véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngImmáron újabb vállalkozások dönthetik el, milyen új profilt is fognak maguknak választani a jövőben ahelyett, amit sok-sok év munkájával létrehoztak. És itt nem csak pénzről van szó, hanem - a jövő évtől az ablakon kidobott - felhalmozódott szaktudásról is, valamint arról, igenis a tanárok és a szülők megérdemlik, hogy legyen választási lehetőségük. 

A Fidesz-KDNP mai döntésével a tankönyvkiadást is visszasüllyeszti oda, ahonnan sok-sok év munkájával kimászott: a szocializmus korába. Látjuk, milyen jó is volt az a rendszer - hiszen akik most az "egy tankönyv legyen elég mindenkinek" döntést hozták, bizony abban a rendszerben szocializálódtak. Abban a szocializmusban, amit szavakkal megvetnek, tetteikben viszont dicsőítenek. Abban a rendszerben, amely szintén óvta az embereket attól, hogy "felesleges" döntéseket hozzanak, netalán a felsőbb hatalomnak nem tetsző gondolatokkal mérgezzék magukat és a jog- és cselekvőképtelennek minősített korosztályokat.

"A köznevelésért felelős államtitkár szerint: a két tankönyv nem kettőt jelent, hanem sokkal többet, hiszen a törvény tantárgyanként, modulonként, iskolatípusonként, illetve az iskolák saját jóváhagyott kerettanterveiként korlátozta kettőre a tankönyvek számát." (index.hu)

Oké, nem egy, hanem két tankönyv lesz évfolyamonként, egy a humánosoknak, egy meg a reálosoknak. Tehát a két könyv valójában választást tekintve egy - és nem plusz fejezetekkel lesz megoldva a plusz tudás, hanem egy másfajta könyvvel ("csökkentett" vagy "emelt" szintű könyvvel, attól függően, honnan nézzük). A szülő meg jó, ha idejében eldönti, milyen érdeklődésű is a csemetéje, nem ám 12. évfolyamban választ a gyerek, jogász lesz vagy mérnök. Tessék tudni már ötödiktől. Az pedig végképp elgondolkodtató, mi lesz azokkal, akik mindkét kasztba belekóstolnak vagy épp polihisztorok és képesek például a matekra meg a történelemre is koncentrálni. Azon is elmeditálhatunk, vajon nem inkább az emelt szintű érettségire felkészítő kiegészítő kötetekben kellene gondolkodni, ha már különbséget teszünk a divatos reál és a megvetést érdemlő humán érdeklődésűek között? Vagy a mérnöknek elég az alacsonyabb szintű magyar és történelem tudás, a könyvmolyoknak meg a sokkal vékonyabb matekkönyv?

kÖZNEVELÉSÜNK.pngPersze még nem beszéltünk - többek között - az alternatív képzésben résztvevőkről sem, vajon velük mi lesz, ők mit érdemelnek? Vagy szeptembertől a választható tankönyvekkel együtt ők is eltűnnek a süllyesztőben? És mi lesz a két tanítási nyelvűekkel meg a nyelvtanítással, ezeken a területeken is egyetlen tankönyv lesz?

A másik komoly probléma, mi lesz a most készülő könyvekkel - a jogszabályváltozás miatt mindenki viseli a saját kárát? Előfordulhat, hogy egy csomó tankönyvíró nem kapja már meg a pénzét - tehát jobb, ha ma a tollat is leteszi? Mert ugyebár nem kétséges, az egyetlen és igaz könyveknek az írói kevesen lesznek - cserébe megmondhatják a tutit, az egyetlen és igaz tudást, valamint egységesített ideológiai maszlaggal önthetnek le minden olyan tantárgyat, amit le lehet önteni (történelem, média, művészettörténet, filozófia, stb.). Mi lesz a kiadók folyamatban lévő szerződéseivel?

egységesített közoktatás.jpgÉs mi lesz a sorsa a jelenleg akkreditálás alatt lévő tankönyveknek? A tankönyvkiadók pénze ott áll az engedélyezési eljárásokban - becslések szerint egy tankönyv engedélyezési eljárása akár 200-400 ezer forintba is kerülhet. Ráadásul nem egy évre készül egy tankönyv, így az árkalkulációban akár 3-4 évre is szétterítik ezeket a költségeket a kiadók, tehát az eddig nem leírt költségeik is megjelenhetnek a későbbi kártérítési igényekben. Hogy a későbbi kártalanítás méretéről legyen valamiféle fogalmunk, jelenleg 5066 engedélyezett tankönyv van.

"A kormány elé terjesztett háttéranyag azt írta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium becslése szerint a jelenleg zajló 183 eljárás felfüggesztése 97 millió forintba kerül az államnak, hiszen kártalanítani kell a kiadókat." (origo.hu)

Nem panaszkodhatunk, hogy az oktatási kormányzat túl messze látna - szeptembertől az új NAT bevezetése új tankönyveket igényelt, ezeket pedig nem csak egyetlen tankönyvkiadóval készítették el, és józan paraszti ész alapján feltételezhető, hogy a következő bevezetendő évfolyam könyveinek is lassan nyomdakész állapotban kellene állniuk. De vajon mennyi fog ezekből ténylegesen kikerülni a gyerekekhez? Valószínűleg egy sem. A kiadók viszont kártérítésben nem igazán reménykedhetnek (bármit is ír a kormányzati háttéranyag), hiszen a trafikosoknak is meg lett mondva, jogszabályi változás miatt semmilyen kártérítésre nem jogosultak. Ha a tankönyvkiadók akár egy fillért is kapnának, bizony a kormány szempontjából veszélyes precedenst teremtene - az adófizetőknek bizony helyt kellene állniuk a Fidesz-KDNP minden döntéséért. És még jövő tavasszal, nem pedig majd évek múlva a bírósági ítéletek után.

oktatási rendszer morgás joga.jpgAz új NAT-tal együtt ráadásul szeptemberben megérkeztek a tartós könyvek is - na ezeket úgy lehet a kukába dobni egy év után, hogy csak na. Mert mint tudjuk, egyedül az egyetlen és igaz maradhat állva, az pedig valószínűleg még nincs kész, azt az újonnan létrehozandó kiadó fogja elkészíttetni.

"(...) a kormány "a piaci mechanizmusok és a tankönyvkiadók egymással történő versengése helyett megteremti az állam felelősségét, amely alapján saját állami tankönyvkiadóval, kísérleti tankönyvfejlesztésével is biztosítja a jövőben a tankönyveket az iskoláknak" Ennek érdekében egyrészt 2014. március 31-ével megszünteti a tankönyvkiadók többségét egyesítő szervezetet, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületét. Másrészt pedig a kormány előírja, hogy fel kell állítani egy szervezetet, amely az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felel majd"(origo.hu)

Az eredmény tehát: a szülőnek nincs választása, a pedagógusnak nincs választása, a tankönyvírók által képviselt szellemi tőke megy a lecsóba, a tankönyvkiadók pedig egy gombnyomással megszűnnek. És mindez mennyibe kerül?

"(...) az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy új kiadót akart létrehozni, Nemzeti tankönyvkiadó néven emlegették (az évek óta magánkézben lévő Nemzeti Tankönyvkiadó az idén októberben nevet változtatott, Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó lett), és ehhez 10 milliárd forint forrást kért a kormánytól. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban megtorpedózta a tervet, jelezte, hogy nem áll rendelkezésre ennyi pénz, így a minisztériumnak egy másik változatot is ki kellett dolgoznia.

Eszerint egy állami háttérintézmény, a tervek szerint az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) felel majd a tankönyvkiadásért, igaz, a minisztérium erre is 10 milliárdos forrást kért. A kormány információnk szerint ez utóbbi verzió mellett döntött annak ellenére, hogy a minisztérium ezt kockázatosabbnak látta. " (origo.hu)

Tehát alsó hangon 10 milliárdba kerül csak a kiadó (kártérítések nélkül), a feladatot pedig egy megfelelő szakértelemmel (nagy mennyiségű könyv kiadása) és gyakorlattal nem rendelkező szervezetre akarják bízni.  (A szülők már tudják, milyen felemelő érzés is volt az, amikor végre az utolsó könyv is megérkezett az idén a Kellótól ...) Ráadásul a kormány a pénzt is sajnálja az átalakításra - a felnövekvő nemzedék (amely ugyebár a jelenlegi munkájukban egyszer majd megfáradt és nyugdíjkorba jutott politikusaink nyugdíját is kipengeti) nem kap annyit, mint a foci:

Felcsút stadion morgás joga.jpg"A jövő évi költségvetésben - néhány lakossági hangulatjavító intézkedésen kívül - egy kiemelt területet lehet azonosítani: a sportfejlesztés, kis túlzással, minden pénzt megér a kormánynak. Több mint 80 milliárd forintot szánnak stadionrekonstrukcióra, 12 milliárdot pedig stadionfejlesztésre. Az előbbi összegen nagyvárosok osztoznak, A fővárosi Puskás Stadionra és környezetére 20 milliárd jut, a győri arénára 5 milliárd. Majdnem 5 milliárdot költenek a szombathelyi és a székesfehérvári stadionra is, a diósgyőrieknek pedig be kell érniük közel 2 milliárddal." (origo.hu)

 

És igen, most már tudjuk, mi ér többet kormányunknak - a focival kapcsolatos építkezések vagy a felnövekvő nemzedék. A számok alapján mindenki nyugodtan kialakíthatja saját véleményét ...

 

Az ügy azonban nemcsak a tankönyvkiadóknak szolgál tanulságul: bárki cégtulajdonosként (vezetőként, vagy akár beosztottként) elgondolkodhat azon, mi is legyen a B-terve arra az esetre, ha egy vasárnap este benyújtott és kedden már el is fogadott, majd pár nap után hatályba is lépő törvényjavaslat alapján ő, vagy kenyéradó gazdája elveszítené azt a piaci részesedést (és megélhetési forrást), amit sok-sok éves munkával felépített. 

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr95696517

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Oktatás - Szabványosított állami oktatás 2013.12.18. 08:59:29

Ami szabványos az jó. A szabványok egy elvárt minőséget szállítanak, ami szintén jó. A nem szabványos dolgokkal az a probléma, hogy a gyakorlatban a termelők nem a jobb, hanem a rosszabb minőség felé szoktak eltérni a szabványtól. Ez kifejezetten igaz ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.12.17. 17:01:42

A szabványosított alapoktatás egyáltalán nem rossz, söt, jó.

Az kérdés, hogy az iskolák vajon mekkora szabadságot kapnak nem szabványos oktatásra.

Mindenesetre a szabványosított oktatás mindenképpen emeli az oktatás színvonalát, mert mérhetövé teszi.

A 2 db tankönyv tárgyanként pedig nagyon sokkal olcsóbbá teszi az oktatást, mivel sokkal nagyobb példányszámban készül, ezért minden költség alacsonyabb lesz.

A szakma pedig meg tud élni a nem szabványos oktatásból a jövöben. Nyilván a teljes árbevétel csökkenni fog, de nem fog megszünni.

Az valószínü, hogy ha az iskolákban tárgyanként lehet alap és emelt szintü oktatás között választani, ezért a tehetséges diák simán mehet minden tárgyból, tehát reál és humán tárgyból is az emelt szintre. (Vagy a kevésbé tehetséges minden tárgyból az alap szintre)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.12.17. 19:30:40

@Dörnyei József: attól hogy egy tankönyv lesz, még nem lesz egységes színvonal - gondolom a gettó általános iskolája soha nem fogja azt hozni, mint a két tanítási nyelvű elit általános. Vagyis lehet egységes a színvonal, csak a jobbakat le kell rontani, ez pedig igen könnyen végrehajtható feladat.
Azonban a tudás nemcsak a tankönyvtől van, hanem a szakértelemmel és gyerekbarát hozzáállással bíró pedagógusoknak köszönhető. És ugyebár ez sem garantált mindenhol.

Igen, a tankönyvkiadás árbevétele nem fog csökkenni és olcsóbb sem lesz az adófizetőknek (a szülőknek lehet, hogy igen, ez csak átcsoportosítás kérdése), viszont garantáltan a kívánt helyen fog megjelenni - például közbeszerzések és gondosan kiválasztott írói gárda segítségével. És nem ez az, ami garantálni fogja a színvonalat ...

És akkor még nem beszéltünk még a minisztérium által képviselt világnézetről - ez ugyebár nem titok, lást évnyitó helyszíne. De mi lesz, ha az összes gyereknek átideológizált tankönyvekből kell tanulnia? (volt már rá példa ugyebár a magyar történelemben, a lónak ugyebár nincs teteje ...)

Te-ve 2013.12.17. 21:26:08

Szakmailag nagyon hibás gondolat a tankönyvkiadás államosítása. Rengeteg nagyon jó, elismert és gyermekközeli szakember ír/írt tankönyveket, amelybe ráadásul más szerzőtársakat is bevontak. Ezek a tankönyvek évek alatt érték el végleges, tökéletesnek mondható formájukat. Szó sincs róla, hogy a kiadókat védném ezzel. Azokat védem, akik évek munkáját fektették a könyvekbe.
Sok féle profil létezik régiónként, iskolánként, tanáronként. Két tankönyv édes kevés minden igény kielégítésére. Még akkor is, ha mindkettő tökéletesen megalkotott. Gondoljunk csak a diszlexia-prevenciós tankönyvekre, vagy éppen a kiemelten tehetséges diákok tankönyveire. Ez már kettő. És ez a két szint létezik? Nagyon súlyos problémákat vet fel az, hogy nem taníthat valaki abból, amelyik módszerét a legközelebb érzi magához. Az eredmény a tankönyvek háttérbe szorítása lesz a tanárok részéről, amely jelentős többletterhet ró rájuk.
@Dörnyei József:
"Mindenesetre a szabványosított oktatás mindenképpen emeli az oktatás színvonalát, mert mérhetövé teszi."

Nem értem az összefüggést. Attól, hogy valami mérhető, már jobb is a színvonala? Mi a garancia arra, hogy az új tankönyvek a lehető legjobbak lesznek? Az oktatási színvonal mérésére sokféle módszer van, amelyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy az iskola hozzáadott értékét (is) mérjék, tehát nem követelik meg az egységesítést.

A másik probléma az, hogy az tankönyvek államosítása nem csak az általános iskolákra, hanem a gimnáziumokra és szakközépiskolákra, szakmunkásképzőkre is ki lesz terjesztve. Belegondolni is nehéz, hány különböző színvonal, szak létezik ezeken belül, amelyek mind különböző tankönyvet követelnek. Egészen más a prioritások vannak mindenhol.

Próbálom kizárólag szakmai szempontból megközelíteni a dolgot, de semmi jót nem látok benne. Ezzel az egész pedagógustársadalom így van. Önhatalmúlag ilyen horderejű döntéseket meghozni és kivitelezni nem szabad.

A nyelvkönyvek kérdéséről még nem is beszéltem. Az Oxford, Cambridge stb. kiadók tankönyvei rosszak? Angol anyanyelvű szakemberek alkották meg őket, kiválóak a tanításra (sok magyar szerző könyvei mellett). Most ezek is ki lesznek dobva.
Ha ingyenes tankönyvet akarnak, akkor a jelenlegi rendszerben is lehetne csökkenteni az árakat, majd a jelenleg elkölteni tervezett pénzt ártámogatásra költeni. Ingyen tankönyv valóban nincs, csak a fizetők köre bővül...

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.12.18. 09:01:30

Na, muszáj volt megírni a különvéleményemet.

Csak azért, mert a FIDESZ csinálta, nem rossz valami.

A FIDESZ általában valóban mindent elk*r, ezért én is hajlamos vagyok az előítéletre, de az előítélet mindig káros. Ebben a kérdésben a FIDESZ-nek van igaza, a számok és a gyakorlat 100%-ban őket igazolja.