véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngMit jelent nekünk, magyaroknak a szabad pálinkafőzés? Az igazi szabadságharcot a gaz gyarmatosítók ellen? A magyar virtus mindenek feletti megtestesülését? Vagy magát a nagybetűs, mindenáron védendő Hungarikumot? Igaz, a lassan négy éve bevezetett intézkedés következményeit mindenki sejthette előre, de mára kiderült, az ár sokkal nagyobb, mint amit az adófizető polgárok és vállalkozások megérdemelnének.

Az már régóta világos, hogy az adómentesen bérfőzött, vagy otthon saját gyártásban készült pálinka előbb vagy utóbb utat talál a fogyasztókhoz, azonban a tavalyi kiemelkedően jó gyümölcstermés arra ösztönzött "boldog-boldogtalant", hogy bizony itt az ideje belevágni a pálinkafőzésbe, végképp kétségbe ejtve az adófizetésre kötelezett piaci szereplőket:

"Minden eddigi rekordot megdöntő, elképesztő mennyiségű pálinka kerülhet feketén a piacra az elmúlt évben lepárolt óriási készletből. Az otthon készített vagy bérfőzetett adómentes párlatokból akár 20 millió liter is illegálisan cserélhet gazdát, miközben a szeszipari cégek korábbi piacaik csaknem felét elvesztették és csődhullámtól tartanak. Becslések szerint a fekete pálinkaeladások miatt a költségvetés 80-100 milliárd forinttól eshetett el a „szabad otthoni pálinkafőzés” 2010-es bevezetése óta." (agrarszektor.hu)

Tehát: 

  • a legális szeszipari cégek elvesztették korábbi piacaik mintegy felét. Ők azok, akik adót és járulékokat fizetnek, alkalmazottakat foglalkoztatnak és mindenféle adminisztrációt meg előírást igyekszenek betartani, hogy ne büntessék őket agyba-főbe. És ők azok, akiknek a beruházásai elmaradnak a hirtelen előkerülő adómentes "versenytársak" miatt.
  • 20 millió literre becslik a szakemberek az illegális, azaz adómentes pálinka mennyiségét. Ez fejenként több, mint két liter, nemre, korra és alkoholivási hajlandóságra tekintet nélkül. 
  • az adófizetők becsült kára 80-100 milliárd forint (ennyit alsó hangon megér, nem?).
  • ezek alapján erőteljesen feltételezhető, hogy leginkább adómentes pálinkától kap a magyar májzsugort, amit viszont már az adófizetők pénzéből kell gyógyítani.

A becslések alapjául a hivatalos fogyasztás csökkenése szolgál - hacsak nem fogadott hirtelen absztinenciát a magyar lakosság egy jó része, akkor bizony a legális beszerzést az illegális csatornák igénybe vétele váltotta fel:

 És mindez számokban:

"A Nemzeti Adó és Vámhivatal adatai szerint 2009-ben a szabad forgalomba bocsátott legális alkoholtermékek mennyisége 18,5 millió hektoliterfok volt, amelyet a bérfőzdékben előállított, 6,5 millió hektoliterfoknyi pálinka 25 millió hektoliterfokra növelt. Tavalyra viszont a legális forgalmazás 18,5 millióról 10 millió hektoliterfokra zsugorodott, vagyis már több mint 8 millió hektoliterfoknyi alkoholtermék tűnt el a hivatalos statisztikákból, és vándorolhatott át a pálinkapiacra. Ha figyelembe vesszük, hogy a bérfőzdék az eddigi 6-7 milliónál 3 millió hektoliterfokkal többet – vagyis összesen 9-10 millió hektoliterfoknyi – pálinkát állítottak elő a rekordnak számító elmúlt évben, a házi főzdékben készített párlat mennyisége tavalyra elérhette az 5 millió hektoliterfokot is." (agrarszektor.hu)

Egyes szakemberek becslései szerint az otthoni szabadságharcos főzési jogot gyakorlók bizony tevékenységük eredményének 80-90%-át bizony eladásra készítik, elidegeníthetetlen szabadságharcos jogaikkal fedve anyagi haszonszerzéses céljukat.

A hitetlenek számára további számadatok:

"Egy hektoliterfok egy liter száz térfogat-százalékos alkoholnak felel meg, így a legalább 8 millió hektoliterfokos mennyiség minimum 16 millió liter, 50 százalékos pálinkát jelenthet. Ha pedig ezt a 40 százalékos „szeszipari standardra” számoljuk át, 18-20 millió literes mennyiség adódik. Így a feketepiac most már jóval több, mint tízszeresét teheti ki a legális szeszipar 660 ezer hektoliterfokra szűkült (1,5 millió liter, 40 százalékos pálinkának megfelelő) éves eladásainak, és ez az, amelyet az iparági vállalkozások már végképp elviselhetetlennek tartanak. A NAV adatai szerint ugyanis a cégek néhány év alatt teljes piacuk 45 százalékát veszették el amiatt, hogy a szabad forgalomba bocsátott legális alkoholtermékek mennyisége 18,5 millió hektoliterfokról 10 millióra csökkent." (agrarszektor.hu)

alkohol öl morgás joga.pngTegyük hozzá még azt is, hogy ami illegális az ugyebár bármiből és bárhogy készülhet és nem feltétlen kell betartani a legalapvetőbb technikai, közegészségügyi és egyéb előírásokat sem. Az, hogy a szesz úgyis fertőtlenít, azért nem biztos, hogy minden esetben elegendő magyarázat.

Ráadásul az alagútnak a vége még mindig nem látszik, viszont újabb kanyarhoz értünk, az uniós kötelességszegési eljárás keretében ugyanis a luxembourgi bíróság a várakozások szerint mindenképpen "elmeszeli" majd hazánkat, vagyis kimondhatják, azok is kötelesek jövedéki adót fizetni, akik évente 50 liternél kevesebb pálinkát főznek. Az adófizetők többségének ez az intézkedés valószínűleg egy pillanatig sem okoz majd fejfájást, azonban kormányunk körömszakadtáig ragaszkodik a jelenlegi rendszerhez:

"(...) a Nemzetgazdasági Minisztérium már keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel – esetleg
kompromisszumok árán, de – Magyarország megőrizheti a házi pálinkafőzés adómentességét. 

V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a lapnak elmondta: a kormány 2010-es intézkedése a házi pálinkafőzést a minőség irányába mozdította el, az addig illegálisan tevékenykedők immár minőségi termékkel állhattak elő." (hvg.hu)

alkohol 4x4 morgás joga.pngSoha jobb hírt - végre az illegális főzők is megtanulják a szakmát és igazi minőségi, ráadásul versenyképes árú (azaz 100%-ban adómentes) termékekkel nyomhatják le az adófizetésre kötelezett és agyonellenőrzött versenytársakat.

Vajon ezek után mit lép majd a kormány? (Ha egyáltalán tenni akar bármit is)

  • békemenetet szerveztet a szabad és adómentes pálinkafőzési jogért, "le a hivatalos adófizető gyártókkal-forgalmazókkal" transzparensekkel felszerelkezve. 
  • államosítja az alkoholpiacot, kiszórva a koncessziós jogokat a lojális híveknek. Várható eredmény:
  • jövedéki adó növelés (magasabb haszonkulcs a haveroknak), 
  • még nagyobb illegális piac (ez lett a nemzeti dohánybolthálózat következménye is),
  • a cigielvételbe bele nem rokkant kiskereskedőknek pedig most már tuti lehúzhatják a rolót, nem kell aggódniuk a továbbiakban, ki tudják-e gazdálkodni az online pénztár bekerülési meg üzemeltetési költségét.
  • kötelezik a NAV-ot, hogy egy-két súlytalan pálinka-hirdetőt ellenőrizzenek és legyen körülöttük jó nagy sajtóvisszhang, "így jár minden adóeltitkoló zugfőző". Vesszenek, ha már annyi eszük van, hogy neten hirdetik adómentes termékeiket, és nemcsak verbális reklámot alkalmaznak bögrecsárdájuk fogyasztókkal megkedveltetése érdekében.
  • szóvivőin keresztül bebizonyítja, igenis szükség van a szabadságjogos pálinkafőzésre, hiszen ettől magyar a magyar, és ez igenis minden pénzt megér az adófizetőknek. Hogy még jobban beleivódjon a tudatba, meghirdeti a pálinkaharcot és pálinkavédő fórumokat tart, kiplakátolja a fél országot ("Magyarország pálinkafőzésben is jobban teljesít") meg nemzeti konzultációt tart, igenis kell ez nekünk, ettől leszünk igazi nemzettudattal rendelkező nép. És hogy az iskolások se maradjanak ki a tudatformálásból, kompetenciamérés keretében nem azt kell kiszámolni, melyik szelet pizza éri meg jobban, hanem azt, hogy egy liter tiszta szeszből mennyi eladható pálinka lesz és azon mennyit lehet keresni, ha nem kell adót fizetni egy fillért sem.

 

De a legfőbb kérdés: tényleg minden adófizetői pénzt megér a pálinkafőzés, mint szabadságjog?

 

Előzmény:

"Bármi lesz, segít a szesz, ha lesz ..."

A vérünkben is ez csobog

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

 

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr75822336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ad Dio 2014.02.20. 09:03:42

Nem jön ki a matek, de majd segítetek.

2008-ban 5.6 milliárd jött be pálinka jövedéki adó címén, illetve valamivel több mint 1.5 milliárd pálinka áfán.

Árulja már el valaki hogy hogy lesz ebből nem egész 4 év alatt 100 milliárdos bukás?

Ez az egész egy nagy büdös gumicsont. A nagy számokból egyetlen következtetést lehet levonni: sok embert érint a dolog. És ebből az is következik, hogy a többségnek ez a jelenlegi állapot bizony tetszik. Márpedig demokráciában ugyebár ez számít, semmi más.

SemBoga 2014.02.20. 09:04:07

@Kivlov: horror adókulcs van rajta, akkor mit vársz?

dr kíváncsivagyok 2014.02.20. 09:04:35

@Kivlov:
""a szeszipari cégek korábbi piacaik csaknem felét elvesztették "

mert horroráron adják a sz*rt is..."

Hahóóó,...JOVEDÉKI ADÓ !!!!
Ki is emelte meg ???
Csak nem Orvbán ???

dr kíváncsivagyok 2014.02.20. 09:08:24

@Ad Dio:
"2008-ban 5.6 milliárd jött be pálinka jövedéki adó címén, illetve valamivel több mint 1.5 milliárd pálinka áfán.

Árulja már el valaki hogy hogy lesz ebből nem egész 4 év alatt 100 milliárdos bukás?

Te faszkalap,...csak jovedéki adót ismersz ???
Soroljak még ??
Amiket elvesztett a koltségvetés ???
ÁFA, Nyereségadó,..stb...
Elbocsájtások...
Akiket elbocsájtottak...mibol fizetika kozmunkás bért ?

♔batyu♔ 2014.02.20. 09:10:57

@dr kíváncsivagyok: Jellemző suttyó liberálbolsi hozzáállás.

A parasztja azért veszi a pálinkafőzőt, hogy nagy tételbe főzzön. Gyanús a büdös paraszt, az mindig is csak a saját hasznát nézte. Ezt csak a francia befektetőnél találjuk természetesnek.

Te ostoba, ha kormányod a cigánybűnözás terén lett volna ilyen gyanakvó, ma Gyurcsánynak hívnák a miniszterelnöködet.

Netuddki. 2014.02.20. 09:13:15

"Mit jelent nekünk, magyaroknak a szabad pálinkafőzés?"

Nos, aki nem iszákos és nem hülye, annak ezt:
- Jó téma amivel el lehet a figyelmet terelni más fontosabb dolgokról.
- Jó konfliktusforrás az EU-val szemben.

Azért azt is megnézném kiknek van haszna a feketén behozott, hamisított pálinkából. Van egy tippem, hogy azok is részesülnek a "haszonból" akik a törvényt hozták...

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.02.20. 09:15:13

@Ad Dio: Lehet a cégek nem tudják a pancsolt túlárazott szarjaikat eladni, aztán most ezzel próbálkoznak, jaj mennyi munkahely fog megszűnni..jaj mennyi embernek nem adunk most minimálbért...jaj nem fog jutni welnesshétvégére meg audira...

Don Quixote de la Ferko 2014.02.20. 09:15:13

"ezek alapján erőteljesen feltételezhető, hogy leginkább adómentes pálinkától kap a magyar májzsugort, amit viszont már az adófizetők pénzéből kell gyógyítani."

Lefordítom a te egybites agyad színvonalára:

A rohadt mocskok, otthon főzik a pálinkát, amit megisznak, és ha betegek lesznek az állam pénzéből kell gyógyítani őket.

Folyománya:

A rohadt mocskos állam nem akarja fizetni az egyetememet, aminek az elvégzése után ki tudok menni nyugatra, és ott degeszre keresni magam.

Érted, miért vagy hülye?

Netuddki. 2014.02.20. 09:15:47

@dr kíváncsivagyok: 5.6 milliárd? Az aprópénz az orbánéknak. Még egy stadion se jön ki belőle vazze!

Netuddki. 2014.02.20. 09:19:38

@Mojzes Pál: "jaj mennyi munkahely fog megszűnni..jaj mennyi embernek nem adunk most minimálbért...jaj nem fog jutni welnesshétvégére meg audira..."

Ostoba fasz! Akinek idáig is tellett Audira annak ezután is fog. Viszont azok akik összedobták az Audiravalót, azok fognak igazán szívni ha elvesztik a munkahelyüket. De sebaj, majd havi 49ezeré mehetnek közmunkában fideszfórumot építeni...

gnme 2014.02.20. 09:24:31

@kovi1970: haggyad, a magyarok ilyenek

azt hiszik az audi a világ vége, nincs tovább, fejerábend

pali923 2014.02.20. 09:24:55

A legszomorúbb az egészben, hogy valóban az fog történni, ami a cikk végén levő felsorolásban van.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.02.20. 09:25:46

@kovi1970: Lehet jobban járnak -anyagilag- és itt hagyják ezt az ostoba faszozó, múcsaizó, gőgös, avítt mszp-szdeszes "ellenzéket" is amit te képviselsz.

LAJBI 2014.02.20. 09:26:41

Ajánlom mindenkinek olvasgatásra az alábbi interjút egy olyan valakivel, aki nem csak a fotelból osztja az észt, hanem felépített egy nagyon komoly vállalkozást és brandet a pálinkára:
www.agrarszektor.hu/bor-italok/interjuk/lejarattuk_mar_a_palinkat_kulfoldon.3320.html

"Egy minőségi szilvapálinka, amit nagyüzemben állítanak elő, önköltsége 2500–3000 forint per hektoliterfok. Ez azt jelenti, hogy ha beállítod mondjuk 40 fokra, akkor 1200 forintra jön ki egy liter. Akkor fél liter 600 forint. Ezt még érleled, beállítod, dolgozol vele, lesz 700 forint. Befizeted a jövedéki adót, ami 666 forint. Most tartunk kb. 1400 forintnál. Ehhez jön a palack, ami 200 forint és az egyéb csomagolás, már 1800 forintnál járunk. Legyen mondjuk 20 százalék nyeresége a főzdének, 2160 forint eddig. Ez persze nem igaz, mert ennyiből nem lehet kihozni. A Tesco árrése 35-40 százalék, így 3600 forintnál tartunk, vagyis ennyibe fog kerülni a Tescóban."

"Azt gondolom, hogy ebben lesz változás jövőre, valószínűleg megint adóköteles lesz az otthoni főzés, aztán majd ráfogjuk az EU-ra, ahol egyébként tényleg folyik egy kötelezettségszegési eljárás ezzel kapcsolatban. Ám ez nem lesz elég az ágazat kifehérítéséhez, hiszen a mostani törvény szerint nekem már most lehet 430 liter 40 fokos pálinkám otthon, és ez még 10 év múlva is otthon lehet, mert azt mondom, hogy én ezt lefőztem 2010–14-ben, de a család egy kortyot sem ivott belőle. Egy normál családnál nyilván nincs otthon ennyi pálinka, de egy vidéki kocsmárosnál, ahol hátul a garázs, elöl a kocsma, ott bizony van a garázsban. Ez a több mint 400 liter pedig legálisan lehet nála. Ez történik ma Magyarországon, és 10 év múlva is ez történne, akkor is, ha módosítanák a jövedéki törvényt. Tehát ennek akkor lenne értelme, ha azt mondja a törvényhozó, hogy nincs többé adómentes főzés, de mindenkinek, akinek 10 liternél több párlata van otthon, azt regisztrálnia kell. Ez azzal párosulna, hogy nagyon szigorú ellenőrzést vezetnének be a kocsmákban, megnéznék, hogy mi van a palackokban, és azt mondanák, hogy ha bármilyen hamisított szeszes italt találunk, akkor azt a kocsmát örökre bezárják, a tulajt pedig örökre eltiltják attól, hogy a vendéglátóiparban vállalkozzon. Akkor meg lehetne állítani ezt a zuhanást."

♔batyu♔ 2014.02.20. 09:27:17

@kovi1970: Azt jelentette, hogy nem kell százmilliárdokat kidobni a tiltás betartására, ami ráadásul egyáltalán nem hatékony.

Sima gazdasági okai vannak ennek.

Érdekes, a libsik milyen jól látják ezt pld. a kábítószerek esetében, de itt vakok.

_B_ 2014.02.20. 09:27:51

Nem értem a picsogás okát. Aki megissza a szar házit, az amúgy a legsilányabb szeszgyári "kevertet" inná. Vagy még azt is pancsolva a kocsmában. Szerintem a szar házival jobban jár a mája. És a háziért az kapja a lóvét aki a munkát végezte. Nem értem mi ezzel a baj. Hogy kimarad a kereskedő(zs populáció)?

zetor100 2014.02.20. 09:29:49

Csak úgy jelezném, hogy ausztriában is lehet házilag szeszt főzni!
Más: ez az egész nem abból áll, hogy valaki pálinkát főz aztán hülyére issza magát (biztos van ilyen is, de nem jellemző), hanem ha van gyümölcsöd, amit nem tudsz eltárolni, nem kell kidobnod, hanem lefőzheted magadnak. Legalábbis az általatok (kinek inge- kinek nem) parasztnak titulált emberek ezért csinálják. (Igen, van aki visszaél vele- azokat tessék elkapni..) Megint a Budapesti romkocsmákból osztják az észt... Hülyék!

terrer 2014.02.20. 09:29:52

Mindig vicces, ha egy külföldi rabszolgatartó helyi csicskája előkerül azon jajongva, hogy a külföldi nem tud már akkorát kaszálni, mint annakelőtte. Milyen kár szegény whiskygyárosokért, nem tudnak annyi pénzt kisíbolni tőlünk, mint mikor az akkori kúrmányt vastagon kenték! Hogy adózás, itthon? Hahó! Kreatív könyvelés! Még az USA-ban is csinálják, hát pont nálunk ne tudnák?
Most sajnos nem külföldre hordja 4-5 tőkés bőröndökben a lovettát, hanem a vidéki munkanélküliek százezrei jutnak pár fillérhez, hogy ne haljanak éhen. Ez olyan borzasztó lehet az országunkra nézve, hogy mindjárt elsírom magam...
Bérblog, phe.

Netuddki. 2014.02.20. 09:34:32

@Mojzes Pál: "Lehet jobban járnak -anyagilag- és itt hagyják ezt az ostoba faszozó, múcsaizó, gőgös, avítt mszp-szdeszes "ellenzéket" is amit te képviselsz."

Már bocs, de nem a maszopot képviselem. Anyádat képviselem akit múltkor megbasztál a ravatalon kisköcsög!

@♔batyu♔: Ugyanez neked is szól. Annyi változtatással, hogy a te anyád még libsi is volt.

Balfaszok! (fejetcsóvál)

Netuddki. 2014.02.20. 09:36:34

@♔batyu♔: Bocs, helyesen: anyád drogos, libsi qrva volt.

U.i.: Sajnos ezekkel a látens búza, fidesztrollokkal csak így lehet...

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.02.20. 09:37:35

@kovi1970: Köszönöm anyám jól van, de belőled -44 évesen ilyen szinttel- már ember nem lesz, ne aggódj vagytok elegen, szagolgathatjátok egymás seggét egy életen át :). -"tipikus bamba fasz"- ehehehe

Kivlov 2014.02.20. 09:40:31

@SemBoga:
Nem is az a baj főképp.
Azt szoktam mondani, hogy a magyarok a legrosszabb kombót választották bárminek az előállítása során.
Mert:
- A kínaiak sz*rt árulnak olcsón.
- A németek minőséget árulnak drágán.
- Mi meg kiszedtük ezekből a rosszabb felé, így sz*rt árulunk drágán.
Ez a fő probléma…

springer 2014.02.20. 09:40:51

Butuska, de legalább demagóg poszt.
A gaz pálinkafőző népek megkárosítják szegény állampolgárt. Ugyan már...

safranek 2014.02.20. 09:45:03

Amíg a paraszt iszik addig nem gondolkozik!

Emmanuel Goldstein 2014.02.20. 09:49:12

mióta occsón lehet házipáleszt főzni, alkoholista lettem. erről is a zorbát tehet!

Roan 2014.02.20. 09:50:14

@Kivlov: Nem csak szarok voltak, én sem a Rézangyalt féltem, ők biztos talpon maradnak, ellenben az új, feljövő, minőségi márkák (amikkel pl. a pálinkafesztiválon lehet találkozni) igencsak megsínylik ezt. Az meg eléggé törvényszerű, hogy a legális, adózott termék drágább, mint az adózatlan.

Emmanuel Goldstein 2014.02.20. 09:51:18

@Kivlov: lol, milyen igaz :)
azzal a kiegészítéssel, h jót nem is
ajánlunk fel, hisz a szart se tudjuk megfizetni, akkor meg minek?

Kivlov 2014.02.20. 09:56:41

@Emmanuel Goldstein:
erről van szó.
alapvetően igénytelen népség vagyunk plusz az áron kívül másra nem igazán tudunk figyelni.

zetor100 2014.02.20. 09:57:32

Beszélj csak a magad nevében..

gnme 2014.02.20. 09:58:01

@Mojzes Pál: ejnye Paja, sokat fantáziálsz

Roan 2014.02.20. 10:07:19

@terrer: Főleg a külföldi a pálinkafőzők mennek tönkre. Ja, mert olyan sokan vannak.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2014.02.20. 10:07:27

A NAV legalább fokozottan ellenőrzi őket.
nol.hu/gazdasag/palinkat_foglalt_a_nav
index.hu/belfold/2013/12/13/lefuleltek_a_financok_a_csaladi_fozdet/
index.hu/belfold/2014/02/12/megvan_az_orszag_legerosebb_palinkaja/

Most nem találtam meg, de az utóbbi 5-6 hónapban szerepelt a hírekben az egyik közismert pálinkafőzde is, mert valamilyen adózási problémájuk volt...

Muzsikok közt 2014.02.20. 10:11:04

Hiába visítanak a libsik, nem kell a szar gyümölcsöt sose látott 'pálinkájuk'.

sovesztomesz 2014.02.20. 10:11:16

Nem tudom, melyik jelent több kárt az adófizetőknek, ez a mostani rendszer vagy az előző. pl:

Az, amikor a 10ezer ft-os főzetésből 4ezer volt a tényleges főzési díj, ebből a főzde még levonta a ráfordítás költségeit, és csak utána volt haszna, ami után persze még jövedelemadót is fizetett. Aztán 1ezer ft volt akkor még az Áfa + az áfával növelt díj 100%-a (!!!) ment a fináncoknak, ami itt pont 5ezer ft. Ebből aztán olyan jó dolguk lett, hogy a főzdében egyszerre teljesíthetett szolgálatot/tarthatott ellenőrzést 2 finánc, akik a főzdét ellenőrizték és + 2 finánc, akik a fináncokat ellenőrizték. Szóval, alkalmasint 4 fináncot tartott el 1 főzde és az adófizetők. Mer' ha májzsugorra költik a 100%-ot még tán logikusnak is tartottam volna!

Beszélhetnénk még, hogy a földönfutó vidéki "paraszt" miért iszik pancsoltat a jó minőség helyett, de ez evidens, mert olcsóbb. csak megjegyzem, hogy a boltokban kapható fél decis üvegekbe is leginkább pancsoltat öntenek a legális pálinkafőzők.

Szóval, hol is az igazság? Az okos házi pálinkafőző ember betartja a szabályokat, legalábbis abban a tekintetben, hogy a rézelejét nem issza, az élelmes földönfutó "paraszt" meg próbál pénzt csinálni a főzésből, ha már munkát nem tud biztosítani neki az aktuális kormány. Még lehetne folytatni.

A házi pálinkafőzés mindenesetre jó móka, olyasmi, mint a horgászat, hobbi, ami egy férfinek kell, ahogy a házi sörfőzés is ilyen, de az már egy másik mise!!!

Leone_510 2014.02.20. 10:29:10

főzze le adja el, kifaszt érdekel? kurvára unalmas már ez a sok adó meg állami rabszolgatartás mindegy milyen rendszert írunk, nagyon helyes , hogy az állampolgár ott próbál ügyeskedni ahol tud, hisz ezt látja az ország mindenkori vezetőjétől

én meg páleszt sosem iszok , ha meg akarnék akkor magam főzném, beeeeee

AutosVilli 2014.02.20. 10:32:10

A morgás jogán: Ki vagy te hogy megítéld a pálinkafőzést,és milyen alapon?
Az illegális házi kertészeteket is tiltsuk be,mert a megtermelt paprika,paradicsom stb, hogy a gyümölcsről már ne is beszéljek, mennyi kiesést okoz az államnak adó forintokba. Mert ugye a gazdák becsületesen bejelentik a mezőgazdasági embereket,mint tudjuk.
Elmész te a büdös francba a morgás jogán!

gnme 2014.02.20. 10:36:48

hallod poszíró ki vagy te? .. hát egy ember, há' nem? ..szerintem

és milyen alapon írsz? .. hát mert szeretsz írni .. vagy nemszeretsz? .. szerintem szeretsz

remélem az alap szilárdabb, mint amit a matekórán emlegettek annó: az albán kommunizmus alapja :-)

peace

Roan 2014.02.20. 10:41:59

@AutosVilli: Mert a paprikán, paradicsomon is van jövedéki adó? Meg a mértéktelen paradicsomfogyasztás egy komoly egészségkárosító tényező?

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2014.02.20. 10:45:37

@Ad Dio: hogy kijöjjön a matek ...

"Ha a bérfőzdékben és az otthon előállított jövedékiadó-mentes párlatmennyiséget vesszük alapul, szakértők az adóelmaradást 2010-ben 5-6 milliárd, 2011-ben és 2012-ben évi 10-10 milliárd, 2013-ban pedig – a pálinkakészítési „boom” miatt - 15 milliárd forintra becsülik. Ez összesen 40 milliárdos hiányt jelenthet, de további kiesés származott az elmaradt áfából, illetve abból is, hogy a szeszipar kevesebb nyereségadót, egyéb közterhet fizetett, így szakérők összességében további 40-60 milliárd forintos „adóhiányt” sem tartanak kizártnak. Ebből pedig az következik, hogy a teljes költségvetési bevételkiesés 2010 óta elérhette a 80-100 milliárd forintot."
www.agrarszektor.hu/bor-italok/egyeb/ilyen_nincs_elarasztotta_az_egesz_orszagot_a_fekete_palinka.3590.html

AutosVilli 2014.02.20. 10:50:49

@Roan: akkor ne igyál,ne dohányozz, senki nem kényszerít senkit hogy igyon,szivjon stb stb, aki hullára akarja inni magát tegye, dögöljön bele! aki akarta idáig is megfőzte magának, aki meg akart idáig is fözött illegálisan. Meddő vita..

Roan 2014.02.20. 10:52:10

@AutosVilli: Én meg úgy vagyok vele, igyon, dohányozzon, de a kórházi számláját nem szeretném fizetni, így azt legyen kedves előre kifizetni, jövedéki adó foromájában.

Muzsikok közt 2014.02.20. 10:52:50

@morgás joga mindenkit megillet: "Ha a bérfőzdékben és az otthon előállított jövedékiadó-mentes párlatmennyiséget vesszük alapul, szakértők az adóelmaradást 2010-ben 5-6 milliárd, 2011-ben és 2012-ben évi 10-10 milliárd, 2013-ban pedig – a pálinkakészítési „boom” miatt - 15 milliárd forintra becsülik. Ez összesen 40 milliárdos hiányt jelenthet, de további kiesés származott az elmaradt áfából, illetve abból is, hogy a szeszipar kevesebb nyereségadót, egyéb közterhet fizetett, így szakérők összességében további 40-60 milliárd forintos „adóhiányt” sem tartanak kizártnak.

Ha adóztatnak az a baj, ha nem az a baj.

AutosVilli 2014.02.20. 10:53:16

@Roan: gondolod hogy akit kezelnek ezek miatt azok az életük folyamán befizetik jövédéki adóban a kezelésüket, elég naiv vagy!

Narancskommunista (törölt) 2014.02.20. 11:11:59

@♔batyu♔:
Érdekes, hogy itt milyen jól látod, de a könnyűdrogoknál ugyanezt meg nem.

Bobby Newmark 2014.02.20. 11:14:21

Az a helyzet, hogy nem nézem ki a Fideszből, hogy kitűz egy célt, és el is tudja érni, de effektíve sikerülni fog nekik az alkoholpiacot is újraosztani.

1. Legalizálják az otthoni főzést.
2. Tudják, hogy az EU el fogja meszelni, de számítanak is rá.
3. Megemelik a jövedéki adót.
4. Felfut a házi főzés, az emberek leszoknak a bolti szeszről.
5. Alkoholipar bedől, újraosztható.
6. EU elmeszeli az ingyenfőzést.
7. Paraszt visszatér a bolti szeszhez, amit már az új termelőktől vásárol.

Na szerintem itt a végén fog elhasalni a Nagy Terv, az a sok megvásárolt, megépített főző nem fog használatlanul porosodni akkor sem, ha betiltják...

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2014.02.20. 11:20:29

@Bobby Newmark: és mindezt úgy, hogy közben az összes bértroll büszkén kiállva élteti az adócsalókat meg a szabadságharcot ...

NotaBene 2014.02.20. 11:39:44

"hogy kijöjjön a matek "
40 milliárd jövedéki adó hiányt és 40-60 millid áfa és egyéb adó kiesésről beszélnek.

Számoljuk:
- A jövedéki adó mértéke: 333 385 Ft
- Az ÁFA mértéke 27%.
6000 Ft/ liter alatti árnál (40% alkoholtartam esetén) a jövedéki adóból több állami bevétel származik mint az ÁFA-ból

A "szakértői" becslésben az ÁFA-ból nyereségadóból származó elmaradt adóbevétel jelentősen eltúlzott.

Pan Modry 2014.02.20. 11:43:57

Persze hogy megeri, marmint a politikai vezetoknek biztos...
Lukasenko is csak az olcso piaval tudja kordaban tartani a nepet, amig isznak nem ugralnak, ezt probalja a fidesz is masolni.

ertelmetlensegi 2014.02.20. 12:09:10

Az alkoholizmus melegágya!

Szakura 2014.02.20. 12:42:44

A nagybátyám alkoholbeteg volt, szóval leszázalékolták 38 évesen. A következő 14 évében az adófizetők állták minden költségét, kórházi számláit. Hát csak így tovább, lehet még emelni valami más adót, hogy a hozzá hasonlók életét finanszírozni lehessen. De bízom benne, hogy orbánnak sikerúl majd.

AutosVilli 2014.02.20. 12:49:26

@Szakura: És mitől lett alkohol beteg?
Nem lehet hogy a kiinduló okokat kéne megszüntetni,az alkolhol tilalom nem vezet eredményre ezt már az USa-ban is belátták. A kanabiszal kapcsolatban nem értem miért nem jöttek még erre rá.
Baszki ez nem függ a pálinkafőzéstől ember.Minden háztartásban ott van az a bizonyos konyha kés is, még se mindenki áll neki gyílkolászni.

orti10 2014.02.20. 12:52:34

@LAJBI: Ajánlom mindenkinek olvasgatásra az alábbi interjút egy olyan valakivel, aki nem csak a fotelból osztja az észt, hanem felépített egy nagyon komoly vállalkozást és brandet a pálinkára
Na ennek a valakinek a szájából hangzott el az alábbi mondat: Egy a biztos, a kemikália!

Muzsikok közt 2014.02.20. 13:00:49

@Szakura: ja, az alkoholisták kurvára nem tudnak pálinkát főzni, az a helyzet. nincs idejük rá.

LAJBI 2014.02.20. 13:06:46

@NotaBene: "A >>szakértői<< becslésben az ÁFA-ból nyereségadóból származó elmaradt adóbevétel jelentősen eltúlzott."
Ezek szerint az összes kocsmában és boltban termelői áron árulják a pálinkát - szerinted

Roan 2014.02.20. 13:10:19

@AutosVilli: Lehet, hogy nem fizetik be előre az összeget, de legalább járuljanak valamivel a közösbe, ha már elisszák az agyukat. A kenyérre, tejre is van legalább ÁFA, sok termékre még NÉTA is, a pálinka meg legyen teljesen adómentes? Logikus.

LAJBI 2014.02.20. 13:18:00

@orti10: Egy mondatot bárkinek a beszédéből ki lehet ragadni, és úgy értelmezni, ahogy akarjuk.
Nem mondanám, hogy ez a muksó a pálinkafőzés non plusz ultrája, de elég sokat letett az asztalra ahhoz, hogy a pálinka most ott van ahol.
Itt kb. ugyanaz a probléma a pálinkával, mint annó az adómentes minimálbérrel volt, túl sokan visszaélnek vele.

gnme 2014.02.20. 13:18:02

@Roan: csak egy bizonyos pontig tudnának hozzájárulni, mert megváltozik a személyiségük .. majd lassan ronccsá válnak (láttad tegnap este somlajost? .. árnyéka önmagának, Radics Béla magával rántott sok-sok embert ott)
az okokat kell megszüntetni, ami miatt isznak

AutosVilli 2014.02.20. 13:20:01

@Roan: ezen az alapon mindenre rá lehet húzni ezt a sémát. Nem tudsz olyat mondani amire én nem tudok ellen példát felhozni,hogy miért nem jó a költségvetésnek/TB-nek. Amúgy szerinted csak a munkás réteg között van alkoholista? Nagyon tévedsz rengeteg értelmiségi is az alkohol rabja! Menj el ebédidőbe egy -egy nagyobb irodakomlexus közelében lévő talponállóba, és látnifogod,mennyi "öltönyös nyakában kártyával" úri alkesz is van!

AutosVilli 2014.02.20. 13:22:01

@gnme:Örülök ,hogy más is átlátja a probléma gyökerét!

gnme 2014.02.20. 13:26:11

@AutosVilli: párat láttam meghalni a családban

AutosVilli 2014.02.20. 13:47:31

@gnme: gondolom pálinkát föztek
éjjel- nappal!

Ad Dio 2014.02.20. 14:07:23

@morgás joga mindenkit megillet:

A linkelt cikk nagyon durván hamis számokkal dolgozik. Nézz utána.

De még ezeket a számokat használva sem jön ki a 80-100M. Maximum ennek töredéke.

Bobby Newmark 2014.02.20. 14:08:54

@Roan: Ha magad termeled és őrlöd a búzát, sütöd a kenyeret, akkor nemigen fizetsz áfát sem...

Ad Dio 2014.02.20. 14:10:04

@dr kíváncsivagyok:

Remélem csak a nicked "dr" Te nem :-), mert ha ilyen szofisztikált a stílusa egy doktornak, akkor nagy a baj :-/.

Emmanuel Goldstein 2014.02.20. 14:18:22

monnyuk eccerű pesti gyerekként nem nagyon ismerek vidéki alkeszokat, de kicsit nehezen tom elképzelni az életmódszerűen ivós embereket ahogy bonyolult módszerekkel pálinkát főznek maguknak és sorstársaiknak, mikor a kétliteres flakonyos -bornak titulált-alkoholos ital párszáz forintért instant a tiéd lehet a legközelebbi hiperben.

Nick Leeson 2014.02.20. 14:27:17

Lehet fikázni a pálinkafőzést! Én kipróbáltam 2 éve. Vettem egy főzőt 50e-ért. Főzögettem rajta. Összesen talán 20litert, ha összeadom. Ebből jutott a családban a közelebbi ismerősöknek is. Én is elnyalogattam. Nagy ünnepekkor ezt ittuk, nem bolti szart!
Picit utána kell olvasni, és elképesztően jó pálinkát lehet főzni, mindenféle különösebb szakértelem nélkül. Akinek van 8 általánosa, az meg tudja csinálni! Ennyi! Nem tudom miért kellene bolti pancs konyakokat, valójában ultraszar körömlakklemosó ízű pálinkákat venni a híres pálinkafőző üzemektől? Vagy bármilyen egyéb minősíthetetlen bolt töményeket inni, amikor adott lehet a pálinka!

Roan 2014.02.20. 14:27:53

@Bobby Newmark: És a kenyérpiac is a felére csökkent pár év alatt az otthoni búzatermelés és kenyérsütés miatt? A jövedéki adóról már ne is beszéljünk...

Roan 2014.02.20. 14:30:08

@Emmanuel Goldstein: Azért vidéken sem minden fa alatt nőtt ki egy Tesco...

Roan 2014.02.20. 14:32:24

@gnme: Ebben egyetértünk, az okokat kell megszüntetni. De azért ne bátorítsuk már az embereket azzal, hogy minden élelmiszerre fizetsz adót, de a pálinkára nem.

Emmanuel Goldstein 2014.02.20. 14:41:26

@Roan: jó, de ahány faluba jártam, mindenütt volt kóp meg fordított ábécé, szal csak nem gond a flakonos beszerzése.. és némileg gyorsabb mint fáramászni, lehullott cuccost összeszedni, erjeszteni, főzni.. nyáron,, közbe tavasszal is szomjas vagy, meg ősszel is, meg még télen is egy kicsit.
én, havidéki alkesz lennék, nem vacakolnék vele.
és elötte se ittam volna cvakk kósert.

gnme 2014.02.20. 14:42:10

@AutosVilli: nem, nem főztek pálinkát
se éjjel, se nappal
rendelték a pálinkát a főzőből, házhoz

gnme 2014.02.20. 14:42:46

@Roan: de ezért mért engem kell szidni?
nem én döntöttem

Roan 2014.02.20. 14:43:56

@AutosVilli: Ki beszélt a munkásokról? Az elv meg egyszerű, nem tudom, mit nem lehet ezen érteni: kedvezéményekkel bizonyos irányába tereled a forgalmat. Az állam feladata az lenne, hogy az egészség megőrzése felé terelje a forgalmat, ne az ellenkező irányba.
Arról már ne is beszéljünk, hogy élelmiszer forgalomba hozatala felelősséggel jár, s ha ilyen mértékű a feketekereskedelemben az ellenőrizhetetlen eredetű ital, az komoly problémát jelent.

Roan 2014.02.20. 14:47:27

@Emmanuel Goldstein: Én munkám révén elég sokat jártam vidéken, főként kis borsodi, nyírsági falvakban. Ott úgy láttam, azt szeretik, ami az olcsóbb: ha van pult alól olcsó pálinka (mert a kocsmáros sem hülye, nagy tételben tud venni egy "házi" főzdétől) az megy, ha nincs, jó a bolti kevert.

Roan 2014.02.20. 14:48:01

@gnme: Hol szidtalak téged?

Bobby Newmark 2014.02.20. 14:55:00

@Roan: Na, akkor látod már, miért hülyeség a témában a kenyérsütéssel dobálózni, hogy milyen szar példa is ez?

AutosVilli 2014.02.20. 14:56:04

@Roan: Ezzel csak az a gond ,ha te otthon apádtól, anyádtól azt látod,hogy dobjunk be egy felest,mert reggel van. Meg dobjunk be egy felest mert ebédelünk aztán utána is illik egyet ,hogy tényleg jó legyen az emésztés.Meg dobjunk be egy felest,mert haza értem. És a jó alváshoz is kell egy, akkor ÉN ÁLLAMILAG, vagy TŐRVÉNYEL,
VESSZŐVEL, BÖRTÖNNEL,SEMMIVEL nem tudom kitörölni a gondolkodásodból,hogy cefrézni kell. Ehhez te magad kellesz rá kell jönnöd,hogy ez nem jó így.
Társadalmi pénzügyi helyzetedtől függetlenül. Az egészség megőrzését,meg általános iskolában kéne külön órákon oktatni, tudtommal ezt még nem vezetékbe sehol,pedig nagy előrelépés lenne ,ha megtanítanák a gyerekeknek miért kell egészségesen élni.Nem azért hogy az államnak kevesebb legyen a kiadása,hanem azért ,hogy egy komfortos szép életet éljek le, de itt még megint közbeszól a genetika.

Emmanuel Goldstein 2014.02.20. 14:57:21

@Roan: akkor ez tényleg nagy kiesés a legális főzdéknek.
meg a pénzen kívűl a kommersz szeszek mellett szól, h mivel ipari szeszből készül, garantáltan nincs benne metilalkohol, a házi főzésűnél azért ez nem biztos...

Roan 2014.02.20. 15:09:31

@AutosVilli: Akkor erre az a megoldás, ha ilyenek, akkor legalább ingyen tegyék?

Roan 2014.02.20. 15:10:07

@Emmanuel Goldstein: Reméljük, abban sincs, de csak reméljük...

Roan 2014.02.20. 15:28:10

A kenyér helyett mondhattam volna tejet vagy kaviárt is, úgy látom, a lényeg nem jött át: minden élelmiszer adóköteles, létrehoztunk egy kategóriát, ami nem. A fektekereskedelm megtalálta a rést, ellenőrizetelne minőségű termékek kerülnek a piacra, adókiesést okozva. Szerinted ez rendben van?

Ad Dio 2014.02.20. 15:41:11

@Roan:

"A kenyér helyett mondhattam volna tejet vagy kaviárt is, úgy látom, a lényeg nem jött át: minden élelmiszer adóköteles, létrehoztunk egy kategóriát, ami nem."

Nem. A kiskertben termelt alma, paprika vagy a baromfiudvarból származó tojás, hús NEM adóköteles. Miért is lenne az? ÉN ültettem, ÉN neveltem és ÉN eszem meg. Hol jön ide az állam?

Épp ilyen a pálinka is: a saját magam által termelt gyümölcsöt ÉN kifőzöm és ÉN megiszom a levét. Semmi köze az államnak hozzá.

Ha másnak is adok, akkor persze már adóköteles. Még akkor is ha ajándékba. De ez eddig is így volt,most is így van.

Ja hogy a magunknak termelt pálinka miatt kiesést könyvel el az állam és az alkoholpiac? C'est la vie. A kiskertek példáján: most akkor adóztassuk meg a kiskerteket hogy szegény Tesco nehogy tönkremenjen?

Ad Dio 2014.02.20. 15:53:00

@Szakura:

A pálinkafőzés joga és az alkohol két külön dolog.

Az alkoholt lehet engedélyezni is és tiltani is. A nyugati kultúra megpróbálta mindkettőt, az alkoholtilalom nem nagyon hozta be a várt hatást. Vagyis hogy több volt a nem kívánt mellékhatás (szervezett bűnözés, csempészet megerősödése) mint a valódi javulás.

Ha viszont az alkohol legális, akkor az előállítása vagy állami monopólium, vagy nem. Ha monopólium, akkor következetesen kell eljárni: se bor, se sör, se pálinka. Meg kell kérdezni a többség véleményét (mer' ugye demokrácia meg ilyenek), és aszerint eljárni.

A pálinkafőzés és az alkoholizmus közt nincs kimutatható kapcsolat. Aki alkoholbeteg, az inni fog. Jelenleg megtermelheti magának és kis munkával a gyümölcsöt, kifőzheti, így hozzájuthat olcsóbban. Ha elveszik tőle, akkor is hozzá fog jutni, csak a bevételeiből több megy majd szeszre.

Roan 2014.02.20. 15:53:18

@Ad Dio: A paprikán, kenyéren nincs jövedéki adó, a pálinkán van. A kenyér, paprika mértéktelen fogyasztása nem népbetegség, az alkoholé igen. Azzal nem is lenne probláma, ha magának főzne egy kis pálinkát, mint ahogy azzal sincs, ha valaki magának süt kenyeret. Azzal van, ha a legális piac lefeleződik, mert ellenőrizetlen eredetű, adómentes termék veszi át a helyét. Ez még a kenyérnél is problémát jelentene, a pálinkánál meg főleg (alkohol, és ne felejtsük el, hogy hungarikum is). Erre jön még az adókiesés. És a vicc az, hogy nem kellett komoly jóstehetséggel bírni ahhoz, hogy ezt előre meglássuk.

Ad Dio 2014.02.20. 19:23:30

@Roan:

"Azzal van, ha a legális piac lefeleződik, mert ellenőrizetlen eredetű, adómentes termék veszi át a helyét."

Ez legalábbis egyoldalú, de meg merem kockáztatni hogy téves értelmezés.

A kereslet azért csappant meg, mert azok akik eddig boltban vették meg, vagy kifőzdében főzették ki a pálinkát, most maguk főzik ki. Fekete pálinkafőzés eddig is volt, eztán is lesz. Én falun élek. Mifelénk inkább visszaesett a zugfőzdék forgalma, mintsem nőtt volna, mivel még a zugfőzésnél is olcsóbb ha veszel egy főzőt és kifőzögeted magadnak (ha páran összeálltok akkor meg pláne). Ez piaci törvényszerűség.

Az adókiesés az tény, de hát ha a többségnek ez tetszik, azt tudomásul kell venni. Ilyen van egy demokráciában.

Artech 2014.02.21. 08:43:19

@LAJBI: "Ez azt jelenti, hogy ha beállítod mondjuk 40 fokra, akkor 1200 forintra jön ki egy liter." Látjátok, többek közt ez a baj. Keveritek, a fogalmakat. A 40 fok az nem pálinka, hanem láz.Arra gyógyszer kell. Majd akkor fogom meg venni a boltban a "pálinkát", ha gyümölcsből lesz, (most nem abból készül), s 50-51.5 fokos lesz. Ezen kellene elgondolkozni a szesziparnak. Ja, még senki sem bizonyította, hogy a gyümölcből készült pálinka májzsugort okoz. Abban a mesterséges alkoholszármazékok a ludasak, nem a természetes....

Artech 2014.02.21. 08:51:27

Nem Józsi bácsi lesz konkurrense a szesziparnak, hanem a feketézők.Ezeket kutassa fel a NAV s ellenőrizze. Az alap gondolatot meg mindenki elfelejti. Ezzel a kérdéssel nekem az a gondom: a földemen elültettem a fát, megtermelem a gyümölcsöt, megeszem frissen vagy befőtt lesz belőle, vagy pálinka. Az az enyém, s senkinek semmi köze hozzá. Mi lesz a következő lépés? A krumpli, a zöldség, a tetőre kirakott napenergia felhasználása után is fizessek? Mert a gaz multinak bevétel kiesése lesz? Na innen nézzétek ezt a problémát skacok.

LAJBI 2014.02.21. 09:29:24

@Artech: Tudod barátom ezt az "Az a jó pályinka ami jó erős!" el kellene már felejteni. Egyszer kóstolj majd meg egy ilyen 40 fokos "nempályinkát", izleld, forgasd a szádban, és meg fogod tapasztalni, hogy mennyire jó gyümölcsös íz van egy ilyenben, míg az 50-est ledobod, fintorogsz egyet, oszt azt se tudod mit ittál, ezzel az erővel aromázott tisztaszeszt is ihatnál, ugyanaz az "élmény".
Ha ismernéd a Rézangyal és más pálinka manufaktúrák termékeit tudhatnád, hogy igenis van nekik is 50-es vagy erősebb pályinkájuk pont annak a fogyasztói rétegnek, ahová Te is tartozol. Csak mivel az adót a szeszfok alapján kell befizetni, és arra rakódnak a további adók (ÁFA pl.) az "kicsit" húzósabb árban lesz majd, ezért abból szignifikánsan kevesebbet lehet eladni, mert sokan az ár alapján döntik el, hogy kell-e nekik egy bizonyos termék vagy sem.
De Te persze azt főzöl magadnak, amit akarsz, mindenkinek más az ízlése hál' Istennek :)

LAJBI 2014.02.21. 10:02:33

@Artech: "Nem Józsi bácsi lesz konkurrense a szesziparnak, hanem a feketézők.Ezeket kutassa fel a NAV s ellenőrizze."
Mint fentebb is hivatkoztam rá: "a mostani törvény szerint nekem már most lehet 430 liter 40 fokos pálinkám otthon, és ez még 10 év múlva is otthon lehet, mert azt mondom, hogy én ezt lefőztem 2010–14-ben, de a család egy kortyot sem ivott belőle." Szóval ezzel az "okos" törvénnyel adtak a feketézők kezébe egy aduászt, amivel megsemmisítik a NAV bármilyen gyanúját. Persze lehet találni "kirakat" fogásokat a zugfőzésre, de a feketén árult szeszesitalok zömét sosem fogják megtalálni, ha marad minden így ahogy most van.
Az államnak mindig volt/van lehetősége azt elvenni/adóztatni, amit csak akar. Ha ki szeretnéd kerülni az adózást, rendezkedj be önellátásra (elmondom neked elég keserves), de ne csodálkozz, ha olyan lesz a közbiztonság, közoktatás, közegészségügy, közösségi közlekedés, közutak, köz-stbk színvonala, ami neked nem megfelelő.

Itt sokmindenki azt szeretné, hogy ne kelljen adót fizetni, de evárja, hogy minden ingyen legyen. (Kommunizmus)

Nem hiszem, hogy ez lett volna a célja a II. Orbán kormánynak ezzel a törvénnyel, de azt érte el vele, hogy az égetettszesz-ipar összezuhan, és utána újra lehet majd osztani, majd meghozni a megfelelő törvényeket, hogy az új tulajdonosoknak a megfelelő profit biztosítva legyen. Akinek van türelme és tőkéje ezt átvészelni, az nyert, sokan mások vesztesek...

Roan 2014.02.21. 10:22:58

@Ad Dio: Egyszer: "Egyes szakértők megdöbbentő módon azt sem tartják kizártnak, hogy most már a házi adómentes főzetek 80-90 százaléka is a feketepiacra kerül. Ezt bizonyítja, hogy a különböző médiumok apróhirdetési rovataiban „egy perc alatt” találni eladó pálinkákat, és az illegális párlatok egyre több kocsma és vendéglátóhely „pultja alatt” bukkannak fel. Az otthoni főzés a vidéki településeken a munkanélküliek kényszervállalkozásává vált, így azok, akik nagyobb tételekben készítenek pálinkát, egészen biztosan eladásra termelnek – állítják szakértők."

Másodszor: számoljunk. 20 millió liter illegális pálinka szigorúan 50 literével főzve az 400.000 berendezés. Ennyi valóban elkelt volna? (Még ha többen is vesznek berendezést, már a 200.000 is sok.) 4 millió háztartás van, de városban gyümölcsfa és kellő hely hiányában elenyésző lehet a saját célra főzők száma. Vidéken csak a népesség 30%-a lakik, ami 1,2 millió háztartást jelent. Ebben az 1,2 milió háztartásban főznek tehát 20 millió litert. Ez reális? Minden 3. háznál főznének pélinkát? Kötve hiszem.

Ad Dio 2014.02.21. 10:51:09

@Roan:

A 20 Millió 4 éves adat, így számolj. Az 50 liter pedig 86%-os párlatra vonatkozik, így számolj.

Ez vihar a biliben.

Artech 2014.02.26. 16:03:34

@LAJBI: Kedves Barátom. Nem értettük meg egymást. Nem tudom, eddig merre felé forgolódtál, míg pálinkát ízlelt a szád, de megpróbálok segíteni.
Idézet: " Tudod barátom ezt az "Az a jó pályinka ami jó erős!" el kellene már felejteni. Egyszer kóstolj majd meg egy ilyen 40 fokos "nempályinkát", izleld, forgasd a szádban, és meg fogod tapasztalni, hogy mennyire jó gyümölcsös íz van egy ilyenben, míg az 50-est ledobod, fintorogsz egyet, oszt azt se tudod mit ittál, ezzel az erővel aromázott tisztaszeszt is ihatnál, ugyanaz az "élmény"."
Na. Én csak olyan gyümölcsből készült pálinkát iszok, amit megforgatva, a számban, le is nyelek. A 40 fokos 'lázt' be sem veszem a számba, mert az nem gyümölcs, hanem mesterséges májromboló.
Ne gumicsizmából készültet fogyasszál, keress igazi gazdát, aki saját szilvából, barackból, almából készíti, vagy készíteti a páleszt.
Most kaptam Édesapámtól egy 1999-es főzésű szilvapálinkát. Eltudod képzelni ennek milyen íze van?
Más:"Ha ismernéd a Rézangyal és más pálinka manufaktúrák termékeit tudhatnád, hogy igenis van nekik is 50-es vagy erősebb pályinkájuk pont annak a fogyasztói rétegnek, ahová Te is tartozol."
Ismétlem önmagam: Ezek nem 100% gyümölcsből állítanak elő pályinkát, hanem mesterséges szeszből. Na ezek siránkoznak a gyümölcsből készített pálinka ingyenessége miatt.
Érted lassan mi a bajom az egésszel?
A NAV pedig az ezek konkurenciájára csapjon le, s nem bassztassák Józsi bácsit, sem az apámat aki a SAJÁT KERTJÉBEN TERMETT GYÜMÖLCSÖT DOLGOZZA FEL.
Köszönöm.

Artech 2014.02.26. 16:10:25

@LAJBI: Ja és azt tudtad, hogy "http://idokjelei.hu/2012/11/etel-vagy-urulek-esetleg-mindketto/"
Na, hasonló a pálinka is.....Mármint az ipari.

Artech 2014.02.26. 16:17:20

@LAJBI: Na ez az érvelésed meg azon bukik meg: Ha például 35 éves vagy, 18 éves korod óta adózol, (mert dolgozol) nem vettél eddig semmilyen vagyontárgyat, s ha vásárolsz egy gépkocsit, akkor már vagyonszerzési illetéket kell leróni az állam felé. Nem érdekli őket, hogy a 17 év alatt összeszedtél 600ezer forintot (félreraktál) ezt is megadóztatják 2009 óta. Na ez lesz a pályinkáddal is.

LAJBI 2014.02.26. 17:05:23

@Artech:
"A 40 fokos 'lázt' be sem veszem a számba."
Tudod mit? Ne vedd, és most örülj magadnak!

"Ezek nem 100% gyümölcsből állítanak elő pályinkát, hanem mesterséges szeszből."
Na ebben nagyon-nagyot tévedsz. Azt nem értem, hogy ezt honnan veszed ilyen biztosra, ha nem voltál még a főzőjükben, nem nézted meg miből készül a cefre és hogyan főzik le, hogyan állítják be a szeszfokot, és nem is kóstoltad a termékeiket, mert a "40 fokos lázt nem veszed a szádba". Az a baj veled, hogy olyan dolgokról állítasz 100% biztossággal hülyeségeket, amikről fogalmad sincs.

2000-ben saját magam termelt, szedett, magozott, cefrézett, főzött (saját magam vittem a fát, és tüzeltem az üstök alatt a bérfőzőben) barackpálinkám van még több 10 liter eltéve jeles alkalmakra (50+ fokos az is), szóval nem kell bemutatni a pálinkakészítést, nem egy foteltábornokkal vitatkozol.

Valamint tuladonrészem van egy eléggé jól bevezetett pálinkamanufaktúrában, személyesen ismerem a termelőket, akiknek a gyümölcséből lefőzzük azt a pár 10 ezer hektoliterfok pálinkát évente, amit utána prémium termékként árulnak éttermekben, felső polcon a kiskereskedelemben, meg a reptéri dutyfree-ben. Mit ad Isten 40 fokos, és a visszajelzések szerint nem is kell, hogy több legyen.
Persze ezt vagy elhiszed vagy nem, az meg a Te dolgod...

Nem, nem értem a problémádat, Te sem érted a pálinka manufaktúrák problémáját. Itt az az egyik legnagyobb probléma, hogy defaultból lehet a falubeli JóskaPista bácsinak évente 86 liter pályinkája adózatlanul kifőzve, meg bárkinek lehet ugyanennyije, akinek egy zsebkendőnyi földje sincs ugyan, de fizetnek neki a kocsmában 2 felest meg 3 sört, hogy kifőzzék a nevére a megengedett mennyiséget, miközben a manufaktúrának az első stampedlit is le kell adóznia.
Igen sírnak-sírunk, mert ettől az agyament ötlettől elvesztettük a piacunk nagy részét Magyarországon, külföldön meg nem isznak pálinkát, mert mindenkinek a falusi kerítésszaggató jut róla eszébe, amit valamelyik bulin nyomtak le a torkukon a magyar/szlovák/román egyetimsták/főiskolások.

Kocsmában nem merek pálinkát rendelni, (pedig hidd el, nagyon szeretem) mert az utóbbi 3 évben rengeteszer csalódtam ugyanis az üvegben sem az van már, mimt ami rá van írva!!!
Szerinted melyik az a hülye kocsmáros, amelyik adna mondjuk 4000 forintot a lédig pálinkáért a manufaktúrának (ennyiből nem lehet kifőzni 1 litert teljesen szabályosan, mindent befizetve), ha a JóskaPista bácsi (vagy aki felvásárolta nagy tételben tőle) odaviszi neki 2-ért "okosba" a félig/teljesen rohadt gyümölcsből erjesztett kerítésszaggatóját? Igen az olyan pályinkát lehet kínálni ennyiért, amiben maga a gyümölcs se került semmibe, az max. a ganédombra lehetett volna kidobni ahelyett, hogy pálinkát főztek volna belőle!

Nyilván JóskaPista bácsi saját részre meg a családnak az egészséges gyümölcsből cefrézett, időben kifőzött pálinkát tartja meg, ami max 5-10 liter egy éven, a többi meg megy az alkeszoknak a kocsmába.

LAJBI 2014.02.26. 17:07:44

@Artech:
"Na ez az érvelésed meg azon bukik meg: Ha például 35..."
Ezt most nem tudom mire írtad, de biztosan igazad van Barátom :))