2000 éve román). A Szlovákoknak Nagymorva Birodalmat tanítanak a honfoglalás előttről. Kutyát nem érdekli itthon. Az nem sértő.
Egy igaz ember 2012.07.04. 21:39:49
Beszéljünk egy nyelven: nyilas=komcsi.
Nyírő a nemzetvezetőt, a Klára meg a hű kopasz vezér személyi kultuszát szolgálta.
Nem értem: ha egyik komcsi kivégezteti a másik komcsit, akkor az áldozat utólag mitől lesz hős (pl. Rajk, Nagy Imre, Maléter, stb.). Ha így nézzük akkor Gregor Strasser, Schleichter és Röhm is egy mártír. Hiszen az egyik náci kivégezte a másik nácit.
Lucky Larry Silverstein 2012.07.04. 21:41:13
Látod te hogy mit írtál? Hogy hasonlíthatod össze? Hiszen NÁÁÁÁCI. Érted? ......:DDD
Egy igaz ember 2012.07.04. 21:42:43
Mert tönkretette ezt a várost a gerinctelen, megalkuvó jellemével. Idén lejár a Combinó-szerződések büntethetőségi lehetősége. Miért volt szükség külvárosi vonatra a belvárosban, ami miatt át kellett építeni az egész körutat. Hány milliárd volt a számla és kinek a zsebébe? Na ezt vizsgáld ki Tarlós és Vitézy!!!
Egy igaz ember 2012.07.04. 21:43:40
A szememben éppúgy emberi jellemselejt, mint egy komcsi.
nova76 2012.07.04. 21:44:35
ferikefleto 2012.07.04. 22:35:27
ferikefleto 2012.07.04. 22:45:06
De hová tűnt Columbo felesége? 2012.07.04. 22:46:55
"Nem a honfoglalók baszták el? Mehettek volna Svájcba is... Na ekkora baromságot már régen olvastam."
Láthatóan az igazság tudatának pőre izomereje hajtja előre gondolataidat.
Bármit is gondolsz erről, Mohács fordulópont volt a magyarság történelmében. Sokkal nagyobb fordulópont, mint bármi más azóta.
Az, hogy te ezt nem így látod, a te véleményed, jogod van hozzá. De ettől még ezt baromságnak (ti kommentem erre vonatkozó részét) gondolni kissé merész állítás - nota bene, ki is kérem magamnak. Különösen, miután olyan meggyőzően próbálod osztani itt az tutit - dacára, hogy itt-ott írsz azért hajmeresztő dolgokat.
Mondjuk, olvass egy kicsit, és próbáld meg extrapolálni azt a sunyi, önző hazafiatlan magatartást, ami az akkor magyarságot jellemezte (kedvencem Szapolyai). Na ja, persze, vannak azóta kivételek (pl. Thököly, Rákóczi, Petőfi és '56), de végül mind elbukott. Miért?
Nyírő újratemetésén az egyik legnagyobb magyar közjogi méltóságnak szerintem nem kellett volna részt vennie (mi a francnak, nincs jobb dolga?). Nyírő a nyilas OGY tagja volt - már megbocsáss,de ez Kövérnek semminemű indíttatást nem szabadna, hogy adjon. Ha viszont a magyar írok klubjának elnöke tette vpolna tiszteletét (merthogy NYírő egyébként jó író volt), az talán más megközelítésbe helyezi e dolgot és nem is okoz ekkora purparlét.
Mit szólna a civilizált világ, ha mondjuk Heinz Fischer egy ismerten nácibarát volt osztrák író (aki speciel az Anschluss utáni Nemzeti Tanácsnak is tagja volt) újratemetésén venne részt mondjuk a Szudéta vidéken?
Biztosan örülne és tapsikolna mindenki, igaz?
ferikefleto 2012.07.04. 23:01:39
De hová tűnt Columbo felesége? 2012.07.04. 23:16:45
A megjegyzés nem volt etikett-címkével ellátva, magyarázkodni pedig felesleges.
Hogy Kövér vállalta a politikai kockázatot? Nem kellett volna. Politikai kockázatot egy párt vállaljon és ne az OGY elnöke.
Micsoda amatőr egy sztori ez...ahh.
Johnfive 2012.07.04. 23:38:10
A kontiniutás csak egy idaológia számomra, ami az adott hatalom sajat maga igazolására használ.
Semmi köze az emberek boldogulásához. Nincs miért pozitívan hivatkozni rá. Arra mutattam rá, hogy még az utolsó -wannabe- "komcsi" elnyomó rsz. is többet jelentett életszínvonal emelkedés szempontjából. BTW a demokráciánk/köztársaságunk sem 'kontinuis'.
Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.07.05. 00:19:37
A nyilas parlament lángszavú támogatója pedig elég egyértelműen nyilas és nem például bélyeggyűjtő. Ez volt a politikai krédója, mint ahogy Kövér is politikus, éppen ezért nem kellet volna beletenyerelnie ebbe a kupacba. El kellett volna küldeni mondjuk az írószövetség egy erdélyi kötődésű tagját, és nincs problem. Ennyi.
Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.07.05. 02:39:25
Egyébként pedig különösen a hidegháború alatt a CIA-t nem különösen zavarta az általa támogatott rezsimek, figurák szélsőséges, korrupt, fasisztoid stb. jellemzője a kubai politikai maffiától, a különböző kontrákon keresztül, a később visszanyalós fagyivá lett tálibokon át a Noriega-szerű arcokig (és persze hasonlóképpen voltak ezzel az oroszok is). A nácilike népirtó Stroessner pl. egy egész országot legózott össze magának USA támogatással (Paraguay). Ja, és a begyűjtött tudósok esetében sem okozott problémát a náci múlt, majd pedig a német újjáépítésben is nagyban támaszkodtak a harmadik birodalom "tapasztaltjaira". Szóval az ártatlanság mint valamiféle következtetés ezen a kiadatási alapon nem igazán játszik.
Maradjunk annyiban, hogy ikonnak és példaképnek választani Nyírőt (Kövér mondása) és beleállni a védelmébe legalábbis fölösleges botorság, de mindenképpen politikusi baklövés. Annyi jó figura van ott, nem hiszem, hogy ne találnának megfelelőt erre a szerepre.
jasarkad 2012.07.08. 20:23:18
Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.07.08. 23:38:25
jegesmaci007 2012.07.24. 08:26:38
Ez egy szép elmélet, sajnos senki nem tartja be.
A történelem majdnem csak hallott emberekkel foglalkozik. Beszéljünk Kádárról vagy Rákosiról. Velük se szabad foglalkozni?
Éhes_ló 2012.07.25. 21:19:27
Nem beszélni, tetteiket felidézni, bírálni morálisan helytelen, hanem eltemetni nem engedni, holttestüket meggyalázni.
2500 éve - Szophoklész Antigonéja óta - minden kultúrembernek világos, hogy a halottakkal már nem vívunk háborút.
Halottakon már nem állunk bosszút.
Egyszerű okból: mert már halottak, és mi meg élünk.
Ők már mindent elvesztettek, ami nekünk még megvan.
A halottakat el kell temetni és az a morális parancs erősebb kell legyen a tovatűnő hatalom őrületénél.
Ezt nem képes a gyűlölet népe megérteni.
A postoló sem.
Te vajon képes vagy rá?
jegesmaci007 2012.07.26. 09:27:12
Az illető urat már eltemették korábban. Az újratemetése egyértelműen politikai akció, nem a végtisztesség megadásáról szól. Ezt valószínűleg te is látod.
Ezért volt balhé az egész történetből.
Egyébként szerinted az kultúremberhez méltó , hogy valakinek a hamvait úgy csempésszük be egy országba és egy barna bőrhátizsákban tartjuk a lábunk mellett a földön? Mert az államtitkár -az újságírók szerint- ezt csinálta. Értem, hogy ez egy fricska a románoknak, de azért ez sem európai eljárásmód.
Éhes_ló 2012.07.27. 20:50:14
Ez a halála idején - szégyenletes okokból - kizárt volt.
Az pedig, hogy egy halottal való aljas szórakozás kapcsán hogyan múlta alul magát a román és a magyar fél nem von le semmit azoknak a felelősségéből, akiknek egy halott eltemetése a szülőföldjén gondot jelenthet, legyen szó román mocsokról, vagy libbant magyar elvbarátjáról.