2013.08.12. 16:49
Színház az egész világ?
- Új darab van színpadon a médiában, a Gigászok harca - sokfelvonásos mű, és nem igazán tudható az sem, hányadik színhez tapsolhattunk ma. Az, hogy mi történt a függöny mögött még az előadás kezdete előtt, maximum pletykaszinten jutott el a nézőkhöz, az pedig, hogy amit nézünk, az királydráma vagy inkább bohózat, még nem derült ki, ahogy az sem, a végén ki marad állva a színpadon.
"Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép s lelép : s mindenkit sok szerep vár"(Shakespeare: Ahogy tetszik II. felvonás 7. szín; fordította Szabó Lőrinc)
A színmű két főszereplője Csányi Sándor (aki nem akar visszavonulni, és nem is üzent a kormánynak azzal, hogy eladta minden OTP-részvényét), valamint Lázár János (aki Csányi Sándor szerint nagyon tehetséges politikus). A többi szereplő kilétét egyelőre még homály fedi, ahogy azt sem tudjuk, ki a rendező.
Íme a Gigászok harca, beharangozó:
"Egy-egy bankkonglomerátum születéséről kellene beszélni az elmúlt húsz évben. Arról, hogy hogy jött létre egy magyarnak tűnő nagy bank, annak a vezetője milyen hatást gyakorol a magyar gazdaságra, a magyar társadalomra, a magyar politikára. Polip módjára hogyan hálózza be az országot.” (Lázár János, 2013. március 8.)
"Elmondtam, amit Csányi Sándorról gondolok Fiala Jánosnak, és azt minden szavában fenntartom, sőt megerősödött bennem az a gondolat, amit akkor mondtam. (...) a polipot fenntartom. Az egy nagyon találó hasonlat volt. Azt hittel vallom, hogy egy demokráciában ilyen volumenű gazdasági túlhatalom komoly kockázatot jelent." (Lázár János, 2013. június 21.)
"Néha egy-két ember tesz megjegyzéseket, de ez sosem izgatott nagyon. (...) Lázár urat nem ismerem személyesen olyan jól, de nagyon tehetséges politikus, láthatjuk, milyen jól elintézte a trafikügyet." (Csányi Sándor, 2013. július 24)
"(...) nincs más választásom, mint tudomásul venni a sajtóban tett, rám nézve lesajnáló, lenéző megjegyzését, hiszen mégiscsak ő az ország első számú uzsorása". Majd hozzátette: Csányi Sándor bárhogy is "páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival, természetesen meghunyászkodom, és tudomásul veszem, hogy ilyen-olyan jelzőkkel illet". (Lázár János, 2013. augusztus 12.)
Az egyre látványosabb előadás új csúcspontra érkezett, a bűnbak, valamint kell egy közös ellenség témához: kérdés, vajon milyen következménye lehet annak ma, 2013-ban Magyarországon, ha valakit valaki uzsorásnak nevez? Még az is elképzelhető, hogy a főszereplők beballagnak a rendőrségre (ügyészségre) és feljelentik egymást?
Uzsora-bűncselekmény
381. § (1) Aki más rászorult helyzetét kihasználva olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amely alkalmas arra, hogy annak teljesítése a megállapodás kötelezettjét, a megállapodás kötelezettjének a vele közös háztartásban élő hozzátartozóját, illetve a megállapodás kötelezettje által tartási kötelezettség alapján eltartott személyt súlyos vagy további súlyos nélkülözésnek tegye ki, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az uzsora-bűncselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el.
(3) Uzsora-bűncselekmény elkövetőjével szemben kitiltásnak is helye van.
(4) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki az uzsora-bűncselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja. (Büntető törvénykönyv)
Rágalmazás
226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt, vagy
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el. (Büntető törvénykönyv)
Becsületsértés
227. § (1) Aki a 226. §-ban meghatározottakon kívül mással szemben
a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben vagy
b) nagy nyilvánosság előtt
a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést tettlegesen követi el. (Büntető törvénykönyv)
Vagy ők már régen tudják a végkifejletet, mi pedig simán csak egy olyan kampánydarabot látunk, ami beilleszkedik a szegény elnyomott devizahitelesek kegyeiért folytatott harcba, melynek során a kormányunk a jó apa gondosságával nekimegy a gaz, népet sanyargató bankoknak? Ha már a legnagyobb csapdahelyzetben lévők helyzetét nem sikerül megoldani egyik napról a másikra (a végtörlesztés lehetőségét ugyebár csak kevesen tudták kihasználni), legalább a show-ban gyönyörködjenek?
"Szó, szó, szó"
(Shakespeare: Hamlet II. felvonás 2. szín; fordította Arany János)
Amíg nem tudunk többet, egyet tehetünk - dőljünk hátra és élvezzük azt, amit a színpadon produkálnak nekünk a szereplők, türelmesen várjuk a meghajlást és tapsot, valamint reménykedjünk, a végszámlát nem az adófizetőknek nyújtják be. És nem utolsó sorban morfondírozhatunk az indítékokon, a csapdákon meg a cselvetéseken.
"Mit a csel rejt, kifejti az idő.
A képmutató kudarcot vall utóbb."(Shakespeare: Lear király I. felvonás 1. szín; fordította Vörösmarty Mihály)
A poszt zárása után érkezett legfrissebb hír
Gigászok harca, újabb felvonás:
"Büntetőfeljelentést tesz Csányi Sándor Lázár János ellen - mondta a NOL megkeresésére az OTP sajtófőnöke. A tájékoztatás szerint Csányi nemcsak büntetőeljárást kezdeményez Lázár ellen, de polgári pert is indít. Erre a döntésre Lázár azon kijelentése nyomán jutott, amelyben az ország legnagyobb uzsorásának nevezte a bankvezért a miniszterelnökséget vezető államtitkár, hozzátéve, hogy Csányi a devizahitelesektől megszerzett milliárdjain páváskodik. " (nol.hu, 2013. augusztus 13.)
Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.
Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nandras01 2013.08.13. 03:02:23
lázár hozta a formáját, - pisi, kaki, "humor" - csányi elegánsan lemosta a pályáról.
nem gondolom, hogy csányi szentéletű teréz anya lenne, de ezt a menetet ő nyerte.
hot-spot (törölt) 2013.08.13. 08:08:48
Kár,hogy ebben unalmasak a jelenetek.
hot-spot (törölt) 2013.08.13. 08:11:04
ursus artos 2013.08.13. 11:34:34
csárli hárper 2013.08.13. 11:44:31
s 2013.08.13. 11:46:39
Miért? Tudsz itt még valakit, aki fizet?
s 2013.08.13. 11:49:46
V.ö. orbánnak a kádári diktatúrával nem az volt a problémája, hogy diktatúra, hanem az, hogy akkor még nem ő volt a főnök, hanem Jani bácsi.
dr kíváncsivagyok 2013.08.13. 11:50:25
A darabot rendezi : Orvbán Viktor
s 2013.08.13. 11:51:39
s 2013.08.13. 11:57:49
- Pénz. Hatalom. Befolyás. Intellektuális ítélőképesség. (a negyedik helyre csúszott, pedig ha minden bukik, akkor ez van legelöl) Állóképesség. (Al Capone mondta egyszer: Nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja. Mondjuk ő azt is hozzátette: Még ma éjjel a hamvaitokra fogok vizelni.)
Azt gondolom, mindezek alapján lézerjani áll vesztésre. Egy jéghideg sörben simán fogadnék csányi győzelmére.
Tyreo 2013.08.13. 11:57:53
Érdemes elolvasni:
444.hu/2013/07/23/csanyi-sandort-orban-viktor-ugratja/
Vombatus Ursinus 2013.08.13. 12:13:05
Gera 2013.08.13. 12:25:40
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.13. 12:39:30
CSENDES 2013.08.13. 12:47:32
Csányi feljelenti a rágalmazót, beperli a becsületsértőt.
Mi meg végignézzük.
Jofiu 2013.08.13. 12:55:14
: DD
Nekem egy pincsi jut eszembe amelyik eleget nyalta a törtetörpe kreatív vállalkozó gazdit, így most következmények nélkül csahoghat míg el nem fogyott a levgője, néha néha egy harapást is megenged magának.
Addig van hangja míg nem fordul a belemenős gazdi sorsa.
belekotty 2013.08.13. 12:55:51
kaskala 2013.08.13. 12:56:12
CSENDES 2013.08.13. 12:59:53
Csányi alatt több mint 20 éve jövedelmezően működik. Micsoda különbség4
csepke 2013.08.13. 13:02:33
gabest1 2013.08.13. 13:06:34
kaskala 2013.08.13. 13:08:47
az itt nem számít semmit, hogy mi volt, vagy mi lesz az indok.
laci_52 2013.08.13. 13:15:35
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.13. 13:24:31
Netuddki. 2013.08.13. 13:35:15
- Most, hogy szólsz sanyikám, alaposan át kell gondolnom a dolgot...
Csumpitáz Béla 2013.08.13. 13:36:19
s 2013.08.13. 13:37:47
tobeor 2013.08.13. 13:46:01
A Csányi-Lázár kirakatharc bulvártémának remek, de a jelentősége nulla.
Közben meg senkinek nem tűnt fel, hogy Lázár beismerte, hogy elkúrták az EU-s pénzeket:
444.hu/2013/08/13/lazar-berugta-a-kincstar-ajtajat/
Magyarországon semmiféle beruházás nincs EU-s pénz nélkül, a beruházásokat finanszírozó pénzek 97%-a EU-s forrás. Nincs máshonnan pénz, az államkincstár üres, a gazdaság áll, az ország csóró, sehol semmi csak az ugar meg a megszorítások.
Magyarországra az EU-tól az EU-s pénzek 15 programon keresztül folynának. Ebből a 15-ből 13 leállt! Az EU befagyasztotta ezeket a sorozatos szabálytalanságok és bénázások miatt! Ezt tegnap elismerte Lázár is! A maradék kettőből egy épp most ürül ki, az utolsó meg egy kis technikai pénz a bürokrácia működtetésére, abból a gazdaság nem lát semmit.
Azaz lényegében sikerült leállítani az EU-s pénzeket, ezen több száz milliárd ft-ot veszíthet az ország.
Na ennek van jelentősége.
De Lázár dobott nektek egy jó kis cirkuszt gumicsontnak, ti meg rágjátok...
Egy igaz ember 2013.08.13. 13:47:16
Fight!
Kacsura 2013.08.13. 13:56:39
Marhára igazad van.
béla a görög (törölt) 2013.08.13. 14:15:32
Mikrogigász :)
Csányi etette őket 8 évig.
Muzsikok közt 2013.08.13. 14:31:29
Igy oligarcházhatnak majd a ballibák reggeltől estig, estétől reggelig az 1/3ért.
is 2013.08.13. 14:35:02
Muzsikok közt 2013.08.13. 14:35:33
Na, ti vagytok a közönség, idióták!
Hajrá Fidesz, hajrá Csányi!
Muzsikok közt 2013.08.13. 14:36:31
sas70 2013.08.13. 14:40:07
röf 2013.08.13. 14:43:48
Övé lett a saját maga által vezetett bank részvényeinek többsége.
Csányi megvetette a sarkát, mikor el kellett döntenie, hogy bankár lesz, vagy normális magyar.
Maradt bankár.
Manapság pedig nem jó itt bankárnak lenni.
És azért valljuk meg öszintén: a bankoknál /és úgy eigentlich a pénzembereknél/ mocskosabb népség jelenleg nem található a Tejútrendszerben.
Kacsura 2013.08.13. 14:50:00
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.08.13. 14:53:42
É2I 2013.08.13. 14:58:21
Az így játsszuk ki az államosítás rémképét.
1. felvonás
Csányi urat megkérjük, hogy adja át szépen az OTP-t.
Csányi ur nem adja, nem adhatja, sok a részvényes, azt így ő nem teheti. De.
Csányi úr kitalálja, hogy hogyan mégis.
2 felvonás
Csányi úr elmondja a tervet. Ahhoz, hogy az ő pénze megmaradjon, de a fidesz a nép pénzéhez hozzájusson, úgy hogy a nép azt önként adja, a következők kellenek:
Csányi úr váratlanul eladja a részvényeit, így pénzénél marad. Földet vesz rajta, ez indoknak is megfelel, de a valóságban is jól fial. A nép nem ijed meg, csak egy kicsit esik az árfolyam.
3. fejezet
Lázár úr színre lép. Polip.
Csányi úr egy kis intermezzót rendez.
Lázár úr megbízást kap Orbán úrtól, hogy menjen neki Csányi úrnak. Nem is sejti, hogy Orbán úr mindezt leegyeztette a Csányi úrral.
Uzsorás.
4. fejezet
Csányi úr perel, ez érthető.
Csányi úr bejelenti, hogy nem kívánja még csak a gyanúját sem fenntartani, hogy ő uzsorás, felhagy a bankszektorral.
Eladó az OTP.
5. fejezet
Kinek van pénze? A nyugati bankoknak esze ágában sincs a jelenlegi adók tudatában bankot venni. Magyar vállalkozó nem jelentkezik, szóltak nekik: Nem jelentkezik!
6. Még mindig nincs vevő, fogy az emberek türelme, ki fogja a pénzüket kifizetni.
Orbán színre lép: A magyar emberek érdekében megveszi a Magyar Állam!
Orbán a jóságos!
Csányi el, euró milliárdokkal, arcán enyhe mosoly.
7. fejezet
Orbán elégedett, zsebében az OTP az emberek adóforintjaiból. Csányi Sanyi bácsi sem haragszik rá. És a nép is hálás.
végjáték
Az OTP részvények szépen emelkednek, rekord ár!
Lázár úr nyilatkozik.
A részvények mélyrepülésben. Ugrik az emberek pénze.
Jenyei 2013.08.13. 14:58:23
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.13. 15:25:11
belekotty 2013.08.13. 15:26:18
- Ebben semmi gyanús nincs, ez a dolgok normál menete hogy a bank elszelel a betétesek és az adófizetők pénzével.
"Csányi alatt több mint 20 éve jövedelmezően működik. Micsoda különbség4"
- Na ez az ami gyanús!
belekotty 2013.08.13. 15:29:44
Lord Snow 2013.08.13. 15:30:43
Jolka40 2013.08.13. 15:38:55
Na ennek van jelentősége."
Hát most akkor van szabadságharc, vagy nincs szabadságharc?
Csumpitáz Béla 2013.08.13. 15:45:12
s 2013.08.13. 16:33:06
s 2013.08.13. 16:38:10
Azért az van.
Ha nem is mindig úgy, ahogy azt Lenin elvtárs gondolta.
De azért van.
Jelenkori átirata: nem orbán elvtárs fingja a passzát szelet. Szeretné pedig, de mégse.
s 2013.08.13. 16:42:19
röf 2013.08.13. 18:26:19
Vagyon szerinti lista, 2013 (milliárd forint)
Hely Név Vagyon Vagyon Változás*
1. Csányi Sándor 135 135 0
2. Bige László 130 110 +20
3. Gattyán György 118 98 +20
4. Várszegi Gábor 110 125 -15
5. Demján Sándor 90 105 -15
6. Veres Tibor 83,5 79,5 +4
7. Széles Gábor 83 79 +4
8. Leisztinger Tamás 77 81 -4
9. Rákosi Tamás 75 - új
10. Wáberer György 72 66
Van még kérdésed, vagy visszaülsz a lócára a gunyhó elé....?
birkakhoz 2013.08.14. 05:23:57
birkakhoz 2013.08.14. 05:29:17
JO STROMANNAK LENNI ES KEZELNI ORBAN HATALMAS LOPASSAL SZERZETT VAGYONAT KI TUDJA MEG A VEGEN MAS FOGJA ELVEZNI AZ EZER MILLIARDJAIT!!!!!
simicska egy senkihazi stromann szinten mint meszaros lorincz futes szerelobol polgarmesterke, vagy a jogasz nyergeske aki szinten stromann vitezy is az torocskei is es kehetne sorolni a sok elvtelen gazembert aki ORBAN PENZET VAGYONAT CEG BIRODALMAT KEZELI!! UGYE AZT SENKI NEM GONDOLJA KOMOLYAN , HOGY SIMLICSKA IRANYITJA A KEZELHETETLEN MEGALOMAN ELMEBETEG ORBANT?