véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngElhalasztja a kormány a szociális temetés januári bevezetését - az erről szóló paragrafust pedig berejtették a fejlesztéspolitikával foglalkozó törvényjavaslatba. Igaz, legfelsőbb politikusaink meg jogszabály.előkészítőink most sem rohantak tájékoztatni az érdekelteket, lassíthatnak a frissen hozott törvény végrehajtásán, így fordulhatott az elő, hogy a Fővárosi Közgyűlés már 150 milliót be is áldozva december 11-én kijelölte a budapestiek gettó-temetőjét a minden csóró budapesti polgárnak oly könnyen megközelíthető csepeli temetőben. Az önkormányzati előterjesztésből az is kiderült, a Budapesti Temetkezési Intézet jövőre - a jelenlegi tendenciákat nézve - 2380 szociális temetést prognosztizált az előterjesztésében, költségeire pedig 194 milliót kért kompenzációként (azaz temetésenként több, mint 81 ezer forintot).

Még mielőtt azt hinnénk, a kormány úgy döntött, mégis csak emberségesebb lesz (keresztényi könyörület, szeresd felebarátodat, legalább halálukban ne gettósítsuk a szegényeket, stb.), netalán elfogadva a frissen kinevezett alapvető jogok biztosának aggályait nem alázza meg az elhunyt hátramaradottait minden lehetséges eszközzel ("ásd el magad mozgalom", részletesen itt), ez nem így történt. Sőt. A kereszténydemokrata politikusok nem győzik hangoztatni, az intézménnyel minden rendben van - bár arról elfelejtkeznek, hogy például egyházi személy fizetség ellenében nem búcsúztathatja a halottat (pedig ez is egy szolgáltatás, nem?). Igaz, ha ez a probléma majd ténylegesen probléma lesz, könnyedén meg lehet oldani - majd más címen vagy feketén rendezik az örökösök a költségeket, a sírok mellett még nem kötelező online pénztárgép.

A szociális temetést tehát mindenképpen bevezetik, csak egy évvel később, biztos ami biztos. És az indok? A kormány részéről nem sok derül ki a pénteken benyújtott törvényjavaslatból, így még az is elképzelhető, hogy Lendvai Ildikó véleménye áll legközelebb az igazsághoz:

"(...) a választási kampány telén ugyan még nem kell az özvegynek, árvának a fagyott földben két méter mélyre ásnia, majd elföldelnie a törvény szerint a temetőben gépjármű nélkül, saját kezűleg végigvonszolt koporsót, de 2015 januárjában a Fidesz győzelme esetén már ezt kellene tennie." (nol.hu)

emberség kicsi.jpgMagyarul: a kormány fél a népharagtól, a gyászoló rokonok sajtóban megjelenő látványától, a gödörásás közbeni baleset hírverésétől, a bulvármédia reality-tudósításaitól, hogyan is zajlik egy-egy ilyen saját kivitelezésű temetés, így inkább a kampány utánra halasztja az intézkedés bevezetését. Mert hogyan is nézne ki, ha ellenzéki politikusok segítenének ásni a gödröt a szegény 80 éves rozoga özvegynek, ha már maga nem képes, viszont a gaz kormánypárt erre kényszeríti?

Az azonban egyértelmű, a Fidesz-KDNP továbbra sem tágít elképzelésétől, csak azt alárendeli a kampánycéloknak - azaz a legszegényebb néprétegek megnyerésének. Aztán ha nyer, már egyáltalán nem fontos, ki hogyan érez és mi a véleménye az emberségről, a törvénybe iktatott szociális temetés rendszere dübörögni fog, akár tetszik, akár nem, akár egyetért vele az alapvető jogok biztosa, akár nem. Az intézkedés nagy vesztese addig is a leendő nemzeti koporsó-szállító, de nem kell aggódnia, az üzlet nem úszott el, csak tolódott - 2015-ben csak Csepelre majd 2500 darabot kell leszállítania, a leendő parcella-kialakító pedig nyugodtan nekiállhat a 150 milliós projektnek, hogy jövő januárra minden szép és jó legyen.

És ez még csak a kezdet - a kampány dübörög, a várhatóan népszerűtlen intézkedéseket pedig az illetékesek elhalasztják - hogy aztán az önkormányzati választások urnazárásával egyidejűleg a kedves választók nyakába borítsák az összeset. Aki pedig azt hiszi, hogy a Fidesz-KDNP majd a választások után - ha nyer - majd mégis meggondolja magát, netalán bevallja, mégsem fér össze a szociális temetés intézménye a XXI. század európai normáival, valószínűleg csalatkozni fog. Hiszen ott áll fehéren-feketén, 2015. január elseje után a szegények még haláluk után sem lehetnek egyenlők a kevésbé szegény polgárokkal - nekik a temető eldugott csücskében jár csak egy parcella a csórók között, szeretteik által elásva-elbúcsúztatva.

Addig is elgondolkodhatunk azon, ha Magyarország jobban teljesít, akkor miért is van minderre szükség????

Előzmény: Ásd el magad ...

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr595697816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.12.18. 14:15:50

Csak most kezd el a FIDESZ népszerütlen intézkedéseket elhalasztani. Ez azt jelenti, hogy van náluk mégis lemorzsolódás, különben nem érdekelné öket...

legeslegujabbkor 2013.12.18. 19:56:16

A KDNP ebben az ügyben kimutatta a foga fehérét. A nagy keresztény egyházaknak juttatott támogatások a különböző szociális ellátások átvállalása miatt, úgy látszik kevésnek találtatott az Úr előtt arra, hogy néhány szegényt ingyen is eltemessenek.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.19. 10:06:12

Népszerűtlen intézkedéseket sosem szokás választások előtt csinálni, ez a nemzetközi szabály.

♔bаtyu♔ 2013.12.19. 10:09:16

Ez biztosan nem igaz, mert 2014-ben újból megverik a ballibsi pártokat.

Márpedig ez elég népszerű lesz:)

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.12.19. 10:18:58

Durva, ha ezt teszik. :( Az MSZP-SZDSZ-IMF pártszövetség sose tett ilyet!

Amúgy is a politikusok azok diplomásss értelmissség, tehát nem tesznek gonosz dolgokat. Aki ezt mondja, annak valszeg nincs diplomálylylylya, és irigykedik!

Blogger Géza 2013.12.19. 10:45:24

A kormány szerintem csak a demagóg sajtótól/blogoktól/ellenzéki képviselőktől tart egy kicsit. Mivel ez csak egy lehetőség, kárára senkinek nem válik, mindenki eldönti, él-e vele vagy sem. Bizony egyeseknek ez nagy spórolási lehetőség lesz a temetési árakat is figyelembe véve, kár lenne tagadni.

Aki képtelen kiásni ásóval egy gödröt anélkül, hogy baleset szenvedne (oh my god), az ne vágjon bele. Fizesse meg az árát, és ennyi.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.12.19. 10:49:40

Miért hozna a fidesz népszerűtlen intézkedéseket 2015-ben? Úgy ismerted meg őket? Amit meg kell hozni, azt meghozzák 2014 április 5.-én.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.12.19. 10:54:47

@én már a fény gyermeke vagyok: azé az önkormányzati választásokon még tarolni akarnak, nem? az én tippem az önkormányzati választások utáni hétfő ...

tobeor 2013.12.19. 11:16:37

Bocs az offért, de ez brékignyúz:

Horváthnál házkutatást tartottak a rendőrök, elvitték a papírjait, számítógépét.

Kedves fideszmaffia: dögöljetek meg.

Sir Galahad 2013.12.19. 11:29:21

A t. szerző hazudik: a Fidesz-kormány ezt az egyet valóban nem, de számtalan egyéb népszerútlen intézkedést meglépett a választások előtt - kapott is érte rendesen. Egyébként nem értem, mi a borzasztó ebben az ötletben. Nem köteles élni a lehetőséggel senki, és tudtommal eddig is eltemettek mindenkit.

Lencsés István 2013.12.19. 11:29:42

" .... A népszerűtlen intézkedéseket kormányunk 2015-re halasztja? .... " . A szociális temetés sokak gondját megoldaná , tehát az nem népszerűtlen intézkedés .

sas70 2013.12.19. 12:37:33

@Blogger Géza: Persze majd 87 Marinéni kiássa azt a rohadt gödröt, télen is amikor kőkeménnyé van fagyva a talaj, ha már a férje meghalt, mi az neki!?

sas70 2013.12.19. 12:38:29

@Lencsés István: A te gondodat is megoldaná, népszerű lenne!

qwertzu 2013.12.19. 12:38:51

És ez a blog sem jut tovább a fikázásnál. Maradjon minden a régiben, ne lehessen ingyen temetni? Ez tényleg jobb lesz a szegények.

qwertzu 2013.12.19. 12:40:35

@sas70: A 87 éves Marinéni csinálhatja pont ugyan azt mint eddig. Nem kötelező, választhatja fizetős temetést pont mint eddig.

zengjen a dalunk fajtárs 2013.12.19. 12:41:44

Mégegy ostoba írás ugyanarról a témáról a Zindexen. Ezek csak úgy maguktól szaporodnak, mint az erdei gomba, vagy a Lendvai utcából küldött brosúrát kottázza le a szerző?

zengjen a dalunk fajtárs 2013.12.19. 12:45:01

Kezdjük ott, hogy mitől lenne népszerűtlen a szociális temetés? És kiknek népszerűtlen? Amíg nem volt az népszerűbb volt? Megkérdezte valaki erről magukat az érintetteket? Ez az egész csak a szokásos kákán csomókeresés

zengjen a dalunk fajtárs 2013.12.19. 12:56:49

"elképzelhető, hogy Lendvai Ildikó véleménye áll legközelebb az igazsághoz:"

Ja már ott tartunk, hogy Lendvai Ildikó üzen a Lendvai utcából. Akinek már 4 évtizede van igaza egyfolytában hivatalból. Aki az utóbbi 2 évtizedben soha nem foglalkozott a témával, csak mióta van rá a másik oldalról egy kezdeményezés. Pont ennek a botoxos kígyónak a harapása fog majd segíteni a szegény elhalálozottakon

sas70 2013.12.19. 12:59:40

@qwertzu: És ha nincs neki miből eltemetni a férjét? Gondold már végig egy kicsit ezt az egész problémát!

qwertzu 2013.12.19. 13:11:19

@sas70: Akkor ezelőtt se volt miből, tehát a szociális temetés bevezetése nem ront a helyzetén.

De komolyan valaki vezesse már le. Eddig volt pénzes temetés. Most van pénzes temetés változatlan feltételekkel, és plusz szociális temetés egy adag másik feltétellel. Egy új lehetőség bevezetése a régiek megtartása mellett kinek rossz?

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.12.19. 13:24:22

@qwertzu: most is van köztemetés (senki sem hisztizett miatta, hogy nem jó), valamint segélyt is ad az önkormányzat a rászorulónak, ha érdemesnek találja rá. A szociális temetés olyan rendszert hozna be, ami egy pár embernek nagy üzlet, a többinek meg megalázó. És reménykedj, hogy te soha nem fogsz szerettednek gödröt ásni (bárki lenullázhatja ideiglenesen magát, elég egy tartós betegség vagy munkanélküliség)
Jah, és a frissen kinevezett ombudsmannak sem tetszik, pedig aztán rá már nem igazán lehet fogni, hogy ballibsi.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.12.19. 13:26:01

2010-ben is ugyanez volt a szöveg, hogy majd 2011-ben jönnek a népszerűtlen intézkedések, aztán már 2010 végén kinyírták a nyugdíjpénztárakat.

qwertzu 2013.12.19. 13:28:27

@morgás joga mindenkit megillet: És meg fog szűnni a köztemetés? Mert ha nem, akkor az állítás továbbra is fennáll, hogy bővülő lehetőségek a régiek megmaradása mellett senkinek sem okozhatnak hátrányt.

zengjen a dalunk fajtárs 2013.12.19. 13:40:15

@qwertzu:
Megy az agyatlan rinyálás, többre ne is számítsál ezektől. Ingyért aggyanak mégezt, mégazt, legyen ingyentemetés lovas gyászhuszárral és zenekarral kiemelt sírhelyen IMF hitelből. Fizessen kártérítést a zállam amiért meghalt és nem élhetett örökké, mer az is a zállam hibája mér engedték meghalni

high up! 2013.12.19. 13:49:57

A legnagyobb köztemetés 2015-ben lesz, amikor a végső csapás, a 9%-os szja által 2 millió Orbanescu birka fog élő adásban úgy kifingani, ahogy a gyúrtcsányi birkák fingottak ki 2009-re.

gyúrtcsány birkái is aszitték, hogy a vezér csak a másik oldalt tesz majd tönkre, a nagy szabadságharcában. Orbanescu hasznos hülyéi is asziszik, hogy amikor jön majd a közgazdasági törvény és kifizettetti a szabadságharcot, a rezsicsökkentést, a gazdasági növekedés lerohasztását, a munkahelyek és életszínvonal leépítését meg az elvándorolt 100 ezrek hiányzó munkáját valahol 2015 táján, akkor majd csak a masik tábor fog kifingani.

Hát ez nem így lesz ám Birkamenet! A Nemzeti Elithízlalás Rendszere pont arról szól, hogy nem a pártpreferencia alapján lesz valaki megvédve a kormány csapásaitól, hanem az elithez való tartozása által.
A 80%-os proli osztályt meg Orbanescu küldi a lecsóba. Fidiótát és ballibsit kéz a kézben.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.12.19. 13:54:56

@qwertzu: @zengjen a dalunk fajtárs: tessék ugyanezt levélben megírni az alapvető jogok biztosának is, tudja mihez tartani magát ... Egyáltalán nem szép, hogy neki is problémája van a szociális intézmény rendszerével

Blogger Géza 2013.12.19. 13:56:53

@sas70: Igen, ezekről a demagóg megnyilvánulásokról beszéltem, köszönöm a példát! :) (Mert nyilván csak olyan emberek halnak meg, akiknek csak 87éves rokonuk van. Oszt legyen még rokkant is, OK?)

qwertzu 2013.12.19. 14:02:13

@morgás joga mindenkit megillet: Esetleg ha dobnál egy linket az alapvető jogok biztosának állásfoglalására, akkor lehetne vitatkozni rajta, hogy miben mennyire van igaza.

xvxvxv 2013.12.19. 14:06:28

@high up!: rosszul hiszed. az egyszerű, talpas fideszbirka a híd alá is követni fogja a Kontárt - max. lemennek 800 ezerre. a sima szájú, bő zsíron égő, tálib fideszrészvényesek meg továbbra is az Ötödik Hadosztályként fognak a blog-világ barikádjain harcolni.

---

úgy néz ki, tényleg ellopják, visszaosztva a visszaosztandót, azt az 1.700 milliárdot évente... :DDDDDDDDDD

nem baj, majd kaphat ez a horváth is egy kis savat az arcába, ha tovább ugrál. az fideszoligarchák kihajtanak majd pár fogatlan, kurvának kifestett nyugdíjas asszonyt meg nemezsapkás fütyülőt a háza elé.

444.hu/2013/12/19/breaking-hazkutatas-volt-az-afacsalasrol-kitalalo-horvath-andrasnal/

zengjen a dalunk fajtárs 2013.12.19. 14:31:01

@morgás joga mindenkit megillet:
Ebben az országban kevesebb mint 2 millió ember aki tényleges értékteremtő munkát végez, 8 millió pedig lesápolja az eredményt. Utóbbiak közül egy az alapvető jogok biztosa, nem is kevés fizetésért

xvxvxv 2013.12.19. 14:33:49

@xvxvxv: annyit még az utóbbihoz, hogy ahogy a haraszt is zörögte pár hónapja az origo tényfeltáró cikkében, ők lehetnek az egyik nagy szereplők a történetben. az off-shore bejegyzésű "magyar" cég, amelyik aztán visszaoszt a Pártnak, a Lajosnak, a Meláknak, a Melírozottnak. ez megengedhetetlen, mármint a nyilvánosság legkissebb szikrája, hiszen az a 20 éven keresztül épített Maffia alapjait boríthatja egyik-napról a másikra lángba. és tán még az egyszerű, nyugdíjas, őszintén hívő, hardcore-szavazó Erzsi néni is elgondolkodna...

a képben minden benne van:

a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/752/2589/original.jpg

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.12.19. 14:41:10

@qwertzu: @qwertzu: index.hu/belfold/2013/10/30/nincs_minden_rendben_a_szocialis_temetessel/

"Székely László a lapnak adott interjúban elmondta: a hivatalba lépése óta eltelt idő alatt azt tapasztalta, hogy a panaszok többsége segélykiáltás, amely a legmélyebb nyomorból jut el hozzájuk"
off: "a legmélyebb nyomorból" - ilyen is van? ki hinné ... ezek szerint neki elfelejtettek szólni, hogy nincs

hvg.hu/itthon/20130917_Arra_kenyszeritik_a_hozzatartozot_hogy_si

Larry Silverstein 2013.12.19. 14:48:59

@morgás joga mindenkit megillet: Ki mondta hogy a szoc. temetés népszerütlen intézkedés? Szerintem pl. tök pozitív.

Sőt asszem nem kötelező csepelre temetkezned.

qwertzu 2013.12.19. 14:52:27

@morgás joga mindenkit megillet: "Látok bizonyos aggályokat, de konkrét véleményt még nem fogalmaznék meg"

Ténytár mi. Ezzel lehet vitatkozni. Tehát a szociális temetés rossz, mert az alapvető jogok biztosa, lát bizonyos aggályokat, de konkrét véleményt még nem fogalmazott meg.
Na fogj egy hantamétert, lökd pirosba a mutatót és írd felé hogy csúsztatás. A témára meg térjünk vissza ha lesz bármi konkrét ÉRV.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.12.19. 15:04:30

@qwertzu: ombudsmanunk mint hantaméteres levegőbe beszélő politikus:) ez jó ... Vajon a kinevezője is tudja már?

qwertzu 2013.12.19. 15:10:42

@morgás joga mindenkit megillet: A hantaméter téged mér.
Az ombudsmanó ezt mondta: "Látok bizonyos aggályokat, de konkrét véleményt még nem fogalmaznék meg".

Ezt te úgy interpretáltad, hogy az ombudsman szerint rossz a szociális temetkezés.

Ez egyrészt csusztatás. Másrészt tekintélyre hivatkozás. Azzal hogy az ombudsman lát bizonyos aggályokat, azzal nem lehet vitatkozni, és nem is bizonyít semmit. Majd ha az ombudsman előáll azzal, hogy a szociális temetés rossz, mert... akkor lehet rá hivatkozni meg vitatkozni veled. Addig viszont itt állsz érvek nélkül egy jó adag demagógiával. Miközben a blog címe ténytár.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.12.19. 15:44:18

@qwertzu: a blog címe ténytár???? nem, a blog címe nem Ténytár. Az egy másik blog. Bocsi.

Ha lát aggályokat, akkor az aggályos. Különben nem beszélne róla, ezer éve jogász, neki éreznie kell a kimondott szó felelősségét. Ezért ombudsman és nem képviselő. És ezért van tekintélye a hivatalának, ellentétben az országgyűlési képviselők kijelentéseivel (vak komondor???? balneológia???)

qwertzu 2013.12.19. 15:49:22

@morgás joga mindenkit megillet: Ezt mondjuk elbasztam.

Az ombudsmannak van tekintélye, de azért az tőle is kevés hogy lát aggályokat. Majd ha elmondja hogy mik az agályai,...

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.12.19. 15:55:37

@qwertzu: ha elolvasol egy hosszabb lélegzetű ombudsmani véleményt, kiderül, igen sok munka van vele, és a honlapon azt is meg lehet nézni, mennyi állásfoglalást adott ki hivatalba lépése óta (az első két hónapot ne számítsd bele az érdemi munkába). Most pedig, hogy a kormány visszakozott, kapott egy kis plusz időt, nem fog sietni a végleges véleménnyel ...

Foxtrotty 2013.12.19. 17:45:25

Ha sikerül elérni hogy nem lesz szociális temetés, akkor elégedett leszel? Nyilván nem. Majd egy másik blogon arról fogsz írni, hogy elvette a kormány a szegényektől a szociális temetés lehetőségét

Morgás és fingás joga mindenkit megillet, csak kérdés, a belső feszültség levezetésén kívül mi lesz jobb ettől

Foxtrotty 2013.12.19. 17:49:49

@qwertzu:
Az ombucmanó egy f@sz, és ezt nem a vonatkozó eset miatt gondolom, hiszen arról semmi konkrétat nem mondott. Át kéne gondolni szükség van-e az egyszemélyes főhatóság intézményére, mert tökéletesen diszfunkcionális

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.12.20. 01:08:25

@Foxtrotty: már bocsi, te is itt morogsz, tehát első kézből tudod, hogy a belső feszültség levezetésén kívül mi lesz jobb ettől. (A másik tevékenységért az olvasók nem ide járnak - ez a "morgás joga mindenkit megillet" -, sajnálom, ha a téma téged erre ingerel ...)

Neander 2014.03.04. 20:31:26

A Neander ez ellenzék döbbenetes stratégiai hibáiról:

www.youtube.com/watch?v=frUjO0tR5wM