véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngVajon mennyit ér egy szavazat? Attól függ - ha billegő a körzet, akkor elég sokat, ha meg más párt viheti el a képviselőhelyet, akkor bizony nagyon sokat. Ha pedig konkrét összegekről akarunk tudni, most már e tárgyban sem kell találgatnunk:

"Ötvenezer forint és két köbméter tűzifa – ennyit ígértek helyi romák egy csoportjának, hogy családtagjaikkal együtt Kovács Csaba fideszes jelöltre szavazzanakbajai, megismételt időközi önkormányzati választáson. Egy, a hvg.hu birtokába került, valószínűleg október 12-én készült videofelvétel tanúsága szerint 200 ezer forintot át is adott a négy férfinak egy közvetítő, igaz, ez csak – állítólag – a korábbi választás után elmaradt juttatás volt." (hvg.hu)

Aki kíváncsi a részletekre, az megtekintheti a videofelvételt is - és eldöntheti önmaga, kamu-e vagy sem, esetleg amatőr vagy hivatásos színészek tanulták be a 9 percnyi párbeszédet (azaz provokáció az egész videószösszenet), vagy pedig igen, ilyen ma Magyarország és így, ennyiért vásárolható meg egy-egy szavazat . És arra is lehet tippelni az elhangzottak alapján, hogy

  • ha nincs második forduló, akkor vajon kifizették volna-e az első forduló eredményét befolyásoló szavazatokat, vagy sem,
  • az érintettek rávették-e a listában megkapott személyeket (rokonaikat) a megfelelő irányban választásra,
  • a kapott pénz vajon elegendő volt-e arra, hogy megváltoztassák az eredeti szavazási szándékukat,
  • az ígért fát kivágták-e már a közmunkások,
  • illetve a fideszes képviselő nyerése tényleg elég-e a későbbiekben arra, hogy a villany- és a víz ne legyen kikapcsolva (ki fogja kifizetni a számlákat?),
  • valamint a második fordulós választás ki lett-e fizetve hétfőn, ahogy ígérték, vagy az érdekeltek futhatnak újra a pénzük után („Most nem lesztek átbaszva, mert én lettem megbízva a dologgal” ).

„Megmondom neked őszintén, mi szívünk szerint a Melindára [Teket Melinda az MSZP–Együtt–PM–DK jelöltje volt – a szerk.] raknánk a voksunkat” – mondja az egyik férfi, mire a többek helyeselnek. G. erre azt mondja: „hogyha Melindára fogtok szavazni, abból nektek hasznotok nem lesz, mert ő biztos nem tudja a villanyotokat, a vizeteket [elintézni]”. Ezzel arra utal, hogy pár perccel korábban épp azt ígérte a férfiaknak: „ha Róbert [Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője – a szerk.] marad továbbra is ugyanúgy a polgármesterünk, úgy, ahogy elintéztünk eddig nektek dolgokat, hogy a villany nem lett kikapcsolva, a víz, ilyesmi, ugyanúgy megint fog nektek benne segíteni”. (hvg.hu)

A hvg kérésére Zsigó Róbert bajai polgármester reagált a felvételre:

"A videón szereplő személyeket nem ismerem, a bajai Fideszhez nincs közük. Véleményem szerint egy előre megrendezett és  tudatosan rögzített jelenet, amely egy tudatos lejáratás része, amely megalapozza korábbi gyanúnkat, amely alapján október 12-én a Fidesz már büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen egy választópolgár bejelentése alapján. A választópolgár  szerint egy férfi járt nála, aki azt állította, hogy a Fidesztől jött és arra kérte, hogy szavazzanak a Fidesz jelöltjére, amiért viszonzásul 10 mázsa fát ajánlott, „illetve a Fidesz nevében azt ígérte, hogy felújítják a házát”. Ez a jelent kísértetiesen hasonlít az ott leírtakhoz, vagyis most már igazolva látjuk, hogy valakik a Fidesz nevével rendszerűen visszaéltek. A videó alapján újabb büntetőfeljelentést teszünk. Rendkívül lesújtó, hogy a magyar baloldal még 2 választási vereség után sem képes elfogadni a bajaiak döntését, és a legaljasabb "technikákat" vetik be. A bajaiak már elmondták az ilyen hazug, aljas technikákról a véleményüket."  (hvg.hu)

Röviden? Valakik "rendszerűen" visszaélnek a Fidesz nevével és pénzt ígérnek azért, hogy a Fideszre szavazzanak bizonyos emberek.  Mivel a beszélgetés résztvevői felismerhetők a felvételről, ráadásul még monogram is szerepel a cikkben, valószínűleg gondos rendőrségi felderítő munkával kikutatható lesz, ki kinek az érdekében járt el, kamu-e a felvétel vagy sem. De az is lehet, hogy a bűnös egyedül csak a kiszivárogtató lesz, mert visszaélt mások személyes jogaival amikor a tranzakcióról nem kívánt felvételt készített.

 

És mit remélhet az átlagválasztó ezek után?

Például azt, hogy az illetékes szervek kiderítik, mi is történt  valójában - valódi a videó vagy hamisítvány, ha valódi, ki volt az, aki ténylegesen fizetett, kinek a pénze indult vándorútra, és tényleg volt-e "Csabinak" telefonja a megbeszélés színhelyéről. Megnyugtató érzés lenne tudni, hogy a bűnösök lakolnak, a hatóságok pedig elfogulatlanul, csak a vonatkozó törvényeket szem előtt tartva őrködnének a múlt- és jövőbéli választások tisztasága érdekében. Jó lenne hinni, hogy azért nem azon múlik egy választás itt, Magyarországon a XXI. században, hogy ki tud többet fizetni egy szavazatért - mert ezzel végképp értelmét veszti a rendszerváltás és annak összes demokratikus vívmánya.

"350. § (1) Aki a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás, népi kezdeményezés vagy európai polgári kezdeményezés során 

a) a jelölési eljárás szabályait megszegve erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel vagy anyagi juttatással szerez ajánlást, (...) 

e) arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népi kezdeményezésben vagy az európai polgári kezdeményezésben akadályoz, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, illetve anyagi juttatással befolyásolni törekszik, 

f) megsérti a választás vagy a népszavazás titkosságát, (...) 

i) szavazatát anyagi juttatás nyújtásától teszi függővé, és erre tekintettel anyagi juttatást fogad el, 

bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (Büntető Törvénykönyv, A választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény)

Ha mind igaz, ami a felvételen elhangzik, akkor bizony az egész társaság vonulhat szabadságvesztését letölteni.

 

És mi a legnagyobb tanúsága a felvételnek? Az, hogy minden további nélkül elhihetjük, bizony a mai körülmények között vannak megvehető voksok hazánkban, és nemcsak kínálat van, hanem ez minden további nélkül találkozhat a kereslettel, azaz van, aki hajlandó is fizetni a megélhetési szavazatokért. Elhihetjük, hogy százezrek és tűzifaköbméterek vándorolnak ide-oda, miközben a kedves megvett szavazó képes akár saját meggyőződése ellenében is másra szavazni, ha ezért kap valamennyit.

"A demokrácia feltétele, hogy az emberek többsége becsületes legyen." Ruskin Bond

Vajon kinek a hibája, hogy sokan nem jelentik ki kategorikusan azonnal, "kérem, a mi országunkban nem élnek ilyen emberek, ilyen nem történhet, ez tuti kamu"? Ki a bűnös azért, hogy a kétség ott van bennünk, ha ez most így, egy tét nélküli szavazáson akár meg is történhetett, akkor tavasszal az országgyűlési választásokon akár még voksárveréseknek is tanúi lehetünk? Tudja-e ma garantálni bárki is, hogy nem fognak hasonló videók tömegével előkerülni, nem nézhetünk végig sok-sok igazi vagy igazinak tűnő kamu alkudozást, mennyit is ér a demokrácia megcsúfolása?

Vajon ki lesz az, aki meg tudja szüntetni a kétségeket? És mikor?

 

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr145585236

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Így vezess buszt a könyököddel! 2013.10.19. 09:04:17

Végülis nem is olyan nehéz, igaz? Vagy ez a videó is kamu?Az egyik kezedben a mobilod és magánéletet élsz rajta, a másikkal a sebváltót cibálod, mert haladni kell, harmadik kezed nincs, hát a könyököddel kormányozol.Az se baj, ha mindezt egy utasokkal ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Galahad 2013.10.19. 09:11:14

Nem vagyok szakértő, de nekem azért gyanús, hogy bejön a jóember, valaki veszi szemből, közelről egy mobillal, és ez egyáltalán nem zavarja, nyomja a megvesztegetési dumát. Annyi nyilvánvaló, hogy a felvétel nem rejtett kamerás: valaki a kezében tartja, mert néha mozdul vele. Ettől függetlenül lehet, hogy a dolog működik és alkalmas az emberekben azt az érzetet kelteni, hogy valódi a felvétel. És ha ez így van, tulajdonképpen mindegy is, mi az igazság.

MACISAJT 2013.10.19. 09:12:08

Most hagyjuk is ezt a bajai közröhejes felvételt( 200 ezret adnak táskából cigányoknak, azok reménybeli szavazataikért, muhaha, Rejtő Jenő nyomán tudhatták volna hogy ennyi pénz nincs is, mondjál olyat amit már láttam, szóval ha már megrendezték a jelenetet, mondtak volna 10 ezret hogy hihető legyen:))

De ha már a szerző azon aggódik hogy:
"Vajon ki lesz az, aki meg tudja szüntetni a kétségeket? És mikor?"

Kérdem én, a 2002-es elcsalt országgyűlési választások után miért nem tetszettek óbégatni?
Mikor lamperthék röhögve égették el a szavazócédulákat, pedig tudták hogy így örökké rajtuk marad a csalás bélyege...

És az is nyilvánosságra került hogy hogyan csinálták:

hetivalasz.hu/itthon/szazezreket-mozgositottak-4773/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201210

A második cikk linkje:

hetivalasz.hu/itthon/baloldali-furfangok-4845/?cikk_ertekel=1&ertekeles=3

Még csak perelni sem pereltek a ballibák...

ob.szerver 2013.10.19. 09:13:54

Undoromat leküzdve ráklikkeltem az MNO-ra.

A következőkről tudósít többek között:

- Trükkös vállalati forma az MSZP közelében?
- Durva hibát vétettek Bajnaiék
- Kettős mérce: Bajnaiék „szőkenőzése”

Bajáról egy szó se. Zsigó szánalmas nyilatkozatát még ők is restellték kitenni.

Nem mintha szükség lenne rá, de ezt nyugodtan tekinthetjük beismerő hallgatásnak.

Buzidémon · http://goo.gl/ZHR4Lz 2013.10.19. 09:14:18

Teljesen mindegy, hogy ki fogja vezetni az országot, süllyedünk tovább. Ha bármi múlna a választáson, még rég megszüntették volna.

KopaszMercis 2013.10.19. 09:14:59

"a legaljasabb "technikákat" vetik be"

Imádom, hogy ez a büdös cigány még csak idézőjeleket sem tud helyesen használni, de azért ő akar majd polgármestert vagy a faszom tudja mit játszani. Büdös balkáni kommunista cigányfattyú... el van átkozva ez az ország.

nick papagiorgo 2013.10.19. 09:15:14

Először is, mókásnak tartom, hogy ezt a hvg "egyértelmű bizonyítékként" tálalja. Nem vagyok jogász, de szerintem, hogy mit bizonyít, azt majd a bíróság dönti el, addig csak gyanús video.

Átlagemberként meg kell jegyeznem, hogy a video szerplői kicsit sem viselkednek életszerűen: lefilmeztetik magukat, tudják, hogy ott a kamera, mégse néznek rá se, a hangadó kétszázezer forintot ad át a választás előtt (nem utána!), az "áldozatok" többször hangoztatják papírízűen, hogy ők amásik jelöltre szavaznának, csak pénzért változtatják meg a döntésüket, hangoztatják azt is, hogy ez a lefizetés rendszeres, stb.

Valóban az kellene, hogy ezt az ügyet a rendőrség ill. bíróság vizsgálja meg. De rossz hírem van: a video szereplőit mindenképpen elítélik, ha valásztási csalást követtek el, akkor azért, ha meg hamis videót készítettek, akkor meg azért.

KopaszMercis 2013.10.19. 09:18:25

@MACISAJT:
"Kérdem én, a 2002-es elcsalt országgyűlési választások után miért nem tetszettek óbégatni?"

Látom te is ilyen C típusú állampolgár vagy: válaszolok egy kérdéssel: Az, hogy most ennyire dilettáns buzi banda a Fidesz az egy dolog, de már akkor is annyira az volt? Tényleg egy VÁLASZTÁS TISZTASÁGÁT nem tudják garantálni? Komolyan, ebben is elmaradnak a Szociktól? Ugyanis a Belügyminisztérium feladata, hogy garantálja a választások tisztaságát, és eddig csak olyankor születtek korrekt eredmények, amikor a Szocik felügyelték azt, és a Fidesz nyert.

Elég ciki... mert a Szociknál hasztalanabb dzsippó brigádot még nem igen hordott a hátán a föld... fura, hogy bár fideszes vagy, te pont a fideszt tartod még alkalmatlanabbnak.. ha nem lennél ennyire primitiv csóró szar, akkor ez okozna neked némi kognitív disszonanciát...

Krasnyák Dudu · http://szmfszm.blog.hu/ 2013.10.19. 09:21:12

Vannak emberek (és bíróságok) akiket a nyilvánvaló bizonyíték sem győz meg. Jól emlékszem arra az esetre, amikor valaki kifogásolta, hogy a misén a plébános úr nyilvánosan kampányolt a fidesz mellett. Letagadták. Előkerült egy videó. Erre mi volt a válasz: milyen mocsoxemét kommunista az, aki videóval jár a templomba?
Ennyi.
Kár értünk.

Creative destruction · http://t7.hu/0v1l-1984 2013.10.19. 09:28:16

Mégy hát te is, előre! jelszavad,
Már úti terved kész, csak egy baja,
Beszédedben még forr a gőzkazán,
Egyet nem tudsz még: merre és hova.

2013.10.19. 09:29:28

Bár én már semmin sem lepődök meg ebben az országban -azon sem hogy szavazatot pénzért veszik- ezt a videót megrendezettnek találom, amit hangulatkeltésre készítették. Túl sok infó, név, összeg hangzik el, nagyon informális ez a videó... azt meg hogy néhány szavazatért két kilót letegyenek az asztalra, az irreális. Bablevesért szavaztatás sokkal hihetőbb volt.

2013.10.19. 09:33:36

@ob.szerver: "Bajáról egy szó se."

Kapcsold be az ATV-t ott napi 24 órában orbánt szapulják.

Creative destruction · http://t7.hu/0v1l-1984 2013.10.19. 09:35:03

A társadalom beteg lelkének a lenyomata a politika. Alkalmatlan emberektől várják a tömegek sorsuk jobbra fordulását. Nagyon szomorú történet ez, de a néplelket megváltoztatni rövid úton lehetetlen. Egyre gyorsulva fog mélybe zuhanni ez az ország.

Dolgozónép 2013.10.19. 09:35:42

"Vajon ki lesz az, aki meg tudja szüntetni a kétségeket? És mikor?" Senki. Semmikor.

MACISAJT 2013.10.19. 09:35:54

@ob.szerver: ("
Bajáról egy szó se. Zsigó szánalmas nyilatkozatát még ők is restellték kitenni.")

Pedig ott van.
Magyar Nemzet, 2.oldal: "Életszerűtlen videó Bajáról címmel" a cikk.

KopaszMercis 2013.10.19. 09:36:31

@Jankove:
Nekem egyszer kifejette a fidesz egyik A-listas tanacsadoja, hogy 2002-ben azert vesztettek el a valasztast, mert a szocik ird es mond minden korzetben 4 szavazattal csaltak...

Az o percepciojuk szerint eleg csak a marginalis szavazatokat megvasarolni, van eleg elmekarosult csoro cigany (lasd macisajt) ebben az orszagban, akik annyira primkok hogy maguktol pucsitanak. Marpedig a sorsdonto szavazatert sok tizmillio forint sem lenne sok, 200.000 apropenz... foleg ha igaz, ami elhangzott a videoban, hogy egyszer mar atbasztak oket.

Szerintem amugy a video hamisitvany, nincsen egyetlen egy darab ennyire egyenes es korrekt tokos legeny az egesz fideszben, hat meg azon a lepratelepen.

Mészáros Laci 2013.10.19. 09:41:06

Az is Magyarországot minősíti, ha kamu, az is, ha nem. És az osztályzat ugyanaz.

Mészáros Laci 2013.10.19. 09:43:08

@KopaszMercis:

Nem pontosan, azt számolták ki, hogy ha a szocik minden egyes körzetben 4 szavazattal csaltak, akkor a néhány billegő körzetben pont annyi extra egyénit szerezhettek (meg a kompenzációs listán), hogy az elég volt a fidesz elkalapálásához.

Ebből tanult a fidesz (a mozgósításból), csak átestek a fijjug a ló másik oldalára, de nagyon.

indapass90210 2013.10.19. 09:43:21

@Jankove: "azt meg hogy néhány szavazatért két kilót letegyenek az asztalra, az irreális."

Ahányan tudnak lenni egy nagyobb cigány családban, az egységár még igen kedvező is lehet.

Azzal viszont kurvajól jár az ország, hogy amelyik jelöltet nem a nyugdíjasok viszik be a különböző képviselőtestületekbe, az bemászik a cigányok hátán.

Aztán amikor nem jut pénz segíjkíre meg nyugdíjra egyszerre, mert már minden aktív aktív korú kivándorolt, nagyon érdekes meccsek következnek.

KopaszMercis 2013.10.19. 09:43:37

@MACISAJT:
Te még mindig komolyan veszed ezt a melegfelvonulást szervező majmot?

nick papagiorgo 2013.10.19. 09:44:31

@KopaszMercis: Azért is hülyeség ez a video, mert ez a szavazat nem volt "sorsdöntő". Tehát ha az MSZP-s csaj nyert volna, akkor is maradt volna a polgármester, meg a testületben is maradt volna a fidesz-fölény. Ezért fejenként 50 ezret adni elég életszerűtlen, főleg úgy, hogy jövőre megint választás, ugye, akkor megint adnak majd 50 ezret, vagy hogy?

El tudom képzelni, hogy valakik csalnak, de azt nem, hogy 50 ezreket szórjanak szét fejenként. Továbbá ha csalnak, ott csalnak, ahol tényleg van tétje a választásoknak (tehát hogy ők kormányoznak-e vagy se), nem Baján. Nem akarom megbántani a bajaiakat, de nem hinném, hogy ez az önkormányzati (nem is parlamenti) választás annyira fontos lett volna, hogy akármelyik part milliószámra szórta volna a pénzt a nép közé.

MACISAJT 2013.10.19. 09:44:40

@MACISAJT:

Látogatás a lakásunkban

Bayer Zsolt
- 2013. október 19., szombat

Egy felvétellel állt elő a HVG. A felvételhez írt cikk címe: „Itt a bizonyíték a csalásra: pénzért és tűzifáért szavaztak Baján.” Ha megnézi valaki a kilencperces felvételt, azonnal gyanús lesz néhány dolog. Mindenekelőtt az, hogy a felvétel nyilvánvalóan nem titokban készült. A felvételt egy mobiltelefonnal készíti valaki, aki ott van a társaságban. Hogy honnan lehet ezt tudni? A kép minőségéből, a kép mozgásából, továbbá abból, hogy a „legütősebb” részeknél a „kamera” ráközelít (zoomol) a „látnivalóra”. Így például amikor a főszereplő előveszi a pénzt a belső zsebéből, akkor a felvétel készítője ügyesen ráfókuszál a pénzre, nehogy a rossz minőség miatt esetleg ne látszódjék pontosan minden.

Mindebből következik a másik kérdés: miképpen lehetséges mindez? Bizony… A felvételen szereplők egyike a következőket mondja: „Cigányok vagyunk, de ennyire nem vagyunk hülyék.” Jó, akkor induljunk ki ebből: egy cigány ember érkezik egy szintúgy cigányokból álló társasághoz, és nekifog megvásárolni a szavazataikat. Pénzt ígér, tűzifát ígér, majd elő is veszi a pénzt, leteszi az asztalra, előtte gondosan megszámolja. Bűncselekményt követ el. S közben mindvégig ott egy ember, aki teljesen nyíltan rögzíti az eseményeket. Kérdés: lehet-e egy cigány vagy egy nem cigány ennyire hülye? Érdemes eltöprengeni ezen…

De nézzük tovább: a kilencperces felvétel alatt minden elhangzik, aminek „el kell hangoznia”. Az embernek kifejezetten olyan érzése támad, mintha az ellenérdekelt fél kívánsága szerint történne minden. Elhangzik „Róbert”, „Csaba”, „Szilveszter” neve, vagyis minden fideszesé, aki fontos. Elhangoznak az ígért pénzösszegek és egyéb juttatások, visszamenőlegesen is. Elhangzik, hogy amúgy a cigányok inkább Teket Melindára szavaznának, „de hát kell a pénz”. Elhangzik, hogy a „Robi” majd elintézi, ne kapcsolják ki a villanyt. Elhangzik, hogy a pénzt a „Robi küldte”, a „Csaba küldte”. Majd a pénz is előkerül a maga valóságában, és a kamera rajta van, gondosan. Ez így kicsit több, mint tökéletes. Ez így több, mint gyanús.

S aztán még egy kérdés: ki a felvétel készítője? Nyilvánvaló, hogy a bűncselekményben részt vevők ismerik őt. De ki ő? S a felvétel miért nem a megismételt választás előtt került elő? Hiszen akkor minden másképpen alakult (alakulhatott) volna.

Mi volt a célja a bűncselekmény elkövetőinek (a vesztegetőnek és a megvesztegetetteknek) azzal, hogy nyilvánosságra hozták az önmagukat is leleplező anyagot? És miért a választás után majdnem egy héttel?

S ki a megvesztegető?

Nos, őt Gilián Róbertnek hívják. Zsigó Róbert polgármester életében nem találkozott, nem beszélt vele. S hogyan kerül a 32. szavazókör választóihoz, amikor amúgy Baja Bajaszentistván nevű kerületében lakik, ami a város északi szélén van, míg a kérdéses szavazókör délen…

S még egy fontos – talán a legfontosabb – kérdés: miért tesz úgy Gilián Róbert a felvételen, mintha ő érkezne valahová, egy társasághoz, akik őrá várnak? Mert a felvétel szerint ez történik. Gilián érkezik, belép egy szobába, lekezel mindenkivel, majd leül, és nekifog megvesztegetni. A felvétel végén pedig azt mondja, „nem is akarok tovább zavarni”, és elköszön, elmegy. Igen ám, de Gilián Facebook-oldaláról kiderül, hogy a felvétel Gilián saját lakásában készült! Még a kislánya is rajta van! Szóval Giliánéknál az a szokás, hogy a vendégek fogadják a házigazdát, majd a házigazda elköszön tőlük, és távozik. Miért van szükség erre a színjátékra?
- See more at: www.magyarhirlap.hu/latogatas-a-lakasunkban#sthash.XEyYl76P.dpuf

dr. Aullah 2013.10.19. 09:44:56

@Sir Galahad: Csinálsz egy kis lyukat az ing zsebére, belerakod a telefont és ott álldogálsz. Csak egy példa, hogyan lehetséges.

Mária 2013.10.19. 09:45:09

@nick papagiorgo:

"a video szerplői kicsit sem viselkednek életszerűen:"

Az mitől nem életszerű, hogy nagydarab férfiak ülnek az asztalnál, üvegből isznak üdítőt, mert nincs pohár, és közben Tescos Törpikés dominóval játszanak, amíg be nem fut a dealer?

Erre válaszolj!

KopaszMercis 2013.10.19. 09:46:34

@Mészáros Laci:
A gondolatmenet az volt pontosan, hogy 10.000 valasztasi korzet van, és 40.000 szavazattal szoptak ki, es csakis csalás lehetett, és körzetenként 4.

Arra nem érkezik magyarázat amúgy, hogy ha egyszer a fidesz felügyelte a választások tisztaságát, akkor ez a szenccscscscsségtörés hogyan következhetett be, de ezt jobb nem is firtatni... addig jó, amíg a Macisajttól beszedik az adót, és a közpénz szépen csordogál az én zsebembe... minek feszültséget gerjeszteni ilyen esetben? ;)

Mária 2013.10.19. 09:48:12

@dr. Aullah:

"Csinálsz egy kis lyukat az ing zsebére, belerakod a telefont és ott álldogálsz. Csak egy példa, hogyan lehetséges."

A felvétel elején a kamera többször is rázoomol az érkező dealerre.

Ezt hogy csinálták zsebbe rejtett kamerával?

nick papagiorgo 2013.10.19. 09:51:38

@Mária: a tescos törpikés dominót észre se vettem :)

ob.szerver 2013.10.19. 09:51:44

@MACISAJT:

"Magyar Nemzet, 2.oldal"

Az mno-ról írtam. Én - bármilyen meglepő is - nem vagyok MaNem előfizető.

nick papagiorgo 2013.10.19. 09:58:36

@Mária: egyébként szemét házigazda ez a Gilián: még poharat se ad a vendégeinek (akikhez ő jön látogatóba).

gipsz.jakab 2013.10.19. 09:58:57

magyarország = 100% CIGÁNYKODÁS

minden politikus
minden cigány
minden focista
lop csal hazudik és köszpénzen élősködik !

na de akkor mi van orbán fődakotával?

nick papagiorgo 2013.10.19. 10:01:37

Megvan: ez egy amatőr színjátszókör, aki a "Csalás Baján" című színdarabjukat (filmjüket) próbálják el. Minden vélt vagy valós hasonlóság az élettel a véletlen műve.

Tuti, hogy ezzel fognak védekezni a bíróság előtt.

Don Quixote de la Ferko 2013.10.19. 10:03:38

@MACISAJT:

"Érdemes eltöprengeni ezen…"

Nem érdemes. A szituáció hihető, és egy olyan országban, ahol saját autóval mennek emberek bankot vagy postakocsit rabolni, nem kell csodálkozni.

A video erre épít, mint ahogy a jobboldal egyszámjegyű IQ-val rendelkező lényei elhiszik orbán és tolvaj maffiája hazugságait és benyelik a rezsicsökkentés és multiverés c. baromságokat, úgy a baloldal is a velük egy szinten lévőkre épít.
A szavazásokat sosem a gondolkodók döntik el, hanem a megvásárolható töltelékanyag.

Falkbeer_ellencsel (törölt) 2013.10.19. 10:03:44

@MACISAJT: "Kérdem én, a 2002-es elcsalt országgyűlési választások után miért nem tetszettek óbégatni?"

Alapvetően azért teheti meg bármelyik politikai oldal ezeket a dolgokat, mert olyan az átlagszavazó, mint te. A "ha nekik lehet, akkor nekünk is lehet" gondolkodásmód elterjedése, és a szelektív emlékezet (mindig csak a legutolsó MÁSIK oldal által elkövetett ganéságra emlékezik az átlagválasztó) dominanciája együttesen azt eredményezte, hogy már legalább egy évtizede végtelen ciklusban, zsigerből, és pofátlanul követi el egymás után az ÖSSZES oldal a saját "kis" stiklijeit. Valamint ha lebuknak is megússzák minimális, vagy zéró büntetéssel. Ráadásul mindegyik oldal választói meg vannak győződve róla, hogy ez így helyes (kibaszottul nem helyes).
Ehelyett a fals és kontraproduktív gondolkodásmód helyett meg kéne barátkozni az "egyiknek sem szabad" gondolattal, és meg kéne próbálni felidézni az összes oldal összes ganéságát, amikor elmegy az ember választani. Ha a többség így gondolkozna (és ennek megfelelően szavazna, nem a Viktor/Feri két szép szeméért, plusz nyugdíjért, meg a tűzifáért), talán kevesebb oda nem illő ember kerülne be a Parlamentbe, és a maradék inkompetens is átgondolná kétszer is, mielőtt trógerkodásba kezdene, mert esetleg következő ciklusban nem mellé húzzák az X-et, és kipottyan a pikszisből.

MACISAJT 2013.10.19. 10:07:07

@nick papagiorgo: ("Megvan: ez egy amatőr színjátszókör, aki a "Csalás Baján" című színdarabjukat (filmjüket) próbálják el. Minden vélt vagy valós hasonlóság az élettel a véletlen műve.

Tuti, hogy ezzel fognak védekezni a bíróság előtt. "

Nonono...

Emlékeznek-e még ez eftársak a 2010-es választásokra időzített "Kósa videóra"?

www.civishir.hu/hajdu-bihari-hirek/debreceni-hirek/vesztegetessel-vadolja-kosa-lajost/0330192619

És mit ad Isten, mi derült ki erről?
Hogy a Portik-Laborcz duó hozta össze....

Don Quixote de la Ferko 2013.10.19. 10:07:27

@Falkbeer_ellencsel:

Jó a meglátásod, de amíg nem személyekre, hanem pártlistára szavazunk, addig esély nincs a váltásra.

Netuddki. 2013.10.19. 10:07:55

@Jankove: "azt meg hogy néhány szavazatért két kilót letegyenek az asztalra, az irreális."

Irreális? Egy hónap alatt többet összelop a fideszes tetűje ha pozícióba kerül. Aprópénz ez kérem...

ymel 2013.10.19. 10:07:58

szerintem, ha ennyire nem megy ott helyben a demokrácia gyakorlata, akkor tökfölösleges haramdjára is erőltetni a szavazást az érintett körzetben - ignorálni kell őket és nélkülük összesíteni a szavazatokat.

Don Quixote de la Ferko 2013.10.19. 10:09:06

Azon azért el kéne gondolkodni, hogy a fideszről van szó. Nem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy ez a kamuvideo is az ő művük. Lejáratásban, a birka tömeg hülyítésében nagymesterek.

MACISAJT 2013.10.19. 10:11:41

@MACISAJT: ("Emlékeznek-e még ez eftársak a 2010-es választásokra időzített "Kósa videóra"?

www.civishir.hu/hajdu-bihari-hirek/debreceni-hirek/vesztegetessel-vadolja-kosa-lajost/0330192619

És mit ad Isten, mi derült ki erről?
Hogy a Portik-Laborcz duó hozta össze...."

Milen érdekes,ugye:

www.origo.hu/itthon/20130501-m1-hirado-portik-tamas-allhatott-a-kosa-lajos-ellen-indult.html#

yatumux 2013.10.19. 10:11:54

Le teszem én is a voksom.

Ha igaz

Ha megrendezett

Minket magyarokat, az aktuális közembert minősíti ez a balkáni Fertő. Undorító...

Netuddki. 2013.10.19. 10:12:41

@MACISAJT: Ó bammeg! Ismerünk benneteket mint a rossz pénzt! Nem kell ahhoz különösebb bizonyíték, hogy el is higgyük ami időről-időre megjelenik rólatok. Ugyanis a bizonyíték ti magatok vagytok fideszesek! Az amit napról napra összehazudtok, mutyiztok, loptok. Ha ennek a fele igaz már az elég, hogy a cellátokra rohadjon a műanyaglakat...

(Egy nemkomcsi, nemlibsi, párton kívüli állampolgár, akinek fontos mire költik az adóját.)

csak egy néző 2013.10.19. 10:14:22

Amig létezik megélhetési politikus (nem is kevés), addig létezik megélhetési szavazó is. Csak a tarifa változik.

gipsz.jakab 2013.10.19. 10:14:51

a cigányoknak minden VÁLASZTÁS egy LAKODALOM...

ezévet végig bulizták Baján...
jövére az ország osszes cigánya és dakotája bulizni fog...

MACISAJT 2013.10.19. 10:16:25

@Jankove: "azt meg hogy néhány szavazatért két kilót letegyenek az asztalra, az irreális.")

Ezt mondtam én is..Hogy túlspilázták...

És idézném Wagner urat :

- Mi... - Egy pillanatig megállt, de csak úgy sikerült, hogy két karjának sebes mozgásával sarkára tántorodó testét nagy nehezen talpra svungolta. - Mit mesél? Maga, úgy látszik, részeg!... Hopplá! Ne törődjön azzal, ha csuklom!... Azt állítja, hogy ezért a gyerekségért tíz fontot fizetnek valahol?! Egy összegben?!

És nagyon izgatott lett, mert még sohasem volt ennyi pénze.

- Száz fontot mondtam! Hiszen még San Franciscóban is bemondta a rádió.

- Ne mondjon ennyit, drága martalóc! - rimánkodott remegve, és izgalmában egymás után hármat csuklott, ettől leesett a kalapja, viszont amikor érte nyúlt, keresztülesett rajta, majd felálltában lerántotta a fiatalembert is. Csak sokára és nagy nehezen értette meg világosan az elmondottakat, amikor is teli tüdővel egy nagyot üvöltött: - Hurrá! Szóval húsz fontot kap az illető!.. Ne mondja azt, hogy százat! Maga rosszul hallotta! Annyi font csak számtanpéldában létezik! De húsz, az van, vagy huszonnégy is lehet! Annyit már láttam!...

----

:)

betütészta 2013.10.19. 10:16:32

Szeretnék egy olyan országban élni, ahol ténylegesen demokrácia és szabadság van.
Nem seggnyalók uralják a médiát, nincsenek fasiszta újratemetők, hungarista őrségállók,
komcsi sikkasztók, fideszes rablók.
Nincsenek beszűkült agyú blogírók, és az őket lelkesen támogató, mélysötét, fidesznyik „azemútnyócév” blogmatadorjai.
Mindez álom?
Vicc:
„Mi a különbség a svájci és a magyar alkotmány között?
Mind a kettő biztosítja a szólásszabadságot, de a svájci utána is.”

vakapad 2013.10.19. 10:19:31

@MACISAJT:

Nekem különösen ez a rész tetszik:

"A férfi később azt mondta ..."

Hát igen. Később. Azt mondta. Megjöhetett az esze, vagy mi.

KopaszMercis 2013.10.19. 10:24:25

@nick papagiorgo:
Van masik szcenario is, hogy aki veszteget sajat zsebre teszi, mert az o dolga behozni iksz szavazatot es ha sikerul akkor ilyen olyan megbizast kap majd erte... ez azert tobb szinten porog. Mindegy szerintem is hamis a video, es nem azert, mert feltalaltak mar a digitalis zoomot, csak en meg nem hallottam rola...

Sir Galahad 2013.10.19. 10:30:04

@Mária: Kedves Mária, igaza van: zsebben lévő telefonnal nem lehet mindazt megcsinálni, ami a felvételen látható.

De igazából nem ezért reagáltam. Ön kommunikációs szakember, s kíváncsi lennék a véleményére a felvétellel kapcsolatban.

Az - szerintem - elég nyilvánvaló, hogy egy megrendezett jelenetről van szó. A kérdés azonban szerintem nem ez. A kérdés szerintem az, hogy a többség, aki nem nézi meg apróra a felvételt, csak az az egy mondat marad meg a fejében, hogy felbukkant egy felvétel fideszes szavazatvásárlásról, elhiszi-e ezt? Mert szerintem, az előzmények ismeretében, valószínűleg igen. S ha így van, egy aljas, de ügyes és működő kommunikációs fogásról van szó.

Jól gondolom?

KopaszMercis 2013.10.19. 10:33:02

@Falkbeer_ellencsel:
Tudod mi a kibaszott ijesztő?

"Alapvetően azért teheti meg bármelyik politikai oldal ezeket a dolgokat, mert olyan az átlagszavazó, mint te. "

Ennek, amit mondtál, az implikációiba nem is gondolsz bele... képzeld el, hogy ez a primitív cigány Macisajt valóban átlagszavazó. Most gondolj bele, hogy minden második szavazó (pl jó eséllyel a tirpák anyja) még nála is piritívebb balkáni büdös bunkó. Hogy kijöjjön az átlag...

EZ az ijesztő!

czjanos 2013.10.19. 10:38:16

@nick papagiorgo: A HVG által nyilvánosságra hozott, Schmitt Pál féle plágium-ügyet sem akarták komolyan venni, aztán mégis kiderült: komoly dolog, amit csak komolyan szabad kezelni. Ezzel a videoval is ezt kell tenni: komolyan kell kezelni. Megállapítani, hogy kik a szereplő és elszámoltatni őket, valamint a megbízóikat. Akár jobbos-, akár balos személyekről van szó.

KopaszMercis 2013.10.19. 10:39:27

@czjanos:
Ilyen konstruktív, intelligens, emberbarát, racionális és logikus hozzáállással garantálhatom neked, hogy soha nem leszel igazán sikeres ember itten Abszurdisztánban ;)

mahet 2013.10.19. 10:40:02

Rohadtul nem érdekes, hogy kamu-e a videó, mert mindenképpen bűncselekmény amit csináltak. A kedves elkövetők szépen beazonosíthatóak a rendőrség szépen odamegy és leülteli őket 1-3 évre. Ha közben kiderül, hogy az MSZP fizette akkor mennek ők is, ha kiderül, hogy tényleg a Fidesz volt akkor mennek ők is. Mindenképpen nyertünk rajta valamennyit.

Persze ez csak egy normális országban lenne így, de ez egy rohadó pöcegödör, ahol az emberek jó része ostoba féreg.

gipsz.jakab 2013.10.19. 10:41:00

ja ja... lényeg hogy a CIGÁNYOKAT (+dakotákat +komancsokat)

MIND EL KELL VINNI....

KopaszMercis 2013.10.19. 10:42:09

@gipsz.jakab:
Mindet? És milyen búcsú ajándékot kérsz? :)

MAC-Ka 2013.10.19. 10:43:15

Nem gondolom, hogy a fidesz propagandabandája ennyire ostoba lenne, hogy egy ilyen felvételt hagyna elkészülni.
Valószínűleg kamu, túl teátrális, tehát az sem valószínű, hogy ezt a szocik készíttették volna. Annyira azok sem hülyék.
Tehát adódik a válasz, ez direkt ilyen kamuszagú. Majd egy hét múlva "kinyomozzák", hogy kik a szereplők, akik majd elmondják, hogy igen, ismeretlenek kérték fel erre őket.
A senkiházi zsigó és a propagandahadsereg diadalittasan állíthatja, hogy ugye megmondtuk, a szocik csaltak. Az ostoba tömeg meg benyalja ahogy kell.
Ezzel "igazolják" azt ami látszólag tagadhatatlan, hogy az első körben készült videóból egyértelmű a fidesz csalása.
Egyszerűen készítenek egy kamuvideót amit majd jól "lelepleznek". Inentól nem kell kocsismátésan lárvaarccal hazudni, a hülye tömeg mindent el fog nekik hinni.
Ilyet már csináltak, hát megcsinálják újra. Mocskos, gerinctelen módszerek, de egy gerinces sincs köztük, így jól beleillik a képbe...mint tudjuk a "kutya ugat, a karaván halad". A hülyék meg ennek is tapsolnak.

Mária 2013.10.19. 10:46:14

@Sir Galahad:

"a többség, aki nem nézi meg apróra a felvételt, csak az az egy mondat marad meg a fejében, hogy felbukkant egy felvétel fideszes szavazatvásárlásról, elhiszi-e ezt"

Aki megnézi a filmet, az nem az átlagszavazók közé tartozik, hanem a rutinos netezők közé. Átlagnetező nem bajlódik 9 perces (!) videók nézegetésével.

A rutinos netezők nagy része meg kiszúrja, hogy valami nincs rendben a filmmel, persze lehet, hogy nem tudja megmondani, mi a gyanús benne.

A nem netező átlagember ingerküszöbét meg nem lépi át az az üzenet, hogy "csalt a Fidesz" vagy "csalt az MSZP" vagy hasonló elkoptatott üzenet.

Legyint rá, ehhh... csak a szokásos hazug mocsokkampány része.

Emiksz 2013.10.19. 10:46:39

@Sir Galahad: "azért gyanús, hogy bejön a jóember, valaki veszi szemből, közelről egy mobillal, és ez egyáltalán nem zavarja, nyomja a megvesztegetési dumát. "
Mekkora egy mobil objektívlencséje? 2 milliméter? Mellényzsebbe varrva egy méterről sem veszed észre, vagy azt hiszed, hogy csak egy flitter.
Vagy mondta bárki, hogy a kamerát kézben tartják?

czjanos 2013.10.19. 10:47:58

Kopasz Mercisnek üzenem: túl vagyok már azon az életkoron, amikor sikerekre illik hajtani. Viszont vannak gyerekeim és unokáim. Ha így marad minden, akkor "az unokáim sem fogják látni" a normális életet. Itthon biztosan nem.

KopaszMercis 2013.10.19. 10:52:53

@czjanos:
Hát nekik még van esélyük.. bár folyamatosan csökken. A jó hír azonban, hogy a dinoszauruszok kipusztulnak.

Sir Galahad 2013.10.19. 10:53:15

@Emiksz: Megnézted a felvételt? Mellényzsebbe varrt mobillal hogy zoomolsz, hogy irányítod mondjuk a figura vagy a pénz felé?

Sir Galahad 2013.10.19. 10:57:46

@Mária: Köszönöm. Lehet, hogy igaza van, és ez hosszú távon vihar egy kanál vízben.

csak egy néző 2013.10.19. 11:01:21

Juj, juj!!!
FIGYELEM!!!!
Óvatosan a kommentekkel!
Megjött Lencsés Pistike és neki tényei vannak és nem fosva!!

ProsTata 2013.10.19. 11:03:19

Szerintem az alabbi tortent.
A ciganyok atbaszva ereztek magukat, mert nem kaptak meg a lovet az elso fordulo utan.
Aztan jott ez a Gyurcsany nevu csoka es penzt kinalt fel a Fideszt buktatoknak. Erre a ciganyok megkerestek a balosokat, hogy ok szolgaltatjak az "anyagot". Ezek adtak a technikat. A ciganyok meg meghivtak a fideszes ugyintezot, aztan elkezdtek alabeszelni, jol szivattak, a fuggony mogul meg vette valaki.
Jelenlegi helyzet az, hogy a ciganyok megkaptak az elso fordulo utan jaro fidesz penzt, megkaptak a judaspenzt a balosoktol, a HVG-tol, meg tan az ATV is beszallt. Ha a valasztasi bizottsagok, vagy a birosag megsemmisiti a masodik fordulot, akkor meg ismet jon a szuret, lehet megint berbe szavazni, lehet az is, hogy eppen a baloldalra.

Arrol eddig nem olvastam, hogy a videon felismerheto szemelyek tenyleg az adott valasztasi korzatben laknak-e es a reszben felsorolt valaszto rokonsag letezik-e? Ez a video valodisagarol fontos bizonyitek lenne es konnyen kideritheto. Nem mellesleg ha en fideszes, a helyi viszonyokat jol ismero polgarmester, vagy kepviselojelolt lennek es ezekben ellentmondas lenne, ezzel vedekeztem volna, nem homalyos sablonszoveggel a provokaciorol. Megint csak a szokasos bukott baloldal szoveg, semmi teny, holott azok ott vannak, nehany perc alatt lehet cafolni, vagy.... na ez mar gaz lenne!

KopaszMercis 2013.10.19. 11:05:48

@Lencsés István:
De azért ügyesebben is leforgathatták volna a fideszes elvtársak nem? Kár, hogy a jobboldalon nincsen egy épkézláb színész sem... :/

Óóóó a Reichstag...

ProsTata 2013.10.19. 11:14:05

@Sir Galahad:
Igen ez igy igaz, azonban ne felejtsuk, hogy a ciganyoknak es a baloldalnak is erdeke volt a fidesz bebuktatasa. A baloldal adhatta a technikat, akar komolyat is mint pl egy tukrot, ami mogul valaki nyugodtan videozhatott a telefonnal.

Nekem is gyanus a zoomolas, meg minden, de tulsagosan sokat veszthetnek a ciganyok, ha csak kamuznak es statisztak. Innentol sem a fidesz, sem a baloldal nem ad nekik Bajan sem tuzifat, sem penzt, de meg levegot sem nagyon...
Kiveve egy esetet, ha a videot a fidesz rendelte es most eteti a balosokat, akik felszivjak magukat, majd lazan bebizonyitja, hogy kamu volt.

kisQtya 2013.10.19. 11:20:49

@gipsz.jakab: Hát ő politikus is, cigány is, meg focista is. Nem tuttad? :))))

ProsTata 2013.10.19. 11:21:28

@Mária:
Reszben igazad van, valoban a hir ertek a lenyeg ebben a videoban, ha valodi, ha hamis.
Azonban!
Ez a video konkret buncselekmeny megvalosulasat mutatja be. Akkor is, ha kamu a video, mert a penzt nyilvan felvettek a ciganyok a balosoktol es balos mediatol.
Rendorsegnek, ugyeszsegnek hivatalbol kell vizsgalodnia. Ez nem kampanyvideo! Az lehet belole, ha megis valodinak bizonyul.
Egy ilyen vizsgalat eredmenye ugyanolyan hir ertek.

gipsz.jakab 2013.10.19. 11:26:09

mit izgultok a xaros video miatt...
jó kezekben van... a független intézményeknél
dr P.Sándor főrendőr majd kinyomozza...
dr P.Péter főszügyész majd vád alá hejezi...
dr. Szájerné Tünca főbíró majd elítéli akit kell...

mi itt a gond?

monoman 2013.10.19. 11:28:43

Ez a film egy rekontra film.
Valaki készítette kettejük közül.
Hogy ki, azt még nem tudhatjuk a tromf bemondásakor.
Az hívó annyira nem erős, hogy nyílt lapokkal játsszon.

A kontrát vigyorogva az MSZP mondta be, rárepülve a filmre. De nem gondolta, hogy, a FIDESZ-nél van a piros ász.

Kíváncsi vagyok ki bassza ki az asztalra
az utolsó lapot, a piros hetest.
Élvezem a játszmát, bár valószínűleg nem ők fogják állni a cehhet.

2013.10.19. 11:29:12

Az altalanos valasztojog a maga idejeben azt jelentette, hogy az szavazhat aki valoban adot fizet (illetve a munkasok eredeti kovetelese ez volt Angliaban), es ezt nyugodtam vissza lehetne hozni. Azok szavazzanak akik eltartjak ezt a tarsadalmat es ne azok akiket eltartanak.

kisQtya 2013.10.19. 11:36:50

@Sir Galahad: Nem olvasott, nem nézte meg, csak gyorsan beszólt egyet.

KopaszMercis 2013.10.19. 11:40:38

@ericghar:
hát akkor mindenki aki közpénzekhez fér hozzá se szavazhasson... aki nem termel, képviselő, simlicksa, pukk lászló, káló pista...

2013.10.19. 11:54:27

@KopaszMercis: csak azok szavazhatnanak az en olvasatomban akik a versenyszferaban dolgoznak (barmennyit - tehat a korhazi orvos is ha adozik a maganpraxisa utan, vagy a tanar aki ad szamlat a maganoraert, senki sincs kizarva).
Ha az eltartottak szavaznak akkor azt a rendszert fogjak tamohatni amely kozvetlenul es azonnali modon anyagilag tamohatja oket. Ha az eltartok szavazata dont akkor ok olyan rendszer letrehozasaban lesznek erdekeltek amely kesobb nagy valoszinuseggel kepes eltartani oket (magannyugdij szamla, csaladi egeszsegugyi szamla pl.).

Laci A Lakli 2013.10.19. 11:59:14

Én személy szerint jókat röhögök ezen a történeten. Másfelől rávetíti sok problémára ez a bajai eset.
Erkölcsi szempontból sem igazán értem a szavazatvásárlás tiltását. Ennyi erővel az összes politikai párt képviselői mehetnének a börtönbe.
Mi a a különbség a választási ígéretek és az, hogy adunk zsebbe 50e forint rögtön, ha rám szavazol? Mi a különbség, hogy minden nyugdíjas kap 13-ik meg 14-ik havi nyugdíjat és a között, hogyha rám szavazol akkor kapsz tüzifát? Alapvetően semmi. Az előbbi esetekben a nyugdíjasok szavazatait vásárolja meg a kormány a második esetben pedig a romákét.
Ó de azért van egy óriási különbség!
A különbség az, hogy az le volt írva és az TÖRVÉNYES! Nos, ha ez a különbség kedves demokraták, akkor gratulálni tudok. Sikerült rasszistává válnod egy egész kisebbséget bélyegzel meg! Ugyanis bennem, mint lelkes antirasszistában fel sem merül a gyanú, hogy a cigányok elismervény nélkül képesek lennének elfogadni ekkora összeget és nem akarnának utána adózni. Ilyen nincs! Ez a romák megbélyegzése. Ettől már csak egy lépésre választja el önt a Jobbiktól, amely nyíltan kimondja a cigánybűnözés létét! :D
Várjunk csak ez történik a lelkes antirasszista baloldalnak sikerült kriminalizálnia egy népréteget. Kedves minden baloldali antifasiszta álljon most a tükör elé és köpje le magát. Bizony! Ez a második része a történetnek amin jókat kacagok.
A harmadik az egész választási hercehurcán. Ugyanis mindenfelé vittek kamerákat az egész romák lakta városrészből gyakorlatilag csináltak egy Big Brother showt. Ahol szegény közembereknek sérült szinte mindenfajta joga! Bizony ám. Sikerült a nagy szabadság melletti harcotokban kiépíteni egy olyan rendszert Baján ahol az ember még lépni nem tudott, hogy nehogy felvegyék őt valamilyen kamerával. Mennyi alapvető emberi jogot néztetek semmibe? Hol van ilyenkor a TASZ? Hol vannak ilyenkor a jogvédő szervezetek? A TASZ csak akkor szólal fel, amikor egyes közmunkásokat filmeznek Érpatakon, hogy valóban dolgoznak, de akkor már nem, amikor ALAPVETŐ jogaikat sértik azzal, hogy a választás napján filmezik őket, hogy ki megy be a szavazó fülkébe az a jogvédőknek smafu? :D
Olyan szépen ki nevetteti magát a "demokratikus" ellenzék, hogy azt már nem bírom ki könnyek nélkül.
A negyedik, ami számomra szintén csodás ez a kis bajai választás felnagyítása. Most komolyan az egész ellenzéki erő nagyságát arra akarják önök reprezentatívan felmérni Magyarországon, hogy egy köztudottan sok cigány lakta körzetben milyen eredmény születik? Ez a "sorsfordító" körzet Nooormális???? Nézzük csak meg, hogy a Jobbik mennyire leszerepelt akkor ezek szerint az országban a Jobbik a maga szerény 14 szavazatával és az LMP a maga 0 szavazatával nem is létezik. Ezeknek a pártoknak a támogatottsága 1% alatti. De jó nekünk antifasisztáknak, hogy már nincs is Jobbik. Ez az egész bajai körzetnek az eredménye az égadta világon semmiről sem döntött, semmit sem mutatott meg. Ez az igazság :D
Még mielőtt valaki le "bér kommentelőzne". Sokadjára is előre bocsájtom, nem vagyok sem FIDESZ, MSZP és Jobbik párttag sem a fizetési csekkjeimhez semmilyen köze sincs egyetlen magyarországi pártnak.
Jó gyűlölködést :D

Lencsés István 2013.10.19. 12:06:30

@KopaszMercis: Kötőszóval ( de ) nem kezdünk mondatot . Ilyenek nincsenek , hogy . : " .... fideszes elvtársak .... " . A jobboldalon csak értelmes színész van , de az nem tartozik a témához . Ez sem való ide : " .... Óóóó a Reichstag... " .

csak egy néző 2013.10.19. 12:10:04

@KopaszMercis:
Ltod Mercis.
Én szóltam, hogy óvatosan, mert megjőtt Lencsés Pityuka és neki biza érvei vannak és nem fosva. Egyébként is mondatkezdés nagybetű és kötőszóval nem kezdünk mondatot.

nick papagiorgo 2013.10.19. 12:13:12

@Laci A Lakli: Igazad van, szavazatvásárlás mindig is volt. A pártok mindig is ígértek mindfélét különféle nép- és társadalmi rétegeknek, hogy "ha ránk szavaztok, akkor ezmegaz lesz", aztán a választások után kiderült, hogy tényleg ez történt-e vagy sem (általában nem).

Persze, ha nem általában ad valaki pénzt, hanem egy konkrét személynek, akkor az már törvénytelen.

A gond az (ezzel a videóval is), hogy nincs olyan hülye, aki a választás előtt adna több tízezer forintot egy-egy személynek. (pl. száz ember lefizetéséhez milliók kellenek stb.) Azt még el tudom képzelni, hogy a választás előtt ígér, és ha tényleg nyerne, akkor odaadja. De előtte? Mi gátolja az állampolgárt, aki "szíve szerint Teket Melindára szavazna", hogy eltegye a Fidesz pénzét, aztán elmenjen szavazni, és Teket Mlindára szavazzon? Ebből a szempontból az előre odaadott pénz bukott pénz, és nem igaz, hogy ezt az osztogató nem tudja.

yatumux 2013.10.19. 12:15:31

Egy az egyben kereskedelmi tv reality show...

Betanult dadogó túl direkt szöveg... :)

Balt 2013.10.19. 12:15:56

@Sir Galahad: Egyszerű. Remek alkalom lesz ez ellenük fordítani. A DK 100e Ft-ot ajánlott fel választási csalásokat leleplező felvételekért. Ki kell nyomozni az ügyet, és tavaszra vádemelésekkel tálalni.

Nem hittem, hogy ekkora balfácánok, de a 2009-es ME-casting meg az idei nyár után bármit el tudok képzelni róluk. Békéscsaba csak hab a tortán. :)) Lúzer banda.

Balt 2013.10.19. 12:17:57

@czjanos: Szó se róla, a Schmitt-balhé is remekül sült el. Áder lesz 2017 nyaráig a KE, ráadásul GÁ-bácsit übereli népszerűségben. :)

Balt 2013.10.19. 12:22:24

@Emiksz: Lol, b+, aki erről elhiszi, hogy spontán, annak kirendelt gyám szükséges.

kisQtya 2013.10.19. 12:24:50

Ja! És láttátok a Teket Melindát? ;-)

Az index annyit tudott közölni róla, hogy oldalt fehér ruhában jelent meg (ha jól emlékszem) és nagyon csinos.

:)))))))))))))))))))

Ez nagyon fontos szempont. :))))))

Laci A Lakli 2013.10.19. 12:26:58

@nick papagiorgo:
Igen ez is egy baromi vicces epizódja az egész történetnek. :D

czjanos 2013.10.19. 12:27:03

@Balt: Valóban remekül sült el: lebukott a csaló és most is le fog bukni aki csalt.

KopaszMercis 2013.10.19. 12:27:34

@Lencsés István:
Úristen... mondanám azt rád, hogy szellemi fogyatékos vagy, de szegény down szindromás embereket nem akarom megsérteni, hogy hozzád hasonlítom őket...

Szóval az önmegtamadást is ilyen amatőr balfasz módon csináljátok? 49 óta semmit nem fejlődtetek, ti szerencsétlen kommunisták?

kisQtya 2013.10.19. 12:29:40

@Balt: Akkor viszont el lehet gondolkodni azon, hogy - éppen a megalázás és a kihasználás elleni védelem céljából - csak aktív, adófizető polgárok szavazhassanak a befizetett adó összegével súlyozottan. Mert úgy tűnik, hogy ez a fene nagy demokrácia inkább árt, mint használ a társadalom számkivetettjeinek.

Persze az nem jó, mert így a tizennyolc éves gyerek nem tud boldogan voksolni a Jobbikra, a nyugdíjas a 13. havit ígérő pártra, a mélyszegénységben élő cigány pedig arra, aki többet fizet.

rozsé drazsé 2013.10.19. 12:33:03

Minden komcsi mocskos csaló!
Tiporjátok el a gyalázatost!
Elsőre is világos volt, hogy rendezett video. Ha másból nem, abból, hogy a HVG-n jelent meg.
Ki rendezte? Jancsó?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.19. 12:42:12

És Zsigó Róbertnek még mindig van arc a bőrén!

Jenyei 2013.10.19. 12:49:21

@ProsTata: Ez esetben nem közmunkára, hanem az MNB vezetésére kell kivezényelni őket. Aki ilyen finesszel szedi össze a pénzt mindenhonnan, az nagy pénzügyi májer.

Erő e-meló 2013.10.19. 12:53:45

"szavazatát anyagi juttatás nyújtásától teszi függővé, és erre tekintettel anyagi juttatást fogad el, ... három évig terjedő"

Ha nem kamu a felvétel, akkor mindhárom csávónak menni kell a hűvösre. Csak azt nem tudom mi van a negyedikkel aki felvette?

Erő e-meló 2013.10.19. 12:56:41

@kisQtya:
Szerinted C-pozitív a csaj?

The Engineer 2013.10.19. 12:56:45

Most arról nem akarok véleményt nyilvánítani, hogy a videó tényleg eredeti e, de Zsigó is egy értelmes ember lehet. A magyarázata erősen sántít. Állítása szerint a baloldal a fidesz nevében fát ígér, azaz a fidesznek kampányol. Amikor ezt lenyilatkozta, akkor nem érezte, hogy jobb lett volna, ha meg se szólal?

Lencsés István 2013.10.19. 12:58:50

@KopaszMercis: A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság . 1949 - ről én nem tudok nyilatkozni , mert akkor még nem éltem , meg nem is való ide a témához . Kommunisták pedig már nincsenek , el vagy tájolva jó pár évvel .

Tapogatott Kukorica 2013.10.19. 13:02:36

A legmokasabb ebben az egesz gyomorforgato dologban a ket lehetoseg:

- egy balliberalis bolsevista szabadkomuves csoport keszitette szineszekkel a videot: ok az "egyik" part

- egy nemzetszocialista, posztkommunista csoport tagjai fizettek le a kerdeses embereket, hogy szavazatokat vasaroljanak: ok a "masik" part

Az atlag 1 bites ember pedig a hetkoznapokban ezen ket sik menten mozog, mert vagy az egyikbe, vagy a masikba tartozik, ez alapjan iteli meg a masik embert is. Szornyu, hogy nincs politikai kultura ma Magyarorszagon, hogy ezt az egesz gennyes gocot ugy ahogy van, kib.sznak a p.csaba. Nem, inkabb megy tovabb a veszekedes, hogy "terohatt libsi" meg "terohatt naci"... En meg csak szettarom a karom es pislogok, hogy mi a pina folyik itt? :D

feketeesfeher 2013.10.19. 13:04:50

Azért az vicces, hogy majd mindenki elkezd összeesküvés elméleteket gyártani, és nem hajlandó azt az egyszerű dolgot figyelembe venni, hogy bizony Magyarország hátsó fertályán így mennek a dolgok.

Nem kell itt zsebbe vart mobilokról, meg marha fineszes fideszesekről fantáziálni.
Meg a többi marhaság, amit mondjuk Bayer fantáziált össze.

Nem, ez Magyarország kiszolgáltatott része. Ott így mennek a dolgok.
Talán innen kéne elindulni.
A valóságtól.

Erő e-meló 2013.10.19. 13:07:51

@ProsTata:
"Akkor is, ha kamu a video, mert a penzt nyilvan felvettek a ciganyok a balosoktol es balos mediatol."

Majd kimagyarázzák ezt is, hogy ők csak a fidesz sötét praktikáira akarták felhívni a figyelmet

Erő e-meló 2013.10.19. 13:09:56

@feketeesfeher:
"ez Magyarország kiszolgáltatott része"

Hol lehet jelentkezni a kiszolgáltatottak közé? Ennyi sok lóvéért meg tűzifáért én is szívesen lennék kiszolgáltatott

Mária 2013.10.19. 13:13:28

@ProsTata:

" mert a penzt nyilvan felvettek a ciganyok"

Ez se biztos.

Ha megrendezett a videó, akkor nem bizonyítja, hogy valakik valahol máshol valamennyi pénzt vagy mást kaptak valakitől.

nick papagiorgo 2013.10.19. 13:15:31

És gondola az úr, hogy ki kellene aszni az galád fidesznyikekkel, mert nagyon elhatalmasodának valá.

És ezért csinálá hómvideó valá, lakásába hívá az ő hívejit, törpésdominókkal szórakoztatá üket,majd hazajövé, felsorolá a teljes fideszverzérkarát, pénzt lobogtatá, tüzifákot emlegeté, csalás látszatát kelté. És az ő híveji elmondák azon szavakat, melyeket ő szájukba adott valá, jelesül hogy ők baloldaliak valának, de aranymarhának nyomására jobboldalra szavazának.

És visszanézé az úr a videjót, és jókat röhöge. És gondolá, hogy ez embernek tetsző cselekedet,és feltevé az youtube-ra. És mivel magával elégedett vala, nem figyele, hogy a videjó mennyire gagyi vala. Arra se, hogy mindezt a saját napalijában készítette vala, mely nappali a facebookon is látható vala.

És Mesterházy úr boldog vala, ő se vevé a fáradtságot, hogy a videjót végignézé, cask csalást emlegete, szavazást megsemmisítendene.

De lebukának ők mindannyian, mivel az úr a házividejót saját nappalijában rögzíté. És szégyenkezének. Törvény elől menekülvén egymásra mutogatának. Mesterházy úr a szavazáson elkapkodott cslekedete miján sokat veszte.

nick papagiorgo 2013.10.19. 13:19:52

@feketeesfeher: Magyarország kiszolgáltatott részén nem adnak ötvenezret egy önkormányzati választásért, meg mittudoménmennyi tűzifát.

Aki kiszolgáltatott, az mondjuk már egy ezresért leszavaz, a tüzifát meg magának lopja, nem kell azzal vesztegetni.

Ennyit a kiszolgáltatottakról.

KopaszMercis 2013.10.19. 13:22:01

@Lencsés István:
Ezekszerint nem is tudod mi a kommunista...

Jó sok mindennel nem vagy képben. Lehet, hogy tényleg fogyatékos vagy, viszont akkor elég nagy parasztság amit művelek.

Muhammad Balfas 2013.10.19. 13:24:33

Komolyan mondom annyira bírom ezeket a szemforgató, igazságbajnok posztokat. Mintha nem lenne mindenki tisztában azzal, hogy '90 óta minden párt él ezekkel a "technikákkal", csak most majd mindenkinél van egy kis kézikamera a telójában.
Mint a ma született bárány csodálkoznak rá a világra ezek az erkölcsbajnok poszterek.
Ráadásul ez a mostani video közel se olyan bizonyító erejű mint a hetekkel ezelőtti (amely alapján a bíróság kampánycsendsértést állapított meg, a többit a ballib média csak belemagyarázta hozzátódította, hogy aztán a megismételt szavazáson még nagyobbat bukjanak. Vadász,vadász..;)).
Ezt a mostani videót bárki néhány haverjával összehozta volna egy kis összebeszélést követően. A rajta lévő személyek sincsenek beazonosítva.
Úgy látszik ennyire futja a ballib kampánystratégáknak...

feketeesfeher 2013.10.19. 13:29:10

@nick papagiorgo:
Nem egy szavazatért adtak 50000-t, hanem 20-ért.

feketeesfeher 2013.10.19. 13:34:32

@Mária:
"Ha megrendezett a videó..."

Ennek kábé nulla az esélye.
9 perces vágatlan videót amatőr szereplőkkel egyszerűen lehetetlen így megcsinálni.
Ezek nem "betanult szövegek".
Tudom, hogy szar dolog szembenézni a valósággal, különösen a magyar valósággal, de egyszer már jó lenne elkezdeni.

nick papagiorgo 2013.10.19. 13:35:21

@feketeesfeher: De a fickó a kétszázat ennek a négynek adta, nem szólván arról hogy kinek kell leosztani, ugye. Honnan tudod, ki mennyit kapott?

nick papagiorgo 2013.10.19. 13:38:11

Az is lehet, hogy a "producernek" több változata is volt, az egyikben a fideszt sapkázza, a másikban a baloldalt. Alternatív bfejezés, rendezői változat, kimaradt jelenetek....

És a hvg ezt a változatot vette meg. Azért a hvg-ről is sokat elmond, hogy ezt a förmedvényt, amiről mindenki látja, hogy mennyire gagyi, minden forráskritika nélkül, mint "bizonyító erejű tényt" mutatta be.

feketeesfeher 2013.10.19. 13:40:20

@nick papagiorgo:
"amiről mindenki látja, hogy mennyire gagyi"

Mi benne a "gagyi"?
Konkrétan.

csak egy néző 2013.10.19. 13:40:27

@nick papagiorgo:
Ugyan ezt mondtátok, amikor Shitt Pajáról megírták, hogy lopott. Aztán mégis csak bukta lett a vége.

nick papagiorgo 2013.10.19. 13:41:40

@feketeesfeher: nem, persze, az éjjel nappal Budapest is amatőr szereplőkkel megy, nem betanult szövegekkel, és milyen sikeres.

Simán meg lehet csinálni, nem forgatókönyvet követtek, csak mondták,amiről kb. beszélniük kellett. Ez olyan, mintha egy kocsmában beülnél valaki mellé, hogy kb tíz percig szidja a kormányt, és kap cserébe két fröccsöt, bárki megcsinálja.

Lencsés István 2013.10.19. 13:41:53

@KopaszMercis: Tudom mi az , de olyanok már nincsenek . Amivel kell , azzal képben vagyok , veled ellentétben . A rólam kialakított véleményed továbbra sem érdekel , mert hazugság , ha ez nem jut el , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád .

nick papagiorgo 2013.10.19. 13:44:52

@feketeesfeher: mondjam, konrétan?

1. az illető a filmet a saját nappalijában vette fel
2. senkinek nem tűnt fel, hogy veszik kamerával
3. a szereplők előre betanult, papírízű szövegeket mondanak fel, gondosan ügyelve a részletekre, hogy az összes fideszes benne legyen, hogy az is benne legyen, hogy ők voltaképp a baloldalra szavaznának, de a pénz miatt mégis a jobboldalra fognak stb
4. feljebb kifejtettem, hogy senki sem olyan hülye, hogy pénzt ad a választás ELŐTT

soroljam még?

feketeesfeher 2013.10.19. 13:45:55

@nick papagiorgo:
"az éjjel nappal Budapest is amatőr szereplőkkel megy"

Ja, lesír róla, hogy műmájerkedés az egész. Pedig nyilván dolgoznak rajta rendesen.
És nem csinálnak 9 perces snitteket.

Úgy 99%, hogy a felvétel valóságos, 1%, hogy oscar díjra érdemes amatőr szereplőkkel és rendezővel csinálták.

feketeesfeher 2013.10.19. 13:50:56

@nick papagiorgo:
"3. a szereplők előre betanult, papírízű szövegeket mondanak fel, "

Na, ez az, ami nagyon nem igaz.
Csináltam elég amatőr filmet amatőr szereplőkkel.
Ezek a szövegek saját szövegek, nem betanultak.

komplikato 2013.10.19. 13:50:59

@MACISAJT: " 200 ezret adnak táskából cigányoknak, azok reménybeli szavazataikért, ..."

Öööö, nem nézted meg a felvételt? A 200-et az előző beígért szavazatokért kapták amit előtte "elfelejtettek" kifizetni nekik. Utána jön a duma, hogy MOST nem lesznek átbaszva és nyerés esetén (de csak akkor) nemsokára jön a tűzifa és a most beígért pénz. Szóval a 200K az nem a leendő szavazatokért lett odaadva.

Pendejo 2013.10.19. 14:07:35

Már egyértelműen kijelentik, hogy hamis:

mno.hu/belfold/kamu-videora-ugrottak-mesterhazyek-1190990
www.magyarhirlap.hu/olcso-valasztasi-trukkfilm-bajarol

Amúgy jót röhögtem az mno címlapján, ilyen cikkekel nyit, hogy:
"A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány mondata miatt"
"Trükkös vállalati forma az MSZP közelében?"
"Boross: Bajnainak nincsenek egészséges politikai ösztönei"
"Durva hibát vétettek Bajnaiék"
"Kamu videóra ugrottak rá Mesterházyék"
"Kettős mérce: Bajnaiék „szőkenőzése”"

Ezek komolyan betegek.

qtyasorsu 2013.10.19. 14:48:12

Ez egy kamuvideó,de közben meglett az eredeti :www.youtube.com/watch?v=Xc8_J1GKbFs

csak egy néző 2013.10.19. 14:52:43

@KopaszMercis:
Mi lesz veled Mercis? A Lencsés pistike ma már nem reagál rád, mert neki tényei vannak, te pedig hazudol.Vazze, ez azért nagyon szigorú büntetés.

czjanos 2013.10.19. 15:02:57

@nick papagiorgo: Nem mindenki látja, csak szeretnéd, hogy mindenki lássa.

nick papagiorgo 2013.10.19. 15:04:41

@czjanos: oké, akkor várjuk meg, amíg a rendőrség megvizsgálja, akkor majd kiderül, hogy kinek volt igaza.

nick papagiorgo 2013.10.19. 15:09:26

@feketeesfeher: nézze, rendező úr, ha a felvétel valóságos, miért csinálta ezt a "meghívott pénzosztó" a saját nappalijában? Miért tesz úgy, mintha vendégségbe menne valakihez, a saját házába, ahonnan a video végén kikísérik?

A drámai hatás kedvéért, vagy mi?

Persze feltehető, hogy minden bajai cigányember nappalija ugyanúgy néz ki; meg az is lehet, hogy csak a helyszín kamu, de a többi igaz.

Csak ezeknek borzasztó kicsi a valószínűságe.

feketeesfeher 2013.10.19. 15:13:01

@nick papagiorgo:

Honnan veszed, hogy a saját nappalijában csinálta?
Rendszeres vendég vagy?

Blogger Géza 2013.10.19. 15:15:07

@Erő e-meló: Ez kb. annyira reális, minthogy Sylvester Stallonét elítéljék gyilkosságért, hiszen a Rambo filmekben is mennyi embert megölt!

Blogger Géza 2013.10.19. 15:17:39

@feketeesfeher: Le van írva, csak olvass mértékadó sajtót (MH, MNO): Facebook képekről látszik, hogy saját nappalijában csinálta. :)

pedes75 2013.10.19. 15:18:42

@MAC-Ka:

"Nem gondolom, hogy a fidesz propagandabandája ennyire ostoba lenne, hogy egy ilyen felvételt hagyna elkészülni.
Valószínűleg kamu, túl teátrális, tehát az sem valószínű, hogy ezt a szocik készíttették volna. Annyira azok sem hülyék."

Szerintem sem kell ilyen nagyszabású konspirációelméletekbe bocsátkozni, valószínűleg maga a HVG vette a kamuvideót, beborultak vele, le is vették címlapról, lapítanak, oszt' jónapot.

Blogger Géza 2013.10.19. 15:19:22

@nick papagiorgo: Nézd, ahol egy Balavány újságíró lehet, aki bajnaista tüntetéseken szónokol, és gyilkossággal fenyegetőzik a blogján...

czjanos 2013.10.19. 15:20:55

@nick papagiorgo: Így korrekt! Én bízom a becsületes Rendőrségben és a független Bíróságban!

nick papagiorgo 2013.10.19. 15:22:18

@feketeesfeher: pl. az mno cikkben is benne van, képekkel.
A megbízó fickó ott bukott le egyébként, hogy a facebook oldalán ott vana saját nappalijának fényképe, amely megtéveszésig hasonlít arra a szobára, ahová ő vendégként bejön. Továbbá a videóban bejön egy kislány, ami szintén a facebook-oldala szerint az ő saját lánya.

Van még egyéb kérdés, vagy továbbra is állítod, hogy a video hiteles? :)

csak egy néző 2013.10.19. 15:23:33

@Blogger Géza:
Gejza komám, ha szerinted is a két kép azonos helyszinen készült, ahogy a barom haverod (Bájer Zsocó) próbálja bizonyítani, akkor te se menj oknyomozónak. Legfeljebb a két métékadó szennylaphoz. Ha pedig neked a magyar hírlap és a magyar nemzet mértékadó hírforrás, akkor te egyéb baromságot is elhiszel. Orvos látott mar???

nick papagiorgo 2013.10.19. 15:27:47

@Blogger Géza: hát igen.
Mindenestre vélhetőleg nem fogják megsimogatni a buksiját annak, aki ezt az izét "bizonyító erejű tényként" tálalta.

Én nem is tudom, a baloldal mintha direkt tenne be maga alá, minden hétre jut egy ilyen eset. Orbán szobordöntése, aztán a PM bénasága miatt nem tudnak jelöltet állítani Békéscsabán, most meg ez... Minél nagyobb az igyekezet, annál nagyobb a pofáraesés.

csak egy néző 2013.10.19. 15:30:21

@nick papagiorgo:
Hol is van most Shitt Paja bácsi?

Napkutya 2013.10.19. 15:39:30

Csak egyetlen gondolat az eszetlen fülke forradalmároknak:

Lehet, hogy ha eleget kavar a politikus, megnyeri neked a bércigány a választást, DE az soha nem fog HELYETTED ADÓZNI.

Tessék ezt átgondolni.

TE, így is úgy is megszívod, DE a kormánynak a tűzifás is egy szavazat, -és mint látod, tudják is, hogy ez van...

Az a lényeg, hogy maradhassanak.

Csak azt ne felejtsd el, hogy mindezt TE, fizeted. (No, meg a családtagjaid, a barátaid, és majd a gyereked. Évekig.)

BRAVÓ fülkeforradalom!

2013.10.19. 15:39:46

teljesen mindegy hogy a cigányokkal mi van a választáson.
A fehéreknek kell azzal tisztában lenniük, hogy ha egy csepp tintát is tesznek a fidesz melletti jelölőnégyzetbe, akkor fenn áll annak az esélye hogy valaki hazáig követi őket, és a gyerekük vérével festi ki a falakat

feketeesfeher 2013.10.19. 15:40:29

@Blogger Géza:
"Le van írva"

Minden le van írva, meg annak az ellenkezője is.
Ez kábé a semmi amit ajánlasz.

Blogger Géza 2013.10.19. 15:46:06

@dumdidum42: Orvosnál voltál már ezzel?

Napkutya 2013.10.19. 15:58:43

Csak még egy gondolat:

A legjobb FIDESZ szavazó, e szerint nem adózik, segélyen él, húszezerért leszavaz a patás ördögre is, ha kell, ÉS MARAD.

A szakember meg ADÓZIK, adót fizet, rühelli ami most van a srácok mutyijaival, ÉS MEGY.

Ha nem ő, akkor a gyereke.

Ja, és maradnak a nyugdíjasok. Őket fogják majd eltartani a cigányok?

Na ezt sikerült elérni. Alig három év alatt.

Bravó!

Napkutya 2013.10.19. 16:04:15

Bocsánat, kihagytam a politikusokat.

ŐKET mindenki el fogja tartani. A cigány is, aki eszik, a nyugdíjas is,aki gyógyszert vesz, a csecsemő is, aki áfás pelenkába szarik.

Nagyon jól tudják ezt a srácok. A legtöbbet lapáttal nem lehetne kiverni a székéből.

Hát így.

zotyesz11 2013.10.19. 16:41:31

Király ez a vidiós "bizonyíték".
Romák pedig a legnagyobb színészek, ez asszem köztudott...

Egy pillanat kigondolják a dramaturgiát,
Pl.: Rákos beteg, 11 gyerekkel, meg még a maffia és a gárda is üldözi őket, meg akarják ölni; csak adjak egy kis pénzt a gyógykezeltetésére vagy mire mer akkor jó lesz...

Szerintem megilleti őket a taps:
[TAPS, TAPS, Taps...]

Mária 2013.10.19. 16:43:53

@feketeesfeher:

Ha a videó nem megrendezett lenne, a szereplők már rég hörögnének a személyiségi jogaik megsértése miatt, mert nem torzították el a hangjukat és nem kockázták ki a fejüket.

Még a tárgyalásra vezetett gyanúsított arcképét, sőt, az elítélt bűnöző arcképét se lehet bemutatni, ha nem adott rá engedélyt.

MACISAJT 2013.10.19. 17:13:07

@rozsé drazsé: ("Elsőre is világos volt, hogy rendezett video. Ha másból nem, abból, hogy a HVG-n jelent meg.
Ki rendezte? Jancsó?")

Jancsó biztos nem, mert az ő változatában lóháton megbasznák a háziúr hamvas leányát..:)
Alföldi sem lehetett, mert nála meg leszopnák egymást a szereplő cigányok...

Ez valami amatőr lehetett, aki arra sem ügyelt hogy:
1.az érkező megvesztegető az maga a háziúr aki jól beazonosíthatóan kitette a lakásának fényképét előtte a Facebookra...
2. az érkező megvesztegető lejattol mindenkivel, csupán a kamerát kezelővel nem...
3. a cigányok pohárból isznak,asztalnál,üdítőket...
4.gondosan felmondják a betanult szövegeket, nehogy valami kimaradjon belőle
5.egy cigány szó/kifejezés/szleng nem sok, annyi nem hangzik el közben, még annyi sem mint győzikénél...

És sorolhatnám a hibákat napestig.
De minek?

Ehhez képest az NBH portik-laborcz féle "műremek" 2010-ből Kósa ellen maga volt a művészfilm...:P

Emiksz 2013.10.19. 17:14:41

@Sir Galahad:
"Mellényzsebbe varrt mobillal hogy zoomolsz, hogy irányítod mondjuk a figura vagy a pénz felé?"
Pont úgy, ahogy a felvételen 3:20-nál, hogy a pénzre akarok zoomolni, és a kólásüveg kupakjára sikerül. Ha kézben tartom, akkor ennél jobban megy.

csak egy néző 2013.10.19. 17:17:53

@MACISAJT:
Vazze, micsoda humor. Azért ezzel csak anyád előtt lépjel fel, közönség elött, csak fidesz taggyűlésen próbálkozz.

Emiksz 2013.10.19. 17:19:12

@MACISAJT: "2. az érkező megvesztegető lejattol mindenkivel, csupán a kamerát kezelővel nem..."
Mondjuk a kamera egy nőnél van.

nick papagiorgo 2013.10.19. 17:21:20

@Emiksz: a kameramann meg felvette a láthatatlanná tévő köpenyét, mi? Merthogy senki sem foglalkozik vele, nem köszönnek neki, nem fognak vele kezet (se az elején, se a végén), nem beszélnek hozzá, ő se beszél senkihez, az se izgat senkit, hogy ő ott matatgat, zoomol meg efféle.

Ezekben a körökben szokás lehet, hogy ha összegyűlnek törvénytelenkedni, mindig van egy, aki rááll az audiovizuális rögzítésre, nyilván hogy ha később vita támad, vissza lehessen nézni a felvételt. A jegyzőkönyv-vezetővel foglalkozni, ránézni, beszélni hozzá stb. viszont balszerencsét hoz, ez régi bajaicigány-babona....

feketeesfeher 2013.10.19. 17:33:57

@Mária:
Ilyen 9 perces videot vágatlanul, amatőrökkel, betanult szöveggel egyszerűen nem lehet megcsinálni.
Láttam és magam is csináltam amatőr videókat.
Egyszerűen lehetetlen.

Egyébiránt pedig amúgy is minden körülmény amellett szól, hogy ez a felvétel bizony simán csak a magyar valóság.

És a magyar valóságban baja isten hátamögötti részéből nem fog senki palávert csapni, mert látszik egy videon.

zotyesz11 2013.10.19. 17:39:58

@nick papagiorgo: Ezt a felvételt így kell elfogadni.
A maga naturalizmusával...

ephart 2013.10.19. 17:50:54

ez a felvétel az olaszliszkai cigány lincselők bosszúja

nick papagiorgo 2013.10.19. 17:50:57

@feketeesfeher: elnézést, de a te teljes érvelésed azon alapszik, hogy te nem tudsz ilyen videót összehozni, tehát nyilván nem is lehet. Azokkal az érvekkel, amelyek azt bizonyítják, hogy a video hamis, megcsinált dolog egyáltalán nem foglalkozol.

Ahogy Mária is említette korábban: az is a Magyar valóság lenne szerinted, hogy a buckalakók, amíg a pénzembert várják, teszkós hupikék-törpikék dominókkal játszanak, és ásványvizet isznak mellé?

Meg az is valóság, hogy minden bajai cigánynak ugyanúgy néz ki a háza belülről, egyforma helyen van a gázcső, ugyanolyan tükrösszekrényt vesznek, és azt a szobában is ugyanott helyezik el.

Továbbá minden bajai cigány potenciális Teketmelinda-szavazó, akik viszont időnként el-eladják a szavazatukat, nem tiltakoznak viszont az ellen, hogy ezt az aktust videóra vegyék. Stb. Nem is zavarja őket, hogy látszanak a videón, azzal sincsenek tisztában, hogy most épp törvénytelenséget követnek el, ők ilyen kis buták.

kivisziat 2013.10.19. 18:12:11

@Emiksz: Persze. És az ingzsebbe helyezett mobil automata üzemmódban zoomolt.

Ahogy azt ballibbantéknál tanítják. :D

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.10.19. 18:29:20

másokat is lefizetnek, csak nem tüzifával, hanem nyugdíjjal, közalkalmazotti fizetés növeléssel stb...

feketeesfeher 2013.10.19. 18:46:24

@nick papagiorgo:

Nem arról van szó hogy én nem tudok, hanem arról, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen.

Az, hogy neked és sokaknak egészen sematikus elképzeléseitek vannak mondjuk a cigányságról, az nem jelenti azt, hogy az a valóság.

Egyébként pedig valóban azt gondolják, hogy amit tesznek az nem törvénytelen. Ugyanis nem olvasgatják nap mint nap a választójogi törvényt sem.
Ráadásul joggal gondolhatják, hogy majd a Zsigó megvédi őket, meg ha a Zsigónak lehet, akkor nekik is.

Jónapot.
Üdvözlet a magyar valóságban.

nick papagiorgo 2013.10.19. 18:50:58

@endike: nade akkor ez mind lefizetés? N emeljük senkinek a beret, nyugdíját stb., mert az mind tisztességtelen választási lőnyt jelent?

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.10.19. 19:07:50

@nick papagiorgo: állítólag túl nagy az állami szféra. bár orbán szerint nem, mert sorra vásárolja fel a különféle cégeket, amikben ügye aztán mindenki állami dolgozó lesz

de hát erről szól a szocccializmus. orbán így vásárol szavazókat. állami dolgozót csinál belőlük.

MAC-Ka 2013.10.19. 19:08:16

@pedes75: Egyszerű gondolkodás... te vagy a fideszpropaganda célközönsége.
Azt se látnád amit az orrod elé tesznek.

nick papagiorgo 2013.10.19. 19:11:51

@feketeesfeher: nézd, a video szempontjából tökmindegy, hogy a szereplői cigányok, magyarok, vagy bunyevácok. Mivel a szavazók között elég sok a cigány, továbbá az volt elterjedve, hogy őket vesztegetik meg, ezért a "leleplező" videót is velük forgatták le.

Egyébként a cigányok nem hülyék. Nagyon jól tudják, hogy amit tesznek az törvényes vagy törvénytelen, csak épp nem foglalkoznak túlságosan vele. Lebukni viszont nem szeretnek, mintahogy egyetlen épeszű ember sem tekintené természetesnek, ha ilyen tevékenysége közben videót készítenének róla.

Egyébként arra van valami ötleted, hogy ezt a G. Róbertet a videón miért szólítják a társai következetesen Józsinak? :)

feketeesfeher 2013.10.19. 19:29:00

@nick papagiorgo:

Nézd, nincs semmi ésszerű racionális indokod arra, hogy miért is lenne a video kamu.
Arra sincs, hogy ugyan miért csinálnának kamu videot, illetve a szereplők miért vennének benne részt.

Amúgy ezt hívják kognitív disszonanciának.
Hogy a te elképzeléseidbe bele nem férő dolgok megmagyarázására a legirracionálisabb dolog is sokkal elfogadhatóbb, mint az amúgy egyszerű valóság.

Holott nagyjából világos, hogy a legéletszerűbb magyarázat az, hogy Zsigóék másodszor is vásároltak szavazatokat.

nick papagiorgo 2013.10.19. 20:11:03

@feketeesfeher: talán az lenne az ok, hogy mivel kétszer is elbukták a választást, meg akarják próbálni harmadszorra is? Ez van elég ésszerű és racionális ok arra, hogy miért csinálnak kamuvideót?

nick papagiorgo 2013.10.19. 20:15:07

@feketeesfeher: egyébként ez nem csak az én elképzelésem, nézd végig csak ezt a blogot, a hozzászólók kb 70 %-a mondja, hogy a video kamu, miután végignézte.

Továbbá kiderült, hogy az illető a saját házában forgatta.

Ennek ellenére én vagyok a kognitív disszonens szerinted (meg még vélhetőleg a fenti 70 %-is), mert nem hiszem el feltétlenül, hogy a lejárató video igaz.

Már Mesterházy is visszakozott (márminthogy tegnap még lelkesen emlegette a csalást, ma meg már csak annyit mond szerényen, hogy vizsgálja ki a rendőrség, hogy csalás volt-e).

De sebaj, hirdesd csak, hogy igaz.

Erő e-meló 2013.10.19. 21:26:04

@nick papagiorgo:
" miért csinálnak kamuvideót?"

Ennek 1000 és 1 oka lehet. Vagy a cigányok önálló biznisze (eladják a HVG-nek, a szociknak, Gyurcsánynak) vagy ugyanaz másként (minden újabb fordulóval csak nyernek, nosza rajta), vagy rendezte a maszop vagy ?

pedes75 2013.10.20. 00:59:40

@Erő e-meló:

A szociknak/Gyurcsánynak/baloldalnak megvan a stábja arra, hogy ha kamuvideót akarnának forgatni, ne ilyen gagyi és átlátszó legyen.

Ez szerintem csak a túlbuzgó ballib sajtó produktuma, még az is elképzelhető, hogy nem is direktben az újságíró kérte, csak beígért valami pénzt egy 'leleplező' anyagért, a cigányok pedig készségesen szállították a 'rejtett kamerás felvételt'. De hát ennyi tellett tőlük, készségesen felsorolják a neveket, meg hogy ők bizony Teket Melindára szavaztak volna egyébként, de azt például már nem tudják, hogy nem polgármestert választ a város.

Az egész annyira amatőr, hogy már csak ezért sem gyanakodnék egyik párt propagandagépezetére sem.

pedes75 2013.10.20. 01:26:46

@feketeesfeher:

"Arra sincs, hogy ugyan miért csinálnának kamu videot, illetve a szereplők miért vennének benne részt."

Mi másért, pénzért. A szereplők egyike sem fideszes, semmiféle kapcsolatot nem sikerül bemutatni, gyakorlatilag listaszerűen felmondják az összes baloldali vádat, oszt' annyi.

Még a tűzifázásra is kitérnek, aminek ugye az eredete az ATV riportere a helyszínen, aki egy csúfondárosan mosolygó cigányasszonyt szólít meg:

- A fideszre szavazott?
- Ööö, igen.
- Fát kapott?
- Ööö, igen.
- Mennyit.
- Ööö ... tíz mázsát.
(Kösz, akkor itt az ezres.)

Úgyhogy most ott tartunk, hogy már Gavra is azt mondja:

"Gavra szerint fontos szempont, hogy az, amit G. R. a videón elkövet és bevall, bűncselekménynek számít. Ha ez színjáték, akkor is, vagyis meglehetősen kockázatos vállalkozás lenne, ha a videó megrendezett lenne."

De majd a balhét elviszik a félanalfabéta cigányok, Gavráék pedig sajnálkozva széttárják a kezüket, hogy "na tessék, mi meg azt hittük, valódi".

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.20. 09:27:00

A "leleplezés" olyan, mint a Cion Bölcsei "mi, gonosz zsidók ezt és ezt a gonoszságot fogjuk elkövetni", magyarul tipikus primitív hamisítvány.

Erő e-meló 2013.10.20. 13:33:07

@pedes75:
A cigó lehúzta a libsit, én erre a forgatókönyvre tippelek. Jól tette, aki balek az fizessen

Hogy kik dobták össze a kamuvidóért a lóvét? Lehet hogy pártpénzek is voltak benne, lehet hogy csak a HVG

Szúnyog 2013.10.22. 16:40:42

A Morgás joga vajon mikor foglalkozik ismét a bajai videóval.
Feltehetné az aktuális kérdéseket.

Kalmár 2013.10.24. 12:32:46

@morgás joga mindenkit megillet: Tudom, hogy kellemetlen, de mostmár csak kellene írnod róla nem?

SZóval nem bajai emberek szerepelnek a videón.
DK tag is "játszik".
Bevitték a szoci székházba, megjelentette a HVG, följelentett az MSZP és elítélően nyilatkozott.

Szép kerek sztori, csak lebuktak.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.10.24. 12:42:54

@Kalmár: egyelőre ott tart az ügy a sajtóban, hogy mindenki perel mindenkit és senki sem ismer be semmit, amit bevállal, az meg nem úgy volt, ahogy a másik mondja - ha már tisztább lesz a kép, morgunk. Addig meg maradnak a kétségek.
süti beállítások módosítása