Figyelmeztetés vagy pánikkeltés? Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint „tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy olyanért fenyegetik üzletbezárással a kereskedőket, amiről nem tehetnek”. "Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter…

Most már tudjuk, kik gondolják úgy, hogy nagy dohány a dohány - és azt is, hogy a kormányzat (vagy aki elbírálta a pályázatokat) kikről gondolja úgy, hogy megérdemlik a nagy dohányt. A különböző hírportálok sorban értelmezik a közzétett nyertes-névsort, kik is nyertek 20…

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit ZRt mindent elkövet, hogy kétségek között tartsa a pályázókat, akik dohány-koncesszióra jelentkeznének, mindezt a pályázatok beadása előtt 28 nappal. Kérdés, ezen (naivan) csodálkozunk, vagy csak felsóhajtunk, beigazolódott, amit…

    Kevés olyan hánytatott sorsú törvény-tervezet van, mint a a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló javaslat, amely már többször bekerült a parlament elé, már módosítás is született hozzá, azonban valahogy…