véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngMától új időszámítás kezdődik a választási kampányban - már nemcsak az a kérdés, ki milyen kormányprogrammal indul jövőre, milyen üzeneteket fogalmaz meg és milyen ígéreteket tesz a különböző érdekeltségű választói csoportoknak, hanem az is, ki kit mivel fenyeget meg.

"Bár a földtörvényt múlt héten elfogadta az országgyűlés, az indulatok azóta sem csillapodtak a parlamentben. A mai ülésen, napirend előtt Vona pártelnök a Jobbikból azt közölte, a múlt heti pulpitusfoglalásuk csak „egy unortodox lépés volt”, az igazi ribillió azonban most kezdődik.

A közeljövőben tervezett politikai akcióikat nem részletezte, de a távolabbi jövőre nézve tett egy ígéretet: ha a Jobbik kerül hatalomra, akkor Vona minden olyan képviselőnek, aki megszavazta a földtörvényt, elkobozná a teljes vagyonát." (fn.hir24.hu)

A kemény szavak előre vetítenek egy igen kemény választási kampányt - és annak ígéretét, hogy a jelenlegi kormánypárti politikusok bizony saját vagyonukkal lakolnak az általuk elfogadott törvényekért. És ez még csak az első lépcső - a vagyonelkobzást ugyebár valamiféle indokkal kell ellátni, innen már csak egy macskaugrás a totális büntetőjogi felelősség vizionálása, a kollektív büntetés a kormánypárt tagjai és szimpatizánsai és családjaik számára.

Természetesen a földtörvény-megszavazáson túl kell majd lépnie a Jobbiknak, ha következetesek akarnak lenni: indulhat a törvény szövegének megalkotói elleni hajtóvadászat, az alkotókat befolyásoló személyek lobbijának kikutatása és az ő kérdőre vonásuk, vagyonelkobzásuk is. Ha az igazi bűnösöket akarják megtalálni, nem szabad leragadniuk a pártfegyelmes gombnyomogatóknál, az értelmi szerzőket is fel kell deríteniük, személyük elleni vádakat nyilvánosságra kell hozniuk márcsak a többiek elrettentése céljából: így járhat az, akik önös érdekeket nézve a hazája érdekei ellen dolgozik. És mindezt egymással szövetkezve, hiszen ki is gondolná, hogy egy ilyen horderejű törvény egyetlen befolyásos ember akaratát tükrözi?

És vajon mit várnak majd el a választópolgárok a Jobbiktól? A földkérdés a lakosság többsége számára érdektelen - de ott van például a trafikmutyi, a jelenlegi fideszes közbeszerzési politika és még számos terület, amin bizony lehet vendetta-gyanús ügyet találni. És aki keres, az talál is, a Jobbiknak nincs más dolga, csak az össznépi bosszúhoz egy forródrótot (email-címet) üzemeltetni, garantáltan jönnek majd a javaslatok a Fidesz-kormány károsultjaitól, kit miért kellene felelősségre vonni, kit szeretnének pellengérre állítva templom egereként viszontlátni.

A Fidesz és vezéreinek hozzáállása Pandora szelencéjét nyitotta ki - mert lehet 17 millióra büntetni egy parlamenti pártfrakciót egy ribillióért, de ezt olyanokkal szemben tette, akik tudvalevőleg a legjobb mozgósító erővel és nagyszerű közösségi média kapcsolatokkal rendelkeznek. A Facebook-on a Jobbiknak 108 ezer kedvelője van (a Fidesznek 35 ezer) - egy hírt több százezer állampolgárhoz el tudnak juttatni anélkül, hogy a közszolgálati médiumok bármelyikét is igénybe akarnák venni. Vona Gábornak is személy szerint mintegy 98 ezer híve van a közösségi oldalon, ráadásul úgy, hogy őt bizonyos körökben nem erősen ajánlott szeretni (ellentétben például vezető fideszes politikusokkal). Ha bármilyen politikai akcióra is készül a Jobbik, bizony egy-két óra alatt több tízezres nagyságrendű választóhoz jut el közvetlenül - és akkor még nem beszéltünk a helyi pártszervezetek és mindenféle civilnek álcázott politikai szervezetek aktivistáiról.

A Fidesz hihetetlen nagy segítséget nyújtott ahhoz, hogy a Jobbik szimpatizánsainak számát növelje és elősegítse, sőt, szalonképessé tegye a párt radikalizálódását. Mert vajon melyik sógor-koma-jóbarát klub által kitaszított választópolgár ne értene egyet azzal, bűnhődjön az, aki az ő vagyoni romlását, üzletvesztését, megélhetési problémáját okozta ráadásul úgy, hogy eközben a másik oldal csak gyarapodott? Hogy a "bűnös" politikusok is veszítsék el a vagyonukat, ne csak azok, akiknek kárára eddig politizáltak? És tudjuk, a fülkeforradalom kétharmadának jó része bár a Fideszre szavazott anno, de nem arra, amit kaptak - az átlagválasztók egy része bizony rosszul járt, és ezzel már ők is tisztában vannak. Ezeket az embereket nem fogja meggyőzni a "Magyarország jobban teljesít" szlogen, nem érdekli őket, milyen levelet kapnak személyesen Orbán Viktortól, az viszont annál inkább, lakoljon meg az összes bűnös, akinek köszönhetik jelenlegi filléres problémájukat és annak látványát, egyes kiválasztottak hogyan sokszorozzák meg milliárdjaikat. És nehéz lesz az elmúlnyócévre kenni a földtörvényt, a közbeszerzési lenyúlásokat, az iparágak tönkretételét és bizony a trafikmutyi örkényi világát is.

A Jobbik láthatóan nem fél kihasználni azt a helyzetet, amibe a Fidesz pillanatnyi felindulása és át nem gondolt döntése lökte - a 17 milliós büntetéssel kapcsolatban közölték, inkább adják a Heim Pál Kórháznak, mintsem képviselői pogácsákra költsék (tegye fel a kezét, aki nem ért ezzel egyet!), és miután Kövér László kitiltotta őket az irodáikból, a képviselői irodaház aulájában nyitották meg „kényszerirodáikat” és közleményt is kiadtak, ők bizony dolgoznak:

"A Jobbiknál nem szünetel a munka, annak ellenére sem, hogy Kövér László kitiltotta a jobbikos asszisztenseket és tanácsadókat a munkahelyükről. A frakció kényszerirodákat nyitott a képviselői irodaház bejáratánál, a képviselők a korlátnál lévő asztalok belső, kitiltott munkatársaik pedig a külső felén foglalnak helyet. Az irodák minden nap 8-tól 17 óráig nyitva lesznek, egészen addig, amíg a házelnök vissza nem vonja a kollektív büntetésként kiszabott rendelkezést. A képviselők tehát továbbra is elérhetők a választópolgárok számára is, várunk minden érdeklődőt a képviselői irodaház aulájában lévő kényszerirodáinkban." (Facebook)

És hogyan akarja ez a várható küszöbön álló radikalizálódást Orbán Viktor és a Fidesz ellensúlyozni? Napfényes-pacsis képekkel? Újabb rezsicsökkentési ígéretekkel? Egy-két díjjal szélsőjobbos művészeknek? Hogyan akarja majd bizonyítani, minden egyes kormány-lépés Magyarország érdekében történt, a pályázati pénzek elosztása és a közbeszerzések úgy korrektek, ahogy vannak, a föld-, trafik- és üzemanyagmutyi is csak szélsőjobb vagy épp liberállibsi képzelgés? Hogy teljesen rendben van, ha az osztogatások során "nem fordítanak hátat saját támogatóiknak", csak azért, hogy ők ne kapjanak politikai támadást, a hívek kistafírungozása pedig szükségszerű velejárója a demokráciának? Kinek és mit osztogatnak majd, hogy a különböző döntések miatt feldühödött nép ne álljon be Vona Gábor mögé és ne akarja először a vagyonukat, aztán ki tudja még mit? 

Vona Gábor olyan húrokat penget, ami tuti értő fülekre talál - és ha ügyesen lavíroz az elkövetkező hónapokban, bizony jelentősen növelni tudja majd híveinek számát (ráadásul a neve még nem használódott el kormányzati pozícióval összefüggésben), a bosszú mint cél akár még nyerő is lehet, igazi, könnyen érthető , mindent überelő kormányprogram. A baloldal meg gondolkodhat, milyen reális alternatívát tudnak adni ...

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr485378834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amadeus62 2013.06.26. 13:22:05

varaljaszovetseg.hu/h100.html

Remélem a figyusz elveszítette szavazói igen nagy részét az alföldi területekről (HB, BK, Cs, B, JNSZ megye...)

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.06.26. 13:48:07

A FIDESZ az utóbbi idökben nagyon sok politikai baklövést követ el. Ez azt jelenti, hogy vagy biztosak a gyözelemben vagy biztosak a vereségben.

A Jobbik megerösítése egyrészt baklövés, mert FIDESZ szavazót is veszít, másrészt meg nem, mert a liberális szocialista pártok, valamint az erösen nemzeti szocialista pártok között Magyarországon nem lesz szövetség.

A jelenlegi választási törvények miatt viszont mindenképpen szövetség kellene a kormányváltáshoz.

A FIDESZ nem bánja, ha több ellenzéki párt is van, ha ö maradhat hatalmon.

Amadeus62 2013.06.26. 14:13:13

"A FIDESZ az utóbbi idökben nagyon sok politikai baklövést követ el. Ez azt jelenti, hogy vagy biztosak a gyözelemben vagy biztosak a vereségben."

Vagy csak simán balfaszok.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.06.26. 17:00:54

@Amadeus62: Lehet, hogy szabadságon van pár olyan PR-es, akik eddig nemigen követtek el ilyen hibákat.
De valószínübb, hogy a játszma már lefutott. Vagy annak tartja a felsövezetés.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.26. 19:38:24

Szerintem a Fidesznek kellemetlen lenne ismét kétharmaddal nyerni, így ezúttal a sima többségre mennek csak. Ha meg van 55 % mandátum, tök mindegy, hogy kik osztoznak a 45 %-on.

A szélsőjobb és a polgári demokrata oldal úgysem fog egymással megegyezni, ez ugyanis mindkét fél számára öngyilkos akció lenne. (Lásd erről a jelenlegi bolgár helyzetet, ahol de facto ez megtörtént!)

A tanulság szerintem: a lengyel modellre van szükség Mo-n. Ott ugyanis a helyi Fideszt nem a baloldal győzte le, hanem egy jobboldali konzervatív-liberális párt. Azaz 2014-2018 után szükséges lenne egy Fidesz-ellenes jobboldali párt kialakítására. A baloldal kompromitálódott, nincsenek ötletei, s képtelen nyerni. Ellenben egy új jobboldali párt erre képes lehet.

Husz_János_Puszita 2013.06.26. 22:11:06

Nem mondanám, hogy nem jut eszembe gyakran a lakolás.
Pedig nem vagyok Jobbik szimpatizáns.

Mindfield 2013.06.27. 10:39:38

"Most emeli drasztikusan a Fidesz a Jobbik támogatottságát?"

Nem igazán. Ugyanis a Jobbik az csak a Fidesz politikájának a mellékterméke, ami az őszödi beszéd hatására kicsit túl jól sikerült. Ha önkéntelenül is, de a Fidesz kreálta a Jobbikot, a nagy radikalista idők elmúlásával a Jobbik is el fog múlni. Ugyanis a Fidesz tudja azt, amit a Jobbik nem, hogy ha hangulatot akarnak, akkor azt gerjeszteni kell, nem fog magától jönni. Most a Fidesz minek gerjesszen hangulatot, jól elvannak ők maguknak, a Jobbik pedig túl kicsi ahhoz, hogy utcára vigyék az embereket. Ugye nekik nincs ingyen vonat. Azon kívül a Jobbik túl őszinte, túl radikális, a magyarnak kell egy kis sunyiság, természetéből fakadóan.

Blogger Géza 2013.06.27. 10:47:52

Hát ez szerintem bolhából elefánt. A Jobbikra a felmérések szerint most kevesebben szavaznának, mint 3 éve, legjobb estben visszanyerhetik régi szimpatizánsaikat. És ha növekedik a Jobbik szavazótábora, akkor sem biztos, hogy a Fidesz kárára. Majd meglátjuk, mit mutatnak a felmérések.

TGabi 2013.06.27. 10:49:16

Épelméjű ember nem szavaz a Jobbikra. Ez normál esetben alapértelmezett.

Gogol 2013.06.27. 10:51:57

Dehogy növeli. A Jobbik szerencsénkre monoton buzi-zsidó-cigány pocskondiázó politikájával elérte, hogy csak félálomban tekintsen rá a szavazópolgár, és akkor is csak röviden. Egy unalmas, fantáziátlan buta párt.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.27. 10:53:43

@Blogger Géza: felméréseknek nem hiszek. A szimpátia arányát illetően a választásoknak sem, mivel a többség manapság a seggével szavaz. (értsd: ül rajta szavazás helyett)

Fejesrob 2013.06.27. 10:54:28

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"A tanulság szerintem: a lengyel modellre van szükség Mo-n. Ott ugyanis a helyi Fideszt nem a baloldal győzte le, hanem egy jobboldali konzervatív-liberális párt. "

Teljesen egyetértek. Ez Lengyelországban könnyű, a kommmunistákat a döntő többség (nem véletlenül) utálja, a liberális pedig nem a hazai - hazaáruló típus, hanem alapból nemzeti.

Nálunk ez még kb. 15 év.

Fejesrob 2013.06.27. 10:55:07

@Gogol: Meg fogsz lepődni mennyit érnek majd el az önkormányzatin.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.27. 10:57:07

@Fejesrob: különösen, ha - hála a tettestársaidnak, te tetű - mindenféle felújításhoz kénytelenek lesznek az önkormányzatok újabb, vagyoni alapú adót bevezetni.
Fognak nektek örülni az összes szavazók, de nagyon.

netnepper 2013.06.27. 10:57:55

@Gogol: Álmodozz csak barátom, te vélhetően magyarország helyett valahol dél-amerikában élhetsz, hogy ennyire nem észleled a hazai valóságot...

Erikson 2013.06.27. 10:58:40

@TGabi:Ugyan, magyarázd már el nekünk hogy kire szavaz az épelméjü ember.

Borenbukk 2013.06.27. 10:59:16

"ha a Jobbik kerül hatalomra, akkor Vona minden olyan képviselőnek, aki megszavazta a földtörvényt, elkobozná a teljes vagyonát."

Es ha a inkabb a Jobbikos kepviseloket tartoztatnak le? Mondjuk mert nem szavaztak meg a foldtorvenyt, ami "nemzeti erdek". Az osszes olyan idiota, aki szivesen felrugna a jogallamot, meg az egesz demokratikus hulyeskedest elfelejti, hogy ha ezeket vegre sikerul megszuntetni, akkor nem feltetlenul o fogja epp a szabalyokat hozni.

netnepper 2013.06.27. 11:03:28

@Borenbukk: Rosszul tudod, a jogállamiságot éppenhogy megerősíti, ha a hazaárulókat szigorúan megbüntetik.

Gogol 2013.06.27. 11:03:30

@netnepper: Nem álmodozok, unom ezt a pártot, ennyi.

Frizuravarjú 2013.06.27. 11:05:09

@TGabi: azt te honnan tudod a sorvadt agyaddal, hogy mit csinál egy értelmes ember?

Gogol 2013.06.27. 11:05:14

@Fejesrob: Unalommal és monotóniával még senki sem nyert választást. E pártnak pedig nincs témája a buzikon, zsidókon, cigányokon kívül. Alföldi Róbertnek kb 40szer akkora sajtófelülete van mint az összes Jobbikosnak együttvéve. Ennyi.

Borenbukk 2013.06.27. 11:06:04

@netnepper: Es hogy ki a hazaarulo, azt majd te megmondod, ugye?

Frizuravarjú 2013.06.27. 11:06:30

@Gogol: És az említett rasszokat éltető, kiemelten támogató pártok nem unalmasak számodra? Vajon miért nem?! :)))))

netnepper 2013.06.27. 11:07:23

@Gogol: Teljesen mindegy, hogy te mit unsz, vagy éppen nem unsz.
Lazán 1 millió másik hazai polgár számára viszont nagyon is érdekes a párt.
Ennyi.

Gogol 2013.06.27. 11:08:13

@Frizuravarjú: Egy pártot se tudsz mondani, amelyik kizárólag ebben a témában nyilatkozik, még, ha pozitívan is. Nem a téma a lényeg, hanem a fantáziátlanság. Gondolom ez világos.

Fejesrob 2013.06.27. 11:08:57

@Gogol: A kuruc szerintem látogatottabb mint bármelyik ballibsi, vagy fideszes weblap.
Ennyit az unalmasról.

Gogol 2013.06.27. 11:08:59

@netnepper: Ezt te honnét tudod? Ha én se lehetek biztos, akkor te se, ez logikus. Csak kommentelgetünk. Igaz?

Gogol 2013.06.27. 11:09:31

@Fejesrob: Tényleg? Mellékelnél kimutatásokat, vagy higgyem el csak úgy?

CSENDES 2013.06.27. 11:12:10

@Gogol: Szerintem Morgás Joga nem erről ír. Nem zsidóznak, nem buziznak (e pillanatban). Ellenben "társadalmi igazságérzetre" alapoznak a "földüggyel" kapcsolatosan. Persze szerintetek nincs föld-ügy, nincs trafik-ügy, nincs pofátlan pályázatok ügye, nincs itt semmi látnivaló...

netnepper 2013.06.27. 11:12:31

@Borenbukk: Már megmondták mások, csak nem figyeltél. Hazaáruló az, aki olyan földtörvényt terjeszt be és szavaz(tat) meg, amely strómanok által lehetővé teszi a föld átjátszását külföldi, illetve hazai nagytőkés érdekcsoportok számára. A helyben lakó családos gazdálkodni kívánók ellenében...

_most_ 2013.06.27. 11:14:02

@Fejesrob: xd, persze, jóhogy nem azt találod ki, hogy a kuruc-ot többen látogatják mint a facebook-ot :D

Gogol 2013.06.27. 11:17:22

@CSENDES: Társadalmi igazságérzet Magyarországon? Ne röhögtess. Nem látom a gazdák vonulását, mint annak idején, pedig most érvenyesebb lenne. Mindent a Fidesz irányít, itt nem választással lehet majd változtatni, hanem forradalommal. Az viszont még odébb van. Egyébként is lényegtelen mit köhög a Jobbik, mert az új választási törvény a nagy formációknak kedvez, nem a kis pártoknak. A Jobbik talán bekerül, de még az se biztos, mivel ha a választások közeledtével nem nő a támogatottságuk szépen felszalonnázza őket a fidesz. Egy ilyen félig bűnöző, félig értelmiségi pornópártban csak látszat az összefogás. A pénz motiválja őket is.

Frizuravarjú 2013.06.27. 11:17:33

@Gogol: Kizárólag?? Te honnan tájékozódsz, balfék? :)

KisGenyo 2013.06.27. 11:19:30

Ezt az "elszámoltatást" már a rendszerváltáskor meg kellett volna csinálnia egy akkor sajnos nem létező erős ellenzéknek. Törvényileg kimondva, hogy az előző rendszer vezetői és rokonaik a hatalom közelébe se kerülhessenek. Ez az akkori jogi "keretek" közé is jobban betehető lett volna, mint most az EU-s jogba. Ezután még 2 kormányváltásnak így kellett volna történnie. Mostanra virágzó, átlátható, élhető, országunk lehetne...

De sosem késő ezt elkezdeni. Az igaz, hogy ez nem lenne éppen demokrácia, de az sem az ami most megy. Az EU-val meg valahogy úgy kellene megállapodni, mint svájc, vagy izland. Mászkálhat ide-oda bárki, nincs vám, de azért tulajdonképpen egy teljesen független ország legyünk. Ezek a dolgok még 5letszinten sem merültek fel eddig csak a jobbiknál....

Borenbukk 2013.06.27. 11:20:00

@netnepper: Es ha azt mondjuk, hogy eppen a foldtorveny meg nem szavazasa a hazaarulas? Azt probald megerteni, hogyha ilyen eszkozoket adsz a hatalom kezebe, akkor holnap ellened is hasznalhatjak.

koborvadász 2013.06.27. 11:20:07

Minek ezen vitázni!
Választások előtt az egész képviselő gárdát ( pártfüggetlenül ) bele kell lőni a Dunába.
A következő széria tudná, hogy mihez tartsa magát.

A Frranciák levágtak annó pár nemes buksit, azóta rend van.

Itt sose lesz rend míg öröklődik a rabláshoz való jog.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.06.27. 11:20:41

@CSENDES: igen, erről van szó, a társadalmi igazságérzetre apellálásról. És vajon hány választóban fogalmazódott meg már az igény, és merül fel még a hátralévő időben a vendettára? Ha az elviekben jobboldali Fidesz nem dob elég csontot az egykori kétharmadának, valószínűleg sokan - mélyebb átgondolás nélkül - még jobbra sodródhatnak

Amadeus62 2013.06.27. 11:21:15

@Gogol:

Szerinted a földtörvény megszavazása utána az alföldi gazdák, kisvárosiak, falusiak kiállnak a fityisz mellett? Hisz ezeknél a legerősebb a narancspárt (illetve VOLT) Pont ők szarják le a rezsicsökit, ugyanis ezt csak a panelprolik eszik.

Gogol 2013.06.27. 11:22:28

@Frizuravarjú: Átlagpolgárként nem ásom le magam a magyar sajtó szennyébe. Ott nyilván differenciáltabb a helyzet azonban azt ki olvassa? Egyébként lényegtelen. A kuruc infót is kicsinálják, vagy megzsarolják, megvan rá a törvény.

Borenbukk 2013.06.27. 11:23:14

@KisGenyo: "Törvényileg kimondva, hogy az előző rendszer vezetői és rokonaik a hatalom közelébe se kerülhessenek."

Milyen vezetoi es rokonsagi szintig?

Gogol 2013.06.27. 11:23:35

@Amadeus62: Nem tudhatom, ahogy te se. Demonstrációkat viszont nem látok, pedig volt példa traktoros vonulásra Pesten nem is olyan régen. SZóval csak találgathatunk, miközben nagyon konkrét gyomrost kaptak. Ez azért mutat valamit.

Borenbukk 2013.06.27. 11:25:33

@koborvadász: "A Frranciák levágtak annó pár nemes buksit, azóta rend van."

Ezen a renden eleg sokan vitatkoznanak veled. Meg a par nemes buksi utan rogton egy csomo forradalmar buksi kovetkezett a hatalom koruli tulekedesben.

Amadeus62 2013.06.27. 11:27:39

@Gogol:

A fityisz pont azokkal baszott ki (többek közt) akiknél a legnagyobb volt a bázisuk: alföldi megyék, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar...Hiba azt gondolni, hogy ezzel a "szabadságharcos" stílusukkal a Jobbiktól vesznek el szavazókat. Szerintem fordítva lesz. A jobbikos sem annyira hülye, hogy ne jönne rá, hogy a fityisz szalámitechnikát alkalmazva Kisgazdapártot akar csinálni belőlük. Legalábbis remélem.

Gogol 2013.06.27. 11:28:34

@koborvadász: Nyilvánvalóan semmit nem tudsz a francia forradalomról.

Elijah_Baley 2013.06.27. 11:29:11

sztem a jobbik elég esélytelen, volumenre kell menni, a nyuggereket kéne megfogni, nem azt a pár tesztoszterontúltengéses kispöcsöt aki kurucra veri a moncsi elött...

Gogol 2013.06.27. 11:31:03

@Amadeus62: Vannak kisvárosi fideszes ismerőseim. Semmi jelét nem látom annak, hogy meginogna a hitük. A fidesz éppen ebben ügyes. Lsd trafik. Látják, hogy lopnak a fideszesek,d e azt hajtogatják, hogy viszont így egészségesebb lesz a nemzet. Ilyen blődliket adnak be operettközönségüknek, és működik.

Meridian74 2013.06.27. 11:31:06

@Mindfield: "Ha önkéntelenül is, de a Fidesz kreálta a Jobbikot, a nagy radikalista idők elmúlásával a Jobbik is el fog múlni"

nem jól fogalmazol. A Jobbik úgy kreálódott hogy a fidesz, mszp, szdsz és mdf karöltve elcsalta a rendszerváltoztatást.

Amíg nem lesz tényleges változás, amíg szarakodás lesz az emberek többségével, addig lépésről-lépésre, fokozatosan erősödni fog a jobbik. Ugyanis sokan még ma sem látják be azt, hogy ha igazi és javunkra szolgáló változást akarunk, akkor csak egy oldal maradt, a radikális. De holnap már páran fel fogják ezt ismerni, holnpaután meg még többen, és így tovább... ma még sok a rövidlátó, de előbb avgy utóbb, kényserből, vagy előrelátólag, rá fog jönni a többség is, nincs jobb választás, mint a Jobbik.

A jobbik akkor fog megszűnni, ha már nem lesz szükség radikális megoldásokra. Vagy ha nem is szűnik meg, mérsékelődni fog a politikájuk. Ma szükség van a radikális megoldásokra, mert már így is elég későn van elkezdeni a tényleges változtatásokat, de viszont sohasem késő ezt elkezdeni, csak napról-napra fájdalmasabb lesz.

Ez olyanmint a fájós fog. Ha fáj el kell menni a fogorvoshoz, aki lehet hogy ki fogja húzni. Félünk tőle, de ha ma nem megyünk el, akkor holnap már lehet hogy feldagad a fél arcunk, és akkor már tényleg el kell menni, és akkor már nem lesz más megoldás, mint a húzás... ma még lehet hoyg menthető az a fog, és kifúrják, betömik. De holnap már... mi lesz?

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.27. 11:32:37

@Meridian74: ha jól emlékszem, a jobbik úgy alakult, hogy a legtöbb helyen kiközösítették a ma már nácinak nem nevezhető, rasszista, erőszakos, tahó seggfejek csürhéjét és kellett nekik egy párt.

Amadeus62 2013.06.27. 11:33:18

@Gogol:

Ez viszont szomorú. Megbánják még ezek, hogy hitelt adnak ezeknek a mocsadékoknak a szavaikra. Csak az a baj, hogy mi is szívunk, nem csak ők.

koborvadász 2013.06.27. 11:34:17

@Borenbukk:
Hm?!
Persze, persze. Mégis egységesen tudnak sztrájkolni, ünnepelni stb.
A Franciák legnagyobb gondja az, ami a hasonszőrű államoknak.
Mégpedig az egykori gyarmatokról betelepültek.
Addig jó vol míg nyúzták őket.

De nem ezen van a hangsúly! Itt nem lesz addig rend, míg következmény nincs az arcátlan rablásnak.

Pl.: Magyar foci ( jó! Tudom, ilyen nem létezik. )
Túl vannak fizetve a teljesítményükhöz, eredményeikhez képest. Ülnek az állóvízben s aki kitörne, mert másként gondolkodik azt visszarántják.
Vagy kilökik.

Gogol 2013.06.27. 11:35:00

@álfirkász: Ez nem így van. Sokféle ember van a jobbikban, értelmiségitől a pornószínészen át a bűnözőig. Egy közös van bennük, kell nekik valami bűnbak, mert szar az életük és nem tudnak szembenézni vele.

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 11:37:44

A jobbik sosem fog megszűnni.
Azzal riogatni, hogy drasztikusan emelkedik a támogatottságuk, hülyeség.
A közvéleménykutatások szerint stagnál, sőt kicsit csökken.
Azt ugye nem gondolod komolyan, kedves cikkíró, hogy ők fognak nyerni 2014ben?ne röhögtess..

Gogol 2013.06.27. 11:38:37

@Sexual Harassment Panda: sosem fog megszűnni? :-D Minden megszűnik barátom, de ez már filózófia..

2013.06.27. 11:41:47

@Mindfield: "Ugye nekik nincs ingyen vonat. Azon kívül a Jobbik túl őszinte, túl radikális, a magyarnak kell egy kis sunyiság, természetéből fakadóan"

A magyar csak szimplán hülye, megrögződésből szavaz, nem észből, vagy ami méginkább fontos ezekben a hazug mocskos időkben: érzésből! Az ész ahhoz kéne, hogy legalább végignézzünk azon honnan indultunk, hol vagyunk, és hová tartunk, összekötni a három pontot a koordinátarendszerben, és levonni a konzekvenciát: ideje lenne megszabadulni azoktól, akik trágyadombra tették az országot, az elmúlt 22 évben. Épp elég idő telt el ahhoz, hogy mindenki ráeszméljen: ezektől nincs értelme bármit várni akárhány köpönyeget vesznek fel, és akármit mondanak. Rendszerváltás bajnaival? ho-ho-ho. Orbán a nemzet megmentője? Bruhahaha.

A Jobbik szerintem már bizonyította számtalanszor, hogy megérett a feladatra, bár széllel szemben hugyozni nehéz, és jelen pillanatban minden pártnak szálka a szemében, de aki nem rájuk szavaz, az egész egyszerűen idióta, és végtelenül ostoba. És ehhez nem ész kell, hanem némi nemzeti érzés, meg belátás.

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 11:44:59

@Jankove: Ja, nyilván..Aki nem úgy gondolkodik mint te, nácikám, az rohadt hazaűrúló, és majd a dunába fogjátok lőni..
Hihető.hu...

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.06.27. 11:45:55

@Sexual Harassment Panda: nem azt mondtam hogy nyer, hanem hogy megváltozik a kampányígéretek iránya (a bosszú ígérete a méz a madzagon) és ennek társadalmi kihatása egyelőre még nem ismert.

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 11:46:10

@Gogol: :)
Igazad van, én arra gondoltam, hogy mindíg kell egy jó kis szélsőjobboldali párt.Hogy jobbiknak, vagy Miépnek hívják, tök mindegy..

Elijah_Baley 2013.06.27. 11:47:05

@Jankove: ez teljesen logikus.
fogadjunk, öt éve még lelkes fidesz támogató voltál, de pár éve kiábrándultál belőlük, mert elárulták a nemzeti vonalat és most jobbikos vagy :)

koborvadász 2013.06.27. 11:47:42

@Gogol:
Persze! Semmit! Te meg nem tudsz szövegérteni!
Amúgy nem hiszem, hogy arról kéne értekezni, hogy mit tudok a Francia forradalomról vagy mit nem tudok.

Csak annyit amennyit tanultunk róla s amit önszorgalomból elolvastam róla.

De te kapásból az ember értelmét támadod.

Én nem minősítettelek.

A persze, persze. Az helyeslés volt, hogy igazad van abban de a hangsúly még mindig kis hazánkon van.

Ez a veszélyes az írásban. Leírok, gondolok valamit. Te olvasod és azt érted amit te bele szeretnél látni.

Olyan ez mint a verselemzés. Ahányan olvassák, annyi félét jelenthet.
Mégis a tanórán a tananyag szerinti magyarázatot akarják rád kényszeríteni.

Na de hagyjuk!

Gogol 2013.06.27. 11:48:13

@Jankove:

Érdekes a posztod, az elején azon dühöngsz, hogy a magyar érzésből szavaz és nem észből. Majd felhívod a figyelmet, hgoy szavazzunk a Jobbikra érzésből és nem észből.

Ez persze nem csoda, mert ugyan mivel bizonyította a Jobbik, hogy képes lenne a kormányzásra? Semmivel.

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 11:48:13

@morgás joga mindenkit megillet:
Bocsánat.Igen, ebben igazad van.Szerintem aki jobbikos, az már eddig is az volt.
Normális ember amikor meglátja milyen arrogánsan fenyegetőzik vona a parlamentben pontosan látja hogy ugyanígy végeztetné ki a hazaárulókat a cuvil életben ha hatalomra kerülne.
Inkább szavaznék fekete pákóra, vagy győzikére, mint rá..

Meridian74 2013.06.27. 11:53:24

@Jankove: a jobbikra szavazni nem nemzeti érzés kell, hanem észszerűség.

Az hoyg nácizzák, rasszisztázzák az egy bevezt szokás, amikro jobb ötletük nincs, mivel sározzák be őket.

Meg lehet figyelni, a nácizás olyan mint a zsidózás. Egy szitokszó, nem több csupán. A szó valódi értelme már rég hitelét vesztette, mivel ma akik nácik, azokat nem is nácizzák, hanem börtönbe csukják többnyire garázdaság végett, de nem a nézeteik miatt, hanem a tetteik miatt.

dbeata 2013.06.27. 11:53:48

A kérdés az, hogy tudja-e megfelelően csatornázni erejét a Jobbik, vagy szétforgácsolódik a haszontalan hadakozásban.

Gogol 2013.06.27. 11:54:28

@morgás joga mindenkit megillet: Szerintem ott tévedsz, hogy azt hiszed, hogy az embereknek objektív az igazságérzetük. Azonban egy vesztessel is el lehet hitetni, hogy nyertes. ez pusztán kommunikáció kérdése. Lsd: "Magyarország jobban teljesít." A gazda azt hiszi, hogy rosszul járt, és nő a jobbik támogatottsága? Hát majd a földesúr bemegy és egy tál lencséért megveszi a szavazatát, vagy megfélelmíti, hogy, ha jön a Jobbik ez meg az lesz.

politikus-omm 2013.06.27. 11:55:06

Csak az a bibi, hogy a fidesz 3 hónapja nő, a jobbik meg csökken.

Persze változhat.

zengjen a dalunk fajtárs 2013.06.27. 11:55:42

A Jobbik most igazából nem a Fidesztől, hanem az LMP-től, illetve a vele konkurens helyzetbe került PM-től akar elvenni szavazókat. A módszerek ismerősek: blokád, kiemelt helyszínekre koncentrálva (parlament, képviselői irodaház bejárata) a kis létszámú támogatói tiltakozást.
A radikalizmus hitvallása bármelyik oldalon ugyanaz: kevesen vagyunk de hangosan csináljuk

Amadeus62 2013.06.27. 11:56:24

Ha lenne esze a Jobbiknak, Bp-t célozná meg mint fő kampányhely, mert ott gyenge, nem ismerik őket annyira mint vidéken (lásd: 2010-es eredmények)

politikus-omm 2013.06.27. 11:58:08

@Amadeus62: Majd ha listázzák a zsidókat a parlamentben akkor egyből megnő a Bp-i támogatásuk.

Gogol 2013.06.27. 11:58:39

@Amadeus62: Ugyan már, Budapest egy tök toleráns város, itt nem rúgnak labdába, és ez nem véletlen.

koborvadász 2013.06.27. 12:00:47

@Gogol:

Ez? :-)

Tudod! Csak egyszer kéne pártfüggetlenül tekinteni az intézkedésekre.

Anélkül, hogy valamelyik vezér idológiáját követve tekintenének az emberek a dolgokra.

Sokkal jobb lenne ez a kis ország, ha az emberek nem egymást osztanák. Ott fent ezt használják ki.

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 12:00:51

@politikus-omm: ez igaz, de ez nem véletlen!Budapesten erre nem vevők az emberek, míg vidéken, ahol időseket rabolnak ki nap mint nap, és roszabbak az életkörülmények, ott fogékonyabbak az emberek..

Szerintem nincs reális esélye a jobbiknak arra, hogy kormányt alakítsanak.
Az egyetlen esély, ha koalícióra lépnek valakivel.A fidesz sztem kizárt, az mszp-vel sztem nem.

bgp 2013.06.27. 12:01:04

@politikus-omm: Erre mondják azt, hogy fideszt választó, te szopni jársz ide.

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 12:02:13

@Gogol: teljesen igaz!
Itt nincs olyan szembetűnő nyomor, mint vidéken bizonyos helyeken, ahol mélyszegénységben élnek emberek, és cigányhordk vegzálják őket nap mint nap.

politikus-omm 2013.06.27. 12:02:22

@bgp: Ti meg a választásra jártok szopni..:)

Gogol 2013.06.27. 12:02:48

@koborvadász: Nézz utána ennek: "A forradalom felfalja saját gyermekeit."

politikus-omm 2013.06.27. 12:04:03

@Sexual Harassment Panda: Miért lenne a fidesz kizárt? Csak a fidesznek nem lesz szüksége rájuk, valószínüleg. De ha a fidesznek koala kell az szvsz csak a Jobbik lehet.

Gogol 2013.06.27. 12:05:14

@politikus-omm: Az nem lesz, mert akkor pápá Néppárt, és azt nem vállalják be a Jobbik miatt. Túl sok lóvé.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.27. 12:05:45

@Jankove: a jobbik egy dolgot bizonyított, hogy semmi keresnivalójuk európai ország parlamentjében, önkormányzataiban.

Meridian74 2013.06.27. 12:07:02

@Sexual Harassment Panda: ezzel te még nem győztél meg semmiről sem.
Ha nácizni akarsz te akár egy színzsidó embert is lenácizol.

Mit szólsz pl. David Cole-hoz, aki echte zsidó és tagadja a holokausztot abban a formában, ahogyan azt ma hírdetik? Őszerinte lényegében a holokasuztot azért kreálták, hogy elfedjék a szövetségesek németeknél is nagyobb gazemberségeit...
www.youtube.com/watch?v=WpUQiYbhK_g

Gogol 2013.06.27. 12:08:12

@Meridian74: Ebben nincs semmi újdonság. Három féle zsidó van. 1. a vallásos 2. akit nem érdekel a zsidósága 3. a véresen antiszemita zsidó

Amadeus62 2013.06.27. 12:08:17

@álfirkász:

Ezt szerintem a szavazók döntik el. Amíg "odafentről" nem tiltanak, tilthatnak(!) be pártot, addig nincs baj.

politikus-omm 2013.06.27. 12:11:11

@Gogol: Lótojt, az otthoni kormányzás minden pártnak fontosabb mint az EP-s frakció.

De ez a koala valószínütlen, ha így megy tovább megint fidesz 2/3 lesz.

www.origo.hu/itthon/20130626-tarki-nem-er-a-fidesz-nyomaba-az-ellenzek.html

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 12:12:18

@politikus-omm:
Talán azért kizárt, mert O.V azt nyilatkozta a Zsidó-Kongresszuson, hogy ezelképzelhetetlen.
Vona gábor is kizárta,régebben.
Ha ennek ellenére mégis megtennék, sztem a saját szavazóikat árulnák el.
Főleg most, hogy a jobbik nekiment a fidesznek, innen nem tudnak visszatáncolni.
atv.hu/cikk/20130503_orban_kizarta_hogy_barmikor_is_koaliciora_lepjenek_a_jobbikkal?source=hirkereso
ezek után , ha mégis koalíció lenne, az teljesen szebemenne annak, amit eddig mondott.
Továbbá nincs közös programjuk sem.
a fidesz nem antiszemita, illetve a két párt véleménye teljesen eltér az eu-tagságunkról.
A fidesz kiáll mellette, (igen, hiába hisztiztek, sosem kérdőjelezték meg az eu- tagságunkat, sőt mindíg kiálltak mellette)
A jobbik pedig egy Svájci/Norvég mintát szeretne.
Abban az esetben tudnám L-képzelni, ha a jobbik megszelídülne.

koborvadász 2013.06.27. 12:14:21

@Gogol:
Kikérdezed majd? :-D

Valahogy mégis működnek azok a francos nyugati demokráciák.
Ott is megcsinálják az arcpirító ügyeiket.
Mégi életteret és élhető országot hagynak a népnek, akiket képviselnek és akikből élnek!

Nálunk ez sosem volt így. Most sincs így!

Remélem így lesz!

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.06.27. 12:16:02

@Sexual Harassment Panda: nem teljesen világos, ha egy politikus kizár valamit, az később miért ne következhetne be. Ha hatalomról meg pénzről van szó, vajon a hatalom és a pénz győz, vagy a választói?

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 12:17:00

@Meridian74: nem akarlak meggyőzni!
Isten ments!
A jobbik demagóg, ostoba, idegengyűlölő.
A legnagyobb problémám az eu-ellenesség.
Agyra főre hangoztatják hogy azonnal ki kell lépni.
Nos, sajnos én ebben nem értek egyet.
Ha kilépünk, miből fogjuk visszafizetni az összes támogatást, amit felvettünk?
Hova fogjuk eladni a termékeinket, ha megszűnik az eu-s piac?
És ami nekem a legfontosabb, a szabad munkavállalás is megszűnik.
Lehet riogatni népszavazással, de nem hiszem hogy az emberek ki akarnának lépni.
Jelenleg nem reális a kilépés.
Ha majd mi is olyan szintem leszünk mint Svájc, és a jobbik megoldást kínál az említett problémákra, én leszek az első, aki a kilépés mellett voksol majd.

Gogol 2013.06.27. 12:18:20

@politikus-omm: hogyne, meg a német gazdaságnál is fontosabb az otthoni, meg a nyugat-európai külkapcsolatoknál, na ne röhögtess... Láthatóan fogalmad sincs erről.

politikus-omm 2013.06.27. 12:18:29

@Sexual Harassment Panda: Valszeg igazat mondott Orbán, mert nem kell a Jobbik.

De ha kellene - www.origo.hu/itthon/20020227marnem.html

akkor koalázna.

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 12:18:32

@morgás joga mindenkit megillet:
Ez igaz, de olyan heyzetben, ahol ennire kiáll az antiszemitizmus ellen, nem hiszem, hogy a jelenlegi formában szembeforduljon azzal, amit idáig mondott.
Ha a jobbik megszelídül, és eu-konform lesz akkor lehetséges, de ez kizárt.

Gogol 2013.06.27. 12:19:22

@koborvadász: Nálunk 40 év kommunista elnyomás volt.

politikus-omm 2013.06.27. 12:20:10

@Sexual Harassment Panda: A köV: EU parlament tele lesz Eu szkeptikus pártokkal. Köszönhetően a balfasz válságkezelésnek és a csökkenő Eu büdzsének.

Gogol 2013.06.27. 12:20:16

@politikus-omm: Egyetlen esetben lenne opció, ha keletre talált volna támogatókat, de mivel nem talált, ez nem opció.

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 12:21:05

@politikus-omm: értem, de a jobbik nem a miép.
Kardinális kérdésekben nem értenek egyet.Teljesen más a program.
A jobbikkal nem lehet nemzetközi színtérre kiállni.Ha most lehazaárulózták a fideszt, akkor hogyan kötnek vele koalíciót??!!
Nem értem.

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 12:22:21

@politikus-omm: Az önmagában nem probléma, sztem.A szkepticizms, kételkesés sztem nem rossz dolog!

netnepper 2013.06.27. 12:24:18

@Borenbukk: "Azt probald megerteni, hogyha ilyen eszkozoket adsz a hatalom kezebe, akkor holnap ellened is hasznalhatjak. "

Akkor hozom a rossz hírt, az általad említett eszközöket már 2010-ben a hatalom kezébe adták és úgy hívják, hogy 2/3-os parlamenti többség.
Talán nem figyeltél fel rá, de éppen most használják fel mindenki ellen, aki nincs belül a körön.

politikus-omm 2013.06.27. 12:26:06

@Sexual Harassment Panda: Hogyne lehetne. Az EPben sokkal radikálisabb pártok és emberek is vannak mint Vona.

A program aszerint változik, hogy ki hány szavazatot kap..:))

De ne OFFoljunk, ez nagyon valószínütlen.

politikus-omm 2013.06.27. 12:28:17

@Sexual Harassment Panda: EU ellenesből EU szkeptikussá szelídül a legkeményebb náci is, ha kap egy miniszteri, államtitkári, EP képviselői posztot.

Sőt arra is vót má példa hogy rabbi lett a Jobbikosból..:D A világ tele van csodával.

2013.06.27. 12:31:10

@Gogol: kuruc.info/r/6/61613/
De egyébként guglizd ki, hogy 'kuruc.info látogatottság' és kapsz rengeteg forrást.

koborvadász 2013.06.27. 12:31:33

@Gogol:
Hány éves is vagy?
A 40 év elnyomásában szocializálódtak a jelen politikusai.
Szüleik nagy része párttag volt.
Sőt maguk is az MSZMP-ben, KISZ-ben voltak érdekeltek.

Akár bal akár jobb.
Akkor most mi van?

Amadeus62 2013.06.27. 12:34:16

@HUN_Sector:

mno, magyarhírlap, népszabadság, atv, népszava...ezek mind pátlapok. Majd akkor örömködjenek, ha az Indexet, hvg-t megelőzik.

Gogol 2013.06.27. 12:37:38

@HUN_Sector: Küldj, linket, nekem ez egy keresést nem ér meg, ne haragudj.

Meridian74 2013.06.27. 12:37:40

@Sexual Harassment Panda: pont a probléma lényegét nem érted...
"Ha majd mi is olyan szintem leszünk mint Svájc,"

Soha nem leszünk svájc, ha azt folytatjuk, mint eddig. Ha meg már most olyan lennénk mint svájc, akkor a jobbik már nem is létezne.

Gogol 2013.06.27. 12:40:01

@politikus-omm: A miép nem ugyanaz, mint a Jobbik, tévednék? a Jobbik európa szerte náci pártként ismeretes, akivel még a modern szélsőjobb se fog össze, mivel az nem antiszemita, hanem iszlám ellenes (ellentétben a Jobbikkal).

Sir Galahad 2013.06.27. 12:42:26

Ez így hülyeség. Az történt, hogy a Jobbik volt az egyetlen ellenzéki párt, amelyik úgy reagált a földtörvényre, ahogy az egy ellenzéki párttól várható - a többiek ezt a ziccert kihagyták. Ha ettől nő a Jobbik támogatása, az a Fidesznek nem biztos, hogy rossz: még mindig a kisebbik rossz, ha csalódott szavazóik a Jobbikhoz mennek, mintha a kormányképes alternatívát inkább jelentő baloldalhoz.

Amadeus62 2013.06.27. 12:42:53

@Gogol:

Lol, mivel jobb/rosszabb egy iszlámellenesség mint egy zsidóellenesség?

koborvadász 2013.06.27. 12:43:14

@Gogol:
Ennyi?!
Nem is vártam többet!

Na! További szép napot!

Gogol 2013.06.27. 12:43:29

@Amadeus62: Semmivel. Ezt miért tőlem kérdezed?

Gogol 2013.06.27. 12:44:09

@koborvadász: Nem értem mire írtad, azt írtam azért vagyunk lemaradva a nyugattól mert 40 év komcsi elnyomás volt, erre jött egy teljesen értelmetlen válasz.

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 12:44:49

@Meridian74:
Tudom hogy hülye vagyok, de kérlek magyarázd már el!
A jobbik minden héten kimondja, hogy ki kell lépni a zeuból! , és tudják a frankót, és legalább beszéljenek róla a parlamentben, de ennél tovább sosem jut, mert a fidesz! azonnal kiáll és megmondja, hogy számunkra öngyilkosság a kilépés.
Sosem tudjuk +, hogy ők hogyan kívánnák rendezni a dolgokat.
Egyszer említették, hogy a schengeni tagságunkat meg akarják tartani, továbbá a szabad munkavállalást és tanulást is.Erre a fidesz leoltotta őket (asszem a Tibi) hogy nem vagyunk sem Norvégia, sem Svájc.
Én tulképp támogatnám az ötletet, de az nem világos, hogy miből fogjuk visszafizetni a támogatásokat, azt pár 1000milliárd ft-ot, illetve , tekintve hogy a magyar export 80-90%-a az euba megy, sőt a magyar gdp 50%-át a német vállalatok adják, ha ez kiesik, miből fogunk megélni?

Amadeus62 2013.06.27. 12:49:43

@Sexual Harassment Panda:

"mert a fidesz! azonnal kiáll és megmondja, hogy számunkra öngyilkosság a kilépés."

Vagyis csak egy színjáték a narancsosok részéről az EU ellenesség és a "szabadságharc". Valójában ugyanolyan talpnyalók mint az elődeik voltak, csak burkoltabban csinálják.

politikus-omm 2013.06.27. 12:50:07

@Gogol: A miép nem ugyanaz mint a jobbik, az tény. Az is hogy a nyeu-i jobb inkább bevándorlóellenes. De ettől a Jobbik is odakerülhet ugyanúgy, ha megválasztják.

Gogol 2013.06.27. 12:52:38

@HUN_Sector: Köszönöm. Ha jól látom ez két éve volt, küldenél frissebbet?

Gogol 2013.06.27. 12:54:23

@HUN_Sector: nem jól láttam. A google statisztikák egyenesen 2010-esek. a jelenről beszélgetünk itt.

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 12:54:25

@Amadeus62: Nem hinném.
Csak ők a saját lrdekeiket képviselik, és próbálják érvényesíteni.
Sosem hallottam a kormánypártiaktól, hogy megkérdőjelezték volna az eu-tagságunkat..
Ha rosszul tudom, szóljatok!

Amadeus62 2013.06.27. 12:57:46

@Sexual Harassment Panda:

Akkor eldönthetnék, hogy mit akarnak, mert az, hogy a köcsög orbán olyat nyilatkozik, hogy jól jártunk az EU-val, meg nem kell kilépnünk, közben meg támadja ezerrel, az nem buli. Az elmebetegségre utal. Mondjuk ő az is, ez tény. Ha nem akarunk kilépni, akkor mégiscsak jó az EU, nem?! De akkor mi a faszért támad? Most akkor mi van?!
Az van, hogy ezek elmebetegek. Pont.

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 13:00:15

@Amadeus62: Nos, valóba van igazság abban amit mondasz.Valószínűleg az nem tetszik neki, hogy az eu sok dologba beleszól, de ha kilépnénk, az drasztikus lenne ránk nézve, talán még a kormány is belebukna.
(arról meg egyáltalán nem vagyok meggyőzve, hogy egy népszavazáson a kilépés mellett döntenénk)
Szóval, szabadságharcolunk, de az előnyök jól jönnek.

2013.06.27. 13:02:58

@Gogol: Google analitics-re épülő statisztika van még: kuruc.info/r/6/13593/

Aztán van egy ilyen (elvileg friss): visitorsworth.com/www.kuruc.info

Van, ahol 308.000 megtekintés szerepel: superiortrip.com/y/kuruc.info

sitevaluesite.com/s/kuruc.info

De ez énszerintem tök lényegtelen most. Amúgy is, úgy vélem, hogy a pártrendszert fel kell számolni akár erőszakkal és retorzióval és kizárólagosan ismert szakemberekből álló, országos listáról beválasztott képviselőket kell a parlamentbe ültetni, akik a mindenkori minimálbér maximum négyszereséért dolgozhatnának. (Egyébként is, 100 fő bőségesen elég lenne a parlamentbe) - Tudom, tudom, utópia.

Amadeus62 2013.06.27. 13:07:32

@Sexual Harassment Panda:

Vagyis szemét módon kihasznál mindenkit, akit csak tud, hogy érvényesítsék a SAJÁT érdekeiket (ami nem az ország és a nép érdeke) És eközben az agyhalott szavazóiknak behazudják, hogy ez-meg az majd jó lesz az országnak, azok meg szépen bekajálnak mindent, meg elkezdenek szapulni minden EU-s szervezetet, hogy kettős mércét alkalmaz az EU, meg gyűlöl minket (ami egyébként egy bunkó hazugság) Ekkora szemét, szarkavaró, sunyi, hazug miniszterelnökünk még sosem volt szerintem. Ezt halála még a pokolba se fogják beengedni. Hülyékkel veszi körbe magát - mint selmeczy, matolcsy, szijjártó meg a többi nyomorult akik csimpánz módjára zabálják a vezér faszságait, gondolkodás nélkül mindent aláírnak, kinyilatkoznak. Ejj sosem lesz itt normális világ, amíg ezek itt vannak...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.27. 13:18:03

@Gogol:

Ez országfüggő. Van ahol a szélsőjobb antiszemita, van ahol meg filoszemita, s van ahol semleges e kérdésben. Még Kelet-Európában sem egységes ez.

politikus-omm 2013.06.27. 13:18:09

@HUN_Sector: kizárólagosan ismert szakemberekből álló, országos listáról beválasztott képviselőket kell a parlamentbe ültetni, akik a mindenkori minimálbér maximum négyszereséért dolgozhatnának

- Szeretnéd megnégyszerezni a korrupciót?
- Egyébként ezt komolyan gondolod?
- szakemberek nem képviselőnek valók, milyen szakembereket kapsza minimálbér 4xéért?
- ki választ meg szakembert?

politikus-omm 2013.06.27. 13:19:11

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Filoszemita szélsőjobb csak Izraelben van...:)

Attól hogy vki utálja az arabokat nem lesz filoszemita.

Gogol 2013.06.27. 13:20:03

@HUN_Sector: Igen, én úgy látom ezek is 2010-es adatok. Mindenesetre 300ezer látogatottság az 3% (nem beszélve arról, hogy nyilván nem csak Jobbikosok látogatják az oldalt, hanem szörnyülködők is, főleg választási évben) tehát erre nem alapoznék.

Amadeus62 2013.06.27. 13:21:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Az antiszemitizmus meg inkább szociológiai, mintsem pártszimpátia kérdése. Elég sok szoci szavazó van, aki zsidóellenes. A tipikus munkásszocik szinte mind ilyenek, ennek ellenére az mszp-re szavaznak és nem a jobbikra. Én is ismerek ilyet. A cigányellenesség a liberálisokon kívül mindenhol jelen, minden társadalmi rétegben.

politikus-omm 2013.06.27. 13:22:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A dzsobbik egyébként is inkább anticionista, nem antiszemita. Tekintve hogy Mo- egyik jövőbeli rabbiját nevelték ki..:))

Persze ezen az image-en még dolgozniuk kell.

politikus-omm 2013.06.27. 13:27:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Elhiszem. Antwerpen meg zsidó város. De ez speciális azt hiszem.

ntracer · http://ujnemzedek.blog.hu 2013.06.27. 13:50:47

Ennyi retardáltat... ezért vannak mindig tolvajok a porondon. Mi lenne ha inkább a földtörvényt objektívan kezdenétek vizsgálni az ostoba okfejtés helyett, mindjárt kiderülne, hogy melyik párt áll az igazság oldalán.

Ami pedig a fenyegetőzéseket illeti... Ki a 'sz és mi a francért akarja megvédeni ezeket az embereket, akár a kötéltől is? Tényleg van olyan hülye ebben az országban, aki azt hiszi, hogy az elmúlt húsz évet a jóindulat és a hazaszeretet alakította? Én megértem, hogy pár gazdag seggfej leszarja, hogy mi megy az országban, mert neki akkor is pecsenye fog jutni, amikor más már éhen halt, na de emberek... pont ezeket kell felakasztani, akik ezután még be merik tolni a hülye fejüket a szavazófülkékbe, az összes ostoba pártjukkal együtt.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2013.06.27. 13:50:57

SZiasztok!

Ezt a jelentéktelen kis faszkalap Gogolt ne etessétek már! Érdektelen kis faszkalap!

Fejesrob 2013.06.27. 13:53:01

@Amadeus62: A liberálisoknál is csak azért nincs, mert az első tapasztalat után megszűnik a csóka liberálisnak lenni.

Egy nevesebb vérszadeszos leköltözött egy kis faluba. A második cigánytámadás után vett egy puskát és kiírta, hogy minden cigányt lelő, aki engedély nélkül átlépi a küszöböt.

Hamar el is vesztette a média az érdelődését a fasz iránt:)

Gogol 2013.06.27. 14:04:21

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: :-D Azért egy ilyen buta kommentet kiszedtem belőled.

_most_ 2013.06.27. 14:17:27

@politikus-omm: teljesen kizárt dolog, hogy a fidesz koalícióra lépjen a jobbikkal, a nácikkal való legkisebb együttműködés is megbélyegezheti örökre a pártot, és a fidesz amúgy is igyekszik jóba lenni a zsidókkal.

Makkasz 2013.06.27. 14:20:29

Amennyire jó ez Jobbiknak, annyira erősíti a fideszesek összetartását már félelemből is.

Az hogy a korrupció, pénzlenyúlás az egyetlen elve maffiarendszerüknek, persze hogy kiveri a biztosítékot. De mit tettek ők még, a bűnözők:

- bevezették a jogalanyra negatív következménnyel járó visszamenőleges jogalkotást,
- bevezették a kormányt kiszolgáló ügyészséget, és hatalmuk alá vették a bíróságokat.

Az pedig hogy egyetlen ember akarata lenne a folyamatos polgárrablás, bennem kételyeket támaszt. Az feltételezed posztoló, hogy a képviselői juttatásokból jól élő fideszes képviselők gyermeki aggyal rendelkeznek, nem képesek felmérni felelősségüket mikor szavaznak?

Szerintem sem a bebötönzés a megoldás (kivéve ahol majd a büncselekmény elkövetése bebizonyosodik (pl. Lázár, trafik, Simicska, NYerges közbeszerzések, stb.), hanem a társadalom megvetése, kirekesztettség lesz a büntetés. Nem csak Orbánnak, hanem az összes gennyládának aki hasznot húzott ebből a szemét rendszerből.

vega4 2013.06.27. 14:25:14

@Sexual Harassment Panda: Szerintem így ebben a sorrendben szavazz és meg lesz mentve a gazdaság.

Kivlov 2013.06.27. 14:26:23

"már nemcsak az a kérdés, ki milyen kormányprogrammal indul jövőre"

Ez régesrég nem kérdés, cimbora. Ha nem vetted volna észre még nem volt olyan párt 20 év alatt, aki kormányra kerülésekor a választásokko meghirdetett programját hajtotta volna végre. (Talán csak Megyó részben, épp a legnagyobb marhaságot.)
Másrészt a magyarok min. 80-90%-a zsigerből szavaz valahova. És nem a program miatt.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.06.27. 14:34:31

@netnepper:

Na most aki ilyen földtörvényt nyomat, az korrupt, de nagyon, nem hazaáruló - az egy másik kategória. Hazaárulás szovjet tankokkal visszajönni a moszkvai kiküldetésből, vagy kiszolgálni az országot megszálló idegen haderőt. Nem egy földmutyi.

Ezzel a logikával az adó kerülése is hazaárulás, hisz a közt fosztja meg jogos jussától, és akkor akár hazaárulónak bélyegezhetnénk az ország nagy részét.

Ez pedig:
"A közeljövőben tervezett politikai akcióikat nem részletezte, de a távolabbi jövőre nézve tett egy ígéretet: ha a Jobbik kerül hatalomra, akkor Vona minden olyan képviselőnek, aki megszavazta a földtörvényt, elkobozná a teljes vagyonát."

Na, ez nem hogy nem erősíti a jogállamot, hanem sárba löki, szemen hugyozza, és megbassza keményen.

Ugyanis olyan nincs egy jogállamban, hogy egy politikai párt bejelenti, hogy ők majd büntetnek. Hanem szépen esetleg szólhatnak a rendőrségnek (feljelentés) akik megfelelő mennyiségű bizonyíték esetén letartóztatják a csúnya gonosz földmutyizót, és a bíróság eldönti, hogy a hatályos törvények értelmében mekkora a büntetés.

A teljes vagyonelkobzás egy párt utasítására a kommunisták és a nácik módszere, egyik sem jogállami jellegéről ismeretes.

@Jankove:
A Jobbik egyenlőre azt bizonyította, hogy teljesen dilettáns, és csak a balhét tudja generálni, mást nagyon nem. Egy börtönben talán el tudnának vezetni valami helyi bandát, de ennél nagyobb feladatot felesleges rájuk bízni.

Tessék csak megnézni a programjukat: egy Fidesz-jellegű mindentmegígérekamijólhangzik lózung halmaz, nulla számítással és alátámasztással. Rengeteg ígéret van arról, hogy ilyen olyan nemzeti osztogatás lesz, csak éppen arról nincs szó, hogy miből és hogyan.

Mint egy gyengeelméjű(bb) Fidesz.

Brix 2013.06.27. 14:40:29

@zengjen a dalunk fajtárs: A Jobbik nem elsősorban az LMP-től fog elvenni szavazókat, hanem a szegényebb vidéki, fideszesek lesznek az új tömeg, ahonnan lehet meríteni. Az valóban igaz, hogy a megmaradt LMP is a korábban fideszes szavazókra pályázik
Az LMP és a Jobbik nem is áll olyan messze egymástól, mint sokan gondolják, a ballibesek a PM-be átmentek, aki maradtak meg nyitottak akár az együttműködésre is
Az ügynöklistákról hasonló a vélemény, és a gazdasági kérdésekben is sok a hasonlóság.
Fontos hogy összefogjanak a többség érdekeivel ellentétesen politizáló fidesz ellen. Jelenleg Magyarországon egyetlen párt van , amelyik nyíltan a társadalmi-gazdasági elit érdekeit képviseli, ezért a többségnek nem érdeke hogy hatalmon maradjanak.

Egy igaz ember 2013.06.27. 14:49:54

Akinek pártszinten nincs helye a közéletben, az a Fidesz-KDNP, az MSZP, és a DK. Továbbá van még jónéhány levitézlett politikus, jó részüket láthattuk vasárnap Farkasházynál és a Bajnait is ide sorolnám.
Marad az LMP és a Jobbik. Egy ilyen koalíció sokkal közelebb állna a tisztességhez és a néphez, mint bármely más párté. Mindkét párt meg tudta őrizni a függetlenségét. Az LMP-ben a szocilibsik kimutatták a foguk fehérjét és átálltak a multinacionális tőkét képviselő Együtt-höz, a párt csak megtisztult tőlük.

Egy igaz ember 2013.06.27. 14:55:25

@stark:
"...olyan nincs egy jogállamban, hogy egy politikai párt bejelenti, hogy ők majd büntetnek."
Akkor te is egyetértesz vele, hogy a jó Fletó most épp a "demokrata" fogalommal bohóckodik (a Jobbik feloszlatása, a Fidesz börtönnel fenyegetése)? De rengeteg példát lehetne idézni az MSZP-től és az ellenzéki Fidesztől is.
Képzeld, engem mint szimpla szavazót, igenis nagyon irritál a hatalommal való visszaélése egyes emberkéknek, akiket még ráadásul ellenőrizni sem szabad még NAV-szinten sem.

Meridian74 2013.06.27. 14:59:13

@Sexual Harassment Panda: az a baj, hoyg kiragadsz részleteket a jobbik szándékeiból. És ezek után kérdezed hoygan akarnák megoldani azt a problémát, hoyg miből fizessük vissza azt amit kell? Ha jobban figyeltél volna, az államadóság kérdését is részletezték már Jobbik részről, abban van a megoldás, azaz a lengyel példát veszik alapul. Persze tudom, máris jössz azzal, hoyg az államcsőd, és milyen szar lesz az nekünk. A lenyelek sem kerültek csődbe.

Nem lenne államcsőd, jobb ha tudod. Nem érdeke azoknak sem akik hiteleznek nekünk. Viszont alkudozni mindig lehet, és ilyen helyzetben kellene is, de nem teszik, inkább fizetettik veled és velem is tovább azt amit már rég nem kellene.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.27. 15:01:23

A Fidesz most annyit segít a Jobbik népszerűségét emelni, mint amennyit az MSZP-SZDSZ segített 2010 előtt.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.06.27. 15:03:08

@Egy igaz ember: A Fletó fogalmai is elég gyérek a jogállamiságról, lásd. amikor teljesen hátat fordított a rendőri túlkapásoknak, és úgy csinált, mintha a legtermészetesebb dolog lenne, hogy a kopók boldog-boldogtalant végigvernek.

Az a szomorú, hogy egyetlen embernek sem esik le, hogy az ilyen bebörtönzős feloszlatós ígéretek (akármilyen párttól jöjjenek) tulajdonképpen az alkotmány és a jogállamiság nyílt megsértésére tett ígéretek.

Hajdú Peter 2013.06.27. 15:17:50

Hat en bizony az mszp-re fogok szavazni, de csak akkor, ha koaliciora lep a Jobbik-kal, egyebbkent marad a fidesz.

Sexual Harassment Panda 2013.06.27. 15:22:57

@Meridian74: Nézd, ha a Jobbik nem lenne ennyire antiszemita, és lenne egy ésszerű javaslata egy eu-kiválásra,
megtartanánk pl a schengeni tagságot, illetve a szabad munkavállalást, és a tanulást, akkor nálam ők lennének a nyerő, de valszeg egy lehetséges szavazó nem oszt nem szoroz..
Így asszem marad lmp vagy e14.
Fidesz kizárt!

hot-spot (törölt) 2013.06.27. 15:28:18

Egyetlen egy normális intézkedése van a fidesznek idáig.
Méghozzá az,hogy nem engedi a nyugdíjasokat tovább dolgozni az adott munkahelyen,nyugdíj mellett.
Ha ezt nem találják ki,akkor nekem még mindig nincs munkám.

hot-spot (törölt) 2013.06.27. 15:30:20

@Sexual Harassment Panda: Én a legesélytelenebbre fogok szavazni,hogy minél több kicsi legyen a parlamentben,mert annál demokratikusabb az ország,minél több kis pártnak kell megküzdenie egymással ha valamit keresztül akarnak vinni a törvényhozáson.

hot-spot (törölt) 2013.06.27. 15:30:48

@hot-spot: Bazzeg most jut eszembe,hogy a legesélytelenebb az a fidesz lesz nyilván...

Fejesrob 2013.06.27. 15:33:58

@Meridian74: Olyan ez mint a bankadó. Amikor terv volt, ömlöttek a cikkek, hogy összeomlik a gazdaság,kimenekülnek a bankok, aztán a bankadó bevezetése után nem győztek nyilatkozni, hogy nem adják fel Mo.-i pozícióikat. Olyannyira nem, hogy Orbánék kénytelen tovább szívatni a bankokat, mert nem ment ki annyi, amennyinek kellett volna. Pár fiókos bankok mentek csak ki.

Amadeus62 2013.06.27. 15:41:04

@Fejesrob:

Nem a bankok fogják megszívni, értsétek már meg! Az elmeháborodott orbán tudatosan kúrja szét az országot a baromagyú vargával meg matolcsyval az élen.

kiszamolo.blog.hu/2013/06/26/elgurult_a_gyogyszer_619

Fejesrob 2013.06.27. 15:46:02

@Amadeus62: Ezzel az érvvel értsem meg amit leírtál?

"Az elmeháborodott orbán tudatosan kúrja szét az országot a baromagyú vargával meg matolcsyval az élen."

Amadeus62 2013.06.27. 15:48:47

@Fejesrob:

Áhh, hagyjuk...meg eldönthetnéd, hogy a jobbikot támogatod inkább vagy a fideszt, mert a kettő nem igazán fog egybeborulni.

Fejesrob 2013.06.27. 15:53:28

@Amadeus62: Ez jó. Miből gondolod, hogy nekem támogatni kell valakit?

Leszarom, hogy Fidesz vagy Jobbik, ha nem tetszik valami akkor azt is megírom. Ha tetszik azt is.

Frizuravarjú 2013.06.27. 20:46:03

Unalmasak ezek a @Gogol: -félék az üres frázisok pufogtatásával, a közhelyeikkel.
A Jobbik normális, a hazájukért aggódó magyar emberek gyűjtőhelye.

Szemben a folyton rettegő becsomagolt bőröndökön kuporgó, rasszista, gójozó, önmagukat felsőbbrendűnek kikiáltó, cigánybűnözőket és perverz buzeránsokat támogató zavarosban halászó zsidókkal.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.06.27. 21:31:48

@Frizuravarjú: felhívom figyelmed az alaptörvény 4. módosításával beiktatott véleménynyilvánítási szabadságot korlátozó passzus elolvasására és alkalmazására.

2013.06.28. 08:53:57

@De gustibusaut bene, aut nihil: "fogadjunk, öt éve még lelkes fidesz támogató voltál"

Vesztettél a fogadáson. Én sosem voltam egy párt támogatója sem. Az ország sorsának a megfordítását támogatom a magam szegényes eszközeivel.

2013.06.28. 09:37:05

@stark: @Gogol: Ezeket a hozzászólásokat olvasva, máris felsejlik lelki szemeim előtt, a tudatos ATV, és más pártszócső médiahabzsoló képe, "a Jobbis alkalmatlan" "a Jobbik képtelen" "a Jobbik csak balházni tud" ezek nagyjából ezt nyomják le ötpercenként minden platformon, a szittya médiafüggő idiótában, aki már 25 éve hagyja magát átbaszni, megrögzüljön, és álmából felkeltve is ezt skandálja.

Barátaim, a Jobbik már eddig is többet tett le ennek az érdemtelen Nemzetnek az asztalára, mint bármelyik eddig regnáló tömörülés. Felrázták az állóvizet, jókora csavar került az eddig olajozottan működő mutyi gépezetbe, értem én, hogy szálka mindenki szemében. A Jobbik egyetlen hibája, hogy csak azok számára egyértelmű a tevékenysége, akik nyitottak rá, és ebben a hazugság, és félrevezetés tengerben is tudnak olvasni a sorok között. Sajnos hátszél nélkül, csupa ellenség között ehhez a párthoz a "fogyasztónak" kell megkeresnie a biztonságos kommunikációs csatornát, mert igazat róluk a tévében, egyéb un. "mainstream" vonalon, sosem fogsz hallani. Ehhez azonban kell némi szürkeállomány, belátás, és masszív igény arra, hogy a közélet végre elinduljon a megtisztulás útján, a régi sok kárt okozó szart végre lehúzzuk a klotyón. Ha erre nincs igényed, nincs agyad, nézd tovább a tévé hiradót, fogyaszd nagykanállal amit eléd dobnak, utána elégedj meg egy szánalmas valóságsóval, és szavazz megint arra, akire már negyed évszázada folyamatosan teszed, és várd a csodát. Egyet kérek: ne te legyél az első, aki nyavajog hogy ebben az országban minden egyre szarabb.

Elijah_Baley 2013.06.28. 10:14:30

@Jankove: nem biztos, h a jobbik lenne a megoldás.
én amúgy szívesen végignézném ahogy beállnak a sorba, amint kaptak elég hatalmat ahhoz, h érdekük legyen kiszolgálni a gazdasági elitet, de sajnos úccse lesz elég támogatottsága ennek a pártnak.

2013.06.28. 10:43:41

@De gustibusaut bene, aut nihil: Nem tartom kizártnak, hogy a Jobbikban is meg fognak jelenni azok az elemek, amelyek bomlasztanak, akik csak gazdasági érdekből fognak szerepet vállalni a párt életében, illetve más sűllyedő hajóról átugrálnak ide, köpönyeget forgatni. Ez sajnos törvényszerű velejárója, minél támogatottabb lesz, annál inkább, de eddig úgy gondolom a Jobbik megúszta, a rohadt almákat módszeresen kidobálták a kosárból, és az irányvonal mindig tiszta és egyértelmű, nem úgy mint pl; a fidesznél, ahol naponta változik a koncepció, és ha háromszor felteszed nekik ugyanazt a kérdést, háromszor mást válaszolnak rá. Meglátjuk, én bízom bennük, és a poén az hogy kockázatmentesen ki lehet próbálni, ugyanis mélyponton vagyunk, ennél lejjebb már nemigen van.

Elijah_Baley 2013.06.28. 10:56:33

@Jankove: "ugyanis mélyponton vagyunk, ennél lejjebb már nemigen van."
ú, hát a fidesz jelenlegi szereplése ékes bizonyítéka annak, hogy nemigen van olyan, h annál mélyebbre már nem lehet.. de, sőt, miazhogy, nagyon is..
amúgy én is azt tartom a legvalószínűbbnek, h a fidesz még egy kört fut, és addigra mintaállam leszünk- legalábbis belorusszia szemében :)

Frizuravarjú 2013.06.28. 19:45:24

@morgás joga mindenkit megillet: Tessen már belinkelni, legyen kedves, mert ilyen fityiszes hazaáruló szarokat nem olvasok, nem tudom hol keressem. Köszönettel: F.
süti beállítások módosítása