A felsőoktatási keretszámok óta visszhangzik a kérdés: mit is ér valójában egy, a hagyományos magyar felsőoktatásban szerzett diploma, milyen képzésekre van szükség, kik a hasznosak és kik a herék, akik csak élősködnek az adófizetőkön, miközben teljesen haszontalanok. 

Bizonyos szempontokat már eddig is mérlegeltek a hosszadalmas és költséges továbbtanulásba belevágók. A diplomának mindig volt egyfajta piaci értéke (mennyit is lehet majd vele keresni) és társadalmi értéke (nem túl jól fizető, de magas presztízsű állást lehet vele szerezni, előbb utóbb doktori cím, egyetemi tanári pozíció, stb.). Az utóbbi hónapok során azonban kiderült, politikai értéke is van egy papírnak: vannak a „termelői társadalom” szempontjából értékes valamint teljesen haszontalan szakok, a kormányzat álláspontja alapján ez utóbbit állami finanszírozással megszerzők csak nyűgnek számítanak az adófizetők szempontjából.

Kérdés: ki és milyen kritériumok alapján dönti el, ki a hasznos és ki nem? Mitől lesz egy foglalkozás, szakma társadalmilag elfogadott, esetleg kiemelkedően népszerű vagy éppen megvetett, teljesen szükségtelen?

Természetesen aki középiskola után felsőoktatási intézménybe felvételezik, még nem tudja, valójában hova veti az élete, 18 évesen megálmodott karrierterve megvalósul, vagy évről évre újra kell azt terveznie, alkalmazkodva a folyamatosan változó körülményekhez. Ki ne hallott volna pedagógusból lett biztosítási ügynökről, jogászból lett politikusról?

Tehát, ki a "nem hasznos" diplomás?

• aki 3-5 évig tanul egy "társadalmilag nem hasznos" területen, aztán végzettségét megszerezve hatékonyan segíti azok munkáját, akik buzgón építik a "termelői társadalmat", jogi, marketing és pénzügyi tanácsokat adnak és közben magas jövedelmük után adót fizetnek?

• aki nem az egyetemen tanult szakterületén dolgozik, de pályamódosításának eredményeképpen magas jövedelme után adót fizet?

• aki a tanult szakterületén dolgozik éhbérért, így minimális adót fizet és a fogyasztása, beruházási kedve sem lendíti előre a statisztikákat?

• aki államilag finanszírozva tanult a felsőoktatásban, aztán gyerekvállalás címén kikerült a munkaerő-piacról, később pedig főállású anyává vált?

• aki bár diplomás, de épp sehol sem dolgozik, mert nem kap állást és itt-ott próbál magának segélyt szerezni, hogy éhen ne halljon?

• aki diplomájával a zsebében külföldre megy, de jövedelmének egy részét hazaküldi a családjának, hogy azok emberhez méltó körülmények között tudjanak élni, nem rászorulva segélyre-kecskére?

• aki diplomájával a zsebében külföldre megy, nem küldi haza a keresetét, de 5 év múlva a megtakarításaival és külhonban szerzett tapasztalatával együtt hazajön, beruház (lakást vesz) és próbál itthon gyökeret verni?

• aki diplomájával a zsebében külföldre megy és olyan kiemelkedő színvonalú helyen (kutatóintézetben, stb.) dolgozik, amely itthon eleve elérhetetlen volt számára, szakmai hírnevet szerez, publikál, rangos díjakat érdemel ki és eredeti hazájának, alma materének jó hírét kelti?

• aki diplomájával a zsebében kimegy, mert itthon munkanélküli értelmiségiként még a társadalmi létminimum elérésére sem képes, vissza se néz többet, de nem is vesz itthon igényben semmilyen szolgáltatást, nem kér segélyt, nem terheli a szociális ellátórendszert?

• aki friss diplomásként, a legalapvetőbb szakmai tapasztalat nélkül, lojalitással túltengve, felfele nyalva, lefele taposva osztja az igét az éppen regnáló politikai klientúra igényeinek megfelelve?

• aki országgyűlési képviselőként vagy egyéb, adófizetők pénzéből fizetett politikusként hülyébbnél hülyébb ötletek alapján koncepciókat, jogszabálytervezetek és a legrosszabb esetben olyan törvényeket gyárt, amelyek már rövidtávon is társadalmi károkat, egyes rétegeknek jelentős anyagi veszteséget okoznak?

Tévút azt hirdetni, a felesleges diplomás a drága az országnak és az adófizetőknek. A statisztikák szerint is egy felsőfokú végzettségű munkavállaló előbb vagy utóbb tud magának állást szerezni, módosíthat pályát, a már megszerzett ismeretmennyiségére, szemléletére hagyatkozva új irányokban építheti fel önmagát (korrepetálhatja mások gyerekeit, vállalhat idősgondozást, határtudományokra specializálódhat, stb.). Ha pedig minden kötél szakad, munkahellyel kapcsolatos elvárásait lejjebb is adhatja és előbb-utóbb újra adófizető lesz. 

De mit tehet és hova, mihez fordulhat az, akinek nincs lejjebb? Milyen perspektívája van egy funkcionális analfabétának és hogyan segítheti hatékonyan az állam az adófizetők pénzéből? Ha tudásszintje és ismeret anyaga alapján az átképezés is kétesélyes? A nagy mennyiségű képzetlen munkaerőt felszívó ágazatok válságban vannak (lásd építőipar, mezőgazdaság, textilipar) és nem lehet mindenki takarító-bizonyítványos vendégmunkás Európa gazdagabb tájain …

Legyen a piac a döntőbíró, mire van szükség és mire nem, bízzuk a piaci szereplőkre, kiket alkalmaznak, kiket képeznek át és milyen képzettségű munkaerővel tudják megoldani üzleti céljaikat. Nem valószínű, hogy bárki íróasztal mellett vagy sztereotípiái által vezérelve jobb, hatékonyabb rendszert tud kitalálni, mint maga a munkaerőpiac. És lássuk be, a mai munkanélküliek többsége sem a sokat átkozott "büfé-ruhatár szakon" végzett.

Nem lenne egyszerűbb kimondani, hogy a kormányzat célja a kontraszelekció támogatása, a jelenlegi elit védelme és ennek érdekében akár a diplomások számának drasztikus csökkentése? Vagy lehet, hogy a látszat csak a véletlenek galád összjátéka?

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.