A közember számára érthetetlen hurráoptimizmust közvetít önmagáról az oktatási tárca és ebben élen jár Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter is, aki nemcsak az iskolák államosításáról beszél, hanem valódi "kultúraváltásról". A miniszter szerint…

Hoffmann Rózsa szerint nem államosítás az, ami előtt áll a magyar közoktatás. Hogy miért? Mert nem érinti a tulajdonviszonyokat, az önkormányzati tulajdonok érintetlenek maradnak. Ha már a szavakon lovagolunk - ha nem a tulajdonviszonyokat érint, akkor vajon mit? Minek lehet azt…

Szülők és tanárok nem nyughatnak, a Hoffmann-féle tárca folyamatosan bombázza újabb és újabb ötletekkel őket. Igaz, még azt sem tudni, hogy fog lezajlani az államosítás (nem inkább erre kellene az összes erőt koncentrálni?), a NAT történelem (azaz a múlt uralása) és…

A parlament elé került a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló törvényjavaslat.   Azt már megszokhattuk, hazánkban jogalkotás területén semmi sincs kőbe vésve - ami az egyik nap igaz,…

Legutóbb  Hoffmann Rózsa még azzal küldte haza a pedagógusokat az egyeztetésükről (részletesen itt), hogy a november  november 9-ei találkozóra  a szakszervezetek legyenek szívesek jussanak egymás között egyezségre a legfontosabb kérdésekről. Mi volt…

Egyre homályosabb, mi is lesz az iskolák, a tanárok és a gyerekek sorsa január elsejétől. Folynak az egyeztetések inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel, miközben a Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár, a folyamat egyik meghatározó szereplője menekülésre vette és…

Végre egy őszinte mondat. Igaz, nem a felsőoktatás reformjára, mint célkitűzésre vonatkozik, hanem a megvalósítás módszerére, de hát mindig az első lépés a legnehezebb. Mondjuk az ombudsmant keddi, hallgatói keretszám visszavonását kérő állásfoglalása…

A kormány kultúrában nem azt teszi, amire a szavazók felhatalmazták. És ebben az esetben nincs olyan egyszerű kibúvó, "válság", a "nemzetközi helyzet fokozódik" -  a Fidesz a kultúra területén olyan valamit valósít meg, amit egy másik párt programja tartalmazott. Oké, most…

Az oktatási kormányzat beismerte a hibáját. Na, nem nyilvános fejre hamuszórással, bocsánatkéréssel, "elnézést, nem voltunk elég alaposak, körültekintőek" szöveggel, csak suttyomban, a "korrekt, fair rendszer" felsőoktatási keretszámainak módosításával. A most felvételizők…

Ha a Fidesz és Orbán Viktor túl hosszúra nyújtja az államfőkeresést, hát számíthat arra, különböző jelöltek megjelenése-eltűnése országos derültséget vagy épp felháborodást idéz elő, a casting pedig kommunikációs káoszba, azaz bohózatba fullad. Vannak esélyesre…

    „Nem tudnék azonosulni olyan lépéssel, amely a fiatal számára előnytelenül avatkozik bele a képzés menetébe” – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Hoffman Rózsa, miközben kifejtette, „nincs tandíj” és az ég adta világon semmilyen veszély sem fenyegeti a…

    Orbán Viktor egy ma reggeli rádióműsorban a felsőoktatási rendszerrel kapcsolatban kifejezte azon véleményét, mely szerint „korrekt, fair az új rendszer". Véleménye szerint a változtatások azért szükségesek, mert Magyarország „termelési központtá” alakul, így…

süti beállítások módosítása