Beültették a hintába Áder János köztársasági elnököt a párttársai, nem is akár hogy - amennyiben a parlament elfogadja az Alaptörvényünk 4.0 módosítását, úgy neki kell döntenie: feltétlen lojális a Fideszhez és annak vezetőihez vagy inkább a saját útját járja és…

"Magyarország jobban teljesít" - ezt már tudjuk Orbán Viktor évértékelője óta, de ha nem égett volna bele az elménkbe, hát az elkövetkező hónapokban addig fogja belénk sulykolni a kormány, amíg el nem hisszük. Emlékezzünk csak Selmeczi Gabriella szavaira: "a jobboldal gyenge…

Orbán Viktor évet értékelt, 2012-őt, azaz az elrugaszkodás évét - bár tartalmilag inkább a kicsit távolabbi múltat ostorozó, a közelmúltat feldicsőítő és a jövőt fantasztikus vízióba öntő kampánybeszédnek lehettek részesei a hallgatók, olvasók. Röviden összefoglalva:…

Orbán Viktor szerint a magyar gazdaságban hat mutatóból öt rendben van, tehát összességében nincs min aggódni, jól állunk:  "A magyar gazdaságban 5 mutató (államadósság, hiány, külkereskedelmi mérleg, folyó fizetési mérleg, foglalkoztatás) rendben van, egy…

A kormányzatban valakinek komoly ellenérzései lehetnek a nyugdíjas pedagógusokkal szemben, a fóbia pedig kormányhatározatilag kötelezővé vált, az eredetileg beígért egérút sem tűnik most már járhatónak, Az index.hu információi szerint a nyugdíjas tanárok…

Vajon miért kellett egy nagy bulvárlap cikksorozata ahhoz, hogy Orbán Viktor felszólítsa pártkatonáit, fizessék vissza a jutalmakat? És Kubatovék még mindig csak a jéghegy csúcsánál tartanak kárenyhítés ügyben ... Lázár János szerint a választópolgárok elmúlt két évben…

Valami már megint félresiklott a kormányzati kommunikációban - elfelejtettek szólni Orbán Viktornak, hogy nem kellene nagy hévvel és teljes magabiztossággal eleve vesztesnek tűnő dolog mellett kiállnia. De az is lehet, hogy nem elfelejtettek, hanem nem mertek. Mert ugye a rossz hír…

Az a probléma, hogy a hallgatók nem hiszik el a kormánynak azt, amit mond, jelentette ki nagy nyilvánosság előtt Pokorni Zoltán. És ezen most meglepődünk? Nem Orbán Viktor mondta azt, hogy "ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok"? És…

A kormány tényleg nem pihen – dolgozik éjjel, dolgozik nappal és dolgozott akkor is, amikor már mindenki más azon gondolkodott, mit fog enni és mennyire fog berúgni Szilveszter napján. A kormány a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveket (lásd 1700/2012. (XII. 29) Korm.…

Miniszterelnökünk tudja, mi vezetné ki Európát a válságból, azaz mi vezetne megújuláshoz, szerinte "arra van szükség - ahogyan a történelemben már többször -, hogy Európa visszanyúljon keresztény gyökereihez. Felfogása szerint a kereszténység a cselekvés kultúrája, így…

Amivel minden felsőoktatásban tanuló diák szembesül már az első vizsgaidőszakában (igen, még a sokak által oly gyakran emlegetett ruhatár-büfé szakon is) az az, hogy mire is elég három nap. Hát nem sok mindenre, tapasztalják is saját bőrükön. Balog Zoltán úgy néz, már nem…

Elérte a teljes káoszt a felsőoktatással kapcsolatos kormányzati kommunikáció. Mert miket is hallottunk eddig? Selmeczi Gabriella még kedden elmondta, hogy "a legfontosabbnak azt tartják, hogy a kormány képviselői a szakemberekkel és a diákok képviselőivel le tudjanak ülni…

Kormányunk új szlogeneket vetett be a tandíj védelmében: "nagyobb felelősségvállalás", "minőségjavítás", "piac igényeinek figyelembevétele" - pedig az egész nem más, mint annak elmaszatolása, hogy a hatalom egy fillért sem óhajt költeni az új generációra, cserébe viszont…

Újabb nemzeti konzultáció a határon - most éppen a hajléktalanok témájában és a megyei jogú városokban. És miért? Legfőbb taláros testületünk nemrégi döntése miatt, röviden: Orbán Viktor szerint "ésszerűtlen az Alkotmánybíróság döntése, amely kimondta, hogy lehet…

Orbán Viktor Ljubljanában beszélt víziójáról és országunk politikai kompromisszumok nélküli átszervezéséről.   „Itt minden nagyon szép, itt minden nagyon jó, itt mindennel meg vagyok elégedve” – mondta anno Ferenc József, ha igényeit maradéktalanul…

süti beállítások módosítása