véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngEddig csak találgathattunk, mit is szimbolizál a CÖF bohócos óriásplakátja - pár nappal ezelőtt még maga a szervezet sem volt hajlandó fellebbenteni a fátylat arról, ki is a bohóc ott Gyurcsány Ferenc mellett.

"A plakát az egyik szereplő, Gyurcsány Ferenc érdeklődését is felkeltette. A DK elnöke a hétvégén a Facebook-oldalára kitette a képet, és azt is megtippelte, ki lehet a rejtélyes bohóc. Gyurcsány egy mosolygós smiley kíséretében azt írta: "Elkezdődött.. De vajon miért állt közénk abban a bohóc jelmezben Orbán?" (origo.hu)

De vajon mit akart a Civil Összefogás Fórum valójában a választók tudomására hozni, ha már kifizették a plakátok elkészítési és kihelyezési díját?

Közönséges bűnözők

Ha médiaórán lennénk, azt mondhatnánk például, hogy a háttér egyértelmű utalás a Közönséges bűnözők (The Usual Suspects) című filmre - az áthallás messziről ordít. Ugyan a net tele van mémekkel ebben a témában (lásd a poszt végén a példákat), de kicsi a valószínűsége, hogy bárki is politikai óriásplakátra tette volna át az eredeti ötletet.

A film mottója: "Öt nehézfiú bármire képes, ha valaki összehozza őket" - ezt még akár vehetjük háttér-információnak is a CÖF-plakát értelmezéséhez, a filmbéli történetben például a rendőrség nem igazán tud mit kezdeni a rejtőző igazi vezetővel, aki átlagon felüli intelligenciája révén mindent elér, amit akar és még meg is ússza a nagy bulit.

Íme az eredeti kép, a hazai forgalmazású DVD-borítóról:

Ez pedig a CÖF-plakát: az öt fő itt is megvan, ha a bohócot is beleszámítjuk - feltételezve hogy ő az ötödik nehézfiú, akivel kiegészülve a csoport bármire képes. Személyét homály fedi, a titkos aduász, a sötétben bujkáló ellenforradalmár, aki illegalitásból szervezi a brigádot. 

 

A kép forrása: civilosszefogas.hu

Valószínűleg azon is el lehet morfondírozni, vajon Hagyón kívül bármelyikük volt-e valaha gyanúsított, és ha nem, az ilyen esemény megtörténtét szájbarágó óriásplakát-szerepeltetésük kimerít-e bármilyen büntető törvénykönyvben szereplő tényállást? De apróságokon ne akadjunk fenn, a cél ugyebár szentesíti az eszközt, aki pedig politikusnak ment, az ne legyen sértődős kislány.

Ma már azt is megtudtuk, valójában mit is próbált képi eszközökkel a választók tudomására hozni a CÖF mint alkotó, ugyanis Csizmadia László ezt elmagyarázta nekünk

A plakátunkon lévő bohóc tanár úr mosolyogva üdvözli álruhás társait, akik nap mint nap tőle vesznek leckét, és elmondhatjuk, hogy nagyon jó tanulók: bohóckodásból már kitűnőre vizsgáztak, ők 2010-ben a választópolgárok által kifüstölt paraziták, élükön a főbohóccal, Gyurcsány Ferenccel” (Csizmadia László, origo.hu)

Tehát mindegyik politikus valójában parazita-bohóc csak álruhában, a főbohóc pedig maga a patás ördög, azaz Gyurcsány Ferenc. Igaz, ezzel a bohócokat (tanárokat) mint olyanokat együttesen is megsértette a CÖF, valószínűleg erre utal a honlapjukon a helyreigazítás, mely során Csizmadia László elnézést kér két bohóctól. Kettőtől, nem az összestől, tehát például a bohócdoktorok még mindig szintén gyanúsítottak lehetnek:

"Elnézést kérek néhai Eötvös Gábor zenebohóctól és családjától és természetesen Zoli bohóctól is. A két nagyszerű művész nyilatkozatomban történt összekeverése komoly felelőtlenség volt. A jövőben körültekintőbben fogok eljárni, remélve az érintettek megbocsátását. Csizmadia László" (civilosszefogas.hu)

A helyreigazítást vajon kiteszik az óriásplakátokra is? Vagy csak az tudja meg, ki nem gyanúsított, aki ellátogat a CÖF-honlapra? Így a bocsánatkérés értéke kicsit kétséges. Igaz, a szavazópolgárok egy része eddig is meg volt győződve, hogy a parlament valójában cirkusz a népnek tévé által közvetítve, de valószínűleg eddig jelmezes bohócokat nem vizionáltak a padsorokba, csak öltönyös politikusokat. Pártállástól függetlenül.

 

Az a fránya Kádár-korszak még mindig itt él közöttünk ...

A mai sajtótájékoztató azonban új dimenziókban is elkalandozott, nem ragadt le a bohócos témánál:

„Az álbaloldal legnagyobb veszélye az, hogy az emberek lelkét kívánja eltorzítani, a hatalom mindenáron való megszerzése érdekében” – elemzett Fritz. A politológus szerint Orbán és Simicska kipécézése az emberek elitellenességére épít. Ez a Kádár-éra világnézetére épül, amelyben az emberek egyenlőségét kispolgári, alattvalói szinten biztosították. „Ez megmutatkozott a kétezer forintos fizetésekben, a kulturális szórakozás egydimenzióssá tételében: táncdalfesztivál, meccs a hétvégén, sör-virsli, május elseje, miegymás” – vette elő Fritz akaratlanul is Albert Flóriánt vagy Szörényi Leventét. A politológus az árak állandóságát is a Kádár-éra egydimenziós bűnei közé vette, nem számolva azzal, hogy erre a teljesítményre az Orbán-kormány is büszke.

Ez a mesterségesen keltett egyenlőségtudat ma is jelen van, főként az idős, nyugdíjas választók esetében” – magyarázta Fritz, mire is játszik rá az MSZP plakátja. „Le az elittel! Miért nem élnek úgy ők is, mint mi? Miért nem keresnek annyit, mint mi? Gürcölünk, ők meg pöffeszkednek, és felveszik az óriási fizetéseket! Ugye ismerős?” – mondta a politológus, nem mélyedve bele, honnan lehet mindez ismerős." (index.hu)

Igen, a Kádár-korszak újra és újra belopódzik az életünkbe - ott van például a mesterségesen alacsonyan tartott energiaáraknál (lásd önkormányzati távhőszolgálgatók támogatása a rezsicsökkentés miatt), a futball mint népsport, a vadászat pedig mint elitsport propagálásában, nem is beszélve az újraírt történelemről és a közszolgálati kultúraközvetítésről és az orosz energiafüggőség fokozásáról. Ha pedig ezek után a választópolgár még több Kádár-korszakot szeretne, vajon miért is meglepő ez?

A CÖF az MSZP bűnének rója fel, hogy a párt meg szeretné nyerni a következő választást - de vajon mi lenne a helyes? Ha nem is indulna? Vagy nem arról szól a demokrácia, hogy a választók döntenek, kit szeretnének négy évig hatalmon látni, ennek érdekében pedig indulhat bármelyik párt, amely megfelel a vonatkozó törvényi szabályozásnak, a kampány során pedig elmondhatja, mi a véleménye az előző 4 évről? Aztán a választók vagy elhiszik, vagy nem, ez az élet rendje.

A CÖF a vezető Fidesz-politikusok és az elmúlt időszakban igen kimagasló sikereket elérő nagyvállalkozók védelmére is kelt, nehogy most, 2014-ben essenek áldozatul valamiféle pártállami csökevénynek:

"Fritz szerint ha az MSZP valóban demokratikus párt, akkor az ellenkezőjét kéne tennie: erősíteni az emberekben, hogy a politikai munka kiemelkedően fontos és értékes dolog, hogy

"az ország vezetői megérdemlik a tiszteletet, és azt is megérdemlik, hogy valóban fáradságos munkájuk mellett ne egy lakótelepi panellakásban szorongjanak, hanem kényelmes körülmények között éljenek, arányban felelősségük mértékével és jelentőségével."

(...) Fritz szerint a kádári reflexek alapján „az sem kóser” ha egy magyar vállalkozó gazdagszik meg. Sőt: „a kádári mentalitás előbb fogadja el egy multi cég vezetőjének gazdagságát, mint egy magyarét, mert mi magyarok hol vagyunk tőlük.

"És ha egy magyar vállalkozó meggazdagszik, például Simicska Lajos, akkor az kizárólag csalás, lopás rablás  és korrupció útján lehetséges, tehát fujj!" (index.hu)

És vajon hol van már a tavalyi hó? Hol van már az, amikor Lázár János azt mondta, hogy

"Aki Oroszországhoz közeledik, lehet, hogy gazdasági értelemben ennek a közeledésnek, ennek a korrekt kapcsolatnak nyertese, győztese, zsebeink gyarapítója lesz, de fölad valamit a demokrácia, a szabadság, a szabadságjogok gyakorlása tekintetében. (...) Egy dolog soha nem jött keletről. A keleti szelek Európának ebbe a térségébe demokráciát és szabadságjogokat soha nem fújtak." (index.hu)

Csizmadi László szerint igenis jó a "magyar út", amely nyugatról tart kelet felé:

„Be kell fejezni Ady országát!” – közölte Csizmadia. „Ne legyünk tovább kompország. Nagyon egyetértek egy olyan gazdasági modellel, amely magyar útnak is nevezhető mostanában, amelyik, reméljük, hogy sztráda formájában halad nyugattól keletre, összekötve a gazdasági érdekeket (Csizmadia László)

De vajon melyik korszak ismérve is volt ez a nagy orosz barátság? Vajon annak idején ki volt a domináns és ki a dominált és ma hogyan alaknak a szerepek, ki függ kitől és hogyan fog a helyzet fokozódni? Ha a térképre nézünk meg belegondolunk geopolitikai adottságainkba, biztos van tippünk - és még véletlenül sem a következő vicc jár eszünkben:

Az elefánt és az egérke mennek át a hídon. Az egér fülel, majd megszólal: "Jaj, hogy dübörgünk!"

 

De akkor is, ki rejtőzik a bohócmaszk mögött?

Valljuk be, a Civil Összefogás Fórum sajtótájékoztatója után tájékozottabbak lettünk, bár nem biztos, hogy okosabbak - azt még mindig nem tudjuk, ki rejtőzik a bohócmaszk mögött, ki az igazi tanítómester, ki mozgatja a szálakat. És nemsokára az is kiderül, vajon mire képesek ezek a "nehézfiúk", ha kényszerűségből összejönnek egy szobába ...

És ahogy mások látják a Közönséges bűnözőket ...

És akkor végül, de nem utolsó sorban, lássuk, másoknak hogy sikerült a Közönséges bűnözők újragondolása, valamint a nehézfiúk összegyűjtése egy kupacba ...

Usual Suspects. Who is the most dangerous?

The Usual Suspects

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr595773747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Achmed, a hitetlen 2014.01.21. 21:45:11

A Kádár-korszak belopódzása kapcsán kihagytad az M3 csatorna elindítását. Ha valahol, hát ott van nosztalgiahullám.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2014.01.21. 22:11:48

@Achmed, a hitetlen:
Köszi, hogy felhívtad a figyelem ... a holnap délelőtt például kihagyhatatlan, csak a mezőgazdasági híradót hiányolom

7:05
Szomszédok(12) (magyar filmsor., 23. rész, 1987)
7:40
Szomszédok(12) (magyar filmsor., 24. rész, 1987)
8:15
Nők a pult mögött(12) (csehszl. vígj. sor., 12. rész, 1977) - December - Anna karácsonya
9:15
Híradó
9:30
Sporthírek
9:35
Cimbora
10:35
Családi kör(12)
11:30
Vigyázz, kész, jazz! 9/1.
12:10
Én táncolnék veled (magyar zenés f., 1983) - Salsa
12:30
Híradó délben
12:45
Sporthírek
12:50
Időjárás-jelentés
12:55
Kedvenc nótáiból válogat Madarász Katalin
13:25
Déli muzsika

wizes1 2014.01.22. 03:13:56

elképesztő a Civil ÖsszefoSás, csak úgy ömlik a szar belőlük.

az pláne tecc, Fricz, Bayer, Csizmadia a komcsi éra dicsőítői mennyire állságosan túlkompenzálnak .

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.23. 00:42:32

A kérdéses személy a titokzatos bohócügyi államtitkár.

Gyorgy Nagy 2014.03.04. 20:01:19

Hogy ki van mögotte? Az ország legprimitivebb fasz kalapja SEGGNYALÓ Csizmadija!