véleménynyilvánítási szabadság6 (1).pngUgyan az érdekeltek többsége eddig is úgy vélte, a köznevelés államosítása nem az Orbán-kormány sikersztorijainak legnagyobbika, lassan a kormány és a Fidesz is bevallja, olyan dolog került a ventilátorba, ami nem éppen szalonképes szobabelsőt eredményez.

"Miniszteri biztost kap a KLIK, akinek „fejlesztési javaslatok” kidolgozása lesz a feladata – erősítette meg egysoros válaszlevélben az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán a hvg.hu értesülését. Úgy tudjuk, a tankerületek felé helyezett Klebelsberg Intézményfenntartó Központ felé kerülő miniszteri biztos kinevezését maga a miniszterelnök szorgalmazta, aki nagyon elégedetlen az oktatási reform akadozása miatt. Úgy tudjuk, a KLIK működésével szemben a kormányban és a Fidesz frakcióban is általános az elégedetlenség." (hvg.hu)

Pedig mennyi örömöt hozott már eddig is a KLIK a diákok, a szülők és a pedagógusok életébe! Hatásköri vitákat, egymásra mutogatást, fejetlenséget - és akkor még nem beszéltünk olyanokról, mint az iskolák random átnevezése, amely a legalapvetőbb jogelveknek is fityiszt mutatott.  A sajtó hangos az egész napos iskola - tisztelet a kivételnek - gyermekmegőrző jellegétől, de az sem világos, miért nem lehetett időre elkészíteni a tantárgyfelosztásokat, és mit is jelent valójában az, hogy a "szeptemberi hónap csak próbaidőszak".

"(...) a KLIK úgy rendelkezik, hogy a végleges tantárgyfelosztást októbertől kell bevezetni, hiszen „ekkor kerül bevezetésre mind az, amit szeptemberben kipróbáltak”. A tankerületi vezető, idézve a KLIK elnökét, megnyugtatja a pedagógusokat, hogy „még novemberben is lehet a fenntartó felé jelezni az esetleges korrekciókat” (...)" (nol.hu)

Kérdés az, hogy egy miniszteri biztos javaslataival mit fog tudni változtatni annak érdekében, hogy a KLIK azt csinálja, amire a törvény kötelezi és akkor, amikor arra szükség is van. A rendszer ugyanis nem egy sebből vérzik.

Először is ott van az államtitkárság (és valószínűleg a KLIK felsővezetésének) csigatempója és jogszabályelőkészítő munkája, íme egy példa a sok közül:

"A tantárgyfelosztást az iskolának augusztus 15-ig kellett volna elküldeniük jóváhagyásra a fenntartónak, vagyis a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyi tankerületének, ennek a szabálynak azonban egyetlen oktatási intézmény sem tehetett eleget. A pedagógus-életpályamodellről szóló rendelet, amely a kötelező óraszámot is tartalmazza, ugyanis csak augusztus 30-án, a köznevelési törvény módosítása után jelent meg." (eduline.hu)

Mert egy új, soha nem létező szervezet hadrendbe állításához azért kellene előre tudni, pontosan mi a feladata, hogyan kívánja azt végrehajtani és mindehhez milyen jogi, személyi és tárgyi feltételek szükségesek.

Ha a jogi feltételek nincsenek meg, például a törvény- és rendeletalkotás mindig csak utána kullog az eseményeknek épp aktuális politikai érdekeket szolgálva, az eredeti, az alapokat lefektető köznevelési törvényt meg folyamatosa ide-oda módosítgatják, akkor már eleve halva született ötlet bármilyen határidőt is betartatni azokkal, akiknek ez alapján kellene dolgozniuk. És míg egy stadionépítésnél szinte teljesen mindegy, az intézmény januárban vagy márciusban lesz átadva, addig az oktatás sajnos olyan időpontokhoz kötődik, mint például a szeptember egy. És ugyebár ezt minden jogalkotónak tudnia kellene, mégha eredetileg nem is sejtette, hogy így van.

Ráadásul minél lejjebb van valaki a KLIK táplálékláncában, annál több egymásnak ellentmondó utasítást, "iránymutatást" kell teljesítenie, miközben az intézményvezetők hatáskör híján hátralépnek és jobb híján csendben szemlélődnek, hogyan is omlik össze az, ami eddig működött. És mivel úgy nem lehet, hogy sehogy sincs, a végeken szolgálatot teljesítők kreativitásán múlik, milyen szolgáltatást is kapnak a diákok az egységes állami színvonal keretében. Erről maga Hoffmann Rózsa mesélt templomi évnyitóján.

"Az államtitkárasszony többször szinte beismerte, hogy a tanterven végrehajtott újítások -  mint például a kötelező testnevelés, az önkéntesmunka vagy az erkölcstan bevezetése – okoztak némi szervezési nehézséget az iskoláknak, de ez a tanárok kreativitásának köszönhetően a nehéz körülmények között is mindig megoldódott (...)." (index.hu)

Marekné Pintér Aranka szerint "az idei tanévnek a szervezetfejlesztésről és az iskolák tartalmi támogatásáról kell szólnia", de valószínűleg jobb lett volna, ha a kormányzat úgy ugrik neki az iskolák államosításának és az oktatás színvonalának "egységesítésének", hogy nem utólag kell fejleszteni a szervezetet, hanem azzal kapcsolatban eleve szilárd elképzelés és komplex szervezeti struktúra van (minimum papíron).

 

A személyi feltételek sem rózsásak - a politikai alapú tankerületi kinevezések bizony azt eredményezték, nem minden vezető áll a helyzet magaslatán. Sőt, valószínűleg van olyan is, akinek munkája a mélységgel kapcsolatos elképzeléseinket is átdimenzionálta:

"A tankerületi igazgatók sokszor nem tudják, hogyan működik az iskola, megvalósíthatatlan elvárásaik miatt pedig többször újra kell írni a tantárgyfelosztást. Olyan eset is van, hogy a tankerületi igazgató egyszerűen még nem hagyta jóvá a tantárgyfelosztást, de azt, hogy miért nem, nem jelezte" (Radó Péter, eduline.hu)

De nemcsak a legmagasabb szinten vannak személyzeti problémák, hanem az iskolákban is - a megváltozott beiskolázási rend miatt több az első osztályos (tehát több tanító néni kell), ahogy a pályaelhagyók és nyugdíjba küldöttek miatt sem mindenütt megoldott a tantárgyak továbbvitele. Bejöttek új tantárgyak (erkölcstan/hittan) és a testnevelés órák száma is negyedével nőtt szeptembertől. 

 

A tárgyi feltételek sem adottak minden esetben - van, ahol nincs elég terem. A hittannak is kell hely, nem tartható a folyosón ez az óra sem, és van, ahol a tornaterem hiányzik vagy ami van, az nem elegendő a két évvel korábbihoz képest immáron 50%-kal megnövekedett igényhez. Mert álmodni ebben az esetben is könnyebb, mint átgondolni, az infrastruktúra vajon alkalmas-e a papírra vetett ötletek megvalósítására. Ha nem, jöhetnek a tornaóra helyetti táncórák, az idegörlő nulladik órák, a délutáni tömegsport-szerűségek és egyéb kreatív megoldások. 

A fenti problémakupac természetesen csak a jéghegy csúcsa - a KLIK nyakába ott liheg például 

Bárki is vállalja el a miniszteri biztosi pozíciót, számolnia kell azzal, hogy egy fecske nem csinál nyarat: a szervezet tehetetlensége épp a nagyszámú politikai csókos miatt iszonyatosan nagy. Vajon mit lehet kezdeni az inkompetens sógor-koma-jóbarátokkal? Hiszen azt sem tudja, ha egy alkalmatlan vezetőbe belerúg, az valójában melyik politikusnak fáj, ki kinek a fia-borja. Ha olyanokat próbál kiiktatni, akiknek hátszele igen magasan van a kormánypárt táplálékláncában, bizony megégetheti magát (akár még az is lehet a vége, hogy neki kell menni, nem az alkalmatlan vezetőnek), ha pedig nem tesz semmit, akkor minek a biztos, és miért is fizetik az adófizetők? És lehet nevezni a feladatait "fejlesztési javaslatok kidolgozásának", a nagy eséllyel rendteremtést vár tőle személyesen a miniszterelnök is.

"Információink szerint Szabó Balázs, Magyar Közút Zrt. 2009 és 2011 közötti informatikai igazgatója kerülhet a KLIK felé, akit korábbi menedzseri tevékenysége alapján választották ki a feladatra. Szabó a hvg.hu megkeresésére visszahívást ígért, majd amikor arra kértük, hogy erősítse meg vagy cáfolja a kinevezéssel kapcsolatos információnkat, elköszönt és letette a telefont." (hvg.hu)

Már csak az a kérdés, a miniszteri biztos leendő javaslatai javaslatok maradnak, vagy használják is azokat valamire. És ha igen, vajon pozitív eredményt hoznak-e. Jövő szeptemberig még egy újabb tankönyvreform is belefér.

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr935531838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

toportyánzsóti 2013.09.25. 08:51:25

Ki volt az a marha aki ezt az egészet kitalálta?!Continentállézerjani kell majd ide is?!

egy szavazó 2013.09.25. 10:07:38

1./ A közoktatás állami-klerikális bekebelezése, az évek óta tartó forráskivonás az egyébként szétaprózott felsőoktatásból, a keretszámok szűkítése nem egy tudásalapú társadalom irányába mutatnak.

2./ A közoktatásban meg kell szüntetni az egyházi befolyást! A vallási hovatartozás az egyén és a család legbelsőbb magánügye, és – tekintettel a történelmi előzményekre – Magyarországon különösen érzékeny személyi adat. A hitéletnek az egyházi intézményekben van a helye.

3./ A közoktatásban erősíteni kell a nyelvoktatást, az elemző, problémamegoldó, gyakorlatias készségek fejlesztését, a koóperációt, bátorítani kell az önálló véleményalkotást! Ezzel szemben drasztikusan csökkenteni kell a lexikális adathalmazok sulykolását, adattárolásra ott van a számítógép és az internet. Kevesebb múltba révedés és pátosz, több informatika. Tanulmányozni kell a versenyképes nemzetek oktatási módszereit. A tanári pályát - a meghirdetett és többször halasztott életgálya-modellel szemben - valóban vonzóvá kell tenni! Elégedett, kreatív, szabad emberek hozhatják ki a legtöbbet a gyerekekből.

4./ A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létjogosultságát – egyáltalán a közoktatás államosítását – felül kell vizsgálni! A gigantikus apparátusban erősödnek a személyi függőségek, mindenki a utasítást várja, mielőtt bármit tenne. A kézenfekvő, hatékony és gyorsan kivitelezhető megoldásokat is halasztják felső jóváhagyás nélkül. Nem a szakmaiság, a törvény, hanem a fortélyos félelem igazgat. A túlcentralizált rendszerek lelassulnak, az össztársadalmi veszteségek nagyok.

5./ Egyébként már az elnevezés is tapintatlanság. Klebelsberg Kunó minisztersége idején ugyanis masszívan üzemeltették a numerus clausus intézményét. Népszövetségi nyomásra – és milyen érdekes, akkor is pont külföldi kölcsönre szorult az ország – kozmetikáztak valamit a törvényen, de a lényeg nem változott – ez is ismerősnek tűnik. Klebelsberg neve rossz üzenet akkor, amikor a civilizált, nyitott, befogadó európai társadalmak közé szeretnénk tartozni.

6./ Két dolog midenképpen szükséges ahhoz, hogy elkerüljük a további lecsúszást a perifériára vezető meredek lejtőn:

Az egyik: a munkaerő-kínálat színvonalának, minőségének növelése a közoktatás, a szakképzés és a felsőoktatás miden erővel történő fejlesztésén keresztül;

A másik: külföldi működőtőke vonzása minden lehetséges mennyiségben -számottevő belföldi ugyanis nincs -, ami felszívhatja az immár színvonalasabb munkerőt.

Megérdemel egy perces néma gyászt, ami ebben a két témában történik ma Magyarországon.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.25. 14:39:45

Téged ki tanított meg írni?
Kezd azzal, az apád faszába, hogy mi az a KLIK.
Soha nem hallottam róla, igaz, nem is foglalkoztat a közoktatás témája, amely gondolom olyan lehet, mint a közegészségügy: rothadt.

Alterra 2013.09.25. 14:51:24

Magyar Közút Zrt. 2009 és 2011 közötti informatikai igazgatója - a közoktatás élére... áááááááááá
Nem lehetne valaki olyat, aki látott már gyereket és belülről iskolát?

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2013.09.25. 14:54:24

@Alter E: Pontosítsunk: KÍVÜLRŐL gyereket, BELÜLRŐL iskolát (: (: (:

élhetetlen 2013.09.25. 15:00:04

@egy szavazó: "A közoktatásban meg kell szüntetni az egyházi befolyást!
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létjogosultságát – egyáltalán a közoktatás államosítását – felül kell vizsgálni!”
Igazad van, az egész cikkben is, de ki fogja ezt megtenni a NER-ben?
Egy perces néma gyász!

El periodista 2013.09.25. 15:05:47

A KLIK létjogosultságát nem kell felülvizsgálni. Minden józan paraszti ésszel gondolkodó ember tudja, hogy egy pártszimpátiák alapján, a centralizálás jegyében létrehozott intézmény nem LEHET képes a feladat ellátására.
Elég az első intézkedésüket megnézni: a tavasz és a nyár folyamán ELREKVIRÁLTAK minden olyan eszközt az iskolákból, ami tetszett nekik (PC, íróasztal, szekrények stb.).
Jut eszembe: VAN MÁR alapító okirata?
Káros és kártékony intézmény, amely csak létrehozóinak beteges és avítt gondolkodásmódját reprezentálja.
Ténykedése és egyáltalán az, hogy létrehozták, szerintem kimeríti a nemzetrontás fogalmát. Tudatos visszaépítés és amortizáció az oktatában. Messzire mutat...

élhetetlen 2013.09.25. 15:05:54

@Kara kán: Az „az apád faszába” megjegyzésre reagálva, ha nem tudod, miről van szó, mi a faszért kommentelsz? (Na, ezt sem gondoltam volna magamról, hogy ilyet írok.)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.25. 15:15:52

@élhetetlen:
Ne visszafaszozz, hanem írd oda mi a klikk!

élhetetlen 2013.09.25. 15:27:02

@Kara kán: Parancsolj! Ez a KLIK.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
De ettől még nem értem, miért szólsz hozzá ahhoz, amiről fogalmad sincs, és miért ebben a stílusban. Üdv!

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.09.25. 15:40:01

@El periodista: van alapító okirata, igazi jogalkotási gyöngyszem:

a megjelenés dátuma 2013. június 3. (Hivatalos Értesítő 27. szám)
az Alapító Okirat keltezése 2013. március 29
a hatálya pedig 2013. január 1.

és a mellékletében - egy mozdulattal a saját köznevelési törvényük ellenében, azaz jogellenesen - az iskolák jó részét átnevezték.

részletesen itt:
morgasjoga.blog.hu/2013/07/22/a_klik_senki_velemenyere_sem_kivancsi

El periodista 2013.09.25. 16:36:16

Legalább ennyijük van...
De ez is olyan...olyan...hát, olyan

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.25. 16:48:22

@morgás joga mindenkit megillet:

Köszönöm, de az élhetetlen kollága már elírta: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

Miért nem ezzel kezdted?
Elolvastad akár egyetlen blogposztamat is?
Akkor is, ha engem nem sztárolnak, nem promóznak.
Nagyon felhasználóbarát vagyok. Nálam alap, hogy nem annyira közismert nevek, fogalmak etc. kapnak egy linket (általában Wikipédia, ahol amúgy szoktam szerkeszteni, de nem mindig).

Miért nem vagyunk egymással előzékenyek?
Engem, ha látom a szép munkát, a jóságot, kenyérre lehet kenni.