véleménynyilvánítási szabadság6 (1).png

Így karácsony-újév táján sokakban felmerül a kérdés, mit is kívánnának maguknak az ünnepekre meg az új évre, ha egy jótündér egy suhintással meg tudná valósítani a kérést? Van, aki csak saját elméje szintjén álmodozik, van aki szúk körben, családjával vagy épp barátaival osztja meg kívánságait. Vannak olyanok is, akik nem akik nem restellik ország-világ elé tárni, mit szeretnének jövőre: például megoldást minden olyan problémára, amit vagy ők és/vagy a hozzájuk lojális alattvalók okoztak, vagy ugyan más okozta, de fogalmuk sincs, hogyan is lehetne megoldani azt. És van, aki hogy óhaja egyértelmű legyen, szét is küldé levelét, legyen szíves csináljon már végre valaki valamit.

forrás: 444.hu

A levélből úgy érezhetjük, mintha valami zavar lenne az erőben - pedig a kereszténydemokraták már több, mint három éve dolgoznak azon, hogy minden egyes diáknak és tanárnak jobb legyen. Ám úgy tűnik, az államosítással ígért egységes színvonal egyelőre nem a kívánt irányban fog létrejönni (bár az is egységes, ha minden iskola vacak, nem?), és hiába szüntették meg az olyan hivalkodó dolgokat, mint a "tehetséggondozó iskola" státuszt, valahogy nem remekelnek jobban a 15 éves gyerekek, mint az oly nagyon leszólt szoci időszakban. Legalábbis a PISA teszten, amit ugyebár sajnálatos módon nem a magyar kormány állít össze. 

"A 2012-es felmérésen mind a 34 OECD-tagállam és 31 partnerország is részt vett, ezek az országok a világgazdaság több mint 80%-át képviselik. A teszteken mintegy 510 000 diák képességeit vizsgálták, akiknek életkora 15 év és 3 hónap, illetve 16 év és 2 hónap közé esett. A matematika, az olvasás és a természettudományok terén végzett felmérés fő hangsúlya a matematikán volt." (444.hu)

1. Olvasás/szövegértés

"2009-ben 494 pontot értek el a magyar 15 évesek átlagosan, ezzel kicsit az OECD-átlag (493) fölött voltunk akkor. Ezt a szintet nem sikerült tartani, tavaly már csak 488 pontot értek el a magyar diákok. Közben viszont az OECD-átlag emelkedett, 496 pontra. Ettől most messze elmaradtunk.

Magyar diákok átlageredményei: 2006: 482 pont, 2009: 494 pont, 2012: 488 pont." (444.hu)

2. Matematika

"2012-ben a magyar átlag 477 pont. Az OECD-átlag is csökkent, de csak kicsit, 494 lett most. Messze elmaradtunk ettől.

A magyar diákok átlageredménye matematikában: 2003: 490 pont. 2006: 491 pont. 2009: 490 pont: 2012: 477 pont." (444.hu)

3. Természettudományok

"A magyar diákok 494-es átlagot hoztak legutóbb (három éve 503 volt), az OECD-átlaga 501." (444.hu)

rálátás a mindennapokra kicsi.jpgTermészetesen lehet azzal védekezni, kérem, ez a felmérés még a totális államosítás meg az új NAT bevezetése meg az új szuper állami tankönyvek előtt volt, ám maga Hoffmann Rózsa sem hiszi azt, hogy a totális felügyelettel megoldódtak azok a problémák, amik 2009 után jelentkeztek a rendszerben. Ha hinné, nem levelet írt volna, hanem már a PISA-eredmények megjelenése után azonnal sajtónyilvánosság előtt kijelentette volna, "ha ma lenne a felmérés, Magyarország sokkal jobban teljesítene".

Sok oka lehet azonban annak, hogy Magyarország rosszabbul (átlagon alul) teljesít:

  • nem mi vagyunk rosszabbak, hanem a teszt összeállítói nem értékelik a magyar firmányos gondolkodást.
  • hülyébbek az új gyerekek (azaz a mostani 16 évesek), mint a régebbiek voltak. Szülők, kéretik tudatosabb családtervezést végrehajtani, okosabb gyerekeket szülni, kevesebbet inni, cigarettázni, drogozni és többet tölteni a természet lágy ölén sétálva-pillangók röptét figyelve.
  • lehet okolni a butító médiát, a túl kevés kötelező irodalmat meg a rosszul összeállított menzai kaját. A kevés testmozgást mondjuk nem, mert jellemzően épp abban a korosztályban lett kötelező a mindennapi testnevelés, amelyben a felmérést készítették.
  • bűnbakokká léphetnek elő a tanárok - lusták, felkészületlenek, nem fordítanak elég időt a gyermekek okítására és teljesen érdemtelenül kapták az őszi fizetésemelést. De majd jön a tanárok értékelése-besorolása, aztán reszkessen mindenki, aki beleesik a rossz eredmények miatti példastatuálásba.
  • felelősek lehetnek az iskolaigazgatók - nem csoda, hogy az államosítással elsőnek az ő hatáskörük lett megnyirbálva, nehogy már azzal dolgozzanak, akivel szeretnének. Most még lehet mondani, jogos az ő félreállításuk, de ha a legközelebbi PISA még gyalázatosabbra sikerül, bizony ők kerülnek ki erkölcsi győztesen - igaz egy korosztály szenvedte meg ezt.
  • felelősek még mindazok, akik hozzájárultak csemetéink butulásához - a felülről nem vezérelt tankönyvírók, törvényileg már meg is szüntetett napközis tanárok, az önkormányzatok oktatáspolitikusai meg az összes polgármester, aki hagyta garázdálkodni szabadon az igazgatókat meg az iskolákat.

Ha pedig már minden felelősségre vonható elfogyott-bedaráltatott-megszüntettetett, akkor maradnak az oktatási rendszerünk legfelsőbb irányítói meg az új rendszer. De ki is okolná saját magát a kudarcokért? 

 

És akkor most lássuk, hogyan is oldja meg egy profi politikus az ilyen problémát? Az iskolák csináljanak két éves intézkedési tervet, hogyan lehetne a kormányzati célokkal összhangban a tanulók teljesítmény-szintjét növelni. Két év elég, ugyebár akkor lesz az újabb PISA-megalázásunk.

Azok az iskolák (igazgatók), akiktől szinte már minden jog meg pénz el van véve - most álmodhatnak egy nagyot, intézkedési terv formájában, ha már odafönt minden ötletből kifogytak. És nem utolsó sorban az intézkedési terv kudarcáért (a következő rossz PISA-tesztért) így majd őket lehet okolni, nem pedig az oktatási kormányzatot úgy, ahogy van.

De vajon mit szól majd a hatalom, ha forintosítják ezeket a terveket? Mert ha van egy csepp sütnivalójuk az intézményvezetőknek, bizony sok-sok pénzt fognak kérni, mégha nem is szó szerint, például:

  • kompetens tanárok - az igazgatók ugyebár nem válogathatják meg, kivel dolgozzanak, nincsenek munkáltatói jogaik és most már tankönyv-ügyben sem dönthetnek majd. De biztos jó ötlet volt például a 62 éven felülieket elzavarni a katedráról, különösen tanév közben, október táján? Semmi sem eredményez olyan "magas színvonalú" tanítást, amikor egy szakember kiesik, helyette mást felvenni nem lehet és nem szakos tanárok helyettesítenek tovább, lehetőleg egészen tanév végéig. Apropó, államtitkár hogyan is lehet olyan valaki, aki 1948-ban született és bőven több, mint 62 gyertyát kell majd elfújnia a következő szülinapján? Mert iskolában már nem taníthatna ugyebár ...
  • Bad Educationkompetens tanárok szakmai munkájának támogatása - ez akár úgy is elképzelhető, hogy nem terhelik le őket felesleges adminisztrációval, lásd például az e-napló körüli káoszt. Vajon hány munkaórát visz el a sok felesleges teher, "még egy táblázat" összeállítása, "még egy jelentés" elkészítése? Ezt az időt akár a gyerekekre vagy saját szakmai fejlődésükre is fordíthatnák. Például meg lehetne őket kérdezni (akár névtelenül), milyen új állami tankönyvet szeretnének, milyen lenne számukra az egyetlen szuper-tankönyv, amiből egész biztosan okosítani tudnák a gyerekeket. Mert ha az elefántcsont-tornyából valamelyik, igazi tanulót már évtizedek óta nem látott "szakember" fog tananyagot gyártani, bizony az is csoda lesz, ha nem butulnak tovább az újabb felnövekvő nemzedékek.
  • tornaterem - ép testben ép lélek, de ha a lelket nulladik órában gyötrik a tornaórával (a kedves diák pedig már reggel hatkor a buszmegállóban áll, hogy beérjen), akkor bizony a második-harmadik órában már simán elaludhat matekórán. És nem a hiperaktív, tanítást akadályozók fognak álomba szenderülni ... (pénz, pénz, pénz)
  • használható, modern könyvtár, szemléltető eszközök, tankönyvek és munkafüzetek időben, megfelelő sebességű internet, stb. (pénz, pénz, pénz)
  • szülők bevonása - ha a szülők nincsenek meghallgatva, bizony az iskola ellen dolgoznak. Ha például a szülők tiltakoznak az elbocsátott osztályfőnök miatt, mindenféle pozitív eredmény nélkül, akkor vajon elvárhatja az iskola (meg az oktatási kormányzat), hogy buzgón segítsék a pedagógusok munkáját? Kizárt. Ha az új osztályfőnök panaszkodik, lehetetlen fegyelmet tartani az osztályban, kap segítséget a szülőktől? Nem, miért is kapna? Nekik a régi, a gyerekeket szerető pedagógus kellene, nem egy új, aki nyolcadikban november-december táján próbálkozik megismerni a gyerekeket. És ha a szülők nem támogatják az iskola munkáját, bizony sokkal több erőfeszítés kellene ahhoz, hogy ugyanolyan szinten teljesítsenek a diákok.
  • logopédusok, fejlesztőpedagógusok hadrendbe állítása - ha a kormányzat nem döntene úgy, hogy például a diszes gyerekek mint olyanok nincsenek, akkor valószínűleg garantált lenne a magasabb átlagteljesítmény. Ráadásul a lassabban haladó gyerekek általában nem butábbak, csak mások - ha viszont elhanyagolják őket, előbb-utóbb magatartási problémáik lesznek, ez pedig zavarja a tanórák menetét, akadályozza a megfelelő színvonalú tanítást. Azt se felejtsük el, a logopédia és a fejlesztés kiscsoportos foglalkozás - papíron lehet haszna a négy-öt fős foglalkozásoknak, a gyakorlatban viszont nem igazán. (pénz, pénz, pénz)
  • iskolapszichológusok bevonása - ha ők nincsenek, ki kutatja ki, hogy a tanítási órákat rendszeresen zavaró gyerekeknek mi a bajuk, hogyan lehetne segíteni rajtuk? Elsőre jó ötletnek tűnhet a rossz gyerekek elkülönítése, azonban idővel többen lehetnek kint mint bent csak azért, mert épp válnak a szüleik vagy kistestvérük született. (pénz, pénz, pénz)

 

Kérdés, milyen ötletek jutnak majd eszükbe az igazgatóknak, milyen sztahanovista vállalásokkal próbálnak megfelelni főnökeiknek - munkatársaikat nem válogathatják meg, a NAT-ot nem módosíthatják, jobb tankönyvet nem igényelhetnek és bárhogy is akarják, a nekik jutó diákokat sem cserélhetik le egy varázsütéssel, viszont ők lesznek a felelősek a kudarcért, ez már most borítékolható. (A siker a kormányzat sikere lesz ...) Mert az, hogy ezentúl majd 30%-kal több kötelező irodalmat olvastatnak a gyerekekkel, nem biztos, hogy eredményre vezet. Mert valljuk be, azt, amin most kellene átrágni magukat, azt is csak kevesen olvassák és élvezik - igen nehéz lehet egy okostelefonhoz szokott gyereknek elmerülni Jókai regényeiben vagy átélni a Kincskereső kisködmön problémavilágát.

 

És igen, Hoffmann Rózsa karácsonyi-újévi kívánsága, valaki ugyan oldja már meg a problémát helyette - csak közben elfelejti azt, hogy mindez a bénázás az adófizetők pénzéből történik úgy, hogy nemzedékek vannak eközben igen alacsony színvonalú oktatás igénybevételére kárhoztatva. 

 

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr505705748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

imres 2013.12.23. 21:52:52

Kedves blogíró elvtárs!
Nem tudom, az eszedbe jutott-e, hogy mindazok a 16 éves nebulók, akik a teszt alanyai voltak mikor is kezdték iskolai tanulmányaikat? Miért gondolod azt, te idióta, hogy a mai 16 évesek utolsó 3 éve a meghatározó, mondjuk szövegértés szempontjából? Nem gondolod, hogy az első 3-4 év, amit tanulmányokkal töltenek a tesztkitöltők sokkal jobban determinálják a szövegértési készséget?
Nem. Nem gondolod. Na ezért vagy te idióta, barátom.
Azt hiszed, gondolkodás nélkül, sima propaganda-szöveg nyomatásával érvényesülhetsz.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.12.23. 22:48:33

@imres: hát ... ugyanilyen logikában a 2009-es eredmények javulása kinek köszönhető? Akkor már 7. éve nem a Fidesz és koalíciós partnerei voltak hatalmon ... Bár lehet, hogy elsőben mindenkit ők tanítottak meg szuperul írni-olvasni, ami kitartott jópár évig.
És igen, egy év káosz bőven elegendő ahhoz, hogy a gyerekek teljesítménye ugrásszerűen csökkenjen. Vagy akár fél év is.
Ha pedig az oktatási kormányzat úgy aggódott volna az emútnyócév alatt, talán hivatalba lépésük második napján kérhettek volna ugyanilyen intézkedési tervet az iskoláktól, mitől lesz jobb a gyerekek teljesítménye. De ehhez három és fél év is kevés volt ... És ha HR hinné, hogy jó úton haladnak, most sem kérne ilyet. Mert tudná, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, minden a legnagyobb rendben.
Ja, és mindenkit leidiótázol, akivel nem értesz egyet?????? Tudod, vitakultúra ... Gondolom, ezen az órán nem volt kötelező részt venned. Pótolhatnád.

_zulu_ 2013.12.24. 11:49:18

@imres: Nem érted a lényeget. Totális inkompetencia jele Rózsika említett levele. A rendszerszintű gondolkodásra való képtelenség burkolt beismerése, hogy több ezer intézmény dolgozzon ki valamilyen nemdefiniált intézkedési tervet. Ez az oktatásirányítás feladata lenne, csak éppenséggel a politikai buzgómócsingoskodás mellett semmiféle szakmai megközelítést nem látni.
Tipikus látszatintézkedés, amivel lehet igazolni a főnök felé, hogy képben vagyunk és intézkedünk. Csinovnyikmentalitás, a fideszben ezzel lehet érvényesülni.

M_R 2013.12.24. 11:50:38

@imres: Tudod az oktatásügyben az a "szép" hogy 10 év munkáját tönkre lehet tenni egyetlen év alatt, és egy év dilettantizmust kijavítani több mint 10 év...

GregorEisenhorn 2013.12.24. 12:23:03

Azért ismerjük el, van abban valami bájos hogy így 3,5 év totális centralizáció, uniformizálás, és mindennemű más úton járás sárba tiprása után (mellett), most hírtelen fenenagy szükség lett az iskolák ötleteire. Mondjuk így nyílván pont nulla esélye hogy bármi használhatót átvegyenek és ha véletlenül mégis, majd az is HF a KLIK valamint a Mindenható örvendetes nagyszerűségét fogja dícsérni.

sey21 2013.12.24. 12:30:41

@imres: Kedves te kis te!
Hoffman MSZMP Rózsa elvtársnőnek egyetlen hiteles gondolata nincs az oktatással kapcsolatban. Te mint bértollnok mi a fenét tudsz az oktatásról?

Cny 2013.12.24. 12:31:35

Rutinos és sok mindent megtapasztalt iskolavezetőnek nem probléma egy újabb intézkedési terv összeállítása, csak frissíteni kell valamelyiket a közelmúltból, lecserélve a divatjamúlt lózungokat a mostaniakra - volt ilyesmiben részem.

Amíg aktív voltam, munkatáraimmal azt a gyakorlatot követtük, hogy nem hagytuk befolyásolni magunkat a pillanatnyi széljárástól a tanítási módszereinket illetően. A különböző méréseken diákjaink átlagon felül teljesítettek. Népszerű középiskolaként persze megválogathattuk a hozzánk jelentkezőket.

tisztapista 2013.12.24. 12:34:44

Paradigmaváltás nélkül vajmi kevés esély van a jobb teljesítményre.

1. Panaszkodunk, hogy a magyar oktatási rendszer gőzgépe nem pöfög olyan hatékonyan 2010-13 között, mint előtte. Na bumm.
2. Rózsa néni felszólítja az iskolákat, hogy tisztítsák ki a gőzgépeket, olajozzák meg az alkatrészeket, mert ez tűrhetetlen.
3. Közben a világ már régóta az információs forradalomban él, és paradigmaváltásra lenne szükség az oktatásban.

- Lesz paradigmaváltás a hazai oktatásban? Kötve hiszem. Világszerte sincs túl sok elmozdulás - a jó példák ellenére sem.

- Komolyan kell venni Rózsa nénit? Á, dehogy. Semmi okunk komolyan venni egy olyan pártfunkcionáriust, akivel még Pokorni is rendszeresen szakmai vitába száll.

- Van megoldás? Van. A tudatos szülők elmagyarázzák, hogy milyen kevés értelme van az oktatásban megtanultaknak, és otthon, napi 10 percben beszélgetnek az életben tényleg hasznos dolgokról. Pénz kezelése, emberi kapcsolatok, becsület, korrektség, határidő, felelősség, stb.

Ezeket az iskolában nem tanítják, pedig az életben ezekre van igazán szükség.

ppppalika 2013.12.24. 12:38:41

"A kevés testmozgást mondjuk nem, mert jellemzően épp abban a korosztályban lett kötelező a mindennapi testnevelés, amelyben a felmérést készítették."

Ez tévedés. A felmérés 2012 tavaszán volt. A mindennapos testnevelés kezdete 2012. szeptember.

A más kérdés, hogy nincs összefüggés.

Bukott liberális demokrata 2013.12.24. 12:48:48

Balliberálisok! Élvezzétek ki ezt a pár napot, mert április 6-án este sirni fogtok!! :DD Persze tudom, ti ilyenkor is gyülöködtök...sajnállak beneteket :(

(Ja, a mai nap még nem karácsony melesleg..)

egysmás 2013.12.24. 12:49:37

Az iskolafenntartót kéri?

De hát az a KLIK, nem az igazgató!

Erő e-meló 2013.12.24. 12:50:25

@_zulu_:
Ha szájukba rágja a kész megoldást, akkor az a baj hogy centralizál, ahelyett hogy engedné az intézményeket érvényesülni. Ha meg rájuk bízza a megoldást, akkor az a baj

Majd visszajön Magyarbálint és bevezeti a kötelező toleranciaórát meg buziságtant, akkor lesz csak jó nektek

ppppalika 2013.12.24. 13:02:12

@imres: Nocsak, nocsak. Egy kolléga hívta fel rá a figyelmemet, hogy ezek a mért diákok még az előző kormány által készített NAT és kerettantervek szerint tanultak végig.

Lám-lám, Te is őket hibáztatod. Egy srófra jár az agyatok.

JT_Biopower 2013.12.24. 13:05:40

@tisztapista: A 2-es pontod nem úgy szól! ;)
Rózsa néni felszólítja az iskolákat, hogy tisztítsák ki a gőzgépeket, olajozzák meg az alkatrészeket, mert ez tűrhetetlen.
HELYETT
Rózsa néni felszólítja az iskolákat, hogy ötleteljenek, hogyan lehet a gőzgépet hatékonyabb működésre bírni úgy, hogy az ne mondjon ellent a kormányzati intézkedéseknek, mert ez tűrhetetlen.

ppppalika 2013.12.24. 13:10:11

@egysmás: Nem csak a KLIK-ről van szó, hanem az összesről, tehát egyházak és magániskolák is ide tartoznak.

Ami gond, hogy nem látom a megfogalmazott célt. Vajon az, hogy jobbak legyenek a következő PISA mérés eredményei?

Melyik iskolatípus tud tenni ezért érdemben? Az általános iskola. Még bőven ott tanulnak a diákok, akik abban részt fognak venni. A középiskolákban legfeljebb 6 hónapot töltenek majd el. Persze annyi idő is elég az elrontáshoz... de lehet-e egy ismeretlenhez érdemi intézkedési tervet készíteni? (Lehet, hogy igen, én nem értek hozzá.)

Foxtrotty 2013.12.24. 13:11:02

Ha nem megy jól a PISA teszt, meg kell próbálkozni a KAKI teszttel

ursus artos 2013.12.24. 13:22:46

@morgás joga mindenkit megillet: " ugyanilyen logikában a 2009-es eredmények javulása kinek köszönhető?"
Az akkori mérésbe belépő újabb országoknak és az e miatti PISA átlag csökkenésnek.
Bizony.

ursus artos 2013.12.24. 13:24:11

Teljesen igaza van Hoffmann Rózsának. Rengeteg okos tanár van, aki eddig csak fikázni tudott. Most tessék itt a lehetőség megmondani a tuttit!

egysmás 2013.12.24. 13:24:59

@ursus artos: Magyarul kurvára fasza a rendszer és Hofmann Rózsa egy istenkirálynő.

mojszipupi 2013.12.24. 13:25:39

Mégis mit találjanak ki azok a pedagógusok akik közül sokaknak csökkent a pénze, a munkája nőtt, és mindez egy olyan oktatásban ahol hamarosan szigorúan állami kontroll alatt tartott és megszabott tananyagot kell tanítaniuk...ez a nő Balog elvtárssal együtt a képmutatás magas foka. Jön vissza a régmúlt iskolája, az amire mi azt hittük soha nem jöhet vissza, hittük h gyerekeinknek már több lehetősége lesz az oktatásra, kinyílik a világ. De nem, most majd Balog Hilton elvtárs, meg Rózsika és Orbán lesz az ideológiai mérce...Én annyit üzennék így mindannyiuknak h a jövőt nem engedjük többet elvenni a gyerekeinktől. Nekünk még elvehette a szocializmus, de a gyerekeinknek nem lehet. Amelyik kormány ezt megteszi, márpedig ez a rezsim alsó tól felső oktátásig mindent szétvert, az nem több mint egy nyomorult hazaáruló aki a jövő építő köveivel játszik.
Ne legyen boldog karácsonyuk

egysmás 2013.12.24. 13:26:35

@ursus artos: Nem a tanároknak írt, hanem az iskolafenntartónak.

Tudod, értő olvasás...

vizsla_barat 2013.12.24. 13:33:46

A vegen az Elet tesztel. Az eredmeny $$$ es valamifele belso megelegedettseg. Sajnos szazezrek mennek el evente. Es nem a leghulyebbek. Maradnak a total ner kompatibilis barikak es a reti svedek. Ezt a tarsadalmat fenntartani csakis diktaturaval es hazug onamitassal lehet

qwertzu 2013.12.24. 13:57:32

Akkor kezdésként hadd morogjak egy picit:

A témával foglalkozó cikkek szarok. Ha már összefüggést próbálunk keresni az oktatáspolitika és az eredmények kapcsolatára, akkor a minimum az lenne, hogy megírjuk mikor volt a felmérés. Legalább a hónapot, mert az hogy 2012, kicsit tág intervallum.

Eddig csak az állítólagos angol nyelvű matek feladatsort sikerült megtalálnom. Tökömért nem lehet publikálni a feladatsorokat és javítási kulcsot angolul és magyarul, valamint egy rövid leírást a teszt menetéről. Hadititok vagy mi?
Jó lenne tudni, hogy hány iskola hány tanulója vett részt a felmérésben, stb...
Ezen információk nélkül a cikkek, posztok és hozzászólások egy dologra használhatóak: az írója politikai hovatartozásának megállapítására. És az én hozzászólásom is csak egy rakat félinformáción alapul.

Tegyük fel hogy az általam talált feladatsort korrektül magyarra fordítva írták a diákok.
eduline.hu/kozoktatas/2013/12/3/PISA_felmeres_2012_pelda_kerdesek_LRTDVH

A feladatok egyszerűek mint a faék.

Kérdés hogy miért lett katasztrofális az eredmény.

Elsőként jó lenne, ha lenne bármi infónk a megírás körülményeiről. Ami például teljes homály, hogy mi a motiváció a gyerekek számára, hogy jól írják meg a tesztet. Ha jól tudom ez egy teljesen anonim teszt, ahol a diák számára 0 tétje van az eredménynek. Ha ez így van, akkor szerintem a teszt elsődlegesen egy dolgot mér, azt hogy egy anonim tesztben menyire tudják motiválni egy csapat véletlenszerűen kiválasztott gyereket.
Ha már a motivációnál tartunk, akkor a kérdés hogy volt-e a teszt megírásakor motiváció arra, hogy minél rosszabb eredmény szülessen. Példa: aki kész van a tesztel az hazamehet. Tanítási időben írták, vagy a diákok szabadidejében?

Az eredményeket elnézve erős a gyanú, hogy a kínaiak "csaltak". Persze nyilván nem durván, szerintem bőven elég ha sikeresen megtörik az anonimitást akár csak iskolai szinten. "A teszten az országot, a város és az iskolát képviselitek, remélem nem kell csalódnom bennetek. Az előző csapat annyira rossz eredményt ért el, hogy azóta ők takarítják a wc-t...", vagy valami hasonló.

Szóval szerintem ha jobb eredményeket akarunk látni, akkor én első körben a motivációt piszkálnám meg.

Ha tévedek és a diákok tényleg ennyire hülyék, akkor a világ megérett a pusztulásra. :)
Nekem még a kínai eredmény is alacsonynak tűnik matekból.

Tegyük fel hogy megvan a motiváció. A szakmai fejlesztés tényleg pénzkérdés.
1. Csinálni pár tesztet és megíratni a diákokkal, évente legalább háromszor. Kiértékelni névre szólóan.
2. Ha már úgyis egész napos iskola van, akkor a rosszul teljesítőknek délután kötelező bennmaradni
és fejlesztő foglalkozáson résztvenni, amíg egy felmérésen nem érik el a sanghaji átlagot.

Jock Ewing 2013.12.24. 13:59:14

Remélem mostantól fogva 3 napig fájni fog a foga minden bal-liberális majom-tevének.

ursus artos 2013.12.24. 14:25:05

@egysmás: "Nem a tanároknak írt, hanem az iskolafenntartónak."
ettől, még ugyanaz a véleményemm annál is inkább, mert:
"Önt, mint iskolafenntartót, hogy az iskoláival készítessen..."

Értő olvasás és szerénység öcsém!

ursus artos 2013.12.24. 14:27:37

@qwertzu: A PISA felmérés egy komoly szakmai mérés és elsősorban az oktatásirányítás számára fontosak az eredmények. Ezért sem szerencsés, hogy a rendszert nem értő bloggerek a véleményhatalom birtokában kinyilatkoztatnak...

M_R 2013.12.24. 14:41:35

@Jock Ewing: Én meg remélem hogy családostól életed végéig ott rohadsz meg a "jobban teljesít" országban :)

ppppalika 2013.12.24. 14:44:32

@ursus artos: :)
www.nefmi.gov.hu/miniszterium/2010/hoffmann-rozsa-pisa-2009-vizsgalat

"Hoffmann Rózsa elismeréssel szólt a pedagógusok munkájáról. Mint mondta: az első PISA felmérés eredményei rávilágítottak a magyar fiatalok szövegértési problémáira, a néhány év alatt bekövetkező javulás a magyar pedagógustársadalom szakmai felkészültségét, a minőségi oktatás iránti elkötelezettségét bizonyítja."

Mondta a 2009-es mérés eredményeinek ismertetésekor. Akkor a baj csak ezután következhetett be.

ppppalika 2013.12.24. 14:56:10

@qwertzu: Minden résztvevő országban meghatározott korú (tehát nem adot évfolyamra járó) diákokat mérnek. Minden országban legalább 150 iskolában folyik a mérés.

Az általad javasolt módszer - a tesztírást dresszírozzuk - az eredmény javulását hozhatja, de mögötte semmiféle előrelépés nem állna. Tehát a dresszírozás pillanatnyi elhagyását követően az eredmények katasztrofálisan romlanának.

Hasonló célú, gyakoribb és évfolyam szerint évente szervezett országos mérés van, amit kompetenciamérésnek neveznek. Ott jobban beazonosíthatók a változások és a problémák.

(A feladatok tényleg nem nehezek, de - ismerve adott korosztályhoz tartozó diákokat szép számmal - nem kell alulmotiváltság a fenti eredményhez. Ez kb. reális lehet. Az más kérdés, hogy a módszertanilag is másképpen felépített, 2004-ben induló NAT, aminek már most nyakát szegték, mit eredményezett volna. Rosszabbat vagy jobbat. Már soha nem fogjuk megtudni.)

dr. Aullah 2013.12.24. 15:06:22

@ppppalika: Á-Á... az már több mint két hónapja volt. Az már nem ér :D

qwertzu 2013.12.24. 16:00:22

@ppppalika: Azért én kapargatnám ezt a motiváció dolgot. Mert hogy az utolsó feladatot az résztvevők 2% oldotta meg sikeresen, azt egyszerűen nem tudom mással magyarázni. Mert ha azt mondják hogy csak a harmada azt még elhiszem.

"Az általad javasolt módszer - a tesztírást dresszírozzuk - az eredmény javulását hozhatja, de mögötte semmiféle előrelépés nem állna. "

Szerintem szövegértésben nehéz csak tesztre gyúrni. Ha csak azt nyomják, hogy olvassunk szöveget és értsük meg, abból már lehetne fejlődés. A matek teszt 90% szöveg és ábra értelmezés, és 10% matek, de abból is a minimum. Tehát csak az olvasás javításával nagyot lehetne javítani minden teszteredményen.

komplikato 2013.12.24. 16:09:56

@ursus artos: "Teljesen igaza van Hoffmann Rózsának. Rengeteg okos tanár van, aki eddig csak fikázni tudott. Most tessék itt a lehetőség megmondani a tuttit!"

Ja értem, ha ezt 3.5 évvel ezelőtt vagy csak 1.5 éve meglépte volna, hogy megkérdezi a butus bedagógusokat akik VELE ellentétben értenek hozzá, akkor belehal vagy WTF?

komplikato 2013.12.24. 16:24:10

@Erő e-meló: "Ha szájukba rágja a kész megoldást, akkor az a baj hogy centralizál, ahelyett hogy engedné az intézményeket érvényesülni. Ha meg rájuk bízza a megoldást, akkor az a baj"

Szakmai Egyeztetés vajon mi? Környezet tanulmány vajon mi?

ppppalika 2013.12.24. 16:25:35

@qwertzu: Az utolsó feladat kapcsán az időfaktor sem hagyható figyelmen kívül.

A szövegértés kapcsán igazad van, azonban évi "legalább három" fejlesztésnek kevés, ellenőrzésnek sok.

ppppalika 2013.12.24. 16:31:33

@qwertzu: "Tehát csak az olvasás javításával nagyot lehetne javítani minden teszteredményen. "

Ez logikusan hangzik.

Azonban:
Szövegértés
Magyar diákok átlageredményei: 2006: 482 pont, 2009: 494 pont, 2012: 488 pont.

Matematika:
A magyar diákok átlageredménye matematikában: 2003: 490 pont. 2006: 491 pont. 2009: 490 pont: 2012: 477 pont.

Természettudomány:
A magyar diákok 494-es átlagot hoztak legutóbb (három éve 503 volt)

A fenti adatok a cikkből valók.

Tehát 2006->2009 a szövegértés 12 pontot javult, a matematika 1 pontot romlott.

ursus artos 2013.12.24. 16:48:59

@ppppalika: bizonyára ezt mondta, de az okok azok, amelyeket leírtam.

ursus artos 2013.12.24. 16:58:57

@ppppalika: "2004-ben induló NAT, aminek már most nyakát szegték, mit eredményezett volna. Rosszabbat vagy jobbat. Már soha nem fogjuk megtudni.) "
Például most megtudtuk, és három év múlva is tudni fogjuk, mert az akkori 15 évesek még a régi kerettanterv szerint tanulnak...

qwertzu 2013.12.24. 17:05:11

@ppppalika: Megnéztem 2 órájuk van rá, ha jól értem összesen a három témakkörre. De a másik két teszt ismerete nélkül fingom sincs, hogy ez menyire sok.

Az a baj hogy mindenki hőzöng, és én például szeretnék utánajárni, hogy menyire komoly ez a teszt, és mit is jelentenek az eredmények de a rendelkezésre álló cikkekből és információkból esélyem sincs kitalálni, mi merre hol.

Mert azért láttam már nagyon komoly, sajtóban hozott naaagy nemzetközi felmérést, ahol 10 perc utánaolvasás sikerült kiderítenem, hogy röhejes az egész, pl:
www3.weforum.org/docs/WEF_GenderGap_Report_2013.pdf

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.12.24. 17:11:53

Mondjuk az valahogy pozitív, hogy a magukat szakembereknek mondók végre megkérdezték a valódi szakembereket (na jó, utasították őket), csak hát ennyiből pl. én is ülhetnék a minisztériumban, ezen a szinten én is értek hozzá, és konkrétan nálam is lenne helye a lóvénak.

Az egészben a legszebb mégis az, hogy mindezt február 15-éig kell. Nem éveket adtak erre, hanem szük két hónapot, téli szünetestül. Így marad szűk 30 délutánjuk az oktatásban dolgozóknak arra (mert hát MINDEN munkájukat most 8-től 4-ig kell elvégezni, ugye, kis csúsztatással), hogy fusiban összetákoljanak egy kormányzati programot, miközben többek között félévet is kell zárni, meg hát valamit működni is kellene délelőttönként. Mindezt a minisztériumban főállásban kellene végezni évek-évtizedek munkájával (az iskolák valamilyen országos szervezetével folyamatosan egyeztetve).

Szóönt 2013.12.28. 09:41:39

@imres: Megjelentél idiótázni kis trollocska, na húzzál haza kajálni.

Szóönt 2013.12.28. 09:54:58

Szakmailag elfogadhatatlan 62 év feletti államtitkárok alkalmazása - mellékszálként a vén alkotmánybírók nyugdíjazhatatlansága - Hoffman Rózsa véleményem szerint súlyosan árt a magyar oktatás ügyének de hasznára van a NER MAGYAR oktatási rendszernek. Ezért is tartják.