véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngA 2014-es év a stadionok építésének éve lesz - igaz, már az idén elkezdődött a beruházási hullám, de jövőre a helyzet tovább fokozódik:

"(...)  15,9 milliárdot szántak Orbánék idén a focival kapcsolatos kiadásokra, a 2014-es költségvetési tervezet alapján pedig tartják magukat a duplázáshoz, hiszen valamivel több mint 35,5 milliárdot fognak elkölteni a labdarúgással összefüggő célokra." (mfor.hu)

És aki eddig nem tudta, milyen egyéb változások lopakodnak be a futballfinanszírozásba:

"A sorsolásos szerencsejátékok játékadójának tizenkét százaléka, a bukmékeri rendszerű fogadások játékadójának ötven százaléka, valamint a sportfogadás (Totó) játékadója a külön jogszabályban foglaltak szerint a labdarúgás támogatásában vesz részt. Érdekes megjegyezni, hogy az eddigi szövegekben a "sport támogatása" szerepel, az idei költségvetésben pedig a "labdarúgás támogatása" van feltüntetve." (fortunaweb.hu)

Ez azonban csak a jéghegy csúcsa - kormányunk az egyéb sportokkal, utánpótlás-neveléssel, felkészüléssel kapcsolatos területeken is emelte a tétet - 2013-ban 21,5 milliárdot fordítottak ilyen célokra, jövőre ez 71,8 milliárd forintra emelkedik. (Részletes adatok itt.) És mennyit áldoznak ebből arra, hogy a kötelező úszásoktatás és a mindennapi testnevelés tornaterem-gondjai megoldódjanak? Három-három milliárdot. Amennyiben a kormány komolyan gondolja azt, miszerint a cél, hogy "javuljanak a sportolással kapcsolatos lehetőségek", ez nem biztos, hogy magát a nagybetűs Stadionépítést jelenti. Valljuk be, annak az esélye, hogy a sportolásra vágyó átlagválasztó és annak átlaggyereke ezekben a létesítményekben fog napi szinten testedzeni, elhanyagolható. 

Felcsút stadion morgás joga.jpgHa pedig belegondolunk abba, ki fogja és miből fenntartani ezt a rengeteg, igen látványos, de tényleges sportolásra csak kevesek által használt létesítményt, már tudjuk is a választ: az átlag-adófizető. Mert míg a felsőoktatástól ugyebár elvárt, hogy eltartsa saját magát, addig a focinál és a stadionoknál ugyanez nem követelmény. És borítékolható, a szalagot átvágó büszke polgármesterek már most fogalmazzák a kérvényt, bizony az állam ne csak az építésbe, hanem a fenntartásba is szálljon bele legyen szíves. Vagy az egész úgy fog lerohadni, ahogy van, rémisztő tanulságaként a gigantomániának.

 

És ha azt hittük, ezzel vége a nagy építkezési láznak, pár stadion meg egy csomó felesleges köztéri burkolat meg szökőkút után nyugodtan hajthatják álomra a fejüket a mindezt finanszírozók, hát nem - itt a következő projekthullám, ami talán még kevésbé érthető az átlagválasztónak:

"Kormányunknak kimondatlanul is érvényes jelszava a Soli Deo gloria (Egyedül Istené a dicsőség), ez nemzet- és országépítő kormány, és ebbe az elkötelezettségbe beletartoznak a templomépítések is" (Orbán Viktor, Reformátusok Lapja, origo.hu)

Ennyit az állam és az egyház szétválasztásáról, meg annak alkotmányos alapelveiről:

"Magyarországon az állam és az egyház elválasztása alkotmányos keretekben rögzített, mindamellett számos olyan közös feladat van, amelyekben az egyházi és az állami tevékenység egymást jól kiegészíthetik, illetve vannak olyan területek is, ahol az együttműködés megkerülhetetlen." (Hölvényi György)

Tehát ami a felsőoktatással kapcsolatban követelmény, azaz tartsa el magát, az immáron az egyházakkal szemben sem igaz - ne azok építsenek templomot maguknak, akik odajárnak, és igénybe veszik az ott nyújtott szolgáltatást, hanem majd a kormány ezt is megoldja a nemzet- és országépítés keretében. 

Az mért érthető, ha az adófizetők műemlékek felújításában segédkeznek, de miért építenének új templomokat? És ha már azt kell nekik finanszírozni, vajon kinek kedvezzenek? Minden vallási szervezetnek? A történelmi egyházaknak? Vagy azoknak is, akiket az országgyűlés képviselői nem tekintenek egyháznak, bárki bármit is mond? Ki fogja megmondani, ki mekkora templomot kaphat és hova, milyen bekerülési értékben? És ez vajon egymás tevékenységének kiegészítése, vagy együttműködés keretében fog történni?

Ha nem túl nagyravágyók a templom-megrendelők, egy stadion árából azért több templom is kijön. A kérdés: ha egy szervezetnek saját jogán nincs pénze ilyen épületre, utána ki fogja fenntartani? Ki fizeti a villany- meg fűtésszámlát, a festést meg a kerítés-javítást? Rendezett templomkert is jár a beruházáshoz, vagy elég körbebetonozni, hogy minél kevesebb gond legyen vele?

Tényleg ez a legfontosabb feladatok egyikre az ország- és nemzetépítés keretében? Nem lehetne mondjuk a nemzeti vagyon gyarapítást normális iskolákkal, kórházakkal kezdeni? Azokkal az intézményekkel, ahova vagy kötelező járni, vagy előbb vagy utóbb minden választónak szüksége lehet rá? Azokkal, amelyek az emberi erőforrás értékét jelentősen emelik, ha már a munkalapú társadalom a deklarált kormányzati cél?

És mikor, és hogyan tiltakozhatnak az adófizetők, ők ezt nem kérik, nekik ez nem kell? A nemzet tagjának számít-e az, aki felemeli a szavát, most nem ezzel kéne foglalkozni, hanem ennél sokkal égetőbb problémákat megoldani?

Addig is, minden stadion mellé templomot? És kié lesz a dicsőség, és kié a kudarc?

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr945561791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ericghar 2013.10.10. 14:25:41

Bar a regi templomok tobbsege uresen is szep (muemlek), mar csak azert is ertelmetlen ujabbakat epiteni, mert a jelenlegieket sem toltik meg hivek tomegei es lelkesz sincs eleg.

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.10.10. 19:44:42

Dehát lesz jövőre holo-emlék év,meg 5milliárdból vadi új holo-központ!Ugyan is arra kurva nagy szükség van!Elvtrásak,tessék már örüli egy kicsit!

Le_Penseur 2013.10.10. 20:05:16

"És mikor, és hogyan tiltakozhatnak az adófizetők, ők ezt nem kérik, nekik ez nem kell?"

Tiltakozhatsz, de kapásból elő tudnak húzni 2 millió embert, aki akár aláírásával is támogatja, hogy ne csak stadionokat, hanem templomokat is építsünk.

"A nemzet tagjának számít-e az, aki felemeli a szavát, most nem ezzel kéne foglalkozni, hanem ennél sokkal égetőbb problémákat megoldani?"

Jelen állapot szerint nem. OV gyakran kezdi mondandóját úgy, hogy "Mi magyarok..." ebbe a halmazba kizárólag azok tartoznak, akik a kormány összes döntésével egyet értenek.

valaki senki 2013.10.10. 20:06:40

Én ezúton jelezném, mint adózó, hog ynem szeretnék hozzá járulni holt felesleges stadion és templom építésekhez. A felújításokat támogatom. Tisztelettel: egy adózó állampolgár

ursus artos 2013.10.10. 20:08:29

Ez hanyadik lélegeztetőgép-poszt már?
"Ez azonban csak a jéghegy csúcsa - kormányunk az egyéb sportokkal, utánpótlás-neveléssel, felkészüléssel kapcsolatos területeken is emelte a tétet..."
Ez meg egyenesen hazaárulás, nemzethalál, népirtás.

czjanos 2013.10.10. 20:13:56

Erről kellene a Fidesz-KDNP pártszövetségnek beszélni: "Költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Szeged-Csanádi Egyházmegye működésével összefüggésben - tájékoztatta a Csongrád Megyei Ügyészség szóvivője szerdán az MTI"
Nem az egyébként szép templomokon múlik, hanem az egyház hitelességén.

Le_Penseur 2013.10.10. 20:19:20

@ursus artos:

"Ez azonban csak a jéghegy csúcsa - kormányunk az egyéb sportokkal, utánpótlás-neveléssel, felkészüléssel kapcsolatos területeken is emelte a tétet - 2013-ban 21,5 milliárdot fordítottak ilyen célokra, jövőre ez 71,8 milliárd forintra emelkedik. (Részletes adatok itt.) És mennyit áldoznak ebből arra, hogy a kötelező úszásoktatás és a mindennapi testnevelés tornaterem-gondjai megoldódjanak? Három-három milliárdot."

Tehát nem a sport támogatása a gond, hanem a megalomán stadionépítés és a foci aránytalan felül értékelése!

Tömegsportra, tornaterem építésére vagy felújításra aránytalanul kevés pénz jut.

ephart 2013.10.10. 20:34:08

Sorsok Háza: holokauszt emlékközpont épül Budapesten
A Sorsok Házát a régi józsefvárosi pályaudvar épületében alakítják ki, oktatóközpontot, és legmodernebb eszközöket felvonultató kiállítást, és parkot is építenek. A beruházásban aktívan közreműködik a MÁV, a teljes projekt 5 milliárd forintba kerül, és a tervek szerint jövő tavaszra elkészül.

ursus artos 2013.10.10. 20:36:06

@Le_Penseur: ettől függetlenül a tömegsport szerepét még mindig a foci tölti be, akár milyen is.

czjanos 2013.10.10. 20:38:48

@Le_Penseur: Ha jól működik a gazdaság, akkor természetesen a tömegsportra is kell gondolni, de előtte inkább a munkahelyek teremtésének a feltételén kellene javítani.

Le_Penseur 2013.10.10. 20:38:59

@ursus artos:
A tömegsport focihoz használható tornaterem, iskolai focipálya fontosabb, mint a nagy stadionok. Szerintem.

czjanos 2013.10.10. 20:39:43

@ursus artos: A tömegek mikor jutnak be a stadionok féltve kezelt gyepszőnyegére?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.10. 20:40:53

"Ennyit az állam és az egyház szétválasztásáról, meg annak alkotmányos alapelveiről"

Az állam és az egyház szétválasztásán elve nem jelent ateista államot, hanem vallássemleges államot jelent.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.10. 20:44:49

"Tényleg ez a legfontosabb feladatok egyikre az ország- és nemzetépítés keretében?"

Igen! A lelki dolgok hozzák működésbe az anyagiakat is. Azaz nem szabad a pénzt sajnálni a lélektől. Aki ezen spórol, az pofára esik.

Szóval alapvetően jónak látom a tervet. Persze tudni kéne a részleteket is, mert azok lehetnek nagyon rosszak is akár.

ursus artos 2013.10.10. 21:00:58

@czjanos: a stadionhoz edzőpálya meg ilyenek is tartoznak. Oda bejutnak a gyerekek. Sőt, amikor meg a mitomén milyen serdülőkupa döntőjét nyomják a "nagyok" pályáján, akkor az meg egy külön élmény.

tobeor 2013.10.10. 21:01:08

Ilyen az amikor a kormány provokálja saját népét.

egysmás 2013.10.10. 21:01:42

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Orbán kalapjának Isten a bokrétája.

Az egyházak meghajolnak, Jézus pucsít.

tobeor 2013.10.10. 21:01:54

@ursus artos: Akkor fizesd te a rohadék stadionjaidat. Tudom neked fontosabb a foci, mint a magyarok.

ursus artos 2013.10.10. 21:04:37

@Le_Penseur: szerinted.
Az iskolai focipályán az iskolások tömeg-sportolnak, de az iskoláskor után is van tömegsport. Sőt!

ursus artos 2013.10.10. 21:06:57

@tobeor: ilyen leegyszerűsítésre nincs mit mondanom.

tobeor 2013.10.10. 21:10:43

@ursus artos: azt jól teszed. nincs is annál gusztustalanabb amikor a teljesen nyilvánvalóan védhetetlent véditek :((

egysmás 2013.10.10. 21:11:38

@tobeor: Orbán focizni szeret, ursus artos pedig Orbánt.
Ha Orbán horgászna, ursus azt magyarázná, hogy miért fontos dolog mindenhova víztározót és halnevelőt építeni.

Eccerű lélek szegény.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.10.10. 21:14:07

Ennek tényleg semmi értelme. Konganak az ürességtől. A focihoz meg elég a labda meg sík terep, meg játékosok azt kész.

mrZ (törölt) 2013.10.10. 21:14:20

Lesz ebből még piramis épités, istenkirályunk már megvan hozzá, alattvaló is akad bőven.

egysmás 2013.10.10. 21:17:12

Ha az unoka rákap a vonatozásra, vasútfejlesztés lesz.
Ha a dinoszauruszokat kezdi el kedvelni, felépül a Jurassic Park Hungary.

tobeor 2013.10.10. 21:20:26

@mrZ: Ez maga a piramis mai magyar megfelelője.

Az értelmetlen ám drága (és drágán fenntartható) dolgokra az angolok a "fehér elefánt" kifejezést használják. Az angol politikában gyakran használt kifejezés.
Ezek a mi fehér elefántjaink.

ephart 2013.10.10. 21:20:33

Sorsok Háza: holokauszt emlékközpont épül Budapesten
5 milliárd forintba kerül

ne óbégassatok már rátok is lesz költve

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.10.10. 21:22:03

@Nyekenyóka.: Emlékszünk mekkora vonyítás,fröcskölődés,gyűlölködés okádás volt az olimpia után is.Innentől a pofádnak sportról (is) kuss libsi mocsok.Majd lesz 5milliárdért holoközpont,abba járjatok.

panelburzsuj 2013.10.10. 21:22:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Te úgy látod, hogy Magyarországon templomi férőhelyhiány van?

buddha 2013.10.10. 21:24:33

nem lehetne,hogy viktort egy stadionban beöntsék a betonba október 23-án?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.10. 21:24:49

@panelburzsuj:

Úgy látom, hogy egyes területeken templomhiány van. Pl. egyes komcsi lakótelepeken nagy hiány van. Nyilván nem a Belvárosba kell templom, meg kis falvakba, ott van.

panelburzsuj 2013.10.10. 21:26:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Férőhelyhiányt kérdeztem.

Melyek azok a területek Magyarországon, ahol vasárnap nem fér be a nép a padokba?

Amadeus62 2013.10.10. 21:28:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Neked nem mindegy onnan Bulgáriából, hogy nálunk hol vannak templonyok és mennyi?

Ki nem állhatom a külföldről okoskodó megmondóembereket. Kibicek.

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.10.10. 21:30:00

@panelburzsuj: Attól,hogy a belvárosi zsinagógáitok konganak az ürességtőlvideéken tucatnyi helyen szükség van a bővítésre.Persze köztudott a libsikről,hogy nem ismeri a vidéki helyzetet.Lehet néha nem csak a romkocsmákban kéne beszívni a bölcsész haverokkal,hanem körbenézni az országban.

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.10.10. 21:32:34

@Amadeus62: Gratulálok.Ennyi aggyal mehetsz is hungarocell szobrot rugdosni a libás meg szarházy haveroddal.

panelburzsuj 2013.10.10. 21:32:59

@Amadeus62:

Hagyd a fenébe!...

Falusi papgyerekként nőttem fel... :))

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.10. 21:36:19

@Amadeus62:

Tehát pl. a szegedi ember kussoljon, ha a budapesti metróról van szó?

S gondolom mindenki aki a bajai választásról ír, az mind bajai lakos...

panelburzsuj 2013.10.10. 21:37:47

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Nem, ondja csaka bét is, aha már ára kitátotta a csőrét.

Szóval mely felekezetek nem férnek az evilági bőrükbe?

béla a görög (törölt) 2013.10.10. 21:38:17

Miheztartás végett az állam feladata - a közoktatás, közegészségügy, közvilágítás, köz- és vasúthálózat, hon- és rendvédelemvédelem és még ez az.

na most a foci meg a vallás az szabadidős tevékenység.

Na most ha az állam nem teljesíti a feladatát akkor ne szedjen adót.

panelburzsuj 2013.10.10. 21:39:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

A nemzetvédő picsaköcsögből nekem célzott kritika tetszett meg.

Igazi gyöngyszem.

panelburzsuj 2013.10.10. 21:42:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Arról igyekszem információt kihúzni belőled, hogy mely magyarországi felekezetek hitéletét korlátozza jelentősen, hogy nincs elegendő férőhely a vallásgyakorlási célú épületekben.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.10. 21:46:49

@panelburzsuj:

Ez nem szempont. A gond, hogy egyes helyeken templomhiány van. A templom önmagában pozitív értéket sugároz, így jó, ha mindenhol van a közelben.

tobeor 2013.10.10. 21:46:50

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

a szegedi adójából épül a metró vagy a tiedből?
a szegedi hazájának fővárosa fejlődik, és húzza ezzel magával a vidéket is, vagy a te hazád fővárosa?

röviden: közöd?

tobeor 2013.10.10. 21:50:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Pozitív értéket sugároz? Akkor Coca Cola-szobrot is állíthatnák, az is pozitív értéket sugároz. Te tudod hány hónapos, bocs: éves várólisták vannak?

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.10.10. 21:50:31

@béla a görög: Ez remek,de ebből a bal-lib söpredék haverjaitok lófaszt sem csináltak 8 évig.Csak a lopás,buziparádék,holokauszt,meg az emberek lövetése volt a lényeg.

panelburzsuj 2013.10.10. 21:50:50

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Ugye te mondtad, hogy félig-meddig autista vagy?

panelburzsuj 2013.10.10. 21:52:07

@panelburzsuj:

Mert ez a "ami nem az én szempontom, az nem is szempont"-gondolkodás szépen passzolna ebbe a képbe.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.10. 21:52:16

@tobeor:

Téves hozzáállás ez. Ha nem lennék magyar állampolgár, még akkor is lehetne joggal álláspontom. De mivel az vagyok, eleve nem vagyok kívülálló.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.10. 21:55:00

@panelburzsuj:

Rossz szó ez rá. Az autizmus más, bár tény, hogy a betegségemet be szokták sorolni az enyhe autizmushoz. De alapvetően több a különbség, mint a hasonlóság.

Csomorkány 2013.10.10. 21:58:10

@panelburzsuj: A katolikusokét több budapesti lakótelepen. Általában ott is épülnek templomok. Ami a Belvárost illeti, ott a közösségi terek hiánya jelent problémát. Azok a két háború között még megvoltak, de előszeretettel államosították őket.

Tekintettel arra, hogy a templomokat nem fűtik, a rezsijük igen alacsony, pár száz ember simán összehozza a nullszaldót. De magát az építkezést csak akkor tudja fedezni, ha a több száz évre tervezett épületek fönntartására gyűjtött alapokat nem államosítják 50 évente.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.10. 21:58:27

@tobeor:

A politika és az adózás két külön dolog. Ez egy ostoba magyar mítosz, hogy "ne szavazzon, ha nem adózik".

tobeor 2013.10.10. 22:00:03

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: álláspontod lehet. beleszólásod nem. én se szólok bele a te dolgaidba.

tobeor 2013.10.10. 22:02:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"A politika és az adózás két külön dolog."

Hát ekkora ökörséget rég olvastam :)

béla a görög (törölt) 2013.10.10. 22:03:42

@wanker cunt: te nagyon egyszerű lélek.
nézz meg egy autóstérképet - tudod autópálya - ne nekem higyj hanem a szemednek. Meg azonkívűl még egy pár beruházást csináltak. Nem szabadidőseket.

te meg a fehércigány haverjaid meg csak loptok - csak azért vagyok ilyen egyszerű hogy értsél belőle. Pá.

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.10.10. 22:07:44

@béla a görög: Úgyérted,hogy a patkány bal-lib haverjaid szétlopták az országot és aprópénzért privatizáltak mindent a haveroknak?Az tényleg teljesítmény.

panelburzsuj 2013.10.10. 22:08:40

@Csomorkány:

Pont az érdekel, hogy hány kilométer és hány perc villanyosozásra futja a hitbuzgalomból. Vasárnaponként. Vagy legalább havonta...

Mikortól kell föltétlenül az állam mankója a hitélet alá.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.10.10. 22:20:03

A "kedves" egyházak építsenek maguknak templomokat a hívek pénzéből, az emberek többsége le sem szarja őket, úgyhogy állambácsitól várják a lóvét... rohadékok.

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.10.10. 22:23:48

@vacsad: Gondolom az 5milliárdos holoközpont nem zavar,az szükséges.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.10.10. 22:29:05

@wanker cunt: Ritka egyszerű hülyegyerek vagy.
Egyébként ha állami pénzből készül akkor igen, zavar, minden ami nem oktatásra vagy egészségügyre megy, ezeknek kellene elsőszámú prioritásként szerepelniük.

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.10.10. 22:31:29

@vacsad: Érdekes egy állat ez a bal-lib.Ha kérdeznek akkor hülyegyerekezik,gratulálok.Te is rugdostál hugarocellt a libással?Kb. annyira tűnsz értelmesnek.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.10.10. 22:32:55

@wanker cunt: Neked mennyit fizetnek ezért a szarért amit idehánysz?
Egyébként nem vagyok baloldali, de gondolom az ilyen droidok agyában fel sem merül az ilyesmi. Szánalom vagy kisgyerek, mész a szűrőbe :)

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.10.10. 22:35:38

@vacsad: Remek.Tehát a katolikust és keresztény kötelező szapulni,habzó pofával mocskolni.Ha viszont imádott zsidóitokról van szó,akkor jön a szűrő meg a kuss :)) Nekik jár 5mldból központ,a több millió magyarnak viszont kuss.Bal-lib logika.

zorki 2013.10.10. 22:35:53

@ursus artos:
Valóban azt gondolod, hogy az emberek teljesen hülyék és mindent elhisznek, bármit leírhatsz?
Állami beruházásból jelenleg két stadion építés van folyamatban, Fradi és Loki, egyiknél sem épül edzőpálya.

Szerinted Fradi bajnokin meccsen mikor voltak utoljára huszonkétezren illetve Loki meccsen húszezren?
Az edzőpályákra költött pénzek a posztban taglalt összegekben nincsenek benne, azt mostanában TAO pénzekből oldják meg, ami ugye elengedett adó.

Ezentúl még sok mindent érdemes lenne tisztázni. Csak példálózva néhány tisztázandó.
1. A foci utánpótlásban a TAO-s pluszpénzek nagyobb hányadát az akadémiákra fordítják. Tessék megmondani mekkora hatékonysággal? Most csak két labdajáték sportágat említek vizilabda, kézilabda, mindkettő sokkal kevesebb pénzből sokkal hatékonyabb. Ami azt igazolja, hogy nem csak pénz kérdés a nívós utánpótlás nevelése.

2. A fociban a gyerekeknél a Bozsik program szolgálná az alapok szélesítését. Ezzel szemben azt tapasztalom, hogy ez bizony -mint a legtöbb pályázósdinál- inkább szól a pénz elköltéséről, mint a gyerekekről.

3. A tömeges sportolást a fiatalok körében az iskolákban kell megalapozni. Oda kell pénzt költeni, természetesen ott is csak ésszel lehet bármit tenni.

4. A magyar foci bajnokságot tekintve szembe kell nézni a tényekkel.
Ahhoz, hogy az európai kupa sorozatokban rendszeresen szerepeljen egy csapat, ahhoz minimum negyven-ötvenezres szurkolótábor -akik bajnoki meccsen is megtöltik a stadiont- szükséges (és még sok minden más). Ezt például még a jóval erősebb focival rendelkező Hollandia sem tudja produkálni, és mi sem.
A húszezres stadionok így max. öt, de inkább tíz évente néhányszor telnének meg, mikor a csapat a csoportkör közelébe kerül.
Magyar szinten a tízezres stadionoknál nagyobb semmiképpen sem kell.

5. Budapest esetében különösen elhibázott terv két új stadion (Albert, Puskás). Ezt semmivel sem lehet megmagyarázni.

2013.10.10. 22:53:55

minden sarkon van egy üres templom, talán inkább hasznosítani kéne, ha már a vallásra nincs igény.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.10.10. 22:54:45

@wanker cunt: javaslom elolvasásra és értelmezésre az Alaptörvény fent idézett, véleménynyilvánítási szabadságra vonatkozó passzusait.

zorki 2013.10.10. 22:58:23

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
A terv abszolút rossz, mondom ezt Isten-félő ateistaként (ez nem vicc, szerintem az én korosztályomból sokan élnek kettős identitással), aki nem tagja vallási közösségnek.
A hitélet mindenki magánügye és nem az állam kötelessége erről gondoskodni. Az egyház amúgy nem is bízta ezt az államra, hisz tizedet szedetett. Tegye ezt most is vagy szedjen olyan adót, ami a hívei körében elfogadható.
És semmiféle nyivákolás nem fogadható el ezzel szemben, mert van gyakorlati példa.
Tessék elmenni a Hit Gyülekezetéhez, és megkérdeni hogyan csinálták?
Gyülekezeti házakat, közösségi tereket, iskolákat építettek állami támogatás nélkül is.
De ha nincs rá pénz még se, akkor arra csak van, hogy a hét egy napján egy nagyobb közösségi teret kibéreljenek és ott szertartást rendezzenek.

$pi$ 2013.10.10. 23:07:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "A politika és az adózás két külön dolog."

Nagyon-nagyon sok dolog van a vailágon, amik "külön dolgok" és mégis összefüggenek.

"Ez egy ostoba magyar mítosz, hogy "ne szavazzon, ha nem adózik"."

Ez egy nagyon erős kijelentés. Mivel ilyen váratlan és jelentős dologra döbbentél rá már más dolgot nincs is, minthogy vázold, hogy miből is gondolod azt, hogy ez az "ne szavazzon, ha nem adózik" kimondottan magyar specialitás.

Utána már csak azt kellene elmagyaráznod hogy a fenébe lett egy felszólításból mítosz, de csak akkor állj neki, ha az előzővel végeztél.

Szóval hogy is történt, hogy csak kimondottan a magyarokra jellemző az a gondolat, hogy aki nem fizet adót, az ne szavazzon? Kérlek térj ki arra is, hogy ez a "magyar mítosz" hogyan talált utat magának a római birodalomba. :)

$pi$ 2013.10.10. 23:09:29

@zorki: "Gyülekezeti házakat, közösségi tereket, iskolákat építettek állami támogatás nélkül is."

Ez mondjuk bizonyítást igényel. Mikor nem kapott a hitgyüli állami támogatást? Adómentességet formájában pölö? Merthogy az ember azt gondolná, hogy mindig is kaptak állami támogatást.

panelburzsuj 2013.10.10. 23:16:56

@$pi$:

Mit kapott a hitgyüli az államtól, amit más felekezet nem? Amiből nem jutott ugyanannyi mindenkinek?

Mert a "adókedvezmények" (?) tudtommal minden elviselt felekezetre univerzálisak - és gyakorlatilag korlátlanok.

$pi$ 2013.10.10. 23:30:37

@panelburzsuj: "Mit kapott a hitgyüli az államtól, amit más felekezet nem? "

Nem arról volt szó, hogy "mit kaptak, amit más felekezetek nem", hanem arról volt szó, "hogy mit kaptak".

1. Az eredeti állítás: állami támogatás nélkül tették ezt vagy azt.

2. Én állításom: mindig is kaptak támogatást, tehát az 1. álítás nem igaz.

3. Te állításod: de hisz a többiek is.

A 3. állítás független az első kettőtől, egyiket sem bizonyítja vagy cáfolja.

zorki 2013.10.10. 23:35:32

@$pi$:
Első válaszom:
Orbán Viktor szerint a felcsúti stadion nem állami támogatásból épül, és nagyon büszke rá miniszterelnökként. No és a TAO pénzek is adómentességből vannak, és TAO-s pénzeket is használnak a stadion építésére.
Valós válaszom:
Igazad van, kaptak adókedvezményt.
E

panelburzsuj 2013.10.10. 23:36:23

@$pi$:

És mi köze az elemista logikaleckéknek a politikai indíttatású kivételezés témaköréhez?

zorki 2013.10.10. 23:47:07

@$pi$:
Első válaszom:
Orbán Viktor szerint a felcsúti stadion nem állami támogatásból épül, és nagyon büszke rá miniszterelnökként. No és a TAO pénzek is adómentességből vannak, és TAO-s pénzeket is használnak a stadion építésére.
Valós válaszom:
Igazad van, kaptak adókedvezményt.
Ettől még az is igaz, amire én utaltam.
A beruházásaikat saját forrásból finanszírozták.
Míg a történelmi egyházak sok állami és külföldi forrás felhasználásával.
Mellékesen én egyébként nem szimpatizálok azzal, amit képviselnek -pl. nekem erőszakosnak tűnő megtérítési próbálkozásaik miatt-, de képesek voltak önerőből létrehozni magukat. Ezt amúgy nem tartom önmagában értéknek, csak azt jelzem, hogy ehhez nem kszükséges állami segítség.
Megjegyzem kétezer évvel ezelőtt ez még az alakuló katolikus egyháznak sem volt lehetetlen feladat, annak ellenére sem, hogy sokáig üldözték őket.

tisztapista 2013.10.11. 00:41:47

MInden 10 falu építessen 1 stadiont! Ha nincs rá pénzük, akkor majd a panelprolik, és a libsibölcsészek adójából kifizeti az állam.

A lényeg: az adófizető itt labdába se rúghat.

nu pagagyí 2013.10.11. 04:43:07

Stadionokat akkor kellene építeni, amikor már szűkösnek bizonyulnak a jelenlegiek, templomot úgyszintén.

nu pagagyí 2013.10.11. 05:53:41

@$pi$: A régi egyházi törvény jól szabályozta az egyházak finanszírozását. Csak olyanra kapta pénzt, más civilszervezetekhez hasonlóan, amikor állami kötelezettség körébe tartozó feladatot vállaltak (oktatás, egészségügy, idősellátás stb.) nem az állam helyett, hanem mellette, valós igényt kielégítve. Hitéletre nem járt pénz, azt maguknak kellett előteremteni. Az állam a jelenlegi ténykedésével, a kötelező hitoktatás bevezetésével, a kisebb helyeken az állami iskola helyett egyháznak átpasszolt sulikkal megsérti az állampolgárok többségének a jogát, a nem hívőkét, a nem preferált egyházak híveit.

czjanos 2013.10.11. 06:00:07

@panelburzsuj: Akkor, amikor az "állam" számít a "hívők" szavazatára.

2llkedő 2013.10.11. 06:55:49

@zorki: "Orbán Viktor szerint a felcsúti stadion nem állami támogatásból épül, és nagyon büszke rá miniszterelnökként."

Hanem miből? A szülők dobták össze?

"No és a TAO pénzek is adómentességből vannak, és TAO-s pénzeket is használnak a stadion építésére."

Stadler is adómentes pénzből építtette a stadionját. Ült is érte. Igaz, Ő nem volt miniszterelnök.

2llkedő 2013.10.11. 07:01:35

@nu pagagyí:
Piktorunk nem előre néz, hanem hátra. Ő még nem tudja, hogy a halak korszakból átléptünk a vízöntő korszakba.

$pi$ 2013.10.11. 08:01:22

@nu pagagyí: "Csak olyanra kapta pénzt, más civilszervezetekhez hasonlóan, amikor állami kötelezettség körébe tartozó feladatot vállaltak (oktatás, egészségügy, idősellátás stb.) nem az állam helyett, hanem mellette, valós igényt kielégítve. Hitéletre nem járt pénz, azt maguknak kellett előteremteni."

Ez mondjuk simán nem igaz, de ezt te is jól tudod. Külön gusztustalannak tartom, amikor a hittérítést "tanításnak" nevezik, amikor olyanokat mondanak, hogy "hitoktatás".

Kivlov 2013.10.11. 08:49:46

@valaki senki:
én meg a nyugik ingyenes utazgatásához meg a c-k gyerekgyártásának támogatásához nem szeretnék hozzájárulni. meg az ingyentanykönyvhöz, iskolatejhez stb.
és kit érdekel ez? hogy ki mihez nem szeretne? senkit...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 08:52:25

@tobeor:

Aki nem adózik, az nem szavazhat?

Aki adózik, az szavazhat?

Gondold végig.

2llkedő 2013.10.11. 09:00:11

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Tudod, te sem szólsz bele sem a gyerekeid életébe, se a szüleid életébe, mint ahogyan te is elvárod tőlük, hogy ők se szóljanak bele a te életedbe.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 09:06:42

@$pi$:

A mostani helyzetről beszélünk. Mo-n 1918 óta nincs kapcsolat a szavazati jog és az adózás között. Károlyi Mihály szüntette meg, majd 2 évvel később Horthy újra megszüntette. Az első választás, ahol már nem volt adócenzus, az 1920-as nemzetgyűlési választás volt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 09:21:04

@nu pagagyí:

"A régi egyházi törvény jól szabályozta az egyházak finanszírozását. Csak olyanra kapta pénzt, más civilszervezetekhez hasonlóan, amikor állami kötelezettség körébe tartozó feladatot vállaltak (oktatás, egészségügy, idősellátás stb.) nem az állam helyett, hanem mellette, valós igényt kielégítve. Hitéletre nem járt pénz, azt maguknak kellett előteremteni. "

Tévedsz. A jelenlegu finanszírozási rendszert - mely a HITÉLETET finanszírozza elsősorban - a Horn-kormány fogadta el. Azóta csak apró változások voltak, de maga a rendszer ugyanaz.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 09:21:38

@félázsiai 2llkedő:

De igen. A választás a magyar állampolgárok ügye és én az vagyok.

2llkedő 2013.10.11. 09:27:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Mennyiben befolyásolja a te életedet az, ami tőled több ezer kilométerre van?
Mit érzékelsz abból, ami itt van?

2llkedő 2013.10.11. 09:27:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Miért is nem szólsz bele a gyereked, szüleid életébe, mikor egy család vagytok?

tobeor 2013.10.11. 10:00:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: átgondoltam. a válasz: igen.
bár nem csak az adótól van szó. a mi életünk döntéseit mi hozzuk meg.
mi sem akarunk beleszólni a te életedbe.

tobeor 2013.10.11. 10:25:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nem cselekvésre utaltam, hanem más szempontra, le is írtam mire.

2llkedő 2013.10.11. 10:38:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

A te értelmezésed alapján mindenki minden önkormányzatra szavazhatna.

2llkedő 2013.10.11. 10:41:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "A saját életembe szólok bele."

A saját életedbe hogyan tartozik bele az, hogy mi történik tőled több ezer kilométerre?
Mennyivel fogod olcsóbban venni a kenyeret? Miben számít az életedbe, hogy itt mi történik?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 11:17:46

@tobeor:

A parlamenti választásokon nem az országlakosok, hanem az állampolgárok szavaznak.

tobeor 2013.10.11. 11:27:20

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
És van saját, igaz érvekkel alátámasztott álláspontod, vagy csak a hatályos jogszabályok ismertetését tudod leírni?

tobeor 2013.10.11. 11:28:14

@félázsiai 2llkedő:
Pontosan.
Ilyen alapon a miskolciak is szavazhatnának Kaposváron, a szegediek meg Győrben.

2llkedő 2013.10.11. 11:35:21

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Az állampolgárokat illető ügyekbe."

A családodban?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 11:35:58

@tobeor:

Logika.

Ha az adózokra tartózna a parlamenti választás, akkor minden adózó szavazhatna, s egyetlen nem-adózónak sem lenne szavazati joga.

Ha az ország lakosainak az ügye lenne, a parlamenti választás, akkor minden országlakos szavazhatna, s senki sem szavazhatna, aki nem lakik az országban.

S ez nemzetközi gyakorlat, nem magyar specialitás.

Jelenleg a 28 EU-tagállamból összes 1 (egy) van, ahol minden országlakos szavazhat.

2llkedő 2013.10.11. 11:36:01

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Országgyűlési választás is helyi választás.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 11:37:27

@félázsiai 2llkedő:

Nem az. Ha az lenne, akkor mindenki szavazhatna rajta, aki az országban él.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 11:44:17

@tobeor:

Kevered az önkormányzati választást a parlamentivel. Az egyiknek a lakosok az alanyai, a másiknak az állampolgárok.

2llkedő 2013.10.11. 11:44:42

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Mi az, ami a családodon belül ugyanaz. Valami konkrét dolgot is mondhatnál. Ez olyan fideszes mismásolós stílus.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 11:56:03

@félázsiai 2llkedő:

Jól tudod, hogy nem vagyok fideszes.

Mindegy, hogy mi a közös ügy, sok minden lehet közös egy tágabb családban. Összegyűlnek karácsonykor vagy bármi más.

2llkedő 2013.10.11. 11:57:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Az is helyi választás. Azzal a megkötéssel, hogy állampolgárnak is kell lennie.

Az albérlőd se szavazhat arról, hogy te mit csinálsz.

2llkedő 2013.10.11. 12:04:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Összegyűlnek karácsonykor vagy bármi más."

És ugye megbeszélik, hogy hol ki kezelje a kasszát? Hogy mire költsenek, hova menjenek nyaralni, stb.?

2llkedő 2013.10.11. 12:05:24

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Jól tudod, hogy nem vagyok fideszes."

Egyáltalán nem tudom, hogy nem vagy fideszes. Attól, hogy letagadod, még az vagy. Már a neved is árulkodik.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 12:05:32

@félázsiai 2llkedő:

Hát, nem így van, nem helyi, mert:
- szavazhat az ideiglenesen külföldön élő magyar állampolgár,
- szavazhat az állandóan külföldön élő magyar állampolgár,
- nem szavazhat az ideiglenesen belföldön élő külföldi állampolgár,
- nem szavazhat az állandóan belföldön élő külföldi állampolgár.

A kulcselem tehát az állampolgárság, azaz ez egy politikia közösség választása.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 12:06:39

@félázsiai 2llkedő:

Mindegy mit hiszel. Felette állok az ostoba pártpolitikai harcoknak. Ha olvasol, ezt láthatod. Ha meg nem látod, az a te problémád.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 12:07:23

@félázsiai 2llkedő:

Attól függ mik a közös ügyek. Családonként változó ez.

2llkedő 2013.10.11. 12:09:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Ha olvasol, ezt láthatod. "

Igen, látom, hogy kőkemény fideszes vagy.

2llkedő 2013.10.11. 12:12:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Attól függ mik a közös ügyek."

Neked és nekem mi a közös ügyünk, azon kívül, hogy te szavazhatsz az engem érintő dolgokban, én nem szavazhatok a téged érintő dolgokban?

"Családonként változó ez."

Családonként változó, hogy te eldöntöd, hogy a gyerekeidnél, szüleidnél ki kezelje a pénzt?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 12:13:39

@félázsiai 2llkedő:

Nem vagyok se kemény, se lágy fideszes. Ha az lennék, azt mondanám, hogy az vagyok.

De persze neked jogodban áll ezt másképp látni, ez a te problémád. Ezt hívják demokráciának.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 12:14:51

@félázsiai 2llkedő:

A magyar állampolgárok szavaznak a magyar állampolgárokra tartozó kérdésekről. Ennyi az egész.

2llkedő 2013.10.11. 12:18:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"a magyar állampolgárokra tartozó kérdésekről"

Olyanról szavazol, ami téged nem érint. Nem érint, hogy az oktatás helyett a focira költik a pénzt, nem érint, hogy 27% az ÁFA, nem érint, hogy a korházi várólisták csak hosszabbodnak, stb.

De pofázáshoz van jogod. És mi a kötelességed? Mert jogok csak a kötelességek után vannak.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 12:21:12

@félázsiai 2llkedő:

A politikai jogokat nem ajándékba adja az állam, s nem jár értük semmi viszont. Ezek alapjogok. Ez a demokrácia.

2llkedő 2013.10.11. 12:21:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
A kérdésemre nem válaszoltál:

Te beleszólsz abba, hogy a gyerekeidnél, szüleidnél ki kezelje a kasszát?
Ne arról beszélj, hogy a karácsonyi vacsorát együtt fizetitek-e, és beszállsz-e a költségekbe?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 12:24:17

@félázsiai 2llkedő:

A parlamenti választásokat leredukálod a költségvetés kérdésére, ez abszurd párhuzam. A választás sok más dologról is szól. Arról nem is beszélve, hogy nem vagy koherens: a magyar államot olyanokat is megadóztat, akiknek nincs szavazati joguk. Azaz a te logikád szerint: elvesz tőlük, de nem ad nekik.

2llkedő 2013.10.11. 12:27:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Látom, visszatértél a kályhádhoz.

No akkor ismét:

te beleszólsz a szüleid, gyerekeid életébe? Olyan dolgokba, ami a mindennapjaikat befolyásolja?

2llkedő 2013.10.11. 12:29:20

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Például te. Időszerű lenne nem csak igyekezni gondolkodni.

2llkedő 2013.10.11. 12:34:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"A parlamenti választásokat leredukálod a költségvetés kérdésére, ez abszurd párhuzam. "

Mert a hülye döntésed miatt esetleg én éhen halok, te pedig kint röhögve falhatod a kaviárodat, mert nem érint a döntésed eredménye. Felelősség semmi nincs rajtad, azaz KIBIC vagy.

Az értelmesebbek, akik kint élnek, ezzel tisztában vannak. Te nem tartozol közéjük, igaz egy birka vagy.

2llkedő 2013.10.11. 12:38:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Ha annyira nagy magyarnak érzed magad, és bele akarsz szólni az itteni dolgokba, gyere, költözz vissza, és vállald a felelősséget a döntéseidért!

tobeor 2013.10.11. 12:46:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
logika.

"Ha az adózokra tartózna a parlamenti választás, akkor minden adózó szavazhatna, s egyetlen nem-adózónak sem lenne szavazati joga."

És ez így lenne jól. Ez országon belül nem nagy feltétel, itt mindenki adózik.

"Ha az ország lakosainak az ügye lenne, a parlamenti választás, akkor minden országlakos szavazhatna, s senki sem szavazhatna, aki nem lakik az országban."

:DD
maxi, most add fel. eddig azon vitáztunk, hogy ez indokolt-e? erre azzal érvelsz, hogy ezt írja elő a jogszabály? :DD tán a jogszabály léte már minden további érv nélkül igazolja magát? ?D

"S ez nemzetközi gyakorlat, nem magyar specialitás."
1. nem érdekel más példa, csak a józan ész.
2. nemzetközi példa van mindenre és minden ellenkezőére is, lásd halálbünti.
3. csak nálunk él ennyi magyar határon túl, máshol ennek egyszerűen sokkal kisebb a jelentősége súlya, tehát nagyon nem stimmelnek a példák.

komoly érved nincs.

tobeor 2013.10.11. 12:46:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
És van saját, igaz érvekkel alátámasztott álláspontod, vagy csak a hatályos jogszabályok ismertetését tudod leírni?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:25:56

@félázsiai 2llkedő:

Mindenki úgy szavaz, ahogy jónak látja, s nem úgy, ahogy mások jónak látják.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:27:26

@félázsiai 2llkedő:

Nem érzem magamat magyarnak, de Mo. az egyik hazám és sorsa érdekel.

Hallottál már a szabad mozgás jogáról? 1989-ben megszűnt a vasfüggöny.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:28:41

@tobeor:

"Ez országon belül nem nagy feltétel, itt mindenki adózik."

Hát nem éppen. Egy rakás ember nem adózik. A legtöbb nyuhdíjas, a hajléktalanok, a legtöbb diák, a munkanélküliek.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:29:18

@tobeor:

"eddig azon vitáztunk, hogy ez indokolt-e? "

Ez nézőpont kérdése.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:30:18

@tobeor:

Saját érvemet elmondtam már többször: a parlamenti választás a politikai közösségre tartozik, s nem az ország lakosságára.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:31:55

@tobeor:

"És ez így lenne jól."

Lehet, de szinte sehol nincs így, ami azért mond valamit. Euróában csak Luxemburgban van így.

tobeor 2013.10.11. 13:32:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ne légy már buta maxi. adózik az összes nyugdíjas, az összes diák, és a munkanélküliek is. mindenki.

tudod ki nem adózik itt?
a válasz: TE.

tobeor 2013.10.11. 13:35:07

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ja, meg főleg érveké, ami neked nincs, ezért beszélsz ilyeneket. ez nem művészet, ahol csak szubjektív válaszok vannak.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:35:10

@tobeor:

ÁFÁ-ra gondolsz? Akkor ezek szerint a külföldi turista is szavazhasson, hiszen ő is fizet ÁFÁ-t?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:36:29

@tobeor:

A te érved nem más. Miért ne szavazhasson aki nem belföldön él? Mert szerinted csak az szavazhasson, aki belföldön él. Ez az érved.

tobeor 2013.10.11. 13:36:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: az ország lakossága a közösség, aki nem itt él az nem tagja a közösségnek. a választás arra tartozik, akit ÉRINT. akire majd hatni fog a választás következménye. te rád nem hat, viccből szavazhatsz a fasisztákra is, vagy az adót 1005-ra emelőkre vagy bárkire, neked mindegy, nem neked lesz belőle bajod, téged nem érint.

tobeor 2013.10.11. 13:37:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: mondtam már mennyit érnek a külföldi példák. olvasd el...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:37:47

@tobeor:

Politikai közösségről beszéltem, ez pedig nem lakóhelyfüggő.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:38:41

@tobeor:

Mo. valami különleges hely, ahol minden másképp van?

tobeor 2013.10.11. 13:39:23

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: igen az ÁFA-ra. meg a jövedéki adókra. meg a többire.
ne nevettesd ki magad a turistákkal, ilyen alapon a világ összes országában szavazhatnék ahol veszek egy zsömlét. az adózásnak nem egyszerinek kell lennie, hanem életvitelszerűnek. és még ez sem elég, ez csak egy szükséges de nem elégséges feltétel.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:40:09

@tobeor:

"ilyen alapon a világ összes országában szavazhatnék ahol veszek egy zsömlét"

A te logikád alapján igen.

tobeor 2013.10.11. 13:40:40

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nem ez az érvem. sokkal több érvem van, már leírtam. te ide se figyelsz? látod hogy válaszolt valaki, és csak úgy odadobsz egy választ gondolkodás nélkül?

tobeor 2013.10.11. 13:41:58

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: én meg arról beszéltem, hogy a szavazás azok közösségének jár, akiket érint a szavazás hatása, akik saját sorsukról is szavaznak, akik itt adóznak. nem a kibiceknek.

tobeor 2013.10.11. 13:42:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
már leírtam, olvasd el. tudom, neked fárasztó odafigyelni a másikra....

tobeor 2013.10.11. 13:43:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
bazdmeg te el se olvasod amire válaszolsz?

ezt is írtam (azzal meg téged gúnyoltalak):
" az adózásnak nem egyszerinek kell lennie, hanem életvitelszerűnek. és még ez sem elég, ez csak egy szükséges de nem elégséges feltétel."

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:47:12

@tobeor:

Ezen az alapon szavazás után nem szabad külföldre menni, hiszen kivonod magadat a hatás alól. Ez abszurdum.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:50:30

@tobeor:

Magyarul menjünk vissza az adócenzushoz és esetleg a műveltségi cenzushoz? Nem egyszerűbb az általános választójog?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:52:32

@tobeor:

Ezt a vitát eddig 100-szor végigvittem már... Előre ismered a hozzád hasonló ostoba xenofóbok nézeteit... bocs. Eddig sosem hallottam meggyőző érvet.

tobeor 2013.10.11. 13:53:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ezt egy szabad országban nem lehet megtenni. egy rendszer sem tökéletes, de attól még jogos és igaz az alapja. olyan is szavazhat aki halálos beteg, és két hete van hátra, te képes lennél még rá is hivatkozni....

ami viszont már az alapjainál védhetetlen, az a te verziód, hogy kibic szavazzon, tét nélkül, felelősség nélkül, rá nézve következmény nélkül.

tobeor 2013.10.11. 13:54:03

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
na ez már vicc. hol írtam én műveltségi cenzusról? átmégy trollba?

tobeor 2013.10.11. 13:54:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: te miről beszélsz? ide se figyelsz? egyáltalán tudod mire kattintasz? köze nincs a válaszodnak ahhoz amit írtam.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:56:05

@tobeor:

Az állampolgár eleve nem kibic az állampolgárok ügyében.

tobeor 2013.10.11. 13:57:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

a kibic az, aki tét és felelősség nélkül szólhat bele más ügyébe. pontosan igaz ez rád.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 13:58:25

@tobeor:

Írtam: azt is be lehetne vezetni újra.

Mo-n az adócenzust 1918-ban szüntették meg (Károlyi), majd 1920-ban Horthy (nem ismerte el Károlyit, így újra megszüntette).

A műveltségi cenzus pedig 1938-ban szűnt meg.

Ez a helyzet. Szerintem ne állítsuk vissza egyiket se. Szerinted meg állítsuk vissza az adócenzust.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 14:00:06

@tobeor:

Mondtam: már nem értek egyet. Felesleges erről vitázni.

A te alapállásod: a szavazás legyen a lakosok joga. Az enyém meg: legyen a polgárok joga.

Így számomra irreveláns a te érved, mely azon alapszik, hogy a szavazás legyen a lakosok joga.

Érted?

tobeor 2013.10.11. 14:02:12

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
te ne akarj már engem hülyének nézni. azt hiszed félrebeszélésnek bedőlök?

EZT KÉRDEZTEM: "hol írtam én műveltségi cenzusról?"

adnál igaz választ?

tobeor 2013.10.11. 14:03:28

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
ja, hogy fel akarod adni az érvelést, mert nincs válaszod az én érvemre.

kibic vagy vagy nem vagy kibic? rád hullik vissza a szavazatod következménye vagy másokra?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 14:05:37

@tobeor:

Mindenre válaszoltam. Ismételjem meg ugyanazt ötödször? Az állampolgári ügyekben egy állampolgár nem kibic.

tobeor 2013.10.11. 14:07:59

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ne terelj maxi. rád hullik vissza a szavazatod következménye vagy másokra?

ne gyere már mindig mással amikor nem tudsz válaszolni valamire. kész terelő-bajnok vagy. ez is mutatja hogy nem tudsz válaszolni a felvetéseimre.

és te ebben az államban élsz, azaz ténylegesen ennek az államnak vagy az állam-polgára, vagy csak névlegesen, formálisan vagy az, valójában egy másik államban élsz, egy másik államban adózol, egy másik állam sorsához, gdp-jez járulsz hozzá?

tobeor 2013.10.11. 14:15:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
ja, hogy már az érvelés látszatára sem adsz :)

az érveim pont hogy a lényeget kapták el. épp ezért nem tudsz rájuk mit mondani. azok szavazzanak, akikről a szavazás szól, akiket ténylegesen érint. ez a szavazás célja, lényege.

a kérdéseimre pedig továbbra sem felesz, terelsz mindenfelé, nem érzed mennyire kínos ez neked?
te ugye soha életedben nem voltál képes elismerni egyszer se, hogy nincs igazad? nagyon szemellenzős fickónak tűnsz, csak hajtod a magadét, a érveimet meg sorozatosan levegőnek nézed...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 14:19:01

@tobeor:

Ismételgessem ugyanazt többször? Ez mire jó? Olvasd vissza mit írtam. Semmi újat nem mondtál.

tobeor 2013.10.11. 14:21:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nem, a tereléseidre nem vagyok kíváncsi, azokat már kívülről fújom :)

adnál végre érdemi választ a felvetéseimre. nem adsz, mert nincs válaszod. még az is lehet hogy tudod hogy igazam van, már csak dacból kötöd az ebedet a karódhoz... tudni kéne veszíteni birca... az álláspontod tarthatatlan, védhetetlen...

tobeor 2013.10.11. 14:23:07

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

mondjuk erre válaszolhatnál, mert erre már annyi becsület sem volt benned, hogy legalább bedobj egy olcsó terelést, erre egyszerűen nem is válaszoltál: "hol írtam én műveltségi cenzusról?"

tobeor 2013.10.11. 14:27:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
te szórakozol velem bazdmeg? hányszor írjam még le? eddig el se olvastad amiket írtam?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 14:29:50

@tobeor:

Mindenre válaszoltam már többször. Ha van valami még, írd le, arra is válasozlni fogok.

tobeor 2013.10.11. 14:39:07

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: dehogy válaszoltál, félrebeszéltél.
de tessék (úgyse fogsz válaszolni):

1. te ebben az államban élsz, azaz ténylegesen ennek az államnak vagy az állam-polgára, vagy csak névlegesen, formálisan vagy az, valójában egy másik államban élsz, egy másik államban adózol, egy másik állam sorsához, gdp-jez járulsz hozzá?

2. kibic vagy vagy nem vagy kibic? rád hullik vissza a szavazatod következménye vagy másokra?

3. "hol írtam én műveltségi cenzusról?"

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 14:41:15

@tobeor:

"te ebben az államban élsz, azaz ténylegesen ennek az államnak vagy az állam-polgára, vagy csak névlegesen, formálisan vagy az, valójában egy másik államban élsz, egy másik államban adózol, egy másik állam sorsához, gdp-jez járulsz hozzá?"

Mindegy hol élsz, mindegy hol adózol, mindegy hol járulsz hozzá a gdp-hez. Ezek irreveláns szempontok a szavazati jog szempontjából.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 14:41:59

@tobeor:

"kibic vagy vagy nem vagy kibic? rád hullik vissza a szavazatod következménye vagy másokra?"

Szintén irreveláns szempont a szavazati jog szempontjából.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 14:44:07

@tobeor:

Mo-n az adócenzust 1918-ban szüntették meg (Károlyi), majd 1920-ban Horthy (nem ismerte el Károlyit, így újra megszüntette).

A műveltségi cenzus pedig 1938-ban szűnt meg.

Ez a helyzet. Szerintem ne állítsuk vissza egyiket se. Szerinted meg állítsuk vissza az adócenzust.

A műveltségi cenzus felvetési csak továbbgondolása volt a kérdésnek.

tobeor 2013.10.11. 14:46:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
1. nem irreleváns, hanem pont hogy releváns. hogy miért, azt is leírtam már korábban.

2. Majd én válaszolok, mert te elsunnyogod: te NEM ebben az államban élsz, te NEM itt adózol, te NEM ennek az államnak a sorsához, gdp-jez járulsz hozzá.

tobeor 2013.10.11. 14:48:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: látom most ezzel az irrelevánsozással akarsz kibújni. csakhogy pont ez a releváns, hiába is hajtogatod. az szavazzon, akit érint. akinek az életéről szól, akinek az életét befolyásolja, akinek valódi köze van hozzá. nem formálisan, hanem ténylegesen. ez a demokratikus szavazás mint intézmény lényege.

tobeor 2013.10.11. 14:49:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Nem hiszek a szememnek. csak nem elismerted, hogy olyat adtál a számba amit én nem is említettem?

2llkedő 2013.10.11. 15:17:30

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Maxi!

Az újszülött csecsemőnek is van állampolgársága. Szavazhat?

18 év alatti állampolgár szavazhat?

Meséld már el, hogy miben befolyásolja a mindennapjaidat, hogy Hugyo Zoltán, vagy Víz Elek a miniszterelnök?

2llkedő 2013.10.11. 15:19:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Nem érzem magamat magyarnak, de Mo. az egyik hazám és sorsa érdekel."

Érdekeljen, de ne pofázzál bele. Véleményedet elmondhatod, de nem szavazhatsz arról, aminek a levét én, meg az itt élők isszuk meg.

2llkedő 2013.10.11. 15:23:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Saját érvemet elmondtam már többször: a parlamenti választás a politikai közösségre tartozik, s nem az ország lakosságára."

Azokra a magyar állampolgárokra tartozik, akik a döntésüknek az eredményét elszenvedik.

Tehát állampolgár, 18 év feletti, és állandó lakhellyel rendelkezik.

Remélem, tudod, mit jelent az "és" szócska.

tobeor 2013.10.11. 15:27:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nem vagy tagja a politikai közösségünknek. hatással van rád a magyarországi politika? nincs. a gazdasági közösség pedig hatalmas átfedésben van a politikai közösséggel, a magyarországi politikai közösség egyben gazdasági közösség is. ne akarj kibújni max, te egyiknek sem vagy tagja.

tudom én rosszul hangzik a "kibic" szó, nem is akarnám én ezt senki fejéhez vágni, mert kicsit bántó éle van, de ha valaki ennyire bele akar szólni mások ügyeibe, akkor kénytelen vagyok a szemébe mondani, hogy ő egy kibic - ha már magától nem bírja belátni.

2llkedő 2013.10.11. 15:27:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"ÁFÁ-ra gondolsz? Akkor ezek szerint a külföldi turista is szavazhasson, hiszen ő is fizet ÁFÁ-t?"

Van adószámod? Nem társasági, vállalkozói, hanem magánszemélyként?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 15:30:44

@tobeor:

Mindez nem szempont, mivel a politikai közösség tagkai szavaznak, nem az országlakók

2llkedő 2013.10.11. 15:33:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Nem a szabályokat kérdeztem.

A kérdés továbbra is az, hogy:

te beleszólsz a szüleid, gyerekeid életébe? Olyan dolgokba, ami a mindennapjaikat befolyásolja?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 15:33:28

@tobeor:

Nem értek egyet definícióddal, s a tv is mást mond.

tobeor 2013.10.11. 15:34:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Látom érvek hiányában ismét felvetted a jogszabály-ismertető szerepét. Fölösleges, én is ismerem a törvényt.

Épp azon megy a vita, hogy ez a törvény jogos-e vagy sem? Az, hogy létezik, nem támasztja alá, hogy jogos. Próbálkoztál már ilyen fából vaskarika érveléssel eddig, de eddig sem jött be, most sem jön be... mondjuk nem csodálom hogy már lesöpört érvekkel jössz, mert az összes gyenge érved megbukott, és nem tudsz hová hátrálni.

nem vagy tagja a magyarországi politikai közösségnek. szavazatod hatása nem érint téged. kibic vagy.

2llkedő 2013.10.11. 15:36:10

@tobeor: A KIBIC-nek pedig KUSS van!

tobeor 2013.10.11. 15:36:24

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

a definíció melyik részével nem értesz egyet pontosan?

hányszor akarsz még arra hivatkozni, hogy valami azért jogos, mert tv van róla? :) ilyen alapon soha nem lenne szabad semmilyen törvényen változtatni, hisz törvény van róla tehát jó :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 15:38:59

@tobeor:

Aki állampolgár, az tagja a közösségnek per definitionem.

tobeor 2013.10.11. 15:49:20

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Látom körbejársz, hogy megúszd a szembesülést a tényekkel.

Ezt a kört már lefutottuk, emlékszel?
tessék:
"te ebben az államban élsz, azaz ténylegesen ennek az államnak vagy az állam-polgára, vagy csak névlegesen, formálisan vagy az, valójában egy másik államban élsz, egy másik államban adózol, egy másik állam sorsához, gdp-jez járulsz hozzá?"

A választ is megadtam (helyetted, mert csak félrebeszéltél). Te csak formálisan vagy állampolgár, valójában nem vagy az. Egy másik állam polgára vagy. Itt meg kibic vagy.

2llkedő 2013.10.11. 16:36:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Közösség:

Meghatározás. A közösség fogalmát eredetileg a szociológia és földrajz honosította meg a tudományban, mint egy adott, aránylag jól körülhatárolható területen élő csoport társadalmi kötelékeinek egységét.

Tárgyalás. A közösség kifejezés általános értelemben is használatos, különböző konnotációival több tudomány is ismeri. Lényegében két alapjelentést lehet megkülönböztetni, az egyik a területi aspektusnak ad elsőbbséget ('valódi' közösségek), a másik a közösség tagjait összekötő ideológiára helyezi a hangsúlyt, s kisebb jelentőséget tulajdonít a területi határoknak ('absztrakt' vagy 'imaginárius' közösségek). Mindazonáltal minden közösségre jellemző a határoltság (akár valódi, akár szimbolikus értelemben), tehát, hogy inkluzív (befogadó) a tagjai szempontjából és exkluzív (kizáró) mások számára.
A közösségek formái két nagyobb tipológia szerint rendezhetők, amelyek a fogalom jelentését is meghatározzák. E. Durkheim szerint a hasonlóság elvű szolidaritás, illetve a munkamegosztáson alapuló szolidaritás szerint lehet megkülönböztetéseket tenni. Másfelől F. Tönnies a 'közösség' (Gemeinschaft) és a 'társadalom' (society) között tesz különbséget. Mindkét esetre jellemző, hogy az első közösségi forma megelőzi az utóbbit. Így a hasonlóság elvű szolidaritás egy olyan közösségre utal, amelynek tagjai a nyelv, esetleg a kor vagy hagyományok, vallás, nemiség stb. közös jegyeit viselik. A munkamegosztás "racionális szolidaritást" feltételez, az individuumoknak a feladatok végrehajtása körüli kölcsönös függőségére számít. Tönnies számára a közösségen belüli társadalmi viszonyokat a bensőségesség és a tartósság jellemzi, a területi aspektusok fontossága mellett. Ezzel szemben a társadalmi viszonyokat a személytelenség, az érdekeket megfogalmazó szerződések jellemzik. E viszonyokat akár az elidegenedéshez vezető verseny is meghatározhatja. A fennálló társadalmi csoportok igen gyakran ezeknek a társadalmi viszonyoknak a kombinációiból alakulnak ki.
L. V.

2llkedő 2013.10.11. 17:21:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Mit mond a törvény a 18 év alatti ÁLLAMPOLGÁROK választási jogosultságáról?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 20:09:46

@tobeor:

Egyre viccesebb vagy. Vagy állampolgár valaki vagy nem az. Harmadik eset nincs

tobeor 2013.10.11. 20:37:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
úgy teszel, mintha hülye lennél, és nem lennél képes megkülönböztetni a formális állampolgárságot a ténylegestől, amikor valaki tényleg itt él, amikor tényleg ennek az államnak a polgára.

menekülj csak tovább a kérdéseim elől, én úgyis fel fogom tenni újra és újra:
- itt élsz?
- velünk vagy sorsközösségben?
- az itteni szabályozás, törvények vonatkoznak rád?
- Magyarország sorsához járulsz hozzá?
- van tétje számodra a szavazatodnak?
- hatással van rád az itteni politika?
- van felelősséged a szavazod iránt?

Mind tudjuk mik a válaszok ezekre a kérdésekre.

Lassan mondom, de így se fogod megérteni (mert nem akarod megérteni):
k i b i c v a g y .

2llkedő 2013.10.11. 20:39:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Nincs szavazati joguk. "

Pedig ÁLLAMPOLGÁROK!

Akkor hogy van ez? Állampolgári jog a választás! Csecsemő is válasszon!

panelburzsuj 2013.10.11. 20:40:30

@tobeor:
"úgy teszel, mintha hülye lennél"

Mért gondolod, hogy színleli?

tobeor 2013.10.11. 21:51:01

@panelburzsuj: mert nem bírom elképzelni hogy valaki ennyire hülye legyen. inkább pszichés magyarázatokat tartok valószínűnek. ő szavazni akar, ezért a szándékához igazítja a gondolatait, racionalizál. olyan sikerrel veri át magát, hogy tényleg elhiszi, hogy neki jár az hogy beleszóljon mások sorsába. ekkor jövök én, és szembesítem azzal hogy ez nem jár neki. az ellentmondást kénytelen valahogy feloldani magában, és ez a pszichés erő viszi el őt ebbe a hülye irányba, nem az hogy tényleg hülye. szerintem max nem teljesen elcseszett, ha egy számára teljesen érdektelen témáról van szó (azaz nem szavazati jog, nem vallás, nem melegek, stb., elég hosszú a becsípődés-listája), akkor még normális is tud lenni. de ebből sose fog engedni, mint látható akkor se tökéletesen tarthatatlan az álláspontja. az önpszichózis erősebb a tényeknél, a valóságánál.

legalábbis én így vélem, komolyan, nem visz rá a lélek hogy annyira hülyének nézzem amilyennek látszik.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.11. 21:58:01

@tobeor:

Formális állampolgárság csak a te képzeletedben létezik.

panelburzsuj 2013.10.11. 22:42:11

@tobeor:

Én azt gondolom - (6-7 éve futottam vele először össze a neten) - hogy olyan mértékig "öntörvényű" a gondolkodása, amivel egyszerűen összeférhetetlenek mások által szabott korlátok, "kívülről" erőszakolt modellek. Információk, számok, tények, fogalmak - neki addig érdekesek, amíg kényelmesen elhelyzhetőek a saját különbejáratú világképében. Ami nem fér ebbe a puzzle-ba - "az nem fontos"; "lényegtelen"; "nem számít".

tobeor 2013.10.11. 23:08:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

akkor nyilván tudsz ezekre válaszolni:

- itt élsz?
- velünk vagy sorsközösségben?
- az itteni szabályozás, törvények vonatkoznak rád?
- Magyarország sorsához járulsz hozzá?
- van tétje számodra a szavazatodnak?
- hatással van rád az itteni politika?
- van felelősséged a szavazod iránt?

tobeor 2013.10.11. 23:14:18

@panelburzsuj:
igazad van.
miután elküldtem az előző kommentemet, kicsit tovább gondolkodtam magamban, és meggondoltam magam. mindig az egyszerűbb verzió az igaz, kár volt túlbonyolítanom, meg túl jókat feltételeznem a háttérben. ez egy egyszerűen reménytelenül csökönyös, önfejű, hajthatatlan, saját igazát soha semmi hatására meg nem kérdőjelező, saját igazát megkérdőjelezhetetlennek tekintő hülye. ez kicsit karcosabb megfogalmazása annak amit te írtál, de azt hiszem a lényege ugyanaz. valahol még sajnálom is a fiút. na annyira azért nem.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.12. 01:50:25

@panelburzsuj: @tobeor: Ne bántsátok! Szerintem OCD-s (Obsessive-Compulsive Disorder), vagy OCPD-s, tehát nem tehet róla, hogy ilyen. Neki egyszerűen ilyennek KELL lennie, és kész.

A tevékenysége (az itteni, és más blogokon kifejtett is) alapján nem tudom pontosan, hogy a kettő közül melyik, de hajlok az OCD felé. Már csak azért is, mert ő "betegségnek" nevezte (kicsit feljebb), és az OCPD, az személyiségzavar...

Egyébként olyan dolgokról jól el lehet vele beszélgetni, amikre nem terjed ki a "kitüntetett figyelme".

2llkedő 2013.10.12. 07:52:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A 18éven aluliak ugyebár nem állampolgárok, mert ha azok lennének, akkor szavazhatnának.

panelburzsuj 2013.10.12. 08:35:01

@King of Shadows:
A bántás szándéka távol áll tőlem.

Inkább azon gondolkoztam el, hogy lehetséges-e vajon egy ilyen helyzetet értelmesen kezelni az interneten. Hogy el lehet-e kerülni a fölösleges, a szituból következően eleve kudarcra ítélt "vitákat" (azaz a szemétgyártást) - meg hogy el lehet-e kerülni a "bántást". De oda-vissza...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.12. 09:48:34

@tobeor:

Mindez mire érv? Mert arra, amiről beszélünk, nem érv.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.12. 10:24:39

@panelburzsuj: "A bántás szándéka távol áll tőlem."

Persze, nem is úgy értettem. :)

Csak arra próbáltam utalni, hogy jobban jártok, ha nem mentek bele az olyan témákba, amik a "szívügyei", mert előre borítékolom, hogy annak mi lesz a vége. :) És egészen biztos vagyok benne, hogy valamelyikőtökkel leforgatta már ezt a filmet a poldin, vagy a kardon. :)

Ti tudtok engedni, ha egyszerűen ráhagyjátok a dolgot, és akkor nem kell nyolcszázhússzor lefutni ugyanazokat a köröket. :) Már csak azért is, mert szerintem neki sem egy élmény nyolcezerszer legépelni ugyanazt. :D

Ha igazam van, és ez OCD, akkor nem is jókedvéből csinálja (de nem is trollkodás miatt), hanem azért, mert muszáj neki. :|

@félázsiai 2llkedő: A fentieket neked is mondtam. :)

2llkedő 2013.10.12. 12:41:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"A magyar jog 18 éves korhoz köti a szavazati jogot."

Akkor még sem állampolgári jog a szavazati jog?

El kék már döntened!

2llkedő 2013.10.12. 12:43:04

@King of Shadows:
Nem az a lényeg, hogy őt meggyőzzük, hanem az, hogy a véletlenül erre járók, akik bizonytalanok a témában, rájöjjenek a hazugságokra.

tobeor 2013.10.12. 18:50:40

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: hát persze haver :) kibic vagy, nem vagy velünk sorsközösségben, de azért ez mind nem számít :)

tekintettel @King of Shadows: kolléga diagnózisára (köszi!), nem erőltetem a dolgot tovább, beteg emberekkel nem lenne szép dolog.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.12. 19:14:47

@tobeor:

Mivel a sorsközösség szónak nincs konkrét jelentése, azaz bárhogy lehet csűrni-csavarni, nincs értelme a megjegyzésednek.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.12. 21:50:06

@félázsiai 2llkedő: Ok, téged is meg tudlak érteni. :)

Viszont arra készülj fel, hogy előbb-utóbb ki kell majd egyezned vele egy döntetlenben. Legalábbis hallgatólagosan (nem válaszolsz, és ezzel elvágod a vitát), mert ő sosem fog hátrálni (egy centit sem) és sosem fogja feladni (hacsak áramszünetet nem kap... :D). :)

Az meg a másik, hogy a deklarált célod miatt vigyázz arra, hogy ne boruljon el az agyad (mint a Poldin) mert azzal csak az ellenkező hatást éred el. :)

Akkor hajrá! És remélem tudtam segíteni! :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 08:13:58

@félázsiai 2llkedő:

Nincs hazugság.

Már mondtam: ez két eltérő koncepció a szavazati jog lényegéről. Mindkettő egy axiómán alapszik. S mindkét érvelés - az enyém és a tiéd is - teljesen logikus az adott axiómán belül.

Mindenki választhat magának axiómát a tetszése szerint, viszont nem mondhatja a másik axiómára, hogy az hülyeség, mert ez nem igazolható sehogy.

2llkedő 2013.10.13. 09:25:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Hülyegyerek!

Axiómád, hogy az állampolgároknak van választási joguk. Ezexerint a 18 év alattiak nem állampolgárok. Viszont ha állampolgárok, és nem szavazhatnak, akkor a törvényre hivatkozol. Arról pedig nem vagy hajlandó beszélni, hogy mondjuk a második unokatrestvéredék életébe milyen jogod van belepofázni?

A te érvelésed az önző egod szüleménye, aminek semmi köze a valósághoz.

"Mindenki választhat magának axiómát a tetszése szerint, viszont nem mondhatja a másik axiómára, hogy az hülyeség, mert ez nem igazolható sehogy."

Ha képtelen vagy igazolni az axiómádat, akkor az nem jó axióma.

""""axióma

Alaptétel, alapigazság, aminek hitelességét senki nem vonja kétségbe."""

A te axiómád nem axióma, mivel a 18 éven aluli állampolgárok sem szavazhatnak. Innentől kezdve felborul az érvelésed.

Axióma az, hogy nem pofázok bele azoknak az életébe, akikkel nem vagyok közös háztartásban, nem érzem a döntéseim súlyát, nem érzékelem a döntéseim következményeit, azaz KIBIC vagyok. A KIBIC-nek KUSS van!

Ez a kártyában is axióma.

2llkedő 2013.10.13. 09:26:46

@King of Shadows: Köszi a biztatást!
Az ego sohasem adja fel, ezzel tisztában vagyok. Én a szeretet oldaláról közelítem meg a dolgokat.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 09:45:03

@félázsiai 2llkedő:

Az életkor lényegtelen, hiszen nem arról beszélünk, hogy szavazhassanak-e a 18 éven aluliak.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 09:46:14

@félázsiai 2llkedő:

Az axióma szó jelentése: nem igazolható.

A te axiómád (ne szavazhassanak külföldön élők) ugyanúgy nem igazolható, mint az enyém.

2llkedő 2013.10.13. 10:23:20

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"nem arról beszélünk, hogy szavazhassanak-e a 18 éven aluliak."

Állampolgárok, vagy nem állampolgárok?

2llkedő 2013.10.13. 10:24:03

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Az axióma szó jelentése: nem igazolható."

Ezt honnan szedted?

2llkedő 2013.10.13. 10:26:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"A te axiómád (ne szavazhassanak külföldön élők) ugyanúgy nem igazolható, mint az enyém."

Én már igazoltam az enyémet. Te viszont csak hazudozol össze-vissza, mint a fideszesek. Tehát fideszes vagy.

Arról ne is beszéljünk, hogy nem érzed magad magyarnak. Akkor milyen jogon pofázol bele a magyarok életébe?

2llkedő 2013.10.13. 10:26:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Baszod! Ha azok akkor szavazhatnak, de még sem szavazhatnak.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 11:40:57

@félázsiai 2llkedő:

"Arról ne is beszéljünk, hogy nem érzed magad magyarnak. Akkor milyen jogon pofázol bele a magyarok életébe?"

Nacionalista is vagy? A magyar állampolgárok nem mindegyike magyar, nem tudtad?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 11:41:51

@félázsiai 2llkedő:

Mert ezt már elmondtam. Korhatár van a politikai jogoknál.

2llkedő 2013.10.13. 11:58:13

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Mert ezt már elmondtam. Korhatár van a politikai jogoknál."

Ha jogokat említesz, akkor nem axióma.

A hazug fidesz hazug jogát kritizáljuk, te pedig a hazug jogra hivatkozva véded a hazug jogot. Hülye-e vagy?

2llkedő 2013.10.13. 12:00:24

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Az EGO-dban.

Te hiszel abban, hogy igazad van, pedig csak hazugsággal igazolod a hazugságot.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 13:10:33

@félázsiai 2llkedő:

Hogy jön ide az axióma? Elvekről beszélünk vagy jogszabályokról?

Az szavazhat, akinek a tv szavazati jogot ad. Mit lehet ezen vitatkozni? Megnézed a hatályos szabályt, s kész.

Vitatkozni legfeljebb azon lehet, hogy tetszik-e neked vagy nekem egy adott szabály ezzel kapcsolatban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 13:12:42

@félázsiai 2llkedő:

"A hazug fidesz hazug jogát kritizáljuk, te pedig a hazug jogra hivatkozva véded a hazug jogot."

Nem, nem így érveltem.

2llkedő 2013.10.13. 16:54:58

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Hogy jön ide az axióma?"

Javaslom a Cavintont!

"Mindenki választhat magának axiómát a tetszése szerint, viszont nem mondhatja a másik axiómára, hogy az hülyeség, mert ez nem igazolható sehogy."

"Elvekről beszélünk vagy jogszabályokról? "

Te kevered az elveket a jogszabályokkal aszerint, hogy melyik illik az érvelésedbe.

"Az szavazhat, akinek a tv szavazati jogot ad."

Most akkor jogszabályokról, vagy elvekről beszélünk? Döntsd már el végre valahára!!!

2llkedő 2013.10.13. 16:55:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Nem, nem így érveltem. "

Dehogynem! A hazug fidesz hazug törvényére hivatkozol. Nem veszed észre a saját hazugságaidat?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:04:22

@félázsiai 2llkedő:

Én nem keverek semmit. Leírtam álláspontomat, te is leírtad a tiédet. A 2 nem egyezik. Ennyi az egész.

Bizonyítani egyikünk se tudja, mert mindkét álláspont egy-egy axiómára épül.

Mit nem értesz?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:05:47

@félázsiai 2llkedő:

Mi hazug lehet egy törvényben? Oké, neked nem tetszik, de miért hazug? Hol van hazugság a választási jogszabályban?

Én sem hazudtam. Ha hazudtam, sorld fel a hazugságaimat.

2llkedő 2013.10.13. 17:08:30

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Bizonyítani egyikünk se tudja, mert mindkét álláspont egy-egy axiómára épül."

"Hogy jön ide az axióma?"

""""Az axióma olyan kiindulási feltételt jelent (például a filozófia ágaiban, vagy a matematikában), amit adottnak veszünk az érvelések során. Az axióma különféle okok miatt nem megkérdőjelezhető, megállapított alaptény, alapigazság.""""

A törvény nem axióma. Te folyamatosan egy hazug törvényre hivatkozol. Kibicként belepofázol azoknak az életébe, akikhez saját bevallásod szerint sincsen semmi közöd, mivel nem érzed magad magyarnak. Van bőr a képeden?

2llkedő 2013.10.13. 17:19:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Mi hazug lehet egy törvényben?"

Kettős állampolgársággal nem jár szavazati jog.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:35:14

@félázsiai 2llkedő:

"Kettős állampolgársággal nem jár szavazati jog."

Ezt ki mondta ki? Mármint rajtad kívül?

2llkedő 2013.10.13. 17:36:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Fideszes létedre nem tudod, mit is mondott korábban a fidesz?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:36:51

@félázsiai 2llkedő:

"A törvény nem axióma."

Nem is mondtam, hogy az. A törvény alapját képező logikai kiindulópont axióma.

"Kibicként belepofázol azoknak az életébe, akikhez saját bevallásod szerint sincsen semmi közöd, mivel nem érzed magad magyarnak."

Nem mindne magyar állampolgár magyar.

"Van bőr a képeden?"

Igen, mivel nem vagyok kibic.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:37:52

@félázsiai 2llkedő:

Nem vagyok fideszes. S nem érdekel mit mondott a Fidesz most vagy máskor. A Fidesz mondása nem áll kapcsolatban a kérdéssel.

2llkedő 2013.10.13. 17:40:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Nem kell tagadni! Lerí a megnyilvánulásaidból.

2llkedő 2013.10.13. 17:41:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Nem mindne magyar állampolgár magyar."

És nem minden magyar állampolgár szavazhat.

2llkedő 2013.10.13. 17:42:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
""Igen, mivel nem vagyok kibic.

"""kibic

A társasjátékot figyelő személy, aki nem száll be, de beleszól a játékba."""

2llkedő 2013.10.13. 17:43:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"A törvény alapját képező logikai kiindulópont axióma."

Fogalmazd meg ezt az axiómát!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:46:49

@félázsiai 2llkedő:

Ezt már megbeszéltük. Ha fideszes lennék, büszke lennék rá és nem tagadnám. Nem vagyok fideszes azonban, mivel a fideszes politikával alapvető kérdésekben nem értek egyet. Nyilván van amiben egyetértek, de ettől még nem vagyok fideszes. Te is biztosan egyetértesz egy vagy más jogszabállyal.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:48:12

@félázsiai 2llkedő:

A szavazati jog azonban nem áll kapcsolatban az állampolgár nemzetiségi, etnikai hovatartozásával, ezt te is tudod. S fordítva: a magyar nemzetiség önmagában nem ad szavazati jogot.

2llkedő 2013.10.13. 17:48:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Te mindennek egyetértesz, amit a fidesz mond és csinál, tehát fideszes vagy.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:50:06

@félázsiai 2llkedő:

A te axiómád: a parlamenti szavazás legyen az életviteli közösség, az országban élő emberek ügye.

Az enyém: a parlamenti szavazás legyen a politikai közösség, az állampolgárok ügye.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:51:57

@félázsiai 2llkedő:

Ezt miből gondolod? A Fidesz legtöbb alapvető politikai lépésével nem értek egyet. Könnyebben tudom felsorolni azt a kevés kérdést, amivel egyetértek, minr azt a sokat, amivel nem értek egyet.

2llkedő 2013.10.13. 17:52:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"A szavazati jog azonban nem áll kapcsolatban az állampolgár nemzetiségi, etnikai hovatartozásával, ezt te is tudod."

A területi hovatartozásával összefügg.

Ismét a szokásos kérdés:

Te beleszólsz a szüleid, gyerekeid, másod unokatestvéredék életébe, ami a mindennapi életüket befolyásolja?

Választ várok, nem mellébeszélést!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 17:54:35

@félázsiai 2llkedő:

"A területi hovatartozásával összefügg."

A te axiómád szerint összefügg, az enyém szerint nem.

2llkedő 2013.10.13. 17:56:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Az enyém: a parlamenti szavazás legyen a politikai közösség, az állampolgárok ügye."

Azoké, akik a döntésükért felelősséget is vállalnak, és viselik azok előnyét és hátrányát, azaz nem KIBIC-ek, mint te is.

2llkedő 2013.10.13. 17:57:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"A te axiómád szerint összefügg, az enyém szerint nem."

""Ismét a szokásos kérdés:

Te beleszólsz a szüleid, gyerekeid, másod unokatestvéredék életébe, ami a mindennapi életüket befolyásolja?""

Ez az axióma.

2llkedő 2013.10.13. 17:59:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Az enyém: a parlamenti szavazás legyen a politikai közösség, az állampolgárok ügye."

Akkor szavazzanak a csecsemők is, meg a 18 éven aluliak is!

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.13. 18:00:59

@félázsiai 2llkedő: Lehet, hogy mégis beszállok egy kicsit, ha már Te kitartasz... :)

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Az szavazhat, akinek a tv szavazati jogot ad. Mit lehet ezen vitatkozni? Megnézed a hatályos szabályt, s kész."

Ha lenne kétharmadom, és beleírnám, hogy minden ruszki, kínai, brazil, "akármilyen" állampolgár is szavazhat ide, arra is azt mondanád, hogy rendben van? A törvény megengedné (akkor már) tehát kifogásod sem lehetne ellene, és csak velük "tizenöt harmadom" is lehetne, mert sokan vannak és elegen.

Egyébként felőlem szavazhatnának a külföldiek is, csak nem így, és nem ezekkel a feltételekkel... :)

2llkedő 2013.10.13. 18:02:51

@King of Shadows: Nincs jobb dolgod, mint a mi csevegésünket olvasni így ezen a szép vasárnap délután? :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 18:09:00

@félázsiai 2llkedő:

Ez a te problémád már. Nem az enyém. Én nem akarok semmit se bizonyítani görcsösen. A magyar fekete-fehér gondolkodásmód szabályait nem fogadom el. S vállalom, hogy emiatt az agyatlan fideszeseknek néha komcsi vagyok, az agyatlan ellenzékieknek meg fideszes.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 18:11:31

@félázsiai 2llkedő:

A nem felnőttek nem cselekvőképesek jogilag, ezért vannak kizárva. Egyébként én megfontolnám a szavazati jog megadását a 16 éveseknek is, ha engem kérdezel, de ez már más kérdés.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 18:13:09

@King of Shadows:

"Ha lenne kétharmadom, és beleírnám, hogy minden ruszki, kínai, brazil, "akármilyen" állampolgár is szavazhat ide, arra is azt mondanád, hogy rendben van?"

Ellenezném, mert számomra az állampolgárság kell, hogy legyen az alap a szavazáshoz.

Persze jogilag rendben lenne.

2llkedő 2013.10.13. 18:13:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Az én nézőpontomból nézve ez nem így van."

Most akkor axióma, vagy hit?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 18:15:44

@King of Shadows:

"Egyébként felőlem szavazhatnának a külföldiek is, csak nem így, és nem ezekkel a feltételekkel"

Én ellenezném ezt. Szerintem külföldi ne szavazhasson. Ha valaki külföldi szavazni akar a magyar választáson, szerezzen magyar állampolgárságot. Ha meg nem szerez, ezzel azt jelzi, nem akar a magyar politikai kozösség tagjává lenni, s ha meg nem akar, akkor ne akarjon szavazni.

2llkedő 2013.10.13. 18:15:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"A nem felnőttek nem cselekvőképesek jogilag, ezért vannak kizárva."

Cselekvőképesek. Már a kétéves unokám is tud keresztet rajzolni. És különben is, jogilag állampolgárok, tehát szavazhatnak.
Ugyan annyi joguk van szavazni, mint a kibiceknek.

2llkedő 2013.10.13. 18:16:58

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Ellenezném, mert számomra az állampolgárság kell, hogy legyen az alap a szavazáshoz."

SZAVAZZANAK A 18 ÉVEN ALULIAK IS!

""Ismét a szokásos kérdés:

Te beleszólsz a szüleid, gyerekeid, másod unokatestvéredék életébe, ami a mindennapi életüket befolyásolja?""

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 18:18:40

@félázsiai 2llkedő:

Az én axiómám felől nézve ez az érved irreveláns, mert az érved a te axiómád alapján áll.

Egy elvont példa. X és Y arról vitatkozik, hogy jó étel-e a spenótfőzelék. X szereti a spenótot, Y meg utálja. Ekkor X azzal próbálja meggyőzni Y-t, hogy márpedig a spenótfőzelék nagyon jó, mert finom spenótíze van. Ez értelmes érv lenne Y számára szerinted?

2llkedő 2013.10.13. 18:19:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Menj már a francba a nemlétező axiómáddal!

""Ismét a szokásos kérdés:

Te beleszólsz a szüleid, gyerekeid, másod unokatestvéredék életébe, ami a mindennapi életüket befolyásolja?""

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 18:20:16

@félázsiai 2llkedő:

"SZAVAZZANAK A 18 ÉVEN ALULIAK IS!"

Szerintem ne szavazzanak.

2llkedő 2013.10.13. 18:21:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Szerintem ne szavazzanak."

Megvonod a szavazati jogot az állampolgároktól?

2llkedő 2013.10.13. 18:22:58

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Te beleszólsz saját dolgaidba? "

A sajátomba igen, de se a gyerekeimébe, se a szüleimébe, a tiédbe pedig főképpen nem.

Neked milyen saját életed van Magyarországon?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 18:24:04

@félázsiai 2llkedő:

A szavazás nem Magyarországról, mint területről szól, hanem a magyar politikai közösségről.

2llkedő 2013.10.13. 18:24:20

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Már küldtem neked hivatkozást."

"Az axióma olyan kiindulási feltételt jelent (például a filozófia ágaiban, vagy a matematikában), amit adottnak veszünk az érvelések során. Az axióma különféle okok miatt nem megkérdőjelezhető, megállapított alaptény, alapigazság."
hu.wikipedia.org/wiki/Axi%C3%B3ma

2llkedő 2013.10.13. 18:24:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

""Ismét a szokásos kérdés:

Te beleszólsz a szüleid, gyerekeid, másod unokatestvéredék életébe, ami a mindennapi életüket befolyásolja?""

2llkedő 2013.10.13. 18:25:50

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"A szavazás nem Magyarországról, mint területről szól,"

A szavazás Magyarországról szól, azokról, akiknek az életét befolyásolja a döntésük.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.13. 18:29:08

@félázsiai 2llkedő: Most már nincs. Reggel hattól este hatig meg aludtam. :)

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ok, "külföldi magyar"-t kellett volna mondanom, mert arra értettem. :) Tehát:

Szerintem az a magyar állampolgár, aki a választás előtti tíz évben nem tudja igazolni, hogy legalább hat hónapot itt töltött (ide volt bejelentkezve), az veszítse el a szavazati jogát. Nem is kell egyfolytában letölteni, csak összeadva.

Ezek sem köbe vésett szánok, tehát én hajlandó lennék eltérni tőlük (mondjuk a választás előtti öt évben kell igazolni, vagy nem hat hónapot, hanem tizenkettőt, stb).

2llkedő 2013.10.13. 18:33:58

@King of Shadows: El kell, hogy keserítselek, én lassan mára befejezem.

2llkedő 2013.10.13. 18:35:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ezen nem csodálkozom. Egy egoista soha nem ismeri be, ha téved.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 18:40:36

@King of Shadows:

"Szerintem az a magyar állampolgár, aki a választás előtti tíz évben nem tudja igazolni, hogy legalább hat hónapot itt töltött (ide volt bejelentkezve), az veszítse el a szavazati jogát. Nem is kell egyfolytában letölteni, csak összeadva."

S ennek mi értelme lenne? Aki elmegy külföldre, az jellemzően nem jelentkezik ki magyarországi címéről. S akinek meg sosem volt magyarországi címe, az fél óra alatt tud ilyet létesíteni.

Szóval ez a szabályod hogyan segítené elő azt az általad kívánatosnak tartott elv érvényesülését, hogy azok szavazannak, aki életvitelszerűen Mo-n élnek.

Egyébként az UK-ban van hasonló szabály. Csak az a külföldön élő brit állampolgár szavazhat, aki fel volt véve legalább egyszer a választási jegyzékbe belföldön és a legutóbbi felvétele óta nem telt még el 15 év. Azaz ha egy brit szavazni akar, kénytelen 15 évente egyszer hazautazni a választások idejére, hogy regisztrálni tudja magát. Persze a magyar rendszerben eleve nincs választási regisztráció, Mo-n a regisztráció automatikus, míg az UK-ban nem, ott csak az van rajta a választói jegyzéken, aki direkt jelezte szándékát erre, azaz eleve más a koncepció.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 18:41:28

@félázsiai 2llkedő:

Miben tévedtem? Semmiben. Egyszerűen véleményem eltér a tiédtől.

2llkedő 2013.10.13. 18:51:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Miért nem írod egyszerűen azt, hogy te kibicként választani akarsz. Felesleges ez a sok mellébeszélés.

""Ismét a szokásos kérdés:

Te beleszólsz a szüleid, gyerekeid, másod unokatestvéredék életébe, ami a mindennapi életüket befolyásolja?""

Látom, képtelen vagy válaszolni egy egyszerű kérdésre, mivel bárhogy válaszolsz, saját magadat cáfolod meg.
Ezért axióma a szeretet.

2llkedő 2013.10.13. 18:53:05

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Persze a magyar rendszerben eleve nincs választási regisztráció, Mo-n a regisztráció automatikus, míg az UK-ban nem,"

Mivel ott nincs lakhely nyilvántartás.

2llkedő 2013.10.13. 18:55:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ne hazudj, egyszer sem válsszoltál, csak mellébeszéltél.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.13. 18:58:36

@félázsiai 2llkedő: Nem csodálom. :D

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Szóval ez a szabályod hogyan segítené elő azt az általad kívánatosnak tartott elv érvényesülését, hogy azok szavazannak, aki életvitelszerűen Mo-n élnek."

Úgy, hogy azt, aki ide van bejelentkezve mégis csak jobban érintik az itteni dolgok, mint azt, aki nincs. Jelentkezzen ki ha nem akar velük foglalkozni...

Úgy tudom az UK eltörli a regit a következő választásra. :)

"S akinek meg sosem volt magyarországi címe, az fél óra alatt tud ilyet létesíteni."

Akkor töröljük el az áfát is? Úgyis elcsalom...

2llkedő 2013.10.13. 19:00:35

@King of Shadows: Nem a Foximaxi birka miatt, hanem mert a párommal is szeretnék lenni. Jobb elfoglaltság, mint ezzel az agyalágyulttal beszélgetni, bár ez is eléggé élvezetes, csak mégis más.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.13. 19:10:48

@King of Shadows: Kieg: a "határon túliak" képviseletét meg nekik fenntartott képviselői helyekkel (minimum egy, de legfeljebb tíz, különben a számarányuk alapján) oldanám meg. Azokra csak az ottaniak szavazhatnának, és akkor tényleg őket képviselnék...

panelburzsuj 2013.10.13. 19:15:13

@félázsiai 2llkedő:

Azér ennek a "maxugrató elfoglaltságnak" a sportértékéről készült már klasszik festmény:

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/6b/Pavel_Fedotov_-_Encore%2C_again_Encore!.jpg

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 19:26:28

@félázsiai 2llkedő:

Olvass vissza, irreveláns kérdésed többször meg lett beszélve. Egyébként már más blogon is, nem csak itt.

2llkedő 2013.10.13. 19:29:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Válaszolj a kérdésre, ne terelj!

Igen / nem

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 19:29:40

@King of Shadows:

Így van Olaszországban és Horvátországban. Eleve vannak képviselői helyek csak a külföldön élők számára.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 19:30:25

@félázsiai 2llkedő:

Olyat kérdezz amire még nem válaszoltam. Mi a kérdésed?

2llkedő 2013.10.13. 19:33:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
""Ismét a szokásos kérdés:

Te beleszólsz a szüleid, gyerekeid, másod unokatestvéredék életébe, ami a mindennapi életüket befolyásolja?""

Erre még nem válaszoltál, mivel ebben már másod unokatestvér is szerepel.

És nem érdekel, hogy a karácsonyi pulykasültről szavaztok-e.

2llkedő 2013.10.13. 19:37:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Ha tudnál egy egyszerű kérdésre válaszolni, akkor válaszolnál, akárhányszor is kérdezik. Mivel nem tudsz, a legegyszerűbb fideszes megoldás, hogy keress utána, már máshol megbeszéltük, stb.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 19:37:56

@félázsiai 2llkedő:

Nem szólok bele, csak a saját ilyen jellegű ügyeimbe szólok bele. De ezt eddig is többször megbeszéltük.

2llkedő 2013.10.13. 19:39:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"csak a saját ilyen jellegű ügyeimbe szólok bele."

Milyen az az "ilyen jellegű ügyed"?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 19:39:20

@félázsiai 2llkedő:

Kivételesen beírtam neked újra a választ. De miért jó ugyanazt többször megkérdezni? Arra számítasz, hogy tegnap óta megváltozott a véleményem?

2llkedő 2013.10.13. 19:39:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Nem szólok bele,"

És miért nem szólsz bele?

2llkedő 2013.10.13. 19:41:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Milyen "ilyen jellegű ügy" van a családodban?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 19:41:18

@félázsiai 2llkedő:

Amire gondolsz. Nem szólok bele szüleim saját ügyeibe, ők sem az enyéimbe. Közös ügy esetében beleszólunk. De ezt 10-szer megbeszéltük már.

2llkedő 2013.10.13. 19:42:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Mi az, ami mindannyiótok életét befolyásolja, és bele kell szólnod? Bele szólsz-e, hogy ki hordja a nadrágot, hogy ki döntsön fontos dolgokban, ki kezelje a közös kasszát?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 19:44:32

@félázsiai 2llkedő:

Nyilván nem szólok bele semmi olyanba, ami csak őket érinti.

2llkedő 2013.10.13. 19:44:46

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Közös ügy esetében beleszólunk."

Mi az a közös ügy, amibe bele szólsz?

És miért nem szólsz bele a szüleid, gyerekeid mindennapjait érintő kérdésekbe te kis kibic? Jogod van hozzá, mivel egy vérből valók vagytok, ami nagyobb kapcsolat, mint a megszerzett állampolgárság.

2llkedő 2013.10.13. 19:45:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Nyilván nem szólok bele semmi olyanba, ami csak őket érinti."

Akkor miért akarsz belepofázni abba, ami téged nem érint?

2llkedő 2013.10.13. 19:45:59

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Miért szólnék bele más dolgába? "

Miért akarsz beleszólni?

2llkedő 2013.10.13. 19:46:47

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Nem veszed észre a hazugságaidat EGOista?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 19:46:54

@félázsiai 2llkedő:

A mindennapok ügyei családi ügyek, a szűk család ügyei, s nem a szülő, felnőtt gyermek dolga.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 19:47:41

@félázsiai 2llkedő:

Sosem pofázok bele abba, ami nem érint engem. Legfeljebb véleményt mondok.

2llkedő 2013.10.13. 19:49:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ha a szüleiddel, gyerekeiddel közös háztartásban éltek, akkor vannak olyan dolgok, amiben közösen kell dönteni, mivel egymásra vagytok utalva. Akkor van jogod beleszólni. Amint külön háztartásban élnek, Ők döntik el, hogy a megkeresett fizetésükkel mit kezdenek. Abba beleszólásod nincs.

2llkedő 2013.10.13. 19:50:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Dehát nem akarok."

Mivel választani akarsz, azt jelenti, hogy bele akarsz szólni.

2llkedő 2013.10.13. 19:50:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Miben hazudtam?"

Érdekeid alapján vagy beleszólsz, vagy nem. Ez nálad az axióma.

2llkedő 2013.10.13. 19:52:29

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Sosem pofázok bele abba, ami nem érint engem."

A magyarországi választások miben érintenek téged?

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.13. 19:53:56

@félázsiai 2llkedő: ... XD

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Az, hogy az általad is választott kormány rád is tudjon kötelezettségeket dobni, ne csak ránk. :)

Gondolom Te sem örülnél neki, ha ott, Bulgáriában(?) a a nyakatokra ültetnék egy olyan pártot, ami nagyságrendekkel durvább, mint az Ataka. Csak, mert az Ataka nem akar például háborúzni, de javíts ki, ha tévedek... :)

2llkedő 2013.10.13. 19:55:11

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"A mindennapok ügyei családi ügyek, a szűk család ügyei, s nem a szülő, felnőtt gyermek dolga."

Az országgyűlési választások a mi elkövetkezendő négy évünkre vonatkozó mindennapi ügyünk. A mi közös háztartásunk, szűk családunk ügye. Nem pedig egy távoli "rokon" ügye.

Ha esetleg csődbe megy az ország (függetlenül, hogy ki viszi csődbe), téged személy szerint mennyiben fog érinteni, azon kívül, hogy telesírod a párnádat?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 19:59:53

@félázsiai 2llkedő:

Tagja vagyok a magyar politikai közösségnek, így e közösség választása az én ügyem is.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:01:23

@King of Shadows:

Minden jogod megvan ehhez külföldi bolgárként, én is mindig szavaztam a bolgár választásokon, amikor Mo-n éltem.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:03:01

@félázsiai 2llkedő:

A magyar országgyűlési választások a magyar politikai közösség, s nem Mo. lakosainak ügye.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.13. 20:03:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ezt nem is tudtam. :) Akkor nem csak nekem jutott már eszembe az ilyesmi, és ezzel még mindkét oldal egyet is tudna érteni. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:03:56

@félázsiai 2llkedő:

"Nem pedig egy távoli "rokon" ügye."

A külföldön élő magyar nem távoli rokon, hanem a politikai közösség egyenrangú tagja.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:06:55

@King of Shadows:

Sokféle megoldás van, nincs egységes recept.

Az EU 28 állam más-más módon áll ehhez.

Van ahol eleve nem szavazhat a külföldön élő állampolgár, csak akkor ha ideiglenesen van távol.

Van ahol ugyanúgy szabazhat, mint a belföldön élő.

S van ahol speciális szabály van. Mo. is ilyen lesz, mert a külföldön élőnek csak 1 szavazata van, míg a belföldön élőnek 2.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:10:59

@King of Shadows:

"mindkét oldal egyet is tudna érteni"

Aki a területi elv és az életvitelszerűség mellett áll ki, annak elfogadhatatlan, ha szavazhat a külföldön élő. Az, hogy külön listára szavaz csak technikai kérdés. Azok a képviselők ugyanolyan képviselők, mint bárki más.

Olaszország már megesett, hogy az egyesült baloldali tömb és Berluscuoni tömbje majdnem ugyannyi szavazatot kaptak belföldön, s a külföldi lista képviselői döntötték el a választást, ugyanis ott az egyik oldal több szavazatot kapott a másiknál.

Gondold meg ebből mekkora botrány lenne Mo-n!

2llkedő 2013.10.13. 20:11:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Igen, beleszólok a saját ügyeimbe."

Először is megdicsérlek, mert most volt először, hogy válaszoltál a kérdésemre.

Milyen saját ügyed van itt Magyarországon?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:13:19

@félázsiai 2llkedő:

A parlamenti választás nem Mo. ügye, mint területé, ez nem egy helyi önkormányzati választás, hanem az egész politikia közösség közös dolga, márpedig a lakóhely nem számít a politikai közösségben való tagság szempontjából.

2llkedő 2013.10.13. 20:14:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Tagja vagyok a magyar politikai közösségnek, így e közösség választása az én ügyem is."

Tagja vagy a vér szerinti családodnak. Az ő életükbe nem pofázol bele, csak azokéba, akikkel nem vagy a véletlenül megszerzett állampolgárságon kívül semmilyen viszonyban.

Azért engedd már meg hogy mi döntsük el, hogy a kullancs, vagy a szúnyog élősködjön rajtunk. De mondhatnánk azt is, hogy mi döntsünk a pallósról, vagy a kötélről.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.13. 20:15:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Csak elméletben mondtam, nincs másik állampolgárságom, a magyaron kívül. :)

Azt értem, hogy oda szavaztál, mert láthatóan kötődsz hozzájuk, viszont egy feltételek nélküli szavazati joggal komoly kockázatok is járnak.

Mármint úgy "feltételek nélküli", hogy ha egyszer megszerezted az állampolgárságot, szavazgathatsz is. Függetlenül attól, hogy maradt-e valami kapcsolatod az országgal, vagy sem. :)

2llkedő 2013.10.13. 20:17:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"A parlamenti választás nem Mo. ügye, mint területé"

A parlamenti választás a Magyar állampolgárok ügye, akik Magyarországon élnek.
A hely az csak ugyan olyan szűkítés, mint a 18 éves korhatár.

Ha tanultál halmazelméletet, akkor rajzolgass krumplikat és rájössz, hogy miről beszélek.

Neked semmilyen személyes ügyed nincs itt!!!!!

2llkedő 2013.10.13. 20:20:13

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"A külföldön élő magyar nem távoli rokon, hanem a politikai közösség egyenrangú tagja."

A külföldön élő unokatestvérem a családom része, távoli rokonom, de nem a közvetlen családom része, akikkel egy háztartásban élek, így ha eljönnek hozzánk, akkor akármilyen rokon is, vendégek, nem egyenrangúak.

2llkedő 2013.10.13. 20:22:30

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"A magyar országgyűlési választások a magyar politikai közösség, s nem Mo. lakosainak ügye."

A magyar országgyűlési választás arról szól, hogy ki hordja a nadrágot a családban, ki kezelje a kassza kulcsát, ki hoz döntést. Mint a te családodban. Viszont azt állítod, hogy nem szólsz bele más dolgába. Itt viszont bele akarsz pofázni. KIBIC-nek KUSS!!!!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:25:03

@félázsiai 2llkedő:

Aki állampolgár, az tagja a politikai közösségnek, s nem kibic vagy távoli rokon. Az állampolgárság egyik lényege a politikai jogok gyakorlása.

2llkedő 2013.10.13. 20:26:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Milyen közös mindennapi gondjaink vannak neked és nekem, amiben közösen kell döntenünk? Mi a saját ügyed itt nálunk? A saját ügyed Bulgurban van, a munkahelyeden, a családodban. De nem itt Magyarországon!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:26:59

@King of Shadows:

Én nem így látom. Az országnak is jó, ha a külföldön élő polgárai tartják a kapcsolatot az országgal, aktívan részt vesznek az ország politikai életében.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:27:40

@félázsiai 2llkedő:

"A parlamenti választás a Magyar állampolgárok ügye, akik Magyarországon élnek."

Szerinted.

Szerintem meg nem.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:28:59

@félázsiai 2llkedő:

"A magyar országgyűlési választás arról szól, hogy ki hordja a nadrágot a családban, ki kezelje a kassza kulcsát, ki hoz döntést."

Ez csak egy rész, de nem csak erről szól a parlamenti választás. Hanem legfőképpen egy politikai közösség képviseletéről szól.

2llkedő 2013.10.13. 20:29:02

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Aki állampolgár, az tagja a politikai közösségnek,"

Hányszor írjam már le, hogy a 18 éven aluli is a politikai közösség része, még sincs szavazati joga, ugyanúgy, mint egy családban, mivel nem ő keresi meg a pénzt, nem ő vállal felelősséget a döntéseiért.

Te semmit nem vállalsz, csak önteni akarsz.

KIBICNEK KUSS!!

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.13. 20:29:12

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Mindent el lehet fogadtatni egy társadalommal, kétféleképpen is.

1: Lassan, megfontolva haladsz előre, és hagyod, hogy minden lépéshez alkalmazkodjanak. Így észre sem veszik, és már ott is vagytok a célnál.
2: Erőből átnyomod az akaratodat, és utána nem engedsz belőle. Ebből balhé lesz, de előbb-utóbb beletörődnek.

A külföldi képviselők meg azért kellenének, hogy az itteniek ne tudjanak olyan könnyen belepofázni az ottaniak dolgába. Akkor lenne valaki a parlamentben, aki rájuk tudna szólni, hogy azt ne!

Mert jelenleg minden párt azzal szórakozik, hogy nagy lendülettel bemasíroz valahova, mond valami épületes baromságot, felrúgja az asztalt, és kirohan mint Zrínyi. Az ottaniak meg "takaríthatnak" utánuk...

2llkedő 2013.10.13. 20:31:34

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Szakaggyá mán el ettől a politikai közösség dumáról. A családi kapcsolat sokkal szorosabb, mint egy szerzett jog.

"Sosem pofázok bele abba, ami nem érint engem. Legfeljebb véleményt mondok."

Miben érint téged az, amibe bele akarsz pofázni?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:33:03

@félázsiai 2llkedő:

A politikai jog nem az állam nagylelkű adománya, melyért a hálás polgár köteles tenni valamit, hanem a polgár alapjoga,

2llkedő 2013.10.13. 20:33:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

A saját életedről a Bulguri választásokon döntesz. Mert az szól rólad.

2llkedő 2013.10.13. 20:35:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"A politikai jog nem az állam nagylelkű adománya, melyért a hálás polgár köteles tenni valamit, hanem a polgár alapjoga,"

Ezt a hazugságot már leírtad.

Annak a polgárnak az alapjoga, aki alanyi jogon állampolgár. A szerzett jogúaknak nem alanyi joga, mivel eleve szerzett jogról van szó egy második állampolgárságnál.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:36:10

@King of Shadows:

Alapvetően nem ellenzem ezt, ez már technikai kérdés csak. A lényeg: ne legyenek megfosztva a szavazati jogtól a külföldön élők, számomra ez a lényeg, mert e diszkriminációval sosem értettem egyet. Melleslege a tv is alapvetően elsumákolta a kérdést, mert a tv 1990 óta elismeri MINDEN magyar állampolgár szavazati jogát, majd azonban hozzátette, hogy egyesek "akadályoztatva vannak joguk gyakorlásában".

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:37:07

@félázsiai 2llkedő:

Azokon is mindig részt veszek. Akkor is részt vettem, amikor Mo-n éltem.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.13. 20:39:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Igen, az szerintem is jó, viszont ahhoz az is kell, hogy átérezzék a döntésük súlyát. Mert így akár a vágyálmaikat is megvalósíthatják biztonságos távolból... :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:40:18

@félázsiai 2llkedő:

"Annak a polgárnak az alapjoga, aki alanyi jogon állampolgár. A szerzett jogúaknak nem alanyi joga, mivel eleve szerzett jogról van szó egy második állampolgárságnál."

Ezt honnan veszed? Mert ilyen szabály nem létezik. Sőt ALKOTMÁNYELLENES lenne bármilyen megkülönböztetés született áll ampolgár és honosított állampolgár között. Ilyen Európában sehol sincs. Ez eleve súlyosan antidemokratikus lenne.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.13. 20:44:01

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Sőt ALKOTMÁNYELLENES lenne bármilyen megkülönböztetés született áll ampolgár és honosított állampolgár között."

Nem lehetsz az USA elnöke, mert nem ott születtél. Én sem lehetek az. Egyiptomé sem, ha jó tudom. Mondjuk egyik sem Európa, de ha ott ilyet lehet...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:47:09

@King of Shadows:

Ugyanez belföldiekre is igaz. Szerinted hányan szavaznak átgondoltan? Kevesen. Az átlag "fújj a rohadt Gyurcsány, csak ő ne legyen!" vagy "fújj a rohadt Orbán, csak ő ne legyen!" alapon szavaz.

Eleve a kérdés abszurd. KEVESEN vannak a külföldön élők. A határontúliak közül, akinek a létszáma kb. 2,5 millió, kb. egyötöd szerzett eddig magyar állampolgárságot. Sosem lesz több ez 1 milliónál. A szlovákiak 95 %-át nem érdekli az egész. S ezeknek scak egy része felnőtt. Talán lesz annyi szavazó a szomszédos osrzágokban, mint a belföldiek 10 %-a.

Plusz akik Mo-ról mentek el, kb. 250-300 ezer ember.

Plusz a régi emigránsok.

Ezek közül hány % fog szavazni? Most először talán sokan, de aztán már csak az, akit tényleg aktívban édrekel a magyar politika.

Tudod mi? Ez az egész a 199 mandátum közül 10 mandátumot sem fog érinteni.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 20:49:11

@King of Shadows:

Igen, előfordulnak ilyen dolgok, jellemzően nagyon korlátozottan van ilyen jogállamokban. Az USÁ-ban pl. csak az elnökre és az alelnökre vonatkozik, hogy nem lehet honosított állampolgár. Szavazati jogban ilyen nincs.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.13. 21:01:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Tudod mi? Ez az egész a 199 mandátum közül 10 mandátumot sem fog érinteni."

Na, ezért is érdemesebb lenne, ha kapnának néhány saját képviselőt. Én alapvetően nem ellenzem, hogy a külföldön élő magyarok is szavazhassanak, csak ne így, ahogy most. :)

Viszont az a pár százalék jelenleg elég ahhoz, hogy a parlamentbe vigyen egy pártot, ami egyébként nem érné el a küszöböt, és ez már érdemben is torzíthatja az eredményt...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.13. 21:16:41

@King of Shadows:

Miért nem mindegy neked, hogy a külföldön élők milyen módon szavaznak? Mi ennek a jelentősége?

A külföldön élők nem valami különleges faj, mely más, mint a belföldiek. Ott is megoszlanak a politikai álláspontok.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.13. 21:38:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Az, hogy nem szeretem az itteni képviselők stílusát a kérdésben. "A szavazatodat kértem, és nem a véleményedet!" felfogást. Ugyanazt játsszák velük, amit Slukkandúr a nyuggerekkel...

Tudom, hogy megoszlanak, ezért is van a fenti helyzet... :)

2llkedő 2013.10.14. 05:49:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Akkor KOTMÁNYELLENES bármilyen megkülönböztetés állampolgárokat illetően, azaz a 18 éven aluliak megkülönböztetése.

Már említettem, hogy a te érveléseid szerint bárki, bármelyik önkormányzatra szavazhatna. Ha én egy másik településen dolgozom, akkor az életem egyharmadát a másik településen élem le, tehát annak a településnek a sorsa érint engem is. Arról nem beszélve, hogy a szabad költözködés jogán bármikor áttelepülhetek egy másik településre, tehát jogomban áll bármelyik település önkormányzatára szavazni.
Mielőtt jönnél a sablon dumáddal, hogy "de az helyi", ízlelgesd az alábbi kifejezést:

Országgyűlési képviselő választás

ORSZÁGgyűlési képviselő választás

ORSZÁG-gyűlési képviselő

ORSZÁG-gyűlés

ORSZÁG
ORSZÁG
ORSZÁG

A fidesz a nagy átkeresztelési versenyében elfelejtette átkeresztelni az Országgyűlést Nemzetgyűlésre.

Amiről te beszélsz, annak a fórumnak az a neve, hogy Magyarok Világszövetsége.

Arra a kérdésemre még nem válaszoltál, hogy hogyan, miben befolyásolja a kis szaros életedet, az, hogy Víz Elek, vagy Hugyo Zoltán a miniszterelnök, hogy a kétfarkú, a rézbagoly, vagy a kurtafarkú kismalac párt adja a parlamenti többséget?

2llkedő 2013.10.14. 05:53:12

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Miért nem mindegy neked, hogy a külföldön élők milyen módon szavaznak? Mi ennek a jelentősége?

A külföldön élők nem valami különleges faj,"

A külföldön élők igenis egy másik faj, ha már másként szavazhatnak.

Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én kerékpárral indulok.

Az axióma attól axióma, hogy alapigazság. Ha már megkülönböztetés van, akkor az nem alapigazság. Ilyen eccerű.

2llkedő 2013.10.14. 05:56:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"1990 óta elismeri MINDEN magyar állampolgár szavazati jogát,"

Kivéve a 18 éven aluliakét. Ők csak 18 év betöltése után válnak teljes értékű állampolgárokká. A kibicek soha nem lesznek teljes jogú állampolgárok.

2llkedő 2013.10.14. 06:53:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Sőt ALKOTMÁNYELLENES lenne bármilyen megkülönböztetés született áll ampolgár és honosított állampolgár között."

A született állampolgárnak alapjoga az állampolgársága (axióma). A honosított állampolgárnak pedig szerzett joga. Ami szerezhető, az el is veszthető. A jog adta, a jog elveheti.

A fidesz árucikké silányította le az állampolgárságot. Bárki vehet a piacon állampolgárságot, ami azt jelenti, hogy kiárusította az országot, a magyar nemzethez már semmi köze.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 08:23:32

@félázsiai 2llkedő:

"Akkor KOTMÁNYELLENES bármilyen megkülönböztetés állampolgárokat illetően, azaz a 18 éven aluliak megkülönböztetése."

Nem az, mivel az életkor alapján lehet különbséget tenni. Lásd jogi cselekvőképesség.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 08:24:17

@félázsiai 2llkedő:

"Már említettem, hogy a te érveléseid szerint bárki, bármelyik önkormányzatra szavazhatna."

Nem, mivel az HELYI választás.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 08:25:13

@félázsiai 2llkedő:

"Amiről te beszélsz, annak a fórumnak az a neve, hogy Magyarok Világszövetsége."

Az egy etnikai alapú civil szervezet, nem politikai közösség.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 08:27:43

@félázsiai 2llkedő:

"A született állampolgárnak alapjoga az állampolgársága (axióma). A honosított állampolgárnak pedig szerzett joga. Ami szerezhető, az el is veszthető. A jog adta, a jog elveheti."

Nézd meg a szabályokat. Nem így van.

"A fidesz árucikké silányította le az állampolgárságot. Bárki vehet a piacon állampolgárságot, ami azt jelenti, hogy kiárusította az országot, a magyar nemzethez már semmi köze."

Nemzetközi gyakorlat állampolgárság adása nagy befektetőknek.

Mo-n ilyen egyébként nincs, nem adnak állampolgárságot nagy befektetőknek.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 08:28:58

@félázsiai 2llkedő:

"Kivéve a 18 éven aluliakét. Ők csak 18 év betöltése után válnak teljes értékű állampolgárokká."

Nem igaz. Akkor válnak cselekvőképessé. De előtte is teljes jogú állampolgárok.

2llkedő 2013.10.14. 08:37:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Nézd meg a szabályokat. Nem így van."

Elvekről, vagy szabályokról beszélünk?

A szabályok jönnek, mennek, ahogyan a kormányok is.

2llkedő 2013.10.14. 08:38:40

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"De előtte is teljes jogú állampolgárok."

Nem teljes jogú állampolgárok, mivel nem szavazhatnak.

2llkedő 2013.10.14. 08:44:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Nem igaz. Akkor válnak cselekvőképessé."

""" A cselekvőképesség fogalma

Biológiai adottság:
szellemi érettség, azaz bizonyos életkor elérése, mindennapi életvitelben való jártasság,
szellemi épség, azaz hogy nem szenved veleszületett szellemi fogyatkozásban, vagy később bekövetkezett pszichés betegségben,
ésszerű akarat-elhatározásra való képesség, azaz alternatívák mérlegelése, választása, következmények számbavétele és mindezeken alapuló felelős magatartás."""

Reád a harmadik vonatkozik.

A kibic felelőtlen magatartást folytat. Éppen ezért kibic.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 08:54:37

@félázsiai 2llkedő:

Mint a kettőről.

Eleve a szabályok alapjai elvek. Szerinted a honosítással szerzett állampolgárság elvehető. Szerintem meg nem, s ezt támasztja alá a nemzetközi gyakorlat is.

A honosítással szerzett magyar állampolgárság egyébként elvehető a szerzéstől számított 10 éven belül egyetlen esetben: ha az állampolgár hamis adatokkal szerezte meg. Még sosem volt erre példa eddig.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 08:56:22

@félázsiai 2llkedő:

Téves. A magyar válsztójog cselekvőképességhez köti a szavazati jogot. Ettől még a cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes állampolgár.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 08:58:11

@félázsiai 2llkedő:

Kiforgatod a szavakat, a külföldön élő képes az alternatívák mérlegelésére, választása, következményeinek számbavételeéreés mindezeken alapuló felelős magatartásra.

2llkedő 2013.10.14. 09:28:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"következményeinek számbavételeéreés mindezeken alapuló felelős magatartásra."

A kibic éppen azért kibic, mert számára nincsenek következmények.

A gyerekeid, szüleid életébe is éppen ezért nem szólsz bele, mert a következményeket ők viselik.

Te mindenféle következmény alól kibújhatsz, mondván, te egy másik állam polgára vagy.

Semmilyen kötelezettséget nincs arra vonatkozóan se, hogy az általad megválasztott élősködőket eltartsd.

Semmiért nem vállalsz felelősséget. Ezért vagy KIBIC!

2llkedő 2013.10.14. 09:30:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Szerinted a honosítással szerzett állampolgárság elvehető. Szerintem meg nem,"

A jog adta, a jog elveheti, ha tetszik neked, ha nem, mivel nem alanyi jog, hanem szerzett jog. Egy állampolgárság az alanyi jog. A többi mind csak adható, és elvehető.

2llkedő 2013.10.14. 09:32:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Érzed már a szádban annak az ízét, hogy

ORSZÁGGYŰLÉS?

Tudod, mit jelent hogy ORSZÁG?

Te nem vagy tagja az ORSZÁGNAK.

2llkedő 2013.10.14. 09:45:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

""""Ország elnevezéssel illetik azt a rendszerint összefüggő földrajzi területet, amelyet a többi ország önálló (szuverén) államnak ismer el.""""
hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1g

"""Az Országgyűlés Magyarország parlamentje, legfőbb hatalmi és törvényhozó szerve, a népszuverenitás letéteményese. Budapesten, az Országházban ülésezik.""""

hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9s

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 09:46:45

@félázsiai 2llkedő:

Az országgyűlési választások nem az ország lakosaira tartozik.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 09:59:13

@félázsiai 2llkedő:

Alaptörvény XXIII. cikk:
"(1) Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen."

De mielőtt azt mondod, hogy ez az új, fideszes alkotmány, íme az előző szabály:

1989. évi XXXIV. tv.:
"2. § (1) A Magyar Köztársaságban az országgyűlési képviselők választásán választójoga van - a (2) bekezdésben említettek kivételével - minden nagykorú magyar állampolgárnak (a továbbiakban: választópolgár).
(2) Nincs választójoga annak:
a) aki cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alatt áll,
b) aki a közügyek gyakorlásától eltiltó jogerős ítélet hatálya alatt áll,
c) aki szabadságvesztés büntetését tölti,
d) aki büntető eljárásban jogerősen elrendelt intézeti kényszergyógykezelés alatt áll."

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.14. 10:15:09

@félázsiai 2llkedő: "A született állampolgárnak alapjoga az állampolgársága (axióma). A honosított állampolgárnak pedig szerzett joga. Ami szerezhető, az el is veszthető. A jog adta, a jog elveheti."

Nem egészen. A született állampolgárságot ugyanúgy el lehet veszíteni, mint a szerzettet (már ahol el lehet). A magyart jelenleg nem lehet (csak le lehet adni), de ezt öt perc alatt módosíthatja a kétharmad, ha akarja...

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Mo-n ilyen egyébként nincs, nem adnak állampolgárságot nagy befektetőknek."

Ahogy vesszük. Ha veszel "x összegért" állampapírt, kaphatsz állampolgárságot. Ezt Rogán terjesztette be, ha jól emlékszem...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 10:21:58

@King of Shadows:

"A született állampolgárságot ugyanúgy el lehet veszíteni, mint a szerzettet (már ahol el lehet)."

Nem veszthető el a magyar állampolgárság. Csak le lehet mondani róla.

Korábban volt lehetőség arra, hogy az állam elvegye, 1950-1989 között. 1990-ban az összes ilyen elvételt a parlament visszamenőlegesen visszavonta.

Még korábban volt olyan is, hogy az állampolgárság megszűnik, 1918 előtt így volt. Megszűnt, ha magyar nő külföldihez ment feleségól és elköltözött az országból.

S megszűnt külföldre távozó esetében is, ha az illető nem jelezte 10 évente legalább egyszer, hogy magyar állampolgárságát nem kívánja elveszteni. Ez a híres Kossuth-eset. Kossuth elvesztette magyar állampolgárságát, mivel nem volt hajlandó nyilatkozni az osztrák-magyar konzul előtt, ugyanis ezzel elismerte volna Ausztria-Magyarországot, mint államot, márpedig ő nem ismerte el. Így inkább elvesztett állampolgárságát.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 10:22:39

@King of Shadows:

"Ha veszel "x összegért" állampapírt, kaphatsz állampolgárságot."

Ez nem igaz. Állandó letelepedési jogot kapsz, nem állampolgárságot.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.10.14. 10:40:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Igen? :O Annak idején a média tele volt azzal, hogy eladó a "zállampolgárság". Például a Jobbiknyikek is visítottak: alfahir.hu/itt_az_uj_fideszes_biznisz_elado_a_magyar_allampolgarsag-20121030 .

Most nézem, hogy ők maguk is letelepedési engedélyt írnak a cikkben. :D Ennyi hülyét egy rakáson...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 12:17:02

@King of Shadows:

Sok a buta ember, aki nem tudja, hogy az állampolgárság és a tartózkodási engedély nem ugyanaz.

Pár éve kedvelt jobbikos téma volt a " rohadék kínaiak megkapják az állampolgárságot, bezzeg az erdélyi magyarok nem" című lemez. Na, az kb. ugyanez a szöveg volt: semmi köze a valósághoz.

2llkedő 2013.10.14. 12:28:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Nem veszthető el a magyar állampolgárság. Csak le lehet mondani róla. "

A szerzett jog elveszíthető, csak törvényt kell hozni rá.

Már láttunk karón varjút, úgy mint a visszamenőleges hatályú törvénykezés.
Vagy a negyven évesen nyugdíjba vonulók esete.

2llkedő 2013.10.14. 12:31:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Felelősen választok, ennyi."

Nem választasz felelősen, mivel nem vállalsz semmiféle felelősséget.

2llkedő 2013.10.14. 12:35:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Az országgyűlési választások nem az ország lakosaira tartozik."

Magyarország parlamentjének a választásáról van nagyba szó. MAGYARORSZÁG-é és nem a magyar állampolgároké. Mint már említettem, van egy szervezet, a Magyarok Világszervezete, ami a magyarokkal foglalkozik, egy politikai intézmény.

2llkedő 2013.10.14. 12:37:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Már említettem, hogy abban a vitában, ami a törvény helytelenségéről szól, ne védekezz a hazug párt hazug törvényére!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 12:55:09

@félázsiai 2llkedő:

Ilyen törvényt jogállamban nem lehet hozni. Utoljára 1989-ben lehetett ezt csinálni. Persze nem-jogállamban bármit lehet, dehát nem erről van szó.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 12:57:12

@félázsiai 2llkedő:

Téves. A Magyarok Vilégszövetséges egy civil szervezet, tagjai nem szavaznak.

A szavazáson pedig nem a magyar nemzetiségűek vagy Mo. lakosai vesznek részt, hanem a magyar állampolgárok.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 12:58:36

@félázsiai 2llkedő:

Szerintem a tv. nem helytelen, szerinted meg az. Ennyi az egész.

2llkedő 2013.10.14. 13:01:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Visszamenőleges hatályú törvényt se lehet hozni, a fidesz mégis megtette. A manyup pénzeket se lehetett volna egy jogállamban kizsarolni, a fidesz mégis megtette. Mindent lehet, csak akarat kérdése az egész.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 13:03:24

@félázsiai 2llkedő:

Valóban, mindent lehet, embereket tömegesen meggyilkolni is, de nem ez a cél. A cél nem a jogállam?

2llkedő 2013.10.14. 13:04:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "De, mindig megfontolom alaposan, hogy kire szavazzak."

Lényegtelen, hogy mennyire fontolod meg a dolgokat, nem vállalsz a döntésedért felelősséget. KIBIC vagy!

Már kérdeztem, hogy ha az ország csődbe megy, akkor az mennyire érint téged, mint saját sorsodat? Azon kívül, hogy telesírod a párnádat? Mennyiben változik meg tőle az életed?

2llkedő 2013.10.14. 13:07:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "A cél nem a jogállam?"

Csak törvényt kell hozni rá, és máris jogilag rendben van az emberek legyilkolászása.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 13:34:51

@félázsiai 2llkedő:

"nem vállalsz a döntésedért felelősséget"

De, vállalok. Sőt, mivel a politika érdekel, az átlag belföldi szavazónál megfontoltabb vagyok.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 13:35:32

@félázsiai 2llkedő:

Így igaz, de az már egy jogtalan jog lesz és egy nem-jogállam.

2llkedő 2013.10.14. 13:46:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "De, vállalok."

Miben merül ki a felelősségvállalás? Abban hogy kimosod a telesírt párnahuzatot?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 13:51:38

@félázsiai 2llkedő:

S te mit akarsz? Egy átlag belföldi hasonló helyzetben van. Egy rakás dolog csak egyes rétegeket érint. Pl. az, hogy épül-e abudapesti metró teljesen mindegy egy balatonfogasi lakosnak.

2llkedő 2013.10.14. 14:00:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Egy átlag belföldi hasonló helyzetben van. "

Egy átlag belföldi szopja a 27%-os ÁFA kulcsot, szopja az EVA megemelését, szopja a szerzett jogú nyugdíjazás eltörlését, szopja az idétlen jogalkotások tömkelege miatti bizalomvesztés következményeit....

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 14:07:11

@félázsiai 2llkedő:

Ez van. Van akit egyes dolgok jobban érintenek, másokat meg nem érintenek. Ilyen egy politikai közösség, sokrétegű.

2llkedő 2013.10.14. 14:17:58

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Van akit egyes dolgok jobban érintenek, másokat meg nem érintenek."

Ez a Magyarországon élőkre igaz. A kibiceket semmi nem érint.

"Sosem pofázok bele abba, ami nem érint engem. Legfeljebb véleményt mondok."

Ennyi jogod van. Véleményt mondani. De nem belepofázni abba, ami téged nem érint.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 14:20:51

@félázsiai 2llkedő:

Mint a politikai közösság teljesjogú tagja, ezt én másképp látom.

2llkedő 2013.10.14. 14:53:58

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Mint a vérszerinti családod teljes jogú tagja másképpen látod.

Politikai közösségnek lehetsz a teljes jogú tagja, ha a gazdasági közösségnek a teljes jogú tagja vagy, azaz a közösségre vonatkozó kötelezettségekben is részt veszel.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 15:04:37

@félázsiai 2llkedő:

A politikai közösség szavazásában veszek részt. A gazdasági közözség szavazásában nem veszek részt. A parlamenti választáson szavazok, az önkormányzatin nem.

2llkedő 2013.10.14. 17:07:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"A politikai közösség szavazásában veszek részt. A gazdasági közözség szavazásában nem veszek részt."

A kettő nincs szétválasztva, tehát a gazdasági közösség szavazásába is beleszólsz.

Tudod? Aki a hatalmon van, annál a pénztár kulcsa. Ő lop. Ő határozza meg a törvényeket, mint például azt, hogy megfoszt-e a szerzett állampolgárságodtól?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 17:16:56

@félázsiai 2llkedő:

A békéscsabai is beleszól a soproni dolgába, azaz ez természetes, de nem ez a lényeg. A lényeg: ki vezesse a közösséget, erről szól a választás elsősorban.

Ha diktatúra lesz, akkor majd esetleg ki lesz találva, hogy X vagy Y legyen megfosztva az állampolgárságától, de jelenleg nem ez a helyzet, nincs diktatúra. S amint az esetleges jövőbeli diktatúra megdől, a demokratikus úgyis visszamenőleg eltörli a megfosztásokat. Mint ez megesett már 1990-ben, amikor a parlament az összes 1945-1990 közti megfosztást egy tolvonással visszamenőlegesen hatályon kívül helyezte, ex tunc hatállyal!

2llkedő 2013.10.14. 17:23:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "A lényeg: ki vezesse a közösséget, erről szól a választás elsősorban."

És kinél legyen a pénztár kulcsa, ki építsen stadiont, autópályát, ki tömje tele a haverok zsebét, ki hozza valójában törvényeket, azaz ki alakítsa azoknak a mindennapjait, akik Magyarországon élnek.

"A békéscsabai is beleszól a soproni dolgába,"

Akkor szólna bele, ha szavazhatna az önkormányzati választáson, de nem szavazhat.

2llkedő 2013.10.14. 17:24:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Ha diktatúra lesz, akkor majd esetleg ki lesz találva,"

Szlovákiában sincs diktatúra, még sem lehet kettős állampolgárság.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 17:28:54

@félázsiai 2llkedő:

Na és? Hoztak egy törvényt, hogy mi a SZLOVÁK állampolgárság feltételei. De nem azt csinálták, hogy elkezdték emberek állampolgárságát elvenni.

2llkedő 2013.10.14. 17:46:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "De nem azt csinálták, hogy elkezdték emberek állampolgárságát elvenni."

Aki Magyar állampolgár akart lenni, attól bizony elvették. Mert a törvény így szól. És törvényt nálunk pillanatok alatt tudnak hozni. Ha véletlenül úgy látják, hogy a határon túliak esetleg még se úgy akarnának szavazni, ahogy az nekik jó, akkor bizony meghozzák a megfelelő törvényt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 17:55:04

@félázsiai 2llkedő:

Ha van is törvény, akkor se lehet azt visszamenőlegesen alkalmazni. Szlovákiában se így csinálták: egyszerűen kimondták, hogy ha egy szlovák más állampolgárságot szerez, akkor elveszti a szlovákot.

2llkedő 2013.10.14. 18:33:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Olyan törvényt alkotnak, amivel meg lehet akadályozni, hogy választhass, oszt kitörölheted az állampolgárságoddal...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.14. 18:39:15

@félázsiai 2llkedő:

Minden lehetséges, de szerintem marad a jogállamiság inkább e tekintetben.

2llkedő 2013.10.14. 18:52:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
És marad az, hogy nem pofázunk bele mások életébe, ahogyan a családon belül sem. Mert az állampolgárok is egy család részei, akik esetlegesen külön háztartásban élnek.