2012.03.08. 01:25
Brüsszeli pohártangó
„Optimista: a pohár félig tele van. Pesszimista: a pohár félig üres. Mérnök: a pohár túl nagy.” (egy ismeretlen bölcs)
Az Európai Bizottság meghozta döntését és tovább folytatja gyorsított kötelességszegési eljárásait hazánkkal szemben. A biztosok sérelmezik az igazságügy függetlenségével, valamint az önálló adatvédelmi ombudsman hivatal felszámolásával kapcsolatos fejleményeket. A Bizottság közleménye felhívja a kormányt, tegyen ígéretet, a jövőben nem tesz közzé rendszeresen hivatalos, a MNB monetáris döntéseit kritizáló sajtóközleményeket.
Természetesen a döntést mindenki a saját szemszögéből és politikai szándékai szerint magyarázza.
A kormány szerint a pohár majdnem tele van - az Európai Bizottság az általa kezdeményezett ügyek 90 százalékában elfogadta a magyar válaszokat, így ezeket le lehet zárni. A szükséges törvénymódosító javaslatokat a kormány szerdán jóváhagyta. A nyitva maradt kérdésekről a kabinet készen áll a további konzultációra az Európai Bizottsággal. Az ügyek jól haladnak, minden a legnagyobb rendben, és egyébként is, másokkal szemben sokkal több eljárás van.
Az MSZP szerint a pohár üres, mivel az IMF addig nem kezd tárgyalást Magyarországgal, amíg a kormány és az Európai Unió közötti jogi vita tart. Úgy néz ki, egyre valószínűbb, a kabinet csak húzza az időt, de valójában nem akar megállapodni az IMF-fel, ez pedig komoly veszélyt jelent mind a forint árfolyamára, mint hazánk nemzetközi presztízsére. A pohár nemhogy üres, de még koszos is.
Az LMP szerint előre látható volt a döntés, hiszen a Magyarország követte út alapvető európai jogi normákkal ütközik, ráadásul még az ország érdekével is ellentétesek, és szerintük is a kormány célja a halogatás. A pohár koszos, üres és az sem biztos, hogy valamikor is tele lesz, az IMF-fel történő megállapodás pedig egyre bizonytalanabb, hogy valaha is megszületik.
A Jobbik szerint más pohara sokkal jobban mosogatásra érett, mint a miénk - Csehország fenntarthatja a Benes-dekrétumokat, Szlovákia pedig a nyelvtörvényét, miközben Magyarországgal szemben eljárás indulhatott például olyan, a Jobbik számára nem meghatározó kérdések miatt, mint az adatvédelmi biztos és a bírák korhatára. Szerintük mindez azt jelenti, hogy egy kettős mércét alkalmazó birodalom gyarmatává süllyedtünk, és ezt a magyar társadalomnak meg kell értenie, a kormánytól pedig határozott kiállást várnak a Magyar Nemzeti Bank ügyében.
Kérdés: valójában mindenki ugyanazt a poharat látja? Hogy lehet az, hogy az egyik párt szerint valami nyert ügy, a másik szerint épp ellenkezőleg, még csak most jön a fekete leves? Vajon ki az, aki reálisan látja az ügyek menetét, és ki az, aki félretájékoztatja az állampolgárokat?
- Hogy történhet meg az, hogy felelős politikus külföldön illegitimnek tartja azt az Európa Bizottságot, aminek a kéréseit pár nap múlva már extra sebességgel teljesíti (legalábbis bizonyos kérdésekben)? Vajon hogyan árazza be a piac a poharunkat, és mikor jelentkezik majd a hatása? Vajon meddig lehet halogatni az IMF-megállapodást, ha már február végére sikerült összehozni az éves költségvetési hiány felét?
- A kormány a MNB ügyében gyorsan visszakozott, de vajon a többi kérdésben meddig halogathat? Mi lesz az ára a karakán magyar virtusnak, és vajon tényleg meg kell-e értenie ezt a magyar társadalomnak? Vajon az állampolgárok mit gondolnak majd az előttük álló pohárról?
Ha egyszer úgy határoztunk, csatlakozunk egy klubhoz, miért nem olvastuk el rendesen az alapszabályt a poharak tekintetében is, és utólag miért szegjük meg azt lépten-nyomon? És ha már renitensek vagyunk, miért csodálkozunk, ha jön a büntetés, törik a pohár? Oké, támogatások jól jöttek, elfogadtuk, de mi van a kötelezettségek teljesítésével?
Az országunk gazdasági súlyát tekintve, mi lehet a tényleges cél a külön utas politikánkkal? Miért jó az nekünk, hogy folyamatosan elzavarnak a poharunktól, a körmünkre csapnak és sarokba állítanak? Van vajon valami előre kidolgozott stratégia, vagy csak így sikerül? Vagy minden mindegy, mert a hibás politikai döntések miatti pénzügyi szankciók esetén az állampolgárok készfizető kezességét az Alaptörvény úgyis deklarálja?
Bármi is történik, bármi és bármennyi is van abban a pohárban, a végén úgyis nekünk kell meginni ...
Bár lehet, hogy tényleg a mérnököknek van igaza. Túl nagy nekünk ez a pohár ...
Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.