Hogyan tovább, ellenzéki összefogás? véleménynyilvánítási szabadság6 (1).png

Az MSZP-Együtt megállapodást a legtöbb elemzés nem tekinti eredménynek, sőt - sok szerint buktatókkal van teli, "jelentős arcvesztéssel jár", vagy éppen egyértelműen a Fidesz malmára hajtja a vizet. Ha azonban végiggondoljuk a csütörtökön megszületett egyezséget, nem biztos, hogy szomorúnak/vidámnak kell lennünk, attól függően, hogy a formáció győzelmét/totális kudarcát várjuk.

Mert mi újat is hozott ez a megállapodás a kampányban?

Az első és talán legfontosabb az, hogy az Együtt-PM elfogadta Mesterházy miniszterelnök-jelöltségét. Igaz, hogy ezt senki sem mondta még így konkrétan ki, de ha megnézzük a pártok támogatottságát, kicsi az esélye, hogy a választásokig az Együtt-PM megfordítja a jelenlegi támogatottsági arányokat. A megállapodás viszont azt mondja, aki több listás szavazatot kap, győzelem esetén annak jelöltje lesz az új kormányfő. Itt most nem Bajnai népszerűsége számít Mesterházy ellenében, hanem az Együtt az MSZP ellenében. És egyelőre ebben a versenyben a szocialistáknak áll a zászló utcahosszal vezetve.

"Az Ipsos adatai szerint a szocialisták tábora is stabil, az utóbbi fél évben 14-16 százalék között alakult, jelenleg 15 százalékos (...), míg az Együtt-PM az elmúlt fél évben a választásra jogosultak 3-5 százalékát tudhatta maga mögött, e hónapban 4 százalékon áll. (...)

A biztos pártválasztók között (...) az MSZP-nek 26 százaléka van (...)  Az aktív szavazói kör (...) 6 százaléka az Együtt-PM támogatója (...)." (hvg.hu, 2013. augusztus 15.)

Az MSZP egyelőre minimum háromszor annyi szavazót tudhat maga mögött, mint az Együtt-PM, az állás megfordításához kisebbfajta csoda kellene, így elmondhatjuk, Bajnai Gordon hiába vezeti az Együtt-PM országos listáját, valójában ezen megállapodásban lemondott a tényleges miniszterelnök-jelöltségről.

Az önálló lista az Együtt PM-szárnyának kedvez - a szocialistákkal közös lista a képviselőjelöltek és a választók egy részét az LMP felé tolta volna, így azonban nem kell együtt mutatkozniuk a nekik oly zsenánt szocialistákkal és nem kell látványosan megalkudniuk a parlamenti helyekért úgy, hogy az általuk oly megvetett személyekkel kerülnek egy akolba. Sőt, továbbra is látványosan kiabálhatnak a szocikra bármit, bár ezt jobb óvatosan tenniük, mert a végén a nagy utálatukkal a Fidesz szekerét tolják és még négy évre lehetővé teszik Orbán Viktornak a kormányzást. Ha a céljuk csak egy-két kényelmes és súlytalan, felelősség nélküli ellenzéki parlamenti szék, akkor nincs is ezzel gond, ha viszont tényleg kormányváltást szeretnének, bizony lakatot kell tenniük a szájukra és visszafogni az indulataikat. Amennyiben Bajnai Gordon rendet szeretne tartani saját táborában és tényleg küzdeni kíván a hatalomért, a szövetséges ellen túl hangosan károgókat kénytelen lesz elmozdítani és javasolni nekik az LMP sorait.

Ingyenebéd azonban a pártok közötti megállapodásban sincs - az MSZP bőségesen megfizeti az árát ennek a "fegyverletételnek" - egyrészről egyéni jelöltállítás-átengedés formájában, másrészről viszont a DK-val való viszonyrendezéssel.

A közös jelöltek személy-meghatározásának 31 körzetben átengedése (koordinált indulás) azt jelenti, amennyiben a formáció megnyeri a következő választást, bizony az Együtt-PM-nek vétójoga lesz - nélkülük sem kinevezni, sem törvényt alkotni nem lehet majd. Az Együtt-PM blokkoló kisebbség lesz, tökéletes zsarolási potenciállal - más kérdés, hogy Bajnai Gordon házon belül hogyan rendezik le majd azoknak a helyzetét, akik látványosan utálják a szocialistákat, illetve lesz-e ehhez megfelelő ereje, valamint le tudja-e győzni azokat, akik viszont őt szeretnék blokkolni (lásd például kiszivárogtatási ügy). Mert a közös munkához majd valamiféle együttműködés kell, ez pedig nehéz úgy, ha zsigeri gyűlölet vezérli az egyes szereplőket, egy irányban tartásuk pedig nehezebb, mint egy marék lepkéé.

Az Együtt-PM másik nagy nyeresége az, hogy nem nekik kell felvállalniuk Gyurcsányt illetve a Demokratikus Koalíciót, ez egyedül a szocialisták feladata lesz, őket terheli ennek költsége (parlamenti helyek, stb.) és az esetleges kára is (elforduló szavazók) - cserébe viszont ha az ellenzék a DK támogatásával nyer, annak bizony az Együtt-PM is haszonélvezője lesz. Az Együtt-PM számára ez a megoldás zseniális, hiszen folyamatosan elhatárolódhatnak a DK-tól, a választókat is győzködhetik, nekik "semmi közük Gyurcsányhoz", fizetniük sem kell a "külső" támogatásért, viszont lehet, hogy éppen ez a pár százaléknyi voks fogja őket a hatalomba segíteni.

Amennyiben a DK külön indul, nagy eséllyel megszerzi magának a bejutáshoz szükséges 5%-ot, ezt segíti a 640 millió forint is, amit a kampányra kapnak. A jelenlegi állás szerint Gyurcsány Ferenc saját országos listát állít és mind a 106 helyen indít önálló képviselőjelöltet is, mellette azonban megkezdik a tárgyalásokat a szocialistákkal is az ellenzéki összefogás reményében.

Azonban mind az MSZP, mint a DK kényszerhelyzetben van, de nem gondolkodhatnak ugyanolyan választási formációban, mint az MSZP és az Együtt-PM esetében létrejött:

  • az MSZP-DK pártszövetség még a lelkes szocialista hívek többségének is túl meredek lenne,
  • az pedig, hogy a DK önállóan ne induljon, a szegfűsöknek újabb 27 körzet jelölési jogába kerülne (kiindulva az Együtt-PM megállapodásból), ez pedig egyelőre megfizethetetlenül magas árnak tűnik (vagy Gyurcsánynak kell belenyugodnia a leggázabb, örök jobbos körzetekbe).

 

Az MSZP-nek (és vele együtt az Együtt-PM-nek is) azonban szüksége van azokra a szavazatokra, amelyeket a DK tud szerezni, így a csapdahelyzetet mindenképpen meg kell oldaniuk.

Milyen lehetőségek vannak? Például az, hogy Gyurcsány és a DK külön indul egyénileg és listán is, de nem támogatják a saját jelöltjeiket és szavazóikat felszólítják, hogy támogassák az MSZP-Együtt jelöltjeit. Ez igen érdekes szituáció lenne és valószínűleg meglehetősen nagy visszhangot (és nem feltétlen pozitívat) váltana ki a saját táborukban. 

"Én nem akarok surranó pályán bekerülni a parlamentbe, én nem akarok kegyelemkenyéren élni, [...] a DK-t nem lehet kivásárolni ebben a dologban egy vagy két vagy három képviselői hellyel" (Gyurcsány Ferenc)

Az MSZP-DK megállapodásnak nagy ára lenne, például

  • győzelem esetén Gyurcsány kaphatna mondjuk egy EU-biztosi kinevezést, vagy akár lehetne főpolgármester-jelölt is,
  • a stábja szépen becsusszanhatna az MSZP országos listájának 30-35. helyére,
  • egy-két helyi képviselőjelölt is átavanzsálhatna szegfűs színekbe a választást erejéig.

Ezek természetesen csak lehetőségek, a felek elviekben a jövő héten kezdik meg a tárgyalásokat. Az ígéretek azonban nehezen kikényszeríthetők (pl. Gyurcsány későbbi pozíciója), a bizalom fő terepe pedig nem a politika világa. Ráadásul a DK-nak le kellene mondania a töredékszavazatokról is.

A DK azonban még nagyobb csapdahelyzetben van, mint a szocialisták:

  • ha külön indulnak, szinte biztos, hogy a Fidesz és Orbán Viktor esélyeit növelik és szabotálják a kormányváltást - ezzel pedig bevállalják a bűnbak hálátlan szerepét,
  • ha viszont nem indulnak önállóan, vagy indulnak ugyan, de híveiket felszólítják az MSZP-Együtt támogatására (azaz tevékenyen segítik az ellenzéki összefogást), saját magukat semmisítik meg politikailag.

politikai megosztottság morgás joga.jpgAz összefogás teljes forgatókönyve tehát még hírül sincs kész. A következő hetek majd eldöntik, van-e tényleges esélye az ellenzéknek a kormányváltásra, illetve a szereplők mennyire tudnak felülemelkedni saját sérelmeiken, tudnak-e tényleges reményt adni a változásban bízóknak vagy leragadnak személyes érdekeiknél és bemutatják, képtelenek még akár időlegesen is összefogni a közös cél érdekében.

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://morgasjoga.blog.hu/api/trackback/id/tr445485210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kulcsar2011 2013.08.30. 23:57:22

Megjegyzések: Együttnek figyelnie kell arra, hogy 10%-ot elérjenek. Bizonytalan/nem mondja meg csoportból ez még összejöhet.

Ha a DK külön indul, nem lesz olyan biztos az az 5%.

"Az összefogás teljes forgatókönyve tehát még hírül sincs kész."

Pedig nagyjából már kész. Esetleg DK-ból, Fodorékból bejön még 5-6, de az már nem jelentős.

"A következő hetek majd eldöntik, van-e tényleges esélye az ellenzéknek a kormányváltásra"

Igen, eldöntik a következő napok.

"mennyire tudnak felülemelkedni saját sérelmeiken"
Mivel megvan az összefogás, így ez egyértelmű. Mesterházy még bort is kapott.

"tudnak-e tényleges reményt adni a változásban bízóknak"

Ez már más kérdés.

"bemutatják, képtelenek még akár időlegesen is összefogni a közös cél érdekében"

Szerintem bemutatták, hogy képesek összefogni. Nagyon is jól tudják, hogy nagy rajtuk a nyomás.

h.kovacs 2013.08.31. 07:38:19

gyurcsány és schiffer is bebizonyíthatják, hogy van bennük némi tisztesség, csak ki kell hagyniuk a következő választást

kulcsar2011 2013.08.31. 08:10:53

@h.kovacs: Az nagy tisztesség, hogy hagyjuk még ezt a rezsimet rabolni 4 évig.
A rezsim úgy alkotta meg a rendszerét, hogy az ellenzéknek össze kell fogni.
(Ha tetszik, ha nem.)

Ha nem fog össze, ki fog esni.
Ha most kiesik, akkor mar 18-ban ismét esélye sem lesz. Addigra nagyobb hangú újak fognak megjelenni. De reménykedni lehet.

kulcsar2011 2013.08.31. 08:13:37

Továbbá az Lmp-t szidni fogják:

1. ha nyert a fidesz, akkor azért , mert nem tett meg mindent azért, hogy Viktorékat elküldje.

2. ha meg nyer az összefogás, akkor ha benne lennének, akkor legalább erkölcsi kontroll lenne az összefogásban.

Szóval Lmp-nek sajnos ez halál.

Le_Penseur 2013.08.31. 08:40:37

A kormányváltás szerintem elúszott. Már csak abban bízom, hogy a választások után a fideszkdnp nem tud összeszedni újabb 2/3-ot.

toportyánzsóti 2013.08.31. 09:54:53

Így legalább lehet büntetni a narancsidiótákat és a tolvaj maszopot,akik együtt vágták gallyra Magyarországot 70-30 mutyikolásukkal!Harcolhatnak a seggfejek egymással kádárárváik kegyeiért rezsimcsökkentés 13-14-ik havi nyugdíj is lesz itt még tavasszal?!

Kim Jong Un 2013.08.31. 12:37:00

@Le_Penseur: meglesz a ketharmad, a kampanygepezet meg be sem indult igazan. Le fogjak soporni a gecibe a libatolvaj-szarhazy-boszme triot mint a szart.

Ezek meg osszefoghatnak akarkivel, egyutt is kevesek mindenhez szerencsere ezek a tolvaj ballib gecik.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.08.31. 12:37:53

Hatalmas tévedés, nem fogadta el, éppen hogy esélyt kapott a nép, hogy ezt be is bizonyítsa. Mivel a közvéleméynkutatások Bajnai győzelmét hozták volna most nagy eséllyel, a Mesterházy-féle módszer meg járhatatlan és fals, ezért nem tudtak ebben megegyezni. Maradt az a megoldás, amit a PM-esek és a Milla mindig is szorgalmazott: legyen külön lista, döntsön a nép.

tobeor 2013.08.31. 13:07:52

Érthetetlen a post, a szocik örülhetnek hogy van valaki, aki hajlandó szövetkezni velük, és megadja az esélyt annak, hogy kormányváltás legyen.
Bajnai nélkül nulla esélye lenne a szociknak.

A megállapodás reális értékelése:
444.hu/2013/08/31/tokmindegy-hogy-nincs-egy-balos-jelolt/

"minél többféle az ellenzéki oldal, annál több embert szívhat fel, mert akinek nem tetszik az egyetlen vezető pofája, az még beállhat a másik mögé."

E.Csaba 2013.08.31. 13:32:13

"A közös jelöltek személy-meghatározásának 31 körzetben átengedése (koordinált indulás) azt jelenti, amennyiben a formáció megnyeri a következő választást, bizony az Együtt-PM-nek vétójoga lesz - nélkülük sem kinevezni, sem törvényt alkotni nem lehet majd. "
Ez abban az estben lenne így ha közös listán indultak volna, de mivel nem, ez csak kósza álom az E14-nek.Az, hogy 31 körzetben indítanak jelöltet,az nem jelent semmit.Mi van ha egyet sem nyernek meg?Mi van ha listán nem szednek össze 10%-ot?Az MSZP majd ad nekik 1/3 listás helyet a nagy semmire?
Az E14 belesétált a csapdába..

E.Csaba 2013.08.31. 13:36:49

@h.kovacs: Gyurcsány hagyja ki a választást 2%-al, Schiffer 3%-al, de Bajnai 4%-al miniszterelnök akar lenni.Jogos..

blaubner 2013.08.31. 13:48:12

mesterházy, gyurcsány, bajnai, fodor... pár éve még együtt szerencsétlenkedtek, aztán látványosan darabjaikra szakadtak.

most el kéne hinnünk nekik, hogy hirtelen megtanultak eredményesen kormányozni és felelősen együtt működni? ráadásul az elmúlt három év sem ezt bizonyítja. akkor miért is?

zobod 2013.08.31. 13:59:18

@iii: Baloldali ellenzéki önáltatás. Egyéni körzeteket elhozni elég alacsony esélye lesz az ellenzéki jelölteknek, beleértve a balosakat is, tehát ott egyeztek meg ahol érdemi jelentősége nem is nagyon van. Ami meg a listás mandátumokat illeti, a szétesett, soklistás ellenzék a fidesznek jó, meg kisebb mértékben az mszpnek, ami már rég nem a fidesz leváltására játszik, hanem hogy minél több saját mszp káder kihúzza a lefelezett létszámú Parlamentben 2018-ig. Ez a mostani "együttműködés" ezt jelenti.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.08.31. 14:38:49

@zobod: Nos, ha nem lesz ellenzéki győzelem, akkor teljesen mindegy, ki nyeri a listás versenyt. Győzelem pedig akkor lesz, ha sikerül átvenni a vezetést a pártversenyben és akkor van esély az egyéni helyeket is megszerezni. Ez tehát nem önáltatás, hanem célkitűzés.

Az ellenzék nem szétesett, mert az egyéni jelöltek közösek lesznek, listára meg ki-ki szavazhat az ízlése szerint.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.08.31. 14:41:23

@blaubner: Nos, ebből Gyurcsány és Fodor nem játszik csak statiszta szerepet, Bajnai pedig egy éve sem lépett porondra és nem az volt a feladata, hogy együttműködjön elsősorban, hanem hogy egy új szövetséget építsen. Ami jó úton halad.

profilo 2013.08.31. 14:42:15

@zobod:

Van némi igazság abban,amit leírtál.
Kiegészítve azzal,hogy az MSZP a várható és meg nem akadályozható,de nem kétharmados Fidesz győzelem miatt most már inkább az ellenzéki oldalon található kisebb riválisainak ledarálásán,meggyengítésén dolgozik.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.08.31. 14:44:16

@E.Csaba: Ha listán nem szednek össze 10%-ot, akkor úgyis teljesen mindegy, mi van. Egyéni helyekre pedig épp annyi esélyük van, vagy még több, mint a szociknak. Tehát ha lesz kormányváltás, akkor az E14-nek vétójoga lesz, ahogy általában minden koalícióban így van (leszámítva az MSZP-SZDSZ 94-es helyzetét).

profilo 2013.08.31. 14:47:15

@iii:

Nem,nem halad jó úton.
Pont a "megnemállapodásos" megállapodás mutatja Bajnai kudarcát.
Ez a hajó elment.
A szárszói találkozó után vált egyértelművé,ahol a durcás és sértett szocialisták visszautasították Konrádék,a liberális értelmiség összefogást sürgető javaslatát.

DarthVader 2013.08.31. 15:16:35

érdekes elképzelés, a DK támogatói nélkül nincs kormányváltás, de a DK vonuljon vissza. Ez nagyjából pont olyan, mint hogy a szociknak van 14%-uk, de ne Mesterházy legyen az elnökjelölt. Ja. Lószart, mama.
Amikor az E2014 párttá alakult, és Bajnai párttag lett, na ott úszott el az egész.

Induljon csak mindenki szépen, egyedül, meglesz ezáltal a "közvéleménykutatás", a gyűlölt Gyurcsány is kiesik a parlamentből, amire sokan el fognak élvezni otthon, mintha ez lenne a fő probléma, 4 évig még szopathatja a népet a csúti bolond, amire a nép bőven rá is szolgált.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.08.31. 15:16:44

@profilo: Szerinted, én meg mindig is ezt és így akartam és még nagyon sokan, akik nem szeretnék a szocikat sem újra nyeregben látni, viszont Orbánékat még annyira se. Most esély van rá, hogy a nép döntsön, ha ezt akarja.

E.Csaba 2013.08.31. 15:26:01

@iii: Irigylem az optimizmusodat.Azt magad sem gondolhatod komolyan, hogy akárcsak a megcélzott 31 helynek a felét is elviszi az ellenzék.Olyan körzeteket kaptatok, hogy ha azokból 10 megfogtok, már le a kalappal előttetek.Én már annak is örülnék, ha megugornátok a 10%-t.Nem akartok párttá alakulni, hogy még véletlenül se vesszenek el az esetleges szavazatok egy 9%-os listás eredmény miatt?Akkor nyugodtabban adná rátok mindenki a szavazatát,látva, hogy nem veszik el.

szgy 2013.08.31. 15:27:47

na, tök jó hogy összefogtak. már csak ki kellene rakniuk maguk közül az előző kormányok bukott, leszerepelt pártjait, azok maradványait és embereit. egyébként tökmindegy ki kivel fog össze, sokat nem változik a helyzet, a most demokratáknak nevezett komcsi kövület fog újra feléledni.

épp itt a blog-válogatások között a democrat blogon hozzászólási lehetőség nélkül írják hogy a bukott diktatúrák jelzői most mind illenek a fideszre. "ez jó nekünk demokratáknak" - vagyis a bukott mszmp diktatúra átvedlett embereinek... jajj... :-)

szgy 2013.08.31. 15:29:14

"a most demokratáknak nevezett"

vagyis magukat demokratáknak nevező

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2013.08.31. 15:33:31

@Post: Szerintem a DK-nak elég komoly zsarolási potenciálja van ám a jelenlegi helyzetben, mert külön nyomhatja az MSZP-t és az E14-et.

Most majd elkezdi az előbbinek, hogy engedjenek át - mondjuk - 15 egyéni helyet, vagy mindegyik szoci körzetben rajthoz állítják a sajátjaikat is.

Utána az E14-el is eljátsszák ugyanezt (15 hely, vagy háború). Ha valamelyik nem enged, a DK elkezdhet kampányolni ellene, mint az a banda, amelyiknek csak a saját érdeke fontos, és semmi más.

Így a DK szerezhet harminc egyéni körzetet úgy, hogy még nem is látszana nagyon pofátlannak...

profilo 2013.08.31. 15:44:32

@iii:

És az istenadta szerinted most először racionális döntést hoz majd?
Irigylésre méltó az optimizmusod.
(...vagy inkább a naivitásod?)

Egy régi idézet,(amolyan alaptétel):

"Az átlagember szívesebben megy az olyan vezetők után, akik politikai célokat hirdetnek, mint azok után, akik kulturális és gazdasági fellendülésről beszélnek. Ösztönösen is érzik, hogy a kulturális és gazdasági felemelkedésért nekik kellene hosszasan és sokat dolgozni."

E.Csaba 2013.08.31. 15:52:03

@iii: Már régebben is meg akartam kérdezni:Karácsony indul egyéniben, vagy listás lesz?Valahol olvastam a körzeteiteket, de nem találkoztam a nevével.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.08.31. 16:58:22

@E.Csaba: Én bizton remélem, hogy látva a dolgok komolyra fordulását, a jelenlegi 10%-ról feljebb is fog menni (a legutóbbi Medián-mérésnél a biztos választók körében egyébként 12% volt). A PM mindenképpen önálló akar maradni, ezt pedig csak szövetségben és nem beolvadással lehet elérni. Annak idején 2 hónappal a választások előtt az LMP-nek is mindössze 3-4%-ot becsültek, az utolsó hónapokban jöttek fel.

Szavazat egyébként így se, úgy se vész el, mert ha az E14 nem jut be, akkor kormányváltás sem lesz, akkor pedig teljesen mindegy, hogy 50 vagy 60 képviselővel van benn az MSZP.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.08.31. 16:59:07

@E.Csaba: Karácsony nem indul egyéniben, mert kampányvezető lesz Szigetvárival együtt.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.08.31. 17:02:49

@profilo: Másként nem lehet előremenni, csak hittel és bizakodással. Hogy a nép hogy fog dönteni, az az ő dolga :).

Politikai célból az E14-nél sincs hiány. Például az a mondás, hogy "Egy gyerek sem éhezhet!" politikai cél, amivel emocionálisan is lehet azonosulni, ugyanakkor racionális is. (Az idézeted egyébként kiváló.)

unionista (törölt) 2013.08.31. 17:04:46

az ellenzéknek elsősorban budapesten kell nyernie. vidéken nehéz lesz fordítani a szocialistákkal és ismeretlenekkel. és utána független önkormányzatiságot követelve lehet megbuktatni a rezsimet.

unionista (törölt) 2013.08.31. 17:12:47

@Le_Penseur:
ha budapesten nyer az ellenzék, de országosan fidesz fölény lesz, akkor abból lehet akár valami rendszerváltás féle is. mert a polgárság elemi érdeke lenne a független önkormányzatiság kivívása. népszavazással, vagy ha kell utcára vonulással.

ennek lehet hatása vidéken is. azért, mert a többség ott is el akarja zavarni a jelenlegi kormányt. de még annyira sincs kire szavazni, mint a fővárosban.

persze ha a fidesz totális győzelmet arat, akkor nyilván nincs miről beszélni. de rendszerváltáshoz még akár az is elég lehet ha csak budapesten fordul meg az eredmény.

hot-spot (törölt) 2013.08.31. 22:41:29

Amíg nem állít ez az ostoba MSZP egy normális és szimpatikus hozzá értő jelöltet,addig én soha nem fogok ezekre szavazni.

hot-spot (törölt) 2013.08.31. 22:42:33

Sajnos ennek hiányában pedig nem maradt már sok alternatívám,mint az egyfülű rózsaszín nyuszipárt és a levegő munkacsoport.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.01. 09:28:39

A DK-nak nincs önálló mondanivalója, mely megkülönböztetné az MSZP-től vagy Bajnaitól. Alapvetően a DK-projekt csődnek bizonyult. Ezek után a DK-ra csak Gyurcsány fanatikus hívei fognak szavaznia, ezek pedig 1 % körül lehetnek.

Azaz a DK számára 2 alternatíva van:
- beismerni a bukást, s visszatérni az MSZP-be,
- a 2016-os választásokra készülni, remélve, hogy jövőre győz a Fidesz (ami úgy is szinte biztos), mely után a "mi megmondtuk" érvvel lehetne jönni.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.01. 09:31:29

@kulcsar2011:

Pont fordítva. Az LMP szinte nem veszíthet. Ha nyer a Fidesz, akkor ez igazolja, hogy érdemes volt nem belépni a vesztes szoci koalícióba. Ha meg veszít a Fidesz, akkor az LMP megkerülhetetlen koalíciós partner lesz.